Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Lilla

Némán figyelem, ahogy a lány lassacskán megnyugszik. Persze, nem teljesen, de rettegése szépen múlni kezd. Biztatgatja még magát egy ideig, aztán mikor felajánlom neki, hogy magára hagyom, csaknem felkiált és villámgyorsan felül. Már emberi voltához képest gyorsan. Utána pedig kedves csacsogásba kezd, keresve mindkettőnknek az indokokat arra, hogy elváljanak útjaink. Végül felkel a földről, eligazgatva magát, és egy bocsánatkérést követően bemutatkozik.
- Adam Kensington. - fogok vele kezet, hosszú, hideg ujjaimat meleg bőrére fonva, miközben felemelkedek a pad széléről, így jócskán a kis nő fölé magasodva nyurga, sötét alakommal. Úgy döntöttem, teljes névvel mutatkozom be, noha vezetéknevem utólag felvett csupán. Születésem helyét jelöli, és nem mindig ragaszkodom hozzá, hogy közöljem. Ez inkább mugli körökben vagy hivatalos eseményeknél fontos. Varázslók között általában nem fáradok vele, csak ha a helyzet megkívánja. Mondjuk elég sokszor megkívánja. Mint a jelen esetben. Nem akarnám a hölgyeményt még azzal is sokkolni, hogy csak egy keresztnevet dobok oda neki. Visszahúzom hűs, sápadt kezemet.
- Nem tartom unalmasnak, de meglehet, tanácsosabb volna most elköszönnünk... - nézek végig a fiatal nőn, aki az imént még a földön gubbasztott halálfélelmében. Nem sértődöm meg, ha kapva kap a felvetett gondolaton, és búcsút int. Hiába voltam tanúja már rengeteg ízben, milyen, amikor egy halandó tudomást szerez arról, mi vagyok, azonban átélni egyetlen egyszer volt csak alkalmam ilyesmit. Arról pedig egészen más emlékeim vannak. Fogalmam sem lehet hát, mi nekik a legideálisabb ilyen helyzetben. De úgy tapasztaltam, eléggé egyénfüggő. Kinek az tesz jót, ha elvonulhat tőlem, rendezni gondolatait, kinek az segít, ha marad a közelemben. A megismert ismeretlen közelében.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Adam ~ zárás
♪

A hideg ujjak érintésére gondolatban felszisszen, de a valóságban csak biccent, majd visszahúzza kezeit és úgy pillant fel a magas alakra. Szóval ilyen egy valamelyest élettelen test közelsége. A férfinek igaza van, ezután a téboly után, érdemesebb volna hazasietnie, és egy gőzölgő tea mellett átgondolnia a nemrég történteket.
- Adam. Csak nem a bibliai eredetű Ádám után? - kérdezi nyomban, hangjában érdeklődés cseng. A vámpírra válást követően ez kissé visszatetsző, hiszen a vámpírokat hamarabb származtatják az Ördögtől, mint Istentől, és bár az idegen határozottan szelídnek tűnik, neve és lénye ellenkezőséget mutat.
Habár Adam azt mondja, nem tartja unalmasnak az egész érzelemskálát felvonultató nőt, az mégis úgy érzi, hogy jobb volna elbúcsúzniuk, és talán egy másik este alkalmával folytatniuk a világirodalom boncolgatását. Akkor esetleg felteszi majd kérdéseit is, amelyek a vámpírléttel kapcsolatosan ütötték fel fejüket benne. Egyet viszont muszáj még most megkérdeznie, különben félő volna, hogy ma már egy pillanatra se hunyná le szemeit.
- Csak egyetlen kérdést engedjen még meg - néz fel az idegenre, karjait keresztbe fonja mellei alatt, mutatóujját merengve alsó ajkán tartja. - Miért mondta el nekem? Mindenkivel megosztja titkát?
Nem biztos abban, hogy ez az állapot titok, de nem tudja, hogyan fejezze ki magát ennél pontosabban. Nem szeretne sértő lenni - abból a kelleténél több is kijutott ennek a férfinak. Ha megkapja a választ, akkor kedvesen búcsút int a vámpírnak, mosolyra húzza száját, és lassan eltűnik a sötétségben. Egyáltalán nem álmos, valószínűleg még hajnalig befejezi a költözés maradványait, amit ezidáig csak húzott-halasztott. Finom mentateát főz, majd enged egy forró fürdőt magának, és mielőtt álomra hajtaná fejét, bejárati ajtajának mindkét zárát biztosítani fogja. Nem a most megismert felettébb szelíd Adam miatt, hanem a nála sokkal rosszabbak miatt, akik nem biztos, hogy meghagynák a nő életét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Lilla

- Valószínűleg de, igen. - bólogatok a nevemmel kapcsolatos kérdésére. Mivel az engem befogadó katedrális lakói, Isten szolgái kereszteltek el, így valóban eléggé nyilvánvalónak tűnik, hogy bibliai eredetű a megszólításom.
Fehér, hosszú kezem visszaengedem magam mellé, és fürkészőn pislogok lefelé a lányra. Úgy látom rajta, élni fog a felvetett búcsú lehetőségével. Mielőtt azonban még udvariasan elköszönne, és magamra hagyna a fák lombjai alatt, szeretne feltenni egy kérdést. Éppen csak biccentek rá. Halljuk!
- Nem tartom titoknak. - felelem nyugodtan.
- Akkor közlöm bárkivel, mi vagyok, amikor a beszélgetés azon szakaszhoz érünk, amelynél csak tereléssel volna a színvallásom elkerülhető. Szerette volna tudni, honnan származom. Elmondtam hát, ebből pedig már egyenesen következik minden más. Persze, olyanoknak, akik nem tudnak a fajtám létezéséről, általában nem fedem fel magam. Viszont varázslók előtt nincsen okom titkolózni, vagy hazudni róla. - magyarázom el halk hangon, egyszerűen, és ahogy látom, válaszommal kielégítettem kíváncsiságát. Búcsút veszünk hát végül. Figyelem, ahogy elsétál. Úgy hiszem, lesz még szerencsénk egymáshoz. Csak most ki kell hevernie engem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Végigsétálok a szürkületbe burkolózott lakósor utcáján, az ablakok felgyúló fényeit figyelve, belesve az otthonok esti életébe napszemüvegem takarásából. Lekanyarodom aztán két ház között, könnyű lépteimet a játszótér felé véve.
Csendes most a hely, nem rohangálnak és ugrálnak a visítozó kölykök. Noha nekik még ilyentájt is jóval több keresnivalójuk lenne itt, mint nekem. Részemről egyáltalán nem passzolok ebbe a közegbe nyurga, sötét figurámmal, de nem is akarok ilyen elvárásoknak megfelelni. Elsétálok a mászókák, csúszdák mellett, sötét lencséimen át véve szemügyre őket, mint holmi kiállítási tárgyakat egy tárlaton. Leülök aztán az egyik hintába, hosszú lábaimat szétvetve, fehér kezeimmel megfogva a feszülő láncokat magam mellett. Sápadt, Ray Ban napszemüveg fedte arcomat aztán az ég felé fordítom, megnézve magamnak, hány csillag tűnt már elő így az alkony után nem sokkal. Finoman ringatom magam a hintában.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

