Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Meglehetősen pofátlanul viselkedem, de egészen a monológom végéig nem sikerül felbosszantanom. - Nem, mintha ez lenne a cél. Pedig úgy tűnik, egy kis efféle kizökkentés jót tesz a lánynak.
"Igen, eltévesztettük" - mondja, és ahogy ez eljut a tudatomig, mintha leforráztak volna. Eddig tartott. Magamnak köszönhetem. Felkapja a gyümölcsös edényt, és biztos vagyok benne, hogy hozzám akarja vágni. De csak ülök, mint akit odaszögeltek. Végül mégsem tesz ilyet, visszalöki a tálat a plédre, folytatja a dühöngést. Nem nagyon tudom követni, miről beszél, az taglóz le, hogy mennyire más, amikor ilyen elemi erejű harag tör fel belőle. Ahogy egészen kipirul. A kifejezést, hogy "szikráznak a szemei", eddig csak könyvben olvastam, de most megtapasztalhattam, milyen is a látvány.
Azért a lényeg eljut a tudatomig: felsorol mindent, amit megbánt, minden alkalmat, amikor végre nem úgy viselkedett, mintha csak elviselne engem. A mondatai értelme megint összeakad bennem. Ha annyira borzalmas volt neki kivárni azt az egy évet, akkor most min vitázunk?
Itt elapad a szóáradat, a lány fölém emelkedik, én pedig dermedten várom, hogy arcon csapjon. Sőt, szeretném, ha beleadna apait-anyait, és lekeverne egy jó nagyot. Annál nagyobb a meglepetés, amikor nem ez történik.
Zsibbadt aggyal és ajkakkal viszonozom a csókját. Ez most mi? - tolul fel tudatomban még néhány kérdőjel, helyet foglalnak az eddigiek mellett. Azt hittem, ilyen csak a filmekben van, hogy ezzel rendezik le az emberek a veszekedést - tűnődöm még mindig távol a jelentől. Valahol ezen a ponton eszmélek, mivel kéne épp foglalkoznom. A két tenyerembe zárom a lány arcát, és örülök, hogy legalább ezekben a pillanatokban félretehetünk minden mást. Ennek mindig így kéne lennie. Hm, nem is rossz ötlet.
Éhesen falom a barackízű szájat. Ki tudja, milyen apropóból hullott ilyen ajándék az ölembe, hát kihasználom. Nem heveskedek azért nagyon, nem akarom újra megrémiszteni. Ez a gondolat visszahozza a keserűséget is. Milyen nyomorult kapcsolatban kell így visszafognia magát az embernek?
"Itt van a szerinted zárt ajtó." - mondja, és feláll, hogy visszainduljon a ház felé. Nem fordulok utána, magamra hagyva gubbasztok a földön. Ez övön aluli volt. Igenis zártak az ajtók. Eldőlök a pokrócon, és a hátamra gördülök. A fejem alá teszem a kezeim, így bámulom a felhőket, miközben értelmet keresek a korábbiakban. Szerintem zárt ajtók... De hát semmi sem változott. Ugyanúgy képtelen lesz felkelni velem reggel, mint eddig. Ugyanúgy nem tudom, hol vannak a határok, és ugyanúgy vigyáznom kell minden lépésemre. Nem lett jobb. De azért... a csók az isteni volt - elbámulok a felhők mögé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

A férfi tányérján néha halkan csörömpöl a drága ezüstvilla, távolabb a falióra ütemes kattogása veszik bele a csöndbe. A kimondatlan szavak némán feszülnek az asztal körül, mindenki érzi ezt, bár megszólalni nem mer. Az asszony néha kérdőn pillant a férje felé, tekintetük azonban egyszer sem találkozik, a másik konokul a tányérjába bámul, mintha teljesen egyedül lenne.
A fiú végre hátradől. Az édesanyja is leteszi a villát, a tekintete ismét a férje felé fordul. A borospohár felemelkedik az asztalról, majd tompa koppanással érkezik a mahagóni asztallapra ismét. A férfi sötét szemei csak ekkor emelkednek föl, lustán és érdektelenül és állapodnak meg a fián.
A szalvétájával ráérősen megtörli a száját, nem sieti el a válaszadást. A falióra koppanása számlálja az eltelt időt.
 - Tényleg nem fog megismétlődni többé. Többé senkit sem hozhatsz haza, csak akit mi jónak látunk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

SZÉKESFEHÉRVÁR
Az Ombozi birtok
Apa
Szülők,

A feszültséget, amit gyomrából kiindulva lassan minden porcikájában erősen érez, már az étkezőhelyiség levegője is magába itta. Apja csak sokára szólal meg, előtte ráérősen fejezi be az ebédet, s törli meg száját. Noel lába az asztal alatt ütemtelenül mozog, egyre türelmetlenebb, egyre inkább érzi, hogy bensője kiakar törni. A hozzáintézett szavakra értetlenül húzza össze szemöldökét, legszívesebben az asztalra csapna, hogy helyre tegye apja gondolatait, de jól tudja, hogy nem teheti.
- Ja, Nelli meg szó nélkül hazahozhatna mindenféle mugligyűlölő idiótát, legyen annak azkabani sötét múltja, nem számítana, mi? Pedig a lányod, fiatal és már olyan a lelke, mint a tiéd. Mi lesz így Borival, he? Esetleg neki is halálfaló férjet szánsz? Na és Sári? Tudtad, hogy miket csinált Londonban? Gőzöd sincs az egészről, és még a család fejének érzed magad. Te csak olyat veszel emberszámba, akinek előítéletei vannak a sárvérűekkel szemben! És ha mugli lányt akarok majd egyszer asszonyomnak?! Ha sárvérű lesz? Mihez kezdesz, tán megtiltod? Kitagadsz? Anyának jobb lenne, ha találna magának valami normális fószert, mielőtt feladják az idegei - tör ki belőle a csapongó válasz, hangjában iszonytató félelem cseng, arcára kiül az undor és sértettség. Aztán remegő kezekkel feláll az asztaltól és pisszegve sétál az emeletre vezető lépcső irányába. Onnan fordul vissza még egy pillanatra, hogy az apjával szemben ülő nőre nézzen. - Anya, nagyszerű ebédet készítettél, köszönöm. Kár, hogy ebben a házban csak kevesen érdemlik meg azt a törődést, amit nap, mint nap kapnak tőled.
A lépcsőfokokat gyorsan szedi, szíve majd kiugrik helyéből, elméje menekülési útvonalakat kántál, ám most nem futhat el. Bátornak kell lennie, mert ennél tökéletesebb alkalom nem biztos, hogy lesz még egy. Közel a cél, belekezdett mondandójába, apjának erre lépnie kell. A szobájába érve az ágya szélére ül, reszkető kezeibe temeti arcát és hallgat. Fülel, hogy az Ombozi család feje elindult-e már fölfele a lépcsőn, fülel, hogy kimondták-e már ítéletét, és retteg, hogy mi lesz most. Gondolatban már többször apja fölé kerekedett, most viszont, ha engedné a büszkesége, térdre rogyva kérne bocsánatot a családfőtől. Mert tiszteletlen, mert érzéketlen és mert meggondolatlan volt. És mert megérti, hogy miért nem hozhat haza lányokat az első szerelmes nap után. Fáj bevallania, de a férfinak igaza volt, és bár a belőle kitörő szavaknak is van igazságtartalmuk, koránt sem lett volna szabad kiengednie magából őket.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

A szavak élesen csapódnak az étkező csöndjébe.
A férfi szája széle kissé megremeg, sápatag arca azonban érdemben nem változik: ugyanolyan hűvös és kimért, mintha az idő múlásán révedezne. Egyedül a szeme szűkül össze kissé, kutatón fürkészve fia eltorzult vonásit. Hogy mire gondol, vagy gondol-e valamire egyáltalán, nehéz lenne megmondani és egyszerre jól esne belátni a szigorú vonások mögé. Ezeknek higgadtsága ugyanis sokkal vészjóslóbb, mintha felpattanna és kiabálni kezdene.
Ó ugyan, azt biztosan nem fog az ebédlőasztalnál.
Az édesanya más. Vékony keze lassan a szája elé téved, szeme riadtan kerekedik ki, megszólalni azonban nem mer. A finom ruha alatt testén remegés fut végig, ezt azonban nem valószínű, hogy bárki láthatja - és különösképp reméli, hogy a férje nem. Jobb karján, a selyem jótékony takarásában megsajdul egy zúzódás kéklő nyoma, amit természetesen úgy szerzett, hogy leesett a lépcsőn.
Leesett, mert engedetlen volt.

