36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Magyarországi helyszínek - összes RPG hozzászólása (6462 darab)

Oldalak: « 1 2 ... 9 10 [11] 12 13 ... 21 ... 215 216 » Le
Dwayne Warren
INAKTÍV


officer friendly
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
Írta: 2014. szeptember 3. 20:07 Ugrás a poszthoz

Gryllus Matilda



A jobb keze mereven és nehézkesen mozdul, a könyöke alatt erős fájdalom nyilall belé. A pálcát átveszi némileg ügyetlenebb baljába egy lélegzetvételnyi szünetben, amit két átok kétségbeesett kivédése közt talál. Tilda közelében marad, saját, nálánál jóval masszívabb testét használva élő, ám gyorsan fáradó pajzsként. Elvégre erre tanították, erre tartották és nevelték, mióta belépett az Egységbe.
Mintha a nevét hallaná. Ennek jelentőségét azonban abban a pillanatban egyáltalán nem fogja fel, ahogy az átkok változását is valahonnan távolról, az agyának peremvidékén érzékeli. A térde kissé megremeg, ismét szélesen int a pálcájával, a fal mellett álló szekrénysor döngve vágódik el, ahogy már legalább négy társa eddig. Távolról hallja egy férfi fájdalmas nyögését, ahogy több száz kötet zúdul a nyakába, a másik azonban ügyesen elugrik az útjából, skarlátvörös átkot küldve felé. Ő épp hogy kitér előre.
Durranás, reccsenés majd vérfagyasztó nyikorgás.
A hang irányába kapja a fejét, a szája kissé elnyílik, azonnal füsttel és porral telik meg. Érzi, hogy Tilda mászni kezd a lába mellett, ő is előre görnyedve botorkál arrébb, behúzza a nyakát. A szekrény becsapódása ismét sűrű port kavar. Köhögve hunyorog a homályban, hunyorogni próbál, ám a füst égeti a szemét, tüdejét, közben pedig tompítja őt.
A tűz hője egyre közelebb nyomul. A könyvek gyorsan kapnak lángra, egymást követve az enyészetbe, a lakkozott fa szintén jól ég, csinos máglyává alakítva a boltot. Köhögve egyenesedik föl, amennyire tud, az összedőlt polcrendszer némileg elszeparálja őket a támadóktól, akiknek egyike a bútorokat arrébb lökdösve igyekszik közelebb.
Kissé, mintha émelyegne. Pillanatokig áll mozdulatlanul, mintha az esélyeiket latolgatná. Ebből pedig nincs sok, ő, nincs ám. Tilda felé néz, úgy fest, mondana valamit. Ekkor azonban ő is meglátja.
Krízishelyzetekben a Dwayne félék is meglepően gyors gondolkodásra képesek. A jelenlegi pedig, egy égő szobában gyilkosokkal körülvéve, nos, minden bizonnyal a legtöbb skálán megkapná a krízishelyzet- jelzőt. Egy ablak. Jelenleg egy ilyen egyszerű tárgy válaszfal lehet az élet és kínhalál között.
Mintha mi sem lenne egyszerűbb, a nőt a grabancánál fogva ragadja meg és rángatja magával, ahogy előre görnyedve az ablakhoz siet, mint egy rosszcsont kölyökmacskát. Lovagiassági kérdésekben úgy gondolja, később dűlőre jutnak majd. Ép keze könyökével veri ki az ablak poros üvegét, azon  át hűvös levegő árad be, egy részről kitisztítva egyre kóválygóbb fejét, más részről azonban jobban felszítva a lángokat.
Mély levegőt vesz.
Egy, kettő, három.
Tildát egy rántással kihajítja az ablakon.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2014. szeptember 6. 16:31 Ugrás a poszthoz

Dwayne


A réges-régi, roskadásig rakott polcok úgy ropogtak és sisteregtek az őket nyaldosó lángok alatt, akár egy kínlódó szörnyeteg. Nem adta könnyen magát, ha már pusztulnia kellett, magával rántott, akit csak tudott.
Láttam, amint az egyik támadóra egy lángruhába öltözött polc borul, és fülsiketítő reccsenéssel bekebelezi, és nekünk sem sokon múlt, hogy nem tudtuk elkerülni egy másikat.
Kizárólag a menekülésre koncentráltam, de még így is hallottam, hogy az előbbi férfi hangja ismét eldörren, és figyelmezteti társait, hogy nehogy eltaláljanak engem. A füst és por olyan koncentrációban kavargott körülöttem, hogy a torkomban éreztem a halál ízét, és valahogy nem tudtam elhinni, hogy nem azért vannak itt, hogy megöljenek. Pedig valahol tudtam, hogy mit akarnak. Illetve kit. Ahhoz pedig élve kellettem.
Aztán Dwayne is észrevette az ablakot.
Én vártam, megdermedtem, és nem mertem mozdulni addig, amíg ő nem látja, amit én, pedig rohannom kellett volna és kivágódni rajta. De én megvártam a férfit. Persze így se tartott néhány másodpercnél tovább, hogy ott teremjen, és a ruhámat megragadva rángasson oda.
A könyökével verte ki az üveget, fülsértő csilingelése beleveszett a fellobbanó lángok morajába. Valaki odabent felordított.
Én pedig jóformán repültem, ahogy Dwayne kipenderített. A földre zuhantam, majd gyorsan a hátamra fordultam, és felkászálódtam. Dwayne ott volt, tisztán látott engem. Nem vesztegethettem több időt, mert azzal az életét kockáztatom.
Dehopponáltam. A világ elmosódott, kavargó színtengerré vált körülöttem, benne Dwayne arcával, amely mellett egy zöld fénycsóva villant és süvített el, egyenesen felém.
A színek kivesztek a világból, és helyükbe sötétség költözött. És fájdalom.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Dwayne Warren
INAKTÍV


officer friendly
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
Írta: 2014. szeptember 6. 17:51 Ugrás a poszthoz

Gryllus Matilda


Négykézláb érkezik a sikátor piszkos, nedves betonjára. Érzi, ahogy a lehullott, apró szilánkok a tenyere bőrébe fúródnak. Köhögve tápászkodik föl, majd fordul szembe a kivert ablakkal, melyen át fekete füstben táncoló, fénylő pernyék kavarognak kifelé. Hallja a reccsenéseket, hogy a bútorok öreg és kiszáradt fái sorban megadják maguk a hőnek, ebbe kiabálás vegyül, amiből egy szót sem ért.
A pálcát görcsösen szorítja a baljában, hátrál pár lépést, kis híján felbukik egy fejre fordított acél szemetesben, amely csörömpölve gurul arrébb. A szemével, ami füsttel és apró hamuval ment tele, nehézkesen, hunyorogva találja meg a nőt, a tekintetük találkozik, mielőtt az dehoppanálna.
Az átok a szemközti falba csapódik, széles területen a tégláig leverve a vakolatot. Megrettenve húzódik arrébb, ismét hátrál, egészen a falig. Aprót int a pálcájával, pár elvesztegetett pillanatra behunyja a szemét, a sikátor sötétjét egy fénylő hófehér, nagydarab vaddisznó alakját öltő patrónus világítja be, majd szökken tova a segítség irányába. A körfolyosós, öreg házat ablakai felől különféle emberi hangokat hall, kavargó, zsibbadt fejjel, szinte csodálkozva néz fölfelé. Az átkok odabentről elhalnak, mindössze a tűz ropog rendületlenül.
Bal keze a jobb vállához nyúl, ott megragad valamit, majd egy hirtelen rántással kihúzza onnan. A hosszú, leginkább nyílhegyre emlékeztető fa szilánk gonoszul csillog a rá tapadt vértől.
Tilda.
Egy mély levegőt véve veti bele magát a semmibe, majd dehoppanál. Tudnia kell, hogy ő jól van-e.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Ébredés
Írta: 2014. szeptember 11. 20:15
Ugrás a poszthoz

A világ egy szüntelen zakatoló, sikoltva, rázkódva kanyarodó, fékeveszett vonat volt, egy végtelen, teljes sötétségbe boruló fordulóban, és minden pillanatban azt éreztem, hogy kisiklik alólam a mindenség. Mégsem történt meg, monoton életveszély volt, minden pillanat ugyanolyan rémisztő volt, mint az előző.
Hogy kerültem ide? Egyáltalán hol van az itt? Mi történik, miért nem ér véget? Legyen vége, jöjjön a fény az alagút végén, vagy a néma sötétség, bármi, csak ne ez. Fájt a fejem, épp úgy zúgott, mint a vonat alattam, sőt, úgy tűnt, nincs is vonat többé. Csak a zúgás, a sötétség, és az érzés, hogy mindjárt kisiklok, a falnak csapódom, vagy lezuhanok valahová, hiszen talán nincs is alattam semmi, csak az a mohó feketeség, ami minden irányból körülvesz, és csak a zúgás, ami a pályán tart, ami tart valahol.
Kinyújtottam a kezem, hátha valamibe beleakadok, hátha meg tudok valamit fogni, de olyan volt, mintha egy fekete felhőt markolásztam volna. Puha volt, és érdes, és telis-tele apró, szórós valamikkel. Megmarkoltam, erősen, és a hegyes kis valamik a tenyerembe vájtak, és akkor hirtelen egész testemben érezni kezdtem a súlyt. A saját súlyomat, ami belepréselődött a sötét felhőbe. Nem csupán a fejem, de fájt minden porcikám, minden végtagom, és az egész oldalam, amin feküdtem. Feküdtem.
Belémhasított a felismerés, hogy a szemem csukva van, a fájdalomtól szorítom össze. De mi lenne, ha kinyitnám? Hirtelen vége szakadna a sötétségnek? Vagy akkor jönne a világosság, az örök világosság, ami után már nincs fájdalom, se semmi más érzés? Ha kinyitom a szemem, véget ér ez a borzalom?
Összezavarodtam. Valaki köhögött. Csoszogó lépteket hallottam. Valaki pedig valamit fojtott hangon mormogott maga elé. Kinyitottam a szemem, de először csak foltokat láttam. De egyik sem volt túl fényes. Se túl sötét. Szürke volt, és sárga, és undok barna szín kísérte őket itt-ott. Fertőtlenítő szaga csapta meg az orrom, és mikor odanyúltam, hogy megtapintsam, érezzem, hogy tényleg van orrom, tehát én is létezem, a mozdulattól belémhasított a fájdalom, erősebben, mint korábban.
Felszisszentem, és átfordultam a hátamra. Arcomat sem szúrta tovább a tollpárna. Hol vagyok? És mi történt?
- Valaki.. hahó.. - hangom rekedt volt. Nem használhattam egy ideje.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Lorelai K. Riviera
INAKTÍV


bejegyzett hydromágus
RPG hsz: 213
Összes hsz: 2490
Írta: 2014. szeptember 11. 20:22 Ugrás a poszthoz

