Kamilla
- a Navine-Rellon meccs utáni órákban | pszt, visszadátumozunk -

Kicsit el szerettem volna vonulni a világtól, de az utam mégis a társalgóba vezetett, amit nem bántam, mivel csak néhány ember lézengett arra. Tetszett maga a hely, barátságosan volt kialakítva, bár a berendezésen valamennyit alakítottam volna személy szerint, mert pöttyet eltért az ízlésvilágomtól. Természetesen a bútorok tökéletesen megfeleltek arra a funkcióra, amire szánták őket, emiatt nem panaszkodhattam, bele is vágódtam az egyik fotelba, amely nem egy mai darab volt, de legalább a kényelmemet szolgálta. Elégedettséggel töltött el, hogy sikeresen évfolyamot léptem és kineveztek házsegítőnek, valamint pásztornak. Szimpatikus házba kerültem, a diákok többsége barátságos volt és végre lett saját szobám is, így nem kellett már a közös hálóban aludnom. Szerettem volna, hogyha minden ilyen idilli marad, de tudtam, hogy az élet általában mást hoz, mint amit várt az ember és tele van kemény megpróbáltatásokkal. Nagyon örültem, hogy végre sikerült beilleszkednem a Navine házba, egyelőre innen ismertem a legtöbb embert, amit egyáltalán nem bántam. Sok gondolat foglalkoztatott egyszerre, de próbáltam kicsit lazítani és kikapcsolódni, hogy ne kattogjon folyamatosan az agyam. Igazság szerint hozhattam volna magammal egy izgalmas könyvet, hogy leköthessem magam vele, de szerencsétlenségemre üres kézzel távoztam a szobámból. Valamennyire nyugodtsággal töltött el, hogy alig vannak a társalgóban, de azért egy-két ismerős arcot szívesen fogadtam volna, bár ahogy körbenéztem elégedetlenül nyugtáztam, hogy sehol senki, akivel beszédbe elegyedhetnék. Egyelőre be kellett érnem azzal, hogy üldögélek a kényelmes fotelban és üres tekintettel bámulok magam elé, ez is több, mint a semmi.

A térképemmel a kezemben bóklásztam mindenfele. Az igazgató adta mondván, hogy ezen kitudok igazodni és nem kell folyton emberek segítségét kérnem. Mondjuk én meg a térkép soha nem voltunk barátok, így csak lézengtem minden fele. Ekkor egy feliratot véltem felfedezni: "Társalgó"
- Hmmmm… Talán ott sok új embert megismerhetek - indultam el a térképen mutatott út felé. Nagy nehezen némi segítség után eljutottam a ''társalgóhoz". Zsibongást hallottam bentről, így kétségem sem volt afelől, hogy ide tilos bejárni. Némi habozás után ugyan, de benyitottam. A látvány, ami elém tárult lélegzetelállító volt. Az összes fal kék színben pompázott, igaz, alig látszódott a sok festménytől. Bent kényelmes ülőhelyek voltak, ahol rengeteg diák elfért. Akár egy meseország. A tekintetem pásztázta a helyet, ahol csak néhány diák lézengett itt-ott. Az egyik ülőgarnitúrán a pásztoromat, Széplaki Alízt láttam. Nagyon gondolkodott valamin, de fáradtnak is tűnt. Úgy gondoltam, most inkább nem zargatom, hanem jobban felfedezem a helyet. Az asztalokon aprósütemények voltak, amiktől egyből korogni kezdett a gyomrom, így gyorsan vettem egyet. Majd újra a pásztorom felé fordultam. Akartam tőle kérdezni valamit, így néhány perc után eldöntöttem, hogy én bizony megszólítom. A második nehéz dolog, hogy hogyan. Mire megszólítanám, el is megy.
- Megoldom - indultam felé, majd megálltam előtte.
Szia Alíz! Lucy vagyok - nyújtottam felé a kezem.

Gondolataimból egy ismerős hang térített vissza a valóságba, aki nem volt más, mint az én aranyos kiscsikóm Lucy, akinek a pásztora voltam. Örültem, hogy találkoztunk, mert mióta a felügyeletem alatt állt a szívemen viseltem a sorsát, szerencsére a lány gyorsan tanult és szépen fejlődött, már egész jól megismerte az iskola egyes részeit és még a színjátszókörbe is belépett.
- Szia Lucy! Hogy vagy? Beilleszkedtél már nagyjából közénk? Remélem, hogy jól érzed magad itt! -válaszoltam neki kedvesen és viszonoztam a kéznyújtását, majd intettem neki jelezvén, hogy üljön le az egyik fotelba és nyugodtan helyezze kényelembe magát, hiszen úgy kellemesebb beszélgetni mint állva.
Szemeztem az asztalokon lévő aprósüteményekkel, de nem voltam annyira éhes, hogy elmenjek odáig, igazából belustultam kicsit, nagyon jól elücsörögtem ott a helyemen, szóval eszem ágában sem volt akár egy lépést is tenni az édességek felé. Szerencsére nemrég ettem, úgyhogy nem is bírtam volna többet falni, amit egyáltalán nem bántam, mert mindig is próbáltam odafigyelni az alakomra, bár olyan típus voltam, hogy akármennyit ehettem, nem szaladtak fel rám gyorsan a kilók.
~ Biztosan a közös hálóban helyezték el Lucy-t, de ha összebarátkozik néhány diákkal, akkor lehet saját szobája is üresedés esetén. Még nagyon új itt, de biztos vagyok benne, hogy hamar beilleszkedik és megszokja ezt a helyet.~
Biztatóan mosolyogtam a lányra, mert nekem is jólesett ha kedvesek voltak velem a többiek és tudtam, hogy egy újoncnak sosincs egyszerű dolga, de szerencsére remek házba került, ahol a diákok többsége barátságos és szívélyes, szóval mindenki a segítségére volt.

