Stephen ZimmermannMi?! Én vérfarkas?Pff...
na jó igen
...

A szertár bár látott jobb napokat, azért elég faszán nézett ki, meg sem látszódott rajta, hogy negyed órája egy katasztrófa helyszínéül szolgált. Ez valamelyest megnyugtja Rómeót, s bár még mindig színesnek látja a bőrét, legalább egy problémával kevesebb. Nem kellett hozzá se tanár, se ispotály. Remek kimenetel.
- Öhm, zsír, köszi - a felajánlásra csak bólogat, tulajdonképpen nem a szer volt a lényeg, csak, hogy bájital legyen, amit ő csinált. De nem akarja ezt bevallani Stephnek, hogy alapjáraton ekkora balek a bájitalok keverésében, úgyhogy inkább csak bólogat.
Szereti az udvart. Nagy, tágas és a szabadban van így nem is kérdés, hogy vigyorogva Követi a másikat, rá sem bagózva, hogy a levitás mit húz elő és dug a szájába. Nem zavarja őt az ilyesmi. Süt a nap, februárhoz képest egészen meleg is van, és ha jól érttette Stephen mesélni is fog neki a hegeiről, mert ő egy negyedvéla. Menő.
Mindaddig teljesen izgatottan és vidám, lila kis pofijával masírozott, amíg Stephen ki nem mondta a v betűs szót. Ekkor megáll lépés közbe, amitől kibillen az egyensúlyából és botladozni kezd. Az leesett neki, hogy a kérdésére a válasz az volt, hogy nem, de az eddig nem volt világos neki, hogy Steph a kérdésből kitalálta, hogy ő viszont igen.
- Ehehe...mi?? Hehe... - vörös fejjel túr hajába zavartan miközben leül a másik mellé. - Az is miatt? Bakker az is miatt - a homlokára csap. Naná, hogy az is miatt.
- Hát izé, na jó igen. Bár hősnek nem nevezném magam...sőt senki más se szokott minket annak hívni - nem véletlenül nem vállalja fel nyíltan. Sokan nem szeretik, mert lassan egy kvibli szintjére süllyed a varázsereje, viszont talán még így sem annyira elítélendő mint ha az is köztudott lenne, hogy minden teliholdkor szőrösen rohangál az erdőben.

Gróf-Vinkó Rómeó

- Hmmmm. Nem a pálcatisztítás a valódi baj, jól sejtem? - igazából nem esett nehezemre kitalálni, kb. mindenki tudja hol a bolt, ha ellátogattak, belém futhattak, vagy rá is kérdezhettek Donovanre, amilyen sokszor hangoztattam a nevét a suli falain belül. Rómeót még nem láttam amióta ott dolgozom. Nyitva hagytam neki a lehetőséget, erőltetni semmit nem akartam, de ha meséltek, nagyon is jó hallgatóság tudtam lenni. Odakint szemérmetlenül rágyújtottam, miután meggyőződtem arról, hogy nem járkáltak kint prefektustársak vagy tanárok. Az előbbi jelvénye hiányzott rólam és biztos voltam benne, amit csinálok, semmilyen formába se lenne elfogadható csak jelenleg nyíltan tettem rá magasról ahogy azt szokás. Ügyet se vetettem a fiú botlására, persze amikor már nagyon borult, megijedve utána kaptam, vagy kezemet nyújtottam. Nehezen mutattam ebben a szent pillanatban, de aggódtam, meg ne üsse magát.
- Való igaz - bólintottam - Nem egyszerű a helyzetetek. Viszont amondó vagyok, és tudom, hogy nem vigasz, de a vérfarkaslét szerintem nem szégyen és vannak még rajtam kívül egész biztos akik hasonlóan gondolják.
Próbáltam biztató mosolyt lőni felé, ahogy leültem eltartva magamtól az immáron nagyon is égő cigarettát. Kifújtam a tüdőmben tartogatott füstöt, illendően elfordulva, nehogy a barna hajú arcába menjen. Hellyel kínáltam, állt vagy leült, bánom is én, mert elrévedtem. Mesét ígértem, csak a tálalást kellett átgondolni.
- Szóval hegek - szabad kezem ujjaival végigszántottam kusza, göndör tincseimen - Még az előző sulimban szereztem őket, Svédországban. Hallottál valaha a "XIII. Erik" Kunglige Häxmästare Akademienről? Szerintem jó placc. Nyugodtabb, mint a Bagolykő. Sokkal. Szép kis eldugott szigeten van, rúnamágiára, gyógyításra és jóslásra ágazik szét, nagy vonalakban. Na mindegy, és volt egy srác, aki... hát, enyhén szólva szeretett bántani másokat. Szerencsére más osztályba jártunk, de így is gyakran összefutottunk.
Megálltam levegőt venni, majd nagyot szívni a már említett bűzrúdból. Hagytam időt Rómeónak is, hogy átfussanak neki az eddigiek, és magamnak, hogy hosszú idő után valakinek megnyíljak róla. Szerintem sejthető, kifejezetten kényelmetlen erről beszélnem, viszont túlságosan jó lehetőség volt ahhoz, hogy csakúgy veszni hagyjam. Megfontolt, gondosan válogatott szavakat használtam, néhol kissé úgy rebegtek a pilláim, mintha még most is ott lennék az impozáns épület folyosóján, miközben épp szembejön velem az a balek, hogy gusztustalanul  egoista vigyorral a képén gyomorba vágjon.

