Luca

Elmerültem eszegettem a vanília fagyit, annak ellenére, hogy a nyakamba sál volt tekerve a hűvös levegő miatt, és ráadásul sosem voltam oda ezért az ízért, de most valamiért mégis ez kellett. Rémes, miket meg nem kívánok, pár napja mentolos étcsokit rágcsáltam, előtte meg a Konféle savanyított halat ettem dobozszámra, hogy már rendesen bűzlött tőle szegény Kahlil irodája. Na de most mondd egy tiszteletbeli macskának (nekem), hogy ne egyen halat.
Jó darabig bámulhattam magam előtt a földet, mert annyira elkalandoztam, hogy észre se vettem, hogy valaki leült mellém. Összerezzentem, mikor szólt hozzám, és magamban elkezdtem átkozni a saját figyelmetlenségemet, te jó ég, hiszen mostanában annyira szétszórt vagyok, hogy rémes, nem lesz ez így jó. Márpedig ha valamikor, hát most tényleg vigyáznom kellene magamra.
Szerencsére azonban a lány nem tűnt egy ádáz ellenségnek, aki most azonnal nekem akar esni, sőt, mintha már láttam volna az iskolában is, úgyhogy végül rámosolyogtam, és belekukkantottam a papírzacskóba.
- Aha, köszi - válaszoltam, miközben kihalásztam egy ánizsos darabkát (atyaég, már megint a mentol, igazán nem győzök magamon csodálkozni), aztán miután bekaptam, úgy éreztem, hogy ebből most még nagyon kéne, szóval felnéztem a lányra, kérincsélő tekintettel. - Vehetek még egyet? - pislogtam szépen, és becsületemre legyen mondva, most valóban nem jutott eszembe, hogy esetleg meg akarnak mérgezni, annyira becsületes arca volt az idegennek. Na az is biztos, hogy ő nem a rellonból jött.
A kérdését hallva aztán jól megbámultam a szökőkutat, elgondolkozva a hallottakon.
- Nem is tudom... - válaszoltam eltöprengve. - Még sohasem próbáltam kívánni, szóval ki tudja. Lehet, hogy van benne valami igazság.
Hirtelen ötlet volt csak, ahogy a lány arcát elnéztem, hogy egészen véletlenül kilökjek egy érmét a zsebemből, zsebkendő keresést színlelve. Mázlim volt, éppen a lány elő gurult, úgyhogy ha észreveszi, akkor akár kívánhat is egyet.
- Te mit kívánnál, ha teljesülne? - néztem rá kérdőn, mert most már érdekelt, hogy neki vajon mi a szíve vágya.

Ginnie Marrywather

Vége van a Halloweennek és egy új nap kezdődik. Emlékszem, ilyenkor november legelső napján, otthon mindig családi szokás volt, hogy kimegyünk a temetőbe, és meggyújtunk egy gyertyát elhunyt szeretteink sírjánál. Ez számomra egy elég lehangoló és szomorú nap, hisz azzal a meggyújtott gyertyával emlékezünk a hozzánk közel álló emberekre, akik már nem lehetnek velünk. November 1-je számomra a gyász napja, ezért nincs is túl jó kedvem, hisz eszembe jut az a sok kedves ismerős, akikkel régen nap, mint nap találkoztam, de ma már csak az emlékük él bennem, de mivel Bagolykőn nincs egy ismerősöm se eltemetve, ezért nem is kell elmennem a temetőbe, de akkor is egy kis magányra vágyok, és a kastély falaiban ezt nem találom meg, ezért úgy döntök, hogy elindulok sétálni. Egy fekete vastag pulóvert, alá egy fehér pólót és egy fekete nadrágot veszek fel. Sétálás közben köszönök a mellettem elhaladó diákoknak, kollégáknak, ezek szerint nem csak én vágyom magányra. Jó pár lépést teszek meg még elérkezem célomhoz a stéghez, ide akartam jönni, hisz tudom, hogy itt általában csak a természet vár, de most más is itt van, de ha már így alakult nem bánom, nem fogom elküldeni a diákot csak azért, mert magányra és csöndre vágyom. Lassan odasétálok a stég végéhez és köszönök a lánynak.
-Jó napot, remélem nem zavarok!-megvárom a lány válaszát és ha nem bánja, akkor leülök mellé. Csak most veszem észre, hogy megzavartam az olvasásban.
-Hornyák Gábor vagyok, és Önt, hogy hívják ifjú hölgy?-múltkor Marcinak elfelejtettem beszélgetésünk kezdeténél bemutatkozni, és tanulva hibámból a lánynál a bemutatkozással kezdem.
-Mi járatban van itt?

Gilberta


Hihetetlennek tartottam a történéseket. Teljesen kifordultam önmagamból, olyan voltam akárcsak a húgom. Igen, technikailag a húgom, hiszen én 4 és fél perccel előbb születtem mint Ő. Kötelessége hallgatni az idősebbre, bár sose teszi, szóval mindegy.
Gilbert is hamar választott magának pizzát, majd mikor megkapta elindult felém, majd leült velem szemben. Vetettem egy furcsa pillantást a választott ételére, utána pedig a fiúra.
- Ezen mi az a zöld...khm, izé? Kérdeztem, kissé bután, mivel így első látásra egyáltalán nem tudtam megállapítani, hogy mit is készül bevinni a szervezetébe szerencsétlen srác. Valamiféle sajt? Zöldség zöldje, vagy esetleg spenót? Igazából mindig is szerettem a spenótot, bár ezt kisebb koromban nagyon ügyesen tudtam tagadni a kortársaim előtt. Nagyon elterjedt az a dolog, hogy a spenót egy gusztustalan dolog, és minden gyereknek utálnia kell. Na, én itt jöttem a képbe. A kislány, aki igen is, szereti a spenótot. Kisebb elemezgetések után beleharaptam a saját pizzámba, majd magam is meglepődtem, hogy milyen hamar befaltam szinte a felét. Eddig nem is éreztem annyira, hogy éhes lennék, de most még is csak kijött belőlem az állat, és két pofára tömtem az ételt. Hát igen, nem voltam épp a nőiesség megtestesítője, úgyhogy kicsit kihúztam magamat, lenyeltem a számban lévő falatot, majd lassítottam a tempómon, próbáltam előkelőbb lenni, de nem nagyon ment. Ahhj, könyörgöm! Hogyan kell egy pizzát előkelően enni?! Inkább visszatettem a tányéromra, kicsit hátradőltem, és a velem szemben ülőre pillantottam. Aranyos volt ahogyan evett. Kis, apró falatokkal, és közben nem is nagyon nézett fel, leginkább csak a tányérján lévő finomságra koncentrált. Mikor viszont még is csak rám tévedt tekintete, egy kérdést is intézett felém. Elgondolkodtam rajta, hiszen még mindig nem voltam benne biztos, hogy milyen zöld izé lehet a pizzáján, de végül is egyszer élünk, miért is ne.
- Tényleg megkóstolhatom? Mármint, nem gond? Kérdeztem, biztos akartam lenni benne, hogy nem zavarja-e, ha egy, kicsit még idegen ember az ételét harapdálja. Arcomra egy apró mosoly telepedett, majd mikor megkaptam az engedélyt, megkóstoltam a fiú pizzáját. Megízleltem, majd szinte már izgatottan csattantam fel.
- Ez spenót! Mondtam, majd mikor feltűnt, hogy nem vagyunk egyedül, és lehet, hogy kissé zizinek néznének, hogy csak úgy a semmiből kiabálok ki zöldségneveket, kissé meghúztam magamat. Sóhajtottam egyet, majd eszembe jutott, hogy még mennyi dolog van, amit nem is tudok az én kis hercegnőmről.
- Tényleg, mesélj nekem valamit magadról! Kérdeztem, hiszen valami különös okból kifolyólag fűtött a kíváncsiság, hogy ki és mi lehet Ő, Gilbert, a kis varázslótanonc. Ha olyan mint én, akkor valószínűleg, hebegve-habogva kezd bele az élettörténetének szavalásába, de természetesen nem mindenki lehet olyan béna mint jómagam. Nem ismerem saját magamat, a történetem pedig egyáltalán nem izgalmas. Igyekszem majd kikerülni, ha ez még is szóba kerülne...

