Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Kissé nyúzottan vánszorgok ki az ágyból olyan fél kilenc tájban. Nagyon nehezen sikerült elaludnom, egész este a vizsgán járt az agyam, és még hajnalban is felkeltem egyszer azzal a tudattal, hogy elaludtam és el fogok késni. De aztán még gyönyörűen sikerült visszaaludnom, most meg kicsit kialvatlan vagyok. Viszont a legalább a nagy vizsgadrukkot, sikerült kialudnom. Elvégre mi történhet? Tudom az elméletet, a gyakorlat is ment az órákon. Nincs miért aggódnom. Inkább csak jóleső izgalom marad bennem.
Nem vittem túlzásba az kiöltözést, egyszerűen csak egy karcsúsított derekú kabát-farmer-bokacsizma összeállítást húztam magamra. De bármennyire gyorsan össze is készültem, azért nem sikerült Yar előtt érkeznem. Azonnal mosolyra húzódik a szám, amint meglátom az exrellonost.
- Szia! Naná! Ch, mi az, hogy ha kellek? - sértődöttséggel vegyes felháborodást színlelek, majd vigyorogva ölelem át a fiút.
Nem nagyon kell várnom, hogy Yar felemlegesse a múltkori félresikerült gyógyítási kísérletemet. Pirulva elvigyorodom, de annál nagyobb lendülettel vetem a vállam a fiúnak és taszítok rajta egyet.
Néhány perc alatt meg is érkezünk a Boglyas térre, ahol már vár minket a bizottság és Holló professzor. Köszönök a komor ábrázatú férfiaknak, majd egy rövidke bevezető után megtudjuk a konkrét feladatot is. Örülök, hogy Yar kezd és nem én. Valami nyakatekert logika alapján ugyanis biztos vagyok benne, hogy ha neki sikerül, akkor utána nekem is menni fog.
Mikor aztán rám kerül a sor, igyekszem kizárni a fejemből a gondolatot, hogy a bizottság minden tagja engem figyel. Nézhetne az egész falu, akkor is meg kell tudnom csinálni a feladatot. Nagy levegőt veszek, kifújom, ezzel is jelezve, hogy most akkor nekikezdek. Jól megnézem magamnak a kút bal oldalát. Ez a meghatározás azért jóval lazább, mint mikor egy karikára kell koncentrálni. Legalábbis remélem, hogy amíg nem túl nagy a távolság, nem kötnek bele, hogy pontosan hány centire bukkanok fel a kút mellett. Miután rögzítem magamnak a pontot, ahová meg akarok érkezni, végigmantrázom magamban a három C-t. Elképzelem a folyamatot, ahogy beszippant a vákuum, egy rövidke pillanatra sehol sem vagyok, aztán a gondolatban ismét a szökőkút bal oldalának képére koncentrálok, látom magam előtt, hogy oda érkezem meg. Ekkor célirányosan sarkon fordulok és belevetem magam a semmibe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Sétálgattam a faluban, amikor megláttam a régi játszóteret. El akartam menni mellette ugyanolyan nemtörődöm arccal, de valami megállította a lábaimat. Egy ideig álltam, furcsa érzések kerítettek hatalmába. Kicsit borongós volt az idő és hideg, nem volt egy gyerek sem a környéken. Vettem egy halk, de mély levegőt és lassan fújtam ki. El kellett gondolkodnom mi is ez a furcsaság, amit kiváltott belőlem. Kicsit közelebb léptem, végigmértem a játékokat, elmerülve a gondolataimban.
Aztán amikor a hintához értem, megdermedtem és rájöttem, mi ez. Egy nagyon, hihetetlenül régi emlék kapargatta az elmém felszínét. Szabadulásra várva dübörgött a fejemben, én pedig kissé összevontam a szemöldökeimet. Cassie. Én. A hintán ültünk, hintáztunk. Alig érkeztem ide az iskolába, nagyon el voltam keseredve, azt hittem értéktelen az egész életem, nem akartam itt lenni. Lázadni akartam, de nem tudtam, hogyan. Cassie pedig a maga racionalitásával és tapintatos türelmével nyugtatott meg. A szavai még mindig a fejemben ugráltak, amikor visszagondoltam rájuk.
Megtöröltem a kezemmel a hinta egyik ülését, majd lecsüccsentem. Már kevésbé volt széles a hinta, mint akkor, de nem igazán zavart. Ahogy a lábammal lassan előre-hátra ringattam magam, a hinta pedig halk muzsikálásba kezdett. Valami égette a nyakamat, szinte fojtogatott. Elsőre nem tudtam, mi az. Vettem egy nagy levegőt, de nem volt az igazi, mintha nem enyhítette volna a légszomjamat. Benyúltam a kabát alá, megtapogattam a mellkasomat.
A nyaklánc. Még mindig ott volt a nyakamban, soha nem vettem le, egy pillanatra sem. Nyeltem egyet, elővettem és végigpillantottam rajta. Vajon ő még hordja? Megígértük, hogy mindig, akármi legyen, rajtunk lesz. Rossz érzés, hogy már nincs itt az iskolában, nem tartjuk a kapcsolatot. Igazából csak ez az icipici darab maradt meg nekem Cassie-ből, vajmi kevés, valljuk be. De több, mint a semmi. És ha az élet egyszer újra összesodor minket... a nyakláncaink újra összeillenek majd és akármennyire mások leszünk, biztos vagyok benne, hogy örülni fogok neki.
Örülni? Felkaptam a fejem. Mikor lettem ilyen szentimentális? Ez az egész nem kell nekem. Legszívesebben felrobbantanám ezt az átkozott helyet. A gyerekek nem érdekelnének, de nem akarok szankciókat, most nem. Vettem egy mély levegőt és egy gondolat ütött szöget a fejemben, ahogy összecsuktam hideg ujjaimat a nyaklánc körül.
Bárcsak ihatnék most egy meleg, gőzölgő kávét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Minden vágyam egy jó forró kávé volt. Furcsa, sosem volt szokásom a kávézás, nagyon ritkán kívántam meg, és akkor is hamar elhessegettem az érzést, most azonban nem sikerült. Talán a hűvös idő miatt, ami a kastélyból kilépve fogadott, merthogy szombat délután lévén ismét a faluba indultam könyvbeszerző túrámra.
Ezúttal azonban, engedve a kísértésnek, kitérőt tettem, és csakhamar egy gőzfelhőt eregető papírpohárral az orrom alatt bandukoltam tovább a napsütésben. Olyan forró volt, hogy biztosra vettem, hogy mindjárt fellobban az egész a kezemben, de nem ez volt az egyetlen gondolat, ami szőke üstököm alatt fallabdázott. Még mindig nem tudtam, mitévő legyek nagyapám örökségével, melyről nem tudott más rajtam kívül. Olyan teher volt ez, melynek szokatlan súlya volt, szinte összeroppantam alatta. És persze számos más "problémát" is okoztam magamnak, eredetileg azért, hogy előbbiről eltereljem a gondolataimat.
Arcokat is rajzolt a gőz elém, legalábbis én könnyűszerrel beleképzeltem őket az alaktalan, fehér képződménybe, mely kellemesen melengette az orromat. A húgomé, Chaskéé, akinek az életemet köszönhettem, egy rettenetes, vicsorgó szörnyé, mely pedig még korábban elvenni próbálta azt, és számos más, ismert és ismeretlen arc, akik hol jó, hol kevésbé jó emlékeket ébresztettek bennem. És ott volt Lori is.
Nem, úgy értem tényleg, tényleg ott volt! A fehéres ködön át pillantottam meg a játszótéren, egy hintában ücsörögve, elmerengve.
Anélkül, hogy bármi konkrét elképzelésem is lett volna, miért mozdulok arrafelé, azon kaptam magam, hogy máris csak pár lépésre vagyok tőle. Behuppantam a másik hintába (melybe zavarbaejtően beleillettem termetemmel) és rávillantottam kék pillantásomat.
- Szia Lori! Neked is mesélték, hogy ha túllendülsz a hintával, akkor egy másik világba lendülsz át ahol minden a feje tetején áll, és éppen ellenkezőleg van, mint itt? - igen, valahogy sikerül az első dolgot kimondanom, ami eszembe jut a hintáról. Még van másik két tucat dolog, amit hallottam (mármint olvastam..) de egy jól irányzott korty kávé meggátol benne, hogy azokat is gyorsan elsoroljam a lánynak.
Múltkori találkozásunkkor eléggé elázott, hogy úgy mondjam, pedig nem volt eső. Tetszett, hogy olyan jó kedélyű, sokat nevettünk, míg sikerült eltennem őt másnapra. Most az arcát fürkészve az a gondolatom támad, hogy mennyire szeretném, ha látnám nevetni megint. Anélkül, hogy fel kéne hozzá bontanunk valami zárcímkés folyadékot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Az ücsörgés jót tett nekem, kicsit kiszellőztette a fejem. A hűvös jó barátom lett, lassan elfújta a régi érzelmeket és a hirtelen támadt rombolási kedvet is. De ennek bizony ára volt. Mély, kongó ürességet hagyott maga után, egy újabb lyukat. Lehetséges, hogy egyszer elfogyok? Hogy csak egy nagy lyuk leszek ami a semmibe vezet? Hm, érdekes feltevés. Talán egyszer eljutok erre a pontra és meglátom mi történik.
