Ádámom

 Szögesdrótként feszül szívemre a fájdalom ami feltör belőlem mialatt szavait hallgatom némán. Szemem sarkában könny ég de visszafojtom a sírást. Az nem segít a helyzeten. Helyette elmosolyodom, ahogy régen és bólintok egyet mielőtt megszólalnék.

- Igazad van Ádám, legyünk most még barátok, ismerjük meg kikké vàltunk az eltelt év alatt.

 Hangom lágy fátylát egy köhintéssel tüntetem el és teszem ismét élettelivé orgánumom. Színén is emelek kissé, hiszen a búbánat sötétjére mélységére nem építhetsz ragyogó gyöngyház kacajpalotát.

- Kezdhetnénk egy jó kis kávéval és vagy forrócsokoládéval a Kastélyban ma este, persze csak, ha neked is megfelel.

 Mosolyogtam rá beszélgetőtársamra, s fahéj árnyalatú íriszem hamvában zsarátnok gyúlt. Egykor szemeim fedték fel előtte emberi mivoltomat, s csak remélni tudom most is segítenek visszakapnom a társamat.

Itt van Lanetta! Vagyis Nessi. És jönnek a szavak, mondatok. Amikre válaszolgatok.
- Nem vagyok olyan jó, csak hobbi szinten. De ha akarod, akkor szívesen adok magán órákat.
Hiányzott Nessi. Ő olyan, mintha a nővérem lenne. Még ha csak ez a második találkozásunk is.
Igen, tényleg olyan a kastély, mint egy film díszlete. A gitár meg tényleg nincs a fejemben. Még hogy rengeteg barátom lesz? Ja, persze. Én meg most jöttem le a falvédőről. Na, mondtam én, hogy sok embert ismer! Asszem, itt az ideje válaszolni.
- Szereted a kakaós csiga szélét? Mert szerintem te olyan ember vagy, aki a belsejét szereti. Van már barátod? És ha igen, ki? T jó ég, annyi mindent kell megbeszélnünk! És mindjárt vizsga időszak! Igazi kalózszellemet láttál! Nagyon irigyellek! Emiatt köteles vagy az egészet elmesélni! - Összefonom a karomat és ránézek. Ehhez képest én egy semmi vagyok. Nem is az Eridonba illenék. Hanem a Navinébe. Vagy sehova. Elszomorodok. Majd felvidulok. Azért, én is szoktam hülyeséget csinálni.  Nem sokszor, de szoktam. Mint kihívni egy vámpírt fogócskára. Felmászni egy fára, majd rájönni, hogy nem tudsz lemenni. És egy csomó más dolgot.
- Az én napjaim hogy telnek? Unalmasan. Nincs dolgom, vagy legalábbis alig. Leginkább akkor találkozok másokkal, amikor felfedező túrára megyek. Ami elég ritkán van. Szinte sose.  Na, lásd be, hogy te sokkal bátrabb vagy! - Kiugrok a hintából és felé fordulok - gyere mászókázni!
Elkezdek rohanni egy nagyobb kötélmászókára és felmászok. Nagyon könnyű. Egyik láb, másik láb, egyik kéz, másik kéz. És tádám, már fenn is vagyok! Felnevetettem. Ha valamiben jó vagyok, az a mászás.

Kopogott az eső a kisméretű utazóládám tetején. Fejem fölött a virágos esernyőt tartottam, eszem ágában sem volt behúzódni a fedett részre. Vártam a vonatom amivel egy hétre leléphetek erről a helyről. Nem haza, a művészeti suliba indultam. Az első vizsgahéten nekem nincs kiírva vizsgám, ott viszont extra órákat tartanak. Kellemest a hasznossal.
Jobb térdem remegett, Kilián múltkori szavai jártak a fejemben. Nem véletlenül érkeztem a vonathoz fél órával korábban. Azt mondta beszélni akar velem a kapcsolatunkról. Beszéljünk. De jöjjön ő ki, intsen nekem a vonatra és nézze ahogy elhagyom. Most én őt.
Az idő telt és én lassan elővettem egy szál cigarettát. Nem voltam éppen nyugodt, a tegnap éjszakát sem aludtam végig. Nem tudom, valaha megbocsátom-e ennek a fiúnak, hogy úgy kezelt, mint egy útszélit és még annak is nevezett. Majdnem. Burkoltan, de annál szívbemarkolóbban.
Beszívtam a füstöt, melyet már nem kéne, hisz csak ront az egészségemen és meredtem előre a ládára és a betonra. Hangosan, nagy cseppekben esett az eső, eláztatva ezzel a vadonatúj fekete magassarkú cipőmet. Hol vagy már?

