Mister Tökéletlenség <3

Hamar rám esteledett a parkban, akarom mondani a réten üldögélve. Olyan mélyen süllyedtem a gondolataimba, hogy észre sem vettem, rég eljárt az idő felettem, ahogy szokták mondani, bár lehet, hogy az másra vonatkozik?! Mindenesetre az a lényeg, hogy késő van és a takarodó is elmúlhatott, hiszen egy lélek sincs az épületben. Kihalt az egész. Elfelejtettem már, hogy milyen érzés lopakodni, kerülni a világos helyeket a folyosón, összerezzenni minden nesztől, mert ki tudja ki ugrik eléd a következő sarkon, amit egyelőre a sötétség leple takar, sajnos előlem is. Mielőbb vissza kéne jutnom a Levita toronyba legalább, több esélyem lenne a túlélésre ott, a saját prefik között, mint itt. Bizonytalan voltam, és a torkomban dobogott a szívem. Tényleg öregszem, ha a stressz már ennyire kikészít, és az eset bizonyítja, hogy nem nekem való már éjszaka csatangolni a folyosón. Óvatosan osontam a hűvös falhoz lapulva, mikor azt hittem, hogy menten kiugrok a ruhámból.
- Na de kérem! Ne tapadjon rám ennyire, teljesen elnyomja az arcomat! Elkenődik az arcfestékem. - Hallatszott egy méltatlankodó hang a hátam mögül. Meghűlt bennem a vér, és sebesen agyalni kezdtem, ha az illető hang tulaja egy prefi, hogyan vágom ki magam a büntetés alól. ~De várjunk csak! A hátam a falnak lapul, nem lehet mögöttem senki, hacsak...hacsak nem egy...igen, nem lehet más. ~ Megkönnyebbülve fordultam fejemmel a hátam mögé, de fikarcnyit sem láttam. Megtapogattam az orrom előtti felületet, erre a hang még erélyesebben rám rivallt.
- Már megkértem kisasszony, hogy ne macerálja az arcomat!- Halkan elvigyorodtam, mert az jutott eszembe, hogyha a hang egy erőteljes bariton lett volna, akár Révay professzort is sejthetném benne, de női hang volt, és a felület teljesen lapos volt, sőt, tovább tapogatva a kezem keretbe ütközött. ~Szóval csak egy festmény. ~
- Ó, elnézést kérek, de semmit nem látok ebben a sötétben. - Mentegetőztem, de hatástalan volt.
- Mert nem kéne itt sétálgatni ilyen késő este, még a ruhám fodrát is meggyűri. Remélem, hogy nem ússza meg ezt a kalandot!- Hangzott válaszul a jókívánság, mire elhúztam a számat egy rosszalló fintorra és sietősebbre vettem a lépteimet, de a fal közelségét is igyekeztem kerülni. Egy ideig viszonylag nyugalomban közeledtem a cél felé, mikor egyértelmű szuszogás ütötte meg a fülemet. Éreztem, tudtam, hogy ez már nem a fecsegő dámák egyike lesz, hanem hús-vér emberi lény. Legjobb védekezés a támadás, ez volt az egyetlen esélyem a megúszásra. Bátran belerivalltam a sötétbe.
- Hé! Te! Mit keresel takarodó után a folyosón?! Nevet, házat, évfolyamot! -
Reméltem, hogy beválik a csel és a renitens elszalad, ha meg egy prefi, ő sem ismer fel a sötétben. Utólag beismerem, nem volt egy elmés ötlet, de csak erre telt.

Katniss

Lassanként megnyugszik, s ez abból is látszik, hogy lehúzza szemei elől a kezeit, már nem szipákol, csak néha-néha megdörgöli egy sebtében előkapart papírzsebkendővel az orrát. Egészen megnyugtatta Katniss jelenléte, sőt már szinte butaságnak tartja, hogy az előbb képes volt elpityeredni azért, mert nem ment a szemek felszedése.
-Pedig... Csak azért gondoltam, hogy menne, mert az anyukám is könyvekből tanult meg kötni, horgolni, hímezni. Azt hiszem, ő jobban el tudta képzelni a mozdulatokat. Nekem ez nem megy, hiába tudom az elméletet.- jegyzi meg egy bocsánatkérő mosollyal egybekötve. AZ ajánlatra őszinte lelkesedés csillan fel kék szemei mélyén, rögtön utána ez az érzés kiül az arcocskájára is.
-Tényleg megtennéd? Azt nagyon megköszönném. Nincs kitől tanuljak, vagyis az apám barátnője nem tud ilyesmiket, csak manikűrözni meg hajat festeni, ilyesmik.- na igen, Claire nem tartozik a kedvencei közé már csak azért sem, mert nem olvas könyveket, inkább magazinokat és TV műsorokat búj, ha éppen nem dolgozik vagy az apjával van kettesben. Az ellenszenvéhez persze az is hozzátársul, hogy Claire az elején megpróbálta átvenni az anyja helyét az életében és ezt nem fogja megbocsátani meg elfelejteni egykönnyen.
Katniss festményekre fűzött szavaira bólogat egy sort, aztán fészkelődik kicsit, hogy kényelmesebben üljön. Most valahogy inkább beszélgetne mégis és máskor használná ki ezt az ajánlatot a kötésre nézve. Majd megmondja Katnissnek remélve, hogy a lány beleegyezik. Mikor Katniss anyukájáról esik szó, átfut egy meleg, kicsit nosztalgikus mosoly az arcán. Ő is szerette nézni, amikor az anyukája kézimunkázott. Olyankor ráncok gyűltek a homlokára a nagy koncentrálástól és mikor észrevette, hogy a lánya bámulja, elnevette magát és nyomott egy puszit Runa homlokára. Az ilyen emlékekre mindig szívesen gondol vissza.
-Rosyt? Nem, nem hiszem, hogy találkoztunk. Eddig találkoztam egy Lagger nevű lánnyal, meg a könyvtárosunkkal, aki nagyon kedves nő és vicces is.... és Abigéllel, akinek van egy plüss rénszarvasa.- sorolja fel az eddig konkrétan megismertek nevét. Bár ott van még Jessie is, de vele elég furcsa körülmények között találkozott és hirtelen nem is jut eszébe megnevezni a lányt. Jobban megragadt az előbbi két találkozás a fejében az említett emberekkel.
-Nahát, milyen érdekes nyakláncod van.- elcsodálkozva bámul rá a sárga fényt árasztó ékességre, majd Katnissre, végül ismét az ékszerre.
-Uhm, ti külön szobában laktok? Olyat lehet? Még nem olvastam el a házirendet.- teszi hozzá magyarázatképpen, miért is nem tudja, hogy is megy a dolog a hálókkal. Talán majd most felvilágosítják, hogy vannak külön hálók is. Ő meg volt róla győződve, hogy ömlesztve alszanak az emberek, mint a Gólyalakban.
-Hát... Nem hiszem. Elég nehezen barátkozok, félénk vagyok, folyton olvasok, nem igazán tudok semmihez sem hozzászólni, azaz inkább nem merek. És ahogy láthattad, hamar elpityeredek. Nem vagyok valami... bátor... meg úgy... hát nem mondhatnám, hogy én vagyok a legjobb társaság. De igyekszem változni. A régi iskolámban nem tudtam barátkozni, de eldöntöttem, hogy itt változtatok, megpróbálok beszélni... Jajj, ne haragudj, hogy untatlak. Biztos az agyadra megyek már.- ijedten visszakozni kezd, amint ráébred, mennyit járt a szája egy lélegzetre. Meg van róla győződve egyelőre, hogy túl sokat és túl feleslegesen szólt. Mellesleg egy kanyar erejéig: kicsit tényleg hasonlít a nevezett mesehősnőre, mert nagyon sápadt a bőre és hollófekete a haja, már csak az ajkait kellene vörösre fesse és indulhatna egy farsangi versenyen Hófehérkének öltözve.