GWEN

Úgy sejtem, a mellettem hintázó fiatal lány az iskolából való lehet. Bár csekély ideje élek itt, kiismertem már nagyjából a hely népét. Legalábbis hamar leszűröm, ki hova való, ki milyen szerepet tölt be a falu, a közösség életében. Ez a leányzó pedig nagy valószínűséggel kisdiák lehet a mágustanodában. Ahogy észlelem, hogy engem néz, nem tekintek vissza rá azonnal. Eltelik néhány hosszú pillanat, mire napszemüveg fedte, fehér ábrázatomat felé fordítom a csillagkémlelésből. Sötét lencséimen át végigmérem a szőkeséget.
- Zavarlak? - kérdezem meg egyszerűen, monoton hangon. Érdeklődésemre őszinte választ várok. Nem csodálnám, ha gondot jelentene egy ilyen fiatal lány számára, hogy egy vadidegen férfi leült mellé az esti, üres játszótéren. Kellemetlenkedni és alkalmatlankodni pedig soha nem szerettem. Úgyhogy, ha igennel felel, egyszerűen fogom magam, és tovább állok. Van nekem hova menni. Ha azonban a válasza nem, akkor egy ideig még folytatom bárgyú hintázásomat, a felhősödő eget kémlelve, aztán talán átmegyek valami másik játékszerre. Na nem mászni, meg ugrándozni. Csak valamelyest megtapasztalni, kipróbálni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Mostanában új hobbit talált magának, méghozzá a futást. Nem telik el nap anélkül, hogy az Yvonne háza és a kastély kapuja közötti távot meg ne tegye. Hol az erdőn át, hol csak simán. Muszáj az erejét valami másra fordítania, ha már Benjamin olyan régóta nem került elő, pedig mennyire jó volt az, amikor vele verekedett, rengeteg energiája ment el azzal, hogy ott üsse meg, ahol csak tudja. Most viszont, nem csak túl sok energiája maradt esténként, de némi plusz is rárakódott, így aztán visszatért a rendszeres edzéshez, méghozzá a futás formájában.
Ma az erdőt választotta. Hosszabb, kimerítőbb, de megéri, hiszen a madárdallam, a fák rejtélyes világa sokkal vonzóbb, mint néhány diák, akik között űzött vadként elsuhan. A faluban se néznek rá már furcsán, sőt hétköznapi jelenség lett, akinek köszönni is szokott egy-két idősebb hölgy, akik hajlott korukra való tekintettel már inkább csak kint ülnek a padon, és mindenkiről, aki elhalad, megvan a maguk véleménye, és ezt nem is rejtik véka alá, csak sosem azt mondják, aki éppen hallja, mert annyira nem bátrak.
Szóval, az erdőn át érkezik meg, a haja eddig össze volt fogva, de mostanra már kezd szétbomlani, és néhány falevél is kihullik belőle. Alig várja, hogy a házhoz érjen, lezuhanyozzon, és minden erdei emléket kimosson magából. Aztán, hogy megjutalmazza magát a mai teljesítményéért, visszasétáljon és vegyen magának egy süteményt, vagy valami sós pékárut. Nem épp a legjobb módja annak, hogy a sportolást „megünnepelje”, de hát nincs senki, aki rászólna, hogy ne tegye. Mostanában már inkább a házban lakik, a régi szobájában, mint fent a kastélyban. Tudja, hogy hamarosan el kell hagynia ezt a helyet örökre, hát már most elkezdi a leválasztódást, az önállósodást. Fájdalmas, nem egyszerű, de tudja, hogy okkal teszi, azért, hogy könnyebb legyen felülni a vonatra az utolsó év végén, ami nemsokára eljön, és elengedni a helyet.
Ezen gondolkozva fordul rá a térre, ami egy ütközéssel új, és meglepően zöldre vált arcú ismeretséget okoz. Úgy néz ki, a lány elég rosszul van, így ösztönösen ragadja meg a kezét, hogy visszakísérje a padhoz.
- Le kell hajolni, hogy a fejed szinte a két lábad között legyen. Lassan szívd be az orrodon a levegőt, egy kicsit tartsd bent, majd enged ki a szádon. Addig, amíg jobban nem leszel.
Nem biztos persze, hogy ez mindenkinél működik, de nála be szokott válni, és reméli, hogy a lány is jobban lesz, elvégre hányni senki se szeret.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Végtagjait szétvetve fekszik a kellemesen hűvös fűben és bámulja a csillagokat. Akár még azt is gondolhatnánk, hogy az univerzum titkait próbálja kifürkészni, vagy az élet nagy dolgain jár az agya. Mert lenne min gondolkodnia. Például úgy az egész életén. Csakhogy ő teljesen elégedett az életével. Elvégre minden megoldódik lassan körülötte. Házat ugyan nem sikerült foglalni magának, de "talált" magának egy mágus sátrat. Már amennyire a "talál" szó megfelel arra az esetre, ha az ember egy idegen ház garázsában lel rá valamire. Mentségére legyen mondva, hogy a sátor már szemmel láthatóan évek vagy évtizedek óta használaton kívül volt, poros, ütött-kopott, múltszázadi darabról beszélünk. Szerencsére a konzervek, amiket szintén talált a garázsban a sátornál jóval frissebbek.
Most ez a sátor teljes pompájában terpeszkedik a fekvő Kíra mellett a játszótér kellős közepén. Itt érte az éjszaka, neki pedig esze ágában sem volt alkalmasabb helyet keresni a sátor felállításához. Itt is tökéletesen elfér. Azon kívül pedig a hajnal első sugarainál úgyis felkel és lebontja. Igazság szerint nagyon élvezi, hogy minden este máshol alhat. Az ugyan kissé felbosszantotta, hogy Bogolyfalván nincs közmunkaprogram. Soha életében nem volt állásinterjún, márpedig ha az előkészítőben akar dolgozni, mert a papírja meg van róla, hogy tanár, akkor bizony hamarosan át kell esnie ezen a kellemetlen procedúrán. Erre azonban nemes egyszerűséggel nem gondol. Főleg mivel ma teljesen véletlenül egy alternatív pénzszerzési lehetőséget. Kezébe akadt ugyanis egy plakát a Bogolyfalvi tehetségkutatóról, és szinte azonnal eldöntötte, hogy ott a helye. Meg fogja nyerni. Hihetetlenül lelkesedett a saját ötletéért, egészen addig, míg rá nem jött, hogy valójában nem is tehetséges semmiben. Legalábbis halványlila gőze sem volt, miféle produkcióval kellene kiállnia. A nap további részét az ezen való morfondírozással töltötte. Sikertelenül.
Mostanra elfáradt. Fekszik, bámulja a csillagokat, jobb kezében az összegyűrődött szórólapot markolássza. A gondolatai nem hagyják aludni, és egyébként is csak végszükségben mászik be a sátorba, mert még nem sikerült kiszellőztetnie belőle a dögszagot. Sok mindenre gondolt már, énekre, táncra, távolba köpésre, de egyikben sem érezte, hogy igazán kiemelkedő lenne.
Lelkes fény gyullad a szemében, ahogy új ötlete támad. Helyezkedik, a füle mellé teszi a tenyerét, könyökei az ég felé merednek, felhúzza a térdét és megpróbálja kinyomni magát hídba. Erőlködését végül siker koronázza, bár a mutatványa nem érdemli meg a "híd" megnevezést, nem is tart sokáig, kicsúsznak alóla a kezei és Kíra nyekkenve esik vissza földre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