Bagolyfalva Csillaga, avagy bátorítsuk a népet Millussal.
>>Ruha, Szemüveg, Haj & Hime<<

Már hetek óta csak a Ki Mit Tudról beszélt az egész iskola. Az elején nem is nagyon érdekelt, hisz úgy gondoltam, hogy biztos olyan, mint a mugli Ki Mit Tudok. Nem is igazán figyeltem oda, ahogy a KHban, szobákban, folyosókon, termekben, budiban, zuhanyzóban, könyvtárban, konyhában, nagyteremben.. egyszóval mindenhol erről beszéltek a diákok. A hetek elteltével kezdett engem is egyre jobban érdekelni a dolog, viszont jelentkezni még most sem volt merszem. Ráadásul nem is tudtam volna mit előadni, maximum gitároztam volna, de azt bárki tudott. Ha pedig énekeltem volna, akkor a zsűri tuti megkért volna, hogy táncoljam el Whitney Houstontól az I Will Always Love Yout. Úgyhogy hagytam a jelentkezést másoknak, majd talán pár év múlva.
Ám hetekkel később eljött a verseny napja. Miután felöltöztem az ágyamon ülve erőlködtem rá a patáimra cipőimet. Amint megnyertem eme ádáz harcot, a vattacukorszínű hajamat két kis csigába felkötöttem a fejem tetejére, és egy John Lennon szemüvegének egy távoli testvérét tűztem a hajamba. Kész is lettem, azonnal elsuhantam, Himével az oldalamon.
Épp kiértünk a kastélyból, amikor megláttam Millusom, gondolkodás nélkül rávetettem magamat örömömben.
- Wuiiiii!! - a távolból csak ennyit lehetett hallani, mielőtt a becsapódott a "bomba". - Sziiaaaaaa Kamilli-molli. - hatalmas szemekkel, és egy über idióta - ami igazából őszinte volt - vigyorral üdvözöltem a szőkeséget. - Mizu? Velem semmi, épp megyek megnézni ezt a Bagolyfalvi izébigyót, te is oda mész? Ha igen megyünk együtt, már tudom is hogy mit kell ott rágcsálnunk! - totál bepörögtem a lány társaságában, még Hime is csaholt azzal a vékony gumikacsához hasonlítható hangjával örömében. Meg sem vártam a válaszát, elkaptam a csuklójánál, próbáltam elhúzni magammal.

Szóval kimozdul. És mi lenne jobb egy kimozduláshoz, mint mondjuk egy ilyen varázslatos tehetségkutató, ahol majd lehet fognak tüzet okádni, meg lesz óriáskerék, meg ilyen játékok, mint a mugli falunapokkor. Biztos fognak majd lenni, még ha elbűbájolva is, mert kell legyenek. Másképp nem harty pard a party hard. A lilás kockás inget derekára kötötte, s a szürke ruha térde felett négy újnyival ért véget. Szőke haja verdeste derekát, benne egy pont tökéletes vastagságú fonattal, s mindezt egy virágkoszorúval koronázta meg, hogy még Kamillásabb legyen az egész.
Teljes tudatlanságban lépett ki a kapun, s kezdett magányos útjába a tér felé remélve, hogy majd ott fog találni valakit akire ráakaszkodhat telljes hiperaktív énjével. Akármi óvja majd azt a szerencsétlent, akit kitűz magának a nagy sokaságban. Már épp eltervezte, hogy majd szépen odasomfordál, és letarolja, és vetet magának valami irtófinom édességet, amikor hirtelen egy nagy vattacukorfelhőben találta magát, és valami olyan hangot hallott, amit leginkább egy gumicukorhoz tudna hasonlítani. Elkerekedtek szemei, s megfordult agyában, hogy most vagy álmodik, vagy megint megtalálta Cupido. Az első variáció valahogy jobban tetszett neki. Ahogy végre méltóztatott jobban szemügyre venni a hangot, csakhamar rájött, hogy a rózsaszín menyország tulajdonosa nem más, mint- dobpergés- Pranni az eridonból. Aki cseppet sem volt normálisabb mint ő, és pont ezért találták meg ilyen jól a közös hangot.
- Prannyiiii.- terült el széles vigyor arcán, ahogy magához szorította a másik lányt. Szinte el sem jutott telljesen a tudatáig amit a másik elhadart. Nem azért, mert nem képes befogadni, azért, mert mindent elfoglalt az az információ, hogy ők bizony egy helyre igyekeznek. Ők. Ketten. Egy helyre. Itt apokalipszis lesz, de persze csak a jó értelemben.
- Igeeeeen!- kezdett hevesen bólogatni, elhúzva az "e" betűt, mint valami boldog kisgyerek, akitől megkérdik, hogy kér-e csokit. Mást nem volt alkalma reagálni, még arra sem volt ideje, hogy megszeretgesse a kis vasgyúró vadállatot, már száguldottak is tovább.
- Hallod.. Te kit mész megnézni?- ráncolta össze homlokát. Mert amúgy az úgy oké, hogy mennek meg minden, de valakinek szurkolni is kéne, ha már ott vannak.

