Rufus

- Na, látod, hogy tudod te, de akkor nem értem, hogy miért kérdezed tőlem. - Kibírhatatlan a stílusom, bár nem mindenki váltja ezt ki belőlem, vannak azok a szerencsések, akik a kedves oldalamat ismerik, bár ha ilyen a bemutatkozásom, akkor csak kellemesen tudnak csalódni, nem igaz. Eddig még nem vált be ez a teória, de nem adom fel. Alapjában normális vagyok, csak a kisördög az nem alszik bennem, mint most sem, mikor megkérdeztem tőle:
- Te mit csináltál ott a kapuban? Imádkoztál? Nem olyan rossz hely ez, csak nem velem kellett volna összefutnod, de túl fogod élni. - Arcomon semmi érzelem. Sem gúny, sem humor, csak haláli nyugalom, és komolyság, és bár a srácnak a cérnája hamarosan szakad, nem tántorodtam meg. Szeretem a végletekig húzni mások idegeit. A nevem említése azonban felengedte a vonásaim acélkeménységét. Apu neve...már ha belegondolok is arany folyamként ömlik végig rajtam a szeretete.
- Igen! Tetszik? Nekem is. A leggyönyörűbb név  világon. Mármint a Merkovszky. Ő az édesapám, és imádom. - Valóban még nem tudtam betelni vele, hiszen 17 éve nem láttam, sőt azt sem tudtam, hogy létezik, és csak mostanában lépett be az életembe, és egyből el akarja venni tőlem valaki, akit csak talán látásból ismertem. Annyira lefoglalta elmémet ez a gondolat, hogy a tanulás sem nagyon érdekelt, és a vizsgák emlegetése, gombócot rakott a gyomrom helyére.. Ennek ellenére kívül laza maradtam.
- Áááá! A vizsgák...nem probléma,. pláne elsőben. Könnyedén átmész, ne hagyd ki semmiképpen. Esélyt kell adnod magadnak! Majd segítek.- ajánlottam fel, arról viszont fogalmam sem volt, hogy mikor fogom azt megtenni, hiszen eddig én sem nagyon készültem. Itt van példának okáért a múltkori ÁVT óra, amivel igen csak felbosszantottam Holdent, mivel készületlenül ért. Csak hálás lehetek neki, hogy nem vont le pontot a Levitától. Hihetetlen, hogy milyen rendes is tudok lenni, még sütivel is megkínálom, a drága, féltett sütimből, amiből bárkinek nem is adnék. Ízlik is neki, szerencséje, mert csúnyán néztem volna, ha nem. Apu megint kitett magáért, de mikor nem?
-Bájital tanár az apukád?! Nahát! Akkor neked az a kisujjadban van, nem?! Neked kéne engem korrepetálni, bár Felagund professzor kiváló tanár, és nem csak ezért szeretem a bájitaltant, hanem mert a tanárát is kedvelem. Nem is ismered az apádat? Én sem ismertem eddig az édesapámat, de nem olyan rég, belépett az életembe. Ne búsulj, lehet, hogy rád is rád talál. - nyugtatgattam a srácot. Kezdtem vele közösséget alkotni, mert majdnem egy cipőben járunk, közben nem vettem észre, hogy ha folytonosan apámat emlegetem, az biztosan fájhat neki.
- Ne haragudj, hogy ha esetleg fájó emlékeket szakítottam fel benned. Sajnálom, de nem tudtam. Ha nem akarsz róla beszélni, akkor beszéljünk másról! - próbáltam kevésbé ingoványos talajra terelni a csevejt.
- Az ügyeletre?! - nevettem fel. - Mit tettél bele? Valami bájital hozzávalót vagy mérges bombát? - kacarásztam saját viccemen. Azokon mindig jót szoktam vidulni. Legalább én nevessek rajta. Miközben esetleg mesél, hogy mi is volt, tovább mendegéltünk a lakrésze felé. A vizsgakérdésekre is jól felet, talán elfogadható a levitás léte, de ez még sok mindenen múlik a jövőnem is.
- Előre sajnállak, hogy a gólya-lakban kell laknod, de ha igyekszel hamar kikerülhetsz. Lehangoló egy hely. - mondtam őszinte sajnálkozással a hangomban.

Nikoletta

Hajni

Vert helyzet. Nincs mit tennem. Imádkozz Zsolt, hogy ennél kegyelmesebb halálod legyen. Már csak abban reménykedhetek, hogy megsajnál. Abban meg reménykedhetek... Már nem érzem a bal kezem. A jobbat sem, de azzal nincs gond, mivel úgysincs meg... Nagy kár... Szólni sincs erőm,  de a veszélyhelyzet adrenalint szabadít fel bennem, hogy megvédjem magam... Szerencsére ennek köszönhetően reálisan tudok gondolkodni. Megnyugszom, és tehetetlenül veszek egy mély levegőt. Egy kis erőgyűjtés után jobb lábamat Hajni lábai közé raktam. Majd tönkretett bal kezemet nem sajnálva megfordulok, addig, hogy a jobb vállam mellkasához szegeződik. Majd tiszta erőmből megfutamodva lököm fel. Nem tudom tud-e reagálni, igyekeztem a másodperc töredéke alatt végig vinni utolsó támadásom. Remélhetőleg a földre esik, és kirúgom a kezéből a pálcáját. Majd térdeimmel csuklóját szorítom a földhöz, de tudom, hogy lábait tudja használni hátam támadására. Ezért hamarosan a fejéhez ugrok, lábaimat a feje mögött összekulcsolva. Majd erőm maradékával fojtogatni kezdem. Tudom, hogy elég kényes pozíció, mert fogait használva a legfájdalmasabb pontomat tudja harapni, de ezt a kockázatot vállalnom kell, majd próbálok úgy fordulni, hogy  teljesen sebezhetetlen legyek. Megállás nélkül fojtogatom. Ebben a helyzetben látom az eltört pálcám, és majdnem rosszul lettem.
-Hogy tehettél ilyet? Mit képzelsz magadról?-
És dühömből erőt merítve szorítom légcsövét.
-Békében elmehetek? Meg persze visszafordítod a rontást?-
Utolsó esélyem. Ez kezd hasonlítani a mugli Mortal Kombat nevű játékhoz, de ezt nem élvezem...

Sofi

 Kornél megjelenése nem lendített sokat az egyébként sem túl rózsás hangulatomon. Szerettem volna elhinni, hogy minden megváltozhat, és sokkal jobb lehet, mint az előtt, de egyelőre nem akartam hinni ebben. Nem szerettem a reményt, mindig kiborított. Olyan volt az életem, mint egy hatalmas hullámvasút és általában a benne tartózkodó férfiegyedek mindig a mélypontot képezték. Többek között itt volt, Kornél, Seren na meg David. Mintha mindenki csak és kizárólag azon munkálkodnának, hogy hogyan lehetne még ennél is jobban elrontani.
Ki kellett szabadulnom egy kicsit a kastélyból, egyszerűen csak egyedül kellett lennem. A gondolatok olyan sebességgel száguldoztak az agyamban, hogy beleszédültem, ha csak megpróbáltam elcsípni egyiket-másikat.
A nap nagy részét Opheliaval és Sofival terveztem eltölteni, de egyszerűen sem időm, sem energiám nem maradt rájuk, ugyanis mindeközben még Rich-csel is megpróbáltam tisztázni a helyzetünket; nem túl nagy sikerrel. Minden esetre, legalább próbálkoztam, nem igaz?
A célom konkrétan a vadőrlak volt. Még sohasem jártam arra, annak ellenére, hogy már sokadik évemet töltöttem a falak között, tehát eljött az ideje, hogy felfedezzem. A ha-én-nem-megyek-oda-mások-sem alapon közelítettem meg a helyet és hatalmas szerencsémre tényleg senkivel sem futottam össze. Nem akartam bemenni, egyszerűen csak bámulni akartam az eget és úgy tenni, mintha minden rendben lenne, annak ellenére, hogy semmi sem volt.
Lecsüccsentem az épülettől nem messze a fűbe, de úgy, hogy takarásban legyek a kíváncsi szemek elől és a kezem akaratlanul is a cigarettás dobozra vándorolt, ami valamilyen érthetetlen módon a zsebembe keveredett. Egye fene, meggyújtottam egyet, hiszen nekem aztán semmi bajom sem lehet tőle.
Lassan fújtam ki a füstöt, miközben szabad kezem ujjait a nyakamba függő láncra kulcsoltam. Arra a láncra, amit Kornéltól szereztem meg és hihetetlen ügyességről téve tanúbizonyságot ismételten összeraktam.

