Szűcs L. Benedikta
INAKTÍV
SZŐCS tag || oroszlán
RPG hsz: 10
Összes hsz: 580
|
IsobelEzek a mugli tárgyak. Némelyik tök felesleges. Például a telefon. Jó persze arra tökéletesek hogy a mugli világban - pénzért, hát mi másért - beszélgessünk egymással, de másra nem. És ezek az újabb gyártmányú vackok... olyan sok haszontalan, és felesleges dolog van rajta. És a lányok, meg egyes fiúk, amilyen képeket csinálnak vele magukról.... Borzasztó. Komolyan hogy lehetnek ilyenek - szép szavakat nem is tudok rájuk - az emberek? Vagyis csak a muglik, mert varázslók között ilyet még nem láttam. Aztán ki tudja, egyszer lehet feltalálják az okos baglyokat, amik olyanok mint a mugli okostelefonok. Na az vicces lenne, az már biztos. Na de hamar megunom a könyv olvasgatását, s egyet sóhajtvá visszateszem a helyére, s már menni is, de kíváncsiságom nagyobb, így egy lány mögött megállva a könyvébe pillanatok. Válaszára csak horkantok egyet - igen "nőiesen" -, majd egyet gondolva szintén ugyanolyan nőiességgel. lehuppanok a lány melletti székre. Tanul... Mindenki tanul. Talán nekem is ezt kéne tennem, de minek? Úgyse menne egy vizsga se, rájöttem már erre, szóval inkább nem töröm magam. Majd jövőre. - Hát az pech. Sok sikert hozzá. - Kacsintok a lány felé, mert azért nem vagyok bunkó. Annyira. Tudok az lenni ha nagyon akarok, de nem akarok, még. És igen, a hangsúly a MÉGen van. - Amúgy Benedikta vagyok. - vigyorodom el, majd ismét a könyvre pillantok, ami még mindig ugyanott van kinyitva, mint volt. - Uuuuh, ezt kéne növényt ismerem! - kiáltok fel a kelleténél talán kicsit hangosabban, de nem számít, örülök, hogy felismertem. És ezt mind anyunak köszönhetem, és annak, hogy biosztanár.
|
|
|
|
|
Isobel Reeves
INAKTÍV
bejegyzett terromágus
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
|
Benedikta Már elegem volt a tanulásból. Pár órája még lelkesen álltam hozzá a dologhoz, de mostanra már ki nem állhattam. Ez volt az utolsó vizsgám és már alig vártam, hogy vége legyen. Majd lesz valahogy – gondoltam. Nem érdekeltek már a növények sem, egyet szerettem volna: aludni. Egész nap holdkórosan közlekedtem a kastélyban, már tiszta hulla voltam, erre rájöttem, hogy tanulnom kell. Hát ez kész röhej! A tanulószoba pedig a tanulásra emlékeztet, ami nem jó, mert már a hócipőm tele van vele. Nagyot sóhajtva a lány felé fordultam, aki vigyorogva dobta le magát a mellettem lévő székre. Csak ezt ne! – sóhajtottam magamban. Reméltem, hogy nem valami elsős, aki segítséget kér, mert eltévedt, ugyanis én is újonc vagyok még és ha nem látná próbálok tanulni, csak nem megy ha itt ül mellettem. Nem túl ízlésesen felhorkant, mint egy ló és rám kacsintott. Az idegességi szintem a tetőfokára kúszott, ám kicsit lenyugodtam, amikor sok sikert kívánt és bemutatkozott. - Kösz – sóhajtottam. Szükségem volt egy kis nyugalomra és csendre, ám a tanulószoba kezdett egyre hangosabbá válni. A lány Benedikta néven mutatkozott be, én pedig küldtem felé egy fáradt mosolyt. - Isobel Reeves – biccentettem. Már jó néhány napja nem aludtam, folyamatosan magoltam, tanultam, körmöltem, egy csepp szabadidőm sem volt. A mai beosztásom például ezt volt: reggeli „séta” Benny-vel, reggelizés – amit elmaradt, tanulás, ebéd – ezt is kilőttük, kis zongorázás, újabb tanulás, vacsora, fekvés. Persze ez erre változott: kiképzőtábor, tanulás, tanulás, tanulás, tanulás, tanulás, egy alma, alvás… Ekkor kiáltott fel a lány, amitől egy kicsit megijedtem. A könyve pillantottam, amire mutatott. - Sajnos én is ismerem. Ez a fehér üröm…- morogtam halkan, mivel a tanulószobában mindenki minket nézett.
|
|
|
|
|
Tenshi Dasha
INAKTÍV
RPG hsz: 356
Összes hsz: 5924
|
LunaMegtudtam, hogy thai születésű, aminek nagyon örültem ugyanis sok barátom van aki thai. Nagyon sokszor nyaraltunk már Thaiföldön és nem túlzás, az egyik legszebb hely. Mindig szívesen megyek vissza oda. Egész életemben imádtam utazgatni a világban amire sokszor alkalmam is volt, de őt hallgatva rájöttem, hogy az én életem nagyon unalmas az övéhez képest. Kicsit irigykedtem is mert ő nagyobb világjáró mint én. De természetesen csak jóindulatból. Nem gondoltam volna, hogy ennyire érdekli majd Korea. Jókedvvel álltam neki beszélni a múltamról és az országomról. - Igen, Koreában is éltem. 18 évemből 12-t töltöttem Dél-Koreában. Seoul-ban születtem és ott is nőttem fel. 8 éves koromban költöztünk ki Amerikába anyukám miatt, aki San Francisco-i születésű. Meg hát fontos az angol nyelv tökéletes elsajátítása is. Nagyon szerettem Kaliforniát, de már nagyon hiányzott a keleti kultúra, amiben felnőttem, ezért 6 évre rá, 14 évesen visszaköltöztünk Seoul-ba. -Meséltem neki. Azután kicsit elgondolkoztam, hogy mit is mondhatnék magáról az országról. Nem volt könnyű összeszedni a gondolatokat, de végül összehoztam valamit, amit érdekesnek gondoltam: - Dél-Korea nagyon modern és gazdag ország. Szerintem ott az emberek sokkal barátságosabbak mint például Amerikában. Emellett gyönyörű természeti hely is. Sokat szoktunk kirándulunk a szabadban a családommal. Ez az egyik kedvenc szabadidős tevékenységem is. - És még sok mindent elmeséltem Koreáról. Remélem, hogy nem unta meg a felénél. Szerencsére nem kellett belemennem a részletekbe, hisz ő is ázsiai lány.
|
|
|
|
|
Szűcs L. Benedikta
INAKTÍV
SZŐCS tag || oroszlán
RPG hsz: 10
Összes hsz: 580
|
Isobel Milyen kis pukkancs itt valaki. Cöh... Pedig most tök kedvesen szóltam hozzá, ő meg... Áá már értem! Biztos megzavartam a nagy tanulásban. Nem baj, ha már itt vagyok, nem megyek el, inkább megpróbálok beszélgetni ezzel a lánnyal, már ha végre valahára hajlandóságot fog mutatni ő is egy kis csevejhez. De előtte egy kicsit idegesítsük még a bájos modoromat bevetve, annyira jól szórakozom rajta. Bár a lány láthatólag annyira már nem örül neki. Persze azért belém is szorult némi kedvesség, legalábbis anyuék próbálkoztak valami ilyesmit belém nevelni, kisebb nagyobb sikerrel. A bemutatkozáson is hamar túlesünk. Ezaz!! Sikerült megijesztenem! Nem mintha ez lett volna a szándékom, de ha már ez lett a vége, akkor örülök neki, és röhögök is mellé. Nem vagyok kárörvendő, áá dehogy. És most mindenki minket néz, de engem nem zavar, hadd nézzenek. - Mi az hogy sajnos? - horkanok fel kijelentésére, s egyik szemöldököm fel is húzom. Úgy beszél, mintha nem szeretné ezt a tantárgyat. Pedig szerintem ez az egyik legjobb a Legendás Lények Gondozása mellett. Nem csak azért mondom, mert növényeket egész jól ismerem anyu révén, de közrejátszik ez is. Ez az egyik legkönnyebb tantárgy, mit izél már. - Igen, tudom hogy ez az fehér üröm. Láttam már életemben ilyen növényt. És hát ilyen téren nem vagyok teljesen hülye. - Vigyorgok a lányra. És most se a hangnemben, se semmiben nem találhat semmi kifogásolni valót, mert most teljesen kedvesen beszéltem magamhoz képest. Vallon is veregetném magam, és ezt meg is teszem, persze csak fejben, mert az már hogy nézne ki, ha itt elkezdeném veregetni a vállam? Hát elég hülyén. - És ebből mit kéne megtanulnod? Segíthetek, ha gondolod. - Nahát, még a segítségemet is felajánlom. Milyen kedves vagyok... Ha anyuék ezt látnák, biztos büszkék lennének rám. És remélem, hogy elfogadja a segítségnyújtásom, de ha nem, akkor sincs baj, mert akkor elmegyek.
|
|
|
|
|
Plata Luna
INAKTÍV
RPG hsz: 75
Összes hsz: 3061
|
DashaMikor megemlítettem, hogy Thaiföldön születem felcsillant a szeme. ~ Úgy látszik, nem ismeretlen előtte e földrész. ~ Sajnos ritkán jutunk vissza és ráadásul rövid időkre. Imádom, hogy az elefántok szabadon mászkálnak, bár nem árt velük vigyázni, ha egyszer megindulnak a porcelán boltos hasonlat semmi az eredetihez képest. Persze ő sem ússza meg kérdés nélkül, amint befejezem válaszom már teszem is fel neki a kérdésemet. Mikor megtudom, hogy élete nagy részét a szeretett hazájában tölthette, valószínű barátok között, kicsit irigyeltem. Vagyis nem ez a jó kifejezés, mert nem azt sajnáltam, hogy neki megadatott, hanem azt a tényt, hogy nekem nem. Belegondolva neki se lehetett könnyű, hogy nyolc év után el kellet hagynia a barátait, az otthont. Még gondolkozott, én visszatettem a könyvet a többi közé, majd a szobámba folytatom a tanulást. Na nem a lány hibája, egyszerűen teljes mértékben rá akartam figyelni. Beszélt nekem Dél-Koreáról, az ottani emberekről és a tájairól. ~ Gyönyörű lehet. ~ Ezek után már biztos elmegyek oda valamikor. Jó volt hallgatni a beszédét, kedves, de határozott hangját. - Igen, én is úgy éreztem, hogy másképp viszonyulnak egymáshoz az emberek. De mondhatnánk úgy is, hogy ég és föld e kettő. Például egy autó balesetnél Európában, Amerikában egymás kedves mamáját küldik melegebb éghajlatra, még Ázsia legtöbb részén egy baleset után megölelik egymást és örülnek, hogy egyikőjüknek sem esett baja.- vigyorgok rá e monológom után. Majd újabb kérdéseket zúdítok rá. - Nem volt nehéz ennyi év után elköltözni? A szüleid mivel foglalkoznak? Koreában milyenek az erdők?- kérdeztem meg a végén. Imádom az erdőket járni, szegény anyámék mindig frászt kaptak e szokásomtól.
