Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Csak bámulja és ismét pislognia kell, hogy tudatosítsa magában, ébren van és szinte egészen biztosan nem hallucinálja ezt a furcsa beszélgetést. Az elmúlt napok lázálmaiban egyre gyakrabban szerepeltek hasonló képek, legtöbbször az anyja jött be hozzá a gyermekkorából ismert orvossággal, hogy jobban legyen. Ám ez a beszélgetés jóval abszurdabb annál, hogy az ő agya kreálja - fel kell tehát ismernie, hogy csakis valódi lehet.
Visszaengedi a párnára a fejét, hosszúra nyújtott másodperceken át csak farkasszemet néz a vámpírral. Hiába minden és a lassan több hónapos ismeretség, még mindig nem döntötte el magában, megbízhat-e az éjlényben vagy nem. Nem ma kezdte a földi pályafutását, így tisztában van azzal, hogy egy hozzá hasonló, kétségbeesett halandó mennyire könnyen manipulálható, ezáltal rávehető olyanra, amit nem tenne meg. Egy haldokló bármit megígérne néhány plusz óráért vagy napért. Bármit. De mégis...
Megnedvesíti az alsó ajkát, a szoba csöndjét szakadozott lélegzésén kívül egy ideig semmi sem töri meg. Ám végül:
   -  Miért tennéd meg?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Hirtelen jött a dolog, szinte még fel sem fogta, hogy jön a baba, de összeszedték magukat és indultak is. Az egészet máshogy képzelte el, valahogy könnyebbnek, és szebbnek, vagyis csak jobb érzésnek. Tudta, hogy az a fájdalom megint nem lesz kellemes, ami majd időnként jön és jön, jöttek azok Jace-nél is, csak sokkal szebb lett volna, ha pont időre, úgy együtt és nyugisan mennek fel Pestre, hogy új taggal bővüljön a kis családjuk. Ám ha így, hát legyen így.
Az ispotályban ha lehetséges, még idegesebb lett, mint volt. Négy hét az mégiscsak négy hét, és hiába erősködött, hogy Jamie maradjon már vele, párja mégis próbálta megnyugtatni, hogy a kicsire vigyáz addig, de szereti és ügyes legyen. Valamiért aztán ezzel mégis sikerült egy rövid időre, hiába vágyott arra, hogy ne egyedül kelljen ezt odabent végigcsinálnia, mint előzőleg. Bár az teljesen más volt. Ott akkor az jutott eszébe, hogy a szanatóriumban, a kisfiát megszülni mennyire hasonló volt, és mégis mennyire más. Csak mert a kis herceg időre jött, és akkortájt amúgy is egyedül volt, nem aggódott olyasmin, hogy ott is ez lesz a helyzet.
Most sokkal nagyobb izgalommal és aggodalommal tekintett a fel-alá járkáló nővérekre, akkor csak túl akart lenni az egészen. Valójában most is, de a hozzáállása rengeteget változott. Pusztán hallgatott, tette a dolgát, amire kérték, és ide-oda kapkodta fejét, hiába magyarázták, hogy nyugodjon már meg.
Eltelt négy óra, ami az előző szüléséhez képest sok volt, bár belegondolva mindkettő egy örökkévalóságnak tűnt. Ő akkor nem is foglalkozott azzal, hogy amúgy mióta lehet ott, csak kislánya sírására eszmélt fel; vége. Vagyis még csak most kezdődik. Fejét kapkodta az orvosra, a nővérekre, akik arcán már nem látott akkora feszültséget. Ahogy rendebe tették a kislányt, meg is vizsgálták, csak utána vehette a kezébe. Mérhetetlen boldogság volt számára, ahogy az is, hogy végre megnyugodhatott, habár koraszülött, a kis hercegnő egészséges.
Olyan pici volt, és törékeny, bár már nem félt, hogy kárt tehet benne, tudta, hogyan is kell ezt. Addigra nyílt az ajtó és lépett be Jamie a fiukkal. Tekintetét rájuk emelte, és önfeledten mosolygott. Visszanézve a kezében tartott csöppségre azt vette észre, hogy ő közben az apját nézi.
- Tiszta apja a kis Lindsay - szólalt meg a homlokcsók után kedvesére mosolyogva, mert tényleg kiköpött apja volt a gyerek. Aztán fiát figyelte, aki a kezét nyújtotta a testvére felé, mintha csak a két akarta volna megfogni. Még nagyon is furcsa volt számára az érzés, hogy tényleg egy család lesznek mostantól, úgy igazán. Nem is vágyott ennél soha többre, de még ennyire se, aztán mégis megkapta...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Nem feszegeti tovább a témát, rellonos létére is kényelmetlen méreteket ölt a parasztsága. Így jól nevelt hölgyként befogja a száját és figyeli, ahogy Iza elmegy magára kapni a rózsaszín rucit. De ha legalább egy pink akármit vetetett volna fel vele, hogy egy kis szórakozásra is teljen a mai napon, de neeeem, ma „Kedves Michelle” nap van.
Ahogy Izabella kilép a fülkéből Michelle elismerően bólint és meg is jegyzi véleményét, természetesen franciául, hogy idegesítse a szőkét. Jó, ez csúnya húzás tőle, de annyira élvezi, hogy a fölény nála van. Mármint, itt állnak a büdös nagy Franciaország szívében, a levitás viszont egy kukkot sem tud franciául. Ha jobban meggondoljuk, prefektánk grammra eladhatná a csajt, csak hát… Szorult belé némi jó érzés, meg talán… Szimpátia? Fogdossuk rá arra.
