37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Magyarországi helyszínek - Lexine Westbrook összes RPG hozzászólása (5 darab)

Oldalak: [1] Le
Lexine Westbrook
INAKTÍV


pandicorn
RPG hsz: 152
Összes hsz: 2037
Írta: 2014. február 1. 16:48 Ugrás a poszthoz

~Viktor~
koszos busz, majd az otthon, avagy a budapesti állatkert

Sokkal viccesebb volt úgy utazni, mint a muglik. Ezért választottuk a vonatot, majd a buszt. Pedig elég lett volna ha megpördülünk a sarkunkon, de ez így mégis sokkal szórakoztatóbb volt. Régen csináltunk már bármit is együtt és minden pillanatát kihasználva inkább húztuk az időt. Nagyon régen elakartam menni az állatkertbe, mert még soha nem voltam ott. Budapesten sem töltöttem túl sok időt és amint leszálltunk a vonatról rögtön magával ragadott az emberforgatag. Minden kiabált és káromkodott, az emberek fellökdösték egymást az állomáson, de engem egy csöppet sem zavart. Az már jobban, amikor valaki rátaposott a bakancsomra. Nem vagyok egy igényes lélek, de azért megtorpantam egy pillanatra belekapaszkodtam a srácba és lesöpörtem a koszt a cipőről. Nem voltam kiöltözve, sose szoktam. Világoskék csőgatyát vettem fel, fekete kabátot, piros sapkát és a mivel Viktoron rajta volt a szemüvege, így útközben én is felvettem és elcsodálkoztam, mennyire kitisztult előttem a világ. Nem szerettem hordani, hátrányos megkülönböztetésnek éreztem, de így, hogy nem voltam vele egyedül, szívesen hordtam. Amint kiértünk a pályaudvarról, egyenesen a buszmegállóhoz mentünk, nézegettem a táblákat de az utcanevek nem mondtak nekem semmit, de azért kitartóan meresztettem a szememet hátha jön az isteni szikra.
- Engem az sem zavar, ha eltévedünk...imádok eltévedni.
Széles mosoly terül szét az arcomon, kicsit azért csúfolódok vele, de az igazat mondtam, felőlem akár el is tévedhetünk. Lassan ráemeltem a tekintetem, kicsit zavart, hogy úgy fölém tornyosult, mert a nyakam bánta pedig megszokhattam volna már, hogy a magasságom vetekszik egy hobbitéval.
- Átutazóban igen...de soha meg használtam tömegközlekedést.
Megvontam a vállamat, és egy pillanat múlva bár a buszon találtam magamat. Először azt sem vettem észre, hogy felrángatott, aztán amint megindult a busz a szabad kezemmel kénytelen voltam megkapaszkodni a koszos fogódzkodóban, de a másikkal nem engedtem el a kezét...
- Ne aggódj, nem vagyok túl igényes, valahogy csak kifogom bírni.
Büszkén húztam ki magamat, mert a többi lánnyal ellentétben én nem voltam rászorulva a sminkre, a magassarkú cipőkre és a szoknyákra, sem pedig a luxusra. Nem zavartattam magamat a busz miatt, a mentegetőzése pedig egyenesen mulattatott.
- A kedvencem? A panda, de az itt nincs. Képzeld, az összes a Kínai állam tulajdona és maximum tíz évre lehet őket bérelni, évente tíz millió dollárért...vagy mi. De a bécsi állatkertnek talán van...nem tudom.
Megvontam a vállamat és roppant okosnak éreztem magamat, hogy ezt a haszontalan információt megoszthattam vele. Közben telt az idő, amint megláttam az állatkertet teljesen fellelkesültem, mint valami óvodás és szinte lerángattam Viktort a buszról.
- Szerintem mondjuk meg a pénztárosnak, hogy nekem nem kell jegy én itt lakom.
Rákacsintottam, majd lazán magam után húzva elindultam a pénztár felé és beálltam a sorba. Néhányan felénk fordultak, lecsekkolták Viktort, majd engem. Nyilván a lányok nem láttak potenciális ellenfelet bennem, így nem voltak restek  küldeni felé egy kihívó mosolyt, ezt azért még én is észrevettem.
Lexine Westbrook
INAKTÍV


pandicorn
RPG hsz: 152
Összes hsz: 2037
Írta: 2014. február 1. 18:51 Ugrás a poszthoz