Ahogy a fiú felkel, senki sem indul utána. Édesanyja vérszegényen elmosolyodik a bókra, hevesen pislog, zavartan lesüti a szemét.
a folyosók hosszú percekig csöndesek még, mire felhangzanak a ráérős léptek. Lassan és magabiztosan közeledik, mintha minden faliképnél megállna és megszemlélné azokat. Egyedül az ajtó közelében torpan meg egyszer, egyetlenegy, lélegzetvételnyi pillanatra.
Ahogy belép, nem néz a fiára rögtön. Megfordul, halkan becsukja az ajtót maga mögött. A zár tompán kattan egyet.
 - Nem akarsz mondani valamit még, Noel?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Hazánk Mágiaügyi Minisztériuma a fővárosban, Rózsadombon található.

Londoni társától eltérően kevésbé rejtett helyen, a város kiemelkedő pontján áll, mely muglik számára is jól látható. Álcázását ugyanis erős bűbájokkal oldották meg, mely az épületet tökéletesen elrejti a varázstalan szemek elől, akkor is, ha a HÉV-en utazna naponta pillantanak fel rá.
A számukra publikus történet szerint az épületet Gyógyüdülőnek tervezték, a munkálatok azonban abbamaradtak. Így, ha mugli pillant az épületre nem is lát mást, mint élettelen, félkész vázat, valódi kinézete számukra rejtett marad:

Bejutás az épületbe: a mágusok számára az épület a főbejáraton át megközelíthető

Érdekesség: időről időre a muglik számára feltűnik az elhagyatottnak látszó épület, a Miisztérium erre szakosodott emberei ekkor látszólagos munkába kezdenek a homlokzaton, az összhatás kedvéért rendszeresen darukat is állítanak fel az épület mellett. Jelenlegi, varázstalan emberek számára felhasználatlan küllemét a mugli kormányokkal való erőfeszítés eredményeképp sikerül megőrizni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

A mágusok által létrehozott ispotály 1930-ban nyitotta meg kapuit a Budai vár alatt. Az ország legnagyobb hasonló létesítményeként kifejezetten a nem fertőző jellegű mágikus nyavalyák, balesetek és rontások kezelésére szakosodott.

Megnyitását követően alig egy évtizeddel azonban a Magyar Mágiaügyi Minisztérium a mugli kormánnyal való együttműködés jegyében, a háború idejére az intézmény kisebb, 2000 m2-es területét átengedte a varázstalan betegek és orvosaik számára. A két intézmény, a muglik által üzemeltetett Szükségkórház és a mágusok által látogatott Ispotály összesen két alkalommal, évekig működött békében egymás mellett, a rejtettséget bűbájokkal biztosítva.

A béke rég beköszöntött már, ám a mugliknak adományozott területet az Ispotály máig nem vette vissza. Az egykori szükségkórházban jelenleg Magyarország legnagyobb viaszfigura-kiállítása várja a varázstalan érdeklődőket, egyáltalán nem zavarva a mellette továbbra is működő Ispotályt.

A látogatók a Budai várban található Vörös Sün fogadó előterében álló kandallón keresztül juthatnak az intézménybe.

A hely jelentősége ma:
Magyarország legnagyobb Ispotálya, a súlyosabb betegek az ország minden pontáról idekerülnek. Leginkább ambuláns ellátásra szakosodott, a hosszasabb kezelést igénylő, elfekvő betegeket az Északi- Középhegységben található intézmények egyikébe küldik tovább.

Érdekességek:
Az aurorok, sárkánykutatók és egyéb veszélyes munkát végzők számára külön kórtermek állnak rendelkezésre, leginkább azért, mert az említett betegek a sebeikkel való hencegés miatt túlságosan zavarják más sérültek nyugalmát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

SZÉKESFEHÉRVÁR
Az Ombozi birtok
Apa
Szülők,

Olyan sokáig várakoztatja édesapja, hogy a fejét tompán nyomó feszültség oszladozni kezd. Csukott szemeire álom nehezedik, ültében kókad le feje, hogy a korhadó lépcső reccsenő hangjára riadjon fel ismét. Kitörli szeméből a hirtelen rátörő fáradtságot, majd az ajtót kezdi el fürkészni. Izgatottsága nem az a jóleső, jóféle, amit lányok társaságában szokott érezni, sokkal inkább kerülgeti a félelem, lelkében sikolt a rémület. Ujjai mereven kapaszkodnak bele farmernadrágja anyagába, úgy tekint fel apjára, aki még most, kettesben vele a saját szobájában sem néz rá. Hát ezt sem érdemelné meg?
- Hagyd békén anyát - mondja, hangja még soha nem remegett úgy, mint ezekben a pillanatokban. Félve emelkedik fel nyikorgó ágyáról, hogy szembenézhessen korosodó apjával, akit nem kérdés, hogy hamarosan túl fog nőni. Zöld tekintete keresi a férfiét, mellkasa fel-alá jár, kezei ütemtelen mozgását képtelen irányítani. Halántékáról és gerince mentén folyik a sós izzadtság. Testét a szigorú apa hatása uralja. Lélekben viszont erős, és bár elkövetkezőnek látja a megtorlást és fizikai fájdalmat, örül, hogy a férfi előtte hajlandó egyáltalán meghallgatni őt.
- Nincs több mondanivalóm - fejezi be lehajtott fejjel, immáron rá sem mer nézni az előtte állóra. Nem tudja mi vár rá, hiszen még válaszokat sem kapott. Talán nem is fog. Abban biztos csak, hogy ő nem akar olyan ember lenni, mint akivel szemben áll. Ha mégis ilyen lesz, inkább agglegény marad, hogy ne okozhasson fájdalmat az őt szerető családjának. Némán sóhajt, aztán mégis felpillant, hogy  megnézhesse magának apját, majd lejjebb engedi tekintetét, a semmibe les, reszketve várja az ítéletet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Az elmúlt hetekben, még saját bevallásom szerint se voltam normális. Összevesztem mindenkivel, még Minával is, meg Krisztával, és tudom, hogy minden feszültségem, egyetlen, picinyke, apró problémára vezethető vissza. Hogy normális vagyok-e? Nem, egyáltalán nem, és ez szörnyen kellemetlen, tekintve, hogy elméletileg felelősségteljes anyának kéne lennem, olyan nőnek, aki egyedül nevel egy serdülőkor szélén álló lányt, és minden józanságára szüksége lesz ahhoz, hogy ezt az időszakot átvészelje vele, mert pontosan tudom, hogy kamasznak lenni nem könnyű. Jönnek majd a fiúkat, akiket remélhetőleg Dwayne segítségével és egy jól célzó puskával elkergetek majd, és jönnek az érzelmi hullámzások is. Tudom, hogy az embernek szüksége van egy anyára ahhoz, hogy rendes felnőtté váljon. Életem legnehezebb idejében én nem kaptam olyan törődést, ami kellett volna, így aztán a dolgok nem alakultak a legjobban.
Tennem kell ellene, hogy Mina is hasonlóan járjon, és ez csak úgy fog menni ,ha kiadom magamból a feszültség forrását, vagyis elmegyek és beszélek Dwayne-nel. Nem lesz könnyű, de ha a pácienseim jó részének sikerült ez a módszer, akkor talán nekem is fog. Csak szeretném kiadni magamból. Elmondani, látni a reakciót, és megnyugodni, hogy kint van, már nem csak magamban emésztem a dolgot. Először otthon kerestem, remélve, hogy ketten leszünk csak a négy fal között, amikor ez megtörténik, ám minden reményem ellenére ez nem jött be, így aztán el kellett mennem a munkahelyére. Hagyhattam volna neki üzenetet, hogy beszélnünk kell, de nem várhatott a dolog, addig kellett megtennem, amíg volt bennem annyi bátorság, hogy megtegyem.
Nem akartam éppen most, miután végre elköteleződtem a kiadás mellett visszatáncolni, így aztán fogtam magam, és mielőtt még bármi másra gondolhattam volna, beléptem az épületbe, ahol készségesen elvezettek a keresett férfihez. Első probléma kipipálva, már csak a második, a sokkal nagyobb jön. Fogaimat csikorgatva állok meg egy pillanatra, majd ösztönösen védekezve összehúzom magam és a férfi asztala mellé lépve megsimítom a vállát, jelezve, hogy nézzen fel egy kicsit a munkából. Túl sokan vannak itt egy légtérben, az embernek nincs kedve hangoskodni, ő pedig sejtheti, hogy ha ide jöttem, akkor nem csak hülyéskedni szeretnék.
- Beszélnünk kellene, fontos lenne.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Mesélő
jelen esetben pedig Dr. Mácsai Zója