Hófehér jaguár, ami párduc

Mit mondanak a dámák? Ne kenje össze a sminkét? Akkor valószínüleg a másik ember is lopakodik. Szóval ő is bújkál, tehát nem prefektus, és nem is tanár, mert akkor nem bújkálna. Azt hiszem ezt megúsztam. Bátran távolodtam a faltól, amihez hamarabb bújtam. Reméli a díva, hogy büntetést kap? Szerintem azért a prefiket meg a tanárokat ismerik, még könnyebb volt a lelkiismeretem. De ki lehet? Ez a hang ismerős... Talán Adria? Nem, nem hiszem. Már majdnem nevetve léptem, hogy  meglássam a dáma molesztálóját, de ekkor megütötték a fülemet a súlyos kérdések. Ki vagyok? Kik is vannak fiú prefektusok? Nem szeretném, hogy miattam vonjanak le pontot a levitától, így sincs sok... Mondjam, hogy Noel vagyok? A prefik ismerik egymást, és a jelvényem is kérné. Sodorjam bajba azt a gyáva Ront? Nem tehetem meg Leonie-val. Tényleg Leonie is lehetne a hang gazdája, de biztosan nem Ő. Százezer közül is felismerném gyönyörűen csilingelő bársonyos tündérhangját. Mi van ha Kiva? Ő biztos elengedne, mivel ő a csapatom kapitánya.
-Zsolt Perott. Levita, második évfolyam.
Mondtam rendkívül szomorúan. Kiléptem a fal takarásából, hogy leendőbeli büntetőm szemébe nézzek. Úgy álltam, hogy lássak, és felismertem a diákban a legkedvesebb levitást. Hegyi Nikit.
-Prefektus lettél?
Rámosolyogtam, majd odamentem mellé és röviden megöleltem.
-Hogy vagy? Rég találkoztunk.
Nem hiába indultam utamra. Az éjszaka zakar, tt az idő rosszalkodni.
-Nincs kedved szabályt szegni?
Mosolyogtam rá.

Runa

Az ajánlatomra Hófehérkének, azaz Runának felcsillan a szeme. Ezt a nevet már nem mossa le magáról. Mikor ránézek, egyből eszembe jut ez az idézet: "A haja fekete, mint az ében, ajka piros, mint a rózsa és időtlen-idők álmát alussza..."Imádom a meséket!
-Ami, azt illeti, szeretek sminkelni, meg ilyenek, de nem csak a szépségből áll a világ, mert az igazi szépség belülről fakad!-Tudom, hogy ezt sokszor sokan mondják, és ezért közhelyesnek tűnhet, de valójában ennek a mondatnak hatalmas tanulsága van. Ha, belül romlott vagy, akkor azt semmilyen krém vagy szemfesték sem tudja el fedni.
-Akkor, hamarosan be foglak neki mutatni, persze, csak, ha szeretnéd.-Legszívesebben szaltóznék örömömben, de, ha a testem a nem is, a szívem repdes a mellkasomban!
-Nyakláncom? Rosynak is van egy ugyanilyenje, együtt vettük őket. Rosy ideges volt, így elmentünk a boltba venni valamit. Ott találtunk egy jegesmedvét és egy lovat. Meg pár apróságot is. Egyszer csak megragadta a figyelmemet, ez a nyaklánc. Az a fele, ami a barátnőmnél van, azzal együtt, egy szívet formázott, a két lófej. Rosyval eltörtük és az egyiket én kaptam a másikat meg ő. Mikor felvettük, elkezdett világítani.  Mikor együtt voltunk, akkor meleg színekben pompázott, amikor kiderült, hogy el kell mennie, akkor pedig sötét színek váltakoztak, most, hogy visszajön, megint vidám árnyalatba öltözött.  Varázsnyaklánc, sohasem veszem le.- Mély levegő, emlékeztetem magam. Felemelem a medaliont és Runa elé tartom, hogy jobban szemügyre tudja venni, a lófejet, aminek drágakő szemében megcsillan a nap fénye. Órákig tudnék még erről beszélni, hiszen ez az emlék a kedvenceim között foglal helyet!
-Igen Rosyval és Aileenel lakom egy szobában. Majd, ha régebb óta leszel itt, te is igényelhetsz egyet.  Ráadásul, úgy rendezed be, ahogy akarod. Rád van bízva, csak a képzeleted szabhat határt annak, hogyan rendezed be a szobát. Meg persze, a társaid, de mi Rosyval mindig is egy hullámhosszon voltunk, így ez nem volt probléma.-Hála égnek! Teszem hozzá magamban, mert nem sszeretek veszekedni, pláne azokkal, akiket szeretek.
-Ráadásul, akikkel egy szobában vagy, azokat jobban is megismered, mint másokat.-Ha, belegondolok, hogy hány éjszakába nyúló beszélgetésünk volt, amiben együtt sírtunk, kacagtunk, vagy csak az élet nagy kérdéseire próbáltuk megtalálni a válaszokat.
-Nem baj, ha félénk vagy,én is az voltam, de aztán rengeteg barátom lett, akik felkaroltak,tanítottak és segítettek,ha valamibe bele törött a bicskám. A Levita az egyik legösszetartóbb házak egyike! Egyébként én is szeretek olvasni. Milyen témájú könyveket szeretsz? Nyugodj meg, nem mész az agyamra. Azért vagyok itt, hogy meghalhassalak és segítek neked abban, amiben csak tudok. De, ha nem tudnék, akkor megkeressük az én pótanyukámat, Odettet é ő biztos, hogy fog tudni nekünk válaszolni. Neked van örökbefogadód?- Még, hogy untatni? Engem aztán beszélgetés terén nem lehet lelőni. Bárkivel, bármikor, bármiről, bármeddig képes vagyok eszmecserét folytatni. Örülök, hogyha valakinek tudok segíteni és úgy látom, hogy most találtam magamnak egy úgy nevezett "pácienst", akinek szüksége van rám és nagyon remélem, hogy el fogja fogadni a segítségem és nem érti félre...

