Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Mikor épp egyikőnk sem beszél, másodperceknek tűnő időre merülök teljesen bele a gondolataimba. Vagyis lehetséges, hogy sokszor annyi idő telik el, mint ahogyan én azt érzem, de Chris hangja vagy a hirtelen megfogalmazódó kérdéseim mindig kizökkentenek.
Nem is tudom mit mondhatnék, csak bólogatok az egyetértésem kifejezéseként. Valószínűleg tényleg ez a neki való szak, mindig értett az emberekhez, helyén tudta kezelni őket,és ezt pont azért, mert kiismeri őket. Anno, amíg a közelemben volt, néha úgy éreztem, hogy ebben rám is jótékony hatással van.
Most nem tudnám megmondani milyen hatással van rám, de nem is ezzel foglalkozom elsősorban, hanem a megbizonyosodással afelől, hogy ő miképp is áll hozzám. Természetesen saját feltételezésem szerint most utálnia kéne, de meglepődött kérdéséből sem ezt tudom leszűrni.
- Hát mert.. tudod.. - kezdeném, de lehet, hogy nem is akarom befejezni, meg nem is tudom, mert magához szorít, és ezzel többet mond mint bármiféle válasszal tudna.
- Buta kérdés.
Rögtön jobb kedvem van attól, hogy akármennyire komoly is a téma, az előadása sokkal könnyedebb és poénos. Valójában nem vártam tőle, de nagyon jól esik, hogy még most is képes az egészet így kezelni.
Míg el nem enged, észre sem veszem, hogy szorítom én is, majd ahogy megfogja a kezem, megint csak mosolygok rá, már nem is tudom hányadszorra, az elmúlt percekben szinte csak vigyorogtam.
- De leülhetünk - válaszolok végül néhány másodperc hallgatás után, gyorsan el kell döntenem képes vagyok-e egy helyben megmaradni ebben az időben. De teljesen megérné megfázni is azt hiszem. Körbe is nézek, most mégis merre van az, ahonnan bejöttem erre a félreeső részre, kint a réten sok padot láttam, egy közeli tökéletes lesz. Meg is indulok, de csak Christophert figyelem, az út oda hirtelen nem is érdekel, mintha csak csukott szemmel is eltalálnék a padhoz, a szemkontaktus sokkal fontosabb.
Nem néz ki bizalomgerjesztően, és tudom, hogy hideg is, de a kabátom szerencsére hosszú és így annyira nem kell aggódnom. Aggódhatok már miatt is pont eleget.
- Hirtelen annyi kérdésem lenne - kezdek is bele végül az előzetesen amúgy magamban olyan nehezen megfogalmazott monológomba - De nem hiszem, hogy mindent meg tudnék kérdezni, amit akarok.. Mesélsz nekem?
Szerintem tudja, hogy arra lennék kíváncsi, amit fontosnak tart. Bármire és egyúttal mindenre ezek közül, akármi történt, ami említésre méltó, azt hiszem azt mind hallani akarom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Ki kell használni, amíg még szép az idő és nem akar az ember hátulja befagyni odakint és minél több időt a szabadban kell eltölteni. Renée módfelett örül annak, hogy Mikula hitvallása igencsak hasonlatos az övéhez, így kicsit kiugrándozhat a rétre. Gyakorolni fognak a sráccal együtt animágiára, mind a ketten Đomi tanoncai. Határozottan nem megy neki rosszul a dolog, pláne mióta megtanulta kiüríteni a kobakját. Azóta sokkal egyszerűbben mennek neki a transzformációk, ez volt az egyik legnagyobb gát nála. De Đomcsi rámutatott hogy viszonylag könnyen ki tudja pucolni a búráját, kis erőfeszítéssel, de ez az információ nem hiszem hogy bárkit meglepett volna.