A monoton zsivajtól a feje sajog és lüktet. A feje fölött valami papírgalacsin röppen el, hogy fejbe vágja a két sorral mögötte ülőt, ő azonban erre már nem pillant föl.
A tudatlan szemlélő azt hihetné, dolgozik, Dwayne papírmunkáit azonban már nagyon régen titkárnőre bízták. Némi biztatás után a vezetőség is rájött, mindkét fél számára könnyebb, ha megengedik neki ezt a luxust, akkor legalább valaki megcsinálja ezt a pepecselő munkát. Most mégis az asztalánál ül. A száját összeszorítva koncentrál az előtte heverő, kopott szélű könyvre, fél kezével az asztalon támaszkodva, takarva azt az illetéktelenek elől. A szeme sebesen váltakozik a sorok között, néha tompán formálja a szavakat, a külvilágról pedig a legkevésbé sem vesz tudomást.
Míg valaki a vállához nem ér.
Riadtan rezzen össze, lelöki a könyvet, ami így gerinccel fölfelé a földre esik.
   -  Jesszus, Zója, mi van már?!
Hátrébb csúszik a székével, bal kezét az asztal szélén tartva hajol le, hogy felvegye a könyvét, majd címoldallal lefelé ledobja egy halom papír tetejére. Apró, alacsony falakkal határolt irodaféle az itteni territóriuma egy nagyobb terem folyosókkal és irodasarkakkal szabdalt masszájában. A könnyű szerkezetes válaszfalon egymást átfedve és kitakarva térképek és fotók függenek színes gombostűkkel feltűzve, köztük ismerősök és körözött bűnözők váltogatják egymást. Az asztalán egy halom hivatalos irat és mappa tetején nehezékként egy hamutartó, mellette pedig egy baseball labda hever, ezen kívül mást nemigen tart apró munkaterületén.
Mint mindig, hivatalos egyenruháját viseli, a sötétszürke anyag vállrészén hímett betűk hirdetik, hogy a Varázsbűn- üldözési Kommandó tagja.
   -  Mer' haldoklik valaki vagy mi van?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

- Az igazán lázba hozna, ha bejelenteném, hogy meg fogok halni?
Kicsit ironikusra sikerült, de roppant őszinte kérdés. Komolyan érdekel, hogy mit válaszolna erre a másik, ami pár perc múlva igazán mazochista lépésnek fog majd tűnni. Van azonban egy olyan érzésem, hogy Dwayne könnyedén figyelmen kívül hagyja majd a válaszadást, ahogy mindig is teszi, ha éppen nincs ínyére a téma.
- Kérlek.
Nem várom meg, hogy a férfi beadja a derekát, csak elindulok, remélve, hogy követ majd. Ez nem pont olyan dolog, amit ennyi figyelő szem között kéne megvitatnunk. Ennél a helyiségnél még a folyosó is nyugisabbnak tűnik. Pár ember, aki még a teremben van, biccentenek vagy csak tekintetükkel jelzik, hogy felismertek, hiszen vannak pácienseim az itt dolgozó emberek között is. Nem tudom mennyire ismeretes a kettőnket összekötő lányka létezése, így biztos van olyan, aki azt veszi le, hogy Dwayne is egyike azoknak az embereknek, akikkel a hét egy adott napján, egy adott időre találkozok, hogy beszélgessünk az őt ért hatásokról. Kisétálva megvárom, hogy a férfi is kiérjen, majd közelebb lépve hozzá, halkan kezdek el beszélni.
- Kérlek, előbb hallgass meg, és csak utána reagálj, már ha egyáltalán szeretnél reagálni. Megértem azt is, ha nem.
Na, most jött el a pillanat, amikor kezd inába szállni a bátorságom, és legszívesebben nevetnék egyet, majd kínosan sarkon fordulnék, és elszaladnék. Hát az biztos, hogy jó ideig nem én lennék az, aki nem a kanapén foglal helyet.
- Mina sokat mesélt Lénáról, és tudom, hogy az utóbbi időben a viselkedésem nem volt éppen a legkorrektebb, mintha valami beborult volna nálam. Sokat gondolkoztam a helyzeten, és rájöttem, mi is a probléma. Mármint azokon a más megszokott dolgokon túl, hogy nem mindig...
Itt egy pillanatra megállok, behunyom a szemem, és a levegőt lassan eresztem ki. Ha már eljöttem ide, nem most kellene elkezdenem szépíteni a dolgokat, nem?
- …pontosabban, hogy szinte sohasem tudunk normálisan kommunikálni egymással. A helyzet az, hogy féltékeny vagyok. Ne nevess kérlek, de ez a helyzet. Akármennyire is őrültségnek tűnik, és akármennyi idő is telt el, én még mindig érzek irántad valamit, valamit amit magam sem hittem, hogy ennyi idő után még érezhetek.
Áh, mintha egy nagyon hosszúra nyújtott meseelőadáson lennénk, olyanon, amit Mina hat éves kora körül kellett rengetegszer megnéznem, és amitől a hajam tudnám kitépni még most is, ha előkerül. Erre most ugyanazt csinálom, egy nálam kevésbé türelmes emberrel.
- Szeretlek. Szerelmes vagyok beléd.  Tudom, ez ijesztő, a felismerés nekem se volt éppen kellemes, de nem tudok mit tenni ellene. Viszont, nem fogok semmit tenni ezért, mert tudom, hogy te nem akarsz engem. Elszúrtam, és ennek a következményeit viselem is. Viszont azt akartam, hogy tudd, miért viselkedek néha furcsán, mert biztos, hogy furcsán fogok viselkedni, hiszen mostanában se voltam éppen normális.
A falnak támaszkodva kicsit behunyom a szemem, csak most érzékelem, hogy a kezem – talán biztosítékként, hogy nem hagy itt – a férfi kezén pihen. Zavartan húzom el onnan, védekezőn magam előtt összefonva a másikkal.
- Sajnálom, ha ezzel zavart okoztam az erőben, nem volt szándékos. Szeretném elásni a csatabárdot. Mina például nagyon kedveli Lénát, és te is, szívesen megismerkednék vele én is. Nem szeretnék olyan ember lenni, aki mumusként funkcionál az életedben. Szeretném, ha boldog lennél, ha nem tekintenél rám úgy, mint egy zavaró tényre, mert nem akarok egyikőtöknek sem ártani. Tudom, nem örülsz neki, hogy része vagyok az életednek, és sokat bosszankodtál miattam, de szeretném valamennyire helyrehozni a hibámat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Mesélő
jelen esetben pedig Dr. Mácsai Zója

