A szobában több íróasztal és szekrény van, amelyek mindenféle iratokkal és könyvekkel vannak tele. Az asztalok előtt a tanárok dolgoznak, vagy épp egymással beszélgetnek. Délre néző ablakain mindig sok napfény árad a helységbe, melynek falát különböző portrék díszítik.  Az iskola tanárai gyakran lépnek be és ki a szoba nagy tölgyfaajtaján. Diákok csak ritkán és tisztelettudóan jöhetnek be ide, ha kopogásukra ajtót nyit nekik valaki...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=410&post=765843#post765843][b]Emily Dorothea Fisher - 2019.08.04. 09:47[/b][/url]

Adri
Ruhácska

Próbálom kibogarászni a szavakat, hogy legalább egy megfelelőt összekaparjak a lánynak. Aranyos és értelmes, ezzel nincs is baj, de élőszóban is olyan nagyon nehezen jutunk el a végcélig, mint írásban. Háromszor annyit körmöl le, mint a többiek, és mégis, pont annyit mond vele. Nem tud szelektálni, és nem tudom, hogy tizenkilenc éves embert meg lehet-e még tanítani erre. Nem vagyok benne biztos, hogy igen. Kipipálom a választ, mert végül is, benne van a lényeg, majd felpillantok a nyíló ajtóra, és a belebegő ételre. Reggeliznem kellett volna, mielőtt bejövök, de olyan meleg volt reggel, hogy a teámat sem ittam meg.
- Szia, Adri.
Most találkozunk először azóta az eset óta, amit nevezhetünk úgy, hogy szakítottunk. Most először látom, és sóhajtva figyelem őt, ahogy elhelyezkedik, ahogy pakol. Hogy ne bámuljam nagyon feltűnően, ne keressek akaratlanul is jeleket, inkább a hajammal foglalatoskodom. Melege van a nyakamnak, úgy vagy fél perce, így felfogva a tincseket, laza kontyot képezek a fejem tetején, a csuklómon biztonsági okokból tartott hajgumival pedig rögzítem, miközben kérdez.
- Colenak?
Igen, időnyerés, mert hát mi más lehetne ez, nincs nekem olyan sok bátyám, hogy azonosítani kelljen. Nem mondom, hogy semmit, nyilván okkal kérdezte, én pedig felelek:
- Hogy nem működött kettőnk között, nem ugyanott tartunk az életben, a vágyainkban. Hogy nagyon szeretlek, mint embert, jó ember vagy, és őszinte voltál velem, nem ringattál hamis nyugalomba.
A kezeimet leeresztve nézem, ahogy mosolyog, és ezt szerettem volna, hogy legyen közöttünk továbbra is barátság, hiszen mi barátok voltunk mindig is.
- Hogy ne bántson.
A pilláim megremegnek ahogy ezt kimondom, és a torkomba gombóc keletkezik, amit nehezen, de legyűrök.
- Bántott?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=410&post=765846#post765846][b]Emily Dorothea Fisher - 2019.08.04. 11:29[/b][/url]

-Tudom.
Nem, ez így nem pontos, a fejem kicsit lehajtom, eligazgatom a ruhát a combomnál, csak utána nézek fel megint rá.
- Azt tudom, hogy én nem tudtam megadni neked azt, amire szükséged van.
Ez így a pontos. Nyilván, mivel szakítottunk, mint minden ember, én is próbáltam megtalálni a miérteket. Hogy miért szakított velem, hogy mi volt az, ami elromlott, és tekintve, hogy előtte a testvéremhez fűzték igazán mély érzelmek, úgy véltem, ez lehet a kulcs. Én nem vagyok olyan, mint Cole, soha nem is leszek. Hasonlítunk, de nem tudok olyan lenni, mint ő. Én nem tudok úgy viselkedni, nem tudok olyan lenni. És mivel kettőnk között elég sok különbség van, már csak alapból is, nyilván erre a következtetésre jutottam.