KÍRA

Kellemes az este. Tökéletes időpont rá, hogy megejtsem a bevásárlást otthonra. Ilyet is ritkán csinálok. Nálam a készletek feltöltése annyit tesz, hogy felkeresek egy kórházat, lefizetem, akit le kell, és elhozok pár adag vért a fémtermosztátjaimban. Ezek persze nem sima termoszok, hanem egészen speciálisak. Alapvetően mugli gyártmányok, ám én alkalmaztattam rajtuk egy mágikus eljárást, amitől még hatékonyabbá lettek. Tartósítják tartalmukat, megőrzik a betöltéskor rájuk jellemző állagot, hőfokot, minőséget. Elvileg persze egy idő után módosul a tárolt folyadékok szerkezete, azonban annyi ideig még soha nem halogattam a fogyasztásukat, hogy ez kiderült volna.
A bevásárlásomat a falu pubjában ejtem meg. Nem mintha azt erre találták volna ki, csakhogy én lebeszéltem az egyik alkalmazottal, hogy szerezzen be nekem egyet, s mást, én pedig eljövök érte. Nem szándékozom persze majd mindig így eljárulni azokért a holmikért, amikre szükségem van. A tapasztalatom az, hogy pár hónap alatt sikerül kialakítanom olyan ismeretségeket, hogy házhoz jöjjön, ami kell. Most egyelőre azonban még nem ez van.
Amint tehát beszereztem, amiért jöttem, indulok vissza a házamhoz. Elég bizarr látványt nyújthatok napszemüveget viselő, sötét kabátos, fekete farmeros, bakancsos, nyurga, sápatag alakommal, amint kezeimben két, zsák anyagú szatyorfélét lógatva ballagok hosszú lépteimmel a kis falu utcáin. A csomagok konzerveket, rágcsálnivalókat, teafüveket és hasonlóan hosszan elálló, emberi fogyasztásra alkalmas holmikat rejtenek, tekintettel arra, huzamos időn belül hány olyan illető járt a házamban, akinek igénye lett volna erre.
Lelassítok és végül megállok, ahogy ismerős illatra leszek figyelmes. Irányába fordítom arcom, és felé indulok, mígnem kilyukadok a játszótéren, megpillantva azt a bizonyos lökött, csavargó leányzót, Kírát egy sátor mellett. De mégis mit csinál ott a földön? Összevont szemöldökkel pislogok felé, miközben a cuccaimat lerakom egy padra. Á, látom már, felmegy hídba. Azonban nem sokáig áll az a szegény híd. Érdeklődve fürkészem a szerencsétlenkedését, aztán odalépdelek hozzá, és megállok fölötte.
- A ma esti szállása? - kúszik bele rekedtes hangom az éjszakába, kérdésemet bármi nemű üdvözlet nélkül szegezve a lánynak, miközben sátrára tekintek sötét lencséim mögül. (x)

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Reflexszerűen összerándul és picit felemelkedik hasizomból, amikor a látóterében egy nyurga alak sötét sziluettje bukkan fel váratlanul. Nem volt közönségre készülve. Mire odafordítja a fejét, Adam már fölötte áll.
- Igen, ez az - pillant büszkén a sátor felé, és megnyugszik, hogy csak egy vámpír néz le rá, és senki nem a szupertitkos produkcióját akarta kifigyelni. De azért mégiscsak az történt, hogy Adam akarva-akaratlan tanúja lett Kíra talajtorna tudása bemutatójának, ez pedig végeredményben eléggé zavarja a lányt.  Az előadás egyelőre kezdetleges szakaszban van, még sokat kell gyakorolnia, vagy egy teljesen más irányvonalon keresni magában a tehetséget. Egyszóval félreértésekre adhat okot a látvány, a félreértéseket pedig utálja. Egyébként pedig ki tudja, mit akar kezdeni ezzel az igen értékes információval a férfi? Ez a kérdés felettébb aggasztja Kírát. És igen, talán egy icipicit zavarba is jött, hogy meglátták szerencsétlenkedni. Míg többnyire egyszerűen nem foglalkozik az őt körülvevőkkel, néha kifejezetten önérzetes és sértődékeny tud lenni, attól függetlenül, hogy van-e rá valós oka. Vélt okot ugyanis bármikor kreál magának. Most Adam rossz időzítése elég hozzá, hogy felkavarja az érzelemvilágát.
Felpattan a földről, alig egy fél méterre áll Adamtől, elszántan felszegi a fejét - muszáj is neki, hisz a férfi nagyjából húsz centivel magasabb nála -, szigorúan csücsöríti az ajkait, és összességében igyekszik fenyegető testtartást felvenni. Ami azonban inkább komikusra sikerül, figyelembe véve, hogy kócos hajába valami gaz akadt, leggingst és egy bő, krémszínű pólót visel, ami lecsúszott a fél válláról, csapzott megjelenését pedig meztelen lábfeje teszi teljessé.
- Először is, vedd le szemüveget, éjszaka van és idegesít, hogy nem látom, hogy hová nézel - tart egy pillanatnyi szünetet, aztán attól függetlenül, hogy teljesítésre kerül-e a kelleténél kicsit erélyesebb kérése, harciasan folytatja.
- Eszedbe se jusson bárkinek elmondani, amit láttál. Ez titkos. Nem szép dolog, hogy így leselkedsz! És most mondd meg mennyire vagyok reménytelen eset! - motiváció gyanánt amennyire egy összetekeredett pergamenlappal lehet, hasba szúrja Adam-et a tehetségkutatós szórólappal.
- Ja... és...tegeződhetnénk - teszi még hozzá jóval nyugodtabban, kissé tétován, elgondolkodva, miközben egy lépést hátrál.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

