36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Lucy Elliston összes hozzászólása (21 darab)

Oldalak: [1] Le
Lucy Elliston
INAKTÍV



RPG hsz: 23
Összes hsz: 34
Hiii
Írta: 2016. április 2. 22:43
Ugrás a poszthoz

Haliii mindenkinek ^^
Lucy Elliston
INAKTÍV



RPG hsz: 23
Összes hsz: 34
Írta: 2016. április 2. 22:47 Ugrás a poszthoz

Whii hogy vagy? ^^ Cheesy
Lucy Elliston
INAKTÍV



RPG hsz: 23
Összes hsz: 34
Írta: 2016. április 2. 22:55 Ugrás a poszthoz

Igen nagyoon új ><
Köszi mindenkinek az üdvözlést xD
Mondjuk eddig nagyon tetszik az oldal*-*
Lucy Elliston
INAKTÍV



RPG hsz: 23
Összes hsz: 34
Írta: 2016. április 2. 23:13 Ugrás a poszthoz

Jó estét ^^
Lucy Elliston
INAKTÍV



RPG hsz: 23
Összes hsz: 34
Írta: 2016. április 3. 01:05 Ugrás a poszthoz

Jaj de jó éltek még*-*
Lucy Elliston
INAKTÍV



RPG hsz: 23
Összes hsz: 34
Sheela Lengrond
Írta: 2016. április 3. 13:14
Ugrás a poszthoz

Mindenki ideges volt körülöttem, amikor beléptem az iskolába. Fogalmam sincs miért mérgelődnek. Mintha valami szörnyű történt volna.
- Úgy tűnik későn jöttem - sóhajtottam fel.
Elindultam felfedezni egy kicsit az iskolát. Hatalmas terek voltak mindenütt, és az idegesség mellett rengeteg kedves emberrel is találkoztam. Ekkor mellettem elment egy lány, aki még idegesebbnek tűnt, mint a többiek. Még mindig nem értettem semmit így tovább szökkentem az iskolát nézve. Az udvaron frissen sütött a nap a fák lehullatták leveleiket..
Minden csodás. Vissza felé menet viszont teljesen eltévedtem. Egy üres folyosóba kerültem ahol senki sehol. Egy tölgyfaajtó felkeltette az érdeklődésem így benyitottam. Kényelmes ágyak mindenütt halk lassú zene és mintha azt súgná "Gyere itt nyugalmad lesz". Egy lányt vettem észre az egyik fekvőhelyen. Eleinte féltem közelebb menni, de barátkozni akartam és segítséget is kellett kérnem. Közelebb mentem hozzá. Reménykedtem, hogy nem alszik így halkan közelebb léptem hozzá. Az ismeretlennek hosszú szőke haja volt. Úgy véltem, hogy csak tetetti, hogy alszik így köszöntem neki.
- Szia, tudsz segíteni?
Utoljára módosította:Lucy Elliston, 2016. április 3. 20:27
Lucy Elliston
INAKTÍV



RPG hsz: 23
Összes hsz: 34
Csermey Natália Babett
Írta: 2016. április 3. 16:55
Ugrás a poszthoz

A bejárat előtt álltam. Izgatottan léptem be a kapun ahol a bejárati csarnokban találtam magam. Rengeteg diák lézengett ott így én is elindultam körbenézni.
Egy üvegajtó előtt rengeteg elsős volt. Érdeklődve fordultam oda én is. A kviddicskupák voltak, amiket nyertünk. A tekintetemmel a Navine háznak a kupáját kerestem és boldogan vettem észre, hogy sokat nyertünk.
- Jó házba kerülhettem. - motyogtam majd mosolyogva mentem tovább. Továbbmenve a házak pontszámaira lettem figyelmes, de még mindenhol 0 pont volt. Remélem a Navine nyerni fog. Rengeteg ajtó van, fogalmam sincs, melyikbe menjek be. Egy kétszárnyú sötét ajtó mellett álltam meg végül ahol sok apróhirdetés található. A falulátogatás nem sokára lesz, de én kimaradok belőle, mert hát most jöttem. Tovább ballagtam próbáltam nem fellökni senkit. A mennyezetre felnézvén gyönyörű festményeket csodálhattam meg.
- Hűha. - mindig is érdekelt a festészet és itt szinte mindennap megcsodálhatom. Sőt. Ezek a freskók az iskola történetét mesélik el.
Néztem volna tovább, de az emberek folyamatosan jöttek és nem volt kedvem első napom már kínos szituációba kerülni.
Mivel nem akartam tipikus Lucy módra eltévedni ezért inkább segítségért nézelődtem, de nem úgy tűntek, hogy megakarnak állni. Ekkor egy vörös hajú lányt pillantottam, meg aki csak állt így félénken ugyan, de megszólítottam.
- Szia! Esetleg körbe tudsz vezetni - mutattam a zsibongás közepette csarnokra.
Utoljára módosította:Lucy Elliston, 2016. április 3. 20:32
Lucy Elliston
INAKTÍV



