Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Megfordulok, amikor megkerül engem és bár nem állok fel mellé az alsó lépcsőfokra, egyik lábamat ráteszem, a kezeimet meg karba. Így pislogok felfelé a férfira, aki amúgy is magasabb nálam valamivel, hát még így. Ha tudnám, mi jár a fejében, megerősíteném benne, hogy jól döntött. Az őszinteségből nálam nem sülhet ki rossz. De azt is el tudom fogadni feleletül, ha az illető nem akar beszélni róla és ezt közli velem. Tiszta sor. Lenne. Most nem ezzel állunk szemben. Figyelek tehát.
Meghallva a kérdésbe burkolt magyarázatot, karjaimat leveszem összefonottságukból. Egyik kezemmel a nézőtér körlátjába kapaszkodok, a másikat zsebre vágom. Közben elgondolkozva figyelem őt.
- Várj csak, azt mondod, hogy az erődnek ilyen fokú hatása van rád? - térek rá az alapokra, hiszen én még ezzel sem voltam tisztában. A nyugalmat árasztó képességét már ismertette velem, azt viszont nem hittem, hogy ez őt magát is ennyire befolyásolja. Sejtettem, hogy békésebb természetű tőle, azonban azt nem, hogy csak főzet segítségével tapasztalhat meg jelentősebb érzelmeket. Márpedig most nagyon így tűnik.
- Bájital nélkül sokkal gyengébben éled meg ezeket? - kérdezek tovább, kissé közelebb húzódva, miközben próbálom elképzelni ezt a helyzetet. Ezt az élményt. Meglehet, nem sokban különbözik attól, mint mikor jó a kedvem és történik valami, ami teljesen elrontja. Vagy éppen fordítva. A heves természetemnek köszönhetően -amit sokan nem is feltételeznének rólam- pedig ég és föld a két állapot. Mintha más ember lennék. Pedig ugyanaz vagyok, csak nagy lángon égve. Ilyesmi lehet Bárciánnal is, csak nála ezt egy készítménnyel lehet elérni.
- Mint például? - mosolyodom el érdeklődön a meglepetéssel kapcsolatban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Nem kellene meglepnie, mégis meglepi Kriszpin kérdése. Persze honnan is tudhatna róla, sosem mondta neki. Tulajdonképpen egészen furcsa, hogy mennyit érintkeznek egymással nap mint nap, mégis mennyire keveset tudnak egymásról. Így aztán persze a benne kavargó őrületnek csak még kevesebb értelme van. Végül bólint, hümmög is kicsit hozzá, majd lassacskán bővebben is kifejti.
- Igen. Olyan, mintha letekernéd a hőfokot. Érzem, de nem zökkent ki, nem veszi el az eszemet, nem befolyásolja a viselkedésemet, vagy csak ritkán. Néha pedig úgy elbújik, hogy könnyedén összekeverem mással - mondja, az utolsó mondatával tulajdonképpen a mostani helyzetre célozva, még ha erről az igazgató nem is tud. Végül úgy dönt, ha már mesedélután van, belemegy a beszélgetésbe.
- Ezért szeretem az életveszélyes sportokat. Úgy tűnik, az életösztön azért rajtam is fog. - Rögtön eszébe jut a balesete, a fehér ispotályi szoba. Hogy meg akarta nyugtatni a zokogó édesanyját, de életében először nem tudta, mert ő is zaklatott volt. Aztán az, amikor nemrég Biankával kiabált az irodájában, amiért a lány betört hozzá. Nem, az ő nyugalma sem tart örökké. Csak az átlagosnál sokkal tovább.
- Én is ki tudok borulni, de sokkal-sokkal több kell hozzá. - Halványan elmosolyodik azon, bezzeg most milyen könnyen megy. Kezeit előveszi a zsebéből és a derekára teszi, miközben továbbra is fel és alá járkál az emelvényen.
A férfi kérdése után nyel egy nagyot, a lehetőségeit latolgatja. Tökéletesen tudja, hogy ez az a pillanat, amit most rögtön el kellene ütnie egy béna viccel, vagy valahogyan megkísérelnie elterelni a témát. De aztán úgy dönt, bátrabb ennél. Gondban van, mert holnaptól már semmi sem lesz ugyanúgy. Számára legalábbis biztosan nem, habár Kriszpin számára még lehetne, ha hagyná neki. Akárhogy nézi, ebben a helyzetben kevés kedvező kimenetel akad. De ha már így van, miért ne választhatná azt a rosszat, amelyre most a leginkább vágyik? Muszáj volt meginnia a bájitalt és most muszáj itt állnia, mert nem várhatja tovább letargiába és közönyösségbe zárva, hogy elrobogjon mellette az élet. Bizonyos szempontból úgy viselkedik, mint aki felöntött a garatra - nemes egyszerűséggel megfeledkezik arról, hogy bizony holnap is lesz még nap, neki pedig  szembesülnie majd kell a következményekkel. Azt akarja, hogy Kriszpin tudjon róla, hogyan érez. A jó hír pedig az, hogy a férfi akár össze is törheti a szívét - holnapra úgyis csak a töredékét fogja érezni a fájdalomnak. Végül megköszörüli a torkát, miközben a férfi felé fordul.
- Rájöttem valamire -  alsó ajkát picit beharapja, a hangja leheletnyit megremeg, de nem folytatja. Hogyan is folytathatná? "Figyelj, azt hiszem szerelmes vagyok beléd, de nyugi, holnap már nem leszek, vagy legalábbis csak félgőzzel?" Ő sem gondolhatja komolyan, hogy erre érdemben lehet válaszolni. Egy pillanatig tétovázik, majd leugrik a lépcsőről, a férfi mellé. Meglehetősen közel landol hozzá. Nem egyértelműen közel, de elég közel ahhoz, hogy szembetűnő legyen, hogy ez most valami más. Hogy jelezze a férfi számára, ha sarkon akar fordulni, akkor lehet jobb, ha még most megteszi.
