A szobában több íróasztal és szekrény van, amelyek mindenféle iratokkal és könyvekkel vannak tele. Az asztalok előtt a tanárok dolgoznak, vagy épp egymással beszélgetnek. Délre néző ablakain mindig sok napfény árad a helységbe, melynek falát különböző portrék díszítik.  Az iskola tanárai gyakran lépnek be és ki a szoba nagy tölgyfaajtaján. Diákok csak ritkán és tisztelettudóan jöhetnek be ide, ha kopogásukra ajtót nyit nekik valaki...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=410&post=765842#post765842][b]Adrian Black - 2019.08.04. 09:33[/b][/url]

Nehezen mondhatnám azt, hogy minden rendben. Persze, volt ideje leülepedni a dolognak, így mindkettőnket megkímélem az első indulatok lecsapódásától, ettől függetlenül bőven van miről beszélgetnünk. Előre lebegtetem a kávé és vajas croissant adagját, amíg becsukom magam mögött a tanári ajtaját, elvégre, csak azért, mert neheztelek rá valamiért amiben nem is vagyok biztos, nem fogok gyerekesen hadat üzenni és elfordítani a fejem. Ems még mindig fontos nekem, lehet, hogy most nem minden napfény és szivárvány köztünk, ettől függetlenül aligha szeretném elveszíteni, ezért is vártam eddig. Nem hívtam fel azonnal, miután találkoztam Coltonnal, nem vontam kérdőre, hogy akaratlanul ne emeljem fel a hangom és ne mondjak olyan dolgokat, amiket már akkor megbántam volna. Ems nem tehet róla. Most is ezt ismételgetem magamban, hogy Emily nem tenne ilyet, és aligha lenne képes befolyásolni a testvére indulatait. Emily teljesen ártatlan az ügyben, tudom, szentül hiszem, ettől függetlenül még beszélnünk kell róla.
- Jó reggelt - szusszanva érkezek meg a friss, még illatos reggeli után én is, ahogy helyet foglalok vele szemben. Egy adag kijavított dolgozatot elsüllyesztek a fiókban, majd ujjaim összefonva az asztal lapján mosolygok rá. Nem, ez nem a vihar előtti csalfa mosoly, aligha van kedvem veszekedni és megjátszani az agyam. Csak szeretném, ha tudná, hogy nem haragszom rá. Persze, jobbik esetben, fogalma sincs miért haragudhatnék egyáltalán.
- Mit mondtál a bátyádnak, Emily? - sosem tudtam szép köntösbe borítani a mondandóm, a legtöbbször egyszerűen csak kimondom, ahogy gondolom a dolgokat, nem enyhítek az élükön, és ezért is tűnhet maga a kérdés is viszonylag durvának. - Nem történt semmi baj - ó, dehogynem - csak szeretném tudni, mit mondtál neki rólam.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=410&post=765844#post765844][b]Adrian Black - 2019.08.04. 10:03[/b][/url]

Egészen merész húzásnak tartom tőle ezt a ruhát - például én, felnőtt és érett ember létemre is az első dolog, amit észreveszek benne, azok a mellei, és nem azért, mert még mindig ez lenne az egyetlen dolog, amit látok benne, elvégre nem tíz éves vagyok már, egyszerűen csak nem tudja figyelmen kívül hagyni az ember. Ez a ruha célja. Valahol egészen aggódom, és nem is kifejezetten értem, miért most veszi fel ezt. Itt akar találni mást? Nekem akarja bebizonyítani, hogy itt is képes találni mást? Mit akarsz ezzel a ruhával, Emily?
Megemelem jobb szemöldököm, ahogy visszakérdez. Kinek másnak? Értem, mit akar ezzel elérni, pontosan értem, időt, kiheverni a kérdés okozta első sokkot, elvégre, az ember nem feltétlenül számít erre egy napfényes, meleg reggelen, ugyebár. Aprót biccentek, ahogy karjaimra támaszkodva előre dőlök, bal térdem fel-le kezd járni, de arra kifejezetten figyelek, hogy a cipő ne kezdje el ütemesen kopogtatva verni a padlót. Nem kell itt senkit idő előtt felhergelni.
- Neki.
Alapvetően nincsenek elvárásaim. Nem terveztem el ezt a beszélgetést a fejemben, így nem is tudom majd úgy irányítani, hogy oda kössünk ki, ahova akarom, elvégre, nem is akarok sehova sem kikötni. Csak essünk túl rajta. Persze kiszedhetném a fejéből is, Emily elméje mindig is nyitott könyv volt, de, egyrészt, minden joga megvan ahhoz, hogy megmagyarázza, másrészt, még mindig nem szívesen alkalmazok csak úgy legilimenciát, miután Shay a rendelőbe került miattam.
