[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=410&post=755131#post755131][b]Anastasia Strakhova - 2019.04.11. 14:51[/b][/url]
Kedves Antal Nimród
Дорогой Энтони НимродA tanári szobában íróasztalomnál üldögélek, melyen most viszonylagos rend uralkodik. Csupán három könyv áll rajta halomban és néhány jegyzet hever szétcsúszva. Nincs ez mindig így, pedig megfogadtam uralni fogom a káoszt. A jobbomon lévő ablakból árad be a fény. Pont jó ez így, hiszen bal kezes lévén épp megfelelő irányból érkezik, hogy jó lássak általa. De most épp nem írok semmit sem, mert percek óta az asztalon álló két személyes tárgyam egyikét, egy lápisz lazuliból készült Fabergé tojást nézegetek, melyet huszadik születésnapomkor kaptam. - Apácska, vajon mit csinálhatsz most... - sóhajtok fel halkan. Hiányzik az apám, hiába is tagadnám. Anyám halála után csak ő maradt nekem és én neki. Legbelül tudom, hogy boldogul nélkülem is, hiszen igazán talpraesett ember, mégis néha elfog az aggódás. Talán mert úgy érzem én nem boldogulok nélküle. Eljöttem ide, ahol minden új, minden más és egy árva szent lelket sem ismerek. A magyar rokonaimról nem sokat tudok. Szüleim egykék így a családfám frissebb ágai igen kevéssé szerteágazók. Na meg őszintén szólva energiám sem volt a keresésükre. Most a tanításba való visszarázódásra tettem a hangsúlyt, ám úgy érzem sorra kudarcot vallok. Ez a gondolat olyannyira elkeserít, hogy egy-egy apró könnycsepp el is indul szemeimből és arcomon lefolyva az előttem fekvő pergamenre hullik. Ekkor viharzik be egyik kollégám, s fennhangon elégedetlenkedik. Gyorsan letörlöm arcomról a sírás nyomát és ártatlan tekintetű, sötét, kékesszürke szemeimmel követni kezdem, majd lágy, megértő, de egyértelműen keserű hangon megszólalok - Ez a mi formánk, látja. A lelkünket kitesszük és mi a köszönet? - mondom ezt úgy, hogy számomra az anyagi javadalmazás nem számít igazán, mert az igényeim igen mérsékeltek. Mindig is tudtam, hiszen egyik szülőm tanár volt, hogy a pedagógusi bérből nem leszek milliomos és a megbecsülést, vagy az őszinte elismerést is csak pár diákoktól várhatom, ha méltó leszek rá, ha kiérdemlem. Ezért teszek nap, mint nap meg minden tőlem telhetőt és csak remélhetem, hogy sikerül egyszer elérnem, hogy bízzanak bennem. Számomra az volna a legnagyobb elismerés. Közben a felhők mögül előbukkan a Nap és fénypászmája bevilágít az ablaktáblán. Megcsillan a tojáson és másik személyes tárgyamon egy csipke kalcedonból készült, toll és tintatartóval egyben lévő órán.