Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Amikor Médea válaszol Sára kijelentésére a testvéreivel kapcsolatban, kicsit megakad rajta. Úgy látszik, a lány nem ismeri még eléggé, viszont most ideje felvilágosítania kicsit, hogy is működnek a dolgok nála. Felemeli a fejét, zöld szemeivel komolyan néz rá.
- Médea, én majdnem tökéletes vagyok. - Kicsit oldalra fordította a fejét. Olybá tűnt, a lány még mindig nem érti, Sára mennyire az élet császárnője. - És nem szoktam elbukni, nem szoktam sírni, mert nincs okom. Lehet, hogy beképzeltnek hangzik, de két lábbal állok a talajon, mindig nyerek és abban is biztos vagyok, hogy ebből is kijövök valahogy.
Na igen, gyakran elragadtatta magát, de ettől függetlenül tényleg így gondolta. Ha valaki, hát ő életrevaló személy volt, aki sosem adja fel egyszerűen. Ambiciózus, élelmes, szerencsés, ez mind-mind jellemző volt. És egész élete során ehhez szokott hozzá, tehetséges volt, szép, szerencsés. Mindenki kedvelte, úgy mentek a dolgok, ahogy szerette volna és ha nem, hát akkor úgy csinálta, hogy végül ő jöjjön ki belőle jól. Úgy gondolta, semmi sem állíthatja meg és ez az önbizalom volt az, ami mindig előrevitte az életben. Viszont itt jön a csodálatos szó a "de". Lehajtotta kicsit a fejét.
- Ezért olyan nehéz, hogy jön Noel és jobban megsemmisít, mint bárki vagy bármi más. Ő a legnagyobb gyenge pontom.
Még ha fintorgott is és nagyon nem volt ínyére, be kellett ismernie. Ilyenkor azt érezte, bárcsak még erősebb lenne, hogy Noelen felülkerekedhessen. A fiú legyen az, akinek meg kell alázkodnia, nyelnie és hallgatnia, ahogy kiabál vele. De sajnos most nem képes erre, nincs elég ereje hozzá. Nem tudja eléggé gyűlölni a testvérét ahhoz, hogy ne erőszakolja meg önmagát és ne kerüljön vele ilyen helyzetbe. És most, ez az egészt felbolydult helyzet nehezedett rá a vállára. Büszke volt magára, amiért volt annyi bátorsága, hogy sírjon, mások előtt így mutatkozzon, hogy ne válassza az egyszerűbb utat és fojtsa el magában az indulatait, mint általában. De sajnos Médea nem értette őt ennyire, ezt pedig elmagyarázni sem lehet.
Amikor Médea megjegyzi, hogy sokat nyert ezzel, csak elmosolyodott és bólogatott kicsit. A kérdésére pedig nagy szemekkel pillogott rá. Nem gondolta volna, hogy érdekli, de látszik a lányon, hogy éppen a legbelsőbb gondolatát sikerült kimondania. Pedig talán szívesen megtartotta volna magának a kérdést. Ő pedig nem bírja ki, hogy ne kuncogjon a reakcióján és az azonnali visszakozáson.
- Szeretni...? Igazán keserédes dolog. Néha úgy érzed, ez az érzés tart életben, néha pedig biztos vagy benne, hogy belehalsz. De szerintem ez így van rendjén, egy kapcsolat sem zökkenőmentes és a rózsaszín felhő sem tart örökké.
Vigyorgott a lányra már a végén, aztán visszagondolt a régebbi mondataira. Úgy látszik Médea nem éppen a szociális kapcsolatok szakértője, mégis igyekszik. Talán ez alkotja ezt az aranyos oldalát, ahogy botladozik, szerencsétlenkedik másokkal, de mégis jó szándék vezérli végig. Kicsit irigyeli is Sára ezt a pozitív tulajdonságot, hiszen őt gyakorta csak az önös érdekek motiválják.
- Azt mondtad, nem volt még senkid, ugye? Hogyhogy? Szép és okos vagy, igazából tiéd a világ.
Valóban, ha Médea belátná végre ezeket és elhinné magáról, biztosan többre vihetné. Sára egyre tisztábban kezdi átlátni a helyzetet, de nem feltett szándéka megváltoztatni a lányt. Úgy döntött, csupán megmutat neki egy másik módját az életnek. Ha tetszik neki, rákap, ha nem, akkor sincs semmi baj.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Váratlanul találja meg a nő jobb keze, tényleg nem számított rá, de mostantól az ő kezében van a kontroll és a pálca. Azért mégiscsak durva, hogy a saját otthonában támadnak rá, és csak azért nem csapta még rá a narancshajúra az ajtót, mert nem átokkal támadott. Érzi, hogy nem csak úgy egy dühös szomszéd lehet, tehát ad egy lehetőséget a javításra a dühös hölgynek.
- Üdv, Haru Smith, Yarista Palarn, de gondolom, ez nem lepi meg – mutatkozik be ő is, de a pálcáját nem ereszti le. Amikor meghallja, hogy a fiatal nő Viko egy barátnője, dühös lesz. Az ilyen kicsinyes bosszúkat szánalmasnak találta mindig is, de Vikoért talán ő is megtette volna akkoriban. Mivel a lány próbálja eltenni a kezeit, ő pedig eleget párbajozott már, tudja, hogy hova indulnak óvatosan azok a szép kis kacsók.
- A kezeit pedig tegye előre pálca nélkül, különben kénytelen leszek rövidre zárni a beszélgetést – mondja elég komolyan ahhoz, hogy a Haru elhiggye. Közben surrogás, szárnycsapás (?) hallatszik a szobából, majd Yarista vállára telepszik egy minisárkány, ellenségesen rárikoltva a hívatlan vendégre. Egyelőre nem támad, látszik, hogy fegyelmezett jószág.
- Nézze Smith kisasszony, igaza van, megérdemeltem. De nem öntől, ebben viszont biztos vagyok. Úgy vélem, hogy nemigen van lehetőséged diktálni a kis bemutatkozásod után. Azonban… Viko miatt, hmm… - elgondolkodik, hogy valóban jó ötlet-e beengedni egy feldühödött barátnőt. Egyrészt bárki megsérülhet, ha túlzásba esnek, vagy lehet, hogy Roli nem fogja elviselni, amit hall és rátámad a narancsszín hajúra.
- Vikot szívesen be is engedném, még ha ugyanezt tenné is, mint a legjobb barátnője, aki nem tudja fékezni magát. Nem tudom, mit szólna hozzá, ha tudná, lehet, hogy szégyenkezne a barátja miatt? – kérdezi, majd int a fejével, hogy jöjjön be a lány.
- Fáradj be, de a pálcádat ott – mutat a bejárati kis szekrényre – hagyod. Különben kint maradsz, bármivel is jöttél – vált át tegeződésre ő is, ha már Haru megengedte ezt magának ismeretlenül. Utat mutat még a két fotelhez is, amik egymással szemben helyezkednek el.
- Rendben, foglalj helyet és majd meghallgatlak. A pletykák pedig már elsős korom óta velem járnak, szóval nemigen hatnak meg az üres vádaskodások. Viko viszont érdekel – várja, hogy Haru megtegye amire kérte, de ha nem teszi meg, amire kérte, egy pálcamozdulattal rácsapja az ajtót.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Inkább azt mondanám, hogy még mindig nem értem, mert sose voltam ilyen kapcsolatban senkivel, csak a külvilág felé igyekszem a legjobb formámat adni, de az mégis más. Könnyebb. Magam felé már nehezebb, de magammal szemben azért a hibáimat elfogadtam, és tudni, hogy nem vagyok tökéletes, úgy adni a lehető legjobbat kissé más. Bólintok azért arra, amit mond, és aláhúznám azt a majdnemet, de inkább nem teszem, csak hümmögök. Nem akarok beleszólni, és végképp nem akarom megbántani, ha már kezd összeállni bennem a kép, hogy nekem ez a helyzet történetesen magas. Túlságosan is. A második kérdés már sokkalta érthetőbb válasszal kecsegtet és szolgál, abból a szempontból, hogy mintha jobban rálátnék erre. Az eleve kizárt, hogy legyen nekem is testvérem, akivel ilyen kapcsolatom alakulhatna ki, mint amilyen Sárának van az öccsével, de az még lehetséges, ha nem is tartom valószínűnek, hogy legyen valakim egy szép napon. A csodák esélye szinte nulla figyelembe véve a természet rendjét, de mivel nem ismerem az összes szabályszerűséget, mégsem zárhatom ki őket. Érdeklődve hallgatom a válaszát, majd sikerült kimondanom egy olyan kérdést, amit aztán azon nyomban visszaszívnék, csak éppen már késő. Meglep, hogy kuncog, és érzem, ahogy fülig vörös leszek. Zavaromban újra nekilátok a gyűrűm csavargatásának, és fel se merek nézni, bár válaszol a kérdésre. Ismét csak hümmögni tudok, nem látom értelmét megjegyezni, hogy nem hiszek a rózsaszín felhőkben, sem az idilli kapcsolatokban, racionálisan végiggondolva mindkettő lehetetlen, vagy ha nem is az, hát legalább értelmetlen. A rózsaszín köd tulajdonképpen csak lassítja az igazság pillanatának elérkezését és súlyosbít egy esetleges katasztrofális végkifejletet, a problémamentesség meg éppen súlyos gondokra utal, például az értelmes kommunikáció teljes hiányára. Pszichológia az egész, és egyiket sem akarom megtapasztalni. Nagy levegőt veszek, talán mégis hozzáfűzhetnék valamit az egészhez, hogy ne fagyjon meg a beszélgetés, mint ahogy sűrűn megesik velem, ha ilyen témákra terelődik a szó, de nem igazán találok másik témát, hiába keresgélek. Talán az idő, de még mielőtt megszólalnék, Sára kérdez, olyat, amitől egy pillanatra ledermedek, és csak tátogni tudok, mielőtt hang jönne ki a torkomon.