Bagolyfalva Csillaga, avagy bátorítsuk a népet Szöszkemillával.
>>Ruha, Szemüveg, Haj & Hime<<

Letámadtam a szőkeséget, közeledésemet egyedül csak az a "Wuii" hangutánzó szó jelezhette, hogy: " Vigyázz, jön a hülye!" Amint ráugrottam a lányra, kitörő örömömet nem lepleztem, hisz örültem, hogy megtaláltam a másik dinnyét, így azonnal üdvözöltem. E gyors improvizált szöveget is ledaráltam neki, amit fura módon sikerült elsőre kinyögnöm anélkül, hogy összeakadt volna a nyelvem. Saját magával. Még jobban megörültem, ahogy megerősítette az tehetségkutatóra való eljöveteléről. Már nem is volt szükség ahhoz, hogy elrángassam magammal, jött ő magától is, Hime pedig pattogva közlekedett közöttünk odafelé.
- Igen, igen! Jöttem a csapattársaimnak szurkolni. Gwencinek, Gergőcinek és Norbiccnak. Turbék-turbék! - vigyorodtam el gyerekesen- Ők is fellépnek, szóval jönni akartam, élénkíteni őket, persze amíg nem akar Gwenci kinyírni. - mintha egy elégedett sóhajt engedtem volna el- Mindig is szerettem kikészíteni, még ha nem is szándékosan. - megráztam a fejem, majd Szöszkemillára pillantottam.
- És te kinek jöttél erősíteni a táborát? - gondoltam megkérdezem én is tőle, mert hát úgy illett, plusz kíváncsi is voltam, hogy ő kiket pártolt. - Amúgy hallod, mi lenne, ha valahová előre ülnénk, hogy minél többet lássunk belőlük. Na? Na? Na? - izgatottan tettem fel a kérdésemet. Majd tovább gondolkodtam aztán kinyögtem még egy kérdést. - Te nem akartál jelentkezni? Én nem, mert nem akartam volna táncolni, mert nem tudok, de igazából, ha énekkel indultam volna, akkor is táncolnom kellett volna, mert a port a zsűri jobban bírná, mint a hangomat! - felkacagtam, ahogy ismét visszagondoltam az I Will Always Love You tánc verziójára az én előadás módomban. Talán úgy nézhettem volna ki, mint egy részeg liba, aki az etetőt keresi, vagy mint egy pók, aminek a lábára görkorcsolyát húztak.

Mint kiderült, ez csak egy nagyon cuki Pranci, pedig Kamillánk nagyon örült volna, ha egyik pillanatról a másikra egy vattacukorhegyen találja magát. Nem mintha Fanninak nem örülne, sőt, találkozott a lelki társával, akivel ugyan olyan hatalmas őrültségekre képesek. A kis bevezető után rátért az itt felmerülendő legfontosabb kérdésre, egyrészt, mert ő még nem igazán tudta, hogy kinek tapsoljon meg ott sikongasson, másrészt, valami értelmes mondatot is ki kellett nyögni. Kissé összeráncolva homlokát hallgatta a felsorolást, megpróbálva követni a gondolatmenetet. Norbi. Ja, hogy az a Norbi! Hát azt a Norbit nem lehet elfelejteni, frontálisan ütköztek, utána elkezdtek dumálni, és a következő pillanatban már vadul rázták Beyoncéval. Vagyis... Valami olyasmi. Ha valakinek ezt elmondaná, biztos küldenék az elmegyógyba.
- Hát... Szurkolok én is Norbinak.- vont vállat. Elvégre miért ne szurkolna neki, főleg egy ilyen örök életre szóló élmény után? Na jó, erre mondjuk nem tud választ adni, de maga a kérdés jól hangzik. A többi nevet nem ismerte, fogalma sem volt arról, hogy ki az a Gwenci. De ha Szirmos és Pranci ismeri, akkor rossz ember nem lehet. Előre ülés. Az több szempontból is jó lenne, leginkább mert akkor még látna is valamit. És tök jó buli lenne. Mondjuk.. Lehet kapna némi halláskárosultságot, de attól még tök jó lenne.
- Jó!- ült vissza arcára az a tipikus Kamillás vigyor, az a minden fogat megvillogtató, az a "boldog vagyok és csináljuk!" fajta.- És majd ugrálunk meg minden.- csillantak fel szemei. Mint a koncerteknél, meg minden. Az milyen jó lenne már. Következő kérdés. A jelentkezés. Igazából volt egy ötlete, hogy majd a Single Ladies-t elrázzák ott, de lekésett. Viszont ezt hosszú lett volna elmagyarázni, szóval inkább csak megrázta fejét.
- Jövőre megyünk ketten, légyszi-légysziii.- pislogott a másikra tökre belelkesedve. Elvégre megtanult Beyoncésan mozogni, ja, ha az megy neki, akkor minden más fog menni. Közben megbotlott a lábai közé bepattogó Himébe, utána a járókák összeakadtak, meg beakadtak valamibe, és hirtelen másba sem tudott kapaszkodni, mint a mellette lépkedő vattacukorhajú leányzóba, aki.. Hát most vagy erős megtartja önmagát másodmagával, vagy mindketten eltaknyolnak.

