Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

Amikor bőröndjeimmel elindultam otthonról jól tudtam, hogy elég hosszú és fárasztó utazás vár rám, de álmaimban sem képzeltem, hogy ilyen sok kilométer van London és a Mágustanoda között. Eléggé elfáradtam ahhoz, hogy a bőröndjeimet magam mellett cipeljem a kezemben, ezért jobb ötletnek tűnt, ha inkább végig magam mögött húzom a földön, bár így elég koszos lett a két fekete színű bőrönd, amelyben a holmijaim vannak, de sajnos nem tudok mást csinálni. Elég lassan és bátortalanul érkeztem el az iskola kapujához, nem gondoltam, hogy ennyire fogok izgulni egy új világtól, egy új iskolától ahová mindig is szerettem volna bekerülni, de csak most értem el azt az életkort, hogy esélyem is legyen ide eljutni. Amikor megpillantom a a hatalmas vaskaput és a magas falat, akkor dobban egyet a szívem. Érzem, hogy a kapu túl oldalán biztonságos és csak remélem, hogy minden jól fog alakulni, de azért mégis csak 14 éves vagyok, és nem vagyok egy behemót, hogy mindenki féljen tőlem. Szinte ordít rólam, hogy új vagyok itt, és védtelen, tehát jogos az izgalmam ami most már kezd egy kis félelemmel vegyülni. Rossz érzés fogott el, hiányzik az otthon, a családom, a barátaim, de én szerettem volna idekerülni, senki nem parancsolt rám, sőt anya jobban örült volna, ha egy muglisuliba járok Londonban és később én is orvos lennék, mint ő, de elfogadta a döntésemet, hogy én inkább szeretnék varázsló iskolában tanulni, mint muglik között titkolni, hogy tudok varázsolni. Fura érzés fogott el, a szívem azt súgja, hogy lépjek be, de az eszem azt, hogy inkább várjak még, hátha jön majd valaki és elkísér, és én két tűz között vagyok, nem tudom, hogy mire hallgassak jobban az eszemre vagy a szívemre. Inkább leülök a bőröndjeimre és úgy teszek mintha a kaput nézegetném, illetve olvasom a himnuszt és az iskola nevét a kapu felett. Remélhetőleg így csak egy nézelődő új srácnak látnak a többiek, és nem egy gyávának aki nem mer belépné az iskolába.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

Már kívülről tudom az iskola himnuszát, már századszorra olvasom el, tehát érte, hogy lassan csukott szemmel mondom el.
~Na, jó elég lesz, már eleget vártam itt, úgyhogy hallgatok a szívemre és belépek, de mi van akkor, ha nekem itt kell várnom addig amíg nem jön értem valaki? És, ha belépek egyből leszidnak, hogy mit képzelek magamról...Áh, elegem van. Bemegyek lesz, ami lesz.~ a gondolatmenetemet egy lány szakítja félbe aki mosolygó arccal a bőröndjeimmel együtt lép be az iskola kapuján. Először észre se veszem, hogy az én bőröndjeimet tartja a kezében, csak utána kapcsolok, hogy itt valami nem okés, ezért egyből a lány után megyek, de előtte még hátra nézek, hogy megbizonyosodjak róla, hogy tényleg az én cuccaimat viszi, nehogy ártatlanul vádoljam meg.
-Öhmm...izé..helló, azok nem az én bőröndjeim?a kérdés feltevése közben a lány mellé érek és csak remélni tudom, hogy megáll, mert kicsit fáradt vagyok, hogy fussak egy lány után.
-Rufus Saron vagyok a Levita ház újdonsült diákja, most érkeztem. mutatkozom be Nikolettának és egy halvány mosolyt is próbálok az arcomra varázsolni a bemutatkozáshoz, nehogy bunkónak tűnjek. Tudom, hogy a lány nem akarja ellopni a cuccaimat, mihez is kezdene pár ruhával, meg egy-két papírusszal és tollal? Megpróbálkozom elvenni tőle a csomagjaimat, hogy ne ő vigye őket, furcsán is nézne ki, hogy én zsebre dugott kézzel sétálok ő meg cipeli a bőröndjeimet. Reménykedem, hogy átadja nekem a bőröndöket és amikor nyúlnék értük, akkor elég érdekes kacagó hangokat hallok a zsebéből. Na, most jött el a pillanat, hogy megdöbbenjek.
-Figyelj, nem akarlak megsérteni vagy nem tudom, hogy most mi az ideillő szó, de nevet a zsebed! próbálom érthetően magyarázni a lánynak, reménykedve abban, hogy nem néz hülyének, de az arcomon eléggé látszik, hogy megdöbbentem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

Érdekesnek találom a lány stílusát, egy kicsit undok és úgy érzem, mintha lenézne, de inkább hagyom. Lehet, hogy csak elsőre ilyen és később változni fog, ha meg nem akkor is kibírom, legalábbis még mutatja az utat, utána már úgyis kevés az esélye annak, hogy sokszor fogunk találkozni az iskolában.
-Igen, ezek az én bőröndjeim. Köszönöm, hogy eddig elhoztad őket helyettem, de innen már átveszem.megpróbálom átvenni a lánytól a bőröndjeimet, és közben erőltettek egy mosolyt az arcomra, bár a stílusa még mindig nem szimpi, de reménykedek benne, hogy változni fog a helyzet. Meghallgatom a bemutatkozását, és a levitás véleménykifejtését is, úgy érzem, hogy nem vagyok szívesen látott vendég a klubban, de ezzel most inkább nem törődöm, csak az a közmondás jut eszembe, hogy "ne ítélj a borító alapján", de ezt nem mondom ki hangosan még a végén veszekedés lenne, és ő itt hagyna, úgyhogy inkább megpróbálok kedves lenni.
-Szép neved van, örülök, hogy te is levitás vagy. a mondat után nem mosolygok, inkább csak fapofával ejtem ki a szavakat, és mellőzöm a mosolygást, azon töprengek, hogyha ő ilyen akkor milyenek a többiek.
-Most vettek fel, megpróbálom bepótolni a tananyagot, hogy ne legyen olyan nehéz a vizsga és mindegyik sikerüljön, de ha nem sikerül valamelyik abba se fogok belehalni, legalább lesz még egy évem, hogy rendesen felkészüljek.nem szeretném bővebben kifejteni a véleményem a témával kapcsolatban előbb-utóbb úgyis megtudja, hogy mi az oka annak, hogy csak most érkeztem az iskolába, de reménykedem, hogy csak később derül ki, hogy miért jöttem ilyen későn ide. A nevető sütiket látván még jobban megdöbbentem, úgy érzem ez túl sok infó volt így már, de annak örülök, hogy legalább Nikoletta kezd jó fej lenni vagy valami hasonló, és már nem olyan rideg és lenéző velem. A sütiket jobban szemügyre veszem, és mikor felkínálja a lány, hogy vegyek egyet, akkor élek a lehetőséggel és elveszek egy sárgát, közben hallgatom, a lányt. A kérdésre nagyot nyelek, nem számítottam erre, vagyis pontosabban tudtam, hogy valaki majd megkérdezi, hogy mi van az apámmal és egyáltalán, hogy ki ő, de nem gondoltam, hogy első nap, de valamit kell válaszolnom. Nem állhatok a lánnyal szemben úgy, mint egy madárijesztő, ezért úgy döntöttem, hogy inkább hazudok, minthogy az igazat mondjam.
-Köszönöm a süteményt. Nem sokára kiderül, hogy milyen ízűek. Na, az jó. Én azt hittem, hogy a kviddics játékosokat, csak a kviddics érdekli, de az jó, ha apukádat a kviddics mellett a sütés is érdekli. Az én apukámat nem ismerem, de azt mondja anya, hogy bájitaltan tanár.na, most hazudtam az apámról, de legalább egy kis igazságot is mondtam, hisz tényleg bájitaltan tanár, de remélem, hogy nem kérdez többet róla, nem szívesen mesélem el, hogy mit művelt az apám és, hogy ő az oka annak, amiért ilyen későn jöttem a suliba, közben beleharapok a sütibe, amit nagyon finomnak ítélek meg. Ilyen jó süteményt elég rég ettem.
-Finom a sütike, bárcsak én is így tudnék sütni, akkor nem kellett volna karácsonykor az ügyeletre menni a családomnak.mondjuk arról nem én tehetek, ki tudta, hogy a tojásnak lejárt a szavatossága. És ismét megváltozott a lány, egyből két kérdést tett fel, ami végül is egy témával kapcsolatos, úgy érzem tesztelni akar a Levita házzal kapcsolatosan, és én állok elébe, megválaszolom a feltett kérdéseket.
-A keleti szárnyban található, és jelképe a szfinx. Szólj, ha rosszul mondtam!bár tudom, hogy helyes választ adtam, vagyis pontosabban érzem. Majd a csomagjaimmal együtt elindulok a kastély felé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

