Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Sietség nélkül szedi a lépcsőket - mezítlábas, gyors, szinte pattogós léptekkel, termete adta könnyedséggel. Fejek fordulnak utána, sőt, egyesek megállnak mentükben és úgy figyelik, ahogy elhalad mellettük. Feltűnést kelt, még úgy is, hogy a vizsgaidőszak utolsó napjaiban járnak, így sokak orra ki sem látszik a könyvekből, jegyzetekből. A suttogás, mint egy uszály terül szét nyomában, a tekinteteket mintha mágnes vonzaná.
Megszokott, elhanyagoltnak tetsző külsejéből semmi sem maradt. Gondosan vágott, rövid tincsei csak annyira kócosak, amennyire jólesik nekik, de nem lógnak a szemébe és vonásai sem bújnak meg többé mögöttük. Öltözéke többé nem rejt és nem takargat, hanem kényelmesen simul rá, kihangsúlyozva karcsúságát. Halk csilingelés kíséri, ahogy megtorpanás nélkül belép a gyengélkedőre, a megszokott fotel felé törve magának utat az ágyak közt.
Köszönés helyett magához öleli hátulról a másik vállát, arcát annak nyakához dörgölve. Dorombol, míg a fülébe szuszog, homlokát Sebastian halántékának támasztva, gyengéd erőszakkal követeli a figyelmét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Ez a pillanat gömbölyű, annyira egész és semmi más nem férne el benne. Cseppnyi öröm, ahogy a másik megnyugtató illata és melege megcirógatja érzékeit, mielőtt még megmártózna gondolataiban. Szelíd a sodrásuk, nem kavarognak örvényként és nem rántják magukkal, sokkal inkább úgy rebbennek fel jöttére, mint apró szentjánosbogarak. Ajkai mosolyra húzódtak, mert annyira jó volt érezni a változást, de képtelen nyugton maradni - türelmetlensége jóformán tapintható, annyira feszült körötte a levegő.
Ahogy Sebastian mozdul, elereszti és kiegyenesedik, de a mosolya nem tűnik el, csupán árnyalatot vált, ahogy megkerüli a fotelt. Érzi magán a tekintetét és kezeit széttárva körbefordul a tengelye körül, hogy megmutassa magát, mielőtt nevetve ledobná magát a karfára. Innen kényelmesen eléri a szőkét, hogy futó csókot lopjon tőle, ezzel is bizonyítva, hogy nagyon is valóságos.*
- Hízelkedő,-*leheli neki, homlokát az övének döntve és mosolyogva. Sebbynek más okból meglepő a látvány, mint a kastélylakók maradékának; s talán nem is annyira a túlméretezett ruhák alatt rejtőzők, mintsem Ru leplezetlen kisugárzása lehet szokatlan. A hófehér kéz becéző motozása tincsei közt azonban a régi.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Semmiség-forma érintések repkednek, amíg Sebastian issza a látványt és a részleteket, amik felett oly' könnyű elsiklani - Ru engedi, hogy kedvére feltérképezze ezt az új-régi külsőt, sütkérezve a figyelmében, csodálatában. Mostanra gyerekjáték egymásra hangolódniuk, s mintha visszazökkenne a helyes ritmusba, a helyes időbe, belesimul a másik tenyerébe.*
- Nem más. Látható,-*javítja ki Sebastiant, mert bár hirtelen és markáns a változás, igazából nem akar más lenni, sem annak tűnni. Csupán rejtőzködést nem hajlandó folytatni, hisz így is túl sokáig bujkált mások tekintete elől.
Elméje szomjasan fonja körbe Sebastianét - iszonyat régen beszélgethettek utoljára a kapcson keresztül, ez a pár hét jóformán éveknek tetszik.
~ És úgy láttak, ahogy én akarom; annak, ami valójában vagyok.~ Elégedettség csendült a dallamban, még ha meg is lapult mögötte egy csipetnyi nervozitás - időbe telik, míg maradéktalanul kényelmessé válik ez az egész. Kételyeknek azonban semmi nyoma.
~ Lizit kértem meg,~ feleli, bár ez magától értetődő valahol, szűk ismerőskörét tekintve. A második válasz előtt egy lélegzetvételnyi megtorpanás van, nem tétovázás, még csak nem is bizonytalanság; a dallamok felkavarodnak és hirtelen sokkal erősebbé válik valami, ami eddig is ott lüktetett a háttérben.
~ Beleszerettem.~ Mintha ez mindent megmagyarázna. Mintha természetes lenne. Mintha már egy kicsit azelőtt véget ért volna, hogy valójában elkezdődött.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Elakad a lélegzete a belé nyilalló fájdalomtól, ahogy Sebastiant figyeli - az a gyöngédség, amivel előbb az új érzés felé fordul, s csak utána érinti az őket összekötő szálat, kétségbeejtő. Azoknak az éjszakáknak a kínja ér össze benne, amikor magára hagyta őt, mert nem segíthetett neki; s amiken a sötét szüntelen azt suttogta, másnak sem. Megtalálták az árnyékok, amiknek hátat fordított és letaglózta saját gyengesége. Tenni akart, tennie kellett, mégis tétlen-tehetetlen egyre csak várt.
Tenyerei közé fogja az arcot, aminek minden vonását ismeri már, s úgy érinti, mintha üvegből lenne, ujjaival és ajkaival egyaránt. Dallama, akár a frissen hullott hó, puhán burkolja be a másikat, különös súllyal nehezedve rá, kimondatlan kívánságként. Egyikük sem tehet róla, s ez csak annál kegyetlenebbé teszi az egészet.

Sajnálom.

A válasz helyén furcsa, kavargó csönd marad. Meginog egy pillanatra. Megtehetné. Még csak nem is lenne nehéz, akármennyire hidegen is hagyja Tobiast a külső, elég lenne megosztani vele a vágyódást, amit érez. Adhatna neki, jótékony feledést, szabadságot, még talán boldogságot is. De mindez ürességet szülne csak - ködöt merne tenyerével, mert ha birtokolná is, sosem kapná meg, amire valóban szomjazik. Hogy követeljék a figyelmét, hogy vágyják a törődését, hogy kérjék a hangját. Végül egyszerűen elmosolyodik.