- Én... Sokat gondoltam rád ma - folytatja egészen halkan, kicsit rekedtes hangon. Szükségtelen is, hogy hangosabban beszéljen, tekintettel a nem túl méretes távolságra kettejük között. Tudja, hogy a férfi anélkül is remekül hallja. Nem tudja folytatni, nem is annyira akarja. Azt reméli, hogy talán Kriszpin is kezdi kapizsgálni már. A tekintete sosem volt még ilyen nyílt, soha ilyen beszédes. Életében nem állt még talán senkivel szemben ilyen sebezhetően és kiszolgáltatottan. Hogy Kriszpin mihez kezd ezzel a helyzettel, az az ő döntése, bár Bárcián már így is erején felül teljesít mindazzal a türelemmel, amit megad neki. Nem mintha többet kellene várnia pár röpke másodpercnél, amíg az igazgató reagál valahogy... Mégis rémisztően nehéz számára, hogy ne tegyen most semmit. Nincsen hozzászokva ilyen intenzitású érzelmekhez, nem érzett még korábban ilyen hajtóerőt és ellenállnia sem kellett neki. Mert Isten látja lelkét, ha rajta múlna, már nem ácsorogna az igazgatóval szemben. Ha rajta múlna, a keze már a férfi tarkóját támasztaná, az ajkai pedig az ő ajkait.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Sejtettem mindezt a nyugalmával kapcsolatban és egyáltalán nem lep meg az sem, amit az életveszélyes helyzetekről mond. Talán már akkor eszembe jutott ez az összefüggés, amikor először említette az extrém sportokhoz való vonzódását. Vannak, akik folyamatosan hatalmas fordulatszámmal léteznek és így ez a tevékenység beillik a képbe. Viszont az olyan békés lelkeknél, mint a gazdasági igazgató, más oka van. Az, hogy érezni akarnak. Nagyot akarnak érezni. Hajhásszák ennek a lehetőségét. Világos.
Nem találom gondnak, hogy csak most tudtam meg ezt, ahhoz képest, mennyi időt töltünk együtt. Úgysem lehet egy embert teljesen ismerni. Minden, amit fokozatosan megtudsz róla, az csak egy része. Mind értékes és mind különleges. Minek kéne hát válogatni, mit ismerünk meg előbb és mit később? Mindennek eljön a maga ideje.
Mikor a férfi lehuppan elém, maradok egyik kezemmel a korlátba kapaszkodva valahol a vállam magasságában, csak éppen felé fordulok. Már nem kell felfelé nézzek rá. Annyira. Sőt egyáltalán nem kell megerőltessem magam, hogy ránézzek, hiszen olyan közel áll, hogy nehezen tudnék másra nézni. Bár nem is akarok. Egy pillanatra azért körbetekintek, hiszen ebből a közelségből úgy veszem, valamit mindenképpen bizalmasan szeretne velem közölni. Szerencsére nincs itt senki más.
Ami következik, arra viszont nem számítok. Vallomása után nyalok egy aprót a számon és pislogok párat, miközben próbálom magamban helyretenni a hallottakat. Vajon úgy érti ezt, ahogyan gondolom? A tekintete, a hangsúlya, a közelsége... mind ezt támasztja alá. Zavartan elmosolyodok, talán még nevetek is egy aprót. Bár ez inkább csak szusszanás. Lesütöm a szemem és halkan torkot köszörülök. Ezt nem hittem. De a bájital elfogyasztása előtt valószínűleg ő se. Azt mondta, meglepetés a számára. Nekem is az. Ráadásul nyilvánvalóan nem is kellemetlen. Hogy is lenne az? Kellemes meglepetés, ez kétségtelen. A többi már más kérdés.
Visszaemelem rá a tekintetem. Vonásaim kedvesek és közvetlenek, de nem másak, mint eddig. Nem húzódom el tőle, de nem is közeledem felé. Nem mondok semmit, hiszen nem is tudnék mit. Csak valami olcsó visszakérdezésre futná tőlem, viszont azt könnyedén félreérthetné. Nem akarom, hogy félreértsen. Amilyen hízelgő és jóleső, egyben olyan nehéz a helyzet. Ha képes volnék is viszonozni az érzéseit, váratlanul ért ez most.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Kriszpin nem mond semmit, ez pedig a legrosszabb, amit pillanatnyilag Bárciánnal tehet. Persze nyilván nem szándékosan csinálja, illetve pont hogy csak jót szeretne, ez pedig még fájóbbá teszi az egész helyzetet. Az igazgató szusszanását leginkább tanácstalan gondterheltségnek tudja értelmezni, innentől pedig a helyzet egyértelmű számára - a férfi nem tudja mit mondjon, hogy ne bántsa meg. Feltételezi ugyan, hogy valamennyire sokkolta is Kriszpint, alapvetően azonban a szótlanságát tapintatosságként értelmezi, amely miatt a férfi most dilemmában van, hogyan ne gyalogoljon át mégis a lelkén. Keserűen elmosolyodik a feltételezett gesztuson, habár csak röviden. Inkább csak megrándul az arca, mintsem igazi mosoly lenne.
Igyekszik nem kivárni, amíg a köztük ülő csend már kínosan hosszúra nyúlna, habár nem tud elég gyorsan megszólalni, hogy ezt teljességgel elkerülje. Azt várja, mikor nyílik meg végre alatta a föld, de ez csak nem akar megtörténni. Bár a sötétben nem látszik, a szégyenérzettől kicsit kipirul az arca. Nem olyan, mint ahogyan a sporttól szokott elvörösödni, nem nagyon láthatta még így senki. Mondjuk, most sem fogja.
- Sajnálom - mondja hirtelen, mert nem tudja, hogy segíthetne a kellemetlen helyzeten, amit a közléskényszere okozott. Ami pár perce még olyan kívánatos cselekedetnek tűnt, most már korántsem tetszeleg okos döntés képében. Mi a fenét gondolt? Nem várta, hogy Kriszpin majd a nyakába ugrik, de ennél a kínos némaságnál azért mégiscsak valami eseménydúsabbat képzelt el. Már amennyit gondolkodott. Annyira nem jellemző ma este. Pár lépést hátrál, összefonja maga előtt a karjait, miközben a földet bámulja.