-Költői kérdés volt, tudtam rá a választ.mondom Nikolettának, és hangján még mindig lehet hallani az érdektelenséget. Tudom, hogy az én holmijaimat cipeli, úgyhogy nem értem, hogy még mit vár tőlem. Miután sikeresen elvettem kezeiből a cuccaimat, tovább hallgattam őt, és elég érdekes kérdést tett fel, nem gondoltam volna, hogy valaki messziről azt látja, hogy imádkozom, nem ismer még, ha ismerne tudná, hogy ateista vagyok, tehát ez a lehetőség ki van zárva, de válaszolok neki egy nagy széles mosollyal az arcomon.
Nem imádkoztam, csak a kaput néztem...hangomon lehet hallani, hogy most füllentettem, de reménykedem benne, hogy ezt a lány nm veszi észre. Nem szívesen mondanám el neki, hogy nem mertem belépni a kapun, ezért úgy tettem, minta a feliratot olvasnám, elég érdekesen hangzana ez kezdés képpen egy srác szájából, még a végén gyávának tüntetne fel.
-Tetszik, de a keresztneved is szép. Jó látni, hogy ennyire szereted az apukádat.mondatom után egy halvány mosolyt erőltettek az arcomra, bár belül lassan sírok. Tényleg örülök, hogy a lány ennyire szereti az apját, de ha olyan apja lenne neki, mint nekem akkor ő se szeretné. Szerencsés.
-Nem félek a vizsgáktól, megpróbálok mindent bepótolni és megteszek mindent annak érdekében, hogy sikeres vizsgát tegyek. Köszönöm a felajánlást, ha lesz olyan, ahol elakadok, akkor majd szólok.örülök, hogy végre kezd változni a lány hozzáállása, már sokkal kedvesebb és aranyosabb, mint beszélgetésünk kezdeténél, ez tetszik, még a végén összebarátkozunk, de apa említése eltünteti azt a mosolyt az arcomról, ami akkor került oda, mikor a lány felajánlotta segítségét. Gyorsan harapok még egyet a sütiből és csak utána válaszolok Nikolettának.
-Nem tudom, apa nem tanított nekem bájitaltant, de van egy-két könyve amit anya megtartott és abból olvastam érdekes dolgokat, de azért kicsit parázok a bájitaltan órákról, félek, hogy ha elmondom a tanárnak, hogy apám bájitaltan tanár, akkor sokkal többet fog elvárni tőlem, mint másoktól.  Kis koromban ismertem, aztán elment tőlünk. a történetre, hogy csak nem rég ismerte meg az apját elmosolyodom.
-Na, az jó. Legalább te már találkoztál vele, és most ismét együtt vagytok. Ha legközelebb találkozol vele, mond meg neki, hogy finom a sütije.majd ismét beleharapok a sütibe, ami lassan már kezd eltűnni. Kár, pedig nagyon finom, de nem fogok a lánytól még egy sütit kérni, az taplóság lenne, főleg úgy, hogy csak három sütije van, ebből egyet elvettem.
-Nem téptél fel régi sebeket. Nyugi, de én szívesebben hallgatnálak téged, hisz most t vagy olyan szerencsés helyzetben, hogy nem rég találkoztál apukáddal. Biztos sok programotok van amit szeretnétek együtt csinálni, nem?teszem fel a kérdést, ezzel is terelve a szót apámról. Nem szeretnék róla beszélni, sokkal jobban érdekel Nikoletta élménybeszámolója, minthogy az én életemmel untassam őt.
-Igen, az ügyeletre. Nem tudtam, hogy lejárt a szavatossága a tojásnak, és sajnos a szenteste úgy telt, hogy vártunk a kórházban egy orvosra aki megvizsgál minket. A legrosszabb pillanat az egészben az volt, hogy anya volt az az orvos. Tehát eléggé leszidott és azóta nem enged sütni, bár a családom is jónak tartja ezt a büntetést, amivel megmenti az ő életüket, meg természetesen az enyémet is.a történetem végén én is elkezdtem nevetni, hisz így visszagondolva elég mókás volt, mondjuk ott akkor nem nagyon nevettünk, de ez egy elég érdekes karácsony, fura pillanata volt, amit szerintem senki nem fog elfelejteni a családból. Közben lassan lépkedünk a kastély felé, és én megpróbálom eltüntetni a sütikét. Egy kis falat maradt, amit gyorsan betömtem a számba és majdnem ki is köptem, hisz ismét megijesztett Nikoletta azzal, hogy sajnálkozó hangnemben közölte velem, hogy elég érdekes helyen fogom mindennapjaim eltölteni.
-Miért lehangoló az a hely? teszem fel a kérdést kíváncsian