Akkor ébredtem fel a gondolataimból, amikor valaki leült mellém és hirtelen csacsogni kezdett. Rápillantottam, ismerős volt, mind a viselkedés, mind a hang. Matilda minden egyes alkalommal, ahányszor csak találkoztunk, önkényesen beszélni kezdett valamiről, amit egyáltalán nem is kérdeztem. Gyakran nem is érdekel. De ettől függetlenül nehéz ezt megszokni, nem vagyok bőbeszédű. Amint meghallottam, mit kérdez tőlem, csak bámultam rá egy pillanatig, majd kifújtam egy nagy levegőt.
- Nem, még nem hallottam. - Mondtam, miközben megállapítottam magamban, hogy ez a lány sosem fog felnőni. Nagyon nem nézett már ki kicsinek. Emellett furcsa érzés volt mellette lenni. Néha úgy éreztem magam, mintha sosem lettem volna igazán gyerek. Bár senki sem született komolynak és felnőttnek, lehet, hogy csak nem emlékszem az ilyen dolgokra.
Nyugodtan visszaraktam a nyakláncot a kabátom takarásába, a védett helyére a mellkasomon, ahol mindig is volt. Már elmúlt a szentimentális érzések hada, már nem jelentett semmit, csak egy szép ékszer volt, amit szeretek viselni. Matildára pillantottam és akkor megcsapott egy illat.
- Kávé? - Kérdeztem egyből, kivételesen gondolkodás nélkül, majd meg is láttam a papírpoharat a lány kezében. Picit beharaptam az alsó ajkam. - Kapok belőle?
Nem szerettem a kávét, általában nem, de éppen most gondoltam rá, mennyire jól esne. Miért és hogyan? Nem tudom, nem hiszek a véletlenekben. Tilda biztosan azért járt ma erre, hogy hozzon nekem kávét, szóval jobban jár, ha ad belőle. Közben figyelmes lettem, milyen forró és mennyi vízgőz száll ki belőle. Egyik kezemet megemeltem, laza kis mozdulatokkal alkalmaztam az elemi mágiában tanultakat. Nem hagytam, hogy elrepüljön a gőz, visszahoztam körénk. Egy ideig vágtató ménesként szaladgált körülöttünk, majd madarak hadaként felfelé vette az  ég felé az irányt. Ott pedig kettéágazott és visszaszállt körénk. Én pedig beleraktam a kezem, hogy átmelegítsem az ujjaimat. Na jó, be kell vallanom, imádtam az elemi mágiát és ilyesmikkel szórakozni.
- Szeretnéd, hogy varázsoljak neked valamit? - Kérdeztem, hátha Tilda valami nehéz dolgot talál ki. Imádtam a kihívást.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

A kávé forró volt, végigégette a szájpadlásomat, és mikor a nyelési folyamat végére értem, kidugott nyelvvel megállapítottam, hogy szörnyű. Eszembe jutott, miért is nem szoktam kávézni: mert nem szeretem. Csak tudnám, hogy akkor mi a csudáért vettem most egyet?
Lori felé fordulok inkább, aki pedig engem néz, de valami olyasféle tekintettel, mintha nem tudná eldönteni, hogy normális vagyok-e vagy sem. Persze efelől szívesen biztosítom, legalább olyan normális vagyok, mint bárki más, aki fél a hintáktól. Elvégre a hinták köztudomásúlag gonosz találmányok.
- Ráadásul kiverik az ember fogát - fejezem be gondolatmenetemet immár hangosan, hogy tovább taglaljam a hintákról szerzett tudásomat. Ez utóbbit nem csak olvastam ráadásul, de tapasztaltam is. Meg is mutatom Lorinak a fogamat, csak persze hiába, mert amit kiskoromban az az alattomos hinta letört, tejfog volt, és azóta már egyforintossá vált.
Aztán hirtelen mintha kihasadna a láthatatlan búskomor függöny, mely mögött Lori ücsörög, felfedezi ugyanis a poharamat, és kérdését hallva egyértelművé teszi, hogy szerinte is kávé van nálam, szóval nem vertek át a boltban. Szóval nem az itallal van valami baj, hanem tényleg nekem nem ízlik.
- Persze! - mosolygok rá és már tolnám is a kezébe, de valamit csinál, én pedig motyogva teszem hozzá, hogy "sőt, a tiéd lehet az egész", mert közben nagyokat pislogva konstatálom, hogy varázsol. Nem is akárhogy! A felszálló gőz meglovagolja körülöttünk a csípős levegőt, aztán tucatnyi darabra szakadva repül fölénk, ámuldozó tekintetemtől kísérve. Lori felemeli a kezét, és az apró gőzmadárkák átreppennek ujjai között, és eloszlanak mögöttük.
- Ez.. hiszen ez vízmágia volt! - le vagyok nyűgözve, és következő, lelkessé fokozódott kérdését hallva én is kis híján szárnyra kapok. Mint egy iskolás kislány, már csak az hiányzik, hogy tapsikolni kezdjek. Ebben persze a kezemben tartott kávé meggátol, de erről eszembe jut, hogy az még mindig az ujjaim közt eregeti lágy, illatos felhőit, így most valóban a lány kezébe nyomom azt.
- Micsoda kérdés, naná, hogy!
Elmerengtem, és körbenéztem. Hirtelen nagyon sajnáltam, hogy nincs hó, egy hóember csatát most szívesen megnéztem volna.
- Tudsz belőle sárkányt formázni? - persze, naná, hogy a sárkányok az első gondolataim. Ha sárkányos családba születik az ember, az ezzel jár. - Egy kávéköpő sárkány! Húú!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

- Kiverte a fogad egy hinta? - Kérdeztem vissza reflexszerűen, miközben megemeltem az egyik szemöldököm. - Vérbeli béna vagy. - Vontam le a következtetést egyből. Máris tudtam, milyen típus ő, az a kislány, akivel mindig történt valami, születésétől kezdve. Nos, én is így vagyok vele, csak éppen nem a fizikai sérüléseket szenvedtem el. Na jó, azokat is. Emlékszem még milyen kemény a gurkó, nagyon is. Néha hiányzik a kviddics is, a repülés. De Matildát kiismerni - velem ellentétben - könnyű feladatnak tűnt.
Könnyebben meggyőzhetőnek tűnt a kávét illetően, mint vártam. Az ember azt hinné, legalább kér valamit cserébe, de nem martam el tőle egyből, helyette inkább elemi mágiával szórakoztattam. Amikor a lelkes felismerést tette, sóhajtottam. Ki nem találta volna senki, hogy ez vízmágia, ha ő nem jegyzi meg. Na mindegy, már hozzászoktam, hogy azoknak, akik nem elemi mágusok, ez hatalmas csoda.
- Igen. Hydromágus vagyok... leszek. - Végül helyesbítenem kellett. Mindig emlékeztettem magam, hogy még tanulok és persze nem is vagyok bejegyzett elemi mágus sem... még. Viszont nagyon szeretem a mágiának ezen irányát és minél hamarabb szeretném tökélyre fejleszteni. Remélem Merkovszky a segítségemre lesz ebben, az ő érdekében. Jelenleg ő a legjobb, akit ismerek és az egyetlen lehetőségem a tanulásra.
Aztán Tilda belelkesül a kívánságműsortól, én pedig Dévény Tibi bácsinak érzem magam. Már csak egy pöttyös labda meg egy DJ pult kéne és tökéletes lenne az összhatás. Oké, be kell vallanom, hogy ez tényleg erős hasonlat volt. Odaadta nekem a kávét, én pedig egy köszi kíséretében biccentettem és belekortyoltam. Nagyon jól esett most, pedig nem vagyok kávéimádó, sem koffeinfüggő. Amikor meghallottam Tilda kérését, féloldalas, elégedett mosoly terült el az arcomon. Kicsit fokoztam a gőz mennyiségét, az én szintemen ez nem jelentett gondot. Majd lassan kavargott körülöttünk, végül egy hosszú sárkányt formált meg. Lassan kialakultak a bajszai is, az érzékszervei, majd a pikkelyek közül is kirajzolódott pár jellegzetes.
- Kávét nem fog köpni. - Mondtam újat kortyolva a forró italból. - Csak mert az pazarlás lenne. - Nagyon jól esett, eszem ágában sem volt ilyesmire fecsérelni a kávét. Azonban a sárkány körberepülte a játszóteret és zuhanórepülésben megindult Tilda felé. Száguldott, egyre gyorsabban, de amikor hozzáért, ártalmatlan kis gőzfelhőként melegítette fel és lebegett körülöttünk tovább.
- Ez könnyű volt. - Állapítottam meg, egyik vállam kicsit megrándítva. - Mondj valami mást.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

- Hát, mondhatjuk így is.. - bólogattam sután. Nem igazán akartam volna bevallani, hogy megpróbáltam megharapni a hintát, így megállapításán csak nevetek egyet.
- Igen, de abban profi! Apám szerint kész csoda, hogy még élek.
Néhányszor már beigazolódott, hogy igaza van, úgyhogy már inkább nem is számolok be neki a baleseteimről, ami persze nem sokat változtat az aggodalmán, mert tudja, hogy mindig történik velem valami, csak már nem mondom el inkább neki.