Katniss


Ha egyszer hangosan is Hófehérkének fogja hívni Katniss, valószínűleg nagyon megilletődik majd. Még soha senki nem aggatott rá becenevet, más nevet, így igazán örülne neki. Valahogy különleges dolognak érzi az ilyen apró kis gesztusokat. Számára azt jelzik, hogy a többiek, most éppen Katniss egészen pontosan kezdik elfogadni egy picit, mint háztársat. Ezek szerint csak nem halad olyan rossz úton a barátkozás és a kicsit szociálisabbá válás felé.
-Claire szerint nem. Vagyis kinevetett, mikor azt mondtam neki, hogy fontosabb, ami belül van, mint ami kívül. Szerintem csak ostoba, mert nem látja az emberek jellemét, a jó tulajdonságaikat... de lehet, hogy én gondolom rosszul.- elég bizonytalan a témában, mert ő sem egy nagy emberismerő, sőt. Hajlamos nagyon könnyen részre hajlani és percenként változtatni a véleményét, mindig más pártjára állni, mert nem látja a sok kicsi részlettől a nagy összképet.
-Igen, nagyon szeretném! Szeretnék összebarátkozni az emberekkel, sokat beszélgetni, de félek, hogy... unalmasnak gondolnak majd... meg könyvmolynak. És ilyenkor elbizonytalanodok.- magyarázza a problémája lényegét a lánynak. Le is hajtja a fejét, még egy sóhaj is kicsusszan a száján. Hamar elbátortalanodik és olyankor megnyikkanni sem nagyon tud. Így volt ez az activity alatt is, ha Katniss emlékszik még. Amint megfejtették a megoldását, megnémult és nem is mert, próbált már bekapcsolódni a játékba, inkább csendesen meghúzódott a helyén, ahova leült, távolabb egy fokkal a többiektől, mégis elég közel ahhoz, hogy a csoportba tartozzon.
A nyaklánc történetét feszült figyelemmel hallgatja, bólogat egyes részleteknél egyrészt, hogy jelezze, figyel, másrészt, mert azt is fontosnak érzi tudatni, hogy eddig érti az összefüggéseket, a magyarázatot.
-Gyönyörű darab. Rosy tényleg nagyon fontos ember lehet az életedben. Szerencsés vagy.- jegyzi meg egy szende mosollyal az arcán, miközben az elé tartott medaliont kicsit alaposabban is szemügyre veszi, megforgatja az ujjai között, ha ez nem jelent problémát, s a végén elereszti, hogy Katniss nyugodtan kiegyenesedhessen. Legalább ilyen érdekes számára a külön hálószobák témája is. Ha régebb óta itt lesz? Az még arrébb van. Egyelőre csak ott szokott lebzselni a Gólyalakban körbebástyázva egy halom könyvvel és olvas látástól mikulásig, amikor csak ideje van. Neki ez most úgy megfelel. Persze, ha valamikor úgy összebarátkozik néhány emberkével, hogy külön hálót fognak igényelni, vagy esetleg más módon jut külön hálóba, akkor azt fogja megszokni, de most ez így rendben van neki. Mondjuk arra lenne ötlete, hogyan nézne ki a szobája. Sőt, rengeteg ötlet villant most fel hirtelen a fejében villanykörték módjára. Közben átterelődik a beszélgetésük a könyvekre is, amik megint csak az íriszeiben feltűnő csillogáshoz vezetnek. Imádja a könyveket, egyszerűen nem tud nélkülük létezni és ha valaki bezárná egy könyvtárba, neki az nem büntetés lenne, hanem csodálatos ajándék.
-Most a romantikus regényeket nyúzom, vagyis pontosabban Austen regényeket. Éppen megkezdtem Emmát, de a Büszkeség és balítéletet már kivégeztem, sőt az Értelem és érzelmet is.- magyarázza nagy lelkesedéssel Katnissnek az éppen aktuális olvasmánylistájának egy töredékét.- Ezeken kívül szinte bármilyen könyvet a kezembe veszek. Előbb megnézem, miről szól, mi a rövid összefoglaló, aztán elolvasom az első fejezetet és az alapján döntök, folytatom-e vagy sem. Már történt olyan, hogy letettem egy könyvet, mert nem tetszett. Az unokanővérem például Laurell K. Hamilton-rajongó, de engem annyira nem fogott meg a stílusa. Túlságosan... barbárnak éreztem az én fantáziavilágomhoz. Ettől még elismerem, mint írót, csak én nem hiszem, hogy a rajongó táborában leszek a jövőben.- próbálja szavakba önteni a véleményét olyan módon, hogy ne sértsen meg vele egy Hamilton-rajongót sem, mert hát lehet azt tudni, Katniss nem-e éppen imádja a nő könyveit? Nem. Na hát azért fogalmaz mindig óvatosan, azaz igyekszik, törekszik rá.
-Örökbefogadó?- ismét egy olyan ponthoz érkeztek, amikor kérdő tekintet a válasz Katniss érdeklődésére.- Kellene legyen örökbefogadóm? Én erről nem is tudtam...- egyre bizonytalanabbul cseng a hangja, nem nagyon tudja, mit is mondjon. Őt nem fogadta örökbe senki, ebben teljesen biztos, de hogy kellene? Arról még nem tud semmit, de talán most kiokosítják.
-Katniss... hálás vagyok érte, hogy ilyen kedves vagy velem.- úgy érzi, szeretné őszintén megköszönni a figyelmességet, mert ez most nagyon jóleső és kicsit az amúgy is borzalmasan pici önbizalmán lendített egy hangyányit.

Keith
A beköltözés, 5. felvonás, március 30. éjfél tájéka

Nagyterem

Nagyjából annyi átéléssel ugrándozik körbe-körbe, mintha egy beszívott sámán lenne, és éppen ördögöt űzne egy hiperaktív gyerekből. Már csak egy kis dob hiányzik a kezeiből, hogy azt verje a produkció tartalmas részeként, merthogy egyébként nem sok értelem szorult a műsorukba. Esélyes, hogy ha a Superstars-ba nem is, a Diliházba mindenképpen bejutnának vele. Még Leonie is sokkot kap Keith magánelőadása láttán, úgyhogy totál váratlanul éri, mikor az őrült úriember felkapja, és megpörgeti. Visítva nevet fel, és tér vissza belé az élet egy fél pillanat alatt, hogy aztán…
Mindig jól jön a háznál egy mugli nagyszülő. Kettő meg aztán kész áldás, és nem csak azért, mert a nagyi remekül süt és főz, hanem mert van TV-je, aminek köszönhetően az ember lánya két fontos dolgot is megtanulhat. Egy: a wc-ben mindig szörnyek bujkálnak, ha látod őket, ha nem. Kettő: a kacsamesék főcímdala. Utóbbit azonnal hasznosítani is tudja, mikor Keith rákezd a danolászásra. Nevetve kapcsolódik rá a kollektív zenei tudatra, ami átjárja a nagytermet.
-Sok izgalmat, élményt, rejtélyt átélsz, húú
Míg őserdőn, tűzön-vízen átérsz, húú
A nagy kaland a kacsamesék, DuckTales, húú
Csodálatos higanymozgása mindenkit irigységre serkentene, ha ugyan lennének itt többen is rajtuk kívül, de így csak Herci figyelheti meg a különleges csibetáncos lépéseit, melyet oda nem illő fenékriszálással spékelt meg. Valóban csoda, hogy a nagy hévben egyikük sem repül le az asztalról, pedig ha Leonie-n múlik, jó sokáig tombolnak még a szőkeség remek nótatárára. A végén csupán annyi történik, hogy a kis vörös törpe oldalát szorongatva a nevetéstől térdre zuhan. Elég szörnyű fulladásos halált közelít meg, hiszen a nagy ugrálástól épphogy levegőt kap, és erre még az is rájön, hogy képtelen abbahagyni a röhögést. Így a csodálatos mennyezetet sem képes megtekinteni, mert míg Keith hátra dől, ő maga csupán előrecsúszik, és kinyúlik, mint a rétestészta.
Továbbra is utókuncogásokat hallat, de ezek a Leonie-skálán már nem ütnek meg veszélyes szintet, tehát kezd lenyugod… -ni… -na…, ha Szőke Herceg nem érezné szükségét egy utolsó dalnak, amitől nyugtalanító módon leáll a szíve egy pillanatra, és olyan fejet vág, mintha egy óriáspolipot látna éppen szteppelni. Hamarjában újraéleszti magát, felpattan, és eliszkol Keith után, remélve, hogy kevésbé volt feltűnő, hogy pár másodpercig csak tátott szájjal bámult rá.