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

Észreveszem, ahogy Nikoletta félrehajtja a fejét és úgy hallgatja a kis mesémet, arról, hogy mit csináltam a kapu előtt. Minden ember tudja, hogy ez azt jelenti, hogy nem hiszi el a másik ember a mondanivalóját.
-Mi, most nem hiszel nekem?-teszem fel neki a kérdést, széles mosollyal az arcomon, de időt se adok neki, hogy válaszoljon, hisz már folytatom is.-Jól teszed, ha nem hiszed el, mert tényleg nem a szöveget olvasgattam, vagyis pontosabban, azt olvastam, de csak azért, mert nem volt bátorságom belépni azon a kapun. Féltem attól, hogy hogyan fognak itt reagálni az emberek, pontosabban attól még mindig félek, főleg a Levitások hozzáállásától, hisz te vagy itt az első ember akivel találkoztam és beszéltem, úgyhogy a félelmem egy kicsit érthető.-miután elmondtam érkezésem kis történetét, nagy figyelemmel hallgatom Nikolettát, aki az édesapjáról mesél. A történetét mosollyal az arcomon hallgatom végig, kezd egyre szimpatikusabb lenni a lány, mire elérünk a lakrészemhez barátok leszünk, na jó azért nem, de az tény, hogy jó beszélgetőpartner és aranyos lány.
-Értem, ezt sajnálattal hallom. Félvér családból származok, apa varázsló, anya mugli. Amúgy, elég érdekes családom van, na nem rossz értelembe vett érdekes család. Szeretjük egymást, és kiállunk egymásért, csak hát, mint minden családnak nekünk is vannak fura pillanataink, amikor egy kívülálló azt gondolhatja, hogy elmebetegek vannak előtte. -az utolsó mondatom után elnevetem magam, hisz sok ilyen vicces emlékem van, amikor hülyéknek néztek minket.
-Én általában zene mellett szoktam tanulni, vagyis otthon úgy tanultam, itt meg valamit majd kitalálok annak érdekében, hogy jól menjen a tanulás.-a beszédem közben a tájat nézem, gyönyörű, ahogy a napfény megvilágítja a fák lombjait, de természetesen Nikolettát is hallgatom, aki azt tanácsolja, hogy ne mondjam el a bájitaltan tanárnak, hogy apám is azt a szakot tanítja.
-Ezen már én is gondolkoztam, de rájöttem, hogy nagy ez az iskola, de annyira azért nem nagy, hogy előbb-utóbb ne tudná meg a tanár az igazat, de ha bemutatkozásnál, feltéve, ha lesz ilyen, nem kérdezi meg, hogy mi apám foglalkozása, akkor nem tudja meg tőlem, de ha megkérdezi akkor meg nem fogok hazudni. Aranyos vagy, hogy ezt elmondtad nekem, és gondoltál rám, hisz tanácsolhattad volna azt is, hogy mondjam el mindenkinek, de tudtad, hogy a tanár hogyan fog rá reagálni, ezért inkább  azt tanácsoltad, hogy ne mondjam el, és ezt nagyra értékelem. Köszönöm!-mondom neki, kedves mosollyal az arcomon, és tényleg kezdek pozitívan csalódni a lányban, nagyon aranyos. Sokkal kedvesebb lett velem, mint beszélgetésünk kezdetén, és ennek örülök. Majd tovább hallgatom őt. A szavaiban magamra ismertem, hisz én is olyan ember vagyok, aki szívesen otthagyná az utcasarkon az apját, főleg a történtek után.
-Értelek, ezt én nem tapasztalhattam meg, hisz sose volt nevelőapám. Az én apukám egyben az anyukám is.-mondom mosolyogva a lánynak, hisz anya tényleg átvette apa szerepét miután elment, de azért anya is maradt, aki féltő gondoskodással foglalkozott velünk.
-Értelek, nyugi majd csinálok az ottaniaknak egy kis sütit és mindenki menekülni fog. Nekem meg lesz egy nagy szobám. Nem, amúgy ennyire nem vagyok gonosz.-nevetem el magam, hisz ha én sütit csinálnék az ott lévőknek, akkor biztos, hogy hamarabb elmennének onnan, de a lelkiismeretem túl erős, és így ilyen csínyeket nem is lennék képes csinálni, de az tény, hogy jó buli lenne. Egy kicsit meglepődök Nikoletta kérdésén, hisz nem tudom, hogy hogy jött ide, de azért válaszolok rá.
-Igen, tudok. Még nagyim kezdett el tanítani 6 éves koromban. És te?-kérdezek vissza, és kíváncsian várom válaszát.]

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Szép este van, pont alkalmas az idő ahhoz, hogy sétáljak egyet. Mivel már a kastély összes termét, részét felfedeztem ezen a héten, ezért most ideje megismerkednem a kinti világgal is. A mai sétámhoz egye fekete nadrágot, és egy piros-kék kockás inget vettem fel, és egy pár fekete tornacsuka található lábaimon. Majdnem fél órás séta után sikerült eljutnom a rétre. Ahogy hallottam, itt lesz a közelgő napforduló miatt megrendezve egy kis party szerűség, tehát nem véletlen, hogy ezt a helyszínt választottam úticélként. Nem túl sok emberrel találkoztam eddig, de ez nem tántorított el attól, hogy a rétre menjek. Mikor odaérek a rétre leülök a fűbe, és az égboltot nézem. Szépnek találom, ahogy a hold megvilágítja a tiszta eget. Fura, így látnom ezt az egészet. Londonban sose tudtam leülni a parkba vagy bármilyen közterületre, hisz vagy hülyének néztek volna, vagy a rendőrök hazavittek volna, de örülök, hogy itt az iskolában van lehetőségem erre. Szinte már táltott szájjal nézem a gyönyörű égboltot, és úgy érzem, hogy ma valami jó fog történni velem, nem tudom miért van ez az érzésem, de szinte megnyugtat az égbolt látványa, a végtelenséget jelképezi és azt, hogy szabadok vagyunk. Azt tehetjük amit csak akarunk, és elérhetjük mind azon dolgokat amiket szeretnék, csak kitartás kell ehhez. Olyan nyugodt és csendes ez az este, hogy akaratlanul, de meg kell törnöm a csendet, a kedvenc zeném dúdolásával, bár lehet, hogy a mellettem elmenő diákok ettől hülyének fognak nézni, de a pillanat hatása alatt állok, ami kiváltja belőlem ezt, a diáktársak csak dúdolást hallanak, de mellette éneklek is, csak azért arra ügyelek, hogy azt más ne hallhassa. Mi mást várhatunk egy zenebolondtól.
~Kis gyopár, kis gyopár, minden reggel, ha látlak, hófehér kis virág, látom örülsz, hogy láthatsz. Szép havas tájon nőtt kis virág, nőjj mindig ezen a tájon .Kis gyopár, kis gyopár, légy áldás a hazámon .~szinte már orvosi eset vagyok, hisz elég kevés az olyan ember, aki hangosan dúdol, de gondolatban énekel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Annyira elbambulok és csak azzal foglalkozom, hogy még véletlenül se énekeljek hangosan, hogy észre se veszem Keikot, aki mellém áll. Csak akkro veszem észre, mikor köszön, ettől megijedek és reflex-szerűen felpattanok ültő helyemből, így szemtől-szemben állhatok Keikoval.
-Áh, szia Keiko. Persze, hogy emlékszem rád, kár, hogy első találkozásunkkor nem volt időnk nagyon megismerni egymást, aminek én nem örülök annyira, de most szerencsére és remélhetőleg lesz időnk beszélgetni. Aranyos voltál múltkor, még Ádám is a te pártodra állt, és én is, hisz nem csináltál semmi rosszat, sőt te mondtad Márknak, hogy tegye el a cigit. Amúgy hogy vagy? Mi járatban erre?-teszem fel a kérdéseimet nagy mosollyal az arcomon, és csak most veszem észre, hogy mennyit beszéltem feleslegesen, szegény Keikot még a végén elriasztom a felesleges szövegelésemmel.
-Amúgy, bocsi, ha sokat beszélek, de tényleg nagyon örülök, hogy látlak. Végre egy ismerős arc!-csak reménykedem, hogy ez az öröm kölcsönös, bár a múltkor elég kedves, aranyos lánynak ismertem meg Keikot, úgyhogy nem hiszem, hogy most más lenne a hozzáállása, vagy ha nem is örül annak, hogy találkozott velem, kétlem, hogy ezt kimutatja felém.
-Öhm...ha lennének székek, akkor most azt mondanám, hogy üljünk le valamelyikre, de csak a földre tudunk ülni és....izé..nem lenne kedved leülni mellém a földre, sokkal szebb úgy az égbolt.-beszédem közben elpirulok, és próbálok úgy fogalmazni, hogy Keiko nehogy félre értse, vagy rosszat gondoljon rólam és itt hagyjon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