- Hydromágus - ismételtem, mint a jó iskolás. Az elképedésem nem magának a ténynek szólt, hogy ő az, hanem most először volt alkalmam látni ilyesmit, és bár ebben a világban a mágia olyan átlagos dolog, mint a muglikéban a telefon, ez a mutatvány olyan volt számomra, mint a legújabb csúcsmodell egy mugli számára. Ismerős, de mégis új.
- Igazán csodás képesség.. én csak felrobbantani tudok dolgokat. De az meglepően jól megy.
Ez persze némileg túlzás, de a legerősebb varázslataim közé tartozik az, mellyel még régen Budapesten egy asztalt egy rosszindulatú alak arcába robbantottam. Különös, már a nevére sem emlékszem. De azt a szegény asztalt azóta is sajnálom.
Végignézem a sárkányos bemutatót is, de tekintetem hamar Lori arcára vándorol míg a gőzlény meg nem támad engem. Behúzom a nyakam reflexből és nevetek, ahogy az szétoszlik körülöttem.
- Sárkánygőzfürdő - jegyzem meg Lorira pislogva, majd körülkémlelve, nem-e indított egy második támadást is felém. - De kávéköpés nélkül béna.
Persze csak cukkolom, valószínűleg nem díjaznám túlzottan, ha a forró kávéval leköpetne.
- Könnyű? Pedig nem néz ki annak. - Én legalábbis tutira képtelen lennék rá. - Egyébként miért üldögélsz itt magadban?
Míg valami nehezebben kéne gondolkodnom, amit varázsolhatna a kávéval, helyette feltűnik, hogy ismét egymagában bukkantam rá. Miért van ilyen tökegyedül folyton? És hol rejtegeti a jókedvét?
- Gondoloom nincs kedved eljönni.. öhm.. velem? - abban a pillanatban valahogy nem ugrik be, hogy hova is jöhetne velem. A könyvesboltba indultam, de most kiesik a dolog. Még mindig az előbb látott gőzsárkány lebeg képzeletben előttem. Vajon tudna olyat is csinálni elegendő gőzből, amit megülhetnénk, és elrepülhetnénk vele?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

- Hát, ismerem a fajtád. - Mondtam neki féloldalasan mosolyogva, amikor beismerte, hogy még a vérbeli bénaságban is profi. Különleges szintekre emelheti a szerencsétlenséget, és őszintén szólva tudom, hogy nem túl hálás feladat asszisztálni ebben. Az ilyen emberek, mint Matilda mindig hatalmas bajba keverednek. Ők a hercegnők, akiket bezárnak a toronyba, akik megszúrják rokkával az ujjukat, akik beleharapnak a mérgezett almába. Röviden és tömören: akiknek tündérmese az életük. Én nem ilyen vagyok, volt idő, amikor azt kívántam, bárcsak én is ilyen lennék. Hogy ha valami gond van, leülhessek és várjam a felmentő sereget. De nem, ez sajnos nem az én világom és soha nem is lesz az, viszont már egyáltalán nem sajnálom, hogy így van. Talán még örülök is neki.
- Igen? Abban én is jó vagyok. - El kellett vigyorodnom, amikor a robbantásról volt szó. Hiába, az egyik kedvenc varázslatom volt, meglehetősen gyakran használtam is, ha indulatokat kellett levezetnem. - Ez egy plusz pont a bénasági skálán. - Állapítottam meg végül. Ha már ebben jó, nem lehet annyira nagyon védtelen. Persze ha az ember nem bírja a stresszes helyzeteket, minden megváltozik és bonyolulttá válik. Necces egy helyzet.
- Csak kis érzék kell hozzá. Az elemi mágia nagyon különleges dolog. - Mondtam neki, mert úgy tűnt, őt érdekli. Nem mindenki volt vevő az elemi mágiás dumára. De ahányszor víz volt a közelemben és lehunytam a szemem, megjelent a szemeim előtt a víztestű nő alak. Amint nyújtja a kezét felém, arckifejezése nincs, de talán boldognak tűnik. Mosolyog. És ez a látvány... ez maga a harmónia megtestesítője. Egészen különös, új érzéseket nyitott meg bennem a mágia ezen ága, talán ezért szeretem annyira és ezért ragaszkodok hozzá ennyire.
- Miért üldögélek? Eszembe jutott egy régi, kedves emlék ettől a helytől. - Vallottam be, majd felemeltem a kávét, kicsit megmelegítettem és ittam belőle még pár kortyot. Nagyon jól esett, ahogy átmelegített. Amikor újabb kérdést szegezett nekem, egyik szemöldököm felvontam, úgy néztem rá.
- Elmenni veled? Hova? Megártott neked a gőz, vagy mi? - Kérdeztem, miközben normál hőmérsékletű kezemmel odanyúltam, hogy megnézzem, nem lázas-e véletlenül. Lehet, hogy túlságosan felmelegítettem? Vagy már alapból kicsit beteg volt? Nekem úgy tűnik, mintha félrebeszélne.
Várjunk... miért aggódom emiatt?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

A bátyámnak fizikai fájdalmat okozna, ha kedves lenne. Néha elgondolkozok, hogy lehet, azért veri le rajtam az érzelmeit, hogy ő ne fetrengjen tőlük. Na de mégis! A táska a fejemből áll ki, ez azért túláradó szeretet lehet a részéről. Mindjárt viszem az orvoshoz.
- Önmagától adta ide, nem vettem el. - Vesszek meg, ha értem, mi baja a szoknyával. Nem néz ki tőlem jobban benne... Oké, az én lábam valamivel izmosabb talán. Ő nem mászik és fut annyit, mint én, de akkor sem vágom, mi baja, ha nem nadrágban mászkálok. Szerencséje, hogy nem születtünk skótoknak. Akkor még nemzeti viselet is lenne a szoknya. Belehalna.
Áh, kit érdekel ez? Már úgyis a nyakába lihegek- láátom, mennyire örülsz nekem. Ne is próbálj ilyen "elviselem" arccal mutrázni. Na még egy kicsit beletörlöm az orrom a fejedbe, ne mozogj... Afene, megelégelte. Ledobott. Talpra érkezés, megperdülés a tengely körül, meghajlás. Kár, hogy nincs közönségem, gyűjthetnék egy kis pénzt meg néhány szál virágot, ha nem smucig disznókból áll ki a csődület.
- Miért ne? Elalszok a fán, az ágyad alatt, bárhol. Kis helyen is. Fiókban mondjuk. Áááhh, értem már. Nem viszel be, mert van egy dugi csokikészleted. Zsugori! - Természetesen azonnal levágom a lényeget. Engem néz madárnak? Biztos csokit rejteget, de azért is le fogom nyúlni tőle a felét.
- Komolyra fordítva... Nem kell bébiszitterkedj, Ave. Abból már kinőttünk. Tudok magamra vigyázni. - Nézz a szemembe, tesó, és vedd észre, hogy komolyan beszélek. Veled együtt nőttem fel, nem ejtettek annyira a fejem lágyára, mint hiszed. Ráadásul, ha végre észreveszed az ujjaim között az idegen, virágos kalapot, az majd eltereli a figyelmed a pesztrálásomról. Lenyúltam a néni virágai miatt. Az enyveskezűsségemet sem ma fogják kigyógyítani belőlem, de legalább újradekorálhatom Amy szoknyáját.
- Mehetünk. Kérsz almát? Hoztam Pataki nénitől. Meg van egy félig rágott melegszenyám még. - Abszolút nyugodt a lelkem, rajzoltam szmájlit a néni hűtőjére. Biztos szeretni fogja. Két almáért és egy szendvicsért elég fizetség, ugye? Avery felé nyújtom az egyik emlegetett almát és a kabátzsebemből, hátha tényleg kell neki, de ha nem, benyomom magamban is. A kaját nem pazaroljuk. Közben mobilképes maradok, a táska pedig felkerül a vállamra, másképp szedhetem majd össze az állomásfőnöktől. Nane, azok mind öregek és zsémbesek szoktak lenni. Utálok zsémbes emberekkel tárgyalni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Zavartan nevetgélek tovább, mikor közli, hogy ismeri a fajtám. Megnyugtató tudat mindenesetre, hogy nem én vagyok minden szerencsétlenség gócpontja, és mások is tudnak úgy bénázni, mint én. Nagyapám csak legyintett, mikor a szüleim kifakadtak miattam, mondván, majd kinövi. Szegény drága Nagypapim! Ha látnál most! Talán újragondolnád, hogy kire is hagyd mindened, ami volt vagy lehetett volna.
Talán attól az egy korty kávétól, vagy egyszerűen csak attól, hogy mosolyogni, sőt vigyorogni látom őt, nekem is lehervaszthatatlanul felcsúsznak szám szélei, és minthogy nem tudok megmaradni nyugton, lökni kezdem magam a hintában. Régen hintáztam már, megvan vagy három napja is talán.. közben lelkesen hallgatom Lorit.
- Hurrá! Köszi, máris kicsit kevésbé érzem magam bénának - közben sikerül majdnem kiesnem a lengő székből. Lehet, hogy kapaszkodnom is kéne?
- Emlékszem is, mikor először találkoztunk, még a nyáron, akkor is felrobbantottál valamit.