|
|
|
|
|
Tenshi Dasha
INAKTÍV
RPG hsz: 356
Összes hsz: 5924
|
LunaAmikor kimondta azt a mondatrészt, hogy "ég és föld e kettő" nem hittem a fülemnek. Én ezt a mondatot nem mertem kimondani, nehogy megbántsam, hisz ő olyan sok helyen lakott már. Ki tudja, lehet, hogy pont az európai, amerikai szokás tetszett meg neki. De ezek szerint nem. Ezek szerint kimondhattam volna. Ezek szerint ugyanúgy nézünk a világra. Ennyit számítana a hovaszületés? Vagy vannak nem ázsiai emberek is akik így gondolkodnak? Tettem fel a kérdéseket magamnak. Közben láttam, hogy a könyvet visszateszi a polcra. Ez azt sugallta nekem, hogy érdekesnek tart engem és a múltamról szóló történeteimet. Ki tudja, a végén még közeli barátok is leszünk. Kérdései visszaugrasztanak a valóságba. Talán kicsit túl elmélyültem a gondolataimban. Mosolyogva továbbfolytatom az én kis múltamról szóló sztorit. - A költözés mindig nehéz volt. Főleg az első. Koreát otthagyni borzalmas volt, bár tudtam, hogy még visszatérek oda. Még az nyugtatott, hogy ezentúl az angolt nem tanulni fogom, hanem beszélni. -Kis szünetet tartottam, majd folytattam. - Amerikát már könnyebben hagytam ott. Igaz, imádtam a híres városban élni és mediterrán levegőt szívni, de az érzés, hogy hazamegyek az mindennél jobb volt. -Újra belegondoltam az érzésbe, mire a mosolyom még szélesebb lett. Majd eszembe jutott a következő kérdése. - Édesapám óceánkutató Dél-Koreában, édesanyám meteorológus. -Talán kicsit túl rövidre is vettem, de én nem tartottam érdekesnek ezt a témát, annak ellenére, hogy a munkájukat szerettem. Az hogy megkérdezte, hogy milyen erdők vannak Koreában nagyon meglepett. Még senkinek sem jutott eszébe az erdők. De én örültem neki, mert hát én is nagy erdőfan vagyok. - Korea erdői változatosak. A legkülönlegesebb erdőtípus ott talán európai szemmel a babérlombú erdők. Ott az erdők hegyes-völgyesek és nagy kiterjedésűek. A levegő nagyon tiszta. -talán emiatt is szerettem volna hazajönni USA-ból. Gondoltam bele. - Az biztos, hogy kirándulni nagyon jó ott. És te milyen országokban éltél? -Kérdeztem meg, hisz már nagyon érdekelt.
|
|
|
|
|
Plata Luna
INAKTÍV
RPG hsz: 75
Összes hsz: 3061
|
DashaAhogy hallgattam válaszát, egyre inkább éreztem, hogy meg fogom kedvelni őt. Tetszett a látásmódja, hogy mindennek megpróbálja a jó oldalát nézni. Én is igyekeztem ezen szemlélet szerint élni. Olyan szélesen mosolygott mikor a visszatérését ecsetelte Koreába, hogy önkéntelenül is vele bazsalyogtam. Szinte kézzel fogható volt az örömérzete. A hazatérés öröme ismeretlen előttem, nem tartózkodtam annyit egy helyen, hogy bármelyikre így gondoljak. Mégis nagyon jó volt érezni, még ha csak lopva is. Hálás voltam Dasha-nak ezért. Az óceánkutatásnak és a meteorológiának is meg van a maga szépsége, érdekessége. Bár nem részletezte mégis úgy látszott szereti a szülei munkáját és a szüleit is nagyon. Ebben hasonlítunk, én is szeretem a munkásságát az anyámnak és apámnak, és természetesen őket is. Nem hibáztattam őket, és végülis sok szép helyen megfordultam, na és persze erdőkben is, bár ennek nem nagyon örültek, mert mindig is szerettem egymagamban menni és féltettek. Viszont ebben az iskolában egyre több olyan embert ismertem meg, akikre szívesen mondanám a későbbiekben, hogy barát. Köztük Dasha-ra is kezdtem így gondolni. Az erdők, na igen, szeretem úszni érezni a víztáncát a bőrömön, vagy a hegyek és sziklák mászása közben a szél játékát körülöttem, de az erdők voltak azok a helyek, ahol igazán éreztem, "élek". Körülvesz, átölel, mégis teret és szabadságot hagy, suttog, beszél, mégis hallgat és figyel rád, rejtegeti csodáit, mégis mindent megmutat. Egyszerűen szerelmese vagyok az erdőknek. - De megnézném a babérlombú erdőket. Na jó, az összeset.- nevetek rá. - Hát, éltem Mexicóban, Amerikában, Alaszkában, Thaiföldön és itt Magyarországon.- válaszoltam meg kérdését. - Azt már tudom, hogy kirándulni szeretsz.- mosolygok - Mi mást szeretsz még csinálni? Vannak testvéreid?- folytatom kérdéseimmel, mivel egyre inkább úgy éreztem, hogy ebből egy érdekes és jó barátság alakulhat ki. Vártam a folytatást, hogy minél többet megtudjak róla, hogy megismerjem.
|
|
|
|
|
Tenshi Dasha
INAKTÍV
RPG hsz: 356
Összes hsz: 5924
|
LunaMikor felsorolta, hogy milyen helyeken lakott már, elcsodálkoztam. Különösen Alaszkán. Elképzeltem, hogy milyen lenne az életem ha ott élnék és hát nem voltam elragadtatva. De ez csak az én érzésem. Én mindig is a meleg éghajlatot kedveltem. Nem feltétlenül a trópusit, de azért nem szerettem amikor 10 fok alá ereszkedett a hőmérő higanyszála. Kíváncsi voltam, hogy ő hogy érezte magát ott. - Tényleg sok szép helyen laktál. Ezek közül melyik tetszett a legjobban? És milyen volt Alaszkában élni? -Tettem fel a kérdéseket neki. Számítottam rá, hogy a szüleim után a testvéreim és érdeklik. Ez természetes. - Van egy bátyám. A neve Kristian. Ő is az amerikai nevét használja, mint a családban mindenki, apám kivételével. Nagyon kedves és példamutató személy. De szerintem a másik testvérem jobban fog érdekelni téged. A bátyámon kívül van egy ikertestvérem is. Méghozzá ő is lány. A neve Victoria. Sokan összekevertek minket régen. Most már Victoria haja egy kicsit szőkébb ezért már annyira nem hasonlítunk. -Elgondolkozok. -Najó de. - Majd sunyin mosolygok. - Én és az ikrem örökös bajkeverők vagyunk. Szegény bátyám már tudom miért nem örült, amikor kiskorunkban neki kellett figyelni ránk. -Felkacagok. A hobbijaimról még nem is gondolkoztam. Csak csináltam amit éppen akartam. Mentem a fejem után mindig, sokszor édesanyám nem is bírt velem és Victoriával. Azért megpróbáltam válaszolni a kérdésére. - Nagyon szeretek harcművészeteket tanulni. Természetesen legközelebb hozzám a taekwondo áll. De emellett karatézok, dzsúdózok és kungfuzok is. - Gondolkoztam, hogy elmondjam-e, hogy milyen öves vagyok belőlük, de inkább nem beszéltem a sikereimről. - És te miket szeretsz még csinálni? Neked vannak testvéreid? -Kérdeztem vissza.
|
|
|
|
|
Isobel Reeves
INAKTÍV
bejegyzett terromágus
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
|
Benedikta - Benedikta törölve, szóval a játéknak vége - Benedikta egy cseppnyi megértést sem mutatott a felé, hogy nekem tényleg tanulnom kéne, mert holnap tényleg vizsgám lesz és tényleg ebből a tantárgyból és tényleg ebből a növényből. Vagyis csak reméltem, hogy ebből a növényből fogok vizsgázni, mert egyenlőre csak ezt tanultam…Illetve csak akartam tanulni, ha Benedikta kicsit békén hagy. Ám úgy tűnt, hogy a lánynak más elképzelései voltak, mert nem hogy elment volna, inkább kényelmesen elhelyezkedett a széken. Szemeimet forgatva tértem vissza az előbb említett növényhez, majd hangosan sóhajtva újra a kinézetét kezdtem el tanulmányozni. Látszott rajtam, hogy bal lábbal keltem fel ma, mint majdnem minden nap. Egy ceruzával a kezemben a könyv lapjait kezdtem el firkálgatni, ahol hamarosan ez jött ki kacskaringós betűkkel: animals a better life. Nem voltam szívem kiradírozni így ott hagytam, mire újra Benedikta hangját hallottam. Felé fordultam, mire felhorkantott és fél szemöldökét felhúzva pillantott rám. A teremben a többiek minket néztek, de nem törődtem velük és úgy tűnt, hogy beszélgetőtársam sem veszi őket figyelembe. - Hát tudod… - sóhajtottam, majd lassan folytattam, nehogy kitörjön a harmadik világháború. – Azért sajnos, mert nehéz úgy tanulni, ha valaki folyamatosan beszél hozzám. Ne vedd sértésnek, de nehéz melletted tanulni – felszisszentem, majd gyorsan elhallgattam. Nem is ismertem magamra. Sosem vagyok ennyire szókimondó, lehet, hogy valaki rám öntött egy őszinteség-bájitalt, vagy valami ilyesmit. Nagyon elszégyelltem magam, persze csak belül, de még mindig olyan kis morcos oroszlán pofácskával néztem a könyvet, ahol még mindig a kacskaringós betűkkel kiírt mondat állt. - Jól van, nem kell mindjárt letámadni – válaszoltam. Visszakapcsoltam csendes fokozatba, amitől megnyugodtam és folytattam a beszélgetést. – Én sem vagyok hülye, és rád sem mondtam ezt.Benedikta vigyorogva nézett engem és ez kicsit zavart. Van valami az arcomon? – gondolkodtam, de úgy döntöttem, hogy a válasz nem lesz. Akkor biztos szólt volna. Mikor felajánlotta a segítségét kicsit meglepődtem, de örültem az ajánlatnak. - Köszönöm, de nem szükséges… meg tudom tanulni, ha odafigyelek. Viszont most nem tudok figyelni, szóval nem is erőltetem – becsaptam a könyvet, amitől egy pillanatra újra minket „stíröltek”, aztán mindenki visszatért a rendes kerékvágásba. Ha mondhatjuk így.