Társalgó

Rutineljárásként ugrik a srác karjaiba a helyiség ajtaja előtt, miután hosszú sétát tettek meg idáig a Nagyteremből. Ismét végigfecsegte az utat, faggatta Hercit a legjelentéktelenebb részletekről, például hogy tud-e fejben szorozni háromjegyű számokat, vagy forgatott-e már mugli kardot, de még azt is megérdeklődte, hogy van-e kedvenc ecsete, és ha igen, mi a neve.
-Vigyél egy kanapéééhoz! - Nyávogja, mert bizony a nagy ugrándozás, futkorászás és táncolás után még ő is elfáradt kissé. Legalább egy teljes  másodpercre szüksége van, hogy kipihenje magát, addig is feltehetőleg párnákkal megrakott kanapén tehénkedik, hacsak Keith nem dobta le a helyiség kellős közepén, mert arra is van sansz.
-Adsz nekem gyógyító puszedlit? - Mutat az asztalok felé, amik mindig meg vannak pakolva sütivel, úgyhogy bizonyára az úriember talál köztük Leonie-nak megfelelőt is, ha nagyon akar. A hölgyike ugyanis jócskán rájátszva adja elő a hattyú halálát éppen.

Leonie
beköltözés, 5. felvonás, március 30. szerintem már bőven háromnegyed 1

Ez a második nagy folyosói kóborlásuk alig csendesebb, mint az első, bár most lényegesen rövidebb ideig tart eljutniuk a kívánt helyszínhez. Keith minden igényt kimerítő hosszúsággal és letörölhetetlen vigyorral válaszolgat Leonie kérdéseire, boldogan adva át neki a fődumás szerepét, amit a nagyterem előtt olyan mohón igyekezett kisajátítani. Gömbvillám nagytermi zavarát természetesen egyáltalán nem vette észre, Keith nem az a típus, akinek feltűnnének az ilyesmik.
Átlépve azonban a társalgó ajtaját, karjában Leonie-val egy egészen különös érzés keríti hatalmába; igen, kanapék. Tipikusan az az eset, mikor csak akkor tudatosul benned a fáradság, ha lehetőséget látsz arra, hogy békésen elnyúlj valami erre alkalmas puhaságon, ahol aztán semmi máshoz nem fogható boldogság árad szét benned, mint kölyökkorodban. Keith egyébként is sokszor hasonlít egy kisgyermekhez.
 Nem hisz abban, hogy ez bármelyiküknél hosszú távú érzés lenne, de Keith mindig is a pillanat embere volt. Ennek megfelelően sokkal békésebb lendülettel viszi a vöröst a kanapéhoz, akinek még csak felállnia se kell, a srác ügyel rá, hogy kényelmesen tegye le, és még a sütiért se kell messzire menni; ott hever egy bőségesen megpakolt tálca a kanapé előtt álló ezüst asztalka tetején. Kinyúl érte, megvárja, hogy Leonie kiválassza a legmegfelelőbb sütit, majd ő is a szájába töm egy csokis-kókuszos golyót és lerakja a tálcát elérhető közelségbe a kanapé elé, hogy gond nélkül falatozhassanak a nagy fetrengés közben is, mivelhogy Keith itt, a kastélyban először, egyelőre nem akar ugrálni, pörögni, mindent megfogdosni, beszélni, megismerni, tapasztalni - még arra se veszi a fáradságot, hogy átmásszon egy másik fekvőhelyre, egész egyszerűen ledobja a cipőjét, odahúzódik Leonie mellé, átrakja karját a derekán, mintha már közeli barátok volnának, és mélyen beletúrja arcát egy közeli piros párnába. Különös, megfoghatatlan megnyugvást érez, mintha nem 2 órája, hanem 2 évtizede lenne a kastélyban; azt érzi, amit a kapu átlépésekor, hogy itt még nagyszerű dolgok fognak vele történni - hiszen ez már bizonyítható is, itt van például a szerencsés találkozása Leonie-val. Minderre csak rátesz a kandallóban pattogó barátságos tűz hangja és közeli melege, ami hála a későn befutó télnek, még most is megörvendezteti őket bájos ropogásával.
Természetesen egyáltalán nem meglepő módon a szavai a legkevésbé se tükrözik a gondolatait.  
- Asszem itt el fogok hízni, minden terem folyton csak töm. Leonie, muszáj lesz gyakrabban táncolnunk, esetleg egyesületet is alapíthatnánk. - Mormogja a párnából bujkáló mosollyal, aminek igazából csak a fele látszik, mivelhogy az arca is csak félig látszik, azt is sűrűn keresztezi a kócos haja.
- Csinálhatnánk ilyen lélekfelszabadító táncórákat, amilyeneket a 60'-as években nyomtak Los Angelesben, csak ezek nem feltétlenül végződnének orgiákkal. Sok itt  az olyan szabadelvű ember, mint te?

Kisherceg

Felszólításomra, némi csönd után, választ is kaptam, és akkor hatalmas kő esett le a szívemről, aztán mikor megláttam a hang gazdáját is, újra elememben voltam. Nem hagytam abba a megkezdett játékot, látni akartam, mi fog kisülni ebből.
- Szabályt szegni éppen te készülsz, sőt, már meg is tetted. Nem kegyelmezhetek neked sem, hiába vagy levitás és hiába is kedvellek. Mindenkire egyformán vonatkoznak a rendelkezések, rád is. Triplán súlyos lesz a büntetés, mert másokat is rosszra csábítasz - fejeztem be az erkölcsi, fennkölt dumát, aztán kissé hátrébb léptem. Nem öleltem vissza, nem egyezett volna kimért és határozott fellépésemmel, ha nekiállok ölelgetni. Szerencsémre eléggé sötét volt ahhoz, hogy ne lássa, ha mosolyra húzódna a szám. Tartottam magam, de nem tudhattam, mikor pattan el rajtam a komolyság álarca.
- Igen, prefi lettem, és teljesen kezdő, de épp ezért lelkes, így nem engedhetlek el. Most azonnal kiszabom a büntetésed. Varázsolnod kell. Nálad van a pálcád? - Figyeltem a reakcióját, nehogy fordítva süljön el a tervem, és a biztonság kedvéért én is elővettem a sajátomat, miközben remélhetőleg ő is. Nem akartam párbajozni vele, de ha mégis abban törné a fejét, hogy megtámad, nem állhatok ott védtelenül. Rászegeztem a varázseszközt, biztos, ami tuti és kiadtam az utasítást.
- Varázsolj ide egy jégpályát, aztán hívj néhány manót, és lejtsetek el egy jégtáncot, Ravel, Bolerójára! - Nem bíztam a sikerében, direkt negyedikes varázslatot csináltattam vele, gonosz vagyok, mert élvezni akartam a nyomorát, ha egyáltalán nekifog. Ám ez csak egy random ötlet volt, de lehet neki sokkal jobb meglepetése lesz, ahogy ismerem.