Gryllus Matilda
Egy fárasztó ügyelet alkalmával


A monoton napokba visszazökkenni könnyebb volt, mint gondoltam. Akármit csináltam, nem kaptam vissza az emlékeimet, pedig szerettem volna. Úgy éreztem, hiányzik belőlem egy darab, amit erőszakkal kirántottak, kiszakítottak. Elloptak tőlem valamit, amit vissza akarok szerezni. De sajnos nem tehetem, azt sem tudom, ki volt az. Azt sem tudom pontosan, hogy történt, csak Kim elmeséléseiből. Utálom ezt a helyzetet, nincs más választásom, mint megadni magam és igába hajtani a fejem, pedig ez nem jellemző rám... azt hiszem. Annak viszont örülök, hogy azt, aki vagyok, nem veszítettem el, nem vagyok egy élettelen valaki, üres tekintettel, jellem és minden további nélkül. Nem, ugyan, én el sem tudom képzelni magam tehetetlenül.
A kórházban segítettem, a hopp-hálózattal nem volt messze, nem is tartott sokáig. A pénz is jól jött, most, hogy elkezdtem a saját életem, a saját lábamon. Bár eddig sem éltem a szüleim nyakán (állítólag), de ez azért más volt. Saját háztartás, munka, feladatok, felelősség, minden. Bár nem féltem tőle előre, ismerem magamat, tudom, hogy a jég hátán is megélek, ha kell. És kapaszkodó, segítség nélkül is megoldom a dolgaimat... akkor is, ha nem muszáj. Szóval a kórházban dolgozni nem olyan nehéz munka, mint amit néha Japánban csináltam. Általában rutinfeladatok, emberek ápolása, sebek ellátása, a gyógyítók mindennapjai. A legtöbb dolog olyan érdekes, mint az irodai dolgozóknak postára járni, bár én azért több lelkesedéssel csinálom. Nem akármilyen munka az enyém, visszaadhatok valamit az életnek, kicsit visszafizethetem a kölcsönt, amit a születésemkor vettem fel.
Éppen egy beteg mellett ültem, gyöngyöző homlokát vizes kendő helyett pár kézmozdulattal, hydromágiával mostam le és hűtöttem le a bőrt. Két ággyal arrébb azonban egy nő feküdt, nyugodt álom helyett szenvedett, látszott rajta, hogy fájdalmai vannak. Gyors, gyakorlott mozdulatokkal álltam fel, sétáltam oda, elővéve a pálcám. Egy kézmozdulattal odahúztam egy széket és lecsüccsentem rá, egyenesen a nő mellé.
- Nyugodjon meg, kórházban van, biztonságban. - Jobbnak láttam egyből letisztázni vele, hogy ne pánikoljon be. - Elárulja, hol fáj, mik a panaszai? Segíteni szeretnék magán, bízzon bennem.
A hangom határozott, mint mindig, a tekintetem viszont megenyhül, ahogy végigpillantok rajta. Sajnálom őt, hiszen pontosan tudom, milyen úgy felébredni, hogy minden elveszett. Hogy semmid nincs, ezen a kórházi ágyon, a szobán és az ápolódon kívül. Tudom milyen kifosztva feküdni, üresen, félig eltávolodva önmagadtól.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Üresen
Írta: 2014. szeptember 11. 20:40
Ugrás a poszthoz

Nem tudtam, hol vagyok, sem azt, hogy miként kerültem ide. Mindenütt ágyak vettek körül, szigorú sorokba rendezve, úgy tűnt, egyik végeláthatatlan ponttól a másikig. Az ágyakon pedig emberek feküdtek. Némelyiken mozdulatlanul, másokon pedig furcsa pózokba merevedve, vagy épp rángatózva, de közvetlenül mellettem például egy férfi néhány centivel az ágya felett lebegett, de ez csak néhány másodperc elteltével jutott el a tudatomig.
Homályosan láttam, de tompán érzékeltem minden mást is. Valaminek a hatása alatt lehettem. Talán fájdalomcsillapító. Nem sokat használt.
Mennyi ideje lehettem itt? És.. hol voltam előtte? Mielőtt azonban komolyabban elgondolkodhattam volna, reszketeg szavaimra felbukkant mellettem valaki. Nem láttam jól az arcát, mert pont úgy áll meg, hogy az egyik felettünk fényló lámpa glóriát vont feje köré. Akár egy angyal.
- Kórházban? - Teljesen logikus volt, ha kicsit is belegondoltam volna, ám nem volt erőm belegondolni. Még túl élénken élt bennem, hogy egy pillanattal ezelőtt végtelen sötétségben zuhantam. - Nem emlékszem..
Egyszerre nem bántam a fájdalmat. Éreztem, lüktetett, de legalább jelezte, hogy élek, nem álmodom, és amíg fáj, addig észnél is tart legalább. Emlékezni akarok, emlékeznem kell! Ha most bead valamit, ami eltompít, nem jövök rá, mi történt.
Megpróbáltam felülni, ám azonnal éreztem, hogy nem megy. Karjaim görcsösen megremegtek az erőfeszítéstől. Nem, ez teljesen hasztalan, most legfeljebb a fejemet használhatom.
- Miért nem emlékszem, hogy kerültem ide? - kérdeztem, és próbáltam felidézni az utolsó emlékképeim, de hiába. Ugye nem valami balesetet szenvedtem? Más is megsérülhetett? Annabellel minden rendben?
- Itt van a húgom? - más már eszembe sem jutott. Azonnal ő, és csak ő. És ahogy rágondoltam, fájdalom nyilallt a halántékomba, és furcsa, fehér foltok jelentek meg lelki szemem előtt. Mintha az emlékeimet feldolgozó filmszalagot több helyen kiégették volna. Valami volt Annabellel. Ez biztos.. valami..
Pánikba estem, és az előbbi sikertelen megmozdulást figyelmen kívül hagyva ismét megpróbáltam felkelni az ágyból, ezúttal a széle felé hemperegve. Így persze ismét feljajdultam.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Lorelai K. Riviera
INAKTÍV


bejegyzett hydromágus
RPG hsz: 213
Összes hsz: 2490
Írta: 2014. szeptember 11. 20:56 Ugrás a poszthoz

Grllyus Matilda
Egy fárasztó ügyelet alkalmával
Zenécske <3


Amikor a nő nem hajlandó válaszolni a kérdéseimre, kissé összehúztam szemöldökeimet. Semmi baj Lori, türelmesnek kell lenned vele. Én ne lennék megértő? Pontosan tudom, milyen, amikor felébredsz és hirtelen semmid sincs, eltűnt, amit eddig felépítettél. Mindent kezdhetsz újra, teljesen elölről. Az emberek mindig Delete gombot kívánnak az életükre. Legszívesebben beleverném a fejüket valamibe, amikor erre gondolnak, hátha megtapasztalják, milyen is az valójában. Elárulom: borzalmas. Az elveszettség, kiszolgáltatottság az előttem fekvő nőn is látszik, türelmesen pillantok rá, szokásos, kimért vonásaimmal.
- Igen, kórházban van. - Helyeslem egyből, amikor visszakérdez. Ezt ideje lenne feldolgoznia. Közben lassan mellé ereszkedek egy magas székre, onnan pillantok le rá. A pálcám már a kezemben, hogy segíteni tudjak neki. De csak nem akarja elárulni, hol és mije fáj pontosan. Én csak találgatni tudok vaktávban, de így nem lesz sok értelme. Lassan eresztem ki a bent tartott levegőt.
- Valószínűleg fejsérülése van és ha nem tévesek a vizsgálataim, nemrégiben egy átok találta el. - Bizony, egy olyan átok, aminek a hatását már én is nagyon jól megtapasztaltam. Nem voltam biztos benne, még nem mondhattam biztosra, eddig ébren sem volt. Nagyon remélem, hogy nem az történt vele, amire elsőre gondoltam. Végül megköszörültem a torkom feljebb emeltem az állam, továbbra is szigorú vonásokkal pillantottam rá.
Egyre zavaróbb volt őt nézni. A szeme, a vonásai... biztosan nem találkoztam vele korábban. Mégis nem tudtam szabadulni az érzéstől, hogy ismerem valahonnan. Ez az érzés a bőröm alatt bujkált, belülről viszkettem tőle, ahol még csak meg sem tudtam vakarni. Kellett némi idő, mire összeszedtem magam teljesen, és visszafogtam az érzés okozta grimaszaimat. Dolgozok, kimérten kell viselkednem. Miért nem akar menni?
Kifújok egy nagy adag levegőt.
- Nem tudok semmit a húgáról, egyedül került ide. Ha magával is volt, bizonyos, hogy nem szorul kórházi ápolásra. De ezidáig látogatója sem volt. - Teszem hozzá kissé halkabban, nem tudom, az emberek hogy reagálnak erre. Valahogy a nő közelségétől gombóc nőtt a torkomban, pedig nem szoktam ilyen szerencsétlenül viselkedni. Amikor ismét megpróbált felülni, egy határozott mozdulattal, a vállainál fogva toltam vissza az ágyba. Vannak páciensek, akik nem hajlandók megülni a fenekükön. Semmi baj, rájuk is fel vagyok készülve.
- Ne akard, hogy odakösselek. - Figyelmeztetem kissé összeszűkített szemekkel, majd lerakom a pálcám egy apró sóhaj kíséretében és előveszem a kórlapját és egy tinta nélkül is funkcionáló pennát, majd ismét rápillantok. - Kezdjük egyszerűbb kérdésekkel. Neve, születési helye, ideje, lakcíme... - Sorolom monoton hangon a kitöltendő adatokat. Volt idő, amikor naponta ezer ilyet is meg kellett csinálnom, amikor még csak kis szárnysegéd voltam. Baromira unom, de nincs mit tenni. Csak reménykedni tudok, hogy segítőkész lesz.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2014. szeptember 14. 11:35 Ugrás a poszthoz