|
|
|
|
|
Ombozi Sára
INAKTÍV
Soha el nem némuló Sára
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
|
Naphegyi MátéEgy teljesen nyugodt, csendes hely - ez volt minden, amire Sára vágyott, amióta csak ide érkezett. Hiába, nem volt az a szószátyár típus és egyszerűen muszáj volt találnia egy olyan kis zugot magának, ahova néha elvonulhat és a gondolataival lehet. Ehhez tökéletes segítségnek számított egy vázlatfüzet és némi szén, grafit.
Szokás szerint a mappáját a vállára akasztotta, ezzel indult felfedezésre, bár egy ideig csak céltalanul bolyongott a kastélyban. Minden olyan új volt, magába kellett szívnia az első perceket. Szinte tudta, hogy egyszer majd mosolyogva fog visszagondolni erre az időszakra, ha már elég ideje itt lesz. Miért? Hát, egyszerűen mert elég jól ismeri magát és előre tudja, melyek azok a pillanatok az életében, amik távolról meghatározónak tűnnek majd. Van, hogy téved ezzel kapcsolatban, de nem jellemző rá.
A tévedés, a bénaság amúgy sem jellemző Sárára, egyáltalán nem az a bukdácsolós szerencsecsomag, mint az emberek java. Talán ezért barátkozik nehezen, nehéz olyan határozott személyiséggel bánni, mint az övé. A sok sétálgatást nem szerette, sem ezt a keresgélést, kezdtek megfájdulni a lábai... nem volt éppen egy fitnesz lady a reklámokból, még csak erőltetett mosolyt sem varratott fel az arcára ennek érdekében.
Még ha a tanulószoba nem is volt a legtökéletesebb búvóhely, amit el tudott képzelni, de jelenleg megtette. Unta a keresgélést, a járkálást. A karja alatt pihenő lapok szinte égették az oldalát, bűn volt üresen hagyni, amikor ennyire nagyon _akart alkotni. Szóval benyitott a kis szobába, csak egy fiatal diák volt bent, de már éppen pakolt. Sára egy pillantást vetett rá zöld tekintetével, aztán hirtelen gyorsabban pakolt és sietős léptekkel távozott is. Talán csúnyán nézett volna rá? Nem akart minden áron ijesztő lenni, úgy tűnik, mégis sikerült.
Nem igazán érdekelte a lány, megvonta a vállát, majd a kellemes helyet kereste. Végül két fotelt egymás felé fordított és összetolta őket. A rögtönzött fekvőhelyet pillanatok alatt kihasználta, elfeküdt, lábait felhúzta. A rajztábláját a combjainak támasztotta, fejét lehajtotta, kezébe vette a ceruzát. Kicsit gondolkodott, a levegőben megállt a keze, majd elengedte a realitásokat, a valós világot az elméje. Egyszerűen szárnyalni kezdett, a keze pedig követte az utasításokat. Ő maga közben gondolkodott - mindenfélén.
Új élet, újrakezdés, új iskola, Noel, Andrew... rengeteg dolgot kellett átgondolnia és mégsem érezte, hogy összenyomnák. Nem érzett mázsás súlyt a vállán. Miért nem? Mert éppen nem volt ideje foglalkozni a gondjaival, az élettel, jelenleg egy dolgot csinált, de azt istenigazából: Szabad volt.
|
|
|
|
|
Naphegyi Máté
INAKTÍV
Napsi
RPG hsz: 20
Összes hsz: 214
|
Ombozi Sára Csend és nyugalom. Máté úgy érezte, mára ezekből is elég volt. Szünidő eleje óta alig mozdult ki a házból, szinte csak a szülinapján volt akkor este bulizni, azon kívül meg néha -néha kijárt sétálni egyet, de ennél többre nem volt képes. Most meg úgy döntött, leküzdi határtalan lustaságát, és felgyalogol a kastélyig - illene már, meg amúgy is ott pihent az íróasztalán az a könyv a kviddicsről, amit a tanulószobából hozott el, méghozzá egy jó ideje. Visszavihetné. Más amúgy sincs, amit igazán csináljon. Kifordult hatalmas ágyából, majd a fürdő felé vette az irányt, hogy elvégezze reggeli teendőit. Pizsamában vágtatott le a földszintre, hogy bedobja kiadós reggelijét, majd teli hassal visszavánszorgott az emeletre, ezúttal, hogy átöltözzön. Nem tűnt úgy, hogy kint túl hideg lenne, már szépen tavaszodott, így nem öltözött túl vastagon. Még megcsodálta kobakját az előszobai tükörbe, majd kilépett a napsütésbe, és kényelmes tempóban megindult az iskola felé. Nem telt sok időbe, hogy oda érjen, úgy tizenöt percig élvezhette a napsütést, aztán belépett a hatalmas, kellemesen hűvös előcsarnokba. Pár másodperc tétovázás után, amiben feltérképezte magában a keresett helyet és az arra vezető legrövidebb kombinációt, megindult a keleti szárny irányába. Folyosók, kanyarok, lépcsők és megint lépcsők. Földszint, első emelet, második emelet. Először tekintetével kereste meg az illetékes ajtót, hogy aztán nagy léptekkel közelítsen felé, kezében a könyvvel, amit tudatosan magával hozott. Erősen nyomta le a kilincset, és kirántotta az ajtót, mint ahogy otthon is szokta csinálni, hogy aztán jó zajosan bedübörögjön a csendes terembe. Becsapta az ajtót maga mögött, majd megállt egyhelyben, hogy felmérje a terepet, és megtalálja a polcot, amiről anno lekerült az olvasmány. Csak akkor pillantotta meg a lányt, mikor már meg is indult az egyik, jobb oldalon lévő, könyvespolc felé. Dobott felé egy amolyan "üdvözlégy" üzenetű vigyort, de tovább ment, hogy letegye a "Kviddics évszázadai"-t. Ahogy a helyére került a könyv, már lépkedett is visszafelé a két összetolt fotelhez, amelyekben a rajzoló majdnem eltűnt. - Mit rajzolsz? - szólította meg az ismeretlent, ahogy a lány feje fölött megpróbálta meglesni a remekművet. Mindig is csodálta azokat az embereket, akiknek volt ilyesmihez türelmük és tehetségük, talán azért, mert ő egy igazi anti-talentumnak számított ilyen téren. De mindenki másban jó. Nem?
|
|
|
|
|
Ombozi Sára
INAKTÍV
Soha el nem némuló Sára
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
|
Naphegyi MátéAmikor az ajtót valaki kinyitotta... várjunk, a feltépte kifejezés helyesebb lenne a helyzetre. Szóval, amikor valaki feltépte az ajtót, Sára hirtelen zuhant vissza a valóságba, megremegett a keze és egy mozdulattal törte el a ceruzája hegyét a lapon, emiatt pedig egy pillanat alatt képes lett volna kiabálni. Szinte érezte, ahogy az indulatok a torkában összegyűlnek és szép, obszcén szavakba rendeződnek, de úgy döntött, visszafogja magát. Ebben igazán volt, egy nagy nyeléssel szépen visszaküldte a gyűlölködést a gyomrába, majd megemészti vagy kiereszti később.
Aztán a delikvens becsukta... vagyis inkább bevágta az ajtót maga mögött. Erre már ő is összerezzent, kifújt egy nagy levegőt és lehunyta a szemeit. Amikor kinyitotta őket, zöldjei kegyetlenek voltak. A fiú hamar Sárára vigyorgott, ő pedig egy láthatóan erőltetett bájmosollyal díjazta a csodálatos belépőt. Na biztos, hogy nem ez lesz az állandó kis rajzolós helye. De mélyebbre csúszott a fotelekben, hogy a srác - akit első benyomásra szimplán parasztnak titulált - nyugodtan tehesse a dolgát és hagyja őt békén. Olybá tűnt, el is felejtheti a kis malőrt, szerzett egy új ceruzát, de mielőtt még újra nekikezdhetett volna, hátrahajtotta a fejét, a kíváncsiskodó srác arcával találta szemben magát.
Egy pillanatig nézte, alaposan megrágta a gondolatokat, vajon jó döntés-e azonnal elküldeni meleg éghajlatra, vagy netán, ha tényleg érdeklődik iránta, meséljen a rajzáról. Nehéz helyzet volt, igazából mindkettőhöz lett volna kedve, nagyon is.
- Ami éppen jön. Ez egy madaras csendéletnek készül.
A jövő idő abszolút helyes volt, hiszen még csak a vázlata sem volt teljesen kész és amúgy is, a festésben gyakran jobban ki tudott teljesedni. Így ceruzával csak vázlatokat alkotott, amiket később festékkel életre keltett, megelevenített, lelket öntött beléjük.
És ha már a fiú érdeklődött iránta, őt miért ne érdekelhették volna az indítékai? Senki nem születik ormótlannak, legalábbis ő szentül hisz benne.
- És te amúgy mindig elefántként közlekedsz, vagy csak engem tiszteltél meg vele, hm?
Amikor a kérdések elhagyták a száját, már inkább nem őt nézte, visszapillantott a rajzára, húzott pár vonalkát, hogy elfedje az előző malőrt, amit a fiú megjelenése okozott.
