A szobában több íróasztal és szekrény van, amelyek mindenféle iratokkal és könyvekkel vannak tele. Az asztalok előtt a tanárok dolgoznak, vagy épp egymással beszélgetnek. Délre néző ablakain mindig sok napfény árad a helységbe, melynek falát különböző portrék díszítik.  Az iskola tanárai gyakran lépnek be és ki a szoba nagy tölgyfaajtaján. Diákok csak ritkán és tisztelettudóan jöhetnek be ide, ha kopogásukra ajtót nyit nekik valaki...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=410&post=725317#post725317][b]Thomas Middleton - 2018.06.09. 23:12[/b][/url]

- Ó, rendben, értem - bólogatok kissé megilletődötten, amikor a házvezetőm arra kér, szólítsam csak a keresztnevén. Vagy valami becenéven. A másik gondolom, az. Menni fog ez, bár a nevelőimet mind rangjuk szerint kellett szólítani és mindenféle más körülményességek is voltak, de el fogom engedni. Mint azt is, hogy becsapódott az ajtó.
- Köszönöm - ülök le a fura, guruló székre, amin bizonytalankodok is egy keveset. Életemben nem helyeztem még kényelembe magam ilyenen. Mondjuk lehet, most se fogom, amilyen szokatlan. Izgek-mozgok még kicsit, aztán csak figyelem a tanárnőt, táskámat az ölemben szorongatva. Mikor megvan a papírom, összerezzenek kicsit az örömére, de aztán csak mosolygok érdeklődőn. Meg persze némileg rettegve az ügytől, ami miatt idejöttem.
- Visszautasították? - kérdezek vissza jóval hevesebben, mint akartam. Mármint nyilván nem számonkérőn vagy gorombán, azonban mindenképp kissé harsányan, elkerekedett szemekkel. Nem értem az egészet.
- Miért utasították vissza? - mérsékelem hangomat meg mindenemet, próbálva lehiggadni kicsit. Persze az az elsődleges szó nem jut el a tudatomig és ezzel az sem, hogy van ám itt több esély is.
- Ez azt jelenti, hogy nem járhatok ide? - nem tudom visszafojtani, elhalón bukik ki belőlem a kérdés, miközben szomorúan pislogok házvezetőmre. Ennyit az önnyugtatásról! Máris azon gondolkozom, hogyan tovább, és szokásomhoz híven próbálom a dolgok jó oldalát nézni. Hiszen biztos oka van annak, hogy el kell menjek innen. Pedig úgy tetszik itt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=410&post=725340#post725340][b]Rea Liebhart - 2018.06.10. 13:01[/b][/url]

Van, aki tudja kezelni a személyes csődjeit, van, aki nem. Ezért lehet az is, hogy eszébe se jutott a nőnek elsőre, hogy aki érkezett, esetleg őt keresné. Meg az se, hogy illene a papírokat rendben tartania. Itt Lewy a cetlisfiú, ha ő nincs, semelyikről se tudja hova lett téve, meglátszik. Nem való neki nagyon ez az irodai dolog. Közben észrevette a fiú furcsállását is, vagy legalábbis azt, mennyire érdekesen billegett azon a széken, meg is mosolyogta, aztán sikerült eljutnia a megfelelő dokumentumig.
- Elsőre, igen. Ez a diákok felével legalább megesik - mondta könnyedén. Ő maga nem akadt fent, hiszen tudta, hogy ez csak annyit tesz, hogy vagy rossz egy adat, vagy hiányzik valami, nagyon maximum szükség lesz valami ajánlásra, azt meg mindig tudnak szerezni. De közben hiába nem is nézett fel a papírból, keresve a pontos bibit, érezte. Ez az erejének egyik hátránya, ha valaki impulzívan nem él, vagy ellenkezőleg valamit, akkor az rajta is kiüt.
- Minden rendben? - kérdezte kissé aggódva, aztán letette a papírt és kihúzva egy másik széket leült, csak aztán húzta vissza magához és a fiúval szembe helyezkedett.
- Nem, dehogy is. Ne aggódj, megoldjuk. Általában valamit hiányolnak vagy nem értenek, ezért kell egy pót verziót beadni, amit nekem kell jóváhagyni, vagy a helyettesemnek, vele is majd biztos találkozol, ő tanítja a repüléstant - magyarázta kicsit el is térve a tárgytól, aztán hozott egy tollat és a kapcsot szétbontva lapjaira szedte a dokumentumot. - Kikeresem az elutasításból, mi a gond, addig átnézed, hogy mindent jól írtak-e be rólad?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=410&post=725661#post725661][b]Thomas Middleton - 2018.06.14. 22:52[/b][/url]

Ó, szóval ez gyakran megesik és nincs semmi komoly gond. Huh. Oké, jól van. Veszek pár mély levegőt, aztán hevesen bólogatni kezdek a kérdésére.
- Minden rendben. Persze, igen. Elnézést, csak megijedtem, hogy valami nagy baj van - szabadkozom mosolyogva, és még a kezemmel is hadonászok, amitől persze, leejtem az ölemben szorongatott táskát, ám egy hoppá kíséretében hajolok is le érte, hogy felvegyem. Mondjuk nem semmi mutatvány ez ezzel a görgős székkel, de megoldom.
- Igen - veszem át a papírokat átnézésre. Mivel itt lóg a nyakamban a Liam bácsitól kapott megbűvölt nyaklánc, így simán el tudom olvasni a magyar szövegeket is, nem csak értem a szavakat. Alaposan átölvasom az iratokat.
- Minden stimmel - adom vissza neki a dokumentumot.
- Az árvaságom okán kapnám az ösztöndíjat, az meg... szóval az biztos - mosolyodom el zavaromban - Mármint, hogy árva vagyok. Úgyhogy ezért is nem értettem, mi gond lehet - fűzöm tovább a szavakat, hogy házvezetőm tisztább képet kaphasson, miért is furcsállom ennyire az egészet, meg igazából a feszültségemet is levezetem azzal, hogy jártatom a számat. Hiába nyugtatott meg az imént, azért még mindig ott lebeg a levegőben az esély, hogy valami nem lesz rendjén.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=410&post=726204#post726204][b]Rea Liebhart - 2018.06.23. 14:28[/b][/url]

- Ez bárkivel előfordul, már az ijedelem, de nincs gond, nyugi - mosolyodott el a nő rá is nézve a fiúra. Igazából érezte, hogy mi kavarog a fiúcskába, de nem akarta még ezzel is rémisztgetni. Az emberek rosszul kezelik ezt, már megtanulta. Volt ő már mutáns, izé, valami, mi vagy te és hasonló reakciók tulajdonosa az évek alatt. Talán a legfájóbb az volt neki, mikor a legjobb barátja megtudta és valami lénynek titulálta. Bár szorosan követi ezt az exe, aki meg otthagyta őt séta közben.
- Ha bármi, csak egy név vagy dátum is hibás, szólj bátran, és kijavítjuk - erősítette meg azért, talán a hajlandóságot érezve ő se idegeskedik annyit. Ami Lucát illeti, nem az első diákja, aki a segítségére szorult, és ezt a részét tudta szeretni a házvezetői munkának. Nem a felelősséget vagy a kötelességeket, inkább azt, amit nyújtani tudott. - Köszönöm.
A papírokkal az ölemben rendezgetett mindent, közben megtalálta a pontot, amit nehezményeztek, illetve kettőt, de egyik se tűnt lehetetlennek pótlásra, szóval amit adott, betűzte a sajátja alá, hogy aztán rá is nézzen.
- Értem, és igen látom, és a problémájukat is - húzott ki két pótlapot, az egyiket magánál tartva, a másikat neki adva. - Ami nálad van, azon egy gyám aláírása hiányzik, feltételezem akkor van, és ezért szeretnék, ezt be tudod a napokban szerezni? Ez pedig valami, amit egy korábbi intézmény nem továbbított, ezt az igazgatót megkérve elintézem én neked. Szerintem a jövő hétre rendeződni is fog minden. Egyébként hogy-hogy hozzánk kerültél? Már ha nem indiszkrét a kérdés... vannak az országban ismerőseid?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=410&post=726589#post726589][b]Thomas Middleton - 2018.06.25. 22:12[/b][/url]