Boldogan ugrándozik ki a rétre és igyekszik felidézni magában, hogy hova is beszélték meg a találkozót. Közben szépen leüríti az agyát, kicsit talán tudattalanul, és csak az a vicces érzés van az eszében, mikor részlegesen transzformálja magát és a gerince megnyúlik kicsit hátra, majd kiszőrösödve mókusfarokká válik. Lehet kicsit meglepődnek az emberek körülötte, mert a fejben lejátszott mókavonat bizony ténylegesen is megtörténik vele. Így most egy csöpp kis mókusfarkinca van a háta mögött. Elégedetten libbentgeti ide-oda a szerzeményét és tovább keresgéli Kevét. Egy félreesőbb padon találja meg a srácot, addigra már befejezte az életéért való küzdelmet szerencsére, így nyugodtan tud odamenni hozzá. Megfordul, és hátrafelé ugrálva közelíti meg Mikulát, hogy biztosan észrevegye, hogy milyen ügyes kislány volt. Közelebb érve és szembe fordulva látja csak, hogy a másiknak már pihés kis görényfülecskéi vannak.
- Jaj, de cukik a fülecskéid! - halálosan lelkesen tapogatni kezdi az aprócska testrészeket, teljesen figyelmen kívül hagyva, hogy Keve ezt vajon mennyire kultiválja.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Határozottan nem a kedvenc évszaka az ősz, még az idő kellemes ugyan, de sosem tudni, mikor fordul egyet, tele van minden avarral, hatalmas kupacokban gyűlnek fel a lehullt levelek és ágak, amit kerülgetni kell. Nagyon sok problémája lett hirtelen, bár leginkább csak elunta magát. Ha hordana órát, biztos látványosan nézegetné, mégis hol a francban van már ez a lány? Tisztában van vele - és erre Đominic is többször felhívta a figyelmét - hogy jobb az argentinnal óvatosnak lenni, mégis itt tart. Bár azért ha vannak jó nők, akikre olykor megéri várni, akkor Renéet is közéjük sorolná. De ne essünk túlzásokba. Inkább járt az agya az animágián addig is, ami sikeresebb lett, mint képzelte, ugyanis lassan, de biztosan vette észre, ahogy a fülei elváltoznak. Nagy rémült fuldoklásának sikerült idővel véget vetnie, ám ekkor a döbbenettől levegőt venni is elfelejtett, mikor az a lompos farok a képébe kívánt sétálni. Ez bizony az eridonos lányhoz tartozott. Ismerte már azt a segget mozgást, amivel jött. Nagyot kellett nyelnie, mikor aztán szembe találkozott vele.
- Ja, cuki, pont erre a jelzőre vágyik minden pasi. Te is csini vagy az új kiegészítőddel.
Jegyezte meg félhangosan, aztán mielőtt még a lány tovább vakargatná a füle tövét és az ölébe mászna, egy könnyed mozdulattal a derekánál fogva maga mellé emelte, és kissé felé fordult.
- Hogy megy a gyakorlás ezen kívül? Sikerült kiűzni a sok szemetet a padlásról? - Nyilván nem szívből jövő és őszinte az érdeklődés, de valahogy el kell kezdeni, ráadásul közben ő próbál arra koncentrálni, hogy a fülei visszakapják normál formájukat, mielőtt gond lesz. Visszafelé, néha úgy gondolja ezt jóval nehezebb, hiszen egy még gyakorlatlan átváltozást próbál visszaforgatni, hogy mehetne könnyen?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

LUCY MOONLIGHT
- az első kimerészkedés.

---

Történetünk főszereplője, Mikesy Tristanus megindult az iskola hosszú folyosóján, hogy kísérletezzen kicsit saját magával. Régen volt már, hogy emberek közé merészkedett, habár az iskola még teljesen új számára, ahogyan maga, az emberekkel való kommunikáció is. Órájának vészes üvöltésére ébredt nemrég. Tudom. Délután van. De valahogy a mai napon ebéd után jót tett egy kisebb pihenés. Alapjáraton sem veti szét az energia az ifjúurat, ez a nehéz, magyaros ebéd pedig teljesen a padlóra küldte őt. Gondolataiba mélyedve sétál fel az alagsorból, hóna alatt egy vaskos, igen öregnek tűnő Bájitaltan könyvvel. Ebéd közben is muszáj volt valamivel lefoglalnia magát, és most sem lesz hátrány, ha magával viszi a rétre. Addig sem arra figyel, hogy éppen ki nézi a kézfejét, a nyakát vagy a kevésbé feltűnő sebet az arcán. Arcát a márványpadlóra fordítva sétálgat, egészen addig, amíg el nem éri az iskola kapuját. Erősen nyomja le a kilincset, amibe hitvány kis csigateste szinte újra úgy elfáradt, hogy talán jobb lenne visszafeküdni, és aludni. Kisétál hát a rétre, ahol szintén millió meg millió diák szórakozik, játszik, tanul, veszekszik vagy éppen egy szerelmi civódás is kialakulóban lehet egy vörös lány és egy szőke fiú között, akik mellett gyors léptekkel halad el hősünk. Nem sok lépés után talál is magának egy kedves zugot, ami szépen le van takarítva, sehol hó, sehol semmi. Így nekidől a padnak, zöld szemeivel utoljára végigpásztázza a terepet, majd egy nagy sóhajt követően kinyitja könyvét, és belemélyed a Bájitaltan rejtelmeibe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

KORNAI VIKTÓRIA
- csapó kettő.