~ Te megtennéd?~ kérdez vissza, bár tudja a választ. Fáj levegőt venni, mintha bármelyik pillanatban elhasadhatna. Mert gyönyörű álom lenne. Kicsalni belőle azokat a hangokat, dallamokat, amiket senki más sem tud.
Felcsendül benne a nevetése és szeretne álmodni, de inkább az ajkába harap.
~ Igen. Azt akarom, hogy megértse és elfogadja. Se többet, se kevesebbet.~ A gondolat fémes ízt hagy a szájban. Annyira nyers, annyira húsba vágóan józan és nehéz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Elmaszatol a másik arcán egy cseppet ujjbegyeivel, reszketeg félelemmel a mozdulatban - nem akarja, hogy Sebastian megint rosszul legyen, hogy olyan terhet cipeljen, ami nem az övé. Szavak nélküli válasza törli csak el ezt a szorongást és hagyja, hogy mozdítsák, megpihenve a fiú ölelésében. Belesüpped a gyengédségbe és fél karjával a másik nyakát öleli, tarkóján rajzolva lusta krikszkrakszokat, elnyúló hallgatásba burkolózva.
~ Van valaki, aki birtokolja. És ott van Adam is,~ feleli aztán, szemernyit sem rejtve véka alá abból a dühből és viszolygásból, amit a Tobiast mindenhova követő árnyék vált ki belőle. A melankólikus vámpír más, ő mintha csak darabja lenne a szeretett férfinek, elfogadja és kedveli, még ha a legtöbben nem is erre következtetnének abból, ahogy kerüli. Azonban minden simítás, minden gondolat és érzés, amivel Sebastian feléje fordul, elvesz a súlyból és melengeti. Csitítják és lefeszegetik lényéről saját érzéseinek görcsös markolását; kérés nélkül kapja őket, függetlenül attól, megérdemli-e.
~ Csak azt tudom, hogy nem rajta múlik a boldogságom.~ Nem akar várni és olyan reményeket dajkálni, amik felemésztik, őt és kevéske idejét egyaránt. Akármilyen fájdalmas is, tudja, hogy képes továbblépni, hogy az érzés, ha nem is enyészik el, idővel megkopik majd.
Illúziók helyett az itt és mostot választja. Körülfonja Sebastian elméjét, biztos, menedéket nyújtó dallamok ölelésébe zárva. Meg akarja mutatni neki, milyen fontos számára, hogy egyedi és pótolhatatlan, hogy bár törött, nem veszíthet értékéből. Végighúzza ujját a repedéseken, olyan óvatossággal, mintha szappanbuborékot akarna magához édesgetni - gyógyulsz, látod? Erősödsz, színesedsz, küzdesz. Esendő vagy, gyarló vagy, ember vagy és csodálatos.*
~ Jó így. Elég. ~ Sosem érezte, hogy a másik szeretete ne a legtöbb lenne, amit adhat - nem állította mérlegre, nem hasonlítgatta össze senkiével, még csak címkét sem próbált ragasztani rá. A szőke tincsek közé fúrta ujjait és megragadta azt a ritmust, ami az övék volt, elbújva az idő elől egy kicsit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Kezd kifutni alólam a talaj így a nagy záróvizsgához egyre közeledvén. Egyre magabiztosabbnak kellene lennem, elvégre sokat tanultam, ezzel ellentétben épp, hogy egyre inkább feszült és nyugtalan leszek, mert minden egyes nap rájövök, hogy mennyi mindent kellene még az agyamba vernem. Ennyire ideges még sosem voltam egy vizsgám előtt sem, melynek egyértelműen nem az az oka, hogy a VAV egy tárgyakat összesítő nagy vizsga. Nevelőapám, Áron megfenyegetése lehet minden bizonnyal a probléma forrása. Az év kezdetén fogalmam sem volt, hogy miként tudnék egy helyben ülni napokat és nem csinálni mást, csak magolni, de szerencsémre Fanni elég határozottan kéri, hogy magyarázzak el neki néhány dolgot és ezekből számomra is kiderül, hogy mi az, amit csak felszínesen tanultam meg. Meg hát… ha valamit én nem értek, akkor a navinés siet segítségemre és az egésznek az eredménye az, hogy egymást a székhez láncoljuk. Mégis aggodalommal tölt el a megpróbáltatás gondolata, ami tény, hogy természetes ilyenkor a végzősöknél.
Ma reggel nyolcra beszéltük meg, hogy találkozunk a társalgóban és egyeztetünk néhány témakört. Többnyire a kastélyon belül szoktunk találkozni, hol nálam, a szobámban, hol itt a társalgóban, feltéve, ha beszélgetős tanulást tervezünk, hol pedig a tanulószobában, ha többnyire csak arra kellünk egymásnak, hogy ne kalandozzon el a figyelmünk. Nem volt az elképzeléseim között, de úgy alakult, hogy ma is Gwennél aludtam, a csajszi viszont már hétkor elindul az egyetemre, ezért én sem tudok sokáig aludni, hiába próbál nagyon csendben elkészülni, ott motoszkál a fejemben, hogy úgyis lassan nekem is kelni kell. Negyed nyolckor már nincs arra időm, hogy elmenjek futni, úgyhogy elindulok a kastély felé.
Útközben beugrok két kávéért az egyik kávézóba, anélkül én úgysem tudnék működni és szerintem Fanninak is jól jön majd. Ahogy az várható is volt, vannak néhányan előttem, de ez most nem tud megfordulásra késztetni. Megvárom, míg lefőzik a két kávét, az álmos ácsorgás közben pedig a falra pillantok, ahol számos hirdetőplakát kapott helyet, látszólag a legfrissebbek is ott virítanak, úgyhogy sűrűn cserélgethetik. Végignézek futólag rajtuk, azonban az egyiken kissé hosszabb ideig pihentetem a szememet. Egy fényképezőgép rajza adja a dizájn jeles részét, míg egy kisebb ismertetőszöveg ad eligazítást a főbb mondanivalójáról, valamint az alján a fontos adatok is felsorolásszerűen helyet kaptak. Elé lépek és gyorsan végigfutom a sorokat. Érdekesen hangzik, és ha én nem utasítok el valamit kapásból, az egyrészt különlegességnek számít, másrészt előfordulhat, hogy valami jó is kisülhet belőle és hosszútávra leköti a figyelmemet. Közben szólnak, hogy készen vannak a kávék, úgyhogy, önző módon, leakasztom a falról a plakátot és összehajtva zsebre teszem, majd lépek is vissza a pulthoz, hogy fizessek.