Oli

Tudom, mit csinálok, de valami azt súgja, hogy a delikvens nem igazán bízik bennem. Nos, jól teszi, én sem bíznék magamban, de most nem rólam szó, szóval könnyebben kezelem a helyzetet. Ha a saját véremet látnám kicsorogni, akkor nem lenne ekkora a szám, valamiért a saját sérüléseimhez mindig máshogy álltam hozzá, mindenfélét beleképzeltem, ami nem is volt ott. Pedig elég sokszor este el, úgyhogy edződni tudtam volna.
- Most hazudjak? Nem mindegy az neked?
Felvonom az egyik szemöldökömet, miközben unottan nekidőlök a pultnak és várom, hogy végre előhúzza a nyulat a kalapból. Nekem aztán teljesen mindegy, hogy meggyógyítom-e vagy nem, de így biztosan nem tud visszamenni a kastélyba, én pedig biztos kifogom rakni innen, mert nem fogok miatta egy kocsmába éjszakázni.
- Még nem.
Bizony, az utóbbi időben elgondolkodtam rajta, hogy talán visszamegyek tanulni. Na nem vetem bele magamat igazán, mert pálcát senki ne adjon a kezembe aki még szeretne élni. Csupán hiányzik egy közeg, ami soha nem volt meg igazán. Jamienek hála, ha minden igaz, most egy helyben leszek egy darabig, szóval akár ki is alakíthatnék bizonyos kapcsolatokat, mondjuk lehetnének barátaim, ebbe elég fura belegondolni, mert sosem voltak.
- Sokkal rosszabb lesz, ha itt játszod a félholtad.
Égnek emelem a tekintetemet, még egy horkantásra is futja az erőmből, majd közelebb lépek hozzá, lesegítem róla a kabátját, végül anélkül, hogy bármiféle engedélyt kérnék, visszalépek a fájós oldalához és felhúzom a pólóját. Az első amit a srác megpillanthat az arcomon, az egy fintor.
- Hát ez valami veszett gusztustalan, csodálom, hogy még talpon vagy.
Én tuti kidőlnék, már a gondolattól hányingerem lesz, hogy rajtam valahol lenne egy ilyen seb. Felsóhajtok, igyekszem moderálni magamat, visszaugrok a pultra a kutakodok a pult alatt majd előveszem a bájitalos fiolát és lerakom elé.
- Mivel akarod bevenni? Alkohollal inkább nem ajánlom.

Hornyák professzor
nov. 1 péntek 18:00 körül

Lyra;;

Az időjárás ellenére vágyott a szabadba, ami nem meglepő, mert imád császkálni, mégis hűvös ősz van most, ami azért hagy némi kivetni valót maga után. Tartogathat elég sok betegséget, a baciknak ez az idő egy földi paradicsom, mindenesetre jól felöltözött ebből gondja ne lehessen. Még bejárta a cukorkaboltot és kiválogatta a finomságokat, addig váltott pár szót Emmával, akitől kérdezett ezt-azt, lehet, hogy kicsit kíváncsibb ma a kelleténél. A kirakatok után viszont egyből a baglyos csodához tévedt, mert oda vitték a lábai meg a gondolatai.
Az édességgel a birtokában úgy érzi magát sokszor, mintha egy olyan varázslatot tudna, amitől mindenki egyből jobb kedvre derül és barátságosabb lesz, pedig ez csak egy apróság. Olyan édes kis semmiség? Mindenesetre örömmel veszi, hogy elfogadja tőle, és ha már siker van, talán a nevét is illene elárulnia, mert sikeresen kihagyta ezen mini lépést, ismét.
- Nagyon szívesen! Egyébként én Luca vagyok.
A szabad kezét odanyújtja, mert így tartja illendőnek, kevés ilyet lát ma, ami meg is lepi, meg nem is. A saját barátai közül se mind így mutatkozik be. közben végig a mellette ülőt fürkészi tekintetével, amikor pedig még szeretne a cukorkából, egy kisebb megkönnyebbülés keretein belül szélesebb mosolyra húzódnak ajkai, majd a zacskót átadja, hogy válogasson belőle bátran.
- Te is ennyire szereted az édességet? A testvéreim mindig mondják, hogy ne vigyem túlzásba, pedig szerintem, ami ilyen jó, abból sosem lehet túl sok!
Közben kicsit tébolyodottnak tűnhet külső szemlélőként az, amit Luca témába hoz, mégis olyan dolog, amit csak nem lehet szó nélkül hagyni, meg kíváncsi is a mellette ülő mit gondol, sokat elmond az emberekről az, miben hisznek, vagy mennyire nyitottak. Persze ha nem azok, azzal sincs gond, de az olyanokkal, akikben van kíváncsiság, érdeklődés és kalandvágy sokkal-sokkal könnyebben megérteti magát Lucus is. Figyelmesen hallgatta, közben picit elrévedt a tekintete ismét a bagoly felé a szökőkúton, visszatekintés közben pedig előbb a keresgélő lányra nézett, aki éppen kérdezett is tőle.
- Hááát, olyan badarságokat, hogy pénz biztos nem, mondjuk az, hogy minden legyen édességből, nem hangzik rosszul, de biztos beleunnék….viszont van valami… Azt nagyon szeretném, ha a bátyámmal találkozhatnék, vagy többször láthatnám. Szerintem vele kapcsolatban kívánnék.
Ekkor hajtja le a fejét és veszi észre az érmét a lába mellett a földön. Elmosolyodik, majd felemeli a mellette ülő felé tartva.
- Nééézd! Hű. Odajössz velem? - Mutat a kút felé, mert már fel van csigázva teljesen, úgy érzi, ezt ki kell próbálnia.