Undok kifejezéssel az arcán von vállat, jelezvén, ha Zója akar tőle valamit, térjen a tárgyra, ne pedig a halálának lehetőségét firtassák. Ahogy a nő továbbindul a kijárat felé, egy lélegzetvételnyi szünet erejéig csak néz utána, az ujjaival idegesen dobol az asztalon. Végül hátralöki a székét, hogy kövesse.
A folyosó hűvös és penészes szagú, szürkészöld falain elfeledett parancsnokok arcképeivel, kicsivel arrébb néhány fém szék és egy elhagyatott szemetes. A megkopott futószőnyeg ajtók tömkelege előtt halad el, mindegyik mögött egy-egy várakozó osztag vagy irodisták tömkelege végzi unalmas, monoton munkáját.
A szemközti ajtófélfának veti a hátát, a kezeit összefonja maga előtt, kérdőn bámul Zójára, várva azt a nagyon fontos mondandóját. Szinte biztos benne, hogy Minával történt valami - talán megsérült, igen, ez megmagyarázná a nő gyászos arckifejezését és azt, hogy ennyire rákészül a beszédre. A gyomrában enyhe nyomást érez a gondolatra, ez azonban nem ütközik ki az arcára, az komor és egykedvű marad.
   -  Jól van, bökd már ki, mi van.
Türelmetlenül int a kezével, nyomatékosítva a szavait, Zója kérdését azonban most az egyszer megfogadja: eztán már nem vág közbe.
A fejét a félfának döntve hallgatja a mondanivalóját, az elején még a nő arcát figyeli, később azonban a tekintete a szőnyeg giccses mintázatán állapodik meg. Feszülten figyel, ez nem kétséges, a gondolatait azonban nehéz lenne megfejteni most. Összeszorítja a száját, érzi, ahogy a nő keze a pulóvere ujjára fonódik. Az érintésre megfeszül, nagyon halkan morog valamit, végül azonban nem felel semmit, nem húzódik arrébb.
Ahogy Zója befejezte a mondandóját, egy ideig nem reagál. Talán azt várja, hozzátesz még valamit, vagy egyszerűen, a gondolatai közt tesz rendet, ezt senki sem tudhatja. Hűvös, kék szeme visszatelepszik a nő arcára, hosszú másodpercekig ott marad. Megnyalja a száját, jobb kezét leengedi maga mellől, a balt az ajtófélfának támassza.
   -  Hogy verne meg az Isten téged, Zója.
Halkan, kissé rekedten szólal meg, hangja azonban inkább lágy, mellőzi a megszokott, nyers durvaságot. Elpillant a folyosó vége fölé, aztán néz ismét volt barátnője olyannyira ismerős, mégis idegen szemébe.
   -  Miért mondod ezt el nekem? Miért most? Direkt várod meg, hogy egyenesbe jöjjön az életem, hogy a közepére rondíts? Jesszus, Zója, miért...?
A mellette lévő ajtó kinyílik, a kollégája biccent egyet felé, majd látva, hogy alkalmatlankodik, továbbsiet a folyosón. Dwayne megvárja, míg a lépteit elnyeli a távol.
   -  Szerettelek, te nagyon hülye, de az tizenkét éve volt. Hibáztál, meg én is, de csak simán el akarom felejteni az egészet, ami akkor nyáron történt, oké? Az egészet. Kell neked jönnöd ezekkel a baromságokkal... most komolyan... mintha lenne bármi értelme.
Zavartan pislog a szemközti falra inkább, az arca színe a gyér megvilágítás ellenére is láthatóan megváltozik.
Akarva próbálja elnyomni magában az emléket, ahogy aznap este a sátor előtti sárban ültek, ő is a fél osztag, valahol a messzi tajgán. A hó elolvadt a hajában, ő azonban nem érezte, újra és újra elolvasta a bátyja sorait. Lánya született. Charlie magas, szőke srác volt, ő is elolvasta, komolyan fordult hozzá és kérdezett rá, mihez kezd eztán. Hazamegyek, megkeresem Zóját és elveszem, itt hagyom ezt az egész mocskot, ha kell, felelte akkor, felnevelem a lányom, nem érdekel, mit mond az apám. Oroszország azonban hűvös és kegyetlen volt vele. Zója pedig, bár nem személyesen, de legalább olyan kegyetlenül küldte el őt. Ez pedig tizenkét év távlatából is kitörölhetetlen, bántó emlék.
   -  Oké. Más mondanivalód van még?
A hangja száraz és hűvös, a szeme kissé összeszűkül. Neki lenne. Persze, hogy lenne... és lett volna sokkal korábban is, ő mégsem fogja kimondani azokat a szavakat. Most nem. Neki nem. Már nem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Az Isten  említésénél kicsit összehúzom magam, láthatóan a vállaim kicsit közelebb kerülnek egymáshoz, mint aki fél tőle, hogy hamarosan leordítják a fejét, vagy megrázzák, amiért idejött fárasztani, miközben dolgozik. Lehet nem ez volt az évszázad ötlete tőlem, na nem mintha az jó olyan szuper ötlet volt, amikor faképnél hagytam. Akkor kellett volna jó alaposan felpofoznia, vagy nekem kétszer átgondolnom mindent. Nem véletlenül nem mentünk el hozzájuk egész nyáron, és jobb lett volna, ha én sem teszem, hiszen eljött volna, és akkor meg tudtuk volna beszélni. Ezt annyiszor átgondoltam. Újra és újra. Napokig az akkor mondottakon rágódtam, minden szavát egyesével megvizsgáltam, mindent újra lejátszottam a fejemben, alvás helyett is ezen agyaltam.
Miután megszületett Mina, és engem is elért a szülés utáni depresszió, annyira kikészültem, hogy el kellett volna mennem megkeresni, ahogy Kriszta mondta, én viszont nem hallgattam rá, nem mertem, féltem elé állni, miután elutasított, legalábbis a nagyapám által előadott verzió szerint, és a veszekedésünk után is hittem, hogy akkor igazat mondott nekem, pedig minden, amit Dwayneről és a látogatásáról mondott hazugság volt.  
- Sajnálom, de ha magamban tartom, akkor biztos, hogy csinálok valami hülyeséget. Nem akarom elszúrni ennél is jobban a dolgot, ne érts félre, de nem tudok hallgatni. Eddig is hülyeség volt tudom, és tudom, hogy régen meg kellett volna keresnem téged, vagy legalább csak elmondani, amikor újra találkoztunk, de féltem, hogy ha megteszem, akkor Minának nem lesz lehetősége megismerni téged. Ő annyira vágyott rád, és én nem állhattam az útjába, hiszen ő volt az egyetlen jó dolog az akkori életemben. Nem akartam kockáztatni a boldogságát, ezt értsd meg kérlek.
Érzem, ahogy a torkomban kialakult gombóc növekedni kezd, és az a bizonyos szó után nincs megállás, a könnyeim a szemembe szöknek, és ha nem is sírok, egyetlen csepp kiszökik, és érzem, hogy elindul az arcomon, mégsem nyúlok hozzá, igyekszem úgy tenni, mintha nem is érezném. Soha életemben nem sírtam mások előtt, és megfogadtam, hogy nem fogok, most azonban mintha az agyam is hátat fordított volna nekem, és inkább ő is ellenem lenne, ahogy a testem is. Én pedig minden idegszálammal igyekszem küzdeni az ellen, hogy elveszítsem a kontrollt. Nem, mintha sok értelme lenne, hiszen már az is, hogy itt vagyok olyan dolog, amit nem hittem volna, hogy valaha megteszek, viszont azt se, hogy tényleg tud ennyire fájni az ember szíve.
- Sajnálom, hogy baromságnak tartod a velem töltött időt, azt hittem, legalább az eleje, az első időszak megmaradhat szépnek, de igazad van, nagyon hülye vagyok, amiért bármi ilyesmiben reménykedtem. Te nem hibáztál, hiszen én nem hibáztatlak, én voltam az egyetlen, aki hülyeséget csinált, hiszen te is engem hibáztatsz, és én is magamat hibáztatom. Ketten nem tévedhetünk ekkorát.  
A hűvös kérdésre igyekszem lenyelni a gombócot, amibe szerintem már a szívem is bele került, mert az biztos, hogy nem a helyén dobog. Aprón megrázom a fejem, kicsit lehajtva. A szemem behunyva igyekszem erőt gyűjteni ahhoz, hogy újra meg tudjak szólalni.
- Nem akarok rosszat neked, de el kellett mondanom. Nekem tényleg csak el kellett mondanom, és próbáltam másnak, de nem lett tőle könnyebb. Tudom, hogy most az eddigieknél is jobban fogsz utálni, felkészültem erre is, és nem lepődök meg, ha így lesz. Ez lenne a normális. Csak szerettem volna elásni a csatabárdot. Nem akarom, hogy a lány, akit szeretsz fantomnak gondoljon, vagy Mina össze legyen zavarodva, mert nem mer örülni nektek, meg mesélni rólatok nekem. Azt reméltem, ha tisztázzuk a dolgokat, akkor talán ő is bátrabban ki meri mutatni az érzéseit, csak ennyit szerettem volna, semmi mást.
Kicsit megtörlöm az arcom, mielőtt elindulok, mint egy gyáva nyúl, elmenekülök, és annak ellenére, hogy az elején bátor voltam, mostanra már minden elszállt belőlem, és félek, hogy a térdeim összecsuklanak, és erőtlenségemben összeesek.
- Két hétre el kell utaznom, Mina szívesen lenne veled, de amikor nem jó neked Kriszta tud rá vigyázni. Majd Minával beszéljétek meg, hogy mikor jó és mikor nem, rendben?
Elindulok, mert hát elég béna lenne most minden más, és azt nem szeretném, hogy ő hagyjon itt, így is, akik elhaladnak mellettünk már furán néznek ránk, nem akarom, hogy elkezdjenek pletykálni rólam.
- Alexának vannak bájitalai. Van olyan, bár nem tudom, hogy működik pontosan, de az emlékek okozta érzéseket semlegesíti, vagy használhatsz merengőt is. Ha el szeretnéd felejteni azt a nyarat, de nem szeretnél kockáztatni bájitalokkal, vagy kérd meg, hogy zavarjon bele az emlékeidbe, hátha tud kezdeni velük valamit. Ő ehhez jobban ért, mint én.
Bénaságom csúcsán intek egyet, mintha épp valami kínos randi végén lennénk, majd zavartan hátat fordítva elindulok a folyosó másik vége felé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Ismét összefonja a karjait, anélkül hallgatja a nő szavait, hogy egyszer is megpróbálna közbevágni. A tekintete a cipőjén időzik, néhányszor felsandít, azonban azonnal elkapja az arcát. Azonban hiába, a hangja árulkodik az érzéseiről: Zója pedig sírni kezd. A szeme följebb vándorol, lája azt a nyavalyás könnycseppet, ő pedig ha tehetné, most hátat fordítana neki, hogy eltűnjön.
Mégsem tud elindulni. Talán az a mocskos vélamágia az oka, talán valami más.
Egyszer sem néz a szemébe, nem válaszol, nem reagál. Lesütött szemmel támaszkodik az ajtónak, akár egy tetten ért kisgyerek. A nő hátat fordít neki, ekkor emeli az arcát először a libbenő hajtincsek után.
   -  Hé, Zója, állj.
Ellöki magát a félfától, a jobb kezével nyúl a válla után, hogy megragadja és visszafordítsa magával szembe.
   -  Te hülye, hülye, nagyon hülye - a másik keze is a vállára siklik, egészen gyengéden rázza meg, közelről nézve az arcába - lépj már túl, mert ha ezeket mondod, nekem sem megy, oké? Nem zsarolhatsz érzelmileg, mert legyen bármilyen két szép szemed, ha így bámulsz, még a végén kiszúrja valaki.
Elengedi, kiegyenesedve hátrál el tőle egy lépést. Nem tűnik dühösnek, még csak talán nem is neheztel. Zavart és talán... szomorú? Igen, határozottan levertnek látszik.
   -  Légy boldog, jó? Én is azon vagyok. Ezeket a szamárságokat meg felejtsd el, sz*r alak voltam veled és mindig az is leszek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Adam Kensington
előzmények ITT