- Ha te nem érted, képzelj el engem... Nem csak a tény, de az érzés is fejbevágott. - Kicsit megingatja a fejét. El akar menni innen, elfutni a hülye szituáció elől, amit ő okozott. A legjobban talán az zavarja, hogy ilyen kínos helyzetbe hozta a másik férfit is, csak mert nem tudott csomót kötni a nyelvére. Mentségére szóljon, igyekezett elkerülni. Mentségére szóljon, különleges a helyzet. Egyszerűen kicsúszott a kezéből az irányítás.
- Inkább... Inkább csak felejtsük el, amit mondtam. - Igyekszik nagyon, hogy ne hallatszanak ki az érzelmei a hangjából, de őszintén szólva nagyon csúfosan teljesít. Kétségbeesetten próbál javítani a helyzeten, közben pedig folyékony hülyeség hagyja el a száját. Nem tudja elfelejteni. Nem is akarja. Nem megy az csak úgy. De az is igaz, hogy mire kiürül a szervezetéből a bájital, már nem fogja megbolondítani, amit a férfi iránt érez. Rossz kedve lesz? Valószínűleg. De semmi olyan, amin ne tudna túllendülni majd. Nagyon szép és romantikus lenne belehalni a visszautasításba, de az csak ma fog menni, holnap már nem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Valahogy abban reménykedek, hogy folytatja, hogy mond még valamit. Hogy nem riasztja el a zavarom és hogy kapok még időt feldolgozni ezt. Legalább annyira, hogy válaszolni tudjak. Így ami neki kínos hallgatásnak tűnik, az számomra csak néhány pillanat, hiszen nagyon sok mindent gondolok át közben. Mikor aztán bocsánatot kér, szinte megálljt intően emelem fel a kezem, hogy ezt ne csinálja. Közben a fejemet is megrázom. Mégis mit sajnál? Hogy elmondta, mit érez? Hogy őszinte volt? Ne. Ezt ne.
Noha máskor azonnal tudom, mi a teendő, miként kell cselekedni, és nem is hezitálok egy percig sem, most kissé elveszett vagyok. Sok minden jönne reflexből, de nem akarok rontani a helyzeten. Kezemet leveszem a korlátról, zsebre teszem, aztán kiveszem onnan. Nem tudom eldönteni, hogy legyen. Inkább megtörzsölöm a tarkóm. Bár aztán azzal is felhagyok.
- Nem. Nem, nem, nem - ismételgetem lágyan, közelebb lépve, mert már most szeretném leállítani az önostorozását és gátat szabni a szégyenérzetének. Viszont más egyebet nem tudok mondani. Bármi, ami elhagyná a számat, az vagy félreérthető lenne, hamis bíztatás; vagy pedig olyan szöveg, aminél még az egyenes elutasítást is szívesen hallják a legtöbben. Mint a "köszönöm, kedves tőled, hogy elmondtad" vagy a "megtisztelő, amit érzel irántam". Mind igaz. Mind mélyen igaz, és pontosan ez van most bennem, azonban üres frázisnak hathat és csak bántja azt, aki ilyen sebezhető éppen.
Hiába próbálok tehát okos, illendő vagy praktikus lenni, ez nem a helyzet, amiben képes lennék rá. Úgyhogy nem fogom vissza az ösztöneimet. Nem beszélem tovább le magam arról, amit a legszívesebben tennék. Szóval a sok "nem" és a fejrázások után odalépek Bárciánhoz és megölelem. Ki tudja, ezzel talán csak nehezítek a jelenünkön, de inkább teszem azt, mint belemenjek valami hideg, semmilyen, egyezményesen fátylat borító lezárásba, hogy aztán kínos mosollyal kívánjunk egymásnak további szép estét, mintha mi sem történt volna és ezzel valami megváltozzon köztünk. Inkább szorosan megölelem őt. Így mondom el némán azt, ami szavakban elcsépeltnek hatna. Azt, hogy ne hülyéskedjen ezzel a mentegetőzéssel, és hogy nagyon kedvelem őt. Igazából a barátomnak tekintem, hiába ismerem mindössze csak néhány hónapja.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Hamar rá kell jönnie, hogy a szabadkozással sem segít túl sokat a helyzeten. Az igazgató láthatóan nem örül a dolognak, valamennyire igyekszik is csírájában elfojtani a dolgot. Hát igen, úgy tűnik ő itt már tényleg nem tud túl sok jót tenni, bár erre gondolhatott volna előbb is. Na ja. Az önkorholás ma kifejezetten jól megy neki. Szóval erről marad le, amikor éppen "normális" kerékvágásban mennek a dolgok? Lehet, hogy tulajdonképpen jobb is neki letompítva. Igen, most hirtelen nem tud másra gondolni, minthogy jobb volt minden, mielőtt megitta volna a bájitalt. Hogy kár volt. Aztán a felnéz a férfi arcára, a szíve pedig elfacsarodik kicsit, és eszébe jut, hogy emiatt az érzés miatt tulajdonképpen egy kicsit azért megérte. Mert igenis nagyon jó a másik mozdulatait, arckifejezését lesni és szívdobogást kapni már csak attól is, hogy a közeledben van. Miközben pedig ezen gondolkodik, a férfi egyszer csak megteszi az egyetlen dolgot, amire nem számít - a nyakában köt ki. Biztos benne, hogy Kriszpinnek legalább annyira nincs ki mind a négy kereke, mint neki. Tiszta jóindulatból természetesen, de csak megforgatja benne a kést az érintésével, a csodálatosnak tűnő illatával, az egész pillanattal. Ő pedig magához szorítja, mert hirtelen nem tud jobbat. És habár a feje kiürül, a pulzusa pedig illetlenül felgyorsul, arra azért nagyon ügyel, hogy ne maradjanak így egy pillanattal sem tovább, mint ahogyan az Kriszpinnek is megfelel.