Alsó ajkaimat megnyalva pillantok fel rá, nézem őt egy hosszú percig. Kérdezek, fejben, de nem kapok tőle választ, az arca se rezdül, tudom, hogy nincs a fejemben, hogy ki kell mondanom, amit gondolok, amit érzek. Sejtem, hogy Shay miatt, az akkor történtek miatt van. Vajon már ott is vége volt, csak nem vettem észre? Utána még volt pár jó napunk, de lényegében napokkal később bekövetkezett a búcsú. Nem hallgatja a gondolataimat, pedig annyival könnyebb minden, amikor azokra reflektál.
- Ha nem bántott, sem szóban, sem fizikailag, akkor miért kérdezted, hogy mit mondtam neki?
Nem vagyok buta. Naiv igen, ezt elismerem, hiszen minden embert feltételek nélkül jónak látok először, de attól még, hogy nem szívesen látom meg a negatív érzéseket, tudom, hogy mikor kérdez valaki valamit. Tudom, hogy történt valami.
- Haragszol rám?
Minden joga megvan, hiszen beszéltem rólunk másnak, pedig ez a mi dolgunk, de Cole pont akkor... szusszanok egyet, a fejem hátradöntöm, egy pillanatig nézem a plafont, majd visszafordulok Adrian felé. Olyan szépen néz, hogy az szinte darabokra töri a lelkem.
- Cole azt mondta nem haragszik, hogy megérti és elfogadja, hogy együtt vagyunk. Nem akartam elmondani neki, de amikor ezt mondta, nem tudtam, csak megköszönni és mosolyogni, amikor már késő volt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=410&post=765854#post765854][b]Emily Dorothea Fisher - 2019.08.04. 13:51[/b][/url]

Nézem őt. Tekintete a tekintetemben. Tekintetem a tekintetében. Régebben, amikor még csak fel-felfedeztem a tényt, hogy szerelmes vagyok belé, nagyon sokszor kerültem a pillantását, mert zavarba jöttem tőle, a szép szemektől, az átható pillantásától. Most is szerelmes vagyok belé, most is elpirulok, ha ennyire mélyen néz a szemembe, érzem, ahogy a kislányos izgalom egy pillanat alatt lesöpör a lábamról. De már tudok a szemébe nézni, már nem zavar, ha az izgalom, a zavar, a vágy kiül az arcomra. Őszinte, nyílt érzéseim vannak, és hálás vagyok, amiért már nem kell titkolnom őket. Amikor tudja, és amiért tiszteli az érzéseimet. Nem érdekel, hogy mit mond Cole Adrianről, sem azt, hogy Adrian Cole-ról, a saját tudásomra támaszkodom, a saját tapasztalásaim alapján hozok ítéletet velük szemben, és egyikük sem tud befolyásolni. Adrian tisztel engem. Tisztel, mint barát a barátját. Tisztel, mint férfi a nőt. Tisztel, mint társ a társát. Attól még, hogy már nem vagyunk egy pár, nem szűnt meg a tisztelet egymás iránt, és tudom, hogy nem fog haragudni rám, csak mert még nem múltak el az érzéseim.
- Örülök, hogy kielégítő voltam a számodra.
Felelek őszintén, de ahogy kimondom, már tudom, hogy ez nagyon rosszul hangzik így, és nagyon félreérthető, és hála Merlinnek, hogy ilyen korán csak ketten vagyunk itt. A szemeimet lehunyva rázkódok a visszafolytott nevetéstől, kezem a szám elé kapva.
- Hú, de szerencsés, hogy nem irodalmi nyelvet oktatok.
Lenne baj azt hiszem, és a sok tiniterhességet visszavezethetnénk arra, hogy ennyire kétértelműen tudok fogalmazni. A fonásaimat rendezve keresem meg újra a tekintetét, a szemem mosolyog, ahogy a szám is.
- Nem hibáztatom magam, ha te sem hibáztatod magad.
Ez nem az ő hibája, és ezzel tökéletesen tisztában vagyok. Eszemben sem volt hibáztatni őt, egyetlen pillanatig sem. Hazudhatott volna nekem ott kint, mutathatott volna másik emléket, mondhatta volna, hogy csak viccel, de nem tette, őszinte volt velem.
- Nem fogom.