---

Hosszú, fekete színű ballonkabátban érkezik egy vékony alak az udvarba. Nem igazán szeretne zavarni senkit sem, hiszen ő maga is azért érkezett ide, mert úgy hallotta, nem annyira sokan meditálnak errefelé. Égig érő lábait szinte feminin módon pakolja egymás után, hóna alatt egy nagyobb füzettel – ahogyan azt megszokhatta tőle a nagyközönség. Vagy nem. Elvégre nem is nagyon ismeri a kastély lakóit. Néhány kísértettel összefutott már, a portrék próbálták szólogatni, de egyik sem hatotta meg annyira. Bezzeg, ha egy embergyerek szól hozzá, úgy össze tud rezdülni, mint a tisztáson legelő őz, akit megzavarnak a táplálkozásban. Tehát, az udvaron vagyunk. Szinte egy lélek sincsen. Zöld, méregszín szemeivel végigméri a terepet, így pillant meg egy sötét hajkoronája leányt. Talán egyidősek lehetnek így, első ránézésre. Amikor a lány is felpillant, Tristanus abban a pillanatban elkapja tekintetét, majd leül egy nem is olyan messzi padra, ölébe kapja füzetét, zsebéből előkotorja szétrágott szénceruzáját, amikor egy bagoly kikapja a kezéből a rajzeszközt.
„Hogyaza…” – motyogja félhangosan, majd követi szemével a madarat, ami a lány feletti fa ágára szállt, onnan nézi a fiút. Mintha kuncogna.
„Ez nagyon nem vicces.” – kezdi el szedni lábait egymás után a lány irányába, dühösen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

KORNAI VIKTÓRIA
- csapó kettő.

---

Egyértelmű, hogy nem a lányra dühös. Legalábbis azoknak, akik esetleg láthatták azt a kellemetlen kis dögöt, ami elcsente Tristanus ceruzáját. Hosszú lábait gyorsan szedi egymás után, s nemsokára a tanuló lány mellett terem, akire rá sem hederít egy ideig. Túlságosan zavarja a fa tetején vihogó hiéna, ami igazából csak egy ártatlan bagoly, aminek megtetszett a toll. De, mindegy. Értitek. Úgy látszik, hogy veszett az ügy. Ingerülten csillogó szemeit a madár szemgolyóiba mélyeszti, de ismét rá kell jönnie, hogy ez így nem fog menni. Ő biztosan nem fog felmászni - milyen már az? -, és a bagoly sem fogja visszaadni a rajzeszközt.
„Nu face nici cit o ceapa degerata.” - motyogja magában, aztán végre feltűnik neki, hogy valakit igencsak megzavart a dolgában. Kiskutya módon oldalra dönti a fejét, s végül magyarul szólal meg.
„Ne haragudj!” - kér elnézést, felpillant a fa tetejére. A madár már sehol.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Egy gondolat szöget ütött a fejében a minap. Aztán a gondolatot kíváncsiság követte, ezt pedig hamar tettek is. Ennek köszönhetően forgatja a kezében az apró üvegcsét, amelyben vörös, hígnak tetsző folyadék lötyög ide-oda, amint ujjai között ütemesen meg-meg mozdul. Egyszer már volt ilyen a kezében, nagyon-nagyon régen. A hatás már csak homályos emlékként maradt meg a férfi fejében, most azonban itt az ideje, hogy felelevenítse.
