Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Feleletével nem hazudtolja meg önmagát. Ha nem volnék ilyen -minden tekintetben- szorult helyzetben, vonásaim talán csaknem mosolyra lágyulnának, most azonban szó sincsen ilyesmiről. Fejemet jócskán lehajtva, szinte meggörnyedve lépek a kandallóba, és hamarosan a kihalt Minisztériumban vagyunk.
Bólintok csak a parancsolgatására. Hadd élvezze, hogy most nyeregben érezheti magát, ahogy áttoloncol a folyosókon. Nem mondom, számomra ez szinte egyáltalán nem kellemes, de nincs mit tenni. Itt most nincs helye semmilyen finnyáskodásnak. Keménynek kell lennem saját magammal is, nem csak a férfival.
Összefutunk valakivel menet közben, de egyelőre minden elég simán megy. Beszállunk egy liftbe, és én készségesen megfordulok a behúzódó ajtó felé. Eszetlenül éget már az ezüst a csuklómon, azonban próbálom a jó oldalát nézni: tényleg nagyon magamnál vagyok a körülményekhez képest.
- Vadászni nem szoktam. Ha közvetlenül veszem valaki vérét, mindig az illető engedélyét kérem előtte. - árulom el neki nyugodt hangon, hogyan megy ez nálam, közben magam elé pislogok a lift padlójára, aztán csak egészen lassan emelem rá oldalra sápadt fényű szemeimet.
- Jobban mondva... a legtöbbször. - javítom ki magamat egy kis szemlesütéssel.
- Ha most innék valakiből, valószínűleg nem lennék elég mértéktartó ahhoz, hogy a találkozás ne legyen halálos- vagy legalábbis súlyos kimenetelű. - egészítem ki válaszomat, miért nem indultam neki az éjszakának, táplálékot keresni. Nem akarok embert ölni. Nem csak az élet szentsége miatt, hanem saját érdekemben sem. Nehéz visszatérni a rendes kerékvágásba, ha megindulsz a lejtőn.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

- Ahogy mondod. Pontosan emiatt igyekszem mértéket tartani. - bólintok az elhangzottakra a függőségről és a lecsúszásról, meg a példabeszédre az egyik fajtársamról. Nagyon könnyű ilyenné válni. Ha nem figyelsz magadra, észre sem veszed, és rongyokban járod az utcákat, valamiféle éjjeli, vérszopó lidércként.
Semmilyen vonásokkal hallgatom, ahogy az auror valami sokkal menőbb börtöntől kezd beszélni, mint ahová most hurcolt el engem. Miért fájdítja a szívemet? Jó, csak hülyéskedek. Baromira mindegy, hol kell raboskodnom. Mindenképpen rémes. Ahelyett, hogy a puha ágyamban lennék, békés otthonomban, itt fogok rohadni egy lyukban. Még a neve is pompás. Majdnem nekiállok ostorozni magamat, hogy itt kötöttem ki, amiért ilyen elővigyázatlan voltam, és nem készültem fel arra az eshetőségre, hogy a vérkészleteimmel esetleg történik valami, azonban az önmarcangolás nem javítana semmit sem a helyzeten. Sőt. Szóval inkább figyelek a férfira, aki a barátságtalan folyosókon kalauzol. Akármilyen hihetetlenül hangzik, egészen szomorúvá tesz ez a közeg. Elszorult torokkal, görcsben álló gyomorral haladok a rideg folyosókon. Ilyenkor sajnálom talán egy egészen kicsit, hogy nem vagyok valami érdektelen, elfajzott vadállat. Akkor most nem fájna így ez az egész.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Nem kell a bizarr figurákra néznem, hogy észleljem őket, ahogy elhaladunk mellettük. Csak pislogok az útra, közvetlenül a lábaim előtt, és csupán akkor tekintek fel, amikor a zárkámhoz érünk, ahová a férfi beenged. Fejedelmi lakosztály. De különben komolyan. Nem hittem, hogy lesz benne bármilyen berendezés. Mondjuk nekem legalább a felére egyáltalán nem lesz szükségem.
Ahogy végre megszabadít a bilincstől, elfintorodom kissé, és magam elé vonom hosszú kezeimet, megsimogatva kipirult csuklómat. Figyelem aztán, merre felé mutogat, és mikre hívja fel a figyelmemet. Bólogatok neki, hogy értettem, aztán nézem, ahogy kilép, és rám zárja az ajtót. Közel húzódom a kis rácsos ablakhoz, amelyen át most társalogni fogunk.
- Én magam értesíteném bagolyposta útján vagy valami hasonló módon, de gondolom, idebentről már nem biztosítasz erre lehetőséget nekem. - feltételezem, a férfit kémlelve, továbbra is a bilincs helyét dörzsölgetve finoman, ahogy laza terpeszemben állok cellámban. Mondtam neki még a lakásán, hogy tudatnom kell a beszerzőmmel a lényegi dolgokat, de akkor csak vállat vont rá. Nekem azonban az a megoldás nem felel meg, hogy Ővele üzenjek, vagy akármilyen olyan módon, ami ennyire közvetett volna.
- Mindegy. Meg fogom oldani. - bólogatok elgondolkozott nyugodtan.
- Egyetlen, minimális adag vért ide kéne juttatnod nekem, egy jelentősebb, pár zacskónyi mennyiséget pedig a beszerzőmhöz. Többre egyáltalán nem lesz szükségem a bátyád ismeretségeitől. - tisztázom, hogy ez egyszeri alkalom, a jövőben nem akarnék a szervkereskedőkkel seftelni. Persze, akiktől beszerzem a vért, mind tilosban járnak, de szeretem, ha nagyjából ez az egyetlen ügylet, amivel esetleg törvényt szegnek. Jól jön a busás fizetség a nekem kiszolgáltatott véradagokért egy-egy éjszakai műszakos családapának, vagy a beteg édesanyját egyedül gondozó rezidensnek.
- Amint tudod, mondj időt és helyet, ahol az emberem megtalálhatja az árut, és mondd meg az összeget, amit ezután eljuttat hozzád vagy a megjelölt illetőhöz! A közvetlen kapcsolat kizárt. - teszem világossá. Nem akarom, hogy Kíra bármelyik jómadárral találkozzon. Persze, Warren idővel biztosan tudomást szerez róla, hogy Ő a beszerzőm, hiszen nem csinálok nagy titkot belőle. A lényeg, hogy ez ne most történjen meg. Ne ennek az ügynek a kapcsán, aminek a szálai az alvilágba vezetnek. Szükségem van a lány segítségére, viszont kívül akarom tudni az eseményeken, amennyire csak lehetséges. Nem tudom, mennyire fog összejönni, de törekszem rá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Arcizmom sem rezdül a kis megjegyzésére, mit gondol Ő a beszerzőkről. Az enyém nem egy hagyományos értelemben vett szállító. Nem olyan, mint az alvilági körökben. Nem azért tartom, hogy helyettem végezze el a piszkos munkát, vagy hogy kockára tegye az életét. Azért alkalmazom, hogy néha megvegyen, hozzon nekem ezt-azt olyan helyekről, amelyeket sokkal könnyebb nappal felkeresni, vagy éppen olyan holmit beszerezni, amit szívesebben adnak át egy halandónak.