Keith
Egy biztos, a kastély már alszik

Legalább olyan békésen ki van nyúlva, mint egy döglött béka. Persze azért arra még van ereje, hogy a felé nyújtott tálcáról vegyen magának süteményt, és elkezdje jóízűen majszolni. Nem zavarja, hogy közben mindent összemorzsáz maga körül, még a mellé telepedő Keith-t is. Csak rágcsál halkan, minden értelmes gondolatot kizárva elméjéből, ami nem egy nehéz feladat, mivel Herci újbóli közelsége hipersebességgel nyomja le a biztosítékot agyában. Eleinte csupán pislog nagyokat, végül egyre laposabbakat, ahogy engedelmes lufi módjára leereszt.
Kezdi úgy érezni magát, mintha otthon lenne, és jó szokásához híven bemászott volna Kev mellé az ágyba. Már csak a mesemondás hiányzik az egészből, és igazán kerek lenne a történet. Ennek az idilli érzésnek köszönhetően rendes kisgyerek módjára odabújik a szőkeséghez, és már éppen elszundítana hüvelykujjával a szájában, mikor a másik kibillenti lelki békéjéből azzal, hogy megszólal.
-Ne félj! Jó sokat fogunk táncolni! – Könyököl fel, hogy egészen közelről belebámulhasson az uraság arcába, és komoly tekintetével próbálja meggyőzni igazáról. Előreláthatólag még a Kastélyt is lerombolják maguk körül, annyi tűz meg őrültség szorult beléjük.
-Húúú, csináljunk! – Lelkesedik kuncogva, és már fel is térdel, mert izgatottságában képtelen tovább fetrengeni.
-Azt hiszem, sok embernek lenne itt szüksége lélek felszabadításra. – Próbálja elképzelni, ahogy az összes tanerő hangosan énekelve körtáncot jár. Hmm… Seren bácsi bizonyára kimagasló teljesítményt nyújtana egy ilyen foglalkozáson.
-Rengeteg jelentkező lenne rá! – Állapítja meg vidoran némi morfondírozás után. El sem tudja képzelni, hogy valaki kihagyna egy ilyen lehetőséget, hiszen áramlana a jókedv az ereikben. A rellonosoknak különösen jót tenne, Zója néninek is kevesebb munkája lenne…
-Dejóóó! Mikor kezdjüüük? - Lelkesen tornázik a srác mellett, veszélyesen közel ahhoz, hogy ismét kárt tegyen benne. Ezt maga is észreveszi, ezért egy fél pillanat múlva már a kanapé támláján ül, és onnan bámul csillogó szemekkel az úrra.
-Éjszakánként belóghatnánk valamelyik tanterembe, hogy kitáncoljuk magunkat! - Kezd bele a tervezgetésbe, de egy  pillanattal később elszontyolodik, és összeráncolja a homlokát.
-Jaaa, de hiszen nem szabad! Mint prefektusnak, kötelességem tájékoztatni Téged, hogy este tíz után nem szabad elhagyni a hálókörletet! - Húzza ki magát, miközben próbál minél hivatalosabb hangnemet megütni. De a következő másodpercben felkap egy párnát, és izomból hozzávágja Hercihez. Sejthetjük, hogy nem rejtezik a hölgyben rendkívüli Hulk erő.
-Miattad most nagyon rossz vagyok! - Panaszolja, de nem bírja megállni vigyorgás nélkül.
-Menned... kell... a... toronyba... aludni... - És minden egyes szó után megpróbál rácsapni a gyerkőcre, míg a nagy heveskedést félbe nem szakítja egy kis egyensúlyvesztés. Átbillen a támlán, és a kanapé mögött nagyot puffan a padlót megtámasztva felülről. Még azért nyekken egyet, jelezve, hogy él.

Leonie
beköltözés, 5. felvonás, március 30. 0:45 körül

Ketten olyanok együtt, mint két rossz gyerek, akik betömtek magukba négy tábla csokit és képtelenség lenne őket lefektetni, mivel egy pillanatra se tudnak lenyugodni egymás mellett. Ha Leonie pilled el, akkor Keith csigázza fel őt néhány szavával, ha Keith, akkor meg Leonie ugrik rá, nehogy egy csepp békéjük legyen.
Így természetesen Leonie irtóra fellelkesül az új ötleten, aminek a srác elsőre igazán örül, de mikor a lány feltérdel, a szörnyű konyhai emlékképek olyan intenzitással árasztják el paranoiás gondolatait, hogy már jó előre felvinnyog, miközben védekezésképp összerándul egy pillanatra. Ezt meglepő módon különösebb figyelmeztetés nélkül Leonie is észreveszi, és kissé hátrébb húzódva fűzi tovább az őrült ötletet, Keith pedig így már nyugodt szívvel fordulhat a hátára, hogy kezeit a feje alá támasztva hallgassa Gömvillámot.  
- Igazán furcsa találkozások lennének...- A piszkos kis vigyorából messziről lerí, hogy számára minden remek és vonzó, amit a 'furcsa' kategóriába sorol; a lényeg itt is az öröm keresése, lehetőleg a legegyedibb módon, amit ki tudnak találni. Már azt is boldogság elképzelni, ahogy ketten, vagy akár egy nagy csapatban táncolnak sámánként, vagy igazi úttörőként a holdfénnyel megvilágított hatalmas teremben, időnként a réten, miközben közösen kántálják a szentigeként funkcionáló, a lehető legkomolyabban vett dalaikat addig, míg mindannyian fel nem oldódnak a hihetetlen közösségi élmény gyönyöreiben, és nem omlanak nevetve a földre. Erről a ma estéről is festeni kéne egy képet.
Míg ezen álmodozik, persze lármásan jól ki is neveti Leonie 'kemény vagyok' Rohr dorgáló próbálkozását, amire válaszul, teljesen jogosan csak egy párnát kap a képébe.
- Életcélomnak tekintem, hogy rosszá tegyelek! - Kiáltja dacosan, miközben hangosan nevetve igyekszik kikerülni Leonie újabb és újabb párnacsapását nagyjából úgy, mintha csikiznék, és már csak azt veszi észre, hogy eltűnt előle a kicsi sárga párna, a túloldalon meg puffan valami.
A lehető legnagyobb együttérzést tanúsítva segítségül az ő piros párnáját küldi Leonie arcába, ráadásul ki is röhögni, s mivel ez nem bizonyul a legkielégítőbb megoldásnak, utána dobja az összes tarka párnát, ami hirtelenjében a keze ügyébe kerül. Ezek után már csak annyi feladata van, hogy felkapjon néhány süteményt a tálcáról és elszeleljen néhány méterrel arrébb; így amint vöröske feltápászkodik, már dobhatja felé a legkrémesebb süteményeket.
- Azt hiszem te leszel erre a kedvenc prefektusom. Képzeld el, miket csinálhatunk majd a jelvényeddel! - Két órát töltött eddig a Bagolykőben, de úgy látszik ez az idő bőven elég volt, hogy megtanulja az iskola legfontosabb tételét; a kreatív szabályszegést. Fantáziáját iszonyatosan piszkálják ezek az új lehetőségek, nem valószínű, hogy ellen fog állni a csábításnak - még azt se bánná, ha Leonie minden egyes éjszaka büntetőmunkára küldené.