Figyelmesen hallgatom a házvezetőmet a problémákat illetően.
- Persze, hazamegyek és aláíratom - pillantok le a papírra és a hiányosságra. Ilyenkor is előnyös, hogy nem lakom a suliban, hanem minden nap szépen otthon termek a kandallón át, mert így simán aláfirkanttatom ma a lapot és holnap hozhatom is vissza. Különben nem hiszem, hogy ezt a bácsikám rontotta volna el. Valószínűbbnek tartom, hogy nem adták oda neki ezt a pergament vagy ilyesmi. Ő ügyvéd, nagyon sok irat forog a kezei között és nem hiszem, hogy ilyen hibát ejtene. Mondjuk mindegy is, kin csúszott el a dolog. A lényeg, hogy igazán könnyen orvosolható.
- Ó, oké. Rendben. Köszönöm - bólogatok hálás mosollyal arra, hogy a másik gondot ő majd rendezi az igazgatóval. Annak főleg örülök, hogy hamar meg fog oldódni ez az egész és nem kell tovább ezen izguljak.
- A gyámom, Liam bácsi itt él Budanekeresden - állok neki a magyarázatnak.
- Nemrég találtak rá. Ezelőtt nem tudtak élő rokonomról. De szerencsére ráakadtak és megkérdezték, vállalná-e a gyámságom. Ő különben nem pont a bácsikám, távolabbi rokon, csak... annak nehéz meg hosszú lenne nevezni, ami. Hogy a valakim valakijének a valakije - ered meg a nyelvem, ahogy immáron derűsen és felszabadultan ecsetelgetem, mégis mit keresek én itt. Lehet, ilyen részletekbe menően nem feltétlen akarta ezeket tudni Rea, de talán bajnak se baj, hogy az orrára kötöm.
- Szóval Ő itt lakik, úgyhogy a hozzáköltözésemmel magától értetődő volt egy itteni suli. De különben más ismerősöm nincs itt. De mostmár lesznek - vonok vállat a megannyi diákra gondolva, akikkel együtt koptatom mostantól a padokat a kastélyban.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=410&post=726812#post726812][b]Rea Liebhart - 2018.06.27. 21:33[/b][/url]

A kezdeti kétségbeesés alábbhagyni látszott, ez meg némileg Lucát is megnyugtatta, olyannyira, hogy se a ruhájával, se a kényelmi helyzetével nem igen törődött. Kicsit olyan volt, ha elengedte a tartását, mint egy jóllakott napközis. És nem, nem a hangulata, hanem mint aki felpuffadt a főzeléktől, de nem fontos, vannak lányok, akik így élnék élienek nélkül is. Mit ide pár plusz kiló!
- Illetve, ha aláírta, esetleg írhatnátok egy beleegyező nyilatkozatot, hogy akár sürgősen te magad is intézheted az iskolai ügyeidet, így nem feltétlenül kell mindent nyolcszor aláíratnod vele, csak a fontos pénzügyi vagy egyéb, juttatással járókat. Így a könyvtári beiratkozáshoz vagy éppen a könyveid átvételéhez sem kell majd semmi egyéb - javasolta neki azt, amit már Lewy valamelyik jegyzetében olvasott. Ő az okos a csapatban, ezt általában a férfi intézi pont ezért. Most viszont mindenkinek meg van a maga keresztje és azt kell körülcipelgetni, nincs ideje ilyenekre.
Közben figyelmesen hallgatta a válaszait, legalábbis azt illetően, hogyan is lett  diákjuk. Nyilván sok a külföldi, nem csak szomszédos országokból jött, de mindig igen különleges okaik vannak. Pedig azt mondogatják, nincs túl jó hírük, ki érti ezt? Mondjuk azt is hallotta, hogy csak itt, helyben van rossz mondva, külföldön elég jó a rangsorolásuk, főleg a lehetőségek miatt. Elemi mágusok, melodimágusok, minden csemete kontroll alatt.
- Értem, szóval rokonok vagytok, gondolom, ha eddig nem volt, azért most nagy öröm, nem? Vagy nehéz? - érdeklődött, talán közvetlenebbül is, mint szokás, de Luca ilyen, ha eddig nem is tudta a fiúcska, majd most fogja. - És eddig milyen? Akadt már valaki, akivel megvan a közös hang? Kedvenc tanár? Vagy éppen olyan... aki olyan..eh, tudod. Én is ide jártam, ismerem őket - legyintett is maga elé, hogy neki nem kell bemutatni, hogy nem mindenki lehet jó arc.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=410&post=727117#post727117][b]Thomas Middleton - 2018.07.02. 23:14[/b][/url]

REA
délután a tanáriban | x


Én aztán észre nem veszek ilyeneket, hogy ki milyen jóllakott napközis, meg kinek milyen a tartása, hogy áll a ruhája és a többi. A legkevésbé sem figyelek az ilyenekre, ami különben nyilván hátrány is lehet bizonyos helyzetekben, azonban igazán sok előnye is van annak, ha az ember annyira nem ad az efféle külsőségekre, mint én. Érdekes, még soha nem gondoltam ebbe így bele, de komolyan nem foglalkoztatnak ezek a dolgok. Az annál inkább, milyen kedves a tanárnő. Vagyis hát Rea.
Komolyan figyelve bólogatok a javaslatára, azonban mondani nem mondok rá semmit. Ezt meg kell kérdeznem Liam bácsitól. Már ha emlékezni fogok rá, mit is akartam kérdezni. De különben nem gond nekem az, hogy minden ilyen apróságra az áldását kérjem. Bár igaz, talán könnyebbség lehet neki, ha nem kell ezzel is foglalkoznia.
- Nagyon nagy öröm - vágom rá csillogó szemekkel és látszik rajtam, hogy tényleg oda meg vissza vagyok. Nehéz? Dehogy! Soha nem volt még ilyen könnyű és jó.
- Nagyon jól megvagyunk - bólogatok mosolyogva.
- Hát... akadnak páran, akikkel többet beszélgetek. Igazán kedves mindenki. Tanárok közül sem tudnék senkit kiemelni, nekem mind tetszenek - vonok vállat. Tőlem ez a válasz egyáltalán nem meglepő.
Különös lehetne egyébként egy magamfajta 15 évest fiúcskának titulálni, azonban a helyzet az, hogy ez a kifejezés nagyon is helytálló. Eszméletlen naív, túl lelkes és sokszor kifejezetten esetlen vagyok ahhoz, hogy méltán elutasíthassam ezt a titulust. Bár eszem ágában sincs.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=410&post=727671#post727671][b]Rea Liebhart - 2018.07.07. 14:14[/b][/url]

- Persze ez rajtatok áll, csak egy javaslat - tette még hozzá gyorsan, hogy aztán becsukja az egyik irattartót és a kivett papírokat kémlelje. Volt már a másik oldalán ennek a beszélgetésnek, teljes pánikban, sírva kereste fel Bárciánt. Elég jól emlékszik, pedig szimplán csak a olyan új profi szerződést kapott, amiben már megengedhette magának az ösztöndíj nélküli tanulást. Nem tudta, félt megnézni a csapat új levelét, amit Manda továbbított neki, együtt azonban könnyebb volt a gazdasági igazgatójukkal. Mondjuk az az egész egy új élmény volt neki magához hasonló emberrel találkozva, de ez más lapra tartozik.
- Ezt jó hallani, biztos vagyok benne, hogy a jövőben is jól fogtok akkor működni így, családként - mondta biztatóan, ahogy lépett egyet oldalra, aztán az asztalon kicsit kutatgatva kereste az újak névsorát, hogy vajon mással is tartozik-e neki.
- Nem vagyunk olyan sokan, mint mondjuk a rellonosok, de sokkal könnyebb, hogy csak ennyien nyüzsögnek szerintem. Remélem hamar sikerül megtalálnod nálunk a helyed, és ha bármi gond lenne, akár a társakkal, vagy a házban, keress minket nyugodtan.
Illedelmességnek is mondható a nő felajánlása, de valójában csak a munkakörük. Nem éppen a penge mintatanárok itt ketten Lewyvel, de a maguk gyerekeiért mindent megtesznek. A tavalyi kizáródós mókánál pár óra alatt mindenkinek komplett, minőségi kempingfelszerelése lett. Ezt teszi egy jól szponzorált ház.
- Minden szükséges dolgot megkaptál tőlünk? Az első egyenruha, a kitűződ és a nyakkendőd, illetve a listát, a könyvekről, amik ha megjönnek ellenőrizned kell stimmel-e? - kérdezett még rá, hiszen ez elég fontos. Nagyon más ennyi emberre figyelnie, mint azt megszokta, közben meg mégsem. Emlékszik, mikor kapitány volt, ott ugyan csak a hat emberért maga mellett, és a maréknyi, néha meglévő cseréért felet, de értük mindennél is. Gyengélkedőre járt utánuk, segített nekik egy beszélgetéssel, ha kellett, nem beszélve a konkrét fejlődésről kviddicsben.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=410&post=728090#post728090][b]Thomas Middleton - 2018.07.09. 22:29[/b][/url]