RPG hsz: 23
Összes hsz: 34
Széplaki Alíz
Írta: 2016. április 4. 19:40
Ugrás a poszthoz

A térképemmel a kezemben bóklásztam mindenfele. Az igazgató adta mondván, hogy ezen kitudok igazodni és nem kell folyton emberek segítségét kérnem. Mondjuk én meg a térkép soha nem voltunk barátok, így csak lézengtem minden fele. Ekkor egy feliratot véltem felfedezni: "Társalgó"
- Hmmmm… Talán ott sok új embert megismerhetek - indultam el a térképen mutatott út felé. Nagy nehezen némi segítség után eljutottam a ''társalgóhoz". Zsibongást hallottam bentről, így kétségem sem volt afelől, hogy ide tilos bejárni. Némi habozás után ugyan, de benyitottam. A látvány, ami elém tárult lélegzetelállító volt. Az összes fal kék színben pompázott, igaz, alig látszódott a sok festménytől. Bent kényelmes ülőhelyek voltak, ahol rengeteg diák elfért. Akár egy meseország. A tekintetem pásztázta a helyet, ahol csak néhány diák lézengett itt-ott. Az egyik ülőgarnitúrán a pásztoromat, Széplaki Alízt láttam. Nagyon gondolkodott valamin, de fáradtnak is tűnt. Úgy gondoltam, most inkább nem zargatom, hanem jobban felfedezem a helyet. Az asztalokon aprósütemények voltak, amiktől egyből korogni kezdett a gyomrom, így gyorsan vettem egyet. Majd újra a pásztorom felé fordultam. Akartam tőle kérdezni valamit, így néhány perc után eldöntöttem, hogy én bizony megszólítom. A második nehéz dolog, hogy hogyan. Mire megszólítanám, el is megy.
- Megoldom - indultam felé, majd megálltam előtte.
Szia Alíz! Lucy vagyok - nyújtottam felé a kezem.
Lucy Elliston
INAKTÍV



RPG hsz: 23
Összes hsz: 34
Sheela Lengrond
Írta: 2016. április 4. 19:53
Ugrás a poszthoz

- Köszi, szépen - ültem vidáman mellé. Lehet rosszkor zavartam, mert nem egyből vett észre. A kék szeme volt, ami nagyon tetszett nekem. Szőke fürtjeit csak úgy omlottak a vállára, majd rájöttem, hogy ideje nekem is beszélnem.
- Az igazság az, hogy nem igazán tudom miért ideges mindenki. Alig jöttem az iskolába mindenki mérgelődött, vagy csak pufogott. És én tényleg csak most jöttem nem olvastam semmit ezelőtt erről a helyről, na meg a hírekről. Szóval reménykedem, te talán tudsz valamit - néztem rá reményteljesen. Én nem szerettem hazudozni meg semmi így ilyenkor szoktam kiönteni, amiket gondolok és nem értek. Na, igen és az nagyon ritka, ha valaki meghallgat. Erőteljesen bámultam a padlót közben hallgattam a halk zenét és a lányt vártam, hogy válaszoljon. Annyira kényelmesnek tűnt az ágy, hogy legszívesebben elaludtam volna rajta…
Ne kalandozz el Lucy - szidtam le magamat.
- Később aludhatsz, ne kalandozz el - ismételgettem folyamatosan, majd megint az idegenre néztem, és próbáltam rájönni mi járhat a fejében. Vagy is inkább próbáltam nem aludni.
Remélem értelmes választ kapok - sóhajtottam fel elkeseredetten.
Utoljára módosította:Lucy Elliston, 2016. április 4. 19:53
Lucy Elliston
INAKTÍV



RPG hsz: 23
Összes hsz: 34
Széplaki Alíz
Írta: 2016. április 4. 21:34
Ugrás a poszthoz

Örömmel ültem le az egyik ülőhelyre.
- Öm minden rendben velem elég rendesek az emberek itt főleg, ha egy olyan bénának kell folyamatosan utasítást adni, mint például nekem - nevettem fel halkan. Láttam, hogy nagyon vizsgál engem vagy csak rám nézett és közben más merre jártak a gondolatai. Feltűnt, hogy az aprósüteményekkel nagyon szemezz nekem meg újra megszólalt a hasam.
- Nem lehettek éhes - motyogtam döbbenten. Ettem egy sütit meg reggeliztem is és még ott volt ugye bár az ebéd is...Lehet, hogy a túl sok járástól éhes leszek? Ki tudja…
- Szerinted normális az, ha éhes vagyok pedig reggeliztem, ebédeltem meg minden? - fordultam meggondolatlanságul a pásztorom felé ezzel kérdéssel. Majd amint megtettem meg is bántam így inkább elfordultam és a szoknyás egyenruhámat néztem.
Soha nem szerettem a szoknyákat, kicsi korom óta kerültem ahol szoknyát kötelező volt egyáltalán venni. De amióta kiderült, hogy varázsló vagyok vagy is örököltem édesanyám génjeit, azóta mindennap szoknyában kell lennem. Ugyan is ez "előírás". Örülök, amikor nadrágba öltözhete-
- Lucy! Már megint hol jár az agyad? Itt van a pásztorod melletted, te meg a szoknyádon gondolkozol - szidtam le újból magam. Tény és való volt, hogy csak azért vizsgáltam a szoknyám, mert egy nagyon hülye kérdést tettem fel neki. Remélem nem hallotta, mert nem akarok beégni előtte.
- ÁÁ felejtsd el - legyintettem végül.
Lucy Elliston
INAKTÍV