Érdekes. Szerintem pont, hogy Warren bonyolít túl mindent. Annyit beszél feleslegesen, miközben én szerintem tisztán és világosan fogalmazok az elvárásaimmal és a cserébe nyújtott díjazással kapcsolatban. Lehet, nem kéne összetett mondatokat használnom. Mi van, ha a felét sem érti? Oké, próbáljuk újra...
- Ha megvan az árú, tegyék le a házam verandájára! - fogalmazok akkor jóval egyszerűbben, magam határozva meg a helyet, ha már az auror nem élt ezzel a lehetőséggel. Az otthonomba nem mehetnek be. Rühellem, ha bejárkál oda bárki, amikor nem vagyok itt.
- A járandóságodat ezután kapod kézhez. Egy adag vért eljuttatsz ide nekem, kiengedsz, és végeztünk. - fogom rövidre, érthetőre, vázlatosra. Szerintem pofon egyszerű az egész, nem értem, miről kell még itt dumálnunk. Szimpla szócséplés. Lehet, sok mindenről nem világos a tagnak, hogyan fogom elintézni, de neki ezzel nem kell törődnie. Az legyen az én dolgom. Ennél simábbá már nem tudom tenni az ügymenetet az amcsinak.
Persze, értem, szeretné megtudni, ki a beszerzőm, meg úgy egyáltalán beleütni az orrát mindenbe. Sajnálom, de ebben én nem leszek a segítségére. Egyértelmű, hogy ha ez zökkenőmentesen összejön, akkor a továbbiakban is sor kerül köztünk üzletelésre. Ezen kár aggódnia.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Lehet, fel kéne idegelnem magam a férfi flegmaságán, de pontosan azért nem teszem, mert röpke ismeretségünk alatt annyit már megtudtam róla, hogy Ő egyszerűen ilyen. Ez a stílusa, nem kell semmit odaképzelni mögé, felháborodni meg végképp nincsen értelme. Bólintok hát csak neki a hülye tanácsaira, aztán figyelem, ahogy tovasétál.
Nagyot sóhajtok, elhúzódom az ajtótól, és körbenézek lakosztályomban. Odaállok az ablakhoz, és gondolkozni kezdek, amíg míg rendesen tudok. Mindent sorra veszek, és még napfelkelte előtt munkához látok, hogy minden a terv szerint haladjon. Ügyködésem nyomán, a reggel folyamán egy borostás, köpcös alak keresi fel Kírát, és eléggé réveteg hangon közöl Vele minden tudnivalót. Azt, hogy a Minisztériumban vagyok egy magánzárkában, ahonnan kiengednek majd, amint ittam egy keveset. Az Ő feladata, hogy a következő napokban a házamban vagy annak közelében tartózkodjon, szemmel tartva a verandát, ahová egy csomag érkezik, amiről rögtön gondoskodnia kell: be kell tenni a kapott vérkészletet a hűtőszekrényben, ellenőrizni persze előtte a megfelelő, hőtároló, légmentes lezártságot. Mindezek előtt azonban a konyha egyik polcán lévő kávésdobozból ki kell vennie a benne lévő szép summát, és odaadnia a fazonnak, akit az utasításokkal küldtem hozzá.

::. Két nappal később, este tíz körül

A nappalokat átalszom, rideg cellám kemény ágyán kuporogva, este pedig felébredvén sétálgatni kezdek a szűk helyiségben, és zenéket komponálok a fejemben, vagy éppen verseket elevenítek fel. Így foglalom le magam és igyekszem józan eszemnél maradni, azonban elég pár óra, és kezdek elborulni. Tekintetem beláthatatlanná lesz, és hajnalra már átkozom a percet, amikor bezárattam magamat ide. Ki akarok jutni, és inni akarok. Megcsapolni valakit. Bárkit. Csak pár cseppet, tényleg csak néhányat. Aztán persze nem bírnék megálljt parancsolni. Pontosan ezért kell most itt lennem, ahol vagyok, még ha magamból valamelyest kifordult állapotomban már nem is értek egyet eszemnél levő önmagammal. A szabály pedig egyszerű: nem ihatok senkiből szomjasan. Ha megteszem, átlépem a határt.
Hallom, hogy az auror közeleg. Az ágyamon ülök, lehajtott fejjel, amit egyre feljebb emelek, ahogy léptei közelednek, és ahogy megérzem, mi van nála. Hajam ziláltan áll, és mintha még sápadtabb lennék, mint egyébként vagyok, holott ez nem igazán lehetséges.
Ahogy benéz az ablakon, és a maga sajátos módján rám köszön, felé fordítom fénytelen, üres tekintetemet, aztán egyetlen röpke pillanat múlva hirtelen már ott vagyok nála, az ajtó másik felén. Fehér ujjaim a rácsokat fogják, ajkaim közül kivillannak szemfogaim, miközben éteri hangon fújok egyet. Várom, mit lép. Kinyitja az ajtót, és úgy adja oda, amit nekem hozott; esetleg a rácsokon át; vagy először még nekiáll a pénzét követelni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Mondhatom, ez fantasztikus. Ennyi kavarást... Már vagy hetedszerre változtatjuk meg a megállapodást. Kezdem unni. Mindegy, itt a vér, és van még, ahonnan ez jött. Ez a lényeg. Csak bólintok hát a sok baromságra, amit elmond. Rendben van így, igen. Mondjuk Kírát akkor nagyjából hiába riasztottam, dehát a fene sem gondolta, hogy a tag annyira egyszerű, hogy ingyen betolja a cellámba a szükséges, minimális adag vért, és hogy bízik abban, hogy megfizetem, ha kiengedett engem. Azt hittem, előre akarja majd a fizetséget. De nem. Még mindig egyezkedik és tárgyal. A duma, a duma...
Kezembe veszem az igénytelen papírpoharat, lesöpröm róla a szívószálat, lekapom róla a fedőt, és beleiszom. Hagyom alágördülni a kihűlt vért a torkomon, és ahogy az utolsó cseppig elfogyasztottam, lehunyt szemmel sóhajtok fel. Végre. Csak állok még egy ideig, kezemben a pohár leengedve, sápadt arcom a plafon felé fordítva, átadom magamat az élvezetnek, amit ez a pár korty nyújt. Feltárom végül tekintetem, és a férfi felé fordítom. Nyalogatok még egy keveset vértől csillogó számon.