Bagolyfalva Csillaga, avagy bátorítsuk a népet Szöszkemillával.
>>Ruha, Szemüveg, Haj & Hime<<

- Tutkó! Akkor ülünk előre, ott tényleg majd fogunk tudni csápolni, ugrálni, vonyítani és legalább nem kell nyújtózkodnunk, ha látni akarunk valamit a sok fej miatt! - egy peace jelet mutattam vigyorogva a lányra pillantva.  Megkönnyebbültem, ahogy rábólintott az elsősorra, mondjuk hülye lett volna hátra ülni, tény hogy ott többen lesznek, de nekünk tökéletesen megfelelt az első sor is.
- Jövőre, ketten?- meglepetten kérdeztem vissza, picit el is gondolkodtam rajta- Jó! - hirtelen rábólintottam, az arcomon még mindig a fülig érő mosolyom villogott. - De mivel? Énekelni azt nem tudok, a tánc sem az erősségem, csak ha valaki hosszú órákat áldoz rám. Egyedül rajzolni és gitározni tudok, meg egy picit zongorázni. És ennyi. - felkacagtam, zavaromat leplezni igyekeztem, mert tényleg zavarba gyüttem, csoda, hogy nem pirultam el. Épp felajánlottam volna a lánynak, hogy táncoljunk, mert azt, ha egészévben gyakorlom vele a tehetségkutató előtt, akkor simán jelentkezhetünk majd, ám ebbe nem tudtam belekezdeni, hisz a Szöszke borult, Stephie feküdt.
 A dűlő lány egyenest a karomba kapaszkodott. Magával rántott. Bele a földbe. - Waaaahhh! - felvisítottam a zuhanás közben, Hime pedig elspurizott onnan alólunk, pár méterrel arrébb. - Auu... -sajgott a fenekem, a napszemüveg is lerepült a fejemről valahová, a szoknyám a harisnyámmal pedig tiszta retek lett, ahogy fenékkel tompítottam a zuhanásom. - Figyelj Szöszkemilla, ha pihenni akartál, akkor csak szólnod kellett volna!  Egyébként egyben vagy? - sajgó hátsómat dörzsölgettem a kezemmel, majd valahogy összekapartam magamat és felálltam. A kezem nyújtottam a szőkeség felé, hátha igénybe veszi a segítőkezem, patám, mancsom. Másik kacsómat pedig a fejem tetejére tettem, hogy ellenőrizzem ott minden rendben volt-e, ám hiányt véltem felfedezni. - Hol a csudi-mudiban van a szemüvegem?! - kétségbeesetten felkiáltottam, közben a vattacukorerdőt tapiztam egyfolytában, amíg Kamillára vártam.

Nagyon belelkesedett, már el is képzelte hogy fognak ott kinézni, meg minden, és úgy tűnik társa is az ő véleményén volt. Mármint, amúgy is ő vetette fel, szóval.. Mindegy. Mikor Fanni visszakérdezett a felvetésre kissé elbizonytalanodott, s már eltervezte, hogy gyorsan visszavonja, ám a másik rábólintott. Arcára visszaült az előbbi vigyor. Azon, hogy mit fognak jövőre előadni, még ő sem gondolkodott el, de majd csak lesz valami. Hevesen bólogatott mikor társa beszélt.
- A tánc jó lesz. Megcsináljuk.- állt ki a hirtelen jött elhatározás mellett, elvégre még van elég idejük a próbákra meg a zene kiválasztására meg minden. Ez után jött az apokalipszis. A minieb rossz helyre ugrált, ő beleakadt, utána a kis gonosz eliszkolt, utána Kamilla magába akadt, meg Fanniba is, és rántotta maga után a vattacukorhajút, mert ha már ő esik, essen a másik is. Jó baráti szeretet, meg minden. Persze arra, hogy ez a másiknak fájhatott csak az után jött rá, hogy a leányzó ennek hangot is adott. Elkerekedtek szemei, s ártatlanul pislogott Prancira.
- Ne haraguuudj.- nyögte ki a bocsánatkérést, hangja elvékonyodott mint ilyenkor mindig. Legszívesebben elmosolyodott volna a megjegyzésre, de most nem úgy vélte, hogy lehetne ezen mosolyogni. Szóval próbálta lent tartani a száját, és megakadályozni azt a kunkorodást. Mármint a száján. Mikor a más talpán levő egyénke felkiáltott, összerezzenve mérte végig.
- Hát.. Nem tudom.- húzta el száját.- De.. Csak nem eshetett olyan messzire.- próbálta menteni a menthetőt, mert ha ez a főnix úgy dönt, hogy ráveti magát és bosszút áll a napszemüveg miatt, akkor lehet, hogy nem tudna elszaladni, és legalább valami kevésbé fájdalmas bosszút kapjon már.