RPG hsz: 23
Összes hsz: 34
Széplaki Alíz
Írta: 2016. április 7. 19:59
Ugrás a poszthoz

- Örülök, hogy nem csak én vagyok, annyira szerencsétlen - vonok vállat. Soha nem mondtam magamra, hogy mindig mindenben tökéletes vagyok. Igazság az, hogy szinte soha nem ismertem el a saját magam tehetségem. Ezért van az, hogy az emberek sokszor azt gondolják, hogy tele vagyok önbizalommal, pedig sokszor kapkodok utána, hogy kapjam vissza a maradékot is.
- Tantárgyakat? Felvettem eddig az Illemtant, Önismeretet, Átváltoztatástant, Repüléstant, Legendás Lények Gondozását, Mágiatörténetet, Mítoszok és legendákat, Mugli-és mágusismeretet, Művészeteket, Elemi Mágiát - soroltam. Bár így végig mondva soknak tűnt, így remélem, nem nézz valami okoskának amiért ennyi tantárgy érdekel. Bár lehet, leadom valamelyiket, amíg még lehet.
- És neked? - mosolyodtam a pásztoromra. Biztos neki kevesebb, mert több dolga lehet, hogy itt vagyok neki én, és még, mert már másodikos.
Alíz úgy tűnt sokat sportol, mert gyönyörű alakja volt nem úgy, mint nekem, aki hol fogyott, hol hízott. Sportolni nem szerettem soha, mert minden sporteszköz ellenem van, azt tudom. Na, jó az az igazság az, hogy eddig akármit elkezdtem baleset lett belőle. Törés, véraláfutás, zúzódás és ilyesmik.
- Azt is elárulod, hogy mennyit sportolsz vagy is... - fontoltam át a kérdést.
- Mit sportolsz, mert engem utál, mindenféle sport szóval tudsz valami jó tanácsot adni? - fordultam kérdőn felé. Azt hiszem kicsit sok kérdést tettem fel neki egyszerre..-
Utoljára módosította:Lucy Elliston, 2016. április 7. 20:02
Lucy Elliston
INAKTÍV



RPG hsz: 23
Összes hsz: 34
Csermey Natália Babett
Írta: 2016. április 7. 20:18
Ugrás a poszthoz

- Lucy Elliston - nyújtottam felé a kezem. Egy kicsit megijedtem, mert még is kviddics játékos és volt egy kis akcentusa. Biztos jobb dolga is akadt, minthogy engem vezessen körbe.
- Nagyon cuki Maszat - hajoltam le a kutyához és megsimogattam. A kutya lefeküdt és nagyot nevettem rajta, ahogy a nyelvét folyamatosan kinyújtva liheg. Imádtam a kutyákat apukám egyszer a szülinapomra vett nekem egyet vele. Sajnos ide az iskolába nem engedték, hogy elhozzam ide, pedig biztos jól érezte volna magát. De anya megígérte, hogy vigyázz rá, szóval aggodalomra semmi ok.
Szemügyre vettem Natáliát. Látszott rajta, hogy kviddicselő. Kíváncsi lennék, hogy mióta van benne a csapatunkban, bár túlságosan félek ahhoz, hogy megkérdezzem.
- A terelő az egy jó helyzet - mosolyodtam rá. Hát én meg a kviddics szerintem soha nem fog összejönni. Igaz örülnék neki, ha anyukám eljönni, drukkolni nekem, de sajnos úgy sem tudok bekerülni a csapatba. Meg most nem is keresnek, tagokat gondolom.
- Álom az álom is marad - szomorodtam el. Remélem azért ők, jól játszanak és idén is megnyerjük a kupát.
- Szóval az igazság az, hogy nem tudom, mi merre van, esetleg körbe tudsz vezetni? - pillantottam rá reménykedve. Úgy tűnt régebb óta itt lehet, mint én.
Utoljára módosította:Lucy Elliston, 2016. április 7. 20:18
Lucy Elliston
INAKTÍV



RPG hsz: 23
Összes hsz: 34
Sheela Lengrond
Írta: 2016. április 9. 19:15
Ugrás a poszthoz