Rázom meg a fejem aprót, mert eszemben sincs. Nem mondom, ha Adrian szét lenne verve, akkor nyilván az első utam Cole-hoz vezetne, hogy mégis mit művelt, és akkor nem lennék kedves. De nincs baja, láthatóan jól van, talán lelkileg bántotta a testvérem. Ennek sem örülök, de egyik sem szent, és pont elég sérelem van mind a kettejüknél.
- Megkérdeztem tőle, hogy mellettem állna-e a jövőben, ha úgy döntenék, hogy gyereket akarok, mert mostanában gondolkoztam ezen, hogy néhány év múlva, lehetne, és akkor mondta, hogy elfogadja a tényt, hogy az életem része vagy, hogy fontos vagy nekem.
Azt hittem, nehezebb lesz erről beszélni, hogy nehezebb lesz vele beszélgetni, de nem az, és ennek nagyon örülök. Viszont, ahogy így beszélek, eszembe jut még valami.
- Ugye, attól még, hogy nem vagyunk együtt, az életem része maradsz?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=410&post=766795#post766795][b]Emily Dorothea Fisher - 2019.08.12. 15:11[/b][/url]

- Istenem Adrian!
Olyan hirtelen tör ez ki belőlem, hogy riadtan kapom a szám elé a kezeimet, mind a kettőt, hogy le tudjam tapasztani, mert nem akarok vele ennyire csúnya hangon beszélni, és igen, nekem már az csúnya, hogy felelem a hangom. Nem szeretem, amikor így vélekedik magáról, és jó lenne, ha ő sem tenné, sokkal könnyebb lenne az élete. Annyira sok értéke van, annyira sok dolog van, ami miatt értékes és szeretnivaló embernek tartom, hogy napestig itt ülhetnénk. El tudnám mondani, hogy az embereknek miért kéne mindenképpen szeretniük őt.
- Akkor örökre, megbeszéltük.
Egyezek bele a dologba, mert ha ő csak addig akar az életem része lenni, akkor rossz hírem van, hosszú távra tervezek vele, mert nekem olyan száznegyvenhárom éves koromig szükségem lesz rá. Addig úgysem élek, szóval jó kis kort lőttem be. Már csak százhúsz év és szabadul, mint egy életfogytiglan. Visszafordulok az aszalom felé, de csak addig, amí leteszem a tollam. Felkelve iszok egy kortyot a málnás vízből, amit ma magammal hoztam, aztán nem zavartatva magam, áthelyezem a székhelyem Adrian ölébe, és mivel nem gondoltam erre a tettre, csak úgy megtörtént, védekezni sem tud ellene. Nem is hiszem, hogy szeretné. Szóval a hátsómat jól elhelyezem a combjain, lábaimat úrinősen keresztezem, mert ez a ruha azért megköveteli ezt, két tenyerem közé pedig behelyezem az arcát, és masszívan tartom, hogy ne tudjon ne a szemembe nézni. Jó le is csukhatja a szemét, de azért nagyon remélem, hogy inkább felveszi velem a szemkontaktust. Azért nem vagyok hülye, látom, a valami nem oké neki.
- Szóval Adrian Ivanorovics Black.
Szólítom a teljes nevén, a tanárnénis stílusomban, és még a tanárnénis mosolyomat is megkapja. Ez az, amikor még a kislányok is tudják, hogy most el kell beszélgetnünk egymással arról, miért is nem jó csúfolni a másikat, vagy éppen kinevetni.
- Mondd el nekem, mint a barátodnak, kérlek, hogy mi bánt. Jobb, kint mint bent.
Elmosolydva simítom meg az arcát, de nem engedem el, nincs olyan szerencséje.  
- És mivel nem vagyok még pszichológus, nem számítok fel óradíjat, ez most tök ingyen van, csak neked.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=410&post=767977#post767977][b]Emily Dorothea Fisher - 2019.08.20. 12:44[/b][/url]

Adri

- Egy állat vagyok, Édri, és élvezem.