- Halljam a végösszeget, aztán engedj ki innen... - húzódom vissza ismét az ajtóhoz, figyelve az aurort, várva, hogy visszakapjam a szabadságomat most, hogy ismét ura vagyok önmagamnak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Valóban szavatartó vagyok. Szavatartó és szimplán őszinte. Halhatatlan életem szűk hétszáz évében szerintem összesen nem hazudtam annyiszor, mint mások egyetlen emberöltő alatt. Jól ítél meg hát Warren, és hamar kiderül, mire voltak ezek a felvezető szavak. Nem pénzbeni juttatást akar, hanem kölcsönös szívességeket. Ez tetszik. Nem lett volna ellenemre az sem, ha valami jelentős összegű számlát vág a fejemhez, kipengettem volna a fizetséget, ez azonban így sokkal jobb. Rá kell jöjjek, nagy segítségemre lehet még a jövőben, ha bármi okból bűnös ügyletek közelébe keverednék akár akarva, akár akaratlanul. Máshogy mennek a dolgok, mint amikor legutóbb ilyen illegális üzelmekre kényszerültem. Már több tíz éve annak, hogy utoljára kétes alakokkal egyezkedtem volna. Az auror viszont képben van a mostani trendekről. Ez még előnyös lehet a számomra. Nem mintha ilyesmikbe akarnék bonyolódni, nem kenyerem. Nem az én világom. De ha valamiért mégis ismét rákényszerülnék, lesz kihez fordulnom tanácsért.
Immáron tiszta fejjel, mindent összegezve, rá kell jöjjek, az amcsi nagyon flottul intézte ezt az egészet. Beállítottam hozzá az éjszaka közepén a problémámmal, két nappal később pedig minden a viszonylagos helyére kerül. Jól döntöttem, hogy hozzá fordultam.
- Igen, minden oké. - bólintok neki, és ahogy szabad utat enged, kisétálok a lakosztályomból, majd lenézek rá. Végigmérem kicsit.
- Köszönöm. - nyújtom oda neki hideg, hosszú kezemet. Ezt mintegy íratlan egyezségünk megpecsételésének is szánom, hogy ha legközelebb Ő fordulna hozzám valamivel, ne habozzak viszonozni a szívességét. Persze, ha nem fogadja el a kézfogást, a dolog akkor is áll. Ezt már rá bízom. Minden esetre tényleg hálás vagyok neki. Meg gondolom az is, akinek ezzel az életét mentette meg most, noha az illető nem tud róla. Én sem tudom, ki lett volna az áldozat, ha lett volna ilyen.
Biccentek még az aurornak, aztán könnyed lépteimet a kijárat felé veszem. Út közben még megszerzem a delejezett őrtől a pénzemet, amit az amcsinak szántam, hogy könnyebben csússzon rá a keze a cellám ajtajára. Dehát megoldottuk másként. Végre mehetek haza.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Régen jártam már kórházban. Természetesen soha nem amiatt voltam ilyen intézmény vendége, mert nekem lett volna valamilyen nyavalyám. Nekem olyanjaim nincsenek. Ha gondom van, az vagy megoldódik magától, vagy nem oldódik meg sehogy. Hogy ez áldás vagy átok, arról vitatkozhatunk, de a helyzet akkor is ennyire egyszerű. Szóval ha ispotály környékén jártam valaha, az az esetek döntő részében azért volt, hogy vért szerezzek magamnak. Most nem erről van szó. Most a másik eshetőség okán vagyok itt: látogatóba jöttem. Igaz, nem akármilyenbe...
Késő éjjel lévén éppen csak az ügyeletes gyógyítók, ápolók tartózkodnak az épületben, a betegek pedig mélyen vagy épp kevésbé mélyen szunyókálnak. Langaléta alakom komótosan fordul be az egyik folyosóra, azonban most egészen másként festek, mint szoktam. Eleve alig látszom ki öltözékemből, amely nem más, mint egy orvosi ruha. Világos kékes-zöld póló és nadrág, fölötte fehér köpeny, számat fehér maszk fedi, fejemen műtőssapka, hosszú hajam összegumizva lóg ki alóla. Ami rajtam van, nem éppen gyógyítói egyenruha. Egészen pontosan egy varázstalan doktortól szereztem még a hetvenes évek táján. Így tehát meglehetősen ódivatú már, ahogy a kiegészítőként szolgáló sztetoszkóp úgyszintén. De mindez nem probléma, hiszen akadnak orvosok, akik mágusok és muglik közt egyaránt ténykednek, átjárva ide konzultációra, egyeztetésekre, az meg a varázslóknak pont nem fog szemet szúrni, melyik M. D. kollekciót viselem. Arra tehát tökéletesen elég álcám, hogy lazán sétálgathassak az ispotályban így a látogatási idő lejárta után. Egy részről olyan természetesen közlekedem, hogy senkinek nem jut eszébe, hogy nem volna itt hivatalos dolgom; más részről kihasználom azon képességemet, hogy el tudom jelentékteleníteni kisugárzásomat; harmadrészről pedig... mégis ki volna annyira eszement, hogy leszólítson egy ilyen baljós, fura alakot?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Kutatón járom a folyosókat. Útbaigazítást nem kérek, hiszen nincs rá szükségem. Hamarosan megérzem a férfi illatát. A maszk nem igazán gátol a szaglásban, ezért hát mélyet lélegzem és megyek szépen az orrom után. Bájital és növénymérgezési osztály. Ez az. Egyik ajtó követi a másikat, mígnem odaérek az elé, amely mögött az illat alapján az aurort lelem. Vagy a vérét egy kádba öntve. Az előbbi változatban reménykedem, és nem hiába, mert ahogy fülelve megállok, rögvest hallom nehéz, keserű lélegzését, szíve lagymatag kalapálását. Fehér kezemet a kilincsre csúsztatom, és belépek.
Egy négyes kórterem, függönyökkel elválasztott ágyakkal, azonban Dwayne egy maga hever benne. Elcsigázottan sétálok beljebb, régi fényű szemeimet a haldoklóra szegezve, miközben elkezdek megszabadulni felesleges ruhadarabjaimtól. Kikötöm a maszkot, leoldom a sapkát, kihúzom a hajgumit, lekapom a sztetoszkópot, lekanyarítom a köpenyt és mindent odarakok egy oldalsó asztalra. A bő műtőspóló és műtősnadrág marad. Megragadom az ágy melletti szék háttámláját, közelebb helyezem Warrenhez, majd helyet foglalok rajta. Hosszú lábaim szétvetem és hanyagul letámasztok rájuk karjaimmal. Lesütött szemmel üldögélek egy darabig, majd felnézek a férfira.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Látom a férfin, hogy csak félig van ébren, nem igazán van magánál. Az arckifejezéséből ítélve nem tudatosul benne, hogy valaki a szobába lépett, vagy éppen más valakit képzeleg a helyembe. Némán figyelem Őt, és mélyeket lélegzem, hogy teljes mértékben eszemnél maradjak, noha ez nem egészen könnyű, tekintve, hány helyről vérzik így vagy úgy az ágyon heverő auror. Lustán pislogva nézem, ahogy feltámaszkodik, hogy köpni tudjon, és amint ezután körbetekint, végre meglát engem. Ezzel egy időben viszont alaposan meg is rémül tőlem, és lelöki a tálat. Rezzenéstelenül szemlélem ezt az egész eseménysort, aztán a nem éppen szívderítő tócsát, amit persze nincs kedvem így a padlón hagyni. A következő mozdulatsoraim Dwaynenek úgy tetszhetnek, mintha a szoba egyik végéből a másikban teremnék és cikáznék, helyzetemet változtatva. Legvégül azonban ismét ott ülök az ágya mellett, pontosan úgy, ahogy eddig, csak éppen a padlóról eltűnt a mocsok, a vesetál pedig tisztán került hozzá vissza a párnára.
