Hajna

Mr. R é v a y

Iskola idő,
egy kis kiruccanás,
talán a legrosszabbkor

Nem a legjobb napot választotta arra, hogy elmeneküljön a gondjai és a rosszkedve elől. Sőt bátran állítható, hogy nem is a legmegfelelőbb helyre érkezett meg, hiszen Pécsről vajmi keveset tudott eddig, s valószínűleg ezután sem lesz tudása a legmegfelelőbb ahhoz, hogy idegenvezetőnek álljon.
Vonattal érkezett, mert hát jelenleg számára ez a legegyszerűbb és legkézenfekvőbb módszer az utazásra. Jól megtanulta Ádi bácsi óráin még a történelmi vonatkozásokat is arra, hogy miért nem repülhetnek összevissza a muglik között, nem mellékesen amúgy sincsen mostanában megbékélve a seprűkkel. Legutóbb is sikerült egy olyan landolást végrehajtania, amelyet egy kviddics játékos is megirigyelhetne, főleg ha szereti a sérüléseket..
Pécsen való tartózkodásának egyszerű oka van, az egyetemet szeretné jobban megnézni magának, bár az még eléggé kérdéses, hogy tényleg szeretne-e odajárni vagy ez csak egy jó kifogás arra, hogy ne a kastély falai között tespedjen. A kérdés eléggé nyitott, még nem gondolta át komolyabban, hogy mihez is kezdjen az életével, ha véletlenül sikerül átcsusszannia a vizsgákon. Sajnos nála ez a dolog is eléggé képlékeny, leginkább attól függ, hogy éppen milyen hangulatában kerül oda a vizsga elé, mert a tanulás részt most már kezdi eléggé megszokni, vagyis inkább elviselni.
Hangulata leginkább azzal jellemezhető, hogy eléggé unott, arca is komor. Első ránézésre sokkal inkább egy beteg és mogorva valakinek fest, mint egy vidám diáklánynak, aki örül a maga kis szabadságának. Erős kontraszt benne, hogy míg arca komorságról árulkodik, mozgása könnyed, néha még táncolás formához is hasonlítható. Ez annak köszönhető, hogy fülében különböző stílusú zenéket üvöltet, így még véletlenül sincsen esélye arra, hogy meghallja, ha bárki éppen átkozná, vagy szidná viselkedése miatt.  Sajnos hajlamos néha neki koccanni az embereknek, pedig semmi oka nincsen rá.
Ruhája nem túl feltűnő, egy sötétkék szövetkabát van rajta, ami leér a térdéig, egy fekete hosszabb szárú csizmával, ennek a kombinációnak köszönhetően fekete nadrágjából szinte semmi sem látszik. Az esőtől a haja egy kissé ázott és az amúgy is hullámos fürtjei még nagyobb loknikkal omlanak a vállára.
Kiélvezvén, hogy az eső végre elállt, most éppen a Főtéren próbál áthaladni egy lattéval a kezében, miközben Pink-Funhouse című száma üvölt a fülébe. Ennek köszönhetően ismét ugrálóssá válik közlekedése, de most már figyel arra, hogy még az elfogadható morálokon belül maradjon magatartása, mert itt már több az ember körülötte, mint az eddigi kisebb utcákon. Már csak egyetlen egy embernek sikerül neki mennie, akinek már kiállása is sokkal ijesztőbb, mint eddigi áldozataié. Fejét kissé oldalra billentve néz a férfira, megpróbálja legszebb mosolyát előhalászni, ami jelenesetben inkább egy kínos fejet tükröz neki, mint csábos megjelenést. Az egyik füléből kihúzza a fülhallgatót, hogy mégse ordibálva hallassa a hangját, mert akkor már nem csak akülönös idegen figyelmét sikerülne magára vonnia.
– Hopp. Bocsánat. Vak vagyok – és ő ezzel el is intézné a dolgot, fordul egyet tengelye körül és indul is tovább arra, amerre elvileg az egyetemnek kell elhelyezkednie. Legalábbis a kézzel lerajzol térkép erre enged következtetni, lehet többre menne azzal, ha segítséget kérne valakitől.

Hajna

Mr. R é v a y

Vak tyúk is talál
Szép és csinos pofit
Egy rothadó belsővel

Egy nyugodt napot tervezett, még abban is reménykedett, hogy a nap előbújik a felhők mögül és gyűjthet be egy kis D vitamint, hogy ne ilyen hulla sápadt legyen a kinézete. Azonban a sors ismét közbe vág. Elég egy pillanatra nem odafigyelnie, hogy sikerüljön újra bajba kevernie magát. Bár számára egy kis koccanás nem az élet legnagyobb problémája, de hallva a férfi hangját, nagyon úgy tűnik, mintha vele a világ legnagyobb problémája történt volna.
Az ostoba jelzőre felkapja a fejét és hirtelen meg is áll. Legszívesebben ugyanezzel a lendülettel üvöltené le az idegent, hogy mégis mit képzel magáról, de lévén nem olyan ostoba, mint amilyennek titulálták, inkább csak elengedi a füle mellett a dolgot. Mostanság sokkal jobban átgondolja azt, hogy mi hagyja el a száját, mert már nem feltétlen szeretne felesleges viták közepette valakit megalázni. Meg jobban megnézve ezt az embert, hatalmas kihívás lenne ellene száj karatézni, s valószínűnek tartja, hogy akár még testileg is megbánná ezt. Eléggé félelmetes alaknak tűnik Mr. Révay és a mogorva arca, amelyre most a legkevésbé sem vágyik. Az idegen hangját ismét meghallva, szemeit az égre emelve veszi tudomásul, hogy ez bizony hozzá beszél és nem máshoz.
– Mi a fenét akar? – másik füléből is kiszedi a fülhallgatót, majd féloldalasan fordul a férfi felé. Pedig már azt hitte, hogy végre vége a megpróbáltatásainak, ki is nézett magának valakit, akit leszólít, hogy segítsen neki megtalálni az épületet, amit keres. De ez a férfi…
– Gyorsabban, ha lehet, mert nem érek rá – vénember lövése nincsen, mit akarhat tőle ez a férfi. Nem korabeli, így nem nézhette ki magának. Soha nem volt még Pécsen, szóval ismerősök sem lehetnek, s legrosszabb rémálmaiban sem jelent még meg ez az arc. Egy mélyről jövő sóhaj kíséretében emeli a szájához a kávét, majd nagyot kortyol belőle, közben pedig másik kezével a zsebébe gyűri a térképét, hogy az ne keltsen még nagyobb feltűnést.

[Csini]

Hosszú ideje nem látta már volt iskolatársát. Csak késve értesült róla, hogy Kristóf visszajött a katonaságból és Bogolyfalván telepedett le. Pletykálnak mindent, hogy fiatal lányokkal randevúzik, hogy a férfiakhoz vonzódik, de képet nem látott róla. Pedig nagyon kíváncsi rá, mi lett a magának való fiúból, akivel nagyon hasonlítottak anno.
Sok idő telt el azóta. Ő most a megbeszélt helyen, egy kávézóban üldögél. Jól szituált környezet, minőségi italok - azaz minden, amit a hölgy elvár. Még nincs előtte a rendelése, így csak a nyakláncával babrál, melyen az apró gyémántok tökéletesen csillannak meg.
Ablak melletti asztalt kért, már csak azért is, mert hozzá van szokva, hogy az emberek megbámulják és ezzel esélyt ad rá, hogy itt is megtehessék. Igen. Nézzék csak meg a makulátlan bőrét, a tökéletes sminkjét és öltözékét.
Néhány félmosolyt meg is ejt a férfiaknak, akik majdnem orra buknak befelé pislogva. Az egyik ilyennél a fejét is elfordítja, ez már túlzott ügyetlenségre utalt.

[Csini]

Imádja a reflektorfényt, ezt a cirkuszt, ami körülveszi. Míg ő teljes nyugalomban elbabrál ékszerével, a férfiak nem vak tagjai itt-ott változó tendenciával, de mind megbámulják és ő ezért kivételesen nem vár fizetséget.
A szokásos zajból könnyedén kiszűri Kristóf gondolatait. Még fel sem emeli a fejét, de már halványan elmosolyodik. Sokan nincsenek tudatában a képességének, ezért megszokta, hogy játszhatja a meglepődöttet.
- Kristóf! - emeli fel a fejét és kedvesen mosolyog a férfira. Két másodperc elég hozzá, hogy megállapítsa, nagyon jót tett neki a férfiasodás. Ezt ugyan nem tenné szóvá, határozottan futtatja végig rajta a tekintetét miután felállt. Könnyed mozdulattal helyezi jobbját a férfi karjára és puszit nyom arcának egyik felére.
- Nem akartál eljönni? - kérdez rá arra, ami számára nyílt titok így, hogy a fejébe lát. Kissé fel is húzza ezen az orrát. Mindössze egy csalódott fújtatást produkál, majd visszaül az asztalhoz.
- Rendeltem már egy kávét magamnak - bök a fejével a pincérre, aki közelít hozzájuk az itallal.

Hajna

Mr. R é v a y

Néha kell a baj,
Hogy napunk jobb legyen

Feszélyezve érzi magát a férfi közelében.  A tekintete úgy érzi magán, mintha egy áldozatra leselkedő vad, lapulna meg valahol benne. Ez pedig csak arra sarkallja a lányt, hogy bizony előcsalogassa az állatot, már csak a szórakozás végett is. Hiszen legrosszabb esetben sem kell többet találkoznia ezzel az idegennel, annyira meg nem lehet ostoba, hogy nyílt terepen kezdjen egy diáklánnyal, mert egy sikítás keretein belül hamar magukra tudná hívni a figyelmet a lány.
- Ez itt egy papír, amihez magának semmi köze - micsoda pimasz fráterrel van dolga, aki úgy tűnik nem csak, hogy huszadjára méri végig, - amellyel már az őrületbe kergeti-  de emellett még bele is üti az amúgy formás orrát abba, ami nem az ő dolga. Milyen szépen nézne ki az az orr betörve.. csak egy jól irányzott mozdulat kellene hozzá melyet bár régen volt alkalma használni, azért még ott csörgedezik az ereiben.
- Mondja, maga minden idegen dolgába belemászik? Csak mert eddig azt hittem, hogy ez a tizenéves fruskák dolga - amióta átlépte a bűvös húszas számot, azóta még inkább nagy szájjal beszél az alsóbb évesekről, illetve a fiatalabbakról. Pedig aztán ő sincsen nagyon messze ettől az állítástól, kíváncsi fruskának is nehezen titulálható, hiszen mások élete annyira hidegen hagyja, hogy azt már tanítani kellene.
- Hacsak nem tud adni jó tippet arra, hogy merre találhatók egy jó pékséget, ahol nem a megszokott unalmas áruk vannak, akkor örülnék, ha nem tartana fel tovább, mert eléggé sietek  - a helyzet egyre idegesebbé teszi. Talán a mellette álló ha nem is szólalna meg, még akkor is ilyen hatással lenne rá. Most, hogy már két szónál többet váltanak, van lehetősége neki is jobban felmérni a terepet. S be kell látnia, hogy valószínűleg ez a férfi a húszas éveiben egész jó partinak számíthatott, hiszen a megjelenése az kétségkívül lehengerlő. Még szerencse, hogy immunis ezekre a dolgokra, mert ellenkező esetben valószínűleg nagy bajban lenne.

Léna

[Csini]

Eléggé elszomorítja az a gondolatáradat, mely Kristóf fejében cikázik ezekben a percekben, főleg az üdvözléskor. Csinszka csak kedves próbál lenni, a férfi pedig egyből kombinál és visszavonulót fújna.
- Megérzem az ilyesmit - vonja fel finoman vékony vállait. Elegáns és finom mozdulataival a pincért is lenyűgözi, a nő azonban csak annyi figyelmet szentel neki, míg megköszöni a kávét. Inkább Kristófra irányítja figyelmét, míg a cukrot és a tejszínt beleönti a kávéba.
- Nem, nem. Nincs baj a várakozással - mosolyodik el, pedig ó, de még mennyire, hogy zavarja a várakozás. Más esetben. Kivételesen nem, mert nem fizetős randit vár.
- Már megbocsáss, hogy mondod? - kissé hátra is hőköl a neki szegezett kérdés hallatán. Fekete szemöldökeit megemeli, néhány pillanatig nézi a másikat és csak a belső hangokra figyel. - Terhes vagyok és te vagy az apa. Leitattalak úgy, hogy ne emlékezz rá - válaszolja teljes komolysággal. Arcán nem látszik semmi, amiből azt lehetne gondolni, hogy hazudik. Nem véletlen, hogy olyan népszerű színésznő...
- Mégis mit akarnék? Olyan gazdag lettél, hogy a pénzedre utaznék? Ugyan, Kristóf, nézz rám. Te nem vagy gazdag, én igen. Elhívtam kávézni egy régi iskolatársam, olyan nagy ügy ez?

[Csini]

Kristóf nem érti, miért éppen ő, Csinszka nem érti, miért ne lehetne éppen ő. Kissé felsóhajt, hagyja tovább beszélni a férfit. Egyelőre váratja a válaszadással. Ezen a szép napon még magyarázkodnia kelljen? Hát nem fog, akkor inkább csak elfogyasztja a kávéját és távozik. Ilyen mértékben nincs szüksége egy régi ismerősre.
- Már mindent tudok. Katonaság, keresztlány... Óh milyen szép név, Anika - kissé oldalra dönti a fejét míg a szemébe néz. Oly módon teszi ezt, mintha így látna a fejébe, holott nem, csupán nagyon, de nagyon szereti az emberek reakcióját. - Hogy van a vállad? - cseveg tovább.
Idő közben édes mosollyal hátradől, csészéjét a szájához emeli és belekortyol. A tökéletes kávé. Erős fekete a legjobb kávészemekből, finom és kevés tejszínnel, alig édesítve.
- Mindig is kedveltelek, Kristóf. Tudom, hogy ez számodra felfoghatatlan - forgatja meg a szemét -, de így van. Ha nem akarsz látni, hát nem kell.

[Csini]

Egyszerűen csak próbált kedves lenni, de nem éppen azt kapta vissza, ezért most rátesz egy lapáttal. Noha ő maga is nagy szemétségnek tartja a mások fejében való turkálást, nem tehet róla, magától jön. Ő ebben igazán jó, de nem nagyon él vissza vele.
- Megfenyegetlek? Mi bajod neked? - őszinte hitetlenséggel néz a férfira. El sem tudja képzelni, honnan jön ez a fajta viselkedés, de egy biztos; nem kedveli ezért.
- Az imént mondtam el, de ha részletesen szeretnéd, legyen - mielőtt folytatná, belekortyol a kávéba, aztán visszarakja a csészét a tányérra. - Én csak most értesültem róla, hogy visszajöttél a katonaságból, hogy Bogolyfalván vagy. Az előbb pedig mondtam, hogy kedvellek. Nincs más oka, mint hogy kíváncsi vagyok rád, bongyi. Oh egyébként jó a hajad - mosolyodik el Csinszka.
Kivételesen teljesen ártatlan és nem is látszik, hogy lenne bármi más emögött. Színészkedés ide vagy oda, még mindig szeret korrekt lenni a barátokkal szemben.

Hajna

Mr. R é v a y

Tündérmesék nincsenek

Unott fejjel néz abba az irányba, amit a férfi kémlel és meg kell állapítania, hogy agyilag biztos gondjai lehetnek, ha az üres tér ennyire leköti figyelmét, s ennyire megbabonázva képes nézni a nagy semmit.
- Lényegtelen mi ez, mert nem hiszem, hogy magának a hasznára lenne - meglepődik, nem számított rá, hogy ilyen könnyen kiszúrja bárki is, hogy nem a mugliknál megszokott papír minőséget tartja a kezében. Noha lett volna lehetősége arra firkantani, de ez volt akkor éppen a legközelebb. Következő alkalommal majd jobban átgondolja, hogy mivel mászkál fényes nappal, a nyílt utcán.
- De tessék, nézze meg, aztán ha már nem találja meg rajta, amit keres, akkor menjen egy információs táblához és keresse meg ott merre kell mennie - átnyújtja a papírt, azonban nem igazán gondolja azt, hogy bármi használhatót találna rajta az ember. Hiszen csak a vasút és az egyetem közötti útvonalat jelöli, amelyet a kastélyfalain belül firkantott le, méghozzá úgy, hogy valaki mondta neki. gy valószínűleg vannak benne hibák is, amelyek pont elegek ahhoz, hogy rossz helyre jusson.  Ahogy csökken közöttük a távolság, úgy érzi magát egyre bizonytalanabbnak, de erről a pillanat tört részéig sem adna semmiféle jelet a fölé tornyosuló alaknak. Barnáit lassan vezeti fel arcán egészen a szemeibe, amelyek semmi jót sem sejtetnek, de bizony igyekszik állni őket. Persze ezt nem tudja a végtelenségig húzni, mikor meghallja azt a kérdést, amely tulajdonképpen az első mondat óta foglalkoztatja, muszáj elvigyorodnia.
- Tudja mit? Lehet, hogy azt képzeli magáról, hogy valami nagy hatalmú valaki, de jelenleg tényleg csak húzza az időmet - lép egyet hátrébb.  A férfi túlságosan belemászott az aurájába, ami számára eléggé kellemetlen. Ha hosszabb ideig kell valakit elviselnie, ennyire közel, akkor hamar robban és tényleg egy ostoba liba képében fog tetszelegni. Ezt pedig most elkerülné. Lép még egy kisebbet hátrafelé, majd beleiszik ismét a kávéjába, mindeközben kitartóan bámulja az öreget. - Mondták már magának, hogy eléggé tenyérbe mászó képe van? - merész húzás, s teljesen ellene van eddigi viselkedésének, de hát ha már belekezdett, hát tovább megy. Maximum a végén nagyon meg fogja bánni a dolgot.

Léna

Léna

Legutóbb, mikor Léna valami kis csacskaságot művelt, hasonlóképpen ültek egy íróasztal két oldalán, a nő ugyanígy fejét kissé leszegve, zavartan kuporgott a székében. Hosszú utat tettek meg azóta, és Nándor is hozzászokott a másik menetrendszerű felbukkanásához, minden délután, szinte óramű pontossággal ugyanazon időben. Így érthető módon kezdte el piszkálni, amikor random emberek kezdték el behozni hozzá az aktákat, s egyedül volt kénytelen átnyálazni őket. Vagyis lett volna, ha egyáltalán vette volna a fáradtságot, egyet is kinyitni.  Minek?
 Miért?... hangzik el végül kérdése, egyetlen szó, mert a nagy, kemény srác nem szeretne érzelgős, hisztikirálylánynak tűnni. Arra volt kíváncsi, Léna miért kerüli ilyen nagyon, miért nem vette a fáradtságot, hogy felkeresse, ha akár munkaidőn kívül is. Sok mindenre számít, de a nő meghunyászkodására a legkevésbé. A képtelen feltételezést nem tudja nevetés nélkül hagyni. Régóta nem nevetett már így, valóban szórakoztatónak találva valamit. Ám derültsége tiszavirág életű, s azzal a lendülettel hal el, amint Léna befejezi a mondatát. Arca kifürkészhetetlenné válik, amelyet csakis az évek tapasztalatainak köszönhet, így nem látszik, mennyire feszültté vált egyetlen pillanat alatt.
 - Oltári blama volt... - summázza a történteket egy illanó félmosollyal - ...de ez nem befolyásolhatja a munkahelyi kapcsolatunkat - vált aztán kicsit komolyabb hangnemre. Amit és ahogyan Léna mondott, talán nagyobb súllyal telepedik az agyára, mint amilyennel a nő szándékozta. Az ilyesmi nem az ő stílusa, egyetlen éjszaka után, legyen bármilyen fantasztikus vagy bármilyen kellemetlen végkimenetelű, nem volt folytatás, legtöbbször soha többet nem látta a másik felet. Tény, elég sok időt töltöttek kettesben, ahogyan az is, Nándor valamelyest kötetlenebb stílust kezdett alkalmazni az őzikeszeművel. De még mindig Nándorról beszélünk, aki ahol lehetőséget lát, ott teremt helyzetet.

LiliánaSzámodra ő is leszek

Egy újabb unalmas üzleti megbeszélésen van a csapat túl, amelyben biztosítani kellett a kétkedő ügyfélnek, hogy minden éppen úgy megy, ahogyan az el lett képzelve. Persze megértem én, ha egyszer kételkednek abban, hogy egy fiatalabbakból álló csapat, nem tudja ugyanazt a színvonalat hozni, mint egy idősödő, tapasztaltabb team, de amikor már ötödjére kell találkozni két héten belül, az nekem is sok. Szerencsére apám, a nagy hős lovag bevetette magát és másfél órányi bájolgás után elérte, hogy többször már ne jöjjön ez az anyámasszonykatonája, hogy megkérdőjelezze a munkámat.
Egy hatalmas, megkönnyebbült sóhaj kíséretében ültetem a vénségeket be az autójukba, arcomra egy kedves mosolyt erőltetve intek utánuk, majd a telefonommal kezdek el babrálni. Ez az eszement, szinte sehova sem vezető beszélgetés annyira leszívta az agyamat, hogy muszáj is lenne kikapcsolni egy kicsit. A nevek között vadul kutatva keresem Káté nevét, aki jól benne hagyott a kakiban azzal, hogy nem jött el. Szeretném elküldeni a fenébe, utána meg megtervezni vele a hétvégi kiruccanást, mert ha nem szabadulok el ebből a környezetből, hamar begolyózok.  Egy pillanatra pillantok csak fel a telefon kijelzőjéről és akkor fedezem fel, a felém közeledő nőt, aki számomra idegen néven szólít engem. Emlékeimben vadul kutatok, próbálom megtalálni azt a csatlakozási pontot, amikor volt szerencsém ehhez a tüneményhez és próbálom beazonosítani, azt az eszement és ostoba ötletet, hogy én miért mondtam volna neki azt, hogy Krisztián a nevem. Mert szoktam én mókázni, nem feltétlen kell mindenkinek tudnia, hogy ki vagyok, de olyankor általában az Áron vagy a Levente neveket vetem be.
- Én?
Még körbe is nézek, de nagyon úgy tűnik, hogy célirányosan engem nézett ki magának. Arcomra kiül egy önelégült mosoly, s valami olyan eszement ötlet jut eszembe, amely végeztével, lehet, hogy megérezhetem ennek a hölgynek a kezét is az arcomon.