   -  Bízhatsz a szavamban. Köcsög.
Ezek voltak az utolsó szavai hozzá, mielőtt karon ragadta volna, hogy betessékelje a kandallóba a lakása előterében. A zöld kavarás közben kénytelen szorosan behunyni a szemét, szerencsére a gyér távolság miatt azonban most nem kavarodik fel a gyomra tőle. A szédülés hamarosan alábbhagy, a budanekeresdi bérház dohos lépcsőházának szagát pedig lakkozott tölgyfa illata cseréli föl.
   -  Gyere. És egy szót se.
Ismét megfogja az alkarját, hogy maga előtt továbbkísérje a tágas előtérben. A minisztérium kihalt ilyen későn, a lépteik csattogva visszhangzanak a fényes parkettán és visszaverődnek a falak mentén felfüggesztett, jókora pajzsok mindegyikéről. A köztisztviselők az otthonaikban alszanak ilyenkor, egyedül a második emeleten, az ő területén akad némi élet, ám ott is ügyeletben szunnyadó kollégái üldögélnek csak.
Lépteik zajára egy biztonsági mágus pillant ki apró fülkéjéből, felismerve az egyenruhát azonban csak biccent egyet, majd visszafordul az újságja felé. Dwayne semerre sem néz, összeszorított szájjal kíséri alkalmi társaságát keresztül a téren, az annak túlvégén álldogáló liftek felé. Gondolkodás nélkül nyomja meg a mínusz negyedik emelet gombját, a lift pedig döccenve megindul velük.
   -  Aztán m'ért nem mentél vadászni inkább? - kérdi, ahogy a padló sávja eltűnik a fejük fölött - Vagy így te soha...?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Feleletével nem hazudtolja meg önmagát. Ha nem volnék ilyen -minden tekintetben- szorult helyzetben, vonásaim talán csaknem mosolyra lágyulnának, most azonban szó sincsen ilyesmiről. Fejemet jócskán lehajtva, szinte meggörnyedve lépek a kandallóba, és hamarosan a kihalt Minisztériumban vagyunk.
Bólintok csak a parancsolgatására. Hadd élvezze, hogy most nyeregben érezheti magát, ahogy áttoloncol a folyosókon. Nem mondom, számomra ez szinte egyáltalán nem kellemes, de nincs mit tenni. Itt most nincs helye semmilyen finnyáskodásnak. Keménynek kell lennem saját magammal is, nem csak a férfival.
Összefutunk valakivel menet közben, de egyelőre minden elég simán megy. Beszállunk egy liftbe, és én készségesen megfordulok a behúzódó ajtó felé. Eszetlenül éget már az ezüst a csuklómon, azonban próbálom a jó oldalát nézni: tényleg nagyon magamnál vagyok a körülményekhez képest.
- Vadászni nem szoktam. Ha közvetlenül veszem valaki vérét, mindig az illető engedélyét kérem előtte. - árulom el neki nyugodt hangon, hogyan megy ez nálam, közben magam elé pislogok a lift padlójára, aztán csak egészen lassan emelem rá oldalra sápadt fényű szemeimet.
- Jobban mondva... a legtöbbször. - javítom ki magamat egy kis szemlesütéssel.
- Ha most innék valakiből, valószínűleg nem lennék elég mértéktartó ahhoz, hogy a találkozás ne legyen halálos- vagy legalábbis súlyos kimenetelű. - egészítem ki válaszomat, miért nem indultam neki az éjszakának, táplálékot keresni. Nem akarok embert ölni. Nem csak az élet szentsége miatt, hanem saját érdekemben sem. Nehéz visszatérni a rendes kerékvágásba, ha megindulsz a lejtőn.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Enged a szorításon, végül teljesen elereszti a karját, az ujjait mindössze a vékony láncra csavarva. Ő is a padlót bámulja, csak néha hunyorog az apró, felvillanó jelzőfényre, ami az emeleteket mutatja.
   -  Furcsa. Azt hallottam, a vérszívás olyan nálatok, mint a [petrezselyem], tökre nem lehet vele megállni, aztán azt veszed észre, hogy a legmélyebben vagy. Egyszer volt ügyem egy vámpírral, az a csatornákban élt és hajléktalanok vérét itta, teljesen meg volt bolondulva...
... aztán az aurorok leszedték, mint egy veszett kutyát. Maga sem tudja, miért mondja el mindezt, leginkább az időt múlatja, amíg a lift kínos lassúsággal halad lefelé a Budai hegyek gyomrában. Áthelyezi a súlypontját, a szabad kezével megdörzsöli az állát, ahogy egyre sötétedik és hűvösödik a levegő körülötte, úgy döbben rá, mennyire álmos és elcsigázott. Ez az Adam nem csak pénzzel és szívességgel, de egy kiadós alvással is tartozik neki eztán.
   -  Zengőbarlang biztonságosabb lenne - fűzi tovább némi hallgatás után - de azt nehezebb megszervezni, kell pár nap, oszt' neked most kellett a hely. Az mondjuk fényűzőbb, tök f**za zárkáik vannak, de hát macerás meg papírmunka meg minden... de akit lehozunk ide a lyukba, arról meg nem nagyon kérdezősködik senki.
A lift egy rándulással megáll, Dwayne fél kézzel nyitja ki a rácsot maguk előtt. A  párás levegő sós illatot hurcol magával a hosszú, mésszel kivert, viszonylag széles folyosón. Két oldalt fehér vas ajtók állnak.
A helyet a muglik használták valamikor a háború alatt, az alagutat azonban végül mindenki elfeledte, így szállt a Minisztériumra. Eztán természetesen kénytelenek voltak újításokat bevezetni, így a cellákban keskeny, mágikus ablakok nyílnak az elképzelt külvilágra, megelőzve ezzel, hogy a rövid ideig itt tartózkodók teljesen becsavarodjanak.
   -  Egyenesen előre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