- Látogatóba jöttem. - felelek végül nyugodt, rekedtes hangomon.
- Pocsékul festesz. - nézek végig rajta, majd tekintek a szemébe, cinkosan elmosolyodva. Ez nem afféle kárörvendő kifejezés az ábrázatomon. Koránt sem. Hanem az a fajta, amely jelzi, nem vagyok hajlandó sajnálkozásba kezdeni az állapotát illetően, és nem fogok nekiállni keseregni, hogy milyen szörnyű ez az egész. Gondolom, teszik ezt eleget a szerettei meg Ő maga. Nekem úgysem stílusom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Kicsit összezavarom szerencsétlent a kis takarító akciómmal, ám úgy hiszem, ez semmiség ahhoz képest, amilyen kellemetlenségekben része volt a pár nap alatt, amit itt töltött eddig. Viszonylag hamar helyreáll persze, már amennyire a helyzetében erre képes.
- Igen, mindössze ennyi a gond... - susogom, tovább mosolyogva, ahogy elsorolja, szerinte miért festhet ilyen szörnyen. Szegény Warren van most olyan sápadt, mint én. A légzése fájdalmas, az egész teste verítékben ázik, itt-ott sebes, vagy vérzik, és úgy en bloc borzalmas állapotban van. Akarva-akaratlanul beugrik nekem a pestis, és az, ahogy évszázadokkal ezelőtt haldokoltam benne. Csak nekem nem jutott meleg ágy vagy tiszta ruha, csak az utca mocska és megannyi hörgő, kelésekkel tarkított betegtárs. Félreértés ne essék, egy percig sem gondolom, hogy Dwaynenek örülnie kéne, amiért Őt legalább gyógyítók kezelik és van fedél a feje felett. Ennek ugyanúgy megvannak a kínjai és ugyanolyan rémes. Aki haldoklik, az haldoklik. Itt nincs helye versengésnek.
- Mit mondanak? - bökök fejemmel a folyosó felé, üdén szétálló hajam finoman megrezzen. Mina említette, amit Ővelük közöltek az orvosok, azonban az eltérhet attól, amit a férfi tud. Különben utánaolvastam ám ennek a Krokodilkönnynek, és sajnos jól emlékeztem, miféle főzet ez. Alattomos, kegyetlen és bosszantóan hatásos.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Sajnálom kissé, hogy adja itt nekem az erős, szívós legényt. Előttem semmi szükség rá. Dehát ezt Ő pontosan tudja. Egy ideig csak reménykedem benne, hogy ez eszébe jut, mígnem kijelenti, hogy meg fog halni. Erre vártam. Mármint természetesen nem arra, hogy meghaljon, hanem hogy ellazuljon és ráébredjen, velem nem kell jópofiznia. Nekem nem kell előadnia, hogy minden rendben lesz és hogy meg fog gyógyulni. Hiszen nem ezt érzi. Nem hisz abban, hogy ezt túlélheti. Ez elvileg egy helytálló gondolat. Elvileg...
- Dwayne... - szólítom meg az aurort csöndesen, egészen finom, mégis szilárd hangon, miközben lesütöm szememet, és combjaim közé lógatott kezeimmel szórakozom. Fekete hajam arcom mellett lóg lefelé.
- Tudom, hogy sz*rul vagy, és hogy másra se vágysz, minthogy mindenki hagyjon békén, hadd vergődj kedved szerint, vagy pedig egyenesen arra, hogy akárhogy is, de legyen már vége ennek az egésznek... - vezetem fel együtt érzően, ám koránt sem érzelgősen a továbbiakat, hosszú ujjaimnak magyarázva, mígnem feltekintek ismét az ágyon fekvő betegre, egyenesen a szemébe nézve.
- De kérlek, figyelj most rám egy kicsit! Hallgass meg és semmit ne láss a szavaim mögé, mert semmi mást nem jelentenek, mint azt, amit kimondok. - bólintok nyomatékosan, miközben komolyan fénylő szemekkel figyelem a férfit.
- Megteszed ezt? - emelem meg sötét szemöldökömet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Pontosan tisztában vagyok vele, hogy nem sok nagyobb félelme van az ágyon fekvő férfinek, mint hogy vámpírrá változtatják. Tudom, hogy hiába kedvel engem, ezt soha nem fogja igazán bevallani, már csak azért sem, mert megvan a véleménye a hozzám hasonló éjlényekről. Tudom. Éppen ezek miatt vágtam neki a mondandómnak úgy, ahogy. Persze, veheti mindezt csak ügyes taktikának, ám remélem, annyira kiismert már, hogy tudja, teljesen nyílt lapokkal játszom.
- Ha úgy akarod, összeszedem a holmimat és magadra hagylak; vagy ha szeretnéd, maradhatok még, beszélgethetünk, vagy csak simán szóval tartalak, hogy lefoglaljam a gondolataidat kicsit... - vonok vállat finoman, vázolva a lehetőségek első csoportját, áthatóan figyelve a nyomorúságos állapotban lévő aurort. Arcomon nyoma sincsen semmiféle viszolygásnak a köpései, a ramaty külseje és a sebei miatt, hiszen nincs is bennem egy szemernyi se. Ennek semmi köze ahhoz, hogy koromból adódóan több életre elég ocsmányságot tapasztaltam már. Nem erről van szó. Már halandóként sem rázott meg az ilyesmi. Eleve a középkorról beszélünk, de különben sem akadtam fenn soha az ilyen helyzeteken.
- Ha pedig úgy akarod... - folytatom az eshetőségek taglalását.
- Meggyógyítalak. - ejtem ki a szót egyszerűen, szinte csak lehelve, majd ráérősen pislogok egyet. Le sem veszem békés tekintetemet Dwayneről. Meghoztam a döntésemet. Talán már akkor megtettem, mikor Minától megtudtam, hogy az apja haldoklik. Lehet, azóta mindössze csak érleltem magamban az elhatározást.
- Adok Neked a véremből, ami kimossa a szervezetedből a mérget. - fejtem ki egy kicsit bővebben, mégis hogyan tervezem végrehajtani ezt, aztán  csak némán figyelem Warrent. Nem állok neki magyarázni meg nyugtatgatni, hogy nem, ezzel nem változtatom Őt vámpírrá és semmi hasonlót nem tervezek. Hiszen ezért tisztáztam az elején, hogy nyugodtan vegye szó szerint, amit mondok. Meggyógyítani akarom, nem átalakítani, sem a szolgámmá tenni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Szólnia se kell, minden rezdülése azt sugallja, hogy nem akar egyedül lenni. Olyan gyámoltalannak, olyan óvni valónak hat így. Mint ilyenkor mindenki. Bennem pedig ezt látva, unos-untalan a segítő szándék üti fel fejét, zsigerből. Nem mondanám magam kifejezetten jó embernek és nincsen hatalmas szívem. Még ha lenne is, úgyse ver. És pontosan ez az. Az én érzelmeim egészen más szinten mozognak. Puszta ösztönök és gondolatok szintjén. Lélekről itt nem kell beszélni. A lényeg, hogy szeretem, ha a dolguk a helyükön vannak. Márpedig a dolgok akkor vannak a helyükön, ha optimálisan működnek. Ha megvívják a maguk küzdelmeit, ám a végén győztesen térhetnek haza és léphetnek tovább. Hogy tehetné meg ezt az, aki meghal? Nyugodjunk bele, mondván: így rendeltetett? Nem. Engem nem ebből a fából faragtak. Persze, hiszem, hogy minden úgy van, ahogy annak lennie kell. Éppen ezért ülök itt, és ajánlom segítségem a férfinak. Ennek is így kell lennie.