~Viktor~
az otthon, avagy a budapesti állatkert

- Kínába? Komolyan?
Megnyúlik a fejem rendesen. Nem mindennap kapok ilyesmi fejajánlást, ráadásul úgy, hogy látom rajta, hogy komolyan gondolja. Tényleg szeretnék már látni egy pandát, megölelni és játszani vele. Kína persze nagyon messze van, nekem soha esélyem se lenne oda eljutni, csak úgy, hacsak nem hoppanálok be egyenesen a ketrecükbe...ami egyébként nem is annyira rossz ötlet. Gondolatban, amíg halad a sor az egészet eltervezem és teljesen belelkesül a gondolatra, hogy megdögönyözhetnék egy igazi pandát. Persze plüss pandám van otthon, de az azért mégsem ugyan olyan, mint egy igazi élő. Megrázom a fejemet, és jót nevetek az akción. Én egyáltalán nem érzem magam feszélyezve a környezetében, még ezek után sem. Ha gorilla akar lenni, csak legyen gorilla engem egy csöppet sem zavar, az persze, hogy másokat igen roppant nagy megnyugvással tölt el. Tehát, nem felelek meg az elvárásoknak és vagyok a normális kategóriába sorolható, szóval még mindig kerek az élet.
- Remek gorilla lennél, komolyan.
Még meg is tapsolom, amikor pedig odaállunk a pénztáros elé igyekszem nagyon komoly fejet vágni, de amikor meghallom amit mond a nevetés úgy tör fel belőlem, mint a vulkán. A számra szorítom a kezemet és még amikor beérünk, akkor sem bírom abbahagyni.
- Lehet, hogy bandzsítanom kellett volna, akkor hitelesebb lett volna. Bár, akkor hívta volna a zárt osztályt.
A miheztartás végett bandzsítok, elég jól ami azt illeti. Ez az egyik rejtett képességem, amit nagyon magas fokon űzök. Például képes vagyok arra, hogy csak az egyik szememmel bandzsítok és ezt a produkciót be is mutatom.
- Nagymacska? Miért pont macska? Nem hasonlítanám magamat hozzájuk, inkább valami majomféle lennék, vagy papagáj.
Megvonom a vállamat, a szabad kezemmel megigazítom a szemüvegemet - a másik kezemmel ugyebár még mindig a kezét fogom - majd lassan, ráérősen sétálni kezdek a kikövezett úton, nem törődve azzal mi felé tartunk. Az összes állatot nagyon szeretem, mindegy mit nézünk meg.
- Nagyon remélem, hogy a hideg nem riasztja el őket annyira, hogy megmutassák magukat.
Felvigyorgok rá és eszembe ötlik az, hogy fogalmam sincs, mit keresek itt, de nem is baj. Egyszerűen csak jól érzem magamat vele.
 
Lexine Westbrook
INAKTÍV


pandicorn
RPG hsz: 152
Összes hsz: 2037
Írta: 2014. február 5. 16:03 Ugrás a poszthoz