- Ugye tudod, Emily, hogy nem miattad, és nem miatta történt? - fejem halványan oldalra billen. Nem akarom, hogy túlgondolja ezt, és kifejezetten feldühítene a tény, ha tévképzeteket kezdene bemagyarázni magának. Magam miatt történt. Ennyi az egész, bármennyire is lehetetlen elképzelés, hogy képes vagyok önmagamtól is döntéseket hozni az életemben.
- Nem bántott.
Nem alsósok vagyunk, hogy elkezdjek árulkodni anyucinak, amiért a csúnya, gonosz Cole meghúzta szünetben a hajam. Nem akarom, hogy veszekedjen vele, a legegyszerűbb megoldás tehát azt mondani, hogy nem történt semmi. Felnőttem már ahhoz, hogy magamnak oldjam meg a dolgaim.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=410&post=765852#post765852][b]Adrian Black - 2019.08.04. 13:31[/b][/url]

Tudja. Aligha hiszem el, hogy tudná, hiszen még én is nehezen tudom csak megfogalmazni, egészen pontosan mi is volt a baj. Nem ő volt kevés. Emellett megrendíthetetlenül kiállok, nem ő nem volt elég, és nem amiatt történt, mert önmaga volt. Emily tökéletes, nem csak a maga módján, hanem minden elképzelhető módon, tökéletes, és képes mindent neked adni önmagából, hogy boldognak lásson. A probléma bennem volt. Talán túl hamar megszoktam, belekényelmesedtem, talán a tudat volt az, hogy tehetnék bármit, ő akkor is velem lesz, a meggyőződés, hogy Emily-t képtelenség elveszíteni, hogy Ems lénye, a jelenléte garantált. Megkaptam tőle mindent. Őszintén, tényleg megkaptam tőle mindent, és én is tudom, hogy talán soha nem fogok találkozni még egy olyan emberrel, aki ennyire fog szeretni mint ő. Ezért nem szeretném, ha magában keresné a hibát. Ez viszont, egy olyan dolog, amit nem tudok befolyásolni.
- Nem, Ems - megingatom fejem, ahogy tovább nézem őt. Egymásnak szorulnak az ujjaim, ahogy felszusszanok. Azt kívánom, bárcsak elültethetném a fejében az igazságot, vagy ha nem is, bárcsak képes lenne gyűlölni engem, amiért nem becsültem meg őt. Akkor sokkal könnyebb lenne, akkor tudnám, hogy tisztában van az értékeivel. - Te megadtál nekem mindent, amire szükségem van - végig a szemébe nézek, nem engedem el a tekintetét, fogva tartom őt a pillantásommal. Azt akarom, hogy higgyen nekem, hogy elfogadja ezt. - Az nem a te hibád, hogy amire szükségem van, és amit akarok, nem ugyanaz - nem, erről, tulajdonképp, egyikőnk sem tehet. Megpróbálhatnék változtatni magamon, de nem sikerülne, ez olyan dolog, amit az ember nem tud egyik napról a másikra felülírni.
Felszusszanok. Alapvetően nincs bajom a kérdésekkel, nincs bajom az emberi kíváncsisággal, az viszont halványan birizgálja a tűrőképességem, amikor valaki nem tudja elfogadni a nemet válaszként. Ha azt mondtam, nem bántott, az azt jelenti, hogy nem bántott, és ami köztünk történt, az ugyanúgy nem tartozik rá, ahogy Coltonra sem az Emily-vel való kapcsolatunk részletei. Ez valami családi betegség lehet náluk.
- Nem történt semmi olyan, amit ne tudnék kezelni.
Tényleg borzalmasan gyerekesen hangzana, ha elkezdenék arról siránkozni, hogy rám ugrott, hogy elverjen, majd lehordott szinte mindennek. - És szeretném, ha őt nem vonnád kérdőre, rendben? - nyilván nem tilthatom meg neki, nem vagyok az apja, és különben is, felnőtt már, azt csinál, amit akar, de kimondatlanul hálás lennék azért, ha nem avatkozna ebbe bele. Ennél egyértelműbben pedig aligha hozhatnám ezt a tudtára.
- Nem haragszom rád, ő a testvéred.
Akkor haragudtam volna, kiabáltam volna vele és követeltem volna, hogy magyarázza meg, de azóta lenyugodtam. Joga van hozzá, hogy elmondja neki. Elvégre, Cole az egyetlen stabil pont az életében.