Felhajtja. De még mennyire, az eredményét pedig pár másodperc utána máris érzi. Szó szerint érzi. Túl sok mindent érez egyszerre. Ahogyan az elmúlt nap eseményeinek képei feltűnnek előtte, teljesen másmilyennek tűnnek, mint amilyenek eddig voltak. Szomorúbbak, boldogabbak, intenzívebbek. Tele vannak érzelmekkel, azokkal amelyek korábban is megvoltak, ám az élményt mintha felnagyították volna - sokszorosítottan hatnak most. A mellkasa mintha felrobbanni készülne, a következő pillanatban inkább gyengének érzi magát. Sejti, hogy szokásos önkontrolljának most alig töredékével rendelkezik.
A gondolatainak nem elhanyagolható hányada pedig egyetlen dolog - pontosabban egyetlen személy - körül forog, itt pedig kivételesen a tartalom is kellően újszerű.
Ez pedig az a pillanat, amikor Bárcián felkapja a kabátját, hogy irodáját elhagyva kisiessen a kastélyból, ki a friss levegőre. Soha nem érezte eddig létjogosultságát annak a kifejezésnek, hogy valaki "kiszellőzteti a fejét", most azonban hirtelen tökéletesen érti, hogy milyen állapotot hivatott kifejezni a frázis.
A hűvös levegő jólesőn csapja meg az arcát az iskola kapujában, útját pedig a kviddicspálya felé veszi, abban a reményben, hogy senkivel sem fut össze most arrafelé. Nagyokat lélegzik, minél gyakrabban megtöltve a tüdejét oxigénnel, miközben eléri a pálya szélét.
Felnyitja a labdákat tartalmazó ládát, majd egy szokatlan műveletbe kezd. Az egyik gurkót vékony, világító réteggel vonja be a pálcája segítségével, hogy a sötétben is jól lehessen látni, majd szabadjára engedi. Hirtelen ötlet, hirtelen felindulásból. Olyasmi, amit egyébként sosem tenne. Felkap egy ütőt, majd vár. Amikor a golyó megközelíti, teljes erőből csapja meg. Dühösen. Dühösen? Kire haragszik? Jó kérdés. Talán csak így szabadul fel a felgyülemlett energia, amelyet annak köszönhet, hogy az elméjét borító ködfelhő hirtelen felszállt, eltüntetve belőle a nyugalmat.
Tompán lüktet benne a felismerés, amely egyelőre inkább csak gyanú, mert tart tőle, hogy bármit is kijelentsen, még ha csak gondolatban is. Sajnos a bájital optimizmust nem kölcsönzött neki. A gurkó visszaér, az ütő pedig újfent hatalmasat csattan rajta. A férfi kicsit megkönnyebbül, habár a helyzet korántsem idilli. Mit csináljon? Mégsem püfölhet egy gurkót egész este! De addig is talán megfelelő elfoglaltság, amíg ennyire tanácstalan. Ez pedig még eltarthat egy darabig.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Hosszú, de meglehetősen eredményes napot tudhatok magam mögött. Mikor elteszem a helyére az utolsó iratot is azok közül, amiket át kellett nézzek, karjaimat széttárom és nyújtózom egy hatalmasat az asztalom mögött. Mint aki most ébredt. Igazság szerint csak nagyon elültem magam és jól esik megmozgatni a tagjaimat. Kellemes sóhajjal engedem le kezeimet és pillantok ki az ablakomon. A szürke tájra pislogva egy különös jelenségre leszek figyelmes.
Mintha fényes kis gömbök cikáznának a kviddicspályánál. Esti edzést tartanak? Nem, akkor az egész pályát világítaná ki, nem csak a labdákat. Hunyorogva próbálom kivenni, mit látok. Érdekes, mintha egyedül lenne ott valaki. Mivel amúgy is kívánok most egy kis mozgást, úgy döntök, megnézem magamnak, mi történik odalenn. Felkapom a kabátom, sálam és már ballagok is ki az irodámból.
