36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Déli szárnyÁtrium

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Kedves Antal Nimród
Házvezető Eridon, Tanár, Animágus, Egyetemi tanár


KAN | mindig "kedves"
offline
RPG hsz: 179
Összes hsz: 421
Írta: 2019. április 9. 20:04 | Link

Anastasia


Kicsit megviselte, hogy haza kellett jönnie. Kicsit... végül is kinek akar ő hazudni? Nagyon megviselte, elvégre Szváziföldről rángatták haza, ahol éppen a tszongák között pedig roppant kényelmesen elvolt, nem beszélve arról, hogy mennyi munkájába került egyáltalán oda eljutni. Készített is jegyzeteket bőven, tele van velük az egész dolgozója otthon, hogy a füle se látszik ki belőlük, de azért mégiscsak roppant komoly, személyét és leginkább a szakmai státuszát ért támadásként élte meg, amikor a minisztériumból az addig figyelmen kívül hagyott levelek hada után egy nyomorult rivallót kapott. Azt már hozzá sem kell tenni, hogy mennyire hihetetlenül megalázó volt számára a törzs körében a tábortűz mellett ücsörögve végighallgatni, ahogy az átmenetileg főnökének tekintendő - szerinte tejfelesszájú - auror a fejét is leordítja, szinte érezte, hogy a haja hátrébb kúszik öt centit a homlokából ijedtében, merthogy "Kedves, maga mi az istent képzel magáról, azonnal hazajön és visszamarsol abba a nyamvadt iskolába animágiára oktatni a kölyköket és átváltoztatástanra, ha a fene fenét eszik is, vagy búcsút mondhat az állásának, a kutatásának, de még a jó hírének is meg mindenféle jövő kilátását, Merlin begyepűsödött mohos szakállát neki..." Ha nem lenne két gyereke, akkor tulajdonképpen bőszen bemutatott volna a férfinak, aki azt gondolja, hogy csak úgy megfélemlítheti itt mindenféle fenyegetésekkel, de hát mégiscsak gondolnia kell a lányaira. Milyen apa lenne, ha nem tenné? Ennek eredményeként lenyelte a mérgét, már amennyire az neki menni szokott - azóta is csak akkor teszi be a lábát a Minisztérium épületébe, ha kéretik és félszavakat vált az aurorokkal, nem többet a szükségesnél abból sem, de még ide is csak akkor jön, ha nincs más választása -, összepakolt és hazajött. Most éppen muszáj volt bejönnie, merthogy éppen órát tartott azoknak az elsősöknek és elmagyarázta, hogy az átváltozástan a mágikus tudományok legprecízebbike, ezért lesznek szívesek komolyan venni. Mintha csak a falnak beszélt volna. Le is üvöltötte egy szerencsétlen fejét a végére, amikor az meg akarta mutatni, hogy mennyire megy ez már neki, mert aranyvérű és akkor már minden csuklóból megy ugyebár, erre egy pillangó szárnyait sikerült mindössze papírrá varázsolni. Szegény le is pottyant a hirtelen súly alatt, neki meg elszállt az agya. Most még mindig enyhén zihálva csattog be a tanáriba, mielőtt az eridonosokra is csak üvöltene, amilyen bolondok azok is.
- Nem fizetnek ezért eleget, a fenébe is.
Hozzászólásai ebben a témában

Anastasia Strakhova
INAKTÍV


Gyógyító ¤ Angyal
offline
RPG hsz: 183
Összes hsz: 357
Írta: 2019. április 11. 14:51 | Link