Ha eleinte harapósnak is tűnhetett, Sára nem volt olyan maradi, hogy valami felhúzza, aztán éjt nappallá téve azon puffogjon. Nem, egyszerűen legyintett, túlélte a fiút, egyelőre. Bár volt egy olyan érzése, hogy ez még csak a kezdet.
- Unalmadban kezdesz el társalogni idegenekkel vagy ez a perverziód? - Tette fel további kérdését, ami rajzolgatás közben eszébe jutott.
|
|
|
|
|
Plata Luna
INAKTÍV
RPG hsz: 75
Összes hsz: 3061
|
Dasha- Nem tudnám megmondani, hogy melyik tetszett a legjobban. Mindegyiknek megvolt a maga szépsége és varázsa.- válaszoltam meg az első felét a kérdésnek. – Alaszkában élni egy kicsit kettős érzés volt. A táj maga elvarázsolt és az egyik legszebb jelenség is látható onnan, a Sarki fény, de a hideg egy kicsit zavart. Na jó, a kicsinél jobban.– nevettem rá. Aztán mesélt a testvéreiről is, kérésemre. A bátyját kedves és példamutatóként jellemezte és kiderült, hogy van egy ikertestvére is, akivel örökösen bajt kevert, érthető a bátyja reakciója. Vele nevetek, hisz, ahogy mesélte, folyamatosan megjelent a kép előttem. - Biztos sokan kérdezték már, de igaz az, hogy megérzitek egymás hangulatát, bármilyen távol is vagytok?– Megtudtam, hogy szeret harcművészeteket tanulni. Meglepődtem, mikor felsorolta őket, mivel történetesen négy volt. ~ Nem semmi. ~ Gondoltam magamban. Újabb érdekességek derültek ki és én egyre izgalmasabbnak találtam a lányt. – És sportszerűen, vagy más módon tanultad a harcművészeteket?– kérdeztem rá kíváncsian. Én is szeretnék még egy harcművészet fajtát tanulni, a tai chi-t. A tai chi és a muaj boran érdekes párosítás, mivel az első nyugodt és inkább védekező, még a második agresszívabb és támadó harc stílust képvisel. Természetesen ő is megkérdezte, hogy mit szeretek csinálni és én szívesen válaszolok is neki. – Én is tanulok harcművészetet, a muaj boran-t, de édesapámtól tehát sikereim nincsenek. Édesanyámtól pedig táncot a fawn thai-t, ezt sem sportszerűen, de nagyon szeretem mindkettőt. Ezeken kívül olvasni, erdőket járni és zenét hallgatni.– vigyorogtam rá és közben elgondolkoztam azon, hogy mit is kérdezett még. Végül eszembe jutott. – Nincs testvérem, egyke vagyok sajnos.– válaszoltam szomorúan. Valahogy nem lett testvérem, de tudom, hogy a szüleim is szeretek volna még egy gyermeket. – Kérlek, mesélj még, miket csináltatok Victoria-val? Miért a taekwondo áll hozzád a legközelebb?- tettem fel újabb kérdéseimet.
|
|
|
|
|
Tenshi Dasha
INAKTÍV
RPG hsz: 356
Összes hsz: 5924
|
LunaNagyon szimpatikus volt az, hogy bárhová ment ő mindig jól érezte ott magát, annak ellenére, hogy a helyek között volt trópusi és sarkövi éghajlat is. Én már biztos begyogyóztam volna a gyors klímaváltozástól. Alaszkáról lévő gondolata azonban egyezett az enyémmel. Szerintem is szép hely és tényleg nem mindennapi látvány. Mondjuk valószínűleg engem a hideg kikészített volna. Furcsa volt számomra, hogy úgy vezette fel a kérdését, hogy "Biztos sokan kérdezték már". Tőlem még egyszer sem kérdezték ezt meg, talán Victoria-tól igen, de nekem nem mondta. - Fura módon tőlem még nem kérdezték meg. Te vagy az első. -Mosolygok. - Igen, valamennyire igaz. Érzem ha nagyon boldog vagy éppen nagyon szomorú, bánatos, depressziós. -Ekkor elhallgattam és magamba roskadtam egy kicsit. De aztán próbáltam ugyanolyan maradni mint eddig voltam. - Az unalmas perceiben, amikor ő maga sem tudja megmondani, hogy mit érez akkor én is csak találgatni tudok. Aztán rátértem a következő kérdésére. Nem igazán tudtam eldönteni, hogy hogy érti a kérdését, de mondtam valamit válaszként, remélve, hogy így gondolta. - A harcművészetek iránt egy bizonyos nap után kezdtem érdeklődni. Sportszerűen tanultam őket, de jártam magántanárhoz is, aki megtanított pár olyan dolgot, amit a versenyeken nem használhatok, de az életben fontosak lehetnek számomra. - Kis szünet. - Azért a taekwondo a áll hozzám a legközelebb, mert az koreai. -Sokszor jártam már pórul a szabálytalan mozdulatokkal a versenyeken, de sosem bántam meg, hogy a Mesterem megtanította őket. Elgondolkozok, mert hirtelen nem jut eszembe, hogy milyen is az a tai chi. Majd leesett. - Nekem a tai chi-hoz nincs affinitásom. Én energikus és gyorsan mozgó lánynak tartom magam. A lassú, könnyű mozdulatok valamiért nem mennek jól. -Vallom be bénaságom, közben megvakarom a vállam. Már korábban megjósoltam magamnak, hogy nincs testvére. Nem tudom, hogy honnan gondoltam. De ráéreztem. - A húgommal nagyon erős kapcsolatom van. Tényleg mindent tud rólam, még akkor is ha nem mondom neki. Nagyon sokat jelent, hogy mindig mellettem van, akár fizikailag, akár szellemileg értve. És ez fordítva is igaz. Majd én is felteszek egy kérdést. -És te mióta tanulsz itt?
|
|
|
|
|
Ombozi Sára
INAKTÍV
Soha el nem némuló Sára
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
|
Állia SzipenniSára lassan kezdte kiismerni magát a kastélyban. Bár az épület még mindig tartogat számára kellemes és kellemetlen meglepetéseket egyaránt, már ezekre is számított, szóval a hatásuk is elmaradt, általában. Sajnálatos módon nem tudta megkímélni magát ezektől, nem volt éppen az a szobában ülős típus. Főleg nem a Rellonban, imádta az alagsor hangulatát, belátta, hogy pontosan nekik való hely volt, lassan kiismerte háztársait is. Ennek ellenére nem tudott volna egy életet leélni a sötét, dohos folyosókon bolyongva. Vagy éppen a klubhelyiségben a többi ház jelképeire dartsnyilakat dobálva. (Bár őszintén szólva ez a kreatív szórakozás tetszett neki, nála fiatalabb diákok találták ki, de még ő is megemelte a kalapját nekik... persze csak képletesen.)
Jól haladt abban, hogy beleillessze magát a vadonatúj, egészen más életébe. Úgy gondolta, eleinte több gondja akad majd vele, de nem, végül kevesebbet bukdácsolt, mint gondolta volna. Talán azért, mert Noel is itt volt, márpedig a nővéri büszkesége biztosan nem engedte volna meg, hogy a fiú esetlennek, összetörtnek, kiszolgáltatottnak lássa. Mindig ügyelt arra, hogy az emberek olyan képet kapjanak róla, amilyet ő mutatni akar nekik. Így könnyebb volt befolyásolni őket. Ha azt akarta, láthatták őt vérbeli bunkónak, viszont ha úgy látta, a helyzetből még hasznot húzhat, igazán kedves és leigázó jelenség tudott lenni. Jól bánt az emberekkel, tudatosan építette kapcsolatait. Hívhatjuk számítónak, haszonlesőnek, de sikeres volt a karrierje és egyre csak felfelé ívelt. Nevezhetjük rossz embernek, de később csak főnöknek, vagy még egyszerűbben, sikeresnek fogjuk.
Megunta a Rellonban ücsörgést, újra gyalogolni kezdett. Még mindig kereste a tökéletes helyet az alkotásra. Ami eléggé lenyűgöző, eléggé ihlető, tele van élettel, bizsereg tőle az ember tarkója, ha végigtekint rajta. Mégis nyugodt, csendes és emberek ritkán járnak arra. A művei sértetlenségének védelmében most nem hozott magával semmit, csupán pár elhagyhatatlan dologgal mászkált a kastélyban, mint pálca, rúzs, ceruza, fényképező.
Amikor a keleti szárnyhoz ért, alapos meglepetés várta őt, hiszen nem olvasta el a mai híreket, minek neki ilyesmi? Hát, most az egyszer valóban jól jött volna, ugyanis hirtelen dobogást hallott maga mögül. Megállt, egy határozott mozdulattal fordult hátra. Alig hitt a szemének, amikor egy csapat sprintelő páncél tartott felé, zöld szemei kikerekedtek. Nem volt nagyon edzésben, de gyors elfojtott egy sikkantást és legjobb tudása szerint futni kezdett. Még nem volt semmi terem, ahova bemenekülhetett volna, de hamarosan ajtók közeledtek, többek között az erőnlét terméé is. Sajnos a páncéllovagok is, a másik irányból. Előrehajtotta a fejét, hátha úgy gyorsabban fut... közben magában szitkozódott, egyre cifrábban.
|
|
|
|
|
Állia Szipenni
INAKTÍV
Árny
RPG hsz: 358
Összes hsz: 1107
|
Ombozi SáraMár a délutáni órákban járunk. Mégis jól esik ez a kis mozgás. Úgy terveztem, hogy csak egy negyed órát töltők itt lenn. Ez már fél órája volt, mikor beléptem. Most már lassan végzek, tudom, hogy mennem kéne. De jól érzem magam, jó itt egy kicsit kikapcsolódni. Így már felállok, és nem edzem tovább a karom. Elindulok az öltözők felé, hogy átöltözzek. Épp az ajtó mellet haladnék el, de meghallom a páncélok zaját és megállok. Kinyitom az ajtót, majd csak úgy kíváncsiságból kinézek, hogy megtudjam végülis milyen is ez a páncélfutás. Legnagyobb meglepetésemre mindkét oldalról jönnek a páncélok, köztük pedig egy lány rohan. Egy pillanatra hátralépek, nem akarom látni, hogy mi lesz a lánnyal. Aztán meggondolom magam, kicsit kilépek. Megvárom, míg elég közel ér hozzám a lány, majd egy határozat mozdulattal berántom az ajtón. Aztán becsukom az ajtót, hogy ne halljuk a páncélok csattanását. Utána pedig megnézem, hogy kit is mentetem a gyengélkedőtől. Megnézve rájövök, hogy már láttam a Rellonban. Egy felsőbb éves lány, bár a nevére nem emlékszem. Miután megnéztem várom, hogy mit szól ahhoz, hogy csak úgy berántottam. Egyelőre nem tudom eldönteni, hogy szidni fog vagy örülni, hogy megúszta. Elég nehéz kérdés így ránézve, de nemsokára úgyis megtudom. Előre remélem, hogy nem szid le. Bár ki tudja, lehet, hogy direkt került a páncélok közé, úgy viccből. Mert jó mókának tartotta az ötletet. Hát, most már talán megszólal.