Örömmel ültem le az egyik ülőhelyre.
- Öm minden rendben velem elég rendesek az emberek itt főleg, ha egy olyan bénának kell folyamatosan utasítást adni, mint például nekem - nevettem fel halkan. Láttam, hogy nagyon vizsgál engem vagy csak rám nézett és közben más merre jártak a gondolatai. Feltűnt, hogy az aprósüteményekkel nagyon szemezz nekem meg újra megszólalt a hasam.
- Nem lehettek éhes - motyogtam döbbenten. Ettem egy sütit meg reggeliztem is és még ott volt ugye bár az ebéd is...Lehet, hogy a túl sok járástól éhes leszek? Ki tudja…
- Szerinted normális az, ha éhes vagyok pedig reggeliztem, ebédeltem meg minden? - fordultam meggondolatlanságul a pásztorom felé ezzel kérdéssel. Majd amint megtettem meg is bántam így inkább elfordultam és a szoknyás egyenruhámat néztem.
Soha nem szerettem a szoknyákat, kicsi korom óta kerültem ahol szoknyát kötelező volt egyáltalán venni. De amióta kiderült, hogy varázsló vagyok vagy is örököltem édesanyám génjeit, azóta mindennap szoknyában kell lennem. Ugyan is ez "előírás". Örülök, amikor nadrágba öltözhete-
- Lucy! Már megint hol jár az agyad? Itt van a pásztorod melletted, te meg a szoknyádon gondolkozol - szidtam le újból magam. Tény és való volt, hogy csak azért vizsgáltam a szoknyám, mert egy nagyon hülye kérdést tettem fel neki. Remélem nem hallotta, mert nem akarok beégni előtte.
- ÁÁ felejtsd el - legyintettem végül.

- Örömmel hallom, hogy rendes veled mindenki. Ne tartsd magad bénának, az elején én sem ismertem ki magam az iskolában. Sőt, minden teljesen új volt a számomra, mivel muglik között nőttem fel, szóval majd beletanulsz a dolgokba idővel. Szerintem talpraesett vagy, megállod a helyedet és segítséget is kapsz hozzá. -feleltem neki, nem értettem, hogy miért tartja magát ennyire kishitűnek, mert egyáltalán nem tűnt bénának. Nem látszott rajta az sem, hogy ne lenne kellő önbizalma, de ki tudja, hogy mit rejt belül a határozottságot sugalló felszín.
- Szerintem teljesen normális. Nekem is vannak olyan napjaim, amikor elfog a farkaséhség és szinte mindent felfalnék, ami csak az utamba kerül. Sokszor érzem én is azt, hogy hiába eszem, egy kis idő elteltével újra éhes vagyok. Furcsa, nemdebár? -kérdeztem vissza mosolyogva, miközben kedvesen a lányra néztem. Valóban sokszor megtapasztaltam ezt a dolgot, de szerencsére tudtam magamon uralkodni, mert erős önuralommal rendelkeztem és megálltam, hogy ilyenkor ne faljak fel mindent. Erre büszke voltam, mert legalább figyeltem az alakomra és ez ügyben nagyon határozott voltam, reméltem, hogyha idősebb leszek, akkor is ilyen alakom lesz. Persze tisztában voltam vele, hogy ezért a későbbiekben tenni is kell, de szerettem a sportot és majdnem mindennap tornáztam, úgyhogy ezzel nem volt gond, világéletemben örökmozgó típus voltam. Szép időben is inkább kinn szerettem lenni, mint a négy fal között, télen pedig szerettem hógolyózni és hóembert építeni.
Láttam, hogy közben Lucy is eltűnődött valamin, nem firtattam a dolgot, hagytam, hogy magától visszatérjen a valóságba, nem akartam megzavarni a gondolatmenetét. Mikor hirtelen megszólalt, hogy felejtsem el a dolgot, megint csak mosolyogtam, aranyosnak tartottam, hogy zavarban volt kicsit, mert saját magamra emlékeztetett.
- Hogy megy a tanulás? Milyen tárgyakat vettél fel? -kérdeztem tőle érdeklődve, mert kíváncsi voltam, hogy mi iránt érdeklődik tanulás terén. Én is felvettem jó pár tárgyat, úgyhogy lesz mit tanulnom, de egyáltalán nem bánom, mert mindegyik érdekel.

- Örülök, hogy nem csak én vagyok, annyira szerencsétlen - vonok vállat. Soha nem mondtam magamra, hogy mindig mindenben tökéletes vagyok. Igazság az, hogy szinte soha nem ismertem el a saját magam tehetségem. Ezért van az, hogy az emberek sokszor azt gondolják, hogy tele vagyok önbizalommal, pedig sokszor kapkodok utána, hogy kapjam vissza a maradékot is.
- Tantárgyakat? Felvettem eddig az Illemtant, Önismeretet, Átváltoztatástant, Repüléstant, Legendás Lények Gondozását, Mágiatörténetet, Mítoszok és legendákat, Mugli-és mágusismeretet, Művészeteket, Elemi Mágiát - soroltam. Bár így végig mondva soknak tűnt, így remélem, nem nézz valami okoskának amiért ennyi tantárgy érdekel. Bár lehet, leadom valamelyiket, amíg még lehet.
- És neked? - mosolyodtam a pásztoromra. Biztos neki kevesebb, mert több dolga lehet, hogy itt vagyok neki én, és még, mert már másodikos.
Alíz úgy tűnt sokat sportol, mert gyönyörű alakja volt nem úgy, mint nekem, aki hol fogyott, hol hízott. Sportolni nem szerettem soha, mert minden sporteszköz ellenem van, azt tudom. Na, jó az az igazság az, hogy eddig akármit elkezdtem baleset lett belőle. Törés, véraláfutás, zúzódás és ilyesmik.
- Azt is elárulod, hogy mennyit sportolsz vagy is... - fontoltam át a kérdést.
- Mit sportolsz, mert engem utál, mindenféle sport szóval tudsz valami jó tanácsot adni? - fordultam kérdőn felé. Azt hiszem kicsit sok kérdést tettem fel neki egyszerre..-