Figyelem a szavaim nyomán elképedő, egészen felélénkülő Warrent, és hebegő kérdéseire mindössze mélyet bólintok. Igen, képes vagyok meggyógyítani Őt. Tudom, nem túl közismert tény, hogy a vérünknek ilyen hatása van. Még a szakértők is inkább csak találgatni szoktak erről, annak tudatában, hogy az áldozataink nyakán ejtett seb hamar beforr. Arról viszont természetesen nem igen vannak ismereteik, mit tesz a vérünk azon kívül, hogy annak segítségével változtatjuk át a halandókat és hogy szolgákat is gyárthatunk belőlük vele. Ilyesmikre bőven akad tanulmányozható példa. De vajon hány halhatatlan volna olyan eszement, hogy a vérével hébe-hóba embereket gyógyítgasson?... Nos, azt hiszem, nem csak emiatt fognak rám csúnyán nézni a fajtársaim, ha valaha ismét találkozom bármelyikükkel.
Türelmes várakozón pislogok Dwaynere. Szívesen felelek neki, ha akad bármilyen kérdése. Állok rendelkezésére. Csak remélni merem, nem lesz olyan ostoba, mint egy ilyen helyzetben igen sokan lennének, és nem fog botor módon meghalni inkább, semmint elfogadja egy éjlény segítő jobbját.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Csak nézzük és nézzük egymást a férfival, akinek a felmerülő gondolatai teljesen jogosak, a végül feltett kérdésére pedig számítottam. Sejtettem, hogy ez fogja leginkább érdekelni. Megértem, hogy nem bízik bennem. Mi oka lenne tenni? Igaz, átmentünk már pár dolgon, és eddig nem kellet csalódnia bennem, ez viszont még édes kevés. Ráadásul pont én akadnék fenn azon, hogy nem bízik bennem, amikor én magam senkiben nem bízom?
- Mert módomban áll és mert kedvem van hozzá. - adom meg őszinte, nyugodt hangú válaszomat. Semmi egyébről nincsen szó. Megtudtam, hogy haldoklik és arra gondoltam, ezen változtathatnék. Így hát eljöttem, hogy megtegyem. Azonban ez csak így jöhetett létre, hogy megkérni senki nem kért rá. Ha a lánya mondjuk megpróbált volna rávenni, hogy segítsek rajta valahogy, akkor valószínűleg most nem lennék itt. Hiszen a vérem azért van, hogy bennem áramolhasson. Hogy engem éltessen. Nem másokat. Nem a Föld lakosságát. Ha pl. be akarnának fogni, hogy a véremből készítsenek gyógyszereket, nem azért állnék ellen vagy válnék köddé, mert félnék a kísérletektől vagy mert irigy volnék, hanem az elv miatt. A vérem az enyém. Sokakból merítettem, ám akkor is az enyém. Én rendelkezem vele és csak engem szolgál. Ha én úgy döntök, kisegítek vele valakit, az az én dolgom. Erre senki nem utasíthat, még csak kéréssel vagy sugallattal sem. Ahhoz túl szabad lény vagyok. Csak úgy ajánlom fel és nyújtom ezt a segítséget bárkinek, ha az az én és csak az én gondolatom. Mint esetünkben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Kérdések, amelyeket már ki tudja, hanyadszorra hallok. Mint minden mást azonban, ezt szintén elfogadtam. Elfogadtam az örök körforgást, az ismétlődést. A részemmé vált, és már kifejezetten szokatlan nélküle. Megkedveltem az állandóságot. Kénytelen voltam, hisz én magam is állandó vagyok.
- Áramlik bennem, amolyan csöndes folyóként. - fejezem ki magamat némileg költőien, dehát ennyi engedtessék meg nekem. Elmerengve, fürkészőn figyelem a férfit. Nem taglalom, miért van szükségem a véremre, meg hogy miért nem dobog a szívem, ha egyszer a vérem kering a testemben. Érdekes, hogy egy varázsló ilyen fantáziátlan, ám nem hiszem, hogy pont most tényleg ez érdekelné. Azt hiszem, inkább csak az időt húzza.
Némán figyelem, miként tornássza végül följebb magát, szenvedőn. Lágy fényű tekintetem le sem veszem róla. Akkor sem, mikor elrebegi azt az egyetlen, meggyötört szót, mintegy engedélyt adva. Pislogok még egyet lustán, majd bólintok és felemelkedem ültömből. A férfi fölé magasodok groteszk, műtőruhás alakomal, ágya mellett állva, és ahogy nézek rá lefelé, kitárom ajkaimat, amelyek között kivillannak előhívott szemfogaim. Odaemelem aztán a csuklómat a számhoz, és felhasítom rajta saját húsomat. Szusszanok egyet, majd megsebzett kezemet leengedem Dwaynehez, odanyújtva, kínálva neki.
- Elég pár korty. - susogom ki agyaraim között. Vérem íze bár nem különbözik akárki vérének ízétől, ha valaki megissza, olyan érzése támad, mintha kristálytiszta vizet ihatna végre, napok szomjúsága után. Hiába dús és mélyvörös, az élménye mégis éteri, könnyű, jóleső.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Ó, te magasságos...
Lehunyom a szemem, és mély levegőt veszek, ahogy az úr közli, hogyan szereti, ha felszolgálják elé az italát. Csak most őrizzem meg azt az áldott, békés természetemet! Lehet, nem látszik rajtam, ám nem Warren az egyetlen a szobában, akinek a puszta létezés is nehezére esik. Amióta beléptem a kórterembe, a vére illata leng engem körbe és beteg teste svédasztalként kínálja magát. Mégsem csemegézem belőle, eszembe sem jut. Még fogaimat is visszatartottam ezidáig, ami koránt sem olyan könnyű, mint azt előadom. Csak éppen nem szeretek nyafogni, kényeskedni és hisztizni. Az ágyban üldögélő királykisasszonnyal ellentétben...
- Nincsen. - felelem végül csöndesen.
- Sajnálom. - búgom egészen lágyan, miközben feltárom ősi fényű szemeimet, amelyek a helyzettől immáron kissé bódultan csillognak. Pedig ma három pohár vérrel megittam otthon, mielőtt idejöttem. Hiszen tudtam, mi fogad majd. Azonban ahogy itt állok, kivont fogakkal, megsebzett csuklóval a csupa seb férfi fölött, nem vagyok egészen biztos benne, hogy tudom tartani nyugalmamat. Nem fogom bántani Dwaynet, nem erről van szó. Csak ha így folytatja, egy pillanat alatt sarkon fordulok és itt hagyom magára, hogy átgondolja szépen az életét, miközben én megdézsmálom kicsit az itteni vérkészletet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Tekintetemmel szinte beleszugerálom a férfiba, hogy hajoljon csak szépen a csuklómra és kezdjen végre inni. Persze, nem alkalmazok delejezést rajta. Ha akarnék se tudnék csak így, hiszen egy idő után már rám sem néz. Gyűjti az erőt és az elszánást. Némán drukkolok.