|
|
|
|
|
Ombozi Sára
INAKTÍV
Soha el nem némuló Sára
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
|
Állia SzipenniSára meglehetősen vicces látvány lehetett, ahogy fejvesztve menekült a páncélok elől - bár ő akkor és ott ezt cseppet sem tartotta viccesnek. Éppen kezdett kifáradni, nem éppen az erőnlétéről és az állóképességéről volt híres. Azon járt az agya, hogyan ússza meg ezt az egészet. Gondolt arra, hogy a falhoz lapul, de azt már korábban meg kellett volna tennie és amúgy sem volt bombabiztos. A másik lehetőség, amire számított, az volt, hogy előrántja a pálcáját.
Már éppen erre készült, nyúlt a pálca után, amikor az egyik nyitott ajtóból valaki kinyúlt érte és berántotta. A pálcája nagy koppanással esett le a földre, hiszen pont sikerült kirántania, de hála istennek, nem a lovagok lába alá gurult. Nagyon nem örült volna annak, ha új pálca után kéne néznie egy ilyen gond miatt. Azonban bármilyen megkönnyebbülés volt eltűnni az útjukból, sajnos még maga Sára sem mondhatott ellen a fizika törvényeinek. Így a hirtelen irányváltás ellenére, akármennyire szeretett volna, a lendületétől nem szabadulhatott meg pillanatok alatt. Így amikor Állia elrántotta az útból, megbillent az egyensúlya. Már az erőnlét termében puszilta meg a földet csinos kis popsijával, majd egy jól irányzott gurulással mondott búcsút a sebességének.
A földön fekve nyögött egyet, majd feltérdelt, hátrasimította hosszú, hullámos, szőke tincseit, hogy ki is lásson alóluk. Felállt, de a hirtelen események és a futás hatására kicsit megszédült, lehajolt és térdeire támaszkodott. Kicsit megviselte a futás, nagyokat lihegett, mielőtt még felállt volna teljesen és felvette volna a pálcáját. Az említett tárgyat a helyére rakta, majd kihúzta magát. Egy pillanatig kimért, hűvös tekintettel pillantott végig a lányon.
Hamar átfuttatott magában egy mérleget: mennyire éri meg neki kedvesnek lenni a lánnyal? Mi hasznot húzhat belőle? Alapvetően a lány kicsinek tűnt, biztos benne, hogy a Rellonba osztották, mintha látta volna már, az arca ismerős volt. Naiv kislánynak tűnt, akit könnyű befolyásolni, neki pedig tetszett a helyzet. Szóval elmosolyodott, a legbájosabb mosolyát vette elő.
- Hű, ez meleg volt! Köszönöm, hálás vagyok, amiért segítettél.
Aprót bólintott is, majd sóhajtott egyet, nem esett jól neki ez a nagy ijedtség. Ezentúl biztos óvatosabban fog kóborolni, legalábbis megnézi alaposan, mielőtt még egy-egy folyosón barangol. Vagy legalábbis a híreket nem ártana elolvasnia, akkor talán elkerülhette volna ezt a helyzetet.
Ekkor tűnt fel neki, hol is van valójában, nagy szemekkel pillantott körbe. Valami fullos edzőteremnek tűnt, tele mindenféle eszközzel, amiről azt sem tudta, mire kell használni. Furán nézett.
- Te mit csináltál itt? - Kérdezte a lánykától érdeklődően. - Ne haragudj, de nem tűnsz valami gyúrósnak.
Miközben ezt megállapította, Álliára vigyorgott szélesen. Körbenézett a teremben alaposabban és akkor látta meg, hogy itt nem csak bonyolult gépek, de egyszerű pályák, labdák is vannak bőven.
- Vagy játszottál valamivel? Van kedved játszani valamit? - Mondta szélesen mosolyogva, miközben a kosárlabdák felé oldalgott. Megtapogatta őket, mennyire kemények, majd kiválasztott egy szimpatikusat, pattogtatta kicsit. Utána felmérte, mennyire kellemes a távolság a palánk és közte, mennyi esélye van bedobni. Csak ezután dobta el, két kézzel, magasra ívelten, némi pipiskedéssel lendületet adva neki, mert az ugye a lányoknál elmaradhatatlan.
|
|
|
|
|
Állia Szipenni
INAKTÍV
Árny
RPG hsz: 358
Összes hsz: 1107
|
Ombozi SáraEgy kis edzésből "élet mentés" lett. Hát erre se számítottam. De Nincs sok időm átgondolni ezt,mert a lány már fel is állt,bár kicsit nyögdécselve az eséstől. ahogy előbb én,most ő is fel mér,majd kedvesen mosolyogva megköszöni,hogy meg mentetem. Viszonozom a mosolyt,de én nem mosolygok annyira. Ezután nem hiszem,hogy csak úgy elindul. Előtte inkább elolvassa a híreket. Ami nem fog meg ártani neki. Közben látom,hogy körülnéz és meglepődik. Bár nem igazán tudom,hogy min. De ez elég hamar kiderül a kérdéséből. Furcsa kérdés,hogy mi csinálok. Vajon egy edző teremben mit csinálnék? Erre ő is hamar rájött és elmagyarázta,hogy mire értette. Hát tényleg nem vagyok gyúrós típus,de néha jó lejönni kicsit mozogni. ezt meg is mondom neki. -Gyúrni nem gyúrok,de néha lejövök kicsit edzeni. Elvigyorodom,de most már újra az öltözök felé nézelődöm. Ő pedig még mindig a termet méri fel. Majd újra engem faggat. Közben pedig elindul a kosárlabda pálya felé. Én pedig pártolólag válasz szolok,és elutasítom az invitálást. -Nem játszatom,már épp indulni készültem. Teszek egy lépést,majd folytatom. -Köszönöm,de nem inkább nem. Míg én a kérdéseire válasz szolok,ő palánkra dob,és betalál. Finoman meg tapsolom,majd már félig indulva még bemutatkozom. -Én különben Állia vagyok. Elmosolyodom,majd most már tényleges elindulok,de még meg állok és elköszönök. -Én megyek átöltözöm,majd találkozunk még. Szia. Ezzel elindulok a lány öltöző felé,hogy átöltözzek és mehessek.
|
|
|
|
|
Plata Luna
INAKTÍV
RPG hsz: 75
Összes hsz: 3061
|
DashaÚgy meglepődtem, mikor elmondta, hogy nem szokták megkérdezni tőle, az ikrekkel kapcsolatos feltevést. Én előtte sosem találkoztam, olyan emberrel, akinek ikertestvére lett volna, de hallani hallottam történeteket és ez alapján jött nekem a kérdés. Kiderült, hogy az erős érzelmeket megérzik, bármily távol vannak egymástól. Egy pillanatra eltűnt a mosoly az arcáról, már-már megkérdeztem, hogy mi a baj, de hamar elkezdte visszanyerni önmagát, így nem piszkáltam vele. Ámultam a lány, tehetségén. Ennyiféle harcművészet és ráadásul versenyszerűen. ~Nem kis teljesítmény.~ elismerő tekintettel néztem Dasha-ra. Közben azt is megtudtam, hogy a taekwaondo áll hozzá a legközelebb, mert koreai harctechnika. Valahogy sejthettem volna, hisz a lány, nagyon szereti a hazáját. Nála más volt a helyzet kicsit, mint nálam. Vele ellentétben nem én döntöttem, hogy megtanulom hazánk ősi harcmodorát, hanem amit elkezdtem járni, apám már tanította is nekem az alapokat, hogy ha nagyobb leszek, tudjam a komolyabb képzést is csinálni. A tánccal ugyan ez volt a helyzet. Szerencsére mind kettőt szeretem. Gondolkoztam, hogy megkérdezzem-e tőle, hogy milyen eredményeket ért el, de kicsit tartottam tőle, hogy tolakodásnak venné. Aztán persze győzött a kíváncsiság. – Ne haragudj, de szeretném megkérdezni, hogy milyen eredményeket értél el a versenyeken, és milyen sikereid vannak? De ha nem szeretnél válaszolni, akkor vedd úgy, hogy nem is kérdeztem semmit.– mondtam neki, és reméltem, hogy nem veszi tolakodásnak. Mikor a tai chi kerül szóba, olyan aranyos volt, mikor bevallotta, hogy nem az ő világa. Saját bevallása szerint, ő túlpörgős hozzá. Nem tudom, hogy zavarában, vagy azért vakarta meg a vállát, mert viszketett neki, de nekem valahogy az volt az érzésem, hogy az első a jó tipp. – Tudod, engem azért érdekel, mert a muay boran pont az ellentéte, és kíváncsi lennék, ha a kettőt összemosnánk, mi alakulna ki belőle.– mosolygok rá, majd folytatom monológom. – Én soha, semmilyen versenyen nem vettem részt, bár ebből a stílusból nincs is, tanár is alig. Ami a legközelebb áll hozzá az a thai boksz. Tudod, amit tanultam, valahol veszélyes, és nem szeretném, ha használnom kéne. Azért is alakult ki, a picivel lágyabb változata, amelynél szigorú szabályokat vezettek be, mert még a muay boran-ból is volt verseny, addig elég gyakori volt a súlyos sérülés, és sajnos végzetesebb dolgok is előfordultak.– mondtam Dashanak. Vagány és kedves lány, egyre szimpatikusabb volt nekem, nem volt gyenge, nem csak fizikai értelemben, hanem lelkileg is erősnek tűnt, de a kedvesség, közvetlenség és a jószívűség is jellemzi, legalább is nekem eddig úgy tűnik. Kérésemnek eleget téve mesél még a testvérével való kapcsolatáról. Fantasztikus lehet, ilyen erős kapcsolatban lenni valakivel és örülök neki, hogy megadatott neki. Miután befejezi a mesélést, fel is tesz egy kérdést. – Kb. egy hónappal előtedd jöhettem az iskolába. Sajnos idén, nem nagyon tudtam órákon részt venni, de megismertem pár nagyon kedves embert itt.– válaszolok mosolyogva. – A kastélyban sok érdekes hely van, te jártál már, valamerre az épületen belül?– kérdezem meg. – Van olyan hely, amiről hallottál és kíváncsi vagy rá? Mert akkor megnézhetnénk, mit gondolsz?- teszem még hozzá.