Keith

Ha apukája tudná, milyen társaságba keveredett, biztos nagyon aggódna kislányáért. Lassan Leonie is elkezdhet gondolkodni azon, hogy mennyire rossz irányba kanyarodik a jelleme. Gurkókkal öli az embereket, egyfolytában csínytevésekbe keveredik, és most még itt van Herci is… ez biztosan nem természetes. De azért jót nevet Keith kijelentésén, meg amúgy is kellemesen bizsergető érzés szétpüfölni az úrfit.
-Nem adom a lelkemet! – Visítja kacagva, de immár a földön fetrengve. Nehezen tudja összekaparni magát, még úgy is, hogy a szőkeség minden segítséget megad neki. Valószínűleg azért árasztja el annyi párnával, mert a kis törpe azokból lépcsőt tudna építeni, hogy visszajusson a kanapéra. Rendkívül figyelmes a srác, hogy tekintettel van Leonie magasságára. Alacsonyságára, attól függ, honnan nézzük. Ülő vagy álló helyzetből.
-Neee, csak a jelvényemet neee! – Gumicukorból van! Különben sem ér visszaélni azzal, hogy a hölgyemény ilyen vajszívű, és hát… szétcsúszott. Rosszabb, mint egy kártyavár nyitott ablaknál.
-Most aztán végeeed! – Csatakiáltással pattan fel a kanapé mögül, de azonnal feltűnik neki az első krémes sütemény, amely elindul az irányába. Ritkán lát az ember repülő süteményeket, az is igaz, de inkább egy sikkantással lebukik a fedezékbe.
-Nem talált, nem talált! Úgy dobsz, mint egy lááány! – Gúnyolódik nevetve, bár egy egészen hangyányit sajnálja, hogy kárba vesznek ezek a finomságok, így inkább ismét kikukkant menedékéből, és rámutat a szájára.
-Ide célozz! – Nagyra tátja a száját, és várja is a következő darabot, hátha sikerül beleharapnia, de lássuk be, ennek esélye egyenlő a nullával, hacsak Keith nem egy született hajtó, benne pedig nem egy őrző bújt el valahol jó mélyen. Ráadásul az is nehezíti a dolgot, hogy alig bírja ki nevetés nélkül. Általában remekül mulat itt az iskolában, de ez az éjszaka felülmúlja minden képzeletét mókázás terén. Kár, hogy a hatalmas kupit, amit csináltak, össze is kell takarítani valakinek. Jajj, hiszen az már annyira nem is muris, báááár… becsukja a száját, és nagyot rikkantva mutat a Hercire.
-Ezt a helyet Te fogod itt tisztára nyalni! – Nyilatkoztatja ki határozottan, bár a tekintélye kissé csorbult azáltal, hogy éppen az arcán kötött ki egy krémes darab. Prüszkölve letörli ruhája ujjával, majd kecsesen átesik a kanapén, és elkezd Keith felé sprintelni, hogy a végén hatalmas lendülettel rávesse magát, és a maradék sütit megpróbálja szétkenni rajta. A jelige: „Edd meg, amit főztél.” Sütöttél. A manók sütötték… na mindegy.
-Most úgyis mindet megetetem Veled! – Vihog, miközben teljes pillangóerejével azon van, hogy lebirkózza a szőkeséget, és beletömködje a szájába, amit éppen talál. Jó, talán a szék lábát nem…

Aranyszívü szerénység

A nyugalom kezdte átjárni a testem. Óriási megkönnyebbülés volt meglátni Nikit. Örültem, hogy nem egy prefektussal futtam szemben. Legalábbis azt hittem. Mikor Niki mondta, hogy Ő prefektus nem hittem neki. Az aggodalom, meg a hihetetlenség annyira elkábított, hogy eszembe sem jutott elkérni a jelvényét.
-Triplán?! Rosszra csábítok másokat? Miről beszélsz? Nincs velem senki...
Mi történt Nikivel? Ezt nem tudom elhinni. Sokkal jobb fej volt. Ő soha nem büntetne meg. Vagyis iyen durván... Rendben... Akkor jöhet a megérdemelt büntetés. Arcomon látszhatott a szomorúság. Nem érdemlem meg ezt az igazságtalan büntetést. Egy prefektussal nem szerencsés veszekedni. Vagyis, jó, tudom szembe szálltam Amirával, de ezt soha nem tudnám megtenni Nikivel.
-Gratulálok a kinevezéshez. Légy boldog!
Csak ennyit tudtam kinyögni. A régi Niki akármikor elengedne. Ha tanár lenne a közelben, akkor is bújtatott volna. Változnak az idők...
-Nálam...
Elővettem a pálcám Niki utasítására, és elképedve hallgattam végig kérését.
-A glacius-szal? Dehát az negyedikes tananyag. Ráadásul nem is könnyü. Dehát ezt mondta Niki. Neki bármit megtennék. Felemeltem a pálcám és kimondtam a varázsigét.
-Glacius!
Pálcámból egy vízcsepp folyt ki. Tökéletes, még körülbelül tízezer ilyen, majd egy lehütő varázslat. Egyáltalán van ilyen? Amit tudok? Hirtelen nem jut eszembe egy sem. Mivel nem tudtam jégpályát csinálni elindultam a honyha fele. A manók akkor is sürögtek, még egy sütit is kaptam tőlük. Nagyon finom volt, majd tíz szimpatikus manót kiválasztva visszamentem a folyosóra.
-Elég lesz?
Még mindig le voltam sújtva, de ekkor jutott eszembe a prefektusi jelvény.
-Hol a jelvényed?
Kérdeztem ezt már bátran. Ha nem látom a jelvényét, akkor meg fogom mondani:
-Szóval így. Becsaptál, pedig én téged nem. Te is izgalmat keresel?
Gondolkodtam.
-Niki, bocsánat elnyerés képpen játszódj velem! Manó tologatóst, vagy valami hasonlót. Csinálj jégpályát, majd mind a kettesn felállunk a pálya két végére. A pontos szabályokat majd kitaláljuk.
Már gyerekes mosollyal készültem a játékra, bár mosolyom nem olyan gyönyörü, mint Leonie-é.

Runa

Elgondolkodva hallgattam Runát. Igenis, sokkal fontosabb a belső, mint a külső.
-Nem te gondolod rosszul! Hidd el, hogy sokkal fontosabb, amit ott találok. Hiszen, az a te mozgató rugód.-Mutatok a szívére. Le kell beszélnem erről a butaságról. Miközben beszélgetünk, mesebeli barátnőm elkezdd feloldódni. A jégből pedig, egy nagyon aranyos ám annál félénkebb ember bontakozik ki. Az önbizalom szintjén van mit javítani. ezen, sajnos mindenki átesik, ki előbb, ki utóbb. Eszembe jutott a csomag, ami segített nekem, hogy kibontsam őt, a tartalmában levő zene pedig nyugalmat adott. Meg van! Támadt egy zseniális ötletem. Ha, a zene nekem segített, akkor lehet, hogy Runának is segít. Azzal elővettem, legféltettebb kincsemet és kinyitottam.
-Nekem segít, mikor félek. –Suttogom, miközben a zene betölti a termet és még az egyébként mindig zsémbes festményeket is magával ragadja az andalító dallam. Az izmaim egyre jobban ellazulnak.
-Rosy? Az egyik legfontosabb ember. Nem is tudom, mi lenne velem nélküle.-Ezt komolyan is gondolom. Együtt ismerkedtünk meg az iskolával és együtt tanultuk meg a varázslás mesterégének minden csínját-bínját. Runa megnézi a nyakláncom és hálás vagyok neki, amiért ennyire óvatosan bánik vele. Mikor a könyvekre terelődik a szó, nagyon megörülök. Bár, azokat a könyveket nem ismerem, amelyeket Runa mondd, de a könyveknél nem is kell jobb téma.
-Ismered a Hunger Gamest?-Ez a kedvenc könyvem, ráadásul a főszereplője az én nevemet viseli. Erre nagyon büszke vagyok.  Egy időben, mindig arról álmodtam, hogy majd egyszer jön egy Peeta nevű srác és boldogan élünk, amíg meg nem halunk. Most, hogy felnőttem már másképp látom a dolgokat, de az álmok világában, örökre gyermek maradok. Az álmokról nem fogok lemondani soha. Imádok álmodni! Hiszen, a szürke hétköznapokban igazi kis színfoltokká válhatnak. Jóslástanon, amikor kifejezetten ez volt a téma, azt az álmot sohasem felejtem el. Örökké szép emlék marad. Ráadásul úgy tűnt, mintha valóságos lenne.
-Hol is kezdjem? Az én örökbefogadóm Odett. Ha, bármi problémám van, őt keresem meg vele. Odett pedig, segít megoldani, vagy, ha kérdésem van, akkor válaszol nekem. Szóval, ha még nincs neked, akkor a Levitában kérj egyet, hiszen ő tud neked segíteni, hogy a végén jobbá válj minden téren. Amolyan pótanyuka.-Igen, ez a legmegfelelőbb szó rá. Odett nagyon sokat segít nekem. Ha, valami bajom van, akkor őt bármikor megtalálom. Egy nap, ha nagyobb leszek én is szeretnék örökbefogadó lenni, mert biztos vagyok benne, hogy csodás érzés segíteni valakinek. Igaz, hogy nem vagyok Run örökbefogadója, de jó érzés segíteni neki.
-Ha, van még kérdésed, szívesen válaszolok. –A kedvességre eső megjegyzés nagyon jól esik. Sokszor mondták, a muglik, hogy más vagyok. Mindig kitűntem a tömegből, de itt végre elfogadnak. Ez nagy boldogság a számomra.
-Hófehérke, bocsánat Runa, milyen tantárgyakat vettél fel?-Hopsz, nem baj, legalább lesz beceneve.
-Nem baj, ha ezen túl Hófehérkének foglak hívni? Annyira hasonlítasz rá, és én nagyon szeretem a meséket. Te, hogy vagy vele?-Hamár lebuktam, akkor induljunk tovább ezen a szálon a beszélgetésben. Remélem, nem fog lenézni, hogy szeretem a meséket, mert utálom, hogy a muglik azt hiszik, hogy a meséket csak a kicsik szerethetik. Butaság! A mesék mindenkihez szólnak!