A meleg dobozokat két kezemben szorongatva felsétálok a suliba. Megiszom a már éppen nem forró habos kávém negyedét, mikor a társalgóba térek. Két diák van bent, de szerencsére nem az asztalnál, úgyhogy én kényelmesen pakolok le rá. Leülök egy székre, hátradőlök és egyik lábamat keresztbe teszem a másik térdemen. Előveszem a füzeteimet is, de még semmi kedvem nekilátni tanulni, Fanni nélkül nem akarom elkezdeni már csak azért sem, amúgy is lehetetlen lenne az elkövetkező fél órában. Előcsúsztatom addig is a hirdetést, gondosan kihajtogatom és tüzetesebben átolvasom. Sosem szoktam hirtelen teljes lelkesedéssel állni egy ötlet elé, s most is érzem, hogy minden mással kellene foglalkoznom, mint egy régi hobbim felelevenítésével, de megfog a lehetőség és a verseny szelleme. Úgy érzem, hogy szívesen megpróbálnám a projektet, mindazonáltal egyedül semmiképp, akkor feltehetőleg azt mondanám magamnak, hogy van elég dolgom nélküle. Vacillálok és tanakodok, hiszen ez nem egy olyan döntés, amit elkapkodva kellene meghoznom, főleg nem most, tanulás órái között. Az öreg ajtó nyikorgására egyenesedem fel és nézek az érkezőre, Fannira. Leteszem füzeteim mellé a papírlapot és részben felé fordulok.
- Jó reggelt! Végre egy nap, amikor én érek ide elsőnek - köszöntöm és egyben el is vigyorodom néhány másodpercre, hiszen tényleg különleges ez a helyzet. Általában Fanni szokott rám várni és néha még mérgelődni is, amiért késve érkezem reggelente. Nem tudok könnyedén felkelni, hiába próbálom rászoktatni magam a reggeli futásra. Vizsgaidőszakban ez igencsak lehetetlennek bizonyul, de nem úgy, mint most! Fanni pontosan ismeri a reggeli szenvedéseimet, többnyire fél óráig csak bóbiskolok elfeküdve az asztalon, miközben percenként öntöm magamba a kávékortyokat. Gondolkodni esélytelen, esetleg valamit elmagyarázni már nem annyira megterhelő nekem. Aztán persze a fél óra aktiválási időszakom után én is bepörgök és odateszem magam. Ilyen vagyok, ez ellen nem lehet mit tenni, veszekedni sem érdemes és örülök, hogy néhány közös tanulás után Fanni erre hamar ráérzett, s mivel nem csinál belőle problémát, hanem elfogadja, így kialakulhatott köztük a máig tartó agyfejlesztő és magolós rituálék sorozata.  
- Vettem kávét - szólalok fel ismét, s megfogom a rendben egymás mellé helyezett kávés dobozok bontatlanját és Fanni elé rakom. Nem vagyok tapló, hogy csak magamnak vegyek, holott tudom, hogy találkozni fogunk, meg hát, Fanni kedves lány, jó fej, szóval ez abszolút normális dolog. Persze nem mindenkit engedek ennyire közel magamhoz. Tulajdonképpen rajta kívül alig vannak ilyen személyek, de még jó is… Kevés barátot akarok, de azok teljes mértékben megbízhatóak. Újra hátradőlök és elkényelmeskedek a félig puha alkalmatosságon. Megdörzsölöm a szemeimet, elvégre meglehet, hogy korábban keltem, de attól még ugyanúgy álmos vagyok nyolc óra előtt öt perccel is, sőt.  
- Mielőtt nekiesnénk ezeknek a csodáknak - mutatok a bájitaltan könyvre - vess egy pillantást erre - mondom és ezzel egy időben átnyújtom az általam eddig vizsgálgatott projekt hirdetőplakátját. Nagyjából két hete jöttünk rá egy unalmas délutánon sok óra magolás után, hogy mindkettőnket érdekel a fotózás. Bár én egy ideig szüneteltettem, de máig szívesen ragadok kamerát a kezembe és készítek szép, valamint beszédes képeket. Részben emlékeket örökítettem meg ez idáig, de most, hogy a verseny hirdetésének sorait olvastam, motivált lettem, hogy esetleg merőben más közönségnek is képeket, műveket alkossak, illetve megmérettessem magam, Fannival közösen. Párosként is lehet nevezni, van rá egy külön kategória, s ebben reménykedve nézem a navinés arcát, hogyan is viszonyul az ötlethez. Megértem, ha nem akarja, vagy sok a dolga és nem tudja bevállalni, lehet okosabb döntés is lenne a részemről is. Még én sem határoztam el magam véglegesen, így nem is kérdezek rá direktbe, hanem csupán nyugodtan, csendesen várom Fanni véleményét a projektről.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

~ Nem én döntök erről.~ Ettől még azonban futótűzként harapóznak el indulatai, fogcsikorgató türelmetlenség és olvadó fémként izzó düh. Mégsem tesz semmit, csupán ujjai szorulnak ökölbe és körmei vájódnak tenyerébe, ahogy hagyja, hogy lobogjanak, amíg el nem emésztik az összes levegőt, belefulladva saját hamvaikba. Amíg nem Tobias közvetlen közelében van, meg tudja őrizni józanságát és az elmúlt évek nagyrészt megtanították rá, hogyan bánjon érzéseivel.
Az idő pedig könyörtelenül pergett, így vagy úgy.