Emlékezetes találkozás volt, akkor még tartottam tőle, hogy rámakadnak itt a budapesti fazonok, és azt a robbantást nekik könyveltem el. Nem jutottam el gondolatban odáig, hogy talán nem hívnák fel ennyire a figyelmet magukra, ha valóban ők volnának.
- És némi kötődés sem árt az elemhez, nem igaz? - kérdezem, és közben egyre magasabbra rúgom magam. A csípős szél belekap a hajamba, és mikor behunyom a szemem egy pillanatra, máris olyan, mintha repülnék. Eltekintve attól, hogy nem repülök. Azt soha. A repülést nem nekem találták ki. Meg.. úgy jó sok minden mást sem.
- Tényleg? Micsoda? - lefékezek, anélkül, hogy kirepülnék a székből, és kéklő tekintetem felé fordítom. Eszembe se jut, hogy talán ehhez semmi közöm nincs, a tapintatosság ritkán jön össze. Hiába, nincs igazán érzékem az emberekhez.
- Nekem egy régi rossz emlékem is van játszótérről - villan be hirtelen, és sikerül egy pillanatra elszontyolodnom. - Még kicsi voltam és én vigyáztam a húgomra, Annabellre és a játszótéren voltunk, ő pedig egyszercsak eltűnt, és percekig nem találtam sehol. Kiderült később, hogy az ébredező varázserejével sikerült magát arrébb helyezni kissé. De én azért jól megijedtem.
Kissé összeszedetlen kérdésemet nagyon furcsálkodva fogadja, és ellenőrzi, nem-e vagyok lázas. Érintésétől kissé kiráz a hideg. Nem rossz értelemben, de utána csak pislogni tudok, és mint a hal, tátogok egyet-kettőt, mire sikerül összekaparnom a gondolataimat.
- Nem, semmi bajom. Amennyire tudom - ráncolom kissé a homlokom, mert bár nem érzem, hogy beteg lennék, ez nem jelent semmit. - Csak gondoltam hátha volna kedved valamihez. Tudod, benézni valamelyik boltba, vagy csak úgy végigmenni a sétányon és vissza.
Valahogy jól éreztem magam Lori társaságában, és ha már sikerült ismét belébotlanom, és egyébként is abszolút ráérek..
- Persze, csak ha nem félsz, hogy átragad rád a bénaságomból, ha túl sokat vagy a közelemben - húzom ismét szélesre a szám.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

- Azért ne bízd el magad. - Figyelmeztettem, amikor megörült egy-két plusz pontnak. Az ő negatív rekordjának ez annyit ér, mint halottnak a csók. Nem akartam lelombozni a jókedvét ezzel az aprócska ténnyel, hagytam hogy örüljön. Miért ne? Az még nem fájt senkinek sem, persze rajtam kívül.
Aztán felhozta a nyári találkozásunkat, amikor az eső elől bújtunk be abba a nagy fészekszerű dologba. Emlékszem, már akkor sem hittem, hogy normális. Azóta bebizonyosodott, hogy tényleg nem az.
- Ja igen, egy telefonfülke volt. - Állapítottam meg, visszagondolva. - Már attól is betojtál. - Állapítottam meg elvigyorodva. Emlékszem, először nem is volt egyértelmű, mit is akar tőlem. Azt hitte üldöznek vagy nem tudom, gonosz emberek vagy valami más bajba keveredtem. Mondjuk ha ismer engem, akkor jogos lett volna a feltételezés, abszolút. Mégis akkor még abszolút idegenek voltunk egymásnak. Hm, talán a bénasággal együtt jár a fokozott paranoia is.
- Némi kötődés? - Kérdeztem felvonva az egyik szemöldökömet. Nos, ha jobban, objektív szemmel megfigyeljük az én kapcsolatomat az elememmel... hát, én inkább az ijesztő vagy a mániákus kötődés kifejezést használnám. Persze, ez csak bennem zajlik le és nem igazán szoktam beszélni róla. Sőt, mutatni sem nagyon szoktam a külvilágnak, mert ezt túl bonyolult lenne elmagyarázni. Igazából ez csak az enyém, a mély rétegeimben lappang. Olyan ez, mint egy közös kis titok az elememmel, a vízzel, ami csak a miénk és senki mást nem engednék a közelébe. Bár amikor belelovalom magam az ilyen dolgokba, ennyire hevesen, abból sosem sül ki semmi jó. Hosszú, sokrétű tapasztalat igazol engem. - Mondhatjuk így is.
Aztán Tilda megkérdi, milyen emlék jutott eszembe. Lepillantottam a talajra, kicsit meglöktem magam a hintán. Egy pillanatra kicsit elgondolkoztam, jó ötlet-e elmondani neki. De aztán úgy döntöttem, miért is ne? Bár nem kéne már ilyen erősen kötődnöm Cassie-hez, remélhetőleg ez nem tűnik fel neki. A navinés lány beírta magát a szívembe, örökre.
- Amikor idejöttem, nagyon nehéz időszak volt. Igazából kényszerből kerültem ide és egy nagyon kedves barátomra emlékeztet ez a hely. Akiről jelenleg... nem tudok semmit. - Vontam meg a vállam, majd tovább hintázgattam. Nem löktem el magam rendesen, mert egyik kezemben még mindig a finom kávé volt. Nagyot szippantottam az illatából, majd ittam belőle pár finom, forró kortyot. Aztán odanyújtottam Tilda felé, hogy ő is ihasson kicsit, ha kér belőle, bár mintha azt mondta volna, hogy megkaphatom az egészet.
Miközben mesélte a régi emlékét, rá figyeltem, aprókat bólogattam, de nem volt hozzáfűznivalóm a dolgokhoz. Nekem nem volt testvérem, hála istennek. Nem akartam ilyen felelősséget, véletlen sem. Amúgy is csak idegesített volna, nem voltam igazándiból a gyerekek rajongója. Nem mondom, hogy utálom őket, de ha látok egy "cuki kisbabát", nem rohanok hozzá visítva, hogy megsimogathassam. Nem tudom, milyen lehet egy testvérrel felnőni. Bizarrnak tűnik. Magányos percektől mentesnek.
Kicsit megnyugtat, amikor azt mondja, nem beteg, legalábbis nem tud róla. Én sem érzem melegnek a homlokát. Sőt, hamar még az is egyértelmű lesz, mit akar. Valami közös programot. Nem tudom, rég csináltam már ilyesmit, talán túl régen. Egy ideig gondolkoztam az ajánlaton.
- Miért is ne? Attól nem félek, hogy rám ragad a bénaságod, ilyennek születni kell. - Állapítottam meg, miközben rá pillantottam, de kivételesen nem sértésnek szántam. Nem tudtam, mihez lenne kedve, de miért is ne. Talán éppen ideje lenne kevésbé elhatárolnom magam az emberiségtől.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Egy fejrázással jelzem, hogy nem, nem fogom elbízni magam, cukkolódó szavaira valamiféle visszavágáson töprengek inkább, de egyelőre nem jutok a dologgal sokra. Loriban semmi hibát nem látok, sőt, amiket a kávé gőzével csinált, igencsak lenyűgözővé teszik őt. Még nem ismerem ugyan igazán őt, de amennyit tudok róla, abban nem találok igazán belekötnivalót. Talán csak a múltkori találkozásunk, mikor úgy kellett fölkaparnom őt az utcakőről, de ez nem olyasmi, amivel piszkálni lehet a másikat. Illetve lehet, de nem biztos, hogy jól esne neki. Ennyit még én is tudok.
- Nem tojtam be tőle! - öltöm rá nyelvem ellenkezésképpen, ahogy Lori is visszagondol a robbantott telefonfülke esetére. - Csupán.. elővigyázatosan.. öhm, nos.. megfigyelő állást vettem fel, hogy ha úgy adódna, én lephessen meg a robbantgatót - azaz téged - és ne fordítva.
Magyarázatnak kicsit gyenge, de igaznak érzem. Féltem én már, igaz, arra a telefonfülke pusztulásra is összerezzentem, és elbújtam, de ugyanez az ösztön mentett meg Budapesten is. Mikor cselekvésre került sor, már nem éreztem félelmet, csak elszántságot.
Érdeklődésemre felvonja szemöldökét, és láthatóan elgondolkodik, érzem, hogy kicsit több minden játszódik le a fejében, mint amit végül kimond. Mondhatjuk így is. Aztán tovább faggatom, mert kíváncsiságom már-már ön- és közveszélyes tud lenni, most pedig még csak fel sem merül bennem, hogy Lori meg akarna fojtani, amiért ilyet kérdezek.
- Hogy-hogy nem tudsz róla semmit? - hökkenek meg. Egy ilyen fontos, régi barát nem tűnhet csak úgy el az életéből. Vagy mégis? Az ajkamba harapok, mert lassan sikerül észrevennem, hogy mintha vékonyabb jégen járnék most, mint más témákkal. De a kérdés már kiszaladt a számon. Pedig elszomorítja. Hiába kedves régi emlék, az illető hiánya szomorúságot csempész Lori szívébe, és én vidámnak szeretném látni. Igaz, senkit se szeretek szomorúnak látni, de most őt valahogy különösen nem szeretném. Ezért is pattanok fel végül, mikor beleegyezik, hogy járjunk egyet.