Végül mindkét kezével megfogja csuklómat, és szájához húzza, vérembe kóstolva. Mélyről fújok egyet, lehunyva szemem egy pillanatra. Hiszen ilyesmit csak pár évtizedente, ha megengedek valakinek. Szóval ez nem egy szokványos élmény az én számomra sem. Feltárom aztán masszív csillogású tekintetemet, és lenézek a magán erőt vett, az életéért a csuklómat ízlelgető aurorra. Egyelőre még nem sokat érezhet a hatásból. Nem megy ez ennyire gyorsan egy ilyen súlyos betegségnél. Egyedül annyit tapasztalhat, hogy a szervezete örömmel fogadja adományomat. Nem fordul fel a gyomra, nem akarja kivetni magából. Eggyé válik vele. A vérévé válik a vérem.
- Jó. - lehelem aztán rekedtes hangomon, mikor úgy gondolom, elegendőt ivott. Tényleg mindössze egy vagy két korty szükséges. Apróbb sérülésekhez untig elég lenne pár csepp, egy haldokló számára viszont ez a megfelelő mennyiség. Várom, hogy Dwayne elengedje a csuklómat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Nem kell kétszer mondanom. A férfi eltaszítja magától a kezemet, mintha legalábbis tűz forró lenne, és elém tárja véleményét az iménti tapasztalásról. Szóval undorító. Igen, a kellemesen zavarodott légzéséből és az izgatottan kalapáló szívéből pontosan ezt szűrtem le, ahogyan szemei csillogásából úgy szintén. Lenézek csuklómra, amelynek sebét hagytam beforrni abban a pillanatban, amint jeleztem Warrennek, hogy elég lesz. Kellett pár száz év, mire megtanultam szabályozni a regenerálódásomat. Hasznos kis tudás.
Sápadt kezemmel szórakozottan dörzsölöm meg azt a helyet, amiből a férfi az imént kóstolt, közben pedig visszaereszkedem a székre. Hegyes fogaim nem bújtak még vissza. Most már hova siettessem őket? Csuklómról feltekintek Dwaynere, komótosan mérve végig ágyon heverő alakját.
- Beletelhet egy-két órába. - tájékoztatom a lefolyásról, mély hangon szólva, agyaraim közt szűrve ki a szelíd szavakat. Egyelőre még előre dőlve ücsörgök mellette, combjaimon támasztva karjaimat, majd szépen hátradőlök, és hosszú, fehér kezeimet ölembe nyugtatom.
- Hunyhatsz egyet addig... - javaslom neki, hiszen most, hogy a vérem a szervezetébe került, megkezdi ott áldásos tevékenységét, és kimossa belőle a mérget, ami lassacskán felemésztette volna. Egyre jobban lesz, percről perce. Márpedig úgy jóval könnyebb tartalmasan pihenni, ha az ember nem vergődik kínok közt, a haláltusáját vívva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Ahogyan gondolja. Minden esetre meg fogom várni, amíg felépül és kitalálhatjuk, hogyan tovább. Persze, akad tervem. Hiszen nem maradhat itt. Hogyan magyarázná ki, hogy a haldoklásából egy éjszaka alatt felgyógyult? Egyszerűbb utólag elsikálni.
Tömör hálájára mindössze bólintok egyet. Nem vártam még ennyit sem Tőle. Hiszen nem ezért csináltam. Meg nem is nagyvonalúságból vagy kegyességből, mint azt magában elkönyvelte. Hanem a már taglalt okokból. Azért, mert jól esik. Megértem, hogy ezt nem igazán fogja fel vagy hiszi el. Ám végül mégis amellett döntött, hogy rám bízza magát. Ezt pedig igen jól tette. Hiába, az élni akarás nagy úr.
Elpillantok az ajtó feletti óra felé. Kíváncsi vagyok, mennyi idő kell ahhoz, hogy rendbe jöjjön. Maradok és várok. Ha akar, beszél hozzám, ha akar, alszik vagy csak relaxál, élvezve állapota javulását. Nekem mindegy. Békés üldögélésemnek annyi tesz csak keresztbe, hogy lépteket hallok közeledni odakint. Ekkor felemelkedem, és fejemmel arrafelé bökök, így jelezve a férfinak, hogy miért mozgolódom és egyúttal azt, hogy jobb lesz nyugton maradnia. Komótosan az egyik függöny mögé sétálok és mire a gyógyító elhalad az ablak előtt, bepillantva rajta, részemről már régen rejtve vagyok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Csak mulatón szusszanok egyet a függöny mögül az elbújásommal kapcsolatos kommentálására. Igen, sokak hisznek ilyeneket. Lehet, hogy menőbb lenne, mint ez. Dehát így is elég sok menő tulajdonságom van. Kellenek az ilyen kevésbé látványos dolgok. Amint a gyógyító elhaladt, elősétálok a rejtekemből, és kényelmesen visszaülök a székbe, figyelve, miként szabadul meg a férfi az infúziótól, egyúttal feltárva előttem egy szép, friss sebet. Pedig az imént már éppen visszahúzódtak a szemfogaim, most viszont megint előbújnak kicsit.
- Nem akarok. - susogom agyaraim közül, egyszerűen.
- Lehet, hogy ki kéne vinni Téged, miután rendbe jöttél. Hiszen... hogy magyarázod ki? - vetem fel ötletemet és érdeklődöm meg Tőle, van-e esetleg egyéb terve. Tőlem maradhat, ha meg tudja oldani. Ha viszont el akarna tűnni, együtt könnyebben kivitelezzük.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Hát ez egyre jobb lesz. Maszatolja, törli, keni a vérét mindenfelé, és hagyja lecsöpögni bőrén. Pillám megrezzen, ahogy figyelem, amit művel. Ez így nem igazán lesz jó. Egyelőre azonban nem teszem szóvá, csak mélyeket lélegzek.
- Van még egy bő órád kigondolni. - közlöm Vele mély hangon. Ha úgy érzi, elő tud állni valami hihető hazugsággal, felőlem rendben. Nekem édes mindegy. Akkor megvárom, amíg jól lesz, aztán lépek. Ugyan a kijuttatásra nekem van egy már-már klisészerű, ennél fogva pedig jól bevált és könnyedén kivitelezhető tervem, ám ha nem azt választja, hogy elhagyja az ispotályt, nem fogom most azzal szaporítani a szót, hogy részletezem ezt neki a nagy semmiért.
- Dwayne, megköszönném, ha nem véreznél össze mindent még jobban... - dünnyögöm végül ki tűhegyes szemfogaim közül, és nyelek egy nagyot, sűrűn pislogva párat, tekintetemben némi elvadult fénnyel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Nem, hamarosan én fogom felnyalni a vérét mindenhonnan, aztán talán véletlenül a sérült karjára is eltévedek. Úgyhogy mielőtt ez bekövetkezne, csak megforgatom szemem az ég felé, egy lemondó sóhaj közepette, majd felkelek a székből, és megyek a holmimért.