Mondom ki széles mosollyal és még a nyelvem hegyét is kidugom. Ő igen, pontosan ez jellemző rám. Mondjuk, ő tudja, hogy van olyan, amikor ez a mondat megállja a helyét. Nyilván nem most, egy tanári szobában, bár... na ezt inkább hagyjuk. Azt hittem, hogy az ilyenek miatt szörnyű szégyenérzete szokott lenni az embereknek, és azt hittem, hogy majd nekem is szörnyű szégyenérzetem lesz, de mint a mellékelt ábra mutatja, nem.
Kényelmesen vagyok az ölében, és nem rágódom semmin, csak élvezem. Jobb minden így. Azt hiszem, az egész kapcsolatunk alatt az első éjszaka volt a legjobb. Akkor még nem lett kimondva, hogy "mi" vagyunk, csak eggyé váltunk számos módon, számtalanszor. Az az első éjjel örökké kellett volna, hogy tartson. Minden mozdulatunkban, minden tettünkben, még egy ruhaválasztásban is benne van a bizsergető talán. Ennyinek kellene lennünk, talán tényleg. Egy átmeneti állapotnak, barátságnak extrákkal, kötöttségek és megfelelési kényszer nélkül. Fiatalok vagyunk, élveznünk kellene. Élvezni a pillanatokat, a lehetőségeket. Nem feszengeni.
Azt hittem, görcsös lesz mellette az élet. Hogy egy ideig kínosan fogom magam érezni, azonban nem így lett. Az, hogy idejöttem, hogy most itt ülök az ölében, annyira természetes és annyira tökéletes, hogy azt nem tudom elmagyarázni. Átfog, és csak mi vagyunk, pont olyan békében, ahogy gyerekként a kanapéján ülve, a vállának döntve a fejem elmélkedtünk az életről.
- El is felejtettem édesem, hogy vén vagy már, mint az országút. Jön majd a cavinton, pote-mix és a sátapálca. Ősz hajszálak, fájós derék, és a ráncok. Itt már látok is egyet.
Ajkaimmal a homlokára hintek egy apró csókot, remélve, hogy mosolygásra bírom vele, és egy kicsit lágyulnak a vonásai. Olyan kedves és szeretnivaló, és mindenképpen jóképű, szóval szeretném, ha nem csökkenne az önbecsülése, és olyan maradna, mint volt.
- Gyönyörű, Black. Még jó, hogy nem törtem össze magam a hétvégén, aztán kitalálják, hogy asszonyverő vagy.
Korholom meg, egy kis játékosságot csempészve a hangomba. Kezemmel megfogom a kezét, és a sebekre is finom puszikat lehelek. Megszokhatta már, hogy én ilyen fogdosós-puszilgatós összeállítás vagyok.
- Azt mondják, ha egy tündér csókot lehel a sebedre, gyorsabban gyógyul, és mielőtt még beszólnál, tudom, hogy szerinted is tündér vagyok.
Szerintem amúgy a ruha teszi ezt az egoizmust nálam. Nem is az én ruhám, nem is az én stílusom, ez látszik is rajta elég tisztességesen. Nem otthon aludtam, és Liza ruhái közül konkrétan ez jött rám, hát ilyen az élet.
- Valami fárasztó hobbi, valami fárasztó. Hm.
Jobb mutatóujjammal az államat ütögetem, és a plafont nézve nagyon gondolkozom valamin. Mivel Adrian legilimentor, úgyis tudja, hogy min, ki se kell mondanom. Lehet hobbi is, lehet fárasztó is, benne vagyok én is, mégis, mikor lepillantok rá, csak annyit mondok:
- Ez egy nagy kastély, tök fárasztó benne fogócskázni.
És ez igaz is, de hát nyilván nem erre gondoltam. A mellkasára hajolva, simogatom, masszírozom a halántékát, simogatom a haját, kedvesen.
- Elutazhatnánk a szünetben. Mondjuk, sziklát mászni. Vagy túrázhatnánk egy vad, érintetlen helyen. Kimozdulni innen. Nem rossz, hogy visszajöttünk, de szerintem nekünk nem tesz jót, ha állandóan itt vagyunk. Talán a levegőben van valami, talán a vízben, de elmehetnénk együtt tényleg valahova, ahol nem ismernek minket. Lehetnék a húgod mondjuk, tudod, nappal húgom...