~Viktor~
az otthon, avagy a budapesti állatkert

- Ezt most csak azért mondod, hogy irigykedjek.
Halvány vigyor jelenik meg az arcomon, miközben arra gondolok, hogy ezt nem is kellene, hogy akkora számnak tartsam, hiszen csak megfordul a sarkán és máris Kínában köt ki. Aranyvérű létemre majdnem kvibli vagyok, az apám mulgiként nevelt, ő is letette a pálcáját azután, hogy a szülőanyám lelépett. Úgyhogy valahol nem is olyan meglepő, hogy rácsodálkozok a mások számára egyszerűnek ható dolgokra. Nyilván az ebbéli meggyőződésemet nem fogom most kifejteni, inkább tovább csodálkozol, ahogy azt valóban tenném, nem fogom magamat megjátszani azért, hogy varázslónak tűnjek, felesleges.
- Nekem is mondta az apám, de ezt muszáj volt, mutogatni, tök vicces. Ráadásul ez valamiféle rejtett tehetség, tök kevesen tudják megcsinálni.
Fújok egy hatalmas lufit, miután befejeztem, majd hagyom, hogy kipukkadjon ráragadva az orromra. Igen, ez vagyok én és ha valaki zavar, akkor ne nézzen oda. A szabad kezemmel lehámozom a kék színű rágót az orromról, miközben ráérősen sétálgatunk. Egyre több ember vesz minket körül, bár koránt sincs akkora tömeg, mint nyáron lenne, de azért szép számmal akadnak nézelődők így is. Nem csoda, hiszen bár hideg van, a nap mégis süt és hétvége lévén a fővárosiak nem tudják hová vinni a kölykeiket, így marad az állatkert.
- Ja, a gorilla meg kettétörne, mint egy fogpiszkálót. Bár elég békés állatok, de azért én félnék tőlük egy kicsit. Láttad te a Tarzant?
Szeretem azt a  mesét, kívülről fújom és meggyőződésem, hogy képesek úgy összenyomni az embert mint a kólás dobozt, a legkisebb megerőltetés nélkül. Ebben a pillanatban érkezünk meg az első ketrechez. Óvatosan belesek, attól félve, hogy valami hirtelen ráugrik a rácsra és halálra rémít.
- Ezek kis majmok!
Örömömbe ugrálni kezdek, néhány óvodás és kisiskolás ferde szemmel néz rám, de a felismerés roppant boldoggá tesz. Fogalmam sincs, milyen fajták lehetnek, annyira nem is érdekel, csak nézem őket, egészen addig amíg meg nem unom, hogy össze-vissza ugrálnak. Az ember gyereke rendesen bele tud ebbe szédülni!
- Én is örülök, hogy eljöttem, már elegem volt kicsit a faluból.
Megvonom a vállamat, miközben belerúgok egy kőbe, és elindulok lefelé a dombos, kövezett úton, és fújok egy újabb kék rágólufit.
Lexine Westbrook
INAKTÍV


pandicorn
RPG hsz: 152
Összes hsz: 2037
Írta: 2014. július 9. 23:39 Ugrás a poszthoz

< Viktor >
Esztergom
Palatinus-tó


Jó ideje nem voltunk Viktorral sehol kettesben. Az utóbbi hónapok úgy repültek el, hogy észre sem vettem, de azon kaptam magamat, hogy minden nappal egyre jobban hiányzott a társasága. Azelőtt nagyon jól megvoltunk, soha nem veszekedtünk, az utóbbi idők problémája azonban kihozta belőlünk a legrosszabbat. Nem kiabáltunk, az nem a mi világunk volt, inkább sok mindenben nem értettünk egyet és, hogy elkerüljük a konfrontációt, inkább egymást is egy elkerültük kissé. Ez pedig, akarva-akaratlanul elég távol sodort minket egymástól. De ettől függetlenül az érzéseim nem változtak az irányába, ugyanúgy szerettem, ahogy szerettem az első pillanattól kezdve. Minden tiszteletem az övé volt, amiért hajlandó volt kiállni mellettem, tiszteletben tartotta a döntésemet, pedig tudtam, hogy egyáltalán nincs ínyére a dolog, hogy Olivér jelen legyen az életünk fontos szakaszain.
Most viszont nem volt itt. A nap melegen sütött, de nem volt tikkasztóan meleg, inkább a tökéletes standidőnek mondanám. Épp ezért döntöttünk úgy, hogy egy kicsit lelépünk, hogy kettesben lehessünk. A választásunk Esztergomra esett, a nyárra tekintettel pedig természetesen a vízpartra. Soha nem volt bajom a fürdőzéssel, de az utóbbi időben szégyenlősebb lettem a kelleténél, főleg, mivel a hasam már a hosszú világoskék ruhámban tökéletes kitűnt. Nem volt nagy, még nem nyeltem le a görögdinnyét de látszódott, hogy jelenleg sosem vagyok egyedül. A hajamat a melegre való tekintettel felkötöttem, a lábamat pedig egyszerűen csak strandpapucsba bújtattam. A cél valami víz melletti kajálás és beszélgetés lett volna, de igazából teljesen mindegy volt a részemről, hogy mit csinálunk, csak legyünk végre egy kicsit együtt, ketten.
Lexine Westbrook
INAKTÍV