|
|
|
|
|
Tenshi Dasha
INAKTÍV
RPG hsz: 356
Összes hsz: 5924
|
LunaOlyan félénken kérdezte meg, hogy milyen sikereim vannak mintha ezzel valami rosszat kérdezne. Én meg csak azért nem említettem mert feleslegesnek tartottam. A kérdésre elmosolyodtam majd válaszoltam rá. - Hát igazság szerint taekwondoból versenyzek a legtöbbet. Én nyertem a múltkori Világ Bajnokságot és ezáltal nagyon nagy a tét a következőnél. Az edzőm elvárja, hogy megint első legyek. Maximum egy másik koreai győzhet le és már akkor is nagy büntetést kapnék. Pontosabban az azutáni edzések extra durvák lennének. -Mondtam Lunának végig mosolyogva. Kis szünet után folytattam. - Karatéból már voltam VB harmadik, de jobb még sosem. A többiből meg még csak nem is versenyzek. Azokat inkább csak hobbiból sajátítottam el. Azaz nem is hobbiból hanem életfeltétel szerűen. Javítottam ki magam, ezúttal már csak magamban suttogva. -Majd áttértem Őrá. - Nagyon szurkolok, hogy sikerüljön a jövőben elérned mindazt amit szeretnél. -Ezt elsősorban a muay boran-ra és az egyéb általa kedvelt sportokra értettem. Nagyon örültem, hogy mesélt egy kicsit róluk mert tényleg csak az alapokat tudtam. "kíváncsi lennék, ha a kettőt összemosnánk, mi alakulna ki belőle." Na erre gondoltam elmondom az én sztorimat. - Hát megvan a hátránya, ha egyszerre több harci sportot is tanul az ember. Én sokszor keverek mindent. Például egyszer karatéztunk az egyik régi barátnőmmel, Keikoval még régebben és én véletlenül taekwondo elemeket használtam. Ilyenkor mindig kiakad. - Majd elgondolkozok egy kicsit. - De én nem bánom. Azaz az életben, ha valaki megtámad, akkor teljesen mindegy, hogy karatéval, taekwondoval vagy éppen kungfuval védekezel ellene. És nekem ez a fontos.- Megpróbáltam nem visszaemlékezni a múltamban történt szörnyűségekre. Szerencsére úrrá lettem rajtuk és maradtam ugyanolyan mosolygós lány. Aztán megválaszoltam a következő kérdését is. - Még nem sok helyet jártam be az iskolában. Időnként el is tévedek. Nagyon kíváncsi lennék, hogy milyen az a "múlt árnyainak terme". Ja meg természetesen a "Nemzetek terme" is érdekelne.
|
|
|
|
|
Merkovszky Ádám
INAKTÍV
Mindenki apukája :3 | Berci férje <3
RPG hsz: 353
Összes hsz: 1474
|
AshleyA hivatalos papírokkal most is semmi gond, nem is tudom, akadt-e már olyan jelentkező, aki azért lépett vissza, mert nem fogadta el a vele járó szabályokat. Szerencsére a sárkányrókával sincs gond, láthatóan első látásra szimpatikusak egymásnak, bízom benne, hogy később is jól meglesznek. Elmagyarázok neki pár alapvető dolgot a föld elemről, főleg az állatokkal és a lényekkel kapcsolatosan, amivel kapcsolatban Ashleynek van is egy kérdése.
- Természetesen. A nagyon nagy állatokat amúgy is csak a legerősebb terromágusok képesek megszelídíteni, én például sokkal kevésbé értek ehhez, mint egy csak föld elemmel rendelkező, erejében magabiztos és érzelmileg kiegyensúlyozott varázsló. Ez azért van, mert bár mind a négy elemmel képes vagyok bánni, a fő elemem a levegő, ami ellentétes a földdel, épp ezért sokkal nehezebb a földhöz kapcsolódó energiákat uralmam alá hajtani, mint bármelyik másikat. Természetesen ettől függetlenül képes vagyok rá, de erőteljesebb koncentrációt igényel. - Közben kapcsolok, hogy nem egészen a kérdésre válaszoltam, ezért visszakanyarodok az elejére. - Minden elemnek megvannak a maga lényei, de egy elemi mágus leélheti az egész életét is úgy, hogy ezekről nem is tud, tehát az erőd ettől független, bár az igaz, hogy sokat segíthetnek az elemi mágiád kiteljesítésében. Ezek az állatok olyan természetességgel kezelik az elemüket, ahogy csak nagyon kevés ember képes rá, ezért érdemes figyelni rájuk és tanulni tőlük. Most azonban haladjunk tovább.
Miután megkérem, hogy ültesse el a neki adott magot a földbe, rögtön egy másik feladatra térek rá, de persze nem feledkezem el az elültetett növényről sem. Ashley közben elkezdi a feladatát, és igencsak ígéretesen halad vele. A fűzfa ága először bizonytalanul kileng, majd lassan a kislány felé mozdul, mintha a fa a kezét nyújtaná egy kézfogáshoz.
- Gratulálok, nagyon ügyes vagy! - dicsérem meg a szép teljesítményért, majd rögtön házit is adok neki. - Szeretném, ha a következő óránkig megpróbálnál különféle növényeket mozgatni. Egészen más érzés egy fás- és egy lágyszárú élőlény mozgatása. Észre fogod venni idővel, hogy a földmágusok a növényeket az állatokhoz hasonlónak érzékelik, hiszen előbbiek is tele vannak élettel, kommunikálnak egymással és közülük néhány földmágiát is használ. Szeretném, ha nemcsak ágakat, de leveleket is próbálnál megmozdítani, de persze anélkül, hogy hozzáérnél, vagy, hogy a levél leesne a fáról.
Hagyom, hogy megeméssze és megjegyezze az információkat, majd rámutatok a földre, oda, ahova a saját magomat eltemettem.
- Most megpróbáljuk növekedésre bírni a korábban elültetett növényeket - mondom, miközben kezemet függőlegesen tartom, mutatóujjammal még mindig a földben lévő magra mutatva. - Fontos, hogy próbáld megérezni a magot a földben, utána pedig rá kell bírnod a növekedésre. Energiát kell átadnod neki - tudatom vele és ujjamat hozzáérintem a földhöz. - Érezd, ahogy az ujjaidból az erő átáramlik a földbe, és a benne lévő magba! Képzeld el a növény növekedését! Elég, ha a hajtásig teszed ezt, vagyis bőven elég, ha egy rövid lágy szárat, és rá egy levélkét gondolsz. Amint ezzel megvagy, megpróbáljuk rávenni, hogy kidugja a "fejét" a földből. De előbb tedd azt, amit én. Fontos, hogy ne szakítsd meg a kapcsolatot, vagyis végig érj hozzá a földhöz, különben kezdheted elölről az egészet, mert az energia szétárad a földben, és a mag nem kap belőle.
Várom, hogy Ashley kövesse a példámat, és végrehajtsa a gyakorlatot, hogy haladhassunk tovább az anyaggal.
|
|
|
|
|
Heather J. Le Claire
INAKTÍV
Jules
RPG hsz: 26
Összes hsz: 50
|
Önvédelem óra Reviczky módra vol.1 Hajnali öt óra. Remegő kezeivel nyúl a bögréje után, most kávékészítés, aztán némi megnyugvás. A szokásos napi rutin, az emlékek okozta lidérces álmok. Megtanult ébren aludni. Kékjei most szürkés színben, fakón világítanak a sötét szobában, mozgása gépies. Egy kis cukor, de nem sok, keserűn issza. Ma megbeszélt találkozója van, addigra emberi formát kell öltenie, valamennyire pedig nem ártana összeszednie magát. A forró víz kissé megégeti kezét, de meg sem érzi, csak teszi a dolgát, mint mindig. Farmer, póló, pulóver, sál, tornacipő. Semmi feltűnés. A reggelek már közel sem olyan csípősek, a nap is egyre korábban tűnik fel a horizonton. Még van jó pár órája beérni a kastélyba, így inkább a falu felé veszi az irányt és megáll a pálcakereskedés előtt. Megint csak be szeretne menni, de még korán van, zárva az üzlet. Még egy utolsó, lemondó pillantás a névtáblára, aztán hosszú sétára indul, viszi a lába előre. Mikor legközelebb az órájára tekint, elkerekednek szemei. Késésben van. Rohanni kezd a kastély felé, mielőbb oda akar érni, hogy ő fogadhassa a fiút és ne fordítva. Rég találkoztak már, nem is mondtak sokat egymásnak, mindketten tudtak valamennyit a múltból, ez pedig valahol összekötötte őket. Igaz, máshol és más okokból, de hasonló dolgokon estek át, ez pedig ha gyengén is, de összetartotta a kapcsolatot. A keleti szárny felé igyekszik, léptei gyorsak. Tanulmányozta a kastélyt, mikor a múltkor a mogorva rellonos az ő segítségére sietett, így az Erőnlét terme egész gyorsan meg is lett. Benyitott és egy sóhajtással konstatálta, hogy a hely üres, ami némiképp megnyugtatta. Pulóverét ledobta a fal mellé, majd maga is leült. Félt és izgult, akarta és menekült volna. Csupa ellentétes érzés cikázott benne, pedig önvédelemre szüksége van, ez nem is vitás. Szinte számolta az eltelt másodperceket, amik óráknak tűntek, ahogy a mutatók lassacskán vánszorogtak előre. Szívességet kért, úgyhogy nincs ideje pánikolni. Menni fog.