- Azta... Nem gondoltam ezt. - döbbentem le teljesen. Amikor még nem érkeztem, akkor erről szó sem volt, hogy ennyire korlátozzanak bennünket.
- Egyszerűen...Felfoghatatlan. Hogy lehet egy felügyelőnek olyan joga, mint egy tanárnak?! - akadtam ki. Én főleg azért is jöttem a Bagolykő Mágustanodába, hogy kiélvezzem az itt létet. Nem pedig azért, hogy figyeljék minden lépésem, minden lélegzésem, mindent, amit csak teszek.
- Már értem miért ideges mindenki - dőltem hátra az ágyra. Az arcomba temetem a kezem és nem érdekelt, hogy kinézz hülyének, és ki nem. Nem tudtam mit szólni ehhez. Lehet, hogy a lány is ideges lehetett, mert a hangjában hallottam a duzzogást.
- És a szülőknek ugyan úgy lehet levelet küldeni bagolypostán nemde? Nem ellenőrzik a levél tartalmát ugye? - kérdeztem tőle még mindig hátra dőlve. El akarom mondani a szüleimnek, hogy koránt sem olyan, mint régen volt. Koránt sem olyan, amilyennek anya mesélte. Egyre jobban hiányzott a hely, ahol nem korlátoznak semmibe. Az otthonom.
- Nem! Lucy nem szabad most feladnod! - ostoroztam önmagam. Felejtsünk el mindent, ürítsük ki a fejünket. Azért jöttünk ebbe az iskolába, hogy varázslatot tanulhassunk, azt pedig nem korlátozhatják. Vagy is remélem...
A zene felgyorsult, ahogy az én gondolataim sortüzei is egyre nagyobb lett. Nem tudtam tisztán gondolkodni, akármennyire is akartam.
- Te is érzed, hogy gyorsabb a zene? - hajoltam vissza a partnerem mellé.
Utoljára módosította:Lucy Elliston, 2016. április 9. 19:37
Lucy Elliston
INAKTÍV



RPG hsz: 23
Összes hsz: 34
Széplaki Alíz
Írta: 2016. április 9. 19:32
Ugrás a poszthoz

- Hmm, igazad lehet - gondolkodtam el. Lehet, hogy mások is szerencsétlenül kezdték az új napunkat, nem csak én.
Sejtettem, hogy kevés tantárgyat vett fel, hiszen neki nincs annyi ideje, mint nekem, de lehet, én leadok még párat, nem akarok a vizsgákra, folyton-folyvást rohanni.
- Azta. Jó sok mindent sportolsz. - bólintottam elismerően. Nem volt vitás, hogy még a házi rendjére is figyel. Bezzeg én, csoki csokival, gyümölcs csokival, meg minden félét össze eszek. Lehet ezért nem sikerül soha, a fogyókúra.
- Azért érdeklődtem, mert engem nagyon utálnak a sportok és sporteszközök. Kiskoromban a szüleim sok helyre elvittek, de a végén vagy eltört valamim, vagy zúzódás volt az egész testem. De most, hogy mondod, az aerobicot talán az még menne... - méláztam el, miközben a fejemben az aerobicom menetét terveztem.
Először is kell akkora hely, hogy tudjak egyáltalán mozogni. Másodszor is zene is kell. Harmadszor meg kell valaki, aki segít...
- Öm izé Alíz? Segítesz, esetleg ha tényleg nagyon nem vagy elfoglalt, én nem akarok még egy plusz munkát, de segítesz az aerobicban? - pillantottam felé félve. A hangomon is hallható lehetett, a félénkség, hiszen egy oktávval feljebb volt, és még nagyon bátortalan is volt. Remélem, segít, de ha nem nem hibáztatom érte, biztos jobb dolga is van, mint engem edzeni.
Utoljára módosította:Lucy Elliston, 2016. április 9. 19:32
Lucy Elliston
INAKTÍV



RPG hsz: 23
Összes hsz: 34
Széplaki Alíz
Írta: 2016. április 19. 20:00
Ugrás a poszthoz

