Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

- "NeM FoNToS". Még a végén megfázol nekem, nem, felejtsük is el - emeltem fel a kezemet elutasítóan, nem voltam hajlandó ezt a forgatókönyvet még csak elméleti szinten sem meghallgatni. Nem azért hoztam ide, hogy utána meg majd hetekig köhögjön otthon mindenki, nem, erről szó sem lehet. A nyár nem erre lett kitalálva.
- Az óvónőkön kívül kiknek tetszik? Fura szerzetek, kicsit olyanok, mint akik nem tudnak maguknak eleget szülni ezért dolgoznak másokéval. - Bár lehet, hogy ezt csak Cel ültette el bennem, akiről nem csak sejtettem, hanem első kézből tudtam, pontosan miért is indult gyerekekkel dolgozni és nem mondhatnám, hogy feldobott, mikor mesélte. Kit igen? - Nem tudom, ovis dolgokat gondolom. Játszanak, színeznek, semmi vészeset, gondolom. Nem ott dolgozom, őszintén, fogalmam sincs!
Mert hát tanultam ilyesmiket, meg mittudomén, de gyakorlatban soha nem foglalkoztam ilyesmikkel és nem is terveztem, az azért tényleg nem a én asztalom. Már hogy, a gyerekek.
Nekem is nagyon furcsa volt azért az egész gondolat, hogy napközben nincsenek otthon, akkor sem, ha én mondjuk igen. Hogy megy ez?
- Nem akarom hogy kviddicses legyen, de egyre rémisztőbben dob a lány - préseltem össze az ajkaimat, aztán kitört belőlem a nevetés, a múltkor is sikerült eltalálnia a mozgó Levendulát, miután az azt mondta, nem szabad vacsikor a süti. - Akkor legyen előbb a körhinta, aztán a labdák.  
Szerettem sétálni velük, az idő sem volt rossz, szóval nagy lelkesen el is kezdett topogni a kiscsalád az említett helyszín felé.
- Út közben vegyünk neked enni?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

- Rendben - hajtottam le a fejem egy nagyobb levegővétellel. Eszem ágában sem volt vitatkozni, amúgy sem szeretek, én csak meg akartam oldani, ha nem lenne meg. Nem szeretek beteg lenni, olyankor minden nehezebb és rosszabb, arról nem beszélve, hogy mióta a brekiim is itt vannak, mindenki csak fertőzné a másikat és akkor mindenkinek rossz lenne. Nem szeretnék ilyeneket direkt csinálni soha.
- Micsoda? Nem tudom, mármint... én nem vagyok óvós néni, nem is lennék soha, ahhoz még többet kell tanulni, mint bármi máshoz. De nem hiszem, hogy Emma ezért dolgozik velük, vagy Bence tesója. Vagy szerinted igen?
Egy picit jobban megingatott ez most, mint a tény, hogy bizony nekünk oda hordani kéne a babákat. Ez azt is jelentené, hogy akkor új anyukát kapnak? De az kinek jó? Én nem szeretném, ha mást szeretnének ennyire, vagy anyukáznának. Sehogy nem tudtam szimpatizálni a gondolattal, és bár értettem, hogy ez olyan játszóházasság, csak komolyabban, ettől még nem voltam elragadtatva, így csak nagy sóhajjal inkább kivettem a táskám is és magamra akasztva keresztben elkezdtem tolni a brekiket.
- Miért nem? Nagyon ügyes lenne, múltkor mikor átjött Sebby hozott ilyen pici karikákat és próbálgatták, majdnem mindet át sikerült dobnia - meséltem lelkesen, és tökre ki is illant a fejemből, hogy a Pandával megegyeztünk, hogy ezt nem annyira reklámozzuk Lewynek, mert szerinte nem lesz oda érte. Nem értem a mai napig miért, ez nagyon aranyos és édes. Klara szeretne ügyes lenni, mint az apukája, én is inkább rá szeretnék sok dologban hasonlítani, megértem a brekim.
- Nekem tetszik, Aniacska, ne edd azt meg, undiii - el is húztam a papírt a kezéből, amit fogalmam sincs honnan szedett, de tiszta nyálak voltunk. A fogak, legalább béke van és nincs sírás. Mondjuk azt hiszem hoztam azt a hamis fagyasztósat, azt szereti.
- Nem hiszem - mondtam, aztán ahogy sétáltunk az illatokra a hasam jobban morgott, mint Jacek sírni tud. Duh. Úgy csináltam inkább, mint aki nem hallja és sétáltam tovább. - A legpicibbek oda hogy ülnek fel?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

ó, hát mennyi bátor lovagkisasszony siet egyből a bajtársnője segítségére. öröm látni! belegondolni is szörnyű, mi lenne vele, ha egyedül maradna velünk. vajsörivó versenyt kéne bírálnia, rémes kviddicsmeccsek részleteivel traktálnánk, el kéne döntenie, az öcsi, bratyó vagy a haver megnevezés-e a menőbb egy barát megszólítására...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Helvey Belián Balázs - 2019.11.07. 21:44

awh, nagyon jó volt *-* és mikor felébredtem, rögtön rád gondoltam, hogy óóó, milyen büszke leszel rám. és tessék! küldetés teljesítve

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

tessék, mindig ez van. leszólnak minket, mekkora marhaságokra fecséreljük az időt, aztán elég belekóstolniuk és máris ők is, ők is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Laura
Én

Ami azt illeti, ha így áll hozzá valószínűleg nem is lesz majd gondja felvenni a ritmust leendő kollégáival, és amilyen lelkesnek tűnik, valószínűleg egy kincs lesz majd új munkahelyén. Persze könnyen mondom ezt, hiszen egyébként is ismerem valamennyire, tudom mennyire igyekszik mindig - bár nyilván ennyiből nem kéne megítélnem, mégis ösztönösen ezt teszem.
- Biztos szeretni fogod - biccentek felé mosolyogva, majd hallgatom tovább szavait. Kiskanalam halkan csilngelve koppan neki a bögre falának újra és újra, szememmel követem a mozdulatsor nyomán keletkező kis örvény mintáját. Egyetértően hümmögök amikor azt mondja a természetben jobban szeret futni, de hát nem is igazán tudnám elképzelni miért lehetne jobb ennek a fordítottja. Jó, lehet ha valaki bogárfóbiás, napallergiás, meg minden baja van a növény és állatvilágtól, jobban érzi magát egy sivár edzőterem monoton surrogó futópadján, de azt hiszem ez a ritkább eset. Nagyon nem kommentálom, kicsit elbambulgatok, belelassulva a pillanatba, hiszen nem kell sietnem sehová. Persze fel-felpillantok, hogy lássa hogy figyelek rá, így akadok fenn azon is ahogy belekortyol a forró italba. Amikor kérdését nekem szegezi szemöldököm egy pillanatra megemelkedik, majd ahogy bemutatja mire gondol, engedem hogy halvány meglepettség suhanjon át az arcomon. Bűbáj pálca nélkül? Eh, nem valósznű akkor már inkább elemis? Nem is tudtam.
- Kérlek - fogadom el végül az ajánlatot, majd ha ihatónak találom a teám, végre én is belekortyolok. Pillanatok alatt lazul el a vállam, ujjaimat bögrém köré fonva eresztem azt le az asztalra, miközben nekidőlök a háttámlának. - Tökéletes, köszönöm.
Elmélázok kicsit kérdésén, de ez nem egy olyan téma amibe szívesen belemennék, így inkább finoman megpróbálom elterelgetni a témát. Inkább beszéljünk róla mint rólam.
- Valami olyasmi. Miért? Te úgy érzed, hogy nem tudsz dönteni a jövődet illetően? - hangzik el a félig álszent kérdés, hiszen legyünk őszinték: a legtöbb embernek fogalma sincs mihez szeretne kezdeni magával.
Nem is baj az ha nem izgulja magát túl a holnapon, pikk pakk túl lesz rajta úgyis, aztán onnantól kezdve minden megy majd mint a karikacsapás.
- Hát akkor sok sikert! - mosolygok rá melegen, majd bögrémet számhoz emelem, és kortyolok egy újabbat. Hangomban megbújik némi kíváncsiság is, azonban nem kérdezek rá miért döntött gy hogy dolgozni kezd. Jó, mondjuk tapasztalatszerzésnek kíváló, ami később még hasznára válhat. - Egy kis zsebpénz mindig jól jön.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Nem tudom miért kell ennyi dísz, vagy egyáltalán ekkora felhajtás ennek az egésznek. Nem fog más történni, minthogy apám elmondja, a kislányáé lesz a cég 5 éven belül, még nem tudhatjuk pontosan mikor, mert van néhány elintéznivalója. Persze, mi tudjuk, elméletileg ők is tudják, de ez mikor szokta érdekelni az aljas embereket? Amikor az, ha lehordhatunk valakit, tönkretehetjük lelkileg sokkal boldogabbá tesz mindenkit ebben a szakmában, mint az, ha lehozná az igazságot, ha beszélne róla. Ezért nem szeretnek engem, mert egész életemben, amióta újságíró lettem, csak s kizárólag olyat írok le, ami az igazságot fedi. Nem véletlen, hogy volt olyan év, amikor mindösszesen két cikkem jött le. A kutatómunka fontos dolog, és nem meglepő módon, a statisztikák szerint az én cikkemet olvasták a legtöbben. Kissé elkalandoztam...
Henrik mondata után nevetve megyek ki köszönteni a korábban jötteket. Kedélyesen beszélget velem pár szót mindenki, majd ahogy elfordulnak látszik, hogy a mosoly eltűnik onnan, és már megy a diskurzus mindenről, ami embernek ingere lehet egy kis jókedvhez. A kacsintásról ne essen szó, mert... egyszerűen ne. Nem tudok mit kezdeni az ilyen szituációkkal, Arie szavai is folyton az agyamban cikáznak ide-oda. Henrik és én. Ahogy néhány kézfogás és arca csók közben eltekintek a férfi felé, diszkréten, ahogy a nők szoktak, tekintetem tovább is elidőzne rajza. Az öltöny tökéletesen áll neki, biztos vagyok abban, hogy segítséggel vette, de ez csak még imponálóbb, mert valóban foglalkozott vele. Mindazok ellenére eljött, hogy tisztában volt azzal, itt az emberek nagy része újságírással, újságkiadással foglalkozik, így eléggé képben vannak mindenben, Henrik élete sem titok ezek előtt az emberek előtt. Mégis eljött, és még ki is rittyentette magát!
Csak fél füllel hallgatom Ilona néni és Henrik párbeszédét, ami mondjuk rövid, de mindenképpen tartalmas, mosolyom nem tud lelankadni. Henrik egyszerűen csodálatosan kezelte a helyzetet, a mosoly - amit lehet már csak én képzelek oda - virít az arcán, tengerkék szeme pedig állandóan villog. Éppen egy ölelés kellős közepén hallom meg a rikácsoló hangot, a hang tulajdonosa pedig egyenesen Henrikhez megy, majd a nyakába borul. Hogy mi a...? Oké, Henrik mellett szóljon, hogy lefejtette a karokat a kezéről. Időben. Viszonylag. Tisztázzuk le nem is tudom hányadszorra; nem vagyok agresszív, még csak türelmetlennek sem mondanám magam, de ez a nő, amikor belép valahova, ahol én is jelen vagyok, egyszerűen feláll a szőr a hátamon tőle. Az ölelést befejezem, le nem veszem a tekintetemet róluk, és mázli, hogy szemmel nem lehet ölni, mert Heléna már halott lenne. Ez biztos. István felé pillantok, beszéd nélkül kommunikáljuk le, hogy az ő köre jön, mert igen, leesett neki, hogy hova sietek, így szó nélkül állt be a helyemre és üdvözölte az érkezőket. Összeszűkült szemekkel, kissé csücsörített ajkakkal figyelem a párost, majd kihúzom magam - az én határozottságommal necces, de ugye ez kívülről sosem látszik - és elindulok feléjük. Határozottan, még engem is meglep, lépek Henrik mellé és jobb karjába fonva enyémet mosolygok a nőre halványan.
- Én pedig az utolsó híres Halty - biccentek egyet felé, miközben akaratlan szorítom meg Henrik alkarját. A mozdulat fel sem tűnik, az idegesség most sokkal nagyobb. Rendben, Arie megemlítette, hogy lehet itt lesz, de igyekeztem győzködni magam, hogy biztosan nem, mert anyám nem hívná meg, mert tudja, apám meg szintén tud mindenről, szóval... mégis itt van ez a. Hm... ez a nő, és van pofája hozzá érni az én kísérőmhöz! - Üdv itt Heléna. Mindig öröm, ha látlak, de jobban örülnék, ha a bálterem azon részére mennél az estély hivatalos kezdete előtt, ahol a nevetek van - hangom tiszta, kellemes, nincs benne gúny, mégis érezhető benne valami olyasfajta él, ami egyértelmű teszi talán mindenki számára, mennyire nem szeretjük egymást. Heléna dekoltázsán még nekem is meg akad a tekintetem, ami valószínűleg nagy szó, tekintve, hogy én nő vagyok.
Az ajtó felé kapom a tekintetem, és egy hatalmas mosollyal, Henriket magammal húzva lépek anyámékhoz, a karját egy pillanatra sem engedve el. - Sziasztok - majd kicsattanok a boldogságtól! Legalábbis nekik ezt kell látniuk. - Anya, apa... Ő itt Ambrózy Henrik, a ma esti kísérőm, és Ilona néninek azt mondtam, hogy az este sztárvendége - fogalmam sincs milyen fogadtatásra számítsak. Amikor a cikket írtam, apám nem tetszését fejezte ki nem is egyszer, anyám pedig állandóan azzal nyaggatott az estély előtt, hogy ki a plusz egy fő, akit hozok. Ha elmondom, hogy Henrik, apám valószínűleg nem örült volna a dolognak, de így van esély rá, hogy talán jobb véleménnyel áll hozzá. Végül is, Henrik ugyanolyan ember, mint mi, csak tönkre tették az életét az újságírók, akik közé most eljött. Remek. Apám meglepően kedvesen fogadja Henriket, anyám két arcra puszit nyom neki - lejjebb kell húznia magához, ez biztos, de anyám határozottságával ez szerintem pillanatok alatt megtörténhet - én pedig, miután elmentek, kicsit arrébb sétálok Henrikkel, felemelem rá pillantásom.
- Eddig remélem nem olyan rossz a dolog, mint amire számítottál - oké, folyamatosan a bálterem ajtaját bámulom, hátha kijön az a hárpia, és nem tudom. El kell bújtatnom Henriket. Foglalkozzon a saját kísérőjével, ne az enyémmel! Az érzelmeim remélem nincsenek az arcomra írva, mert az borzalmas lenne, ráadásul, ha Heléna meglátja, akkor végem van.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Miután Liannának kötelessége foglalkozni a vendégekkel, Henriknek egyedül kell boldogulnia a sáskahaddal, mely lecsap rá. Őszintén, a társaságból, ha választania kell, egész este inkább farkasszemet néz Ilona néni megvető pillantásainak árnyékában, semmint egyetlen percet is el kelljen töltenie egy ilyen Heléna-féle csaj társaságában. Ahogy a vékony ujjak könnyedén markolnak rá felkarjára, ő pedig betolakodik a férfi magánszférájába, hirtelen egy különös érzés fogja el. Ritka ez, de most konkrétan undorodik és meg van döbbenve, hogy egy ellenkező nemű képes ilyen közönségesen viselkedni vele. Szinte fellélegzik, mikor végre valahára lekerül róla a vasmarok, ekkor pedig másik oldalára csatlakozik be valaki. Már épp szóra nyitná a száját, hogy ez finoman szólva is túlzás, mikor orrát megcsapja a jól ismert, kellemes illat. Noha Halty alkarjába karol, nem rest kissé megemelni azt, konkrétan derékszögbe állítani felkarjával és a kecses kezet arra ívelni és el sem engedni. Oké, nagyon gáz, de ennél jobb kapaszkodót keresve sem találna, minthogy a nő belé karoljon.
A megjegyzésre muszáj megköszörülnie a torkát, mert ha nem teszi, minden bizonnyal hangosan felnevetne. Érzi, hogy a két nő közötti feszültség az egekbe szökik, ugyanis Heléna peckesen kihúzza magát, kifejezvén egy fintorral, mennyire nem tetszik neki egybefont karjaik látványa. Hát, ilyen az élet. - Igazán örvendtem a szerencsének hölgyeim, de ezt a diskurzust talán később folytatjuk - biccent ő is, azonban a választ megvárni már nincs ideje, mert pillanatok alatt vonszolják el a tett színhelyéről és két idősebb taghoz kísérik, akik... Hát nem nehéz kitalálni, hogy Halty szülei. Oké, azért ez egy elég komoly pillanat, meg kéne próbálnia jó benyomást kelteni. Istenem, de ideges, de hát mi a fenéért? Talán nem akar szégyent hozni Liannára, ha már egyszer elkísérte erre a puccos eseményre. Apja meleg szívvel üdvözli, azonban Henriknek fogalma sincs, hogy a szavak igazak, vagy csak udvariasak, így hát viszonzásképp megszorítja a felé nyújtott kezet és megköszöni a vendéglátást. Aztán beúszik a képbe a büszke anya is, aki azonnal két puszival köszönti, Henrik pedig tényleg úgy érzi, hogy egy másik világba került. Atyaisten. Már épp fellélegezne, mikor az örömapa közelebb lép és bizalmasan súg neki valamit. Ahahaha, érezte ő.
- Remélem nincsenek illetlen szándékai a lányommal és valóban csak kísérőként érkezett - hát, akkor ennyit a kölcsönös szimpátiáról. Persze ezt Henrik előre tudta, nem egy jolly joker egy Ambrózy-val lepaktálni, főleg, ha azt a bizonyos Ambrózy-t a szülei meggyilkolásával vádolták. Végül is, mit várt? Igazán semmit. Kihúzza magát és egyenesen az apa szemébe néz. - Szigorúan csak elkísértem, az Ön engedélye nélkül pedig nem is udvarolnék neki - jó, ez akkora bullshit, amekkorát még ember nem mondott ki a száján, de a jó benyomásért mindent IS. Láthatóan a férfinak tetszik ez a hozzáállás, így elégedetten bólint és mintha némi együttérzést érezne a hangulatból. Megveregeti Henrik vállát és már tovább is áll, ők meg ismét egyedül maradnak Liannával, már amennyiben egy ilyen estélyen elmondható ilyesmi.
- Tűrhető. Ki volt az a lány, aki olyan... - nagy mellű? Mélyen dekoltált? Közönséges? Elviselhetetlen? Ezer meg egy dolgot tudna mondani, mégsem jönnek a szavak, mert nem akar udvariatlan vagy alpári lenni. De amúgy Heléna egy hülye picsa, maradjunk ennyiben. - Mindegy is, nem érdekel. Mikor teszik meg a bejelentést? - jelentőségteljesen néz a nőre, mert... Mert hát szabadulna. Épp most koptatta le Halty apja és nem biztos, hogy amennyiben komolyan gondolja az udvarlást, itt kéne folytatnia. De a fenébe is, férfi vagy férfi? Na ugye! Így hát, mikor a vendégek többsége láthatóan beérkezik és már a teremben fecserészik, úgy dönt, nekik is csatlakozniuk kell. - Menjünk - Liannához hajolva súgja a fülébe, majd óvatosan derekára simítva kezét indul meg, remélhetőleg úgy, hogy a nő nem cövekel le, mert villámgyorsan orra bukhat, ha nem kapkodja a lábait.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Színjátszókör próbaterme

XIII.Ardai Kolos


Jó kényelmetlen ez a szék. Nagyon érdekes előadásnak kellene ahhoz itt történnie, hogy végig tudjak ülni több felvonást. Fenekemen fészkelődök benne egy keveset, majd szájamat elhúzva dőlök előre, és nézek be a szék alá. Egy fehér papír van ott, talán egy korábbi előadás jegye. Éppen nyúlnék is érte vastag ujjaimmal, de csapódik az ajtó, és megjelenik Kolos. Megfagyok a hirtelenségétől, így a szék kényelmetlensége másodlagos problémává formálódik, és akár egy viaszba öntött bábu maradok ülőhelyzetben. Észre sem vesz engem, egyenesen a színpadra szalad, ahol úgy érzem, mintha egy kisebb előadás lenne folyamatban. Hangosan beszél magában, és mindenféle dolgot teremt az asztalra. Előadás lesz és rossz időpontra jöttem volna? Hát, nem tudom, de inkább megemberelem magam, és felállok a székből. A papír ugyan nem hagy nyugodni, ezért amíg Kolos a rendszert szidja, én leguggolok, és gyorsan zsebre vágom a fecnit. Felegyenesedek. Olyan gyorsan, hogy egy pillanatra meg is szédülök, de kezeim zsebben is maradnak, és egy, majd két – először bátortalan, majd egyre erőteljesebb – lépéssel indulok meg a színpad felé. Merlinért nem akarom megzavarni, ezért inkább előre-hátra dőlöngök lábujjhegyemen, és várom, hátha majd magától észrevesz.
Egy perc telik bele maximum, mikor meghallom a kérdését.
- Körülbelül egy perce – válaszolom nyugodtan mosolyogva a kissé ingerült kérdésre. Művészek, ikr? Csukott szájjal járatom végig nyelvemet műfogsoromon, hogy minden a helyén van-e. Nem szeretnék már azonnal fogatlan indítani Ardainál. Noha beszédem így is igen jellegzetes. Felvételiztetőm gyors léptekkel indul meg felém. A szabadkozására csak barátságosan legyintek egyet.
- Nem történt semmi – mellém ér, és kezét nyújtja. Én elfogadom, finoman megszorítom és megrázom. – Csepreghy Péter – mutatkozok be. - Mára beszéltünk egy felvételi időpontot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Olyan furcsa ez az egész. Mióta idejöttem Bogolyfalvára számtalanszor éreztem úgy, hogy elmondhatom a titkomat. Néha már majdnem ki is csúszott a számon, de a félelem mindig nyelvem hegyére forrasztotta a vallomást. Aztán jött az a rémes eset azzal a hollóval ott a sikátorban. Akkor azt hittem mindennek vége és Károly rám talált. Persze kiderült, hogy csak paranoia volt az egész. Mégis most ahogy megláttam a körözésen a valódi arcom és nevem, újra azt érzem, hogy itt az ideje a szín vallásnak. Túl sokat áldoztam fel és túl soká menekültem. Ekkor, égi jelként érkezett Erik. Csak magamban merem így szólítani, hiszen a főnököm és prominens személy, akinek kijár a tisztelet és én így adom meg ezt neki. Szavai elterelik egy pillanatra a figyelmemet. Letörlöm a könnyeim maradékát és odapillantok az általam katalogizált szekrényekre. - Bal oldali polc, harmadik sor, balról a negyedik dosszié, a címzése "Értékesítésre váró ingatlanok" - adom meg a férfi által keresett dokumentum pontos helyét. Ezután kérdése és az előbbi érzelmi hullámverés ismételt felszökése kihoz megint a sodromból és megmutatom neki a körözést, majd elmondom az igazat magamról. - Úgy sajnálom...Bocsásson meg...- folytatom halkan, felkészülve a legrosszabbra. Legnagyobb meglepetésemre azonban nem hív rendészt, hogy azonnal elfogasson. Arcán inkább valami egyöntetű csalódást látok, ami még jobban felerősíti a bűntudatomat. Szobájába invitál, ahová csendben és lehorgasztott fejjel indulok el előtte. Ahogy a hátamra teszi sétánk közben a kezét akaratlanul is összerezzenek. Azok az átkozott berögződések. A félelmem az érintésektől nem múlt el és fogalmam sincs el fog-e valaha. Odabenn leülünk. Még mindig ideges vagyok, tördelni kezdem a kezem, ami olyan hideg, akár a jég. Érzem a torkomat már megint fojtogatja a sírás. - Őszintén szólva nem tudom, de minden pillanatban ettől rettegek - felelem kérdésére immár kezemben egy bögre gyógyteával. Levendula ismerős és szeretett illata csapja meg az orromat. Egy pillanatra lehunyom a szemem és miután belekortyoltam elmesélem mindazt a férfinak ami ide vezetett. Lehet, hogy hülyeséget csinálok, de kockázat nélkül nincs győzelem és valójában nekem már veszíteni valóm sincs. - Gyűlölök hazudni, de kénytelen voltam. Azért szerettem volna itt dolgozni, hogy azonnal értesülhessek róla, ha Károly a nyomomra akad - magyarázom meg ittlétem valódi okát - Ez nem jelenti azt, hogy közben nem szerettem meg a munkámat, mert nagyon is élvezem - vetek bocsánatkérő pillantást a velem szemben ülőre - Belefáradtam a menekülésbe, az újabbnál újabb életek élésébe..Önmagam szeretnék lenni, de nem tudom hogyan...- horgasztom le megint a fejemet hitevesztetten és kiiszom az utolsó kortyot is a bögréből. Csend ereszkedik kettőnk közé. Csak a légzésemet és a szívdobogásomat hallom. A főzetnek hála már kicsit nyugodtabb vagyok, de még mindig tele kétségekkel és bűnbánattal tudok csak felnézni főnökömre, tőle várva, nem is tudom igazán, hogy mit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Próbál nem ideges lenni, elvégre nem kivégzésre, hanem beszélgetésre jött. Kár, hogy amit az agy tud, azt a lélek gyakran elfelejti, mert emlékezik és behelyettesít. Semmi probléma, mély levegőt vesz, majd még egyszer, míg kezeinek remegése kicsit alább nem hagy. Dimitri válaszára végre elmosolyodik: érdekes, ahány emberrel beszél, a Minisztérium nem a szívük csücske, minő meglepetés... Bár több dolgot nem fűz hozzá a témához, magában elgondolkodik és konstatálja, nem is bánja, hogy az önvédelemből elkövetett gyilkosság okán az erkölcsije sohasem lesz tiszta és sohasem vállalhat majd hivatali munkát. Inkább hal éhen művészként, semmint abba a nyomasztó épületbe kelljen járnia.
- És nem fogják kikérdezni, hogy mit mondok? Mármint, hallgattak már ki, biztos ezer szálon végigfut majd minden lélegzetvételem, nemhogy a szavaim... - kellemetlen tény, de az erőkorlátozó fülbevalói, a sok aláírt papír, a folytonos ellenőrzések... Nem fogják csak úgy békén hagyni Dimitrit, ha pedig kiderül, hogy nem húzott ki semmit Gerdából, talán büntetést is kaphat. Na tök jó, a női túlbonyolítás következménye, hogy egyetlen apró dologból rögtön mindenért ő a hibás, többek között a világ hamarosan bekövetkező pusztulásáért IS (plusz-mínusz ezer év).
- Hát... Áll. Mindenki kedves, de én nem igazán beszélgetek senkivel - feszengve húzza ki magát, majd megemeli a bögrét, hogy belekortyoljon. Valóban, hány emberrel is került kontaktusba azóta, hogy ott van? Nem túl sokkal. A falakon kívül persze akad ismerőse, de akikkel annak idején jóba volt, mind elfordultak tőle, vagy nem is emlékeznek a létezésére. Ilyen ez a popszakma, ha nem hagysz magad után nyomot, előbb-utóbb senki sem fogja tudni, hogy ott jártál. - Akiket ismerek korábbról, szinte mind haragszanak rám, jogosan, amiért nem adtam hírt magamról. Szóval nem igazán keresnek vagy elutasítóak. Nehéz újra beilleszkednem, mikor nem tudok közel engedni magamhoz embereket, mert kérdezni fognak, én pedig... Nem is tudom. Nem tudom, mit kéne mondanom magamról - hát igen, ha ismerkedsz emberekkel és kérdeznek, akkor mesélsz magadról. Csakhogy az elmúlt négy évéről nem egyszerűen nem tud, de nem is akar senkinek beszámolni. Ameddig a pszichológusának képtelen elmondani a történteket és elkezdeni feldolgozni ezt a nem kis traumát, addig nem várhatja el magától, hogy másoknak kiteregesse a szennyest. Persze előbb vagy utóbb minden kiderül, de jobb lenne, ha ezúttal utóbb lenne.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Henrik eligazgatja a kezemet, melyet gyilkos mosollyal hagyok. A mosoly nyilvánvalóan nem a kedves gesztusnak szól, hanem egyértelműen a nőnek, aki előttem teszi-veszi magát a férfinak, akivel én jöttem, aki engem kísért el erre a puccparádéra. Ő meg mit csinál? Még be sem lép az ajtón, felém egy pillantást sem vetve rohan el mindenki mellett, hogy Henrik nyakába vesse magát. Mintha ismerné egyáltalán, és nem csak a sározós, udormány cikkeket olvasta volna róla. Rendben, hallottam hírét, hogy Heléna szerint mennyire "kurva helyes" - igen, idéztem - a férfi, de a képek nem adják vissza azt, amilyen Henrik valójában. Például most is, ahogy megköszörüli a torkát, mindazért, hogy a nevetést vissza tudja fogni, mert nem illik pofán röhögni egy hölgyet. Egy hölgyképződményt. Egy... mindegy, szóval Helénát. Ezért ahelyett, hogy megtenné, egyszerűen krehácsol párat. Mi ez, ha nem illendőség? Csak oldalra sandítva tekintek a férfira, mert közben már szüleim szemeinek kereszttüzében állunk, vagyis áll ő, akik meglepően jól fogadják őt. Maradjunk annyiban, hogy rosszabbra számítottam, de a hátamba lövellő pillantásoktól így sem tudok elvonatkoztatni, hiába nem álltak bele anyámék egy vitába arról, hogy Henrikkel jöttem el.
Anyáék elindulnak befelé, én pedig végre kettesben maradok Henrikkel, ki is használom az alkalmat, hogy rákérdezzek vajon mennyire tartja már most borzalmas ötletnek, hogy eljött. A felelete meglep, de ami utána jön még jobban. Bár a mondatot nem fejezi be, mégis kihagy a szívem egy ütemet, mert rákérdezett volna, érdeklődött Heléna felől. Az utána következő mindegy, már nem sokat nyom a latba, így bánatosan elmosolyodom, majd a bálterem felé pillantok.
- Hamarosan - alsó ajkamat beharapom, mert ki akar törni belőlem, de csak nem kellene hagynom. Végül mégis ő nyer. Ki gondolta volna? - Ő Martonfalvy Heléna, mindenki kedvence. Határozott, magabiztos, szép, már vagy négyen megkérték a kezét, de mindenkinek nemet mondott, a kihívó ruhái a mindenei, az apja édesapám egyik legjobb barátja - hadarom el egy szuszra, és minden szó, amit kiejtek Helénáról égeti a torkom. - Összesítve ennyi lenne a n... hm... Heléna - nem, nekem még most sem nő, egyszerűen nem áll rá a szám, hogy a nőiséget és Helénát egy mondatban ejtsem ki. Lehetetlen.
A majdnem száz fő meghívottból, ha csak betekintek a bálterembe - szemmértékkel - mindenki megérkezett. Ahogy tekintetem végig járatom az embereken, akik beszélgetnek, de tekintetük mindig ide-oda jár, valahogy nem akaródzik bemennem és felszólalnom, hogy kösz mindenkinek, aki eljött, én leszek az igazgató, szevasztok. Az izgalom villámcsapásként férkőzik be megint tudatomban, és ha tehetném szó nélkül elfutnék, mert erre én biztosan nem vagyok felkészülve. Sem lelkileg, sem máshogy. A stresszt eddig valamiért jobban kezeltem, de ez a mai este mindent meg fog változtatni, még ha nem is rögtön, de meg fog. Apám szépen lassan kihátrál a kiadótól, én pedig feljebb lépek, és ennyi. Henrik illata hirtelen csapja meg orromat, a gondolatok eltűnnek a fejemből, ahogy meghallom rekedtes hangját a fülembe suttogni. Kikerekedett szemekkel tekintek előre, nem merek oldalra nézni, amikor megérzem lágy érintését derekamon. Ösztönösen lépnék el, mert borzalmasan zavarban vagyok, nem tudom mit tegyek, és amikor megindul, kénytelen vagyok követni. Tizedmásodperc késéssel indulok el utána, kezeim magam előtt összekulcsolva, félve sandítok fel Henrikre, mielőtt belépnénk.
- Köszönöm - suttogom a szót, mintha ez a mi titkunk lenne. Így, hogy Henrik mellettem van már az arcok sem tűnnek olyan ellenségesnek. Belépve a terembe intek pár embernek, akiket még nem én, vagy már nem én fogadtam, végül a terem közepén elhelyezett asztal felé indulok. Mosolyogva állok meg anyám széke mellett.
- Remélem elégedett vagy a kinézetemmel, anya, mert nagyon megszenvedtem érte - csókolom arcon, majd a válaszra várva készülök leülni. - Ó, nagyon csinos vagy lányom, és ezt mások is észrevették. Például Ilona néni fia, amióta beléptél nem veszi le rólad a szemét - alsó ajkamat beharapva hagyom figyelmen kívül a második mondatot. Nem érdekel az a tökfej, ráadásul már alapból ott hibázik a dolog, hogy Ilona néni fia.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

Az ízek harmóniájában veszik el! A lényeg, hogy Gellért nem az a tipikus kaja-rendszer betartó. neki simán lecsúszik a kávé a leves közben, épp mikor és milyen fogás tetszik meg neki. Ez lehet, hogy egy illat, ami az orrába szökik és felkorbácsolja az érzékeit, vagy épp egy olyan alakzatot vág ki valamiből, ami valamire emlékezteti, vagy épp egy pohár kerül a kezébe. Impulzusevő, talán lehet így mondani, amikor épp egy, a villájára felszúrt hasábot túr a chimichanga-ból kieresztett szószba, Ekkor puffan elé egy tálca, így az ajkai előtt megáll az ízletes falat. Az előbb látott élénkpiros hajú leányzó érkezik vele szemben. Egy gyors pillantás oldalra, tényleg eléggé tele van az étterem, így bólint.
- Persze, dobd csak le magad - a mondat után, azonnal betolja a szájába az ételt, amíg a lány leül. Nem sokkal idősebb nála, legalábbis látszatra biztos nem, de hát ilyenkor biztosan számítanak az évek. Kinek hogy, ugyebár.
- Az a normális, nem? Vagy te Levitás vagy? - húzódnak mosolyra az ajkai, majd össze is csukja, amint eltűnik benne a következő falat. ~ Nagyon laza. ~ Első megállapítás, bírja az ilyen lányokat. Nem gondolnak túl semmit, csak élik az életüket. Legalábbis az első pár megmozdulásból, ez jön le neki.
- Te mit eszel? Eddig ezek egész jók - mutat a villájával a saját ételeire, majd lehúzza a kávéját, amit épp akkor tesznek elé. - Hú, pont jó meleg - nyel egy nagyot, majd folytatja az ebédelést. Végre tud figyelni a másikra is, mert már nem farkas éhes.
- Milyen a Bagolykő? Van sok változás? - próbál okosakat mondani, vagy kérdezni. Eddig jól el van azzal, hogy a lány fira haját nézegesse.
- Van valami új hely? Kábé 5 éve voltam erre utoljára - villantja fel a szemeit. Hátha bemutatná neki majd a lány, mert vissza szeretne rázódni egy kicsit. Egyelőre túl nosztalgikus neki a hangulat, jó lenne némi új élmény is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Egyáltalán nem bánja, hogy megszabadul Ilona nénitől és sleppjétől, de Heléna után sem hullajt könnyeket. Ha tehetné, kitörölné az estéből és inkább diskurálna azzal a vén, hájas macskával, de hát van egy angyal, aki a segítségére siet... Hogy aztán belökje a pokol legmélyebb bugyraiba a szülei által. Gondolta, hogy hamar letörik majd a szarvát - egészen pontosan az udvarlásra szakosodott unikornisszarvát -, ám arra nem számított, hogy ez majd ilyen gyorsan bekövetkezik. Mindenesetre most végre kettesben lehetnek, legalábbis nem társaságban, ami mindenképp üdítő. A Helénával kapcsolatos kérdésnél észreveszi, ahogy Lianna szemében csalódottság csillan. Hát de mi rosszat mondott...? Inkább hagyná is, de a nő végül belevág a magyarázatba, ő pedig érdeklődve figyeli.
- A fenébe! Na nem baj, hátha én leszek a szerencsés, talán nekem igent mond - töprengőn pillant a nő irányába, aki azonnal integetni kezd és illegeti magát. Jó isten, gyere le. Rögtön kirázza a hideg, így elfordul, majd látva a mellette lévő reakcióját szemtelenül elmosolyodik. Bal kezének mutatóujjával finoman felemeli a fejét, hogy tekintetüket összekapcsolja, még azzal sem törődik igazán, hogy ki látja majd őket. Reméli, hogy Heléna és lecuppan róla. - Ne nézz így, mert utálom. Nem mindenkinek ő a kedvence - talán, de csak talán, ha nem egy bálterem és estély közepén lennének, akkor talán mondana, vagy ne adj isten tenne is többet, de így csak elszakítja íriszeit a nőétől és a vendégsereg felé pillant. Nem sajátíthatja ki magának, így hát nem is teszi, helyette egy teljesen természetes, ám mégis bensőséges mozdulattal indítja útjára kettejüket. Jó lenne, ha mindketten ugyanazt éreznék, de erre nem sok esély van.
Az asztalhoz érve hagyja, hogy Lianna ismét üdvözölje anyját, majd udvariasan kihúzza neki a széket, hogy kényelmesen helyet foglalhasson. Mondtam már, hogy úriember? Mondjuk azért annyira nem az, elvégre ezen mozdulatsornak köszönhetően tökéletesen tisztán hallja a törődő édesanya minden szavát. Na melyik kis csipszarnak úriembernek kell kinyomni a két szép szemecskéjét? Hogy ne tűnjön fel megakadása, helyet foglal Lianna mellett és egyből meg is találja Ilona néni fiát. Vállas, mint a vízisikló, tornából felmentett, olyan gyíkarcú. Na jó, ez nem igaz, bárcsak az lenne! Magas, jóképű, igazán kellemes társaságnak tűnik, csakhogy akkor, mikor Henrik épp fel szeretné csípni Halty-t, talán nem örül egy vetélytársnak. A helyzet akkor súlyosbodik csak igazán, mikor Heléna fülsértően magas hangjával megérkezik melléjük. A férfinak nem kell sok idő, hogy tudatosítsa, ez egy tökéletesen megkomponált terv, ugyanis amíg ez a szőke liba megpróbálja lekötni Őt, addig Ilona néni fia bátran udvarolhat a WoMen jövendőbeli igazgatójának. Meg még mit nem!
- Nekem is kihúzod a széket? - szoprán hangján nyávogja a kérdést, mire Henriknek kell egy mély levegőt vennie, hogy nehogy kicsússzon a száján, amit valóban gondol, így csak egy "persze" kíséretében felkel és segít helyet foglalni a másik hölgynek. Némán ül vissza maga is a székére és nem tudja figyelmen kívül hagyni, hogy a kis udvarló véletlenül éppen Liannával szemben kapott helyet. Óhogyaza... Szívesen kezdeményezne beszélgetést, azonban a mellette ülő szőke lány szinte rögtön hiénaként veti rá magát. - Tudom, hogy sok csúnyaságot terjesztenek rólad, de én nem bánom, szeretem a rossz fiúkat - Henrik elkerekedett szemmel néz a lányra és fogalma sincs, erre mit mondhatna. Mi az, hogy rossz fiú? Na jó, hát ő ezt nem bírja tovább.
- Ha megbocsátanak - azzal felkel és egyenesen a vészkijárat felé siet, mert egy percet se bír emellett a kis... Annyira sajnálja, hogy Halty-t Ilona néni fiával kell hagynia, de még egy szó attól a cafkától és minden bizonnyal megmondja neki a magáét, amin tényleg csámcsoghatnak majd a bulvárlapok. Hátra sem nézve lép ki az ajtón, hogy utána kicsit arrébb megállva megdörzsölje arcát és mély levegőt vegyen. Na erre nem volt felkészülve.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Most hogy átgondolom a helyzetet, egész vicces kis kalamajkába keveredtem. Bár kicsit sem vagyok annyira menő, mint mondjuk egy filmszereplő vagy egy képregény szuperhőse, sőt, minden bizonnyal úgy nézhetek most ki inkább, mint egy idióta, ahogy kezeimmel gyors gesztikulálásba kezdek, toporgok, és még némán ordibálok is a lánynak. Semmi különös. Csak egy átlagos nap a varázslónak avanzsált Nakahara Dai életében. Mondjuk kinek mi a normális. Mások macskát tartanak, ez a lány meg egy kacsát a szobájában. Jó az, én nem ítélek el semmit és senkit. Ha ő sárga hápogót akar, akkor azt fog kapni. Most. Megragadom Dana karját, majd abba az irányba kezdek futni, amerre a jószág futott. Kábé olyanok lehetünk, mint a biztonsági őrök egy nagy bevásárlóközpontban, ahogy minden egyes kis szegletet átszkennelünk tekintetünkkel, hátha a folyosó repedéseiben megleljük a hajtóvadászat tárgyát. Jól lehet jó magam is eléggé szétszórt személyiség vagyok, most mégis mintha megtáltosodtam volna Dana mellett. Tekintetemből komolyság sugárzik, egy apró fény pislákol benne, mely’ akár egy szikra úgy gyullad fel, mikor a lány biztató mosollyal megküldött mondata elér hozzám. Még szép, hogy segítek! Milyen ember lennék én, ha csak úgy futni hagynék egy ilyen lehetőséget? Otthon Japánban nagyon jelentéktelen egy ember voltam, jó szerén félrelöktek a többiek. Most viszont megváltoztathatok mindent. Bebizonyíthatom, hogy igenis érek annyit, mint mindenki más és hogy én is képes vagyok nagy dolgokat véghezvinni. Lehet, hogy egy kacsa megkeresése még nem az, de mindent először kicsiben kell elkezdeni. Vázlat nélkül a rajzod sem lesz tökéletes.
Füzetem hiányában csak bólintok egyet Dana megjegyzésére, majd hagyom magam tovább húzni. Tudom, nem vagyok valami használható ember, de ha mást nem is, legalább lelki támaszt tudok adni a lánynak. Az is valami, nem?
Megtorpanok, majdhogynem visszarántom a kis szöszit. Elengedem kezét, aztán lehajolok a földre, hogy felvegyek egy apró kis sárga pihét, mely’ tökéletes jelként szolgál számunkra. Ha ez itt van, akkor az azt jelenti, hogy Hápi sem lehet messze. Olyan ez, mint a Jancsi és Juliska; csak követni kell a jeleket. Felemelem a tollat, aztán a lány kezébe adom, majd biztatóan rámosolygok.
- Nem lesz itt semmi baj, megfogjuk találni - sugárzik tekintetemből, ahogy ismét megfogva a másik kezét, ezúttal jobbra kezdek el futni, nyomomban a sárgasággal.