- Bók volt, úgyhogy igen, köszönöd – bólint határozottan és elterül egy vigyor a képén. Szemét bestia. Aztán, ha már vásárlás, akkor szőkeségünknek is kell valami hacuka, nehogy már üres kézzel térjen haza… Mihaelnek már tudja mit fog venni, de az most mellékes, magát is meg kell ajándékozza. Épp ezért a kezébe nyomott zöld ruha helyett a feketéket kezdi vizslatni, de abszolút tanácstalan. Szerinte körülbelül mindegyik ugyanolyan. Ezért kér burkolt segítséget Izától, nem azért, mert barátnők. Nem, pfuj, véletlenül sem. Száradjon le a keze és égjen ki a szemgolyója, ha így gondolja. Csak nehogy beigazolódjon.
- Miért pont az? Szerintem nincs köztük különbség – abszolút értetlen fejet vág és tanácstalanul pislog a másikra. Azért lekapja a ruhát vállfástól az állványról és berobog vele a próbafülkébe, amikor pedig felöltözik, nem mer kimenni. Oooké, combközép fölött ér, a háta kivágott, testre feszülő – nem, az a jobbik verzió lenne, ha simulna, de ez rohadtul feszül – és mindent összevetve amúgy dögös.
- Iza, azonnal gyere ide, mert én ebben nem megyek emberek közé! – suttogja oda neki, miközben szőke fürtjei kilebbennek a próbafülke függönye mögül. Ki van csukva, hogy ebben utcára lépjen. Az első sarkon megerőszakolják és akkor ízlésesek voltunk és finomak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Csak nézzük és nézzük egymást a férfival, akinek a felmerülő gondolatai teljesen jogosak, a végül feltett kérdésére pedig számítottam. Sejtettem, hogy ez fogja leginkább érdekelni. Megértem, hogy nem bízik bennem. Mi oka lenne tenni? Igaz, átmentünk már pár dolgon, és eddig nem kellet csalódnia bennem, ez viszont még édes kevés. Ráadásul pont én akadnék fenn azon, hogy nem bízik bennem, amikor én magam senkiben nem bízom?
- Mert módomban áll és mert kedvem van hozzá. - adom meg őszinte, nyugodt hangú válaszomat. Semmi egyébről nincsen szó. Megtudtam, hogy haldoklik és arra gondoltam, ezen változtathatnék. Így hát eljöttem, hogy megtegyem. Azonban ez csak így jöhetett létre, hogy megkérni senki nem kért rá. Ha a lánya mondjuk megpróbált volna rávenni, hogy segítsek rajta valahogy, akkor valószínűleg most nem lennék itt. Hiszen a vérem azért van, hogy bennem áramolhasson. Hogy engem éltessen. Nem másokat. Nem a Föld lakosságát. Ha pl. be akarnának fogni, hogy a véremből készítsenek gyógyszereket, nem azért állnék ellen vagy válnék köddé, mert félnék a kísérletektől vagy mert irigy volnék, hanem az elv miatt. A vérem az enyém. Sokakból merítettem, ám akkor is az enyém. Én rendelkezem vele és csak engem szolgál. Ha én úgy döntök, kisegítek vele valakit, az az én dolgom. Erre senki nem utasíthat, még csak kéréssel vagy sugallattal sem. Ahhoz túl szabad lény vagyok. Csak úgy ajánlom fel és nyújtom ezt a segítséget bárkinek, ha az az én és csak az én gondolatom. Mint esetünkben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Mély levegővételei közben hallgatja a férfi könnyed válaszát. Milyen egyszerű, milyen... gáláns. Ám tudja, ó, sajnos nagyon jól tudja, hogy ebben az átkozott, mocskos kis világban semmi sincs ingyen és a lehető legritkább esetben tesz bárki bármit csak azért, mert megteheti. Bizalmatlanul méregeti a vámpírt bevérzett szemeivel, az alsó ajkát harapdálva. Megbízni vagy nem megbízni - nem kell az agyába látni hozzá, a gondolatok anélkül is kiülnek megkínzott arcára. Elvégre...
   -  Én nem is tudtam, hogy van véretek - motyogja halkan - És csak pang az egész, vagy keringeti is valami? De hát nem dobog a szíved... minek a vér?
A tekintete a vámpír két szeme közt vándorol, végül elfordul róla. Mély levegőt vesz. A tenyereivel és a sarkával küszködi magát följebb, majdhogynem ülő helyzetbe. A lepedő meggyűrődik alatta, ő pedig érzi mélyen a belsőjében a saját szöveteinek szakadását. Összeszorított szájjal nyög föl, majd dől a párnára, ám elérte, amit szeretett volna: a feje magasabbra került, így mégsem fekszik, akár egy elhagyatott zsák krumpli. Kapkodó mozdulattal törli ki a könnyeket a szeméből. Az ölében összegyűrődött takarót nézi, szipog, nem néz a vámpírra. A hangja pedig reszketeg és elhaló, mikor megszólal:
   -  Csináld...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Elmondom neki, min gondolkodtam az utóbbi időben, mit érzek, bár igazából ez csak mindennek az összefoglalója, a teljes verzió túlságosan hosszú és helyenként igencsak kínos lenne, vagyis nem éppen villanyfényes élőszóban előadandó változat. Beszéd közben hozzábújok, jólesik megérinteni. Érzem, amikor kapok tőle egy puszit a fejbúbomra, majd belefeledkezhetek csókjába is.
Végül Alexnek eszébe jut, hogy talán kényelmesebb lenne kabát nélkül, netán ülve, bár igazság szerint engem az sem zavarna, ha bundában kellene egész nap mellette ácsorognom. Nyálasan rózsaszínen hangzik, de igaz. Mosolyogva figyelem őt, majd megfogom felém nyújtott kezét, ujjaiba fűzöm ujjaimat, tekintetemmel megkapaszkodom az övében, majd leülök mellé.