Néhány perc és a pályánál vagyok. Innen már kivehető, hogy az a bizonyos fénygömb egy megbűvölt gurkó. Ahogy pedig sejtettem, tényleg egy maga játszik valaki. Viszont nem diákról van szó. Még nem lépek a zöld gyepre, mikor már felismerem az alakot. Mosolyom erősödik, így haladok felé, zsebre tett kézzel. Azonban ahogy a pálya szélére érek, elbizonytalanodom. Feldúltnak látszik. Mintha nem is kedvtelésből űzné ezt a furcsa, sötétedés utáni sportot, hanem... egyfajta dühlevezetésnek. Ebben a dologban pedig sok-sok furcsa tényező akad. A legfőbb furcsaság, hogy Béres Bárciánról beszélünk. Megállok. Szeretném megszólítani, csak tartok tőle, elvétené az ütést és a labda eltalálná. Nem kéne megzavarnom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Egy alak jelenik meg a pályán, nem messze tőle. Először nem veszi észre, egy kis idő elteltével azonban igen. Oldalra fordítja a fejét, hogy biztos lehessen benne, jól látta amit látott, de már hogy a fenébe ne látta volna jól. Probléma nélkül ismeri fel a férfit a sötét ellenére, már csak a testtartása miatt is. Arról nem is beszélve, hogy még ha nem ő volna, valószínűleg akkor is azt hinné először, hogy őt látja. Azt látjuk amit szeretnénk, vagy hogy is van ez. Megijed egy pillanatra, a szíve egy kicsit gyorsabban dobog az átlagosnál. Olyan érzés, mint amikor bungee jumpingolásnál elkezd zuhanni - de most történik meg először, hogy ezt egy ember jelenléte váltja ki belőle.
Hát persze... Ki más lennél?
Gúnyolódik kicsit önmagával, önkéntelenül is megállapítva, hogy természetesen beleszaladt az egyetlen emberbe, akinek nem tud mit mondani. Illetve tudna, az már azonban kérdéses, hogy mennyire szeretné hallani a címzett.
Utóljára megüti a golyót, majd gyorsan előkapja a pálcáját mielőtt az visszaérne, és elkapja vele. Megfontoltan a ládába lebegteti, miközben utána sétál. Végül leszíjazza és lecsukja a láda tetejét, majd a férfi felé fordul, és tétován megindul felé. Minél közelebb ér, annál kényelmetlenebbül érzi magát, az igazat megvallva. Mire aztán odaér az igazgatóhoz, kékjeivel a férfi tekintetét keresve, a gyanúja már régen nem gyanú. Kicsit megvakarja a tarkóját, közben pedig elmosolyodik.
Egyébként első látásra egyértelmű még a vaknak is, hogy valami nem stimmel vele. Az egész kisugárzása megváltozott, a mindig megbízható és nyugalmat árasztó gazdasági igazgató megszűnt létezni. Egész lényéből árad a mérhetetlen mennyiségű energia, amelyet újdonsült érzelmei kölcsönöztek neki,  és kissé talán olyan hatást is kelthet, mint aki bármely pillanatban felrobbanhat. Ezzel a gyanúval nem is tévednénk olyan nagyot. Az arcán széles mosoly terül el, a szemei azonban mást tükröznek... Kétségbeesést, vonzalmat, az érzelmek egy egészen új, színesebb palettáját.
- Kriszpin - mondja ki a férfi nevét köszönésképpen, habár a hangzása cseppet sem felel meg a helyzetnek. Ahogyan elhagyja a száját a név, az sokkal kevésbé hasonlít egy laza "helló"-ra, mintsem inkább egy varázsigére, amelyet éppen most talált fel, és arra jó, hogy kiugrassza az ember szívét. Amennyiben ez így volna, rajta már használt is varázslat.
Szerencse hogy sötét van, mert elég szerencsétlen összehatást kelthet, ahogyan ott áll mosolyogva, kicsit mint aki elbűvöltek, összezavarodva a benne kavargó érzelmektől. Túl sok, hogy egyszerre megeméssze, ezért inkább csak finoman barátkozik a helyzettel. Nem is olyan rossz, ha leszámítjuk, hogy idegesítően irányíthatatlan számára a saját viselkedése.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

A lehetőségeimet mérlegelem éppen, amikor már hamarosan nincs is mit mérlegelnem, hiszen a férfi észrevesz. Az élet így oldja meg mindig önmagát. Hiába azonban a gazdasági igazgató döbbent, zavart tekintete, barátságosan rámosolygok, amint rám pillant. Mikor nekiáll szedelődzködni, elgondolkozva figyelem őt tovább. Mondanám, hogy miattam nem kell ám befejeznie, azonban mire ezt közölném, már nagyjából megvan az elpakolással.