Nem fordult meg a fejemben, hogy nem fog eljönni, biztos voltam benne, hogy csak késik. Bár én magam sem tudtam, pontosan mennyi az idő, egyáltalán mikor érkezik a vonatom és lesz-e időm elköszönni tőle. Valamelyest megnyugtatott a cigaretta, mely ott füstölgött az ujjaim között. Az eső nem akart csendesedni és ezzel együtt a lábam remegése sem. Alig volt észrevehető, leginkább nekem volt feltűnő és ezzel együtt idegesítő.
Még akkor sem néztem oldalra amikor feltűnt az eső kopogása mellett két cipő talpának ütemes csapódása is. Mivel a peron üres volt, tudtam, hogy megérkezett. Az esernyőm eltakarta arcom nagy részét, nem láthatta azt sem, hogy amikor megszólalt én egy pillanatra lehunytam a szemem. Hallgattam, némán vártam, mit szeretne mondani, mi a nagy beszélgetésünk tárgya.
Csak olyan hétköznapian elnézést kért. Kicsit hátrébb döntöttem az esernyőm, ezzel jól láthatóvá téve az arckifejezésem. Komolyan? És mivel jó színésznőnek tituálnak, az arcomon nem láthatta azt, hogy eléggé megdobogtatta a szívem az ázott srác látványa. Mint egy félisten, úgy nézett ki, baromi jól állt neki a hosszabb, vizes haj.
- Nem szeretek mást - mondtam alig hallhatóan. Nem voltam benne biztos, hogy meghallotta, de kimondtam. Igen, Norbi a barátom, de soha nem leszünk egymás szerelmei. Talán lehetnénk, de nem leszünk. Ha már addig fajulna a kapcsolatunk, biztos, hogy valamelyikünk igen hamar véget vetne az egésznek.
Kérdőn néztem rá a következő kérdése miatt. Micsoda? Miért ne... Óóó! Elfelejtettem, hogy Kiliánnal nem közöltem, hogy csak egy hétre megyek el. A szemét énem egyből kapcsolt.
- Nem hiszem, hogy visszajövök - szemeimből az az őszinteség sugárzott, amivel még magamat is majdhogynem csapdába csaltam. Szomorúan néztem a vonat irányába és sóhajtottam. Csikkemet beledobtam a legközelebbi kis pocsolyába.
- De köszönök mindent... Maradjunk barátok, majd...majd üzenek. És eljöhetsz az előadásokra. Biztos nem most látjuk egymást utoljára - tartva a távolságot megengedtem felé egy mosolyt. Ebben az egy percben amíg a vonat hangos fékezéssel megállt előttünk már ki is találtam, milyen bagolypostát fog kapni az érkezésem után.
- Mennem kell - már a lépcső előtt álltam a ládámmal amikor végül is visszafordultam hozzá. Csak egy ölelésre, semmi többre, de ebből kivehette, hogy az én érzéseim sem változtak. - Szia! - azzal felszálltam a vonatra és nem néztem vissza. Az ellenkező oldalon beültem egy fülkébe és a szememet lehunyva döntöttem neki a fejem a támlának.

Bagolyfalva Csillaga, avagy bátorítsuk a népet Szöszkemillával.
>>Ruha, Szemüveg, Haj & Hime<<

Hime huncut húzásáért a szőkeség és a vattacukor fizetett meg, ugyanis Kamilla megbotlott, hogy nehogy a kutyára taposson -gondolom- aztán pedig mintha a saját lábában IS megbotlott volna, ahogy ő borult, én úgy borultam fel vele párhuzamban. Én a fenekemre ültem, ő pedig nem is tudom, hogy, hogyan érkezett a földre, mert épp a popóm dörzsölésével foglalatoskodtam, hogy ne érezzem annyira a fájdalmat. Próbáltam elviccelni az esést, de a fájdalom annyira bele nyílalt a popsimba, hogy lehet nem hangozhatott ez a "mókás megjegyzés" túlzottan barátságosan. Igazából ezt onnét következtettem le, hogy a lány nyüszögve kért bocsánatot. Egy kedves mosolyt igyekeztem dobni a lánynak, biztatás képpen, ez volt a Nyugi, nincs semmi baj mosolyom. Talán ezt nem sikerült olyan rosszul, mint az előző megszólalásom.  Aztán igyekeztem minél hamarabb felállni, hogy leporoljam magamat, mert tiszta piszok voltam a földön való hempergéstől. Aztán a karomat nyújtottam a lány felé, hátha igénybe veszi a segítségemet.
Ám eközben a jobb kezemmel a fejem búbján kezdtem kutatni, mert volt egy olyan érzésem, hogy nem volt minden rendben. Beigazolódott. Tényleg nem volt minden rendben, ugyanis a szemüvegemnek lába kélt az esés közepette. Akkorra már Kamilla is felállt, és én pedig keresni kezdtem a kis csillogóst, szemeimmel úgy kutattam a szemüvegem után, mint a kviddics edzésen a cikesz után.
- Hol csudában lehet?! - kezdtem kétségbeesésem miatt egyre jobban felháborodni, észre sem vettem a kis Himét, aki a szájában hozta vissza nekem az elhagyott kellékemet, hisz én végig a környék átfésülésével voltam elfoglalva.

#álmodjkirálylány #teakartáledzettlenni

Ez a lány határozottan nem normális. Fogalmam sincs, mikor mi játszódik le a koponyája falain belül, de talán jobb is, hogy nem tudom. Semmi garancia rá, hogy ép ésszel bírnám követni a nyakatekert elképzeléseit és a mögöttük rejlő sajátos logikát. A levele hangneme egyenesen felháborító volt, nem is tudom, ki nem ért rá folyamatosan az edzésre, mert úristen, tönkre is menne bele az a nagyon tökéletes sminkje. A galacsint szép kis ívben végezte a szemetesben, de tessék, lássék, itt vagyok, mostanra pedig már a hirtelen fellobbant indulataim nagy része is odalett. Jót tett ez a kisebb séta a játszótérig, bár a fene érti, hogy mit is akar itt edzeni. Néhány húzódzkodás meg hasonló gyakorlat szóba jöhet, de nagyon remélem, nem arra gondolt edzés alatt, hogy ül a hintán és lóbálja a lábát. Ha már edzést emlegetett a levelében, az alkalomhoz öltöztem. Szürke rövidnadrágban, ujjatlan zöld pólóban és futócipőben érkezem meg és az egyik hintát tartó oszlopnak döntöm a vállam mellkasom előtt összefonva a karjaim.
- Üdv - köszönök vissza kevésbé lelkesen, mert valljuk be, az az érzésem, hogy inkább van kedve csacsogni és ellötyögni az egész edzés címen futó találkozót, mintsem komolyan venni. Elvégre mi mást keresnénk mégis a játszótéren.
- Megvagyok. Te? Bemelegítettél? - kérdezem, rögvest a tárgyra térve egy kurta válasz után. Igenis komolyan veszem az ígéretem, ezzel nem vádolhat, hogy ne tenném, mert ha rajtam múlik, tényleg igazi kis terminátort faragok belőle, ez nem is kérdés.
- A hintázástól nem leszel fitt. Gyerünk, kezdetnek szaladunk kicsit, aztán ha már ragaszkodtál a játszótérhez, kitalálom, mit lehet itt csinálni húzódzkodáson kívül - válaszolom, majd ellököm magam az oszloptól, intek felé és el is indulok lassú tempóban szaladni a játszótér körül.

Kutya a láb közé, csupán ennyi az apokalipszis receptje, kérem szépen. A szőkeség orra bukott, és rántotta maga után barátosnéjét is, mert miért ne? A kutya meg, az az ádáz gonosztevő, aki miatt ez az egész volt, egyszerűen arrébb iszkolt. Pedig nagyon megérdemelte volna, hogy ő is elessen. Azt mondjuk, hogy hogy esik el egy kutya még nem tudta, de biztos volt benne, hogy Hime képes rá. Elvégre.. Úgy néz ki, és ha már úgy néz ki, az elegendő ok a bizonyosságra. Kissé bosszankodva nézett az eb irányába miután Pranszi segítségével feltápászkodott, s megdörzsölte fájó állát. Ekkor jött az újabb katasztrófa, tudni illik a rózsaszín elvesztette a szemüvegét, vagy bármi is volt az a fején. 
- Nem repülhetett el, elvégre nem egy assssssszt...- kezdett bele a bizonygatásra, mikor egy olyan szóhoz ért, melynek kimondása számára telljes mértékben lehetetlen. Az 'sz' betűt elhúzta, keresve a megfelelő betűrendet.- Asztemo.. Aerosz.. Asztreroida, na.- vigyorodott el, mikor megtalálta a tökéletest. Vagyis ő azt hitte, ez a jó.- Szóval nem egy aszreroida esett le, csak becsapódtunk.- vont vállat remélve, hogy ezzel meggyőzte az eridonost. Hát, úgy tűnik nem jött be. Kissé félve tekintett rá, azt méregetve, hogy vajon menyi esélye lehet elszaladni, ha Fanneh úgy dönt, hogy rátámad és elássa amiért eltűnt a rózsaszín bigyója. Kétségbeesetten pislogott körbe, hátha valami isteni sugallat visszarepíti a fejére vagy akármi, amikor megpillantotta a kutyán. Vagyis a szájában.
- Hime lenyúlta.- jelentette ki, ahogy a megkönnyebbülés kiült arcára. Újabban elég sokszor veszélyeztette az életét, például mondjuk mestertanonc állprefektus rellonosok közelében- nem, nem kell gondolni senkire-, ám valahogy úgy tűnik, hogy eddig ez volt a legvészesebb. Mert egy rózsaszín hajú csupa cukor leányka ki tudja, lehet egész hamar át tud kapcsolni bosszúálló dühös pszichopatává.