Sofi az első fordulót sikeresen túlélte, és most készülnie kellene a másodikra. De ehelyett csak teng-leng ma a suliban. Nem kellett sokat könyörögnie Mauricenak, hogy szabadlábra engedjék ma, így már kora reggel le tudott lépni. Szobatársai nagy örömére, berobbant a Szanatóriumba mit sem törődve azzal, hogy a másik két leányzó aludni szeretne. Elég hangos ébresztőt csinált nekik, és esélyt sem hagyott arra, hogy tovább folytassák az alvást. Amennyire a háta engedte, annyira tett vett a szobába, és megállás nélkül járt a szája. Mindent elmesélt két barátnőjének az elejétől a végéig. Nem tudta, hogy látták-e a "műsort" a nagyterembe, vagy nem. Ha látták, akkor már újra végighallgathatták Sofi előadásában.
A lány a délelőtt további részét Hero szelídítésével töltötte. Szerencsétlen macska nem nagyon akar szocializálódni. Ő tökéletesen megvan az ágy alatt, vagy a szekrényben. Mindegy neki, csak sötét legyen. Kath szerencsére eteti, amíg Sofi keménykedik a tusán, így már nem kell a macskának mozgó pizzát ennie. Egy nagy zsák macskatáp van elrejtve a szobába, és Sofi most még egy konzervet is szerzett a manóktól. Gondolta, hogy jófej gazdi lesz, és ezzel eteti meg újdonsült macskáját. Hero annyira nem díjazta az ötletet, és vagy 1,5 óra könyörgés után volt csak hajlandó kidugni az orrát az ágy alól. Sofi nem járt sikerrel a macska szelídítő akciójával, de lesz majd még ideje rá, miután megnyerte a tusát. Ahogy szóródnak ki az emberek, úgy lesz egyre magabiztosabb a lány, bár nem kellene elbíznia magát.
Délután egy jó ideig Opheliat boldogította és mindent kibeszéltek amit csak lehetett, valamint jókat nevettek, volt, hogy a semmin. Ezután Sofi elballagott a könyvtárba és kikölcsönzött egy, a sárkányokról szóló könyvet. Bevágta a hóna alá, és úgy indult meg az erdő felé. Kellemetlen emlékek kötik oda, de csak a belsejéhez. Remélte, hogy most a gonosz szellemek elkerülik őt, és nyugodtan tud olvasni. Végül arra jutott, hogy erre talán a vadőrlak lesz a legmegfelelőbb helyszín, így arra kanyarodott.
Ahogy odaért észrevette, hogy társasága akadt, méghozzá Kath személyében.
- Meglepetés! - "kiabálta", és egy széles mosolyt eresztett meg legjobb barátnője felé.
- Nem is tudtam, hogy erre settenkedsz ma délután. Mi járatban? Csak nem aludni szeretnél a csodás reggeli ébresztőtök után? - Továbbra is széles mosollyal arcán ül le Kath elé, és ledobja a könyvet maga mellé.

Sofi

 A gondolataim csakhamar leragadnak Serennél. Nem azért, mert nekem feltétlenül erre van szükségem, sőt, ha őszinték lennénk, az lenne a legjobb, ha egyszerűen csak kiverném valahogyan a fejemből, vagy megpróbálnám nagy ívben elkerülni, de itt is falakba ütközöm. Nem azért, mert annyira gyenge vagyok, hogy képtelen lennék mindezt megtenni, hanem mert jelen pillanatban tőle függ az életem. Ez azért egy elég fontos momentuma a mi kis szívügyünknek. Mert tényleg ez a legjobb megfogalmazás.
A mai délelőttöm, amit teljes sötétségben töltöttem Sofival meg Oph-fal kicsit feldobott. Aggódtam a barátnőmért, de azért csak kitartóan etettem Herot, elvégre az én barátnőmről van szó, aki mindent túlél. Többek között a bátyámmal való találkozásokat is, ami nem kis teljesítmény, tekintve, hogy az emberek túlnyomó többsége nem merne belezúgni egy bérgyilkosba. Még akkor sem, ha a szóban forgó vadász a legjobb barátnőnk bátyja és nem mellesleg tényleg jól néz ki.
Hallom a lépteket, már az előtt, hogy egyáltalán meglátnám a közeledő sziluettjét. A szívdobbanásai hangosabbak, mint amit jelen körülmények között el tudnék viselni. Ha ember lennék, most egészen biztosan hasogatna a fejem, de így csak a semmit érzem. Valamivel tompább vagyok, mint általában és könnyebben felidegesítenek a zajok, de semmi egyéb.
-Most szeretnéd, ha sikítanék? –érdeklődöm mosolyogva. –Mert akkor kezdjük újra.
Nem, egyelőre képtelen vagyok mindennemű normális reakcióra és gyanítom, hogy Sofi meg fogja érteni az okát. Szinte biztos vagyok benne, hogy bár be lett zárva, hallott már róla, hogyan cipelt végig Seren a folyosón, miközben rugdosódtam és szitkozódtam. Nem túl nőies megnyilvánulás volt, de kiborultam. Akkor nem voltam önmagam.
-Megpróbálok úgy tenni, mintha nem lenne semmi baj. –húzom el a számat. Sofi ismer már, nem kell megjátszanom magam. –Beszéltél mostanában Keith-szel?
Igen, jól láthatóan terelem a témát és ez egyáltalán nem véletlen. Beszéljünk csak a bátyámról, úgyis most kaptam tőle egy levelet; aktuális lenne.  

Kathből nem sikerül túl nagy örömöt előcsalnia Sofinak. De tisztában van vele, hogy ennek nem ő az oka, és nem az, hogy megzavarta barátnője csendes pihenőjét. Sokkal inkább más, vagy inkább mások. Igaz, hogy be vannak zárva, de az étkezéseket a többiekkel együtt töltik. Itt van idejük a fontosabb dolgokat megtárgyalni, valamint az aktuális pletykákat megtudni. Szóval Sofi nincs lemaradva annyira Kath pasiügyeiről, de teljesen nincs tisztában a dolgokkal. Mostanában kicsit szétszórt, és a legtöbb gondolata a tusa körül forog. Sofi azonban amennyire tudott, mindig próbált odafigyelni barátnőire, és a gondjaikra, bajaikra, örömeikre. Arról sincsen lemaradva, hogy Kornél visszatért, és Kath alakított párszor. De mindent csak nagyon nagy vonalakban tud, mivel mélyebben sosem volt idejük elmerülni benne. Most viszont van nekik idejük estig, így mindent kitárgyalhatnak, amit csak akarnak. A sors sodorta most erre Sofit. Lehet mindkettőjüknek jól fog jönni egy barátnői csevej.
- Hát sokkal jobb lett volna, ha rémülten futsz el innen. Jól esett volna a lelkemnek, hogy meg tudtam ijeszteni egy vempájört. -
Sofi megvonja a vállát, majd lehuppan a földre Kathtal szemben, és a mozdulatsor közben hallgatja végig Kath válaszát.
- Na mond Drága, mi a gond?! Most van időm meghallgatni, hogy mi a gond. Kinél kezdjük? Seren? Kornél? Egyéb? -
Bátorítóan mosolyog Kathra, de ahogy meghallja Keith nevét, azonnal felcsillannak a szemei. Várhatóan ez a pasi fogja egyszer a sírba tenni Sofit, és várhatóan ez a pasi lesz, akibe a lány élete végéig fülig bele lesz zúgva. Sofia néha felteszi magának a kérdést, hogy miért jó ez neki? Minek kellet belezúgnia egy ilyen veszélyes alakba, amit évente ha kétszer lát, akkor az már sok. Valamint, ami a legrosszabb, hogy nem tudja, a férfi viszonozza-e az érzéseit. De ez várhatóan sosem fog kiderülni, mivel ha véletlen összefutnak, ez sosem merül fel témának.
- Keith-szel? Szerinted? - egy hatalmas sóhaj tör fel Sofiból, és szomorúan mered a talajra, majd újra Kathra.
- Mit tudsz róla? Mi van vele? Él még? - kérdésáradatot zúdít Kathra, majd türelmetlenül várja a válaszokat, de továbbra is a talajt kémleli.