KÍRA

Valamivel felbosszanthattam a barna leányzót, hiszen eleinte bár büszkén ismeri el, hogy a sátor, amit szemlélek, valóban az alvóhelye, azonban csakhamar talpra szökken, és fenyegetőnek szánt tartást vesz fel, pávaként fújva fel magát, csinos vonásait megkeményítve. Mielőtt viszont még elárulná nekem, mi háborította fel ennyire, rendre utasít engem. Felszólít rá, hogy vegyem le a szemüvegemet. Rezzenéstelenül pislogok le rá továbbra is, sötét lencséim mögül, hosszú karjaimat magam mellett lógatva, várván a folytatást. Nem kell sokat várnom. Habár, meg kell valljam, nem sok minden tisztázódik számomra ettől. Mit ne mondjak el senkinek? Hogy a játszótéren csövezik? Hirtelen nem tudok másra gondolni, hiszen... mi mást lestem volna ki? Mellesleg nem is leselkedtem, hanem csak idejöttem és megnéztem Őt. Vagy ez kimeríti vajon a leselkedés fogalmát?
Fekete póló fedte, lapos hasamat megböködi egy papírtekerccsel, fenyegető szavait alátámasztandó. Meg se rezzennek erre, viszont lenézek oda, és miközben tegeződést javasol, egyszerűen kikapom a kezéből a hirdetést. Mozdulatom olyan gyors, hogy Kíra talán még fel sem fogja, hogy nincs már markában a szórólap, mikor én már kihajtogatva szemlélem azt.
- Bogolyfalva Csillaga... - olvasom fel csöndesen a tehetségkutató címét.
- Indulsz rajta? - használok máris tegező formát, napszemüveges arcomat a lányra emelve a papírról, miközben azt visszanyújtom neki. A kép pedig ekkor áll össze. Nem attól félt, hogy a lakóhelyét lestem ki, hanem attól, hogy a produkcióját a gyakorló folyamatában. Az a hídba felmenés az akart lenni. Arról kérdezte tehát a véleményemet. Nyilván valami torna-, vagy kortárstánc bemutatóra készül. Leveszem a napszemüvegem, és kabátom belső zsebébe csúsztatom. Az se baj, ha úgy hiszi, a parancsának teszek eleget ezzel. Végigtekintek a csapzott külsejű leányzón
- Senkinek nem mondom el. - ígérem meg rekedtes hangomon.
- Pontosan... miben mennyire vagy reménytelen eset? - vonom össze sötét szemöldökömet, megpróbálván kideríteni, jó-e az elméletem arról, hogy a próbája közben zavartam meg Őt. És ha jó az elméletem, mégis milyen próba volt az. Míg a válaszát várom, szépen odasétálok a közeli padhoz, és leereszkedem rá, hosszú lábaimat hanyagul szétvetve. A holmijaim egy másik padon hevernek, ott a játszótér szélén. De cseppet sem izgulok amiatt, hogy bárki szemet vetne rájuk. Nem mintha ne volna kívánatos két, telepakolt vászonszatyor, de nem lesznek sokáig azok, ha az őket eltulajdonítani vágyó rájön, kitől akarja őket eltulajdonítani.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Kíra nem nagyon zavartatja magát amiatt, hogy az indulatos viselkedése és a szavai is indokolatlannak tűnhetnek, bárki számára, aki...nos, aki nem ő. Egész életében magyarázkodhatna, ha nem lenne mestere a zavart pislogások, és teljesítetlenül maradt kérések elviselésének. Valójában ő sem viszi komolyan saját magát az esetek többségében, egyszerűen csak nem tudja kontrollálni a feltörő érzelmeit és gondolatait, ezért viselkedik sokszor gyerekesen és kiszámíthatatlanul, és folytatja aztán a beszélgetést úgy, mintha mi sem történt volna. Most sem tart sokáig a felindultsága, mire eljut a tudatáig, hogy menet közben letegezte Adamet, már elpárolog a bosszúsága. Legalábbis ami a leskelődést érinti.
- Héj! - kiált fel ebbe a három hangba sűrítve meglepődöttségét - amit még sűrű pislogással is jelez - , bosszúságát, felháborodását és enyhe sértődöttségét, amiért így lekezelték. Ökölbe szorítja üresen maradt markát és szúrós szemmel néz Adamre, aki már épp visszanyújtaná neki a szórólapot.
- Most már tartsd meg - közli sértődötten és nem veszi át a felé nyújtott pergament. A kérdésre azonban nem ad azonnal választ, már csak dacból sem, meg azért sem, mert igazából még nem jelentkezett. Szeretne indulni a tehetségkutatón, csak előbb meg kellene találni a tehetségét. Közben mégiscsak lekerül Adam orráról a napszemüveg, amit Kíra elégedetten nyugtáz. Ezzel ugyan még nem, a titoktartásra tett ígéretével Adamnek sikerül nyugalmasabb vizekre evezni. Kíra belátja, hogy értelmetlen lenne titkolózni Adam előtt a tehetségkutatót illetően.
- Szóval igen, szeretnék indulni rajta, tök jól hangzik. - kezd bele lelkesen, kissé elbambulva követve Adamet a tekintetével, ahogy odasétál egy padhoz.
- Csak még nem igazán tudom, mivel kellene neveznem. Most valami gimnasztikai dologra gondoltam...És hát például mennyire vagyok béna ebben... - az "ehhez", ami tervei szerint egy  gyorsan tökéletesen kivitelezett cigánykerék, nagy lendületet vesz. Úgy méri föl, hogy van hozzá elég tér, messze van még a hinta állvány masszív fa oszlopa és egyébként is elfér mellette. El is férne, ha egyenes vonalban sikerülne kivitelezni a gyakorlatot, azonban menet közben valahogy elfordul a tengelye körül. Nyilván nem segített az irányításban a kissé göröngyös talaj meg a szemébe lógó lobonca sem. Elesni ugyan nem esik el, de olyan szerencsétlenül érkezik, hogy beveri a nagylábujját az oszlopba.
- Aucs - azonnal felhúzza a lábát és ugrál egy sort fél lábon és morzsolgatja a lábujját. - Azt hiszem valami mást kell kitalálnom. - sóhajt fel. Már egyáltalán nem zavarja, hogy a férfi megint látta szerencsétlenkedni.
- És, egyébként mit csináltál erre? Minden este csak úgy kóricálsz? - a látszat ellenére mégsem teljesen csak saját magával van elfoglalva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

KÍRA

Remek. Lett egy szórólapom. Pedig a frásznek kell ez a papírdarab. Na mindegy. Összehajtom, dzsekim belső zsebébe teszem, és megyek a padhoz. Különben nem tudom, mit van a csajszi felháborodva, amikor Ő állt neki böködni engem azzal a hülye pergamennel. Nem tanították meg neki, hogy vámpírokat nem szúrkálunk összetekert szóróanyagokkal, meg úgy egyáltalán semmivel?
Kíra persze szokásához híven hamar megnyugszik ismét. Egyébként sem izgattam volna magam a feldúltságán, természetét ismerve azonban végképp nem teszem. Tökéletes hangulatingadozásai vannak. Mire az egyikkel törődni kezdenék, máris jön a másik. Így az imént még vérig volt sértve, most meg már a torna tudományát mutogatja nekem.
Az a helyzet, hogy én már akkor látom, hogy ez így nem lesz jó, amikor nekikezd annak a cigánykeréknek, de az is nyilvánvaló, hogy nagy baja nem fog esni, így hagyom végigvinni a gyakorlatot. Legalább tanul a saját hibájából, és arra a felismerésre jut, hogy mást kell kitalálnia. Nem mintha egyetlen elrontott gyakorlat után így el kéne csüggedni, de tény, ami tény, a tehetségkutató túl közeli időpontban van, addig nem fogja a tökélyre fejleszteni gimnasztikai képességeit.
Fogaimat finoman összeszorítva fejezem ki együttérzésem a leányzó fájó nagylábujja miatt, noha persze nekem nagyon-nagyon régen fájt már úgy bármim, mint egy embernek. Apropó halandók...
- Bevásároltam otthonra néhány ennivalót nektek. - felelem, vállam fölött lazán hátramutatva hüvelykujjammal a két lerakott szatyromra. A "nektek" alatt természetesen nem pont Kírát meg az adandó társaságát értem, hanem Kíra fajtáját, tehát bármilyen hozzám betérő embert. Így Kírát is, persze.
- Jut eszembe... - vonom össze szemöldökömet, ahogy bevillan valami, amin a minap gondolkoztam el, éppen az ételkészletek feltöltésének kapcsán. Végigmérem kicsit a barna leányzót, aztán ismét a szemébe nézek.
- Keresek valakit, aki néha napján beszerezne nekem egyet, s mást. Persze, megfizetném. - bólintok, ahogy elé tárom, kire lenne szükségem. Nem mondanám alkalmazottnak, csak valakinek, aki közre jár az érdekemben, megvesz nekem bizonyos holmikat, amiket vagy nehéz volna az ébrenlétem idején, éjjel magamévá tennem, vagy olyan helyen találhatóak, ahová én nem annyira szívesen megyek. Mert mondjuk nincsen éppen kedvem hozzá. Az utolsó lakhelyeim mindegyikén volt egy-két ember, akire rábíztam ilyen feladatokat. Nekik is jó, nekem is.
- Tudnál ajánlani valakit? - emelem meg sötét szemöldökömet, figyelve Kíra kifejezését, és bár semmim nem árulkodik erről, azért valahogy remélem, hogy esetleg Ő maga vállalkozik erre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