- Hát, ha tényleg nem fertőző... - nevetek újabb megjegyzésén, így legalább tényleg nem rázhat le. Meg is ragadom mindkét kezét, és talpra rántom, minden lehetséges ellenkezésére ellenére, majd jobbomba kapom bal kezét, és úgy húzom magam után.
- Mit szólnál hozzá, ha degeszre tömnénk magunkat édességgel? Esetleg még egy kávé? Vagy egy könyv? - igen, utóbbi nagyon illik a sorba.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

 Éppen azon gondolkodott, hogy belekezd a könyvbe, amikor csatlakoztak hozzá. Először fel sem nézett, inkább azt élvezte, amint hintázás közben a cipője orrával bökdösi a havat és egyre mélyebb gödör lesz alatta. A porhó szemei pedig úgy szálltak alacsonyan a levegőben, mintha sűrűn esne a hó. Legalábbis a hangyáknak mindenképpen sűrűn esne, ha a hangyák ilyen időben kijönnének körülnézni.
 - Mi? Higy én? Lógatni az orromat? Nem is olyan hosszú... - védekezett azonnal, mikor meghallotta a kérdést. Fel is kapta a fejét, és hát kit lát maga mellett a hintában bebugyolálva sapkába, sálba, kabátba?
 - Jé, egy Dóra! Milyen kicsi a világ? - Nem mintha Bogolyfalva és Bagolykő olyan nagy lenne, de a pesti utcák után ez számára tényleg furcsa, hogy csak úgy összefuthat olyan emberrel, akit ismer. Meg az is nagyban közrejátszik, hogy amúgy sem ismer olyan sok embert errefelé.
 - Te meg hogyhogy erre? - tette fel a kérdést nem csak azért, hogy udvarias legyen. Tényleg érdekelte, ki olyan őrült, hogy ebben a hidegben és ebben a hóban kiüljön a szabadba hintázni.
 Meg is akarta kérdezni, nem haragszik-e még mindig rá a múltkori csokis süti baleset után, de inkább hagyta a témát. Azóta még nem beszéltek egymással és kicsit félt, hogy Dóra még nem teljesen bocsátotta meg neki. Bár az is lehet, hogy életbiztosítást kéne kötnie azoknak, akik vele akarnak lógni, még ha csak egy percig is. Komolyan! Nézzük csak, itt volt a talált süti esete - akár egy Sherlock Holmes könyvben! -, aztán ott volt a korcsolyázás, amikor feldöntötte azt a három embert, akik szóba mertek vele állni, múltkor meg fejjel lefele lógott a Bajkeverők alagútjában Emmával. Na de tényleg! Nem ártana kicsit fejlődnie. El is határozta fejben, hogy akármilyen szituációba kerül, ő bizony kihozza a legtöbbet magából és nem fog elesni/megégni/megütni/megfertőzni/megátkozni és egyebek.
 Eme elhatározás után rögtön meg is akarta mutatni, hogy ő bizony képes akár a vízen is járni, de inkább csak továbblökte a hintát. Jó lenne hógolyózni vagy valami, de ha Dóra még mindig haragszik rá, akkor nem biztos, hogy ez javítana a kapcsolatukon.
 - Na és hogy vagy? - tette fel óvatosan a kérdést, hátha ezzel kideríthet valamit. Abban már biztos volt, hogy a süti hatása már elmúlt, de itt nem is a fizikai "hogy-vagy"-ra értette.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Bárcsak felugrott volna a vonatra mégis, mint ahogy az abban a pillanatban megfordult a fejében, mikor a mozdony sípolt kettőt (ő pedig összerezzent, mert mindig megijedt ilyenkor, még akkor is, ha előre készült rá...)! Ám ő csak állt a peronon, a világoskék kabátjában, a sáltól alig látszódott az arca, és nem tett mást, mint belenyugvóan integetett a távolodó kis ablaknak, a kis ablak mögötti Csongornak. Valamiért most nagyon nehéz volt elválnia Csongortól, pedig az utóbbi időben sok időt töltöttek el egymás nélkül. Hiába volt szó csupán néhány napról, Abigélnek mégis nehéz lett a szíve. Talán így nevezik ezt, nem is tudta pontosan. Annyi bizonyos volt azonban, hogy ez az érzés az eléggé rosszak közé tartozott.
Még egy darabig álldogált az állomáson, emberek mentek el mellette, akkor rezdült össze másodszor a mai nap folyamán, mikor valaki köszönt neki.
Szia, Abi!
A hang tulajdonosát azonban már nem látta, elvitte a tömeg, messze tőle. Azért elsuttogott egy sziát, hátha mégis eljut a címzetthez. Erről eszébe jutott, milyen vicces lenne, ha a szavakat is szállíthatnák a baglyok. Nem is kéne leveleket írni! Bár ő szeretett levelezni, és szívecskéket írni az i-k fölé. Igaz, nem minden i betű jutott erre a sorsra, csak amikor a lány keze megkívánta a szívek rajzolását. Eszébe jutott, hogy még maradt a Valentin-napi sütiből, amit Csongorral alkottak, úgyhogy kicsit megmelengette a lelkét, hogy az este sütizni és kakaózni fog. És majd megkéri Rózsa nénit, hogy meséljen neki, merthogy ma őnála fog aludni. A vizsgaidőszak kissé szabadabbá tette, és ezt ki is szerette volna használni. Idén azért készített egy vizsganaptárat, amelyre gondosan, és színes ceruzákkal feljegyezte vizsgái dátumát, hogy még véletlenül se járjon úgy mint másodikban, hogy elfelejtett megjelenni Bájitaltanon. Igaz, hogy most nem is volt ilyen tárgya…
Bambán nézte, ahogy a következő vonat berobog az állomásra, majd a felismerésre, hogy: ez a  vonat majd el is indul, és ha elindul, megint kiadja azt az ijesztő hangot; hamar összekapta magát, és szedte apró lábait, ahogy csak bírta, hogy jó messzire tudhassa maga mögött a vasútállomást. Ez olyannyira jól sikerült neki, hogy szinte másodpercek alatt (vagyis csak ő érezte ennyinek a hősies futását) egy téren találta magát. Ez volt a Boglyas tér, ha jól emlékezett, bár nem sűrűn fordult meg erre. Viszont a szökőkúthoz már volt szerencséje, és rémlett is neki, hogy van egy bagoly a tetején.
- Áhhá! – adta jelét a felismerésnek, hogy valóban ott a bagoly. Baglyok! Sok-sok-sok. Igazából most az történt, hogy a lány fejét ellepték a baglyokkal kapcsolatos gondolatok, amikbe jobb, ha nem folyik bele az olvasó.
Kicsit kikapcsolt Abigélnek a külvilág, így észre sem vette, hogy időközben már nem is a földön, hanem a szökőkút peremén állt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Elérkezett egy újabb vizsgaidőszak a bagolykövesek életében, de Erik többszörösen kívül áll ezen a kijelentésen. Egyrészt ez az első vizsgaidőszak a saját életében, másrészt valójában egyetlen vizsgára sem kell elmennie. Az utolsó hetekre érkezett a tanévben, és így esélye sem lenne sikerrel venni ezeket az akadályokat, ráadásul három hétig tartott neki egyáltalán az, hogy ebben a vándorló termekkel, folyosókkal és mozgó lépcsőkkel bonyolított kastélyban a tanóráinak legalább 50%-át időben meglelje. No, nem magát mentette fel a vizsgázás alól, igazgatói engedéllyel húzza ki magát a dologból. Neki felvételi vizsgát kellett tennie, mielőtt idejött és felvették az Eridonba, hogy legyen fogalma arról az intézménynek, melyik évfolyamba illesszék, tehát egy nagy megmérettetésen már túl van.
Míg mindenki más tanul vagy dolgozatot ír, Erik addig sem fecsérli idejét. Neki is bőven van mit tanulnia, és mivel egy egészen más világból érkezett, rettenetesen kíváncsi is arra, mi minden rejtélyeket tartogat számára a földkerekség varázsló és varázstalan szeglete.
Jelenleg kicsit otthagyta a csillagtérképek tanulmányozását, mert még egy fontos megoldandó feladata van: ha valahogy finanszírozni szeretné ittlétét, bizony munkát kell keresnie. Szülei, akik nem nagyon örültek nagyobbik fiuk távozásának, nem fognak zsebpénzt küldeni neki, hogy vásárolhasson magának ezt-azt. Márpedig Erik próbaideje pozitívan zárult: eldöntötte, hogy ezentúl itt fog élni és tanulni, tehát nagyon időszerű valamiféle bevételi forrás után néznie. A nyárra még haza megy, de ősztől újra itt lesz, és bár tankönyvei idénről megmaradnak, a sok jegyzetelésben megfogyatkozott pergamen- és pennakészletét például ildomos lenne pótolnia. Érkezésekor pedig ripityára törött a bájitalos fioláinak fele, úgyhogy egy újabb szett abból is dukálna.
Kezében egy régebbi Edictum számmal - a Valentin-napi különkiadás nem rejtegetett álláshirdetést számára - a faluban próbálkozik. Szép ez a hely. És sokkal egyszerűbb, mint a kastély szövevényes járatai. Egy szögletes, nagy tér közepén szökőkút csobog, szegélyén egy kék kabátos lánnyal.