- Mi? - tekintetem értetlenül rezdül meg az arcán. Nem, eddig sem volt szükségem Cole engedélyére, most pedig végképp nincs mire megadnia, ettől függetlenül meglepődöm, marhára meglepődöm, és először el sem hiszem. Elvégre, gyűlöl engem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=410&post=766787#post766787][b]Adrian Black - 2019.08.12. 13:22[/b][/url]

Az olyan embereknek, mint Emily - akik túl sok jót látnak a világban, akik megunhatatlanul hisznek az emberekben, nem szabadna élniük. Két lábon járó boxzsákká teszik saját maguk, a többiek pedig, még ha akaratlanul is, de beléjük rúgnak. Látom a tekintetében a végtelen őszinteséget, hogy nincs amit titkoljon előttem és nem is akar, hogy még most is képes ugyanúgy érezni irántam, és ha úgy döntenék, tárt karokkal fogadna vissza maga mellé. Látom őt, ahogy viselkedik velem anélkül, hogy megérdemelném, és belül nagyon sajnálom, hogy én képtelen vagyok ugyanígy visszanézi rá. Világ életemben az egyik legnagyobb hibám volt, hogy túl sok mindent tartottam magamban. Ha fájt, nem beszéltem róla, ha boldog voltam, nem beszéltem róla, bármi is történt, azt egyedül éltem meg, és az ilyen dolgok nem csak az embert, de a kapcsolatait is tönkreteszik. Elszakítottam magam mellől Coltont, talán az egyetlen embert, akihez húzott a szívem, a nővéremmel való, leginkább hullámvasúhoz hasonlító kapcsolatomnak talán most van vége, és ellöktem magam mellől Emily-t is, ő mégis itt van. Ő mégis velem tart. Ez pedig olyan mély hűség, amiért én nem tettem semmit, amit valaki olyan iránt kellene éreznie, aki képes viszonozni. Néha úgy érzem, önmagam is elveszítem, túl labilis vagyok, a kedvem, az érzelmeim, a türelmem. Nem érdemlem meg őt az életemben.
Halványan felfelé rándul a szám, ahogy megszólal. Nagyon kimerítő itt ülni vele szemben, és úgy tenni, mintha minden rendben lenne, mintha nem lenne semmi bajom, pedig, hol kevésbé, hol nagyon is tudatosan, de egész életemben ezt csináltam, most meg fogalmam sincs hogyan kell másképp.
- Az igazság nem hibáztatás, Ems - megingatom fejem. Emily jó hozzám, szívszaggatóan jó, én pedig tényleg nem tudom, mit kezdjek ebben a helyzetben. Talán igazuk van, Coltonnak és a testvéremnek, talán tényleg önző vagyok, talán tényleg élvezem ezt a mártír szerepet, és a tudatom sarkában most is azt várom, hogy Ems figyeljen rám, hogy megcáfoljon, hogy azt mondja, nem követtem el hibát. Nem szabadna kihasználnom őt, de nem tudok nem így viselkedni, fogalmam sincs, hogyan lehetnék jobb én.
- Persze, hogy az maradok. Amíg szükséged van rám - még ha nem is ez a helyes, nem vagyok képes még egy embert a hátam mögött hagyni. Nem őt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=410&post=767968#post767968][b]Adrian Black - 2019.08.20. 11:46[/b][/url]

Megemelkedik szemöldököm, ahogy felkiált, aztán, ahogy hirtelen tetten éri magát, körbe is nézek a teremben. Elég korán van még, nem hallotta mindenki, ugyanakkor ezzel az apró kis jelzés értékű gesztussal szeretném a tudtára adni, hogy ez nem az a hely. Nem mintha még abban a szerepkörben tetszelegnék, hogy ilyen megjegyzéseket tegyek - már amennyiben szükséges ehhez feltétlen szerepkör. Tudtommal nem akadt más a horgára, ameddig pedig nincs senki, aki féltékenykedjen az ex-re, eszem ágában sincs visszafogni magam.
- A kiabálás már felér egy agresszív megmozdulással, tanárnő - bár a hangom és az összességében egysíkú hangsúlyozásom felér egy szemforgatással, a szám szegletében bujkáló hamis mosoly szinte ordítja, hogy közel sem sértődtem meg. Gyakorlatilag nem is lenne okom rá.
Hátrébb tolom magam a székkel, hogy kényelmesen elférhessen, és még véletlenül se kelljen az asztallal nyomorognia, karjaimmal ölelem át a derekát, s ahogy balommal ráfogok jobb csuklómra, eszem ágában sincs idő előtt elengedni. Mintha törvényszerű lenne, hogy jobbak vagyunk, amikor nincs kimondva köztünk semmi - minden mozdulatban ott lappang a mi lenne, ha?, az engedetlen gesztusok izgalma. Ha akarnám sem tudnám visszafojtani ezt magamban - amikor majd azt mondja, elég, akkor majd, ameddig viszont önként pakolja magát az ölemben, nem értem, miért kellene bármit is másképp csinálnom.