Amikor elengedik egymást, sóhajt egy nagyot. Nem tudja, hogyan tovább. Egy pillanatra az égnek emeli a tekintetét, elgondolkodó arcot vágva, majd végül egy félig savanyú, félig szórakozott mosoly kíséretében nyögi ki:
- Azt hiszem, ki kellene aludnom a fejemből ezt a löttyöt. - Az lesz a legjobb mindenkinek. Holnap pedig végre fog tudni értelmesen viselkedni. Igaz, most már ebben sem teljesen biztos. Az egyik fele nagyon szeretne már ágyban lenni és holnap kijózanodva ébredni, a másik még ácsorogna itt kicsit. Még ha nem is vezet sehova. Vár azért, nem tudja mire. Hátha az igazgató mégis hozzáfűzne valamit a dologhoz. Igaz, az elmúlt percek tapasztalata alapján ő sincs a helyzet magaslatán éppen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Ez valószínű. Mármint hogy nincs ki mind a négy kerekem. A jelen igazolja. Ami meg még rosszabb, hogy bizonyos helyzetekben talán túlságosan magamból indulok ki. Abból, hogy nekem mi esne jól. Hogy én mire vágynék. Aztán pedig eszerint cselekszem. Márpedig, ha én ilyen vallomást tennék valakinek, az egyik legutolsó, amit látni szeretnék tőle, az a kimért, visszafogott, túlillendő viselkedés. Abból csak arra következtetnék, hogy ez most már így lesz. Hogy ezzel elszakadt valami és már soha nem lesz velem olyan közvetlen, mint régen. Nem mondom, az, hogy megölel, szintén egyfajta kín, de egy egészen másféle. Amolyan fájdalmas öröm. És legalább ott van benne a megnyugtató gesztus, hogy ettől még nem fog kerülni engem. Nem fog távolságot tartani. Nem fogom kerülni őt és nem fogok távolságot tartani. Ezt akartam csak tudtára adni. Az más kérdés, hogy nagyon jól esik. Ölelkezős ember vagyok. Az olasz vér.
- Mi lenne, ha inkább játszanánk egyet? - bökök a fejemmel a labdás láda felé, előállva egy újabb remek, meglepő ötlettel. Most komolyan el akar köszönni, felballagni a szobájába és álmatlanul feküdni a sok érzéstől, ami a bájital miatt kavarog benne? Vagy inkább kiadná dühét, örömét, bánatát némi repkedéssel vagy akár csak passzolgatással, hogy aztán a kimerültségtől már ne legyen ereje ostobaságokon törni azt a szép, párnára nyugtatott fejét?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Hogy kviddicsezni? Meglepetten ráncolja a szemöldökét, habár tulajdonképpen kicsit meg is könnyebbül. Igazából nem az ölelés, inkább ez a gesztus ébreszti rá arra, hogy az igazgató nem szándékozik őt lerázni, mint egy kellemetlen problémát. Eddig nem teljesen értette, most már talán kezdi. Nem érzi magát a legstabilabb állapotban, de tény ami tény, felesleges levezetendő energiája bőven akad. Pedig a helyzet több mint furcsa - ő éppen most hajtotta végre a világ legkevésbé egyértelmű szerelmi vallomását, cserébe megkapta a legfurcsább elutasítást, most pedig kviddicsezni fognak. És ezek az emberek az iskola vezetőségében helyezkednek el. Csodálkozik még valaki, ha a diákok kattantak?
- Oké - neveti el magát, kivételesen teljesen őszintén. Alapvetően a helyzet abszurditása csal mosolyt az arcára. Kicsit zavarban is van, fél hogy beégeti magát. Lássuk be, ami a kviddicset illeti, Kriszpin előnnyel indul. Persze neki is van köze a dologhoz, eleve jó tehetséggel áldotta meg az ég, ami a sportokat illeti... De a rutinja azért mégsem akkora, mint a másik férfié. Viszont cserébe doppingolt, így most önmagához képest sokkal jobban pörög. Zavarát leplezendő egy apró kihívó mosoly csücsül ki az arcára, közben pedig megrándítja a vállát és megköszörüli a torkát.
- Csak vigyázz, ma formában vagyok - mondja magabiztosan, közben pedig már sarkon is fordul, hogy felmarkoljon egy seprűt. A kvaff megszerezését egyelőre a férfire bízza. Neki más dolga van.
A pálya közepére áll, pálcáját a magasba tartva, apró körkörös mozdulatokat leírva vele. Varázspálcájának végén először apró, majd egyre nagyobb fénygömb jelenik meg, amelyet végül egy erőteljesebb pálcalendítéssel kiküld a pálya széle felé. Ezt a mozdulatsort és bűbájt elvégzi egy párszor, míg elég gömb nincs a pálya körül ahhoz, hogy a teljes területét viszonylag jól belássák.
Mikor végez, elégedetten néz körbe. Meg kell állapítania, hogy kivételesen jól néz ki, ahogyan a kis gömbök bevilágítják a pályát a sötétben. Valószínűleg ez az ötlet nem jutott volna csak úgy eszébe, a bájital hatására mintha kreatívabb lenne. Egészen idáig háttal állt Kriszpinnek, most azonban megfordul, hogy lássa, a férfi hol tart.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Szerintem semmi baj nincs a diákokkal és velünk se. Nekem sokkal furcsább, amikor valaki teljesen összeszedetten és az elvárásoknak megfelelően cselekszik, mintha legalábbis egy könyv lapjáról ugrott volna le. Ugyanis a valóságban ilyen ritkán van. Nem mondom, fontosak az ilyen képek, amik rögzültek bennünk azzal kapcsolatban, miként cselekedhetnénk bizonyos helyzetekben, hiszen nem alaptalanok, ám ahány féle ember, annyi féle mód és megélés. De most nem fűzöm tovább ezt a gondolatmenetet. A lényeg, hogy nekem tetszik az, amilyenek vagyunk. Nem véletlen vagyunk olyanok.
Örülök, hogy kap az ötleten. Szélesen elvigyorodom és követve a példáját, én is magamhoz veszek egy seprűt, majd amíg ő a fényekkel bíbelődik, én a labdákról gondoskodom. Igazából szerintem nekünk elég most a kvaff. Amint a hónom alá kaptám, a seprűt meg a lábam közé, felemelkedem pár méter magasba és innen figyelem barátom ügyködését.