A fájdalomtól és belém adagolt bájitaloktól kábán, összeszorított szemekkel, nagyokat sóhajtva, magamat nyugtatva próbáltam emlékezni. Erőlködnöm kellett, nem számított más, csak az, hogy rájöjjek, mi történt. Mert fontos volt, tudtam. Éreztem.
  - Egy átok? - nyitottam ki a szememet riadtan, amikor valahol mélyen mintha felbukkant volna bennem az emléke, ahogy a nő megemlítette a dolgot. Azonnal tudtam, hogy igaza van. Szinte láttam is a felém száguldó zöld fénysugárt. És akkor mintha a fájdalom is felerősödött volna. De nem, csak az emléke. Emlékeztem a fájdalomra, amit akkor tapasztaltam. Mintha darabokra téptek volna.
Erőlködve a karomra pillantottam, melyet kötés fedett. Ráébredtem, hogy szinte az egész testem be van pólyálva. Valami kenőcs bizsergető hatását éreztem alatta.
  - Nem csak a fejem sérült meg, igaz? - kérdeztem kínlódva, miután hiába próbáltam kipattanni az ágyból Annabellt keresve. Nem volt itt, de ez önmagában még nem nyugtatott meg. Az, hogy nem szorul kórházi ápolásra, mást is jelenthet azon felül, hogy nincs semmi baja.
Az angyal visszanyomott az ágyra, és a lekötözésemmel fenyegetett. Zilálva bólintottam, majd ráztam meg a fejem, mikor ráébredtem, hogy nem megfelelően jelzem számára a mondandómat.
  - Ne, nem megyek sehova.. ígérem - nyögtem erőlködve. Meg akartam keresni a húgomat, méghozzá azonnal, de reálisnak kellett lennem. Nem voltam képes rá. Még nem.
Ismét a nőre fordítottam ködös tekintetem, és most először láttam meg a vonásait. Nem tisztán, de láttam őt. És tudtam, hogy ismerem. Merlinre..!
  - Lorelai..! - Hirtelen semmi mást nem tudtam mondani. Ő volt az.. eltűnt már.. nem is tudom, mióta, és most.. rémisztő gondolat hasított a tudatomba. Talán annyira súlyos a sérülésem, hogy felismerhetetlen lettem?
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Lorelai K. Riviera
INAKTÍV


bejegyzett hydromágus
RPG hsz: 213
Összes hsz: 2490
Írta: 2014. szeptember 14. 14:11 Ugrás a poszthoz

Grllyus Matilda
Egy fárasztó ügyelet alkalmával


Ahogy elhangzik az átok szó, a nő ijedtsége csak fokozódik, én pedig magamban sóhajtok egyet. Ezt jobb most nem kiadni.
- Semmi baj, ahogy mondtam, ez még nem teljesen biztos. - Nyugtatom meg, de nem ígérgetek neki mindenfélét. Csupán felhívom a figyelmét a tényre, hogy amíg nincsen semmi bizonyíték, addig nem kell pánikolnia. Igazából akkor sem, ha bizonyíték van rá, mert az nem segít, sajnos nem. Én is tudom, mennyire kétségbeejtő érzés, ó, de még mennyire, hogy tudom. Most mégis arra próbálom sarkallni, hogy maradjon nyugodt és gondolkodjon racionálisan. Na, egy ilyen helyzetben mindent lehet, csak ezt nem. Elfojtok egy ironikus mosolyt.
Aztán lassan kezdi érzékelni a testét, a környezetét, lehet, hogy lassan össze is teszi, miért van itt. Nem tudom, mi zajlik a fejében, de amikor meghallom a kérdését, nyelek egyet. Nem szokásom ilyesmit csinálni, de nagyon sajnálom őt és úgy segítenék neki. Ami azt illeti, tudnék is, kevésbé unalmas módszerekkel, de hivatalosan még nem használhatom az elemi mágiát. Kicsit megszorítom a kórlapot a kezemben, sorosabban zárom össze az állkapcsomat, hogy elnyomjam az érzelmességet. Az ispotály nem az a hely, ahol lehet így viselkedni.
- Sajnos igen. - Válaszolom halkan, majd próbálok egy biztató mosolyt varázsolni az arcomra. - De ne aggódjon, már nem olyan vészes és idővel minden rendben lesz. - Ezt meg merem neki ígérni, hogy idővel helyre fog jönni teljesen, de valószínűleg lesz majd egy-két nyom, ami emlékezteti majd a sérülésére. A frontok érkezésekor fellépő indokolatlan fájdalom, vagy csak a rossz mozdulatok okozta szenvedés. Apró nyomok, amik majd beolvadnak a hétköznapjaiba, és habár egy idő után már nem is érzi őket furcsának, jelentőségük lesz, vagy inkább megmarad. De ezzel meg lehet tanulni együtt élni. Igazából én hiszek benne, hogy amíg él az ember, bármivel meg lehet tanulni együtt élni. Végtagvesztés, betegség, ezeket lehet kezelni, helyettesíteni, pótolni, csökkenteni a szenvedést és új világok felé terelni az embert. A halált viszont már nem lehet meggyógyítani, sajnos nem. És örülök, hogy ő életben van. Ma éjjel nem fogunk senkit elveszíteni, amíg én itt vagyok, addig biztosan nem.
- Rendben. - Bólintok egy aprót, visszafogottan mosolyogva, majd kissé türelmetlenül dobolok a tollammal a papíron. Nagyon remélem, hogy emlékszik a nevére, az alap adataira, akkor könnyebben nézhetem meg az eltűnt személyek listáját és kereshetek valakit, aki azonosíthatja őt. A feji sérülései miatt nem lehetek benne teljes mértékben biztos, hogy tudja magáról ezeket. Az pedig kellemetlen helyzet, igazán kellemetlen mindenkinek.
Arra ocsúdok fel, hogy a nevemen szólítanak, fel is kapom a fejem, körbenézek, ki lehet az. Aztán leesik, hogy a nő szólított így, én pedig nyugodtan pillogok rá.
- Honnan...? - Motyognám halkan a kérdést, de nem fejezem be. Nem vagyok hozzászokva, de ideje lenne. Lehet, hogy ismertem régebben? Ismertük egymást? Ettől kissé izgatott leszek, lejjebb engedem a táblát, nyelek egyet. Azt hiszem, kissé bizakodó az ábrázatom, pedig tudom, hogy vissza kéne fognom magam.
- Ismersz engem? - Kérdem kissé óvatosan, mert lehet, hogy csak összekever valakivel, aki hasonlóan néz ki, mint én. Hiszen most kapott felejtésátkot, nem lehetek biztos semmiben, amit mondd, de... talán ezért volt olyan ismerős érzésem a bőröm alatt. Nem tudom mi történik, de próbálom nem belelovalni magam, hogy feleslegesen koppanjak. Inkább megvárom, amíg válaszol.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2014. szeptember 14. 14:56 Ugrás a poszthoz

Lori


"Nem teljesen biztos". Pedig az volt.
Próbált megnyugtatni, elvégre ez volt a dolga, de hiába, mert tudtam, hogy nincs mit bizonygatni, pontosan az történt velem, amitől ő is tartott. Fehér foltok ültek az elmémen, következetlenek, álomszerűek voltak az emlékeim. Ott volt minden, de nem egészen. Mintha emlékeim szövetét molyok rágták volna meg, némelyiknek nem volt értelme, és láttam arcokat, akiket tudtam, hogy ismernem kéne, de mégsem tudtam hova tenni őket.
Könnyek szöktek a szemembe. Végigcsorgott arcomon, és éreztem, hogy égeti, csípi. Érzékeny volt a bőröm. Kezem felemeltem, de végül nem mertem megérinteni. Hallottam a nő hangján, hogy másként cseng, mint eddig. Halkabb, gyöngédebb volt. Rettenetesen nézhettem ki.
  - Értem - feleltem erőtlenül, nagy nehezen visszanyelve további könnyeim. Nem érdekelt soha igazán a külsőm, én úgysem látom magam többnyire, de másokat féltettem tőle. Ki akar majd könyvtárba járni, ha rám sem bír nézni a könyvtárosra? Buta kis gondolat volt, ha nem fájt volna, még nevetek is rajta.
De fájt, ahogy minden más mozdulat is, ezért aztán a lekötözést is megúsztam. Nem is jutottam volna messzire, és a hiábavaló mocorgással végképp nem mentem volna semmire. Tartottam tőle, hogy tényleg megtenné, az ágyhoz kötne; elég eltökéltnek tűnt, valószínűleg nem is én voltam az egyetlen beteg itt, aki saját gyógyulását fenyegetve, azzal mit sem törődve inkább elment volna, minthogy ezen a szörnyű helyen legyen.
Aztán a nevemet kérdezte, de én az övével feleltem. Észre sem vettem, milyen furcsán hangzik ez, mintha csak engem is úgy hívnának, mint őt. De érezte, hogy őt szólítottam, láttam rajta. De a felismerést irányomban nem. Nem értettem semmit.
  - Nem.. nem ismersz meg engem? - Rettentően féltem, tényleg szörnyen elváltozhatott az arcom. De nem szabadott erre koncentrálnom, nem eshettem kétségbe.
  - Bogolyfalván találkoztunk.. barátok.. barátok vagyunk. - Kissé elbizonytalanodtam, mert az őróla szóló emlékeim is néhol hiányosak voltak. De nem álmodhattam! Ő valóság.. érzem, tudom, hogy közel áll hozzám. Nagyon sok időt töltöttünk együtt, gyakran találkoztunk a faluban. - Az utóbbi néhány hónapban leveleztünk is. Elmentél valahova keletre, és aztán eltűntél.. nem hallottam felőled.. Lori, Tilda vagyok. Gryllus Matilda. - Ahogy kiejtettem a nevem, megrohant pár ködös emlékkép is. Egy őszhajú férfi arcát láttam. Egy számomra nagyon kedves ember volt, és mégsem tudtam, kicsoda. Összezavarodtam, és ismét könnybe lábadt a szemem.
Utoljára módosította:Gryllus Matilda, 2014. szeptember 14. 14:57
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Mácsai Mina Izabella
INAKTÍV


CsöppWarren | Kávéslány
RPG hsz: 470
Összes hsz: 963
Írta: 2014. szeptember 23. 20:27 Ugrás a poszthoz