Sofi

Tudtam, hogy Sofi tisztában van vele, mennyire magam alatt vagyok. Neki elég volt csak rám néznie és azonnal meg tudta mondani, mi is jár a fejemben. Régi barátság volt már ez, nem meglepő, hogy gyakorlatilag egyetlen pillantásból képesek vagyunk kiolvasni a másik gondolatait. Nem nagyon tudtam elviselni, ha valaki ennyire ismer, de Sofi közel állt hozzám, már kicsi korom óta. Hozzám és az utóbbi időben Keith-hez is. Legalábbis azóta, hogy én magam is megismertem a bátyámat. Ennél fogva tehát, meg sem lepett, amikor nekem szegezte a kérdést.
Csakhogy azt nem hittem, hogy konkrétan Serenre rá fog kérdezni.
Mélyet szippantottam a cigiből és elpillantottam valahová a lány háta mögé. Elgondolkoztam rajta, hogy egyszerűen csak nem válaszolok. Vagy hazudok valamit; de az annyira Kornélos lett volna, hogy azonnal elvetettem az ötletet. Még a végén azt mondják, hogy rossz hatással van rám. Rám! Vicces lenne.
Lassan pillantottam vissza Sofira, aki ebből levehette, hogy sokkal bonyolultabb a helyzet, mint azt bárki is gondolta volna. Hogy miért? Először is, ott van Kornél, akivel kapcsolatban tisztázatlan éréseim vannak. Ezután ott van Seren, akivel kapcsolatban meg sajnos egyáltalán nem tisztázatlanok azok a bizonyos érzések.
-Seren? -vontam fel végül a szemöldökömet semmitmondóan. -Mit hallottál?
Vigyázat, védekező mechanizmus aktiválva.
Sofival szemben nem sokszor vettem elő ezt az arcomat, ez is arra utal, hogy bizony sokkal nagyobb a gáz, mint ahogyan azt én megpróbálom beállítani. végiggondolom, hogy mégis mi a frászt mondhatnék? Seren van, volt és lesz. Nem tudom, hogyan fogalmazhatnám meg helyesen.
Sejtettem, hogy a bátyám kapós téma lesz, na de ennyire? Sofi láthatólag le is mondott az én pasiügyeimről, azonnal a testvérem felől kezd érdeklődni. Ez aranyos. És ijesztő. Keith az a típusú férfi, akitől minden szülő távol tartaná a lányát. Még akkor is, ha konkrétan maffiapalánták vagyunk.
-Miért? -nevettem fel. -Simán el tudom képzelni, hogy folyamatosan levelezgettek.
Nem akarom megbántani Sofit, pláne nem akarok az érzéseire hatni, csupán csak tényeket közlök. Tudom, hogy a barátnőm mit érez Keith iránt, arról viszont még nincsenek infóim, hogy a bátyám mit is gondol a lányról. Szeret engem, mindent elárul, de sajnos erre az aprócska részletre sohasem térünk ki. Illetve én próbálkozom, ő meg ellövi valami poénnal.
-Él. -biccentek rá és elnyomom a cigit. -Egészen jól van, már ha nem számoljuk azokat, akik megpróbálják eltenni láb alól... meg azt, hogy jelenleg aggódik értem is. Annyira nem értékeli, hogy a kicsi húga vámpírokat akar ölni, azok meg majdnem kitépik a szívét.
Ezt eredetileg el akartam titkolni a lány elől, de jobb, ha tőle tudja, mintha mások vázolnák neki a helyzetet.

Leonie



Lassan ébredezett a kellemetlen felismerésre, hogy a sebek már nem csupán holmi tompa fájdalmat jelentettek, amit elnyomhatott volna magában. Szúrt, égetett, nyomokban még viszketett is... Pálcáját szokásához híven a hálótermében hagyta, bár ez nem feltétlen jelentett rosszat. Nagyobb kárt is tehetett volna magában, ha rosszul hangsúlyoz, vagy sebesült karjai miatt a mozdulat is félresikerül. A kiserkenő vért már úgyis suttyomban lemosta a szökőkút langyos vizében. Természetesen ez sem nyerte el a varázsló tetszését, de nem tehetett mást. Kockára tenni egy ingyen ölelést pár heg miatt igazán buta dolog lett volna a részéről.
No, és ott motoszkáltak fejében a hangok, az i betűs nevek. Isobel fohászkodott, ne csak ő hallja, határtalan fantáziája ne játszadozzon vele. Az édességes dobozt- melyről már oly rég szólt is valami,- markolta, körmei is belemélyedtek, mintha attól várta volna a megváltást. Jött is biza Leonie személyében. Levitásunk kikerekedett szemei arról árulkodtak, hogy igencsak meglepődött. Azért mosolygott, mert miért ne, nem is fájt neki annyira a landolás. Igaz a szétszóródott édesség halomból volt ami az arcát érte, vagy egyenesen ott landolt, a többi valahol a közelbe esett. Leonie vörös hajzuhataga is az arcát csiklandozta, melynek kis része függönyként választotta el gazdájától. Ámulva fogta a vörös csodát, majdnem el is felejtette elhúzni, hogy teljes egészében lássa ki tarolta le úgy Istenigazából. Kitörő lelkesedéssel köszön vissza egy fokkal halkabban, mint az eridonos, mert némiképp akadályozta a beszédben, hogy rajta feküdt.
- Itt is van!- rövidnadrágja zsebéből tornázta ki a hirdetésről letépett fecnit, ami Isobelt ingyen ölelésre jogosítja. Büszkén lengette meg a lány előtt, miszerint sikerült mindenki elől elhappolnia a legelsőt, itt állt fekete fehéren. Valami nagyon nyomta alulról a jobb vállát. Egy kis fekete dobozka, ami kincset ért.
- Csontváz édességet?- tartotta hatalmas mosollyal zsákmányát Leonie-nak.

Rufus

Nem szeretnék prefektus lenni, nekem nem okoz örömet, hogy elkaphatom a rosszalkodókat, én inkább a másik csapatban játszom, és azon vagyok, hogy ne kapjanak el. Apu azt mondta, hogy ő is rossz gyerek volt, és nincs ezzel baj, csak egy a lényeg, hogy ne kapják el az embert. Most ezt a mondatot tűztem a zászlómra, bár ez a veszély nem fenyegetett. Messze volt még a takarodó, és társaságom is akadt, egy új gólya személyében, aki kezdett nekem egyre szimpatikusabb lenni. Abban azonban már nem voltam biztos, hogy ez az érzés kölcsönös. Szóval ezért nem leszek én prefektus, bár a tévelygőket szívesen pártfogásomba veszem, csak bírják ki!
Félrehajtott fejjel néztem a srácot, ahogy próbálja bemesélni, hogy csak a kaput nézte, holott, biztosan valami mást csinált, de arra még nem jöttem rá, hogy mit. Azt, hogy imádkozott, azt én sem gondoltam róla, nem is úgy nézett ki. Végül is elsiklottam a dolog felett, mert apura terelődött a szó és én bármikor tudok órákat beszélni apuról, lehet nem így lenne, ha régebb óta ismerném...
- Igen, imádom. Apu az első számú, mindenki más csak utána jön, de anyukámat nem ismerem. Már mint az igazit. Nem is mondtad még, hogy milyen családból származol? Mágusok vagytok? -
 Minden beszélgetésnél előbb-utóbb szóba kerül ez a téma, és jó érzés, hogy már nem kell azt mondanom, hogy fogalmam sincs róla, mert eddig nem ismertem a felmenőimet, de most apu elmondta, hogy aranyvérű vagyok. Nem tudom, hogy lehet-e a jótanulőságot örökölni, de ha igen, azt is aputól kaptam.
- Hát, jó, ahogy gondolod. Felkészülni jobb is egyedül. Én magányosan szoktam. Szeretem, ha csend van körülöttem, aztán meg elábrándozom. - nevettem rá. Persze, ha érdekes az anyag, ami azért nem sűrűn fordul elő, akkor ez nem igaz, de általában így van. Otthon, ha nagyon zúgott a fejem a sok tanulástól, akkor elmentem lovagolni. Az aztán rendesen kiszellőztette a fejemet.
- Akkor ne mond meg Felagundnak, hogy apukád miféle, pláne, hogy ha meg tényleg régen nem is láttad. Vele tényleg előfordulhat, hogy többet vár el tőled, ha tudja. Az esetedben meg így nincs jelentősége. Jobb, ha ezt nem reklámozod.- Nem akartam megijeszteni, csak felkészíteni. Nem is tudtam, hogy miért. Most jött csak, és elég rossz az elején, amikor még nem ismer senkit az ember, nem tudja, hogy hogy mennek itt a dolgok. Nekem is nehéz volt, másnak sem lehet könnyebb. Átéreztem a helyzetét, nem csak azért, mert új volt itt, hanem azért is, mert elveszítette az apukáját. Egy cipőben jártunk, én ugyan megtaláltam, de tudtam, hogy mit jelent a hiánya, bár csak utólag éreztem a különbséget.
- Nevelő apám volt, ugyan úgy szeretett, mint a saját fiát, de az igazi apa az más. Van olyan eset, amikor az ember legszívesebben elveszítené valamelyik utcasarkon, de én nem így vagyok vele. - Rövidke kis kapcsolatunk nem szolgált még teljes bizonysággal arról, hogy nem lesz konfliktus köztünk, pláne engem ismerve. Azt nem tudtam, hogy Rufusnak milyen emlékei voltak az apjáról, de azt sejteni lehetett, hogy nem túl jók. Ideje volt ezt a témát végképp ejteni, így került szóba a karácsonyi süti kérdése, meg a balul sikerült vacsora, amikor is a kórházban kötött ki a család. Utólag hallgatva már vicces a sztori, de azt akkor megélni nem lehetett túl mókás, és bár a srác is velem nevetett, elkomorult az arca, mikor megemlítettem a gólya-lakot.
- Tudod, elég sokáig laktam ott - kezdtem a mesélést - aztán sikerült bekerülnöm egy szép szobába. Az én hibám volt, nem igyekeztem eléggé. Az egész olyan, mint egy kórterem. Semmire nem ideális. El sem tudom képzelni, hogy ki az, aki hosszútávon kibírja. Menekül onnan mindenki. - Sikerült a srácot elég rendesen beparáztatnom, és már közel is jártunk az ominózus helyhez, mikor váratlanul eszembe jutott a következő kérdés.
- Te tudsz zongorázni? - Nem is értem, hogy hogy jön most ez ide.