~ Ott voltam. Te nem akartál támaszt. De Riley jó, sokkal jobb. Érzem rajtad,~ felel a kimondatlanra, nem vádolóan, puszta tárgyilagossággal. Nincs benne harag vagy féltékenység, mindössze tisztázni akar mindent, hogy ne maradjanak tüskék és törések az emlékek között. Mind követtek el hibákat, jellemükből fakadóan vagy a körülmények áldozataként; a hangsúlyt viszont arra fekteti, hogy őszintén szembenézzen mindezzel és túllépjen rajta.
~ Senki sem adhat többet, mint amennyije épp van. Minden nappal egy kicsivel erősebb, több leszel. Várd ki.~ Ismeri az érzést, mely sokszor úgy tapad rá, mintha második bőre lenne. Neki is tanulnia kell - megtanulni, hogy hogyan adja vagy kérje mástól azt, amire valakinek szüksége van; hogyan fordítsa erejét ma még elérhetetlenül távolinak tetsző célok felé tett lépésre; vagy egyszerűen hogyan legyen türelmesebb és meddig legyen az.
Kicsit fészkelődik, mielőtt belesimulna az ölelésbe, úgy helyezkedve, hogy kényelmesen teleszuszoghassa Sebastian nyakának hajlatát - előszeretettel fészkelt ebbe a zugba, ahol a finom bőr alatt érezhette a lüktetést. Lélegzeteik nesze összevegyül, ahogy felveszik egymás ritmusát, Ru ujjai pedig önkéntelenül is felfedezőútra indulnak, újrarajzolva a másik vonalait. Hallgatásának, akárcsak szemeinek, ezer árnyalata van, s ez a mostani egészen gyöngyházfény-szerű. Megbújnak benne a színek, mert egyik sem igazán domináns és egész lényét betöltő, de gyakorlott szem könnyen felismeri őket. A kérésre felemeli a fejét, orrával követve a másik vonalait, mintha súgni akarna valamit, csak hogy ajkai megállapodjanak a járomcsontja szélén.
~ Maradhatok?~ Visszakérdez, mert bár többnyire nem érdeklik a szabályok, az orvos által szabottakat a legelejétől betartja - megértette, hogy itt tétje van, nem is kicsi.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Annak ellenére, hogy a vizsgák egyre közelednek, kifejezetten nyugodt vagyok. Mármint az egész öt év alatt nem tanultam annyit, mint az utolsó pár hónapban, és mégis sikerültek valahogy a vizsgáim. Most, hogy készülök rájuk, sőt, egy levitással együtt tanulok, szinte biztos, hogy át fogok menni. Mivel művészeti szakot fogok választani továbbtanuláskor, annyira nem fontosak az egyéb tárgyakból továbbvitt jegyeim, ezért nem is izgulok miattuk annyira. Persze apám megnyúzna, ha megvágnának valamiből, vagy túlságosan rossz értékelést kapnék, még akkor is, ha neki magának fogalma sincs arról, hogy mikor volt az utolsó nagyobb koboldfelkelés vagy éppen mik a hatóanyagai a holdviolának. Azért a borzalmasról ő is tudja, hogy nem jelent jót.
Szóval attól, hogy a továbbtanulás tekintetében nem lenne rá szükségem mégis felkelek ma is, hogy találkozzak Zalánnal, és újfent eltölthessünk együtt egy tanulós napot. Vagy félnapot. Attól függ, meddig bírjuk.
Mivel a srácot nem zavarják a pólóim, legalábbis panasz még nem volt egyikre se, nem kell azon agyalnom, hogy melyiket vegyem fel. Bár a "Fuss, Forrest! Fuss!" némi mugli háttérismeretet is megkövetel, így talán varázslók között nem túl provokatív és még kevéssé vicces is, mégis ez akad a kezembe, így ezt felkapva indulok neki a mai tananyag elleni csatának.
Nem sietek túlzottan, mert tudom, hogy Zalán úgyis késni fog, és szokás szerint várhatok rá, úgyhogy ráérek kihallgatni a Fecsegő Dámákat, és még az akváriumba is belesek egy pillanatra. A társalgóba lépve azonban már ott találom a fiút. Nem is próbálom meg elrejteni mennyire meglep a dolog.
- Neked is jót! - köszönök rá végül mosolyogva, majd lehuppanok a mellette lévő helyre. - Pedig már kezdtem azt hinni, hogy csak hallucinállak. Szokatlanul friss vagy így korán reggel - heccelem egy kicsit, majd hálásan megköszönöm a kávét, ami bár már nem forró, de még mindig kellemesen meleg. A pohár köré fonom az ujjaim és beszívom a fekete lé jellegzetes illatát. Szeretek korán kelni, nem is okoz nehézséget, de azért nekem is jól jön ilyenkor egy frissítő koffeinlöket. Bár a pohárra némileg ferde szemmel nézek, végül annyiban hagyom, inkább arra figyelek, amit Zalán mutat.
- Mi ez? - veszem érdeklődve a kezembe a papírt, majd gyorsan átfutom a sorokat. Hirdetésnek tűnik, ráadásul fotózósnak. Festeni mindig is jobban szerettem, de a fényképezés kihívásai izgalommal töltenek el.
- Úúúú, ez de király! - kiáltok fel, amikor a végére érek, és még az sem zavar, amikor a többiek felől pisszegés hallatszik. - És lehet párban is - csúszik még ki a számon. Nem tudom Zalánnak lenne-e kedve hozzá, elvégre ő inkább hobbiként űzi a fotózást. Lehet a versenyfelhívást is csak azért hozta, mert tudja, hogy én szívesen részt vennék ilyesmin. Viszont nem az a fajta vagyok, akik csendben rágódik rajta, ezért nekiszegezem a kérdést:
- Megpróbáljuk közösen? Tuti érdekes lesz - kezdem is a győzködését, nehogy esélye legyen egyből nemet mondani.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

~ A kapocs miatt olyan, mintha sokkal több idő telt volna el, mióta nem vagy idegen. A dallamod segített megérteni téged.~ Talán nem önzetlen és nem nyújtja boldog-boldogtalannak a kezét, de nem is dugja homokba a fejét. Tényleg ott volt, még ha a másik oldalról nézve a köztük lévő távolság hatalmasnak is tetszett. Visszanézve könnyű látni, mennyire nem tudott volna segíteni Sebastinnak; utólag sokszor minden olyan világos és egyszerű. De ez is elmúlt és a sajnálkozásra is csak fejrázásra hasonlító dallam rebben fel.