- Köszi szépen! Mindent beleadok! - pattantam fel tele energiával. Majd lassan vissza is ültem, nem akartam, hogy bolondnak nézzen, így inkább gondolkoztam. Vegyes érzelmekkel álltam az egész dologhoz. Mi lesz akkor, ha hirtelen nem tudok alkalmazkodni, az új étrendhez? Nem Alíz ír nekem, ha megkérem, egy diétát. És ha nem illik hozzám az aerobic? Mi lesz akkor, hogyha Alíz meglátja, hogy mennyire szerencsétlen vagyok, és inkább feladja?
- ÁÁ ne ostorozd magad. Menni fog az! - tüzeltem fel magam. Lehet, hogy lesz olyan jó alakom, mint Alíznak, lehet, hogy meg is tudom tartani, azt a jó alakot, ha követem azt az étrendet. Meg ha aerobicozok is, akkor is picit adhatok le kilókat. Lehet, hogy kviddicsező is lehetek még!!! Na igen.. Bárcsak...
- Abba nem leszek jó, ha még le is fogyok - legyintettem magamnak csalódottan. Annyira jó lenne, ha bevennének a Navinés kviddicsezők közé. Ha anyu eljöhetne az egyik meccsemre, és csillogó büszke szemeibe nézve, én nekem is adna energiát. Ha a Navinés tagok az én nevemet kántálnák. Én ahogy meglátom a cikeszt, majd lassan elkezdek felé repülni majd elkapva, 100 pontot szerzek a háznak. Jó is lenne...
- Alíz... - próbáltam a szavakat keresni. Rengeteg kérdés kavargott bennem, de az első amin rengeteg agyaltam, az itt létem alatt, meg most is muszáj volt, feltennem neki.
- Szerinted lehetnék jó kviddicsező? - néztem a szemébe reményteljesen. Ha azt mondja, hogy adjam fel, nem olyan az alkatom hozzá feladom. Ahogy a mugli mondás tartja: "Ami nem megy azt nem kell erőltetni"
Lucy Elliston
INAKTÍV



RPG hsz: 23
Összes hsz: 34
Sheela Lengrond
Írta: 2016. április 19. 20:24
Ugrás a poszthoz

- Megnyugodtam - fújtam ki mélyen a levegőt. Ezek szerint, annyira nem kell félnem attól, hogy ne merjem a szüleimnek megmondani. Vagy lehet, hogy tudják? De ha anyu tudta volna, nem engedett volna el. A vállamon éreztem kezeit, amitől bennem egy kis megnyugvás lépett. Éreztem rajta, hogy ideges, hogy úgy érzi magát, akár csak egy kalitkába zárt kis madár, akinek minden lépését figyelik. Így is én voltam. Én szabadságot akartam, nem fogságot...
- És egyáltalán... Minek ezek a felügyelők?! Rosszat tettünk? Vagy micsoda? - sóhajtottam elkeseredetten. Így nem juthattok, ki a külvilágra, nem fedezhetem fel azt amit édesanyám mesélt. A gyönyörű tájak, a gyönyörű csillagos ég esténként.. Így maximum az ablakból nézhetem, de úgy meg nem élvezetes.
- Jó, hogy nem dementorokat küldenek ránk - motyogtam. Már csak azt kellene, hogy a maradék boldogságom, egy Azkabani szörnyeteg kiszívja. Akkor viszont szerintem az iskola is bezárná a kapuit, mondván nincs új diák.
- Amúgy igazad van. A falak is mások lettek. - pillantottam körbe. Igaz alig láttam a sok freskótól, de így is kitudtam venni, hogy a neon kék színről sötét zöld lett. Lehetséges..?
Egy idegig némán bámultam magam elé a lányt néztem, aki a zenének átadta magát, így én is próbáltam megnyugodni, és egy picit a pozitív oldalát is nézni, az itt létemnek.
Utoljára módosította:Lucy Elliston, 2016. április 19. 20:24
Lucy Elliston
INAKTÍV



RPG hsz: 23
Összes hsz: 34
Sheela Lengrond
Írta: 2016. július 7. 17:14
Ugrás a poszthoz

Úgy őszintén? Jól érzem magam. - mosolyogtam. Annak ellenére, hogy itt létem alatt, nem számítottam olyan szabályokra, attól függetlenül, nagyon is boldog voltam. Eszembe jutott anyukám, amikor mondta, hogy milyen jó lesz itt, milyen szabadok lehetünk..
- Neked nem hiányoznak a szüleid? Rengetegszer visszagondoltam rájuk, és mindig rájövök, hogy mennyire hiányzik a törődés. - sóhajtoztam szomorúan. Akármennyire is döntöttem el, hogy önálló leszek, ennek ellenére nagyon hiányoztak, a szüleim. Az együtt töltött idő, a rengeteg nevetés, a beszélgetések.
A zene hirtelen megváltozott, ahogy a hangulatom is. Most már nem egy gyors szám szólt, hanem inkább egy nyugodt, lassú szám. Behunytam a szemem. Egy mezőre gondoltam, ahol futkorászok szabadon. Senki nem korlátozz, senki nem mondja meg mit csinálok. A friss tavaszi szellő csiklandozza arcomat, a madarak, mintha kommunikálnának egymással..
Gyorsan visszatértem a valóságba. Nem szabad elkalandoznom, akármennyire is szerettem, olykor szabadnak érezni magam. Ha órán történne ez, ott süllyednék el, szégyenemben. Régóta küzdök úgy nevezett "problémával", hogy könnyen elkalandozok. De nem tehettek én arról, hogy szeretem a szabadság érzetét.
- Kemények itt a tanárok? - tettem fel végül egy olyan kérdést, ami terelte, az eredeti témánkat.
Lucy Elliston
INAKTÍV