Lillő

  A hinta lassan emelkedett az égig, majd hullott alá, ahogy a leány tempóját követte, mint jó szolga gazdája parancsát. Néha rá-rásandított a társára ezüst tincsei mögül néhány pillanatra, majd feje az égre szökött, és figyelte a vánszorgó felhők fodros népét, ahogy szétszakadnak vagy éppen összeforrnak, eltűnnek vagy megjelennek.
  A kérdésre először felszökött a lány szemöldöke, nem számított arra, hogy életében ilyen kérdést fognak neki szegezni. Leejtette fejét, haja arcába hullott, és először halkan kuncogott, azonban hamar nevetéssé nőtte ki magát.
- Érdekes kérdés - kezdett bele, mikor kacagása visszahúzódott az ajkai szélén ücsörgő mosollyá. - azonban igen, eltaláltad. Csak a közepét szeretem, a szélét inkább át szoktam passzolni valaki másnak - jelentette ki. - És te? - nem tudta megállni, hogy vissza ne kérdezzen.
- Barátom? - kicsit előre dőlt, ezüst tincsei zuhatagként folytak arcába. - hm... még csak kiszemeltem sincs - gondolkodott el egy pillanatra, miközben haját próbálta visszagyömöszölni fülei mögé, ám az makacsul ellenállt, és minduntalan vissza-visszarontott arcába, hogy aztán orrára üljön, szemeibe másszon, szája közé kússzon. Micsoda szemtelen népség!
- Veled mi a helyzet? Láttál már valakit akitől szíved majd ketté szakad, és gyomrodban pillék kelnek életre? - szemében kíváncsiság csillogott, ahogy Lillőre nézett. Lanetta szerette a szerelmes történeteket, melyek olyanok mint a tündérmesék, míg át nem fordulnak rémálomba. A mézes hetek, a rózsaszín köd alatt megbúvó csókok után, hirtelen szétlibben a pár, a szerelem füstje elpárolog, és más keserves érzéseket hagy hátra, mint nem kívánt mellékhatások. Azután már nem járnak össze, még csak rá se néznek a másikra, ha pedig mégis, nem kap a másik egyebet csak nyílként hasító pillanatok tűzzáporát, vagy vad szavak bántó és zord tömkelegét.
- Nos az úgy történt... - hátradőlt a hintában, és lassabb tempóra fogta azt, hogy kezével könnyedén hadonászhasson, kiegészítve mondandóját. Belekezdett. Mindent elmesélt: a csónakban való napozást a fény melegén, a felbukkanó kincsvadászt a levéllel, magának a térképnek való felkutatását, a hörcsöge majdnem vízbe való eltűnését, a romok között ácsorgó szellemet, mely nem volt ijesztő, csak undorító, mint egy ezer éve nem mosdott mogorva vénember. Azt is elregélte miképp sikerült kijátszaniuk az öreget, hogyan voltak képesek megfejteni a morzét, majd találtak rá az elaltatott papagájra a Szirének szigetén.
  Mire végzett úgy érezte száz évet öregedett. Nagy levegőt vett, amit aztán hangosan kifújt, válla megereszkedett. Elfáradt, a mese hosszú ideig tartott, és félt, hogy kihagyott valamit amit el kellett volna még szavalnia.
- Bátor? Inkább vakmerő és szeles - suttogta halkan. Sosem tartotta magát bátornak, úgy érezte mindig is egy kötélen táncol a vakmerőség és gyávaság között, és mikor erre mikor arra billen a sors kedélye szerint.
  Mire felpillantott Lillő már félúton járt. Maga is kiugrott a mozgó hintából és biztos lábbal érkezett a talajra, ahonnan por és kosz szállt fel, tengerként tajtékozva a leány térdei körül. Nem sietett. Lassú kocogásba kezdett, és figyelte, ahogy a másik már a mászóka csomóit markolva a csúcs felé tört.
  Odaért és felnézett, a mászóka legtetején, már ott ücsörgött Lillő, és kedélyesen kacarászott. Csakhogy ő sem volt rest, hamar megkapaszkodott és elkezdte felhúzni magát, habár lábai néhány pillanattal tovább maradtak egy-egy fokon, mint amennyire kellett volna. Határozottan lassabb volt mint társa, ám ez nem csorbította kedvét, a mászás úgy tűnik nem tartozik az erősségei közé.
Leült a lány mellé, halkan kuncogott, megünnepelve maga megérkezését.
- Gyorsan felmásztál - dicsérte meg elismerő szavakkal.
- Amúgy honnan jöttél? - a kérdés a semmiből fogalmazódott meg, mikor rájött, igazából semmit nem tud a lány régebbi életéről. - Vannak szüleid? Testvéreid? Milyen volt az életed az iskola előtt? Jobb vagy rosszabb? Néha rád tör a honvágy? - egy ártatlan kérdésből száz lett, a szavak tengerként ömlöttek a kíváncsiságot megtestesítő kisasszony ajkai közül.