- Ahogy mondod. Pontosan emiatt igyekszem mértéket tartani. - bólintok az elhangzottakra a függőségről és a lecsúszásról, meg a példabeszédre az egyik fajtársamról. Nagyon könnyű ilyenné válni. Ha nem figyelsz magadra, észre sem veszed, és rongyokban járod az utcákat, valamiféle éjjeli, vérszopó lidércként.
Semmilyen vonásokkal hallgatom, ahogy az auror valami sokkal menőbb börtöntől kezd beszélni, mint ahová most hurcolt el engem. Miért fájdítja a szívemet? Jó, csak hülyéskedek. Baromira mindegy, hol kell raboskodnom. Mindenképpen rémes. Ahelyett, hogy a puha ágyamban lennék, békés otthonomban, itt fogok rohadni egy lyukban. Még a neve is pompás. Majdnem nekiállok ostorozni magamat, hogy itt kötöttem ki, amiért ilyen elővigyázatlan voltam, és nem készültem fel arra az eshetőségre, hogy a vérkészleteimmel esetleg történik valami, azonban az önmarcangolás nem javítana semmit sem a helyzeten. Sőt. Szóval inkább figyelek a férfira, aki a barátságtalan folyosókon kalauzol. Akármilyen hihetetlenül hangzik, egészen szomorúvá tesz ez a közeg. Elszorult torokkal, görcsben álló gyomorral haladok a rideg folyosókon. Ilyenkor sajnálom talán egy egészen kicsit, hogy nem vagyok valami érdektelen, elfajzott vadállat. Akkor most nem fájna így ez az egész.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Elhaladva több ajtó nyílásán túl arcok jelennek meg, meglehetősen sokfélék. Balra egy sötét hajú férfi villantja ki hiányos fogsorát, vele szemben egy idősebb asszony mereszt rájuk kíváncsi szemeket. Végül azonban mindegyik eltűnik a maga kis vackán. Nem valódi börtön ez, inkább átmeneti fogda, az itteni lakók egy-két éjszakánál többet sosem időznek itt, némelyikük a Zengőbarlangba, mások a szabadba távozhatnak. Maga Dwayne is kénytelen volt eltölteni itt egy estét egy elfajult munkahelyi verekedés kapcsán, erre azonban nem szívesen emlékszik vissza.
A folyosó elkanyarodik, ők balra fordulnak, pár lépést követően azonban a férfi megáll, szintén megállásra bírva kesergő társaságát. A tenyerét néhány pillanatra az ajtóra helyezi, mire az rozsdás kattanással enged utat nekik, láthatóvá téve a cella gyér, bár tűrhető berendezését. Egy ágy, egy kis asztal székkel, egy mosdó és egy vécécsésze, ezek lesznek Adam barátai az elkövetkezendő időkben.
   -  Érezd magad otthon.
Belép a fogollyal, aztán kerüli meg, hogy a bilincseket leoldja róla. Az elméje mélyén szórakoztatja, hogy az ezüst érintése biztosan baromira fájhatott, bubifrizurás emberünk azonban úgy tűrte, mintha kőből faragták volna az arcát.
   - Se az ablakon - mutat arrafelé - sem az ajtón - mutat a másik irányba - nem tudsz kimenni, csak ha kiengednek. A világ biztonságban van tőled, Ser Szelíd Uraság.
Lép egyet hátra, az ajtót pedig behúzza maga mögött. A zár ismét kattan - most azonban létrehozva ezt a nagyon kényelmes, teljesen biztonságos és megnyugtató falat kettejük között. Eddig nem igazán vette észre, de a görcs, ami eddig a gyomrában lapult, egyszerre feloldódik.
   -  Hát akkor - a kezeit a rácsokra fonja az apró ablakocskán - ki a szállítód, akit értesítsek?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Nem kell a bizarr figurákra néznem, hogy észleljem őket, ahogy elhaladunk mellettük. Csak pislogok az útra, közvetlenül a lábaim előtt, és csupán akkor tekintek fel, amikor a zárkámhoz érünk, ahová a férfi beenged. Fejedelmi lakosztály. De különben komolyan. Nem hittem, hogy lesz benne bármilyen berendezés. Mondjuk nekem legalább a felére egyáltalán nem lesz szükségem.
Ahogy végre megszabadít a bilincstől, elfintorodom kissé, és magam elé vonom hosszú kezeimet, megsimogatva kipirult csuklómat. Figyelem aztán, merre felé mutogat, és mikre hívja fel a figyelmemet. Bólogatok neki, hogy értettem, aztán nézem, ahogy kilép, és rám zárja az ajtót. Közel húzódom a kis rácsos ablakhoz, amelyen át most társalogni fogunk.
- Én magam értesíteném bagolyposta útján vagy valami hasonló módon, de gondolom, idebentről már nem biztosítasz erre lehetőséget nekem. - feltételezem, a férfit kémlelve, továbbra is a bilincs helyét dörzsölgetve finoman, ahogy laza terpeszemben állok cellámban. Mondtam neki még a lakásán, hogy tudatnom kell a beszerzőmmel a lényegi dolgokat, de akkor csak vállat vont rá. Nekem azonban az a megoldás nem felel meg, hogy Ővele üzenjek, vagy akármilyen olyan módon, ami ennyire közvetett volna.
- Mindegy. Meg fogom oldani. - bólogatok elgondolkozott nyugodtan.
- Egyetlen, minimális adag vért ide kéne juttatnod nekem, egy jelentősebb, pár zacskónyi mennyiséget pedig a beszerzőmhöz. Többre egyáltalán nem lesz szükségem a bátyád ismeretségeitől. - tisztázom, hogy ez egyszeri alkalom, a jövőben nem akarnék a szervkereskedőkkel seftelni. Persze, akiktől beszerzem a vért, mind tilosban járnak, de szeretem, ha nagyjából ez az egyetlen ügylet, amivel esetleg törvényt szegnek. Jól jön a busás fizetség a nekem kiszolgáltatott véradagokért egy-egy éjszakai műszakos családapának, vagy a beteg édesanyját egyedül gondozó rezidensnek.
- Amint tudod, mondj időt és helyet, ahol az emberem megtalálhatja az árut, és mondd meg az összeget, amit ezután eljuttat hozzád vagy a megjelölt illetőhöz! A közvetlen kapcsolat kizárt. - teszem világossá. Nem akarom, hogy Kíra bármelyik jómadárral találkozzon. Persze, Warren idővel biztosan tudomást szerez róla, hogy Ő a beszerzőm, hiszen nem csinálok nagy titkot belőle. A lényeg, hogy ez ne most történjen meg. Ne ennek az ügynek a kapcsán, aminek a szálai az alvilágba vezetnek. Szükségem van a lány segítségére, viszont kívül akarom tudni az eseményeken, amennyire csak lehetséges. Nem tudom, mennyire fog összejönni, de törekszem rá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