Kedves Antal Nimród
Дорогой Энтони Нимрод


A tanári szobában íróasztalomnál üldögélek, melyen most viszonylagos rend uralkodik. Csupán három könyv áll rajta halomban és néhány jegyzet hever szétcsúszva. Nincs ez mindig így, pedig megfogadtam uralni fogom a káoszt. A jobbomon lévő ablakból árad be a fény. Pont jó ez így, hiszen bal kezes lévén épp megfelelő irányból érkezik, hogy jó lássak általa. De most épp nem írok semmit sem, mert percek óta az asztalon álló két személyes tárgyam egyikét, egy lápisz lazuliból készült Fabergé tojást nézegetek, melyet huszadik születésnapomkor kaptam. - Apácska, vajon mit csinálhatsz most... - sóhajtok fel halkan. Hiányzik az apám, hiába is tagadnám. Anyám halála után csak ő maradt nekem és én neki. Legbelül tudom, hogy boldogul nélkülem is, hiszen igazán talpraesett ember, mégis néha elfog az aggódás. Talán mert úgy érzem én nem boldogulok nélküle. Eljöttem ide, ahol minden új, minden más és egy árva szent lelket sem ismerek. A magyar rokonaimról nem sokat tudok. Szüleim egykék így a családfám frissebb ágai igen kevéssé szerteágazók. Na meg őszintén szólva energiám sem volt a keresésükre. Most a tanításba való visszarázódásra tettem a hangsúlyt, ám úgy érzem sorra kudarcot vallok. Ez a gondolat olyannyira elkeserít, hogy egy-egy apró könnycsepp el is indul szemeimből és arcomon lefolyva az előttem fekvő pergamenre hullik. Ekkor viharzik be egyik kollégám, s fennhangon elégedetlenkedik. Gyorsan letörlöm arcomról a sírás nyomát és ártatlan tekintetű, sötét, kékesszürke szemeimmel követni kezdem, majd lágy, megértő, de egyértelműen keserű hangon megszólalok - Ez a mi formánk, látja. A lelkünket kitesszük és mi a köszönet? - mondom ezt úgy, hogy számomra az anyagi javadalmazás nem számít igazán, mert az igényeim igen mérsékeltek. Mindig is tudtam, hiszen egyik szülőm tanár volt, hogy a pedagógusi bérből nem leszek milliomos és a megbecsülést, vagy az őszinte elismerést is csak pár diákoktól várhatom, ha méltó leszek rá, ha kiérdemlem. Ezért teszek nap, mint nap meg minden tőlem telhetőt és csak remélhetem, hogy sikerül egyszer elérnem, hogy bízzanak bennem. Számomra az volna a legnagyobb elismerés. Közben a felhők mögül előbukkan a Nap és fénypászmája bevilágít az ablaktáblán. Megcsillan a tojáson és másik személyes tárgyamon egy csipke kalcedonból készült, toll és tintatartóval egyben lévő órán.
Hozzászólásai ebben a témában
Kedves Antal Nimród
Házvezető Eridon, Tanár, Animágus, Egyetemi tanár


KAN | mindig "kedves"
offline
RPG hsz: 179
Összes hsz: 421
Írta: 2019. április 15. 22:01 | Link

Tulajdonképpen, ha egészen alaposan belegondol, még mindig az a legfőbb probléma igazából, hogy hihetetlenül haragszik. Ó nem, nem az elsősökre, amiért azt hiszik, hogy az átváltoztatástan csupán holmi laza szórakozás, mert tudja ő, hogy úgyis kénytelenek lesznek rájönni, a saját kárukon is akár, hogy ebben a tudományban a legapróbb hiba is súlyos következményekkel járhat. Azt sem lehet mondani, hogy az eridonosokra lenne ennyire dühös, amiért hihetetlenül szeleburdi és hiperaktív népség, amely rendesen meggyűjti a baját. Még csak nem is Doriánra haragszik, amiért a sógorának még mindig akkora mellénye van, meg pofája is - választás kérdése az egész -, nem beszélve arról, hogy milyen egyszerűen összejön neki mindig minden, merthogy tulajdonképpen akár még kedvelhetné is, egyszerűbb is lenne mindenkinek, úgy neki, mint a húgának, meg a család többi tagjának is. Sőt, nem is arra a pofátlan aurorra haragszik, aki most kvázi a főnöke és azt hiszi, hogy úgy táncol majd, ahogyan éppen neki fütyülnek. Ó, dehogy. Ha őszintén magába tekint, akkor pontosan tudja, hogy mindössze önmagára dühös úgy istenigazából, merthogy mindig valaki más elismerését hajkurászva kerül bele a maga kellemetlen kutyaszorítóiba, pedig ha egyszer is annak a hangnak engedne, amit olyan bőszen elhallgattatni akar, akkor akár még boldog is lehetne és elégedett. Csakhogy még mindig az apja hangját hallja sokszor inkább, azt a bizonyos "hát, fiam, belőled se lesz szőke herceg, nézd csak meg Doriánt" kijelentést hallja, holott már vagy húsz éve nem hangzott el egyszer sem. Persze ezt aztán sokkal könnyebb átvetíteni minden másra, időszakos okokat találni arra, miért is olyan goromba pokróc a fél világgal, ha nem egésszel, holott ráadásnak néhány kivételes ember még tudja is, hogy egyébként humorral megáldott, kedves lélek, aki imádja a hozzá közelálló embereket és ha kell, még a toronyból is leugrana értük. Na mindegy, ezen még dolgoznia kell, ha már az elmúlt negyven és még hat évben nem tette meg, csak előbb persze még azt is meg kellene hallania, amikor Anna megpróbálja átkiabálni azt a régi hangot a fejében abban a reményben, hogy hátha észreveszi, az csak egy emlék, egy nyomorult töredéke a múltnak, amit még nem sikerült elengednie. Idegesen szusszan egyet, ahogy most éppen ezt az egész dühöt arra fogja, hogy haza kellett jönnie a világ végéről, ahol nem zargatta senki, nem várták, hogy megfeleljen holmi elvárásoknak, hiszen nem is ismerték, hogy elvárásokat támasszanak azon túl, hogy ne üsse bele az orrát abba, amire azt mondják, hogy ne, és még a kutatásával is haladt, amivel pedig olyan hosszú ideig stagnált. Ha minden jól megy, azért most már úgy egy éven belül csak doktora lehet a humán transzfiguráció területének, legalábbis a legutóbbi beszélgetésen Juliennel ezt a határidőt szabták a könyvnek és a disszertációja védésének. A végén még büszke is lesz magára, ha sikerül minden határidőt tartania, most azonban vissza a jelenbe, ahol egyelőre vöröslik, akár a főtt rák és úgy kapkodja a levegőt, mintha lefutott volna egy teljes maratont. Na jó, ezzel a sörhassal fele is elég lett volna.
- Sose érem meg, hogy eljöjjön az év vége, amikorra rájönnek, hogy a mágia nem játék... és ráadásul még csak át se változtathatom a szemtelen frátereit, mert az máris kihágás, aztán nézhetem, miből kapnak vacsorát a lányaim - dünnyögi kelletlenül, miközben saját íróasztal híján az egyik amolyan közösnek mondható senki asztalához telepszik le kifújni magát. Végtére is saját irodája van, csak ott meg ha felbukkan valamelyik eridonos valami óriásinak vélt ötlettel, neadj'isten Bodza a kéréssel, hogy hadd simogathassa meg, kiugrik az ablakon a végén. - Bocsánat, még nem is találkoztunk, ami azt illeti. Azt hiszem. Bár csak emlékeznék, ha úgy lett volna. Kedves Antal, átváltoztatástan és animágia oktató és szerencsétlenségemre az eridon házvezető-helyettese - mutatkozik be, amint rájön, hogy amennyire sűrű vendég - az évnyitóra már csak dacból se jött -, fogalma sincs róla, kik az új kollégák.
Hozzászólásai ebben a témában