- Ugyan, ne mondj ilyeneket! Minden új diáknak kell némi bátorítás és hidd el, hogy elsőre senki nincs tisztában pontosan az itt zajló dolgokkal. Idő kell mindenhez, később te is tapasztaltabb leszel. -válaszoltam megnyugtatásul a lánynak, hiszen mindenkinek jól esett egy kis támogatás, igaz még én is kezdőnek számítottam valamilyen szinten, hiszen a mugli világ után számomra itt minden újdonság volt. Már egész sok dolgot megismertem az iskola falai között, ráadásul sikeresen le is vizsgáztam, szóval elégedett voltam az eredményemmel, mert tényleg beleadtam mindenbe apait-anyait.
- Az igen! Jó sok tárgyat vettél fel! Ügyes vagy! Hajrá és írj sok szorgalmit, hogy megnyerhessük az idei házversenyt! -bátorítottam Lucy-t lelkesen, majd folytattam a mondandómat:
- Én ezeket a tárgyakat vettem fel idén: Bűbájtan, Repüléstan, LLG, Mugliismeret, Művészetek.
Ennyi tárgy egyelőre elég volt, mert még más teendőim is voltak a tanulás mellett és ezen felül még mindig ismerkednem kellett a varázsvilággal, de már egyre több dolgot tudtam meg róla, úgyhogy nem okozott különösebb gondot ez az egész procedúra.
- Én heti öt alkalommal szoktam aerobic-ot és fegyencedzést űzni, azaz saját testsúlyos edzést. Részben ennek köszönhetem az alakomat, de nagyobb részben annak, hogy odafigyelek mindig, hogy mit és mennyit eszek. Ez a legfontosabb, hiszen a sport formál, de a tiszta étkezés tartja fenn az ideális testsúlyt, szóval életmódváltás szükséges ehhez, nem pedig fogyókúra, mert onnan gyorsan vissza lehet zuhanni a mélypontra. -válaszoltam a lánynak határozottan, mert ebben a témában nagyon otthon voltam és örültem, hogy megoszthatom a tudásomat vele.
- Tehát figyelj oda az étkezésre, ne egészségtelen ételekből tevődjön össze a napi menüd, legyen elég szénhidrát, fehérje és vacsoraidőben pedig nyugodtan étkezhetsz, de a szénhidrátot olyankor már hagyd ki, vagyis ehetsz túrót, joghurtot, tojást, húst, zöldséget, de hagyd ki a súlygyarapító ételeket. -válaszoltam neki és ránéztem biztatóan, hittem benne, hogyha változtatni akar az életmódján, akkor kellő kitartással és elszántsággal sikerülni fog neki idővel szép eredményt elérnie.

- Hmm, igazad lehet - gondolkodtam el. Lehet, hogy mások is szerencsétlenül kezdték az új napunkat, nem csak én.
Sejtettem, hogy kevés tantárgyat vett fel, hiszen neki nincs annyi ideje, mint nekem, de lehet, én leadok még párat, nem akarok a vizsgákra, folyton-folyvást rohanni.
- Azta. Jó sok mindent sportolsz. - bólintottam elismerően. Nem volt vitás, hogy még a házi rendjére is figyel. Bezzeg én, csoki csokival, gyümölcs csokival, meg minden félét össze eszek. Lehet ezért nem sikerül soha, a fogyókúra.
- Azért érdeklődtem, mert engem nagyon utálnak a sportok és sporteszközök. Kiskoromban a szüleim sok helyre elvittek, de a végén vagy eltört valamim, vagy zúzódás volt az egész testem. De most, hogy mondod, az aerobicot talán az még menne... - méláztam el, miközben a fejemben az aerobicom menetét terveztem.
Először is kell akkora hely, hogy tudjak egyáltalán mozogni. Másodszor is zene is kell. Harmadszor meg kell valaki, aki segít...
- Öm izé Alíz? Segítesz, esetleg ha tényleg nagyon nem vagy elfoglalt, én nem akarok még egy plusz munkát, de segítesz az aerobicban? - pillantottam felé félve. A hangomon is hallható lehetett, a félénkség, hiszen egy oktávval feljebb volt, és még nagyon bátortalan is volt. Remélem, segít, de ha nem nem hibáztatom érte, biztos jobb dolga is van, mint engem edzeni.

Szakács Ágota-Beáta

Rach befejezte az aznapi leckéit, kissé már zsongott az agya a sok feladványtól, ezért úgy döntött, hogy kiszellőzteti a fejét és elnéz valamerre, hogy emberek között legyen. Nem volt kedve a szobájában ülni egyedül, a barátnői pedig jelenleg nagyon elfoglaltak voltak, szóval nem akarta őket zavarni. Felvette sötétkék farmerét, fekete topját, piros kockás ingét és fekete tornacipőjét, haját pedig kiengedve hagyta. Az útja egyenesen a társalgóba vezetett, ahol ismerős arcok után kutakodott, de szerencsétlenségére egy ismerősét sem találta a helyiségben. Duzzogva visszavonulót fújt, de ott maradt, helyet foglalt az egyik kényelmesnek tűnő ülőalkalmatosságban és várta, hogy hátha erre téved valaki, de nem sok esélyt adott a dolognak, mivel a terem szinte kongott az ürességtől. Egyedül egy kisebb baráti társaság foglalt helyet tőle jóval messzebb, akik nagyon jó kedélyűek voltak, mert rengeteget nevettek. Biztosan mókás volt a téma, az látszott rajtuk, hogy már régóta ismerik egymást és a lánynál valamivel idősebbek voltak, a csapat két fiúból és egy lányból állt, jól elvoltak egymással. Rach-nek is hiányzott a baráti köre, de egyelőre nem tudott mit tenni, mert mindenki elfoglalt volt, úgyhogy elővette az egyik barátnője nemrég érkezett levelét és elolvasta:

"Hella Rach!

Hogy vagy? Jó lenne, ha itt lennél most velünk, nagyon hiányolunk! Igazából nem sok minden történt, mióta nem találkoztunk, örültünk annak, hogy a szünetben haza tudtál látogatni egy kicsit és legalább cseveghettünk egy jót. A bátyád miatt ne aggódj, tud magára vigyázni, nagy fiú már. Nem tudunk róla semmit, hogy hová tünedezik el időnként, de szerintem csaj lehet a dologban, mert mindig boldogan, feldobódva tér vissza, úgyhogy nem hinném, hogy rossz kezekben lenne, bár időnként az is feltűnik, hogy idegesebb a kelleténél, szóval nem tudom hova tenni a dolgot, de ne izgulj, szerintem aggodalomra semmi ok. Tudod, sokat látogatom a családodat, ugyanis én korrepetálom a húgodat német nyelvből, már egész jól megy neki, büszke lehetsz rá. Ezáltal pedig sokszor találkozom a bátyáddal is, a szüleid pedig nagyon hiányolnak, de jól vannak és ez a lényeg. Remélem, hogy hamarosan ütközünk!

Pussz: xxxAshleyxxx

Rachel erős honvágyat érzett, miután elolvasta a levelet, igaz nemrég volt otthon, de újra szívesen hazautazott volna. Örült, hogy barátnőjével minden rendben van, hiányzott neki a sok kellemes együtt töltött idő, a bolondozások, a nevetgélések, a komoly beszélgetések és úgy ánblokk minden. Ezzel az érzéssel ücsörgött az iskola falai között, és arra gondolt, hogy a teremben lévő baráti társaság legalább együtt lehet és nincs magára utalva, ő pedig kissé elveszve érezte magát, de próbálta ezt nem kimutatni a külvilág felé.