- Biztos készen állsz? - kérdezem tőle, viszonozva a kihívó hangnemét, amit egyébként egy kviddicspálya meg is követel. Közben pedig hanyagul játszom a kvaffal, feldobva kicsit, aztán elkapva újra és újra.
- Az én karikáim, a te karikáid - mutatok először a hátam mögé, aztán a pálya másik végébe, egyszerűen felosztva a térfeleket, majd repülök is középre, hogy onnan induljunk.
- Meddig menjünk? 50-ig? 100-ig? - teszem fel végső, nagy kérdésem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Miután dolga végeztével Kriszpin felé fordul, az igazgatót már a levegőben találja. Biztosan nagyon elvonhatta a figyelmét a fényekkel való bíbelődés, mert nem is hallotta, hogy a férfi felszállt. Nem tétovázik tovább, ő is felpattan a seprűre. Pár gyors mozdulat, és már ő is a levegőben van. Elsuhan a férfi mellett, leír körülötte egy apró kört, majd megáll a levegőben, vele szemben.
- Sosem voltam még ennyire kész - mondja, miközben kicsit el is neveti magát. Tulajdonképpen igazat mond, lehetséges, hogy nem is ült még seprűn úgy, hogy ennyire szétvetette volna az energia.
Innentől pedig már minden úgy megy, mint a karikacsapás. Megegyeznek, hogy száz pontig tart a meccs, mivel mindketten optimisták azzal kapcsolatban, hogy hány pontot fognak tudni szerezni. A száz pont megszerzése azonban nem kevés időt visz el; majdnem másfél órát játszanak, a csata pedig kifejezetten kiélezett. A végére már mindketten fáradtak és csatakosak, de annál elégedettebbek a teljesítményükkel. Főleg Berci, aki teljesen megdöbbenti saját magát mindazzal, amit a pályán művel. Lenyűgöző, de valóban igazi varázsereje van az érzelmeknek, amelyek belülről fűtik. Látványos a változás, hogy mennyivel energikusabb most.
A meccset követően együtt ballagnak fel a kastélyban, majd az átriumban elköszönnek egymástól ugyanolyan kedves ismerősökként, mint amilyenek akkor voltak, amikor összefutottak ma a kviddicspályán. Éppen csak annyi a különbség, hogy Bárciánnak egy darabig még sajog a szíve az ágyban fekve.
Ja, hogy a végeredmény? 90:100 és egy hatalmas felismerés, Berci javára.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Egy hónap sincs már hátra addig az egyhetes terepgyakorlatig, ami tulajdonképpen a belépő a Varázskommandóhoz. Egyébként is napi rendszerességgel szoktam edzeni, de most ennek fényében még komolyabban igyekszem venni az egészet, és több időt meg energiát szánni a mindennapos gyakorlatokra, amelyeknek a kocogás is részét képezi. Megszokott útvonalam van már birtokon, az erdőn keresztül majdnem a faluig egészen, majd onnan vissza a kastélyig. Már visszaúton a falu határától kénytelen vagyok megállni a tisztáson, a cipőfűzőm ugyanis szabotálni próbál. Szét se nézve hajolok le éppen, hogy ismét megkössem, ezúttal szorosabb csomót bogozva, hogy ne jelentsen gondot véletlen sem, amíg vissza nem érek a kastélyba, meg aztán akkor már itt is elvégezhetek pár gyakorlatot még. Elmorfondírozom a lehetőségen, de egyelőre nem sikerült döntenem, mert valaki rámköszön. Némi hümmögéssel odázom el a választ még egy fél percig, amíg végzek a fűzővel, majd kihúzva magam nyújtózom egyet, addig is igyekezve beazonosítani, ki volt az a vakmerő vagy még éppenséggel új, aki magázni igyekszik.
- Szervusz, Polett - köszönök aztán elmosolyodva, amint felismerem a tegnap a konyhában is látott kevitás leányzót. Ő lenne a töklé-rajongó, meg a fosztogatás kitervelője, ha jól emlékszem.
- Nyugodtan tegezhetsz, magázni ráér majd akkor, ha térdig ér a szakállam és hófehér, de az még odébb van - jegyzem meg, miközben már a gerincemet nyújtóztatom kicsit oldalra, meg teszek néhány fejkörzést, a csontjaim pedig roppanó hangocskákat adnak ki közben. Nem ártott volna egy kis olajozás nekik, de már késő, ha egyszer kihagytam annak idején. - Sikerült helyreállítani a bűbáj a konyhában? - érdeklődöm, majd néhány korty vízzel pótolom az eddig elvesztett folyadékot is, ha már megálltam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Egyelőre még nem jelenti a gyakorlatok végét az, hogy megálltam. Sőt majd a kastélyba visszaérve még az edzőteremben is vár egy kör, muszáj a legjobb formámban lennem hónap végére, mert ha egyszer elbukom, nem sok az esélye egy második lehetőségnek, de azért még a lánnyal is válthatok pár szót, ha már rám köszönt.
- Az igazán remek - állapítom meg elmosolyodva. Megnyugtató a tudat, az az igazság, mert tegnap szegény manókat még hallottam panaszkodni a fosztogatás miatt. Kisebb trauma lehetett a kis lényeknek, hogy úgy rájuk tört a fél Levita, de majd csak kiheverik. Legalább csak az ott tárolt elemózsia egy részétől fosztották csak meg őket, nem valamelyik társuktól.