Stephen ZimmermannMi?! Én vérfarkas?Pff...
na jó igen
...

Ég a pofája és már nem akarja ennél is jobban leégetni magát Stephen előtt így hevesen tiltakozni kezd.
- De, de tökre. A pálcám már koszos, meg minden, de majd elmegyek a boltba olyan lötyiért, az tényleg sokkal könnyebb úgy, meg a pálcámnak is jobb... - és meg is jegyzi magába, hogy majd látványos érdeklődéssel be kell mennie a pálcaboltba megvenni azt a lötyit, hogy ne leplezze le magát és  maradjon némi méltósága. Ezek után Steph kitalálja, hogy Rómeó vérfarkas, úgy tűnik a vélafi minden gyengeségét úgy szúrja ki, mint éjszaka a tüzet.
- Kösszi, jól esik, hogy nem félsz tőlem - mosolyodik el, beletúrva a hajába, majd körmeire pillant. Volt olyan pajtása akit amikor véletlen emberként megkarmolt borzalmasan megharagudott rá, mert azt hitte átadta Rómeó neki a vérfarkas kórt. Talán jobb zsebre dugni a kezeit mielőtt Stephent is megijeszti.
A kérdésre, miszerint ismeri-e az iskolát megrázta a fejét. Nem igazán van képben a többi iskolával, csak azokkal, amiknek túl nagy neve van ahhoz, hogy ne tudjon róla minden kis varázsló poronty.
Stephet is bántották? Kicsit megrökönyödik rajta a fiú. A másik olyan másnak tűnt mint ő, hogy lehet akkor, hogy hasonló a sorsuk?
- Nem hagytad magad? Ha sír az ember vagy összekuporodik általában elmennek - őt is bántják, leginkább varázslattal, mert túl nagy termetű ahhoz, hogy valaki kiálljon ellene. Magasabb is sokaknál, testesebb is, a pálca biztonságosabb megoldás volt a legtöbb bántalmazójának. De maradandót még sohasem okozott neki senki sem. Ezért gondolja, hogy Steph talán beleállt a dologba és küzdött.

Gróf-Vinkó Rómeó

Meglepetten felvontam szemöldökömet heves tiltakozásán, de értettem jelzését és nem firtattam tovább olyat amit nem szeretne továbbgöngyölíteni.
- Várlak szeretettel - kacagtam, majd odakint viszonoztam a fiú mosolyát. Értelmetlen lett volna félni tőle, hiszen semmi olyat se tett amivel árthatna nekem. Eléggé szerencsétlennek tűnt, meg kicsit elveszettnek. Követtem tekintetét, melyeket körmeire irányított.
- Csak nem egy új lakkon gondolkodsz? - próbáltam kizökkenteni - Hozzád illene a púder rózsaszín.
Egy szót se gondoltam komolyan, ezt könnyed hangsúlyomból kitalálhatta a másik illetve minden szótag mögött erősen a háttérben húzódott a kirobbanó nevetés kényszere. Visszafogtam magam, mert komoly téma mellett ültünk le és nem akartam túlságosan elterelni róla figyelmünket, de nem ártott belecsepegtetni kis humort. Nélküle még szarabb felvezetni a nehéz történetét ami van az embernek. Kedvesen mosolyogtam Rómeóra, szememben az izgatottság és hazaszeretet izzó fényével.
- Nem baj - sóhajtottam fel -, a lényeget végül is elmondtam az előző iskolámról, ha valaha is kíváncsi lennél rá, akkor kérdezz nyugodtan, mert imádok a hazámról mesélni. Ami a támadást illeti, nem hagyhattam magam. Az-az igazság, hogy minél tovább vagy a földön...
Kicsit összefacsarodott a szívem és a gyomrom is attól amit mondott. Konokul belevágtam abba, hogyha csak a földön fetrengsz, akkor is ugyanúgy egy céltábla vagy, mintha nem hagynád magad, csak utóbbiban megvan az érzés, a tudat, hogy kiálltál magadért. De kezdem összerakni a képet, hogy ezt nem mindenki teheti meg. Megköszörültem torkomat.
- Bocsánat, másként közelíteném meg. Szóval ha nem ütsz vissza, nem reagálsz a bántalmazókra, egy idő után megunják és abbahagyják valóban, viszont van az a kategória, aki sosem fog leállni és csak akkor lehet nyugtod, ha őt kicsapják vagy sulit váltasz. Én többek közt ezért vagyok ma itt.
Cigarettámat szám jobb sarkában égni hagytam. Kezeimet hanyagul szétterpesztett combjaim között lógattam kissé előregörnyedve és jelentőségteljes pillantásokat vetettem a fiúra, aztán ránéztem egy kósza fűszálra, hogy azt fixírozzam tovább.
- Beleálltam, bármit is csinált az-az őrült... Ha megtépett, barátilag megrángattam a haját én is. Ha ütött vagy karmolt, akkor biztos lehetett benne, hogy napokon belül a dupláját kapja vissza tőlem. Sokkal nagyobb hívei voltunk a fizikális, mint a pálcás támadási módnak, szimplán azért, mert nem feltétlenül szegsz azonnal vele törvényt és mégis maradandó nyomot hagysz a másikon. Nekem ilyenféle pertatvarokból vannak a hegeim, akad köztük vágás is - lazán vállat vontam, megfogva két ujjal a szálat és kifújtam a füstöt - Ott vannak, de kit érdekel? Engem nem zavarnak.
Kis szünetet tartottam, időt hagyva neki, hogy feldolgozza az elmondottakat. Én is nagyot nyeltem már a végére, nem mutattam, de belül az ereim majd' szétrepedtek a méreg okozta adrenalintól, amikor csak arra a srácra gondoltam...
- Téged... gyakran bántanak azért, aki vagy?

Nonó | órák közötti szünetben

---

Rajmi - Gyakorlás

Nonó | órák közötti szünetben

---

Rajmi - Gyakorlás

Nonó | órák közötti szünetben

---

Rajmi - Gyakorlás

Nonó | órák közötti szünetben

---

Rajmi – gyakorlás

Elgondolkodom.

– Lehet, hogy itt errefelé nem ismert annyira. – mondom pozitívan. Hátha kicsit jobb kedvre deríti.
Zavartam elmosolyodom.
– Nem, nem voltam. Mindig nagyon figyelünk az edzésen és akkor is amikor előadjuk. Bár… – kezdem.
– Amikor az első megnyilvánulása volt boszorka létemről kicsit furcsa dolgok történtek akkor volt egy kisebb baleset, de szerencsére a kezdetleges erőm megmentette a nézőket. – vissza emlékszem és akaratlanul is mosolyra húzódik a szám.
– Hát, nem olyan szakon tanulok. Az általánosról áttértem a botanikusra. És eddig nagyon tetszik, de lehet jövőre át térek arra. Lehet végül az lesz. Még mindig nagyon bizonytalan vagyok azzal mik lesznek később. – egyáltalán nem hazudok, mert tényleg ötletem sincs arról, hogy mi lesz később velem. Akár munka terén is. Először azért mentem oda, mert nem tudtam mit szeretnék aztán átmentem. De egyáltalán nem vagyok biztos magamba.
– Nem biztos semmi. Legalábbis egyelőre. Majd meglátjuk merre visz az élet. – mondom neki.
– Hát nem volt kivel annyira. Tavaly valahogy nem. Előtte megpróbáltam, de nem jött össze. Szóval nem mentem soha. Vagyis csak egyedül. – mondom kicsit elbizonytalanodva.
– Okés. – egyezek bele. Mert hát biztosan jobb mással mint egyedül. Utoljára talán Zsófival találkoztam pár éve a szilveszteri bulin. Az is szuperül sikerült.
Megvonom a vállam.
– Akkor csak rosszul hallottam. – tekintetemet a szövegre viszem. Többet beszélünk mindent gyakorlunk. De persze az sem baj. Felolvasom az egyik mondatomat és folytatjuk a gyakorlást.