- Köszi, hát igyekszem! -húztam ki magam büszkén, ugyanis jól estek a lány elismerő szavai és örültem, hogy segíthettem neki. Már évek óta űztem az aerobic-ot, úgyhogy otthon voltam a témában, reméltem, hogy Lucy-nak is tetszeni fog ez a fajta sportág, emellett pedig futottam is időnként.
- Szívesen segítek az aerobic-ban, de kitartónak kell lenned, ha szeretnél némi változást elérni, az nem elég, ha csak az elején vagy lelkes. -válaszoltam őszintén a lánynak, hiszen számos embert láttam az órákon, akik az elején aktívan jártak sportolni, de amikor elfogyott a lelkesedés, vagy rövid időn belül nem értek el semmilyen eredményt, akkor feladták, nem várták ki, hogy megtörténjen idővel a változás, ugyanis nem minden megy vezényszóra. A sikerért igenis meg kell küzdeni, nem jön csak úgy magától és nem adja magát könnyen, meg kell érte szenvedni és mindez időbe telik. Aki nem tudja kivárni, az lemorzsolódik és ugyanúgy tengeti az életét mint előtte, sose fogja elérni a célját ezzel a mentalitással. Nem akartam elszomorítani Lucy-t, bíztam benne, hogy érett már annyira, hogy megérste a dolog lényegét és reméltem, hogy nem fogja feladni már az elején és ki fog tartani, hogy elérhesse a célját. Legalábbis én nagyon drukkoltam neki, de tisztában voltam vele, hogy rajta múlik az egész.
- Minden hétköznap edzeni fogunk, tehát heti öt alkalommal. Háromszori aerobic és kétszeri futás. Ez nagyon jó kondit ad és erősíti az állóképességedet, de ha tartósan fogyni is szeretnél, akkor oda kell figyelned a tiszta étkezésre. Ha gondolod, akkor majd átrághatjuk, hogy mit ehetsz és mit nem, de írhatok neked egy enyhébb diétát is kezdésnek, hogy ne legyen olyan nehéz átállni az új étrendre. -ajánlottam fel a segítségemet Lucy-nek, hiszen szerettem volna, ha eredményesen zárul az edzésünk és eléri a végén a célját, tehát nem csak jó állóképességet szerez, hanem mellette megtarthatja a karcsú alakot is.

Rachel Octavia Amber

Kissé rozsdás ismeretekkel rendelkezem a kastélyt illetően. De se baj, ki a kutyát is érdekli ez? Elég nekem megoldani a sorozatos eltévedések, bukdácsolások és keresgélések rejtélyét. Azt hiszem egy idő után, - még pár napot adok magamnak - jobb lesz. Csupán próbáljam meg a jó oldalát szemlélni, érezhetem magam megint valami nyamvadt elsősnek. Hűha, az sem tegnap volt. Örömmel tölt el, hogy az is eltelt, ez sem lehet annál rosszabb. Ha mégis, valamivel meg kell majd magam vigasztaljam.
Szerencsémre a Nyugati szárnyat még mindig a réginek látom. Sőt, még tapasztalom is. Így elégedett mosollyal az arcomon baktatok végig a folyosón tornacipőben, fekete farmerban és szintén fekete ingben. Jelvényem a zsebemben van, nem kell minden szembejövő ember orrára kötni, hogy újra prefektusnak választottak. Kellenek a meglepetések, az olyan dolgok amiket nem tudhat minden diák. Elvégre ki volt hirdetve, de attól lehet még mázlim a figyelmetlenségükkel. Világ életemben kisebb figyelem hiányban szenvedtem, de mindig ügyesen kárpótoltam a felhalmozott ismereteimmel. Eddig mindig kihúztam magam a csávából, remélem innentől sem lesz másképp.
Társalgó. Ez az, erre van szükségem. Emberek közelsége, annyira mégsem lehet rossz. Végig simítok hajamon, a szokás nagy úr, majd lenyomom a kilincset. Kissé meglepődöm, hogy az ajtó nyikorog, remélem ezzel senkit se zavarok meg semmiben. Amint belépek rájövök felesleges volt az aggódás, hiszen egy baráti társaságot egyáltalán nem érdekelt az ajtó, folytatták tovább a nevetgélést, röhögést. Hát igen, akinek még van olyan. Személy szerint én ott tartok, hogy az egyik ismerősömből, barátnőmből lett a házvezetőm, a másikból pedig a házvezető-helyettes. Nekem is valamilyen tanárnak kéne lennem, ha nem mentem volna el csak úgy. Nem sajnálom az elmúlt éveket, tapasztalatot szereztem, rendeztem a különböző kapcsolataimat és még több építettem ki a kastély falain kívül. Kár, hogy őket nem lehet ide behozni. Úgy néha napján nem érezném magam magányosnak. Elveszett éppen nem vagyok, mert a teendőim nem engedik.
Szétnézek, kutakodok valaki után aki nem tartozik a vidám társasághoz. Szerencsével járok, egy lány foglalt helyet az egyik ülőalkalmatosságon. Közeledek feléje, miközben felfedezek mellett még helyeket. Úgy látszik mégsem vagyok magányra ítélve, ahogy ő sem. Nem is néz ki valami antiszociális, egoista bunkónak akihez hozzá se lehet szólni, mert abban a szent percben leharapja a fejedet utána a kezedet és azon gondolkodik melyik következő testrészedet is csócsálja meg unalmában. Amennyiben tévedek, utolsó szó jogán szeretném megosztani a kastély lakóival.
- Szia. Foglalt ez a hely? -
Csak nem fog igent mondani a kérdésre, bár azért megvárom a válaszát és ha nemleges, helyet foglalok a következő ülőalkalmatosságon. Meglátom a lány kezében a levelet, így gondolom belezavartam valamibe. Igaz nem látok se pergament, sem pennát, ebből leszűrtem, hogy elolvasta vagy újraolvasta. Milyen jó, legalább nem fogom kényelmetlenül érezni magam a válasz levél megírása közbeni zavarással. Igazi jótét lélek lettem az elmúlt időben, ugye? Még egy ilyen nincs belőlem, azt hiszem nem is kéne.
- Bea vagyok. -
Nem árt egy bemutatkozást is megejteni. Sőt, még kezet is nyújtok, hátha nem utasítja el. Kissé az elmúlt időszakban felvettem az üzleti élet, főleg a mugli üzleti élet szokásait. Emiatt csak nem fog kinézni maga mellől. De ha mégis, sosem voltam az az ember aki túlságosan érdekelt a környezete véleménye. Már amennyiben nem építő jellegű kritika volt az adott vélemény. Rámosolygok, elvégre nem kéne rosszul indítani az ismeretséget.