- Szépvölgyi Gerlét éppen így látták utoljára, mielőtt a sellők elvitték országukba, és sellőkirálynővé tették őt - jelenti ki Erik a lány mögött megállva. Itt tartózkodásának alig több, mint egy hónapja már elég volt ahhoz, hogy ilyen szokatlan hőstetteket hajtson végre: megszólítson egy idegent csak úgy, csevegés céljából.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Talán a baglyokat szerette volna elérni, talán együtt tervezett velük repülni, vagy csak csobbanni szeretett volna egyet a szökőkútban... ki tudja. Tegyük a voksunkat az első lehetőségre, az a valószínűbb. A repülésről már megtanulta, hogy azt seprű vagy bármiféle eszköz nélkül nem nagyon lehetett kivitelezni. Legalábbis úgy nem, ahogyan ő szerette volna. Seprűn volt szerencséje repülni, még valamelyik tanévben a szerencsétlenkedős kviddics alkalmával. Azt élvezte is, egészen addig, amíg Rudolf le nem pottyant a hátsó ülésről, zuhanórepülésbe nem kezdett.
Aztán, azt is tudja, hogy hideg időben nem jó, ha az ember vizes lesz. Kivéve, ha megvan rá a nagyon jó indoka! Ám a lány gondolatai most tényleg inkább a madarak körül jártak, egészen addig, amíg félbe nem szakították őt ebben a tevékenységben. A hang visszahozta Abit a valóságba. Először is nyugtázta magában, hogy a szökőkút peremén áll, szóval ne tegyen semmi hirtelen mozdulatot! Bár az ember lányának valamiért mindig ilyenkor jön meg a kedve az ugrálásra, meg az egy lábon egyensúlyozásra.
Megrázta a fejét, majd inkább óvatosan megfordult, és az ismeretlenre pillantott. Hát, ezt így lehet nem kellett volna, mert most eléggé zavarba jött attól, hogy egy fiú áll itt, és őt nézi. Gyorsan le is kapta szemeit az idegenről, és inkább kabátja egy gombját kezdte el nézegetni, közben alig észrevehetően, lábaival el-vissza kezdett el hintázni a szökőkút peremén. Veszélyes játszmába kezdtünk, Abigél, veszélyesbe!
Nem akarta elüldözni a fiút a hallgatásával, mert a kíváncsiság ismét felütötte fejét Abi gondolataiban, ez pedig tudvalevő, elűzi egy darabig a félénkségét, vagy legalábbis elviselhetővé teszi.
Tényleg nem telt el sok idő, talán csak egy perc, amit a lány ajakharapdálással, a gombja piszkálásával, apró dülöngéléssel és bátortalan felpillantásokkal töltött. Majd végül felemelte a fejét, és kibökte.
- Beleugrott a vízbe? - kérdezte halkan, egyértelműen Szépvölgyi Gerlére, és a sellővé válására utalva.
- ... úgy lett sellőkirálynő? - tette hozzá gyorsan, hátha mégsem emlékszik már arra a fiú, miről is beszélt neki az előbb.
Ajjaj... lehet, hogy ma még vizesek leszünk?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Nogtail a nogtailnek megérzi a szagát - tartja a mondás, és Erik most a saját bőrén tapasztalhatta, mennyire igaz is ez. Figyelte a lány belső vívódását. Beszéljen, ne beszéljen? Ő is valami hasonlót szokott érezni, bár maga sosem fokozza ezt odáig, hogy ne szóljon a másiknak egy percen át. Inkább felborítani szokott dolgokat és mindenféle marhaságokat hord össze helyette. De annak már ezer éve (vagy két hete!), és most már sokkal bátrabb, hála a sok pozitív tapasztalatainak a Bagolykőben. Az Eridonban valahogy nem maradhatsz sokáig a csigaházadban.
Türelmesen kivárta azért, amíg a lány kimondja, amit szeretne. Már épp ott tartott, hogy akkor inkább tapintatosan elköszön és távozik, mert ebből nem lesz semmi. Pedig igazán aranyos lánynak tűnt ez a sellőhercegnő a kék kabátjában.
- Bele - bólintott Erik, amikor végre meghallotta a halk, bizonytalan választ.
- Azt mondják, mindig hallotta a sellők énekét, egész életében. Tizenhét volt aznap, a kút peremén. És kis kora óta bizonygatta, hogy éneket hal, földöntúli éneket. Azt mesélte, a kútnál hallatszott a legközelebbinek, de ott is úgy, mintha egy másik világból szólna hozzá. Senki más nem tudta, miről beszél, és azt hitték, valami baj van a fejével. Aztán tizenhét évesen állt a kút szélén, széttárva a karjait. Már kívülről tudta a dalt, azt dúdolta, pedig nagyon hosszú volt állítása szerint, fél napba tellett elénekelni. Aztán egyszer gondolt egyet és ugrott. Bele a mély kútba a falu határában a magas fű között.
Itt Erik félbe hagyta a mesét, közelebb hajolt ő is a medencéhez. Náluk, Szentegyeden van egy tavacska, amiben színes halak úszkálnak. Ebben a kútban nem úszott semmi, de a baglyok tetszettek neki.
- Ha már így a sellőkről beszélünk... nem tudod, hol van pontosan a Falatozó Gyorsétterem?
Nem gondolt azzal, hogy ennek tökre semmi köze nincs a sellőkhöz, csak valahogy próbálta kapcsolni az új témát a régihez, hogy ne hangozzon olyan sutának, amikor előáll a kérdéssel. Hát ez nem sikerült, ülj le fiam, egyes.
Erik leült a kútszélre, és kiterítette a térdén a régi Edictum-számot, amit a gólyalakban talált, hogy a pontos címet is bemondhassa. Fő utca...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Úgy tűnik, Abi pont jókor szólalt meg végül. Bár a lánynak nem tűnt fel, hogy a fiú épp menni készült, és hogy ő maga mennyire közel került ahhoz, hogy elszalassza a sellők legendáját. Igaz, azt hozzá kell tenni, hogy ha a fiú el is köszönt volna, Abigél valószínűleg utána ered, és addig követi, amíg végül meg nem találja azt a fajta bátorságot, ami mások menet közbeni megszólításához kell.
Ő mindig is úgy gondolta egyébként, hogy a belső vívódásai csak neki léteznek, és kívülről nem látszanak... hogy csak neki tűnik kínosan hosszúnak az az idő, mire meg mer szólalni. Azonban volt már olyan esete - nem is egy -, mikor magára hagyták végül, gondolom pont ezért, mert nem tudták megvárni, míg összeszedi a bátorságát. Ilyenkor Abigél elgondolkodott, hova is tűnhetett ilyen hirtelen az illető. (Neki a másik eltűnése mindig hirtelennek hatott.) Néha rájött, hogy ő hibázott, de a legtöbb esetben valami szokatlan, gyanús eseményt gondolt ki magyarázatként. Láthatatlanná vált, elrabolta a házimanók titkos szervezete... akik nem gonoszak ám, csak a nem kedves diákokat viszik el... ilyenek.
Annyit azonban sejtett a lelke mélyén, hogy azok az emberek, akik szereplővé kellett, hogy váljanak az ő kis történetében... azok mindig itt maradtak. Még, ha a legutolsó pillanatban is történt ez így.
Diadalmasan elmosolyodott, hogy bizony jól gondolta ő: Szépvölgyi Gerle vízbe ugrott! A mosolyt ezután felváltotta a tátott szájú, csillogó szemű kíváncsiság. Ahogy a fiú mesélt, szinte megelevenedtek az események a lány szemei előtt. A szavak valósághű képekké formálódtak.
Egyszerre magát látta ott a szökőkút szélén mint Szépvölgyi Gerle, szinte hallotta a sellők énekét, tudta a dal hosszú szövegét. Csak figyelte a csobogó vizet, érezte a sellők hívogató hangját, ami kellemes, meleg szellőként lengte körül a lányt. Tudta, mit kell tennie!
- Gyorsétterem? - kérdezett vissza újra a valóságba pottyanva. Gyorsan visszahúzta a lábát, és inkább lelépett a földre a kút pereméről, majd követve a fiú példáját, ő is leült.
- Mit fogsz enni? - érdeklődött, ahelyett, hogy a kérdésre válaszolt volna. Igazából ő sem tudta, pontosan, merre is van az a hely, ő mindig Csongornál ebédelt, de azért elgondolkodott.
- Hát, szerintem ha elindulunk, egyszercsak biztosan érezni fogjuk a finom illatokat, és ha követjük azokat, rátalálunk az étteremre! Mit szólsz? - Bökte ki végül nem sokkal később a nagyszerű tervet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

A lány. Hogy is hívják?
- Szia, Erik vagyok, téged hogy hívnak? - integet bolondosan, félénk mosolyával a fiú csak úgy, a beszélgetésük közben, mintha éppen most találkoztak volna. Jó, nem megy még minden flottul a társas interakciókban, de kilóra megvannak a megfelelő mondatok és kifejezések, szóval ne elégedetlenkedjen senki.