Nikoletta

Kaht viselkedése eléggé egyértelmű volt, legalábbis Sofi számár. Jó ideje barátnők már, így majdnem úgy ismeri Sofi Kathot, mint a saját tenyerét. A gesztusai, a nézése, minden arról árulkodott, hogy bonyolultabb a helyzet, mint azt Sofi odabentről gondolta. Egy hatalmas sóhaj tör fel belőle, és komoly tekintettel néz barátnőjére.
- Na mesélj! Ne háríts és ne kamuzz. Látom, hogy gondok vannak. Az meg mindegy, hogy én mit hallottam. -
Mondjuk már az is éppen elég gond, hogy Kath  HVH iránt táplál gyengéd érzéseket. Sofinak ötlete sincs, hogy mi vezetett idáig, de nyilván az sem fél perces történet. Főleg ha az ember Kathból és a vámpírságából indul ki. Maga a lány nem egy egyszerű eset, na és az életéről már nem is beszélve.
- De egyáltalán, hogy keveredtetek ti össze Serennel?! Na és mi van Kornéllal? Együtt vagytok, vagy nem vagytok? -
Sofi próbál minél több infót kicsalni barátnőjéből, hogy jobban képben legyen róla, mi is történt vele, amíg ő tusázott.
Kath próbál tovább lépni a dolgokról, és drága bátyjára tereli a szót, amire Sofi azonnal ráharap. Ez a baj a legjobb barátnőkkel. Mindig tudják a másik gyenge pontját.
- Hát én nem tudom elképzelni. Bátyád nem tűnik olyan nagy levélírogatónak. -
Megvonja a vállát, majd az elnyomott csikket bámulja. De amit Kath ezután közöl enyhén szólva sokkolja Sofit.
- Hogymivan?!?!?! - tör ki magából és rémült tekintettel bámul Kathra. Nem érti mire céloz ezzel a lány, és reméli, hogy ez valami kitalált mese, vagy csak átvitt értelembe kell érteni. De magában teljesen biztos benne, hogyha Kath azt mondja, hogy vámpírokat akar ölni, akkor a lány tényleg azt is érti a dolog alatt. Sofi azonnal el is felejti a Keithes témát. Aggodalom tükröződik arcáról. Félelem nem, mivel családi múltjának köszönhetően hozzászokott az ilyen, és ehhez hasonló ügyletekhez. Ki gondolná, hogy a maffia vámpírokat is "foglalkoztat"?! Ugyan senki... nyilván. Sofi simán el tudná képzelni, hogy majd egyszer Kath is hozzájuk tartozik, bár félti a lányt attól, ami ott megy, annak ellenére is, hogy Sofi imádja ezt az életet.
- MINDENT MESÉLJ EL!!! MINDENT!!! - kissé erélyesebben szól rá Kathra, majd újra a csikkre néz.
- Kaphatok egy szálat?! Azt hiszem szükségem van rá. De az enyém nincs most itt. -

Sofi

Sofi számára nyitott könyv voltam és ezt jelen pillanatban mindennél jobban utáltam. Éppen azon fáradoztam, hogy elfelejtsem valahogyan a Serennel lefolytatott kis beszélgetést, miután a szobájában landoltam, de természetesen a barátnőm azonnal ráharapott a lényegre. Nem mintha zavart volna, elvégre nekem csak ő volt amolyan igazi, csajos kapcsolat. Sokkal bonyolultabb életet éltünk, mint az a felszínen látszott, de nekünk tökéletesen megfelelt. Ezért is fértünk meg annyira egymás mellett.
-Azért érdekelne. -jegyeztem meg, de természetesen egy sóhaj után megadtam magam. -Én csak... nem tudom. Serennel még Firenzében találkoztam és a kapcsolatunk nem indult túl biztatóan. Még aznap este leszereltünk egy komplett vámpírklánt. -elmosolyodtam egy pillanatra. -Seren megmentette az életemet. Sokszor, talán túl sokszor is.
Hihetetlen, hogy mennyire könnyedén bajba tudok keveredni. Ha jobban meggondoljuk, akkor is én voltam a hibás, elvégre egyszerűen csak vissza kellett volna hopponálnom Serennel a kastélyba. A baj akkor kezdődött, amikor a füzetecske a férfinél kötött ki, én meg szinte tökéletesen biztos voltam benne, hogy nélkülem fog visszatérni, csak hogy kutakodjon egy kicsit. Ezt nem engedhettem meg. Tehát én kevertem bajba saját magunkat... Jelen pillanatban ez cseppet sem meglepő.
Kornél.
Lehunytam a szemeimet egy pillanatra és Sofi felé fordultam. A tekintetemből néma segélykiáltás sugárzott a lány felé, de ahelyett, hogy hallgattam volna, mint a sír, vagy tereltem volna a témát, egyszerűen csak őszinte voltam.
-Fogalmam sincs.
Ennél pontosabb infóval egyelőre nem szolgálhattam, bármennyire is szerettem volna. Az már egy sokkal jobb kérdés, hogy Sofi honnan tud arról, ami köztem és Kornél között történt, miután visszatért a kastélyba. Komolyan mondom, itt még a falnak is füle van.
Nem, Keith tényleg nem az a típus volt. Szerettem, imádtam, de a levelei alapján az életben nem mondtam volna meg, hogy ő hogyan viszonyul hozzám. A személyes találkozásaink sokkal inkább kimerítették a normális testvérkapcsolat fogalmát, mint a pár szavas üzenetek.
Sofi ismét kapva kapott az alkalmon, hogy leüvölthesse a fejemet. Felé nyújtottam a cigis dobozt, benne a gyújtóval, de nem néztem rá. Eszem ágában sem volt hatalmas vallomást tenni, senkinek... Csak neki.
-Visszamentem Firenzébe. -összefontam magam előtt a karomat és a távolba bámultam. -Nyomozni akartam a rohadékok után, de lebuktattak. Kínoztak, információkat szerettek volna Serenről, én meg természetesen tartottam a hátamat. -egy pillanatra Sofi felé fordultam. -Véletlenül sikerült csak megszöknöm és ismét Seren segítségére szorultam, csak... kissé elvetettem a sulykot és most... minden sokkal bonyolultabb.
Ez volt az igazság.
Én hibáztam, igen, elfogadom, hogy Serennek nincsen szüksége a segítségemre, de örülnék, ha ő is elfogadná, hogy nem bírom ezt végignézni. Nem akarom elveszíteni. Annyi ember tűnt már el nyom nélkül az életemből. Ezt most nem hagyhatom.