Szurkoljunk with Alíz és Elena
Ruha | az első forduló estéje

Temi

// Befejezve //

Nessi

Elengedem a fülem mellett a kérdéseket. Csak azután válaszolok, miután fejjel lefelé a mászókán lógok. A kérdések. És párral teljesen felkavar. Olyannyira, hogy rögtön máson is jár az agyam. És eszembe jut egy dolog. Mit akarok. Mi legyek ha nagy leszek? Régész? Sárkánykutató? Auror? Vagy tegyem azt, amit a szüleim mondanak és hagyjam ott a varázsvilágot? Nem, azt semmikép sem. Ebben nőttem fel. Amióta az eszemet tudom, tudom,hogy van. Hogy van a varázsvilág. Ezt nem hagyom csak úgy ott. A zene eddig az egyedüli célpont, meg a művészet. A családi vitámba nem akarom belevinni Nessit. Tegyünk úgy, mintha mi sem történt volna. Mintha nem jutottak volna az eszembe ezek a dolgok.Majd elkezdek válaszolni egyben az összesre.
- A kakaós csigának inkább a szélét szeretem, az csokisabb - felülök- Nincs olyan, aki megdobogtatná a szívemet. Tökéletesen hidegen hagynak a pasik.
Majd gondolkozok. Mit is mondhatnék? A történet egyszerűen csodás. Beleképzelem magam. És azt veszem észre, hogy gurulok le a mászókáról. Megkapaszkodok egy kézzel, a lábaimat a köteleket illesztem, végül pedig biztos helyzetbe megyek. Az előbbi fiaskóm miatt a térdem lehorzsolódott, de nem vészesen. Nincs baj. Majd ránézek Lanettára.
- Nem baj, ha az ember vakmerő. Én is az vagyok -   majd felállok, viszont itt már nincs benne semmi baki. Semmi leesés, egyensúly vesztés. Szerencsémre. Jobb ötlet volt megvárni  a válaszokkal, míg feljövök ide. Jobb a kilátás, könnyebb a mászás és még jobban is gondolkodok. Tök jó itt. Nem akarom megválaszolni az utolsó pár kérdését. Nem, nem akarom. Majd felsóhajtok és válaszolok.
- Vizsolyból, egyke vagyok. Az anyukámmal és az apukámmal elkezdett megromlani a viszonyom. Unalmas volt az életem. Honvágy? Ismeretlen számomra a fogalom. Nem tör rám. És te hogy vagy ezzel? - Az utolsónál ránézek. Eddig a földet néztem. Ez vagyok én.

 Hangos zakatolással, kattogással, zörrenéssel, döccenéssel stb.., megérkezett a vonat a vasútállomásra s velem együtt Bagolykőre .. vagyis na, ha jól tudom most még csak Bogolyfalván vagyunk. Egyre megy ..
Nem mondom, hogy nem élvezem, hogy itt lehetek, sőt nagyon is, hisz végre kiszabadulhattam az otthoni tökéletességből és hozzám hasonlóak társaságába kerültem. Viszont kicsit jobban fel lennék dobódva, ha Roxfortba írattak volna a fiúkhoz, nem azért mert a Bagolykővel nem vagyok megelégedve-csak jót hallottam róla-de azért a bátyámékkal kerülni egy iskolába az lett volna igazi buli. Habár lehet, hogy a Roxfort kevésbé örült volna .. mármint Anya így tartja. Szerinte nem tenne jót a családi névnek, ha mi rombolnánk le az ősrégi iskolát.
 Hoppá, le kéne szállni mielőtt tovább indul Isten tudja hová. Hátamra vettem a virágmintás táskámat, a másikat a vállamra akasztottam s a bőröndömet meg húztam magam után. A kedvesnek tűnni akaró kalauz bácsika a csomagjaimért nyúlt segítség gyanánt erre én egy csúnya morcos, mégis-kinek-nézel-te-engem-nem-vagyok-hercegnő nézéssel visszautasítottam. Kösz nem.
 Miután leszálltam üveges szemmel néztem a távolodó, üres vonat után, azon agyalva, hogy vajon most mi lesz .. egyedül egy ismeretlen helyen sötétedéskor. Nem szoktam ilyeneket mondani, mert amúgy elvagyok egyedül, de most jól jött volna valaki, aki eligazít, hogy mégis merre s hogyan.
De ha nincs senki akkor sincs nagy baj, egyedül is eltalálok a kastélyig, nem most jöttem le a szélvédőről, plusz nem hinném, hogy úgy el lehet dugni egy kastélyt.
 Egyre jobban sötétedett, én meg kezdtem megunni az álldogálást így hát a gondolatmenetet lezártam egy vállrántással, azzal sarkon fordultam és elindultam a kastély felé .. mármint remélem.

Kata

Mandus és Lili

Kata

Mandus és Lili