-Mióta ismered Ádámot?-teszem fel a kérdést szélse mosollyal az arcomon, még nem ismertem olyan embert, aki jóba lett volna egy festménnyel. És lehet, hogy furán vagy tolakodóan hangzik a kérdésem, de tényleg érdekel, hogy hogy lehet jóba lenni egy portréval.
-Első találkozásunk után, egész este azon gondolkoztam, hogy mi lenne, ha a mugli világban is mozognának és beszélnének a festmények. Sokkal könnyebb dolguk lenne a restaurátoroknak, ha például Mona Lisa megmondaná az igazi nevét, vagy a múzeumban sétálnának az emberek, nézegetnék a festményeket és közben jól elbeszélgetnének velük. Szerintem ennek a lehetőségnek az öregek örülnének a legjobban, akik egyedül vannak, magányosak és nincs akivel beszélgessenek, csak elmennének a múzeumba és beszélgetnének a festményekkel, érdekes lenne, de egy kicsit fura is, bár hozzá lehetne szokni. Sokkal több ember járna a múzeumokba. -mondom komolyan, fapofával, és arra nem is gondolok, hogy Keiko lehet, hogy szívesebben hallotta volna azt, hogy a festmények és kiállítások helyett rá gondoltam. Ez meg se fordult a fejem, csak feleslegesen beszéltem, és okoskodtam, ami az egyik legrosszabb szokásom, de általában észre se veszem. Csak a hosszú és unalmas véleménykifejtésem után válaszolok Keiko kérdésére.
-Én is jól vagyok, főleg, hogy itt vagy. Vagyis, akarom mondani, hogy nem kell egyedül üldögélnem itt, és van valaki akivel jól eltudok beszélgetni.-mosolygok a lányra, és egy kicsit elpirulok, ezt nagyon nem szeretem, olyan rossz érzésem van emiatt, szerintem ciki, de sajnos nem tudok ellene semmit se tenni, nem tudom megparancsolni magamnak, hogy ne piruljak el. Pedig néha, mondjuk most, ez a technika, vagyis pontosabban parancsszó jól jönne.
-Ennek örülök, nem fázol?-teszem fel a kérdést, mondjuk nem sokat tudnék tenni annak érdekében, hogy Keiko ne fázzon, már ha egyáltalán fázik. Viszont az nagyon jól érzéssel tölt el, hogy a lány örül, hogy itt láthat. Miután Keiko leült a földre, én is gyorsan mellé ülök, és egy kissé megriasztott az, hogy Keiko megütötte magát.
-Megütötted magad? Jól vagy, minden rendben?-teszem fel a kérdéseket, és az aggodalom az arcomra is kiül, hisz rosszul érezném magam, ha mellettem valami baja esne Keikonak.
-Szerintem ezen az estén nem csak az égbolt szép, hanem más is.-mosolygok a lányra, majd az eget nézem, de arcomról a mosoly nem tűnik el, hisz rá gondoltam, amikor azt mondtam, hogy "más is" szép nem csak az esti égbolt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

-Értem, rendes volt, hogy kiállt melletted. Nekem az volt az első alkalom, hogy mozgó festményekkel találkoztam, nálunk otthon nincsenek ilyen festmények, szerintem azért, mert hamar kiderülne a muglik előtt, hogy mások vagyunk, de leginkább azért nincsenek ilyen festményeink, mert anya mugli.-érdekes, lehet, hogy más már furán nézne Keikora, de én nem. Örülök, hogy őszinte velem, mondjuk ezek nem olyan kínos kérdések.
-Igen, ebben mondjuk igazad van. A világban nem is volt egyetértés, hiszen minden ember más, ezért olyan érdekes az élet.-mosolygok a lányra, és én is örülök, hogy sok témáról lehet vele beszélni. Ennek örülök, és annak is, hogy nem tart hülyének, bár lehet, hogy annak tart, csak nekem nem mondja el, de ha annak tartana, akkor már rég itt hagyott volna.
-Főleg akkor, amikor az embernek rossz kedve van, mondjuk olyankor sok ember inkább elvonul és felemészti magában a dolgokat, de engem feldob, jobb kedvre derít a társaság, főleg akkor, ha olyan emberrel beszélek, aki jó beszélgetőpartner.-én is ránézek Keikora, így létrejön a szemkontaktus, de Keiko elfordítja a fejét, és ezért én is elfordulok, és inkább az eget nézem.
-Biztos? Ha fázol akkor szólj nyugodtan.-mosolygok a lányra, bár nem tudnék mit csinálni, ha fázna. Maximum közelebb ülnék hozzá, hogy ne fázzon. A feltett kérdésre egy kis hezitálás után válaszolok csak, hiszen először nem akarom megmondani, hogy rá gondoltam. Biztos, hogy azt hinné, hogy nyomulok rá, úgyhogy inkább valami mást válaszolok.
-A tájra gondoltam.-félve válaszolok Keikonak.~Gratula, ha ettől nem ijed meg Keiko, és nem hagy itt, akkor semmitől se. ezt jól elcsesztem, de azt nem mondhatom neki, hogy figyi most találkozunk másodszorra, de bejössz nekem. Hülyének nézne.~a válasz után, bízva, hogy nem gondolatolvasó a lány fejemet a másik oldalra fordítom, így eltüntetve arcomat, amiről leolvasható az, hogy hazudtam és most emiatt ostorozom magam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Figyelmesen hallgatom Keikot, és örülök, hogy nem csak nálunk nincsenek beszélő festmények a falon, hanem ezek szerint náluk sincsenek. Ennek örülök, mert egy kicsit már kezdtem úgy érezni, hogy én vagyok az egyetlen aki mugli környezetből jött, és csak most ismerkedem a varázslatos tárgyakkal.
-Szerintem az én anyám se örülne, ha valaki este amikor kimegy vizet inni megszólítaná.-majd én is elnevetem magam, vizuális típus vagyok és belegondoltam ahogy anyámat éjszaka, a sötétség leple alatt megszólítja az egyik festményük. Szerintem ijedtében kidobná a kukába a festményt.
-Akkor pont azért lennének háborúk. Úgyhogy jó ez így ahogy van.-mosolygok Keikora, de inkább bele se gondolok, hogy mi lenne, ha mindenki egy emberre hasonlítana, folyton a tükörképünkkel találkoznánk az utcán. Fura lenne, és biztos lennének nézeteltérések, de legalább a faji megkülönböztetés eltűnne a világból.-Ebben egyetértünk, bár mostanában nehéz olyan barátokat találni, akikben teljesen megbízhatunk, de azért megéri várakozni és keresni, hisz ha találunk legalább egy olyan embert, akkor egy igaz barátság alakulhat ki.-egy újabb dolog, amiben egyetértek a lánnyal, ennek örülök, és ezt mosollyal az arcomon ki is mutatom neki. Szerintem, ha egy kicsit jobban megismerkedem vele, akkor talán igaz barátság alakulhat ki közöttünk, vagy több, mint barátság is.
-Most megbántottalak? Valami rosszat mondtam?-teszel fel a kérdéseket a lánynak, miután ő a válaszomat hallva magához húzta a lábait, és átfonta karjaival azokat. Nem akartam megbántani, de látom rajta, hogy nem erre a válaszra számított. Még a végén arra gondolok, hogy neki is bejövök, bár kétlem, hisz nem is ismer annyira, hogy ezt megtudja ítélni, de a jelek szerint ez a helyzet áll fent, de ezt nem említem meg neki.
-Igen, szép. De most mesélj magadról! Csak egy csomó felesleges dolgot mondok, és közben rólad még semmit se tudok. Tehát Keiko, tiéd a szó!-széles mosollyal az arcomon mondom Keikonak és kíváncsian várom életrajzát, vagy történeteit, amik által kicsit jobban megismerhetem őt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