- Én... nekem Asperger szindrómám van, enyhébb fajtájú autizmus... és szociálisan visszamaradott vagyok. Nem tudok kommunikálni, mint mindenki más, és általában túl hamar unalmasnak találnak. Senkit se érdekel, mennyit tudok a kígyókról vagy a mérgekről, vagy éppen a sakkról, mert csupa furcsa témával foglalkozom. Egyébről viszont nem nagyon tudok beszélni, és az emberek nem szeretnek hallgatni. Hamarabb hiszik el, hogy büszke vagyok, vagy bunkó, mint azt, hogy nehezemre esik egyébről beszélni, amíg meg nem szokom őket. Persze, ha nem ittam alkoholt, mert ha ittam, akkor az teljesen más... bár attól eltekintve mérget vennék rá, hogy Mihael is pont olyan idegesítőnek talált, mint bárki más ital nélkül. - mondom ki, amit ehhez most így hozzá tudok fűzni, majd felhúzom a lábaim magam elé a padra, átölelem a térdeim és mögülük pislogok rá. Kíváncsi is vagyok rá, mit fog mondani, tartok is tőle, noha megszoktam, hogy nem mindenki értékeli, hogy én más játékszabályok szerint játszom. Eddig viszont neki legalább nem volt baja vele, remélem, hogy ez ezután sem fog változni, mert hiába van olyan csúnyán hangzó neve a problémámnak, annyira azért mégse vagyok más én se, mint sokan gondolják. Na jó, szeretném azt hinni, hogy nem.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Médea hű önmagához és csak figyel, látszik rajta, hogy lassan sikerül felfognia a helyzetet. De csendben marad, nem mond semmit. Sára is úgy véli, hogy néha jó ötlet hallgatni, főleg, ha az ember nem tud mit mondani, de vele sajnos ilyesmi még nem fordult elő. Valami igazán nagy csoda kell ahhoz, hogy valaki vagy valami belefojtsa a szót. De a lány nem ilyen, ő pedig megérti és jelen helyzetben nem is zavarja. Az ölelése elmondott mindent, a hallgatása pedig talán nagyobb kincs jelenleg, mint a megjátszott okoskodás. Hiszen igazi átérzés nem lehet benne úgysem, főleg mivel Médeának se testvére, se szerelme.
Aztán amikor megkérdezte a lányt, hogy miért nem volt még senkije, hallgatta a válaszát. Nézte őt, nagy szemekkel. Szinte még be sem fejezte, amikor elkezdte kifejteni a véleményét.
- Ez a legnagyobb hülyeség, amit valaha hallottam. - Talán elég túlzás volt a valaha dolog, de akkor is, összevonta a szemöldökeit, úgy nézett rá. - Még ha tényleg létezik is ilyen betegség és nem csak beléd beszélik, hogy ez a bajod... akkor is csak egy borzalmas kifogás arra, miért nem volt még valakid.
Na igen, egy dologban tökéletesen hasonlított Noelre: hirtelen személyiség volt és gondolkodás nélkül vágta a másik szeme közé az igazságot. A saját bőrén tapasztalta, ez mennyire fáj, de most mégsem volt eszében, egyáltalán nem. Csak Médea tekintetét kereste és elkapta a kezét, amikor ismét a gyűrűjét piszkálta volna, már komolyan idegesítette az is, hogy ennyire feszeng és így látszik rajta.
- Ez csak rajtad múlik, Médea, ne fogd erre a baromságra. Ha ezt mondogatod magadnak, hogy beteg vagy és nem kellesz senkinek, hát, akkor minden bizonnyal nem is fogsz.
Na igen, ismét kimondta a gondolatait, nem félt tőlük. Tényleg így gondolta és büszkén felvállalta, ami ritkaság a mai világban. Közben inkább elfordult Médeától, tudta, hogy ilyenkor szikráznak zöld szemei és nem valami kellemes érzés, ha éppen felnyársalnak velük. De úgy döntött, jobb lesz, ha túlteszi magát ezen a helyzeten, legalábbis nem szedi szét a lányt darabokra. Nem, nem tudja megvédeni magát, fegyvertelennel pedig túl könnyű küzdeni, nincs benne semmi kihívás.
- Gyere, induljunk közben, sosem fogunk odaérni. - Mondta, miközben felállt és leporolta a popsiját. Gyorsan megigazította a haját, hogy normálisan nézzen ki. A táskájából elővett egy napszemüveget és felrakta, hogy eltakarja a szemeit. Sokkal összeszedettebbnek nézett ki, az ember meg sem mondta volna, hogy pár órával ezelőtt még élő zombiként járkált. Majd felvette a csomagját is és megvárta Médeát, csak utána indult útnak. Nem volt ő mérges rá, csak jobbnak látta nem ellene fordítani a haragját... még jobban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Úgy néz ki, hogy hatottak a szavai, és a narancs hajú lány is kezd lehiggadni, még a kezét is úgy húzza előre, ahogy azt Yarista kérte tőle. Nagyon rezgett a léc, hogy simán faképnél hagyja, Viko ide, vagy oda, nem szereti, ha kérdés nélkül ugranak a torkának, főleg nem teljesen idegen, bármennyire legyenek is csinosak. Azt meg pláne nem szokta meg, hogy lányok-nők próbálják meg átszabni a csinos ki pofikáját.
- Látom – mondja rezignáltan, miközben megérkezik Roli is, védekező pozícióba helyezkedvén el gazdája vállán. Láthatóan meglepődött Haru, de miért ne tette volna? Ritka látvány egy sárkány, még akkor is, ha ez egy jóval kisebb példány, mint egy telivér.  Még az emberi nyelvet is érti, amit Yarista nem fog a látogatója orrára kötni, rá fog jönni maga is, ha olyat mond, ami nem tetszik majd neki.
Amikor Haru elkezdi ecsetelni jövetele célját, elhúzza a száját. „Az állapotában” - visszhangzik a fejében, el tudja képzelni, hogy milyen rosszul lehet az Eperlány. Gyakorlatilag szégyenszemre elmenekült előtte, de őt is sokkolta a hír, és ez meggondolatlanságra sarkallta. Azóta viszont nagyobb a szégyen rajta, minthogy Viko szeme elé merjen menni, nem beszélve a Kati iránt érzett dolgokról. ~ Nem szerethetek két embert, az lehetetlen! ~ Végül Haru megteszi neki, amit kér, elég fair és bátor dolog a lánytól. Talán rosszul ítélte meg elsőre, ami persze nem véletlen a kezdő lépés miatt. Miután a lány lette a pálcát, ő is leereszti a sajátját, és megvárja, a míg a másik helyet foglal. Roli pedig elreppen a helyére, a kis állványra, ahol kecses kis sziklafészek van neki kialakítva. Azonban most nem hegyezi túlságosan kényelembe magát, hanem figyeli a jövevényt, majd a gazdáját. A szemeit ide-oda mozgatja a két fiatal között, majd felkapja a fejét, amikor Haru megemlíti, hogy szerinte éhes a sárkány.
- Nem, nem éhes. Nem fog bántani vélhetőleg – teljes biztonsággal nem meri kijelenteni, de ezt a kockázatot vállalnia kell annak, aki beveri a képét Yarnak Roli előtt. Haru viszont már nem figyel, hanem arra koncentrál, amiért jött. Vikonak kemény barátai vannak, végül is örül valamennyire, hogy lesz, aki a lelkét gyógyítgassa. Már csak a sajátjával nem tud mit kezdeni, reméli, hogy neki is lesz egy „Haruja”, aki segít neki ebben. Alapesetben Kati lenne az, de most… hát fogalma sincs, hogy mit kéne tennie, vagy kihez fordulnia.
- Sajnálom… - próbál mentegetőzni, látszik rajta, hogy bánja. Nem tudja helyrehozni már a dolgot, lehetetlennek tartja az egészet. Már az is lehetetlen, ahogy megtörtént, akkor hogyan is lehetne visszaállítani az egészet? Közben Haru folytatja, de Yarista továbbra is tanácstalan. Mit mondhatna? Ha még egyszer elmondja, hogy sajnálja, talán Haru megint bever neki egyet, sokkal okosabbat pedig nem tud mondani.