Apa és anya

Nem vagyunk bent olyan nagyon régóta, de egyszerűen már nem tudok nyugton maradni. Szeretném, ha az ítéletet kimondanák. Tudom, hogy anyának azért egy kicsit fáj, hogy inkább apa nevét szeretném viselni, ám nem ellenkezett egy pillanatig se, sőt, mindig mosolygott, kedvesen érdeklődött. Amikor velem erről az egészről beszélgettek a szüleim, olyan volt, mintha egy család lennénk. Tudom, furán hangzik, és tudom, hogy ilyen már sosem lesz, és talán sosem volt, de mégis jó volt. Nem veszekedtek, korrekten kommunikáltak velem. Felkészítettek arra is, hogy mi várható, hogy ne legyek biztos semmiben, hiszen apa életvitele nem éppen olyan, mint például egy könyvelőé. Mindkettejük meghalhat egy lépcsőfok miatt persze, de amíg a könyvelőt a számok támadják, addig apát minden halálos, és ezt valószínűleg az ítéletet hozók is tudni fogják. Ott ülve mégis szörnyű érzéseim vannak. Nem tudok nyugton maradni.
Amikor kihívtak, hogy engem is meghallgassanak, tudtam, hogy szépen, érthetően, és lényegre törően kell beszélnem, mégsem sikerült. Áradoztam. Mostanában sokat áradozok a szüleimről, de nem tehetek mást, hiszen tudom, hogy mindent, ezt is, főleg értem teszik. Csak mondjátok már ki, had mehessünk innen. A szoknyám szélét piszkálom idegességemben, remélem, hogy leköt annyira, hogy ne számoljam magamban a másodperceket, a perceket, amíg bent vagyunk. Végre ítéletet hirdetnek, hihetetlen, hogy ennyit kell szöszmötölni, hiszen mindent átbeszéltünk otthon, hogy ne tartson sokáig. Apa még meg is fürdött, és egész szépen felöltözött, hogy lássák, nem rossz ember ő.
Hatalmas sóhaj hagyja el az ajkaimat, rosszabbra számítottam, ám mégis a lehető legjobbat kaptuk. Nem bírom ki, odaszaladok, és megölelem apát, aztán persze anyát is. Ennek így kellett lennie. Az ujjaim már teljesen elgémberedtek attól, hogy keresztbe tartottam őket, annyira drukkoltam a sikerért. Sikerült. Széles mosollyal lépek ki a Minisztérium épületéből a szüleim előtt, és a kivételesen szép időben még pördülök is a tengelyem körül, mielőtt elkapnám apa és anya kezét. Tudom, hogy a tizenhárom évesek már nem nagyon mászkálnak a szüleikkel kézen fogva, de hát ez a nap más, ez a nap ünnepnap lesz most már örökké.
- Eszünk egy sütit? Vagy kettőt? Én fizetek!
Még jó, hogy tettem el a zsebpénzemből, most először fogok költeni belőle, mivel eddig mindig eltettem, így mostanra már csinos kis vagyonnal rendelkezem, amit anya a ház vásárlásakor nem fogadott el, így aztán itt az ideje, hogy én is hozzájáruljak valamivel – még ha csak ennyivel is – a költségekhez.  
Utoljára módosította:Mácsai Mina Izabella, 2014. szeptember 23. 20:35
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Dwayne Warren
INAKTÍV


officer friendly
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
Írta: 2014. szeptember 24. 16:13 Ugrás a poszthoz

Mácsai (Warren?) Mina & Zója

az örödik kerületben
az MMM kihelyezett bírósági épületeinek egyike előtt


Úgy tűnik mindenki meglepődve - a lánya pedig látható megkönnyebbüléssel - vette tudomásul ma reggel, hogy Dwayne Warren is képes emberhez méltóan felöltözni. Az általános megrökönyödést akár sértésnek is vehetné, hiszen nyilvánvalóan képes rá, elvégre a fegyelmi tárgyalások során sem árt, ha összekapar valami elegánsabbat a szekrény mélyéről. A mai napnak pedig különösen nagy tétje van, ezt tudta ő is, ahogy nyűgösen nyakkendő után kutatott egy kartondobozban, eleget téve a Minának tett ígéretének. Apa, kötötte a lelkére az előző nap a lánya, ma jól nézz ki, oké?
Oké.

Lesüti a szemét, ahogy kilép az égető napfényre. Egyik kezét a zakója zsebében nyugtatja, a másikban a hivatalos határozat fekete mappába rejtett változatát fogja. A passzív, nyomasztó félelem, ami napok óta mardosta, csak lassan oldódik föl, magában pedig annyit szoktatta magát a negatív ítélet gondolatához, hogy a tudtáig lassan jut el a hír. Az apaság elismerésébe persze a bíróság nem köthetett bele, hiszen mindkét jelenlévő fél egyetértésben állította a dolgot, a gyermek felügyeleti jogának elbírálása azonban már az asztalok mögött ülő véneken múlt. Az életvitele és állampolgárságának problémái miatt pedig ő személyesen nem is számított semmi jóra. Különösen nem közös felügyeletre.
Aminek a bizonyítékát a kezében szorongatja.
Mármint abban, amibe nem csimpaszkodik bele a most-már-hivatalos lánya. Az ő kérésére csak bólint, ha kajálni akar, hát kajálni fognak, mint egy furcsa család. A szeme Zójára siklik, közben igyekszik elintézni, hogy az ugráló lányka ne ficamítsa ki a bal vállát.
   -  Akkor így oké minden, nem?

Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Dr. Mácsai Zója
INAKTÍV


Félvéla pszichomókus | Mrs. DW
RPG hsz: 519
Összes hsz: 1076
Írta: 2014. szeptember 24. 18:41 Ugrás a poszthoz

Warrenék


Az elmúlt éjszaka alvászavarát, ma sok szépségtrükkel sikerül elfedni. Az, hogy ideges, egyértelmű, ám gyakorlatilag semmi sem látszik belőle. Köszönhetően az éveknek, na meg az alatta szerzett rutinnak, képes egész jól elhitetni a világgal azt, amit ő akar. Hogy ma mit akar? Örömöt. Valahol mélyen boldog is, ám emellett persze ott a szomorúság, hiszen Mina úgy lelkesedik még mindig az apja iránt, mintha Dwayne Warren igazából nem is halandó volna. Öltözés közben kétszer is meggondolja a szoknyát, cseréli, van rövidebb és hosszabb is, végül egy harmadiknál dönt, amit elég elegánsnak gondol. A tett helyszínére érve, kénytelen elmosolyodni, hiszen Mina minden aggodalmát leküzdve a férfi tényleg nagyon jól fest.
- Jól nézel ki.
Nem nagyon beszéltek az utóbbi időben, egy nem is olyan régi kirohanása miatt, amit valahogy nem akar visszacsinálni. Szörnyen bosszantja, hogy a férfi is tudja a kis titkát, és mégis, annyira jól esik, hogy elmondta neki. Végre felszabadult, szó szerint érezte, ahogy a kövek, sőt sziklák lezúdulnak a szívéről. Ez az érzés jelenleg felülír mindent, csak a zavarát nem, ha a férfi közelében van. Mindenesetre igazi úriasszonynak is mondhatnánk, hiszen nem szenved, és nem játssza a drámakirálynőt. Elfogadta a helyzetet, és nem is akar keresztbe tenni. Elfogadta a férfi érzéseit, és tiszteletben tartja őket.

***


Hosszúra nyúlik az egész procedúra, és különösen zavaró, hogy többször is „doktornőnek” szólítják. Mintha egy gyilkosság tárgyalásán ülnének, ahol ő az egyik szakértőként, mint kutatást végző ember van jelen. Nem mintha nem lenne büszke arra, amit elért, de ez most a magánélete, nem pedig a munkája. Aztán kínos percek után megszületik az ítélet, és halvány mosollyal fogadja a lánya ölelését, még néhány szót váltanak bent, majd kisétálva, a lányka kezét fogva indulnak el arra, amerre Mina akar. Ez a nap erre lett szánva.
- Persze, minden.
A lányka előreszalad, ő lassít a léptein, remélve, hogy Dwayne is megteszi, és kicsit lemaradva tud vele néhány szót váltani.
- Miközben pakoltam, találtam egy nyakláncot. A nagyapám szerezte, még Mina születésénél, azt mondta védelemmel látja el, ha jól emlékszem, de nem érdekelt akkoriban, hogy mit mond. Rúnázott, ha jól láttam, viszont nem sokat értek hozzá. Nem néznéd meg nekem valamelyik nap? Ha tényleg jó, szívesen nekiadnám, de azért megátkozni nem akarom a gyerekemet.

Utoljára módosította:Dr. Mácsai Zója, 2014. szeptember 24. 18:51
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Katie Runa Blackwood
INAKTÍV


Rúnafejtő és -fordító
RPG hsz: 271
Összes hsz: 6738
DzsimDzsem, megkenem :3
Írta: 2014. szeptember 24. 21:07
Ugrás a poszthoz

MecCoy bácsi - szombat délelőtt

Hideg vaaan. De olyan nagyon hideg, az a "bemászom a kabátod alá és kirázlak a bőrödből is a nyár után" hideg. Elképesztő, milyen pálfordulást jelent a nyár után betoppanó ősz mind öltözködés, mind kedv terén. Újra iskolapadba ülnek a nebulók, ismét fel kell kelni reggelente, tanulni a változatosság kedvéért, hozzászokni a változásokhoz, no és persze akad ezer és egy más teendő a listán, ünnepek, elvégzendők, beadandók, fúhh... Alig győzte kapkodni a fejét újabban, hogy mik történtek az iskolában, de hát ma délelőtt azért szabadult ki az Ádámtól kölcsönzött engedély segítségével, hogy felkészüljön az idei hajrára. Ugyanis teljesen lemerültek a készletei, füzetek nulla, írószer nulla, olvasnivaló NULLA. Ez a legborzalmasabb az egészben, hogy nem lesz mit olvasson esténként. Ja és azt nem is említettük, hogy nem tudtak együtt jönni a barna hajú hercegével, mert amannak gyakorlata van. Természetesen. Nem szereti néha az aurori mestertanonc gárdáját. Ellopkodják tőle a fontos személyét, de ha egyszer ez Greg hivatása, fejet hajt előtte egy kis nyögvenyeléssel.
A budapesti utcák szombat dacára nyüzsögnek; a Keleti környéke (ahova berobogott a szerelvény) tele van egyrészt gyanús alakokkal, portékájukat kínálgatom simlisekkel, másrészt, ahogy megindul az előzőleg már feltérképezett utcán, végigbaktat egy másikon és kiér a Hősök teréhez, no ott meg a ferde szemű embertársak tolonganak kamerákkal a kezükben. Muglik- somolyogva dugja zsebre apró kezecskéit, miközben helyre rakja fején a napszemüveget. Villódzó őszi napra ébredtek ma és elindulni enélkül a kellék nélkül öngyilkosság a retinára nézve.
Kissé fázósan húzza összébb magán a széldzsekijét, feljebb tornázza a hátizsákját és jókislány módjára megindul... az Andrássy-n egy darabon. Já, Runa szeret nézelődni újabban, felfedezni azt, amiről már olvasott és Budapesten nem olyan sűrűn engedik kóvályogni, lévén borzasztó az egyensúlyérzéke. Ádám most is csak olyan "felszerelésben" eresztette ki a kapun, ami megtartja minden porcikáját és még sebtapasz is került a cókmókjához. Mint egy vérbeli óvodásnál, szörnyű.
Nos, az mind szép és jó, hogy elindul, de ugyebár ő kinézett magának helyeket és az iskolában internet nincs, a faluban pedig elfelejtette Ádám gépéről kikeresni a koordinátákat. Az ám, így hogy fogja megtalálni az antikváriumot? Jó kérdés. Ekkor jön a képbe mások megszólítása, hm... Igen, Runáról beszélünk. Aki leszólítana egy embert. Segítséget kérne. Abszurd helyzet, fatal error, warning during processing information. Ennyire még nincs kiképezve a kisasszony és bár a szándék megvan, hogy az előtte haladó, létrányi magas fickót megszólítsa, nincs annyi hangja, hogy mindezt kivitelezze is. Egy szerencsétlen momentumában ráadásul oly sikeresen megbotlik, hogy nekivágódik homlokkal előre a másik hátának. Veregesd magad vállon, kislányom, csodás szerencsétlenkedést okoztál ismét.
- Sa-Sajnáálom.... - Dadogja a kis ügyetLenke, miközben még mindig nem volt képes kiegyengetni magát a másik hátából, csak ott balszerencséskedik, hogy kihúzza magát. Azt mondani sem kell, hogy a folyamat közben vagy kétszer még megfejeli itt-ott szegény fiatalembert, egyszer alkaron, egyszer meg vállon. Szép kis kezdés.
Utoljára módosította:Katie Runa Blackwood, 2014. október 24. 05:33
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Dwayne Warren
INAKTÍV


officer friendly
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
Írta: 2014. szeptember 24. 21:52 Ugrás a poszthoz