~ Kellett valami, ami megtöri az ellenállásod. Csak nem találtam meg időben,~ veti fel, mert Sebastian nem akart tudomást venni a problémáról, még kevésbé beismerni és tenni ellene. Épp ezért nem ment semmire vele Zója, vagy azok, akik megpróbáltak beszélni a fejével, de még ő sem. A lényeg azonban, hogy Riley-nak sikerült. A dallamából tudta, hogy megvannak benne a kellő tulajdonságok, de csak akkor nyugodott meg igazán, amikor érezte a változást, hogy  Sebastian végre mozdult és javulni kezdett. Mérhetetlenül megkönnyebbült, mert az útmutatásra volt a legnagyobb szükségük - bár elég bizarr, hogy a megfelelő embert  importálni kellett egy másik kontinensről.
Már csak neki hiányzik a megfelelő irány, de kétli, hogy bárki is tudhatná helyette, merre kellene indulnia.
~ Csinálsz mostanában bármit olvasáson kívül?~, ráncolja a szemöldökét, mert a szőke számára kialakított kis rész láttán bárki könnyen azt hihetné, hogy Sebastian voltaképp betegszabadságát töltő könyvtáros. A gondolatban lappang némi rosszallás, ami azonban gyorsan átalakul és Ru pillanatokon belül talpon van, sőt, úton a gyengélkedő ajtaja felé.
Minek mondaná, hogy mindjárt jön, ha mindjárt jön?
Pár perccel később tér vissza, egy hátizsáknyi holmival és két hegedűtokkal, annak biztos jeleként, hogy a szobájukban járt. A nagyját leszórja az ágyra, a hangszerekkel viszont kivételes óvatossággal bánik, féltő mozdulattal emeli ki tokjából a sajátját és nyújtja oda Sebastiannak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Nem várok sokat Fannira, mondjuk jól esik, hogy végre én érkezek hamarabb a társalgóba, minek köszönhetően megjelenne arcomon egy örvendő vigyor, ha nem fojtanám el. Így teljesen - látszólag - komolyan nézem a plakát sorait, majd a papírdarabot lehelyezve tanakodok tovább, hogy valóban jó döntés lenne-e belevágni egy ilyen lehetőségbe. Nagyobb kérdés inkább az, hogy mennyi időm lesz rá mestertanoncként. Szerintem ezt egészen szeptemberig nem fogom tudni meghatározni, viszont a nevezési határidő véges és még előtte döntenem kell. Az első lépés természetesen az, hogy megmutatom Fanninak és kikérem az ő véleményét. Ha ő nem vállalkozik rá, akkor ez részemről is eldőlt. Egyedül biztosan nem vágok bele!
Egészen energiával telve lép oda az asztalhoz és huppan le mellém Fanni, köszönök neki, s egyből fel is keltem a figyelmét, hogy ezúttal én vagyok itt hamarabb és, hogy ez mekkora szenzáció. Most is olyan laza, mint általában, van egy stílusa, ami nekem bejön, és anélkül, hogy az emberek többet képzelnének ezen egy szó mögé, egyszerűen csak csípem az egyéniségét. Látszik rajta a szabad gondolkodás, ami miatt kitűnik a legtöbb tizennyolc körüli lányok közül.
- Azért ne túlozzunk, tudnék aludni, de úgysem fogod hagyni, hogy fejem az asztal lapján koppanjon - felelem még mielőtt azt hinné, hogy egyből kész vagyok belecsapni a lecsóba és nekiállni tanulni. Amúgy meg jogos, amit mond, más napokhoz képest mintha derűsebb lennék, minek persze én már tudom az okát. A lehetőség izgatottá tett, bármennyire is próbálom magamat visszafogni és higgadtan átgondolni, hogy bele akarok-e vágni vagy sem.
Elé csúsztatom a neki szánt kávét, majd nem sokkal utána átadom a voltban talált hirdetés szórólapját is. Nem felelek szándékosan az érdeklődő kérdésére, mert már egyből elkezdi olvasni és feleslegesnek érzem csacsogni mellé többnyire ugyanazt, amit éppen értelmez, így inkább kényelmesen hátradőlök a székben és várom a reakcióját. Hevesebben kiált fel, mint ahogy hittem, a hirtelen hang az én füleimnek is furcsa, de egyáltalán nem bántó. Tudtam, hogy tetszeni fog Fanninak, ezért már-már elégedetten nyúlok az asztalon pihenő kávém felé. Ahogy hallom, ő is kiszúrja, miszerint lehet párban is jelentkezni és ez örömmel tölt el. Halványan elmosolyodom, aztán ajkaimhoz emelem a kávédobozt és iszok belőle néhány kortyot.
Ezúttal is lenyűgöz Fanni lazasága, pedig mások engem tartanak ilyen személyiségnek. Lehet mostanság mindent túl akarok gondolni, vagy csak annyi minden összejött, hogy meg kell válogatnom, hogy mit vállalok be a szabadidőmben. Fanni viszont mintha nem látná akadályát a lehetőségnek. Meglepetten nézek rá, holott nem is értem, hogy miért csodálkoztat el a kérdése. Lenyelem a számban lévő folyadékot, de azért a dobozt még a kezemben tartom, csak épp leengedem azt kényelmesen a combomig.