- Megértelek, habár én nem hiszem, hogy rátörnék valakire, de mások vagyunk, nem is igazán hibáztatlak, csak az első felindulásomban tettem ezt. Mondd meg, hogy mit vársz tőlem? Nem tudom jóvá tenni, nem is érdemelném meg. Hozhatok neked valamit? – észbe kap a végén, hogy mégiscsak vendég, még akkor is, ha nem a legkedvesebb neki, de az udvariasság ezt diktálja. Csak ül, és várja szemben lévő narancs hajú lány kérdéseit, vádjait, bármit, miközben ő rosszul van saját magától. Roli közben kényelembe helyezi magát, és lehunyja a szemeit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Jobbnak látom nem mondani semmit, ha nem lenne se okos, se hiteles dolog, úgyhogy inkább hallgatok egészen addig, amíg Sára nem kérdez tőlem. Egészen őszintén válaszolok, de még szinte a végére sem érek, máris kitör belőle a véleménye. Olyan vehemens és határozott, hogy hátra is hőkölök a meglepetéstől, majd amikor betegséget mond szindróma helyett, mégis sikerül visszanyerni a lélekjelenlétem és kezem megemelve szakítom félbe, már ha sikerül.
- Ez... ez nem betegség. Ez egy mentális állapot, és azt jelenti, hogy a nagy többség számára furcsa lehetek, de igazán lehet vele élni. - mondom, amint szóhoz jutok, hiszen azért én sem gondolok úgy magamra, mintha beteg lennék. Ezt nem oldja meg gyógyszer sem, bár inkább azért nem szeretem a betegség kifejezést használni, mert az olyan végzetesen hangzik, ebbe viszont nem lehet belehalni. Túlzás lenne. Az sem kevésbé meglepő számomra különben, hogy elkapja a kezem, és bár érzem valahogy ösztönösen, hogy a szemembe nézne, mint mindenki más, mégis igyekezni kerülöm a tekintetét, mint általában bárkiét, még a saját apámét is, mert megőrjít a szemkontaktus, elveszítem tőle minden józanságom, racionalitásom, összezavar és szétesik a kép tőle. Nem hiányzik. Inkább magam elé pislogok továbbra is, és megrázom a fejem az újabb hozzáfűzésre.
- Csak furcsa vagyok, és még nem találtam egy másik olyan furcsa embert, amilyen én vagyok, hogy el tudjon viselni minden rigolyámmal. - mondom felpillantva az arcára, és el is mosolyodok. Nem gondolom, hogy ne lenne kint valahol valaki, akivel jól megérteném magam, csak még nem találtam meg. Talán azért nem, mert várni könnyű, keresgélni viszont önbizalom kéne, és nekem olyanom se nagyon van, de ettől még hiszem, hogy lesz valahogy. Ennél jobbat nem tudnék most mondani, mint amit közöltem, de tartok tőle, hogy akad még válasz részéről. Várakozásaimmal ellentétben azonban teljesen más ötlettel jön elő, amire hálásan szusszanok fel, kiengedve a gyűlni kezdő szorongó érzést a gőzzel együtt, és felkelek én is. Igazítok egyet a ruhámon, leporolom, arra az esetre, ha poros lennék, majd  vállamra veszem a táskám, és részemről már mehetünk is.
- Messze van? - kérdezem, amikor már elindultunk, hogy annyira csend mégse legyen most már, csak éppen ennél jobbat nem tudok hirtelen kitalálni, akármennyire is szeretnék. Úgy érzem, ez az egyik legfőbb baj velem, hogy itt bukom a beszélgetéseket, de ha Sárának nem gond... nem is értem, hogy nem tűnik fel, hogy nem gond, de inkább nem kérdezem meg. Most nem. Még nem. Az utat figyelem inkább, hogy orra ne essek véletlenül sem, és hallgatok szépen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Kicsit meglepődik Sára is, amikor Médea megemeli a kezét. Csupán ezt a kis meghökkenést használhatta ki arra, hogy beszéljen, de ez épp elégnek tűnt számára. Sára még figyelt is rá, arra, amit mondott. Jó, legközelebb nem nevezi betegségnek, mert valóban nem az.
- Az, hogy minek nevezem nem változtat a mondandóm lényegén.
Le kellett szögeznie, mielőtt még folytatta volna. Médeán látszott, hogy nem tetszett neki a helyzet, de Sára ingerült volt. Nem találta magát, kicsit elvesztette az önkontrollt. Persze, ha igazán kifakadt volna, valószínűleg a levitás már rég sírva menekült volna haza. Visszafogta magát a kedvéért, de még így sem mert rá nézni, fel sem pillantott. Ez is zavarta, de nem jegyezte meg, hiszen nem irányíthatja minden mozdulatát. Már azt is megbánta, hogy Médea gyűrűjét megállította. Nem, ő nem az a basáskodó, ingerlékeny szörny, amivé most vált. Mégis, mit tett a lány, hogy ennyire ellene kell fordítania a haragját? Semmit nem tett. Nem hibás semmiért, ő mégis úgy kezeli most, mint valami háborús bűnöst.
Nem is válaszol a következő megállapítására a furcsa emberekkel kapcsolatban. Már régen rossz, ha elhatározza, hogy ő furcsa, szerinte nem is az. Sára szerint egyszerűen olyan, amilyen és nem kéne törődnie azzal, hogy milyen is ez valójában. Akármilyen is, mindig lesznek személyek, akiknek ez nem tetszik majd. És olyan is, mint Sára, akinek tökéletes úgy, ahogy van. Ezért áll fel inkább, menni akar, el akarja takarni a gyengeségét. Túlságosan megnyílt neki, nem tesz jót a kapcsolatuknak, már most érzi. Inkább visszazárkózik a kis szerepébe, amibe folyamatosan beleerőlteti magát. Élvezi még egyáltalán? Ez senkit sem érdekel.
- Már nem annyira. - Mondta, miközben megigazította vállán a táskát. Aztán persze haját is megigazgatta kicsit. A ház közelébe érve vett egy mély levegőt, megfeszítette magát, erőt vett magán. Az ilyenekhez mindig fel kellett készítenie magát némileg. - Sajnálom, semmi jogom nem volt beleszólni.
Csak halkan mondta a lánynak, fejét kissé lehajtotta. Olyan feldúlt volt még mindig, a vihar tombolt benne. Képtelen volt normálisan viselkedni, visszafogni magát. Szomorú mosoly kúszott arcára.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Székesfehérvár
Sára

Igazán érdekes itt ülni, és arról beszélni Sárának egy egész mondat erejéig, hogy miért is nem sorolom magam a betegek csoportjához. A válasz egyszerű: nem tartom magam betegnek. Van egy kis bibi velem, ahogy azt kiskoromban az orvos megpróbálta megfogalmazni, mostanra meg úgy írom le az egészet, hogy a magas IQ-hányados alacsony szociális és érzelmi intelligenciával jár együtt, mindezt pedig enyhe figyelemzavar fűszerezi, hogy véletlenül se legyen unalmas az életem. Nem fogok sírva menekülni, bár meglep a kifakadása, csak hát ezzel együtt is tudom, hogy az emberek ezerféleképpen fogadják és reagálnak rá. Ő éppen így. Apu például kezdetnek nagyon letört, emlékszem, hogy nem tudta, mihez is kezdjen velem igazán. Aztán felfedeztük, hogy egyformán rajongunk a kígyókért. Na jó, én egy kicsit jobban, de ő is szereti őket, ez nem vitás, és onnantól már jobb volt minden. Veszek egy nagy levegőt, kifújom lassan, és közben elszámolok tízig. Összezsugorodott a gyomrom, de nincs semmi vész. Semmi vész. Azt már tényleg nyugodtan jelentem ki, hogy tudatában vagyok a furcsa mivoltomnak, de ezzel nem kell mindenkinek egyetérteni, és gond egy szál se. Remélem, hogy van valahol egy másik ember, akinek majd pont én fogok kelleni, ha meg nem, akkor szerzek egy terráriumot és pár kígyót, legyen mire ráhúzni, hogy fallikus irigységtől szenvedek, és megrekedtem a ki tudja melyik freudi korszakban, de kit érdekel. Várom, hogy folytassa, amit elkezdett, még fel is pillantok rá, de nem teszi, helyette az indulást szorgalmazza. Felkelek, vállamra veszem a táskám és mehetünk is, amerre vezet, hiszen én nem ismerem az utat, és még csak ki sem ismerem magam errefelé, mert sose jártam. A bocsánatkérés azonban váratlanul ér. Meglepőbb, mint az iménti reakciója, azt hiszem, annyira, hogy meg is állok. Ráemelem a tekintetem, majd megrázom a fejem, sőt a végére el is mosolyodom.
- Semmi baj, tényleg. Igazából nem szoktam elmondani sok embernek, mert nem tartom mentségnek arra, hogy kevés emberrel vagyok jóban. Azt például kifejezetten nem szeretem, hogy minden intézményben a pszichológus az első, akivel beszélgetek, és mindenki az integrációmat igyekszik elősegíteni, amikor a legtöbb emberrel egyszerűen nem akad közös témám. Cseppet zavaró tud lenni... - húzom el a szám a végére, mert így is érzem, majd szusszantok egyet megkönnyebbülten, aztán megvonom a vállam.