Nagyra nyílt szemekkel hallgatta Sofi, amit Kath mesél a Serennel való dolgairól. Próbálta összetenni a képet. Firenze, vámpírok, Seren, életmentés.
- Szóval, akkor ha jól értem. Seren a szőke herceg fehér lovon, aki megmentette párszor az életedet. Te pedig jó királylányhoz híven neki adtad a szívedet...kezedet, lábadat, füledet, orrodat, és kb. mindenedet amid van. Jól értem?! -
Ezek alapján valamennyire megérti barátnőjét, hogy belezúgott Serenbe. Ezzel nem is lenne semmi gond, de...
- De ugye azzal tisztában vagy, hogy ő a HVH? Amúgy ő is hasonlóan érez irántad? Benne van a dologban? -
Sofi nem nagyon ismerte Serent, de fejét merte volna rá tenni, hogy a férfi nem az a hősszerelmes típus. Sőt. Nehezen nézi ki belőle azt is, hogy bárminemű érzelmet táplálna bárki iránt is. Túl komoly személyiségnek "ismeri". De lehet ez csak a kemény külső, és közben Seren egy szent. Szent Seren. Sofi nem akart beleszólni Kath dolgába, de azért a tudtára akarta hozni, hogy itt nem csak magával szúr ki, de Serennel is, ha tényleg lesz köztük valami. Akkor a HVH bá' búcsút mondhat a karrierjének. Gondolja Sofi. Aztán a fene se tudja.
A Kornélos dolog is úgy fest, hogy bonyolult. Ki gondolta volna, hogy nem az?! Hát Sofi tutira nem. Kath körül úgy nagyjából minden bonyolult... de ez Sofiaról is elmondható. Veszélyes család, veszélyes élet, sok adrenalin.
- Fogalmad sincs. Ne ez a nem mindegy. Akkor csak összejártok szükségletet kielégíteni? -
Sofi próbál tapogatózni, de elég nehéz úgy, hogy Kornélt nem is ismeri. Tud arcot párosítani a névhez, és ezzel nagyjából kifújt a tudása.
Kath elmeséli a történetet, aminek végével Sofiból egy hatalmas sóhaj tör fel.
- Ugye tudod, hogy nem vagy százas?! Ön és közveszélyes vagy. - megcsóválja a fejét, de ennél többet nem mond. Nem akar ítélkezni és beleszólni Kath dolgába. De félti barátnőjét. Igaz elég nehezen lehet eltenni láb alól, de egy vámpírt sem lehetetlen kinyírni. Ez nyálasan és önzően fog hangzani, de szüksége van a lányra. Ő az egyetlen olyan ember az életében, aki mindent tud róla. Nem akarja, hogy baja történjen....nagyon nem.
- Vigyázz magadra! Rendben?! -
Időközben Sofi elvett egy szált cigit Kathtól, és rágyújtott. Mélyeket szívott bele, miközben hallgatta a lány meséjét. Tusa ideje alatt most gyújtott rá először, és jóleső érzés töltötte el, már amennyire egy ilyen történet közben lehetséges. Visszaadta Kathnak a doboz cigit, benne a gyújtóval, majd kicsit helyezkedett a kényelmetlen talajon.

Sofi

 Majdnem felnevettem Sofi reakcióján, de csak majdnem. Először is, egyszer már majdnem sikerült összehoznunk egy esküvőt, másrészt pedig szinte teljesen biztos voltam benne, hogyha Seren ezt a mondatot meghallotta volna, előbb végez magával, mint velem. Ez pedig igencsak kivételes alkalomnak minősült volna.
Utána persze elgondolkoztam a Sofi által mondottakon. Nem akartam Serent bajba sodorni, csakhogy már minden mindegy volt. Legszívesebben bele vertem volna a fejemet a legközelebbi falba –ezúttal csak úgy, magamtól, nem igényeltem volna hozzá a férfi segítségét.
-Valami olyasmi. –mosolyogtam rá a lányra. –Igen tudom és értékelném, ha nem rontanád tovább az amúgy sem rózsaszínfelhős hangulatomat.
Ezzel szerintem egyértelmű választ adtam arra, hogy Seren oldaláról hogyan is néz ki a helyzet. Nem mintha bántam volna, így könnyebben tarthattam a két méteres távolságot kettőnk között, mielőtt egészen véletlenül belekeveredünk valamibe, aminek egyszerűen csak két hulla lesz a vége. Szerintem el sem csodálkoztam volna rajta, ha szellemként visszatérek, és azt látom, hogy megint ostobaságba keveredtünk.
Kornél az a téma volt, amit a leginkább el szerettem volna kerülni. Ebben a pillanatban csak azon tudtam rágódni, hogy hogyan is lesz ez után. Sofira néztem és nagyon komolyan tettem fel a kérdést.
-Lehetek olyan önző, hogy magam mellett tartom Kornélt, miközben valaki más talán, mondom csak talán, sokkal fontosabb számomra?
Fogalmam sem volt, hogyan fogok ebből a helyzetből jól kikeveredni. Szerettem volna, ha senkinek sem esik bántódása, de ennek valamiért az lett a vége, hogy szépen lassan én fogok kiirtani mindenkit magam körül.
-Hé, csak ti jártok össze szükséglet kielégítésre. –emlékeztettem nevetve.
Pontosan tudtam, hogy mi folyik a háttérben Sofi meg Olivér között, de ez volt a legkevesebb. Véleményem szerint az én barátnőm csak remekül kihasználta azt, amije van. Ha én ember lettem volna, valószínűleg ugyanezt játszottam volna, csakhogy én már régen nem voltam valódi.
Felsóhajtottam a kérést hallva.
-Sofi, ez nem ilyen egyszerű. –ráztam meg a fejemet. –Nem engedem, hogy Serennek bármi baja essen. Akkor sem, ha ezért meg kell halnom, érted? Annyi mindent tett értem, hogy ezek után ez a minimum.
Azt már természetesen nem szúrom oda, hogy ezzel szembe megyek Seren minden egyes követelésével és minden egyes próbálkozásával, hogy életben tartson. Tudom, hogy magam alatt vágom a fát, de ha egyszer képtelen vagyok hátat fordítani?

Kath szájának a sarka megrándul, amikor Sofi színpadiasan előadja a Serenes, szőkeherceges dolgot. Valami ilyen reakcióra számított. Vagyis, azt remélte, hogy ezzel egy mosolyt, vagy ne adj Isten, egy kisebb nevetést vált ki Kathból. De ehelyett csak egy szájrándulást kapott. Lehet Sofinak nem kellene erőltetnie ezt a legyünk viccesek dolgot. Úgy tűnik nem az ő műfaja. Pedig ő tényleg nagyon próbálkozik jó fej lenni, de nem akar menni neki. Lehet Sofi nem olyan személyiség.
Sofia jól sejtette, hogy Seren nem úgy gondol a dolgokra, mint ahogy azt Kath szeretné. Ez egyrészt jó, de másrészt rossz is. Mert Sofi örült volna, ha Kath végre talál valami épkézláb, hozzá hasonlóan bajos, antiszociális embert maga mellé. De rossz, mivel a viszonzatlan érzelmeknél rosszabb nincs a Földön. Sofi legbelül mélyen azonban örült neki, hogy legalább Serennek van valamennyi esze...vagyis gondolja ő. Aztán nem tudni, hogy mi jár a férfi agyában. A végén tényleg összegabalyodnak. Na az lesz akkor a szép műsor.
Kath komoly kérdését Sofi nem bírta ki egy apró nevetés nélkül. Nem kellett volna egy ilyen komoly dolgot, így lereagálnia, de feltört belőle.
- Pont engem kérdezel? Amúgy nem, nem önző...csak rellonos. A kettő nem ugyan az. Ameddig Kornélnak ez így megfelel, és ameddig megmarad édes tudatlanságban, addig használd ki a dolgot. Ha meg majd leesik neki a tantusz, akkor használd ki vámpíri képességedet. Volt...nincs. Ne agyalj ennyit. Ezek csak pasik! Rengeteg rohangál belőlük még. -
Sofi és a bölcs tanácsai. Lehet nem őt kell felkérni tanácsadónak, mivel abban sosem volt jó. Vagyis az ő életfelfogása eltér a többi emberétől. A percnek él, és nem törődik azzal, hogy mi lesz majd. Felesleges ilyeneken rágnia magát, mert csak időt veszteget vele. A pasi kérdés pedig pont nem az ő reszortja, mivel bárminemű komolyabb kapcsolatra képtelen. Távol áll tőle az ilyesmi. Egyetlen ember van, akiért az életvitelét feldobná. Ő pedig Keith, aki kilométerekre van tőle, és a kapcsolatukra az esély egyenlő a 0-val. Hát Sofi már csak ilyen kis mazochista.
A szükségletkielégítős dolog ismét nevetésre készteti a lányt. Egyedül ő tud róla, hogy mi ment Sofi és Olivér között, amíg a fiú fel nem szívódott. Aztán, hogy a jó szokásukat továbbra is megtartják e, az a jövő titka.
- Csit! Az a múlté. Most Amirával elégít szükségletet. - közli nevetve, de a hangulat hamar fagyos lett. Kath nem veszi komolyan, amit Sofi mond. Vagy ha mégis, akkor nem foglalkozik vele. Egy nagyon-nagyon mély sóha tör felszínre belőle, és megrázza a fejét.
- Akkor veled megyek vámpírokat gyilkolászni. Majd vigyázok a hátsódra a háttérből. Na meg amúgy is szükségem van egy kis izgalomra. A tusának mindjárt vége, és akkor jönnek az unalmas, monoton hétköznapok. Azt meg nem akarom. Mit szólsz?! -
Biztos Kath válaszába, de azért reménykedik benne, hogy tetszeni fog az ötlete a lánynak, és nem vágja rá azonnal, hogy NEM!.