-Azért gondolj bele, mit szóltak volna a szomszédaid vagy a barátaid, ha egy festmény beszélt volna hozzájuk?-mosolygok Keikora, hisz jobban belegondolva egy mugli elég furának találná, ha egy festmény elkezdene hozzá beszélni. Majd tovább hallgatom Keikot és megdöbbenek, amikor azt mondja, hogy csak egy igaz barátja volt Japánban.
-Csak egy, hogy-hogy? Nem vagy olyan barátkozós típus? Már bocsi, hogy ilyeneket kérdezek, csak most ez egy kicsit meglepett. Amúgy, itt is vannak érdekes emberek, attól függetlenül, hogy hasonlítunk, ahogy te mondtad.-remélem, hogy nem bántottam meg Keikot, és nem téptem fel régi sebet. Majd mikor bejelenti, hogy elkezdett fázni, akkor közelebb ülök hozzá, hogy ne fázzon annyira, mást most úgy se tehetnék. Majd mosollyal az arcomon hallgatom őt, ahogy saját magáról beszél.
-És melyik ez a képességed, ha szabad kérdeznem?-teszem fel első kérdésemet, és kíváncsian hallgatom válaszát.-Szeretsz rajzolni és zenélni? Ennek örülök, mert én is szeretek rajzolni és zenélni is. Milyen hangszeren játszottál vagy játszol?-egy újabb kérdés tőlem, és most kicsit felcsigázott, hiszen találtam egy közös tulajdonságot. Mondjuk az is közös kettőnkben, hogy a Levita ház diákjai vagyunk, illetve az is, hogy mind a ketten varázslók vagyunk, de ez más, ez személyesebb, és engem mindig érdekeltek a művészetek és végre itt egy lány, akivel beszélgethetek ezekről.
-Beszélj még nyugodtan magadról, ha szeretnél. Bármit mondasz köztünk marad és akármit mondasz el, hidd el, hogy nem foglak kinevetni és nem is foglak itt hagyni. Bízz bennem!-mosolygok Keikora, majd megsimogatom a vállát, ez nálam azt jelenti, hogy nincs semmi baj, én itt vagyok és nem engedem, hogy bármi probléma legyen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

-Értem, ez a baj a gazdagokkal, hogy azt hiszik, hogy nekik mindent lehet. A gazdagok kihasználják a szegényeket. Sajnos, természetesen van kivétel, csak az a baj, hogy kevés.-mondom Keikonak együttérző tekintettel, hiszen rossz lehetett neki; hogy kirekesztették azért, mert nem volt annyi pénze, mint a többieknek és emiatt csak egy emberrel volt jóban.
-Sasszem. Erről még nem is hallottam. Ezt a képességet, hogy lehet fejleszteni?-kérdezem megdöbbent arckifejezéssel; hiszen nekem ez a képesség még teljesen új. Mosollyal az arcomon hallgatom; ahogy Keiko arról, hogy milyen hangszereken játszik, ennek örülök, hogy nem én vagyok az iskolában az egyetlen, aki hangszeren játszik. A feltett kérdésére örömmel válaszolok.
-Én zongorán és orgonán tanultam játszani.mosolygok Keikora, majd figyelmesen hallgatom őt.
-Dehogynem, minden ember értékes és fontos, csak sokan nem akarnak magukról beszélni, ezért nem is tudjuk nagyon megismerni őket.-mondom Keikonak komoly tekintettel, próbálom rávenni, hogy meséljen magáról.
-Én kezdek fázni, úgyhogy, ha nem baj én most bemegyek, de te nézd meg a programokat, érezd jól magad! Majd még találkozunk. Szia!-majd felállok Keiko mellől és elindulok a kastély felé, mert nagyon lehűlt az idő. Nem azért hagytam ott Keikot, mert nem éreztem jól magam, hanem azért, mert majdnem odafagytam a földhöz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