Szakács Ágota-Beáta


Rach arra eszmélt fel mély gondolataiból, hogy hirtelen ott termett előtte egy lány, aki le szeretett volna ülni az egyik fotelba. Nagyon udvarias volt, mert még meg is kérdezte tőle, hogy szabad -e a hely, úgy látszik, hogy még nem veszett ki mindenkiből az udvariasság.
- Szia! Ülj le nyugodtan, nem foglalt. -mosolygott vissza a lányra, aki hamarosan az illemszabályoknak megfelelően bemutatkozott neki. A Rellonos viszonozta a kézfogást, hiszen ő is így szokott megismerkedni másokkal.
- Örvendek, Rachel Octavia Amber vagyok. Hívj csak Rach-nek vagy Rachel-nek! -válaszolta neki kedvesen, majd kényelmesen elhelyezkedett a fotelban és maga elé tette a levelet az asztalra.
- Honnan jöttél és melyik házba jársz? -érdeklődött a lánytól, mert kíváncsi volt rá, hogy mit kell róla tudni, ezért teljes figyelmével Beára összpontosított, közben pedig arra gondolt, hogy végre találkozott valakivel, aki rendesnek tűnik és ez enyhítheti jelenlegi magányát.
- Én Amerikában laktam egy ideig, de apám új munkája miatt elköltöztünk Magyarországra, úgyhogy ez van. Egyébként a Rellon házba járok. -mondta el magáról a fontosabb információkat, hogy tisztában legyen vele a lány, mivel ő is ugyanezt kérdezte tőle.
Egy kis idő elteltével újra a levélre pillantott, amely ott feküdt előtte az asztalon. Gőze se volt, hogy mit írhatna vissza a barátnőjének, jelenleg semmilyen fontos esemény sem történt az életében, a bátyjáról pedig nem sok információ derült ki, csak találgatások sora volt, amit Ashley részletezve közölt vele. Ebből nem tudtott semmi értelmesre sem következtetni, tisztában volt vele, hogy a teljes igazságot kizárólag Nathan ismeri. Ő pedig egyelőre nem akarta megosztani ezt vele, hiába puhatolózott nála, amíg otthon tartózkodott, nem is akar erőszakoskodni ez ügyben, úgyhogy inkább úgy volt vele, hogy kivárja a dolgot, hátha máshonnan megtud még néhány infót az ügyről, de egyelőre várakozása haszontalannak bizonyult.

Rachel Octavia Amber

Helyet foglalok, kezet rázok vele, egészen jól indul ez az egész. A végén még megszerzem a legújabb kebelbarátnőmet. Sőt még be is mutatkozott, a teljes nevét tudom meg. Na jó, azt hiszem nekem is azt kellett volna mondanom. Mindegy, ha rákérdez én szívesen elárulom. Addig is felesleges ilyen információkkal terhelném, elvégre ki tudja fogunk-e még találkozni.
- Örvendek Rachel. -
Fejezem ki én is az örömömet megismerkedésünk alkalmával. És konstatálom, hogy nem csak engem sújtottak a szüleim két keresztnévvel. Ő is hasonlóban jár, csak éppen angol eredetű nevekkel ajándékozták meg. A magam részéről én tökéletesen meg vagyok elégedve a magyar nevemmel, aztán ki tudja, valaki szép fiú kerül elő és nagy sebbel lobbal olyan idegen nevet rittyentünk nekem, hogy senki se fog rám ismerni. Az lesz még egy érdekes helyzet.
- Milánóban születtem, Németországban élek és a Navine sorait gyarapítom. -
Azt gondoltam nem kell visszakérdezzek, hisz ha kíváncsi rám, ő is hasonló módon megossza a kérdésére a választ. A külföldi diákok nagyon gyakoriak a tanodában, így meg sem lepődöm mikor elmondja, hogy Amerikában élt. Azon sem, hogy az édesapja áthelyezése miatt kellett költözniük. Sosem tudtam milyen érzés lehet ez, garantáltan nem valami jó. Hisz ott kellett hagyjon minden megszokott dolgot az életéből, a barátaitól kezdve el egészen odáig, hogy a napi rendje. Itt más az élet, mások az emberek, bár biztosan hozzá szokott már. Nagyon más választása nem volt már.
- Beilleszkedtél már a magyarok közé? Na és a tanodába? -
Érdeklődöm, mosolygom. Elvégre ebből baj úgy sem lehet és a barátkozás, ismerkedést éppen nem büntethetik a felügyelők. A szabályzat módosításban nem szerepelt, hiszen többször áttanulmányoztam a megfelelő "munkavégzés" miatt. Egyébként tényleg kíváncsi vagyok a válaszaira, nekem elég régen volt ilyennel dolgom. A beilleszkedés könnyen megy amúgy, de az elfogadás már nem tudom mennyire. Mármint, hogy a környezetem hogyan és mennyire is tolerál engem.

Szakács Ágota-Beáta

A lány kedvesen viszonozta Rachel bemutatkozását, nem is nézett ki rossz indulatúnak, ez pedig nyugodtsággal és megelégedettséggel töltötte el. Nem igazán rajongott a problémás emberekért, most pedig semmi kedve nem volt hozzá, hogy egy kezelhetetlen, ormótlan személyt tanítson jó modorra.
- Az igen! Hogy tetszik Németország? Meddig éltél Milánóban? -érdeklődött a lány Beától, ezek szerint ő is a szülővárosától eltérő helyen élt, bár ha már a születése után vagy kiskorában elköltöztek onnan a szülők, akkor gyorsabban megszokhatta az új környezetét. Neki nem volt egyszerű dolga, mert később történt meg a költözés, ráadásul nagyon szerette a külvárost, ahol élt és jobb helynek tartotta mint a mostani otthonát, de nem volt mit tenni, muszáj volt hozzászoknia az új környezetéhez, mivel semmi más választása nem volt. Azt tervezte, hogyha majd felnő, akkor visszatér a szülővárosába, de erre még sokat kellett várnia. Az ottani barátnőivel a mai napig tartotta a kapcsolatot üzenetek formájában, de a nyílt természetének köszönhetően gyorsan barátokra lelt itt is, akikkel sokat összejárt és mindent meg tudott beszélni. Az iskolában már kevesebb olyan emberre tett szert, akikben teljes mértékben megbízhat és segítőkészek, de azokat, akikkel sikerült komolyabb kapcsolatokat kialakítania, nagyon megbecsülte.
- Nagyjából sikerült beilleszkednem, bár bevallom, jobban tetszett Amerika, de el kellett fogadnom az új helyzetet, szóval ez van. -válaszolt Bea kérdésére, majd folytatta a tanodai tapasztalatival:
- Az iskolába már egész jól megtaláltam a helyemet, a diáktársaim zömében jó fejek, persze kivételek mindenhol akadnak. Neked mi a tapasztalatod? Hogy érzed magad itt? -kérdezett vissza a Rellonos, bár gyanította, hogyha a lány mindenkivel ilyen kedves, akkor már biztosan sok barátra tett szert. Az a ház, ahová járt, amúgy is arról volt híres, hogy összekovácsolta az embereket és mély barátságos szövődtek ott, mivel eleve kedves, barátkozó diákokból állt zömében, persze kivételek ott is akadtak, de azok inkább a félénk, visszahúzódó típusokból tevődtek össze, nem pedig a ridegebb, visszautasító fajtából.

