Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

Nem talált annyi igazán jó búvóhelyet a kastélyban, mint szeretett volna, mert valahogy mindig más is bujkál valahol, általában többedmagával és csókolóznak az eldugott helyeken. Vagyis egyszer talált eddig csókolózós párt rejtekhely helyett, de biztosan többen vannak meg osztódnak. Ez a hely nem lett volna olyan borzasztó, mert a sok pókháló miatt nem sokan járnak erre, normális esetben az ő kedvét is szegte volna, ha nem éppen SOS keresett volna egy helyet, ahol kiborulhat. A hely sötétsége egyben áldás és átok, mert valószínűleg nem akarja látni azt a sok pókot, hálót, koszt és ki tudja még mit, amit a hely rejt, viszont a félhomályban való tapogatózás okozott némi bonyodalmat. Hogy ez probléma-e? Mindenképpen, hiszen kárt okozott, fogalma nincs, hogy mit sikerült levernie. Ráadásul most itt gőzölög-párolog-reagál-megnyitja a tér-idő kontinuumot ez a két lötty egymással. Senki nem tudhatja. Azért pozitív hatása is van ennek a kis szerencsétlen balesetnek, hiszen látogatásának eredeti célja mára okafogyottá vált, hála annak, hogy a padlóról párolgó elegy rendkívül jó stresszoldó hatással rendelkezik. Nem szórakozna ő holmi stresszlabdával meg négy másodperces légzéstechnikával, ha ilyenje lenne bezárva valamilyen zsákba és elég lenne beleszippantania… Milyen édes illat ez…
Ja, hogy sírás? Tényleg, ez volt az eredeti célja. Egy pillanatra abbahagyja a kuncogást, ez most komoly téma, bár most semmi nem tűnik komolynak többé. – Óóó… azok az idióták. Hangosak meg csikiznek meg minden… - Legyint, mintha néhány perccel ezelőtt nem azt érezte volna, hogy ez az egyik legborzasztóbb, legelviselhetetlenebb és legfelháborítóbb dolog, ami vele történt mostanában. Csiklandozni akarnak? Hadd szóljon, ő is mindjárt rámarkol a bordájukra, nevessenek csak.  
A fehér alapon szétterülő pupilláját forgatja a srác dorgálására. Persze-persze, nem mondunk ilyeneket. Pont úgy beszél, mint az apukája, csak valamiért viccesebben hangzik. – De mondunk, most mondtad megint… - Feleli nevetve, ahogy újra meghallja a szót. Vicces ez az ismeretlen fiú, ha így folytatja még a szemébe is nézne, pedig eddig valamiféle szorongás fogta el már a gondolatától is. Egyedül Pannának képes a szemébe nézni, ő megérti. Ő csodás. Bárcsak ő is megtapasztalná ezt itt.
Egy hirtelen ötlettől vezérelve ő maga is lehuppan a fiatal férfi mellé, ügyelve arra, hogy a talárja ne legyen lötyis, meg persze igyekszik meg sem vágni magát a szilánkokkal. Hát itt vannak, ő, az ismeretlen meg az a furcsa kecske. – Beeee… vagy mi vagy te… mekmek! – Ímhol láthatjuk a teremtés csúcsának egyik példányát, ahogy próbál kapcsolatot létesíteni a szellemvilágból felszállt kecskével. Az állat párat dobbant a patájával, majd szögletes pupilláiból még több fényt áraszt. – Most valami rosszat mondtam? – Fordul grimaszolva a fiúhoz. Nem gondolja, hogy megbántotta volna a jószágot, de az igazat megvallva nincs kecskéből túlzottan nagy nyelvismerete. Lehet az nem tetszett neki, hogy összekeverte egy báránnyal? – Jött ez magától. Tört az üveg, ő meg husssss, pááááooo! – Csacsogja kezével imitálva az állat világra jövetelét. Csak megjelent, mint szürke szamár a felszálló ködből.
Rendkívül elgondolkodtató Belián kérdése. Emlékszik a Lilivel való diskurzusáról, ami a valóság létezését taglalta, meg hogy minden valós-e, amit látunk. – Hmm… - Kezdi meg kifejezetten élesen hümmögve mondandóját. Még a képzeletbeli kecskeszakállát is megpödri az álla alatt, hátha imponálni tud újdonsült társának, de az továbbra is pókerarcot vág. Lehet az övét kéne megpödörnie? – Szerintem igen. De ha hiszel bennem, akkor egészen biztosan valós leszek. Én úgy emlékszem itt voltam… tudod… mielőtt leestek… a… f..öldre. – Magyarázza ujjaival esőt imitálva. Most az egyszer nem mondta ki, csak mert ő is úgy akarta. Még a kecske beköpné a szüleinél, aztán szépen lesznek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Az egészre megint előveszi az „ez hülye” nézését, és szusszan. Oké, ehhez neki már nincs türelme, se kedve, eleve nem is volt hozzá, de Nairobi mestere annak, hogy akkor és úgy találja meg, amikor nem kellene. Talán tökélyre fejlesztette, bár az sem utolsó szempont, hogy ő se szokta megkönnyebbíteni a dolgokat, sőt. Nagyon nem, ha épp harsány és elemében van, ott vág oda és alá, ahol nem szégyell. De ez már csak ilyen, két dudás egy csárdában effektus, nincs ezen mit nézni. Aida más volt, vele máshogy lelte meg a közös hangos, de tény, ő nem Aida és nem is lesz az sosem, azonban nem azért nem bírja, vagy épp érdekes tűri meg, mert ő van itt most. Annyira nem érzelgős, sőt lelketlen inkább, mintsem ilyen ok miatt legyen olyan, amilyen.
- Mert az vagy és nőj fel végre, mert ez a gyerekes piszkálódás taknyosoknak való – mondja ő, aki ugyan úgy beleáll, de mindegy, mert ő most a sértett fél és ilyenkor mindig a másik a hibás. Mivel a hiúság kurva dolog és visszaüt, így mutatkozik, ezt leginkább azok látják, akik ismerik. Mivel sokáig, sokat fürdött benne, ez már megragadt, de a világ nem fekete és fehér, nem szent senki sem, így aztán felesleges a miérteket keresni. Felhorkant inkább arra, hogy mi a különbség és mi nem. Sablonszöveg helye jöhetne, azonban csak figyeli, de nem mondja tovább. Ám legyen.
- Gonosz apuka és a szegény kislány. Mindjárt megsajnállak a szar gyerekkorért  - mert annak, akinek végig aranykanál volt a szájában, valóban nehéz megérteni egy olyat, ahol rossz történt, szegénység, nyomor, akármi negatív. Nem volt abban része, hogy megverik, hogy nagyon fenyítik, megcsinálta a dolgát, amit elvártak tőle, aztán azt tett, amit akart. Meg is lett az eredménye, ahogy a másik múltjának is, szóval ha az út ide vezet, kurvára mindegy, hogy ki honnan jött és miből. Sosem érdekli és érdekelte, empátia pedig nem alakult ki benne. Sok mindenben sekélyes és felszínes, szegényes, van bőven olyan jellemhibája amit elismer és még több, amit nem, mert fel se fogja igazán.
- Kelleni fog az még, szóval igen, jó lesz a helyén – mert ha még él és lélegzik, akkor kelleni fog, nem valami hiú ábránd, ha egyelőre parkolópályán is van vagy nincs ott, de éppen csak várnak a dolgokkal, már az is azt mutatja, nem temették el teljesen. Nem rántotta ki mindenki alól a talajt és talán pont az bosszantja, hogy a nő teheti, lehet hasznos, ő pedig egyelőre még nem, még húzza meg magát és kussoljon. Igen, talán a legnagyobb gond ez, valamiféle irigység. De ki nem fogja mondani.
Inkább kiengedi másképp, egy kicsit csak, mert ha valóban elengedi magát, akkor nem lenne esélye, erre utal is, hogy azért a felállás nem egyenlő. Nyúlánk alkat, nem egy kolosszus, de szorult bele erő, tudás, amellyel tudna törni és rombolni, egy testet is főleg, egy hiba pedig elég volt egy jó időre, mindörökre ahhoz, hogy ne engedje ki a vörös felleget, azt, aki valójában, még ha úgymond itthon is van. Nem lehet. Pedig arra vár, hogy kapjon olyan utat, olyan helyzetet, hogy végre kinyújtózhasson.
- Ó, rendben, hidd azt, felőlem – legyinti el a másikat, hát most amennyit bizonygatja, felőle aztán. Jobb ez a felfogás, ebbe erőszakolja magát, mintsem abba, hogy megint elkapja a torkát. - A fogaidat még kiüthetem, ha nem fejezed be. Szállj le, neked ahhoz semmi közöd, még mindig. Megtörtént, mégse dőlt össze a kártyavár én meg kapom amit kapok. Ennyi. Majd járhatsz örömtáncot, ha esetleg még jár nekem egy kiadós nyúzás, de addig akadj le rólam. Ha annyira kurvára fontosnak képzeled magad, akkor csináld a dolgod – förmed rá, mert már végképp türelmetlen, hogy ezért nyúzza. Nyúzza másért, akár azért, mert nem tetszik neki a képe, de hogy folyamatosan emlékezteti... Aztán lehet ez a dolga, az élő retkes lelkiismeret, ami romlott. Kiköp mindjárt oldalra, olyan undormányos gondolat.
- Lehet. Rakott már helyre nem egyszer. Tudod, mindenki volt fiatal, vad, csiszolni mindig kell. Ez ilyen, fel nem tudod fogni, mert neked elég ha visítok és már szenvedsz – von vállat, lehet kedve támad megint előszedni a jó öreg muzsikát. Beint ahogy távozik, majd végül mégis követi, na de nem oda, ahol öltözik, hanem amint nekiáll kaját alkotni. A konyhába masírozik a poharával és röhög egy sort.
- Ez a nagy munka? A kaja? A ház cselédje lettél tán? Akkor szendvicset, tányérra, kösz – int neki, nem mintha remélné, hogy megkapja, a pohár koccan a pulton. - De ha már annyira helyettem akarsz bármit is, nem ártana tudni is, mit nem? - mondjuk az a keserű, hogy ideérkezve csendre lettek intve és nagy dolgot még nem tettek. Kár érte. Már érik, nagyon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Hagyja, hogy a fejében lévő adattárban bármit is megtaláljon, a kavargó káoszban talán még így is a Mester lesz az, aki jobban utat talál, mint saját maga, aki most nemigen tudna rendet tenni odafent. Akadt már hasonlóra példa, de ott inkább saját magát engedte el, pörgette túl és volt szükséges a finomhangolásra, mert egy percig sem kell azt hinni, hogy ő azon kívül, ami és aki, egészséges elméjével megúszná azt, hogy valami sötét helyre dugják. Az évek csak rontottak és számára javítottak a helyzeten, ennek hozadéka pedig az, hogy most szétcsúszott, szinte látványosan tört úgy meg, mint az a gát, ami mögött ő olyan jól elrejti azt, amit földi ember jobb ha nem lát sosem.
- Le – készségesen vallja be neki, hogy valóban figyelmetlen volt, hogy az a férfi talán túl jó játékos és annyira kényelembe képzelte magát, hogy úgy hitte, nincs ebben az országban olyasmi veszély, amely miatt mindig készen kell állnia. Felkészült volt és alattomos, hogy csak megkapirgálta és megkapta, amit akart. Akit akart. De ennek nem kellett volna így lennie, sosem, soha és talán nem is lesz, mert most billeg a mérleg nyelve. A szőnyegre mered, majd saját vérére, a seb ismét szivárog, és arról még nem is beszélt, hogy a csapda része volt, az egy másik fejezet. Ha lesz még fejezet. Őszintén, nem csodálkozna, ha a padlóra kerülne, de nem kelne fel többé. A tartás most sehol, mert már az ajtó előtt tudta, ahogy elkergette az idilli este pillanatát, ahogy megjelent.
Tekintetét emeli fel rájuk, követi ahogy a férfi mozdul, vagy épp az ifrit semmit sem. Feszült pillanatok, ő pedig addig rendezi magát, legalább annyira, hogy ne egy krumpli értelmi szintjén legyen – egyelőre – és legalább mondatokat tudjon alkotni. Hátha. Nem magát akarja menteni, hanem azt, amit le tudna rombolni ezzel.
Talán órákig ül teljes csendben, eljut a tudatáig a csalódás, hiszen aranyifjúként vonult be, ha lehet így nevezni, olyannak, akit gyúrni lehet a használhatóra és most elcsúszott azon, amit maga épített és amiben hitt. Hogy persze, csak tökéletesség, csak jó megoldás lehet. Valóban, ő nem akart rosszat, csak a világ nem az övé és nem minden alakul úgy, ahogy ő azt akarja. Mert mindig beigazolódik, vannak nagyobb halak, mint ő, aki annak hiszi magát. Gerincén fut végig a libabőr és lehunyja a szemeit, de kényelmetlen, mert szédeleg, elég csak a vérveszteségre gondolni, csak aztán az állapotára. Végül Yezebel hangja csendül fel, tőle sem vár puha ölelést, megértést, senkitől sem, de beszéljen, az tartja a felszínen.
- Fontos. Van egy rakás egysége mindenhol – csak kiegészíti, hogy melyik út járható. - De sok embere volt ott, belőlük is ki kell. Azt tudja én ki vagyok, tovább nem jutott – hangjában nincs erő, csak mint valami gép, sorolja a tényeket. Nem, nem azért, hogy ettől lesz megváltása, csak mondja. Ha már képes beszélni. - De odaköt egy szerződés. Miért ne – ha már lehet tetézni a szart, amelyre nem is nagyon emlékszik, akkor már igencsak más állapotban volt. Ismét a kezére néz. A sebre. Már mindegy, nem? Milyen mélyre ássa magát. Mester felé pillant.
- Ha csak... engem lát, mint valami barmot... nem azt, aki lebukott... addig is van idő a sötétben maradni. Aztán eltűnök, ahogy lecsap Alhazred keze, mit számít. Bármi – nem könyörög, nem kér, csak közöl. - Legalább azt hadd bizonyítsam, hogy ha amatőr is, de áruló sosem... - mert annál alább nincs, annál férgesebb... mert ő olyan, amilyen, már tudják, de tett is bármit, az árulókat mindig megvetette. Legalább ezt tisztázza, minden más az ő kezében.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Persze, hogy nem válaszol, mert nos, bizonyára nem öt perc volt, de ezt bevallani nem menő, mert hát ugye, mindig csak öt perc az a smink és ruha, közben pedig térdig ér a szakálla, mire odaér tényleg és még meg is lepődik, hogy mire ez a türelmetlenség. Nevet egyet, hogy persze, engedje csak el a dolgot, ha már egyszer megtörtént, tudja, hogy nem tudta ki az, aki üzent neki, így aztán az első benyomásra kellett hagyatkoznia, hogy az jó legyen, kellemes, megnyerő, ha már ismeretlenek, legyen egy képe, kivel is van dolga és a többi. Aztán nem kapott semmi ismeretlent, semmi újat, csak azt, akit ismer, akit talán abban a pillanatban elküldött volna a Pokol legmélyebb bugyrai közé, vagy még azon túlra is. És ezzel szemben, az ismeretlen elvitte volna a pizzázóba, de mivel nem az idegen, hanem ő Ruben, nem fog ilyesmi helyekre beülni, ha van alternatíva, jobb ötlet. És amely mégiscsak jobban tetszik annak, akivel a ma estét tölteni akarja. Átlagos, ismeretlen nőnek talán még ő is szerényebbet választott volna, itt azonban volt benne rizikó, főleg abban, hogy felfedi magát, hogy ismeri, hogy talán mégsem ismeri azt a felét, amit láttatni enged magából, mert az sem mindegy ugyebár, mit és hogyan, mennyire. Volt benne egy szint, már a tervezési szakaszban, amit meg akart ütni és lám, sikerült is, mert látni az arcán, hogy nem közömbös, hogy nem unott, hanem valóban tetszik neki és talán meg se bánta, hogy engedett a dolognak a téren és nem haza ment mondjuk puffogni. Lehetne ezt mondani ezerrel, lehet arra is készül, hogy most majd verni fogja a mellkasát, hogy na, milyen csodás amit tett, és azért a saját vállát gondolatban megveregette, de hangot ennek a továbbiakban nem ad. Már azért sem, mert látja a nő arcát, ahogy a szemeit forgatja csak a szavakra, így inkább más módban működik tovább, folytatja és marad abban a lenyűgözés szerű valamiben, amiben eddig, ha már a hely, akkor amennyire elegáns, úgy válik azzá ő is. Persze, van benne mímelés, van benne valóság is, a mérték nem számít, ha egyszer történik és az valós.
Kicsit mintha elveszítené a nőt, mert nemigen szól semmit sem, nem is ellenkezik, de semmit mást sem tesz, félő, hogy talán kisütötte az agyát a mai estére, ami nem lenne jó dolog, elvégre, nem némán kellene ülni egész este, vagyis, hát nem úgy szokott. Rég volt ilyesmi vacsorán, ez tény, hiszen csak mímelni tudja, de nem épp a romantika embere ő, szóval ma kimaxolt mindent, de nem azért, hogy egy életre sokkolja a másikat. Rég volt, nem is emlékszik már kivel, miért, de azt tudja, hogy messze volt innen, még odahaza, szóval itt meg lesz ami lesz.
- Ugyan, semmiség. Megleptél, mert, nos, egyszerűbbre számítottam. De soha rosszabb meglepetést – kacsint rá, hogy igen, ő valami farmer és felső kombóra gondolt, elvégre az csak a pizzázó meg random ember, de tessék, sikerült olyan képet alkotni, ami még őt is valóban meglepte. Ez az este fura, de még mindig tartja, hogy a dolgok után kell egy kis lazítást, annak pedig ez az egyik módja, a másik már kicsit mélyebb vizekbe gázol, a féktelen buli és találni valakit, akit maga alá gyűrve a feszültséget is kiadja, már egy totál más téma. Ahhoz nemigen kell szép ruha, igazából ruha sem, vélhetőleg akkor kaparná ki a szemét a másik, ha most ő itt dobná fel az asztalra, hogy essenek egymásnak. Nem, nem hülye, nem felejtette el, mit mondott neki a nő. A hiedelemmel ellentétben, tudja használni az eszét is. Néha. - Valóban? Már megérte ez az egész. Jól nézel ki benne, vagyis túl jól igazából – ráncolja is kicsit a homlokát hümmögve, aztán hagyja a dolgot, elvégre ezeknek a ruháknak ez a dolga, jól mutat, eleget mutat és mégsem mindent, mert az meg már túl sok lenne. Annyit nem kaphat csak a látásért, a többiért tenni kell vagy a fantáziát használni.
- Bármi? Nyertem, ez a randim – azért is kiemeli, mert érzi, ezzel megint kizökkenti. Nagyon el van varázsolva, amire nem tud nem vigyorogni, csak olyan haloványan, szóval nem enged ebből, az biztos. - Miért, ha szólok akkor mi lett volna? Ha épp fújsz rám, el se jössz. Vagy nem így. Nem. Ennek így kellett lennie – elvégre lehet, hogy a normálisabb fele tudta kire vár, mire vár, de ő nem normális, így aztán eltérhet tőle és megoldhatja úgy a dolgokat, ahogy neki kényelmes. Meg a meglepetés ereje, akkor is látni rajta, ha épp elrejti. Figyeli ahogy ténykedik, ahogy a tulipánt igazgatja. Felnevetve dől hátra a székben és kezeit tárja szét. Hogy is mert olyat gondolni, hogy saláta? Már-már mintha valami káromkodás lenne.
- A vagyonomból? Oké, ha tényleg meg bírsz ennyit enni, akkor örömmel gatyásodom le. Nem aggódok akkor, máris megnyugodtam – engedi le a kezeit és átfutja az itallapot. Hát ide csak nem vizet fog rendelni, annyi biztos. - Felkötöttem. De amíg várunk arra, hogy az egész menüt végigfalatozd, inkább keressünk valami kellemes témát. A bor remélem jó lesz amúgy – mert közben jelzett a pincérnek, akik melléjük lépve felveszi az első adagot, ahol a ház borából rendel, a jobbik fajtából, aztán fordul a nő felé, ha valami időközben kellene neki, akkor azt is felfirkanthassa. Fogalma sincs, hogy mit eszik, nem is nagyon az evés a lényeg, ráér majd azzal is.
- Beszéltem a testvéreddel, de nem sokkoltam le rögtön azzal, hogy tudom a nő témáját. Haladtál vele? - mintha csak tényleg egy átlagos este lenne és miközben az étlapot nyálazza át, könnyedén beszél. Pedig nem az, a fények a tavon tükröződnek vissza, kellemes muzsika szól, minden klappol, pedig ebben a helyben nincs mágia sem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