- Nagyon jól hangzik, de nem félsz attól, hogy visszahúználak? Én nem vagyok annyira jártas a művészetben, mint te. Nekem a fotózás csak egy régi hobbi - mondom, de nem a legőszintébb szavaimat ejtem ki. Meglehet, hogy tényleg nem vagyok elég tehetséges hozzá, tulajdonképpen ez nem is kérdéses, mert tudom, hogy egy profi fotográfustól fényévnyi távolságra vagyok. Már most sejtem Fanni válaszát, érzem, hogy ő bízna bennem, és ha netán tényleg nem nyernénk miattam, akkor is megbocsátana. Inkább magamtól tenném fel azt a kérdést, hogy tényleg készítek-e minőségi képeket, amivel egyáltalán fontolóra vehetném, hogy jelentkezzek egy versenyre. Van egy igen drága és ügyes kamerám, amit azonban már rég használtam és nem tudom, hogy milyen állapotban van. Vagy ezek mind-mind csupán kifogások és nekem kellene már lenyugodnom a sok életemben kialakult bonyodalom között, s engedni valós vágyaimnak.
- Megpróbálhatjuk. Végül is nincs veszteni valónk - felelem végül, egy komoly gondolkozás után. Igen, kimondtam. Hamarabb, mint hittem, de örülök neki, mert ahogy Fannit ismerem, nem hagyja, hogy egyhamar visszavonulót fújjak. A navinés szemeibe nézek határozottan, derűsen, ugyanakkor láthatja rajtam, hogy kettőnk közül ő lesz a vezéralak a mi duónkban.
- Ha itt végzünk, felszaladok majd a szobámba és megnézem a fényképezőm állapotát. Annyit nem ér, hogy vegyek egy újat, te is tudod, hogy nem olcsó kütyük ezek. De ha minden okés vele, akkor nevezhetünk - tudatom vele is a helyzetet, bár majdnem biztos vagyok benne, hogy semmi baja annak a gépnek. Közelebb hajolok hozzá, pontosabban a kezében lévő laphoz, hogy rápillantsak a szövegre és értelmezzem azokat a fontos információkat, amiket a dilemma előtt figyelmen kívül hagytam. Azt írja, hogy az egyes fordulókban témák lesznek megadva, de csak nagyon átfogóan, azokra kell beküldeni képeket, szóval egész verseny alatt nagy szerepet fog játszani a fantázia.
- Szerinted olyan témákra gondolhatnak, mint érzések - mit tudom én... "öröm" -, esetleg "ősz" és hasonlók? - teszem fel a kérdést, mert ő ebben jobban otthon van. Öhh, tulajdonképpen teljes mértékben otthon van, mert láttam egy-két festményét és ott helyben elgondolkoztam, hogy én mellette egy selejt hulladék vagyok, aki semmiben sem különleges igazán. Simán el tudom képzelni, hogy számos versenyt megnyert már és tudja hogy mennek ezek. Aztán ki tudja... lehet csak csendes magányos művészlélek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

A másik döbbenete hallatán némi értetlenséggel "néz" vissza, elvégre elég egyértelmű a gesztusa és ha lobbanékony is, könnyelműnek aligha tarthatja őt a fotelben ülő. Bizonygatás helyett mozdulatlanul vár, amíg Sebastian ki nem veszi a kezéből a karcsú, fém és üveg testet, majd a vonót is.
- A neve Meallán. Villámlás.-*A melodimágus hangszerek sokfélék, akár a pálcák, temperamentummal és tudattal bírnak. Ő még nem ért hozzájuk, csak érzés alapján sejti, melyik mennyire engedékeny vagy tartózkodó, de azt tudja, hogy hegedűje az elhagyása dacára is megőrizte hűségét. A két év alatt, mióta valóban használja, kiismerte és beleszeretett ebbe a gyönyörű, érzékeny, szilaj hangszerbe. Kristálytiszta és átható hangja mostanra lényének részévé vált, s mi más kísérhetne egy orkánt, mint villám és mennydörgése?
- Így dorombol. Játssz rajta!-*A két szó félúton reked utasítás és kérés közt. A különös bizsergés, amiről a másik beszél, az anyagában rejlő mágia, amihez aligha engedi majd hozzáférni a hangszer Sebastiant; ám ha nem téved, meg kell szólaljon a kezében.
Talán nem ezt kellett volna elsőként adnia, elvégre a táskája csak apróságokkal van tele. Mégis, ezt akarta a leginkább adni, mint kimondatlan kívánságot, hátha találhat Sebby más módot arra, hogy behangolja saját magát; és mint énjének olyan töredékét, amit kevéssé ismerhetett.
Ha a másik feláll a fotelből, elfoglalja a helyét, maga alá húzva lábait és Sebastian felé fülel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Hosszúra nyúlik a csend és némán figyeli, hogy őrlik Sebastian gondolatai a pillanatokat, hogyan szitálja be a bizonytalanság homokja és akasztja meg. A görcsösség, ami a ki tudja, hány éven át rákényszerítettek eredménye, nem először akadályozza; és nem csak ebben.
Felkel, jóformán még a kérdés kimondása előtt, s az ágyhoz lép. Kitapintja a másik tok csatjait, hogy némi matatást követően kiemelje a klasszikus hegedűt. Hosszú pillanatokig ismerkedik vele, mielőtt hozzáfogna a hangolásához, s karcsú, fehér ujjai addigra betéve ismerik vonalait. A húrok után a vonót ellenőrzi, gyanta után túr, aztán dolga végeztével visszadobja. Az arányok, a fogás szokatlan számára, mégsem habozik, amikor a vonót a húrokhoz illeszti - minden mozdulattal szokja és magabiztosan játszik, ha kicsit lassabban is.
Jazz. Valahogy lényéből fakad ez a stílus, a zabolátlan, örökké változó, kötetlen dallamok. Nincs két egyforma dallam és pont ezt szereti benne; sosem éli kétszer ugyanazt a pillanatot, nem játssza kétszer ugyanazt a zenét. Képtelen veszteg állni, mozognia kell, ringani és ha a dallam azt követeli, lépni, menni is. Talán pont ezért is a hegedű az ő hangszere, nem köti meg, mint a zongora.