|
|
|
|
|
Reviczky Kornél
INAKTÍV
the big bad wolf
RPG hsz: 358
Összes hsz: 2108
|
JulesMár kora reggel felébred, ahogy minden reggel tette. Szerencséje volt, nem volt szüksége annyi alvásra, mint egy normális tinédzsernek, kivéve persze holdtölte után, de az nagyon messze volt, így egészen normálisan kezdhette a napot, legalábbis neki normálisnak számított. Reggel amint felkelt, rögtön a beszedte a gyógyszereit, hiszen azok elengedhetetlenek ahhoz, hogy normális emberként töltsön el egy napot. Aztán felvette a melegítőjét és futni indult. Berögződött már neki, szinte rutin volt. Meg sem érezte a kilométereket, öröm volt neki a szabadban rohanni. Elfutott egészen a falu végégig, fel a dombra, majd egy hatalmas kerülővel vissza a temető mellett. Még bőven volt ideje a megbeszélt találkozóig, így lezuhanyzott, bekapott valamit - szigorúan olyat ami már nem élt - és csak utána indult el az erőnlét terme felé. Fogalma sem volt, hogy mire számítson a nőtől, a sötétben tapogatózott. Nem ismerte olyan jól, úgy gondolta, hogy amit tud róla az bőven elég ahhoz, hogy ilyet kérjen tőle. A múltjukat tekintve hasonlítottak, mindketten cipelték a hátukon a batyut, de Kornél igyekezett ebből erőt meríteni, míg Jules mintha belesüppedt volna. Ezért valamelyest örült, hogy a kisasszony erőt próbál venni magán, másként szimplán nemet mondott volna az egészre, hát miért érdekelné őt másnak a nyomora? Viszont tudta, hogy kevés ember van a kastélyban aki jártas az ilyesmiben, ő sem lenne az, ha nem száműzte volna a mostohaapja. A terem ajtaja előtt egy pillanatra megtorpan, megropogtatja a nyakát mély levegőt vesz és belöki az ajtót. - Szép jó reggelt. Igyekszik tompítani az élen a hangjában, de még így is gúnyosra sikeredik egy kissé. Végigpillant Juleson és elégedetlenül csóválja a fejét. Odamegy hozzá és kinyújtja neki a kezét, hogy felsegítse. - Nem kell ennyire izgulni, nyugalom...mindjárt kiugrik a szíved a helyről. Tekintetét unottan a plafonnak szegezi, aztán hirtelen észbe kap, zavartan masszírozza meg a tarkóját, végül leül az egyik fekve nyomóra és felsóhajt. - Miért hívtál ide? Miért most?
|
|
|
|
|
Heather J. Le Claire
INAKTÍV
Jules
RPG hsz: 26
Összes hsz: 50
|
Kornél Ujjaival a padlón dobol, türelmetlen, túlesne az egészen. Megint itt tartunk, megfutamodni valamitől, ami a kiutat jelentené, olyasmit, amivel végre talpra állhatna. Térdeit felhúzza és átkarolja, mereven bámul előre, igyekszik gondolatait száműzni, aztán nyílik az ajtó. Eddig tartott a nyugodt agyi állapot, most már minden szempontból ideges. Még mondhat nemet, kisétálhat innen, ahová jól esik, nem kell megtennie. De aztán eszébe jut minden egyes nyom a testén. Mégis csak meg kell tennie. Magáért. - Jó reggelt – mint mindig, most sem teret betöltő köszönés hangzik el, inkább csak jelzés értékű. A kinyújtott kézre pillant, aztán a fiúra. Ne izguljon? Ne féljen? Ne legyen ideges? Eddig csak látta és érezte, hogyan kell erőt kifejteni, de soha nem próbálta meg ő is alkalmazni, hát még ellenszegülni. Tulajdonképpen kijelenthetjük, a légynek sem tudna ártani, azt is előbb kergetné ki az ablakon, minthogy egy újságpapírral lecsapja. - Én nem… - de aztán végül nem fejezi be a mondatot. Minden rá van írva az arcára. Továbbra is a földön kuporog. Elég nyomorult és szánalmas látvány, ahogy saját magával küzd, de egyszer ezt is el kell kezdeni és a gyerek is előbb mászni tanul, mielőtt járni kezd. A feltett kérdésekre sokáig nem felel, szótlanul ül, tekintetét sem emeli Kornélra. Folyton csak az az egyetlen kérdőszó visszhangzik a fejében: miért? Aztán hosszas hallgatás után végre erőt vesz magán és a fiú szemébe néz, állát térdén megtámasztva. - Mert elegem van magamból és a rettegésből is. Élni akarok – ezek a szavak hosszú idő óta először hagyják el a száját, ezúttal azonban magabiztosan és határozottan. A döntés megszületett és már az is bátorság volt, hogy most itt ülnek egymással szemben. Nem hitte volna, hogy segítséget fog kérni, de ez a pillanat is elérkezett. - Sajnálom, hogy nehéz velem. Nem akarok a terhedre lenni, úgyhogy összeszedem magam – biztató görbület jelenik meg az arcán, de egyelőre még magát is győzködi. Erre van szüksége.
|
|
|
|
|
Reviczky Kornél
INAKTÍV
the big bad wolf
RPG hsz: 358
Összes hsz: 2108
|
JulesA felesleges szájtépés nem igazán az ő asztala, soha nem volt jó benne, ráadásul a másikéra sem igazán kíváncsi, így egy pillantással elnémítja a magyarázkodást, de szerencséjére Jules sem szeretné folytatni, felesleges is volna. Helyette inkább újra végignéz a lányon, nem épp a legjobb alapanyag. Bár magas, de vékony és nincs meg benne a küzdőszellem, legalábbis most még nem igazán mutatkozik benne. Titokban abban reménykedik, hogy inkább csak elbújt valahol, mert anélkül felesleges lenne ez az egész. Végighallgatja a rizsát, igyekszik nem unott képet vágni, de csak sajnálatból. Oldalra billenti a fejét, miközben megropogtatja a kezeit. - Még mindig nincs pálcád? Pálcával szebb az élet, mondja ezt mindenki, aki...nos, aki varázsló és érti is a dolgát. Itt pedig a kör be is zárul. Feltehetőleg a történet női szereplője még mindig nem szedte össze bátorságát ahhoz, hogy vegyen egyet, különben nem lenne itt. Mindenesetre Kornél kíváncsi és bízik benne, hogy a megérzése most az egyszer cserbenhagyja. - Jobb lenne, mert anélkül nem fog menni. Ha te nem akarod, én nem akarhatom helyetted, maximum csak segíteni tudok. Ezek a szavak tényleg elhagyták a száját? Elfintorodik, aprót ráz a fején, igyekszik kirázni minden mellékes gondolatot. Túlságosan meglágyult a szíve az elmúlt időszakban. A kettős jellem még inkább kidomborodott mint valaha, nem volt igazán Rellonos jellem, mégis kiállhatatlan volt, legalábbis ha tükörbe nézett akkor ezt látta, a környezete mégse egészen úgy látta őt, ahogyan ő látta magát. Persze, hiszen azok az emberek akik igyekeztek a jót feltételezni róla, azokkal általában ő is igyekezett ha nem kedves, de legalább valamennyire normális lenni, a többiek pedig nem számítottak. - Elmondhatnád, hogy pontosan mit szeretnél, kezdetnek.
|
|
|
|
|
Heather J. Le Claire
INAKTÍV
Jules
RPG hsz: 26
Összes hsz: 50
|
Kornél Bár tömören fogalmazott, Kornél szemmel láthatóan nem igazán érdeklődik. Pedig amikor feltette a kérdést még egészen úgy tűnt, valamiféle kíváncsiság rejlik a szavak mögött. De megint csak a szokásosat lehet látni: a sajnálat a szemben. Most azonban a lényeg nem ezen volt, hiszen azt mondta segít, így egy szava sincs. Csak nyugtázza, hogy tömörebb válaszok kellenek. - Nincs – szívesen megvonná a vállát, de könnyelmű mozdulat lenne, így inkább csak óvatosan nyel egyet. Tisztában van vele, hogy szereznie kéne egyet, de sosem viszi rá a lélek, hogy bemenjen abba a nyomorult üzletbe. Pedig pár perc az egész, utána pedig nemcsak a saját, de valamelyest Kornél életét is megkönnyítené. Az önvédelemhez pálcára van szükség elsősorban, viszont amíg nem vesz erőt magán, addig kell valami más. Végül felsóhajt és végre elernyednek karizmai, már nem szorítja görcsösen térdeit, helyette fejét hátradönti. - Tudom. És köszönöm – egyelőre még nincs mit, de mivel eddig senki sem volt hajlandó segíteni neki, így szükségét érzi annak, hogy kifejezze háláját. Furcsa volt, hogy az egyik percben kissé hűvös fuvallattal kapja meg a szavakat, utána pedig valamivel melegebb tartalommal. Nem firtatta különösebben, elfogadta és ez neki így volt tökéletes. Gyakran a szavakkal szemben is gyenge volt, úgyhogy adott esetben némi csipkelődés is okot adhat arra, hogy összeszedje magát és végre úgy igazán visszavágjon. Bár utána úgyis bocsánatot kérne… - Szeretném, ha meg tudnám védeni magam fizikailag. A megvalósítás rád van bízva– ez elég konkrét. Pálca nélkül a varázslat rész úgyis sztornó és különben is. Ha a muglik ellen hatékonyan védekezik, már egy lépéssel közelebb van ahhoz, hogy a paranoid részét legyőzze. Megnyugtató érzés tud ám lenni, ha biztos az ember abban, hogy nincs csapdában. Lassan feláll és kihúzza magát. Elég a nyavalygásból. Szemeiben, ha csak egy pillanatra is, de megcsillan a küzdőszellem, az akarat, amit ha Kornél is lát, biztos lehet benne, hogy tökéletes együttműködésre számíthat.