Kissé összevonom szemöldököm, ahogy felém indul. Nagyon különös a viselkedése, a kisugárzása. Mintha nem önmaga lenne. Vagy éppen önmaga, csak éppen egy szélsőséges lelki állapotban, amilyet viszont még nem láttam tőle. Egyedül talán csak a múltkori vitánál az igazgatóiban. Azonban ez a mostani sokkal erősebb.
- Nem akartalak megzavarni - mosolygok az engem megszólító Bárciánra.
- Csak érdekelt, mi ez a fény - biccentek fejemmel egy kicsit a lecsatolt dobozra, amelyben a labdák pihennek. Mosolyom aztán elhalványodik, barátságos kifejezésem azonban megmarad. Nem csak megmarad, de elmélyül. Fürkészőn, nyílt tekintettel figyelem az előttem állót.
- Jól vagy? - kérdezem meg csöndesen, törődőn. Amilyen indulatosnak tetszett az imént, most olyannyira áradóan kedves és szeretetteljes. Kissé arra emlékeztet, mint amikor valakit valami szörnyűség ér és próbálja egyedül elrendezni magában, aztán amint betoppan valaki a képbe, megőrül az illetőnek és annak, hogy van, akihez esetleg fordulhat. Egy ilyen helyzetet feltételezek az elérzékenyült, ragaszkodó tekintet mögött, ami mintha kapaszkodna belém.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Hát persze. Nem is jutott eszébe, mennyire feltűnő lehetett az iménti kis műsora. Látszik, hogy nincs teljesen magánál, nagyon részlegesen tudja csak figyelembe venni a tetteinek a következményeit. Még ha tisztában is van velük, nem feltétlenül érdeklik.
Kriszpin szavai alatt csak lassan bólogat, a szemeit egy pillanatra sem veszi le róla. Bizonyos értelemben olyan számára, mintha most látná először, mert így tényleg most látja először. Mármint ebben a kissé ködös rózsaszínes árnyalatban, ami mi tagadás elég jól megy a szeméhez, csak éppen nehéz benne lélegezni. Nagy levegő. Észreveszi ám a kérdés hangnemét, ekkor pillant először a földre inkább. Hülyén érzi magát, amiért hangsúlyoknak tulajdonít jelentőséget. Ekkorát legalábbis. Igyekszik a földön maradni és minél kevésbé kecsegtetni magát mindenféle reményteljes badarsággal, úgyhogy inkább kezd magával valamit. Sóhajt egyet, miközben zsebreteszi a kezeit és elindul. Mielőtt válaszolna, megkerüli Kriszpint és felugrik a lelátó legalsó lépcsőfokára, körülnézve onnan. Nem mintha nagy kilátást jelentene az a pár plusz centi, inkább csak elfoglaltságot, amíg megtalálja a szavait. Végül az őszinteség mellett dönt. Abból nem szokott semmi rossz kisülni, nem? Ugye nem?
- Öhm. Mi lenne ha azt mondanám, hogy véletlenül megittam egy bájitalt ami semlegesítette az erőmet és most tele vagyok.... Érzelmekkel? - Persze, hogy véletlen lett volna, az erősen pofátlan hazugság, de ez már a hangsúlyából is érződik. A hangja egyébként művien ártatlan, pontosan olyan, mintha éppen arról csevegne, milyen márkájú porcelánbögrében fogyasztotta a reggeli kávéját.
Továbbra is nyughatatlan, ide-oda lépked, akkor is mocorog amikor áll, láthatóan zavarban van. Ha ez így megy tovább, egy szót sem kell majd szólnia, mert ennyi erővel akár a homlokára is kiírhatná, hogy mi a helyzet. Már ha ő tudná egyáltalán. A mai napig arról sem tudott, hogy vonzódik a férfiakhoz. Illetve az általánosított verzióban még most sem biztos, inkább csak abban, hogy ehhez az egyhez itt az orra előtt mindenképp.
- A mai nap csupa meglepetés - mondja végül, és ez végül is így is van. Az már más kérdés, hogy ennek jóval kevesebb köze van a bájitalhoz és sokkal több ahhoz, hogy még harmincegy évesen sem ismeri elég jól magát ahhoz, hogy rájöjjön bájital nélkül is az ilyesmire.