   -  Én aszittem, hgy a beszerzőnek az a dolga, hogy beszerezzen. Minek kell neki a csempész cucc akkor?
Hunyorogva teszi föl az egyébként teljesen logikus kérdést. A kezeivel elengedi a rácsokat, elpillant a folyosó vége felé, ahol az egyik őr rója éjszakai járatának köreit. Ő is csak egy pillantásra méltatja az egyenruhát, majd továbbmegy, módszeresen vaknak és süketnek tettetve magát, ahogy mindig.
Eleve nem érti ezt a kavarást, de számára végül is, nos, teljesen mindegy. A holmit akár házhoz is szállítanák a megrendelőnek, ha arra lenne szükség, ő biztosan nem fog vértasakokat cipelgetni, hogy bemocskolja a kezét. Megvan erre a megfelelő ember, ha Adam kevésbé lenne a bonyolult megoldások híve, a beszerzője belekeverése nélkül az asztalán várná a gőzölgő véradagja, akár holnap reggelre.
Adam azonban ezek szerint nem ennyire okos. Dwayne pedig biztosan nem fogja felhívni erre a figyelmét.
   -  Na nem ezt kérdeztem. Hanem a nevét a fickónak. Majd beszélek vele, aztán levajazzuk a többit. Csak mondd meg, hol találom őt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Megállni? Nem pont azt nem szeretnék, inkább elszaladni, mint egy kisgyerek, aki labdázás közben véletlenül betörte az ijesztő szomszéd ablakát. De hát nem lehet, ilyen könnyen nem úszom meg a dolgot, és legyek bármilyen gyors, a másik gyorsabb és erősebb nálam. Engedelmeskedem annak, hogy megfordítson, de a tekintetét kerülöm. Már nem érdekel, hogy hülyéz, hiszen tényleg az vagyok, és azok, akik ismerik a helyzetet, alapból is hülyének gondolnak, nem ha megtudják, hogy mi történt itt, és miért is maradna titok ugyebár? A zsarolásra azonban nem tudom megállni, hogy ne nézzek a szemébe.
- Nem akarlak zsarolni.
Csendesen szólok hozzá, már-már kétségbeesetten, hiszen kapar a torkom az elfojtott sírás miatt. Viszont ezzel egy időben azt is érzékelheti, hogy amit mondok, azt komolyan is gondolom. Egy pillanatra, de tényleg csak egy pillanatra megfordul a fejemben, hogy azt válaszoljam „nem is akarom, hogy menjen”, de folyton eszembe jut mindaz a lelkesedés, ahogy Mina beszélt Lénáról, és egyszerűen csak behunyom a szemem. Nem érzem jól magam. De valószínűleg senki se érezné jól magát a helyemben.
- Légy boldog, megérdemled.
Bólintok is hozzá pár aprót a fejemmel, de arra, hogy legyek boldog, meg hogy ő milyen alak volt velem, csak megforgatom a szemeimet. Nekem pont erre van szükségem, ezt nem érti meg senki. De már nem is akarom, hogy megértsék. Az előbbi jelenet rádöbbentett, hogy idióta vagyok ahhoz, hogy normális életem legyen.
- Mennem kell.
Nem teszek semmit, nem lépek hozzá közelebb, csak rá pillantok, szememben ugyanazzal a szomorúsággal, amivel ő is néz, aztán a pillanat tört része alatt fordulok meg, és sietek el, igyekezve úgy, hogy ne fussak össze senkivel, aki megállíthat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Arcizmom sem rezdül a kis megjegyzésére, mit gondol Ő a beszerzőkről. Az enyém nem egy hagyományos értelemben vett szállító. Nem olyan, mint az alvilági körökben. Nem azért tartom, hogy helyettem végezze el a piszkos munkát, vagy hogy kockára tegye az életét. Azért alkalmazom, hogy néha megvegyen, hozzon nekem ezt-azt olyan helyekről, amelyeket sokkal könnyebb nappal felkeresni, vagy éppen olyan holmit beszerezni, amit szívesebben adnak át egy halandónak.
Érdekes. Szerintem pont, hogy Warren bonyolít túl mindent. Annyit beszél feleslegesen, miközben én szerintem tisztán és világosan fogalmazok az elvárásaimmal és a cserébe nyújtott díjazással kapcsolatban. Lehet, nem kéne összetett mondatokat használnom. Mi van, ha a felét sem érti? Oké, próbáljuk újra...
- Ha megvan az árú, tegyék le a házam verandájára! - fogalmazok akkor jóval egyszerűbben, magam határozva meg a helyet, ha már az auror nem élt ezzel a lehetőséggel. Az otthonomba nem mehetnek be. Rühellem, ha bejárkál oda bárki, amikor nem vagyok itt.
- A járandóságodat ezután kapod kézhez. Egy adag vért eljuttatsz ide nekem, kiengedsz, és végeztünk. - fogom rövidre, érthetőre, vázlatosra. Szerintem pofon egyszerű az egész, nem értem, miről kell még itt dumálnunk. Szimpla szócséplés. Lehet, sok mindenről nem világos a tagnak, hogyan fogom elintézni, de neki ezzel nem kell törődnie. Az legyen az én dolgom. Ennél simábbá már nem tudom tenni az ügymenetet az amcsinak.
Persze, értem, szeretné megtudni, ki a beszerzőm, meg úgy egyáltalán beleütni az orrát mindenbe. Sajnálom, de ebben én nem leszek a segítségére. Egyértelmű, hogy ha ez zökkenőmentesen összejön, akkor a továbbiakban is sor kerül köztünk üzletelésre. Ezen kár aggódnia.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Kissé elhúzza a száját. Milyen hisztis ez a fiatalember, még ő áll neki feltételeket szabni. Persze lehetséges, hogy hatszáz évvel ezelőtt, amikor pisztolypárbajjal döntötték el a vitás helyzeteket, egy férfi becsülete pedig ért valami, így mentek a dolgok. Mostanában azonban nem.
   -  Majd meglátjuk, mi hogy lesz.
Ennyit felel, flegma vállvonással. Ser Vérszopó egyelőre örülhet, hogy kapott egy biztonságos barlangot az elkövetkezendő estékre, akkor is, ha ennek az árára eddig elfelejtett rákérdezni. A vér árfolyama ugyanis adott, galleonokban mérhető - az efféle fogdai szolgáltatások ára azonban lényegében bármi lehet.
   -  Akkor rendezkedj be meg minden. Majd jövök, hát nem ígérem, hogy ma, vagy úgy holnap, sok dolgom van. Addig igyekezz ne éhen halni, már ha izé, tudsz olyat.
Furcsán biccent egyet, majd megfordul, léptei hangját pedig hamarosan elnyomják a folyosók.