- Azért egy kis itallal egész normális tudok lenni, azt hiszem. Valami hihetetlen, hogy önszántamból belebámultam Jamie szemébe például, mert általában zavar a szemkontaktus, de akkor pont olyan volt, mintha enyém lenne a világ. Mondjuk a vége azért égőre sikerült, de amúgy... azt hiszem, egészen jó hatással vagy rám - mondom, miközben újra elindulok, és csak szemem sarkából pillantok rá. Soha senki nem volt még olyan kitartó, hogy elcibáljon bulizni, meggyőzzön egy tetoválás szükségességéről és értelmességéről - még akkor is, ha ezzel Japánban például elestem mindenféle munkalehetőségtől, ha egyszer az jutna eszembe, hogy ott akarok élni -, vagy csak úgy rávegyen, hogy jöjjek vele családlátogatni pár napra. Hogy csinálja, hogy nem, kiforgatja a világomat a sarkaiból, és bármennyire is tudom, hogy furcsa vagyok, mindig sikerül ezt újabban valahogy feledtetnie. Egészen normálisnak érzem magam utóbb, hiába tudom, hogy azért még megvannak a magam furcsaságai bőven.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Végül megoldódni látszik a dolog. Haru nevű furcsaszín hajú lány, vagy nő végül mindenbe belemegy, amit Yarista természetesen értékel, nagyon is. Megkínálja ugyan, de nem váratlanul Haru nem iszogatni jött, hanem rögtön a tárgyra tér. Yarista is helyet foglal, és egyre kellemetlenebb neki az egész helyzet. Tudja, mit érezhet a lány, vagy legalábbis van sejtése róla, és azt is tudja, hogy nem helyes, amit tett, de akkor ez tűnt a legkézenfekvőbb megoldásnak. De lehet, hogy inkább ez volt a legegyszerűbb? Sosem derül már ki, és mivel jelenleg fogalma sincs, hogy mi legyen Vikoval, Katival, nem egyszerű a narancshajú hölgy szemeibe néznie. Viszont muszáj összeszednie magát, mert tudja jól, hogy neki kell először.
- Tudom, hogy hibáztam azzal, hogy elmentem, és nem hagytam Vikonak más lehetőséget. Talán igazad van, és szembe kell néznem legalább egyszer még vele. Valóban szerettem, vagy szeretem, magam sem tudom, hogy jelenleg mit érzek. Az a baj, hogy mindent érzek, és nem tiszták az érzéseim, sem az egyik, sem a másik lány irányába. Értsd ezt úgy, hogy nem tudom, hogy hogyan kellene éreznem, mert mindkét lány… közel áll hozzám, és tudom, hogy ez önző dolog. Nem hiszem, hogy megbocsájtható a dolog, amit csináltam, bármennyire is kevéssé tehetek róla. Tudom, ezt nehéz elhinni, vagy nem is lehet, de attól még… Mindegy, nem fogok magyarázkodni, tökéletesen felesleges – hiába is mesélné el Harunak, hogy ha iszik, akkor nem tud a világáról sem, és éppen úgy cselekszik, ahogy akkor kattan az agya. Hiszen, mielőtt megtörtént volna baj, nagyon durvát veszekedett Katával, ami után nem éppen a szőnyegvizsgálat a következő dolog, ami bárkinek is eszébe jutna. Ráadásul nem érzi úgy, hogy ez bármi alól felmentené, ezért sem próbál meg kibújni a felelősség alól, meg ugye azért sem, mert nem akar. Vállalja a felelősséget minden tettért, sosem volt ez másképp. Ekkor viszont feláll.
- Ne haragudj, magamnak hoznék azért valamit – mondja és gyorsan kimegy a konyhába. Roli pedig az egyik szemével figyeli a lányt, pontosan addig, amíg Yarista vissza nem érkezik egy ásványvízzel, és tálcán két pohárral.
- Ha mégis kérnél – mondja egyszerűen, majd tölt magának és meg is issza a felét. Majd visszacsavarja a kupakot, és leteszi a tálcára a vizet is. Nézi a lányt, nem tud mit mondani neki. Eszébe jut az egész, az elejétől a végéig, de továbbra is meg van kötve a keze, és kétfelé húz a szíve.
- El fogok menni hozzá, mindenképpen. Sajnálom, hogy csalódnia kellett bennem, és azt is, hogy veled így találkoztam. Értékes barát vagy – mondja kissé csendesebben, mint szeretné, az arca természetesen szomorúságot mutat. Nagyon kényelmetlen neki a helyzet és nem tud mit csinálni ezzel.
- Ha szeretnél, kérdezhetsz, szívesen válaszolok. De nem fogom tudni megmondani, hogy mit érzek, magam sem tudom. Bármi egyébre viszont tudni fogom a választ, akár az esetről is kérdezhetsz, ha szeretnél, nem fogok nemet mondani – hátradől, és várja az újabb kérdéseket, ha lesznek. Arra azért kíváncsi, hogy vannak-e ilyenek, vagy Harunak ennyi volt a terve.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Az álmos angliai kisváros még épp csak ébredezik, de az egyetlen nagyobb dombján álló gyógyintézményben már másfél órája megkezdődött a reggeli műszak. A nővérek már most elkönyvelhettek két hisztériás rohamot, egy depressziós összeomlást és egy, a közre veszélyesebb elementalista is pont ma gondolt arra, hogy jól rájuk hozza a frászt. Általában nem szokott ennyire nagy lenni a nyüzsgés, de ma bizonyára a bennfekvő páciensek is megérezték, hogy valami történni fog. Az itteni betegek amúgy is nagyon érzékenyek a változásokra, még ha azok kisebb volumenűek is, és talán őket nem is érinti. Mindazonáltal észlelhették az előkészületeket, az összesúgó nővéreket és az igazgató úr virágos jókedvét. Bár azt hozzá kell tennem, hogy a doktor úr, vagy, ahogy kollégái hívják, Stiles professzor mindig igencsak boldognak tűnik, a legtöbbször külső szemlélők számára indokolatlanul. A bennfentesek azonban mindig tudják, hogy épp mitől olyan mosolygós a doki. Általában nem nehéz elérni, hogy fogát mutogatva lágyan felnevessen, és aztán ezzel a kacajjal bearanyozza a saját és mások napját is. Elég egy aprócska figyelmesség, egy jól előadott vicc, vagy egyszerűen csak az, hogy ma is felkelt a nap. Biztos van, akit az efféle mentalitású emberek irritálnak, de az intézet dolgozói és lakói nagyon is kedvelik a doktort, és vallják, hogy sokkal jobb a közérzetük, ha látják őt mosolyogni, mintha a professzor vidámságából beléjük is átszűrődne valamennyi.
Mostanában John Stiles nemcsak boldog, de izgatott is, hiszen egy régi évfolyamtársa hozzá küldi gyakorlatozni egyik tanítványát. Mellesleg elképzelni sem tudja, hogyan lett Ádámból tanár, főleg azok után, hogy milyen zabolátlan diákja volt a Roxfortnak. De azt elismeri, hogy az elemi mágiához már régen is különösen értett, még ő, John is tudott tanulni pár dolgot tőle diákkorukban. Most azonban neki már saját kutatóintézete van, ami egyben boldogságának legalapvetőbb és legfőbb forrása.
John jelenleg azonban nem tartózkodik szeretett intézetében, helyette a település vasútállomásán áll, és a láthatárt lesi szinte kisfiús lelkesedéssel. A vonatot megpillantva széles vigyort villant a közlekedési eszközre, majd türelmesen megvárja, míg az megáll. Most már csak a lányt kell meglelnie.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Projektmunka 1. nap, 9:30, Megérkezés, körbevezetés, eligazítás
Anglia, Elementalisták Lelki Egészségét és Mentális Erejét Kutató Intézet (pontos helymeghatározás nem lehetséges)

Elemista képzésének megkezdése óta igyekszik szorgalmasan tanulni és minden apró részletre odafigyelni. Rengeteget olvasott a négy elemről, valamint a keleti és nyugati összehasonlításokról, hogy tisztább kép álljon benne össze saját erejét illetően. Nincs neki sem könnyű dolga (ahogy a többi tanoncnak sem), hiszen Ádám is elmagyarázta már az első órán, hogy a levegő a legszabadabb a négy közül, így elég zabolátlan is. Pusztító mértékét tekintve még mindig a tüzet tartja a legveszélyesebbnek és valahol mélyen örül, hogy nem pyromágia tört fel bensőjéből azon a balszerencsés délutánon édesapja, mostohája és Ádám színe előtt. Azt nehezebb lett volna eltussolni, mert Claire fél a tűztől és biztosan sokkot kap helyben.
Oktatásának része, hogy gyakorlatoznia kell egy hetet egy tapasztalt elemi mágus szárnyai alatt. Az, akihez ő jelentkezett szülői (illetve esetében gondviselői) engedéllyel, ha jól értette, egyfajta pszichológus, vagy inkább pszichiáter a mágikus világban. Az intézet természetéből fakadóan érthető, hogy kellett az engedély, és nagyon is örült, hogy megkapta Ádámtól. Alaposan felszerelkezett az útra: bepakolt néhány súlyosabb könyvet a lelki egészség témaköréből (Tilda nagyon aranyos, megengedte, hogy kivigye őket az iskola területéről egy hétre), egy termosznyi teát, kapott szendvicset és felpakolták a vonatra. Párizsban váltott, Calais-ben ismét, majd Londonban is átszállt és ebben a szent percben gördült be a kis vasútállomásra, ahol John Stiles elméletileg várja.