Anastasia Strakhova
INAKTÍV


Gyógyító ¤ Angyal
offline
RPG hsz: 183
Összes hsz: 357
Írta: 2019. május 2. 22:21 | Link

Kedves Antal Nimród
Дорогой Энтони Нимрод

A férfi olyan látványosan szenved, hogy nem tudom megállni, hogy halványan el ne mosolyodjam, de vonásaimat gyorsan rendezem is, mert nem szeretném, ha azt hinné, hogy nem értem meg. Nagyon is átérzem, hogy milyen nehéz megértetni a diákokkal, például az én esetemben azt, hogy a gyógyítás nem tréfás kis sétagalopp, hanem vérre menő élet-halál harc, ahol mi a kaszás ellen dolgozunk. Kivéve persze, amikor nem az, de azt most hagyjuk. A téma szempontjából éppenséggel egyáltalán nem releváns. Közben a férfi szavai azért igencsak elgondolkodtatnak. Szemeim pedig kisvártatva felcsillannak. - Ha úgy csinálja, hogy ne legyenek szemtanúk... - kacsintok a kollégára, majd angyali ábrázatot öltök - Ígérem hallgatni fogok akár a sír - közlöm bűntársi hűséggel, végül elmosolyodom, amiből remélem érti, hogy csak viccelek, persze nem egészen, de maradjunk ennél a verziónál. - Anastasia Strakhova, gemmológia - mineropathológia, és nem értem miért nem szereti itt egyik házfelelős sem a házát aminek az élén áll - viszonzom bemutatkozását. Tényleg meg vagyok lepve azon, hogy eddig az a két ember, akikről tudom, hogy egy-egy ház élén posztoltak ki vannak kelve a házuktól magukból. Túl vannak terhelve, tudom én azt. Biztosan ez a gond, igen. Nem lehet könnyű a helyzetük és nem is irigylem egyiküket sem a pozíciójukért, csak olyan ellentmondásos számomra ez a helyzet. Valószínű velem van a baj és én vagyok túl mártírom fajta, aki éjt nappallá téve próbálja képezni magát a diákokért, akik jó ha nem röhögik néha körbe hálátlanságukkal. A tanári lét nyomasztó gyönyörűsége. Mégis jó néha megélni a figyelmet, látni a tudás csillanását a szemekben. Ezért éri meg az összes többi nyűg és kín.
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Déli szárnyÁtrium