REA
délután a tanáriban | x


Ahogy családként említi Liam bácsit meg engem, végigfut rajtam egy elmondhatatlanul kellemes, melengető érzés, ami az arcomra is kiül egy egyetértő mosoly formájában. Igazán nagyon jól alakul minden.
- Rendben. Köszönöm - nyugtázom a felajánlását, hogy keressem őket bátran, noha egyelőre közel, s távol nem látok olyan okot, amiért rohannék hozzájuk. Jól megvagyok mindenkivel, a beszólásokat meg gonoszságokat pedig már régóta nem veszem fel. Igazából észre sem veszem a legtöbb esetben, úgy meg főleg könnyű.
- Megkaptam őket mind, igen - bólogatok, miután jól végiggondoltam a felsoroltakat. Kedves tőle, hogy rákérdezett erre is, ha már itt vagyok. Meg úgy egyáltalán kedves, ahogy beszélget velem, törődik velem. Viszont ideje mennem, hiszen nem akarom tovább feltartani most, hogy tisztáztuk a dolgokat. Biztosan neki is van tennivalója, meg nekem sem árt menni.
Minden esetre hatalmas megkönnyebbülés, hogy minden rendben lesz. Miután óvatosan felkeltem a forgós székről, aláírandó papíromat lobogtatva ballagok ki a tanáriból, megindulva hazafele.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=410&post=744895#post744895][b]Várffy-Zoller Róbert - 2019.01.03. 22:36[/b][/url]

Tánya

Valamit majd mondanom kell neki. Másnál nem éreztem még ilyet, megtörtént, aztán mindenki élte tovább az életét. De vele nem olyan volt, mint a többi lánnyal. Ezt viszont magamnak is nehezemre esett beismernem, nemhogy még Tányának. Válasszam a könnyebb utat és meneküljek? Vagy nézzek szembe a saját démonjaival? Nem szívesen futottam volna össze addig a mézszőke szépséggel, amíg ezt le nem tisztázom magamban. Bújkálni nem bújkálhattam, de azért igyekeztem kerülni a találkozás lehetőségét. Éppen ezért a tanári szobába is a szokásosnál óvatosabban nyitottam be. Szerencsére nem volt benn senki. Egy fényképet kerestem, de a lakosztályomban nem találtam, hiába forgattam fel mindent. Már csak a tanári asztalom fiókjában lehetett, talán összefogtam a szorgalmikkal. A múltammal való leszámoláshoz meg kellett szabadulnom a fényképtől, bármennyire is fontos emlékeim kötődtek hozzá. Ki tudja, mit hoznának ki belőle a pletykalapok, ha illetéktelen kezekbe kerülne. Helyet foglaltam az asztalomnál, és lázasan kutakodni kezdtem a fiókomban a papírok között.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=410&post=745073#post745073][b]Ardai Tánya - 2019.01.05. 11:17[/b][/url]

Dúdolva haladtam végig a folyosókon. Még volt egy kis időm, mielőtt kezdődött az órám a Bagolykőben, de gondoltam ez az idő tökéletes lesz ahhoz, hogy a tanáriban még átnézzem Kirill jegyzeteit. Néha egészen nehéz volt rajta kiigazodni, sose lehetett teljesen biztos az ember.
Benyitottam. Arra számítottam, hogy nem lesz ott senki, de mégis volt. Robi látványa olyan érzelmeket realizált bennem, amikről talán azt sem tudtam, hogy ott vannak. Magamban eldöntöttem már régebben, hogy nem lesz ebből kínos szituáció. Nem akartam, hogy kerülgetni kelljen egymást amiatt az este miatt, de most mégsem éreztem magam teljesen készen rá, hogy ezzel szembenézzek.
- Szia! - köszöntem rá. Próbáltam a lehető legkönnyebben venni a kialakult helyzetet. Szokásos mozdulattal tettem le a cuccaim az asztalomra, és kezdtem pakolgatni. Beszélnem kéne? Vagy az a jobb, ha nem teszem? Végül is eddig sem beszélgettünk...sokat.
- Gratulálok! - néztem a férfira. Muszáj volt megszólalnom. - Hallottam te lettél a bálkirály - magyaráztam meg az előbbi kijelentésem. Ehhez még más egyéb dolgot is mondtam volna, mely utalt volna a mi kis esténkre, de nem tudtam, hogy az most ezen a szituáción segítene-e.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=410&post=745087#post745087][b]Várffy-Zoller Róbert - 2019.01.05. 11:59[/b][/url]

Tánya

Rám nyitottak, ami még nem is lett volna baj. De Tánya nyitott rám, pont Ő, akit szerettem volna elkerülni. Idegesen csaptam a be a fiókomat, sikeresen odacsapva az ujjaimat.  
- Sssszia! - ordítás helyett éppen csak felszisszentem, de a köszönésemen így is érezhető volt, hogy valami nem oké. A fájdalomtól az arcom is eltorzult egy kis időre. Felpattantam a székemről, fájós ujjaimat a hátam mögé rejtve.
Sosem okozott gondot, hogy lökjem a sódert a csajoknak, de most mintha a kiscica vitte volna el a nyelvemet. Lehet mégiscsak nagy szolgálatot tett a DÖK tréfás itala a bálon? Szerencsémre Tánya szólalt meg először, addig én is össze tudtam szedni valamelyest a gondolataimat. Nagyon lazának tűnt, és a tündéri hangja is nyugtatólag hatott rám.
- Óh, nem is tudtam. Te vagy az első, aki gratulál. - nem kaptam még semmiféle értesítést, hogy nyertem a szavazáson. De majd behajtom a koronámat a DÖK-ön.
- A bálkirálynő pedig remélem te lettél. Nekem legalábbis te vagy a királynő. - eresztettem el egy bókot, ami lehet, hogy kissé kínosra sikeredett. Az ujjaim közben még mindig sajogtak, de cikinek éreztem volna, ha elkezdem gyógyítgatni magam. Majd csak elmúlik magától.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=410&post=745173#post745173][b]Ardai Tánya - 2019.01.05. 20:33[/b][/url]

Láttam, ahogy eltorzult az arca, de nem akartam érte szólni, hiszen ő is próbálta eltitkolni előlem. Milyen gonosz dolog lett volna mégis megjegyezni. Magamból kiindulva tökéletesen tudtam, hogy ilyenkor ez a legjobb, amit az ember. Kivéve, ha...
Mikor felállt, odamentem hozzá, és háta mögül előhalásztam a kezét. Egy apró gyógyító puszit leheltem rá, majd gyöngéden rátettem a kezem. Reméltem, hogy ezzel máris sokkal jobb. A kicsiknél bevált ez a módszer, hátha a férfinél is.
Még egy kicsit mosolyogva néztem rá. Teljesen el tudtam veszni a tekintetében, de aztán rájöttem, hogy ezt nem kéne. Valószínűnek tartottam, hogy Várffy is csak egy tökéletesen sikerült egyestés kalandra gondol, mikor eszébe jutok.
Megköszörültem a torkom, és elengedtem a kezét, hogy visszamenjek az asztalomhoz. Egy kicsit jó volt, hogy háttal álltam, a gondolataimat legalábbis össze tudtam szedni.
- Nem, nem lettem bálkirálynő - próbáltam visszatérni oda, ahol abbahagytuk. - Különben sem lett volna szerencsés, ha a páros mindkét tagja "rejtélyes körülmények között" eltűnik a díjkiosztás idejére - kacsintott a lány. Egyáltalán nem sajnálta, hogy aznap este nem maradtak ott tovább. Így Robi is egyszerre két díjat nyert. Nem csak a bálkirályi címet, de az est lepedőakrobatáét is.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=410&post=745193#post745193][b]Várffy-Zoller Róbert - 2019.01.05. 21:39[/b][/url]