Sofi

Jobban belegondolva, talán tényleg teljesen felesleges volt Sofinak feltenni azt a bizonyos kérdést. Egyrészt, mert ő mindenképpen az én oldalamon fog állni, másrészt pedig Sofi meg az ő pasiügyei egy külön könyvet érdemelnének. Nem mintha nekem bármiféle problémám lenne ezzel, hiszen a legjobb barátnőmről beszélünk, de azért néha mégiscsak elgondolkodtat, hogy vajon, ha nem változom át, én is ilyen lennék, mint ő?
Sok dologban hasonlítottunk és hasonlítunk jelenleg is egymásra, tehát valószínűsíthető, hogy így lett volna. Akkor mégis mit csinálnánk? Nincs annyi hímnemű egyed a Földön, hogy igazságosan meg tudjunk osztozni rajtuk.
-Kornél nem tud semmiről. -állítottam magabiztosan. -Legalábbis, ha tud valamit, akkor nagyon ügyesen titkolja, bár nem hinném, hogy a falak folyton az én magánéletemről suttognának.
Persze, jobb félni, mint megijedni. Nem véletlenül tartom meg mindenkitől a tisztes távolságot. Sohasem tudhatjuk, hogy éppen ki fogja hátba támadni az embert, nem igaz? Talán pont az, akit a legjobban szeretünk, és akiért a legtöbbet áldoznánk. Elismerem, ez elég mélyen hangzik ahhoz, hogy belőlem bukjon ki, de mostanában mintha egyre mélyebbre csúsztam volna abban a bizonyos gödörben.
Felvont szemöldökkel nézek rá, amikor megemlíti Mirát. Természetesen hallottam pletykákat -tessék, mindenki beszél!–, de nem szenteltem nekik különösebb figyelmet. Egészen addig, amíg meg nem hallottam Sofitól. Mert, ha Sofi is azt állítja, akkor kell, hogy legyen valami alapja az ügynek.
-Mi a fene? -nevettem fel halkan. -Ezt most azonnal el kell mondanod!
Jó, talán túlzottan kíváncsi lettem, de egyszerűen muszáj volt megtudnom, hogy miről maradtam le, amíg önkéntes száműzetésben voltam... illetve most is ott vagyok, ez csak egy kis botlás.
Felnyögtem, amikor meghallottam Sofi ajánlatát és szerettem volna csak úgy, mindenféle különösebb ok nélkül fejbe verni, hogy ugyan térjen már észhez, bár rég nem hittem benne, hogy neki olyanja még van. Ki tudja, mivel táplálkoznak a szanatóriumban élő lények?
-Nem. -jelentettem ki ellentmondást nem tűrően. -Sofi, én kockáztathatom az életemet érte, de te nem. Keith megölne, ha neked bármi bajod esne!
Tény.
Annak ellenére, hogy vélhetőleg soha semmi nem lesz a legjobb barátnőm és a bátyám között,ők még igenis fontosak egymásnak. Egyikük sem hagyná, hogy a másiknak bántódása essen. Ezért is reméltem, hogy Sofi megérti az én álláspontomat is.

- Nos akkor nincs mitől tartanod. Amíg ő vak, addig te nyugodtan tarthatsz két vasat a tűzben egyszerre. - Sofi egy kis hatásszünetet tart, mert nem teljesen biztos magában. Mi van akkor ha Kath még több vasat tart, csak ő nem tud róla?!
- Vagy esetleg kéne tudnom még valakiről, vaaaagy valakikről? - kérdő tekintettel, és felvont jobb szemöldökkel méregeti Sofi Kathot, majd izgatottan várja erre a kérdésre a választ. Lehet, hogy Kath nem olyan szent, és ő is a rosszkislányok kategóriába tartozik. Elvileg Sofit abba a csoportba pakolta az iskola nagy része, de ez őt nem zavarta. Féljenek vagy tartsanak tőle, addig is nyugta van a lánynak. Az is nyílt titok, hogy semmilyen kapcsolatba nem bonyolódik bele, így az iskola kaszanovái is elkerülik hála a jó égnek.
Az Olivéres dolog újabb érdekes témát hoz, amire Kath azonnal ráharap. Sofi csak elmosolyodik és megvonja a vállát.
- Egyelőre csak ennyit hallottam. Volt egy kellemes estéjük. De, hogy igaz e azt nem tudom. De szerintem az. Olivért azóta nem láttam, amióta elment. Nem is tudtam, hogy visszajött. Valamint azt sem tudom, hogy akarom e látni. Remélem nem fogok összefutni vele még a mai nap. -
Sofi érezte legbelül, hogy amit mond, és amit valójában szeretne az teljesen üti egymást. Nagyon is szerette volna látni Olivért, és érdekelte, hogy milyen is lesz ez a találkozás. Tudta, hogy várhatóan számon fogja kérni Olivért, pedig nem szokása, de most Olivérről van szó. Túl bonyolult ez ahhoz, hogy bárki is megértse, hogy mit is érez Sofi. Valamelyik könyvben azt írják, hogy az ilyen kapcsolatok a nőben olyan cuccok termelését indítja meg, melynek köszönhetően kötődni kezd a másik félhez. Lehet ez történt Sofival is? Nem akar összejönni Olivérrel, mert tudja, hogy a fiú úgyis megcsalná, de mégis valami nem stimmel. Na mindegy.
Sofia nagyszerű ötlete nem nyeri el Kath tetszését. Még csak egy szikrányi esélyt sem ad arra, hogy Sofi fejében megforduljon az igenlő válasz. Rávágja, hogy nem. Hangjából az sugárzik, hogy semmilyen ellentmondás nem jöhet számon.
- Én nem érte, hanem érted kockáztatom. Ami pedig Keith-t illeti... én leszek megölve, ha veled történik valami. A szívemre kötötte, hogy vigyázzak rád. Szóval vigyázok rád. Tehát. Ha tetszik ha nem, megyek veled gyilkolászni. Tudod a véremben van. -
Egy hosszú szünet következik most Sofi részéről. Agytekervényei ezerrel kattognak, és szeme elhomályosodik. Kath is észreveheti, hogy a lány szelleme máshol jár, és csak a teste ül vele szemben. Sofi egyszer csak mindenféle felvezetés nélkül megszólal.
- Változtass át! Akkor engem sem nyírnak ki olyan könnyen. Probléma megoldva! Nemet nem fogadok el válasznak. -

Sofi

-Jézus, nem tartok két vasat a tűzben! -csattantam fel nevetve. -Senki nincs, nem is volt és nem is lesz. Serent meg pláne ne számold ide!
Egyszerűen muszáj volt végre nevetnem valamin, és ha máson nem, hát a saját nyomorult érzéseimen. Sofi volt a legjobb barátnőm, előtte megtehettem, hogy magamba zuhantam, vagy egyszerűen csak önfeledten vihogtam valamin, ami mindennek nevezhető, csak tökéletes kapcsolatnak nem. Már régen el kellett volna érnem, hogy bezárjanak valahová, csak még mielőtt még több kárt okozok.
Nem állt szándékomban tovább gondolkozni azon, amit Sofi mondott. Nincsen itt szó semmiféle tűzről, vasakról meg már ne is beszéljünk. Én voltam a félreérések királynője és ezt a mondatot is sikerült alaposan átforgatnom magamban, de nem tettem szóvá.
Olivér nehéz eset volt. Láttam Sofin, hogy bár annyira nem érinti mélyen, azért igenis elgondolkozik rajta. Nem csodálkoztam és nem is hibáztathattam, elvégre én is valami nagyon hasonlót élek át nap, mint nap.
-Szóval, te nem voltál kéznél, ezért kellett valaki, aki pótol. Értem én. -mosolyogtam rá. -Ilyet ne mondj... ezek után már egészen biztos, hogy látni fogod!
Nem akartam ráhozni a frászt, de ez gyakorlatilag íratlan szabály. Ha az ember lánya valamire azt mondja, hogy "reméli", akkor egészen biztosan csúnya játékba kezd vele a Sors.
Tapasztalat? Persze!
Felsóhajtok. Tudtam, hogy nem lesz egyszerű meggyőzni a lányt, na de ennyire? Miért hiszi azt mindenki, hogy engem meg kell védeni? Köszönöm szépen, tudok vigyázni magamra egyedül is, annak ellenére, hogy a mellékelt ábra nem pont ezt mutatja. Nem jelent semmit. Én igenis talpra esett vámpír vagyok.
-Közvetve érte teszed. -mutattam rá. -Nem érdekel Keith. Ő is tudja, milyen vagyok és azt is, hogy nem akarom, hogy bárki is segítsen rajtam. Jól vagyok! Eddig sem haltam meg, ezután sem fogok.
Micsoda irónia!
Elég volt csak egyetlen pillantást vetnem Sofira ahhoz, hogy tudjam, nagyon csúnya dolgok játszódnak le a fejében és én erről hallani sem akarok. Nos, nem megmondtam?
-Sofi, ezt meg sem akarom hallani többé! -végül is, ez nem egy nem volt.-Én halott vagyok, tudod mit jelent ez? Nem tudok úgy élni mint te, sem pedig úgy szeretni, mint te. Ez sokkal rosszabb, mint hinnéd!

mm gyakorlat

Július 22. – 23. –Napforduló; az év legrövidebb éjszakája, leghosszabb nappala



Minden tanárt és diákot szeretettel várunk a Napforduló alkalmából megrendezett különleges eseményre! A program július 22-e kora délutánjától július 23-a reggeléig fog tartani, helyszínül pedig a rét szolgál.

