Lexine
Otthon, édes otthon, avagy az állatkert
Történt egyszer, hogy egy szemüveges majomnak - pontosabb állati kategóriába még mindig nem tudtam sorolni, mert hol egy gorillára hasonlít, hol egy orangutánra - eszébe jutott, hogy talán el kellene menni az állatkertbe. Hogy, hogy nem, de erre úti társául a szőke gyerekfelvigyázót választotta, aki már igaz, hogy nem éppen olyan szabad, mint egykoron volt, de ez jelenleg nem okozott akadályt. Egy állatkertben nincs semmi rossz, nem igaz? Egyébként azért éppen Leixne volt a szerencsés kiválasztott, mert jellemében ő hasonlít talán a legjobban a mi szemüvegesünkre, gyerekességben legalábbis biztosan.
Szóval történetünkbe valahol ott lenne érdemes belevágni, ha már ilyen szép felvezetővel elmondtam, hogy mi is a szitu, amikoooor iiiis, hm... leszállnak mondjuk a vonatról. Viktor már egészen elszokott Budapest viszontagságos tömegközlekedési helyzetétől, ezért a gondosan megtervezett - egy fárszt! - út helyett jöhet a rohangálás.
- Őőőő, azt hiszem erre a buszra kéne felszállnunk, hogy eljussunk az állatkerthez. - Bök az egyik lilás-kékes csodára, ami éppen a megálló felé tart. Aztán a keze a tarkóját vakarja, miközben egy grimaszt vágva a fogai között kezdi el beszívni a levegőt. - Te egyébként jártál már itt valaha? - Egy kis figyelemelterelés arról, hogy mennyire katasztrofális szervező Viktor. A figyelemelterelés a specialitása, a kalauzolás... nos, az már kevésbé, és akkor finoman fogalmaztam, naggggyon finoman (igen, igen, sok-sok gy-vel a hangsúlyozás végett).
- Ááá, igen, már tudom! Gyere, erre kell felszállnunk! - Jön az isteni szikra és már kézen is fogja a szőkét, hogy magával húzhassa a buszra, ami hangos csattanással most tárta szélesre kapuit, hogy befogadja a vele utazni szándékozókat. - Hat megálló és ott vagyunk, ígérem! - Bizalomgerjesztő Viktor mosoly villan. Ennek most tényleg lehet hinni, szerencsére tényleg jó buszra szálltak fel.
- Na szóval, melyik a kedvenc állatod? Azt nézzük meg elsőként! - Udvarolja kicsit körbe a lányt, még egy vigyort is villant, na meg megigazítja szemüvegét, ami a nagy sietségben az orra hegyét kezdte el megközelíteni, pedig nem ott van a helye. Majd talán később, ha már öreg professzor lesz, akkor ott fogja hordani. De egyelőre az neki nagyon kényelmetlen lenne.