A majdnem egy hetes rosszullét után végre elérkeztem arra a szintre, hogy kikeljek az ágyból és sétáljak egyet. Mivel nincs rossz idő, sőt süt a nap és a szél is lengedezik egy kicsit, ezért természetesen nem a kastélyban fogok sétálgatni, hanem kint a szabadban, a jó időben. Nem tudom, hogy mi bajom lett, hogy 5 napig az ágyban feküdtem, szédültem, lázam volt és köhögtem is, de szerencsére már elmúlt. Anyámnak természetesen ezt nem említem meg, még a végén hazarendelne. A mai körsétám úti célja a Fénylő lelkek udvara, ami véleményem szerint a legszebb hely a kastélyon kívül, bár a kastélyba se találok ehhez hasonló helyet. Tényleg nagyon szép, és magával ragadó az egész. Amikor odaérek megpillantom Keikot, aki egy könyvet olvas, ha jól látom. Halkan odalépek hozzá, hogy ne zavarjam meg az olvasásban, bár ez elég buta gondolat tőlem, hisz, ha már odamegyek hozzá akkor úgyis megzavarom, de mindegy. Amikor mellé érek, megszólítom a lányt.
-Szia! Mi újság? Mit olvasol?-teszem fel a kérdéseket, egy mosoly kíséretében, és a lányra figyelek, de még mindig mellette állok. Elég rég nem láttam őt, és amikor utoljára találkoztam vele, akkor még nem kapott el ez a betegség, de ő nem volt valami jó passzban, hisz Márk valamivel megbántotta őt, és én azóta se tudom, hogy mi történt akkor ott.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Nem gondoltam arra, hogy megfogom ijeszteni Keikot, bár számíthattam volna erre, hisz kis sunyi voltam, de szerencsére nem történt semmi. A lány mosolyogva közön nekem, bár azt pontosan nem tudja,hogy milyen könyvet olvas ezen én is nevetek, de aranyosnak találom emiatt őt.
-Önismeret? Az jó, és hogy tetszik?-teszem fel neki a kérdést, még mindig egy széles mosollyal az arcomon. Majd tágra nyílt szemekkel nézem Keiko kínlódását ahogy felpróbált állni, de nem jött össze neki. Nem tudom, hogy mi baja lehet, de látom az arcán, hogy nem esett jól neki a visszahuppanás.
-Mi a baj? Minden rendben? Jól vagy?-teszem fel neki a kérdéséket aggodalommal, de Keiko kérdésére is válaszolok.
-Igen, megfáztam, de már jól vagyok. És veled mi újság? Mi történt? Jól vagy? Ne mond azt, hogy jól vagy, mert látom, hogy van valami!-az egy dolog, hogy Keikonak hazudtam, most nem is érdekel, jobban érdekel az, hogy vele mi van, mert ahogy látom történt valami, amíg nem találkoztam vele. Azért remélem senki se bántotta őt.
-Bántott valaki? Csak nem Márk?-teszem fel a kérdéseket, és figyelem a lányt, az biztos, hogyha megtudom, hogy kibántotta őt, akkor nem állok jót magamért.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

-Te is felvetted? Én is, mondjuk még nem voltam olyan sok Önismeret órán, bár ez köszönhető annak, hogy nemrég érkeztem a suliba, meg most ez a betegség is ágyba küldött pár napig, de már jó vagyok és visszatértem.-nevetek magamon, de tényleg úgy érzem magam mintha feltöltődtem volna és most újult erővel tértem vissza az iskolai életbe. Figyelmesen hallgatom Keikot. Amikor azt mondja, hogy véletlenül esett el, akkor egy felnevetek, de gyorsan el is fojtom, nehogy bunkónak tűnjek, és meg is magyarázom, hogy min nevettem el magam.
-Gondoltam, hogy véletlenül estél el, az ember direkt nem szokott elesni, vagy nagyon ritka.-és most jön a mőltkori esett története, én már ülök és figyelem Keikot, nem nagyon részletezi, hogy pontosan mi is történt közte és Márk között, vagyis, hogy miért vesztek össze. Én meg azon töprengek, hogy most ráérdezzek-e a történtekre vagy hagyjam. De végül egy tök jó ötlet jut eszembe, amiről keiko nem tudhat, mert úgy se engedné, de engem érdekel, hogy mi is történt, ezért majd Márkot megkérdezem az esetről. Keikot meg megnyugtatom azzal, hogy úgy teszek, mintha nem érdekelne az eset.
-Értem. Akkor majd bocsánatot kérek Márktól, hogy olyan voltam vele, azt hittem sokkal komolyabb. Majd találkozom vele.-mondom Keikonak megnyugtatás képpen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

-Akkor ezek szerint elég sok közös óránk van, ha a Melodimágiát is, Rajzmágiát is, és az Önismeretet is felvetted, mert ezeket a tantárgyakat én is felvettem.-majd észreveszem, hogy Keikonak nem tetszik, hogy kiröhögtem őt.
-Bocsi, nem akartalak kinevetni. és nem segített neked senki? Egyedül álltál föl?-teszem fel neki a kérdést tágra nyílt szemekkel, hisz eléggé meglepő, hogy az ember a kastélyban simán eleshet úgy, hogy senki nem törődik vele. Azért remélem, hogy legalább egy ember segített a lánynak, és nem egyedül kellett fájó bokával a földről felállnia. Majd tovább hallgatom Keikot, és csak remélem, hogy nem veszi észre, hogy hazudtam neki vagyis pontosabban taktikát váltottam. És újra előjön a család. Most már tényleg muszáj mesélnem neki a családomról, pedig eddig sikeresen eltereltem erről a témáról a beszélgetést, de ami késik nem múlik.
-Az én családom, fura család. Még 7 éves koromban elhagyott minket apukám, így engem és a két testvéremet anyukám és a nagyszüleim neveltek fel, de leginkább a nagyszüleim, mert anyukám orvos és kevés ideje volt. A nagyszüleinkre meg mindig számíthattunk. Londonban élünk, én vagyok a legidősebb a tesóim közül, és anya mugli apa pedig aranyvérű varázsló. Anya nem szívesen engedett el engem ide, mert félt, hogy elveszít úgy, mint apát, de ez sose fordul elő. Nos, röviden ennyi a családom története. Ha van kérdésed akkor kérdezz bátran!-a mondandóm befejeztével figyelem Keiko reakcióját.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Valóban egyre több közös tulajdonságunk van Keikoval, és egyre jobban kezdjük megismerni egymást, ami nagyon jó.
-Egy rellonos srác segített? Biztos, hogy rellonos volt? És nem nevetett ki meg semmi?-teszem fel csodálkozva a kérdéseket, álmaimba se tudnám elképzelni, hoy egy rellonos diák segít egy levitás diáknak. Viszont annak örülök, hogy legalább valaki segített neki, kár, hogy nem én voltam az a valaki emiatt furdal is a lelkiismeret, de örülök, hogy segítettek neki.
-Az én apám hét éves koromig törődött velünk, aztán elment egy varázsló iskolába tanítani, utána többet nem jött haza. Szerintem leginkább emiatt nem akart ide engedni anyám. Igen, szeretem a testvéreimet, jó a kapcsolatom velük. Bár néha feltudjuk bosszantani egymást, és vannak veszekedések, de a bajban kiállunk a másikért, és mindig ott vagyunk egymásnak, ha van valami. Nagyon szeretjük egymást. Emlékszem volt olyan amikor anya korán ment dolgozni a nagyszüleim nem voltak otthon, és én, mint a legidősebb tesó korán keltem csináltam valami kaja szerűséget nekik, aztán felkeltettem őket, ők felöltöztek és elkísértem őket a sulijukba, majd utána én is mentem a sulimba. nem egy suliba jártunk, a tesómék egyházi iskolába jártak én meg államiba.-mesélem el neki a családom történetét.
-Nos, most már te is tudsz rólam és a családomról sok mindent.-mondom Keikonak mosollyal az arcomon és kezdem egyre jobban megkedvelni a lányt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