Gyors mozdulatokkal összeszedi a holmiját, nevezetesen a táskáját (amit Ádám megáldott egy kis tértágítással a könyvei miatt) és a kabátját, majd a többi leszállóval együtt óvatosan letipeg a peronra, hogy a vonat tovább indulhasson: a füttyszó felhangzik, a kerekek görögni kezdenek és a szerelvény előbb csigalassúsággal, majd fokozatosan felgyorsulva kigurul a vasútállomásról. Odahaza volt annyi sütnivalója, hogy megkérdezze Ádámot, nagyjából hogyan néz ki Stiles professzor? A leírás szerint magas, barna hajú, mosolygós férfit kell keresnie, akiből árad a jókedv. Ezt elég pontatlan leírásnak tartja, mert a szemszín, a nagyjábóli testfelépítés és néhány egyedi jellemző, mint a ruházat, értékes szűrőkként funkcionálnának a félreértések elkerülésében. Ádám azonban csak ennyi információra korlátozta le az ismertetést, a többit pedig rábízta. Az egyetlen ember, akire most kapásból illik, hogy derűs a hangulata, magas és barna hajú, ott áll a peronon nem messze tőle és láthatóan senkit nem közelített meg, pedig a vonat már elkezdett haladni. Úgy dönt hát, hogy próba-szerencse alapon megközelíti a férfit és legrosszabb esetben információt kér tőle, elvégre egy olyan faluban vannak, ahol elemi mágusokat kezelnek egy intézetben- nem lehet mindenki mugli, valaki csak ismeri John Stiles-t így vagy úgy.
- Jó reggelt kívánok! Elnézést, ... hogy megszólítom a semmiből, de ... keresek valakit és... nos esetleg hátha ismeri. Helybéli elméletileg, a neve John Stiles professzor.... Volt szerencséje hozzá? – Nagy szemeket mereszt, mint mindig, ha egyszerre információt is kér és zavarban van, ráadásul az egyik lábáról a másikra álldogálás jelzi, hogy tényleg nem érzi komfortosnak ezt a kérdezősdit, sőt ildomosnak sem, de valahol el kell kezdeni a mesét. Tegyük hozzá, hogy eléggé fáradt, ordít ez az arcáról is, mert hosszú vonatozáson van túl, még ha mágikus szerelvényeket is váltogatott, hat óra az hat óra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Lin - Párizs környéke

Hosszú egy percig tart a csönd a lány szavai után: egyesek felszisszennek és azt suttogják, „pofátlan” , mások viszont megcsóválják a fejük és somolyogva villantják sunyi tekintetük főnökükre. Nyilván remélnek valamiféle látványos reakciót, de a szőke vendéglátó teljesen nyugodt mosolyra fakad a szünet végén. Előzőleg felült az asztalra a lánnyal szemben, de most mégis lecsusszan és közelebb sétál. Egyetlen kézintéssel jelzi, hogy távolodjon, sőt hagyja el a szobát mindenki; egyedül is le tudná kapcsolni a kisasszonyt, ha szükséges. A férfiak némán engedelmeskednek a fiú kimondatlan parancsának, egyesével elhagyják a szobát és bezárják maguk mögött az ajtót.
- Kérem, foglaljon helyet előbb és próbáljon lehiggadni. – Heveny kézmozdulattal int a fotelek felé, melyből pontosan kettő van féloldalasan egymás felé fordítva, köztük egy kisasztallal kiegészülve. Ő maga szemben helyezkedik el, pálcáját elővéve elővarázsol egy kancsó teát és két csészét, ha mégis kérne a lány valamit, s tölt magának az érezhetően menta illatú, forró folyadékból.
- Tisztában vagyok vele, hogy Monsieur Saint-Venant-nal érkezett és leromboltuk a meghitt pillanataikat. Ezért elnézését kérem, természetesen. A probléma az, hogy az úriembert másképp nem tudom utolérni, ugyanis elzárkózik mereven bármiféle kommunikációtól velem. Kénytelen voltam gyártani egy külön bejáratú meghívót neki. – Jelentőségteljesen pillant Aileenre, hogy éreztesse, mit is ért a meghívó alatt.
- Mennyit tud róla, mademoisselle? – Szemeiben végre némi érdeklődés villan Lin iránt. Hátradől a magas támlájú, karfás fotelben és míg a lány (remélhetőleg) beszél legalább egy keveset, kortyolgatni kezdi a teát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Számítok néhány dologra mondataim után, még egy pofont is belekalkulálok a lehetőségek közé, de végül nem következik be egyik sem az általam vizualizált események közül. Helyette a szőke srác talpnyalói és társai a főnök intésére elhagyják a termet, ami furcsa módon nagyobb aggodalommal tölt el, mintha még kétszázan lebzselnének körülöttünk. Nem tudom, miért, de a fiú társasága nyugtalanít, valamiért rosszabb aurát érzékelek a közelében, mint, ami Mihaelre jellemző. Ez vagy azért lehet, mert a szerelem nemcsak vak, de el is vakít, és emiatt nem látom a rellonos jellemhibáit annyira súlyosnak, vagy, mert a közelemben álló, nyugodtan mosolygó alakot sokkal veszélyesebbnek, és jobb szó híján gonoszabbnak észlelem, mint Mihaelt valaha.
Bár a fickó hellyel kínál, én maradok állva, semmi kedvem közelebb kerülni hozzá, éppen elég, hogy rossz érzéseimtől kezd megfagyni bennem a vér. Melleim előtt összefont karjaim nem engedem le, ezzel is leplezni tudom kezdődő remegésemet. Úgy érzem, nem lenne jó dolog kimutatni a félelmemet, főleg, hogy valójában még nem is csinált semmi olyasmit, amivel megijesztett volna. Mégsem akaródzik közelebb mennem hozzá.
- Nyugodt vagyok, teljesen, és nem kívánok leülni, jó így nekem állva is - utasítom el, rendesebb társaságban kedveskedőnek számító, ajánlatát.
Figyelem, ahogy az asztal mellett tevékenykedik, és továbbra sem kívánom megkóstolni azt a löttyöt, elvégre ki tudja, mi lehet benne. Próbálok higgadtnak tűnni, ami egészen jól is megy, még alig észlelhető remegésem ellenére is, egészen addig, míg meg nem említi a "meghitt pillanatainkat". Még jó, hogy nem iszok, mert biztosan félrenyeltem volna. Érzem, ahogy a vér az arcomba szalad, szinte süt a forróságtól. Legalább megfagyni már nem fogok a félelemtől.
- Egyáltalán nem tölt el örömmel, hogy én lettem a meghívója. Azt meg egyébként sem értem, hogy honnan veszi, hogy érvényes vagyok. Lejárt papírral sehol nem megy sokra.
Kicsit későn veszem észre, hogy milyen ügyesen vágom magam alatt a fát, de ez most már mindegy. Valóban nem értem, hogy miért gondolja, hogy én vagyok a kulcs ahhoz, hogy találkozhasson Mihaellel. Ez az első randink, már, ha annak lehet nevezni egy megegyezés rám eső felének betartását, és korábban nem is nagyon találkoztunk. Valószínűleg semmit nem jelentek neki, csak el akarta ütni valahogy az estéjét, és épp kéznél voltam.
- Semmit nem tudok róla. Igazából itt találkoztunk. Tudja, én angol vagyok, pár napot átjöttem ide turistáskodni. Találkoztam egy helyes fickóval, meghívott egy italra, de semmi több. Valójában még azt sem tudom, hogyan hívják - felnevetek, és összességében próbálom játszani az úri hölgyet, ha már ez a furcsa fiú úriemberesdivel akarja elütni az időt. Annak azonban örülnék, ha valaki megmagyarázná, hogy miért is akarom megmenteni Mihael. Elvégre úgy tűnik, ezt teszem, miközben minden szavammal egyre mélyebb gödröt ások magamnak. Lassan már állva eltemethetnek benne. Lehet, ez is lesz a vége, bár nem vagyok tisztában vele, hogy a francia maffiánál mi a szokás a hullák eltüntetésére. Ha túlélem, lehet, megkérdezem Mihaelt. Csak, hogy tisztában legyek vele.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Félelmem szép lassan elpárolog, és harag veszi át a helyét. Iszonyatosan idegesít, hogy láthatóan mindent úgy tesz, mintha nem akarna ingerelni egy közveszélyes őrültet, vagy éppen nem szeretne elüldözni egy félős nyuszit. Kiszámítottnak tűnő mozdulatai, hanglejtése mind-mind azt a célt szolgálják, hogy megnyugodjak, legalábbis én így érzem, és emiatt kezdek dühös lenni. Komolyan ennyire nyúlbélának tűnök? Mi vagyok én, a hercegnő, aki porosodva várja, hogy majd jöjjön a herceg és megmentse? Meg egy frászt!
Zavarom, amit Mihallel való kettősünkre vonatkozó szavai váltanak ki, tovább fokozza ingerültségemet, lassan már a haragtól remegek, és nem a félelemtől. Persze külső szemlélőnek nem szúrhat szemet a kettő közötti különbség, legalábbis nagyon remélem, hogy azért a fickó nem ennyire jó emberismerő. Különben is honnan tudna rólam bármit is?