RPG hsz: 23
Összes hsz: 34
Sheela Lengrond
Írta: 2016. szeptember 15. 19:49
Ugrás a poszthoz

- Kedvenc tanárom? - esek heves gondolkodásba. - Őszintén bevallom, hogy nincs kedvenc tanárom még. Bár ki tudja. Lehet az évek során ki fog alakulni. - kacsintok rá majd az órára nézzek.
- Huha már órák óta beszélgettünk és nekem még van leckém! - pattanok fel rémülten és hajamba túrok. Remélem nem fogja nagyon zavarni, hogy most csak így hirtelen eltűnök. A zene megváltozott ismét, egy pörgős rock féleség ment. Mélyen beszívom a levegőt és próbálok lenyugodni. Felidézzem édesanyám dalát, aki annyiszor énekelt nekem kiskoromban, édesapám meseit, amik mindenféléről szóltak. Halvány mosoly suhant át arcomon és a hatás kedvéért a szemeim is lehunytam, majd hirtelen kiskoromba találtam magam. Ahogy anya kint van a kertbe és dudorászik én meg odafutok hozzá, és rámutattok a kedvenc virágomra a rózsámra. Ahogy elmagyarázza, hogy mi az, és nekem mennyire tetszik a színe. Ahogy mosolyog rám... Kétségbeesetten megrázom fejem és visszatérek a valóságba.
- Nem most nem szabad kalandoznom! - jelentem ki magamnak, és remélem Sheela nem nézz komplett idiótának...
- Figyelj örülök, hogy beszélgettünk. - fogom meg kezét elmosolyodva.
- Éééss remélem találkozunk is még. - teszem gyors még hozzá, és kiegyenesedem. Az ajtóhoz lépek és még egyszer vissza a lányra.
- Szia Sheela. - mondom ki érzékein nevét, és elhagyom a helyszínt. Tényleg remélem, hogy még találkozunk. Sheela igazán jó társasági ember, aki meghallgat, kedves és egyáltalán nem olyan, mint akikről anyu mesélt. Ezekkel a gondolatokkal sétálok a szobám felé és a mosolyt nem bírom letörölni az arcomról.

(Na jó köszönöm a játékot ^^)
Lucy Elliston
INAKTÍV



RPG hsz: 23
Összes hsz: 34
Sárvár. Nagy Ábel.
Írta: 2016. szeptember 22. 10:41
Ugrás a poszthoz

A hazaút viszonylag gyorsan telt. Legalább is úgy láttam. Picit csalódott voltam, hogy elkellet hagynom a kastélyt, hiszen mostanra egészen belejöttem. Ezek ellenére is volt bennem pici öröm, hogy láthatom szüleim sugárzó arcát. A vonat hamar visszavitt kis városomba Sárvárra. Ahogy ott álltam a sok mugli közt, akik éppen munkába siettek, esetleg a gyerekek sétáltak barátaival mind-mind emlékeket idézett vissza. A fákról hullottak le a levelek az ősz alkalmából, az ismerős illat az arcomba csapott, az autók monoton hangja... Olyan dolgok ezek, amiket a kastélyban nem érezhettem. Halvány mosolyra húztam ajkaim, és nehezen ugyan, de felkaptam dolgaim majd elindultam. Eredeti célom szerint egyből hazamegyek. A lábaim még is egy nem messze eső fagyizóba vittek. Fogalmam sincs miért akarok pont fagylatot enni. Lehet a sok emlék miatt? Ahogy megálltam a sok cuccal a kezembe a sor végén. Mély gondolkodásba estem úgy mindenről. A gondolataim mély foszlányából egy gyerek sírás kapott ki. Hosszú pilláim alól lassan felnéztem a hangra. A kislány egy fagylatot akart, és folyamatosan a pultra mutogatott közben az édesanyja ruháját böködte. Az anya félszegen ellenkezett. Láttam rajta, hogy szívesen venne egyetlen gyermekének egy fagylatot. Óvatos hallgatásba kezdtem.
- Kicsim sajnos nem lehet. Sietni kell haza a papához. - nyeltem egyet. Az emlékek futótűzként törtek rám. Teljesen elfeledkeztem, hogy én jönnék így csak hosszú szólongatás után néztem az eladóra. Közben a gyermek beletörődött ebbe és elvonulóra fogták magukat. Cselekednem kellett minél hamarabb, mielőtt késő. Gyorsan rendeltem, két gombóc csokoládés fagylatot, kifizettem és rohantam a család után a holmijaimat ott hagyva. Szerencsére nem jutottak messze, így éppen hogy utol értem.
- V-várjanak! - lihegtem és a térdemre támaszkodtam a fáradtságtól. Néhány izzadtságcsepp legördült arcomon, amiket gyorsan letöröltem. Felegyenesedtem és kihúztam magam büszkén.
- Ezt a fagylatot a kislányának vettem! Láttam, hogy nagyon szeretne egyet.. - nyújtottam a lány felé. Felcsillant a szemem és szinte kikapva kezemből kezdte el a finom édességet nyalni. Az anyja meghökkenve nézett engem.
- Kedvesem... - feltettem a kezem, hogy ne is folytassa.
- Szívesen vettem! - ismerem be a tarkóm vakargatva, hiszen én is éreztem már így, mint ez a kisgyerek. A nő elővette a pénztárcáját gondolom, hogy fizessen. Hevesen megráztam azonnal a fejem. - Kérem ne! Teljesen ingyen vettem. - mosolygok kedvesen az anyukára. Erősködni kezdd, de én addig- addig győzködöm amíg egy "Köszönöm''-öt mormolva elvonultak. Elégedett vigyor ült ki ajkamra és nagyon büszke voltam magamra. Végre valami jót is tettem! Anya büszke lesz rám, ha megtudja, hogy mit tettem. Azonban rájöttem, hogy minden holmim a fagyizónál maradt. Megfordultam mielőtt valaki gondol egyet és elviszi az értékes holmijaim.
Utoljára módosította:Lucy Elliston, 2016. szeptember 23. 15:07
Lucy Elliston
INAKTÍV