És ismét eljött egy újabb nap, ami által egyre közelebb kerülünk a vizsgákhoz, de valamiért nem félek a vizsgáktól, bár nem tanultam rájuk olyan sokat, de ez általában így szokott lenni, hogy vizsga előtt nem félek, de mikor elkezdődik a vizsga akkor én vagyok a legidegesebb, vizsgák előtt meg mindig én nyugtattam meg az embereket, hogy nem kell félni nem fog fájni. Fura szerzet vagyok én, de ez van. Most is a tanulás helyett inkább kimegyek sétálni egyet, nem akarok a kastélyban ülni egész nap és hallgatni a többieket, ahogy a tanulásról beszélgetnek. A rét felé veszem az irányt gőzöm sincs, hogy miért, de biztos megvan ennek az oka. Mikor legutóbb itt voltam, akkor Keiko is mellettem volt és valami programon vettünk részt, de már nem tudom, hogy milyen programon, de arra emlékszem, hogy jót beszélgettem a lánnyal, bár fáztam és elmentem, de egészen addig amíg nem kezdtem el fázni tök jól elvoltunk. Leülök a fűbe törökülésbe és az eget kémlelem, szép tiszta egy-két bárányfelhő van ami nem takarja el a napot, így az pont rám süt, amitől úgy érzem magam, mint egy hal amit épp most sütnek ki az egyik éttermi konyhán. nagyon nagy a csönd, szinte alig vannak kint diákok, kezdem úgy érezni, hogy csak én vagyok az a bolond aki tanulás helyett a kastélyon kívül van. Mindenki bent van a kastélyban, és örül, hogy nem kell a tikkasztó melegben lennie, de én nem, én más vagyok, maximum egy órát bírok bent ülni, de ha már többet ülök bent fényes nappal a négy fal közt, akkor minden bajom van és inkább kint sétálok. A sétából most a réten ülés lett azt is egyedül teszem, olyan érzésem van, mintha kerülnének az emberek, bár szerintem ezt csak én beszélem be magamnak, de azért hiányzik a társaság, csak reménykedem abban, hogy van még legalább egy olyan ember aki ilyenkor kijön ide és beszélgethetünk, na de nem a tanulásról, hanem úgy mindenről, ami nem a vizsgákkal kapcsolatos, most nem is szeretnék erre gondolni, elég lesz nekem csütörtöktől a vizsgák miatt félnem. A fűben ülés közben egy magyar költő verse jut eszembe, vagyis pontosabban abból egy részlet.
~És ott a park, a régi szerelmek lábnyoma, a csókok íze számban, hol méz, hol áfonya.~Nem tudom, hogy miért épp ez a vers jutott az eszembe, hisz ez csak park szerűség, de itt senkivel se csókolóztam, és nem is hagytak lábnyomot a régi szerelmeim, sőt szerintem Radnóti se itt írta ezt a verset.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Már kezdtem magam egyedül érezni, amikor hirtelen a semmiből szinte hozzám fut egy lány, aki mosollyal az arcán köszön.
-Szia!-köszönök vissza én is mosollyal az arcomon, úgy tűnik, hogy nem egy visszahúzódó szótlan lány.-Nem zavarok, vagy nem tudom. Igen, én is Levitás vagyok, akkor ezek szerint te is. Kiváló gondolat volt ez tőled.-mondom a lánynak, majd lehuppan mellém, és szép szeme világával engem néz. Aranyos és jó fejnek tűnik elsőre, bár még nem találkoztam vele, de teljesen más, mint a többiek akiket eddig megismertem.
-Rufus vagyok. És szép a szemed. Mi járatban vagy itt erre?-teszem fel a kérdést, és a bemutatkozás résznél nyújtom a kezem, azért mégis csak ezt diktálja az illem, hogy bemutatkozásnál kezet rázzunk még akkor is, ha a beszélgetőpartnerem lány. Mondjuk eddig még senkinek se mondtam a suliban, hogy szép szeme van, de Jennanak tényleg gyönyörűek a szemei.
-Azt hittem, hogy csak én vagyok olyan elvetemült, hogy a tűzön napra kiüljek, de örülök, hogy nem.-mosolygok a lányra, és most én vettem át a figyelő szerepét, hisz szemeimmel most én fürkészem a lányt és várom a reakcióját.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Csak ülök és nézem ahogy Jenna próbál átmenni az árnyékos oldalra, jól tudom, hogy engem is odahív, de most gonosz leszek és végignézem ahogy lajhár üzemmódban átmászik az árnyékba, majd ha összejött neki a művelet akkor követem én is.
-Igen új vagyok. Londonból érkeztem, és te?-teszem fel a kérdést, majd figyelmesen hallgatom ahogy a nevemet egymás után kétszer is elmondja, feltehetőleg így próbálja memorizálni azt, de először arra gondolok, hogy valamit szeretne nekem mondani, csak nem jön össze, de nem. Megértem a lányt, ha így könnyebb neki megjegyezni a nevem, akkor nyugodtan, bár én még nem tudom  nevét, de nem szeretnék itt erőszakoskodni, hogy árulja már el a becses nevét, az pofátlanság lenne, ha akarja akkor majd elmondja egyszer, de most jelen pillanatban azt se szeretném, hogy csend legyen köztünk, ezért muszáj vagyok valamit kérdezni vagy témát mondani neki.
-És hogy vagy?-teszem fel a kérdést, majd várom a választ is.
-Hogy telnek mindennapjaid ebben a tikkasztó melegben? Képzeld el, de először megvárom, hogy elképzeld csak utána folytatom...Nos, tehát akkor elképzelted már gondolom, hogy múltkor sétáltam a kastély körül és egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy valami mozog a fűben, hát először nagyon megijedtem, arra gondoltam, hogy óriás lettem, de azért csak nem. Gyorsan növök, de nem ennyire, ezért hát letérdeltem a fűbe és egy katicabogár volt az, bár lehet, hogy Marinak hívták, és akkor nem is katica volt, hanem Marikabogár, na, de mindegy. Bevittem a kastélyba, mentem, mendegéltem egyszer csak beértem a gólyalakba ott odatettem az ágyamra, hogy jobban megnézhessem, mondjuk már láttam katica-, vagyis ez esetben marikabogarat, de azért kíváncsi voltam, hogy mégis most mit csinál. Azt hittem, hogy majd kívánhatok tőle, mivel megmentettem az életét attól, hogy valaki ráléphessen, de nem. Fogta magát és elrepült, én meg utána futottam, nem akartam bántani, de azért szemmel akartam tartani nehogy történjen vele és ő csak repült,és csak repült és kirepült az ajtón a folyosóra, de én nem vettem észre a nagy futásban, hogy nem az ajtón fogok kimenni, hanem az ajtófélfának fogok neki rohanni, hát neki is rohantam, úgyhogy vagy fél órát az ajtó előtt feküdve töltöttem el. No, ennyi történet, ezt csak azért meséltem el, mert fáj a lábam és most nem akarom megvakarni a fülem, nehogy kihulljon a hajam.-jó, most bitos hülyének tart a csaj, de a meleg kihozzam belőlem azt, hogy össze-vissza beszéljek mindenféle hülyeséget.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