Persze, érthető és minden, hogy ide jött, ide akart jönni, kell valamikor olyan, hogy senki se találja meg. Pont ő kárálna ellene, aki ha úgy érzi, fogja magát, elsétál és az ösvényről letérve a hűs, csendes erdőben keres nyugalmat, meg hagyja magát feltölteni. Bár nem sír, néha azért kiadja valahogy a feszültséget, kitép pár csihatagot, leveleket gyilkol, vagy csak szimplán dohog, a legtöbbször mégis a rönknek, törzsnek vetett háttal, lehunyt szemmel létezik és lélegzik, hogy minden csak jobb legyen. Ilyen apró és szűk helyek ők pont nem vonzzák, de tudja, sokaknak a sötét, a szeparáció és minden más is fontos. És tök okos tudna lenni, mindenképp azt mondaná, ami úgy hangzik, csak éppen nem úgy jön ki, ha valami ismeretlen bukét nyel be és árad szét benne, hogy azt se tudja, merre van észak, nemhogy valami nyugtatót vagy valami mást nyögjön ki. Nem, erre valami ordenáré sikerül, amit még meg is ismétel a pöttöm, ő meg a fejét fogja mindjárt, miközben ingere van röhögni is közben, de érzi, hogy most köpködi le a jelvényét, mert a nagy példamutatás sehol nincs azzal, hogy a szótár nem épp valami szép, irodalmi kifejezéssel bővült. Hát, már mindegy, mondhatni, azért körbenéz, nincs-e a közelben valaki, aki jól hall mindent és majd jól rondán bámul rá, hogy mit művel. Alapvetően nem menekül az alsósok elől, de ők sem nagyon töltik vele az időt, ahhoz még mindig ijesztő talán, főleg ha még a sötét karikák árnyéka is vetül arcára, akkor meg is érti. Most semmi sincs, sőt, arca kényelmesen nyúlik és rándul, ahogy előrébb dől és fejét rázza meg.
- Deee amúgy nem, nem mondunk. Én se mondtam – a francokat nem, már nem mossa le magáról, de menti ami menthető. Nevet a pöttyöm, ő is vigyorog, olyan kellemes és selymes minden hang, a fa, ahogy neki-nekidől az ajtófélfának épp, mert úgy dől éppen és fejét a mellette lehuppanó felé fordítja. Nagyon kicsi, hunyorog is mellé, mintha már látása se lenne a régi és olyan öreg lenne, mint aminek néha érzi magát.
- Hát az végképp nem vagyok. Mi is vagyok? Sok minden – mintha neki beszélne, azt hinné, mert ő kecskét nem lát, annyira nem kapott nagy adagot, de nem hazudna, ha kicsit mégis. Lehunyja a szemeit, átdörzsöli az arcát megint, képek ugranak elé, meg az érzet, hogy súlytalan. Oké, tudja már ezt mihez hasonlítani, rég volt, igen, megtette már életében és szélesen vigyorog, mert ezt most jónak érzi.
- Nem, sose mondasz rosszat – fogalma sincs, mire érti, megint lepillant rá, magyarázza ő, hogy mi és hogyan, a szilánkokra néz, meg a löttyre, amit a padlón áll és furcsán vibráló színekkel sokkolja. Mi ez? Bele akar nyúlni, de tudja, nem dughatja mindenbe bele az ujjait ebben a világban, mert nem illik és lehet nem lesz több ujja. Grimaszol a kupira, mindenre, hogy aztán kezét elhúzza onnan, mielőtt tényleg kretén lenne.
- Nem jön, mert itt a gonosz farkas – dünnyögi, bele sem gondolva, hogy mit mond, mennyire mondja, mintha tök természetes lenne, úgy nyögi ki, mintha most olyan lenne, mint Odett, aki ugyan ilyen könnyedséggel tette vele is és nem kapott gyomorgörcsöt. Lehet nem is esik le neki, sőt, biztos nem, de akkor jobb, ha amíg ez tart, nemigen beszél senkivel sem. Nevetgél hát, a szavaira, az egészre, térdein támasztja meg kezeit és állát ejti tenyerébe, ahogy figyeli.
- De olyan pici vagy. Nem tudom... valós vagy, csak kicsi. Én meg vén szamár. Miért nem lehetek én is kicsi? Akkor jó volt minden, vicces. Nagyon aranyos vagy, ha lenne valaha gyerekem, remélem ilyen aranyos lenne – de nem lesz, mormog, azt se tudja mit beszél. Szusszan egy nagyot, sűrűeket pislog. - Nagyon furán érzem magam – amire megint csak nevet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Talán egy kissé tényleg elvetették a sulykot. Nem kellett volna a többszöri figyelmeztetés ellenére továbbra is a legújabb szerelmi pletykákkal foglalkozni a rúnatan helyett. Vagyis foglalkozhattak volna vele, ha kicsivel csendesebben teszik azt. De nem, nekik feltétlenül hangosan röhögve kellett megvitatni hogy miféle sztorik láttak napvilágot manapság, így nem csoda, hogy tanár úr a végén büntetőmunkára küldte mindkét leányzót. Az eridonos elfelejtette megérdeklődni, mégis miben fog kimerülni büntetése, így a házirendet megszegve az egyenruha helyett valami sokkal kényelmesebb göncben indul a tanári felé. Ha megint végig kellett volna sikálnia valamelyik folyosót akkor a tanárok sem várhatták el, hogy talárban és kisszoknyában tegye meg. Általában efelett szemet hunytak a legtöbbször, örültek, hogy egyáltalán eljött és hajlandó volt az együttműködésre. Persze azért felkészült, hogy írásbeli feladatot is kaphat, így magával hoztak iskolatáskájában a tankönyvét, tollat, papírt és egyéb szükségesnek ítélt eszközöket.
A megbeszélt időpont előtt öt perccel már ott toporgott az ajtó előtt, de csak mikor karórája nagymutatója a tizenkettesre ért kopogtatott be a nehéz tölgyfaajtón. alig néhány másodperc elteltével, meglepően gyorsan, már ajtót is nyitottak. Illedelmes köszönés után közölte, hogy ki ő, kire vár és miért, mire az ajtót nyitó tanárnő eltűnt, hogy megnézi bent van-e. Sári addig is egyik vállával lazán a falnak támaszkodott, karjait keresztbe tette és felkészült az esetlegesen hosszadalmas várakozásra. Megesett már vele, hogy a tanárok elfelejtették, hogy mikorra beszélték le a büntetőmunkát, vagy épp valami nagyon fontos közepén jártak, ezért megvárakoztatták szegény lányt. Ezt nem tartotta valami igazságosnak, de hát csak nem szólhatott be az egész tanári karnak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

Az is egy megoldás lehetne, hogy a számára idegesítő embereket zárná ide be, a kulcsot pedig elrejtené a tó mélyére. Ha ők is beszívnák ezt a csodás gázt, ami a két, talán már régen romlott bájital elegyedéséből keletkezett, akkor többet nem volnának olyan borzalmas emberek. Legalábbis nem annyira, hogy menekülés közben már képzeletbeli gödröket ásson nekik, vagy legalábbis bezárja őket az öbölben a vámpíros szigetre. Mert Pannával ugyan kirakták a világukból a gonosz vámpírokat, de mégsem halhatnak éhen, valakit meg kell harapniuk. Igen, ezt mindenképpen meg kell majd írnia a húgának, kajáról is feltétlen kell gondoskodniuk, ha még nem haltak éhen.
Részéről mondjuk az is megoldás volna, hogy ha az ilyen emberek nem lennének elviselhetetlenek, nem fontos, hogy egyáltalán ne legyenek többé. Igaz, most nem érdekli semmi, felőle még akár meg is csikizhetik most, még talán a haját is engedné befonni valakinek. Ő maga tanulta meg befonni, mert senki nem érhet aranybarna fürtjeihez, de általában akkor is leengedve hordja, mert akármilyen lazán is fonja be, úgy érzi, mintha láthatatlan kezek szálanként próbálnák meg kitépni a haját.
Itt és most jó… mi több, remek. Egy ismeretlen fiatal férfivel, aki mellett valamiért biztonságban érzi magát. Lehet, hogy a kisugárzása, lehet a belélegzett gáz, mert jelenleg még az a furcsa kecske sem tölti el félelemmel, pedig eléggé kilóg a környezetből a kisugárzásával.
- Nem mondtál? Mér’ nem mondtál? – Kérdi döbbenten vigyorogva, ahogy felül, hogy jobban megnézze magának a félhomályban elvesző arcot. Jóval idősebb lehet, mint ő, de ez egyáltalán nem zavarja. Kellemes társaságban van, nem aggasztja semmi. Lehet keresi már a Bűbájtan-tanár is, már biztosan megy az óra. Vagy mégsem? Az is lehet, hogy már régen vége van, neki pedig Csillagtanon kéne csücsülnie. Ez itt és most jobb. Ha büntetőmunkát kap? Ugyan kit érdekel. Vonják le a pontokat is, úgysem ő szerezte egyiket sem, sosem volt az övé.
- Nem te mekmek. Ő mekmek! – Mutat határozottan ismét a kecske irányába. Kezd gyanússá válni neki, hogy lett egy saját valósága. De az is lehet, hogy a bájitalos flaskában élő kecskeszellem dzsini csak az ő szolgálatára áll, ezért láthatja egyedül ő. – Hány kívánságom van? – Fordul az általa látni vélt kecske irányába, vékony kis ujjaival megpróbálja megsimogatni, ám keze átmegy az általa látni vélt képen. – Hát ez komolyan szellemből van… - Ámul tátott szájjal, megerősítésként Beliánhoz fordul. Mi van, ha ő is szellem, vagy az új saját valóságának a része? Panna mérges lesz, hogy nélküle csinál itt világokat meg kecskéket. Hadd legyen. – Te mi vagy akkor? Én Polli vagyok. – Magyarázza monoton, halk beszéddel. Kezecskéjét ökölbe szorítja, hogy aztán mutatóujját kinyújtva lassan, de határozottan megbökje a fiút. Kacsóját riadtan rántja el, amikor tömör emberbe ütközik. – Te nem is vagy kecske! – Ámul tágra nyílt szemekkel. Azt szerette volna mondani, hogy szellem, de már túlzottan benne van ebbe a kecske dologban, az agysejtjei pedig már túlzottan el vannak ahhoz lazulva, hogy feltűnjön neki a nyelvbotlás. – Hol a farkas? – Hüledezik kacsóját a szája elé kapva. Ő nem szereti az ilyen kutyákat, mert gyerekkorában megugatták, amikor mentek az utcán, Polli pedig halálra volt rémülve a vicsorgó fogatól meg az óriási hangerőtől. A farkas pedig csak egy tápos kutya. Továbbfejlődött pokemon. Ösztönösen a nagyember mellé húzódik, hogy ha jönne a fenevad, akkor legyen, aki megvédje. Ő a férfi, ez a dolga. Otthon is mindig az apukáját küldik hadba a darázs ellen.
Szamár? Akkor tényleg nem kecske, jól látta ő elsőre is. Nem hiába mondták már rá gyerekként is, hogy okos, csak inkább zongorázzon, ne bájitalokat főzzön. Megy ez neki. – Én nagyobb akarok lenni. Mindenki nem vesz komolyan így, tudod? Te komolyan veszel? – Feleli lemondóan. Eleinte nem vette észre, hogy nem úgy bánnak vele, mint másokkal, de aztán ahogy kifigyelte mások beszélgetését, rá kellett jöjjön, hogy ez így van. – Ilyet? De engem nem bírnak sokan. Őt sem bírnák akkor. – Motyogja a tanterem irányába mutatva. Eleinte próbált velük beszélgetni, viszont hamar rá kellett jönnie, hogy nem vele nevetnek, hanem rajta. Vagyis mondták neki, így jött rá. – Én is. Ízek vannak a torkomban, pedig nem is rágózom. Meg minden olyan… más. – Nem szereti az intenzív ízeket, de szerencsére most még azok sem zavarják. Ez persze egy kellemes dolog, de határozottan megállapítható, hogy nem jellemző Pollira. Még a teremben maradt faszok sem zavarják. Hehe, gondolt rá és nem is tudja meg. Pofijára megint kiül a csibész mosoly, egészen bevadult fejben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Csak alig volt némi fogalma róla, miről is beszélhet Polli, de csak mert nem ugyanazokat a szavakat használta a körülírásra, mint amelyekkel Lilkó illette a dógokat gondolatban. Neki is volt képzeletbeli világa, ahová elszaladhatott, mikor épp unatkozott az igaziban, de erre persze elég ritkán került sor, és olyankor is mindig a tanulmányai látták kárát ennek.
Még mindig a fa körül legyeskedtek, és Polli közben azt ecsetelte, hogy annyira nem szeret itt lenni, ami a szőkét is kissé elszomorította. Olyan édes, vidám, szeleburdi kiscsaj volt Pollesz, nem tetszett neki, hogy rosszul érzi magát. Az ilyen szép lelkű emberek megérdemelték, hogy állandóan boldogok legyenek. Még ha az kicsit képtelenség is volt.
- Bizti menni fog, annyi csoda jó dolog van a Bagolykőn! - jelentette ki Lili. - Én mondjuk mindenhol tudok mindenfélének örülni, lehet egy darabig még a dutyiban is ellennék, tudod, számolgatnám a falakba vésett rovátkákat, drukkolnék, hogy senki se üssön agyon ma se senkit, meg ilyenek.. na de a itt soookkal klasszabb ám, mint egy böriben. Csak nyitottnak kell lenni a sok izgi dologra, még akkor is, ha aztán uncsi házi feladatokat adnak fel belőlük, vagy mégse olyan izgik, mint első nekifutásra tűnik. Vagy másodiknak. De ha aztán se lesz jó, még mindig vannak beszélő festmények, meg vándorló lovagi páncélok, a lépcsők se mindig ugyanott vannak szerintem.. elég mókás eltévedni is, mert sose tudod, mikor fedezel fel egy olyan helyet, ahol még nem is voltál, pedig ugyanarra mentél, mint tegnap!
Egész belelkesült a nagy előadás közepette, szinte meg is feledkezett róla, hogy mit is kerestek épp.
- Meg aztán ez a muzsika is itt milyen lenyűgöző volt, neeem? Hát láttál már ilyet máshol?
És még ha be is is csempészi a lányt a Levitába, ott is számtalan elképesztő dolgot fog tudni mutatni neki! Mondjuk a szobája plafonját, vagy a tárnákat! Amik persze tilosak voltak, de ettől voltak csak igazán izgalmasak.
- Szerintem nem bánná senki, ha kisajátítanád - bólintott Lili a lányka érdeklődésére. Tényleg nem tudta, valóban ott van-e az a zongora, de amíg biztosan tudta, hogy ott van, addig senkit se látott játszani rajta, szóval könnyen lehet, hogy Polli gond nélkül befoglalhatná.
Nem tudta, honnan derülhetne ki, hogy ott járt mindenesetre. Mikor Sárit berángatta, később se koppintott senki az orrukra, és ő maga is gond nélkül ott aludhatott Laylánál, másnap nem éppp a büntetését kiróvó prefi goromba ábrázatára ébredt.
A tesóira terelődött a szó, akiket Lili valószínűleg sokkal jobban szeretett, mint amennyire ők szerették őt, de a szőkét az ilyen részletek sosem foglalkoztatták. Örült nekik, és főleg annak, hogy ilyen sokan voltak! Nem szívesen lett volna egyke, az olyan szomorú.
- A Panna tök szép név! Illik a Polli mellé - mosolygott rá Lili. - Nekem van egy nővérkém, Víta, egy bátyám, Nimród, és egy öcsém, Tibi, de őt csak Sütinek hívjuk.
Még a kezén is mutatta a tesókat, a legidősebb Süveges volt Lili hüvelykujja, Nimi a mutatóujja.. Tibike meg a kisujja.
A fát közben továbbra is hiába szugerálták, hogy mutassa meg valódi alakját, nem kezdett róla dió potyogni, és a katona se kopogott oda melléjük ólomcipőjében. Lili kezdte a dolgot feladni, de amíg elcseverésztek Pollival, nem hagyta abba a fára meredést. Kivéve, mikor a másik lányra kellett pillantson egy-egy mondat közepette.
- Hááát.. több a tanulnivaló. Azt még nem tudom, hogy a vizsga is  nehezebb lesz-e, az előző év végén az LLG tanárnéni nagyon durva feladatot adott, azt hittem elbőgöm magam, és egy elázott papírost adok be neki a végén.
Hitetlenkedve megrázta a kobakját, de mivel nem szerette volna elijeszteni Pollit, gyorsan folyatta:
- De aztán vettem egy nagy levegőt, eszembe jutott valami, és utána azon kaptam magam, hogy szinte füstöl a tollam, úgy írok.
Átvette a fura állagú valamit Pollitól, és kíváncsian megnyomkodta. Nem tudta miért, de úgy érezte, igazán szerencsés, mert ezt nem mindenkinek adná csak úgy a kezébe a másik lány. Hálás mosollyal adta vissza.
- Tényleg nagyon szép! És puha is! - lelkendezett.
Ólomkatona továbbra sem volt sehol, Polli hiába próbált lépkedni helyette, mintha így akarná a posztjára visszacsalni. És már a zene is egészen elhalkult. A szél sem fújt, szóval talán mégiscsak lehetett összefüggés, ahogy Lili először sejtette.
- De ha mugli írta, honnan tudott az aurorokról? Nem amnéziázták meg?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Horvátország, Krk sziget
Stijena varázslófalu (Baška mellett)| a nyári szünetben
x |o
 

Egyszerűen hihetetlen, hogy ez most tényleg megtörténik! Hogy nyaralni megyünk Thomasszal, csak mi ketten – na meg persze az állataink. Ráadásul külföldre! Még sose voltam külföldön, hisz az a rövidke idő, amit a hoppanálásokhoz történő helyismeret miatt voltam itt-ott az nem számít. Most viszont itt fogunk tölteni pár napot. Egy ilyen gyönyörű helyen!
Izgatott vagyok, naná hogy. Már napok óta az vagyok, pakolgatok jobbra balra, végigmegyek a listán, hogy megvan-e minden szükséges, csak hogy aztán letorkoljam magam, hogy ne legyek már buta. Nem kell sok cucc, és ha valami ki is maradna, hát ott is be tudnánk szerezni, vagy ha olyan hát akkor hazahoppanálok érte. Boszorkány vagyok vagy miaszösz. És azért nem a világ végére megyünk. Direkt olyan helyet választottunk, ami azért nincs túl messze, viszont csodaszép, remekül lehet kikapcsolódni és van víz a környéken. Eléggé adta magát hát Horvátország. Kati néni lelkes beszámolóinak köszönhetően tovább szűkítettük a kört a Krk szigetre, egészen pontosan a Baskához közeli Stijena - varázslók lakta - településre. Ugyanis mindenképpen muglimentes helyre szerettünk volna menni, hiszen Benito eléggé feltűnő jelenség. Ez a kis falucska meg tökéletes, fehér sziklás partszakasz veszi körbe és még kiábrándítóbűbáj is védi, hátha valami kalandvágyó mugli kedvet kapna errefelé csavarogni.
Izgatottságom még a kimerültségem ellenére is jól látszik rajtam, alig tudom letörölni a vigyort az arcomról, ahogy a helyes kis varázslótelepülésen baktatunk a szállásunk felé. Nem volt kétségem affelől, hogy gond nélkül ide tudom juttatni magunkat, de tisztában voltam azzal, hogy meg fog azért viselni a dolog, főleg úgy, hogy képtelen voltam rávenni magam arra, hogy reggelizzek. Először elhoppanáltam ide Thomasszal, majd visszamentem Hercegért, akire addig Kati néni vigyázott. Pár pillanatig voltam csak csupán távol, de nem ártott azért valaki, aki ott marad a kutyussal, nehogy megijedjen, hogy hova tűnik el a gazdája nélküle. Majd a kutyus külföldre juttatása után visszamentem Benitoért. Ő most peckesen lépdel, meg-megállva folyton visszapillant ránk, szeretné ha gyorsabban haladnánk. Izgatott ő is, de hát ráérünk, meg amúgy se tudnék ennél gyorsabban menni. Már csak azért sem, mert álmélkodva nézek jobbra-balra, meg persze összemosolygunk Thomasszal. Istenem ez csodaizgalmas!
- Szerintem a következő lesz az – mutatok rá az egyik helyes kétemeletes házikóra,  majd megigazítom a hátizsákom pántját a vállamon. Nem nehéz, csak zavar ebben a melegben. A szóban forgó házikó egyébként egy kis apartman, az utcában elég sok van úgy kialakítva, hogy az épület egy része ki van adva. Ennek a földszinti része szolgál pihenőhelyként a vendégek, turisták számára, az emeleten pedig a tulajdonos lakik. A kerítés mellett hatalmas nagy fenyőfák állnak, az udvar füvesített, bokrosított. Herceg miatt is tökéletes választás, meg miattunk is.
- Annyira furák ezek az alacsony kerítések – súgom oda Thomasnak, talán ötvenedszer amióta ideérkeztünk. De tényleg azok, könnyűszerrel át tudnám lépni őket. Egy hangos levegőkifújást követően pedig már be is megyünk a kis piros kapun. Kicsit tanácstalan vagyok, hogy merre induljunk vajon, hol találjuk meg a tulajdonost, de végül nem kell eldöntenünk semmit sem. Egy középkorú mosolygós férfi igyekszik elénk, már messziről hangosan ránk köszönve, horvátul persze. Aztán megismétli angolul is, és a továbbiakban azon a nyelven folytatja mondandóját. Elkalauzol bennünket a szállásunkra, amihez terméskő járda vezet. Thomasnak magyaráz főleg, nekem csak a véleményemet, reakciómat próbálja leolvasni az arcomról. Nos, könnyű dolga van, teljesen le vagyok nyűgözve a gyönyörű kis fácskától, ami közvetlenül a kis lakásunk előtt van, a kerti kiülőktől, meg úgy az egésztől. A nyitott ajtó előtt aztán megállunk, a férfi átadja a kulcsokat a barátomnak. Biztosít még arról, hogy bármikor nyugodtan becsöngethetünk hozzá, ha valami gondunk lenne, aztán egy kacsintással egybekötött jókívánság elhadarása után magunkra hagy. Benito azonnal berohan az ajtón, birtokba véve a helyet, majd egy apró kis nevetés után belépek én is, rögtön a nappali-konyhában találva magam. Teszek pár lépést, csak hogy Thomas is kényelmesen be tudjon jönni, aztán a táskámat leteszem a kis sámlira és úgy nézelődöm tovább.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

Hű. Lehet most kellene felállnia és elvonulni, igen, be a szobába, mindegy melyikbe és kiterülni a földön, érezni és kihajtani magából mégis ezt az egész nem oda illő dolgot. De nem lehet, tagjai nem engedik, itt kell ülnie, érezni, hogy feje egyszerre nehéz és könnyű, ajkai folyamatosan felfele görbülnek, mélyet lélegez, most már csak a dohos, bezárt levegő ürül, az, amelyet a polcok őriznek, a por, a pergamen bomlása meg ki tudja, mit szórtak be még ide. Van itt minden, ha nagyon előre néz, akkor még egy bakancsot is lát, aminek orrát kimarta valami. No igen, a bájitalok harapnak, minden harap és támad, ez egy rohadt világ, otthon csak a háztartási sósav, meg a zsíroldó, amihez kesztyűt kellett húzni, amikor zsebpénzt akart és sikált mindent is, itt bezzeg, már az sem elég. Lát papírokat, ha rágyújtana, márpedig nagyon kell neki, akkor felrobbannának, megégnének, kiégne az egész és ugyan ha egyedül lenne, kockáztatna, de itt a pöttyöm, ránéz és nem mer ilyet, nem akar, nem akarja az ő lehetőségét elvenni, hogy nagy legyen és okos. Mert benne, ebben a kicsi lányban is több a mágia, mint benne valaha lesz, és ilyenkor mindig irigy kicsit, hogy kezét emeli fel, int egyet, olyan jedi-módra és semmi nem rendeződik, a törött vacak se megy odébb, így nemes egyszerűen lábával löki arrébb, majd azt, mivel hosszú ahhoz, hogy a polcig érjen, a fába törli, vagyis inkább húzza le, mintha saras lenne. Nem, épphogy színes, nézi is a cipőt, pislog és semmit se ért. Ez mégsem olyan, mint mikor tilosban és zöldre gyújt rá az ember, ez inkább a másik, a kettő egyvelege, ez... A mágia.
- Mert... nekem nem szabad. Én itt prefektus vagyok, nekem kell példát mutatni, nem bazdmegolni meg ilyenek. Fúj – ne is hallgasson rá, azt se tudja mit beszél. Tényleg figyel amúgy erre, pedig ordenáré, sose fogja vissza magát, hát a neten is mit néz, az atya sem fogja vissza magát, sosem tette, hiába mondták, de ő nem lány, a lányoktól ez pedig iszonyat ronda. Csúnya dolog, bár sose szólal fel ellene, inkább meglepődik. Nem tudja. Káromkodik most valaki körülötte? Agya furcsa módon össze-vissza cikázik és gondol, nagyon kuszán és valahogy most érzi át, érti meg, hogy mikor Baj magyaráz neki erről, akkor milyen lehet. Beleszédül, furcsa, de most kellemes, fel akarja keresni a nőt, bárkit, Mihail-t, a nyakába omlani és beszélni, sokat, szeretni. Majd enni. Enni is muszáj. De most nem ehet, beszél hozzá, megint hunyorog egyet, mert mekmek, de merre? Ez fura, furán beszél most a kicsi.
- De hol? Nincs – mert tényleg nincs ott semmi, csak valami kupac, ha jól látja, akkor kihasznált, rozsdás üstök, könyvek halmán, amiket már megrágott az egér, megevett a doh és tuti, ha kinyitja, szétmállik, vagy legalább minimum penészes. Fintorog, mintha már meg is fogta volna, meg kellene mozdítania a halmot és megrázza magát. Az nem kecske, nem birka, csak szemét.
- Nem tudom miről beszélsz. Meg milyen szellem. Tudom, hogy vannak szellemek – mert amikor először látta, felkiáltott, ez senkit nem lepne meg, mert hát, nos, ő még mindig mugli. De itt se szellem, se kívánság, de felőle kívánhat, bár nem tudja teljesíteni. - Oké, nem értem. De nem baj, mert... nem zavar. Semmi sem – hagyja, hogy megbökjék, fel is nevet rá, puha az egész mindene, mintha alig érezne bármit. - Polli? Sose találkoztam Pollival – na ha eddig neki volt különleges neve, akkor már nem. Polli, biztos nem magyar. Érdekes. - Én meg Belián – bök magára, mintha nyomatékosítani kellene, hogy róla van szó, nem másról, nem a képzelt akármiről. - Éééés nem, nem vagyok kecske, a farkas vagyok, csak most... jól nézek ki – néz le magára, se karmok, se bunda, se semmi, csak ő, poros, pókhálókat szedett össze, ragadt a ruhára, de semmi más. Nem ijesztő, nem ugat, csak fecseg minden nélkül. Ez nem ő, ő nem ilyen és ennyire nem bolond. Tudja, hogy más, mint a többi pasi, más a gondolkodása, de ez már akkor is abszurd. Mormog egyet.
- Rettentően komolyan – emellett mégsem, mert mégis gyerek és most ő is furán viselkedik. De ő mindig komolyan vesz mindent, aztán vicceli el, de tény, van benne valami. A kicsiket nem szokták komolyan venni, alapvetően ez valami kódolás a nagyokban, pedig általában ők még igazat is mondanak, ha nagy a baj, gond, a többit nem kell számolni. - Leszel nagy, csak még kell idő. Egy kicsi – hogy méretre mennyire, azt nem jósolhatja meg, de a kor már indokoltabbá teszi majd idővel, bár, ő mikor még az egész előtt volt, épp nem volt komoly nagykorúként sem, de nem számít.
- Mi? Nem bírnak? - billen oldalra a feje, kicsit meginog, még mindig jót írnak. - Miért nem bírnak? - a gyerekek sokszor gonoszok, gondolná ezt, de most nincs értelmes gondolata. Lábfeje mozog egy fejében élő ritmusra, dölöngél is hozzá. - Édes és savanyú, nekem ízlik. Lehet vattacukor vagy az a búcsús savanyú. Nem tudom... nem kellene gyengélkedőre menni? És ha veszélyes? - de semmi ilyet nem érez, csak megint nevet. Fejét a falnak dönti, lustán nyújtózik. Nem is a földön ül. Lebeg.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

- Ha nem tudnák, hogy varázslók sem működne igazán a mugli iskola. Így meg aztán pláne. A tesóidnak úgy lesz a legjobb, ha varázslósuliba járnak – remélhetőleg a lány anyja is így fogja majd gondolni, rájön erre magától. Az, hogy ő mit szeretne az úgymond mellékes.
Nocsak, akad még ember, aki nem tudja a vezetéknevemből, hogy ki vagyok! Ez igazán felüdítő! Főleg, hogy elég rendszeresen szóba kerülünk ebben a suliban, így tényleg elcsodálkozom azon, hogy nem hallotta még ezt a nevet.
- Súlyos? – kérdezek vissza nevetve. Elég finom megfogalmazása annak, ami ténylegesen van, de tény, hogy alaposan beletrafál vele még így is. – Nos, így is lehet fogalmazni. Én kicsit durvábban mondtam volna – teszem hozzá gyorsan, megerősítve a gyanúját. Aztán eltöprengek, hogy ki merrefelé van a féltesóim közül.
- Fogjuk rá. Sokan ebbe a suliba jártak, vagy járnak, a környéken telepedtek le. Vannak, akik messzebb jutottak, de minden karácsonykor van egy nagy parti, amin összetalálkozunk. Kötelező – nem megyek bele ennél jobban, órákig lenne mit mesélnem a családommal kapcsolatban. Csak éppen kedvem nincs hozzá úgy általában.
Észben tartja, tehát nem érdekli úgy különösebben. Igaz ha firkál a falakra akkor ez nem is annyira meglepő.
- De szándékodban áll – jegyzem meg, amikor arról beszél, hogy nagyon szembetűnő helyre még nem rajzolt. Faház, ezt megjegyzem. – Banksy? Hallottam már a nevét, de nem ismerem a műveit – nem tudok sokat a művészről, akiről szó van, leginkább csak annyit, hogy valóban művészetről van szó. És ha ő a példaképe Linnek, akkor ő is hasonlókra törekszik. – Az rá is fér a mai világra, a kritika. Miért kezdtél el graffitizni? Meg mikor? – érdeklődöm tovább affelől, hogy is jött a lánynál ez a szokatlan hobbi. Önkifejezési mód, művészet, mindegy. Mindig van valami ok a háttérben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Úgy döntöttem, hogy ma csak apával leszek, mármint így délután meg este, viszont nem akartam csak Budanekeresden lébecolni vele, mert akkor biztos, hogy megkapom ajándékba anyát is, és ha nekem nekiáll megint pszichológuskodni az életem felett, akkor falnak megyek, attól még, hogy ő fiatalon szült, nekem nem kell, különben is, van hét gyerekem, ha azt vesszük, és jelenleg nagyon foglalkoztat a gondolat, hogy még a fwooper-t és még egy Augurey-t is magamhoz veszek, de frissen menetettek mind a ketten még megfigyelések és kezelések egész sora vár rájuk, viszont jelentkeztem, hogy hozzám jöhetnének.
- Anya nem rágott a szádba egy rakat kérdést, ugye?
Méregetem drága apámat magammal szemben, mert egyrészt tény, hogy az apám nem olyan, akivel ezt el lehet játszani, másrészt viszont az anyám meg olyan, akinek nem lehet nemet mondani. Általában azért felfedezem, hogy melyik apám és melyik anyám kérdése, de futottam én már bele a dologba.
Félreértés ne essék, szeretem a szüleimet, csak nem könnyű velük, ha együtt vannak, és anyával akkor sem, ha külön csak vele vagyok, de apa és a testvéreim rendben vannak, olyan nagyon, hogy a kicsik nálam töltik a következő hetet, és már most annyi programot kitaláltam, hogy harmadik nap megutálnak, mert nem döglődhetnek egész nap. Ha már szabira megyek miattuk, akkor élvezzék. Belekortyolva a sörömbe, kicsit elhúzom a számat, és előre nyúlva előbb az ő poharának tartalmára koncentrálok. Ahogy kezeim közé veszem a poharat, látszani is kezd, ahogy elhomályosul kicsit az üveg a benne lévő folyadék lehülése miatt.
- Hihetetlen, hogy itt sosem adják hidegen az italokat.
Pamacska felpillantva az extrasajtos pizzaszelete rágcsálásából, mintha csak értené, hogy mit magyarázok, oldalra döntött fejjel figyeli az eseményeket.
- Mit csinálsz holnap?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Azt hiszem, a combomon hangyák mászkálnak, vagy csak elzsibbadt, de az sem baj, ha most ösvény vagyok számukra, hogy most rajtam keresztül vezet az útjuk. Fülemet fűszálak csikizik és tincsei, a sötét, puha tincsek, ahogy a másik oldalt ujjaim játszanak vele lustán, kellemesen folynak ki ujjaim közül, majd veszem vissza, cirógatom, becézgetem szinte, szavak nélkül, mégis azzal a távval, amit ilyenkor tartok, amikor lelkem egy másik fele mutatkozik. Nincs bennem harag soha, sem siettetés, hogy más legyen. Ma ő kell nekem.
Hátam alatt kilapulnak a fűszálak, eltörnek, hajolnak, föld koszolja fehér felsőm, de cseppet sem számít, igaza volt hiszen, ez a rét szép és kellemes, az egész birtok kellemes, a színek és formák jót tesznek a szememnek. Örülök, hogy itt van, még ha valahol bosszant is az, hogy nem egy helyre kerültünk, nem egy színben mutatkozunk. Végtére is, nem élünk itt, ez tény, a kék kellemes a sárgával, abból zöld lesz, olyan zöld, mint amilyen az alattunk pihenő gyep színe, amelynek illata ivódik bele bőrünkbe, ruháinkba, lelkünkbe. Nem akartam kijönni, haza kívántam menni, elvégre ha már tanulok, van leckém is, akad, és ott a másik hely is, amely többet követel és kíván, mint ennek kezdeti szakasza, haladni kell az úton, amely ki van jelölve nekem, haladni akarok, ő pedig mindig emlékeztet, pihenni kell. Pihenni is kell, muszáj, különben ha túl sokáig égek magas hőfokon, akkor vége az egésznek, akkor hamar kiégve találom magam valahol mélyen, elárvulva. Ez fájna, így megint fejem hajtva engedelmeskedtem a húzásnak.
- Hiányzik az eső - az illata, az állaga és a fülledt, párás levegő. Itt minden száraz és a nap éget, még mindig erre emlékeztetem magam, pedig még mindig itt vagyunk és nem is tervezünk visszamenni. Egyelőre. Kényelmes így, de száraz.
- Sikerül beilleszkedni azért? - fejem feje mellett, lábaink mutatnak más irányba, de egymás mellett vagyunk. Árnyékban, csak lábfejem égeti a nap, kellemes így, a hangyákkal együtt. Kifeküdtünk ide, csendben, néha szólalunk meg, közben létezünk. Mert léteznünk kell. Örökké.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Piros kockás papírszalvétáva törli az ujjait, a tekintetét újra és újra visszaemeli a lila, macskaszerű kisállatra. Már megszokhatta volna, mégis a hideg is kirázza, ahányszor a közelébe jön, maga sem érti igazán, miért. Talán a szeme miatt, gondolja, hisz túlságosan emberi, mégis egy macskaféle lila pofájára varrták. Uncanny valley, mondaná, ha ismerne efféle szavakat. Helyette csak megköszörüli a torkát és újabb szeletet szakít a maga paprikás diablo pizzájából.
   -  Tudod, hogy de - fordítja vissza a tekintetét a lányára -, de csak a szokásos. Azt akarja, hogy ne dolgozz egy kocsmában. Mondjuk ebben igazat adok neki.
Sosem ártotta bele magát igazán a lánya magánéletébe, csak akkor, ha ő kifejezetten erre kérte. Hiába ismerik egymást közel tizenöt viharos éve, az apa-szülő kapcsolat mégsem alakult ki olyan erőteljesen közöttük, mint a fiatalabb gyermekeinél. Valószínűleg a kihagyott évek, a felhalmozódott tagadás és gyűlölet és az, hogy isőközben ő maga is felnőtt, felelős azért, hogy Alice-szal szemben már most jóval védelmezőbb, mint Mina esetében valaha. Épp ezért is, bár a szavai akár szemrehányóak is lehetnének, a kiegészítő vállvonás tudatja a lánnyal: különben azt csinálsz, amit akarsz.
Összeszorítja a száját, amíg nézi, hogy Mina megbűvöli az italát. Az elemi mágia, a téma amit mióta csak kiderült, kényesen kerül, és inkább harapná le a saját nyelvét, mint hogy elmondja, amit gondol.
   -  Öööhm... - rántja magát vissza a jelenbe - Orvoshoz megyek. Mióta nincs csecsemő a házban anyád engem akar babusgatni. Most a fejébe vette, hogy rohad a tüdőm.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Megemelkedik a szemöldököm, amikor azt mondja, hogy egyetért anyával, mert azért na, ingyen van a sör, hát az azért mégsem lehet olyan rossz, de nyilván érthető, az ember nem azt szánja a hamarosan doktor - csak mondom, hogy heteim vannak hátra - kislányának, hogy egy kocsmában flangáljon rövid ruhácskákban, többnyire részeg és többnyire idős urak között. Szóval jogos, de az a piszok nagy helyzet, hogy szeretem csinálni. Jól érzem magam benne, és boldog vagyok ott. Ez talán a nehezebbik része a dolognak.
- Pár hónapig még szeretném csinálni.
Ez a pár hónap ez olyan, mint a "hamarosan találok majd egy rendes fiút", de igazából tudjuk, hogy egy szerencsétlen vagyok, mert Noelt nem zártam le még mindig, és mert mostanában inkább lányok társaságát keresem, nem könnyű egy olyan érdeklődési körrel az élet, mint az enyém, de most kezdjem el anyámnak apámon át üzengetni, hogy lehet, hogy nőm lesz? Áh. Nem akarom én már itt megbonyolítani a világukat.
-  Nos, drága édesapám, most vagy összehozol egy gyereket még, vagy ráveszel valakit, hogy ejtsen teherbe engem, hogy anyát lefoglalja a tény, vagy, beletörődsz, hogy ennyi bagó mellett jogosan aggódik érted, mert szerintem is rohad.
Mondjuk ahhoz képest valljuk be, baromira jól tartja magát. Szerintem jót tett neki, hogy kicsi gyerekei vannak, főleg, hogy van egy kislánya. Bár tutira csak morogna, ha azt mondanám, neki, hogy hercegnős apuka lett. Jó, azért Alice nem csak a hercegnőzésből áll, de azért örülök, már a féltékenységem mellett is, de azt el tudom rejteni. Az övé után a saját poharamra is ráteszem a kezem, és elkezdem azt is hűteni.
- Találtam egy 67-es Plymouth Fury-t, nem is rossz áron, arra gondoltam, hogy lehetne a szerelemprojektünk a helyrehozása.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

   -  Rendben van, te tudod.
Egy elmerengő félmosollyal hagyja rá, mielőtt harapna egyet a pizzájából. A pub közönsége miatt egyáltalán nem aggódik különben, hiszen a környéken mindenki ismeri őt, illetve tudják, hogy Mina történetesen a lánya - ezek után pedig kocsmabútor legyen a talpán, aki bántani vagy zaklatni merészeli a őt. De ha mégis megtörténik, neki továbbra sem alantas verekedni.
   -  Ja... néha gondolok rá, hogy könnyebb lenne még egy gyerekkel. Lehet, hogy egyszerűen veszek neki egy kutyát.
Poopieface Jeremy hosszú évekkel ezelőtt, egy szomorú szombat délelőtt döcögött át a szivárványhídon, és bár sosem vallaná be, hiányzik neki az öreg, fogatlan, szagló négylábú. Zójának akkor azt mondta, a tetemet leadja az állatorvosnál, tegyenek vele, amit akarnak, helyette azonban a Duna partján temette el egy fás, bokros területen. Többször gondolkodott már rajta, talán be kéne szereznie egy újabb kutyát, hisz' bármennyire gyűlölte az esős, hajnali sétákat, a lelkének jót tettek a magányos körök. Majd talán egyszer.
Bár kétli, hogy bárki olyan lesz majd, mint Poopieface.
   -  Na... hol találtad? - élénkül meg azonnal és felejti el a mindössze szájhúzásnyi, kósza melankóliát - Mennyiért? Ha kell, kifizetem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Művelődési Ház és Könyvtár

Ruha

A diszkrét pisszegés, ami Lili figyelmét volt hivatott magamra irányítani végül nem is bizonyul olyan rossz ötletnek. Anélkül, hogy egy lépést is tennék a könyvtár területét jelző ajtófélfán belül, és ezzel megszegném a kitiltásomat (hangos voltam, de ez senkit sem lep meg) kapom meg az ígéretet a mesekönyvre, ami után több hete csorog a nyálam. Persze hülye mondás ez, mérlegelem magamban ahogy átszökdécselek a közösségi szobába, és ledobom magam egy babzsákba. A könyv nem is finom dolgokról szól, szóval nem csorog ténylegesen a nyálam, de nagyon várom, hogy nálam legyen. Mit szokás erre mondani ilyenkor? A nyelv fura dolog.
Felpattanok, abszolút Masás nyugtalansággal kecmeregve ki a zörgő zsákfotelból, csak hogy utána az ablak elé állva kezdjem simogatni a függönyt. Ujjaimat kifeszítve paskolom a könnyű anyagot, kiélvezve a vicces érzést ami így bizsergeti a bőrömet. Minden egyes alkalommal amikor közelítem az ujjaimat hűűűvös, aztán meleg. Hűűűvös, aztán meleg. Hűvös, meleg, hűvös, meleg. Szerencsére senki nem nézi végig a műsort, nincsenek elkerekedett szemű anyukák akik fiuk szemét befogva kiterelgetnék a csemetét, mondván maradjunk távol az őrültektől. Hetvenhét magyar népmese. Csak rád várok. Illetve igen, Lilire is, aki hoz téged.
Igyekszem ügyet sem vetni a gyomromra ami ugyanúgy elszorul, mint odabent, a pisszegéses magánszámom előtt, megpróbálok nem figyelni a hangra ami az iskolában mostanság szárnyra kapott pletykákat hirdeti újra és újra. Legtöbbször álmomban, és talán ez is az oka annak a két pici sötét foltnak ami az elmúlt hetekben a szemem alá költözött. Nincs köztük semmi. Mármint... ne érdekeljen mi van küztük. A mosoly, ami már nem ér el a tekintetemig nem lankad, és mint a túlcukrozott kisgyerek (nem a gonosz mostoha féle túlcukrozott, hanem aki túl sok cukrot evett, nyugi) pattogok tovább a függöny előtt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Talán egy kezén meg tudja számolni, hogy hányszor engedte át magát a hirtelen megfogant vágyak kusza, hömpölygő tengerének. Utoljára talán tinédzser korában tette, mikor az ember fia érzi  magában a mindent felperzselő erőt, hogy egymaga egy kézmozdulattal képes lehet megmenteni az egész világot. És ő akkor el is hitte. Épp eléggé felsőrendűnek érezte magát ahhoz, hogy mások életébe beleszólhasson, akár szóval, akár tettel. Viszont mindezek mellett szexuálisan mégis mindig az önkontroll jellemezte. Nem volt meg benne az a fiatalokra oly jellemző hév, ami arra ösztökél, hogy ajtóról ajtóra kopogtasson. Nem volt túl sok kapcsolata akkoriban, egyiket sem gondolta túl komolyan, mégis hűséges volt az utolsó pillanatig, ami rendszerint pár röpke hét után be is következett.
És most mégis... Savannah illata kiűz minden kétes gondolatot a fejéből. A hideg érintése perzselő a bőrét, mosolya rabul ejti a pillantását. Most nem törődik a holnappal, de még az egy perccel későbbi jövővel sem. Az asztalokkal teletűzdelt helyiség kellemes félhomálya egy másik dimenzióba repíti őket, mintha nem épp az iskola kellős közepén lennének.
Halk nevetése visszaverődik a csupasz falakról, de már nem kíván többet hozzátenni. Nem érdeklik már a szavak, csakis az ujjai közt lágyan omló fürtök, ahogy ujjai egyre beljebb hatolnak a fekete hajkoronába. Szívverése gyorsabb ritmusra vált, ahogy megízleli a telt ajkakat és lassan csukódik le a szemhéja, hogy kiélvezhessen minden pillanatot. A csókja nyomán Savannahban a saját szavai visszhangozhatnak; igazi úriember. Jobbjával a vékony derekat öleli, stabilan tartja a nő testét, közel magához. Az ingjén keresztül érezni véli a szívverését, ami mintha csak visszhangot verne a sajátjának.
- Lehengerlő vagy - búgja a szavakat az ajkába, majd csak annyira távolodik el, hogy mosolyát megvillantva a szemébe nézhessen. Baljának ujjai kisiklanak a fürtök közül, végigsimítva Savannah arcélén veszi el végül a nőről, hogy megtámaszkodva maga mellett, lecsússzon az asztal lapjáról. Nem engedi eltávolodni, ajkai újra a másikéra találnak, miközben az asztal felé tereli őt. Nem emeli meg, csak a derekán nyugtatja a kezeit és úgy tolja enyhén az imént még általa bitorolt hely felé.
- Biztosan szeretnéd? - Nem szakítja meg a csókot, csupán két lélegzetvétel között ejti ki a szavakat. Az egész lényéből árad a gondoskodás, figyel minden rezdülésére, úgy mozdul, ahogy a nő szeretné. Mi tagadás, még az ösztönöknek engedve sem képes kivetkőzni magából. Ahogy Savannah mondta;
Igazi úriember.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Művelődési Ház és Könyvtár

Hét kilót kellene fogynom három hónap alatt. Azt nem tudom, hogy ezt hogyan fogom kivitelezni, azt igen, hogy egy korishoz képest a melleim és a fenekem az, ami túl nagy. De a fejembe vettem az olimpiát, és nincs aki lebeszéljen róla. Csak ez a hét kiló. Ez az, ami nagyon zavar. Eddig lement másfél kiló két hónap alatt, de már most úgy érzem, hogy minden ruhám nagy rám.
Persze, csinálhatnám a drasztikus diétákat, csakhogy azokkal azt érném el, hogy az energiaszintem lecsökkenne annyira, hogy nem tudnám megcsinálni az ugrásokat, sőt, valószínűleg beleájulnék a forgásokba. Az olimpia. Kell, akarom, mert ez az egyetlen olyan dolog, amivel kellőképpen le tudom foglalni magam. Szükségem van rá.
Mivel ma nincs a főnökasszonyom - elkezdte kivenni a nyugdíj előtti szabadságait -, így egyedül vagyok, és mivel ma se rendezvény, se semmi nincsen, ezért baromira unalmas is. Vannak ilyen napok, amikor jobb ötlet híján azzal foglalkozom, hogy diétákat nézegetek, étrendet állítok össze, és keresem az időpontokat, ahol még egy edzés belefér. Emellett pedig az életem egy nem várt, de kellemes fordulatot vett, szóval túl azon, hogy próbálom kínozni magam, törekszem arra is, hogy élvezetet nyújtsak. Kiváló összhangban vannak a dolgok.
Ebbe a gondolatba érkezik Masa és kéri a könyvet. Tudom, hogy ki van tiltva, az a fránya könyvtárosnő égbe meredő hanggal követelte, hogy többet ne tehesse be a fiatal lány a lábát oda. De én nem vagyok egy állat, aki elküld egy olvasni vágyót, bár valljuk be, először kissé meglep a könyv címe, de nem ellenkezem, nem kezdem ez, hogy biztos a mese kell-e még neki. Csak felírom, belövöm, hogy merre találom, és kérek tőle öt percet, hogy átmenjek a másik szárnyba és megszerezzem. Amikor visszatérek, fejem kicsit oldalra döntve nézem a függönysimogatós mutatványát.
- A polgármester titkárnője igen kedvező áron vette őket, apró lépések a szebb környezetért.
Lehet, hogy textiltervezőnek készül? Ők szoktak ilyeneket csinálni. A megszerzett könyvet mindenesetre felé nyújtom. Igen, talán a textilek érdeklik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Művelődési Ház és Könyvtár

Eskü, hogy erre korábban nem gondoltam... zuhanyzás közben jönnek a legpompásabb ötletek, mindig is mondtam! Ja, persze nem arról van szó, hogy hetek óta ne fürödtem volna, mielőtt bárki félreértené. Vagy egyedül én érteném így? Mindegy is. Tegye fel a kezét aki tudja, hogy ki az aki népmesékből szeretne rájönni, hogy mit válaszoljon arra a kérdésre, hogy "mit érzel irántam?" Ugye ki lenne, ha nem én? De hát gondolj bele, a mese végén mindenki boldogan él amíg meg nem hal! Hát ez kell nekem! Az már lényegében mindegy, hogy addig mi történik, hát ha boldog vagyok, akkor annyira rossz úgysem lehet, szóval nincs más dolgom, mint végigolvasni a meséket, kigyűjteni a főbb szereplőket, a jellemvonásokat, a helyzeteket, pontokkal jelölni a megoldandó feladatok súlyosságát, megnézni ki mikor milyen helyzetben mit mond és javasol, majd az így nyert tapasztalatok alapján állni oda vissza... elé. Eh. Nemnemnemnemnem, nem adom fel mielőtt belekezdenék, ez egy jó ötlet, működni fog, úgyhogy gyerünk! Ha a népmesékben a királylányok boldogok tudnak lenni, akkor nekem is segíteni fognak.
Az ajtó nyílására megfordulok, majd ahogy felém sétál, szép lassan abbahagyom a bohóckodást. Szám néma ó-ra húzódik, de mivel annyira azért nem kötött le a függöny, csak a gondolataimat próbáltam elterelni Liliről, aprót bólintok, hogy végül őszinte lelkesedéssel átvehessem a könyvet. - Köszönöm köszönöm, megmentettél egy kutatást - vigyorgok szélesen, megforgatva a meséket, majd eltüntetve a táskában. Ujjaimat magam előtt összefűzve billenek hátra a sarkamra, majd vissza lábujjhegyre, de nem kell aggódni, még így is jóval alacsonyabb maradok nála. - Rég láttalak, kár, hogy már nem jársz fel gyakorolni a kastélyba. Minden rendben? - pillantok végig rajta, bizonytalanul görgetve a szavakat. Hiába a másik csapat, azért a kviddics az kviddics, nem vagyunk egymásnak idegenek, milyen lenne már rögtön lelépni? Pláne, hogy nem is tudom a pletykák... mennyire... igazak... Ne futamodjak meg, lehet nem is azok, akkor meg rosszul esne neki, hogy csak így itthagyom, főleg miután segített is, nem? De.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Művelődési Ház és Könyvtár

- Egy kutatást?
Azért, voltam én is diák, és valljuk be, én az a diák voltam, aki minden tárgyat felvett és állandóan évfolyamelső volt, meg egyszer-kétszer iskolaelső, de hogy éppen népmesék kelljenek valamelyik órára... talán mugliismeret. Az lehet. Biztosan erről van szó, de valljuk be, ha valami, akkor ez igazán felkeltette az érdeklődésemet.
- Mi a kutatás témája?
Mert valljuk be, érdekes dolgokat tanulok az egyetemen, de már minden vizsgám lement, tart a nyáriszünet, és buzgómócsing lévén már a fél szakdolgozatomat is megírtam. Most éppen van időm mindenre alapon úgy lekötöm magam, hogy eszembe se jusson... hát tudjátok ki. Szóval érdekel, hogy milyen témában lehet nagyot alkotni a népmesékkel, mert olvastam párat én is, de valahogy a színház jobban lekötött, így azok a művek, melyek színpadot is láttak, valahogy jobban lekötöttek engem is.
- Oh, hát igazából feljárhatnék, mert én vagyok a színjátszósok mentora is, de valahogy elég nagy pangás van most. Talán a nagy nyári meleg miatt, talán mert éppen új vezető van ott. Nem tudom.
Egy kicsit azért bánt is a dolog, mert valljuk be, szeretem a kastélyt. Képtelen lennék már ott tanulni, de maghát a helyet, amit nyújtott nekem, amit ott kaptam és tanultam, egyszerűen imádom. Én szeretem a diákkori emlékeimet, és szerettem mindig iskolába járni. A rejtett levitás azért dolgozik bennem. Nyakláncomat piszkálva nézem a lányt, és valamiért úgy nézem, hogy van valami rejtett feszültség közöttünk, de nem értem, hogy miért. Tettem volna valamit ellene? Nem szokásom embereknek ártani. Érdekes. Valahogy a rezgései olyan furcsák, és mintha én is hozzá idomultam volna.
- Sajnálom, hogy már nem vagyunk ellenfelek. Talán kellene találnunk valamit, amiért megküzdhetünk egymással.
És nem, fogalmam sincs, hogy ezzel a vidám kis kijelentéssel mibe tenyereltem bele. Hajaj Lilike, lesz ennek még böjtje.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Művelődési Ház és Könyvtár

Izgatottnak izgatott vagyok, de kifecsegni azért talán mégsem kéne mindent nem? - Ööö - bizonytalankodok, próbálva kiókumlálni hogy mondjam el mit szeretnék - mert erre a részére amúgy nagyon büszke vagyok, jó ötlet - úgy, hogy ne mondjam el amit meg nem szeretnék. Szóval témája. - Nem sulis amúgy - vonok vállat, hiszen ez biztos, és ahogy egy pillanatig csak állok ott, számat beharapva próbálva elfojtani a vigyorom, míg végül megtörök a nyomás alatt. - Oké, elmondom. Szóval van egy elméletem. Illetve egy apró problémám, de az most nem lényeg, a fontos az, hogy szerintem, ha hetvenhét mesét elolvasok és végigveszem ki mit csinált, akkor rájövehetek hogyan kell elérni a boldogan éltek míg meg nem haltakot. A hetvenhét úgyis olyan mágikus szám, tudod - paskolom meg a táskám vigyorogva, ami immár a kötetet rejti. Még egy kicsit rugózom is mellé, izgatottan figyelve vajon mit szól mindehhez Lili.
- Ó, akkor nem tilos semmi - mosolyodok el örömmel. Nem tudom én hogyan érezném magam, ha hirtelen nem mehetnék többet második-haza. Nagyon igyekszem pozitív maradni, és elnyomni magamban a félt- khm. Szóval hé, a pletyka pletyka, maradjak nyugton! Mosolyom csak szélesedik, ahogy az ellenfeleket hozza fel, igen, jó tudni, hogy vannak akik akkor is szívesen állnak le velem beszélni ha előtte gurkót küldtem ráju- óó, lehet Henrik azért utál, mert ő el is talált és azt hiszi ezért utálom? Mármint oké, nem utál. Megmondta, hogy nem utál. De akkor miért akart otthagyni? Ah, ez nekem magas.
Ez viszont most akkor egy... kihívás? Egy olyan mint amikor Batman azt mondja Robinnak, hogy nézzük meg ki ér előbb a batmobilhoz? Mosolyomat meglepettség, majd értetlenség veszi át, ami szép lassan azt eredményezi, hogy gyanakvóan félrebiccentem a fejem. - Ezzel most célozni akarsz valamire, vagy csak úgy megjegyezted? - kérdezek vissza még mielőtt totálisan borzalmas következtetéseket vonhatnék le. Hangom nem számonkérő, nem bántó, sértett, vagy bármi ilyesmi, épp ellenkezőleg, tisztán kíváncsi és érdeklődő. Előbb kérdezel, utána gondolkozol Masa. Előbb kérdezel, utána gondolkozol.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Művelődési Ház és Könyvtár

Egy pillanatig esküszöm, hogy azt hiszem, hogy csak viccel, de rá kell jönnöm, hogy nem. Masa, csakúgy, mint én, kétségbe van esve. A téma nagyjából azonos, csak amíg én a tükörben láttam idősebb, megtört önmagamat, aki elveszítette a szerelmét, a karrierjét, önmagát, addig ő - remélem nagyon -, csak belekeveredett egy nagyon kényes helyzetbe, és végső megoldásában a mesékhez fordult.
- Ez nem hülyeség.
Sosem gondoltam erre a kötetre, vagy mondjuk a Disney összesre úgy, mint a problémáimat megoldó könyvekre, főleg nem, ha a boldogan éltek, míg meg nem haltak részt vesszük alapul. De ez a megoldás nem is lehet olyan rossz. Elolvasni hetvenhét mesét, és rájönni, hogy akkor mégis mi a fenét kell lépni ahhoz, hogy helyesen cselekedjünk.
- Szóval van egy fiú vagy lány, akivel bonyolult a kapcsolatod, de szeretnéd jobbá tenni, sőt, ha jól tippelem, akkor esetleg hosszú távon tervezel vele, de nem könnyű eset.
Csak finoman tapogatózok, miközben a babzsákok felé mutatok, hogy jöjjön, üljön le velem. A hely előnye, hogy itt dolgozóként egy csomó extrád van, például tudod, hogy hogyan kell megnyomni egy rejtett rekeszt ahhoz, hogy a falból egy mini hűtőszerűség bukkanjon elő, tele hűvös innivalókkal. Nem mondom, hogy semmi alkohol, mert ha olyan ember látogat ide, akinél tudjuk, hogy kell, akkor az is be van már készítve. De most két gyümölcslevet húzok elő, az egyiket Masa felé tartva, és kicsit összehúzom a szemöldökeimet.
- Céloznom kellett volna valamire?
Mondom én, hogy van valami feszült vibrálás, hát nem vagyok hülye! Masa szemébe nézve, kérdőn pillantok rá, mert nem nagyon tudom, hogy mi az, ami miatt van ez az érzés, de nagyon szeretném tudni, hogy a "kár, hogy nem jársz a kastélyba"-ból hogyan lett "célozni akarsz valamire". Vagy van valami gebasz kettőnk között, amiről lemaradtam, vagy kezdek megkattanni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Művelődési Ház és Könyvtár

Felcsillan a szemem, mint minden őrült tudósé teszi, ha épp legújabb teremtményét, elképzelését dícsérik. A vagy lány részt kénytelen vagyok megpislogni, hirtelen megint nem esik le mire gondolnak az emberek, így csak fáziskéséssel jön a beletörődött bólogatás és a zavar elegye. Olyan jó, ezek szerint Lilihez is elért a pletyka, hogy azért szakítottam Bencével mert a lányokat szeretem... Nem baj, még ez is jobb mintha kiderülne az igazság. - Nos hazudhatnék, de nem teszem, lényegében erről van szó - vonok vállat, megvakarva a fülem tövét. Követem, és elhelyezkedek én is, bár azt, ahogy helyet foglalok közel sem lehetne ülésnek, mint inkább csak vetődésnek nevezni. A mit kéne, nem kéne, felszívódni illik nem illik kérdősköre már el is illan a fejemből, ahogy ő az aki maradásra invitál, így picit a feszültség is oldódik bennem - legalábbis ezek szerint nem akar páros lábbal kitessékelni innen mint a másik néni tenné. - Óó, köszönöm - veszem át a poharat, és ahogy belekortyolok lábam halkan dobolni is kezd. Cukor. Engem elvesztettetek.
- Öhmm, Lili... - jön az önkéntelen időhúzás, miközben mindenhova nézek csak Lilire nem. Elvégre mi van ha nem is úgy értette? Ezek szerint akkor nem célzás volt, de attól még ha már egyszer kerülgetjük a témát megkérdezhetem mi van velük nem? - Hát csak arra gondoltam, hogy... hű, nem tudom hogy kell egy ilyet megkérdezni, de hát hallottam - ki ne hallotta volna -, hogy szakítottatok Ricsivel, és azon gondolkodtam, hogy van-e most valakid, vagy...
Ez elég finom megközelítése a dolgoknak? Az éppenséggel eszembe sem jut, hogy ez pont úgy hangzik, mintha rá akarnék nyomulni (pedig úristen, elképzelni is nehéz, hogy én bárkire is.. na mindegy)... Ami nem is hangzik annyira borzasztóan hihetetlenül ha valaki a közelmúlt pletykáin él. Nem akarok konkrétan rákérdezni, hogy "figyi, most akkor jársz-e Henrikkel", így rögtönzök, ennek eredményeképpen pedig hát... nem biztos, hogy a legjobb módszert választom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Művelődési Ház és Könyvtár

Azt nem tudom, hogy a fiúról vagy a lányról van-e szó, amikor azt mondja, hogy erről van szó, de ha valaki, akkor én igazán nem fogom megítélni, mert valljuk be, művészek között nőttem fel egy színházban és két apám van, szóval én aztán igazán, de nagyon elfogadó vagyok. Mondjuk önkéntelenül azon gondolkozom, hogy Masa melyik a két fél közül, de abban biztos vagyok, ahogy amilyen aranyos és kedves, még ha kicsit deszka is, nem vérleszbikus. Meg aztán jobb is, hogy ez most derült ki, nem akkor, amikor már a házasságukat tervezik, és egy ferde lánybúcsún arra ébred, hogy szívesebben smárol a lányokkal, mint Bencével. Tudom. tudom, nem mindenki gondolkozik azon húsz évesen, hogy basszus, mellettem fekszik életem szerelme, és akkor ásó,kapa, nagyharang. Én elgondolkoztam, sőt belelovaltam magam a dologba, és ennek meg is lett az eredménye. Bár a múltkor Ricsi rám írt egy képem miatt, és lehet, hogy találkozunk a hétvégén. Mármint én takarítani fogok, ő meg szórakoztatni engem. Ez megint egy furcsa szint nálunk.
- Csak egyenesen.
Mondom, és igen, most rajtam a sor, hogy meglepődjek, mert ez nagyon úgy hangzik, mint akit fel akarnak szedni. Ez nagyon kedves, de én eléggé a fiúkat szeretem, de nem ezzel utasítanám el, hanem azzal, hogy mi mind a ketten túl lányok vagyunk ahhoz, hogy boldogan éljünk. Tudom, Masát nem feltétlenül látnák az emberek nőiesnek, hiszen ugrál meg pörög, mint a búgócsiga, de valljuk be, képes lenne nő lenni, ha olyan helyzetbe kerülne.
- Nem járok senkivel.
Felelem őszintén, zavartan megforgatva az ujjamon a gyűrűmet. Akkor éjjel nem volt rajtam, de utána visszahúztam. Vajon ez már megcsalásnak minősül? Mármint nem vagyunk együtt ugye, de a gyűrűjét viselem, és láttam a múltkor, hogy ő is viseli a gyűrűmet, szóval kicsit összezavart ez az egész gyűrű dolog. Finoman köhintek egyet. Masa még gyerek, de ugyanakkor korban közel van hozzám. Szóval ha valaki felvilágosítja, lehet, hogy nekem kellene.
- Van olyan, hogy két ember nem érez szerelmet, de jól megértik egymást, szeretnek egymás társaságában lenni, és vágynak az intimitásra, arra, hogy legyen valaki mellettük egy kis időre. Ez lehet egy vagy több idegen, de lehet egy olyan barátság is, amiben van valami plusz. Én egy ilyen pluszban vagyok. Bármikor lezárható, de magány ellen kiváló. Barátság extrákkal, azt hiszem, így hívják a köznyelvben. Miért?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Művelődési Ház és Könyvtár

Értékelem a bíztatást, bár nem tudom segít-e abban, hogy végül kibököm amit szeretnék. Látom, hogy zavartan ficereg, a gyűrűjét birizgálja, és rájövök, talán túlságosan Hűbelebalázs módjára ugrottam ennek neki, viszont vissza nem szívom a szavaimat, ha már egyszer megkérdeztem, nem biztos, hogy lenne erőm megtenni még egyszer. Zavartan kortyolok bele addig is a poharamba, amolyan pótcselekvés szerűen, ráadásként lábujjaim járnak túlpörgött csokikánkánt a sportcipő vékony anyagába zárva. Csokikánkán? Az az ugrálós izé ami akkor lesz az állapotom, ha túl sok édességet eszek hirtelen és felpörgök, és nem lehet lenyugtatni. Ha tudnám, hogy fejben miken gondolkozik, valószínűleg géphangon válaszolnék neki a szerepekre, mellétoldva a definíciókat is amiket múltkor Csongi a fejembe vert. Én kértem, hogy segítsen, hogy hogyan legyek hiteles meleg, ő meg túl jól szórakozott ahhoz, hogy elküldjön. Szóóóval most van pár bemagolt mondatom, nem meghazudtolva jó levitás véremet.
Mosoly szökik az arcomra válaszára, és már veregetném meg a vállam, csak jól tettem, hogy kérdeztem általánosítás helyett. Nem jár senkivel, szóval nem jár Henrikkel sem, akkor a pletykáknak nincs alapjuk, akkor ez nem zavar bele abba, hogy kiderítsem miért szeretném kideríteni mi van vele. Ez mondjuk így elég zavaros, de nem vonhatok le elhamarkodott következtetéseket, úgyhogy maradok a francia körmondatoknál. Nem francia, mi az, barokkos. Miért, amikor nem is hasolít...? - Értem - bólintok feltűnően vidáman, majd még egyszer, mielőtt folytatná gondolatmenetét. Ha visszamehetnék az időben most kéne megráznom magam, hogy ne igyak előre a medve bőrére. Barátság extrákkal. Azt hiszem, hogy bármennyire jól is esne, ezt még én sem tudom félreérteni. Kiskutyaszemeimből is kivehető, hogy leesett mit szeretne mondani, de ha ez nem lenne elég egyértelmű, akkor az, ahogy mocorogva mélyebre fészkelem magam a babzsákban, felhúzott térdekkel és magam elé emelt (ugye a pohár) karokkal, már eléggé beszédes. Elkámpicsorodott arccal kezdek motyogni ismét, miközben valahol mélyen furcsán azon filózok, hogy pont ellentétes reakcióim vannak mint kedves lenne. Elvégre általában annak örülünk, ha valaki kapcsolatban van és akkor vagyunk szomorúak, ha nem...
- Hát csak mert hallottam pletykákat, és nem tudtam, hogy igazak-e, és akkor már gondoltam rákérdezek, mégis az a biztosabb infóforrás... De az, hogy ez elszomorít, az azt jelenti, hogy többet jelent nekem a dolog, mint eddig gondoltam, igaz?
Továbbra is csak arra figyelek, már-már berögződésesen, hogy ne mondjak olyat amiről Henrikre lehetne aszociálni, ezzel viszont akarartlanul is egy másik irányba kezdem el tolni a beszélgetést... Hopi.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Művelődési Ház és Könyvtár

Nem vagyok hülye. Mármint sok hülyeséget csinálok, de azért sem hülye, sem vak nem vagyok, és bár nem könnyen észrevehető jelek voltak, de volt, hogy bennem is felmerült, Henrik az a tanár, akiért Masa odáig meg vissza van. Nem hibáztatom ezért, így utólag meg, hogy ismerem már Henrik adósságait, nem is csodálom, hogy rá esett a választása. Mindenkinek van ebben a kastélyban tanár szerelme. Mostanában egy fiatal tanárról rebegnek ódákat, aki megér néhány ajtócsapkodást. Nekem is volt olyan, aki megdobogtatta a szívem és lányos zavaromban heherésztem tőle, most meg a plafonra tudok tőle pörögni, és igen, ez az ember Várffy.
El is mesélném neki, hogy ugyan, ezek a tanárokba habarodások átmenetiek, mint a nyári eső, hanem aztán jönne a begubózás, amitől totálisan és mérhetetlenül frászt kapok. Lili hívja a 911-et, Masa eltűnt. Úristen, Masa ebben a pillanatban a legMasátlanabb egész ismeretségünk alatt. A szívem kihagy egy ütemet, és érzem, ahogy hirtelen nagyfokú bűntudat telepedik rám, holott nem kellene. Két egyedülálló, érzelmileg megtépázott ember megéli egymás társaságában azt, hogy van, aki átkarolja, van, akivel ha csak néhány órára is, de kiszakadhat a világból. Én nem hittem, hogy ezzel bárkinek is fájdalmat okozunk, és most tessék, itt van az élő példa, aki megroppan attól, hogy pletykálnak rólunk, és akkor még nem is mondtam nevet neki, de nyilván a név miatt kezdődött az egész. Kizártnak tartom, hogy miattam lenne ez, de nyilván nem fogok rákérdezni arra, hogy "Leszbikusnak teteted magad Henrik miatt?" vagy, hogy "Mióta tudod, hogy szerelmes vagy Henrikbe?". Látom, hogy megbántott, nem csak az a tinihiszti, ami olyankor van, ha egy tanár házasságra lép, ez most valami más, ismerem ezt a pozitúrát, a Ricsivel való kapcsolatom felében így ültem.
- Igen, ez azt jelenti Masa.
Anélkül, hogy bármilyen hirtelen mozdulatot tennék, húzom elő a pálcámat, hogy a helyiség köré egy extra disaudiot is húzzak, illetve, hogy bezárjam az ajtókat. Most nem kellene senkinek sem betrappolni. A bűbájaim szerencsére még működnek, de tudom, hogy a hétvégén mentes leszek a mágiától, a nyakláncomon látszik, hogy lassan csordultig lesz.
- Ricsi és én anno nem szerelemből jöttünk össze, az egész politikai kampány volt, egy felkérés egy szerep eljátszására. Egy feltörekvő színésznőnek busás jutalom ellenében nem kellett mást tennie, mint színészkedni. Csakhogy a színészet valósággá vált, ahogy a hónapok haladtak előre, szerelmes lettem Ricsibe. Kétségbeestem, úgy éreztem, képtelen vagyok a szerződésünk végén elengedni őt.
Ösztönösen a karomhoz nyúlok, régen nem éreztem már a megszeghetetlen esküt, ami akkor a kezemre került, de most mintha megint ott lenne, mintha megint égetni kezdene a múlt.
- Akkor néztem ki úgy, mint most te. Mindig, amikor egyedül voltam, összegubóztam, és a visszalévő perceinken gondolkoztam, és anélkül, hogy tudtam volna, Ricsi viszont szeret, belehajszoltam magam egy sötét verembe.
Szépen és finoman beszélek vele, mert most más, mint a korábbi találkozásainkkor, most tényleg riasztóan nem olyan, mint lennie kellene. Én pedig szeretnék segíteni, mert egész életemben valahogy mindig az hajtott, hogy segítsek. Anno Ricsiben is a segítség lehetőségét láttam a leginkább, nem a pénz vagy a hírnév vagy a fejlődés motivált.
- A szerelem nem rossz dolog Masa, okkal jön és okkal távozik az életünkből, okkal érzünk egyes emberek iránt mélyebben, és tudom, hogy félelmetes, de jobb nem gyomorfekélybe hajszolni magad a ki nem mondott dolgok miatt. Ha jól sejtem, rajtad múlik a dolog, azért kell a könyv.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Művelődési Ház és Könyvtár

Hát, azt hiszem akkor az elmúlt időben sokszor vagyok Masátlan, ha ez a magam elé meredős, görnyedt, lebiggyesztett szájjal tépelődő figura jelenti ezt. Pedig ez is én vagyok, és eddig is volt, hogy ugyanígy ücsörögtem egy-egy eldugott zugban - épp itt a különbség, eldugott zugban. Távol mindenkitől, aki láthatna, aki megkérdezhetné, hogy "hé, mi ez a fej, haha?". Most nem menekülhetek el a kíváncsi szemek elől, elvégre a kíváncsi szemekhez tartozik az a száj is, ami az olyannyira kellő, mégis szúró fájdalmat keltő információkat csepegtetik lassan a fülembe. Nem, nem érzem magam megbántva, csupán ha már kérdezősködök, nem érzem úgy, hogy el kéne rejtenem Lili elől a hatást, amit szavai okoznak. Meg hát legyünk őszinték, mikor tudtam én valaha jól titkolni az érzéseimet? Amilyen hévvel megélem még azt az örömet is, amikor a hangya a hátára küzdi a zsemlemorzsát... Természetesen működik ez ilyenkor is, ő, de még mennyire. Helyeslésére sóhajtok, és mivel beljebb süppedni már nem tudok a babzsákba, inkább csak mordulok egyet. Mintha motyogni kezdenék, valami "szuper" féleséget, a hangok azonban mégsem kivehetők, csupán a frusztráltságom érződik ki belőle pompásan. Figyelem mit művel, amikor pálcájáért nyúl, egy pillanatra remélem, hogy exmemoriamra készül, de alig cseng le az első bűbáj már korholom is magam a gyávaságom miatt.
Őszinte meglepetés látszik az arcomon, még ha hirtelen nem is tudom hova tenni a történetet. Miért mondja most el? Ó. Ahogy halad előre, talán megvilágosodok. Nem vágok közbe, csendesen hallgatom, bár néha megnedvesítem ajkaimat, mintha válaszolni készülnék. Elképedek a történeten, fogalmam sem volt róla, hogy az egész párosuk, a szép, harmonikus kapcsolat amiről kastélyszerte izgatottan sutyorogtak, csupán ennyivel kezdődött. Egy ígéret, egy munka miatt eljátszani, hogy valakivel együtt vagy, egy esküért szeretni... Ellenállok a késztetésnek, hogy megdörzsöljem a karomra kiülő libabőrt. Nem tudnék megcsókolni valakit, aki iránt nem érzek semmit. És mégis, mivel azt mondja, szép lassan szeretett csupán bele... biztosan volt köztük valami már akkor is amikor még nem. Nem? Én gondolom túl a dolgot?Anélkül, hogy tudtam volna, hogy viszontszeret... Akkor, - akkor nem is mondtad el neki? - döntöm félre a fejem. Sokáig voltak együtt, látták egymást nap mint nap, és végig ott kukkoltak ezek a kimondatlan érzések? Hogy nem bolondult bele?
Enyhe pír szalad végig az arcomon, egyszerre mutatva a határt a szemem és a szám, illetve a szokásos és a magába forduló én között. Önkéntelenül rázom meg a fejem, elutasítva a szerelemnek még csak gondolatát is, csak hogy aztán kelletlenül bólintsak, igen, ezért kell a könyv. Igen, válaszokat kell találjak nem csak neki, de saját magamnak is. - És ha nem is erről van szó, ha csak azt hiszem, mármint nem hiszem mert nem tudom, de ha csak azt hiszem, hogy érzek de közben nem is, amíg egyszer csak rá nem ébredek, hogy valami nem oké? - nem realizálom, hogy a sok felmerülő miért miatt azt sem igazán tisztáztam magamban ami Bencével történt, és mégis, tudat alatt ott van bennem, hogy mi van, ha megint ez lenne a mese vége. Mi van, ha velem van a baj? Ha én nem vagyok rendesen összerakva? Ha nem csak úgy egyébként mondják, hogy bolond vagyok, de tényleg igazuk is van? - Olyan furcsa ez az egész, nem is akarok belegondolni, meg helyre is akarom rakni, szépen felcímkézni mindent aztán eltenni a polcra, hogy igen, megtettem. De most ezt így hogy, meg áá, komolyan, te látod magad előtt, ahogy odaállok, elé, hogy HÉ... - megakadok, kezemmel intek, hogy tudja ő, mi következne. Belelendülök, határozottabban beszélek, kicsit idegesen, csapongva, hol zavarban, hol morcongva. Ez igazságtalanság. És a legrosszabb, hogy mégsem tudnám őszintén azt mondani, hogy nem akarom érezni ezeket...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Művelődési Ház és Könyvtár

Nem mondtam még soha senkinek, és nem is szándékoztam, de valahogy úgy érzem, hogy Masán talán segítene a dolog. Az apukáimból az egyik felhorkanna, hogy igaza volt, a másik csalódott lenne, hogy belementem egy ilyen dologba, és noha jó vége lett, mert igaz szerelem volt a miénk, akkor is csalódottságot érezne.
- Nem. Olykor voltak próbálkozásaim, Ricsi hárított, de mondott szavakat, tettem pár következtetést vele kapcsolatban. Bevallom, az elején azt hittem, hogy meleg, aztán házhoz vittem egy lányt, hogy ne legyen feszült, szóval nem mindig arra következtettem, ami a valóság volt. De meg akartam fejteni Ricsit, megérteni, hogy mit veszítek el hamarosan. Már vagy nyolc hónapja együtt voltunk, amikor először csókolóztunk.
Meg minden más is akkor esett meg, de mivel mi egy igen speciális módon szeretünk, és mivel Masának inkább simán csak a szex szót se mondanám ki, ezért helyette inkább maradjunk csak a csóknál, az is igaz.
- Mivel volt egy lejárati dátumom, úgy voltam vele, hogy teljen el szépen, és legyen egy boldog búcsúnk. Mi ordítva vallottunk szerelmet egymásnak.
Az emlékre kicsit elmosolyodom, én még beljebb tudok süppedni, és kicsit jobban Masa felé tudok fordulni, amit meg is teszek.
- Volt egy koriversenyem, és előtte nap, ahogy a mosást pakoltam el, a kezembe akadt Ricsi egyik inge, tökéletesen illet a koreomba, így eltettem és azt húztam. Ricsi minden versenyemre eljött, és végigtelefonozta, de amikor meglátta az ingét... uh... ha a tekintettel ölni lehetne, nekem ott végem lett volna. Elég drága cuccai vannak, valami hét-tíz galleon volt az az ing. Egy sima, fehér ing. Szóval ott már ideges lett rám, meg amúgy is a plafonon volt. Mivel aranyat kaptam, utána benyomtam három gyrost, egyből úgy néztem ki, mint egy négy hónapos terhes, de ezt csak otthon vette észre, leordította a fejem, hogy én átvertem őt, és így akarom magam mellett tartani, és ahogy veszekedtünk, ő ordított, én bőgtem, és akkor kiderült, hogy ez szerelem. Nem pont a legjobb példa, de arra jó, hogy megértse az ember, kicsit sem szerencsés, ha már csak akkor mondod ezt ki, amikor elszakad a cérna.
Én is máshogy csinálnám, de értem, hogy ő fél ettől, én is féltem, sőt rettegtem. Hogyan mondod ezt meg? Mi van, ha a másik azt mondja, hogy ő nem, és olyan elutasítást kapsz, amit egy életre megjegyzel? Egy sebet a szívedbe. Tudom, hogy az érzelmeinkről félelmetes beszélni, és értem azt is, hogy Ricsi miért félt nekem elmondani a pszichológust, hogy mennyire aggódott azon, hogy mit fogok szólni. Ez olyan, mint amikor a gyereked közli, hogy meleg, egész addig azt mondod, hogy nem lesz benned más érzés, amíg ott nincs a tény.
- Ha nem mozdulsz egyik irányba se, akkor nem tudod meg. Akkor az lesz, ami eddig, elvonulva leülsz egy sarokba és szenvedsz, de Masa, te nem ilyen vagy, ezt te is tudod. Ez a vesztesek taktikája, egy pocsék taktika. Én elveszítettem azt, akit szeretek, azért mert gyáva voltam és beletörődő, te ne tedd.
Én nem látok rossz dolgot abban, hogy Masa és Henrik együtt legyenek. Nem is tudom, hogy miért nem. Én nem vagyok életre szóló a férfinél, nem is akarok az lenni, nem lenne fair vele szemben, és nagyon sok minden hiányzik abból, ami mind a kettőnket boldoggá tenne. Leginkább az, hogy másokkal akarunk együtt lenni.
- Nem nézem ki belőled, hogy elé állsz. Itt nem. Talán... egy vakrandin. Mármint, ahol nem tudja, hogy te várod, egy iskolán kívüli, semleges terepen, ahol csak Masa és Henrik vagytok, akik együtt töltenek egy kellemes estét. Jelenleg sok a gátló tényező, de mi van akkor, ha nem itt vagytok? Nem lenne egyszerűbb egy kellemes vacsora mellett megvitatni, hogy mit is akartok egymástól?