Zója & Mina

az örödik kerületben
az MMM kihelyezett bírósági épületeinek egyike előtt



Elengedi a lánya kezét, hogy az előrerohanhasson. Buzgó kis energiamócsing az a gyerek, az eredendő hiperaktivitását biztosan az apai ágról örökölte. Mélyen fájó belegondolni, hogy ebből a cserfes lánykából évek múltán felnőtt nő lesz, ki tudja, milyen hibákkal. Talán elköveti mindazt, amit a szülei - vagy a felét, az is bőven elég lenne. Dwayne tudja, hogy aggódnia kellene. Tisztában van vele, hogy egy valamirevaló szülőnek ez lenne a dolga, az állandó páni félelemnek kellene mozgatnia ebben az időszakban.
És mégse. Papír ide vagy oda - érzelmileg közelebb áll egy közeli baráthoz vagy nagybácsihoz, mint aggódó apához. Ez bizonyára örökre így is marad.
A másik kezét is a zakója zsebébe csúsztatja, a napfény ellenére csípős az  őszi levegő. A tekintete a lányáról a volt barátnőjére siklik, kissé megemeli a szemöldökét jócskán túlnőtt tincsei alatt.
   -  Rúnázott medál, eh? Az amit én adtam gondolom már nincs meg. Ja. De különben megnézem, hozd be valamikor az irodába. Valamennyit még tudok róluk, azt meg tudom mondani, hogy meg van-e átkozva mondjuk.

Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Jimnie Meccoy
INAKTÍV


a Bagolykő metsző szele
RPG hsz: 31
Összes hsz: 1891
Írta: 2014. szeptember 24. 22:12 Ugrás a poszthoz

× Runa


Mindent összevetve nem állíthatjuk, hogy a Garay utcai olcsó kis kínai büfében jó lett volna a koszt. Szezámmagos csirkegolyóik nélkülözték mind a valódi húst, mind a valódi szezámmagot, ellenben klassz édes-savanyú öntet járt hozzájuk, a trutyis fajtából. Ez azért is remek, mert a szósz használatával a pult mögötti minden étel egyféle ízű lesz – a választási hiba így minimálisra csökkenthető –, másrészt az enyhén avas összetevők mellékízét is elnyomja.
Jimnie e gondolatokkal a fejében bámult kifelé a kifőzde ablakán, miközben zöldséges tésztája maradékát felcsavarta a villára (előzőleg pálcikát kért, de hamar kiderült, hogy a hagyományos evőeszközökkel egyelőre még gyorsabban megy az étkezés). Egy nehezen analizálható zöldségdarab cigányútra ment, s csak félperces köhögéses haláltusa után került vissza ismét a tányérba (a fajtáját ekkor sem sikerült megállapítani). Miután az étel elfogyott, Jimnie (egy Rákóczis bankóval szegényebben) kilépett a büféből, gondosan táskájába csúsztatva a pergamenköteget, amit olvasott. Nemrég jelentkezett az iskolába tanárnak – ennek esélyét nem sokkal korábban még abszolút minimálisnak látta volna, de hát változnak az idők –, s a pozitív választól felderülve indult el hazafelé.
A Jókai utcában volt lakása. Udvari kis garzon, az a fajta, ahová a szomszéd Terike néni bájos csevegése éjjel-nappal behallatszik, s ahová a tűzhelyen piruló hagyma cseppet sem kellemes szaga is előszeretettel kígyózik be. Most, hogy már csak napokat tölthet otthon – mivel nemsokára ismét nagy szeretettel várja a kastély egy dohos szobája –, mindenképpen szeretett volna hazaérni s aludni egy jót. Az ablakokat mindig gondosan bezárta, általában le is függönyözte – az állandóan elfüggönyözött lakás pedig bizony pletykákat szült a házban, amit Terike, Ilonka és Marika néni előszeretettel terjesztett tova. Valójában csak annyi volt az ok, hogy ne lássa meg senki, amint pálcájával varázsol, de ezt persze a szomszédság nem tudhatta. Isten tudja, mit hittek hát.
Már az Oktogon fele járt, mikor felötlött benne, hogy utolsó pesti napjai egyikén bedob egy csokis mekfrízt, irányt változtatott hát. Ám még mielőtt a gyorsétterem kapujához odaért volna, valami hatalmas dolog ütődött a hátának, ő pedig térdre borult, elejtve a kezében tartott táskát. Hátrasandított – valami ismeretlen fiatal lány esett neki a hátának, halványan ismerősnek tűnt… De nem, kizárt, hogy ismeri.
- Nézzen már az orra elé – szólt hátra ingerülten, és megmasszírozta vészjóslóan megcsikordult vállát. A lányra kissé udvariatlanul bár, de ügyet sem vetett többet – annál inkább a táskájára szegeződött a pillantása, amiből különféle holmik estek ki, ízléses bazárt kialakítva a macskakövön. Szájába harapott, amikor észrevette, hogy varázspálcája tőle két méterre hevert az aszfalton – a járdán siető legalább harminc fő pedig hol az ő furcsa kettősüket, hol a pálcát figyelte csodálkozó pillantással.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Dr. Mácsai Zója
INAKTÍV


Félvéla pszichomókus | Mrs. DW
RPG hsz: 519
Összes hsz: 1076
Írta: 2014. szeptember 24. 22:18 Ugrás a poszthoz

Dwayne, Mina

- Hm?
Még jó, hogy nem nyitja ki a száját, nem szeretné firtatni a dolgot túlságosan, próbálja visszakeresni, hogy mikor kapott medált, főleg rúnázottat Dwayne-től. Nem volt hosszú, de igen intenzíven telt az a nyár, sok felé voltak, sok mindent csináltak, de erre biztosan emlékezne.
- Miért ne lenne meg?
Hárít, alig érezhető a bizonytalanság a hangjában, de azért még neki is feltűnik. Nyel egy nagyot, és Mina felé fordítja a tekintetét, aki épp egy egész aranyos kávézó menüjét olvassa, majd egy idősebb hölggyel kezd beszélgetni, aki láthatóan ott dolgozik. Nincs olyan messze tőlük, mégis hallótávolságon kívül, de azért szemmel tartja, hiszen ismer számos borzalmas történetet, szülő mellett eltűnt gyermekekről, és nem  is tudja mit tenne, ha Minának akár csak a haja szála is meggörbülne.
- Nem vagyok akkora szívtelen szörnyeteg, mint amekkorának gondolsz. Tudod…
Egy pillanatra megáll, mielőtt még ostobaságot mondana, vagyis nem ostobaság, nagyon is értelmes lenne, de inkább lenyeli a gondolatot, és egy pillanatra lehunyja a szemét.
- Én vagyok a hülye, hogy próbállak az ellenkezőjéről meggyőzni. Sajnálom, menjünk inkább, Mina vár, ne rontsuk el a boldogságát, hiszen végre hivatalosan is összetartoztok.
Mostanában nem sokat beszél, csendesebb lett, mintha az évek kicsit elvették volna azt az életvidám, őszintén kommunikáló nőt, aki volt. Nehéz időszakon megy át. Talán, majd ha beáll a rutin az életébe, akkor menni fog minden úgy, mint régen. A beszélhetés folytatása helyett irányba állítja magát, és útközben gyors mozdulattal letörli az arcát. Csak túl akar esni az egészen, és hazamenni, de tudja, hogy Mina minél hosszabbra szeretné majd nyújtani a napot, ő pedig igyekszik majd mindehhez jó képet vágni.
-Jó napot! Mit eszünk, választottál?
Érdeklődik a lányhoz fordulva, mintha minden a legnagyobb rendben lenne, és reméli, hogy Dwayne se érez másképp a dologgal kapcsolatban.

Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Dwayne Warren
INAKTÍV


officer friendly
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
Írta: 2014. szeptember 25. 09:49 Ugrás a poszthoz

Zója & Mina

az örödik kerületben
az MMM kihelyezett bírósági épületeinek egyike előtt



Meghökkenve bámul rá a túlzottan heves reakcióra, még egy fél lépéssel távolabb húzódik a járdán, amíg az a nyavalyás szegély engedi. Nők. Kérnek valamit, aztán egy ártatlan - és szempontjából véve teljesen logikus - kérdés kapcsán pedig kiborulnak és lám, máris a férfiemberben keltenek mardosó bűntudatot. Dwayne nem felel, csak megrántja a vállát, magában elkönyveli, hogy Zója biztosan azokat a napokat éli, tehát jobb úgy kezelni, mint egy élesített gránátot.
   -  Hát bocsássá' meg, megígérem többé nem szólok Őfelségéhez, ha ilyen tüskés.  
Hiába, a lányka mellé érve meg sem próbál úgy tenni, mintha nem épp sértették volna vérig. Konokul a zsebében tartja a kezeit egy ideig, majd a jobbját előhúzva a karórájára pillant. Hiába minden próbálkozás a baráti jobbra, az elfojtott indulatok és kimondatlan gondolatok feszültsége közöttük nem engedi, hogy huzamosabb ideig elviseljék egymást. Még Mina érdekében se.
   -  Nekem asszem inkább mennem kellene. Csak dél napra engedtek el, meg hát...
Meg hát sajnálom, Mina, de az anyád kikészíti az idegeimet, ha pedig nem törli le ezt a kifejezést az arcáról, szájon fogom vágni.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Mácsai Mina Izabella
INAKTÍV