Aprót szusszanok, hagyom, hogy birtokba vegye az arcom, kicsit még kezeibe is engedem magam, érezze csak a képem súlyát. Szemeim lehunyom - nem azért, hogy kerüljem a pillantását, elvégre meggyőződésem, hogy akkor is képes az elevenembe látni, ha nem találkozik a kék íriszekkel. Ez az ő szuper ereje. Felháborító.
- Nem bánt semmi, csak év végi fáradtság, asszem' - persze elhamarkodott ilyen fiatal korban máris kimerültségről beszélni, de azt mindenki tudja, hogy egy csapat gyerek igenis képes kiszívni bárki lelkét. Fogjuk csak erre. - Türelmetlenebb vagyok, hamarabb szakad el a cérna, ilyenek. - mintha csak orvosnál lennék, elengedem jobbom, míg felmutatom neki a bütykeimen fényesen hegesedő bőrt. - Nem vészes, történt már máskor is ilyen, csak... Keresnem kell valami fárasztóbb hobbit.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=410&post=769371#post769371][b]Adrian Black - 2019.08.28. 11:29[/b][/url]

Erőtlen mosolyra húzódnak ajkaim a szavai közben, majd hamar el is tűnik arcomról. Nem szándékozom tovább húzni a témát, bár képes lennék folytatni és húzni anélkül, hogy bármit is észrevenne, ez most túl nagy megerőltetésnek tűnik, és szeretném, ha ő is tudná, hogy most kivételesen komoly vagyok. Jelen pillanatban nem érzem magam egy sziporkázó Humor Heroldnak.
Felmorranok, a homlokpuszi után lehunyom szemeim, s fejem a vállára támasztva hajtom arcom a nyakába. Persze tartom magam, nem várom el tőle, hogy kiálljon a karja, egyszerűen csak jól esik ezt tenni, szükségem van rá - mindig is szükségem volt rá, de most különösen jól jön.
- Attól még lehetek fáradt. - Valóban kimerített az elmúlt időszak. Már a rendelőben történtek is megtették a maguk hatását, utána Colton határozottan feltette az i-re a pontot. Szeretnék úgy tenni, mintha nem érdekelne, vagy, mintha nem vágtak volna mélyen belém a kettejük, egymást igazoló szavai, de képtelen vagyok úgy tenni, mintha tényleg nem történt volna semmi. Igenis jogom van hozzá, hogy bántson, hogy rosszul érezzem magam, hogy nyomot hagyjanak bennem. Ettől még nem válok kevésbé férfivá, nem azt jelenti, hogy nem bírom elviselni az ütéseket, de nekem is van lelkem bassza meg, nem egy árokparton heverő korhadt tuskó érzelmi intelligenciájának szintjén ragadtam meg, a kurva életbe. Mélyen felszusszanok a gondolatra, hagyom, hogy Emily parfümjének illata elnehezítse a tüdőm, hogy a vérem széthordja azt minden egyes sejtembe a másodperc töredéke alatt.
- Hát annak nem feltétlenül örülnék - ezt is csak a bőrébe motyogom. Ahogy ajkai az érzékeny felülethez érnek, végigfut a libabőr a gerincemen, felborzolódik a bőr a karomon, de a pillanat maga el is múlik, mielőtt más is történhetne.
- Szerintem is tündér vagy, Ems - egészen halványan mosolyodom el, szinte csak a szám szegletében felgyűrődő ráncokból lehetne észrevenni, ha lenne esélye látni - én viszont nem tervezek kibújni a nyakából. Ahogy elengedi kezem, lustán kezdek játszadozni egyik hajtincsével, mutatóujjam köré tekerem azt, majd elengedve hagyom, hogy fodrozódva terüljön szét kézfejemen.
- Ez nem olyan dolog, amit el lehet viccelni. - Most mégis kiegyenesedem, hátradőlve nézek rá, s elengedve derekát simítom a barna szálakat füle mögé, mindkét oldalon. Emily-nek fogalma sem lehet róla, hogy mennyire komolyan gondolom, hogy anno rengeteg problémám származott ebből, hogy azért kezdtem szigorú keretek között sportolni, hogy ne féktelenül, felindulásból verjek véresre embereket. Nem vagyok rá büszke, hogy ez vagyok, hogy valójában ilyen vagyok, senki épeszű ember nem lenne büszke arra, hogy egy agresszív állat feszül a bőre alatt. Nem is dicsekedtem soha vele.
- Szeretném, ha itt maradnánk amíg nem oldom ezt meg, jó? - soha nem lennék képes bántani őt, viszont az igazsághoz tartozik az is, hogy rémesen régen vertem már véresre a kezem. Ami pedig egyszer felveri a kezét, bármikor megtörténhet újra - és nem akarom, hogy Ems ott legyen.