Lexine

Luca

Igen, mondom én, hogy mostanában szétszórt és feledékeny vagyok, hiszen képes voltam anélkül megdézsmálni a lány édességét, hogy egyáltalán bemutatkoztam volna, pedig láthatóan én vagyok az idősebb, szóval igazán eszembe juthatott volna. Na de az is igaz, hogy sohasem az udvariasságról voltam híres.
- Jajj, ne haragudj! Én Lyra vagyok - viszonoztam a kézfogást egy mosollyal.
Teljesen biztos voltam benne, hogy a másik vagy elsős vagy másodikos, mert nem tartozott azok közé, akiknek SVK-t tanítottam ötödévesen Serent helyettesítve, tehát csakis fiatalabb lehet náluk, vagy esetleg még újonnan érkezett, de arra kevesebbet tettem volna fel. Mindenesetre nem zavart, hogy egy jóval fiatalabbal kezdtem beszélgetni, mert érdekes volt és szórakoztató, és már amúgy is meguntam, hogy egyedül legyek idelent, főleg, hogy így semmit sem mertem megvenni, mert a leghaloványabb gőzöm sem volt róla, hogy mégis mi lenne a legjobb egy kisbabának. Szégyen vagy nem szégyen, ide bizony kell majd Kahlil is, hátha az apuka szaktudás legalább valamivel megelőzi az enyém.
Aztán kaptam még a cukorból, amit újfent megköszöntem, és miután a tenyerembe gyűjtöttem még pár ánizsos darabkát, visszaadtam a lánynak a zacskót, hagy falatozzon ő is nyugodtan.
- Mostanában nagyon - bólogattam a következő kérdésre. - Eddig is szerettem, de főleg a csokit, most meg... látod, ilyen hidegben is fagyit eszem - mosolyogtam meg a tényt újfent, hogy egy félig elfogyasztott tölcsér van a másik kezemben, és mivel ettől észbe is kaptam, gyorsan eltüntettem a maradékot, mielőtt elolvadna. - Megkínáltalak volna, de nem hiszem, hogy túl gusztusos egy összenyalt fagyi, szóval inkább meghívlak majd valamire, cserébe a cukorért - javasoltam.
Örültem neki, hogy a lány nem vette észre, hogy direkt ejtettem ki az érmét, úgyhogy már csak annak szurkoltam, hogy később feltűnjön neki, hátha örül majd neki. Egek, szörnyen szentimentális lettem.
A válaszát hallva aztán bőszen bólogattam.
- Okos döntés - helyeseltem neki. - A szerényebb kívánság teljesülésére több esély van szerintem - tettem hozzá, mert hát még ha nem is varázs által, de az ilyesmi könnyebben teljesülhet. - Miért nem találkozhatsz a bátyáddal? - kíváncsiskodtam aztán, magamban megállapítva, hogy ez már bizony Kahlil hatása lesz, mert engem alapból nem szoktak érdekelni az ilyesmik, de most őszintén kérdeztem.
Aztán a lány észrevette az érmét, én meg csak csendesen mosolyogtam, és bólintottam egyet a kérdésre, mielőtt felkeltem volna, hogy odamenjek vele a kúthoz.
- Kívánj valamit, hátha teljesül - biccentettem a fejemmel a szökőkút felé.

Lyra;;

Bár tény és való, hogy a belibbenése, ha hatásos is volt, de nem túl informatív. Ezt viszont a cukorkán felül a bemutatkozással is sikerült orvosolni, most már a lány nevét is tudja, Lyra. Szép név, de a hangzásából biztos benne, hogy ő is biztosan távolabbról kerülhetett ide nála.
- Szép neved van. Te is ide jártál vagy jársz iskolába?
Érdeklődik kicsit mert kíváncsi rá, ha már így összefújta őket a szél, na nem szó szerint persze. Az elején letegezte, amin nem sértődött meg, szóval, ha már végzett is, nem valószínű, hogy már tanár, vagy nagyon kedves, ettől függetlenül. Nem nagyon tudja besorolni itt még az embereket házak szerint. Magában is érez olyan tulajdonságot, ami más házhoz irányítaná, azaz nem szereti, ha meglepik és jobban örül, ha találgatások nélkül meg tud tudni dolgokat, de ha nem derül ki, akkor sem szokta zavartatni magát.
- Akkor biztos vagyok benne, hogy legalább annyira el tudnál időzni a cukorkaboltban, mint néha én. Melyik csoki a kedvenced? – közben a tölcsérre pillant mosolyogva, amit befejez Lyra, mókás, a fagyit melegben eszik, hogy lehűtse az embereket, van, aki mégis hidegben vágyik rá. Érdekesek az emberek, legalábbis különleges szokásaik vannak néha.
- Ez nagyon kedves, igen, az egy kicsit fura, egyszer mikor kicsi voltam nyalókával jártam ugyan így, azt se kínálgathattam csak úgy, miután már nekikezdtem.
Bólogat egyetértően, majd megköszöni így előre is a kedves gesztust. Alapból nem vár semmit az ilyen tetteiért cserébe, de ki tudna édességre nemet mondani, Luca helyében? Senki, na jó, talán a nővérei, de ők most nem látják! a kútról és a kívánságról fecsegés közepette találta a megcsillanó érmét a földön, amibe még a szeme is belemosolygott egy pillanatra. Mielőtt elindulna még, válaszol a bátyáról feltett kérdésre.
- Tudod, neki nagyon későn jelentkezett az ereje, így egy másik, speciális iskolába jár. Már sokat fejlődött, annyira jó lenne, ha egy helyen tanulhatnánk, mert így csak szünetekben látom őt.
Egy szomorú sóhaj hagyja el a száját, majd a kezdeti lelkes mosolyát ölti fel pillanatokkal később ismét. Az iránymutatásra elindul a kút felé. Jól megnézi az érmét, majd megszorítja. Behunyja a szemeit és jó erősen gondol a kívánságra. Szépen elmormolja magában, majd kinyitja a szemét és a szökőkútba dobja azt. Szépen visszasétál a Lyrához, és ismét leül mellé, miközben a cukros zacskóból kivesz egy kis elemózsiát.
- Olyan jó lenne….Te mit kívánnál, ha lehetne egy kívánságod?