A következő pillanatban majdnem leejtem az állam, mikor a nevemen szólít. Ezt meg honnan a búbánatos kutyafüléből tudja? Nem kell sokat várnom, hogy megtudjam, és közben olyan dolgokat is az orromra köt, amit lehet, hogy nem kéne tudnom. Legalábbis nem így, és pláne nem tőle kéne megtudnom. A fiú pálcájának ütése nyomán a közelükben álló tükörben képek jelennek meg. Számára csupán bizonyítékok, illetve egy terv megszületésének részét képezik, számomra azonban többé-kevésbé kedves emlékek. Inkább többé, mint kevésbé. Csodálkozó arckifejezésem elárulhatja számára, hogy néhány képkocka nekem is újdonság. Sosem hittem, hogy Mihael tényleg érdeklődik utánam. A legtöbbször úgy véltem, hogy csupán a véletlen játéka, hogy folyton egymásba botlunk, és csak azért viseli el a társaságomat, mert szórakoztatja a piszkálásom. Na, meg, mert nőnemű vagyok.
A képek azonban mást sejdítenek, ha nem is szerelmet vagy bármilyen más komoly érzelmet, de legalábbis vonzalmat. Még szerencse, hogy a fiú folytatja megkezdett beszédét, nekem addig sem kell megszólalnom. Egyébként nem is tudnék mit mondani ezek után. Ehhez nekem minimum egy hét kéne, hogy megemésszem! Mit akar ez most tőlem? Nem hogy inkább békén hagyna, hogy illően feldolgozhassam a frissen szerezett információimat! Ő meg játszadozhatna valaki mással. Persze nem gondolom, hogy ez mostanában be fog következni, főleg azok után, hogy ügyesen leleplezte a hazugságomat. Na, de hát fogalmam sem volt, hogy ennyit tudnak. Több dologgal vannak tisztában a kapcsolatunkat illetően, mint mi magunk. Ez azért ijesztő, és egyben felháborító is. Akárcsak a lenéző hangnem, amin befejezi végre a locsogást.
- Ezek után minek? - kérdezem vállat vonva, elvégre én is tisztában vagyok vele, hogy lefülelt, ha nem ismerem el a vereséget az nem csak simán gáz lesz, de egyenesen szánalmas. Csak az tarthat ki a hazugságai mellett, akinek a kezében ott virít legalább egy ütőkártya, nekem azonban még lapot sem osztottak, így aztán elég nehéz lenne folytatni a kamuzást. - Azért azt elárulhatná, hogy mit akar Mihaeltől. Legalább addig sem unatkozunk.
Félelmem elszállt, a fiú nem érdekel, minél előbb ki akarok innen jutni, hogy aztán Mihaelnek szegezhessem a kérdéseim, vagy legalább láthassam. Talán még meg is ölelném. Bevallani is nehéz, de hiányzik a sárkánysrác.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Fel nem tudja fogni, mit keres ez a kétballábas lány Budapest egyik legsötétebb helyén. Az, hogy Ő mit keres itt, nem kérdés, de közszemlére sem fogja tenni, az biztos. Még csak az hiányozna, hogy elterjedjen a hír az iskolában, hogy vidáman seftel szünidőben és a suli közvetlen környezetében. Nem kér aurorokat a nyakába, köszöni szépen és valamiből fenn kell tartsa most már magát. A mai üzletelés sikerrel zárult végül is, ezért is olyan „megértő” (ha a tónust nem vesszük figyelembe) Linnel, de még ki is húzza a csávából, ha már volt olyan ügyes és okos és ne mondja még, micsoda, hogy követőket szerzett maga mellé, illetve a hátához. Más esetben valószínűleg elhajtotta volna a kéretlen csajt, aki ráakaszkodik, de Lint már csak azért sem koptathatja, mert nagyon könnyen utána lehet járni, kivel találkozott utoljára a lány és ki lehet részfelelős egy esetleges eltűnésért. Vagy csak ő túl paranoid, de kapásból számtalan módszert tudna felsorolni, amik a szálakat hozzá kötnék egy nyomozás során. Na nem, ilyesmi nem hiányzik a fejére. A végén még Michelle megsimogatná lábbal a gyomrát is a helyéről puszta szívjóságból.
Barbie bocsánatkéréssel kezd- ettől már feljebb vándorol a szemöldöke picivel, de nem szól bele, csak hagyja beszélni. Felettébb érdekli, hogy ez a nyuszi levitás hogyan kavarodott ide. Na és hol hagyhatta a fiúját? Azt ni, azt a bevásárlókocsit, aki mindig ott kerekezik mellette és elég tenyérbemászó búrája van. Vagy nem is a fiúja? Olyan édes mindegy végső soron. Hagyja inkább beszélni a szöszit, míg tart a szufla – nevezhetnénk udvariasnak is a borzasztó modorú rellonost- , de magában már forgatja a szemét bizonyos pontokon, hogy „Májgád, hagyd már abba! „ .
- Azt mindjárt sejtettem, hogy a nagymamád máshol lakhat. Meg az egész pereputty. Meg te magad is. – A kedvességéért továbbra sem kap majd Nobel díjat, sőt a szarkazmusa a késeinél is precízebb. Mindenesetre megforgatja a szemeit ezúttal tényleg látványosan a testőrködési kérdésre és mellékel egy szusszantást is. Kotorász kicsit a zsebében, majd elővesz egy kisebbfajta tasakot, megfogja a lány jobb kezét csuklónál és felfelé fordítja az egész kacsót, hogy beletehesse a tasakot.
- Perui instant sötétségpor. Ha neadjisten vérengző trollok közé keveredünk két perc múlva, elszórod és elslisszolsz délnyugati irányba, megértetted? Nem hiányzik, hogy rám fogják a kizsigerelésed, vagy bármi mást. – Borzalmas, hogy a mai kölyköket mennyire nem tanítják a minimális önvédelemre, vagy találékonyságra. Hogy lehet, hogy ez a lány mindenféle zsebkés, bénító tű vagy sötétségpor nélkül lavíroz egy ilyen sikátoros, bűzös helyen? Oké, azt elfelejti számításba venni, hogy nem mindenki olyan gyári hibás, mint ő és nem azon forog az esze 24/7-ben, hogy ki próbálja meg legközelebb eltenni láb alól. Azért magában el kell ismernie, hogy a lány mai összeállítása nem irritáló és még a modora is leszámítva a nyalós részt, egészen helyén van. Ennek tiszteletére hajlandó a másik, szabad kezét az övébe fogni és megindulni vele az utcán, mint akinek semmi jobb dolga nincs a barátnőjével való sétától egy koszos, lepukkant helyen.
- Azt hittem, semmi közöd Magyarországhoz amúgy? Vagy turistaként tévedtél ide? – Gondolatban megdicséri önmagát egy vállon veregetéssel, hogy beszélgetést kezdeményezett- addig sem jön elő egyikük üldözési mániája sem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Bár Ádám küldött képet a hozzá érkező lányról, az most nincs nála, talán nem meglepő, hogy bizonyos esetekben nagyon szórakozott tud lenni. Mikor ezt kollégái hébe-hóba a szemére vetik, mosolyogva megjegyzi, hogy, ha nem lenne az élet egyes területein szétszórt, nem is nevezhetné magát igazi professzornak. Persze a kép hiánya nem akadályozza abban, hogy felismerje a tétován ide-oda pillantgató kislányban potenciális gyakornokát. Éppen elindulna felé, amikor láthatóan a lány is őt nézi ki magának, így hát várja, hogy Runa odalépegessen hozzá, és feltegye az őt érdeklő kérdést.
- Hát nem tudom, hogy szerencsének lehet-e nevezni. Tudod eléggé mogorva egy ember, és a legtöbbször kiabálva kommunikál az emberekkel. Szerintem a kollégái is utálják. Ott a domb tetején van az intézete - mutatja meg szeretett intézményének épületét, miközben magában már olyan széles a mosolya, hogy, ha azt most a valóságban is produkálnia kéne, valószínűleg nem állna meg a füleinél, hanem körbeérne a fején. Persze azt még nem is említettem, hogy a prof imád viccelődni, ami miatt az általa kezeltek odavannak érte, a kollégái meg Pókembereset játszva idegileg a plafonon vannak tőle. Na, persze ettől függetlenül kedvelik Johnt, de néha már túl erősnek érzik a "vicceit".
- Ha gondolod, felkísérlek. Vagy netán nem oda készülsz? - néz kérdően a lány csomagjára, és még azt is megkérdezi, hogy viheti-e helyette a nehéznek tűnő táskát. Ha a lány beleegyezik, akkor elvéve tőle, a vállára is dobja azt rögtön. Reméli, hogy nem ijesztette meg nagyon saját maga erősen eltorzított jellemzésével, de persze az is sokat elárul Runáról, ha megrémült a szörnyű emberként lefestett igazgatótól.