-Brighton? Az jó hely-mondom mosolyogva a lánynak, bár, hogy őszinte legyek még sosem jártam ott, de éreztem a hangján, hogy nem örül annak, amiért én Londonban lakom. És ez vagy amiatt van, mert utálja a Londonban élőket, vagy amiatt, mert, hogy ő nem ott lakik és féltékeny rám. Na, de megesik az ilyen, nem is feszegetem tovább a témát. Viszont annak örülök, hogy a kis történetem elnyerte a tetszését, ez egy jó jel. Ez vagy azt jelenti, hogy tényleg viccesnek tartotta, vagy csak inkább nevetett egyet jelezve, hogy borzalmas volt, de nem akar megbántani azzal, hogy nem nevet a törin. És msot megmutata a vicces oldalát, vettem ám a lapot.
-Haha..te vicces kislány vagy, mondták már?-teszem fel neki a kérdés, s közben jobb szemöldökömet felhúzom és mosolyt csalok az arcára, valljuk be jó dumája van, de azért engem se kell féltenem, ha ő is csipkelődik, akkor én is.
-Te szimpatikus vagy....mondjuk nekem nem, de valakinek biztos.-na most bevágom azt a nézésemet, ami azt sugallja neki, hogy "most jól megkaptad kis anyám". Bár nem gondoltam komolyan amit mondta, csak én is viccelődök vele ahogy ő is velem. Végre találtam itt egy embert, aki remélhetőleg nem veszi magára ezt a csipkelődést, és lehet vele poénkodni. És most eljött a pillanat, amikor én csendben várom, hogy mit reagál erre a lány.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

-Látom nem nyerte el a tetszésedet a kislány megszólítás, ezért javítok és nagylány vagy, így megfelel?-teszem fel a kérdést Jennanak, hisz látom, hogy nem örült annak, hogy kislányt mondtam neki, de nem akartam ezzel megsérteni és széles mosollyal az arcomon javítottam ki ezt a súlyos akaratlan hibámat, megszólításomat. Azt, hogy szökdécsel elég furának tartom, de ahogy ugrik úgy én is mozgatom a fejem, le-fel, de szerencsére abbahagyja, még a végén valaki azt hiszi, hogy valami baja van szegény lánynak.
-Furán nézne ki egy ló talppal, de akkor nem kéne patkoltatni, csak cipőt venni neki, bár furán néznének rá, ha a cipőboltban kérne két pár cipőt egy ló és végig próbálgatná azokat. Szerintem a boltos a pszichiátrián végezné.-válaszolok a lány fura elméletére és mivel vizuális típus vagyok elképzelem, ahogy egy ló bemegy egy cipő boltba és nyerítene kettőt, ami nála azt jelentené, hogy kér két pár cipőkét, majd leülne, hogy felpróbálja a kiválasztott cipőket, hát biztos, hogy világszenzáció lenne a dologból és azt is lefogadnám, hogy a boltos néni egyből nyugdíjba menne az eset után. Majd elbújik a nap és látom, hogy Jenna ennek örül egy kicsikét.
-Ilyen forróságban vigyázz a retikülödre és a retinádra is, nehogy mindkettő kiégjen.-mondom nevetve, ez tényleg vicces kis nyelvbotlás volt a részéről, és nem azért nevetek, mert, hogy ő rosszat mondom, hisz ha én mondtam volna ezt, akkor is kinevetném magam. Észreveszem, hogy a lány szemez velem,hunyorog mintha én lennék a napfény. És a kérdésére bár tudom, hogy nem komolyan gondolta válaszolok.
-Egy hamburger meg egy kis üdítő jól esne most, köszönöm.-Mosolygok rá.
-Mond csak, te láttál már fűben nyuszit? És égen madarat?-ez egy meglehetősen fura kérdés tőlem, de ha már ő is kérdez akkor én miért ne.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Furán nézek rá amikor a kacsintásomra csak nevet, lehet, hogy rosszul csináltam, mondjuk ez nem egy nehéz művelet, bár ismerek olyan embert aki nem tud kacsintani, és próbálja erőltetni, de olyan mintha valami belement a szemébe és próbál pislogni, nagyon vicces. A kérdésére, ami szerintem eléggé irónikusra sikerült, mosolyogva felelek.
-Bizony, bizony. Ugye, ez most irónia?-teszem fel a kérdést, és elnevetem magam, tudom, hogy nem komolyan gondolja, és remélem, hogy ő is tudja, hogy csak vicceltem, ha már így ugratjuk egymást. És most jön a nagy bejelentés, tudtam, hogy rátapintottam a lényegre a kérdésemmel. Figyelmesen hallgatom őt, és eszembe jutnak az emlékek, amik alapján kiderül, hogy ez nem pletyka, hanem híre ment a suliba, annak amiket csinálok és ezeket az igazságokat terjesztik, nem érdekel, hogy ki, de most már tudom, hogy miket mond.
-Köszönöm, hogy elmondtad nekem, és ígérem köztünk marad, és az se érdekel, hogy ki terjeszti ezeket, de legalább tudom, hogy mikről beszélnek a hátam mögött.-mosolygok Blankára, mert aranyos tőle, hogy elmondta nekem az igazat, és már valóban nem érdekel, hogy ki mondta el neki ezeket, vagyis, hogy ő kitől hallotta ezeket, csak egy a lényeg, hogy tudom, és hogy ha szóba kerlök akkor tudok védekezni, de most erre nincs szükségem, hisz a lány nem kérdezi meg, hogy ezek a pletykák valóban igazak-e, csak elmondta mindazt, amit ő hallott. A kérdésével azzal kapcsolatban, hogy boldog vagyok-e, hogy ezeket elmondta nem válaszolok, de a következő kérdésére már igen.
-Nem, eddigi barátnőim Londonban élnek és nem varázslók.-válaszolok neki, bár már kezd gyanússá válni, hogy ennyi mindent akar tudni a szerelmi életemről, de ezt a gyanút elhessegetem, hisz kétlem, hogy a pletyka után amit hallott rólam, összejönne velem, de akkor is érdekes, hogy ilyenekről érdeklődik, és még vissza se tudok kérdezni, hisz arra a kérdésemre se felelt, hogy neki volt-e már valaha barátja. Mondjuk jobban belegondolva, ezek a kérdések jobbak, mintha azt mondaná, hogy meséljek magamról, mert akkor bizony félbeszakadna a beszélgetés, hisz egy szót se tudnék szólni, utálok magamról mesélni. És most jön a második kérdés, ahol megint én kerülök középpontba és ő a származásomról érdeklődik.
-Londonból jöttem. És te?