- Persze. Még Lédához is eljutottam aztán vele, egy kék sem fosztott ki útközben... és Polett, jól emlékszem, ugye? Kérlek szépen, egyszerűen csak Viktor, jó? Felejtsük el ezt a nagyon hivatalos tanár urat. Még a harmincig is van négy és fél évem. Na jó, majdnem fél, egy kicsit kevesebb, de alig két éve még levitás voltam én is - kérem, megállva a mozdulat közepén, ahogy a karomat hátrafeszítem éppen, amíg csak rá nem bólint legalább. Nem eszem meg a fejét, ha nagyon ragaszkodik hozzá, de én egy kicsit rosszul érzem magam tőle, ha ennyire kiemelik, hogy tanár vagyok. Még szerencse, hogy az eridonosaimat már sikerült rászoktatni, hogy elfeledkezzenek erről, és reménykedem benne, hogy a legtöbbjük tényleg barátfélének tekint, és nem a félelmetes házvezetőhelyettesnek, akit inkább el kell kerülni.
- Készülsz amúgy valamire, vagy csak szeretsz kocogni ebben a remek időben? - kérdezem meg aztán. Ki tudja, még kiderül, hogy sportol valamit egyébként, szóval a magam részéről egész kíváncsi vagyok a válaszra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

- Ezt sem hallottam még, de mondasz valamit. A sok tanuláshoz mégiscsak kell az energia - nevetem el magam, amikor közli, hogy éhes levitás nem válogat. Ami engem illet, még én is tartottam a szobámban is mindig egy kis rágcsálnivalót legalább, hogy a hosszú, tanulással töltött estéken legyen elérhető közelségben, és ne kelljen elbandukolnom egyik konyháig sem. Az agytornával is éget kalóriát az ember, ezt nem lehet megkérdőjelezni, aztán meg ha az ember még sportol is valamit, az csak még több ennivalóért kiált, hiszen pótolni kell a ledolgozott adagot. Ennek tudatában igazából nem is csoda, hogy tegnap úgy letámadták a konyhát.
- Persze. Ha gondolod, egyszer megmutathatom a gyönyörű képem a tablón, ami valahol valamelyik falon ott lóg a toronyban. Kerek három évet jártam oda aurortanoncként - válaszolok, megmosolyogva, amilyen aranyosan elképedt itt nekem. Az Eridon vezetőségében ücsörögni olyan körülmény, ami nagyon kihozza belőlem a főnixet, de ennek ellenére jócskán akad bennem szfinx is, nagyon még csak keresni sem kell.
- Akkor inkább csak kikapcsolódás két vizsga között? Igaz, ami igaz, az én agyam is eléggé ki tud ürülni egy hosszú kocogás alatt, aztán már tanulhatok is a következő vizsgára. Milyen vizsgáid vannak még hátra? - érdeklődöm, ha már szóba kerültek a vizsgák. Nekem csak három van idén, jövő héten le is tudom mindet, aztán jöhet a terepgyakorlat, és remélhetőleg már munkám is lesz aurorként pár héten belül. Addig azonban még aktívan készülnöm kell mindenre, és persze a lehető legalaposabban. Közben hangosat kordul a leányzó gyomra, és az enyém is úgy dönt, hogy ideje jelezni némi morgással, hogy ennem is kellene. Egyelőre inkább néhány újabb korty vízzel orvoslom a helyzetet, de útban az edzőterem felé útba ejtem a konyhát.
- Azt hiszem, még az edzőterem előtt kifosztanám kicsit a konyhát. Van kedved csatlakozni? Te már amúgy is jártas vagy ennek a művészetében - jegyzem meg vigyorogva. - Mindig erre szoktál kocogni amúgy?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

– Áh, értem – válaszolom, elgondolkodva mérve végig közben. Amennyire első látásra fel tudom mérni, egy árva pluszkiló sincs rajta, meglehetősen jó formában van, de végül is ezt mindenki maga érzi. Vizsgaidőszakban én is mindig ráhúzok kicsit az edzésre, mert különben túl sokat ülnék még egy helyben a végén, és eltunyulnék, az meg kinek hiányzik? Nekem biztosan nem, főleg most.
– Na majd akkor szólj rám, hogy mutassam meg, amikor legközelebb megyek Lédához látogatóba – válaszolom elmosolyodva lelkesedése láttán, pedig mindössze egyetlen képről van szó, közben pedig ráérősen nyújtóztatom tovább az izmaimat. Néha kicsit hiányzik az a sok gyakorlat a többiekkel, valahogy sokkal keményebben dolgoztam, úgy érzem, mert tartani kellett a tempót. Ehhez képest most nagyon is ráérek, még ha meg is csinálom, amit elterveztem. Más így szabadon azért, mint angyalbőrben.
– Tele gyomorral tényleg nem könnyű tanulni. Alszik el az ember... én legalábbis biztosan - válaszolom neki egyetértő bólogatás közepette. A súlyfelesleg említésére kissé felvonom ismét a szemöldököm, de hát tényleg ő tudja, mennyit kell mozognia.
– Nálunk is tele a konyha, ami azt illeti, de azért még a manók készítik a kastély legfinomabb szendvicseit, és néha szeretek csak úgy benézni is hozzájuk - válaszolom, megvonva a vállam, majd a következő pillanatban hátra is feszítem, összekulcsolva az ujjaimat a hátam mögött, érezhetően megfeszítve a felkarom.
– Huh - fújom ki aztán a levegőt, megrázva mindkét karom lazán. – Mehetünk? Le kéne húznom még pár kört az edzőteremben is a bájitaltan vizsgafelkészítő előtt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

– Nem tudom biztosan, de gyanítom, hogy minden házban akad azért saját konyha is, hogy valaki megéhezne az éjszaka közepén például, mégse kelljen kockáztatnia, hogy belefut egy prefektusba a folyosón, vagy éppen csak zargatja szegény manókat. Logikusnak tűnik számomra - jelentem ki felvetésére válaszul, és valljuk be, itt is éppen olyan kényelmes megoldásnak találom, mint a Levitában, hiszen ha valaki sokáig tanul, az éjszaka közepén is ehet anélkül, hogy a legkisebb bajba is kerülne emiatt.