Leonie
beköltözés, 5. felvonás, március 30. 0:45 körül

- Még, hogy én?! - Kiáltja nevetve, de kétségtelen, hogy Leonie gonoszkodása pozitív hatással van Keith teljesítményére, a sértés után ugyanis sokkal pontosabban és gyakrabban kezd célozni. A nevetéssel különben ő is gondban van; legalább három süti ment pocsékba azért, mert a féktelen jókedv hirtelen elgyengítette koncentrálóképességét.    
- Nyáháháháhá! - Közli az egyértelműt, idétlenül körbeugrálva maga körül, mintha ezzel a vörös ugrándozását próbálná kiparodizálni. Az újabb fenyítésre már csak egy krémessel válaszol, és a süti nagyon úgy néz ki, hogy egyetért a sráccal, mert olyan szépen csapódik be a lány arcába, hogy Keith majdnem megkönnyezi csodás teljesítményét.
- Prodige! - Ujjong jócskán túlzó, nyálas, gúnyos francia kiejtéssel, és láthatólag a legkevésbé se tiltakozik az ellen, hogy Leonie 2 órán belül harmadjára is ledöntse a lábáról. A helyzet most merőben jobb, mint eddig bármikor; ezúttal látja, hogy felé futnak és fel tud rá készülni, hogy bizonyos területek ne sérüljenek többet.
Mikor a Gömbvillám nekivetődik, egy pillanatig se akarja megtartani az egyensúlyát; olyan könnyedén dőlnek hátra, mintha valami puha kanapé, vagy ágy várná őket, pedig a kandalló előtt heverő vastag szőnyeg mindent biztosít a számukra, csak a kényelmes érkezést nem.  
- Puff. - Kommentálja kissé fájdalmasan a "puff" bekövetkezésekor, de nem sok ideje marad sajnálni tulajdon hátsóját, Leonie ugyanis közelharcos módba kapcsol, és frontális támadást indít ellene.
A következő néhány perc a játékos dulakodás időszaka; Keith érezhetően nem akarja túl hamar átvenni az irányítást, úgyhogy össze-vissza hemperegnek a vörös szőnyegen, mint két lökött kölyök, az arcuktól a karjukon át mindenüket összekenve az édességgel, míg végre elérik a kandallót, és elfogy a kenni való süti - pedig tény és való, hogy teljesen kihasználták a lehetőségeiket, Keith még azután is megpróbált minél nagyobb felületet bevonni, miután már Leonie arcára került a krém.
- Szörnyen nézel ki. - Állapítja meg pihegve, vigyorogva, félig-meddig még ráhajolva Leonie-ra. Hogy állítását alátámassza, bele is túr a hatalmas vörös hajba és a lány szeme elé hív egy tincset, ami természetesen tele van tésztadarabkákkal. S amíg Leonie a prefektusi pályája legmélyebb éjszakájának a kézzel fogható bizonyítékát nézi, Keith féktelen gondolatai is, lecsillapodva kissé a játék heve után, más vizekre eveznek, és közben tekintete soká időzik a lány szemén.
Végül persze csak elneveti magát, és lefordulva pajtásáról mellé veti magát, bár a bal karját nem húzza ki teljesen alóla. Már ő maga se tudja mire gondolt az imént, de azt gyanítja, hogy egyáltalán nem is gondolkozott. Az ilyen percek mindig sokkal több veszélyt hordoznak magukban, mint egy vad nagytermi tánc.
- Továbbállunk, mielőtt elkap egy manó? - Kérdezi Leonie felé fordulva vidáman, az aggódás legkisebb jele nélkül.  
- Gyere! - Kéri, és felpattanva már nyújtja is a kezét a lány felé, hogy minél hamarabb indulhassanak. A 15 perccel előbbi fáradsága mostanra teljesen eltűnt, és határozottan sétálni akar. Igaz, hogy a tisztogatása ügyében annyit tesz, hogy egy szalvétával letörli a krém nagyját vigyorgó arcáról, de legalább a cipőjét nem felejti ott; annak összeköti a cipőfűzőjét és feldobja a nyakába.
- A célom az, hogy jó legyek
  Hű társam oldalán,
  Oly sok a harc, a küzdelem,
  De győzelem vár ránk! - Kántálja lelkesen, egy gyorsan összeállított koreográfiával összekombinálva, aminek a főattrakciója Leonie körbeugrálása, a vége pedig az ajtó kinyitása.

Keith
beköltözés, 6. felvonás, március 30.