Johnt egyedül az komorítja el, ha arra gondol, hogy Ádám akár már fel is készíthette a lányt egy effajta tréfára, elvégre a volt kviddicsesnek is egyik kedvenc stratégiája volt ez, hogy új emberek megismerésekor másnak adta ki magát, közben pedig kiderítette, hogy az illető mit gondol róla. Gyakran voltak belőle aztán sértődések, de ezzel a technikával Ádám könnyen távol tartotta magától azokat az embereket, akik képmutatóak, kétszínűek voltak, és csupán az ő sikerén akartak feljebb jutni az iskolai hírességek létráján. Persze ezekhez az akciókhoz kellett neki egy megbízható ember, meg egy üstnyi százfűléfőzet is, mindkettőt maga John biztosította a srác számára. Csak egyszer buktak le, amikor Ádám úgy döntött, ő fogja megtartani az elsősöknek az első repülésórájukat. Nem lett volna rossz óra egyébként, ha a tanár szerette volna az eperhabos süteményt. Sajnos azonban nem ette meg a többek között altatóval ízesített édes krémest, így hát hamar feltűnt neki, hogy kettő van belőle.
A régi emlékek felidézésétől szélesen vigyorogva a kislány felé fordul, hogy oldani próbáljon Runa megszeppentségén.
- Ha nem túl titkos, megkérdezhetem, hogy mi dolgod van neked azokkal a népekkel? - Direkt veszi olyanra a szerepet, hogy a lány kívülállónak gondolja, kíváncsi rá, hogy mit fog reagálni. Persze ez nem vizsga, vagy valamilyen teszt, Johnnak esze ágában sincs ilyesmit végezni rajta, csupán próbálja megismerni a levitást.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Elég világvége hangulat uralkodik még a turbékoló galambpáros között is. Nina felől érezhető az „Utolsó vacsora” típusú szellő, hogy tisztában van vele, most viszik mindhárman vásárra a bőrük, David pedig szimplán idegesnek tűnik kívülről és biztosan jobb programot is el tudna képzelni magának, mint a maffia ledarálása. Ő ellenben úgy érzi, mintha beszabadult volna a párizsi karácsonyi nagyvásárlásra: mindent lehet. Jól felszerelkezik a kedvenceivel meg egy-két fémszóróval, hogy lökhesse az áldást majd, akire kell. A fogadó bizottság sem várat magára: tíz perc csend után fegyvercsöveket nyomnak nekik, Ninával kezdik a tisztogatást, őt pedig csuklóból padlóra küldik egy állon öklözéssel, sőt még egy kedves rúgást is bekap. Nagy dulakodás keletkezik, Daviddel aprítanak mindent és mindenkit, ami nem egymás vagy Nina, serényen baletteznek a segédeszközök kiszemeltjeikben.
Mikor a leginkább nem várod az áldást, akkor kell betoppanjon, ez egyszerűen törvényszerű, mert Murphy utálná, ha bármi is helyesen, jól alakulna: Davidet lábon lövik, Ninát megfújják, ő meg ott marad azzal a hájas alacsony kis szeméttel, aki nagyon liheg a képébe. Már elnézést, de semmi affinitása nincs közelebbi kapcsolatba kerülni a hájpacni beszélőkéjével, így jól irányzottan úgy dönt, gyomron rúgja és alkalmazza rajta a kezdetleges szaktudását: be tudja lőni a szív helyét prímán és gyakorlatba átültetve ezt a felhasznált információt, a férfi pillanatokon belül lefordul róla. A takarításhoz a tag ruháját használja fel, majd a nyivákoló Davidhez botorkál. Elég volt ennyi közelharc, hogy a vigyorgása szintet lépjen és már csak a mániákusan kidülledt szemei hirdessék, miért is jött ide. Valaki vagy valakik nagyon fognak még ma visítani, mint a malacok.
- Fogd be a szád. – Szól rá halkan, de egész érthetően. Az agya meglepően tiszta, sorra pörögnek benne az információk: úgyis tudják, hogy itt vannak és valószínűleg erősítésért ment vissza az a pali, aki elvitte Ninát. Davidet meglőtték, el kell látni a sebet. Ugyan valóban artériás sérülésnek tűnik, de akkor másodpercek alatt kivérezne, tehát csak elmehetett mellette a golyó. Ez a jobbik eset tekintve a körülményeket- mindenképpen. A kocsihoz siet, kiszedi az etil származékos üveget, Nina táskájából valami random rongyot, ami a lány sálja lehet, és az öngyújtóját kitapogatja, helyén van-e. Ezek után visszamegy Davidhez és kezébe nyomja az üveget.
- Ajánlom, húzd meg és ne pofázz mindenbe bele kivételesen. – Hangján érződik, hogy van benne annyi bajtársiasság, hogy ne uralkodni akarjon Daviden szavaival (nem is lehetne), hanem figyelmeztetni, hogy tartalékolja az energiáját fontosabb dolgokra, mint például a két lány megmentése. David választhat: ha meghúzza az üveget, valószínűleg eltompul egy kicsit az összetevők jótékony hatásának köszönhetően, de ha mégsem nyúl hozzá, akkor zugdoktorunk jóval többet locsol az anyagra és úgy nyomja rá a sebre, hogy némileg kitisztítsa. Miután nagyjából láthatóvá válik a bemeneti hely, előveszi az öngyújtót és lép egyet hátra, kezébe veszi az egyik pengét és óvatosan markolatnál tartva az öngyújtó tüze alá tartja, hogy némileg sterilizálja a hegyét. Amint ez megvan és David áldását adta, elkezdi kiszedni a golyót. El fog tartani vagy egy-két percig és közben csöppet sem zavarja, ha David szétordítja a dobhártyáját; ez ezzel jár. Ha a fiú mégsem kér a beavatkozásból, elég gáz helyzetben lesz, de Mihaelünk nem szól bele, maximum leszedálja, ha szükség lesz rá.
Amennyiben mégis megesett a beavatkozás, lekötözi a már felhasznált, nedves sállal a lábat és David szíja mellett kicsit beletép az anyagba, hogy meg tudja kötni. A szíj csak elszorítani jó az egész istókot.
Úristen, Dave agya kezd elborulni. Ekkora vadbaromságokat csak az öngyilkos jelöltek mondanak. Elhúzza a száját és inkább felegyenesedik a srác előtt az üveget betuszkolva a hátizsákjába, amit az imént szintén kiemelt a kocsi hátsó üléséről. Van benne egy-két hasznos holmi, amit nem hagyna itt néhány mobsternek.
- Eltolt egy idióta vagy. Ha nekihajtunk a kocsival az épületnek vaktában, csak még nagyobb gázt kavarunk. Attól, hogy tudják, itt vagyunk, még nem kell dobokat verve bemasíroznunk a lehető legnagyobb drámával. – Beszéd közben kotorász egy kicsit a hátizsákban megint egy holmi után, ami segíthetne Daviden. Amint megtalálta, elé tartja, az orra alá dugja. Szabad döntésjog, nem muszáj élni vele, ezt is jelzi, hogy nem erőltet.
- Használd és nem fog fájni, ne használd és elájulsz, mielőtt a húgodat akár megláthatnád. Odabent tízszer ennyien is lehetnek és az lenne a jobbik eset. – Némileg zsarol, de még így sem muszáj a srácnak belevetnie magát az alkalomba, csak hát a hugicát élve kellene kiszedni onnan....
Nos akárhogyan is döntsön David, akármit is tegyen, nem fog könyörögni neki, elég nagy és tapasztalt már az okos döntésekhez, de elindulni ideje lesz már. Ha a srác elfogadja, a hóna alá nyúl és segít neki mozogni egész a bejáratig. Imádja, hogy oroszék nem bíznak a technológia csodájában és a régi jó vasajtókkal menőznek, amiket még fel lehet törni illetve direktbe lelőni. Utóbbi mellett dönt, van elég muníciójuk ennyire. Ideje felmászni a lépcsőkön és közben stratégiát megbeszélni.
- Felrobbantjuk így is úgy is, haver, de Nina engem öl meg, ha megtudja, hogy elengedtelek egyedül a húgodért meglőve. – Egy pillanatra megragadja Dave vállát és maga felé fordítja a lépcsőn. – Ugye nem az jár a fejedben, hogy kinyíratod magad? Ugye?! – Kicsit élesebb a hangja kelleténél, de jelen pillanatban finoman szólva is tesz rá magasról. David és a hős akciói, csak arra nem gondol, mit hagy maga után: tonnányi kulimászt, amit valakinek el kell takarítani, márpedig ő nem fogja a bőgést hallgatni, ha ez az agyatlan degenerált kinyíratja magát csak úgy szórakozásból.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

A kellemetlen hangulatát még fokozza, hogy Haru igen megértőnek bizonyul, ami szöges ellentéte a belépőjének. Így már persze más a helyzet, biztos benne Yarista, hogy az ifjú nő csak hirtelen felindulásból ütötte meg. Persze, ezt még mindig nem tudja teljesen feldolgozni, és egyre nehezebben is teszi Haru hozzáállásbeli fordulata után.
- Igen át kellett volna gondolnom, csak nem tudtam. Egy bizonyos időpillanatban jöttem rá én is az egészre… de ezt később elmesélem – nyugtatta meg Harut, és ezzel el is vágva a kérdezősködés útját. Tudja jól, hogy ez a magyarázat nem lesz valami fényes, vagy bármilyen, de az biztos, hogy kérdéseket fog szülni, szinte az egyiket a másik után. Egy gyors fordulat után, ami alatt frissítőt szerez kettőjüknek, újra szembetalálja magát a problémával és Viko narancs hajú barátnőjével. Azt mondjuk díjazza, hogy Roli nem próbálta meg letámadni a vendéget, amíg nem volt a szobában, de a sárkány sosem cselekedett botor módon a gazdájához képest. Megdicséri Harut, de a köszönömre már csak bólint, kár lenne tovább dicsérgetni egymást, nem ezért vannak itt.
Megadja az esélyt a narancshajú hölgynek, hogy kérdezzen. Ahogy hallgatja rájön, hogy Viko vagy nem úgy adta át az egészet, ahogy történt, vagy Haru értetett félre dolgokat. Jobb tisztázni mindent, de nem akarja, hogy Vikonak ebből baja legyen, mert esetleg félreérthetően magyarázott, és azt sem akarja, hogy Harunak kelljen a bocsánatát kérnie. Kemény helyzet, de megpróbál kijönni belőle tisztességesen, még ha fájdalom nélkül nem is fog.
- Ö, ez nem egészen így volt. Összefoglalom, illetve elmondok még valamit rólam, amit kevesen tudnak, és jó lenne, ha ez így is maradna. Nem szégyellem, de nem szeretném közkinccsé tenni. Szóval nekem van egy mágikus alkoholérzékenységem. Egy nagyon kevéstől is – értsd úgy, hogy akár egy kortytól is – elveszítem a kontrollt, és kilépek önmagamból, a fegyelmemből és bármiből. A helyzettől függő, hogy éppen mit teszek, vagy mit nem. Van, hogy vicces vagyok, van, hogy őrült, van, hogy meggondolatlan, van, hogy veszekedek, és a mi még fontos, egy ideig nem is emlékszem rá, a memóriám csak később tér vissza – mondja el egy szuszra, de hagy egy kis időt Harunak, hogy feldolgozza az információt.
- Úgy kezdődött, ahogy már egyszer máskor is megtörtént, hogy Viko eltűnt, és én nem találtam sehol – kezd bele, majd rövid gondolkodás után folytatja. – Megbeszéltük, hogy bármi van, értesítjük egymást, ez most nem történt meg. Azt hittem elhagyott és nem meri elmondani, vagy ilyesmi. Ezért aztán elmentem a pubba és ittam egy keveset, ahol verekedni kezdtem… valakivel – azóta sem tudja, hogy miért irritálta a férfi vörös szakálla, de jobb is, ha ez már örökre titok marad,
- Ekkor esett be az én kedves barátom, az általad is említett Kati, aki elhurcolt engem ide, hogy ne okozzak több kárt, se magamban, se másban. Na, ott én eléggé kiosztottam, meg minden, csoda, hogy nem ment el. Gyakorlatilag bevágott a kádba, én pedig lezuhanyoztam – szakítja meg egy újabb kis szünetre az egészet. Igaz, történt még egy két dolog, de mivel ez nem befolyásolta a későbbi történetet, kihagyja az így is elég hosszúra nyúlt előadásból.
- Szóval, – folytatja tovább – az első alkohol az agressziót hozta ki belőlem. Azután Kati megkínált, és én ittam is, amire elájultam. Amikor felébredtem, éppen újraélesztett, vagy ilyesmi, azt hitte, hogy annyira kiütött az ital, hogy… - sóhajt egy nagyot. – Viszont az alkohol más húrokat pendített meg bennem, és akkor… a szőnyegen végeztük. Amit még hozzátennék, hogy azokban a percekben, órákban semmi sem jutott el a külvilágból hozzám, azt sem tudtam, hogy kviddicsezem, vagy, hogy Viko elhagyott-e, vagy sem, szóval csak annyi volt meg, hogy ott vagyok a lakásomban, Katival, akihez vonzódom. Nyilván az sem jutott el hozzám, hogy ez milyen rossz hatással lehet a barátságunkra… - fejezi be, de mivel még nem ért véget a történet, gyorsan folytatja is.
- Aztán pár nap múlva megjött Viko levele a mugli postán, hogy Afrikában van. Ekkor viszont nem emlékeztem semmire, sem Katira, sem a verekedésre, csak addig, amíg a pubban el nem kezdtem inni. Nem mondom, hogy jó volt tudni, hogy azt sem tudtam, hogy mit csináltam egy napig nagyjából. Sikerült óriási szerencsével megtalálnom Eperlányt, nagyon örültünk egymásnak, meg minden, boldogok voltunk. Egészen addig a pontig, amíg vissza nem tértek az emlékeim. Akkor igazán összezavarodtam, és rájöttem, hogy óriási hibát vétettem, ami számomra nem megbocsájtható. Elmondtam neki, hogy megcsaltam és… leléptem, mert túlságosan szégyelltem magam előtte, nem tudtam a szemébe nézni, túlságosan nagy sokk ért mind a kettőnket. Nem volt valami lovagias elhoppanálnom, hibáztam. Nagyjából ennyi a történet, azóta egyik lánnyal sem találkoztam, nem is tudom, hogy kinek mit kellene mondanom. Azt sem tudom, hogy hogyan kéne éreznem, azóta ezen rágódom. Nem akarom magam védeni, teljesen felesleges, az én hibám volt – ismeri el, mert szerinte ő a legfőbb felelős, hogy így alakult a történet, ahogy alakult. Az más kérdés, hogy talán mindenki hibás volt valamilyen szinten, ki kisebb, ki nagyobb hibát vétett, hogy kialakuljon ez a helyzet. Persze, ha nincs az alkohol… Igen, így már magára tudja fogni az egészet. Letörten üldögél, idegesen forgatja a közben magához vett poharat, és az ajkait harapdálja.
- Nem tudtam, hogy Viko megsérült, különben már biztosan meglátogattam volna, bármi is legyen a találkozásból… - néz a szemébe a másiknak. Egy kicsit megkönnyebbült, hogy végre elmondhatta valakinek, de azért túlságosan nem, még mindig sok érzés kavarog a lelkében ahhoz, hogy meg tudjon nyugodni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Hallgatja Médeát, de nem úgy tűnik, mintha rá figyelne. Az utat nézi, az embereket körülöttük, szemét napszemüveg takarja. Nem siet sehova, nem is akar, miért is tenné? Ahogy a külváros és a nagy birtok felé érnek, lassan a természet legyőzi a betonrengeteget. Az örök csata eldőlni látszik, egy út, egy-két oszlop maradt csak csupán utolsó katonaként. Termőföldek, mezők, a távolban erdők bukkannak fel, mégis olyan elérhetetlennek tűnnek számára innen, az útról. Mintha az a világ másik vége lenne. Persze miközben a távolba réved kicsit, eljutnak hozzá a lány szavai.
Felé fordítja a fejét és már kezdené is elmondani, mennyire hülyeségeket gondol megint. Nem akad közös téma? Keresni kell. Mindenki tud az időjárásról, az iskoláról, az életről, a környezetéről beszélgetni. Jó, nem lesz attól hihetetlen jó társaság, de ez ismét egy hülye kifogás, amit Médea magának felállít - legalábbis szerinte. Már éppen nyitná az ajkait, de végül visszacsukja őket és nem szól semmit. Néha csendben kell maradnia, hogy helyrerakja magában a dolgokat, jelenleg sebzett, fáj a szíve. Nem önmaga, fáradt, őrjöngene és mégis erőtlennek érzi magát. Az ellentétek szaggatják belülről, de jobb szeretne nem beszélni róluk, nem is akar mutatni belőle semmit. Egyszerűen csak hűvös a megjelenése, a szokottnál komolyabb és tiszteletet parancsolóbb.
- Nincs szükséged italra ahhoz, hogy normális légy. - Visszaszerezte az önkontrollt, nem volt egyszerű, de mindig is jó játékos volt. Újra tartotta magát, elfojtott magában minden nem kívánatos érzést és ismét visszarángatta magát a tökéletes szerepbe. Lassan megtörte a fagyosságát is, elmosolyodott. Kényszerítette magát, erőszakos volt magával, hogy végre az a Sára legyen, aki szokott lenni. - Anélkül is normális vagy.
Ebben biztos volt, na meg persze abban is, hogy Médea legnagyobb problémája, hogy ezt nem hiszi el magáról. Közben a távolban kirajzolódik az ominózus épület, ami felé tartanak, a kerítés és a végeláthatatlan birtok körülötte. Sára egy ideig azt nézi, el is gondolkodik, milyen kevés időt töltött itt az elmúlt években. Kicsit később ér el hozzá Médea utolsó pár szava, úgy tűnik, mintha nem mondana rá semmit. Pedig csak elkésett az információ, végül felemeli a fejét, félig a lány felé fordul és elvigyorodik.
- Én mindenkire jó hatással vagyok, szívem. - Közölte, mintha ez lenne a leginkább egyértelmű dolog a földön és vigyorogva karolt bele a lányba. Halkan kuncogott, úgy sétált vele tovább.
Biztos volt benne, hogy ez a pár nap, amit itt fognak tölteni... segíteni fognak neki. Felépül és minden rendben lesz, önmagaként térhet vissza.
Befoltozza a szívét.