GWEN

A szőke leányzó nem tűnik rémültnek, sem olyannak, mint aki kellemetlenül érezné magát a jelenlétemtől, vagy attól, hogy megszólítottam. Ezt felelete megerősíti. Nem zavarom Őt. Még be is mutatkozik.
- Szép hosszú név... - állapítom meg egyenletes hangon.
- Adam Kensington. - közlöm a sajátomat, jelentős angol akcentussal. Míg az idegen nyelvek szavait egész korrektül ejtem, és kevéssé tetten érhető származásom, addig anyanyelvem szavaiban nem korlátozom britségemet.
- Ausztriából költöztem ide nemrég. De Londonban születtem. - felelem az udvarias érdeklődésre, közben elcsigázva hintáztatva magam tovább, kapaszkodva fehér kezeimmel a láncokba. A nemrég különben egy bő hónapot jelent. Szóval nem a napokban érkeztem, csak éppen most kezdtem eljárni a környéken. Ezidáig a házamban pakolásztam. Azt mondják, minden rendben van, ha a rend bent van. Valahogy szokásommá vált, hogy bárhova költözöm, először a házamat hozom arra a szintre, hogy igazán otthonosan érezzem magam benne, és csak utána teszem magamévá a környező vidéket is.
- Te? - kérdezek vissza, sötét szemöldökömet kiemelve napszemüvegem kerete fölött. Mármint nem csak arra gondolok, hol született, vagy honnan jött, hanem, hogy itt mióta van és hol. Tényleg a tanodába jár, mint gondolom?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Egy fájós lábujj ugyan még nem ok a végső elkeseredésre, Kíra azonban nem kifejezetten kitartó típus, nagyon könnyen elterelődik a figyelme. Nehéz vele emiatt hosszasabban beszélgetni egy adott témáról. Egy képzeletbeli mozdulattal most is könnyedén dobja sutba a hisztit és a tehetségkutató körüli gondolatait. Majd visszatér rájuk, hiszen attól függetlenül, hogy egyelőre nem találta ki, milyen előadással jelentkezzen, még nem mondott le róla, hogy ő lesz Bogolyfalva csillaga. Közben abbahagyja a lába fájlalását, amiből egyébként egész gyorsan ki is megy a fájdalom, hiszen nem szenvedett olyan komoly sérülést, és lazán nekitámaszkodik a hinta tartóoszlopának, onnan figyeli Adamet, meg a másik padon lévő szatyrait, amelyek felé mutat.
- Nekünk? Szóval te valójában mindenféle embereket csábítasz a házadba, huh? - színpadias gesztusokkal érzékelteti, mennyire el van hűlve a saját légből kapott feltételezésén. Ami eredendően abból fakad, hogy Kírának tényleg nem fordult meg a fejében, hogy Adamnek vendégei lehetnének. Persze, csak rajta kívül, hisz őt nem kell csábítgatni.
Kíváncsian csillan fel a szeme, mikor a férfi átveszi a beszélgetés irányítását, és ösztönösen fonja karba a kezét a melle alatt, ahogy észreveszi, hogy Adam pillantása végigvándorol rajta. Aztán amikor meghallja, hogy miről van szó, meglepetésében le is engedi a karját.
- Neked... szükséged van valakinek a segítségre? Léteznek dolgok, amikre szükséged van és nem tudod őket megszerezni? - ezen teljesen elképed, a kérdései nem is konkrétan Adamre, hanem általánosságban a vámpírokra vonatkoznak. Kíváncsian tekint a férfire. Most jön rá, hogy talánaz ő fejében élő kép Adamről nagyon-nagyon messze áll a valóságtól.
- És egyszerűen miért nem csak- ~rákényszerítesz valakit, arra, hogy megtegye, amit akarsz?~ a mondat második felét viszont nem mondja ki hangosan, mert gondolatban már előrébb jár, és nem akarja ezzel a feltételezésével megbántani a férfit. Elvégre abból kiindulva, hogy úriember módjára pohárból issza a vért, Kíra feltételezi egyéb szükségletei kielégítésében sem folyamodva barbár módszerekhez. Hiszen sok esetben a pénz ígérete felér egy igézéssel. Kíra szája sarkában aprócska mosoly jelenik meg, vonzza Adam ajánlata, iszonyatosan kíváncsi, mi minden kellhet a férfinek, kifejezetten tetszik neki az elképzelés, aztán kirázza a hideg. Déjà vu-je van.
- Én...nem - leszegi a fejét, a talajt bámulja. Elkezd azon ügyeskedni, hogy a lábujjaival tépdesse a fűszálakat. Ki akarja zárni a feltörekvő emlékfoszlányokat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

KÍRA

- Nem kell csábítani, jöttök Ti magatoktól. - felelem kissé száj elhúzva, színpadias feltételezésére, amit bár kérdőn ejt meg, olybá tűnik, teljesen elkönyvelte magában, hogy én mindenféle ajánlatokkal kecsegtetek egyeseket, esetleg kincseket szórok el a házamig vezető úton, hogy odacsalogassam a népeket. Különben a mondatomhoz mellékelt fintorom nem Kíra házamban való felbukkanásának szólt, még csak nem is a bajba jutott sellőlány esetének. Nem azoknak a látogatásoknak, amelyek már végbementek, hanem azoknak, amik statisztikailag még rám várnak. Az egyik vendég bevonzza a másikat, ez ilyen egyszerű. Tapasztalatból tudom. Egyes lakhelyeimen éveket éltem le anélkül, hogy akárki a lábát betette volna, míg másutt meglehetősen közkedvelt házigazdának számítottam. Mindig ahogy alakult. Noha jobban szeretem az alapvető magányt, amelyet még a társasági időszakaimban is rendre biztosítok magamnak.
- Nincsen rá feltétlenül szükségem. Bármit megszerezhetnék magam, de... szeretem olyanokra bízni, akiknek ez jóval hétköznapibb feladat, és akik szívesen elvállalják. - magyarázom meg a leányzónak, nem áltatva semmivel. Elhitethetném Vele, hogy életbevágó ez a munka, hogy létezni sem tudok egy efféle segéderő nélkül, azonban ez hatalmas ámítás volna. Olyasmikkel pedig nem élek. Szeretem, ha mindenki tudja a helyét és szerepét. Persze, attól még, hogy nem létfeltétel, igenis fontos. Nekem az. Nagyban hozzájárul a közérzetem szinten tartásához. Igen, lehet nekem még ennél rosszabb közérzetem is.
A hinta oszlopánál támasztó leányzó félbehagy egy kérdést, azonban pontosan tudom, hogyan akarta folytatni. Arra kíváncsi, miért nem alkalmazok delejezést, vagy bármilyen más kényszerítőeszközt, ha egyszer hatalmamban áll. Nos... néha végső esetben megteszem. Csináltam már ilyesmit, nem egyszer. Hogy büszke vagyok-e rá? Nincsenek érzéseim ezzel kapcsolatban. Élek vele, ha szükségét érzem és ennyi. De tény, jobban szeretek előbb minden más lehetőséget körbejárni.
Kíra mosolyán egyértelműen úgy látom, mintha pillanatok kérdése lenne, hogy lecsapjon az ajánlatra, ám hirtelen... nemet mond. Kijelenti, még csak nem is tud olyat, aki alkalmas volna a feladatra. Karjaimat kényelmesen a pad háttámlájára dobva tartom, és lógatom le róla hosszú, fehér kezeimet, ahogy laza, széles terpeszemben ülök, újfent végigpillantva a leányzón a válasza közben.
- Oh... - adom ki a sajnálat apró, rezignált hangját a felelet nyomán, a földre pillantva, aztán ismét Kírára szegezve eleven, mégis sápatag fényű, kék szemeimet. Mi lelte Őt vajon? Miért lépett vissza, mikor úgy tűnt, kapva-kap az alkalmon, és lelkesen jelentkezik Ő maga?
- Valami baj van? - kérdezem lágy, figyelmes hangon, kissé lehajtva fejem, és oldalra biccentve, így fürkészve a fűszálakkal bíbelődő lányt, szemöldököm összevonva kissé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