pandicorn
RPG hsz: 152
Összes hsz: 2037
Írta: 2014. július 10. 00:27 Ugrás a poszthoz

< Viktor >
Esztergom
Palatinus-tó


Nem érdemeltem meg, hogy szeressen. Bár tudom, hogy nem én voltam a hibás már ami a helyzetet illeti, de akkor is úgy éreztem, hogy megcsaltam őt és ezzel megbántottam. Benne és magamba is megváltoztattam valamit, mert hiába játszottuk a látszólag tökéletes családot, nem voltunk azok, hiszen Szörnyi - bármennyire is fájt - nem Viktortól volt. Pedig ha lett volna egy kívánságom, biztosan ez lett volna. Már nem érdekelt, hogy fel kell áldoznom a szabadidőmet és az iskolát a babáért, de legalább olyan ember lenne az apja, akit szeretek és aki kiérdemelte.
Ettől függetlenül Viktor tökéletes apajelölt volt. Álmodni sem lehetett volna jobbat, mellettem volt és a kezdeti nehézségek ellenére remekül játszotta az leendő apa szerepet. Lényegében, az is volt, hiszen Szörnyi az ő nevét fogja viselni, ő lesz vele a legtöbbször, Olivér pedig csak látogató lesz, bár a biológiai apa szerepet nem lehet tőle elvenni, bármennyire is szeretném.
- Én is téged.
Sóhajtottam, majd lábujjhegyre állva a nyakába csimpaszkodtam és lehúzva magamhoz nyomtam egy tétova csókot a szájára. Fogalmam sem volt, most épp hogy áll a kapcsolatunk, de biztos voltam benne, hogy átfogjuk vészelni, túléltünk már ennél rosszabbat is. Vagy tévednék?
- Az élet rövid, kezdjük a desszerttel.
Vigyorogva megvontam a vállamat, miközben kivettem a piknikes kosárból a pokrócot és leterítettem, majd lerúgva a cipőmet helyet is foglaltam rajta.
- Pandabocs. Annyira fura, hogy így nevezed. Szerintem a Szörnyi sokkal inkább passzol hozzá. De ettől függetlenül a gumicukrot biztosan elfogadja.
Ha édességről volt szó, olyan voltam, mint egy gyerek. Igaz, máskor sem tetszelegtem épp a felelősségteljes felnőtt szerepében, gyakran voltam még inkább kisiskolás szintű, mintsem egy leendő anya. Ez a tény azonban még egyelőre egyáltalán nem zavar. Nagy nehezen belém nevelték a srácok, hogy vigyázzak magamra és ennyi bölcselet elég is volt két hónapra, hamarosan úgyis jön a több.
- Nekem meg te.
Nevetve hajtottam le a fejemet a kislányos zavaromban, miközben lassan a szempilláim alól felpillantottam rá. Annyira szerettem! Reménykedtem benne, hogy idővel majd megoldjuk, meg kell oldanunk, nem lehet máshogy!
Magyarországi helyszínek - Lexine Westbrook összes RPG hozzászólása (5 darab)

Oldalak: [1] Fel