Lotte <3

Milyen jó volna, ha Lucával is őszinte lehetnék. De nem akarom ő megijeszteni, tudom, hogy csak a szája nagy és simán megijedne, ha közölném vele, hogy Benji valójában miért ment el. Furcsa, hogy ilyen törpe létére ilyeneket kérdez és van egy olyan érzésem, hogy pontosan tudja, mire gondolok csak nem akarom kimondani. Sokszor érzelmezzük félre a gyerekeket, pontosan azért mert azt hisszük, hogy okos felnőttek vagyunk. Én igyekszem nem úgy tenni, mint aki mindent jobban tud, főleg nem a húgommal szemben.
  - Biztosan így van.
Rámosolygok és igyekszem kerülni ezt a témát, mert elég kellemetlen visszagondolni a miértekre. Inkább bekapom az utolsó falat sütimet és megiszom a maradék innivalómat, ennyi édesség bőven elég volt erre a hónapra.
  - Dehogy. Nincs rossz kedvem. Csak belegondoltam, hogy mennyi nőttél. Régen nem érdekeltek az ilyen dolgok.
Igyekszem annyira őszintének lenni látszani, amennyire csak tudok. Félek, hogyha rájön, mi igazából a problémám akkor legközelebb majd nem mer hozzám jönni a kérdéseivel, azt nem pedig nem bocsátanám meg magamnak, főleg nem egy ilyen butaság miatt. De sajnos ő sokkal érzékenyebb, az értelmekre, mint mások, szóval neki még nehezebb hazudnom, mint bárki másnak.
  - Örülök neki, hogy minden rendben van.
Oldalra billentem a fejemet elmosolyodom és hagyom, hogy odajöjjön megölelni és ettől másodpercek alatt jobban érzem magamat. A testi kontaktussal óvatosan kell bánni, de Lucával szemben valahogy nem érzek félelmet ezzel kapcsolatban, őt soha nem tudnám bántani, még tudat alatt sem.
  - Gyere, szerzünk neked egy kis édességet, utána meg visszamegyünk a kastélyba. Már ideje lesz.
Nem tétovázok sokat, felkelek, fizetek és már ott sem vagyunk. Tudom, hogy a cukorboltba is elég sok időt fogunk eltölteni, így jobb lesz sietni.

Luca

- Köszönöm, neked is - mosolyogtam a lányra, mikor megdicsérte a nevem. - Igen, ide járok. Másodikos mestertanonc vagyok a Rellonban - bólintottam aztán. - Te elsős vagy másodikos vagy? - kérdeztem vissza még az előbbi eszmefuttatás következményeképp. Nagyon meglepődtem volna, ha rosszul lövöm be a korát.
A cukorkabolt említésére pedig még szélesebb mosoly költözött az arcomra.
- Na hallod, még szép! De az utóbbi időben be sem merek menni oda, mert felvásárolnám a komplett készletet, aztán meg majd csak gurulok a lépcsőkön lefelé - nevettem, bár volt a feltevésben némi igazság. Mert most csak gondoljuk el, ha valaki akkorka mint én, és széltében is nő, onnan már maximum labdának jó, főleg ha még a pocakja is megnő. Aztán Kahlillal így is elég furcsán festettünk együtt, hát még akkor.
- Hm... Nem is tudom... Régebben a karamellásakat szerettem nagyon, de most rákaptam mindenre, ami mentolos. Ezért nyúltam le az ánizsos gumicukraid - vigyorogtam. - Te mit szeretsz a legjobban? - érdeklődtem aztán én is. - A forrócsokival hogy állsz? Nem messze tudok egy jó helyet, ahol nagyon finomat adnak - vetettem fel, mert komolyan gondoltam, hogy szeretném viszonozni Luca kedvességét.
- Ó, értem - bólogattam, amikor mesélt a bátyjáról. - Ha ügyes lesz, akkor lehet, hogy egyszer átjöhet ide, nem? - kérdeztem aztán, mert nem voltam igazából tisztában ezekkel a dolgokkal. Annyit tudtam, hogy bizonyos szempontból a Bagolykő is speciális, csak épp a másik véglet, hiszen ide nagyon sok különleges képességű, tehetséges diák járt, persze azokon kívül, akiknek amúgy is ez lett volna a körzete. Sőt, voltak olyan családok, akik akár messziről is idehozták a gyerekeiket, csak mert ez volt a hagyomány náluk.
Örültem neki, hogy a lány tudott kívánni, és mosolyogva néztem végig a háttérből a kis rituálét. Mostanában valahogy változtam, mert régen efféle elképzelhetetlen lett volna, valószínűleg már akkor rádörrentem volna a lányra, mikor leült mellém, most viszont... Na de ezt tudjuk be a hormonoknak.
Luca aztán visszajött hozzám, és újra leültünk a padra.
- Hogy én? Hmmm... - gondolkodtam el egy pillanatra, azon töprengve, hogy mi is lenne az, amit ebben a pillanatban a legjobban szeretnék. Valójában nem volt akkora kérdés, valahogy teljesen egyértelmű, hogy mire vágytam. - Azt szeretném, ha a gyermekem egészségesen születne meg - válaszoltam lehajtott fejjel. Most, hogy Kahlillal már mindent megbeszéltünk, örültem a babának, de még mindig bennem volt az a rengeteg félelem, aminek egy részét az a tény adta, hogy hatással lehet a kicsire a vámpírméreg az ereimben, a másikat pedig az, hogy féltem, hogy minden rendben lesz-e vele pszichikailag.

HALLOWEEN KINCSKERESŐ
Ruha
Térkép

Az esti halloweeni buli mellett egy kincskereső is felsorakozott Mira teendői mellé. A három csapattal egyből reggeli után találkozott. Azért ilyen korán, mert mint neki is, valószínűleg a többieknek is van még dolguk a buli előtt. A véres feliratok mellett, és a kísértetek között kijutottak, és egyenesen a faluba vezette a csapatokat. Már fent megkérte őket, hogy válasszanak csapatkapitányt, hogy könnyebb dolguk legyen.
A Fő utczán álltak meg, felsorakoztatta a diákokat, és kezében borítékokkal, meg jegyzetekkel beszélni kezdett.
-A kincskeresőnk összesen három állomásból áll, csapatonként. A nálam levő borítékokban a falu térképe, és az első kép rejtőzik. A képen egy szám áll, amit meg kell keresnetek a térképen, és az lesz az első állomásotok, ott kapjátok meg az első megoldandó feladatot. A képeket gondosan gyűjtse össze a csapatkapitány, mert a végén be kell mutatnotok nekem összeragasztva. Annyi időtök van rá, amennyi szükséges, nem verseny. Az utolsó állomáson saját magatoknak kell kiásnotok a kincset, ami egyértelműen a tiétek. Elméletben mindenki arra fog rányúlni, amit a doboz neki ítél, vagy amire szüksége van. A feladatok utasításaira nagyon figyeljetek. Este a réten keressetek meg, és adjátok oda a képeket. Jó szórakozást.
Átnyújtotta az első csapat csapatkapitányának a borítékot, majd a másodiknak, és végül a harmadiknak, majd miután válaszolt az esetleges kérdésekre, megvárta, hogy mindenki elinduljon, és ő is visszament a kastélyba.