– Ez eléggé szteretípiának tűnik, és érzek benne némi ellenszenvet. Itt is a Navine esik a legközelebb egyébként a konyhához, de kétlem, hogy ettől sűrűbb vendégek lennének, mint bárki más. A konyhát gyakorlatilag senkinek sem kellene látogatnia annak érdekében, hogy a manók nyugodtan dolgozhassanak - felelem eltöprengve kissé. Tavaly még külön tiltva is volt a konyhalátogatás, ami azt illeti, most azonban ismét nagyobb szabadságnak örvendhetnek a diákok. Nyújtózom még kicsit, majd elnevetem magam, amint ismét megjegyzést tesz.
– És én még ilyen vakmerő ajánlatokat teszek. Ebben az esetben talán inkább a Levita konyháját kellene felkeresni. Arról biztosan állíthatjuk, hogy végtelen a készlete, és még manókat sem sokkol az ember - válaszolom, megvakargatva a tarkómat közben, mintha az aztán segítene gondolkodni. – Na de menjünk, nézzük meg, miből is lehet válogatni - javaslom aztán, és ha rajtam múlik, már neki is vágok, hogy innen még elkocogjak a kastélyig, és a rövidre tervezett konyhai látogatás után folytassam a felkészülést az edzőteremben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

Egyszerűen kikészítenek a vizsgák, de olyan rendesen, hogy nagyon. Idegbajt kapok minden egyes reggel, és igazából nem értem, hogy miért. Azt hiszem, túlságosan is meg akarok felelni mindenkinek. Apának is, bár nincs rá szükség, Ashnek is, bár szerintem akkor se utálna, ha mindenből épp csak átrúgdosnának, és hát akkor ott vagyok én magam is, aki meg addig jobban teljesített, amíg folyton költözött, most pedig úgy néz ki, hogy a saját elméletem dől meg azzal, hogy majd akkor minden jobb lesz, ha egy helyben vagyok, órákra járok és tanulok. Valószínűleg az a baj, hogy itt most nem csak a lényeget ismerem meg, hanem egy csomó feleslegességet is, és nem tudok jól szelektálni, az agyam viszont nem hajlandó többet befogadni, mint amennyit tényleg szükséges. Ezt hívják úgy, hogy kellemetlen.
Viszont, ügyes kislány módjára, ahelyett, hogy szenvednék otthon, vagy nézném azt, ahogy Ash tanul - igen, volt egy ilyen próbálkozásom, de három perc után rájöttem, hogy ez nem jó gondolat, mert csak bosszantom -, inkább eljöttem tőle, és nem is nagyon mertem a közelébe menni, találtam más elfoglaltságok. Vége lehetne ennek a vizsgaidőszaknak, mert a kapcsolatom kezdeti szakaszban van ezzel a fiúval, én pedig nagyon, de nagyon szeretem őt, és szeretném, hogy boldog legyen velem. De tudom, hogy mennyire maximalista, és nem akarom gátolni ebben.
A gondolatra sóhajtok párat, miközben a kezemben tartott vödörből néhány finomságot dobok a kerítés másik oldalán lévő lényeknek. Ők azok, akiket Olive néni meg szokott nekünk mutatni, én pedig örömmel vállaltam, hogy segítek etetni, meg a gondozásukban is részt veszek. Csak végre kéne találnom egy vizsgaidőpontot, ahol megmutathatom a tehetségemet. Ja... kellene. Addig viszont marad a békés etetés.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

Szóval ott tartottunk, hogy eteti az állatokat békésen, amikor belép a képbe egy furcsa fiú, először nem is tudom hova tenni, másodszor viszont úgy vagyok vele, hogy biztos nem furcsa, csak más, mint akikkel eddig összefutottam, hiszen annyi sok ember van, olyan sok személyiséggel, hogy csak na. Biztos ez is egy újabb, érdekes ismeretség lesz. Ami nem rossz, szeretek új és érdekes embereket megismerni, elvégre egy olyan apával, mint az enyém, elég szomorú lenne, ha nem ilyen lennék.
- Szia, Révay Franciska vagyok.
A szemöldök emelgetést figyelmen kívül hagyom, mert tudom, hogy ez csak valami vagánykodás, a fiúk ezt csinálják. Viccelődnek és játsszák az eszüket a lányok előtt, de nem gondolják ám komolyan, csak szeretnek vicceskedni meg vagánykodni. Mondjuk Ash pont nem ilyen, de nem is baj, nem szeretném, ha ilyen lenne.
- Én se téged. Hányadikos vagy?
Annyi lehet, mint én, talán másik házba jár és nincsenek közös óráink, ez lehet a titok nyitja. Meg azért valljuk be, elég sokan vagyunk ebben az iskolában ahhoz, hogy néha csak arctalan tömegnek tűnjünk. Én amúgy se nagyon törekszem arra, hogy kitörjek, a vélavérem ezt elintézi helyettem, még akkor is, ha minden erőmmel küzdök ellene. Sokkal macerásabb, mint beletöürődni, hogy ez van, ezt kell szeretni.
- A házunk viszont ugyanaz, ahogy látom.
Ő mondjuk nincs talárban, nem szereti annyira, de ott van a táskájára terítve, szépen, frissen vasalt állapotban. Nagyon ad a megjelenésére, és vizsgaidőszakban nem is kötelező egyenruhába lenni, így ezt kihasználva egy fekete csőnadrágot, barackszínű hosszított felsőt és horgolt, hosszú, fekete kardigánt visel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Nem nagyon volt ma kedve bejönni, vizsgát se hirdetett, nyűgös is volt, lehet az időjárás teszi, viszont ennek ellenére hívja a kötelesség, így hát mégis valahogy kikászálódik az ágyból, zuhanyzik, arcot fest magának, ruhát választ, és kényelmes tempóban felsétál a kastélyba vezető úton. Kicsit túl is öltözött, viszonylag jó idő ven kint, így hát mire felér a kabátja már kigombolva lebben meg néha.
- Polett, semmi baj, más is kérte már azt, hogy inkább kint találkozzunk, illetve van egy irodám lent is, a faluban, ha az kényelmesebb.