Tánya

Hiába rejtegettem az odacsapott ujjaimat, Tánya észrevette, és segített. Gyengéd érintése, finom puszija, gyönyörű mosolya rögtön felejtetett velem minden fájdalmat. Az ilyen pillanatokban döbbent rá az ember, hogy a szeretet és a törődés a legnagyobb varázslat.
- Köszönöm. - szóltam hálásan, és egy nagyot nyeltem a bennem kavargó érzelmek hatására. Jótevőm aztán elfordult, és ott folytatta, ahol a csevegést abbahagytuk. De én tulajdonképpen nem is erről akartam beszélni. Hanem kettőnkről.
- Tudod én... Merlinre, tisztára úgy érzem magam, mint egy tizennégy éves tini. - töröltem meg a homlokomat. Utoljára diákként hívtam el egy lányt rendes randira, Valentin-nap alkalmából. Akkor komolyan gondoltam, hogy ő lesz az igazi, de nem lett belőle semmi. Azóta viszont a nőkkel való kapcsolatomat futó kalandok tömkelegeként írhatnám le. Képtelen lettem az elköteleződésre.
- Szóval... nagyon örülnék, ha eljönnél velem randizni. - szerettem volna igazán megismerni Tányát, mert úgy éreztem, hogy ha valaki, akkor Ő az, aki miatt fel tudnám adni a playboy életmódomat. Neki is éreznie kell a szikrát, ami kialakult köztünk. Ez a szikra pedig lángra lobbanthatná még az én elkorcsosodott szívemet is. Persze lehet, hogy semmi szüksége egy olyan balhés alak társaságára, mint én, és most kikosaraz.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=410&post=745219#post745219][b]Ardai Tánya - 2019.01.05. 23:00[/b][/url]

Felnéztem rá, és valami egészen mást láttam a szemében, mint a bál estéjén. Nem tudtam pontosan beazonosítani a dolgot, csak azt tudtam, hogy furcsa érzéseket indított el bennem. Olyanokat, amiket még senki más. Mert senki nem tekintett még így rám.
A témavisszacsatolás nem volt nyerő. Legalábbis eléggé úgy tűnt, ugyanis Robi valami egészen másba fogott bele. Hagytam a dolgaim, és teljesen felé fordultam. Egészen furcsa volt, szinte nem is önmaga. Vagy talán éppen ő volt az, és nem az álca, ami mögé egész eddig bújt.
Viszont a kérdésre nem számítottam, és ezt az arcom is elárulta. Teljesen lefagytam úgy, ahogy voltam. Egyrészt azért, mert nem gondoltam, hogy Várffy bármi ilyenen gondolkodna. Azt pedig pláne nem, hogy velem kapcsolatban. Aztán ott volt az is, hogy "randi". A szó maga is valami baljóslatút tartalmazott a számomra, de pontosan nem tudtam megmondani miért.
- Hogyaaa.... Tud.... Nem. Vagy igen. Vagyis... - kezdtem össze vissza beszélni. Na igen, itt volt vége a "laza Tányának" és kezdődhetett a szokásos "azt sem tudom mit mondjak Tánya". - Mármint hogy ez ilyen... - kezemmel össze vissza mutogattam, próbáltam valami rendszert teremteni a hirtelen keletkezett bazinagy káoszban. Akartam? Nem akartam? Mi van, ha nemet mondok? És ha igent? Sose volt jó tapasztalatom randik terén. De Várffy vajon ennyire komolyan gondolja? - ...randi-randi? Olyan éttermes, beszélgetős? - Ennél jobban nem tudtam leírni milyen is egy randi, hiszen egyszer sem vártam meg a végét.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=410&post=745230#post745230][b]Várffy-Zoller Róbert - 2019.01.06. 10:05[/b][/url]

Tánya

Most én mentem oda Tányához, megfogtam mindkét kezét, és a szemébe néztem. Meglepte a kérdésem, nem tudott rá egyértelműen válaszolni. Végül is jogos ez a reakciója, hiszen fogalma sem lehet, hogy mi a francot gondoljon rólam. Elég groteszk összefeküdni valakivel, és utána randira hívni.
- Étterem, cukrászda, kávézó, egy séta a tó körül. Ilyesmikre gondoltam. - nem vicceltem, valóban komoly szándékokkal tettem fel a kérdést.
- Persze megértem, hogy vacilálsz. A nők a biztonságot és nyugalmat keresik, de én csak veszéllyel és konfliktusokkal szolgálhatok. - ezért se volt még normális kapcsolatom. Egy éjszakára, néhány alkalomra bárki odaadta magát nekem. Azonban az érzést, hogy őszintén szerethessek és viszont szeressenek, még nem ismertem. Ha valaha is lett volna párom, folyamatosan ki lett volna téve a bulvármédia rosszindulatú pletykáinak, ezt pedig senkinek se akartam. Ott voltak például a nőügyeim, bármikor felbukkanhatott egy régi szeretőm. Tulajdonképpen az önmegtartóztatás továbbra  sem tartozott  az erősségeim  közé. Nagy teher ez, ha valakivel komolyabb viszonyt szeretnék egy futó kalandnál. De azt hiszem, készen álltam a változásra.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=410&post=745262#post745262][b]Ardai Tánya - 2019.01.06. 11:05[/b][/url]

A közelsége csak még inkább összezavart. Eldöntöttem, hogy ebből nem lesz semmi. Hogy ezúttal nem gondolom túl. Hogy nem lesz nagy elköteleződés és utána szívfájdalom sem. Elég volt. De ahogy ott állt előttem, egyszerűen képtelen voltam neki nemet mondani. Az eszem folyamatosan figyelmeztetett, hogy nem ezt beszéltük, de a szívem közelebb húzott Várffyhoz. Egyszerre akartam is, meg nem is. Kicsit féltem, de még inkább élveztem.
- Biztonság és nyugalom? - vontam össze a szemöldököm, és mosolyra húzódott a szám. - Kacagok én a veszélyre - idéztem az egyik legjobb mese szövegét. Hiába, a muglik azért tudnak valami jót is. Bár ez elég egyértelmű abból, hogy imádják a regényeket, amik a mi világunkból kerültek ki. Mi sem egyszerűbb, mint megírni a valóságot, és aztán azt mondani nekik, hogy nem valós.
Anélkül cselekedtem, hogy tudtam volna mi lesz a következő lépé. Kezeim a nyakára helyeztem, és közelebb léptem, hogy összeérintsem a homlokaink. - Örömmel elmegyek veled - döntöttem el. És ahogy kimondtam, szinte minden elhallgatott. Nem volt más, csak ő és én. Se szabályok, se gondolatok. Még azt is elfelejtettem, hogy cirka tíz perc múlva órát kell tartanom.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=410&post=745379#post745379][b]Várffy-Zoller Róbert - 2019.01.06. 13:16[/b][/url]

Tánya

Úgy tűnt, Tánya kész vállalni mindazt, ami azzal járhat, ha Várffy-Zoller Róberttel randizik. Elszállni éreztem magamból az eddig szorongató kínos érzést. Felszabadultam, ahogyan átkarolta a nyakamat és homlokunk összeért. Mintha megállt volna az idő. A szenvedély révületéből feleszmélve egy csókot nyomtam a lány homlokára. Biztos neki is megvolt a maga dolga, nem időzhetünk így hosszan, bármennyire is kellemesnek találtam a helyzetet.
- Vacsora a Pillangó-varázsban valamikor? - ajánlottam helyszínt a találkánknak. Bogolyfalván meglehetősen szegényesnek tartottam a kínálatot, első alkalomra azonban valami közeli helyben gondolkodtam, úgyhogy abból válogattam, ami volt, még talán az étterem és teaház tűnt a legelfogadhatóbb választásnak.
- Találkozhatunk majd a bejárati csarnoknál, és együtt lemehetünk a faluba. - célszerűnek láttam, hogy együtt menjünk le, így útközben is beszélgethetünk. No meg, Tánya is meggondolhatja addig magát, hogy bevállalja-e szerény személyemet randevúpartnerként.
Miután megbeszéltünk a részleteket, elköszöntem, és távoztam. Nagy kő esett le a szívemről, nehezebb szituációra számítottam. El is felejtettem a fényképet, amiért eredetileg a tanáriba mentem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=410&post=745529#post745529][b]Ardai Tánya - 2019.01.06. 18:51[/b][/url]

Hirtelen egy pillanatra teljesen elfogott a tökéletesség érzése, ahogy ott álltunk ketten a férfivel. Agyam folyamatos vészjeleket küldött, de a nem törődtem vele. Hagytam, hogy ha csak egy pillanatra is, de elhiggyem, hogy ez a legjobb dolog volt, amit tehettem.
- Rendben, jól hangzik - mosolyogtam. Homlokomon még mindig éreztem csókjának helyét. Randi. Egy igazi randi, remélhetőleg kudarc nélkül a végén. Viszont egészen kezdtem félni, hogy Robi már nem fog annyira érdeklődni irántam, ha komolyabban megismer.
Egy utolsó apró csókot leheltem még szájára, mielőtt elengedtem volna, aztán csak néztem, ahogy kimegy. Ahogy becsukta maga után az ajtót, szinte rögtön letámadtak a kétségbeesett gondolatok. Csak addig volt jó, amíg ő ott volt, aztán teljesen elbizonytalanodtam. Leroskadtam a székbe, és kezembe hajtottam arcom. Boldog voltam, de még inkább kétségbeesett. Mégis mit csináltam?