Nem lehet lemásolni sem, de Sebastian szabadon csatlakozhat és hallgathat el, akár darabkákban is, ahogy jónak érzi. Minek túlgondolni? A zene is halandó, minden alkalommal újjászületik, más és más hangszereken, kezek által, más és más szívekben. Nem kell hozzá képlet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Sosem erőltette rám senki, hogy tanuljak - visszatekintve inkább terelgetésnek tűnik, ahogy Abel felkeltette az érdeklődésemet és hagyta, hogy a kíváncsiságom és a makacsságom elvégezzék a munka maradékát. A hangszereket is én választottam, a hangjukba szerettem bele és amikor először érinthettem zongorabillentyűket, tudtam, hogy valami egész életre szóló legyint meg. Valahogy természetesnek, helyesnek tűnt a kezdetektől fogva, szelíd, megértő óriásnak. Egy kéz, két kéz, négy kéz, összhangban vagy versenyezve, ellenpontok és harmóniák.
A hegedű egy más világ.... Éles fémhúrok, torz, rekedt hangok, fájdalom. Egyedül a hangszer ellen. Minden hamis, minden kicsavart és idegen volt. Sokszor csak azért nem adtam fel, hogy legyőzzem, mert be akartam törni, le akartam igázni, akaratomhoz hajlítani - amihez arra volt szükség, hogy én idomuljak, az én tartásom legyen kifogástalan, az én mozdulataim alakuljanak át.
Különös, hogy végül mégis ez a hangszer választott ki magának; hogy eltűrte hanyagságom, viszolygásom, árulásom. Elfogadott. Kivárt. Bízott.

Ahogy összekapcsolódik elméjük, egy réges-régi érzés támad fel benne - valaha játszott úgy, hogy nemcsak a vörös szeplős, sápadt kezek értek hozzá-hozzá, de a gondolatai is összesimultak Abeléivel. Valahol fájdalmasan szép, még ha nem is ugyanaz, még ha Sebastian félénk és bizonytalan is. Feltűnésmentesen húzódik egyre inkább a háttérbe, ahogy a másiknak sikerül elengednie magát és mosolyok futnak át arcán, akár a nyári égen egymást kergető felhők árnyéka.

Van egy törés. Egy pont, ahol Sebastian eltűnik. A gondolatai, az érzései felolvadnak a zenében, végtelennek tűnő dallamként csordulva túl, ömölve belőle és a hangszerből. Ru egy pillanat alatt elhallgat, vonóját leeresztve és fejét a kölcsönvett hegedűn pihenteti, mintha valaki vállára hajtaná. Figyel, minden ízében csak a dallamra figyel, a húrokkal együtt rezeg és ujjai meg-megrándulnak, ugyanazon hangok után kaparászva. Nehezen lélegzik, szaggatottan kapkodva a sekély kortyokat, de nem mozdul, amíg vége nem szakad a zenének.
A legközelebbi biztos hely után tapogatózva letesz, szinte lecsapja a hegedűt, hozzá mérten óriás lépéssel szelve át a kettejük közti távolságot. Gondolattalan, ösztönös vonzás ez, még ha a fiú előtt állva meg is torpan egy töredék pillanatra.
Összefogja a remegő kezeket, tenyerei közé zárva és mellkasához szorítva őket. Most, hogy Sebastian ül, könnyen lehajolhat, hogy homlokon csókolja, elidőzve ajkaival. A másik homlokának támasztja sajátját, időt adva, miközben alig-érintésekkel cirógatják ujjai az övénél jóval nagyobb kézfejeket. Minden egyes mozdulata olyan óvatos, mintha a fiú is üvegből lenne - nem nehezedik rá, nem szorítja, de nem is engedi el, egy pillanatra sem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Megköszörülöm a torkom, megpróbálva finoman figyelmet kérni.
Mármint, épp az imént néztem végig egy nagyon is bensőséges jelenetet, szóval akár rezesbanda kíséretében is bevonulhatnék, de mentségemre szóljon, annyira meglepett és lenyűgözött a zene, hogy teljesen elfelejtkeztem mindenféle illemről. Az érzések, ekképpen pedig az emberek sem racionálisak, akármennyire is igyekeznek civilizált, felsőbbrendű lénynek tűnni - én sem vagyok kivétel. A dallam magával ragadott, s mire feleszméltem, kegyetlenség lett volna szétugrasztani Sebastiant és Ruarcot. Tudom, hogy itt megfordulhattam volna, kisétálva a gyengélkedőről, hogy visszatérjek egy alkalmasabb pillanatban (és valószínűleg a legtöbb jóérzésű ember így is tett volna); azonban gyarlóságom győzött.
Láttam valamit, ami eddig elkerülte a figyelmem - valamit, ami megbújt a részletekben és nem állt össze, kíváncsiságom pedig annyira eluralkodott rajtam, hogy igazából még csak el sem rejtőztem.
Hölgyeim és uraim, Riley G. Meyers, diplomás pszichológus, kezdő kukkoló!
Viiisszatérve a jelenbe, kezemben egy adag könyvvel odasétálok az ágyhoz és kedvesen - bár teljesen feleslegesen - rámosolygok a kisebbik srácra.*
- Megtennéd, hogy adsz pár percet? Addig mondjuk leugorhatnál a konyhára kajáért,-*javaslom neki, amit egykedvűnek tetsző szótlansággal vesz tudomásul. Épp' csak a hegedűjét rakja el a tokjába (jogos, én se akarnám egy jávorszarvas közelében szem előtt hagyni), mielőtt elcsattogna.*
- Haragszol?-*ülök le megszokott fotelembe, Sebastiannal szemben. A térdemen nyugtatom a könyveket, amik miatt beugrottam; de van valami más is, amiről beszélnék, ha nem harapja le visszakézről a fejem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Jaj, de szép a holdvilágos éjszaka... ja, hogy ez nem egészen az a szám. Pedig szerettem ezt a népdalt, sőt, igazából a hardcore metálon és rockon kívül úgyszólván egyikkel se volt problémám, jól kijöttem a többi műfajjal. Jó lett volna valaki, akihez be tudtam volna társulni gitárosnak, habár mostanában a tanulás mellett bevallom, szégyenszemre, erre nem sok időm jutott.