RPG hsz: 23
Összes hsz: 34
Nagy Ábel, Sárvár
Írta: 2016. szeptember 27. 20:14
Ugrás a poszthoz

A holmijaimért visszafelé menet, egy srácot láttam felém rohanni. Megálltam. Bevártam, hogy utol érjen. Lihegve állt meg miközben a két térdére támaszkodott. Magamban kuncogtam egyet, de arcom mást mutatott. Igazán meglepett, hogy utánam hozta, ez az ismeretlen mugli... Várjunk csak. Ahogy végre felnézz rám, még jobban meghökkenek. Ő a háztársam! Egyszer beszéltem vele néha-néha láttam. Nagy Ábel. Vajon ő is emlékezett rám, ezért hozta utánam?
- Huha. Köszönöm szépen... - motyogom zavartan, miközben elveszem tőle a csomagjaim. Igazán szégyelltem magam, amiért nem egyből ismertem fel. Azok a fránya vizsgák! Biztos azok miatt felejtek olyan sokat, hiszen annyit készültem rájuk! Bár mondjuk szégyen szemre, sokat el is felejtettem belőlük... Újra Ábelre néztem. Az arcomat figyelte. Jaj persze! Egész eddig csak csendben voltunk, és míg én magamban a vizsgákon gondolkoztam, ő addig gondolom arra várt, hogy megszólaljak. Dús vörös hajamba túrtam.
- Ne haragudj, hogy nem szólalok meg! Csak nagyon elgondolkoztam... - hagyja el sóhaj ajkaim, majd megrázom fejem, hogy kitisztuljon fejem. Remélem nem érdekli, hogy min gondolkoztam. - Na és te mi járatban vagy erre drága Ábel? - bököm oldalba, most már hatalmas mosollyal a számon. - Gondolom te is szüleidhez jöttél ugye? - meredek rá, hatalmas kíváncsi kék szemeimmel. Lehet kicsit túl sokat csevegek és őt ez idegesíti, de ha barátom akar lenni, akkor elfogad így ahogy vagyok. Most, hogy így belegondolok... Vajon az óvodám meg van még? Az óvoda ahova annyi emlék fűzz... Vajon ott áll a szokott helyén, és gyerekek játszadoznak benne? Ugyan olyan vidáman, mint én amikor megismertem a legjobb barátnőm?  Na igen... ez is aranyos történtet.

Egyedül ültem egy hintán, miközben lehajtott fejjel, bús tekintettel figyeltem a cipőm orrát. Körülöttem mindenki nevetett kivéve engem. Én csak bámultam. Ekkor egy éles csilingelő hangot hallottam. Felpillantottam. És akkor pillantottam meg életem, legszőkébb, és legkékebb szemű lányát. A szemeiben aggódást véltem felfedezni.
- Hogyhogy egyedül vagy? - magas hang társult az archoz.
- Senki nem akar velem játszani... - ahogy ezt kimondom, ismét elkapott  a szomorúság és lehajtom fejem. Az arcom előtt egy kezet láttam. Felemeltem lassan fejem, és szemeim kikerekedtek. Ő csak mosolyogva állt előttem, szemei csillogtak.
- Akkor majd én játszok veled! - ragadott fel a hintáról és húzni kezdett a játszótér felé.