Rachel Octavia Amber

Vicces, már, mint még mindig nevetnem kell mikor megkérdezik tőlem milyen Milánó. Sok emléket nem ápolok róla, mert elrontottam anyuék nyaralását. Egy hónappal a kiírt dátum előtt érkeztem, óriási riadalmat keltve mindenkiben. De főleg a gyógyítókban, mert egy hónap azért nem kevés idő ha egy gyerekről van szó. Lényeg a lényeg, túléltem, igaz anyuék elmondása szerint nem volt piskóta az a pillanat mikor a tengerparton beindult a szülés. Ám hála a hopphálózatnak megoldódott minden, a gyógyítók is tudtak jönni hamar otthonról. Riadalomnak is vége és homok se ment a számba.
- Szeretem Németországot a hegyek, a természet és a kastélyok miatt. Nem éltem Milánóban, nyaralás alatt születtem. -
Egy pillanatig el is kellett gondolkodjak mit is szeretek abban az országban amelyikben élek az év többi részében, mikor nem vagyok itt. Aztán megtalálom a választ, hisz a hegyek, az a rengeteg kirándulás, hegymászás és séta meghódította véglegesen a szívemet. Persze a történelem nyomai sem elhanyagolható kincsek, azt hiszem ha a hegyek elengedtek volna, a kastélyok véglegesen bekebelez. Így is jutott nekik hely, mert imádtam azokat a hétvégéket mikor mindent otthon hagyva felkerekedtünk és az éppen aktuálisat megnéztük. Olyankor együtt volt a családom, éreztem azt a szeretetet amit régóta nem kaptam meg. Nem is tudom miért reménykedek még a mai napig, hogy a szüleim egyszer meggondolják magukat. Hiszen már van családjuk, gyerekeik, csak én vagyok az a sarkalatos pont ami összeköti őket. Ha nem lennék, biztosan egymás felé se néznének. De így legalább elmondhatom, hogy elég sok helyen otthon érzem magam amiatt, hogy sosem volt normális kialakított lakhelyem. Leszámítva a kastélyt, mert innen évek óta nem hurcolkodtam sehova. Még az hiányzott volna nekem, hogy távozni. Úgy véglegesen, nem is tudom mit tennék. Valószínűleg munkát vállalnék a faluban csak, hogy ne kelljen véglegesen elmenjek.
- Hazamehetsz, meglátogathatnak a barátaid. Rengeteg alternatíva van a kapcsolattartása most, élj velük. -
Nem volt nehéz kivennem a szavaiból, hogy a barátai, az ismerősei miatt nem tetszik neki a helyzet. Igaz el kellett fogadnia, de megbarátkozni vele nagyon nehezen fog. Azt hiszem én is hasonló daccal viseltettem a dolgokkal szemben az ő korában. Aztán rájöttem ezt senki se érdekel, főleg nem a szüleimet, így felhagytam vele. Ennél többet úgy se tehettem, mert a fejre állást se nagyon díjazták.
- Örülök annak, hogy megtaláltad a helyed a többiek között. Én már rég felhagytam a beilleszkedéssel, ettől eltekintve jól érzem magam. -
Nincs azon mit szépíteni, hogy a barátaim elballagtak, tanárok lettek, a házvezetőm, a házvezető-helyettesem. Kellett nekem elmenni a kastélyból, itt hagyni még azt a kevés stabilitást ami leledzeni kezdett az életemben. Felesleges ezen gondolkodni már, jobb arra a részre tekinteni, hogy valamikor tanár lesz belőlem.

Nati
/A Nagyteremből megérkeztünk ide/

- És mi lett volna, ha nem szívatsz meg? Lehet, hogy most nem lennél beteg!- jó, most már kezdek okoskodó lenni, nem kéne elriasztanom a lányt magamtól, főleg úgy, hogy én cipelem. Pont kéz alatt vagyok, elengedi a tenyerét és egy piros folt keletkezik pofikámon. Ha most nem nyálazná össze a felsőmet, megcsókolnám a lányt. Nagyon örülök, hogy végre van egy igazi barátnőm, pontosabban még nem mondtuk ki, hogy együtt vagyunk, de legalább már mind a ketten tudjuk, hogy mit érez irántunk a másik fél.
- Van benne valami, majd legközelebb jobb poént hozok össze!- kacsintok a lányra és figyelmesen hallgatom tovább. – És, ha megkérdezi, hogy mi történt, akkor mi lesz a válaszod?- teszem fel a kérdést kíváncsian. Már alig várom, hogy halljam, hogy hogyan vágja ki magát ebből a helyzetből! Vajon elmondj a teljes sztorit, vagy csak annyit mond, hogy beleesett este a tóba? És mit reagál majd a gyógyító? Felmerül majd benne az a kérdés, hogy miért hozom Natit a karomba? Remélem, hogy nem kezd el faggatózni.
- Nem olyan kenyérre gondoltam!- forgatom szemeimet. Nem igaz, hogy mindent szó szerint ért a lány, hallott már iróniáról? Az nem egy madár, hanem egy jelenség vagy egy fogalom? Ki tudja? Valakinek biztos van sejtésre róla, csak nem én vagyok az a valaki!
- Miről tudok?- teszem fel a kérdést, látom a lányon, hogy valami fontosat szeretne kérdezni vagy mondani, csak nem meri. Bár, az is meglehet, hogy épp most készül bejelenteni, hogy ő egy az ötös lottó főnyereményének nyertese és én megfogtam vele az Isten lábát. Ki tudja? Jó, ez csak vicc volt! Nem érdekel, hogy milyen az anyagi helyzete, ha számítana, akkor olyan hölgyek társaságát keresném, de számomra ez nem fontos! Hallgatom tovább a lányt, még egyszer nem akarok közbeszólni, nehogy megzavarjam.
- És jó volt az első csókod?- kérdésemnél egy huncut kis mosoly jelenik meg arcomon. Tényleg, ez még fel se ötlött bennem, hogy vajon hogyan csókolok. Meg se kérdeztem még erről őt, de jó, hogy felhozta a témát! Vajon most be kéne vallanom, hogy nekem is ő volt az első? Vagy ez a részemről ciki lenne?
Lassan megérkezünk a gyengélkedőhöz, keresek egy üres ágyat, amire szépen lefektettem.
- Kényelmes?- érdeklődöm. Bár, szerintem az összes ágy ugyan olyan, tehát tök mindegy, hogy hova raktam volna le. Pár napot meg itt is kibír.
- Van valami óhaj, sóhaj?- teszem fel a nagy kérdést Natinak, s közben szememmel a gyógyítót keresem, hogy jelezhessek neki, hogy egy újabb páciens érkezett meg hozzá. Majd leülök az ágya mellé a székre, s közel hajolok hozzá.
- Remélem csinosak a nővérkék itt!- vigyorgok a lányra, majd kinyújtom felé a nyelvem. Azért remélem, hogy nem veszi komolyan, amit mondok, mert csak viccelek! Most csak ő érdekel és senki más!