GWEN

Egyáltalán nem értem, hogyan jön neki ez a Drakula grófos kérdés. Össze is vonom kissé szemöldökömet, leengedve napszemüvegem mögé. Hiszen az a kastély Romániában van. Egyáltalán nem adja magát az érdeklődés abból, amit elárultam neki.
- Jártam már ott, igen. - válaszolok, minden esetre. Voltam ott valamikor a XIX. században. A környéken akadt dolgom, és úgy gondoltam, érdemes elnézni arra a helyre, amellyel a fajtámat egyik tagját, vagy éppen eredetét azonosítják. Noha a helyzet egészen más.
Végighallgatom, a szőkeség hová valósi, és hogy hol töltötte halandó élete eddigi jelentősebb részeit. Ezt követően ismét olyat kérdez, amit nem annyira tudok mire vélni. De próbálom végigvenni, mi utal rajtam arra, hogy auror lennék. Biztos egyszerűen csak a bizarr külsőm.
- Nem, nem vagyok az. - rázom meg finoman a fejemet, nem fáradva annak felfedésével, mivel foglalatoskodom, ha egyszer nem ezzel. Nézegetem még kicsit a lányt, majd ismét feltekintek a felhős, esti égre, napszemüvegem lencséi mögül. A várt eső elered, könnyű cseppekben hullva szelíden alá. Részemről azonban nem fogom menekülőre, csak lagymatagon hintázom tovább.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

- Ne csinálj úgy, mint akinek annyira ellenére van a társaság. Ha így lenne, beköltöztél volna egy átlagos kis kertes házba a Macskabagoly utcán - reagál szemét forgatva a férfi fintorgására. A hangja tárgyilagos, eléggé biztos a megállapítása helyességében. Végtére is kinek a kíváncsiságát ne keltené fel az erdő fái közt megbúvó viktoriánus épület?
Kíra homlokráncolva ízlelgeti Adam válaszát. Nem lepődik meg rajta különösebben, már ami azt a részt illeti, kimondottan szüksége senkire sincs. Ez logikus. A magyarázat második fele azonban némiképp ellentmondásban van Kíra életfelfogásával. Ahogy azt már Adam is tapasztalhatta, egyáltalán csinál ügyet abból, ha segítségre van szüksége, a segítség vagy csak egy apró szívesség kérés és elfogadás kapcsán nincsenek gátlásai. Mert vannak helyzetek, amelyeket nem képes az ember önerejéből megoldani. Kíra ezeket többnyire felismeri. Viszont eddigi rövid, de tartalmas élete során mindig is arra volt kényszerülve, hogy amit csak tud, intézzen el önállóan. Hozzászokott. Sosem kérne vagy fogadna el szívességet azért, mert ez jó a lelki békéjének. Adam szavai pedig nagyon úgy hangzanak Kíra számára, mintha a férfinek pontosan ez lenne a lényeg az egészben, mintha kegyet gyakorolna azzal, hogy valakit a ha minimálisan is, de a "bizalmába" avat annyira, hogy hozhat neki ezt-azt. Végül csak bólint egy aprót és nem firtatja tovább a dolgot.
A befejezetlen kérdésére nem érkezik válasz, de még csak a férfi arcáról sem sikerül megállapítania, egyértelmű reakciót. Hagyja, hogy a szavai lebegjenek egy kicsit a levegőben és szépen eltűnjenek. Annyira nem is kíváncsi a válaszra. Bővel elég neki a saját kis gondolatmenete, nem akarja lerombolni az igazsággal.
Bár Adam ajánlatának vélt háttere és indítéka kifejezetten ellenszenves számára, maga az elképzelés, hogy mégiscsak elintézze, amit a férfi rábíz, egyáltalán nem taszítja. Sőt, kifejezetten vonzza, egyrészt kíváncsi, hogy a férfinak miféle igényei lehetnek, másrészt pedig csak szeret intézkedni, jönni-menni, felkutatni, ami kell és megszerezni. Már majdnem le is csap az ajánlatra, azonban valami ismerős érzés járja végig a tagjait, amitől megborzong. Ami arra késztetni, hogy nemet mondjon. Folytatott már hasonló beszélgetést, ebben egészen biztos, de nem emlékszik rá, hogy mikor, hol, kivel és mi történt utána. Nem is akarja tudni, nem képes rá. Nagyon régen tört már rá ilyen erősen ez az érzés, sokszor eszébe jut egy-egy emlékkép, de ezek tova is szállnak, vagy egyszerűen csak nem jutnak el a tudatáig. Lassan emeli fel a fejét, hogy Adamre nézhessen. Pár pillanatig latolgatja magában a feleletet, nem azon gondolkodik, hogy válaszoljon-e, hanem hogy hogyan tegye. Nem találja a szavakat, hogy elmondja a bajt.
- Hallgathatod... - suttogja végül egyenesen a férfi kék szemeibe fúrva tekitetét. A gondolatai sem kifejezetten összefüggőek, de azokból talán mégis többet megtudhat a férfi, mintha Kíra megpróbálná szavakba önteni az érzéseit. Sötétség. Fény. Villanások. Hideg. Átkok? Csend. Távoli, érthetetlen emberi beszéd. Izzadság. Félelem. Már meg sem próbál gátat szabni a feltörő emlékfoszlányoknak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