Most, hogy megszerezte a nevet is, visszatérhet az előbbi tevékenységéhez: Fő utca... - ujjával kutatja, hol is volt az az ajánlat, és mi a házszám. Közben a sellőhercegnő melléhuppan, Erik kihúzza orrát az újságból és felmosolyog rá, majd ki is egyenesedik ültében.
Mit fog enni? Ki mondta, hogy enni akar? Egy szóval sem említette, hogy éhes lenne. Hát, most, hogy jobban belegondol, talán egy kicsit... de teljesen mindegy, mert úgy sincs pénze gyorsétteremben falatozni, a kastélyban viszont jár neki a koszt. Mégis honnan szedte a lány, hogy enni akar? Most randevúra hívta? Ajaj! Mit tegyen? Nem kérdezhet rá, akkor kinevetnék!
- Őőőőő - leheli Erik Abigél szemeibe nézve, majd inkább a murvára, onnan a házakra, onnan a fákra, a szemekbe, az újságba: "Szólt a fiú: »Kettő, vagy semmi!« / És kártya perdül, kártya mén;".
Úgy dönt, inkább nem válaszol erre a kérdésre, hagyja magát sodródni az árral - aztán ki tudja, tán sellőkirály lesz belőle! -, és arról kezd inkább beszélni, amit biztosan tud.
- Azt olvastam az újságban - itt felemeli az Edictum októberi számát, ha esetleg nem lenne egyértelmű, miről beszél -, hogy segítőt vennének fel oda. Nekem munkára lenne szükségem a jövő évtől, ezért gondoltam, szerencsét próbálok.
A vészhelyzet elmúlt, a piros villogók leálltak, a sziréna elcsitult. Újra nyugodalmas vizeken evezünk, a lány ötlete pedig működőképesnek tűnik.
- Köszi... hogy velem tartasz - nyökögi Erik, és összehajtogatva az újságot, feláll. - Akkor... orrokat bekapcsolni - mondja, és nagyot szippant a levegőbe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Nyugodt tekintettel nézi végig a procedúrát, hiába kellene neki is egy picit aggódnia. Hiszen amikor egy diák vizsgázik, azzal valamicskét az oktató is ugyanígy tesz. Mégis igyekszik inkább a héttérbe vonulni, átadva a képzeletbeli stafétát a vizsgáztatóknak. Kissé még odébb is áll, mintha nem akarná őket felesleges zavarni, valójában persze erről szó sincs, inkább csak szeretne kimaradni a minisztériumi pletykákból, ez nem igazán az ő asztala.
Aztán elkezdődik, aminek el kell. Az első tanuló megpördül a sarkán és eltűnik a semmibe, a következő pedig szintén így tesz. Mind a ketten kitűnően hajtják végre a feladatot. A tanerő félvállról a diskuráló minisztériumi kirendeltséget figyeli, akik összedugott fejjel tanakodnak, néha a diákok felé fordulnak, körbenéznek, nyilvánvalóan a hibák után kutatva, de miután nem találnak, kénytelenek belenyugodni a ténybe, hogy ez a mai nap egy sikeres nap. Félvállról rájuk pillant, határozottan felé közelednek, szigorú mogorva tekintettel, amit ő viszonoz is, így rövidre zárul a beszélgetés, amikben elpuffogtatják a kliséket, majd a vizsgáztató bizottság elindul a kirendeltség felé. A tanerő egy rövid ideig figyeli őket, majd a két tanuló felé fordul. A képzeletbeli staféta visszakerült hozzá, övé hát a tisztség, hogy közölje az eredményeket a tanulókkal. El is indul hát az irányukba, ráérős léptekkel, majd mikor ott van, alig láthatóan összecsapja a bokáját és a háta mögé rejti a kezeit.
- Remekül vizsgáztak, mind a ketten, ezt a Bizottság is látta, így tehát megszerezték a szükséges engedélyeket, gratulálok. Az, hogy jó néhányan kezdték a kurzust, most pedig csak ketten vannak itt, azt hiszem, bizonyítja a rátermettségüket.
Köhint egyet, megvakarja a borostáját, nem igazán tudja, mit mondhatna még, sosem volt a szavak embere. Így hát kezet nyújt a fiatal Úrnak, biccent a kis hölgy felé, még egy apró mosoly is jár neki, majd hátrébb lép, ezzel jelezvén, hogy távozni készül.
- Azt hiszem, itt a közös munkánk véget ért. Öröm volt. A viszont látásra, és még egyszer, gratulálok.
Egy utolsó elismerő pillantás keretében fordul meg, és elindul abba az irányba, amerre a bizottsági tagok sétáltak az imént.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

- Abigél vagyok. - integetett vissza, a fiú-akinek már volt neve is-hoz fordulva, majd újból irányba helyezte magát, hogy felkészüljön az étterem kutató expedícióra.  A lányra olykor jellemzőek voltak a fáziskésések, mint ahogy ez az előbb is történt. Hallotta ugyan a köszönést, és a bemutatkozást, de olyan sokféle gondolattal volt teli Abi feje, hogy ez így a háttérbe szorult, és csak most sikerült előre küzdenie magát. A lány igyekezett figyelni arra, hogy ne legyen udvariatlan, bár a félénksége mégis néha - akaratán kívül - azzá tette.
Most azonban kalandra volt hivatalos, így legyűrte a gyomrában meg a mellkasában lévő kellemetlen érzést, ami ilyenkor mindig megjelenik. Azon gondolkodott, merre is induljanak pontosan. Szeretett volna valami olyan utcácskán elindulni, ahol még nem járt, mert hát az úgy izgalmas!
Egyébként nem, nem randira invitálás volt. Ha Abi valaha netalántán arra vetemedne, hogy randira hívjon valakit (miután tisztába került a szó jelentésével persze), akkor az nem menne neki ilyen bátran. Valószínűleg az arca duplán, triplán vagy... szóval sokkal-sokkal vörösebb lenne, hebegne-habogna, valószínűleg rengeteg öhm, ööö... -t használna azokban a pillanatokban, amikor egyáltalán meg mer szólalni. Túl rémisztő belegondolni egyáltalán! Reméljük, mire oda kerül a leányzó, sokkal bátrabb lesz, vagy legalábbis őt hívják majd el. Egy pirulós bólintás vagy fejrázás mindig egyszerűbbnek tűnik a  beszédnél.
Most már tudta, hogy nem enni mennek, hanem kisegítőt keresnek abban az étteremben. Abi bele is pillantott az előbb az újságba, amikor Erik mutatta a hirdetést. Akart is mondani ezzel kapcsolatban valamit, de az kiment a fejéből.
A kaland értékéből nem vont le semmit sem ez az új fejlemény, hisz ha már ott vannak, akár ehetnek is! Ez volt Abi legújabb titkos terve, amibe egyelőre nem avatta be a fiút, mert a titkos állapotot még ki szerette volna élvezni egy picikét.
- Bíííp! - érintette mutatóujját az orrához, ezzel ő bekapcsolta. Egyelőre nem érzett semmi olyat, amit kellett volna. Lopva a fiúra pillantott, vajon ő hogy csinálja ezt a szimatolás dolgot? Hátha Abi nem használja megfelelően az orrát. Aztán azért lassan elindult, remélve, hogy ha rossz irányba menne, akkor Erik majd megmenti, vagy valami.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Ave

Ráncolja az orrát, nem jó jel. Ha alaposabban megnézzük, a szája szélébe már begyűlt a tipikus Lyall-féle lebecsmérlő szájhúzás ránca. Ilyet csakis a mi családunk tud produkálni; a lányoknál ez gúnyos mosollyal is társul. Higgyétek el, nem akartok felhúzni egy Lyall-lányt: sírva kérnétek bocsánatot, mert halálra szekálnának a húgaink. Avery egyszerűen csak figyelmen kívül hagy, ha már nagyon az idegeire mentél. Én már csak tudom; a nap huszonnégy órájában, ha teheti, nem vesz észre. Hogy éjszaka mit csinál, arról halvány lila segédfogalmam sincs, de kenyérre kenné a pici szívem, ha kiderülne, hogy engem néz és büszke testvért játszik. Akkor tudnám, hogy ideje elszívnom az utolsó cigit, meginnom az utolsó whisky-t, mert jön a világvége.
Egy pillanatig farkasszemet nézünk mozdulatlanul. Avery szavai bosszantóak és az még igazságtalanabb, hogy érzem az ellenkezésre való késztetést, de kapásból nem találok elég jó érveket. Egyet sem. Sajnos abban teljesen igaza van, hogy a meztelen hátsóm nem fog kimenteni egy mágikus balhéból. A nyelvemen lenne az önmagát adó kérdés, hogy amennyiben nem használhatom a pálcám, úgy hátvakaráson kívül mire is lesz jó? Egy darab deszkához is hozzá tudom magam dörzsölni, ha viszket a lapockám, ahhoz nem kell egy evőpálcika. Ja bocsmár, varázspálca, na. Mindez olyan szépen felsorakozott már a fejemben és tessék, elég a kihívó pillantását elkapni és máris elveszi az ember kedvét a további körök futásától. Le merném fogadni, hogy süt rólam, mennyire bosszús lettem fél perc alatt a még meg sem vásárolt pálcám máris elkobzásától, de mit ad Isten, be tudom mutatni, hogy a „hallgatás” szó az én lexikonomban is fel van tüntetve. A lehető legbosszantóbb pofám vágom be, meghúzom a vállam és kihasználva a pillanatot, mikor Ave hátat fordít, imitálok egy velős szellentési hangot. Ezt neked, bratyó, meg a tiltásaidnak. Ha nincs ló, jó a szamár, majd használom a tied. Katasztrófát csak nem okozok (dehogyneeeem) .