Álmodói időpontja: július 21-től augusztus 4-ig.
(Bizony hónapátírás történt a programban, de reméljük ez senkit nem fog zavarni.)

Az eseményen a kinti tartózkodás egész éjjel megengedett, de ha bent ücsörögtök a kastélyban takarodó után, az ugyanúgy büntetéssel járhat ha elkapnak, mint máskor!

Programok:

Színpad
A diákok, mestertanoncok és tanárok egyaránt kitombolhatják magukat a koncerten, hisz minden zeneműfajba bele fogunk kóstolni. Fellépnek a Metál Mágusok, a Pop Puffskeinek, a Punk Pixik, a Blues Boszik és a Jazz Jobberknollok. A koncertsorozat késő délutántól éjfélig tart! Az óriási színpad mágikus megvilágításnak örvend, és ugyancsak varázslatos tulajdonságai közé tartozik, hogy függetlenül attól, hogy a hallgató hol talál helyet, ugyan olyan tisztán és hangosan hallja a zenét, mint az első sorban állóak.
 
Lámpáseregetés
Pontban éjfélkor egy közös lámpáseregetésre invitáljuk a társaságot, hogy együtt ünnepeljük a nyár ezen szép napját. A kívánságlámpásaink felengedése már Valentin nap óta hagyomány az iskolában, és egy rendezvényen sem maradhat ki a repertoárból. Ez alig egy 15-25 perces esemény, így örülnénk, ha mindenki jelen lenne. Mágikus lámpásainkba akármit írhatunk, akár milyen színűvé, formájúvá alakítjuk, csak a képzelet szab határt.
 
Szabadtéri Mozi
A kinti mozi kora délelőtt kezdődik, és másnap hajnalig tart, egyaránt a koncert előtt, alatt és után. Ez azoknak van kialakítva, akik belefáradtak a zenébe, egy nyugodtabb helyre várnak vagy csak meg akarnak nézni egy jó filmet. Ez főleg azok számára lesz érdekes élmény, akik teljesen varázsló környezetben nőttek fel, és még nem láttak filmet. A földet párnák és pokrócok takarják, hogy mindenki kényelmesen elhelyezkedhessen. A vászon el van varázsolva, és mint a színpad esetében, itt is függetlenül attól, hogy hova ülünk ugyan olyan jól látunk és hallunk. Ha egyszer átléptük a vetítés mágikus határát a kinti ricsaj és a koncert zenéje elhallgat, és már csak a mozizók suttogásait és nevetéseit, illetve a film zajait halljuk.
A vetített filmek: Gru, A leleményes Hugo, Az igazi kaland, Hirtelen 30, Charlie és a Csokigyár, Csizmás, a kandúr, A Vaslady, Szemfényvesztők.

Csillagnézés
A csillagnézés a lámpaeregetést követően veszi kezdetét. Nyilván lehet egyedül is bámulni a lélegzetelállító eget, de ebben az egy két órában az asztronómia tanárunk megmutatja az igazán fontos csillagképeket, illetve magyarázatot is kapunk róluk.
 
Egyéb:
 
Az elfáradt, pihenni vágyó diákoknak és tanároknak a DÖK sátrakat készített elő. Függetlenül attól, hogy szunyókálni akarsz, félrehúzódni a pároddal, vagy csak leülni beszélgetni a barátaiddal, az előkészített helyek tökéletesek. Lehet akár kint is aludni egy-egy matracon vagy hálózsákon, de vannak olyan sátrak is, amelyekből látszik az ég. A tanároknak külön sátrak vannak előkészítve, míg a diákok ott aludhatnak, ahol akarnak. A gyerekek sátraikban kényelmes pokrócok, hálózsákok és párnák hevernek a földön, hogy mindenki kényelmesen helyezkedhessen el. A legtöbb sátorra tértágító bűbáj van szórva, és többségük változtatja méretét és tágasságát a látogatók számától függően. Minden sátorban (átlagban a sarkában) található egy-egy kifogyhatatlan nasi kosárka, vagy dobozka.
 
Diák sátrak
DSátor1
DSátor2
DSátor3
DSátor4
DSátor5
DSátor6
 
Tanár sátrak
TSátor1
TSátor2
TSátor3

Tábortűz
Az  ideiglenes tábor közepén hatalmas tüzet találunk. Ezt nem kell táplálni, hisz magától ég, és az a különlegessége, hogy a forró nyári éjszakán nem bocsát ki még nagyobb hőt. A tűz körül körbe farönköt és pokrócok vannak, hogy ha valaki le akar telepedni, kényelmesen üldögélhessen.

A világításért a rendezvény alatt mindenhol a lámpások, tündérek és szentjánosbogarak a felelősök.

Keiko, Napforduló

Rufus; napforduló

Meg csak ma délelőtt értünk vissza Japánból, és ez volt az első dolog, amit meghallottam. A napforduló alkalmából valamiilyen programok lesznek, és azt nem hagyhatom ki. Emlékszem, a Maid café is jól sikerült, meg a többi ilyen, amin még voltam, szóval baj nem lehet, biztos jó lesz. És az is tuti, hogy találkozni fogok néhány ismerősömmel, mert azért csak nem egyedül leszek ott. vagy mégis? Mi van ha csak engem érdekel az egész? De az nem lehet. Biztos sokan vannak még akik elmennek, nem csak én. Ezen rágódom egész végig, míg el nem kezdett besötétedni. Elveszem kedvenc kék blúzomat, és a hozzá illő fekete szoknyát és cipellőt, ja és az elmaradhatatlan virágot a hajamba tűzöm, és már indulok is a rétre. Még az iskola kapujához sem érek, de a távolban egy ismerőst látok. Rufus az, így elhatározom,hogy követem őt, bárhova is megy, s remélem a rét felé tart. Követem őt, persze tisztes távolból - magyarul 100-200 méterről, ahonnan ő már nem lát engem, de én még őt nagyon is tisztán. "Igen, ő is arra tart amerre én." Örvendezek magamban, és így már bátrabban megyek tovább a rétre vezető úton. Várjunk! De vajon mit fog szólni, ha csak úgy odamegyek mellé? Remélem nem fog elküldeni. Bár az első találkozásunkkor majdnem bajba kerültünk, és én sikeresen megmutattam a gyáva oldalamat, így nem csodálom, ha nem akár majd találkozni egy magamfajta lánnyal, vagyis konkrétan csak velem. És egyáltalán mit mondjak neki? Vagy csak egyszerűen üljek le mellé, aztán lesz, ami lesz? Áá, nem tudom!
Egy darabig még gondolkodom, de aztán erőt veszek magamon, és odalépek a fiú mellé.
- Öhm... Szia... Emlékszel rám? - nyögtem ki végül. De ez nagyon egy hülye kérdés volt, mert miért ne emlékezne rám? Ésn vagyok az a lány aki sak dadogni tudott a prefi láttán. Ezt ki felejtené el?