Szakács Ágota-Beáta

A lánynak szimpatikus volt Bea, mert tetszett a pozitív hozzáállása a dolgokhoz és úgy tűnt, hogy elég művelt is, ráadásul intelligencia terén sem szenvedett hiányt. Kevés ilyen emberrel találkozott itt az iskolában, akiben mindhárom tulajdonság megvan, szóval idáig úgy érezte, hogy kellemes társaságba keveredett a Navine-s személyében.
- Gyönyörű lehet Németország az elmondásod alapján, én sajnos még nem jártam arra, de majd javasolni fogom a szüleimnek, hogy nézzünk el oda is! -mondta Rach lelkesen, majd eszébe jutott az amerikai kiruccanása Gwen-nel, ami igazán jól sikerült. Klassz helyeken voltak, exkluzív éttermekben étkeztek, számos izgalmas programban vettek részt, szóval egy percet sem unatkoztak, nagyon megérte kiruccanni oda.
- Wow, awesome!!! Nyaralás alatt születtél? Milyen izgalmas! -vágta a lány őszinte csodálattal, mert nem mindennapi eset, hogy valaki egy kellemes nyaralás alatt jön a világra, avagy váratlan meglepetésként.
- Igen, tudom, hogy számos alternatíva van a kapcsolattartásra, a legjobb barátaim megmaradtak, néhányan pedig lemorzsolódtak, miután elköltöztünk, de ezek szerint azok nem is voltak igazi barátok. Sosem értettem, hogy sokan miért szakítják meg a kapcsolatot, ha már nem egy helyen élnek...számomra ez érthetetlen. Tervbe van véve, hogy a jövőben visszatérek oda, de egyelőre itt kell helyt állnom. -válaszolta Rachel komorabban, mert sose törődött bele abba igazán, hogy új helyre kellett költöznie, de tudta, hogy ez ellen nem tehet egyelőre semmit, úgyhogy legalább látszólagosan el kellett fogadnia a helyzetet.
- Az a lényeg, hogy jól érzed magad, nem is érdemes más után futni, bizonyítgatni, mert aki akar, az úgyis meg fog ismerni és ha elég kitartó, akkor megláthatja az igazi énedet. Jön ez magától, nem kell törni magadat, de hiszen minek ismétlem önmagam, hiszen te is pont ezt mondtad az imént. -felelte Rach, majd feltett egy újabb kérdést:
- Mik a terveid a jövőre nézve?
Kíváncsi volt, hogy Bea azok közé tartozik -e, akik már tisztában vannak vele, hogy mit szeretnének csinálni a jövőben, vagy egyelőre még nem döntötte el, hogy mit akar kezdeni magával a későbbiekben, ő ugyanis az utóbbi típushoz tartozott.

Rachel Octavia Amber és Szakács Ágota-Beáta

Chris – avagy csak gyengélkedőt ne

Nati frászt kapott. Jó igaz, most csak véletlenül sikerült kipirítania Chris arcát, mivel ficánkolni kezdett, hogy kiszabadítsa magát, mert nagyon nem tetszett neki a gyengélkedő ötlete.
- Kérlek, ne! – nyöszörgött. Ha választani a kéne, hogy szakadó esőben röpködjön a kviddicspályán, gurkókat püfölve, vagy gyengélkedőre menjen, avagy mugli orvoshoz, inkább választaná a gurkógyepálást. – Csak ezt ne…
- Íme, az újabb bizonyíték, hogy mennyire megviccelhető vagy, de is az egyik jó tulajdonságod – erőltetett magára nagy nehezen egy mosolyt, na, nem mintha nem lenne őszinte a véleménye, de épp egy általa nagyon, nagyon, nagyon… nagyon-nagyon utált hely felé tartottak, ilyenkor kinek lenne kedve mosolyogni?
- Azt gondoltam egyből, de nem bírtam ki, hogy ne csapjam le a magas labdád. Hé, terelő vagyok, vagy elfelejtetted volna?
- Mi lesz, ha nem felelek a kérdésedre? – az arca egyre vörösebb lett, ahogy a kissé kényes témához közeledtek, gyakorlatilag akkor annyira lefagyott, hogy meg nem tudta volna mondani, hogy mégis milyen volt. A fene, ebből nem jövök már ki jól…
Amint lepakolják az ágyra, rátört a páni rémület, de nem merte kimutatni, hogy mennyire el akart menekülni arról a helyről, és máris kedve lett volna sikító-frászt kapni a szúrós szagú, meg a keserű bájitalok gondolatától.
- Ó, te! Ezt meg se hallottam, különben megkérhetem a kis brekuszom, hogy tegyen még egy kört rajtad… - talán hatásos a trükk.
Pillantott a vállán nyugodtan pihenő brekuszra, aki mit sem törődött a párossal.