//Ide nem kell írnotok, mindenki a saját állomására írjon. Lehetőleg a csapat minden tagja jelenjen meg legalább 1 helyszínen.
A képet a játék végén küldjétek el nekem, vagy a Szervezői Mesélőnek bagolyban, összeszerkesztve!
Két napotok van rá, szombaton este 9-ig kérem a megoldásokat.
A feladatok egyes részeit a csapatkapitánynak küldjétek el, ő összegezze, és olvassa fel/oldja meg.//

A csapatok:

1. csapat:
Katniss Felchter, 3. évfolyam
David Anglesea, 2. évfolyam
Gál Botond, 7. évfolyam
Bianca Charlotte Krise, 2. évfolyam

2. csapat:
Zsolnay-Mantsooe Tamara, 1. évfolyam
Axel S. Sjölander, 2. évfolyam
Tolland Clotan, 3. évfolyam
Dolánszky Alex, 4. évfolyam
Ivy A. Ives, 2. évfolyam
Keiko Sama, 2. évfolyam

3. csapat:
Fülöp Félix, 4. évfolyam
Fülöp Farkas, 4. évfolyam
Karsa B. Bálint, 7. évfolyam
Leavey Héloise Lindsey, 4. évfolyam
Caius Randy Woodrow, 7. évfolyam

HALLOWEEN, 1. csapat

A játszótérre belépve még semmi különöset nem vesztek észre. Aztán ahogy nézelődtök, a szemetek elé kerül az egyik mászókára ragasztott pergamen, az első feladattal. Az egyik padon találtok íróeszközöket és pergament.

Írjatok egy történetet a boszorkányüldözésekről. A stílusa rátok van bízva. Egy fontos szabály van: a csapat minden tagjának 3 mondatot kell róla írnia, de úgy, hogy nem nézhetitek meg, mit írtak a többiek. A végén a csapatkapitánynak össze kell olvasnia az alkotást, és ha sikerül teljesítenetek, az utasítás helyén megjelenik a következő borítékotok.

HALLOWEEN, 2. csapat

A kis tavacskát körbe kell sétálnotok ahhoz, hogy megtaláljátok a stég korlátjára függesztett pergament. Ezen áll a feladat, amit meg kell oldanotok ahhoz, hogy tovább mehessetek. Az egyik fal tövében találtok íróeszközöket, és pergament.

Írjatok egy történetet arról, hogy hogyan végzitek a tavaszi kártevő mentesítést az otthonotokban. A stílusa rátok van bízva. Egy fontos szabály van: a csapat minden tagjának 3 mondatot kell róla írnia, de úgy, hogy nem nézhetitek meg, mit írtak a többiek. A végén a csapatkapitánynak össze kell olvasnia az alkotást, és ha sikerül teljesítenetek, az utasítás helyén megjelenik a következő borítékotok.

HALLOWEEN, 3. csapat

A gyorsétterembe belépve nem is úgy érzitek magatokat, mintha feladatot kellene teljesítenetek. Ám az egyik asztalra ki van helyezve egy pergamen, a feladattal. Mellette íróeszközök, és pergamen.

Írjatok egy történetet a zene kialakulásáról. A stílusa rátok van bízva. Egy fontos szabály van: a csapat minden tagjának 3 mondatot kell róla írnia, de úgy, hogy nem nézhetitek meg, mit írtak a többiek. A végén a csapatkapitánynak össze kell olvasnia az alkotást, és ha sikerül teljesítenetek, az utasítás helyén megjelenik a következő borítékotok.

Lyra;;

A nevéről való gondolkodás közepette jut el oda, hogy eléggé angolosnak hangzik, biztosan vannak ott rokonai, vagy onnan jött. Legalábbis erre jut Lucus magában, miközben a viszontdicséretre egy szép mosollyal reagál, majd válaszolni kezd Lyrának. Ő már jó nagy, ha másodikos mestertanonc, de azon lepődik meg a leginkább, hogy rellonos. Különös, nem érzi ezt rajta, pedig biztos abban, hogy az a jellegzetességük az érzelmeikben is lakozik. Vagy nagyon különleges Lyra vagy minimum egy a normális rellonosok közül, bár eddig kevés ilyenről hallott.
- Akkor te már nagyon nagy és okos vagy! Mi lesz belőled, mikor végzel? – mondja, miközben elfogyaszt egy cukorkát a zacskóból.
- Már másodikos vagyok a Navinések között, jó sok idő lesz, mire majd mestertanonc lehetek, de várom már!
Jókat kuncog a cukorkabolttal kapcsolatos okfejtésen, ő is sokat tölt ott, de Luca elképzelései szerint minden ember. Ott nem lehet csak befutni pár cukorkáért, mert mindig van valami új. Ha meg új, akkor ki kell próbálni, meg körülnézni, meg újra körülnézni… és így tovább. Lehetetlen ott hamar végezni, na meg üres kézzel kijönni. De azon kívül, hogy a sok cukor ártalmas, ő is tudja, hogy hizlal, borzasztó. Miért nem lehet, hogy ami finom és szeretjük, az ne hizlaljon? Örök rejtély! De ha egyszer felnő, majd kitalál egy finom édességet, ami nem hizlal! Már rajta van az ügyön, a meglévőket rendszeresen teszteli.
- Ú, azok finomak! Én egyszer ettem chilis csokit! Elment, de azért nem olyan, mint egy mogyorós, vagy fehér csokis, de lehet töltött is, vagy töltetlen, meg kerek is… szóval mindet szeretem, de most éppen a kókuszos a kedvencem.
A válaszadás közben annyit gondolt az édességre, hogy már szinte szégyellte magát, borzalmas, hogy időközönként rájön az édességimádat, akkor aztán nincs megállás. Legtöbbször érzi a környezete is, ráadásul ég bevonni is beszokta azt, mint ahogy most Lyrát is.
- Azt nagyon szeretem, és ebben a hűvös időben a legjobb!
Miközben a kútról beszélgettek és megtalálta a pénzérmét, örömmel beszélt a testvéréről. Furcsa ez az egész, a szüleik nem is tudnak varázsolni, Zoénak meg neki pedig még egy kis plusz is adatott. Nem mindennapi az egész családjuk ebben, de az iskolából már csak egy Czettner hiányzik, hogy igazán családias legyen, az pedig Benji. Ahogy elmondta már a kúthoz is ment, hogy megtegye azt, amiről hallott, mosolygósan tért aztán vissza a padhoz és ült le ismét, hogy még választ adjon arra a kérdésre.
- Lehet, remélem, hogy megtörténik. Most nem tudom, hogy halad, de szerintem ő is szeretne itt lenni, és sokat gyakorol.
Közben kíváncsisága netovábbjaként kérdez rá, mit kívánna a lány mellette. Sok mindent el tud képzelni, az emberek mikre vágyhatnak, de az előbbi helyesléséből arra következtet, hogy ő is valami olyat kívánna, aminek nagyobb értéke van tárgyaknál vagy pénznél. Nem is téved, hiszen mikor kimondja, elsőre meglepi vele Lucát. Majd széles mosollyal csap le azonnal a mondat utáni szünetre.
- Lesz kisbabád? Gratulálok! Ez annyira jó! Örülsz, gondolom, kisfiú lesz vagy kislány? Vagy ilyet még nem lehet tudni? Minek örülnél jobban?