KÍRA

A lány logikája pont fordított, mint az enyém. Otthonaim választása ráadásul esetemben évszázadok tapasztalatain alapul. Mégis hogy költözhetnék be egy lakósorba egy ilyen kis településen? Egy-két nap, annyi se telne bele, és az emberek beszélni kezdenének a szomszédjukban lakó, sápatag fiatalemberről, aki csak éjjelente jár ki. Hamar rájönnének a fajtámra, és akárhogy varázslóközösség ez, tartanának tőlem. Páran elköltöznének, vagy engem kérnének meg, hogy máshol lakjak. Hogy aludnának nyugodtan azzal a gondolattal, hogy egy fal választja el őket valakitől, aki a vérükkel táplálkozik? Magyarázatomat nem tárom Kíra elé, csak tekintetemmel üzenem, hogy részemről ezt egészen másként gondolom.
- Nincsen ellenemre a társaság, csak jobban szeretek magam ráakadni, én eljárulni hozzá, nem pedig fordítva. - fejtem ki azért az első felszólításával kapcsolatos álláspontomat, csöndesen.
- Persze, akadnak kivételek... - kúszik kellemes vonású arcomra egy apró, barátságos mosoly, miközben végigpillantok a lányon.
Jóleső kifejezésem elhalványodik azonban, mígnem egészen leolvad, ahogy látom zaklatottságát. Nyilvánvalóan én váltottam ezt ki belőle valamiképpen, csak még nem tudom pontosan, mivel és miért. Mintha el akarná mondani, csak nem lenne képes rá. Nem találja a szavakat, egyszerűen a torkán akadnak. Nyílt tekintettel figyelem, karjaimat lehúzva a pad támlájáról, kissé előre dőlve ültömben, könyökömet combomra támasztva, fehér kezeimet lelógatva köztük.
Betekintést enged az elméjébe. Ugyan ez jóval több, minthogy a gondolatait hallgassam. Nagyjából olyan ez nekem, mintha egy merengőben járnék. Nem annyira életszerű, de annál valósabb és több érzékre ható, mint ha mondjuk egy filmet néznék. Azonban tényleg ritkán élek ezzel. Nem tartom túl etikusnak. Az viszont más, ha valaki megengedi, vagy akár megkér. Esetünkben a kettő összességéről van szó, úgy érzem. Ősi fényű tekintetem elmerítem hát Kíráéban, akire azonban ez semmilyen kellemetlen hatással nincsen. Nem érzi úgy, mintha a fejébe furakodtak volna, vagy bármi hasonló. Sőt, igazából megnyugszik kissé, miközben átengedi magát nekem, és úgy kapaszkodik a tekintetembe, mintha a kezemet fogná, így tudva magát biztonságban.
Fájdalom. Magatehetetlenség. Villanó fények. Kilátástalanság. Félelem. Emberek, akik nem segítenek. Érzem az elhagyatottságát, a kínt, a keserűséget. Halovány szomorúság kúszik a szemembe, és mélyet lélegzem, amit lassan szusszanok ki. Kihátrálok a lány elméjéből, tekintetem viszont nem veszem le róla.
- Soha nem tennék Veled ilyesmit. - közlöm, ajkaim közt susogva csupán, de annál szilárdabban ejtve szavaimat. Egyértelműen az ajánlatomtól hasított mindez belé, szörnyen ismerőssé téve a helyzetet. Valahogy úgy éreztem, a gondolatait élve, hogy a dolgát végezte, amikor történt Vele valami. Megbízása volt, a megbízója pedig csak azzal törődött, amit feladatul adott neki, Őt pedig magára hagyta egy szorult, kínokkal teli helyzetben. Ennyi körvonalazódott ki nekem az elméjébe tekintésem során. Ez az, ami rátört most. A félelem, hogy ismét ilyen helyzetbe kerülhet. Általam. De ez az, ami nem fog megtörténni.
- Kíra, szeretném, ha Te vállalnád a feladatot. Ha Te lennél a beszerzőm, segítőm, asszisztensem... ahogy tetszik. - vonok vállat, nem kerülgetve tovább a témát. Az emlékeibe nézve, vágyam csak erősödött ezzel kapcsolatban. A lányt akarom. Őrá akarom bízni ezt. Most pedig ezt egyértelműen ki is nyilvánítottam. Persze, nem fogok erősködni, hogy most feleljen erre. Noha jó lenne. Neki is, szerintem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Kíra látja, hogy a férfi egyáltalán nem ért egyet az okfejtésével, magyarázatot viszont nem kap, így nem is firtatja tovább a témát. Elfogadja, hogy a férfi a maga párszáz évével másképp gondolkodik. Kíra azonban tizenéves kora óta többet találkozott az emberek általános közönyével, mint a kíváncsiskodásukkal és a pletykákkal. Igaz, soha nem is próbált még Bogolyfalvához hasonló kis közösségben letelepedni. Na meg, persze saját magából indul ki.
Már éppen venné a levegőt, hogy kissé kiforgatva a férfi szavait, a nem kívánt társaság szerepében tetszelegjen, aztán felháborodjon és megsértődjön Adamre. Végül azonban csak hangosan kifújja a levegőt, megrándul a szája széle, mintha viszonozni akarná a mosolyt, végül azonban nem teszi. Hűvös , gyanakvó tekintettel méregeti Adamet, mint aki nem tudja, biztos jól értette-e, amit hallott. nem tartja kizártnak, hogy Adam egyszerűen csak fel volt rá készülve, hogy netán magára fogja venni a dolgot, és mindössze udvariasságból tett említést a kivételekről. Amit megtett volna bárki mással is. Attól függetlenül, hogy a feltételezése nem áll túl stabil lábakon - hiszen Adamnek igazán semmi oka nem lenne efféle felesleges köröket futni -, Kíra azért komolyan veszi a saját gondolatait annyira, hogy végeredményben mégiscsak sértőnek találja Adam szavait. Bármennyire is hihetetlen tőle, néha képes "lenyelni a békát", és csak magában forrongani. Az indokolatlan kifakadást arra az esetre tartogatva, ha beszélgetőpartnere botor módon további okot szolgáltat rá.
Ennél azonban sokkal komolyabb vizekre eveznek, és Kíra el is felejti, hogy meg volt sértődve Adamre. A férfi ajánlata egyszerre vonzza és taszítja, felszínre hozza a régi, fájó emlékeit, de azt is, hogy tulajdonképpen egészen addig a pillanatig a maga  már akkor is bolondos módján szerette, amit csinál. Azonban nem tudja, mit mondjon a férfinek, szerencsére nem is kell mondania semmit. Tisztában van vele, hogy szabad belátást engedni a gondolataiba, azért nem olyasmi, amit félóránkét ajánlgatnak fel az emberek, mi több, még át is érzi a dolog súlyát. Az ispotályban legilimentorok is próbálkoztak vele, végignézhették az emléktöredékeit, anélkül bármiféle előrehaladást értek volna el vele. Csak okoztak pár kellemetlen percet a nőnek. Kíra esetében nem arról van szó, elnyomna magában egy szörnyű emléket, hiszen ami már nincs ott, nem lehet visszahívni.
Most azonban nem azt várja, hogy segítsenek rajta, egyszerűen csak kommunikálni akar Adammel, és bízik benne annyira, hogy ilyen formában tegye meg. Furcsamód nem zaklatják fel túlságosan a lelki szemei előtt felvillanó képek, érzelmek emlékei, megnyugtatja a tudat, hogy nem egyedül kell szembenéznie velük. Az emlékek végül elcsitulnak, Kíra hangosan fújja ki a levegőt. Nem szereti ezt a témát, nem szeret róla beszélni, legalábbis nem komolyan. Ennyi volt, vége, szép lassan újra helyreáll a lelki békéje.
- Reméltem is! - Adam komoly, halk szavaihoz képest lazán, normál hangerővel és olyan hangsúllyal beszél, mintha a férfi valami teljesen evidens dolgot közölt volna. Nem akar - talán nem is tud - hosszabb ideig a múlton merengeni. A jelenen sem mereng túlzottan, jól esik neki, hogy Adam ténylegesen őt kéri a dologra. A feladathoz és félig-meddig Adam titokzatos személyéhez való vonzódása erősebbnek bizonyul mindenféle rossz emléknél.
- Oké, leszek a beszerződ, mert ez a szó egész jól hangzik, de csak két feltétellel. Először is, remélem, hogy például a boltba ezután is eltalálsz egyedül. Mert az unalmas, és olyasmit nem akarok csinálni - húzza el a száját, miközben a  bevásárló szatyrok felé pillant. Fontosnak tartja, hogy ezt tisztázzák a miheztartás végett.
- Másodszor pedig, segíts kitalálnom, hogy mivel lépjek fel a tehetségkutatón - újra Adamre pillant, látszik rajta, hogy nem poénkodik. Valóban ez lenne minden igénye. És ez hát a bizonyíték, hogy Kíra mégsem felejti el olyan könnyen a megoldatlan problémáit, csak jegeli őket, amíg újra aktuálisak nem lesznek. Ellöki magát az oszloptól, odasétál Adam elé és egyezségük megpecsételéseként kezet nyújt a férfinek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