Keiko és a napforduló

Rufus

Ah, de jó nem küldött el. Bíztam benne, hogy nem teszi, mert első találkozásunkkor kedvesnek tűnt, és nem hiszem, hogy csak álca volt. Vagyis úgy értem, hogy nem tűnik kétszínűnek.
- Igen, azt én is sajnáltam. - Gondoltam hogy fel fogja hozni a múltkori esetet, csak nem épp erre számítottam. Azt gondoltam, hogy egy jót nevet majd rajtam. Bár ez csak az én pesszimista mivoltomból fakad, mert ezt inkább a rellonosokról lehetne elképzelni, bár ki tudja. Ez a pesszimizmus mindig a legrosszabbkor jön rám, vagyis általában mindig,de ezt inkább nem fejteném ki.
- Igen, ádám kedvel engem. - mondom majd elnevetem magam. - Köszi, jól vagyok. És te? Csak azért jöttem, mert úgy hallottam lesznek itt egész jó programok, és hát az eddigiek, amiként voltam, azok is jók voltak,  szóval egy próbát megér. - Fejtem ki, s közben végig ott ül az arcomon az arcomon bajos mosoly, aki azóta rajta van, hogy Rufus megszólalt. Persze azt nem mondtam el neki, és nem is fogom - mert a végén még hülyének néz, vagy még a végén félre érti -, hogy ő is itt van, attól jobb kedvem lett.
- Engem nem zavar. Én is örülök hogy látlak. - Na ez volt az, amit nem akartam kimondani, de ha már ő is kinyögte, akkor én is.
- De. - csak ez az egy szó, amit mondok egy vigyor kíséretében, de ezzel már remélhetőleg tudtára is adom, hogy szívesen helyet foglalok mellette. Gyorsan lehuppanok, de talán kicsit túlságosan is gyorsan, mert beverem a fenekem a földbe, mire felszisszenek. Na tessék, megint leégetem. Hogy lehetek ilyen szerencsétlen? Ránézek és csak ekkor veszem észre,hogy elpirult. De vajon mitől? Talán valami olyat mondott, csak én nem vettem észre? Na mindegy is, de szerintem cuki, ahogy így elpirult, s ettől mosolyra húzódik a szám.
- Valóban. És ma talán szebb is mint máskor.

Keiko

Isobel, Napforduló ^^

Lau viszonylag már elég régen vett részt bármiféle diákönkormányzat által szervezett tevékenységen – bár ő is tag -, valahogyan sosem jutott rá elég ideje. Az elmúlt időben a szervezkedésben is csak kisebb dolgokat vállalt, de amikor tudott, azért segített. A mágustusára sem jelentkezett, pedig még az is lehet, hogy megnyerte volna. Na jó, azért nem valószínű, ahogyan elnézte a listát, nála sokkal esélyesebbek is indultak, de ki tudja, bármi megtörténhetett volna. Reményei szerint azért egy levitás fog nyerni, hiszen nincs is alkalmasabb egy ilyen díj viselésére, mint egy kékség.
A napforduló idejére, ha már ilyen rövid és hosszú váltakozások lépnek fel a világban, úgy döntött szakít időt a réti kis eseményre, hiszen tényleg jó lenne már elmenni valami közös „bulira”, hátha összefut régebbi ismerőseivel, barátaival, akiket már olyan régen látott. Erre egy ilyen esemény pedig tökéletesen megfelelő, illetve nem árt neki sem egy kis kikapcsolódás.
Egy barackszínű, lenge nyári ruhácskába öltözött, sima, pántos szandállal, nem kell ide kiöltözni, de azért szeret csinos lenni, mégsem esik túlzásba. Az éjszakára kellemes, szélmentes, meleg időt jósolnak, így remélhetőleg nem kell félnie, hogy fázni fog. Ha mégis, majd visszaszalad valamiért, szerencsére nem kell túl messzire mennie.
Miután elkészült, elpakolászott egy kicsit a lakrészén, ne hagyjon kisebb felfordulásokat maga után, majd elindult a rétre, hamarosan pedig meg is érkezett. Valami hihetetlenül gyönyörű, meglepetésekkel teli látvány tárult elé, mindenre számított, de azért erre talán mégsem. Úgy tűnik, csodás éjszaka elé néz a prefektuslány.

Rufus

- Hát, már egy ideje ismerem. - Felelem, bár ez lehet nem volt a legmegfelelőbb válasz, és lehet ki kéne javítanom. - Vagyis, mikor először jártam a freskók folyosóján, már akkor elkezdtünk beszélgetni. Tudom, hogy csak egy festmény, de néha úgy érzem, mintha valódi ember lenne. - Ezt talán nem kellett volna elmondanom, most biztos egy hülyének néz, aki festményekkel beszélget. Bár van benne valami, mert szerintem senki más nem beszélget annyit egy festménnyel, mint én. De Ádám sokkal megértőbb, és kedvesebb néhány más iskolatársammal szemben.
- Igen, én is így gondolom, de biztos lennének olyanok is akiknek ez nem tetszene, mert a világban sosincs egyetértés. - válaszolok, és magamban még azt is hozzáteszem, hogy "pedig milyen jó lenne!". Érdekesnek találom Rufus véleményét ezekről, és tetszik, hogy képes ilyenekről gondolkodni. Kicsit - na jó, kit áltatok, nagyon - elpirulok, mikor meghallom, hogy jobban van attól, hogy itt vagyok. Ilyet még nem mondták nekem. Jó, igen, a családom szokott mondani ilyet, de ök a családom, ő pedig egy srác a suliból.
- Hát igen a társaság néha jól jön.- Mondom, közben végig mosolygok rá, és ha oo is rám néz, akkor egy rövid szemkontaktus kong létre, de tényleg csak rövid ideig, mert hamar elkapom a fejem. Szerintem aranyos, ahogy így elpirult, bár vannak olyanok, akik ezt cikinek tartják, de szerintem cuki, hogy egy fiú is el tud pirulni, és ettől mosolyra húzódik a szám.
- Hm? Nem, nem fázom. - Felelem, egy mosollyal kísérve. Nem vagyok olyan nagyon fázós típus, meg hát Japánban is ehhez hasonló az időjárás, sőt, talán még kicsit csapadékosabb is.
Látva Rufus arcán az aggodalmat, gyorsan válaszolok kérdésére, hogy megnyugodjon.
- Igen, jól vagyok, nincs semmi bajom. - ezt az állításom egy mosollyal is alátámasztom, bár igazság szerint fáj egy kicsit, de nem akarom, hogy rosszul érezze magát miattam.
Vajon mi, vagy esetleg ki lehet még szép ezen az estén? Ezen gondolkodom egy darabig, szótlanul, és még az is megfordult a fejemben, hogy talán én vagyok az, de nem akarom magam ezzel áltatni, szóval inkább rákérdezek.
- Mi az a más? - kérdem végül, s arcomra kíváncsiság ül ki. Nagyon érdekel, hogy kire gondolt a "más" szó alatt, s remélem nem zavarja kérdésem, és nem
el is mondja mire gondolt.

Keiko

Rufus

- Mikor ide kerültem, először nekem is furcsa volt, mert még én sem láttam ehhez hasonló festményeket, mert az én anyám is mugli, és biztos szívrohamot kapna, ha megszólítaná őt egy ilyen kép. - mondom majd elnevetem magam. Első alkalommal én is szívbajt kaptam, mert apa nem mondta, hogy ilyenek is vannak itt, de hamar hozzászoktam, és még tetszik is.
- Hát igen. Ha mindenki egyforma lenne, akkor kicsit unalmas lenne az élet. Bár akkor talán nem lennének olyan nagy összetűzések, amik háborúhoz vezetnek. - Ezt a utolsó Mondatom, így utólag belegondolva talán máshogy kellett volna fogalmaznom, mert háborúk akkor meg azért lennének mert mindenki ugyanazt akarja, de nem tudják eldönteni kié legyen.
- Szerintem ha valami problémája van az embernek, akkor azt jó megbeszélni a barátaival, és ha azok valóban barátok, akkor megértik, és segítenek az embernek átvészelni a dolgokat - felelem, bár ez a vélemény még csak nemrég alakult ki bennem. régen mindig magamba fordultam, és az egyedüllétet tartottam a jobb megoldásnak, de azóta már ebbe a suliba járok, és a véleményem is változott sok dologról.
- Biztos. Tényleg nem fázom. - még. Tettem hozzá gondolatban, mert később, mikor már kicsit jobban le fog hűlni az idő, akkor biztos fázni fogok. De még nem.
Nem értem miért hezitál a feltett kérdésem válaszadása előtt, lehet azért, mert nem tudja, hogy mondja el, de aztán végül kinyögi, bár nem azt amire számítottam.
- Óh, értem. - Felelem, és lábamat magamhoz húzom, kezem pedig átkulcsolom a térdem alatt, s fejem ráhajtom a lábamra. Kicsit elszomorodom, de így jár az aki ennyire reménykedik, és olyan dologra vágyik, ami úgysem történik meg. Pár perc néma csend következik, mire kicsit össze tudom magam szedni és megszólalok.
- Valóban szép a táj. - Mondom, és egy halvány mosolyt lehet felfedezni az arcomon, ami talán egy kicsit erőltetettre sikeredett.