A megüresedett társalgóban gyakoroltam, itt már úgy sem akadt senki, akit zavarhattam volna a gyakorlásommal, ha meg elalszom, hát úgy kell nekem. Eredetileg tilosban akartam járni de rájöttem, hogy nem értek a bájitalfőzéshez, és Fela bá' készletéből is hülyeség volt olyasmit lenyúlni, aminek a felhasználásáról mit se tudtam. Tényleg jobb lett volna, ha a kész főzet-ötletre hallgatok, de így jártam, minek van nekem akkora szám.
Csak ne jöjjön rá az öreg, hogy igazából én csentem el a hozzávalókat. Az lenne a legjobb, ha most szépen lesétálnék a pincébe, és bevallanám neki az igazságot, de, attól, mert eridonos vagyok, még nem feltétlenül biztos, hogy vakmerő is. Nem igazán vágytam egy hajleszedős kiadós kiabálásra, márpedig tuti kihúznám a gyufát ezzel, amúgy sem igen bírt a tanerő. Már csak az a kérdés, hogy jutott eszembe, hogy én másodikos létemre egy bitang nehéz hat-hetedéves tananyagra jellemző főzetet fogok elkészíteni?
Tényleg megéri nekem ez a kockázat egy olyan igazságért, amit nem is biztos, hogy annyira komolyan szeretnék tudni? Ami nem is biztos, hogy annyira helyes és jó ötlet, ha megtudom? Érdemes vállalni a veszélyt érte? Mi van, ha nem sikerül, és komoly bajom lesz a félresikerült főzet miatt?
Ezen merengtem gyakorlás közben, A Halestorm mugli banda Innocence számát gyakorolgatva, dúdolgatva. Ez még az elviselhető kategória nekem, csak mostanában kaptam rá, egy mugli származású évfolyamtársam mutatta még pár napja az együttest, a kedvéért megtanulok pár számot tőlük. Legalább bővül a repertoárom, csak énekelnem ne kelljen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

- Én is lehettem volna tapintatosabb, sajnálom. Még sosem láttalak titeket együtt, sem zenélni, elragadt a kíváncsiságom.-*Nem üres szavakkal dobálózom, tényleg jó szándékom ellenére lettem nem kívánt harmadik. Megfordítva azonban a legjobb, amit tehetünk, ha kihasználjuk ezt a szerencsétlen helyzetet és a lehető legtöbbet kihozzuk belőle. Előbb még azonban válaszolok a kérdésre, derűs mosollyal - elvégre igazán nem fenyeget, hogy az ágy ne bírná el kettejüket.*
- Nem látom akadályát. A monitor-bűbájnak viszont maradnia kell,-*figyelmeztetem, bár ebben az esetben nem is arról van szó, hogy Ruarc elégtelen felügyelet lenne. Az elmúlt hetekben már bizonyította, hogy megértette és betartja a közösen lefektetett szabályokat; ezen felül is úgy látom, hogy jó hatással van Sebastianra. Ő adhatja a gyógyuláshoz szükséges közelséget, szeretetet, gyengédséget, amit én, pozíciómból fakadóan, nem tehetek meg.
Tűnődöm egy pillanatig, hogy a lehető legvilágosabban tudjak fogalmazni, mielőtt farkasszemet néznék kicsit morc páciensemmel.*
- A ti kommunikációtok jóformán ismeretlen és elérhetetlen másoknak. Elképzelni is nehéz számomra, milyen érzés lehet egy ilyen kapocs. A testbeszédetek meglepett és...a legjobb szó talán, hogy megkönnyebbültem, mennyire jól használjátok.-*Osztom meg Sebastiannal a megfigyeléseimet, egyrészt, hogy oldjam a bosszúságát, másrészt, az én nézőpontomat is megmutatom, hogy megérthesse - ami neki természetessé vált esetleg, kívülről nézve páratlan ritkaság. Lehunyom a szemem, felidézve a képeket, mutatóujjammal hangtalanul dobolva a térdemen egyensúlyozott könyv borítóján.*
- Tudtad, hogy lassan pislantasz rá?-*bukik ki végül belőlem az egyik furcsa részlet, amiről kétlem, hogy szándékos - azt pedig, hogy aranyos, csak Veritaserum alatt vallom ki. Ismeretségünk rövid ideje alatt rájöttem, hogy ez Sebastiannál sértésszámba megy.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

A hétfőim kellően hosszúak ahhoz, hogy a nap végére semmi kedvem ne legyen még járőrözni is kedvem. Ennek köszönhetően pedig, ha valaki egyáltalán megpróbál bűnbánó arcot vágni és kussolva eltűnni egy másik folyosóra, ami nem hozzám tartozik, elengedem annyival, hogy máskor jobban vigyázzon. Ennek persze alap feltétele, hogy csendben legyen. A termekbe is csak benyitok, vetek egy pillantást, aztán megyek is tovább. A társalgót szándékosan hagytam utoljára, innen már csak le kell mennem a földszintre, és irány haza, ahol jó esetben már valaki vacsorával vár. Igazán ennék már valamit, a fehérjerudaimon kívül.
- Why you hate me Jesus? - a plafonnak emelve szemeim sóhajtok fel, ahogy már az ajtó előtt meghallom a zenét. A büntetés kiosztása a legkisebb feladat, de ezt még le kell jelentenem, ami azt jelenti, hogy később fogok hazaérni mint gondoltam. Miért nem tudott a klubhelyiségében maradni? Élvezi, hogy feleslegesen maradok még egy fél órát a kastélyban, vagy mi? Unott arccal nyitok be, lomhán felemelem szemöldökeim, ahogy a lányra nézek.
- Nevet, évfolyamot - vontatottan mondom el, ahogy vállal az ajtófélfának dőlök, és összefonom karjaim a mellkasom előtt. Tudom, hogy eridonos, eltöltöttem már ott annyi időt, hogy legalább az arcukat felismerjem. Ennél több kötelességem nincs is, és én nem is akarom megjegyezni a nevüket, úgysem fogok a barátjuk lenni.
- Kérem a gitárod - kinyújtom jobbom felé, csak, hogy nyomatékosítsam, hogy most. Ha esetleg nem lenne egyértelmű, ezeknél sosem lehet tudni.