Időközben sikerült ráakadnom az útikajámra is és ugyancsak szívesen osztozkodnék, ha lenne kivel, de máris rontja az étvágyam ez a tapló drága testvérem. Tehetség kell ehhez is; olimpiát nyerne, ha létezne kedvrontási szám.
- Köl-csön-vet-tem. Ne magyarázd félre. Rajzoltam... nekik, nem mentem el hála nélkül. – Azt már inkább nem ragoznám agyon, hogy az a rajz egy csálén sikerült mosolyogó fej és inkább néz ki Frankeinstein vázlatának semmint egy barátságos pofázmánynak.
- Hm? Ja jó. De akkor enyém a két alma. – Na, mit akar az evőpálcikával? Már finnyás kézzel enni a szenyát? Úristen, Ave, mire nevelt téged egy év alatt ez az átkozott suli? Elképe...  Aztapaszuly! Ide érezni a me... Hogy csinálja? Jó néhány másodpercig eltart, mire eljut a tudatomig, hogy a szendvics bele lett nyomva valószínűleg a kezembe, mert hogy el nem tudtam venni a csodálkozástól és a bátyám biztos nem várja meg, míg felocsúdok, arra megesküdnék. Kisvártatva szerencsére eljut az én agyamig is, hogy jó lesz haladni a korral, így az a pár lépés tényleg egy pár, míg utolérem őrellonosságát. Lenne egy tonnányi kérdésem, de van egy olyan sanda gyanúm, hogy nem fog válaszolni csak azért sem. Ilyenkor nem jutok vele semmire, mert eldöntötte kész passz, nem enged az igazából. Talán majd később.
Fel a járdaszegélyre... virágágyás, emelkedő, betonperem. Egy lépés, két lépés. Ha azt képzeled, hogy a lábad alatt kötél van, sokkal könnyebb egyensúlyozva járni. Ha leesel, nem zuhansz métereket, de egy rossz szög alatt kitörheted a csigolyád a betonon. Innen Ave nyakába is ugorhatnék. Nem, a táskám mindjárt elbillen jobbra, ha nem lökdösöm feljebb a balomon. Tovább, két kezet kitár, nem szárnyal, egyensúlyoz, mintha egy táska helyett semmi nem volna hátul, a csomagtartón.
- Otthon minden oké. Amy-t tegnap leoperáltam a tizedik tetejéről, de cserébe ide adta a szoknyáját kölcsön. Pöttöm beleszeretett a huszadik José Armandojába. Azt hiszem, legközelebb ki kellene törölnöd a szappanopera csatornát, vagy ovi helyett a tévéhez fog járni. Rád még hallgat. A kis töpszli megharapott valami kissrácot az oviban, mert az elvette a maciját. Adtam neki cukrot dicséretből. Anya... Anya jól van és hiányzol neki. Azt üzeni, mehetnél haza gyakrabban is. Megígértette, hogy küldök rólad képet, hogy megvan mindened. Majd lefényképezem a testrészeid, hogy leltárazhasson. - Nem tehetek róla, a végét muszáj elröhögnöm, ha belegondolok, hogy a gép hamarabb menne ezer darabra a falon hála a tesóm kedvességének, mint hogy anya egyetlen szál fotót is viszontlásson Ave-ről. Kár, pedig nagyon fotogén bátyám van.  
Mi a jó szent tehenet bámulnak ezek rajtam? Nem láttál még embert, néném drága? Megmutassam a hennázott karom? Hadd szörnyülködj. Na nézd már, a másik töpszlit nem tanították meg, hogy ne mutogasson ujjal. Anya ráverne a kezére és elmondaná, hogy nem illik. Ha odamegyek, nem köszöni meg. Egyáltalán merre vezet Ave? Tiszta elit zónában vagyunk. Komolyan itt akar dekkolni, míg meg nem kezdődik az új év? Na ne, ne is álmodjon erről, hamarabb megyek az első elhagyatott házba (van itt ilyen?), mint hogy egy fityinget is kicsaljanak a tesómtól őrült árak miatt. Büdös pénzes disznókolónia!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Az eső némán pergett, csak a pocsolyákon cseppenő vízcseppek hangzottak, ahogy egy fekete kapucnis alak taposott, vagy inkább kocogott a falu felé. Már sötétedett, a nap nem is látszott a horizonton, csak a szürkülő, sötétedő égboltot néztem. Mert hogy én voltam az az alak. Én voltam, és menekültem.
Túl sok volt az ember körülöttem, és nem emlékszek az elmúlt egy hetemre. Viktor egy feljegyzést sem hagyott, és ez nagyon idegesít. Nem, nem ez a legjobb szó rá, inkább fáj. Fáj hogy ennyire nem törődik velem, pedig egy testben élünk mind a ketten, de most valahogy figyelembe se vesz. Egy héten keresztül nem voltam jelen és fogalmam sincs hol voltam. Hova kerülök ilyenkor? Hol vagyok, amikor Viktor van a felszínen? Hol vagyok ÉN? Ki vagyok én? Én létezem, vagy én vagyok Viktor is? Ki vagyok?
És ha már az sem biztos, hogy én létezem, honnan tudom, hogy a világ létezik?
Az eső, ami a kabátomat pöttyözi, valódi? Hát a kabátom? A föld amin járok és a levegő amit belélegzek, az igazi?
Egy hétig semmi. Hol voltam? Mit csináltam addig? És miért jöttem vissza onnan? Miért nem emlékszem rá, hol voltam?!
Mintha fellegek leptek volna el, láttam magam körül a jelent. Hol vagyok? Sok szín volt körülöttem, vállaltam a vállalhatatlant. Egyszerűen csak éreztem a végtelenséget, ahogy körülnéztem kissé elvesztem az időben. Akkor már egy helyben álltam, de nem tudtam hogy hol. Hiányzok magamnak.
Keresnem kellett volna a lelkemet de nem láttam a színek és a formák között, hogy hol. Minden elnyúlt körülöttem, így hát leültem, bár nem tudtam, hogy mozgok, csak azt láttam hogy elmozdulnak a színek. Kicsodaként kéne élnem?
Minden széthúzott és összetartott, úgy láttam. Megszilárdított és felhasított. És láttam a világot, mindent úgy láttam, olyan élesen, mint még soha. Mindent megláttam ebből a világból.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

A srác két órája itt ülhetett. Nem hiszem el, hogy csak most ébredtem öntudatomra... miért nem váltott a testünk? Nem értem én ezt az egészet. Mitől függ, hogy ki van fölül?
A fejem eléggé fájt és szédültem. Ahogy körülnéztem, rájöttem, hogy a földön ülök a kőpadok mellett... Mit csinált ez a szerencsétlen srác?
Lehunytam a szemem és visszaemlékeztem. Nem is olyan későn a klubhelyiségben ült, és valaki odahívta. A kezébe nyomtak valamit és közölték, hogy varázsédesség, Máté pedig megette? Kezemet a homlokomhoz emeltem. Jézusom, hogy lehet valaki ilyen hülye...!? A rellonos klubhelyiségben elfogadni valami ételt, idegenektől. Olyan kis hülye szegény.
Felkeltem a földről, leporoltam magam, majd - kissé megszédülve - letettem magam a kőasztalra. A kapucni leesett a fejemről. Ez nem jellemző... Máté fekete ruhát húzott fel. A fekete kapucnis póló, a nadrág, sőt, még az a fekete ing is, amiben úgy festek, mint valami pszichopata gyilkos...
Mi történt azután? Csak pár részletre emlékeztem a furcsa bódulatból. Gondolom, az ott előttem az ő hányása lehet. Milyen gondolatok jártak a fejében... Ha megtalálom azt a gyereket, aki eljátszotta vele ezt a kis trükköt...
Megdörzsöltem a szemeim. Szédültem, éreztem a számban a hányás ízét és még mindig sokkal színesebb volt minden, mint ahogy én szerettem volna. Istenem, miért kellett szerencsétlen gyereknek átélnie ezt...
Mögöttem egy sikkantást hallottam, gondolatban pedig nyomdafestéket nem tűrően kezdtem el szitkozódni. A legkevésbé sem szeretnék most nőket a közelembe, de úgy embereket sem. Elegem van mindenkiből. Ha közelebb jön, szétrúgom a...
Erre meg köszön nekem. Hát ez remek. A hangja alapján nem is ismertem őt, akkor meg mit köszönget? Arra vár, hogy itt a játszótéren éjszaka egy olyan alak, mint én, jót áll magáért? Fél perce még fekete kapucniban ültem itt. Biztos jó választás volt idejönni hozzám?
Hátranéztem a vállam fölött, majd vissza. Köptem egyet a földre a számban lévő íz miatt.
- Ismerjük egymást? - hangom ijesztően hideg volt, s a szokásos fenyegető él is ott volt benne. Ejj, a lánynak nem lesznek ma este szép álmai.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér