Kiva Faraday

A zöld kancsó volt válasz a kérdésemre. Rájöhettem volna magamtól is.  
- Óh, hát persze, hogy a zöld a legerősebb. - utaltam arra, hogy a Rellon színe is zöld, már pedig a Rellonnál erősebb és nagyszerűbb ház számomra nem létezett. Kivának vagy leesett vagy nem, hogy mire céloztam, igazából egy eridonostól nem vártam el, hogy felfogja a rejtett tartalmat.
Töltöttem magamnak egy bögrébe, majd elhelyezkedtem az egyik Kiva melletti fotelban. A kávés bögrét egyelőre csak a kezemben fogtam, élveztem a melegét. Most néztem végig rendesen a lányon, és hozzám hasonlóan ő is eléggé nyúzottnak tűnt.
- Hallod, te sem tűnsz ám valami energiától duzzadónak. - jegyeztem meg az észrevételemet, majd belehörpintettem a kávéba. Tényleg erős volt, egy kicsit meg is könnyeztetett, meg kellett törölnöm a szemem.  
- Csak nem az éjjel csapattad szét magad? - tettem hozzá a megállapításomhoz a kérdést. Igazából még nem voltam vele tisztában, hogy milyen éjszakai élet folyik az iskolában, milyen lehetőségek vannak, ha éppen szórakozni szeretnék. Mondjuk nagy a szigor papíron, nem tudom mennyire lehet észrevétlenül kijátszani a takarodót.

Miért pont ide? Talán azért mert itt ki tudom kapcsolni az agyamat. Mostanában túl sokat gondolkodom, úgy érzem mentem felrobbanok, szabadulni akarok. Erre tökéletes ez a folyosó. Az portrék buliznak, isznak az egész folyosón bor szag terjeng és gyakran hangoskodnak is. Talán ez majd segít. Lassan ráérősen sétálok a tervezett cél felé, közben egy kisebb vasgolyót dobálok. Azzal szórakozom, hogy egyre-egyre magasabbra dobom és egyre lentebb engedem, majd az utolsó pillanatban elkapom. Muszáj valamin levezetnem a felgyülemlett feszültséget, mert az igazság az, hogy nincs valami jó kedvem...úgy érzem, fel tudnék robbani. Még akkor is folytatom a kis golyó dobálását, amikor beérek a folyosóra így először észre sem veszem a kislányt, aki a plafont bámulja, a ladba teljesen leköt, na meg, koncenrtálnom is kell, nem csak egyszerű dobálásról van szó. Nagy lépésekben haladok, aztán hirtelen nekiütközök a lányak. Gyorsan hátrébb lépek mielőtt bármi atrocitás történne, majd hirtelen az utolsó pillanatban a feje fölött kapom el a golyót. Egyenlőre még bocsánatot kérni sincs időm, annyira meglepődtem, csak nézek rá ijedt szemekkel, figyelem, történt-e valami baja. De mivel nem esett össze és társai úgy látom a meglepetés erején kívül más hatás nem érte. Oké, akkor most jöhet a mentegetőzés.
-  Ne haragudj, nem vettelek észre, annyira sajnálom...
Végülis, majdnem agyonütöttem szegény a nem épp hétköznapi játékszeremmel, ráadásul még neki is mentem, szerencsére megúszta, hogy kapjon ő is egy kis agadot abból amit a vasgolyóba továbbítottam.
-  Remélem..jól...na jó most már eleget nevettetek.
Fordulok a portrékhoz, akik az alkohol hatása alatt állva még viccesebbnek látták a baklövésemet. Már hozzászoktam, hogy szerencsétlen vagyok de nem tűzhet táblát magamra "Közveszélyes" felírattal. Bár...lehet, hogy hatásos lenne.

Zoé

Egy húsz év körüli nő freskóját tanulmányozom, akinek a kezében nem egy üres üveg van. Gyönyörű, sötétbordó ruhát visel, akár egy estélyre is elmehetne benne. Mosolyogva integet nekem szabad kezével, én pedig vidáman visszaintegetek neki.
Hirtelen azt veszem észre, hogy mindenki egy irányba néz. Egyenesen mögém. Csak azt veszem észre, hogy egy lány a fejem fölé nyúl és elkap valamit. Nem nagyon tudom kinézni, hogy mi az, viszont igencsak örülök, hogy nem esett a fejemre.
- Semmi baj!
Szegény biztosan fél, hogy valami bajom lett, legalábbis erre következtetek az arca alapján.
- Tényleg ne nevessétek ki! - fordulok a freskókhoz, akik láthatóan nagyon jól szórakoznak. Egy pillanatra abbahagyják a nevetést, de amint elfordulok, megint kitör belőlük a kacagás.
- Egyébként Maia vagyok. Maia Norwood. Mi az a kezedben?
Rámosolygok, hogy lássa, egyáltalán nem haragszom rá. A kezét nézem, nagyon kíváncsi vagyok rá, hogy mi lehet az, ami majdnem a fejemre esett.

Még mindig teljesen meg vagyok lepődve magamon, tudom, szerencsétlen vagyok és ez nem kellene, hogy annyira meglepjen, de a szerencsétlenségem általában nincs nagy hatással másokra. Nem akarok feleslegesen bajba sodorni senkit, de Zoé megmegentette a napot, vagy legalábbis a lányka testi épségét biztosan. Egy kis ideig még morgok a portrék miatt, majd megvonom a vállamat és úgy döntök, nem foglalkozom velük tovább, ha látják rajtam, hogy érdekel, akkor csak tovább csinálják, azt meg nem igazán szeretném.
-  Hagyd csak, már megszoktam.
Sóhajtok, és még legyintek is egyet hozzá. Nem vagyok itt új vendég, ami azt illeti. Nagyon sokszor jártam már erre, és okoztam pár felemelő pillanatot a freskók lakóinak, ez csak egy újabb példája volt a dolognak.
-  Szia, én meg Zoé.
Soha nem tudom, hogy mutatkozzak be, mondjam a teljes nevemet? Minek? Úgysem jegyzik meg, a középső nevemet meg nem használom. A Zoé viszont egyszerű és könnyen megjegyezhető, szóval maradok inkább ennél. A tekintetem a vasgolyóra téved, majd vissza a lányra. Most mit mondhatnék? Ha az igazságot mondom valószínűleg nem hiszi el, vagy kinevet. Az emberek az ilyesmit nem könnyen dolgozzák fel.
-  Ez egy vasgolyó, akkor használom...ha...el akarom terelni a gondolataimat.
Most mondjam neki azt, hogy túlcsorduló negatív érzelmeim hatására a testem megtelik elektromossággal amit ebbe a kis golyóba vezet le? Na persze...több mint valószínű, hogy világgá szaladna. Szóval inkább leguggolok leteszem elé a golyót, nem akarom a kezébe adni, az nem biztos, hogy kellemes lenne.
-  Tessék, nyugodtan nézd csak meg, nem lett volna kellemes, ha a fejedre esik.
Meg kell vallani, nem egy könnyű darab...de nem is nehéz, tökéletesen el lehet vele szórakozni és anyaga is megfelel arra a célra amire használom. De a legtöbb ember számára ez csak csak egy nehéz kis ezüstszínű kopott golyó.

Alexa

Hát megérkeztem. Egyáltalán nem volt kedvem idejönni, így nem csoda, hogy a kallernek kellett lerángatnia a vonatról. Elterveztem, hogy rajta maradok, és megyek még néhány kört nem törődve azzal, hogy mikorra is kéne ideérnem. Jó kis terv lett volna, ha nem avatkoznak közbe. Lesújtóan mértem végig a kétajtós szekrény méretű fickót, morcosan dobva le magam elé csomagjaimat. Tekintetemmel végigpásztáztam az egész állomást, ami körülbelül negyed akkora volt, mint a londoni King's Cross. Valljuk be, ez a miniatűr Anglia hasonmás nem nekem való. Sőt. Már épp visszaszállnék a vonatra, hogy menekülhessek, de amint meglátom a kaller idétlen tekintetét inkább csak sóhajtok egyet, megemelem cuccaimat, és kijjebb sétálok, hátha ott lesz az én kedves kis nagynéném. Nem az ő hibája, így nem vele kéne bunkónak lennem. De várjunk csak.. én mindenkivel bunkó vagyok. Innentől kezdve nem kell ezen rágnom magam. Fapofa, kedvtelenség, ez általában jellemez. A legnagyobb probléma az, hogy csakis és kizárólag apámnak köszönhetem, hogy itt vagyok. Az RBF előtt senki sem veszi ki a gyerekét, általában, de van olyan megszállott ember, hogy ő mégis megtegye. Mindettől eltekintve tisztelem, csak haragszom rá. Viszont azt nagy mértékben.
Már vagy öt perce ácsorogtam egy helyben, mikor azon kezdtem morfondírozni, vajon merre lehet nagynéném, és belegondolva abba, hogy mekkora az állomás, nem lehet nagyobb a falu se. Mindezt végigjátszva pontról pontra emelem fel csomagjaimat, és indulok el kifelé a faluba. Kint aztán megállok, és elképedve nézek végig a kicsi utcákon. Hol a francba vagyok mégis ?! Senkifalva mellett 5 kilométerrel Seholfalvában. Remek. Egyrészt, olyan érzés fogott el, mintha egy huszadik század eleji filmben lennék, gazdag úri hölgyként, egy lepusztult faluban. Persze, az átlag embernek, meg annak, aki itt lakik ez megszokott, és cseppet sem porfészek, főleg nem senki és sehol falu. Nekem mégis az. A nagy városban mindig magabiztosan jártam, még az Abszol út is elment, szerettem azokat a kis görbe utcákat, de ez a hely most kiverte a biztosítékot. Egy dolgot biztos tudok; én nem akarok idejárni, nem akarok itt tanulni, és főként nem akarok itt élni!

Samantha



Ruha:http://pbs.twimg.com/media/A9yIYWbCIAIWvaI.jpg

Veronika és Endre

- Nem is gondoltam volna, hogy iskola mellett itt dolgozik.
Mosolyog halványan Veronikára. Nem kell különleges névmemóriával rendelkeznie, hogy emlékezzen a lányra. A jellegzetes írásképét nem csak a tavalyi vizsgadolgozatán tapasztalhatta meg, hanem akkor is, mikor a lány véletlenül a Vámpírológia teremben hagyta a naplóját. A pillanatnyi gyengeséget, ami akkor hatalmába kerítette, úgy fedte el teljesen, hogy egy házi manót kért meg, hogy juttassa vissza a kis könyvet a lánynak.
~ Különben sem volt benne semmi különös. ~
Rántja meg gondolatban a vállát Eugene az emlék hatására. Az állítás persze igaz, de ez nem fedi el azt a mindannyiunkban ott rejlő izgatottságot, mikor egy idegen naplóba nyerünk bepillantást.
- Záróvizsgáztatni?
Derül fel Eugene arca a kérdést hallva.
- Aligha. A Vámpírológia nem tartozik a főbb tárgyak közé. Nem hiszem, hogy szükség lenne arra, hogy záróvizsgatárggyá emeljem. Valamiféle tanulmányi kiránduláson viszont gondolkodom. Csak még azt kell kitalálnom, hogy lehet ezt kivitelezni biztonságos keretek közt.
Kedvtelve mosolyog, ahogy lelki szemei előtt megjelenik, amint egy lelkes diákcsoportot ráuszít Budapest vámpírkolóniájának tagjaira. Tulajdonképpen nem elvetélt ötlet azt leszámítva, hogy utána nem a vámpírok akarnák Eugene vérét, hanem a mágusok.
- Azt hiszem, maradok a forró csokoládénál. Legyen mondjuk meggyes ízesítésű.
Kissé megilletődik Endre lelkesedésétől.
- Nos, varázslényekkel foglalkozni szép téma. De nem értem, mi szüksége egy varázslónak arra, hogy mugli könyvekből olvasson róluk. Úgy értem; nem nyilvánvaló már gyerekkorban, hogy azon lények nagy része, akik a varázstalanok mesekönyveiben szerepelnek, nagyon is valódi?
Ő az ilyesmiről semmit sem tud. Egész életében abban a hitben élt, hogy a világ kimerül a maga varázstalan valójában. Néha elmereng, vajon milyen érzés lehet megtudnia egy mágusnövendéknek, milyen is a mágia világa. Fiatalon az ilyesmit minden bizonnyal könnyebb feldolgozni.
- Ezek szerint a testvére politikai pályára lépett? Ez...gondolom...dicséretes. Mivel foglalkozik egészen pontosan?

Zoé

Bár megnyugtattam, hogy semmi baj nem történt, úgy látom Zoé még mindig aggódik miattam. A portrék csak nevetnek rajta, de úgy tűnik ő megszokta, ugyanis csak megvonja a vállát és legyint egyet. Biztosan gyakran jár errefelé. Kár, hogy én csak most fedeztem fel ezt a helyet, az ember egészen le tud itt nyugodni egy nehéz nap után.
- Szóval te sokszor jársz erre? Csak azért kérdezem, mert én most vagyok itt először.
Mikor megkérdezem, hogy mi van kezében, leteszi elém a földre. Egy vasgolyó. Érdekes, nekem eddig még nem jutott eszembe ez a stresszoldási módszer, pedig biztosan jó. Mindenesetre örülök, hogy elkapta és nem esett a fejemre. Semmi kedvem agyrázkódást kapni.
Leguggolok, hogy közelebbről is szemügyre vegyem. Valószínűleg már elég régi, kisebb karcolások vannak rajta. Szép, ezüstös színe van, csillog is abban a kevés fényben, ami beszűrődik a folyosóra, amit ugyan hatalmas ablakok díszítenek, a fény a felhők miatt mégsem tud teljesen beáramlani.
- Honnan van?
Ennél értelmesebb kérdés nem jut eszembe. Mondjuk tényleg kíváncsi vagyok rá, fogalmam sincs, hol lehet sima vasgolyót venni. Felegyenesedek, lenézek a golyóra, majd vissza Zoéra.
- Egyébként miért dobáltad? Ideges vagy?

Endre és a professzor

Ivótársam <3

A sok probléma elöl a függetlenség szellemében a kocsmába menekült. Nem számított társaságra, de aztán kellemes meglepetés érte. Bonnie megtalálta, és örült neki, már amennyire tudott. Egy ideig a szomorkás hangulat uralkodott mindkettejükön  aztán a harmadik kör környékén kezdtek feloldódni. Persze átérezték egymás problémáit, de az öröm, mit a lehetetlen helyzeteik okoztak, az a sok rossz ellenére is meghozta a hangulatot. Persze csak az ivás mellett, mert az volt a lényeg. Az összetartó erö, amitöl szétcsúszik minden. De legalább felejteni srgít, igen, föleg mikor elöjöttek a hajszíntémák.
-Az biztosan jó lehetett...- nevetett ö is már együtt vele. Hát hogy gyorsan felejt, azt csak a sörnek köszönheti, de azt jól csinálta. Elfogyott azonban az örömcsináló, ezért érdeklödött, hogy a lány kér-e. Miután választ kapott intett a csaposnak, és újra rendelt. Kellett az, végül is nem egy jókuslányos napot tervezett egyikük sem. Az ivás pedig illett  ehhez. Megérkezett a negyedik korsó, és már ivott is. Tervezett jól berúgni,  de még kitaposatlan úton járt. Támadtak is eszeveszett ötletei, hozzájuk pedig elég kába fejet vágott. Eszeveszettül nézhetett ki, de kicsit sem foglalkozott vele. Elhatározta többek között, hogy teljesrn új életet dog kezdeni. Akkorra már azon korsó végénél járt.
-Mit szólnál hozzá, ha felszerelnénk magunkat jópár üveges példánnyal, és elindulnánk hozzánk?- mutogatott az itókájának forrására, miközben felvetette egyik érdekes gondolatát. Ez van. Totál meghülyül. Lehet, hogy be is festeti a haját még, ki tudja mi lesz a nap vége. Korán van még. Délután. Lesz még este és éjjel, minden kérdéses  azonban azokkal kapcsolatban.

-  Elég régóta járok már ide, szóval volt alkalmam meglátogatni a freskókat.
Hát igen, tény, hogy régóta ide járok, de ez még nem magyarázza azt, hogy miért is töltöm itt az időmet. A legtöbb ember számára ez a hely egyszerűen idegesítő, de engem mégis jó érzéssel tölt el, mert ebben a teremben, habár nincs sok élő ember, mégis mindenki jókedvű és a nevetés sokszor megoldás a problémáidra.
-  Az apám csinálta nekem..elég régen volt már..
Oldalra billentett fejjel mosolyogva pillantok le a golyóra, a szemem előtt pedig lejátszódik a jelent amikor megkaptam, bár néhány jelenet már nem egészen tiszta, mégis még mindig emlékszem arra amit akkor éreztem, törődtek velem és megpróbáltak segíteni rajtam, ami valljuk be, azért sikerült is. Ráadásul tényleg eléggé bele tud merülni az ember abba, hogy zsonglőrködik vele, ezt pedig én az évek alatt tökéletesre fejlesztettem. Az agyam teljesen ki tud kapcsolni, pont azért mentem neki szegény Maianak is.
-  Hát, igazából, ami azt illeti, mondhatjuk így is, igen.
Nem akarok senkit traktálni a baromságaimmal, na meg, ha rákérdezne se mondhatnék semmit a hazudozáshoz pedig nem vagyok jó állapotban. Szóval így maradtam a terelésnél. Az végülis nem hazugság, hogy ideges vagyok, mert tényleg az vagyok, illetve sikerült egy kicsit eltéríteni a gondolataimat de amint szóba hozza megint elfut a méreg. A szemöldököm összeszalad, de nem akarom felkapni a golyót, amíg nem vagyok biztos benne, hogy a lányka kicsodálkozta magát benne. Biztos azt hiszi, hogy ez valami varázslatos tárgy, vagy, hogy különleges képessége van. El kell, hogy keserítsem, az apám fikarcnyit sem ért az ilyenekhez, egyszerű mugli zenész, szóval nem fog a labda átalakulni, a színét sem fogja megváltoztatni, olyan mint én...egyszerű.

Zoé
- Hogy találtad meg ezt a helyet, mikor először jártál itt?
Fúrja az oldalam a kíváncsiság. Én véletlenül találtam ide, de el tudom képzelni, hogy Zoé hallott valakitől erről a helyről. Bár lehet, hogy ő is teljesen véletlenül jött ide.
- Jó neked. Én azóta nem láttam apukámat, mióta Magyarországra költöztem. Igazából nem is beszéltünk. A szüleim elváltak, apukám pedig Dublinban él.
Nem az a célom, hogy elpanaszoljam az egész életem szegény Zoénak. Egyszerűen csak kicsúszott a számon ez a pár mondat. Rögtön apu jutott eszembe, mikor említette, hogy az apjától kapta a vasgolyót. Bárcsak nekem is lenne valamilyen emlékem aputól... Mikor nála laktam, nagyon sok ajándékot kaptam tőle, de mindegyikkel történt valami, mára már egy sincs meg. Volt, amelyik rejtélyes körülmények között eltűnt, mikor apa elhozta az új barátnőjét, és volt olyan is, amit én magam vesztettem el az évek során.
- Ne haragudj, nem akartalak felidegesíteni.
Kissé megijedek, mikor Zoé arcán észreveszem az idegesség jeleit. Tényleg egyáltalán nem állt szándékomban fölidegesíteni, csupán érdekelt. Úgy látom, jobb, ha erről a témáról nem kérdezem többet...

Lassan kezd kellemetlen lenni a várakozás azok miatt a pillantások miatt, amiket azért kap, mert nem iszik semmit. Ez végül is érthető, errefelé nem szokás, hogy megvárják egymást az emberek; megérkeznek, elkezdenek inni, a másik pedig majd társul. Már épp ott tart, hogy megpróbálja valahogy eljátszani, hogy ő is iszik, mikor nyílik az ivó ajtaja, és egy páros lép be rajta.
Ha bármi is támpontot jelenthet Eugene számára azt illetően, hogy jelen helyzetben merre tovább, akkor a kocsmába belépő nő megjelenése az; nem is annyira az égővörös haja, hanem inkább a sminktükör, melynek fém fedelére egy liliom került gravírozásra, s amit a nő a pultnál elővesz nem kis megrökönyödést keltve ezzel a pultosban. Úgy tűnik azonban, a nő csak a sminkjét ellenőrizte - aminek puszta léte is elegánsabbá teszi a jelenlévők bármelyikénél - mivel a tükör hamarosan eltűnik.
Eugene-nek csak ekkor tűnik fel, hogy egyébként a nő nem egyedül érkezett. Látszólag nem különösebben vesznek tudomást egymásról az érkezők, viszont a helyzetet kissé megbonyolítja, hogy a férfi, akivel a vörös hajú nő érkezett, tanít Bagolykőn. Az ügy, ami miatt Eugene megkockáztatta ezt az utat, a férfi tervei szerint függetlennek kellett volna maradnia az iskolától.
~ Szemmel láthatóan azonban ezek a szálak elérnek oda is. ~
Állapítja meg kelletlenül. Mindemellett jelen helyzetben Eugene-nek valahogy beszédbe kell elegyednie a nővel, amire kiváló alkalmat nyújt, hogy legalább látásból ismeri a férfit, akivel érkezett. Mosoly jelenik meg Eugene arcán, felkel a székről, ahol eddig ült, és odalép a még a pult közelében lévő másik bagolyköves tanárhoz.
- Üdvözlöm. Eugene Carnage.
Mutatkozik be olyan határozottsággal, hogy az ember szinte azt várja, hogy katonásan össze is üsse hozzá a sarkait.
- Személyesen még nem volt szerencsém. Ha már enyém lehet a váratlan öröm, hogy itt találkozunk, nem osztanának meg egy italt velem, amíg megérkezik, akire várakozom?
Itt jelentőségteljes pillantást vet a nőre, majd várakozón Khalilra tekint azt várva, hogy a másik bemutassa Eugene-nek a nőt.

Ivótárs <3

Szükség volt már egy kis fesztelen beszélgetésre és lazításra az életében. Lehet, hogy nem illendő, amit most tesz, de ez már egy pillanatig sem érdekli, miután elküldte a második kört is, igazán már nincs megállj. Lottéra kacsint, mikor jön a harmadik majd csevejt folytatnak a hajukról, meg már igazán nem is tudja miről. Amit tud, az az, hogy ha nincs is minden rendben, legalább megy az a nevetés is. Persze nem olyan tiszta az, a helyzetnek, na meg persze az italnak is betudható.  Szépen lassan túlesnek a harmadik körön is, most már érzi is Meggie, hogy kicsit nehézkes lesz a „sétálgatás” innentől. De sebaj. Megéri.
- Fantasztikus időszak volt… - nevet önfeledten, majd folytatja. – Most képzelj el egy alig 160 magas lila fejű lányt, mint egy tovább a termőföldön hagyott padlizsán.
Mondja, miközben még mutogat is hozzá. Nem élete poénja, de mindig is ez volt az első, ami a lila hajáról eszébe jutott.  Elmulat ezen egy kicsit magában, közben Shary rendeli a következő kört. Egyértelmű jelét adta neki Amanda, hogy mehet a következő kör. Ilyenkor azért tudja értékelni a nagykorúság gyors problémamegoldó képességeit.  Na, de ez most nem köti le a figyelmét, máris nekiáll elfogyasztani, hamar túl is esik rajta, csak pár mondatot váltanak az idő alatt, Lotte még gyorsabban halad, látszik rajta, hogy még mindig kiüt az, mennyire maga alatt van. Ekkor érkezik az ajánlat, folytassák egy kényelmesebb terepen. Igazából nem itt szeretné a napfelkeltét megvárni, nagyon is jó ötletnek tartja, ott legalább kevesebb a feltűnés, még úgy is tűrhető állapotban van.
- Ez egy remek terv. Na, mozgósítsuk magunkat. –
Amanda fizeti az italokat, míg Lotte beszerzi az üveges itókákat. Felkapja kabátját, sálát és sapkáját és várja, hogy társasága is megtegye. Mikor a lány is végzett ő is felöltözik majd magukhoz fogva az üvegeket elindulnak. Sharyt kicsit megtámogatja, biztos, ami biztos. Kilépnek az ajtón a hószállingózásba. Ez a hűvös kellemesen hat rájuk, hiszen józanító hatású, bár most nem épp ez a cél, megindulnak a Johanson rezidencia felé tovább csacsogva, meg esetleg, ha Lotte belekezd énekelgetve. A folytatás ismeretlen, kigondolhatatlan és teljesen kiszámíthatatlan. Ők ketten, mint már láttuk, olyan képtelenségeket tudnak összehozni, amit senki más. Élő példa e ez arra, hogy a sorsnak jó a humora avagy nem, azt nem lehet tudni.

Enikő

Elsőre nem is rossz próbálkozás, bár az eredmény messze elmarad, mint amit el szeretne érni a lány. A víz meg sem mozdul, ugyanolyan sima marad, mint előtte. És bár csalódás érheti először Enikőt, tegyük hozzá, ez szokványos tud lenni, és az is, lévén senki nem születik profinak. És ezt nem csak a felnőttek tudják.
- Nem rossz próbálkozás, ha jól sejtem hullámokat akartál kelteni. Gyere segítek!
Int a fejével, és bár nem áll fel a helyéről, előtte ugyanúgy megjelenik a pici gömb. A kezébe veszi, és az ujjával, de csak eggyel, odaér a gömb mellé, azzal pontosan szemben, majd az ujját előre, és hátra ingatja, mintha terelné a vizet. Ezzel lehet ugyanis legkönnyebben a valóságban is hullámokat gerjeszteni.
- Próbáld meg, hogy úgy teszel, mintha az ujjaddal meglöknéd azt a vizet. És emellett jó, ha kitisztítod az elméd, és csak erre gondolsz. Előbb átvedd magadban, mit teszel, aztán merülj el magadban, "szedd" elő azt a mágiát a belsődből. Ehhez pedig az kell, hogy lemenj az elmédben, olyan mélyre, mint eddig sosem. Az energia, ami benned van, valahol ott szunnyad. Próbáld meg előhívni. Képzeld azt, hogy te vagy a víz. Minden, ami ő, az vagy te. És így próbáld meg!
Tanári instrukció vége, innentől tőle már csak a szokásos csend honol. A lányé a terep.

//Sikerül, kérdés, hogy mennyire, de ezt hagyd majd rám. //

Lori

Az ismétlés a tudás anyja, a nem ismétlés meg, hát ezt ne is mondjuk ki...
Az viszont pozitívum, hogy vigyünk újat a régibe, és ezt tagadni is kár lenne. A gyakorlás meghozza majd úgyis a gyümölcsét, Lori kérése azonban picit szokatlan. Benne van a tanulási, és a cselekvés utáni vágy, és ez jó.
A tanárnő csak meghökkenve néz rá, mikor saját ötletét veti fel, de próba cseresznye.
- Biztos, hogy jó ötletnek találod?
Hangja egy kicsit bizonytalan, azonban utána szinte rögtön jön a fellelkesült, és gyermeki énje.
- Ahogy gondolod. Lássuk, mire mész vele.
A szemei kitágultak, vigyor, mosoly, pirospozsgás arc a helyén, már csak az kell, hogy lássa, mire fog menni Lori. És ha valahol a kettős folyamatnál elakadna, segít neki megtartani a vizet, hogy csak a múltkori feladatra koncentrálhasson. De erről persze egy szót sem szól.


//Kiemelés tuti siker, akár egyedül csinálod, akár nem
A gyakorlást te döntöd el, hogy milyen lesz, hiszen neked kellett gyakorolni //

Ginnie

//Hát jócskán megkésve, de akkor most belevesszük a második órádat is //

A papír aláírva, jöhet a feladat. Miközben előkerül a gömb, máris hallatszik az utasítás.
- Nem szólok bele, mit fogsz csinálni, sem azt, hogy mit nem, vagy hogy csináld, vagy hogy ne. A feladatod annyi, hogy magadtól, saját erődből csinálj valamit a gömbben lévő vízzel, ami most itt lebeg az orrod előtt.
Nem sok, szinte semmi, de a feladat egyértelmű. És ugyanaz, mint a többieknél, így nincs hátrányban a lány. A többi pedig csak rajta múlik. Esetleg egy- két információt még elfogadhat.
- Nem kell nagy dologra gondolni. Kicsiben kezdjük. Elég, ha megmozdítod, vagy csak hullámokat képzel. Na de többet nem árulok el.
Mosolyodik el, majd innentől tényleg átadja neki a terepet.

//Döntést kérek rám bízni//

*Már éppen kezd összemelegedni a kis csapatunk, amikor is egyszer csak eszembe jut, hogy még azt sem tudom mikor kezdődik a koncert. Már pedig ez igen fontos tényező számomra, hiszen nem szeretném összecsapni az előkészületeket. Amikor megtudom, hogy pontosan másfél órám van, enyhe rémület fut át rajtam és ez az arcomon is meglátszik. Ám mivel nem szeretnék cicababának tűnni, így próbálom leplezni a meglepődöttségem. Kiérve a teraszra helyet foglalok a hintaágyon. Chuck természetesen mellém kerül, én pedig mosolyogva pislogok rájuk. Mivel Gáborék találkoztak régebben a sráccal, így hagyom had beszélgessenek.*
~Lassan el kellene indulnom átöltözni~*Már éppen felállnék az ülőalkalmatosságról, amikor is Laura egy igen érdekes, ám annál kínosabb kérdést tesz fel számunkra. Arcom a bíbor színében kezd el pompázni, és amikor Chuck is nekem szegezi azt a bizonyos kérdést, zavartan mosolyogva pislogok rá.*
- Szerintem egy próbát megér*Jelentem ki egy széles mosollyal. Nem akartam túl lazának tűnni, de azt sem akartam, hogy továbbra is zavarban legyek, így ezzel a könnyű kis mondattal végül is "elintéztem a dolgot." Csókot viszont egyelőre még nem szeretnék, így csak finoman átölelem Chuckot, majd egy puszit nyomok a szájára.*
- Nem szeretnék ünneprontó lenni, de nekem sok idő kell az elkészüléshez. Merre induljak?*Kérdezem végül, miközben felállok a hintáról. Ha Chuck elkísér úgy is jó, de ha csak elmagyarázza úgy is. Becsukva magam mögött az ajtót a cuccaimhoz rohanok és előszedem a megfelelő kellékeket, majd elkezdek készülődni. Kicsit több, mint egy óra múlva sétálok végül vissza a teraszra, reményeim szerint lesz ott más is. Persze az is lehet, hogy már öltöznek és akkor nem találkozom senkivel.*


Smink, ruha, cipő

Elemi mágia óra 2.

-  Olyan másodikos lehettem...vagy fiatalabb. Felfedeztünk a barátaimmal és akkor találtam meg.
Nem vagyok egészen biztos ebben, de várt valamilyen sztorit, hát megkapta. Lehet, hogy Zorával voltam itt először, de az is lehet, hogy egyedül, nem igazán emlékszem rá, régen történt. Ráadásul nincs is nagy erőm arra, hogy pontosan visszaemlékezzek. Végülis, nem emlékezhetek rá, hogy melyik helyet mikor fedeztem fel.
-  Ouh, az nem lehet kellemes...bár én is régen láttam a szüleimet.
Fiatalon valahogy teljesen máshogy éli meg az ember a búcsúzást, nekem, ennyi év után már nem újdonság, hogy csak ritkán látom őket, bár hiányoznak. Az elvált szülők meg megint egy másik téma. El sem tudom képzelni, milyen lehet, ha a szüleid külön élnek. Az enyémek még mindig imádják egymást, húsz év után is. Félbe kell szakítanom a gondolatmenetet...mert Maia mentegetőzni kezd. Tényleg ennyire árulkodó az arcom?
-  Jajj ne aggódj, nem idegesítettél fel, csak nincs jó kedvem.
Felkapom a vasgolyót, dobálom egy kicsit majd a két tenyerem közé szorítom. Szegény Maia, szeretném neki elmondani, hogy ő csak ártatlan áldozata a helyzetnek. Én vagyok az, aki felidegesítette saját magát a felesleges túlgondolásaival. Na meg, nem csak én vagyok az oka. A gondolataim annyi helyen járnak - na jó, csak egy helyen -, hogy csodálkozom, hogy ide tudok figyelni, és normális társalgát tudok folytatni vele. Most biztos megveregetném a vállamat, de nem akarom, hogy hülyének nézzen.

Zoé

- Értem. Én, ahogy már mondtam, most vagyok itt először, de teljesen lenyűgözött ez a hely. Biztos sokat fogok még errefelé sétálni.
Jó érzés, hogy nem egyedül nekem tetszik ez a hely. Kicsit féltem, hogy ha elmesélem valakinek, mennyire tetszik ez a folyosó, hülyének fog nézni, de úgy látom, van más is rajtam kívül, aki szeret ide járni.
- Hát tényleg nem túl jó, de már megszoktam. Egyébként te miért nem találkoztál régóta a szüleiddel?
El szeretném terelni a témát a családomról, azt hiszem nem szerencsés első találkozáskor elpanaszolni az életem. Ezenkívül tényleg érdekel, hogy Zoé miért nem látta a szüleit mostanában. Remélem, nem érinti a téma érzékenyen. Lehet, hogy nem kellett volna ezt megkérdeznem, de egyszerűen mindenre kíváncsi vagyok.
- Akkor jó. Mármint, hogy nem miattam vagy ideges, mert tényleg nem akartalak felbosszantani.
Nem tudom, hogy hirtelen hogy fejezzem ki magam. Nagyon örülök, hogy nem én idegesítettem fel, viszont sajnálom, hogy valaki megtette. Nem szeretném erről faggatni, mert úgy látom kissé még mindig ideges.
Felveszi a földről a vasgolyóját, és a kezei közé szorítja. Ekkor jut eszembe, hogy mikor öt éves voltam, apukám vett nekem egy gumigolyót. A mugli gyerekek gyakran játszottak ilyenekkel, sőt volt, aki még gyűjtötte is, nekem pedig egy sem volt, emiatt pedig kinevettek. Addig kérleltem aput, hogy vegyen nekem, amíg végül kaptam egyet. Lehet, hogy még meg is van valahol. Majd írok anyának, hogy keresse meg, és küldje el.
- Ne haragudj, kicsit elgondolkodtam. Eszembe jutott valami apukámról.
Elmosolyodok, és ránézek a kezében levő golyóra. Nagyon örülök, hogy Zoé eszembe juttatta ezt az apróságot. Már nagyon régóta kerestem valamit, ami apura emlékeztet. Nem is értem, hogy ez eddig miért nem jutott eszembe.

Loise


Lassan vége a próbának, ami jól sikerült és lesz még jobb is élesben, a koncerten. Miután végeznek, kiülnek a teraszra és beszélgetés veszi kezdetét, szinte minden témát érintenek. Biztos azért, mert már régen találkoztak és Chuck is kíváncsi, hogy mi volt amíg nem tartózkodott a közelben és ugyanez visszafelé. A legkényesebb téma mégis az, amikor Laura rákérdez arra, hogy tulajdonképpen most mi van Loise és a srác között; végül jól jöttek ki belőle. Chuck kapott egy puszit a szájára meg egy ölelést, ezeket viszonozta.
- Szerintem is. - Az őszinte ölelés és a puszi után olyan érzelmi hullám megy át Chuck-on, mint még soha; legalábbis nem emlékszik ilyenre. Na de hát hamar átsiklik rajta a hullámvasút és megy tovább céltalanul, reméljük megtalálja még a fiatalokat.
Ez után Loise bejelenti, hogy neki öltözni kéne és felmerül többek közt a kérdés, merre van lehetőség átöltözni? Igazából bárhol.
- Remélem a fürdőszoba megfelel, várj... Megyek veled. - a mondat után felállnak és elhagyják a teraszt, a fürdőszoba felé véve az irányt. A terasz felől két fajta hang összemosódása hallatszik, valamiről nagyon beszélgethetnek... Amikor elérik a fürdőszobát, Chuck megfogja a lány kezét és megszólal.
- Örülök, hogy itt vagy. Sokat jelentesz nekem. - mondja és teljesen átöleli a lányt, mintha valaha elveszíthetné, pedig ez nincs így... Nehezen, de végül elengedi a kezét és kinyitja a fürdőszoba ajtaját és beereszti a lányt.
- Megyünk mi is átöltözni. Lent majd megvárunk. - rövid időre nem láthatja Loise-t, reméljük túl fogja élni és nem vetemedik semmi ostobaságra végelkeseredettségében. Összegyűjti Laurát és Gábort, majd kiveszi egy edzőtáskából a kivasalt, összehajtott, tiszta ruhát és odaadja két társának, majd maga is felkapja. Nem vonulnak félre sehova, csak lazán bent az előtérben váltanak öltözéket, majd megállapítja, hogy akire bízta a tervezést, jó munkát végzett.
- Jó lesz ez. Punk-nak megfelel. - jelenti ki és egy pillanatra belegondol, hogyha lecseng ez a koncert és esetleg jönnek új tagok, akkor átcsapnak metálba és Chuck írni fog egy-két angol dalt is. Az angolt is már anyanyelvi szinten tudja, hiszen külföldön nőtt fel. Ha lesznek új tagok, ha nem, a "korszakváltás" megkezdődik.
- Ja... - érkezik a késői reagálás mindkét oldalról. Szerencsére Laura sem szégyenlős, volt már szerencséjük ruha nélkül lenni, ráadásul most csak egyforma nadrágot vettek fel meg egy pólót, a melltartó rajta maradt, szóval nem történt eget rengető bűn Chuck felől. Ez náluk már megszokott, hiszen kiskoruk óta ismerik egymást.
Beszélgetnek többek között arról, hogy mi történt addig, amíg Chuck el volt és hogy most mi a helyzet Loise és a fiú között. Ez igazából még össze-vissza helyzet; viszonylag az elején vannak, később többet tudunk nyilatkozni, addig is búcsúzunk a fő műsorvezetői páholyból...
Loise elkészül az öltözéssel és az eredmény nagyon ott van. Chuck nem tud mást mondani, csak az első reakcióját.
- Azta... Nagyon szexi. Metál! - Hát igen. Az őszinte "szavak" többet érnek, mint a művészi megfogalmazás. A lényeg ugyanaz, a fiú szerint Loise nagyon dögös és alkalomhoz illő a ruhája. A többiek is megdicsérik körül-belül hasonlóan.
Miután Chuck kigyönyörködi magát, lassan elindulnak.
- Szerintem indulhatunk. Fater kint vár a kocsiban és azt mondta, hogy a dobot már szétszedte és berakta a csomagtartóba. Akkor a két gitárt viszem én... - fél perc leforgása alatt odaérnek az autóhoz, ami egyébként sokba fájt az apjának, de nem számottevő a családnak. Szép, fekete sportautó, oldalára gravírozva nagy betűkkel, hogy KoRn. Beülnek az autóba, majd elindulnak. A rádióban valami modern gépzeneszerűség szól, amit nem lehet szó nélkül hagyni.
- Aha... Szóval ezzel hangolódunk az estére. - Gábor ül előre és veszi az adást, hogy át kéne kapcsolni, meg is teszi...
A koncert nagyon jól zárul; annyira, amennyire még álmában sem gondolta volna. Elsöprő sikert arattak, sikerült megugraniuk életük első nagy ugródeszkáját, ám jön majd a folytatás.

Róbert
December 15 késő délután

Újabb hét végére értünk lassacskán, a mai nap az, amin van egy kis ideje így karácsony előtt nézelődni. Ezen a héten nagyon aktív volt, jegyzetelt az órákon, tanult és szorgalmikat írt. Sőt még egy kviddics csapattal is felvette a kapcsolatot. De erről majd később. Nyugodtan jól felöltözve sétál az egyelőre szállingózó hóban. Nagyon hideg kezd lenni, kezei a zsebében pihennek.
Igazából ez a hét is eltelt Yarival találkoztak is párszor, bár nem hosszú időre neki most ott az animágia, Amanda meg túlvállalja magát kérés nélkül is. Így jutunk el a kviddicshez. Nem gondolta volna, hogy édesapja emlékének okán, egyszer kötődni akar majd a sporthoz. Egy időben eldöntötte, hogy mindentől távol marad, ami a családjából bárkire emlékezteti, de nem így történt. Beadta jelentkezését is a Golyóálló Griffek csapatához. Egyelőre még nem igazán ismeri csapattársait, de idővel minden rendben lesz. Szezon van, így hamarosan várható meccs is, kíváncsi és kicsit tart is tőle mi lesz ott. Ezen dolgok és a karácsony körül cikáznak a gondolatai miközben a lassan jegesedő és csúszós köveken sétál.
Gyaloglás közben körbenéz, de nem igazán figyeli, kik mennek körülötte, pár ember lézeng csak így sötétedés környékén. Korán sötétedik ilyenkor télen. Egy óvatlan mozdulat következtében sikerül megcsúsznia, amit elég érdekes mozdulatokkal korrigálni tud. Összeszedi magát, most pont valami ilyen hiányzik neki, nem elég balszerencsés amúgy is. Reménykedik benne, hogy senki nem látta ezt a fantasztikus esetet. Tovább sétál, majd elidőzik kicsit az ajándékbolt kirakatánál. Még ötleteket kell gyűjtenie, hogy kinek mit adjon ajándékba. Egy vagy két ötlete akad, de még sem kaphat mindenki ugyan azt.
~Valami olyasmit kell kitalálnom Angelinának, aminek most nagyon örülne, arról nem beszélve, hogy Maxienak is kell néznem valamit. Ejj… De persze, mikor az ember érdeklődik, mit szeretnénk, csak azt hallja „semmit, semmit”. A nagy fenét, igen is akarnak valamit, csak nem mondják meg…az megint más. ~
Elmélyülve, ilyen lényegtelen butaságon, ácsorog a kirakatot nézve, észre se véve, hogy esetlegesen zavarhatja a járókelőket. Mondjuk, úgy félig az út közepén felejti magát. Általában nem zavartatja magát, sőt még ő szokott lenni, aki elsőként leüvölti annak az elsősnek a fejét, aki ezt teszi a kastély folyosóján, de a Rellonos temperamentuma nem éppen készteti félreállásra.
Megigazítja a sálját és leomló barna haját a sapka alatt. Egy szürke kabátot és egy hasonló színű farmert visel. A színek ma csak annyiban jelentek meg eddig, felsőjén kívül, hogy az idegességtől vörös lett a feje, mikor egy elsős levitás majdnem fellökte, van egy kis ellenszenve a kékek felé, de ez belefér. Nem üvöltözőt vele, sőt még egész lazán vette, csak egy megvető pillantást küldött felé és egy „nem tudsz vigyázni?” költői kérdéssel hátat fordítva otthagyta.  

Öltözék

Sharlotte

Persze, persze leülhet, de azért maradjon csendben, hiszen ő most éppen olvas. A szeme még mindig elsiklik az anyagon, és valljuk be, nem is érdekli. Nem vallatóbizottság, hogy mindennek utánajárjon. És a diáknak ugyanúgy legyen meg a magánélete, és privátszférája, mint a tanároknak, és mindenki másnak.
Ezért nem is felel, hanem inkább csak leheveredik, és hallgat. Amíg a könyv csukódását nem hallja, a tájra mered, és arra a hideg, mégis kellemes nyugalomra ami most elárasztja. A bemutatkozás tőle elmarad, nem úgy, mint a lánytól, aki rögtön hadar. A tanerőt valami olyan keríti ettől hatalmába, hogy kellemetlenség, meg betanultság, és reflex.
Mindez szükségtelen, hiszen az óráján is látja a lányt, ott pedig ugye mindenki nevét tudja, és ismeri.
- Tudom. Már találkoztunk.
Mosolyodik el, és lehunyja a szemét. Fura egy nő. Egyszer csacsog, mintha szófo*ása lenne, máskor meg néma, mint a kietlen táj...
Ettől függetlenül most is próbál azért társalogni, egészen addig a pillanatig, míg meg nem borzong. Ekkor a kezeit maga köré fonja, és megdörzsöli a karját, ami talán a legjobban kitett testrésze a hidegnek, aztán a lányhoz is odafordul.
- Nem fázol?
Szemei kérdők, és tettre készek, azonban addig nem akar semmit sem csinálni, amíg a feltett kérdésre választ nem kap.

-  Szerintem fedezz fel mindent, nagyon szép helyek vann erre, nem csak a kastélyban.
Gondolok itt a Kalickára, vagy a Vízesésre, nekem személy szerint az a kedvencem. Ott mindig talál valami érdekeset az ember. Bár már estem bele párszor az évek alatt és köztük volt olyan is, ami nem volt épp kellemes, de akkor sem veszített semmit a kitüntető helyéből a kedvenceim között.
-  Régen nem voltam otthon. A nyarat lent töltöttem a faluba a húgommal, a szüleim csak néhány napra jöttek le az öcsémmel.
Hát igen, az én drága öcsikém, akinek már nem jutott a varázslatból. Persze, ő ezt egy cseppett sem bánja, nagyon jól megvan a haverjaival és a zenéléssel, de én azért örülötem volna neki, ha ide járhatott volna, többet láttuk volna egymást.
-  Ne haragudj meg, de kevés vagy te ahhoz, hogy felbosszants, ahhoz nagyon különleges tehetség kell.
Még kacsintok is hozzá, mivel egyáltalán nem lenézésből mondtam, ez csak egy szimpla kijelentés volt. Ő túl aranyos ahhoz, hogy felidegesítsen és bár szeszélyes vagyok, de nehezen tudok elképzelni egy olyan szituációt ahol a pöttöm vörös lány olyat tesz ami nekem nem tetszik.
-  Biztos nagyon szeretheted a szüleidet.
Megszorítom a vasgolyót és elindulok az egyik nagyobb puff irányába, mivel nem szeretnék örökké álldogálni, közben intek Maianak, hogy jöjjön ide ő is. Kerestzbe teszem a lábaimat a hátamat a falnak vetem és amíg várok a válaszra, az egyik kezemből a másikba dobálom a játékszeremet.

a Nagyterem látképe

Mikor benyitsz, feltárul előtted a hatalmas feldíszített terem. A falakon csipkebogyóból és fenyőágakból készült kis csokrok helyezkednek el, amik nagyon hangulatosak. Az egész helyiséget belengi a fenyő illata. A légkör önmagért beszél. Az egész középpontjában egy hatalmas karácsonyfa áll gyönyörűen kidekorálva illetve pár kisebb még a falak mellett. Szépen csillognak a gömbdíszek, annyira fényesek, hogyha valaki közel megy magát is látja benne. A fantasztikus égősor, amely körülfonja a fát, olyan hangulatot kölcsönöz, amit csak ez az ünnep hivatott mutatni magából. A fa körül pár csillagszóró is lebeg, amik még tökéletesebbé teszik az összképet. Mindenki számára névre szóló ajándékok jelennek meg karácsonykor alatta.
Több meglepetés is várja azokat, akik az ünnepek alatt ideérkeznek. Akár mikor megeshet, hogy egy nem várt hóesés következik be a teremben, a hirtelen kis apró meglepetésekről, pici ajándékokról nem is beszélve. Az ünnep mindenkinek kedvez, legyen ő tanár, diák, egy barát vagy családtag, esetleg egy pár. Ez idő alatt vándorló fagyöngy csokrocskák járják a termet, észrevétlenül vándorolnak párosról-párosra.
Az igazgató úr kedvesen, mikulás jelmezben megtartja a lakoma megnyitó beszédét, majd hivatalosan is kezdetét veszi ezzel a vacsora.
Minden ház saját asztalán és a tanárok asztalánál is meg van terítve a legszebb terítékkel mi szem, szájnak ingere ott pihen az asztalokon. Az összes létező karácsonyi finomság most karnyújtásnyira van, akár pukkadásig is eheti magát az ember. Az ünnepi vacsora után hirtelen a semmiből egy záporszerű szaloncukor eső következik be. Minden színben és ízben, bárki talál köztük kedvére valót. Majd csak mindezeket követően jön a Karácsonyi bál. A szívmelengető és kellemesen hangulatos dallamokat a Zúzmarás zuzmók biztosítják.
Az egész karácsonyi időszak alatt ilyen szépen pompázik minden, hogy akik nem utaznak haza, azok is kiélvezhessék a karácsonynak minden apró pillanatát és örömét.

(Álmodói időpontja dec. 12-től 26-ig)

  -Inkább kúszva megyek a szobámig, mint hogy te támogass.- vigyorogtam, vagyis vicsorogtam rá. Miután elkobozták tőlem-a már üres-üveget, megpróbáltam fölállni, de reménytelenül. Hát, akkor itt alszom, vagy akármi.
Kicsit lecsukom a szemem, s mikor újra felnyitom Greg képe már az arcomtól néhány centire vigyorog. Kérésére felemelem a kezem és amennyire csak tudtam, és amennyi kitelt az erőmből ellöktem magamtól. Tudtam, hogy ez sokat nem segít, úgyis visszajön, úgyse hagy békén, de a józan gondolkodásomat befolyásolja az alkohol.
Csak reménykedtem, hogy jön valaki erre, aki nem tanár, nem prefektus, és leüti ezt az idiótát.
  -Na és, hogy tetszik az iskola?-kérdem gúnyosan.-Itt meddig fogod húzni?-
Hogy lehet apám ilyen vak? Oké, hogy elveszi a nőt, az tényleg nem érdekel már, de hogy hozzon magával még két kölyköt is? És az egyik ennyire idióta legyen, a másik meg kis vakarcs, aki azt hiszi, hogy most kapott egy nagy nővért. Most ha látna, biztos nem szeretne rólam példát venni.. vagy lehet mégis?
  -A húgicádat hol hagytad?- Kérdezősködöm Tanjaról. Fura, hogy őt nem küldik ide.. tényleg, még azt se tudom, hány éves. Végül is, nekem csak jó, ha nem akasztják őt is a nyakamba.
Hirtelen Yarista fejét láttam, aki szomorúan és rosszallóan rázta a fejét. De mire kettőt pislogtam eltűnt. Zseniális, most már képzelődöm is.
Szemem hozzá szokott a félhomályhoz, és jobban ki tudtam venni Greg alakját. Ha jobban megfigyelem, rá kell jönnöm, hogy nagyon is helyes. És ahogy megismertem, az Edictumnak még egy alany lesz.
Reszkess Yar..

Karácsonyi bál
a DÖK nevében

Eljött az a várva várt időszak, ami miatt már a legtöbben izgultak. Még a szünet előtt az iskolában megrendezték a karácsonyi bált, hogy akik hazautaznak, ne csak otthon ünnepeljenek a fa alatt, hanem itt is, a második -vagy már elsőnek számító- családjuk körében.
A díszek, és a hangulat tökéletessé lett varázsolva, és a DÖK tagjai is sokban hozzájárultak ahhoz, hogy az esemény olyan szívmelengető legyen, amilyennek lennie kell.
Amira már pár napja mosollyal az arcán ébredt, nagy volt nála a sürgés-forgás, de élvezte. Az utolsó pillanatban kapta meg a ruháját az otthoni baglyuk futárkodásában. Nem tudta pontosan, hogy milyen lesz, hiszen az anyukájára bízta a választást, de amikor kicsomagolta, teljesen megvolt elégedve vele. A hosszú ruha mellé előszedett a szekrényéből egy fekete kendőszerűt, selyemből. Ezt azért, hogy ne fázzon. A megnyitó előtt két órával kezdte megcsinálni a haját, ami szokásos fekete színben csillogott, és finom hullámokban omlott a vállára. A sminkje egyszerű, szépen ívelt tusvonalat húzott, a ruhájával megegyező színű, világos rózsaszín szemhéjpúdert kent még pluszban, majd szempilláit és ajkait is kifestette. Végül a ruhájába, és a cipőjébe bújt bele. A tükör előtt nézegette magát, és elégedetten mosolygott. Egy kicsi, tértágító bűbájjal ellátott táskát vett magához, amibe már korábban belehelyezte a számára fontos emberek ajándékait.
Mikor készen lett, elindult a Nagyterem felé, és még vidámabb lett, amikor az egyik folyosón lefordulva megpillantott egy kis szarvast.
Már kezdett gyűlni a diáksereg, Amira pedig próbált úgy átvágni az asztalok között, hogy senkinek se menjen neki, és minél gyorsabban elérjen a hatalmas karácsonyfához. Ott letette a táskáját, és a már rengeteg névre szóló ajándék mellé szépen sorban kipakolta a tőle származó ajándékokat.
A dolgai intézése közepette megérkeztek a nyüzsgő, izgatott diákok, egytől egyig mindenki, aki részt kívánt venni az estélyen. A rellonos lány végül odalépett a tanáriasztal elé, és megköszörülte a torkát.
-Egy kis figyelmet kérnék -szólalt meg kedves hangon, ami egyébként mostanság nem is volt olyan ritka tőle. -Első sorban szeretnék mindenkinek nagyon boldog karácsonyt kívánni. A karácsonyi bál alatt sok váratlan dolog történhet, és szeretném felhívni rá a figyelmeteket, hogy érdemes megnéznetek közelebbről is a karácsonyfánkat, hiszen mindenkinek névre szóló ajándékok vannak elhelyezve alatta -a nagy fa felé mutatott, amely alá az előbb ő is lerakta az ajándékait.
A kezében mindvégig rejtőzött egy papír, amit most kihajtogatott, és szemével végigfutott rajta.
-És most pedig szeretnék gratulálni a karácsonyi kvízjátékunk résztvevőinek, és nyertesének, aki nem más, mint Aileen Aurora, nyolcvanhét ponttal. Gyere ide, kérlek -mosolyogva kereste tekintetével a levitás leányzót, akit még nem nagyon látott. Amint Aileen kiért, Mira átadta neki a dobozkát két puszi kíséretében, ami egy olyan hógömböt rejtett, amiben olyanná változik a "díszlet", amit a tulajdonosa elképzel.
-A lakoma után nem csak a hó fog esni, szóval vigyázzatok a fejetekre. Óvatosan tömjétek tele a hasatokat, mert utána jön a bál, és táncolunk ezerrel. Jó szórakozást mindenkinek -széles mosollyal az arcán pillantott a Mikulásjelmezbe öltözött igazgató úrra, jelezve, hogy ő ezzel lezárta a DÖK részt.
Pillanatok alatt a Rellon asztalához sétált, és helyet foglalt két barátja között.


Mira ruhája

Katniss

Pár pillanatig csak bámulok a lányra és próbálom felfogni a rengeteg információt, amit egy mondatba próbált besűríteni. Rémlik valami, hogy mindig is igen beszédes volt, de nem gondoltam volna, hogy ennyire. Persze ez nem baj, csak győzzek odafigyelni. Mondjuk így legalább nem fogunk soha unatkozni, mert Katniss kettőnk helyett is beszél eleget. Végül veszek egy mély lélegzetet és belevágok.
- És mióta vagy itt? Mert én nem olyan rég érkeztem, mint tudod és egyelőre csak a felfedezési fázisnál tartok. De akkor ebben te is tudsz nekem segíteni. Hát az SVK nekem is tetszik, de eddig a Repüléstan a favorit. Eddig még soha nem ültem seprűn, úgyhogy ez egy óriási élmény volt nekem. Persze most még nem repülünk olyan magasra, de remélem minnél hamarabb eljutunk a kviddicsig. És ezzel már válaszoltam is a kérdésedre a kviddicsel kapcsolatban. Amúgy te játszol is egy csapatban vagy csak szereted?- Hát ezt elég rendesen ledaráltam. Ezért kicsit meg is állok, majd eszembe jut, hogy volt még egy-két megválaszolatlan kérdése, tehát folytatom.
- A Rellonba kerültem, ami nagyon király hely szerintem. Ott legalább mindenkinek megvan a véleménye a dolgokról és nem kell feleslegesen jópofizni, ahhoz, hogy megkedveld a másikat. És te melyik házban vagy?-
Gondolom ő nem rellonos, hiszen akkor egyrészt már találkoztam volna vele, másrészt meg a jelleme se olyan, mint a zöldeké. Leginkább Levitásnak vagy Navinésnek gondolnám, de még az Eridont se zárnám ki teljesen, hisz bármi lehetséges.
Valahogy gondoltam, hogy előbb-utóbb elő fogja valaki venni ezt a karácsony témát, csak nem gondoltam, hogy ilyen hamar. Jelenleg ugyanis fogalmam sincs, hogy mit mondhatnék. Konkrétan azt se tudom, hogy egyáltalán hazamenjek-e az ünnepekre. Bár szerintem nem fogok. Minek is mennék?!
- Őszintén szólva, nem tudom! Eddig soha nem vártam a karácsonyt, de talán idén másképp lesz... Majd kiderül! -Ezzel én le is zártam a témát. Nem igazán kellemes ez nekem és ilyenkor a tereléssel és a rövid, tömör válaszokkal meg lehet úszni a kényelmetlen kérdéseket.
- A mikulás? Nem igazán szoktam ezzel foglalkozni. Neked mit hozott? -
Igazából nem tudom elképzelni, hogy mégis mire gondolt, hisz itt még szülők sincsenek, akik esetleg "mikuláskodhattak" volna. Lehet, hogy nála ez másképp van.
Az újabb karácsonyos kérdését inkább figyelembe se veszem. Nem nagyon van kedvem most ilyen lelkizős dolgokba belemenni. Inkább csak egy kis szórakozásra és vidámságra vágyom. Ehelyett inkább elkezdek a teámmal babrálni.
- Nem kérsz még valamit? Esetleg egy sütit vagy fagyit vagy valami? Mondd bátran! -
Szívesen megveszek neki bármit, sőt örülök, hogyha végre megengedhetek magamnak ilyesmit anélkül, hogy a nevelőapám leellenőrizne. Otthon minden egyes lépésemet követte és ha valami olyasmit tettem, ami ellenkezett az ő "szabályaival", akkor... Á mindegy! Nem szabadna állandóan ezeken agyalnom! Inkább ki kéne élvezni a pillanatot és nem a múltban élni.
- Nem olyan régen, körülbelül fél éve kaptam ezt a levelet, hogy felvettek ide. Mondjuk már előtte is voltak furcsa dolgok, de soha nem értettem őket. -
Igazából először fogalmam se volt, hogy ez mégis hogy lehetséges, aztán rájöttem, hogy a vér szerinti apám a kulcs. Biztosan ő volt varázsló, csak még anyámnak se mesélt róla. De ez örök titok marad...
- Nem, dehogy! Örülök, ha kérdezgetsz meg mesélsz! Úgyis már olyan unalmasak voltak a napjaim... -

Valentin

Boldog volt. Felejtett. Nem teljesen magától igaz, hanem az alkohol segítségével, de végre kiszabadult a burokból. Mire testvére visszaér, nagyon nagy változásokon fog keresztülmenni. De egy nem változott és változik soha. Sétálni bármikor és bárhol hajlandó. Főleg hétvégeken, vagy mikor nincs iskola. Olyankor kötetlenül mászkál, ám most nem volt ötlete. Így csak ment előre, és nézte az utat, amin lépdel. Néha becsúszott a képbe fekete csizmája és kék farmerja, de fehér kabátját nem látta addig, míg tekintetét fel nem emelte. Kiért a Boglyas térre. Sokszor járt már erre, de sosem ált meg, csak rohant tovább. Most hirtelen támadt olyam kedve, hogy leül nézegelödni egy padra. Kiválasztotta, aztán odament és leült. Gondolatai kerítették hatalmába. Nincs vele itt senki, mégsincsen egyedül. Van testvére, de máshol. Van apja, de ö sincs ott. Anyja fentről nézi. Nincs párja, de vannak barátai. Neki ez pedig megfelel. Változtatna, de  nem rajta múlik. Így csak vár. Nézi az arrafelé haladókat, és gondolatai azonnal elterelődnek. A tanulás, és a közelgő ünnepek a téma. Hiszen ez a valóság. Tanulni van itt, na meg élni.