Kicsit furcsa a helyzet, szokatlan, mert bár sokszor ültünk már így egymás mellett, azért mégsem egészen így. Más volt az érzés, a hangulat, más gondolatok száguldottak elménkben. Alex is észleli az egyre feszélyezettebb közérzetet, szokásos eszközéhez, a humorához nyúl ennek javítására. Egy pillanatra sem üt szíven, hogy nem figyelt, nem hallotta mondandóm, hiszen láthatóan a lényeg eljutott hozzá, de azért egy pillanatra megdöbbent a közlés. Végül felnevetek, fejemet a vállára hajtom: még sincs akkora különbség a régi és a mostani csevegések között. Hiszen akkor is szerettem, ha nem is egészen ebben a formában.
- Persze, szívesen. Éppen azt ecseteltem, hogy odakint pocsék az idő, lejártam a lábam, mire ideértem, és, hogy szörnyű házigazda vagy... - mondom, de hallhatja a hangomon, hogy közben vigyorgok - Én ennek ellenére valamiért mégis szeretlek.
Kimondom, még szép, hogy ki, elvégre eddig magamba fojtottam, nem engedtem tudatosulni az érzést, most pedig végre elereszthetem magam. Annyiszor mondom el neki, ahányszor csak szeretné. Mostantól mellette maradok, vagy legalábbis vele leszek. Elvégre hazajöttem. Hozzá jöttem haza.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

A rózsaszín ruha nem volt a legjobb választás, gyorsan meg is szabadultam tőle és hát soha többé nem akarok ilyet felvenni. Akár mennyire is áll rajtam jól és akár mennyire is tetszett Michelle-nek, nekem akkor sem jött be és ezt neki is megmondtam. Nem, nem, nem. Mindig is gyűlöltem a rózsaszínt, hatéves voltam, amikor anya vett nekem egy pink fölsőt, én meg kidobtam az ablakon, mert nem tetszett. A póló maga szép volt, csak hát ugye a színével volt baj.  
A zöld ruha nem nyerte el a francia tetszését, de nem adtam fel. Helyette kijelentette, hogy ha már mindenáron ruhát akarok neki keresni, akkor az fekete legyen. Áhh, majd ő keres magának. A zöld ruhát visszavittem a helyére, közben jól megnéztem és most már így nekem sem tetszett annyira.  A lehető leglassabban mentem vissza a lányhoz, aki addigra remélhetőleg már választott magának ruhát, de nem. Segítséget kért, méghozzá tőlem. Hűha, vissza nem térő alkalom, hogy egy rellonos segítséget kér, méghozzá egy levitástól. Ezt felírom valahová…
- Nem tudom, csak. Na, vedd f… - mire befejezhettem volna a mondatot, a lány már a fülke felé lépdelt, én viszont ne követtem. Visszafordultam a feketékhez és tovább kutakodtam, amíg Michelle ki nem nézett a fülkéből. Nem reagáltam azonnal, egy ízlésesebb – és hosszabb – fekete ruhát kiválasztva fordultam csak meg és figyeltem a lányra. Egy apró fejcsóválás után indultam el.
- Ennyire rossz? – oké, a haját és az arcát látva tényleg nem tudom megállapítani, hogy hogy áll rajta a ruha, helyette inkább csak odanyújtottam neki az újabb szerzeményt. – Vedd fel ezt. Talán ez jobb lesz.
Fejemet oldalra döntöttem, amíg el nem vette tőlem az említett darabot, aztán a függöny behúzása után sarkon fordultam és rövidesen eltűntem az emberek között. Ez hosszú vásárlás lesz, már ha Michelle vesz valamit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Kérdések, amelyeket már ki tudja, hanyadszorra hallok. Mint minden mást azonban, ezt szintén elfogadtam. Elfogadtam az örök körforgást, az ismétlődést. A részemmé vált, és már kifejezetten szokatlan nélküle. Megkedveltem az állandóságot. Kénytelen voltam, hisz én magam is állandó vagyok.
- Áramlik bennem, amolyan csöndes folyóként. - fejezem ki magamat némileg költőien, dehát ennyi engedtessék meg nekem. Elmerengve, fürkészőn figyelem a férfit. Nem taglalom, miért van szükségem a véremre, meg hogy miért nem dobog a szívem, ha egyszer a vérem kering a testemben. Érdekes, hogy egy varázsló ilyen fantáziátlan, ám nem hiszem, hogy pont most tényleg ez érdekelné. Azt hiszem, inkább csak az időt húzza.
Némán figyelem, miként tornássza végül följebb magát, szenvedőn. Lágy fényű tekintetem le sem veszem róla. Akkor sem, mikor elrebegi azt az egyetlen, meggyötört szót, mintegy engedélyt adva. Pislogok még egyet lustán, majd bólintok és felemelkedem ültömből. A férfi fölé magasodok groteszk, műtőruhás alakomal, ágya mellett állva, és ahogy nézek rá lefelé, kitárom ajkaimat, amelyek között kivillannak előhívott szemfogaim. Odaemelem aztán a csuklómat a számhoz, és felhasítom rajta saját húsomat. Szusszanok egyet, majd megsebzett kezemet leengedem Dwaynehez, odanyújtva, kínálva neki.
- Elég pár korty. - susogom ki agyaraim között. Vérem íze bár nem különbözik akárki vérének ízétől, ha valaki megissza, olyan érzése támad, mintha kristálytiszta vizet ihatna végre, napok szomjúsága után. Hiába dús és mélyvörös, az élménye mégis éteri, könnyű, jóleső.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

A kezeit kiszabadítja maga mellől, egy szisszenéssel húzza vissza az ölébe. Szokatlanul könnyűnek és bizonytalannak érzi a fejét, mintha a plafonról lógatnák alá és épp hogy csatlakozna a nyakához. A szeme előtt színes, lila és rózsaszín foltok és körök imbolyognak, össze kell szorítania a szemét, hogy az érzés csillapodni kezdjen. Eddig kétszer kísérelt meg felkelni még a legelején, mindkétszer végül összeesett az ágya mellett. Az a kevés vére, ami a testében kering, nehezen jut el az agyáig. Sápadt arcát kissé jobban kiveri a víz, most azonban mégis tartja magát, tűr hősiesen.