Elnyom egy ásítást, ahogy ráérősen végigballag a fehér, üres folyosón. A zsebében kulcsok és aprópénz csörrennek meg, bakancsa alatt minden lépése döngve visszhangzik, kíváncsi nézelődésre késztetve az álmos foglyokat. Most sem törődik velük többet, mint az első alkalommal, leghamarabb akkor lassít, majd áll meg, amikor a megfelelő ajtóhoz ér.
Biztonságos távolságban veti meg a lábát, majd bepillant az ablakon. Mindkét kezében egy, a közeli mugli kávéházlánc papírpoharát tartja, kupakján műagyag szívószállal. A jobb kezében lévőbe ráérősen beleiszik, a bal azonban, Adam biztosan kiszagolja, valami egészen mást rejteget.
   -  Szép jó reggelt, Napsugár, hoztam nasst.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Lehet, fel kéne idegelnem magam a férfi flegmaságán, de pontosan azért nem teszem, mert röpke ismeretségünk alatt annyit már megtudtam róla, hogy Ő egyszerűen ilyen. Ez a stílusa, nem kell semmit odaképzelni mögé, felháborodni meg végképp nincsen értelme. Bólintok hát csak neki a hülye tanácsaira, aztán figyelem, ahogy tovasétál.
Nagyot sóhajtok, elhúzódom az ajtótól, és körbenézek lakosztályomban. Odaállok az ablakhoz, és gondolkozni kezdek, amíg míg rendesen tudok. Mindent sorra veszek, és még napfelkelte előtt munkához látok, hogy minden a terv szerint haladjon. Ügyködésem nyomán, a reggel folyamán egy borostás, köpcös alak keresi fel Kírát, és eléggé réveteg hangon közöl Vele minden tudnivalót. Azt, hogy a Minisztériumban vagyok egy magánzárkában, ahonnan kiengednek majd, amint ittam egy keveset. Az Ő feladata, hogy a következő napokban a házamban vagy annak közelében tartózkodjon, szemmel tartva a verandát, ahová egy csomag érkezik, amiről rögtön gondoskodnia kell: be kell tenni a kapott vérkészletet a hűtőszekrényben, ellenőrizni persze előtte a megfelelő, hőtároló, légmentes lezártságot. Mindezek előtt azonban a konyha egyik polcán lévő kávésdobozból ki kell vennie a benne lévő szép summát, és odaadnia a fazonnak, akit az utasításokkal küldtem hozzá.

::. Két nappal később, este tíz körül

A nappalokat átalszom, rideg cellám kemény ágyán kuporogva, este pedig felébredvén sétálgatni kezdek a szűk helyiségben, és zenéket komponálok a fejemben, vagy éppen verseket elevenítek fel. Így foglalom le magam és igyekszem józan eszemnél maradni, azonban elég pár óra, és kezdek elborulni. Tekintetem beláthatatlanná lesz, és hajnalra már átkozom a percet, amikor bezárattam magamat ide. Ki akarok jutni, és inni akarok. Megcsapolni valakit. Bárkit. Csak pár cseppet, tényleg csak néhányat. Aztán persze nem bírnék megálljt parancsolni. Pontosan ezért kell most itt lennem, ahol vagyok, még ha magamból valamelyest kifordult állapotomban már nem is értek egyet eszemnél levő önmagammal. A szabály pedig egyszerű: nem ihatok senkiből szomjasan. Ha megteszem, átlépem a határt.
Hallom, hogy az auror közeleg. Az ágyamon ülök, lehajtott fejjel, amit egyre feljebb emelek, ahogy léptei közelednek, és ahogy megérzem, mi van nála. Hajam ziláltan áll, és mintha még sápadtabb lennék, mint egyébként vagyok, holott ez nem igazán lehetséges.
Ahogy benéz az ablakon, és a maga sajátos módján rám köszön, felé fordítom fénytelen, üres tekintetemet, aztán egyetlen röpke pillanat múlva hirtelen már ott vagyok nála, az ajtó másik felén. Fehér ujjaim a rácsokat fogják, ajkaim közül kivillannak szemfogaim, miközben éteri hangon fújok egyet. Várom, mit lép. Kinyitja az ajtót, és úgy adja oda, amit nekem hozott; esetleg a rácsokon át; vagy először még nekiáll a pénzét követelni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

   -  Nyugi már, kiscsillag.
Mordul föl a fújó hangra, a keze kissé erőteljesebben szorítja meg a vérrel töltött poharat. Undorító egy holmi, amikor megkapta, szinte teljesen meleg volt, így amikor áttöltötte, kénytelen volt néhány jégkockát beledobni, hogy a meleg testnedvek gondolatától ne hányja el azonnal magát. Mindenkinek megvan a maga gyengesége.
   -  A bátyám az üdvözletét küldi. Na hát akkor.
A poharat leteszi az alacsonyabban lévő, alacsony polcra, a bezárt kis ételbeadó nyílás előtt. A saját szívószálából kortyol egyet.
   -  Megvan a cucc. Amerikai vér, egészen friss, mindenféle vegyesen. Tiszta, sz'al ne aggódj, asszem senki se halt meg érte. Ha megvan a pénz, két litert kapsz estig, ami úgy kétszázhúsz galleon. Odamennek, te adod nekik a pénzt, ők adják a pakkot. Ilyen elővételes, futárszolgálatos baromságba senki se ment bele, hát a bátyám nem a tejes ember, aztán meg hogy nézne már ki az egész. Rendben van ez így?
Lesüti a szemét, az ételbeadó zárjával babrál, végül kinyitja, a papírpoharat pedig belöki a cellába.
   -  Egs'. Most pedig tárgyaljunk a cella áráról. Két nap all inclusive, ez sincs ingyen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Mondhatom, ez fantasztikus. Ennyi kavarást... Már vagy hetedszerre változtatjuk meg a megállapodást. Kezdem unni. Mindegy, itt a vér, és van még, ahonnan ez jött. Ez a lényeg. Csak bólintok hát a sok baromságra, amit elmond. Rendben van így, igen. Mondjuk Kírát akkor nagyjából hiába riasztottam, dehát a fene sem gondolta, hogy a tag annyira egyszerű, hogy ingyen betolja a cellámba a szükséges, minimális adag vért, és hogy bízik abban, hogy megfizetem, ha kiengedett engem. Azt hittem, előre akarja majd a fizetséget. De nem. Még mindig egyezkedik és tárgyal. A duma, a duma...
Kezembe veszem az igénytelen papírpoharat, lesöpröm róla a szívószálat, lekapom róla a fedőt, és beleiszom. Hagyom alágördülni a kihűlt vért a torkomon, és ahogy az utolsó cseppig elfogyasztottam, lehunyt szemmel sóhajtok fel. Végre. Csak állok még egy ideig, kezemben a pohár leengedve, sápadt arcom a plafon felé fordítva, átadom magamat az élvezetnek, amit ez a pár korty nyújt. Feltárom végül tekintetem, és a férfi felé fordítom. Nyalogatok még egy keveset vértől csillogó számon.
- Halljam a végösszeget, aztán engedj ki innen... - húzódom vissza ismét az ajtóhoz, figyelve az aurort, várva, hogy visszakapjam a szabadságomat most, hogy ismét ura vagyok önmagamnak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Elfintorodik, ahogy Adam ledönti a vért a torkán, egyszerre elmegy az étvágya a saját kávéjától is. Persze, ez nem az ő dolga, mindössze hálát ad a sorsnak, hogy senki sem akarja átváltoztatni őt. Biztos, hogy ha egy sötét napon arra ébredne, hogy rászakadt az öröklét, ő lenne az, aki kifaragja a karót, hogy maga ellen fordítsa.
   -  Te ilyen szavatartó embernek tűnsz. Az tök jó, mert én is az vagyok.
Az üres kávés poharat összelapítja a tenyerei között, majd eldobja a sarok felé.
   -  Nem kérek semmit - von vállat könnyedén -, most. De a te érdekedben is remélem, hogy nem hagy ki a memóriád, ha egyszer mégis szükségem lenne valamire.
Mire menne vele, ha még elkérne tőle húsz- harminc galleont? Az ég világon semmire, bőven elég az a minimális összeg, amit a bátyja családi ajándék formájában, fehérre mosva átcsurgat neki. Nem idióta annyira, hogy szennyezett aranyból tartsa el a lányát, elvégre, ha valaki, ő biztosan tudja, mi várna rá a Zengőbarlangban. Maradjunk annyiban: viszonylag kevés jótevő.
A tenyerét rövid tétovázás után fekteti az ajtóra ismét. Az nyikordul egyet, majd szélesre tárul, utat engedve Adam- nek a külvilág felé.
   -  Sz'al akkor minden oké, gondolom. Ma este meg fognak keresni, ők majd mondják a pontos árat. Ez az előleg meg - bök a fejével a pohárra - a cég ajándéka.
Arrébb lép egyet, int egyet a folyosó vége felé.
   -  Na kifelé, oszt' ne lássalak többé az ajtómban.