A végén már nevetek, mert szerintem lassan a határaimat feszegetem nála, és nem akarom, hogy megharagudjon rám, azt szeretném, ha tényleg tudna önfeledten nevetni velem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=410&post=770156#post770156][b]Emily Dorothea Fisher - 2019.08.31. 11:29[/b][/url]

Sosem utasítottam el egyetlen lehetőséget sem, amikor kényeztethetem őt. Szeretem, a szeretet számos nyelvén szeretem őt. Szeretem, ha nyugodt, akkor vagyok elégedett, ha az igényelt nyugalmát el tudom hozni, ha képes pihenni, aludni, akkor is, ha álomtalan álmot alszik. Szeretem, ha nem érzem a feszült vibrálását. Most még érzem, de mintha viaskodna vele, mintha a jelenlétem megnyugtatná, fokozatosan vezetne a nyugalom irányába. Nem látok bele többet, mint ami van. Ő és én örökké együtt leszünk, lényünk egy szeletében. Olyan sok minden köt össze minket, hogy az elválaszthatatlan már. Ezzel bárkinek, aki a jövőben életünk meghatározó része lesz, együtt kell élnie. Nem pártoljuk a megcsalást, egyikünk sem híve, pontosan ebből akadtak a korábbi konfliktusok Cole-lal, de mi alapvetően hisszük a hűséget. Viszont tudom, hogy egy adott nehézség esetén egymáshoz előbb lennénk hűek. Most még legalábbis.
- Te pedig egy fényes páncélú lovag.
Puszilok a hajába, és nem tudok nem mosolyogni, hiszen meleg lehelete csiklandozza a nyakamat. Jóleső borzongás fut végig rajtam, mint mindig. Ez a kapcsolat, ami közöttünk van, ez az tiszta szeretet a legfontosabb a számomra, olyan kincs, mellyel csak nagyon kevés embert áldottak meg, én pedig úgy vigyázok rá, mintha hímestojás lenne. Egy évig nem csak a bátyámat, de Adriant is kizártam az életemből. Nem engedtem semmit láttatni, amit megosztottak a közösségi médiában. Kerültem azokat a helyeket, ahol felbukkanhattak, és úgy csináltam, mintha nem lennének, mintha nem léteznének. Muszáj volt nélkülük élnem, hogy képes legyek velük élni. Ez az egy év kemény volt mindenkinek, de amikor itt ülünk, és a hallgatás, a csend is többet mond közöttünk, mint bármely szó, akkor tudom, hogy megérte, mert ez az egy év megtanított minket jobban értékelni a kincseinket. Minden kapcsolatunk egy kincs.
- Nem viccnek szántam.
Nézek mélyen a szemébe, amikor újra engedi, hogy lássam a szemeit. Elbeszélünk egymás mellett, tudom, mert amíg én arra utaltam neki, hogy velem levezetheti a feszültséget, addig ő arra gondolt, hogy nem szerencsés, ah a keze állandó jelleggel sebessé válik, mert nem bírja türtőztetni az érzelmeit. Nem értem, hogy mire volt ez jó a bátyámnak, mert tudom, hogy miatta tartunk már megint ott, hogy Adrian saját magával szemben bizonytalan. Nem akarom, hogy elmenjen, nem akarom őt elveszíteni. Szükségem van rá, a támaszom, és én az övé. Nem élhetek nélküle.
- Ameddig csak szeretnéd.
Simogatom mag a füleit, és közelebb hajolva hozzá, orrunkat összedörgölöm egy eszkimópuszira. Nincs semmi baj, minden úgy lesz, ahogy ő szeretné, ahogy neki a legjobb. Voltam önző, ahogy kérte annak idején. Hónapokon át önző voltam. Közel egy évig önző voltam. Mert akartam őt. Mert vele akartam lenni. Nem szerettem volna, hanem akartam. Kipróbáltam az önzést, és bár valóban jól esett, nem tudnám újra ennyire vakon megtenni.
- Azért falat mászni elmehetnénk. Tök szép popsink lesz tőle.