CsöppWarren | Kávéslány
RPG hsz: 470
Összes hsz: 963
Írta: 2014. szeptember 25. 10:15 Ugrás a poszthoz

Szülők

A néni nagyon kedves, minden bugyuta kérdésemre válaszol, olyanokra is, amelyeket kimondva én is butaságnak gondolok, de legalább biztosra megyek. A nyál már összefutott a számban a gondolatra is, hogy milyen finomat eszünk majd, és bevallom a szívem hevesebben dobog arra gondolva, hogy milyen jó lesz majd úgy beülni ide, mintha egy család lennénk. Nem is olyan sok, ugye?
- Meglepetés.
Mosolyogva pillantok fel anyura, aki mögém áll, majd apára, aztán megint anyára. Egy percre váltam el tőlük, hogy megtaláljam a legjobb helyet a környéken, erre tessék. Ennyi is elég volt. Miért? Miért pont az én szüleim?
- Már megint veszekedtetek? Min? Miért nem lehet csak egyszer, egyetlen egyszer egy normális napunk együtt? Különben is, ha annyira utáljátok egymást, miért foglalkoztok mindig egymással? Azt mondtátok, ez az én napom lesz.
Nem kiabálok, hogyan is tenném? Hiszen ők a szüleim. Apára egyszer kiáltottam rá, mert azt hittem elmegy, és elhagy, pedig csak annyit akart elmondani, hogy van valaki az életében, akit ráadásul szeretek is. Mi lett volna, ha rosszabbat mond? Most pedig itt állunk, a néni jobbnak látta, ha megnézi a készülő süteményeket, melyek finom illata ide is kiér, és melyek miatt kordul is egyet a gyomrom. Akkor se.
- Inkább menjünk haza. Nem akarok veletek lenni.
Bár szinte azonnal megbánom, hogy ilyet mondtam a szüleimnek, nem gondolom meg magam, inkább elindulok arra, amerről reggel jöttünk. Csak menjünk haza, ennyi. Nem utálhatsz valakit annyira, hogy a saját gyerekedért meg ne tennél mindent. Anya mindig ezt mondta, mindig. Ezek szerint hazudott nekem, ami majdnem annyira fáj, minthogy a szüleim utálják egymást. Mondjuk még mindig az viszi el az első helyezést, hiszen folyton tönkretesz mindent.  

Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Szeptember 13.
Írta: 2014. szeptember 28. 20:00
Ugrás a poszthoz

Látogatók
A tegnapi nap csigalassúsággal telt, pedig szinte átaludtam az egészet, és a mai is hasonlóan alakult egyelőre. Úgy tűnt, mintha az idő maga többé nem létezne, csak feküdnék itt a semmiben tehetetlenül.
Lori ahányszor csak ideje engedte, felkeresett, de rendkívül sok dolga volt, így ez elég ritkán történt meg. De szólt, hogy már értesítették a megfelelő hatóságokat, akik felkeresik a rokonaimat. Bólintottam csak, pedig legszívesebben Annabell nevét ordítottam volna, hogy őt, őt keressék meg, méghozzá azonnal. De semmi haszna nem lett volna, ráadásul az erőt sem éreztem magamban hozzá.
Csak feküdtem, a feszülő bőrömön száradó kenőcs, borogatások és kötések alatt, és próbáltam aludni. Egyszerűen nem volt más, amit tehettem volna, és ezzel tudtam a lehető legtöbb tétlenségben fuldokló időt eltölteni.
Szerettem volna olvasni, elterelni a figyelmem a tompa fájdalomról, és a szörnyű gondolataimtól, melyek álmomban is kínoztak, és melyeknek hála nem bírtam elaludni sem mindig. Verejtékezve felriadtam, arcok villództak szemem előtt, de nem ismertem fel őket. Azt sem, hogy mit tettek.. csak azt tudtam, hogy rettegés hasít a csontjaimba tőlük, és hogy Annabell.. valami köze van mindehhez a húgomnak.
A mellettem lévő ágy felett lebegő férfi mozgására figyeltem fel. Enyhén oldalra fordítottam a fejem, és rámosolyogtam. Ő volt még egy másik ideiglenes kiút ebből a tétlen pokolból. Néha, mikor felébredt, leereszkedett az ágyára, és mintha fogalma sem lett volna, hol van, kedélyesen elbeszélgetett velem, mígnem váratlanul ismét befordult volna a szeme, és levitálni nem kezdett. Valami különös álomkór átok sújtotta, és mivel minden álomba zuhanása elfeledtette vele, amit ébren tett, nem volt könnyű kibogozni, mi történhetett vele.
Néhány perces csevegés után, mely alatt hiába próbáltam integetve jelezni a gyógyítóknak, hogy ismét felébredt a Lebegő Gergő névre keresztelt fiatalember, ő ismét álomba zuhant, és elemelkedett ágyától, én pedig visszazuhantam tétlan magányomba.
Az egyik idősebb gyógyító lépett oda mellém érdeklődő tekintettel, mire megráztam a fejem.
- Már mindegy - mondtam neki.
Ha már itt volt, ellenőrizte a kötéseim, és bekente az arcomat ott, ahol a párna letörölte a kenőcsöt. Kértem tőle egy tükröt, és kissé vonakodva, de hozott egyet. Ez meglepett, eddig hiába kértem a többieket. Talán ez az idősebb nő már látott rosszabbat is.
Nem volt olyan vészes. A bőr nyakamon egy jó részen, és bal oldalt az államom egész a fülemig fényes, és vörös volt, és feszült. De ennyi, nem vesztettem el a füleim vagy az orrom, egyben voltam. Valószínűleg a testem többi részén, a kötések alatt is hasonló sérülések lehettek, de azokat érthető módon nem láttam. Járhattam volna rosszabbul is, sokkal.
Egy mosollyal megköszöntem a tükröt, és visszaadtam. A gyógyító pedig még szólt, hogy látogatóm érkezett, majd ott hagyott. Merlinre, talán Annabell? Ugye ő?
Utoljára módosította:Gryllus Matilda, 2014. szeptember 29. 17:24
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Gryllus Annabell
INAKTÍV


melodimókus
RPG hsz: 101
Összes hsz: 759
Írta: 2014. szeptember 28. 23:07 Ugrás a poszthoz

Tilda és Warren

Két hét, három hét?! Nem is tudom mennyire tűnt el Tilda, ami eleinte fel sem tűnt, hiszen olyan sokszor nem látogatom meg, mint ahogy azt egy jó testvértől elvárná az ember. Meg aztán vizsgaidőszak is volt, meg ott volt az az ügy Alexissel. Nem beszélve Lédáról, hát ilyenkor ki a fene akarna pont a könyvtáros nénihez benézni? Nem én, az biztos. Viszont felkeresett Warren bá’, hogy megvan Tilda, csak éppen kórházban van. Hát nagyszerű, és ezt miért csak most tudom meg? Sajnos a morgós medvéből több információt nem tudtam kihúzni, mert nem az a fecsegős típus, meg egyébként is egy órán belül indultunk, mint az kiderült. Gyorsan írtam egy baglyot Lédának, hogy a mai találka sajnos ugrott, és már Budapesten is voltunk. Durcásan vonultam végig a folyosókon, Warren bá’ mindent elintézett, én meg csak arra tudtam gondolni, hogy mi az, hogy Tilda csak úgy eltűnik, és nem szól nekem. Jó, lehet, hogy ráesett egy tehén, de azért értesíthettek volna, vagy valami. Végül megérkezünk a szobájához, én pedig feltépem szinte az ajtót, és odarohanok hozzá.
- Miért nem szóltál? Hol voltál? Mi az, hogy eltűnsz? Mi a fene… - a haragomat megakasztotta a gombóc, ami hirtelen a torkomra nőtt és fullasztani kezdett. Tildán mindenhol kötések, meg zúzódások voltak, és ha itt van, biztosan nem egyszerű meggyógyítani őt. De akkor is… a félelem mar a szívembe, mi a történhetett vele?
Odahúzok mellé egy kisszéket és leülök a fejéhez. Csak bámulom, és könnyek gyűlnek a szemembe. Mi van, ha meghal és meg sem tudja, hogy…
- Alexissel csak vicceltünk, nem vagyunk eljegyezve – mondom bűnbánóan, kitörölve a szememből a kitörni készülő könnycseppeket.
- Mi történt? Itt van Warren is – pillantok az ajtó felé, de azóta a férfi már rég itt lehet benn, egyáltalán nem figyeltem arra, hogy körülöttem mi történik.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Dwayne Warren
INAKTÍV


officer friendly
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
Írta: 2014. szeptember 29. 10:29 Ugrás a poszthoz

Gryllusék



Leszegett fejjel ballag a lány után az ispotály jód- és betegségszagú folyosóján, a kezeit fekete pulóverében zsebeibe csúsztatva. Mondhatni ismerős már erre, a legtöbb gyógyító vagy ápoló vagy így, vagy úgy találkozott már vele. Munkaköréből fakadóan egy emelettel lejjebb ugyanis névre szóló ága van, ahogy az összes kollégájának, aki hozzá hasonlóan öngyilkos hivatást választott.
Nehezen tart lépést a pattogó kis hölgyeménnyel, ahogy nehezen tudta nyugalomra bírni akkor is, amikor közölte vele, hogy megtalálták a nővérét. Persze ő is ismeri az efféle aggodalommal teli izgalmat, így meg sem próbálja csitítani, szótlanul kísérgeti, akár egy morózus gardedám.
A lány után lép be a kórterembe, a vállával visszalökve az ajtót maguk mögött. A levegőben valamiféle krém szaga terjeng, tisztítószerekkel vegyülve, ő elhúzza a száját, fintorognia kell. Félszegen állapodik meg az ajtó mellett, egyelőre nem megy közelebb, hiszen tudja, hogy neki fele annyi mondanivalója sincs, mint a lánykának. A tekintetét azonban, kíváncsiságától vezérelve lassan Tildára emeli.
Majd még egyszer elhúzza a száját. Ó az a szerencsétlen.
De legalább él.
Nyugodtan megbújna a fal mellett álldogálva, ám Annabell a nevét emlegeti. Abbahagyja a cipőjének fixírozását, felkapja a fejét.
   -  Én csak - a hangja kissé rekedt, a gyógynövények szaga bántja az orrát - biztos akartam lenni benne, hogy egyben vagy.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2014. szeptember 29. 19:13 Ugrás a poszthoz

Ann és Dwayne
Még néhány pillanatig tartott az elképedésem amiatt, hogy csak így, dolga végeztével közölte velem a gyógyító, hogy látogatóm érkezett. Látszott rajta, hogy nincs elragadtatva, hogy máris zavarják pihenésemet.
De nem is számított, amint megpillantottam a belépő Annabellt, minden egyéb gondolat kiszaladt sebzett tudatomból, és könnyek gyűltek szemembe.
- Annabell! - mondtam; hangom elcsuklott.
Egy pillanat alatt ott termett az ágyam mellett, arcán pedig hasonló sebességgel suhantak át az érzelmek. Először düh, aztán döbbenet, végül az ijedség. Számára sokkal riasztóbb lehetett a külsőm, mint önmagamnak. Hangja, és a szemében megcsillanó könnyek is türközték ezt, de utóbbit természetesen azonnal kitörölte keze gyors mozdulatával. Az enyémek megállíthatatlanul folytak végig arcomon, de aztán mosolyomban akadtak el. Boldog voltam, hogy láthatom őt.
Fájt ugyan, de ezzel mit sem törődve felemeltem a kezem, és megsimogattam az arcát. Valóságos volt, nem álmodtam, bár ha csak az lett volna, legalább kivételesen szépet álmodok.
Bűnbánó vallomását hallva aprót nevettem. Mintha réges-régen történt volna, de emlékeztem a színjátékukra. Most, hogy így felhozta, úgy tűnt, mintha mindig is tudtam volna, hogy csak a bolondját járatják velem, épp csak akkor nem értettem meg. Különös.
Annabell maga mögé pillantott, és én követtem tekintetét. Ott állt Dwayne, körülbelül úgy, mintha a szoba berendezési tárgyai közé igyekezett volna beolvadni. De aztán neve említésére felkapta fejét.
- Egyben.. mondhatni - válaszoltam neki, de aztán nyomban Annabellre pillantottam.
Nem akartam még jobban megrémíteni azzal, hogy elmondom, hogy annyira nem is vagyok egyben, de a nyilvánvalót nehéz lett volna tagadni.
- Amputoportáltam - feleltem meg a "mi történt"-re vonatkozó kérdést. Ennyit tudtam biztosan ugyanis.
- Lefogytam kissé - tettem hozzá, Annabellnek címezve egy újabb mosolyt. Próbáltam viccesre venni a dolgot, de elég bénán ment. - De itt rendszeresen megtömnek, szóval most többet eszem, mint valaha.
Dwayne. Hirtelen a férfire kaptam a tekintetem, ahogy beugrott valami.
- Veled voltam - mondtam neki, és hirtelen nem is értettem, az előbb miért nem tűnt különösnek, hogy ő is itt van. Mintha valami régi barát volna, pedig csak a nevére emlékeztem.. Dwayne.. ki az ördög ez az ember!? - Mi.. mi.. mi történt..?
Rémület ült ki az arcomra, és görcsösen belekapaszkodtam Annabellbe. Próbáltam felkúszni az ágyon, ülőhelyzetbe tornászni magam, de gyenge voltam, és a mozgásra csak belém nyilallt a fájdalom.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Gryllus Annabell
INAKTÍV


melodimókus
RPG hsz: 101
Összes hsz: 759
Írta: 2014. szeptember 29. 22:27 Ugrás a poszthoz

Tilda és Warren

Nem tudtam feldolgozni a látványt, pedig legszívesebben jól beolvastam neki. Végül elsőre valamennyire sikerült is, de az aggodalom, hogy elveszíthetem őt, elszorította a hangomat, satuba szorítva a kitörni készülő szavakat. Nagyon fájt őt így látni, de nem mondhattam el, nem, mindig is utáltam érzelgősködni, pedig… Majd elsírtam magam, de nem engedhettem meg, nekem erősnek kell maradnom, hogy Tilda lássa, nélküle is boldogultam. Eddig is, és ezután is fogok. Az más kérdés, hogy nagyon rosszul éreztem magamat, tehetetlenül néztem a kötéseit, a takaró alá be sem mertem pillantani, nem mintha bármiféle ilyesmi az eszembe jutna. A sokkból az rángatott vissza a valóságba, ahogy Warren bá’ és Tilda tegezni kezdték egymást. A Defenzorunkat még sosem hallottam tegeződni, Tildát meg így nézni. Olyan, mintha már évek óta ismernék egymást, és nem csak felszínesen.
- Mit csináltál? De hiszen te tudsz rendesen, vagy nem? Fogalmam sincs, mit tudsz – halkul el a hangom és a két tenyerembe temetem a fejemet, rájövök, hogy alig valamit tudok Tildáról, csak annyit, hogy nem pasizós, meg beleszőtte a pók a könyvtárba. Ugyan a nővérem próbál viccelődni, de ez most nem jön jól, nagyon nem esik úgy, ahogy ő azt szeretné. Még most is azt érzem, hogy engem akar védeni, pedig ő van darabokban. Szó szerint.
- Ne viccelődj ezzel – nézek a szemébe, a kezeimet az ölembe ejtve. Csak nézem a könnyeit és egy zsebkendőt halászok elő a zsebemből, igaz kicsit gyűröttet. Megpróbálom letörölgetni az arcáról a kibuggyant cseppeket, és közben alig tudom visszatartani magam, hogy ne bőgjem tele az egész kócerájt. Már így is felvertem biztos a többieket, de eddig ez eszembe sem jutott.
Tilda hirtelen belém kapaszkodott, és az Aurortól kérdezősködött. Olyan volt, mintha emlékezetkiesése lenne.
- Hé maradj! – óvatosan megpróbáltam visszanyomni Tildát, mert éppen nagy hőst akart játszani, valamelyik könyvéből. Én is a Defenzorunkra emeltem a tekintetem, próbáltam az arcából bármit is kiolvasni.
- Tényleg, mi történt Warren bá’?
Utoljára módosította:Gryllus Annabell, 2014. szeptember 29. 22:27
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Dwayne Warren
INAKTÍV


officer friendly
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
Írta: 2014. szeptember 30. 11:41 Ugrás a poszthoz

Glyllusék


Ahogy a nő sírni kezd, ő zavartan fordítja el a fejét. Szorult belé annyi tapintat, hogy tisztelje a női könnyeket - és természetéből adódóan tartson tőlük. Eddigi, rövid pályafutása során sosem tartogatott jót számára, ha a szebbik nemet sírni látta.
Nem megy közelebb, a hátát a falnak veti inkább, tisztes távolságban marad a testvérpártól. Szükségtelen harmadiknak érzi magát, megfogalmazódik benne, hogy okosabb lett volna kinn várni, amíg a lányok lefutják ezeket a fölösleges köreiket. Ez azonban nem várhatott. Tudnia kell, hogy van és mennyire emlékszik, és, hogy ennek fényében végre eloszlathatja-e a személye körüli gyanút. Nem kellemes és egyáltalán nem professzionális úgy dolgozni nap mint nap a rendészetben, hogy közben nőgyilkosnak tartják.
Ahogy a figyelem felé irányul, kelletlenül emeli föl a tekintetét. A szeme hosszasan elidőzik Annabellen, mintha mérlegelné, beszélhet-e előtte vagy penderítse ki a szobából, mielőtt megszólal. Tilda törékeny fizikai állapotára való tekintettel azonban, ahogy arra a gyógyítók figyelmeztették, inkább nem él az utóbbi lehetőséggel. Ellöki magát a faltól, kissé közelebb jön, a kezeit továbbra is a zsebében tartva, mintha attól tartana, valami mocskoshoz ér.
   -  Nem t'om, mennyire emlékszel. Mondták, hogy kiesett egy- két cucc.
A jobbját kihúzza a zsebéből, zavartan megvakarja az orrnyergét, tapintatosan igyekszik elkerülni a kötések feltűnő és pofátlan bámulását. De az a seb a nyakán...
   -  Megkértél, hogy kísérjelek el Pestre valami könyvért, hát veled mentem. Bementünk az antikváriumba, vagy hogy hívják azokat, jött egy öreg fószer, mondta, hogy mindjárt hoz neked egy könyvet a nagyapádról. És akkor megtámadtak minket - nehéz konkrétan felidéznie az eseményeket, annyira... gyorsan és váratlanul történt az egész - Négyen vagy öten voltak. Felgyújtották az egész kócerájt. Kijutottunk, de dehoppanáltál... és eltűntél. Kerestelek, de nem voltál sehol.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2014. szeptember 30. 19:09 Ugrás a poszthoz

Ann és Dwayne
Annyira boldog voltam, hogy Annabell itt van, és semmi baja, hogy néhány percre tökéletesen el tudtam róla feledkezni, hogy hol is van az itt.
Nevetgéltem, viccelődtem, de persze hiába, húgom arcán mit sem változott az ijedség. Láttam rajta, és éreztem hangján is a sírni akarást, de persze ellenállt neki. Hogyne tette volna, hiszen ő Annabell. Nagy lány már, és sosem mulasztaná el, hogy a tudtomra adja, nem kell abajgatnom már. Ám ezúttal nem dacos volt, hanem talán.. dühös? Elkeseredett? Nem tetszett neki, hogy így lát, amit meg tudok érteni, de neki másként nem tetszett, mint mondjuk a férfinek, aki alig akart rám nézni.
Biztos voltam benne, hogy tudok hoppanálni. Tudtam, hogy a körülmények miatt sikerült félre. De a körülményekre nem emlékeztem, nem tudtam, mit felelhetnék. És aztán már nem is számított, mert ahogy ráébredtem Dwayne jelenlétére a szobában, akár az állóvíz, melybe követ hajítanak, úgy kavarodott fel a világ körülöttem.
A fájdalom ismét életre kelt, és Annabell utánam kapott, hogy megnyugtasson, hogy ne ficánkoljak, de én csak rászegeztem tekintetem a férfira, úgy, mintha csak mumust látnék.
- Te.. voltál..! Láttalak, mielőtt..
A homályból elém úszott egy jelenet. Megpördülök. Lángok. Kiáltások. Aztán a tűzből előugrik Dwayne. És akkor menekülnék, de későn. Egy átok reppen felém a férfi felől és aztán sötétségbe borul minden.
- Miért tetted..? Ki vagy te? - szegeztem neki remegő ajkakkal a kérdést, és rögtön eszembe ötlött. Annabell. Őt akarták. De miért? Nem emlékeztem.
És mi ez az egész a nagyapámról? Miféle nagyapám?
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Alternatív(?) dimenzió
Írta: 2014. szeptember 30. 23:19
Ugrás a poszthoz

Alexem <3

2015. nyara igazán csapadékosra sikerült. Most is éppen esik, bár csak olyan bágyadtan, cseppenként hull alá a víz, akárha az ég szemének könnycseppjei lennének. Budapest egyik csöndes utcáján az esőcseppek mellett valami más is kopog: egy fiatal, szőke nő halad végig a járdán, fekete esernyőjével óvva haját, ruháját a nedvességtől. Léptei először sietősek, majd lelassulnak, végül a lány megáll célja előtt, aztán csak nézi a ház ajtaját mozdulatlanul.
Nem úgy tűnik, mintha várna valakire, talán csak az elhatározás hiányzik belőle. Tétován közelebb lép a nyílászáróhoz, majd vissza a járda szélére. Ernyőt tartó keze remegni tetszik, valószínűleg nemcsak a hidegtől. Arckifejezése pillanatonként változik, gondolatai átsuhannak rajta, szemei izgatottságot, és talán némi bizonytalanságot tükröznek. Ajkába harap, homlokát ráncolja, kék szemeit le sem veszi a kilincsről. Végül elindul, érezhető a pillanat, amikor végre elhatározásra jut.
Két lépéssel megteszi az ajtóig tartó távot, majd becsönget a lakásba. Várakozás közben lesimítja nadrágját, hátradobja hosszú haját, próbálja rendbe szedni arcizmait. Egyszer csak éles fény vetül rá a lassan szélesedő ajtórésből, amit szinte azonnal egy fiatal férfi alakja takar el. A nő hirtelen mozdul, hiszen szemei látják, agya azonnal felfogja a szemüveg lencséi mögül kérdőn rátekintő, hihetetlenül kék szemeket, a rövid barna hajat, az ismerős termetet. Karjait széttárja, szája mosolyra húzódik és a következő pillanat már a férfi nyakában találja őt. Az esernyőt feledve - háta mögé dobva - szorosan hozzábújik az eddig látni vágyott alakhoz, élvezi közelségét, beszívja kellemes, megnyugtató illatát.
Olyan régen, több, mint egy éve már, hogy látta őt, emiatt lehet, hogy a találkozás öröme annyira magával ragadja, hogy végül terveit, melyek biztosan voltak, sutba dobva megcsókolja a férfit. Ajkaik éppen csak összeérnek, mikor a nő ráeszmél arra, mit csinál. Hirtelen hátrébb lép, elhúzódik, fejét elfordítja, talán magában átkozódik is. Nem egészen így kellett volna történnie. Mármint persze, be akarta vallani, el akarta mondani, mit érez, de nem szerette volna így letámadni a férfit. Bár egy kis része nem is bánja, hogy így alakult: ha végül a válasz "nem" lesz, ez a pillanat már akkor is az övé és élete végéig kincsként fogja őrizni. Most hát csendben áll és vár, hogy történjen valami, miközben ajkain még érzi Alex csókjának ízét.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Dolánszky Alex
INAKTÍV


Hakuna Matata
RPG hsz: 498
Összes hsz: 14900
Írta: 2014. október 1. 10:20 Ugrás a poszthoz

From The Window Of My Room

Az egész napos léhűtés igényes művelését tökélyre fejlesztettem. Ezen dolgoztam a napokban, és mondhatom, előre nem látott fejlődést mutatok. Nem dolgozom, nem tanulok. Az eső is esik, ezért lefújtuk a kutyasétáltatós bandázást Noéékkal.
Amikor már a számítógépet is unom, és könyvet is lusta vagyok olvasni, az ágyban fekszek és meredek a semmibe. Kami a gazdájára ütött, itt döglik a szőnyegen ő is.
Nem vagyok cseszegetve, mert igazából egész eddig tanultam, és most ez az érettségi utáni megérdemelt nyugim. A tétlenség azonban úgy látszik, a káromra van: túl sokat gondolkodom. A gondolataim pedig kivetülnek elém; az előbb a vízcseppekkel és szemüvegtelenségemmel homályosított ablakom előtt elsuhant egy Mókus.
A hátamra gördülök, szemrevételezem a plafont is. Mondjuk csukott szemmel.
Ez vagy tíz másodpercig működik, mígnem a szemeim a csengő éles kerregésére kipattannak. Anyu és apu dolgoznak, úgyhogy enyém az ajtó. Úgyis valszeg Noémi elégelte meg kínzó hiányomat, és jött behajtani a Pandemic-partit, ha már esőnap van. Füleim mögé gyűröm a szemüvegem, és kikászálódom az ágyból, feljebb rángatom a farmerem. A házőrző a szőnyegről felpislog rám, és szusszan egyet.
- Ne terheld túl magad, anyuskám - cukkolom a kutyám, és néhány krákogással rég nem használt hangomat is leakasztom a szögről.
Az arcomba életet dörzsölök, miközben kilépek a folyosóra. Néhány napos döglés - néhány napos borosta... De legalább fürdök.
Kitárom az ajtót, és egy pillanatra meglepődöm a jövevényen. Kicsit megváltozott az arca, de attól még tényleg Lin az a fekete esernyő alatt. A kezem előbb mozdul, mint az agyam, ő pedig széttárt karjaimba omlik. Így szorítom, nem tervezem elengedni, míg maga ki nem bontakozna az ölelésből. Számolatlan mennyiségű Missisipi után lazul a fogása rajtam, hát eleresztem én is.
Nem mondom, hogy nem reméltem sosem ilyesmit, de azért váratlan volt, hogy tényleg megtörténik. Alig enged el, máris visszahajol egy egészen pici csókért, ami - nem akarok telhetetlennek tűnni, de - határozottan nem ütötte meg az elégséges szintet.
Már úgyis megtörtént, így nem vállalok nagy kockázatot azzal, hogy újra magamhoz húzom őt azt prezentálandó, hogyan kell egy tisztességes csókkal köszönteni az egy éve nem látott 'soha nem merült fel, hogy köztünk lehetne több is' barátot.
Azért még megtorpanok, ahogy arcunk egészen közel kerül egymáshoz, kiélvezve azt a pillanatot, amikor a barátságból átlépünk a 'valami más' kategóriába. Ezer éve velem van, és mégis csak most... "Mi lesz ebből?"-ökkel már nem akarom elrontani a percet. Mindig túl sokat agyalok. Szóval miután beszívtam az összes köztünk lévő édes leheletet, és hagytam kellemesen eltompulni az agyam, letesztelem, épp olyan puha-e a lány csókja, mint ahogy képzelem.
Lassan válunk el, és most jöhetnek, a "Mi lesz ebből?"-ök. Mielőtt belelovalhatnám magam, meglátom mögötte az elhagyott esernyőt a betonon. Eloldalazok a szűk ajtóban Lin mellett, ki az esőbe, felkapom az ernyőt, és mire visszalépek, már össze is van hajtva. Semmi helyénvaló nem jut eszembe, amit mondhatnék. Inkább, amikor már bent vagyok, felé nyújtom a kezem, szavak nélkül invitálva beljebb.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Gryllus Annabell
INAKTÍV


melodimókus
RPG hsz: 101
Összes hsz: 759
Írta: 2014. október 1. 11:30 Ugrás a poszthoz

Tilda és Warren

Nem tudom, hogy mi történt, mikor történt és miért történt. Teljesen kikészít, hogy csak úgy baja lehet Tildának.
- Látod, kár volt kimenned az agyonimádott könyvtáradból – suttogom magam elé, nem is neki, inkább magamnak. Dühös vagyok, hogy nem akadályoztam meg, mérges vagyok, hogy szó nélkül elment, és tehetetlen vagyok. Ez is dühít, és a sírás kerülget, úgy érzem szétrobbanok, ha nem csinálok valamit. De nem tudok, csak nézem őt, a bájos kis pofiját és a sok sebet. Végül Warren bá’ alakja és hangja ráz vissza a valóságba, de ez is csak fájdalmat okoz. Miért tud ő ennyit, én pedig miért semmit? Semmit! Aztán csak elképedve hallgatom a történetet, amiből két szó ragad meg bennem, a „nagyapád” és az „eltűntél”.
A homlokomra ráncok szöknek, úgy bámulok Tildáról a Warren bá’-ra. hogy mi van? És mi az, hogy nem ismeri meg az aurort, amikor ott volt vele.
- Nagyapa? Azt ígérted Tilda, hogy nem foglalkozunk többet nagyapa… hóbortjaival. Meg azzal a dologgal! Nem így volt? – vonom kérdőre kissé élesebben, mint, ahogy azt a helyzet megkívánná. Már tényleg elegem van a nagyapámból, akármennyire is szeretett minket. Ez a hülye titok, ami rólam szól, meg megőrjít. Olyan jó volt elfelejteni egy időre, és tessék, megint itt van. Azt hiszem, ma beszökök a sárkányokhoz és Lédánál alszom. Szükségem van rá.
- Mit kerestek ott együtt? – fordulok Tilda felé, majd a pillantásomat a férfire vetem. Ő az aurorunk, Dwayne Warren, mintha nem tudnád – nézek a nővéremre kétségbeesetten. Ennyire nem üthette ki senki. Újabb könynek gördülnek le az arcomon, nem bírom ezt a stresszt, ami sokkol egyre jobban. Ezeket a könnycseppeket már csak a felkarommal törlöm le, nehogy valamiről lemaradjak, de nem tágítok, csak várom, hogy végre megtudjak valamit.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Dwayne Warren
INAKTÍV


officer friendly
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
Írta: 2014. október 2. 14:33 Ugrás a poszthoz

Gryllusék



A tapintat megkívánja, hogy ne figyeljen oda, amíg a srácok nagyapjáról van szó. Nem is igazán tapintat, inkább egyfajta megszokás. A munkaköréből adódóan sok olyasmit lát vagy hall, amivel szemben meg kellett tanulnia kategorikusan süketnek tettetnie magát. A családi drámák is épp ilyenek, könnyedén elhullámzanak a feje fölött.
Tilda ideges kérdésére felvonja a szemöldökét, a szája válaszra nyílik, ám a lányka megelőzi ebben. Megmondták a gyógyítók, hogy rondán megzakkantotta az agyát valaki, emlékezteti magát, kieshet neki néhány dolog. Ennek okán nem veszti el a türelmét és nem fogja fel közvetlen fenyegetésnek azt. ahogy Tilda őt bámulja.
Senki se hinne egy elmebetegnek, hát nem?
   -  Mondom, hogy ő kért meg, hogy menjek vele - fáradtan megdörzsöli az orrnyergét, a szavait először Annabellnek címezve, majd Tildának intézve folytatja - Persze, hogy láttál, mert ott voltam végig. Meg akartalak védeni. Mert ez a dolgom. Aztán eltűntél. Kerestettelek a minisztériummal is, ők sem találtak semmit - megvonja a vállát - aztán engem is gyanúsítottak, hogy én tettem veled valamit. Ami baromság... és majd te is megmondhatod nekik végre.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Magyarországi helyszínek - összes RPG hozzászólása (6462 darab)

Oldalak: « 1 2 ... 9 10 [11] 12 13 ... 21 ... 215 216 » Fel