A vámpír mozdulatait nézi. Már az sem tetszik neki, hogy feláll, ezzel jó pár fejjel fölé magasodik, az arcára homályos árnyék vetül... ám ez sem rejti el a szájában felvillanó, tűhegyes fogakat.
Dwayne megrettenve rázkódik meg, a keze megszorítja a takarót maga mellett, kiszáradt szájjal nyel egyet. Ismét érzi, hogy a szájába fémes ízű folyadék gyűlik, mégsem veszi le a szemét Adamról. Most neki aztán végleg befellegzett. Csak bámulja a fogakat, a gondolat pedig lassan, angolos ridegséggel tolul az agyába.
Adam mégsem őt harapja meg. Még nem. Most nem. A fogak saját magát hasítják, elegáns sávban sebezve meg a hideg, sápadt bőrt. Ő hosszú, tényleg hosszú ideig csak bámulja, a megütközés tiszta kifejezésével az arcán. A szeme felkúszik a vámpír ábrázatára, majd vissza a sebre... majd ismét vissza.
   -  Utálom, ha valami tőgymeleg. Kihányom. Poharad nincs?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Ó, te magasságos...
Lehunyom a szemem, és mély levegőt veszek, ahogy az úr közli, hogyan szereti, ha felszolgálják elé az italát. Csak most őrizzem meg azt az áldott, békés természetemet! Lehet, nem látszik rajtam, ám nem Warren az egyetlen a szobában, akinek a puszta létezés is nehezére esik. Amióta beléptem a kórterembe, a vére illata leng engem körbe és beteg teste svédasztalként kínálja magát. Mégsem csemegézem belőle, eszembe sem jut. Még fogaimat is visszatartottam ezidáig, ami koránt sem olyan könnyű, mint azt előadom. Csak éppen nem szeretek nyafogni, kényeskedni és hisztizni. Az ágyban üldögélő királykisasszonnyal ellentétben...
- Nincsen. - felelem végül csöndesen.
- Sajnálom. - búgom egészen lágyan, miközben feltárom ősi fényű szemeimet, amelyek a helyzettől immáron kissé bódultan csillognak. Pedig ma három pohár vérrel megittam otthon, mielőtt idejöttem. Hiszen tudtam, mi fogad majd. Azonban ahogy itt állok, kivont fogakkal, megsebzett csuklóval a csupa seb férfi fölött, nem vagyok egészen biztos benne, hogy tudom tartani nyugalmamat. Nem fogom bántani Dwaynet, nem erről van szó. Csak ha így folytatja, egy pillanat alatt sarkon fordulok és itt hagyom magára, hogy átgondolja szépen az életét, miközben én megdézsmálom kicsit az itteni vérkészletet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Ahogy felbámul rá, zöldes árnyalatú, kása- fehér arccal, egyértelmű, hogy halálosan komolyan gondolja a kérdést. Veleszületett, makacs távolságtartó mivolta által gyakran attól is kiveri a víz, ha idegenekhez kell hozzáérnie vagy egyszerűen, ha túl közel állnak hozzá egy liftben. Hát még piócaként rátekeredni egy felnőtt férfi karjára...
Ha a helyet nem lenne ennyire... macerás, bizonyára csapkodós jelenetet rendezve zavarná el a vámpírt maga mellől, pusztán azért, amit a mozdulataival sugall. Az ajkába harap, a kezével megrettenve piszkálja az ellentétes kezébe futó csöveket, amik férgek módjára hatolnak a bőre alá. Vagy ez, vagy a teljesen biztos halál, végeredményben nincs annyira sok választása, ezt ő is, bármennyire szédül és fáradt, pontosan tudja.
Lesüti a szemét, képtelen tovább állni Adam átható lélekölő pillantását. A vesetál mocskosan hever mellette, a csuklóján a géz széle maszatos és rojtos, a teste pedig a szíve szapora dobogásának ütemére fájdul meg újra és újra és újra...
Nem lenne egy hősies módja a halálnak, nemde, Dwayne?
Nem néz többet a vámpírra. Az ujjait annak csuklójára fonva húzza közelebb a kezet, mely most majdnem annyira hűvös, akár a sajátja. A vér szagától és látványától émelyegve reszketeg levegőt vesz, hosszú pillanatokat hezitál a vágott seb fölött.
Ha nem teszed meg, a saját mocskodba fagyva fogsz meghalni ezen az ágyon, Dwayne.
A másik keze ujjai is a csuklóra fonódnak, a vámpír vérének első cseppjei pedig lefolynak a torkán.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Tekintetemmel szinte beleszugerálom a férfiba, hogy hajoljon csak szépen a csuklómra és kezdjen végre inni. Persze, nem alkalmazok delejezést rajta. Ha akarnék se tudnék csak így, hiszen egy idő után már rám sem néz. Gyűjti az erőt és az elszánást. Némán drukkolok.
Végül mindkét kezével megfogja csuklómat, és szájához húzza, vérembe kóstolva. Mélyről fújok egyet, lehunyva szemem egy pillanatra. Hiszen ilyesmit csak pár évtizedente, ha megengedek valakinek. Szóval ez nem egy szokványos élmény az én számomra sem. Feltárom aztán masszív csillogású tekintetemet, és lenézek a magán erőt vett, az életéért a csuklómat ízlelgető aurorra. Egyelőre még nem sokat érezhet a hatásból. Nem megy ez ennyire gyorsan egy ilyen súlyos betegségnél. Egyedül annyit tapasztalhat, hogy a szervezete örömmel fogadja adományomat. Nem fordul fel a gyomra, nem akarja kivetni magából. Eggyé válik vele. A vérévé válik a vérem.
- Jó. - lehelem aztán rekedtes hangomon, mikor úgy gondolom, elegendőt ivott. Tényleg mindössze egy vagy két korty szükséges. Apróbb sérülésekhez untig elég lenne pár csepp, egy haldokló számára viszont ez a megfelelő mennyiség. Várom, hogy Dwayne elengedje a csuklómat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Az első korty mélyről jövő, rettegő undort kelt benne. A teste megremeg, ahogy a fémes folyadék rendellenesen hidegen a szájához ér, összeszorított szemmel kényszeríti le... és egyszerre az egész valahogy könnyebb lesz. Adam érezheti a megfeszülő izmait, ahogy az ujjai jobban rászorítanak a csuklóra.
Könnyebb és mégsem.
Mégsem, hiszen a könnyűsége, a vér felszabadító íze az, ami ködös agya legmélyén is, de halálra rémíti őt. Nem kellene, hogy kellemes legyen - minden zsigere tudja, hogy szenvednie kellene, undorodnia, borzongania és ellenkeznie, mégsem így történik. A hang, ami a lelke mélyén távolságtartásról és a vámpírtól való viszolygástól suttogott neki, először érthetetlen mormogássá válik, majd végül, talán örökre elhallgat.
Ez a felismerés pedig pánikot ébreszt benne.
Pánikot, hogy talán sosem fogja tudni abbahagyni azt, amit csinál.  
Mélyeket lélegezve löki el magától a segítő kart, remegő tagokkal dől vissza a párnájára. Adam hangja mennydörgésként térítette magához, továbbra is a fejében kavarog, mintha sosem akarna elhallgatni. Hűvös kezével megtörli a száját, a mellkasa szaporán emelkedik és süllyed, ő szipogva nyitja ki a szemét - és kimondja az első, nyilvánvaló hazugságot:
   -  Ez undorító volt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Nem kell kétszer mondanom. A férfi eltaszítja magától a kezemet, mintha legalábbis tűz forró lenne, és elém tárja véleményét az iménti tapasztalásról. Szóval undorító. Igen, a kellemesen zavarodott légzéséből és az izgatottan kalapáló szívéből pontosan ezt szűrtem le, ahogyan szemei csillogásából úgy szintén. Lenézek csuklómra, amelynek sebét hagytam beforrni abban a pillanatban, amint jeleztem Warrennek, hogy elég lesz. Kellett pár száz év, mire megtanultam szabályozni a regenerálódásomat. Hasznos kis tudás.
Sápadt kezemmel szórakozottan dörzsölöm meg azt a helyet, amiből a férfi az imént kóstolt, közben pedig visszaereszkedem a székre. Hegyes fogaim nem bújtak még vissza. Most már hova siettessem őket? Csuklómról feltekintek Dwaynere, komótosan mérve végig ágyon heverő alakját.
- Beletelhet egy-két órába. - tájékoztatom a lefolyásról, mély hangon szólva, agyaraim közt szűrve ki a szelíd szavakat. Egyelőre még előre dőlve ücsörgök mellette, combjaimon támasztva karjaimat, majd szépen hátradőlök, és hosszú, fehér kezeimet ölembe nyugtatom.
- Hunyhatsz egyet addig... - javaslom neki, hiszen most, hogy a vérem a szervezetébe került, megkezdi ott áldásos tevékenységét, és kimossa belőle a mérget, ami lassacskán felemésztette volna. Egyre jobban lesz, percről perce. Márpedig úgy jóval könnyebb tartalmasan pihenni, ha az ember nem vergődik kínok közt, a haláltusáját vívva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

A keze bizonytalanul visszahull az ölébe. Csapzott haja alól mélyeket lélegezve sandít föl a vámpírra, várja, hogy a pulzusa végre csillapodjon. Eddig, ha a szíve hevesebben kezdett verni, szinte azonnal elvesztette az öntudatát, ám ez most mágikus módon nem történik meg. Talán ennyire gyorsan hatna? Vagy az iménti pánik nem engedi az agyának, hogy galád módon kikapcsoljon...?
Abban a félig ülő, párnának dőlő helyzetéből végül ellazítva az izmait visszafekszik. A szájában még illékonyan kering az idegen vér íze, ez nagyon sokára tudatosul benne, majd tovább is siklik a tényen. Az egyik lába a takaróba gabalyodik, türelmetlenül rúg egyet, ám a mozdulat ismét kínzó fájdalmat hagy a csípőjében, mintha valami elszakadt volna benne. Talán mégsem hat annyira gyorsan.
   -  Mert olyan könnyű az. Ezt nehezen tudnám kiverni a fejemből csak úgy.
Visszafordul az oldalára, az infúziós kezét kinyújtja maga mellé. Láthatóan kerüli a vámpír hideg tekintetét.
   -  Kösz'.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Projektmunka, első rész, második hsz.

Na oké, ez már annyira nem jó móka.
Gondolom, miközben igyekszem nem belefulladni a mocsárba. Az egész baj úgy kezdődött, hogy egy gyökérbe beakadt a lábam. Lassan tudtam felállni, és az is hamar kiderült, hogy a bokám nem viseli túl jól az ilyen dolgokat. Miközben nézegettem a bal lábamat, a jobb alantas módon belesüppedt a mocsár szutykos vizébe... Vagy mi volt az. Öt percet azzal szerencsétlenkedtem el, hogy kihúzzam a lában, és ha nem segíttettem volna rá a vízzel, akkor bizony ott kellett volna hagynom a cipőmet. Így hát most egy slattyogó tornacipőben futok (Nem valami praktikus választás, mi?), a büdös mocsárban. Túl sok víz vesz körbe, így a tapasztalatlan fejemmel nem tudom olyan jól érzékelni a jelvényeket rejtő vízgömböket, mint mások. Mikor a csapdába voltam esve, elsétált mellettem egy nagykutya… - Úgy nézett ki, mint aki tudja, mit csinál, nem úgy, mint én - megvillantotta a vigyorát, és mellé három jelvényét. A szemét mindenit neki.
Tehát rendkívül kétségbeesve próbálom keresni „kincset”, mikor a szemem sarkából észreveszem A lányt. Nem azért A lány, mert ő  a nagy Ő hanem az a személy, aki szépen segít nekem találni egy jelvényt. Nem úgy, hogy megfogja a kezem, és odavezet, ó nem, meg kell érte küzdenünk. Nem szívesen bántok lányokat, és most is el akarom kerülni ezt, de…
Tekintetem feljebb araszol amint a lány is emelkedni kezd egy vízgömbön. Bizony bizony, a csaj talált egy jelvényt, és már el is indult megszerezni. Hogy én ezt hagyom? Nem hinném.
Anyukám mindig azt mondta, akarva-akaratlanul, de mindig nyomást pakolok magamra. Túl sok feladat, túl nagy felelősség, és ezt mind azért, mert teher alatt jobban dolgozok. A zenekarban is lehetetlennél lehetetlenebb feladatokhoz ajánlkoztam, és nagy részét várakozáson felül teljesítettem is. Hogy ez most miért futott át az agyamon? Mert ez is egy ilyen helyzet volt. Olyan vagyok ilyenkor, mint egy rugó, minél szorultabba helyzet, annál nagyobb erőkifejtésre vagyok képes. Ez a pillanat is ilyen. A fejemben csak úgy repkedtek a „Mi lenne, ha… ?” Mondatok. Hopp, az egyik beválhat. A víznyomás, ha elég erős, képe lenne akár csak egy kicsit, de növelni az ugrásom magasságán. Ez gyorsabb, meglepőbb megoldás, mint a vízgömb, valóban. Nem jeleim meg előttem, hogy hol, és milyen erővel kéne ugranom, ezt az érzésekre bízom.
Egy bizonytalan lépés, követi a második, ami már szilárd hatású talajra érkezik, ugyanis erre is vigyázok a futásnál. Kellemetlen lenne, ha ugrás helyett megint benyelne az ingoványos talaj.
Lépteim megszaporodnak, ezt a lány is észreveszi, és gyorsít a tempón. Késő, itt jön rakéta Bran! Igen, a következő lépésem már nem érkezik le a földre, izmaim megfeszülnek miközben a talpaimhoz ér a vízsugár.
Szállok. Pár másodpercig valóban annak tűnik, hiszen abba az irányba megyek, amerre akartam. Előttem a vízgömb, de nincs is több időm gondolkozni, ujjaim már érintkeznek a hideg vízzel. És, megvan! Érzem a kezemben a jelvényt, nincs itt semmi gond, minden zökkenőmentesen halad.
De hogyan is tovább? Tágra nyílt szemekkel zuhanok hihetetlen sebességgel a föld felé. Arccal, természetesen, hogy legyen min nevetni a kivetítőn néző embereknek... Mondjuk, tényleg vicces lehet.
Placcs… Legalább is gondolom, nem hallom.  A számba kerül egy kis sár, egy kis növényi valami, amit rögtön ki is köpök. Megfordulok, így háton fekszek, szemben a lánnyal. Elég kiszolgáltatott helyzetben vagyok, de ez nem rémít meg, agyam újra szárnyalni kezd.
Ticcs, toccs… Remélem jól sikerült manipulálnom mögötte a vizet, hogy ilyen hangot adjon ki. A lány mögött közeledő lépések zaja tűnik fel, tekintetem odakapom, pont úgy, ahogy a lány is. Muhahá, ez volt az én ördögi tervem! Szemtől szembe nem tudnám megtámadni, így viszont, rúgok egyet a levegőbe bal lábammal. A rúgás mentén egy nagyobb mennyiségű mocsárvíz indul el. „Ellenfelem” A szeme sarkából látja, és vissza is fordul, de már késő, a víztömeg a gyomorszájához ér, és…
Semmi.
Tényleg, hydromágus, nem hat rá a víz…. Köszönjük NEMBaj szervezők, nagyon ügyes húzás. A meglepettséget kihasználom, felpattanok, és suhanok akár a… Mindegy mi, gyors voltam. Úgy sprintelek, hogyha most beakadna a lábam egy gyökérbe, valószínű, nem is állnék fel.
Kiérek a dobozból, szememet elvakítja a fényviszony változás, kezemmel takarok, de amint szemem hozzászokik, látom a nézők üdvrivalgását. Azért ennyire nem kel örülni, de tényleg. A fülemben a hideg, különös érzés újra feltűnik, és a kiáltozó emberek képéhez már hangok is társulnak., Vigyorogva felemelem a jelvényt, majd integetek egyet a közönségnek.
Jól megy ez.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Ahogyan gondolja. Minden esetre meg fogom várni, amíg felépül és kitalálhatjuk, hogyan tovább. Persze, akad tervem. Hiszen nem maradhat itt. Hogyan magyarázná ki, hogy a haldoklásából egy éjszaka alatt felgyógyult? Egyszerűbb utólag elsikálni.
Tömör hálájára mindössze bólintok egyet. Nem vártam még ennyit sem Tőle. Hiszen nem ezért csináltam. Meg nem is nagyvonalúságból vagy kegyességből, mint azt magában elkönyvelte. Hanem a már taglalt okokból. Azért, mert jól esik. Megértem, hogy ezt nem igazán fogja fel vagy hiszi el. Ám végül mégis amellett döntött, hogy rám bízza magát. Ezt pedig igen jól tette. Hiába, az élni akarás nagy úr.
Elpillantok az ajtó feletti óra felé. Kíváncsi vagyok, mennyi idő kell ahhoz, hogy rendbe jöjjön. Maradok és várok. Ha akar, beszél hozzám, ha akar, alszik vagy csak relaxál, élvezve állapota javulását. Nekem mindegy. Békés üldögélésemnek annyi tesz csak keresztbe, hogy lépteket hallok közeledni odakint. Ekkor felemelkedem, és fejemmel arrafelé bökök, így jelezve a férfinak, hogy miért mozgolódom és egyúttal azt, hogy jobb lesz nyugton maradnia. Komótosan az egyik függöny mögé sétálok és mire a gyógyító elhalad az ablak előtt, bepillantva rajta, részemről már régen rejtve vagyok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Mindössze egy álmos szusszanással nyugtázza, ahogy Adam felkel, majd óvodás módjára a függöny mögé bújik. Neki nincs szüksége ilyen óvintézkedésekre, a ablak üvegén át épp ugyanúgy fest, mint órákkal nagy napokkal ezelőtt.
   -  Régen tökre azt hittem, hogy denevérré meg láthatatlanná tudtok változni. Oszt' ezek szerint mégse.
Motyogja rekedten, ahogy a gyógyító továbbindul éjszakai sétáján. Az itt töltött napok során elnézegette őket, már pontosan tudja az őrjáratok valódi okát. A legtöbben éjjel, sötétben és magányosan halnak meg, a hullákat pedig nem árt elvinni, mielőtt a többi beteg ébredezni kezd.
Elnyom egy ásítást. A feje, amilyen könnyűnek is illékonynak tűnt, most annál nehezebb, mintha kerek kavicsokat pakoltak volna a homlokára. A kezére tekert gézt szórakozottan kezdi piszkálni majd tépkedni, végül pedig egy hirtelen rántással kihúzza az infúzió tűjét. A mugli eszköz gonoszul csillog a kezében, míg érzi, hogy a másik fájdalma azonnal enyhülni kezd.
   -  Elmehetsz. Ha akarsz - morogja Adam felé, a csövet letúrva az ágy széléről. Ő maga sem tudja, miért tette mindezt, de nagyon jól esett.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Csak mulatón szusszanok egyet a függöny mögül az elbújásommal kapcsolatos kommentálására. Igen, sokak hisznek ilyeneket. Lehet, hogy menőbb lenne, mint ez. Dehát így is elég sok menő tulajdonságom van. Kellenek az ilyen kevésbé látványos dolgok. Amint a gyógyító elhaladt, elősétálok a rejtekemből, és kényelmesen visszaülök a székbe, figyelve, miként szabadul meg a férfi az infúziótól, egyúttal feltárva előttem egy szép, friss sebet. Pedig az imént már éppen visszahúzódtak a szemfogaim, most viszont megint előbújnak kicsit.
- Nem akarok. - susogom agyaraim közül, egyszerűen.
- Lehet, hogy ki kéne vinni Téged, miután rendbe jöttél. Hiszen... hogy magyarázod ki? - vetem fel ötletemet és érdeklődöm meg Tőle, van-e esetleg egyéb terve. Tőlem maradhat, ha meg tudja oldani. Ha viszont el akarna tűnni, együtt könnyebben kivitelezzük.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Ügyetlen ujjaival tovább folytatja a géz tépkedését. A kötést, ami a csuklóját és a kézfejét fedte lefejti, alsó rétegeit már jócskán átáztatta a tű mellől szivárgó, alvadni ne akaró vére. A csomót a vesetálba dobja maga mellé, a ragtapaszt, ami szintén a tűt tartotta a helyén, miután lerántotta, szintén. Maszatos kezét egy angol úr komótosságával törli a fehér kórházi ágyneműbe, miközben az ujjait mozgatja, hogy enyhítse az azokban uralkodó zsibbadást. Akibe már döftek ilyet, pontosan tudja, milyen piszkosul fáj két-három nap elteltével.
Fölsandít a vámpírra. A keze pedig megáll valahol a mozdulata felénél.
Egy skarlátvörös vércsepp végigfut a csuklóján, majd lecsöppen a lepedőre.
   -  Hát eddig nem gondolkodtam azon, mit mondok, ha bejön a jótündér és egyszer csak meggyógyít - válaszol határozottan gúnyosan - Sz'al nem t'om.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Hát ez egyre jobb lesz. Maszatolja, törli, keni a vérét mindenfelé, és hagyja lecsöpögni bőrén. Pillám megrezzen, ahogy figyelem, amit művel. Ez így nem igazán lesz jó. Egyelőre azonban nem teszem szóvá, csak mélyeket lélegzek.
- Van még egy bő órád kigondolni. - közlöm Vele mély hangon. Ha úgy érzi, elő tud állni valami hihető hazugsággal, felőlem rendben. Nekem édes mindegy. Akkor megvárom, amíg jól lesz, aztán lépek. Ugyan a kijuttatásra nekem van egy már-már klisészerű, ennél fogva pedig jól bevált és könnyedén kivitelezhető tervem, ám ha nem azt választja, hogy elhagyja az ispotályt, nem fogom most azzal szaporítani a szót, hogy részletezem ezt neki a nagy semmiért.
- Dwayne, megköszönném, ha nem véreznél össze mindent még jobban... - dünnyögöm végül ki tűhegyes szemfogaim közül, és nyelek egy nagyot, sűrűn pislogva párat, tekintetemben némi elvadult fénnyel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Hiába, a vámpíresszencia nem hat azonnal, így amellett, hogy a vére csak hosszú idő múlva, nagyon nehezen alvad, a mérgezés néhány további mellékhatását is kénytelen elviselni egy ideig. Dwayne alapvetően, egészségesen sem egy éles logikával megáldott ember, a tudatára pedig most a krokodilkönny zavart okozó fátyla is nehezedik... hát nem, egyáltalán nem fogalmazódik meg benne a tény, hogy egy vámpír közvetlen jelenlétében nem a legokosabb cselekedet összevérezni a bútorokat.
Az oldaláról végre a hátára fordul, sérült kezét maga mellett tartva a levegőben. A vére vékony sávban kúszik végig az alkarján, a könyökénél ivódik a lepedőbe.
   -  Há' kösz, mit csináljak, nyaljam fel?
Ha nem is érzi konkrétan a gyógyító vér hatását, elég a tudat is ahhoz, hogy a jelleme makacsabbik, sértődékeny fele felébredjen a haldokló letargiából. Ahogy megmozdítja a fejét, megszédül, ólmos fáradtság futtatja végig az ujjait a végtagjain.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Nem, hamarosan én fogom felnyalni a vérét mindenhonnan, aztán talán véletlenül a sérült karjára is eltévedek. Úgyhogy mielőtt ez bekövetkezne, csak megforgatom szemem az ég felé, egy lemondó sóhaj közepette, majd felkelek a székből, és megyek a holmimért.
- Járok egyet. - közlöm Vele, miközben öltözködöm.
- Jövök egy bő fél óra múlva. - adom meg érkezésem idejét lágy, monoton hangon, miközben összegumizom a hajamat, aztán felkötöm a sapkámat, egyenlőre csak nyakamra veszem a maszkomat, aztán felkapom a fehér köpenyt, felakasztom a sztetoszkópot és lépek az ajtóhoz. Visszanézek még Dwaynere, miközben a kilincsre csúsztatom a kezemet. Jobb lesz ez így. Legalább végre pihen talán egy keveset ahelyett, hogy izeg-mozog, meg csinálja a rendetlenséget.
Felhúzom a maszkot a szám elé, ezzel agyaraimat is eltakarva, majd kisétálok a folyosóra. Ráérősen indulok el felfelé az épületben, kisétálva végül a hegyből egy oldalsó ajtón, szívni egy kis friss levegőt, letekintve a városra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

A karját maga mellett tartva tanulmányozza a kézfejét. Ott, ahol a bájitallal elveret vizet a vénájába folyatták duzzadt, kékesszürke árnyalatúvá színeződött a bőr, egy ideig követve a vonalát mintha a vénája is sötétebb lenne. Szinte elképedve bámulja mindezt, hagyva, hogy a vére arra csorogjon, amerre csak szeretne, elvégre egészen mennyiségről van szó.
Valahol a fejében tompa zúgás kezdődik, mintha a két füle közül szólna, ezzel egy időben mintha enyhén jobbra billenne az egész szoba, az ágyával, a székkel és arról feltápászkodó vámpírral együtt. Szaporán hunyorog, hogy előzze az érzést, ami nagyon jól tudja, mihez hasonlít. Mintha, hmmm... mintha beszedett volna valamit.
Csak bólint, ahogy Adam visszanéz, ő nem válaszol a pillantására. Az ajtó nyitásával fény vetül a szobába, a külvilág fénye, ahol már hosszú ideje nem járt.
Három nap alatt rá kellett jönnie, mennyire klausztrofóbiás.
A kezét leejti maga mellé, a fejét egészen a párnába fúrja, hajának sötét tincsei közül felbámul az árnyékba boruló, fehér plafonra. Mégsem fog meghalni. Ma nem. Még egy ideig nem. A felismerés ambivalens borzongást futtat végig a gerince mentén.
Mintha fejbe vágták volna. Inszomniásként eddig ismerte a kifejezés valódi értelmét, ám a vámpír vére végül az agyáig jut. Még egyszer megrezzen, mintha ellenállna, ám a szeme lecsukódik, a feje pedig öntudatlanul billen oldalra.
A mély, nehéz álom hosszú idő után végül elnyeli őt. Szinte biztosan jó ideig nem ébred majd fel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

A beígért bő fél órát idekint töltöm, aztán indulok vissza a betegünkhöz, aki remélhetőleg már koránt sem olyan beteg. Csöndesen lépek a kórterembe, hiszen már a folyosóról hallottam mély, egyenletes légzését. Ismét megszabadulok a felesleges kiegészítőktől magamon, és leülök a székbe. Mozgásom nesztelen, jelenlétem feltűnésmentes. Noha olybá tűnik, a férfi most egyébként sem sok mindenre ébredne fel.
Kendőzetlenül, tanulmányozón fürkészem Őt, miközben békésen szunyókál. Néha oldalra biccentem fejem, máskor közelebb hajolok kissé, szemügyre véve felületi sérüléseinek gyógyulását. Egyre és egyre jobban fest. Viszont amilyen mélyen alszik, nem hinném, hogy pár órán belül felébredne, márpedig én nem maradhatok reggelig. Őrzöm még az álmát tehát jó ideig, aztán ahogy lassacskán hajnalodni kezd, összeszedem magam, hogy elinduljak.
Egyértelmű, hogy nem hagyhatok neki itt semmiféle üzenetet, hiszen valószínűleg az ápolók előbb találnák meg, minthogy Ő magához térne. Árulkodó nyomokról pedig szó sem lehet. Úgyhogy meggyőzöm magam, hogy nincsen szükség rá, hogy szerelmes levelet írjak neki. Ügyes fiú, rá fog jönni, miért kellett elmenjek, és nem hiszem, hogy gondot jelentene neki a helyzet megoldása az értetlen, hitetlenkedő gyógyítókkal. Igazából Ő csak egy beteg, aki csodálatos módon felépült. Nem kell neki tudnia, hogyan történhetett ez. A véremnek meg nincs kimutatható nyoma. Még ha tudnák is, mit kéne keresniük, valószínűleg nem találnák.
Vetek még egy pillantást a szundikáló aurorra, és kisétálok a kórteremből.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke