Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Kínos a szitu, Krisz gyorsan el is slisszolna, és ebben segítségére van a portás, aki amint meglátja őt, már nyújtja is felé a gördeszkáját, amit még akkor kobozott el tőle, amikor belépett azzal az épületbe. Állítólag ez is valami házirendi pont vagy szabályzati dolog.
A srác elveszi a felé nyújtott "közlekedési eszközt", morogva megköszöni, aztán visszafordul a nő felé. Ilyen közel még egy alkalommal sem sikerült hozzá jutnia, pedig már elég sokszor látta. Ha teljesen őszinte akar lenni magához, amiatt az ezüst kulcs - na, meg a tulajdonosa - miatt van most is itt. Miatta iratkozik be az iskolába.
- Barkács - tekint fel a meleg barna szemekbe. Annyira egyszerűen jónak tűnik számára a lány, hogy valami benne önkéntelenül hátrálni szeretne, hogy ne fertőzze meg őt a belőle áradó sötétséggel. De egy másik érzés sokkal kellemesebb gondolatokkal akadályozza meg, hogy a hátráló mozdulatot valóban végre is hajtsa: úgy érzi, a lány képes lenne eltüntetni belőle ezt a sötétséget.
- Krisztián - húzza valamiféle mosolyra a száját. Vidámsága abból is fakadhatna, hogy a nevük igencsak hasonló, de valójában annak örül, hogy megtudta a nő nevét. Ügyetlenül húna alá kapja a gördeszkát, a papírokat átgyűri a másik kezébe, hogy megszoríthassa Krisztina ujjait. A lány bőre selymes tapintású, ilyen közelről illatát is érezni. Mielőtt elbódulna újszerű tapasztalataitól, inkább elengedi a kezet. - Köszönöm, de azt hiszem, nem kell segítség. Annyi papírt kaptam, hogy fél év sem lenne elég, hogy elolvassam mindet.
- Valahogy a zenéhez sosem volt érzékem - vallja be, de nem is tudja, miért beszél erről. Talán nem akarja, hogy Krisztina elmenjen. Addig szeretné nyújtani a találkozást, ameddig csak lehetséges.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Ugyan a fiú nem tűnik kifejezetten bőbeszédűnek, Krisztina látott már ennél lényegesen nehezebb eseteket. Végtére is, ő legalább válaszol, nem úgy, mint annak idején Gyula, aki most már bármikor kedélyesen elbeszélget vele.
- Talán a te bútoraiddal rendezem majd be egyszer a házam - kellemesen csilingelő hangján felnevet, szavai mögött sem cinizmus, sem bántó szándék nem lapul. Egyszerűen csak reméli, hogy Krisz tényleg sokra viszi, ennyire természetesen és magától értetődően. A kézfogás eközben megtörténik és nem tudja figyelmen kívül hagyni, hogy mennyire meleg a másik keze. Határozott kontaktus ez, ami az illem szabályai szerint nem tart tovább a szükségesnél, bár még így is kisebb áramütést okoz.
- Ha a helyemben lennél, már kiszaladtál volna a világból - kissé fáradtan sóhajt fel. Rengeteg adminisztrációra van szükség egy iskolában, el sem tudja képzelni senki. Illetve ott vannak még a tananyagok, az összefirkált jegyzetek, a kották sokasága, amiket napról-napra magával kell cipelnie. Mint egy végeláthatatlan monoton ügetés. Viszont a tanítást nagyon élvezi, épp ezért hamar visszaköltözik arcára a mosoly.
- Ezt nem tudhatod, míg ki nem próbálod. Van kedved esetleg hozzá? - hátrapillant, mert tudja, hogy várnak rá, majd visszafordul, ugyanazzal az érdeklődéssel az arcán, mint korábban. Mintha nem kéne sietniük sehová és megállt volna az idő csak nekik. Mellesleg ezt a bizonyos vágjunk bele akciót most tervezte. - Ha nem érsz rá, megértem, de amíg a tanítványom átismétli a múlt órai anyagot, addig van egy kis időm - nem akarja ráerőltetni a másikra, ha nem, nem. Talán butaság is volt felajánlania, de ha csak egy cseppnyi esélyt is lát, hogy Krisztiánból jó zongorista válhat, nem szalaszthatja el - no meg kíváncsi is a fiúra kicsit közelebbről.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Hozzásimítom arcomat hajához. Hűs kezem nyakáról hátracsúszik tarkójára, a másik pedig fel a karján. Lehunyom a szemem. Nyugtatón, védelmezőn simogatom őt. Őt, aki nem sokkal ezelőtt még átkot küldött rám. Sajnos igaza van. Nem csinálhatja ezt. De koránt sem annyira miattam, mint inkább saját maga miatt. Nekem mindegy. Én tűrök. Hosszan. Kegyetlenül hosszan. Csak éppen ő közben olyasvalakit bánt, akit... akit kedvel. Aki fontos neki. Akinek nem akarna ártani, mégis megteszi. Ha fájdalmat okozunk egy szerettünknek, az nekünk gyakran sokkal keményebb. Mert míg ő esetleg megbocsájt, mi magunknak nehezebben. Ráadásul nyilvánvaló, hogy azért benne is megtörik valami. Ő sem fog ugyanúgy látni a dolgokat, mint előtte.
Szusszanok egyet. Felnyitom a szemem és egy ideig még pislogok a falra, majd éppen csak annyira húzódom el a lánytól, hogy ránézhessek. Hüvelykujjammal tarkóját simogatom haja alatt, miközben nagy kezemmel szinte tartom nyakát.
- Gyere... - biccentek az ajtó felé fejemmel.
- Sétáljunk egyet. - javaslom csöndesen.
- De... jöhetsz a nyakamba is, ha gondolod. - mosolyodom el, felajánlva neki ezt a lehetőséget, ha esetleg nem volna most kedve, ereje az erdőben bandukolni. Direkt evezek most ilyen könnyedebb, derűsebb vizekre. Noha a felvetése jogos volt, ilyen állapotában csak még mélyebbre süllyedne, ha túl sokat gondolkozik ezen. Inkább megmutatom neki, mennyivel jobb így. Mennyivel jobb, ha képes felfogni a világot maga körül. Mennyivel jobb, ha nem lát mindenütt démonokat. Mennyivel jobb, ha nem szegez rám pálcát és nem rendez jelenetet a semmiért.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Bólogat a képtelen ötletre, de egyáltalán nem hiszi, hogy annyira jó lesz valamiben valaha, mint amennyire a lány szavai pozitívan csengenek. Neki az is elég lenne, ha sikerülne megélnie belőle.
A kézfogás végén kénytelen elengedni a nő kezét, és közben kicsit tovább néz a szemébe, mint az tőle megszokott, de igazán nehezére esik elszakítania pillantását a sötét íriszekről. De aztán félrenéz, megtekinti a falat, egy kint lógó tablót, aztán tekintete újra visszatér Krisztina szemeihez. Csak, hogy aztán később újfent elkaphassa, hogy ne érjék bámuláson.
- Valószínű - bólint újfent. - Az elmélet és a papírok nem az én asztalom, jobb kedvelem a gyakorlatot.
Valójában nem sok értelmét látja olyan dolgoknak, amikről csak beszélni lehet, és elvitatkoznak róluk tudományos cikkekben, nyílt vitákon, úton-útfélen, de nincs valódi gyakorlati hasznuk. Az egész csak fölösleges időpocsékolás. Ahogy ez a rengeteg adminisztráció is. Ennyi adatnak a felére valószínűleg nincs is szükség.
- Hát korábban már... - kezdi, de aztán elharapja a mondatot. Valójában az előbbi mondat elég nagy hazugság volt, ami csak úgy kicsúszott a száján. Hiszen tud ő játszani, még a javítóban kezdte el megtanítani a legjobb haverja. Gitárból kifejezetten élvezhető hangokat, dallamokat tud kicsalni. De már annyira megszokta, hogy képességeit inkább tagadja, hogy ne kelljen elismernie, képes valamire, hogy a hazugság reflexszerűen jött. - De persze szívesen... és végül is időm az van. De te nem egész osztályokat tanítasz?
Kicsit megbizsereg, amikor letegezi a lányt, bár korban valószínűleg hasonlóak, általában a tanárokkal nem szokás ilyesmit tenni. Ha a nő emiatt nem küldi el, akkor már csak azért kell fohászkodnia, hogy ne gitártanár legyen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Talán az a legnagyobb előnye és egyben hátránya Krisztinának, hogy mindenkiben meglátja a jót, akkor is, ha az illetőben az valójában nincs. Közvetlen és kedves, megnyílik másoknak, hogy megnyíljanak neki, gondoskodik róluk, figyel rájuk. Annak idején édesanyja mindig azt mondogatta, belőle kiváló tanár lehetne, csakúgy, ahogy a nagyanyja volt, mielőtt pár éve meghalt volna. Az idős hölgynek nem volt sok pénze, mindössze egyetlen értékes zongorája, azt pedig Krisztára hagyta, ezzel megadva a végső lökést az oktatói pálya felé.
- Ebben egyetértek, de sajnos előbb jobb tudni bizonyos mechanizmusokat és utána belecsapni valaminek a közepébe - ha megkérdeznék, hát nem azért szereti a zongorázó ifjoncokat, mert taníthat nekik kottaolvasást, vagy a billentyűket, vagy akármi mást, sokkal inkább a zene az, ami élteti. Ezért kezdi a napot általában a teljesen kezdőkkel és fejezi be a profikkal. Így olyan, mintha egyetlen nap alatt valakit a legelejéről majdnem az egyik legjobb szintig tanítana, ami persze nem igaz, de szép kis elképzelése.
Látja a fiú habozását, de nem tudja, hogyan reagálhatna rá. Akkor ez most egy nem? Arcán ugyan fenn marad a mosoly, de belül kissé elszomorodik. Reménykedett, hogy talán, és most... Most mégis! Szemei megcsillannak, mintha csak karácsony reggel lenne, az arcán lévő görbület egy fokkal pedig nagyobb lesz.
- Péntek van, ilyenkor csak magánórákat adok, a többi napon vannak a csoportos oktatások. Illetve a többi napon még este adok különórát, néha hétvégén - nem zavarja, hogy tegeződnek, egyértelműen látszik, hogy korban majdnem megegyeznek. Ahogy megfordul, a fény megcsillan a nyakában lévő kulcson, de csak egy pillanat erejéig. Lassan lépdel, nem siet semerre, kényelmesen igyekszik a terem felé a fiúval együtt, majd behívja Annát is, akivel az órája lenne.
- Ismételd át, amit múlt órán vettünk, addig van egy kis dolgom. Ma valami újjal készültem - rákacsint a lányra, akinek felderül az arca. Tudja jól, hogy ez Krisztinánál mit jelent: nem unalmasan fognak gyakorolni végeláthatatlanul, következik a kihívás. Mint egy kis angyal kezd neki a munkának, míg a tanárnő Krisz felé fordul. - A szomszéd szobában meglátjuk, mit tudsz. Zongora vagy gitár? - merthogy gitározni is tud, csak nem oktatja. Minő meglepetés.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Kíra is érzi, tudja, micsoda pusztítást végez, mikor így elhagyja magát. Amikor elveszti a kontrollt, és egyre csak belelovalja magát az őrületbe. Mélyeket lélegzik, lassan egészen megnyugszik Adam karjai között. Hálás a férfinek, amiért vele van, amiért mindig megpróbál a kedvére tenni, amiért oly sok mindent elnéz neki. Holott úgy érzi, néha igazán nem érdemli meg, hogy kevésbé fájna, ha a férfi megharagudna rá. Az egyetlen oka, hogy nem marcangolja magát folyton, és még nem tört össze teljesen, az is valahol az őrületében keresendő. Egyszerűen elzárja ezeket a gondolatokat, mintha nem is hozzá tartoznának, mintha neki ezzel nem kellene foglalkoznia. Csak akkor van baj, mikor eltörik a zár és újat kell kerítenie.
Csak bólogat egy sort Adam javaslatára, szája halvány mosolyra húzódik.
- Oké, de vigyázz a fejemre - tetszik neki az ajánlat, és gyorsan végig is gondolja, hogy az épületben nem biztos, hogy elég nagy ahhoz a belmagasság, hogy azon nyomban a férfi nyakába üljön.
- Amúgy, komolyan nem tudom, hogy jutott eszembe ez a hely. Vagyis... - megpróbálja felidézni a pillanatot. De csak jeges, fojtogató, keserű érzés emléke kezd felkúszni a torkán. - nem tudom. Fura. Annyi minden egyszerre...Azt hiszem, még kicsi voltam, amikor először voltam itt, akkor...más volt. Ah, mindegy. - miközben beszél, feltápászkodik, és Adammel kézenfogva elindul kifelé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Mint egy bólogatós kutya. Elismeri a nő szavaiban rejlő igazságot, bár teljesen nem ért egyet vele, ugyanakkor nem is találja érdemesnek a témát egy vitára, inkább csak bólint egyet.
A kezdeti megtorpanás után mégis belemegy a spontán óra lehetőségébe. Hetek óta csak azért ment el nap, mint nap az iskola előtt, hogy egy pillantást vethessen Krisztinára, még szép, hogy ragaszkodik minden pillanathoz, amit még mellette, vele eltölthet.
Mivel a lány nem bánja a tegezést, Krisz egészen felvidul, bár ezt nála csupán egy rövid időre felvillanó őszinte mosoly jelzi, ami szinte amint megjelenik, el is tűnik az arcáról. A kulcs villanása egészen barátságosan hívogatónak tűnik számára, indul is utána rögtön, bár a portás előbb szól neki, hogy, ha mégsem hagyja el az intézményt, megint kénytelen lesz leadni a gördeszkáját. Annyi baj legyen. Hanyagul átnyújtja az idősebb úrnak a tárgyat, aztán már siet is a nő után.
Csendben várja, hogy Krisztina letudja tanári kötelességét, és továbbra is némán követi őt a másik terembe, ahol szembesül azzal, hogy éppen csak megússza hazugságának következményeit.
- Zongora - vágja rá, talán túl hirtelen. Aztán kezdi rosszul érezni magát amiatt, hogy hazudott a nőnek. De azért ilyen gyorsan nem törik meg. Majd esetleg később talán bevallja neki. - Érdekesebbnek tűnik, és ritkábban látok ilyen hangszert - próbálja kimagyarázni hevességét, aztán inkább lehajtja a fejét, és a cipőfűzőit kezdi tanulmányozni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

A régi diák már jól ismeri Krisztinát, még egy kicsit örül is, hogy átismételheti, amit aztán ki fog kérdezni - vagy inkább vissza akar hallani a nő. Eközben Krisztiánnal már a másik terembe mennek, ahol csend van. A zongora halk hangja átszűrődik a másik helyiségből, mire a lány megcsóválja a fejét.
- Egy hangot rontott az előbb - elmosolyodik, mert tudja, hogy nem volt könnyű a múlt órai anyag. Fél füllel természetes, hogy a tanítványát hallgatja, azonban ez a figyelem lassan lankad és átadódik teljesen a mellette álló fiúnak. Rögtön az egyik zongorához lép és kérdés nélkül elmond pár alapinformáció, például a pedálokról és billentyűkről. Nem hosszú kiselőadás ez, pusztán pár apró mondat, majd maga mellé húz egy széket.
- Szeretek a boci boci tarkával indítani, mert az az egyik legegyszerűbb dal, amit meg lehet tanítani zongorán, de gondolom ez téged nem hoz lázba - mosolya mögött nevetés bujkál, ahogy megint áthatóan pillant a fiú íriszeibe és talán egy pillanattal tovább próbálja tartani a szemkontaktust. Nincs könnyű dolga, ha tényleg a hangszerre szeretne figyelni. Azért, hogy figyelmét elterelje, inkább a zongora felé fordul. - Ha nem haragszol, kivételesen nem nagy zeneszerzők műveit fogom játszani, hanem ismertebb slágereket, hátha felismered őket, aztán egyet tanítok is - a beszélgetés végeztével feltűri hosszú ujjú felsőjét, egy pillanatra lehunyja szemét, majd kinyitva azt zongorázni kezd. Elméjét megtöltik a dallamok, kezei kecsesen suhannak a billentyűkön, ahogyan a Nothing Else Matters-t játssza le éppen. Az első profi órán mindig azt mondja: "aki ezt lejátssza nekem hibátlanul elsőre, az kap egy kiválót". Persze senki sem szokta, most azonban nem érdekli. Csak játszik és játszik, majd a dal végére érve kiengedi a benn tartott levegőt és oldalra billentve fejét néz a fiúra.
- Na mi volt ez?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Figyelmesen hallgatja a magyarázatot, de lényegesen kevesebbszer néz a hangszerre, mint a lányra. Az információk jönnek - és, ha nem kapaszkodna beléjük erősen -, mennének is, hogy csak annyi maradjon meg belőlük, hogy mennyire édes Krisztina mosolya, milyen lelkesnek tűnik, és, hogy mennyire sötétnek és hosszúnak látszanak a szempillái.
- Valóban nem - mosolyog vissza, bár kicsit zavartan, mert elképzelése sincs róla, mi a fene lehet az a boci boci tarka. Azon túl, hogy valószínűleg egy foltos tehénre utal. De mindegy is, mert közben helyet foglal a lány mellett, és minden figyelmét leköti, hogy érezze a Krisztina testéből áradó meleget, hogy egy pillanatra egymáshoz ér a könyökük, és, hogy milyen édes illatú a lány lehelete.
Aztán a tanárnő játszani kezd, és a fiút elbűvölik a zongorából áradó hangok. Egy ideje már ismerkedik a mugli zenei kultúrával, de alig három hete kezdett el ilyesmiket hallgatni, szóval szinte egyet sem ismer. Ez a dal is teljesen új számára, de elméje felszippantja a dallamot, mint szivacs a vizet. Sejti, hogyan kellene gitáron játszani, szinte hallja is, hogyan hangzana.
Mikor vége, a nő felé fordul. Kérdésére szeretné lazán rávágni, hogy fogalma sincs, de amint észleli, mennyire közel van hozzá Krisztina, elveszíti a fonalat. Valamiért az ugrik be neki, hogy most annyira könnyen megcsókolhatná... de inkább félrefordul, rátekint a zongora billentyűire, és enyhén hátrahajol. A továbbiakban a hangszerhez beszél:
- Ötletem sincs. Tudod, öhm... a szüleim nem igazán kedvelik a zenét, és eddig nem is nagyon hallgattam ilyesmit, szóval... nem igazán ismerem ezeket.
Persze ez egy újabb hazugság, legalábbis félig-meddig. A szülei igenis kedvelik a zenét, csak éppen a mugli előadókkal szemben vannak fenntartásaik. Persze ettől még a tény nem változik, Krisz valóban teljesen fehér lap a mugli slágereket illetően. Számára most még minden dal új.
- De kifejezetten tetszett - teszi még hozzá gyorsan, megint a nőre pillantva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Ahogy sejtette, nem egy tehénnel fogja levenni a lábáról a fiút - hacsak nem szó szerint nézzük az opciókat -, vagy inkább felkelteni az érdeklődését a zongora iránt. Így a válasz hallatán elmosolyodik és belefog a játékba. Szereti ezt a dalt, mindennél jobban, ha tehetné, egész nap csak ezt játszaná egy rakat másik ismert számmal együtt. Nagy szívfájdalma viszont, hogy énekelni nem tud. Nagyon jó érzéke van a hangszerekhez, de hogy a hangszálaival is kezdjen valamit, az számára lehetetlenség. Így esik meg, hogy teljesen belefeledkezik a dalba és átadja magát neki, szinte kivirul, ahogy egyre csak játszik és játszik... A végén nem sokon múlik, hogy édesen el ne piruljon. Sosem érzi magát zavarban, ha játszik valakinek, kivéve most.
- Ó, értem - még milliónyi kérdése lenne ezzel kapcsolatban, de nem turkálhat csak úgy másnak a magánéletében. - Ez egy elég régi dal, eredetileg a rock műfajából, a Metallica együttes Nothing Else Matters című száma - rámosolyog. Semmi ítélet, semmi kellemetlen közbevágás, inkább elsiklik felette, hiszen ő az időt kellemessé és nem feszélyezetté akarja tenni. A bók hallatán enyhe pír jelenik meg arcán, így gyorsan el is fordul a hangszer felé. Csak nyugodtan.
- Mutatok még egyet, hátha azt felismered - ezúttal egy olyan zenét választ, amely a szalagavatók nagy részén felcsendül, hiszen imádnak rá keringőzni. A legtöbb fiú már álmában is menekül tőle, legalább akkora mumus számukra, mint a Once Upon A December. Mi lehetne más, mint Seal-től a Kiss From A Rose? Lágyan, finoman indít, majd a játék egyre hevesebbé és gyorsabbá válik, hogy a végén visszatérjen a kezdeti finomsághoz. Most ismét a fiúra néz, hátha ezt már el tudja találni. Utána úgyis egészen mást fog tanítani neki.
- Na, van ötleted?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Kellemes csalódást okoz a fiúnak, hogy a lány egyszerűen átsiklik életének ezen kínos részlete felett, nem áll neki kérdezősködni, nem akarja kicsikarni belőle a válaszokat. Egyszerűen továbblép, és talán ez a magától értetődő kedves szelídség az, ami vonzza őt a nőben.
- Kösz, mindenképpen utánanézek - mondja, és nem csak udvariasságból, tényleg felkeltette érdeklődését a korábban sosem hallott dal, és az azt kitaláló együttes. Meg az elpiruló lány édes arckifejezése. Szívesen zavarba hozná megint, csak, hogy láthassa, amint a vörösség felkúszik az arcára, de nem akarja kényelmetlenné tenni a helyzetet.
- Nem vagyok bizakodó, de egy próbát megér - nevet fel, és kedve lenne hozzátenni: "Mindegy, mit játszol, amíg nekem teszed." De ez egyrészt túl nyálasan hangzana, másrészt túl tolakodónak is, ahhoz képest, hogy még csak most találkoztak hivatalosan. Ez a dallam sem rosszabb, mint az előző, de ezúttal sokkal több figyelmet fordít az előadóra, mint a dalra. Figyeli a vékony, kecses ujjak mozgását a billentyűkön. A nő arckifejezését, ahogy játszik. Elnézné még órákig, napokig, hetekig...
- Öhm... - Lassan ocsúdik fel elbambulásából, de aztán fejét megrázva válaszol: - Sajnálom, ez sem rémlik. Biztos nagyon gáz - mosollyal leplezi idegességét. Egyértelmű, hogy hatalmas lemaradása van azokkal szemben, akik muglik között nőttek fel. Talán soha nem fog elég jól beilleszkedni közéjük, kicsit mindig ki fog lógni mindenhonnan.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Ha mást nem, annyit biztosan elért, hogy a szám tetszett a fiúnak és ezután meghallgatja az eredeti verziót is. Már ettől felderül arca, így nem különösebben zavarja az, hogy a másik már most bizalmatlan a még le nem játszott dallal szemben. Egy pillanatra rásandít, de aztán kizárja a külvilágot.
Egy kis része folyamatosan észleli, hogy Krisztián őt figyeli, azonban a zene szeretete képes elnyomni ezt a bizsergető érzést, ami egyébként végigfutna egész testén. Megpróbálja szívverését is csitítani, főleg azért, mert nagyon szereti ezt a romantikus számot. Túlságosan is. Felpillantva talán egy kicsit reméli, hogy a fiú felismeri, de sajnos nem. Elmosolyodik Krisz zavarán, aztán gyorsan válaszol is, nehogy azt higgye a másik, hogy kineveti.
- Ez csak annyit jelent, hogy megúsztál egy fél osztálynyi lányt, akik esküvői ruhában erre akarnak keringőzni - még hozzá tenné, ami nem nagy veszteség, de visszaemlékezve a sajátjára nem gondolja mindezt igaznak. Számára fontos volt a szalagavatója, nagyon szerette. Egy pillanatig ajkain ragad a görbe, de csak míg nosztalgiázik, aztán magához térve ismét a fiú szemeibe néz. - Ez Seal-től a Kiss From A Rose, nagyon népszerű volt annak idején, de még most is az - vállat von. Ez is szubjektív dolog. Régen az ABBA volt népszerű, aztán Madonna, most David Guetta. Az idők változnak.
- És akkor jöjjön az a dal, aminek az elejét szeretném, ha megpróbálnád majd utánam eljátszani. Ne aggódj segítek - biztatóan mosolyog Kriszre, majd ismételten átadja magát a zenének. Egyetlen egyszer suttogja csak halkan a szám címét a dallamra - kivételesen egész jól: Wake Me Up When September Ends.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

- Oh, értem. Öhm... magántanuló voltam, szóval... - hagyja nyitva a mondat végét, és kapja el újra a pillantását. Egy újabb hazugság. Már nem is számolja, hányadik. És mostantól mindenkinek ennyit kell hazudoznia, ha nem akarja lebuktatni a varázsvilágot, vagy ami lényegesebb, ha nem akarja, hogy bolondnak nézzék? Na, nem mintha korábban folyton igazat mondott volna.
Feltűnik neki a lány elmerengése, de nem zavarja meg őt, helyette elgondolkozik azon, hogy vajon hány közös vagy hasonló emléke lehet a korabeli mugli fiataloknak, amikhez neki soha nem volt köze, s így nem is osztozhat velük rajta.
- Rendben, megpróbálom - bólint, és igyekszik megjegyezni Krisztina ujjainak mozgását, a billentyűk sorrendjét, a dallamot. Gitártudása némileg segít, de azért a két hangszer jelentősen különbözik is, így gyorsan elveszíti a fonalat, a teljesen egyformának tűnő fehér és fekete részek között.
A nő suttogásától megborzong, karján végig feláll a szőr, de jóleső érzés ez, bár felettébb furcsa. Amíg Krisztina játszik, ő egy kicsit odébb ráteszi az egyik kezét a hangszerre, és a billentyűket finoman érintve próbálja utánozni a lányt anélkül, hogy ténylegesen lenyomná őket, és ezzel hangot csalna ki a zongorából. Nem akarja megzavarni tanárnőjét, csak neki könnyebb, ha csinálhatja, mint ha csak nézi. Elmélet és gyakorlat... mint már volt róla szó.
Nem teljesen tökéletes, és egy zongorista szemével nézve meglehetősen ronda tartással, de egész sikeresen ismétli a mozdulatokat. Eszébe sem jut, hogy ezzel talán le is buktatja első hazugságát, miszerint nincs hozzá érzéke.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Bólint egyet a tanárnő, nem óhajtja befejezni a mondatot. Az ő öccse is az, most pedig enyhén szólva küzd a szocializálódással, de ez mind lényegtelen. Még egyszer elmosolyodik és már mondja is a következő lépéseket. Illetve inkább játssza.
Bár rendszerint belefeledkezik a dalba, most a fele környékén feltűnik a perifériás látókörében, hogy hoppá, Krisz próbálgatja. Innentől kezdve kettejükre is figyel, nemcsak magára. Persze így sokkal nehezebb számára a játék, hiszen míg a fiú az ő ujjait figyeli, Krisztina a srácét. Mégsem hibázik, egyszerűen csak megakad a tekintete azon, hogy tulajdonképpen nulla zenei érzékkel ilyen jól tudja utánozni a mozdulatokat. Persze korántsem tökéletes, főleg a tartás és a tempóbeli lassúság miatt, de ügyes, főleg elsőre. Nem nehéz rájönnie, hogy a másik valószínűleg nem mondott igazat a zenével való kapcsolatáról, de nem áll jogában firtatni mindezt, csak kicsit csalódott, hogy hazudtak neki. A dal végén egyenesen a másik szemébe néz, ajka felfelé ível.
- Nem is rossz, most cseréljünk helyet és tiéd a pálya. Én végig itt leszek és mutatom - azzal feláll és int, hogy üljön át, majd megáll a fiú mögött. Beharapja alsó ajkát most, hogy nem láthatja senki, majd egyszerűen előrehajol és nagyon finoman megfogja Krisz kezét, hogy a megfelelő billentyűkre tegye. Nem kerüli el a figyelmét a kellemes illat, ami hirtelen bekebelezi. Nyakláncán lógó ezüst kulcsa súrolja a fiú vállát folyamatosan, míg ők végtelenül közel kerülnek egymáshoz. Túl közel.
- Nem nehéz, az eleje a legkönnyebb, annál többet nem is érdemes tudni, főleg nem teljesen kezdőknek - észre sem veszi, hogy finoman utalt arra, a fiú mennyire nem most kezdi. Megemeli a kezét és a saját ujjait a fiú ujjai fölött tartva mutatja, hogy milyen sorrendben kell lenyomnia a billentyűket. Mindeközben persze vészesen zakatol a szíve, de nem mer vele foglalkozni. Nem olyan hosszú ez a dal, azután tényleg mennie kell a tanítványához.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Krisztina szerencsére nem teszi szóvá, hogy rájött a hazugságára, Krisznek pedig eszébe sem jut, hogy esetleg lebukott, túlságosan is figyel, szeretné jól eljátszani a dalt. Ez nem is csak a lány miatt vágya, valójában eléggé kötődik a zenéhez, hiszen az segített neki a javítóban, az szerzett neki barátokat, és egykor még úgy is gondolta, hogy egy nap, majd híres sztárok lesznek Danival. Persze a pillanat már elmúlt, és talán soha nem is volt lehetséges, de a zenéhez való kötődése ma is élénken él benne.
Egészen addig még koncentrálni is tud, amíg a tanárnő mögé nem áll, és át nem karolja. Na, jó, valójában csak nagyon közel hajol, de nem sokon múlik, talán csak pár centin, hogy ezt még nem ölelésnek hívják.
A srác pulzusa meglódul, kedve lenne tenyérrel felfelé fordítani a kezét, hogy aztán megszoríthassa a nőét. Mégsem teszi, inkább szolgaian követi a vékony ujjak mozgását, óvatosan lenyomva a billentyűket. Figyel a dallamra, próbálja összeegyeztetni azzal, amit hallott, s nem telik el sok idő, mikor már nem követi a tanárnőt, hanem vele egy időben mozdítja a kezét. A dallam felismerhető, bár tempója nem tökéletes.
Eszébe jut, hogy megjátszhatná magát, direkt ronthatna, de a nő megjegyzése egyértelművé teszi számára, hogy ezt a lapot már késő kijátszani. Jobban is figyelhetett volna, de most már mindegy. Remélhetőleg nem sértette meg őt nagyon a hazugsággal. Valahogy le kell szoknia róla. Vagy kitalálhatna valami könnyen emészthető, az igazsághoz szörnyen közeli múltat magának. A javítót például kénytelen lesz bevallani. Persze csak, ha valaha történik köztük valami.
Bár már ez is sokkal több, mint amit remélt. Érzi, ahogy az aprócska kulcs neki-nekikoccan a vállának. Érzi a nő tincseinek könnyű súlyát a hátán, és az illatot, amiben képes lenne elveszni. Bár hosszabb lenne ez a dal...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Túl közel vannak, ez helytelen. Krisztina mégsem húzódik el, s bár szíve őrületes módon zakatol, végül mintha megtalálná, mintha megtalálhatná a fiú szívének ritmusát, azzal együtt pumpálja a vért ereibe. Olyan közel vannak, hogy érzi Krisz illatát és melegségét, a keze szinte hozzáér a fiúéhoz. Túl közel vannak, ez pedig nagyon helytelen.
Épphogy ezek a gondolatok végigsuhannak a fején véget ér a dal és kopogtatás is hallatszik a másik teremből. Mintha csak megégette volna magát, hirtelen egyenesedik fel, arcát elönti a pír és rögtön rohan is az ajtóhoz. Még szerencse, hogy Krisz nem látja ezt a zavart az arcán, különben tán félreértené... Gyorsan nyitja a zárat és rendbe szedve vonásait kedvesen rámosolyog Annára.
- Sajnálom, hogy megváratlak, végeztél? - a leányzó bólint és bekukucskál Krisztina mellett, aki arrébb áll, hogy jól láthassa a tanítvány, csak zongoráztak. De vajon ez tényleg így volt? Bólint egyet, kivirul az arca és visszamegy a helyére, miközben a nő zavartan egy tincset igazít a füle mögé.
- Hát akkor... Nekem mennem kell - ráveszi magát, hogy Krisz szemébe nézzen és nem kevés önuralomra van szüksége, hogy megtarthassa egészséges színét és ne vörösödjön el. - Ha valamikor esetleg lenne kedved gyakorolni, nyugodtan keress meg - egy biztató görbét villant, miközben kezét nyújtja a másik felé. Előre tudja, hogy áramütés fog bekövetkezni, amint egymáshoz érnek, azonban megerősíti magát abban, hogy az illem szerint így helyes most elbúcsúznia. Ha mindez megtörtént, kikíséri Krisztiánt a teremből. Ahogy csukódik az ajtó, még egyszer megcsillan az ezüst színű kulcs a nő nyakában, pusztán egyetlen pillanatra, ennyi azonban elég ahhoz, hogy véglegesen bevésődjön a fiú emlékezetébe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Annyira közel vannak egymáshoz, de mégsem elég közel. Legalábbis Krisz kibírna még néhány centivel kevesebb helyet maguk között. És még annál is kevesebbet. A nő keze majdnem hozzáér az övéhez. De csak majdnem, mert a kettő között ott van egy leheletnyi távolság. Olyan, mintha érintkeznének, de mégsem. A dalnak pedig vége szakad, szinte egy pillanatban a szomszédból felhangzó kopogtatással. Krisznek még újra kell tanulnia a légcserét, mielőtt újra megszólalhatna, ezért örül is neki, hogy pár pillanatig senki nem figyel rá, és okkal mutathat hátat nekik.
Aztán persze feláll a zongora mellől, összeszedi a papírjait, és az ajtóhoz siet. A nő a szemébe néz, és a srác nem fordítja el a fejét, pupillái kitágulnak, szinte elnyelik zöld íriszét.
- Értem, és úgy lesz. De biztosan összefutunk még - int a beiratkozási papírok felé, jelezve, hogy bár a két intézmény külön működik, de egy épületben, lehetetlen, hogy sikerüljön elkerülniük egymást, főleg, ha erre egyikük sem törekszik.
Megfogja a tanárnő kezét, s bár szívesen tartaná hosszabban ujjai között az ujjait - még akkor is, ha olyan érzés, mintha éppen megcsapná a kettőhúsz, sőt, ezért főleg -, kénytelen elengedni, és búcsút inteni neki. Figyelmét még magára vonja a nő furcsa alakú medálja, aztán már siet is a kijárat felé. Gyanús, hogy vészesen elkésett utolsó munkanapján, de megérte.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Lassan elengedem, simítva húzom le róla kezeimet. Felemelkedek a térdeplésből, miközben figyelem, ahogy ő is felkel a fal mellett ücsörgésből. Nyújtom neki a kezem, hátha belekapaszkodna. Fürkészőn pillantok körbe a elhagyatott épületben, ahogy megemlíti, hogy járt már itt ezelőtt. Ráadásul ezt nem is akárhogy közli. Szavai egyszerűek bár, a kisugárzása közben annál kevésbé az.
- Egyáltalán nem emlékszel? - kérdezem őt az épületről, lefelé pislogva rá magam mellé, ahogy kéz a kézben kifelé vesszük utunkat a szobából, meg magából a házból. Persze, nem akarom a témát forszírozni, hiszen nagyon valószínű, hogy kellemetlen a számára. Szóval ha az érdeklődésem nyomán sem ugrik be neki semmi, akkor hagyom a dolgot. Talán később eszébe jut.
Kiérünk a falak közül a holdfényes éjszakába. Elengedem a kedves kezét, mögé húzódok, könnyedén megemelem a derekánál fogva és egyszerűen a nyakamba ültetem. Előre hajtom meg forgatom egy kicsit a fejem, hogy a hajamat kihúzzam a combjaim alól. Lágyan markolom vékony bokáját.
- Kényelmes? - érdeklődöm meg tőle, felnézve rá kicsit, miközben már indulok is. Nem fogom beverni a fejét, nem kell aggódnia. Akadnak itt alacsonyan lévő ágak, de figyelek rájuk. Segítek neki elhajolni előlük egy kevés oldalra dőléssel, vagy úgy en bloc kikerülöm őket. A több ősznyi, felgyűlt avar szárazon ropog bakancsom talpa alatt, ahogy bevetem magam az erdőbe édes terhemmel. Egy idő után felcsúsztatom kezem a combjára. Ott még jobb fogni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

öltözet

- Á... - kezdte volna Manó, amikor Mat hellyel kínálta. Aztán meggondolta magát. - Na jó.
Leült a sámlira. Ha mégsem neki lesz, legfeljebb elzavarják, de mégis sok lenne végigállni a procedúrát.
Nem gondolta, hogy ilyen mélyre tapint ezzel a kérdéssel. Hogy Mat tetoválása hátterében sokkal több van, mint egy minta és egy felirat. Nem merte megkérdezni, de nagyon érdekelni kezdte, mi történhetett a fontos személlyel, és mi lehetett ez a sötét időszak, ami ráadásul nem is ért végleg véget. Jól megnézte magának Matet. Nem tűnt depressziósnak. De mit ért ő ehhez? Elhessegette a gondolatot, hiszen nem ért hozzá, és nincs joga elemezgetni levelezőtársát.
Mielőtt bármit reagálnia kellett volna erre - mivel hümmögésen vagy bólogatáson kívül mást nem tudott volna, kérdéseket pedig nem tartotta illendőnek feltenni -, szerencsére megjelent a "varrómester".
Mat szörnyen lelkes lett az újrarajzolt minta láttán. Manó elgondolkodott, vajon milyen érzés lenne számára a tetoválás küszöbén állni. Mit rakatna magára? Nem tudta.
A fiú őt is megkérdezte a mintával kapcsolatban. A szőke még mindig túl soknak és feltűnőnek tartotta, de maga a kép tényleg jó volt, és ha a gazdája örömét lelte benne, hát miért ne? Ha mindentől függetlenül nézi, tényleg menő látvány volt. Így őszintén tudta felelni:
- Igen, király lesz! - mosolyodott el újra.
A másik kép is ott volt a srác keze ügyében, Manó arra is ránézett, hátha felfedez különbségeket. Csak most, ahogy tüzetesebben megnézte, vett észre egyéb részleteket az eredeti ábrából.
- Ezek a betűk mit jelentenek? - mutatott a kézfejen lévő két-két betű felé. - És a kínai jelek ott fent?
Aztán mikor észre vette magát, mocorogni kezdett a széken. Nincs útban? Nem zavar? A tetoválómesterre nézett, mit szeretne, és hogyan ne akadályozza ebben Manó.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

- Mármint, hogy miért jöttem ide? - kérdez vissza szórakozottan. Csak szeretne túl lenni ezen a témán, mint mindig. Csak szeretné még a gondolatot is jó mélyen eltemetni, hogy olyasmit tett, amivel bántotta Adamet, a kapcsolatukat, és hogy egyszerűen megint hagyta kicsúszni a kezéből a dolgokat. - Tényleg nem. De hagyjuk. Néha van ilyen...Elég rossz anélkül is, hogy rákérdeznél. - válasz végül egy vállrándítás kíséretében, a lehető legjobban elhatárolva magától mindattól, amiről szó van.
Adam kissé meglepi, ahogy az épület elég érve, egyszerűen csak felkapja és a nyakába ülteti. Kíra segít Adamnek kiszabadítani a tincseit, majd kezeit lazán a férfi fejére teszi, hogy mégiscsak legyen valami kapaszkodója.
- Igen, mehetünk - néz le Adamre. Valóban egészen stabilan ül. Bár Adam  megteszi helyette, hogy figyel az alacsonyabb ágakra, azért Kíra jórészt csak felfelé tekintget, a lassan kopaszodó ágakra, s a mögülük előbukkanó csillagos égre. Kinyúl, megpróbál elérni egy ágat, ami jóval a feje felett van, de az ujjai csak a levegőt szelik át. Egészen addig próbálkozik, míg végül egy olyan ág alatt haladnak el, amibe sikerül belekapaszkodnia, ezzel visszahúzva Adamet, aki közben már Kíra combjaira helyezte át a fogást.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Könnyedén felülemelkedem az épület témáján, hiszen meglehetősen egyértelmű, hogy most erről nem akar beszélni. Legyen. Bár meg kell valljam, felmerült már bennem, vajon jó-e ez így. Jó-e, ha mindig mindent így ráhagyok, hogy legyen, ahogy ő akarja. Persze, ez így nem teljesen igaz, egyáltalán nem mindig van ez, de tény, túl gyakran merül fel bennem, hogy nem kéne őt így szabadjára engednem. Igen, dühös lenne. Igen, kiakadna. Igen, talán meg is utálna érte, ha korlátozni akarnám. De ha egyszer valaki fontos, megkockáztatjuk, hogy haragudjon ránk olyasmiért, ami az ő érdeke. Amit érte teszünk. Általában nem átallok így cselekedni. Kíra esetében viszont valahogy... nem feltétlen merem ezt meglépni. Hiszen tényleg fogalmam sincs, mit szól hozzá. Hogy megértené-e majd valaha, hogy miatta tettem, amit tettem. És ha megértené, hajlandó volna-e megbékélni. Egyszerűen tartok ezektől a válaszoktól. Pedig érzem, hogy eljön az idő, amikor mégis csak lépni fogok. De szeretném még odázni. Csak hát meddig lehet ezt?
Megállok. Muszáj megállnom, mert a kedvesnek sikerült belekapaszkodnia valamibe, és ha mennék tovább, vagy lezúgna rólam, vagy mindketten hátraesnénk. Oké, egyik se történne meg, hiszen nem engedném lehullani őt rólam, én meg nem esek olyan könnyen hátra. Szóval szerintem az ág törne le elsőnek. Minden esetre tényleg jobb, ha megállok. Meg visszább is lépek kicsit. Felnézek a lányra, mit ügyködik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Felmerül bennem, hogy emeljek kicsit a lányon a sikerélményért, dehát úgyis hamar rájönne, hogy az én segítségemmel tudott feljebb férkőzni. Szóval lemondok erről. Hagyom még próbálkozni egy jó ideig és hallgatom az ezzel kapcsolatos ecsetelgetését. Nem sokat tudok hozzászólni ehhez a seprűlovaglás témához, bár mint az ismeretes, ha tudnék se ereszteném bő lére a mondandómat. Másfajta testmozgásokban inkább jártas vagyok. Viszont azt meg nem kell magyarázzam neki.
Elkóborlunk még egy ideig ezen a kísérteties, mégis különösen megnyugtató vidéken, mígnem a kedves elüli magát az én kemény vállaimon és lekéredzkedik odaföntről. Kéz a kézben bandukolunk tovább a kora hajnali, szürke erdőben, aztán pedig hagyom, hogy elhoppanáljon minket haza, a házamba.
Mozgalmas este volt ez a mai is a diák megmentésével, az átkok bekapásával és mindennel. Nem mondom, szeretem az izgalmakat, az érdekességeket, azonban ha lehet, inkább másfajtára szomjazom. Hazudnék persze, ha azt állítanám, soha többé nem akarnék veszélyes helyzetekbe keveredni. De az ilyen és ehhez hasonló éjjeleket azért a jövőben talán hanyagolnám. Még ha ilyen bizarrul romantikusan végződnek is. Bár...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

- Többnyire a pénzüket kedvelem. - Adja meg az egyszerű választ, miközben felemeli a poharát és a fiatalember felé biccentve újra megkóstolja a whiskyt. Talán a tiédet is.
Pálcáját elérhető közelségben a mellényén lévő vékony tartóba helyezi, pálcás kezét pedig lustán a combján pihenteti. A kocsma hangulata ekkor ténylegesen visszazökken az incidens előtti állapotba, már nem szegeződnek rájuk kíváncsi, éhes pillantások - amint a fegyver eltűnt és legurultak az első kortyok, ismét érdektelenné váltak a közéletben.
- Meglepő lett volna, hogy a munkaadód felháborodik, miután rátámadtál. - Nyilván nem szívességből tette, amit tett és bujkáló, rosszindulatú mosolya se a barátkozás egyértelmű jele, mindinkább a nemrég távozott férfiak lenézése, mindenesetre a hangjában felcsendülő szarkazmus megnyugtatóan hangzik. Úgy, mintha a fiút, aki kiborította az italát, még mindig többre becsülné annál, aki ráesett az asztalára. Nos, ez is valami...
Nem tartozik rá, ezért nem is tér ki arra, mennyire ostoba dolognak tartja, hogy néhány unatkozó pénzszóró mágus efféle helyeken próbálja megtárgyalni az ügye részleteit - olyan, mintha Anna aranyvérű bálokban jelenne meg valami koszos utazóköpenyben, hogy elvégezze az egyik munkáját. Feltűnő és nem odaillő, nem elegáns. De így természetesen azt se közli a fiúval, mennyire gyümölcsöző lehet ilyen idiótákkal dolgozni és hogy egyáltalán miért tudja ő, ki volt kinek az alkalmazottja és ki-kinek az eszköze az imént. Egyébként se abból indul ki, hogy a szemben ülőnek szüksége lenne szakmai tanácsokra.
- Bagolykő? - Szebben ez úgy hangzana, hogy "A Bagolykőbe jártál, igaz? Nem olyan régen végezhettél, vagy talán még ott tanulsz?" de a fennmaradó plusz időt inkább a poharában lévő italra fordítja ahelyett, hogy beszélne. Ez se egy bonyolult gondolatmenet eredménye; a fiú jól beszél magyarul és fiatal, kevés francia mágusiskolából érkezett tölti azzal a szabadidejét, hogy magyarul tanuljon csak azért, hogy ezt később kocsmákban kamatoztathassa.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Ez már csak kötetlen beszélgetés - természetesen elvileg a korábbi is az volt, ha úgy vesszük, de mgis csak tanulmányi ügyekről volt szó. Most már emiatt külön nem kell ügyelnie arra, hogy mit mond, kicsit jobban fel is enged. Végezve az étellel, hátradől a székben és egyik lábát átveti a másikon, lábfejét a térdét megtámasztva.
- Amikor épp nem a kötelező jogszabályokat vagy tankönyveket olvasom, akkor szeretek visszanyúlni régi klasszikusokhoz is. Varázsló és mugli irodalomhoz ugyanúgy, ebben, ha úgy vesszük, nem igazán különbözik a kettő.
A történetek mondanivalója, végtére is mindig örök érvényű, sosem változik, attól függetlenül, hogy jelen van-e benne az általuk jól ismert mágia vagy sem. Az apja arra tanította, hogy kerülje a szűklátókörűséget, mert nincs annál rosszabb ítész, mint az, akinek szegényes az eszköztára. Igyekszik hát minél szélesebb körben tájékozódni, amennyire erejéből telik, de mindent ő sem tudhat, és mindenhez ő sem érthet. Nagy sajnálatára.
- Nem is baj, ha nem hagynád abba, akkor nem érdemes kockáztatni. Sokan elrontják ott, hogy hiába szeretnek valamit csinálni, inkább a bejáratlan, nagyra törő terveket választják.
Sajnos a maga húsz évnyi élettapasztalatával inkább csak olyanról tud nyilatkozni, amit a saját szemével látott, de mások esetében. Neki még megvan az a lépéselőnye, hogy még csak most kell majd kitaposnia a saját ösvényét. Ethan nehézségei abban rejlenek inkább, hogy ne engedjen a csábításnak és kényelmesedjen bele az édesapja által kitaposottba. Könnyebb megoldás lenne, ugyanakkor soha sem tudna igazi szakmai hírnevet harácsolni magának.
- Is? Miért mit tanítottál korábban?
Ugyebár ő még bőven nem volt itt, csak nemrég érkezett az iskolába, és ezzel a tanévvel fogja egyáltalán megkezdeni a tanulmányait, szóval Attila már Bűbájtan tanári titulussal van beazonosítva a saját, belső kis rendszerében. Arra, hogy jól tud-e hoppanálni, egy félmosollyal biccent.
- Köszönöm, igyekszem majd, hogy ne menjen kárba a lehetőség. Ha minden jól megy, akkor két-három év gyakorlat után én is a saját lábamra állhatok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Az idő kellemes, se nem túl hideg és se nem túl meleg, egyszóval majdnem tökéletes az egyik kedvenc filmem újranézéséhez. Hogy miért csak majdnem tökéletes az idő? Hát ez egyszerű: egész éjszaka esett az eső és mindenhol tócsák állnak, ettől függetlenül a hőmérséklet is jó helyen van ahhoz, hogy ezt kellemesnek lehessen mondani. Már csak a célszemélynek kell megérkeznie és teljes lesz a szett. Amíg viszont ez nem igen akart megtörténni, a szobámban ücsörögtem és hol a falra pillantottam az egyik Kapitányt ábrázoló poszterre, hol az előttem fekvő laptopra meredtem, majd gyakorlottként kerestem ki a letöltött filmek mappámból a megfelelőt. Még bele is néztem picit, természetesen a legjobb részbe: ahol Bucky is szerepel. Amint visszapörgettem az elejére és eltüntettem a pirítósom maradékát már csengettek is. A tányért felkapva siettem le a lépcsőn és a konyhába bedobva -nem szó szerint- a tálat már mentem is ajtót nyitni.
- Anyaaa...! - kiáltottam még vissza, miközben a kitárt ajtó előtt ösztönösen húztam össze a kardigánom, hogy azért ne fagyjak meg, míg Zétény méltóztatik befáradni. - Na, helló. Remélem villamossal jöttél a sok mugli között és nagyon jól érezted magad.
Nem tudtam megállni, hogy ne piszkáljam egy kicsit, az ajtót pedig rögtön csaptam is be, miután tényleg befáradt, aztán eltávolodva attól a lépcső egyik alsó fokára léptem. Anya pedig azon nyomban jött is elő a konyhából, bemutatkozott, megdicsérte a rellonos haját(?), majd miután megkérdezte mit kérünk, biccentve visszatért a konyhába. Még szerencse, hogy apámnak valami roppant fontos ügy miatt a parancsnokságra kellett mennie és nem veregethette meg Zétény vállát istenesen. De kár. Meg sem várva, hogy édesanyám alakja teljesen eltűnjön a konyhaajtó mögött ragadtam meg Zétény kezét és húzni kezdtem felfelé.
- Egy szót se szólj, majd fent - sziszegtem még hátra, mert természetesen én sem vagyok hülye és tudtam, hogy emlékszik a faluban történtekre, viszont nem akartam anyu és Vivien (a nővérem is valahol a konyhában lehetett) előtt vitázni a fiúval, így miután sikeresen feljutottunk az emeletre beterelgettem a szobámba és az ajtót halkan becsukva nekidőltem a fának.
- Csüccs - mutattam a fehér, puha, bolyhos takarómmal leterített ágyamra és én magam is helyet foglaltam a laptop előtt. Amiről kérdőn tekintettem Zétényre, nem voltam ugyanis biztos benne, hogy ismeri a gépet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

 - Néha tökéletes ellentétben van az, amit mondasz, azzal, ahogy viselkedsz - állapítom meg a könnyed kis csók után, türelmesen megvárva, hogy tudjon rám figyelni. Elég az arcát néznem, elég sok rezdülését ismerem már és még ha nem is fedi a valóságot, én hitekbe ringatom magam mellette mindig. Most éppen abba, hogy tudok olvasni a gesztusaiból, el tudom képzelni, mi jár a fejében, mindenféle legillimencia nélkül is. Saját magam nyugtatására tökéletes technika.
Ahogy azonban hallgatom a szavait, összetörnek a reményeim arról, hogy felnőtt nők vagyunk, el tudunk vonatkoztatni mások véleményétől és úgy élni, ahogy szeretnénk. Attól a hittől, hogy bárki befolyásolhatja a dolgokat közöttünk, mert csak ránk tartoznak. Kissé összevonom szemöldökeimet ahogy nézek rá, megrebbennek a szempilláim. Kivételesen csak csendben hallgatom amit mond, nyelek egyet. Érzem, hogy egy ütemmel gyorsabban ver a szívem. Nem akar kiugrani a mellkasomból, de mégsem értem igazán.
Én még mindig ugyanúgy gondolkodok, ahogy eddig tettem. De ez Tildának fontos. Számít. Szeretné. Én pedig ettől az aprócska gondolattól ideges leszek. És nem értem, hogyan és miért, mert ez neki fontos, és ebből nem kéne következnie, hogy nekem is. Mégis így van.
A gondolataimból az zökkentett ki, ahogy közelebb húzódik hozzám, gondolkodás nélkül simítottam oldalához egyik kezem. Mint valami egyedi, szerelmes pavlovi reflex, aztán ahogy elváltak ajkaink, újra rápillantottam, nem tudtam mást nézni, csak az arcát, ahogy azt mondja, bármi is legyen, szeret. Igen. Szeretni egymást bármi áron, hihetetlenül szép és romantikus gondolat. De nem mindig elég, önmagában nem.
A keze szorítását érezve megyek az ajtóhoz, a gondolataim okozta keserű íz terjeng a számban. Amikor kinyílik az ajtó és megpillantom az édesanyját, egy kissé ideges mosollyal pillantok rá, elengedem Tildát, hagyom, hogy megölelje és ahogy egy pillantást vetek rájuk, a mosolyom őszintévé válik. Elfogadom a felém nyújtott finom kezet és megrázom.
- Jó estét Rella, Lorelai Riviera vagyok - mutatkozok be a szokásos módon. Valamiért azon jár az eszem, hogy utálom a középső nevem és soha, senkinek nem szoktam elmondani, úgy teszek, mintha nem is létezne. Talán ezzel tüntetem el az idegesség maradékát, ahogy beljebb invitálnak minket, követem Tildát, figyelem a kedves kis lakást. Bár a miénk is ilyen otthonos volna, szinte melegség árad a lakásból, olyan hely, ahol bárki szívesen felnőne.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Nem is értem magam, de tényleg, hogy mugli városba beteszem az én isteni lábam. Persze ez nekik megtiszteltetés, mégsem hajlongnak, mert nem ismernek. Talán jobb is így, akkor biztosan nem jutnék el Izabellákéhoz. Miért is megyek én oda egyáltalán? Rábeszélt, hogy nézzek meg vele egy szuperhősös filmet, de kikötöttem, hogy csak olyan helyen, ahol nincsenek muglik. Erre mit csinált ez a lány? Meghívott magukhoz, ami a múltkori szájra puszi után már majdnem gyanús. Állítólag otthon van vele az anyukája, meg a tesója is, képzelem, hogy mi jutott elsőre eszükbe erről. Izabellához átjön egy fiú filmet nézni. Persze, csak tiszta barátságból. A legnevetségesebb magyarázat, és én sem hinném el a helyükben. Az más kérdés, hogy ha már mesélt rólam, akkor tudhatják, hogy el vagyok jegyezve, tehát elvileg Izával tényleg csak barátok lehetünk, és talán engem érdekel egy film. Na persze, rohadtul, de inkább hagytam magam rábeszélni. Lehet, hogy régebben csak félrelököm őt és elviharzok, de mondhatjuk, hogy valóban barátok lettünk, ami inkább nekem meglepetés. Ahhoz képest, hogy mennyire mások vagyunk, semmi értelme, hogy barátok lettünk. Úgy értem, hogy jó dolog, persze, mert lehet ugratni a másikat, meg tudom, hogy mire számíthatok tőle, meg imádom, amikor kiakad, meg r*h*dt jó csaj, de a mentalitásuk és a gondolkodásmódunk nagyon messze áll a másikétól. Mégis, így alakult, pedig az első találkozás után ki gondolta volna? Na, mindegy, mert közben megérkezem a házuk elé. A nyálkás időre a legújabb divatú ballonkabátban érkezem, alatta egy kockás ing, és egy kényelmes sötét farmer, természetesen az egyik legszebb fekete cipőm. Ha már idejövök, illik jól kinéznem. Álldogálok még egy kicsit, mert nem tudom, hogy mennyire jó ötlet ez az egész, de végül nem akarom, hogy csalódjon Iza, meg azt sem, hogy ezt verje a fejemhez életem végéig, hogy nem mertem idejönni, vagy valami hasonlót. Becsengetek, és az esernyőmre támaszkodva várom, hogy jöjjön valaki. Nem igazán lehet komornyik, egy pár másodperccel többet váratnak, mint ahogy illene, de nyílik az ajtó és Iza jelenik meg benne mosolyogva, én is küldök neki vissza egy rövidet.
- Hellóka! Nálunk a mosónő mos, nem a villa, szóval nem, nem jöttem semmi szörnyű mugli járművel. Kifizettem egy közeli család hopphálózatának a díját, még marasztalni is akartak, de mondtam, hogy nem várathatom meg a legjobb csajt a suliban – mire befejeztem és beléptem a házba, már meg is érkezett az édesanyja, aki nem meglepően szintén nagyon csinos volt. Kölcsönösen bemutatkoztunk, tőlem kapott egy kedves kézcsókot Ninell, aki kimentette a házurát és megdicsérte a hajamat. Elmondtam neki, hogy szívesen megadnám a fodrászom számát, de úgy látom, hogy erre semmi szükség. Még viccelődve hozzátettem azt is, hogy: „Van az a mugli mondás, hogy nézd meg az anyját… sajnos tovább nem jut eszembe, elnézést.” Egy kis zavart nevetgélés, és már „olyan kis mindentudó” mosollyal ott is hagyott minket.
Iza azonnal húzni kezdett felfelé, de megállítottam, mert le kellett vetkőznöm. Cipő és kabát le, az esernyőm pedig a kabát alatti tartóra helyeztem, majd hagytam magam felrángatni. Tényleg olyan érzésem volt, mintha a fiúja lennék és még azt is el tudtam képzelni, hogy a tesója – aki sajnos nem mutatta meg magát – valahol leskelődik. Végül felértünk, ahol Iza becsukta az ajtót, engem pedig egy ilyen téglatest alakú doboz elé ültetett. Gőzöm sincs, hogy mi az, de hát ő tudja, lehet, hogy ezzel kell vezérelni az ördögi mugli szerkezetet. Közben végignéztem a szobán, aprólékosan, míg végül rajta állapodott meg a szemem. Nos, igen, ez tényleg nem egy randi, de rajtunk(?) kívül ezt senki sem hinné el.
- Egészen otthonos, illik hozzád. Nem látok itt valami izét, ahol nézzük a filmet. Nagyon csinos anyukád van… - húzogatom meg a szemöldököm, majd hátradőlök.
- Mit kell csinálnom? Csak várjak, hogy lesz valami? Még egy puszit sem adtál – fintorodok el egy kissé, mert Iza biztos nem akarta az anyukája előtt ilyen istenkáromkodást, vagy mit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

És ahogy a csengő hangja elhalt odabent, nagy levegőt vettem, és lassan, egyenletesen engedtem ki, miközben Anya ajtót nyitott. Szoknyámat igazgatva álltam ott egy röpke pillanatig, majd megölelt, és mintha csak ez lett volna az utolsó dolog, amire szükségem lett volna, hálásan mosolyogva viszonoztam köszöntését.
Sokat beszéltünk, de csak bagolyban főleg, ő is most először találkozott Lorival, ezért aztán néhány pillanatig tartottam tőle, hogy talán neki sem lesz olyan egyszerű megemésztenie a dolgot, de boldogan láttam, hogy ennek nyomát nem láttam. Kicsit persze tartózkodó, de kedves volt azonnal Lorival, és a formalitás után máris sokkal jobban éreztem magam. Ahogy beljebb sétáltunk Lorival, Anya finoman meg is érintette a vállam, és egyfelől a megkönnyebbülés egy kisebb sziklája esett le a szívemről, másrészt pedig egy nagyobbacska gombóc kúszott fel a torkomon. Nem tudom, Anya mit remélt a mozdulattól, de bennem egyszerre keltett megnyugvást, és aggodalmat. Utóbbit azért, mert mintha ezzel az apró gesztussal akart volna az est további részére felkészíteni.
- Te jó ég, ez még mindig megvan? - kérdeztem, a nappali felé haladva, a lépcsővel szemben álló, rettenetesen régi, de tökéletes állapotban lévő hatalmas ruhásszekrényen végigsimítva kezemmel.
Loriék felé fordultam, és nem is tudom, miért, de megrohantak az emlékek, és ahelyett, hogy elfojtottam volna őket, engedtem, hogy magukkal ragadjanak, eltereljék gondolataim a jelenről.
- Folyton elbújtam benne, és az ágyneműkön fekve olvastam, miközben égre-földre kerestetek - mondtam aprót sóhajtva. Még most is könnyedén elfértem volna benne, akár kinyújtott lábakkal is.
De persze nem tudtam magam becsapni, hiába próbáltam. Tudtam jól, hogy a mai este nem a múltról fog szólni, hanem a jelenről és a jövőről, és minél előbb elfogadom ezt, annál jobb.
Kissé esetlenül, félve nyúltam újból párom keze után, mintha attól tartanék, hogy megráz, vagy valami szörnyű balsors ér, ha megérintem. De a kezét fogva akartam Apa elé állni. Másként egyszerűen nem lehetett. Nem húzhattam be fülem-farkam, és hagyhattam, hogy egy pillanatra is azt higgye, én magam is azt gondolom, hogy helytelen dolog egy nővel lennem.
- Apa? - kérdeztem anyámra pillantva, noha sejtettem, hogy hol lehet a család feje. Ahol az elmúlt évtizedekben is rendszerint találtam, ha épp nem dolgozott.
Lori felé fordultam, és bár annyira merész nem voltam, hogy újból megcsókoljam (a szüleim előtt vélhetően soha nem leszek annyira merész), őszinte mosolyt azért adagolni tudtam a finom kézszorongatás mellé.