- Járok egyet. - közlöm Vele, miközben öltözködöm.
- Jövök egy bő fél óra múlva. - adom meg érkezésem idejét lágy, monoton hangon, miközben összegumizom a hajamat, aztán felkötöm a sapkámat, egyenlőre csak nyakamra veszem a maszkomat, aztán felkapom a fehér köpenyt, felakasztom a sztetoszkópot és lépek az ajtóhoz. Visszanézek még Dwaynere, miközben a kilincsre csúsztatom a kezemet. Jobb lesz ez így. Legalább végre pihen talán egy keveset ahelyett, hogy izeg-mozog, meg csinálja a rendetlenséget.
Felhúzom a maszkot a szám elé, ezzel agyaraimat is eltakarva, majd kisétálok a folyosóra. Ráérősen indulok el felfelé az épületben, kisétálva végül a hegyből egy oldalsó ajtón, szívni egy kis friss levegőt, letekintve a városra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

A beígért bő fél órát idekint töltöm, aztán indulok vissza a betegünkhöz, aki remélhetőleg már koránt sem olyan beteg. Csöndesen lépek a kórterembe, hiszen már a folyosóról hallottam mély, egyenletes légzését. Ismét megszabadulok a felesleges kiegészítőktől magamon, és leülök a székbe. Mozgásom nesztelen, jelenlétem feltűnésmentes. Noha olybá tűnik, a férfi most egyébként sem sok mindenre ébredne fel.
Kendőzetlenül, tanulmányozón fürkészem Őt, miközben békésen szunyókál. Néha oldalra biccentem fejem, máskor közelebb hajolok kissé, szemügyre véve felületi sérüléseinek gyógyulását. Egyre és egyre jobban fest. Viszont amilyen mélyen alszik, nem hinném, hogy pár órán belül felébredne, márpedig én nem maradhatok reggelig. Őrzöm még az álmát tehát jó ideig, aztán ahogy lassacskán hajnalodni kezd, összeszedem magam, hogy elinduljak.
Egyértelmű, hogy nem hagyhatok neki itt semmiféle üzenetet, hiszen valószínűleg az ápolók előbb találnák meg, minthogy Ő magához térne. Árulkodó nyomokról pedig szó sem lehet. Úgyhogy meggyőzöm magam, hogy nincsen szükség rá, hogy szerelmes levelet írjak neki. Ügyes fiú, rá fog jönni, miért kellett elmenjek, és nem hiszem, hogy gondot jelentene neki a helyzet megoldása az értetlen, hitetlenkedő gyógyítókkal. Igazából Ő csak egy beteg, aki csodálatos módon felépült. Nem kell neki tudnia, hogyan történhetett ez. A véremnek meg nincs kimutatható nyoma. Még ha tudnák is, mit kéne keresniük, valószínűleg nem találnák.
Vetek még egy pillantást a szundikáló aurorra, és kisétálok a kórteremből.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Verseny a budai hegyekben. Erre készülünk barátommal, ahogy megbeszéltük. Fehér Jaguar XJ-S XJ27em begördül a helyszínre, ahol az auror már ott vár a szürke Volvo S40ével. Meglehetősen másfajta verdák, az övé kevéssé alkalmas arra, amire készülünk. Úgy tudom, otthon az USAban van neki egy menőbb járgánya, de teljesen mindegy, feszültséglevezető, lélekfelszabadító céljainknak ez is tökéletesen megteszi.
A térképet kiterítjük a motorháztetőmre és kijelöljük a pályát, a teljesítendő távot. Izgalmasnak tűnik. Rábólintok. Tőlem mehet! Bepattanunk hát kocsijainkba, a starthoz hajtunk, stílusosan bőgetjük motorjainkat, letekert ablakainkon át sandítva egymásra, és megkezdjük a visszaszámlálást, fokozatosan keményedő és erősödő hanggal. Három... kettő... egy... Maga a kezdő jelzés pedig már csak valami morduló kiáltás mindkettőnk részéről. Számat összepréselem, orromat megráncolom és a gázra taposok. Csikorognak a kerekek, kavarog a por, mi pedig szépen eltűzünk.
Általában egyedül szoktam repeszteni kihalt útszakaszokon. Ez így társaságban egészen más. Még pezsdítőbb élmény. Néha barátom felé sandítok, máskor az úton tartom a szemem, és eszem ágában sincs a fékre lépni. Egyre jobban átadom magam az önfeledt száguldásnak. Sápadt ábrázatomra lassan, de biztosan egy játékos, elégedett mosoly kúszik, megállapodva rajta.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Az én lidércszerű vonásaim is eltorzulnak olykor a vezetés hevében, máskor visszasimulnak mámorittas elégedetté. Tökéletesen tisztában vagyok azzal, milyen veszélyes, agyament sportot űzünk éppen, azonban nincs okom rá, hogy ez engem eltántorítson. Nekem nem igazán lehet bajom, maximum a kocsimat tehetem tönkre -természetesen kár lenne érte-, azonban kétlem, hogy bármilyen baleset érne, hiszen az ösztöneim, fokozott érzékeim ezt nem engedik. Nagyon el kéne bambuljak, hogy bármi tragikus bekövetkezzen. Barátom miatt aggódhatnék, persze, dehát nem fogok. Minek tenném? Csak ő felelős saját magáért, ráadásul tapasztalt sofőrnek tűnik. Tudja, mit csinál. Az adrenalin meg úgyis besegít neki, hogy végképp a toppon legyen.
Nem a száguldás az, ami különleges a számomra ebben a mi kis feszültséglevezetésünkben, hiszen én magam sokkal gyorsabban mozgok és tudok le bármilyen távot, mint egy autó. Itt az a lényeg, hogy egy ekkora géppel döngetek és hogy versenyzünk egymással. Nagyjából fej-fej mellett haladunk. Néha az egyikünk tör előre, néha a másikunk. A kanyaroknál akadnak főleg izgalmak. Ilyenkor összes-összeszorítom a fogam, vicsorítva szinte. Élvezem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Dwayne Warren és a valami
Budai-hegység
késő éjjel

Egy újabb kanyar, barátom mögém kerül. Rátekintek a visszapillantón át, és hasítok tovább az úton. Valamire aztán figyelmes leszek. Hiába van sötét, amelyet csak a fényszóróink világítanak be, nekem ez a természetes közeg. Látni mégsem annyira látom azt a valamit, mint inkább érzékelem. Dwayne kocsijának tetején landol, nem sokkal azután, hogy a férfi nagyjából felzárkózott mellém. Odakapom a fejem, még mielőtt becsapódna az auror feje fölött az a dolog, és hamarosan látom, ahogy kapaszkodik csontos kezével. Dehát mégis mi ez?