KÍRA

Lerí a lányról, hogy kapva kapna az alkalmon felháborodni, és bár nem emiatt lyukadok ki végül oda, ahova, mégis áldom az eszem, hogy nem tartottam magamban a tényt, mely szerint szerencsés esetnek találom az Ő otthonomba keveredését. Vív még egy ideig magával, megint felkapja-e a vizet, végül hála égnek, letesz róla. Már csak azért is, mert sokkal komolyabb témák felé sodródunk.
Vállalja. Lesz a beszerzőm. Ezzel kezdi, de tudom, ezzel nincsen vége. Jönnek még a feltételek. Szemem fénye ellágyul beleegyezése nyomán, azonban tartom mérsékeltségem, miközben a padon előre dőlten ülve, combjaimon támasztva, összekulcsolt kezekkel hallgatom a sorolást.
- Ha kellene valami a boltból, elküldenélek érte, viszont most jó időre feltankoltam az ilyen embereknek szükséges holmikból, szóval a közeljövőben nem kell ilyentől tartanod. - tárom elé a helyzetet. Mondhattam volna azt is erre az első feltételre, hogy rendben van, csak az hazugság lett volna. Az eredmény viszont ugyanaz. Nem kell mennie a boltba nagy bevásárlásra.
- Jó, segítek. - bólintok rá egyszerűen a második pontra, azonban úgy érzem, az előbbire még vissza kell térjek. Mielőtt tehát elfogadnám a megállapodásra nyújtott kezet, egyelőre csak felemelkedem az ültömből, Kíra fölé magasodva, ahogy elém lép.
- Néha lehet, hogy olyasminek a beszerzését kérem Tőled, ami Neked unalmas lehet, nekem viszont koránt sem az. Nekem külön erőfeszítésbe kerülne, míg Te egyszerűen megoldod. Igazából ez a bevásárlás is ilyen volt. Ez nekem nem olyan könnyű, mint Neked. Ezért kell a segítséged. - fejtem ki, nyílt tekintettel, félig szemem elé lógó hajjal pislogva lefelé a leányzóra, mostmár magam is a megegyezésre nyújtva nagy, fehér kezemet, hogy megmarkolja, ha áll az alku. Kutatón fürkészem arcát, megértett-e, miért fontos, hogy legyen beszerzőm, és hogy lehet, ez nem mindig lesz olyan nagyon szórakoztató a számára, nekem viszont lényegi kérdés.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

A tekintete érdektelenül időzik az állomáson vesztegelő tehervonat oldalán, fél füllel két helyi vénasszony pletykálkodását hallgatja, hogy teljen az idő. Nem mintha bármit is értene hadaró, tájszólású magyar beszédükből. Hiába, számára egy évtized sem lenne elég rá, hogy elsajátítsa a nyelvet. Így nem is erőlködik igazán.
Távolról, a hegyek közül vonatfüttyöt hall, elnyom egy ásítást. Kezd hozzászokni, hogy időről időre valami deviáns félnótás miatt kénytelen a peronon vesztegelni, akár egy elcseszett fogadóbizottság, csak hogy az illető a szabadságot megérezve nehogy a vonat alá vesse magát örömében. Na nem mintha a Zengőbarlang vagy a Balatoni Javítóintézet jómadarai közül bárkiért is annyira nagy kár lenne - ez azonban olyan vélemény, amit nem igazán hangoztathat.
Otthon futólag átnézte a fiúcska aktáit, hogy mégis tudja, kinek köszönheti a plusz munkát. Rendfenntartóként az iskolai csínytevők adatai többnyire nála landolnak, csinos kartotékokba sorakoztatva, azonban az, hogy a minisztérium előre megküldi neki, mindenképp kiváltság. Ezen kívül előrevetíti, hogy a hormonzavaros tinédzserrel még biztosan meggyűlik a baja.  
A mozdony lustán kibukkan a dombok közül, ő hátrébb áll, hogy helyet adjon az előrenyomakodó utasoknak. A széngáz szaga szúrja a szemét, pislognia kell, hogy tisztán lássa a leszállókat. Az arcmemóriája messze nem a legjobb, így hamar feladja, úgy dönt, inkább megvárja, míg mindenki abbahagyja ezt a hangyaboly- szerű mászkálást és végre elvonul a tömeg.
A vonat ismét sípol egyet, majd zötyögve továbbindul. Ekkor lép tovább ő is a váróterem mellett.
Nem nehéz kiszúrni a delikvenst, fénykép nélkül sem, elég maga elé festenie minden sztereotípiáját, és lám, a fiúcska ott kuporog a fal mellett, mint akinek a vállát az élet súlya nyomja.
   -  Hey - a cipője orrával megbökdösi a lábát kissé - majd alszol a kastélyban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Szemrebbenés nélkül veszi tudomásul Adam válaszát a bevásárlást illetően. Amit hall, nem túlzottan nyeri el a tetszését, a férfi őszintesége viszont igen. Érzi, hogy ezen nincs mit tovább akadékoskodnia, nem is akar ilyesmit tenni, csak igyekszik elfogadni a játékszabályokat.
Kíra arca felragyog, mikor Adam rábólint a második feltételére. Valószínűleg nehezebben tolerálta volna, ha ezt tagadja meg a férfi.
Bármennyire is szeretné, Kíra nem tudja beleképzelni magát egy hétszáz éves vámpír helyzetébe. Érdeklődve néz fel a férfire, tényleg azon igyekszik, hogy megértse Adamet. Még ha továbbra is távolinak és teljesen idegennék érzi a férfi magyarázatát a saját elképzeléseitől. A dolog "elvi" részét talán sosem fogja megérteni, a gyakorlati vonatkozásokat azonban felfogja és el is fogadja. Sóhajt egy aprót, aztán megmarkolja Adam nagy, hűvös kezét.
- Csak tudod, elég nehéz elképzelnem, hogy neked bármi erőfeszítésbe kerül - jegyzi meg enyhe, bujkáló irigységgel a hangjában miután már vége szakad a kézfogásuknak. Arrébb lép Adamtől és lecsüccsen a padra, felhúzza a térdeit és hideg lábfejét kezdi markolászni. Kellemes nyári esti hőmérséklet ide vagy oda, lassan már annyira fázik a lába, hogy fáj. De annyira azért még nem, hogy emiatt előhalásszon magának egy zoknit meg cipőt.
- De majd mindig arra gondolok, hogy valójában milyen öreg vagy - pillant Adamre és röviden felnevet az elképzelésen, hogy ha a férfi történetesen nem csúcsragadozó lenne, akkor most bizonyára egy tolószékbe ültetve vegetálna. Vagy porladna valahol, ez mondjuk már kevésbé vicces gondolat. Meg akkor már segítség sem kéne neki.
- Mármint, látszik rajtad, hogy nem vagy új a szakmában. Mert olyan komoly vagy  - teszi még hozzá egy vállrándítás kíséretében, némi szemrehányó hangsúllyal ejtve a második mondatot.