- Köszi szépen! Mindent beleadok! - pattantam fel tele energiával. Majd lassan vissza is ültem, nem akartam, hogy bolondnak nézzen, így inkább gondolkoztam. Vegyes érzelmekkel álltam az egész dologhoz. Mi lesz akkor, ha hirtelen nem tudok alkalmazkodni, az új étrendhez? Nem Alíz ír nekem, ha megkérem, egy diétát. És ha nem illik hozzám az aerobic? Mi lesz akkor, hogyha Alíz meglátja, hogy mennyire szerencsétlen vagyok, és inkább feladja?
- ÁÁ ne ostorozd magad. Menni fog az! - tüzeltem fel magam. Lehet, hogy lesz olyan jó alakom, mint Alíznak, lehet, hogy meg is tudom tartani, azt a jó alakot, ha követem azt az étrendet. Meg ha aerobicozok is, akkor is picit adhatok le kilókat. Lehet, hogy kviddicsező is lehetek még!!! Na igen.. Bárcsak...
- Abba nem leszek jó, ha még le is fogyok - legyintettem magamnak csalódottan. Annyira jó lenne, ha bevennének a Navinés kviddicsezők közé. Ha anyu eljöhetne az egyik meccsemre, és csillogó büszke szemeibe nézve, én nekem is adna energiát. Ha a Navinés tagok az én nevemet kántálnák. Én ahogy meglátom a cikeszt, majd lassan elkezdek felé repülni majd elkapva, 100 pontot szerzek a háznak. Jó is lenne...
- Alíz... - próbáltam a szavakat keresni. Rengeteg kérdés kavargott bennem, de az első amin rengeteg agyaltam, az itt létem alatt, meg most is muszáj volt, feltennem neki.
- Szerinted lehetnék jó kviddicsező? - néztem a szemébe reményteljesen. Ha azt mondja, hogy adjam fel, nem olyan az alkatom hozzá feladom. Ahogy a mugli mondás tartja: "Ami nem megy azt nem kell erőltetni"

- Nincs mit, örülök, hogy segíthettem. Remélem, hogy valóban kitartó leszel majd az edzések folyamán, mert sokan az elején adják fel a dolgot, hiszen nem egyszerű belezökkenni az egészbe és kitartónak lenni, ráadásul ez nagyon igaz az étkezés részére is. -feleltem boldogan, valamint reméltem, hogy a lány valóban kitartó lesz majd a sport és az életmódváltás alatt.
Miután megbeszéltük a témát, Lucy egy újabb érdekes kérdést tett fel, hogy vajon jó kviddecsező válna -e előle.
- Hát ez nehéz kérdés. Nem láttalak még játszani, de az a helyzet, hogy túl sok fogalmam nincs is a szabályokról és úgy az egészről, mert én muglik között nőttem fel, tulajdonképpen nemrégiben jöttem rá, hogy van varázserőm, szóval ebben sajnos nem tudok tanácsot adni. Szerintem próbáld ki magad, jelentkezz a csapatba, ezzel semmit sem veszítesz! -bátorítottam a lányt, hiszen, ha ennyire érdekelte a kviddics, akkor a puding próbája az evés alapon kipróbálhatja magát benne, aztán lehet, hogy megtetszik neki ez a fajta sport is, vagy az is elképzelhető, hogy nem jön be neki, de ha már kipróbálta magát benne, akkor könnyen eldöntheti majd, hogy mit akar.
- Visszatérve a fogyásra, összeállítok neked egy étrendet és elküldöm bagolyban, aztán ugye nem lehetek folyton ott, hogy ellenőrizzem, betartod -e a leírtakat. Szóval bízom benne, de ha már majdnem feladnád, gondolj arra, hogy ez a siker kulcsa a szép alakhoz, és ezzel saját magadnak teszel jót, valamint csak a kezdet nehéz, utána már természetes lesz az új életmód, csak kellő elszántság, akarat kérdése az egész. Bízom benned! -mondtam neki kedvesen, majd folytattam a mondandómat:
- Tanítás után egy órával pedig sportolni fogunk minden hétköznap, a hétvége pedig a pihenésé és a kikapcsolódásé.
Reméltem, hogy Lucy be fogja tartani a tanácsaimat, én átadom neki fontosabb információkat, az pedig már csak tőle függ, hogy betartja -e, amit tanácsolok neki, vagy sem, de az biztos, hogy lemondások és nehézségek nélkül nincs fejlődés.

-- Beu --

Mattcicu ^-^

Az élet apró örömei közé tartozik a gyengélkedő meglátogatása is. Az pedig már igazán csúccsá teszi az egészet, hogy a legutóbbi meccsünkön, aminek alig vége szűk 10 perce, megfáztam. Miért kellett esnie az esőnek? Miért nem tud a játékvezető olyan megfelelő körülményeket teremteni amik jók a játékhoz?! Tiszta szerencse, hogy az eső mellé nem csatlakozott be pár vénasszony a potyogásba. Az már garantáltan több nézőt is vonzott volna, tiszta üzlet lett volna az egész. Vajon közöljem a morcos bácsival ezt a jó marketing fogásomat?
A szívem szakad meg amiért nem tudtam megvédeni az őrzőnket a gurkótól. Rosszul érzem magam miatta, ezért sietek nagy erőkkel a gyengélkedő felé. Amennyiben szerencsém van, felébredt Matt és lesz alkalmam tőle bocsánatot kérni. Felelősnek érzem magam, hiába, hogy megpróbálta egyedül megoldani a helyzetet. Amennyiben ép bőrrel megúszta a gurkót, a kezelést is megfogja. És akkor gyakorolni fogja ezt a fránya lajhárlendülést, mert most éppen volt cserénk, de következő alkalomkor mi lesz? Én álljak be védeni? Annyira értek hozzá mintha hajtónak kéne állni. A végén még keresni kezdeném az ütőmet, hogy küldjem valakire a kvaffot.
Fel vagyok készülve a nem éppen szívderítő látványra. Berobogok, azonnal keresni kezdem a fiút. Még arra sem volt időm, hogy megszabaduljak a felszereléstől. Ám egy adag papírzsebkendőt magamhoz hívtam, mert az orrfolyásom igazán nagy sebességre kapcsolt mióta elhagytam a pályát. Alig győzöm kifújni, de hála az égnek mire megtalálom Matt-et, be fejezem. Közben igazán előkerülhetne a javasbanya, mert kéne valami lötty erre a megfázásra. Nem tervezem végig szenvedni a gyógyulás rögös, de bájital mentes útját. Annál több és sürgetőbb dolgom akad.
- Matt! Gyakorolnod kell a lajhárlendülést, mert ilyen többet nem fordulhat elő. -
Igen, ez aztán a bocsánatkérések bocsánatkérése, de ez van. Örülhet annak, hogy nem egyebet mondtam vagy nem rendeztem neki jelenetet itt. Megállok az ágya előtt, több okból is. Nem kéne a rókacsalád rajtam landoljon, nem kéne rajta helyet foglaljon a megfázásom tünetei. Ugye mennyire előrelátó és szívélyes vagyok? Igazi főnyeremény.