Baglyot veszek

Belépek a boltba és nézegetni kezdem a baglyokat. Különösen sokáig időzöm egy szép gyöngybagoly kalitkája előtt. A rácshoz teszem a kezem, mire a bagoly barátságosan megcsipkedi. Úgy látom tetszem neki.
-Ezt a baglyot kérném- szólok az eladónak.
-Űt galleon lesz.-felei.-Más valamit?
-Egy zacskó bagolycsemegét kérnék még.
-Jó. Így öt galleon, nyolc sarló.
-Be van tanítva a bagoly?-kérdezem a biztonság kedvéért.
-Természetesen.-feleli biztatóan mosolyogva az eladó.
-Köszönöm. Viszlát-búcsúzom és kilépek a boltból.
-Mi legyen a neved?-dörmögöm a bagolynak az utcán.-Hm. Legyél mondjuk Scoop. Azt jelenti: szerencse.
Benyúlok a kalitkába és megsimogatom Scoop hátát. Ő elégedetten huhog. Mostmár nem kell az iskolai baglyokat használnom, gondolom mosolyogva.

Manda <3

[Attila]

Kellemes idő van, még a szoknyában sem fázom, így nem kezdem el azonnal hazafelé rángatni Dongót. Ott guggolok mellette és ugyan úgy, mint ő én is meredek magam elé. Ha most egy romantikus filmben lennék, akkor hirtelen megjelenne mögöttem egy elképesztően helyes férfi. Megszólítana, én megijednék, és ahogy fordulnék felé elveszteném az egyensúlyomat, végül pedig a tóban landolnék. Ő utánam ugrana, kihúzna a vízből, majd kimásznánk a stégre. Mindketten vacognánk, mert vizes ruhában azért már hűvös lenne. Ő bocsánatot kérne, és pedig csak nevetnék az egészen, majd meghívnám egy forró teára. A tea mellett fejeződne be ez a fejezet, ugyanis mindketten ráébrednénk, hogy igen csak vonzó a másik fél. Valamint az a pillanat, amikor egy új love story kezdődne el. Sajnos mostanában egyre többet morfondírozok ilyesmin. Eléggé egyedül érzem magam. Ophelia is megtalálta a potenciális exét, és akarva akaratlanul az orrom alá dörgöli. Örülök az ő boldogságának, csak hát a sajátomnak is ideje lenne lassan örülnöm.
A stégen guggolva ilyen és ehhez hasonló gondolatok kavarognak a fejemben. Csak meredek magam elé, és hatalmas sóhaj tör fel belőle, amikor is hangokat hallok a hátam mögül. Egy férfi hang szólít meg, én pedig hátra fordulok. Az egyensúlyomat nem vesztem el, így nem jön össze a filmes jelenetem. Lehet le kellene szoknom a romantikus filmekről, és inkább drámákat vagy horrort kellene keresnem.
Ahogy sikerül beélesítenem a képet, azonnal leesik, hogy egyik új kollégám, Attila áll a stégen. Egy kedves mosolyt küldök felé, majd felállok és felé fordulok.
-  Hát ha az rossznak számít, hogy elszökött otthonról, akkor igen. –
Közelebb lépkedem Attilához, hogy ne kelljen hangosan beszélnem.
- Sosem árt, ha valakinek a faluban is vannak ismerősei, én már csak tudom.  Jaj, de udvariatlan vagyok. Attila ő itt Dongó, az én 3 éves amerikai pitbull terrierem. -
Először hozzá szerettem volna tenni, hogy az egyetlen férfi az életemben, de nem akartam azonnal úgy nyitni, hogy gyerekesnek nézzen, szóval kihagytam ezt a mondatrészt.
- Mi járatban vagy erre, ha szabad érdeklődni? -
Igazság szerint jobban végigmérve felesleges volt a kérdés, mivel nyilván csak lejött egyet futni, de sosem lehet tudni.

Matilda

Léda


Hét óra van, a bolt bezár. Viko kitessékeli az utolsó kíváncsiskodó vevőt is, mondván hogy holnap is van nap. Azért itt mégiscsak egyszerűbb dolga van, mint Japánban, ott rengeteg ember jött el napközben a boltjába, bár az is igaz, hogy ott nem kellett nagyon rájuk szólni hogy ne nyúlkáljanak semmihez. Itt az a pár diák egyszerűen szörnyű, hiába kéri őket hogy inkább szóljanak neki ha valamit fel akarnak próbálni, vagy a saját kezükben meg szeretnének nézni, nem, mindegyik öntörvényű. Hát... talán ez az elismerés jele. Csak... kicsit másképp. A ZÁRVA tábla befordítása után Viko nagyot nyújtózkodik. Ha gyorsan felsöpör, akkor elszabadulhat kicsit nasizni. Leltározni is kéne... Á, majd holnap megcsinálja. Itt most ő a főnök, és ez... elég fura érzés is. Pálcájával legyint egy párat és a megfelelő varázsige használatától a felsöpréshez használt seprű és lapát működésbe lép és munkának lát. Na, ezért jó még boszorkánynak lenni a kviddicsen kívül - mosolyodik el a saját kis humorizálásán. A boltban keringő cikesz fáradhatatlanul repked ide-oda, őt is el kéne rakni, a végén még elromlik hogy éjjel-nappal itt kószál a boltban.
- Rád fér már a pihenés.
Egy csavart pálcamozdulat, és a cikesz már a tokjában van. Eperlány gyorsan felszalad a lakásába, lehoz egy vékony kabátot, meg egy sálat. Mikor visszaér a boltba, a seprű és társa vállalat végzett a takarítással, úgyhogy helyére téve őket is, kisétál a szaküzletből. Kulcsaival babrál, bezárja a bejáratot. Most már ráfér a nasi, lassan fél nyolc... talán még nyitva van a cukrászda. Körbepillant, és mivel egy utcában van a bolttal, és nincs is messze, meglátja a cégért, amitől beindulnak a lábai.

Beérve a boltba boldogan ad puszit Kivának, aki itt dolgozik, de a lánynak már vissza kell ilyenkor térnie a kastélyba, azért úgy dönt, rég nem látott csapatkapitányának rendelését még felveszi.
- Viccelsz? Epres muffint szeretnék!
Kiva elszalad, Viko pedig leül az egyik asztalhoz és amíg vár, a desszertlapot vizsgálja, hátha akad még más epres finomság is.

Chaske

Halloween Játék 2. csapat


Izgalmas játéknak tűnik órákig a birtokon szaladgálni helyszínről helyszínre és különböző feladatokat  oldani meg. Mióta itt van, ez az első "küldetése", pedig mondhatni, folyton a természetben bóklászik. A stégnél is már legalább ezerszer járt, hol csak üldögélni vitte ki a kedve, de volt hogy vízi növényeket gyűjtött, vagy alá merült jobb időben. Mondhatni, minden deszkát ismer.
Most feladat van, fel kell kutatni egy üzenetet, pontosabban magát a feladatot úgyhogy jó alaposan körbe kell nézniük, még a ráhajlott fűszálakat is arrébb sepri, hátha alá rejtették. Minden szegleténél kutat valaki.
Mivel az egész stéget ellepik csapattársaival, hamar megvan a keresett utasítás és gyors olvasásba kezdenek.
- Hm... - Egy mosoly fut végig arcán, kiveszi a számára fenntartott papírfecnit, egy pennát hozzá és alkotni kezd.

2.csapat

Eddig nem vettem még részt kincskeresésen, és most teljesen be vagyok zsongva. A stégnél sem jártam még az elmúlt két évben, úgyhogy ez jó lehetőség arra is, hogy az eddig hanyagolt helyszíneket felkutassam. Mire odaérünk, már fel-felbukkan egy-egy keresgélő alak. Én is csatlakozom hozzájuk. Nagyon szeretek keresgélni, és találni! Ha kártyában, vagy varázslósakkban vesztettem azt mindig könnyebben emésztettem meg, mint mikor bújócskázás közben nem találtam meg valakit.
Egyik csapatársam: Tami már megtalálta a stég korlátjánál a papírunkat. A feladat pedig pusztán annyi, hogy három mondatot kell írnunk a tavaszi rovarírtásról... Vagy ilyesmi... Ha jól értelmeztem. Első olvasásra ritkán értek meg utasításokat. Tami felír három mondatot, amit mi nem láthatunk. Utána én következem, mert a többiek még úgy tűnik nem vették észre, hogy megtaláltuk az eldugott "kincset". A feladat leírásában még valami olyasmi is szerepelt, hogy majd a csapatkapitány összeolvassa, azt a fejenként három-három mondatot ami a lapra kerül.
Tekintve, hogy nem én kezdem a fogalmazást, hanem csapattársam, úgy írom meg a három mondatot, hogy az akár a folytatása is lehessen az előzőnek. Lássuk csak... Lássuk csak! Ez így jó lesz.  Próbáltam kreatívra venni a figurát... Otthon mugli rovar riasztókat használunk, holott azok sokkal kevésbé hasznosak a varázslatoknál... A többiek is megérkeznek. Tovább adom a papírt, és körbe nézek vajon a többi csapat hogy áll. Komor idő van nem nagyon látok senkit és semmit.

Mihael.
- késő éjjel -

Lassan csak megszoktuk egymás társaságát, mialatt támogatva őt az egyre jobban rázendítő esőben a csárdába igyekeztünk. Pontosabban én igyekeztem, ő meg próbálta tartani velem a lépést. Nem hagytam ki a bemutatkozónkat sem, de azért Mihaelt sem kellett félteni; mihelyst berúgtam az ajtót ő máris megparancsolta a pultosnak a két üveg vodkát. És ha ezen a napon nem volt még elég hab a tortán, akkor most a sors pakolt rá még egy lapát cseresznyét a vendégeink személyében. Testemben a vodka nekilátott a munkának, könnyebbnek éreztem a kezem, elmúlt a remegésem a hidegtől, sőt, szabályosan melegem lett, miközben az IQ-fighter barátaink felénk tartottak. Az üveg vodkámnak már több, mint a felét magamba döntöttem, de társam sem tétovázott, nyakalta ő is rendesen, és neki nagyobb szüksége is van rá, mint jómagamnak. A pultos lány meglepetten hozta ki a kicsit vörös pengéjű kést, és nyilván festett barna volt, mert nem vágta le a szitut, pedig igazán egyértelmű volt: három tagbaszakadt állat állt Misi mögött és mindkettőnk arcán megváltoztak az érzelmek. Letette a pultra elénk mikor a megkéselt már kezdte a szájába dönteni azt a jó kis alkoholt, miközben kitaperolt valamit a zsebében. Akcióba lendülésekor el kellett ismernem, hogy ez egy nem is olyan ostoba gondolat, és amíg ő barmokat grillezett, én egyik kezembe a kést, másikba a tálcát véve vártam a mutatványának a végét, majd én voltam a soron. Az egyik állatnak, akinek nem sikerült időben felocsúdnia a lángszóró után, nagyot sóztam a szeme közé, majd csillagokat látva úgy eldőlt, mintha csak anyuci altatta volna el. Ezt nyugtázva éreztem meg először valami hideget a bőrömön, majd bizsergető érzést, ami nagyon is ismerős volt. Képben voltam, hogy a Mihaelt megkostoló kés most engem ízlelgetett, így fatálcám társaságában a fazonra vetettem magam, aki vagy kétszer akkora volt, mint én. Két kézzel emeltem fel a harci eszközöm majd teljes erővel belevágtam a mocsadékba, aki erre válaszul megragadta a még mindig hasamban vájkáló kést, megforgatta kicsit majd kitépte onnan. Újabb csatakiáltást hallattam és az adrenalin úgy öntött el, mint a düh: elképesztő sebességgel, hatalmas adagban. A tálca újfent a csóka pofájába landolt, mire az megragadott és hanyatt levágott a padlóra. Na most én láttam a tüzijátékot a pacák fejével egyidejűleg, aztán mint valami kislány, lepattant rólam. Alig fogtam fel, hogy Mihael perdítette le rólam a hájtömeget, de határozottan kiköptem egy adag vért a padlóra mialatt valahogy nagy nehezen feltornáztam magam két lábra. Jól megtántorodtam és a pultnak ütközött a hátam. Megpillantva az egy épségben maradt vodkásüveget megragadtam és a maradék felét lehúztam a fájdalmam ezzel tovább enyhítve. Az egyik széket megragadtam majd a szinte megszokottá vált üvöltést követően megfűszereztem a tag nyakát vele, akinek épp most varrt fel Mihael egy gyönyörű hegtetoválást. A fickó megadva magát eldőlt én meg a lendületemmel nekiestem Mihaelnek.
- Hol az a kés?!
Leheltem neki és lecsúsztam a padlóra, hogy megleljem, ám időbe telt, mire a sóbálvánnyá változott ürge alatt rábukkantam. Egy pillanatra sem lepett meg, hogy hármójuk közül az egyik mivé változott, teljesen természetes, és furcsa örömhullám árasztott el érezve, hogy a kés még mindig vörösen izzik.
- Te kezded vagy én?
Pillantottam rá, tekintve, hogy a pultos leányzónak túl sok volt amit látott és ő is megadva magát elájult a pult mögött. Bíztam a Rellonosban, hogy lesz annyi esze, hogy még egy kis alkohollal előhozakodjon amellett, hogy nem késlekedik tovább. Ha a földön fekvők közül bármelyik valamivel próbálkozni, mérget vehet rá, hogy belevágom a kést, amit épo a kezemben szorongatok félig fekvő, félig ülő pozícióban.