/Köszönöm /

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=410&post=754906#post754906][b]Kedves Antal Nimród - 2019.04.09. 20:04[/b][/url]

Anastasia

Kicsit megviselte, hogy haza kellett jönnie. Kicsit... végül is kinek akar ő hazudni? Nagyon megviselte, elvégre Szváziföldről rángatták haza, ahol éppen a tszongák között pedig roppant kényelmesen elvolt, nem beszélve arról, hogy mennyi munkájába került egyáltalán oda eljutni. Készített is jegyzeteket bőven, tele van velük az egész dolgozója otthon, hogy a füle se látszik ki belőlük, de azért mégiscsak roppant komoly, személyét és leginkább a szakmai státuszát ért támadásként élte meg, amikor a minisztériumból az addig figyelmen kívül hagyott levelek hada után egy nyomorult rivallót kapott. Azt már hozzá sem kell tenni, hogy mennyire hihetetlenül megalázó volt számára a törzs körében a tábortűz mellett ücsörögve végighallgatni, ahogy az átmenetileg főnökének tekintendő - szerinte tejfelesszájú - auror a fejét is leordítja, szinte érezte, hogy a haja hátrébb kúszik öt centit a homlokából ijedtében, merthogy "Kedves, maga mi az istent képzel magáról, azonnal hazajön és visszamarsol abba a nyamvadt iskolába animágiára oktatni a kölyköket és átváltoztatástanra, ha a fene fenét eszik is, vagy búcsút mondhat az állásának, a kutatásának, de még a jó hírének is meg mindenféle jövő kilátását, Merlin begyepűsödött mohos szakállát neki..." Ha nem lenne két gyereke, akkor tulajdonképpen bőszen bemutatott volna a férfinak, aki azt gondolja, hogy csak úgy megfélemlítheti itt mindenféle fenyegetésekkel, de hát mégiscsak gondolnia kell a lányaira. Milyen apa lenne, ha nem tenné? Ennek eredményeként lenyelte a mérgét, már amennyire az neki menni szokott - azóta is csak akkor teszi be a lábát a Minisztérium épületébe, ha kéretik és félszavakat vált az aurorokkal, nem többet a szükségesnél abból sem, de még ide is csak akkor jön, ha nincs más választása -, összepakolt és hazajött. Most éppen muszáj volt bejönnie, merthogy éppen órát tartott azoknak az elsősöknek és elmagyarázta, hogy az átváltozástan a mágikus tudományok legprecízebbike, ezért lesznek szívesek komolyan venni. Mintha csak a falnak beszélt volna. Le is üvöltötte egy szerencsétlen fejét a végére, amikor az meg akarta mutatni, hogy mennyire megy ez már neki, mert aranyvérű és akkor már minden csuklóból megy ugyebár, erre egy pillangó szárnyait sikerült mindössze papírrá varázsolni. Szegény le is pottyant a hirtelen súly alatt, neki meg elszállt az agya. Most még mindig enyhén zihálva csattog be a tanáriba, mielőtt az eridonosokra is csak üvöltene, amilyen bolondok azok is.
- Nem fizetnek ezért eleget, a fenébe is.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=410&post=755131#post755131][b]Anastasia Strakhova - 2019.04.11. 14:51[/b][/url]

A tanári szobában íróasztalomnál üldögélek, melyen most viszonylagos rend uralkodik. Csupán három könyv áll rajta halomban és néhány jegyzet hever szétcsúszva. Nincs ez mindig így, pedig megfogadtam uralni fogom a káoszt. A jobbomon lévő ablakból árad be a fény. Pont jó ez így, hiszen bal kezes lévén épp megfelelő irányból érkezik, hogy jó lássak általa. De most épp nem írok semmit sem, mert percek óta az asztalon álló két személyes tárgyam egyikét, egy lápisz lazuliból készült Fabergé tojást nézegetek, melyet huszadik születésnapomkor kaptam. - Apácska, vajon mit csinálhatsz most... - sóhajtok fel halkan. Hiányzik az apám, hiába is tagadnám. Anyám halála után csak ő maradt nekem és én neki. Legbelül tudom, hogy boldogul nélkülem is, hiszen igazán talpraesett ember, mégis néha elfog az aggódás. Talán mert úgy érzem én nem boldogulok nélküle. Eljöttem ide, ahol minden új, minden más és egy árva szent lelket sem ismerek. A magyar rokonaimról nem sokat tudok. Szüleim egykék így a családfám frissebb ágai igen kevéssé szerteágazók. Na meg őszintén szólva energiám sem volt a keresésükre. Most a tanításba való visszarázódásra tettem a hangsúlyt, ám úgy érzem sorra kudarcot vallok. Ez a gondolat olyannyira elkeserít, hogy egy-egy apró könnycsepp el is indul szemeimből és arcomon lefolyva az előttem fekvő pergamenre hullik. Ekkor viharzik be egyik kollégám, s fennhangon elégedetlenkedik. Gyorsan letörlöm arcomról a sírás nyomát és ártatlan tekintetű, sötét, kékesszürke szemeimmel követni kezdem, majd lágy, megértő, de egyértelműen keserű hangon megszólalok - Ez a mi formánk, látja. A lelkünket kitesszük és mi a köszönet? - mondom ezt úgy, hogy számomra az anyagi javadalmazás nem számít igazán, mert az igényeim igen mérsékeltek. Mindig is tudtam, hiszen egyik szülőm tanár volt, hogy a pedagógusi bérből nem leszek milliomos és a megbecsülést, vagy az őszinte elismerést is csak pár diákoktól várhatom, ha méltó leszek rá, ha kiérdemlem. Ezért teszek nap, mint nap meg minden tőlem telhetőt és csak remélhetem, hogy sikerül egyszer elérnem, hogy bízzanak bennem. Számomra az volna a legnagyobb elismerés. Közben a felhők mögül előbukkan a Nap és fénypászmája bevilágít az ablaktáblán. Megcsillan a tojáson és másik személyes tárgyamon egy csipke kalcedonból készült, toll és tintatartóval egyben lévő órán.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=410&post=755526#post755526][b]Kedves Antal Nimród - 2019.04.15. 22:01[/b][/url]

Tulajdonképpen, ha egészen alaposan belegondol, még mindig az a legfőbb probléma igazából, hogy hihetetlenül haragszik. Ó nem, nem az elsősökre, amiért azt hiszik, hogy az átváltoztatástan csupán holmi laza szórakozás, mert tudja ő, hogy úgyis kénytelenek lesznek rájönni, a saját kárukon is akár, hogy ebben a tudományban a legapróbb hiba is súlyos következményekkel járhat. Azt sem lehet mondani, hogy az eridonosokra lenne ennyire dühös, amiért hihetetlenül szeleburdi és hiperaktív népség, amely rendesen meggyűjti a baját. Még csak nem is Doriánra haragszik, amiért a sógorának még mindig akkora mellénye van, meg pofája is - választás kérdése az egész -, nem beszélve arról, hogy milyen egyszerűen összejön neki mindig minden, merthogy tulajdonképpen akár még kedvelhetné is, egyszerűbb is lenne mindenkinek, úgy neki, mint a húgának, meg a család többi tagjának is. Sőt, nem is arra a pofátlan aurorra haragszik, aki most kvázi a főnöke és azt hiszi, hogy úgy táncol majd, ahogyan éppen neki fütyülnek. Ó, dehogy. Ha őszintén magába tekint, akkor pontosan tudja, hogy mindössze önmagára dühös úgy istenigazából, merthogy mindig valaki más elismerését hajkurászva kerül bele a maga kellemetlen kutyaszorítóiba, pedig ha egyszer is annak a hangnak engedne, amit olyan bőszen elhallgattatni akar, akkor akár még boldog is lehetne és elégedett. Csakhogy még mindig az apja hangját hallja sokszor inkább, azt a bizonyos "hát, fiam, belőled se lesz szőke herceg, nézd csak meg Doriánt" kijelentést hallja, holott már vagy húsz éve nem hangzott el egyszer sem. Persze ezt aztán sokkal könnyebb átvetíteni minden másra, időszakos okokat találni arra, miért is olyan goromba pokróc a fél világgal, ha nem egésszel, holott ráadásnak néhány kivételes ember még tudja is, hogy egyébként humorral megáldott, kedves lélek, aki imádja a hozzá közelálló embereket és ha kell, még a toronyból is leugrana értük. Na mindegy, ezen még dolgoznia kell, ha már az elmúlt negyven és még hat évben nem tette meg, csak előbb persze még azt is meg kellene hallania, amikor Anna megpróbálja átkiabálni azt a régi hangot a fejében abban a reményben, hogy hátha észreveszi, az csak egy emlék, egy nyomorult töredéke a múltnak, amit még nem sikerült elengednie. Idegesen szusszan egyet, ahogy most éppen ezt az egész dühöt arra fogja, hogy haza kellett jönnie a világ végéről, ahol nem zargatta senki, nem várták, hogy megfeleljen holmi elvárásoknak, hiszen nem is ismerték, hogy elvárásokat támasszanak azon túl, hogy ne üsse bele az orrát abba, amire azt mondják, hogy ne, és még a kutatásával is haladt, amivel pedig olyan hosszú ideig stagnált. Ha minden jól megy, azért most már úgy egy éven belül csak doktora lehet a humán transzfiguráció területének, legalábbis a legutóbbi beszélgetésen Juliennel ezt a határidőt szabták a könyvnek és a disszertációja védésének. A végén még büszke is lesz magára, ha sikerül minden határidőt tartania, most azonban vissza a jelenbe, ahol egyelőre vöröslik, akár a főtt rák és úgy kapkodja a levegőt, mintha lefutott volna egy teljes maratont. Na jó, ezzel a sörhassal fele is elég lett volna.
- Sose érem meg, hogy eljöjjön az év vége, amikorra rájönnek, hogy a mágia nem játék... és ráadásul még csak át se változtathatom a szemtelen frátereit, mert az máris kihágás, aztán nézhetem, miből kapnak vacsorát a lányaim - dünnyögi kelletlenül, miközben saját íróasztal híján az egyik amolyan közösnek mondható senki asztalához telepszik le kifújni magát. Végtére is saját irodája van, csak ott meg ha felbukkan valamelyik eridonos valami óriásinak vélt ötlettel, neadj'isten Bodza a kéréssel, hogy hadd simogathassa meg, kiugrik az ablakon a végén. - Bocsánat, még nem is találkoztunk, ami azt illeti. Azt hiszem. Bár csak emlékeznék, ha úgy lett volna. Kedves Antal, átváltoztatástan és animágia oktató és szerencsétlenségemre az eridon házvezető-helyettese - mutatkozik be, amint rájön, hogy amennyire sűrű vendég - az évnyitóra már csak dacból se jött -, fogalma sincs róla, kik az új kollégák.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=410&post=757135#post757135][b]Anastasia Strakhova - 2019.05.02. 22:21[/b][/url]

A férfi olyan látványosan szenved, hogy nem tudom megállni, hogy halványan el ne mosolyodjam, de vonásaimat gyorsan rendezem is, mert nem szeretném, ha azt hinné, hogy nem értem meg. Nagyon is átérzem, hogy milyen nehéz megértetni a diákokkal, például az én esetemben azt, hogy a gyógyítás nem tréfás kis sétagalopp, hanem vérre menő élet-halál harc, ahol mi a kaszás ellen dolgozunk. Kivéve persze, amikor nem az, de azt most hagyjuk. A téma szempontjából éppenséggel egyáltalán nem releváns. Közben a férfi szavai azért igencsak elgondolkodtatnak. Szemeim pedig kisvártatva felcsillannak. - Ha úgy csinálja, hogy ne legyenek szemtanúk... - kacsintok a kollégára, majd angyali ábrázatot öltök - Ígérem hallgatni fogok akár a sír - közlöm bűntársi hűséggel, végül elmosolyodom, amiből remélem érti, hogy csak viccelek, persze nem egészen, de maradjunk ennél a verziónál. - Anastasia Strakhova, gemmológia - mineropathológia, és nem értem miért nem szereti itt egyik házfelelős sem a házát aminek az élén áll - viszonzom bemutatkozását. Tényleg meg vagyok lepve azon, hogy eddig az a két ember, akikről tudom, hogy egy-egy ház élén posztoltak ki vannak kelve a házuktól magukból. Túl vannak terhelve, tudom én azt. Biztosan ez a gond, igen. Nem lehet könnyű a helyzetük és nem is irigylem egyiküket sem a pozíciójukért, csak olyan ellentmondásos számomra ez a helyzet. Valószínű velem van a baj és én vagyok túl mártírom fajta, aki éjt nappallá téve próbálja képezni magát a diákokért, akik jó ha nem röhögik néha körbe hálátlanságukkal. A tanári lét nyomasztó gyönyörűsége. Mégis jó néha megélni a figyelmet, látni a tudás csillanását a szemekben. Ezért éri meg az összes többi nyűg és kín.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=410&post=765842#post765842][b]Adrian Black - 2019.08.04. 09:33[/b][/url]

Nehezen mondhatnám azt, hogy minden rendben. Persze, volt ideje leülepedni a dolognak, így mindkettőnket megkímélem az első indulatok lecsapódásától, ettől függetlenül bőven van miről beszélgetnünk. Előre lebegtetem a kávé és vajas croissant adagját, amíg becsukom magam mögött a tanári ajtaját, elvégre, csak azért, mert neheztelek rá valamiért amiben nem is vagyok biztos, nem fogok gyerekesen hadat üzenni és elfordítani a fejem. Ems még mindig fontos nekem, lehet, hogy most nem minden napfény és szivárvány köztünk, ettől függetlenül aligha szeretném elveszíteni, ezért is vártam eddig. Nem hívtam fel azonnal, miután találkoztam Coltonnal, nem vontam kérdőre, hogy akaratlanul ne emeljem fel a hangom és ne mondjak olyan dolgokat, amiket már akkor megbántam volna. Ems nem tehet róla. Most is ezt ismételgetem magamban, hogy Emily nem tenne ilyet, és aligha lenne képes befolyásolni a testvére indulatait. Emily teljesen ártatlan az ügyben, tudom, szentül hiszem, ettől függetlenül még beszélnünk kell róla.
- Jó reggelt - szusszanva érkezek meg a friss, még illatos reggeli után én is, ahogy helyet foglalok vele szemben. Egy adag kijavított dolgozatot elsüllyesztek a fiókban, majd ujjaim összefonva az asztal lapján mosolygok rá. Nem, ez nem a vihar előtti csalfa mosoly, aligha van kedvem veszekedni és megjátszani az agyam. Csak szeretném, ha tudná, hogy nem haragszom rá. Persze, jobbik esetben, fogalma sincs miért haragudhatnék egyáltalán.
- Mit mondtál a bátyádnak, Emily? - sosem tudtam szép köntösbe borítani a mondandóm, a legtöbbször egyszerűen csak kimondom, ahogy gondolom a dolgokat, nem enyhítek az élükön, és ezért is tűnhet maga a kérdés is viszonylag durvának. - Nem történt semmi baj - ó, dehogynem - csak szeretném tudni, mit mondtál neki rólam.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=410&post=765843#post765843][b]Emily Dorothea Fisher - 2019.08.04. 09:47[/b][/url]

Adri
Ruhácska

Próbálom kibogarászni a szavakat, hogy legalább egy megfelelőt összekaparjak a lánynak. Aranyos és értelmes, ezzel nincs is baj, de élőszóban is olyan nagyon nehezen jutunk el a végcélig, mint írásban. Háromszor annyit körmöl le, mint a többiek, és mégis, pont annyit mond vele. Nem tud szelektálni, és nem tudom, hogy tizenkilenc éves embert meg lehet-e még tanítani erre. Nem vagyok benne biztos, hogy igen. Kipipálom a választ, mert végül is, benne van a lényeg, majd felpillantok a nyíló ajtóra, és a belebegő ételre. Reggeliznem kellett volna, mielőtt bejövök, de olyan meleg volt reggel, hogy a teámat sem ittam meg.
- Szia, Adri.
Most találkozunk először azóta az eset óta, amit nevezhetünk úgy, hogy szakítottunk. Most először látom, és sóhajtva figyelem őt, ahogy elhelyezkedik, ahogy pakol. Hogy ne bámuljam nagyon feltűnően, ne keressek akaratlanul is jeleket, inkább a hajammal foglalatoskodom. Melege van a nyakamnak, úgy vagy fél perce, így felfogva a tincseket, laza kontyot képezek a fejem tetején, a csuklómon biztonsági okokból tartott hajgumival pedig rögzítem, miközben kérdez.
- Colenak?
Igen, időnyerés, mert hát mi más lehetne ez, nincs nekem olyan sok bátyám, hogy azonosítani kelljen. Nem mondom, hogy semmit, nyilván okkal kérdezte, én pedig felelek:
- Hogy nem működött kettőnk között, nem ugyanott tartunk az életben, a vágyainkban. Hogy nagyon szeretlek, mint embert, jó ember vagy, és őszinte voltál velem, nem ringattál hamis nyugalomba.
A kezeimet leeresztve nézem, ahogy mosolyog, és ezt szerettem volna, hogy legyen közöttünk továbbra is barátság, hiszen mi barátok voltunk mindig is.
- Hogy ne bántson.
A pilláim megremegnek ahogy ezt kimondom, és a torkomba gombóc keletkezik, amit nehezen, de legyűrök.
- Bántott?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=410&post=765844#post765844][b]Adrian Black - 2019.08.04. 10:03[/b][/url]

Egészen merész húzásnak tartom tőle ezt a ruhát - például én, felnőtt és érett ember létemre is az első dolog, amit észreveszek benne, azok a mellei, és nem azért, mert még mindig ez lenne az egyetlen dolog, amit látok benne, elvégre nem tíz éves vagyok már, egyszerűen csak nem tudja figyelmen kívül hagyni az ember. Ez a ruha célja. Valahol egészen aggódom, és nem is kifejezetten értem, miért most veszi fel ezt. Itt akar találni mást? Nekem akarja bebizonyítani, hogy itt is képes találni mást? Mit akarsz ezzel a ruhával, Emily?
Megemelem jobb szemöldököm, ahogy visszakérdez. Kinek másnak? Értem, mit akar ezzel elérni, pontosan értem, időt, kiheverni a kérdés okozta első sokkot, elvégre, az ember nem feltétlenül számít erre egy napfényes, meleg reggelen, ugyebár. Aprót biccentek, ahogy karjaimra támaszkodva előre dőlök, bal térdem fel-le kezd járni, de arra kifejezetten figyelek, hogy a cipő ne kezdje el ütemesen kopogtatva verni a padlót. Nem kell itt senkit idő előtt felhergelni.
- Neki.
Alapvetően nincsenek elvárásaim. Nem terveztem el ezt a beszélgetést a fejemben, így nem is tudom majd úgy irányítani, hogy oda kössünk ki, ahova akarom, elvégre, nem is akarok sehova sem kikötni. Csak essünk túl rajta. Persze kiszedhetném a fejéből is, Emily elméje mindig is nyitott könyv volt, de, egyrészt, minden joga megvan ahhoz, hogy megmagyarázza, másrészt, még mindig nem szívesen alkalmazok csak úgy legilimenciát, miután Shay a rendelőbe került miattam.
- Ugye tudod, Emily, hogy nem miattad, és nem miatta történt? - fejem halványan oldalra billen. Nem akarom, hogy túlgondolja ezt, és kifejezetten feldühítene a tény, ha tévképzeteket kezdene bemagyarázni magának. Magam miatt történt. Ennyi az egész, bármennyire is lehetetlen elképzelés, hogy képes vagyok önmagamtól is döntéseket hozni az életemben.
- Nem bántott.
Nem alsósok vagyunk, hogy elkezdjek árulkodni anyucinak, amiért a csúnya, gonosz Cole meghúzta szünetben a hajam. Nem akarom, hogy veszekedjen vele, a legegyszerűbb megoldás tehát azt mondani, hogy nem történt semmi. Felnőttem már ahhoz, hogy magamnak oldjam meg a dolgaim.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=410&post=765846#post765846][b]Emily Dorothea Fisher - 2019.08.04. 11:29[/b][/url]

-Tudom.
Nem, ez így nem pontos, a fejem kicsit lehajtom, eligazgatom a ruhát a combomnál, csak utána nézek fel megint rá.
- Azt tudom, hogy én nem tudtam megadni neked azt, amire szükséged van.
Ez így a pontos. Nyilván, mivel szakítottunk, mint minden ember, én is próbáltam megtalálni a miérteket. Hogy miért szakított velem, hogy mi volt az, ami elromlott, és tekintve, hogy előtte a testvéremhez fűzték igazán mély érzelmek, úgy véltem, ez lehet a kulcs. Én nem vagyok olyan, mint Cole, soha nem is leszek. Hasonlítunk, de nem tudok olyan lenni, mint ő. Én nem tudok úgy viselkedni, nem tudok olyan lenni. És mivel kettőnk között elég sok különbség van, már csak alapból is, nyilván erre a következtetésre jutottam.
Alsó ajkaimat megnyalva pillantok fel rá, nézem őt egy hosszú percig. Kérdezek, fejben, de nem kapok tőle választ, az arca se rezdül, tudom, hogy nincs a fejemben, hogy ki kell mondanom, amit gondolok, amit érzek. Sejtem, hogy Shay miatt, az akkor történtek miatt van. Vajon már ott is vége volt, csak nem vettem észre? Utána még volt pár jó napunk, de lényegében napokkal később bekövetkezett a búcsú. Nem hallgatja a gondolataimat, pedig annyival könnyebb minden, amikor azokra reflektál.
- Ha nem bántott, sem szóban, sem fizikailag, akkor miért kérdezted, hogy mit mondtam neki?
Nem vagyok buta. Naiv igen, ezt elismerem, hiszen minden embert feltételek nélkül jónak látok először, de attól még, hogy nem szívesen látom meg a negatív érzéseket, tudom, hogy mikor kérdez valaki valamit. Tudom, hogy történt valami.
- Haragszol rám?
Minden joga megvan, hiszen beszéltem rólunk másnak, pedig ez a mi dolgunk, de Cole pont akkor... szusszanok egyet, a fejem hátradöntöm, egy pillanatig nézem a plafont, majd visszafordulok Adrian felé. Olyan szépen néz, hogy az szinte darabokra töri a lelkem.
- Cole azt mondta nem haragszik, hogy megérti és elfogadja, hogy együtt vagyunk. Nem akartam elmondani neki, de amikor ezt mondta, nem tudtam, csak megköszönni és mosolyogni, amikor már késő volt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=410&post=765852#post765852][b]Adrian Black - 2019.08.04. 13:31[/b][/url]

Tudja. Aligha hiszem el, hogy tudná, hiszen még én is nehezen tudom csak megfogalmazni, egészen pontosan mi is volt a baj. Nem ő volt kevés. Emellett megrendíthetetlenül kiállok, nem ő nem volt elég, és nem amiatt történt, mert önmaga volt. Emily tökéletes, nem csak a maga módján, hanem minden elképzelhető módon, tökéletes, és képes mindent neked adni önmagából, hogy boldognak lásson. A probléma bennem volt. Talán túl hamar megszoktam, belekényelmesedtem, talán a tudat volt az, hogy tehetnék bármit, ő akkor is velem lesz, a meggyőződés, hogy Emily-t képtelenség elveszíteni, hogy Ems lénye, a jelenléte garantált. Megkaptam tőle mindent. Őszintén, tényleg megkaptam tőle mindent, és én is tudom, hogy talán soha nem fogok találkozni még egy olyan emberrel, aki ennyire fog szeretni mint ő. Ezért nem szeretném, ha magában keresné a hibát. Ez viszont, egy olyan dolog, amit nem tudok befolyásolni.
- Nem, Ems - megingatom fejem, ahogy tovább nézem őt. Egymásnak szorulnak az ujjaim, ahogy felszusszanok. Azt kívánom, bárcsak elültethetném a fejében az igazságot, vagy ha nem is, bárcsak képes lenne gyűlölni engem, amiért nem becsültem meg őt. Akkor sokkal könnyebb lenne, akkor tudnám, hogy tisztában van az értékeivel. - Te megadtál nekem mindent, amire szükségem van - végig a szemébe nézek, nem engedem el a tekintetét, fogva tartom őt a pillantásommal. Azt akarom, hogy higgyen nekem, hogy elfogadja ezt. - Az nem a te hibád, hogy amire szükségem van, és amit akarok, nem ugyanaz - nem, erről, tulajdonképp, egyikőnk sem tehet. Megpróbálhatnék változtatni magamon, de nem sikerülne, ez olyan dolog, amit az ember nem tud egyik napról a másikra felülírni.
Felszusszanok. Alapvetően nincs bajom a kérdésekkel, nincs bajom az emberi kíváncsisággal, az viszont halványan birizgálja a tűrőképességem, amikor valaki nem tudja elfogadni a nemet válaszként. Ha azt mondtam, nem bántott, az azt jelenti, hogy nem bántott, és ami köztünk történt, az ugyanúgy nem tartozik rá, ahogy Coltonra sem az Emily-vel való kapcsolatunk részletei. Ez valami családi betegség lehet náluk.
- Nem történt semmi olyan, amit ne tudnék kezelni.
Tényleg borzalmasan gyerekesen hangzana, ha elkezdenék arról siránkozni, hogy rám ugrott, hogy elverjen, majd lehordott szinte mindennek. - És szeretném, ha őt nem vonnád kérdőre, rendben? - nyilván nem tilthatom meg neki, nem vagyok az apja, és különben is, felnőtt már, azt csinál, amit akar, de kimondatlanul hálás lennék azért, ha nem avatkozna ebbe bele. Ennél egyértelműbben pedig aligha hozhatnám ezt a tudtára.
- Nem haragszom rád, ő a testvéred.
Akkor haragudtam volna, kiabáltam volna vele és követeltem volna, hogy magyarázza meg, de azóta lenyugodtam. Joga van hozzá, hogy elmondja neki. Elvégre, Cole az egyetlen stabil pont az életében.
- Mi? - tekintetem értetlenül rezdül meg az arcán. Nem, eddig sem volt szükségem Cole engedélyére, most pedig végképp nincs mire megadnia, ettől függetlenül meglepődöm, marhára meglepődöm, és először el sem hiszem. Elvégre, gyűlöl engem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=410&post=765854#post765854][b]Emily Dorothea Fisher - 2019.08.04. 13:51[/b][/url]

Nézem őt. Tekintete a tekintetemben. Tekintetem a tekintetében. Régebben, amikor még csak fel-felfedeztem a tényt, hogy szerelmes vagyok belé, nagyon sokszor kerültem a pillantását, mert zavarba jöttem tőle, a szép szemektől, az átható pillantásától. Most is szerelmes vagyok belé, most is elpirulok, ha ennyire mélyen néz a szemembe, érzem, ahogy a kislányos izgalom egy pillanat alatt lesöpör a lábamról. De már tudok a szemébe nézni, már nem zavar, ha az izgalom, a zavar, a vágy kiül az arcomra. Őszinte, nyílt érzéseim vannak, és hálás vagyok, amiért már nem kell titkolnom őket. Amikor tudja, és amiért tiszteli az érzéseimet. Nem érdekel, hogy mit mond Cole Adrianről, sem azt, hogy Adrian Cole-ról, a saját tudásomra támaszkodom, a saját tapasztalásaim alapján hozok ítéletet velük szemben, és egyikük sem tud befolyásolni. Adrian tisztel engem. Tisztel, mint barát a barátját. Tisztel, mint férfi a nőt. Tisztel, mint társ a társát. Attól még, hogy már nem vagyunk egy pár, nem szűnt meg a tisztelet egymás iránt, és tudom, hogy nem fog haragudni rám, csak mert még nem múltak el az érzéseim.
- Örülök, hogy kielégítő voltam a számodra.
Felelek őszintén, de ahogy kimondom, már tudom, hogy ez nagyon rosszul hangzik így, és nagyon félreérthető, és hála Merlinnek, hogy ilyen korán csak ketten vagyunk itt. A szemeimet lehunyva rázkódok a visszafolytott nevetéstől, kezem a szám elé kapva.
- Hú, de szerencsés, hogy nem irodalmi nyelvet oktatok.
Lenne baj azt hiszem, és a sok tiniterhességet visszavezethetnénk arra, hogy ennyire kétértelműen tudok fogalmazni. A fonásaimat rendezve keresem meg újra a tekintetét, a szemem mosolyog, ahogy a szám is.
- Nem hibáztatom magam, ha te sem hibáztatod magad.
Ez nem az ő hibája, és ezzel tökéletesen tisztában vagyok. Eszemben sem volt hibáztatni őt, egyetlen pillanatig sem. Hazudhatott volna nekem ott kint, mutathatott volna másik emléket, mondhatta volna, hogy csak viccel, de nem tette, őszinte volt velem.
- Nem fogom.
Rázom meg a fejem aprót, mert eszemben sincs. Nem mondom, ha Adrian szét lenne verve, akkor nyilván az első utam Cole-hoz vezetne, hogy mégis mit művelt, és akkor nem lennék kedves. De nincs baja, láthatóan jól van, talán lelkileg bántotta a testvérem. Ennek sem örülök, de egyik sem szent, és pont elég sérelem van mind a kettejüknél.
- Megkérdeztem tőle, hogy mellettem állna-e a jövőben, ha úgy döntenék, hogy gyereket akarok, mert mostanában gondolkoztam ezen, hogy néhány év múlva, lehetne, és akkor mondta, hogy elfogadja a tényt, hogy az életem része vagy, hogy fontos vagy nekem.
Azt hittem, nehezebb lesz erről beszélni, hogy nehezebb lesz vele beszélgetni, de nem az, és ennek nagyon örülök. Viszont, ahogy így beszélek, eszembe jut még valami.
- Ugye, attól még, hogy nem vagyunk együtt, az életem része maradsz?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=410&post=766787#post766787][b]Adrian Black - 2019.08.12. 13:22[/b][/url]

Az olyan embereknek, mint Emily - akik túl sok jót látnak a világban, akik megunhatatlanul hisznek az emberekben, nem szabadna élniük. Két lábon járó boxzsákká teszik saját maguk, a többiek pedig, még ha akaratlanul is, de beléjük rúgnak. Látom a tekintetében a végtelen őszinteséget, hogy nincs amit titkoljon előttem és nem is akar, hogy még most is képes ugyanúgy érezni irántam, és ha úgy döntenék, tárt karokkal fogadna vissza maga mellé. Látom őt, ahogy viselkedik velem anélkül, hogy megérdemelném, és belül nagyon sajnálom, hogy én képtelen vagyok ugyanígy visszanézi rá. Világ életemben az egyik legnagyobb hibám volt, hogy túl sok mindent tartottam magamban. Ha fájt, nem beszéltem róla, ha boldog voltam, nem beszéltem róla, bármi is történt, azt egyedül éltem meg, és az ilyen dolgok nem csak az embert, de a kapcsolatait is tönkreteszik. Elszakítottam magam mellől Coltont, talán az egyetlen embert, akihez húzott a szívem, a nővéremmel való, leginkább hullámvasúhoz hasonlító kapcsolatomnak talán most van vége, és ellöktem magam mellől Emily-t is, ő mégis itt van. Ő mégis velem tart. Ez pedig olyan mély hűség, amiért én nem tettem semmit, amit valaki olyan iránt kellene éreznie, aki képes viszonozni. Néha úgy érzem, önmagam is elveszítem, túl labilis vagyok, a kedvem, az érzelmeim, a türelmem. Nem érdemlem meg őt az életemben.
Halványan felfelé rándul a szám, ahogy megszólal. Nagyon kimerítő itt ülni vele szemben, és úgy tenni, mintha minden rendben lenne, mintha nem lenne semmi bajom, pedig, hol kevésbé, hol nagyon is tudatosan, de egész életemben ezt csináltam, most meg fogalmam sincs hogyan kell másképp.
- Az igazság nem hibáztatás, Ems - megingatom fejem. Emily jó hozzám, szívszaggatóan jó, én pedig tényleg nem tudom, mit kezdjek ebben a helyzetben. Talán igazuk van, Coltonnak és a testvéremnek, talán tényleg önző vagyok, talán tényleg élvezem ezt a mártír szerepet, és a tudatom sarkában most is azt várom, hogy Ems figyeljen rám, hogy megcáfoljon, hogy azt mondja, nem követtem el hibát. Nem szabadna kihasználnom őt, de nem tudok nem így viselkedni, fogalmam sincs, hogyan lehetnék jobb én.
- Persze, hogy az maradok. Amíg szükséged van rám - még ha nem is ez a helyes, nem vagyok képes még egy embert a hátam mögött hagyni. Nem őt.