Versenytársam elrántja a kormányt. Nem lassítok még, hiszen akkor nekem jön. Hajtok tovább, így bár csak pár centi híja, de nem koccan nekem. A szalagkorlátnak viszont szépen nekifut. A fékre lépek, félreállva az úton valamivel távolabb, majd kipattanok a kocsimból és egy pillanat múlva már a szerencsétlenül járt verdánál vagyok. Éppen csak elnézek a szerzet felé, ami a balesetet okozta, de most első sorban barátommal foglalkozom. Az az akármi ráér utána. A fél szemem persze azért rajta tartom. Lehajolok, benézve a sofőrülésre, és kinyitom ajtót.
- Dwayne... - szólítom meg a férfit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Dwayne Warren és a valami
Budai-hegység
késő éjjel

Barátom egyben van. Jelzi is nekem, de látom és érzem is rajta. Nincs semmi komoly baja. Megrándultak tagjai, beütötte magát néhol, halántéka pedig vérzik. Aprót nyelek csak ennek láttán. Fogaim nem bújnak elő. Tiszta, higgadt tudatállapotban könnyedén visszatartom őket, ha akarom. Márpedig most akarom, hiszen már csak az hiányozna még az aurornak, hogy a kivont agyaraim miatt kezdjen aggódni.
Hátrébb lépek, ahogy jobban kilöki az ajtót. Nyújtanám neki a kezem, vagy alá karolnék, de nem az a típus, aki rajong a segítségért, vagy legalábbis aki vállalná, hogy rajong érte. Meg hát tényleg nincs vele nagy gond. Ha mégis megszédülne, vagy támogatásra szorulna, könnyen és gyorsan ott teremhetek érte. Egyelőre azonban ez szükségtelen. Hagyom őt összeszedni magát. Jogos kérdése nyomán pedig a szóban forgó szerzet irányába fordítom fejem.
- Inkább: mi zuhant a kocsidra? - javítom ki a kérdését, hiszen az az akármi fentről érkezett, nem az úton volt. Az a helyzet, hogy ha eleddig a figyelmemet a lénynek szenteltem volna akár csak minimálisan, már rég beazonosíthattam volna, mi az. Hiszen fejlett érzékeimnek és a halandók számára feldolgozhatatlan gyorsaságomnak köszönhetően egyetlen pillantás, egyetlen nesz elkapása, egyetlen szippantás a levegőből elég ahhoz, hogy nagy mennyiségű információ birtokába jussak. Egyedül azért nem tudom még, mivel van dolgunk, mert eddig ez nem érdekelt. Az a része majd most jön. Most, hogy barátomat viszonylagos épségben tudom.
Komótos, bakancsos lépteimet a kocsi tetejéről az útra vágódott szerencsétlen felé veszem. Hosszú, sápadt kezeimet magam mellett lógatom. Fejem kissé oldalra biccentem. Nyugodtan közelítem meg, már távolról felmérve mindazt, amit eddig elmulasztottam, hogy így mihamarább kiderüljön, mivel van dolgunk és hogy mekkora kárt szenvedett, milyen állapotban van.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Dwayne Warren és a valami
Budai-hegység
késő éjjel

Abban a különleges élményben van részem, hogy csaknem fogalmam sincs, mi kuporog itt előttem. Kicsit hasonlít ehhez, kicsit ahhoz, összességében pedig valamiféle bizarr, beteges teremtmény. A látvány, ahogy ez a szerzet magzatpózban gubbaszt az úton az éjszakában, biztos sokak gyomrát és lelkét megviselné, azonban egyikünk egy minden tekintetben edzett auror -aki most mondjuk éppen a varázspálcát hajkurássza, de ez mellékes-, a másikunk meg egy sok száz éves tapasztalattal rendelkező, több életre eleget látott, éjjeli ragadozó. Ami tehát az érzékeim elé tárul, groteszk valója ellenére egyáltalán nem megrémiszt vagy taszít, hanem összességében sokkal inkább lappangó szánalmat és törődést ébreszt bennem és mindenek felett felkelti az érdeklődésem. Ritkán adódik, hogy nem tudom, mivel van dolgom.
Jobban megnézem magamnak, ahogy morogva támadó pozíciót vesz fel. Megállok tőle pár lépésnyire és csak figyelem őt vizsgálódón, rezzenéstelenül. Dwayne megszólítja valahonnan a kocsi mellől a maga szokásosan szimpla, direkt módján. Nem tudom, kapunk-e bármilyen választ a csont és bőr leányzótól, minden esetre nyugodtan kémlelem tovább, ügyelve rá, hogy kisugárzásom, amely máskor halálos fenyegetést sugallhat, most csak békés közvetlenséget árasszon. Szépen, lassan felemelem sápadt kezeimet nagyjából deréktájig, tenyereimet az idegen felé tartva, így jelezve neki, hogy nem akarjuk bántani. Én legalábbis.
Van valami a karja belső felén, kivenni viszont még nem tudom teljesen, mi az. Sok minden felvetődik bennem, mi lehet, minden esetre eléggé elüt az amúgy rikítóan fehér bőrétől. Várom, lenyugszik-e és megközelíthetem, vagy kénytelen leszek akarata ellenére begyűjteni. Megtehetnénk, hogy egyszerűen itt hagyjuk, részemről azonban nem vagyok ez a fajta. Eleve szeretek bizonyos dolgoknak a végére járni, másfelől meg meztelen, sérült, kétségbeesett lényeket nem hagyunk így magukra az úton, főleg így, hogy előtte jól eltrafáltuk őket.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Dwayne Warren és a valami
Budai-hegység
késő éjjel

AW22. Mint valami kísérleti alany kódja. Legelsőnek ez ugrik be. Persze, akármi más is lehet. Minden esetre ezt az adatot megjegyzem magamnak, különben viszont mélyen egyetértek barátommal a távozást illetően. Ha a lény súlyosan megsérült volna, nem hagynám itt magára, azonban látom és érzem, hogy nincs komolyabb baja. Ez esetben meg minek ebbe jobban beleártani magunkat? Rég megtanultam már, hogy nem kell mindennek a végére járni mindig. Bizonyos dolgokat úgy kell hagyni, ahogy vannak. Ettől függetlenül egy bejelentést mindenképpen tehetünk majd. Lehetőleg minél hamarabb. Ezt viszont nem most fogom megvitatni az aurorral. A javaslata nyomán egyszerűen csak bólintok neki, régi fényű tekintetem viszont a szerzeten tartom.
- Megvárom, amíg elindulsz. - közlöm a férfival és olyan helyre húzódom az úton, ahol nem zavarok be neki a kitolatásnál és a tovább hajtásnál. Mehetnék már rögtön a kocsimhoz én is, azonban látom a teremtményen, hogy felfigyelt Dwayne állapotára és nem vagyok biztos benne, hogy ne használná ki. Szóval fedezem barátomat. Persze, így felmerül a jogos kérdés: ha egyszer feltételezem, hogy egy veszélyes egyeddel van dolgunk, hogy hagyhatom szabadon elmenni? Az ok egyszerű: mert még én sem tudom pontosan felmérni az erejét. Ha úgy találnám, elbírok vele, nem haboznék cselekedni. Így viszont nagy ostobaság lenne. Rá kell ezt hagyni a hatóságokra.