|
|
|
|
|
Reviczky Kornél
INAKTÍV
the big bad wolf
RPG hsz: 358
Összes hsz: 2108
|
JulesMég szerencse, hogy Jules nem tudja, hogy pontosan kivel is van dolga, Kornél él a gyanúval, hogyha tudná, akkor még a közelébe se merne menni. Bár ki tudja? Az utóbbi időben annyi minden meglepte, hogy különösen ez sem rendítené meg, de Jules azért más volt. Ő nem akarta azt tettetni, hogy milyen kemény, és erős, aki bármivel megbírózik és ez a másság tetszett neki. - Jules venned kell egy pálcát. Sziszegi a fogai között. Ha kell, akkor maga fogja elrángatni a pálcaüzletbe. Igaz, egy pálca legalább olyan hasznos lehet, mint amilyen veszélyes, de azért mégiscsak boszorkány, ha valaki segítene neki, rövid idő alatt egészen nagy teljesítményre lenne képes, hiszen akarja. Ha pedig az ember valamit akar, azzal falakat lehet puszta kézzel bontani, ezt megtapasztalta. - Talán ezt nem kellett volna mondanod. Először jelenik meg egy nagyképű vigyor a képén, mert elképzelte mit tenne, ha valóban szabad kezet kapna. Na de ne siessünk ennyire előre, azért ennyire még ő sem tisztlen, hiszen mégiscsak egy ártatlan nővel néz most szembe. Felsóhajt, ő is felkel és kihúz néhány tatamit egy szabad helyre, a biztonság kedvéért, majd rááll és összefűzi maga előtt a kezeit. - Az első tanács, amit adhatok az az, hogy semmilyen helyzetben nem szabad kétségbe esni, ha bepánikolsz, akkor vége. De ez nem jelenti azt, hogy nem kell félned, csak meg kell tanulnod a félelmet kordában tartani. Ha túl magabiztos vagy, az is végezhet veled. Nem jó ha elbízod magadat. Egy nagyképű vigyor terül szét az arcán, de pusztán csak azért, mert ő gyakran így tesz, elbízza magát, az persze más kérdés, hogy neki szabad, hiszen ő tökéletes vadász. Kis terpeszben áll, majd magához inti Julest. - Azt akarom, hogy próbálj meg kibillenteni az egyensúlyomból. Nem fogok védekezni, csak itt állni. Ráemeli a lányra a kékjeit, megnyalja az ajakit és kíváncsian várja, mi fog történni.
|
|
|
|
|
Heather J. Le Claire
INAKTÍV
Jules
RPG hsz: 26
Összes hsz: 50
|
Kornél Nem válaszol. Igen, vennie kell egy pálcát. Csak egy hajszálon múlik a mosoly, ahogy szinte atyai intelemmel szidják meg, de elfojtja. Most nem mulatni jött, hanem komolyan cselekedni. Ha majd túlesik a „megdermed és tűr” kategórián, talán megereszt egy elégedett görbét, de addig erősen koncentrál és követi az utasításokat. - Talán tényleg nem – csak figyeli azt a vigyort a fiú arcán. Katona volt. Ő tudja, mit jelent a kiképzés és bár nem mondhatni, hogy Jules gyenge, valószínűleg az első nap felmosóronggyal szedné össze a fiú, hogy aztán kicsavarja. Kornél minden mozdulatát figyeli és kissé – de tényleg csak egy ici-picit – oldalra dönti a fejét. Hát, elég nehéz feladata lesz, mi tagadás, de csak egy kicsit ideges. Mélyen belül megnyugodott már akkor, mikor az első mosolyt felfedezte Kornél arcán. - Az utóbbitól nem kell tartanom – végre valahára finom ívben húzódik a szája és felcsillan a szeme. Szóval a félelem természetes, de csak akkor, ha kordában tudja tartani. Eddig ez sosem sikerült. A félelem szülte a blokkot, minek következtében annyit tehetett csak, hogy összegömbölyödik és kivárja a támadás végét, amikor pedig eltűntek, felszedegette romjait a padlóról és továbbállt. Ha sokáig tesz így az ember, berögzül az eseménysorozat, amit nehéz megváltoztatni. Főleg ha azt kérik tőle, lökje fel a másikat. Mivel a távolság köztük jelenleg igen nagy, így először tesz egy nagyobb lépést előre, majd két kisebbet, így megközelítőleg karnyújtásnyira van a fiútól. A filmekben ez úgy működik, hogy meglöki az egyik a másikat és akkor az felborul. Kár, hogy a befektetett erőt nem írják mellé, így nem tudja pontosan felmérni, mekkora löketre lenne szükség, hogy meglepje a másikat. Kissé bizonytalanul emeli fel kezeit, szokatlan neki a helyzet. Aztán bevillan a kép a lila foltról a hátán. Több se kell. Gátlásaihoz mérten a lehető legnagyobb mértékben lendül előre, kezei Kornél mellkasát érik és erőteljesen meglöki, aminek az eredménye várhatóan az, hogy legalább egy kicsit megtántorodik. Nem elemi erővel támadott, de az idáig benne érlelődő düh egy része érezhető volt a mozdulatban.
|
|
|
|
|
Reviczky Kornél
INAKTÍV
the big bad wolf
RPG hsz: 358
Összes hsz: 2108
|
JulesTermészetesen lehetetlent kért Julestól. Az erőviszonyok és a tapasztalat tekintetében a legjobb esetben épp csak meginog, de kíváncsi volt, hogy mivel van dolga, mert ahol nincs semmi, azzal nyilván nem lehet dolgozni. Magabiztos félmosollyal várja, hogy történjen valami, figyeli a lányt, látja rajta, hogy elsötétíti a tekintetét a düh és ez pont kapóra jön neki. Nem figyel oda az apró részletekre, nem figyel arra, hogy többet ésszel, mint erővel. Felvont szemöldökkel tűri, ahogy Jules nekiront és bár meginog egy kissé, neki ahhoz több kell, hogy kilehessen billenteni az egyensúlyából. Válaszként egy hirtelen mozdulattal ragadja meg a lány mindkét felkarját, miközben gáncsolással leveszi mindkét lábáról, egy másodperc sem telik bele, a szépség máris a földön van, anélkül, hogy megütötte volna magát. Kárt tenni azért ne akart benne, csak meglepni és megleckéztetni. Amint Jules a föleszmél, Kornél vigyorgó arcával nézhet szembe, amint fölötte térdel. - Elfelejtetted az első szabályt, többet ésszel, mint erővel. Rákacsint, majd óvatosan megragadja és ismét talpra állítja, minden megerőltetés nélkül. Mint aki jól végezte dolgát, visszaáll a kezdőpozícióba. - Ha akartam volna csak egyet lépek oldalra te meg elkenődsz a földön, mint egy béka, onnantól pedig könnyű dolgom lett volna. Gondolkodj már. Csak annyit mondtam, hogy próbálj meg ellöki, de azt nem, hogy hogyan. Használd egy kicsit a fantáziádat. Nevetve megrázza a fejét, majd lazít egy kicsit a testtartásán, eddig olyan volt, mint a cövek, pont ahogy tanulta, de most nem kiképzésen van, talán ideje lenne egy kicsit visszavennie az arcából. - Mindig a leggyengébb pontot támadjuk, érted? Lehajol egy kicsit, hogy a szemébe nézhessen azzal a bizonyos tekintettel, mintha valami természetes, mindenkiszámára tudott tényt közölne. Szemforgatva lép közelebb hozzá és beharapja az alsó ajkát és megfogja a lány kezeit, csinos de szabályos ökölbe rendezi a vékony ujjait és szemmagasságba emeli. - Mindig így ütsz, különben eltörik az ujjad. Nem mondom azt, hogy így nem fáj, de kevesebb a járulékos veszteség.
|
|
|
|
|
Heather J. Le Claire
INAKTÍV
Jules
RPG hsz: 26
Összes hsz: 50
|
Kornél Az első kísérlet arra, hogy valakit legalább az egyensúlyából kibillentsen teljes kudarcba fullad. Nem az eszével, vagy az erejével indul neki a feladatnak, hanem a dühével, amit nem biztos, hogy Kornélon kéne kitölteni. Az eredmény szemlátomást gyönyörködtetően hasonlatos a semmihez. Az viszont már sokként éri, mikor egyik pillanatról a másikra a földön találja magát. Nem zuhant, nem fájt, de a pánik és a félelem egy pillanatra kiült az arcára, aztán meg rákvörösre pirult. Hoppá. Első szabály. Lehet jegyzetfüzet is kellett volna neki, de most már olyannyira mindegy… Csak figyeli a fiút, ahogy elégedetten vigyorog rá, de megszólalni annyira nem tud. Az viszont tetszik neki, hogy megint stabilan a földön áll. Tulajdonképpen csak ez akadályozza meg abban, hogy a lábai remegjenek. - Az én fantáziám az anyám fantáziája, ha ilyesmiről van szó – az „anyám” szót olyan undorral ejti ki a száján, hogy valószínűleg az is megutálja kapásból, aki még soha nem találkozott a nővel. Szinte kirázza a hideg, amint végiggondolja, hányféleképpen söpörhetne el bárkit, ha nem lenne ilyen nyuszi. Azért a benne lévő feszültséget valamelyest oldja Kornél nevetése. Végül nem állja meg mosolygás nélkül ő sem. A kérdésre csak bólint. Ezzel egy időben el is indul a fiú fejének búbjától az utolsó lábujjáig és azon töpreng, egyáltalán van-e gyenge pontja. Mert elsőre nem tűnt fel neki a dolog. Ha most még egyszer fel kéne löknie, nem tudja, mit csinálna másképp, de biztos megoldaná. Ki akar csikarni egy elismerést, ha addig él is. Aztán tekintetét megint Kornélra emeli és csak figyeli, ahogy megfogja a kezét és ökölbe rendezi ujjait. Ilyenkor ad hálát mindennek, hogy nem lehet hallani egy ember szívdobogását, ami az ő esetében rendszertelen és gyors. Fél, hogy esetleg ez meglátszik rajta, így ő is beharapja alsó ajkát egy kissé, majd az ökléről a fiúra néz. - Rendben - bólint egyet, majd megint az öklére néz és aztán Kornélra. - De ugye nem bánod, ha most nem töröllek képen? – mosolyra húzódik a szája. Hozzátenné, hogy nem érdemli meg. Szeme csillog, jelezvén, hogy felfogta az információkat, de a görbe továbbra is ott csücsül az arcán. Kár lenne a fiúért.
|
|
|
|
|