Luca

- Tanár leszek, ha sikerül letennem a vizsgákat - válaszoltam a lány kérdésére. - És te mi szeretnél lenni majd? - kérdeztem vissza kíváncsian. Úgy véltem, hogy valami békés munka illene legjobban ehhez a kedves természethez, de végül is alig pár perce ismertem csak Lucát, úgyhogy simán lehet, hogy meglep még.
- Szerintem élvezd ki a diákéveket, mestertanoncként már nem olyan egyszerű az élet - somolyogtam csendesen a lányka vallomását hallva. Nekem ugyan kevéssé adatott meg a békés tanulás, de Seren oltalmában azért akadtak időszakok, amikor csak a tanulásra kellett összpontosítanom. Hihetetlenül hiányzott a férfi, a legjobb barátom.
- Chilis csoki? - néztem nagyot, mert ez nekem új volt, bár nem igazán hívogató. - Ó, a kókuszos jó, ráadásul azt hallottam, hogy most kókuszos forrócsokit is árulnak itt a Főutczán! - örültem meg hirtelen, mikor Luca beszámolt az aktuális kedvencéről. Így már tudtam is, hogy mit vegyek neki, ha elindulunk innen.
Én magam is nagyon szerettem a csokoládét, de nem ismertem mindenfélét, mert noha évekig nem telt el úgy nap, hogy ne lett volna egy táblával a táskámban, sosem volt pénzem különlegességeket venni. Most meg, mióta már megtehetem, sosem jutott eszembe elmélyedni a fajták sokszínűségében.
Aztán Luca elment kívánni egyet, amit én mosolyogva néztem, mikor pedig visszajött, még beszéltünk pár szót a testvéréről.
- Szerintem ha nagyon igyekszik, akkor biztos sikerülni fog neki - biztattam Lucát, és a szavaim nem csak üres csevegés voltak, hanem valóban így is gondoltam. Ha valaki fejlődni akar, és ezért mindent meg is tesz, akkor sikerülni fog neki.
Aztán az én képzeletbeli kívánságom került sorra, és a pillanatnyi csönd elég volt rá, hogy elmosolyodjak. Ezek szerint még tényleg nem látszik rajtam, hogy babát várok.
- Bizony. Hat hónap múlva - bólintottam. - Köszönöm! - vigyorogtam aztán boldogan a lányra, mikor gratulált. - Nem tudom még, hogy mi lesz, és azt hiszem nem is fogom megkérdezni az orvost - válaszoltam aztán. - Mert hogy úgy áll a helyzet, hogy én fiút szeretnék, a párom meg kislányt, úgyhogy inkább legyen meglepetés, hogy melyikünknek is lesz igaza - mondtam.
Közben elfogyott a kezemből a gumicukor, és egy darabig még üldögéltünk, utána viszont már fázni kezdtem, hát újból Lucához fordultam.
- Szeretnél akkor most inni egy csokit? Lassan nekem indulnom kell haza, de még egy pohárkával beleférne, köszönetképpen a jó beszélgetésért - mosolyogtam a lányra, a válaszát várva.

A legügyesebb, 2. csapat:)

*Ha mai nyelven fogalmaznánk meg, akkor Isobel jót érzett, egész nap ilyen hangulatban volt. Ugrált, dalolászott, sminkelt, öltözködött, mosolygott, ölelgetett mindenkit és titokban ivott. Azt senki sem látta - reményei szerint -, hogy minden szünetben odaigyekezett és "egy-két" kortyot ivott kedvenc italából. Nem önmagától volt ilyen, ó, dehogy is! Ha nem fogyasztott volna alkoholt zombiként járta volna a kastélyt, mert a kis agyacskájában Nick és Yarista kapta volna a főszerepet, ám így... Csodálatosan érezte magát. Isobel a szesz hatására sok hülyeséget hablatyol és idióta dolgokat visz véghez. A konyhában lévő manócskáknak bőven jutott a lány puszijából, az összes fejére nyomott egy cuppanóst, aztán a képekkel beszélgetett az időjárásról, meg a nyulakról. Az összes kis Rellonosnak vitt egy halom sütit, szétosztotta köztük, aztán találkozott McKenzie-vel és... Hoppá, arra nem is emlékszik miről beszélgettek, a kis fejecskéjében egyesegyedül csak az maradt meg neki, hogy milyen gyönyörűségesen öltözött fel. Eztán tért vissza szobájába és aludt egyet. A kis szundi egészen eddig a pillanatig - 8 óráig - tartott. Kedve kicsit lankadt, de tojt az egészre, szaladt az elhagyatott mosdó irányába, - ám előtte még a nagyteremben megvacsizott - ahol még várta egy egész üveg pia. Nem keveset húzott le belőle, de azért maradt az üveg alján. Újra vigyor terült szét az arcán és szökdécselve tért vissza a hálójába. Dúdolva öltözött át megint, kitalálta, hogy visszaidézi azokat a szép pillanatokat, amikor balettozni tanult. Felöltötte a kis tütüjét, egy kardigánt vett még fel, aztán jött a balettcipője. Ki akart menni a szabadba, ott legalább szabadnak érzi magát, mint egy madár. Kis varázslat segítségével haja immáron kontyként tündökölt, aztán jött a smink, egy csöppet túlzásokba esett, de ezt Ő már nem látta, újfent ugrándozva haladt végig a folyosókon. Néha-néha jó hangosan köszönt a diákoknak és festményeknek egyaránt. Hamar kiért a friss levegőre.*
 - Csúúúúúúúúúú, telihooooooooooooold! - *rikkantotta, aztán ugatott egyet, mint ahogyan a kutyák szokták a Holdat. Hideg őszi est volt, de ezzel nem törődött a lány, nem is érezte. Az alkohol egész testét átjárta, azt hitte az melegen tartja, akár egy paplan. Most futásnak eredt. Meg sem állt a Kis tavacskáig, pedig útközben néhány fiú utána füttyentett, mert máskor megállt volna. Érdekes módon most még a Pub sem vonzotta be, holott legtöbbször nem tud annak ellenállni, tudja mennyi helyes pasi jár oda, könnyen lehet egy éjszakás partnerekre akadni.
Lábai gyorsan elvezetik a tavacskához. Megáll tényleg csak egy röpke pillanatra, kifújja magát, majd...*
 - Egy... Két... - *és sprintelni kezd, majd bumm, beleugrik a vízbe. Ruhája húzza a mélybe, ám Ő ellenáll, felúszik a felszínre és lubickolni kezd.*
 - Úgy ringat a vííííííííííííííz, úgy ringat a vííííííííííííz... - *dúdolgatja.*