Szereti a lenti irodát, bár a házhoz tartozik, mégis külön bejárata van, és amikor bent van valaki zárva van mind a két ajtó, a falak pedig extra bűbájjal tompítottak. Hiába járkál vagy tíz ember ott, mégse hallja senki sem, hogy mi is folyik bent. Oda kellett volna visszavonulnia olvasni is, csak annyira nem volt szíve megtenni. Dwayne-nél más a helyzet, ott nem zavarja a férfit, és nincsenek gyerekek, akik percenként kiabálnának anya után. Ettől függetlenül persze imádja a gyerekeit, ha újrakezdené, akkor is valószínűleg ennyi gyerek szaladgálna körülötte minimum.
- Miről szeretnél beszélgetni?
Kérdezi, miután helyet foglalt a lány mellett. Kellemes itt kint az idő, néha valóban jól esik kimozdulni az irodából.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

- Semmi gond, a gyermekeim apja sem magyar. Ha egy kicsit megerőltetem magam, oroszul is cseveghetünk.
Bár ez inkább csak egy kis móka, mint komoly indoklás. Az orosz nyelv fájdalmas emlékeket ébreszt fel, és bár nem mutatja, de nem is esik jól neki. Olyan, mintha egy nagy bőröndbe csomagolta volna az akkori életét és az egészet levitte volna a pincébe, amit azóta már vagy százszor elárasztott volna a víz, elmosva minden élt. Jobb is ez így, életének egy kemény szakasza ez, és hozzájárult a személyisége fejlődéséhez, a döntéseihez, ám mégisem engedi meg, hogy teret engedjen. Nem foglalkozik vele, inkább a vidámabb és életének jelen szakaszára koncentrál.
- Senki sem unalmas. Minden ember más, egyedi. Ezen van a hangsúly, az egyediségen. Sokszor egyformának látják a rellonos lányokat, hasonlítanak, stílusuk hasonló, ám ha az ember veszi a fáradságot, és megismeri őket, kincset lel. Én is leltem, nem is egyet, mert meg akartam ismerni őket. Az, hogy egy termék márkázását emberre vetítjük ki, hát nem is tudom, morbid.
Bár elég gyakori jelenség, hogy az emberek a marketing - mix elemeivel magukat minősítik, de teljesen felesleges. Az ember nem árú, nem kell kirakatba tenni, megfelelően becsomagolni.
- Nem hiszem, hogy a különlegesség látványos. A minőségi idő és az elismerő szavak, melyek a szeretetnyelv részei nagyon különlegessé tudnak tenni egy embert, akkor, ha lehetőséget kap. A lehetőség pedig mindig ott van, csak meg kell ragani.
Ő maga mindig arra biztatja a diákjait, hogy merjenek lépni, legyenek bátrak és kezdeményezzenek. Muszáj, különben a kapcsolat ember és ember között elvész, és akkor már késő bánat.
- Szerintem a húgodnak már az is jó példa, ha figyelmes és kedves vagy, ha bátorítod őt arra, hogy nyisson. Ha jól tudom Eszterházy Lili, ugye? Foglalkoztam vele akkor, amikor idekerült. Szerencsés kislány, nagyon jó személyiséggel, ha látja, hogy a nővére jó hangot üt meg, kezdeményező, akkor ő sem lesz másmilyen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

Óvatos léptekkel haladtam vissza az iskola felé. Pár napja jöttünk vissza Magyarországra Szöulból, ahova azért jártam, hogy összeszedhesssem magam, és legyen időm tovább lépni a balesetemen, illetve a szerencsétlenül végződött kapcsolatomon. Talán mondanom sem kell azt, hogy ez nem egészen sikerült, hiszen még mindig egyetlen fiú jár a fejemben, pedig már nem sírok miatta, és nem fáj az, hogy elveszítettem. Illetve de, még mindig gondolok rá, viszont egyáltalán nem érzem azt az égető, mindent felőrlő fájdalmat, amit anno, a szakításunkkor. Ezt valamennyire pozitív dolognak gondoltam, viszont nem reménykedtem a viszontlátás örömében. Tudtam, hogy a dologban sok minden lenne, csak öröm nem, így gondoltam csak sodródok az árral, és megpróbálok barátokat szerezni, mielőtt megtehetném. Nem akartam tudni mi van vele, valamiért csak el akartam kerülni, hogy nyugodtabb legyen az életem.
Kissé fáztam, mert a kabátom a késő délutáni órákban már vékonynak bizonyult, viszont muszáj volt kiugranom a városba néhány dologért és leginkább azért, hogy egy picit újra felderíthessem azt, a távozásom után. Reménykedtem benne, hogy nem fogom furcsának találni, de a high-tech Szöul után Magyarország fővárosa valahogy hihetetlenül elmaradottnak hatott. Órákig üldögéltem a Duna partján, és csak bámultam a vizet. Azóta sem tanultam meg úszni és őszintén szólva, már a fürdőkádaktól is félek egy picit. A kezemben tartott kávéra pillantottam, aztán arra gondoltam, hogy lassan haza kéne mennem, mert a vizsgáim nyilvánvalóan nem fognak maguktól megíródni, nekem pedig nem ártana tanulnom rá egy picit. Komótos léptekkel indultam meg a kastély felé, aztán amikor végre az iskola kapujához értem, sikerült egy hatalmasat hasalnom az egyik, földből kiálló gyökérben. Legszívesebben valami nagyon csúnyát mondtam volna, de inkább a nyelvembe harapva támaszkodtam fel, és rögtön vörösödtem is, amikor megláttam pontosan az orrom előtt virító fekete bakancsokat. Olyan gyorsan pattantam fel a földről, ahogy csak tudtam, aztán a zavarom ellenére vetettem egy lopott pillantást a fiú arcára, és rögtön éreztem, ahogy a térdeim remegni kezdenek, az ajkaim elnyílnak, a jobb karom pedig bénán hullik a törzsem mellé. Ki akartam mondani a nevét, de egyetlen hang sem jött ki a torkomon, csak bámultam rá, mintha teljesen megbuggyantam volna és közben olyan erősen haraptam a nyelvembe, hogy éreztem a számban a saját vérem ízét. Ennek csak annyi haszna volt, hogy megállítottam a feltörni készülő könnyeimet, de ezen túl nem segítettem magamon.