Hála annak a lánynak, hogy ilyen életvidám és boldog lettem. De... sajnos már össze vesztünk. Amikor felvettek, akkor a nagy boldogság mellett ott volt a bűntudat is. Hiszen együtt terveztük el, hogy egy suliba megyünk! Emlékszem a másnapra a játszótára

Csendben ültem az egyik hintán azon gondolkodva, hogy még is mit mondok majd neki, amikor meghallottam azt a tipikus hangot. Egy nagy sóhaj szaladt ki ajkamon, mire aggódva méregetett.
- Figyelj Sophie. - horgasztom le fejem bűntudatosan, de még így is látom, hogy engem bámul. - Nem mehettek abba a gimnáziumba, ahova közösen akartunk. Sajnálom... - emeltem fel lassan fejem, és a barátnőm olyan arcával találtam amivel még soha. A szemei kikerekedtek, szélén egy kosza könnycsepp gördült le. Szája "o" alakot formázott.
- Sophie? - pattanok fel és előre lépek. Ő csak hátrál.
- Miért nem jössz velem Lucy?! Nem úgy volt, hogy együtt megyünk?! - emelte fel a hangját ami engem is megrémiszt. Legszívesebben elmondtam volna neki, hogy varázsló vagyok, hogy lehet soha többet nem tudok vele átlagosan beszélni... ehelyett hazudoznom kellett.
- Én... csak nem mehetek oda. Anya nem engedi meg... - motyogtam, pedig tudja, hogy anya nagyon örült neki, amikor ezt terveztük. Néma csend ült ránk. Nem tudtam mit mondjak.
- Legalább ha hazudsz hihetően tedd. - a hangja szintén villámként ér, hiszen egy elég hosszú és felettébb kínos csendet tört meg. - Tudod mit! - kapja fel táskáját. - Örülök, hogy megismerhettelek Lucy. Remélem az "új" iskolában találsz majd barátokat! - éreztem, ahogy az utolsó szót kihangsúlyozza és ezzel a lendülettel elviharzott. Itt nem bírtam tovább. Térdre rogytam, és hagytam, hogy a könnyek úttat engedjenek az arcomon. Tenyerembe temettem arcom, és csendben, néha-néha megremegve sírtam.


Annyira elgondolkodtam, hogy észre sem vettem, az előttem tornyosuló Ábelt, aki szólásra nyitotta száját. Gyorsan felemeltem egyenesen szemeibe fejem, és csak rákoncentráltam. Legalább is próbáltam, nem a barátnőmre gondolni, de valahogy gondolataim mindig visszatértek rá. Ő is itt van? És megbocsátana ha most látna?
- Most inkább nem agyalok ezen... - jelentem ki magamnak és ehelyett, most már tényleg az összes figyelmemre a fiúra szentelem.
Utoljára módosította:Lucy Elliston, 2016. szeptember 27. 20:34
Lucy Elliston
INAKTÍV



RPG hsz: 23
Összes hsz: 34
Írta: 2016. október 12. 17:54 Ugrás a poszthoz

Ahogy a csokibékát nyújtotta nekem, és azokat a szavakat mondta... De még is honnan tudta? Hiszen csak gondoltam rá. A döbbenettől eltátottam számat is, úgy nyúltam a csokibékáért, és vettem ki kezéből. Aztán gondolkoztam. Igaza van. A bagolykőn is sok új emberrel megismerkedtem, és a félelmem ellenére egyáltalán nem voltak bunkók. Barátokra is tettem szert, és még is nekem Sophia jut eszembe, ilyenkor is. Egy valamit, viszont nagyon nem értek. Honnan tudta, hogy mire gondolok? Lehetséges, hogy gondolatolvasó? Vagy csak simán jól ismeri az embereket? Feleszmélve a döbbenetből, szólásra nyitottam a szám, de mire bármit kimondhattam volna eltűnt a szemem elől. A holmijaimat felkapva, ösztönösen utána futottam, már amennyire bírtam. Úgy tűnt, rossz irányba mehettem, mert sehol sem láttam. Végén már a térdemet fogtam, és próbáltam normalizálni légzésem. Tényleg eltűnt. Mintha a föld nyelte volna el. A zsebre vágott csokibékára gondoltam. Lassan a zsebembe nyúltam, és megnyugodva nyugtáztattam, hogy benn van. Kivettem a zsebemből és azt szemléltem. Látszott rajta, hogy új, tehát mostanában vehették. És abban is biztos voltam, hogy magának vette. De akkor... még is miért adta nekem? Valószínűleg látta a szomorúságot az arcomon.
Akárhányszor is próbáltam elrejteni az érzéseimet Sophiaval kapcsolatba, ha előjöttek az emlékeim, mindig és mindig elszomorodtam. Régebben el is sírtam magam, de mostanra megtanítottam valamennyire kontrollálni az érzelmeim. Úgy látszik 100%-osan még mindig nem megy.
Ahogy a gondolataimba elmélyültem eszembe jutott, hogy pontosan miért is jöttem haza. Jaj a szüleim már biztos nagyon aggódnak. Gyorsan sarkon fordulva sétáltam az ismerős haza felé úton.

(Köszi a játékot ^^)
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Lucy Elliston összes hozzászólása (21 darab)

Oldalak: [1] Fel