Szinte kezdi azt hinni, hogy a sok gyúrásnak köszönhetően most földbe döngölheti Keith-t, de önbizalmát Herci pár könnyed mozdulattal elrejti egy adag édesség mögé. Valóban olyanok, mint a kölykök. Mármint a kölyökkutyák, csak annyi a különbség, hogy ők nem piszkítanak maguk alá, vélhetőleg. Pedig Leonie még bele is harap a szőkeség kezébe, kisebb jelzésként, hogy ugyan ne koszolja már össze a szép pandás öltözékét. Esélytelen. Megadja magát, és inkább a csata martalékává vált vörös tincseit kezdi vizsgálgatni nagy derűsen. Ezt nem lesz egyszerű kimosni, még perwollal sem. Vagy az nem is hajra van? Áhh… Mázlija, hogy annyira el van foglalva ezzel, csak az utolsó pillanatban bámul fel Keithre, aki éppen őt nézi. Khm... árgh… asdasd… Ilyesmi gondolatok suhannak át agyán egy pillanat leforgása alatt, de mire feleszmél, az úriember már eltűnt a látómezejéből, és valahol gonoszan kacag az ő szerencsétlenségén. Legalábbis így érzi, amíg egy kéz be nem tolul az arca elé. Arcáról eltűnik az álca, ami - színét tekintve - segített neki egybeolvadni a hajával, majd elkapja a felé nyújtott praclit, és talpra szökken.
A legkevésbé sem álmos. Olyannyira nem, hogy maga is ugrándozásba kezd a folyosóra menet, de a küszöb előtt leállítja az urat, és felpattan karjaiba. Mert ugye nem is lenne igazi a hozzászólás, ha Leonie nem kerülne fizikai kontaktusba Hercivel. Meg aztán arcát odadörgöli a srác mellkasához, mintha kedves kis cica volna. Az ő célja azonban az, hogy az arcára ragadt süteményt eltávolítsa. Fő a kedvesség. Keith ruhájának meg már úgyis mindegy.
-Úúú, nézzük meg a dámákat! – Kezdi el ráncigálni a szőkeséget az említett képekkel teli folyosó irányába. Közben mindenféléről magyaráz a srácnak, gondolatmenete szinte lekövethetetlen. A cápák félelmetes fogsorától egészen a balettozás mikéntjéig, minden előfordul szövegelésében. Ráadásként ott tolat pajtása előtt, meg táncolgat, ami csak belefér.
-Innen indulnak a pletykák! – Jelenti be vidoran, miközben odahúzza társát az egyik festményhez. Úgyis kiderült már, hogy az mennyire kedveli a művészetet, biztos ehhez is lesz egy-két szava, hiszen a dámák gyönyörűen ki vannak dolgozva, ezt még a kis törpe is észleli, mint mobil a térerőt.
-És nééézd! Milyen szép ruhája van ennek a néninek! – Gyönyörködve bámulja az említett darabot. Egy ilyenben igazi hercegkisasszonynak érezhetné magát. Túl az Óperencián meg hasonlók… vagy inkább túl a BK kapuján?
-Úúúú, azt is nééézd! Ez még szebb, mint az előző! – Szavai nem kis méltatlankodást váltanak ki a festmény szereplőjéből, de ez őt egy cseppet sem zavarja, és már rongyol is a következőhöz.
-Nekem is kell egy ilyen! Milyen finom úri hölgynek néznék ki benne, gondolj csak bele! – Kezeit kecsesen, majdnem kecsesen kitárja, és pukedlizik egyet. Meg kell hagyni, egy pukedliző panda, aki tiszta sütemény… a legkevésbé sem hasonlít egy szép hercegkisasszonyra.
-Júj, öltözzünk be egyszer! És Te lehetnél a Szőke… - Egy pillanatra elhallgat, és roppantmód zavarba jön, de azonnal javít. – Lehetnél a szőke ló! – Egyből úgy érzi, hogy nem buktatta le saját magát a hercegezéssel.
-Akit betörök! Húúú… harcos amazon vagyok! Nem is, indiánlány, azaz Pocahontas! Te pedig Szilaj! – Igazi indián módjára kezd körbe-körbe ugrálni, majd óvatosan kezdi becserkészni a vadlovat, hogy a hátára vethesse magát.

Kat

Kicsit meglepődik, amikor Kat az ő, Runa mellkasára, pontosabban szívére mutat. Az a fontos, ami idebent van. Talán most először erősíti meg a gondolataiban valaki hangosan és határozottan. Ez pedig nagyon jó érzéssel tölti el, ezért is pislog most hálásan Katnissre, sőt a mosolya is szélesebbre kunkorodik lassacskán. Hát még, amikor meghallja a csodálatos dallamot, mi Katniss ereklyéjéből felcsendül, elfutják a könnyek a szemét ismét és szipogni kezd, de ezúttal a meghatottságtól.
-Ez olyan gyönyörű szép.- makogja kissé esetlenül, de már egy fokkal nyugodtabban, mint pár másodperccel ez előtt. A zenének hála kezd belé egy kicsi önbizalom csörgedezni, sőt a kedve is jelentősen javult, noha az előbbi kedves szavak is már megtették egész rendesen a hatásukat. Közben a Rosy nevű leányzó emlegetéséhez egyelőre többet nem tud hozzátenni, mint egy értelmes bólogatást és mosolygást, mert még nem ismeri ugyan a lányt, de azt már látja, Kat mennyire szeretheti őt, sőt még annál is jobban bizonyára, mint ahogy azt ő el tudja most képzelni.
-Még nem hallottam róla. Elmesélnéd, miről szól, ha megkérlek?- minden nagyon égetően érdekli, ami a könyvekhez köthető, így ez a Hunger Games nevű olvasmány is most hirtelen felkeltette a figyelmét. Éhség Játék? Biztos van egy rendesebb fordítása is. Ki fogja keresni svédül és elolvassa, ha Kat meggyőzi róla, érdemes rátennie a kezét. A címe már eleve érdekesnek hangzik.
-Ahaa... És... ühm... Hol kérhetek pótanyut? Vagyis van valamiféle protokoll erre?- pislog aranyosan, most már teljesen nyugodtan Katre. Egészen megnyugtatta a lány jelenléte, kedvessége, szavai, egész lénye. Másként elpityergett volna magában itt fél napot, mert lefogadná, hogy a förtelmes képek minduntalan kiakasztották volna a mutatóját.
-Hááát... Egyelőre csak amolyan tanulós kérdéseim szoktak akadni, de azokat eddig ki tudtam kutatni a könyvekből. Van vagy tizenöt tantárgyam, akad mi után kutassak.- jegyzi meg egy zavart nevetgéléssel egybekötve. Tényleg ennyi tantárgya van nagyjából. Maximalista egy lány, hát mindent felvett, amit csak lehetett. Tán még azt is, amihez semmi affinitása. Például Repüléstan. Abból inkább Eséstan lesz csak év végére.
-Őőő... hát elsorolom mindet, rendben? Van asztrológiám, átváltoztatástanom, bűbájtan, bájitaltan, elfeledett varázslatok tana, gemmológia, jóslástan, legendás lények gondozása, melodimágia, mitológiák és vallások, mugliismeret, önismeret, rajzmágia, repüléstan és sötét varázslatok kivédése. Szóval igen, tizenöt tantárgy.- közben számolta az ujjain is, nehogy valamit kihagyjon. És mindezekből tanul. És mindezekből házizik. Neem, csöppet sem könyvmoly lányka. De! Az! Nagyon! Még csak most üti meg a fülét, hogy Hófehérkének lett hívva, amire aztán nagy szemeket mereszt Katre, amolyan csillogó nagyokat.
-Hófehérke? Ez most... becenév?- oldalra dönti aranyosan a fejét és úgy nézi a lányt, várja a válaszát szinte tűkön ülve, mert ha kapott egy becenevet, attól most nagyon de nagyon fel lesz dobva. Soha nem nevezték el még sehogy eddig.
-Nem, egyáltalán. Megtisztelsz. Úgy értem, nagyon jólesik, hogy elneveztél. Olyan... kicsit különleges. Még soha nem kaptam becenevet senkitől.- szépen el is pirult most kérem. Olyan a feje, mintha mindjárt ki akarna lőni az összes vére a fülein keresztül. Szerencsére ez nem fog bekövetkezni.
-Hááát én is szeretem őket. Leginkább a Grimm meséket. Utánuk következnek Andersen meséi. És a kedvencem talán „A kis gyufaárus lány” . Mindig sírok azon a mesén.- nem nehéz, amúgy is egy kis bőgőmasina tud lenni.

Leonie
beköltözés, 6. felvonás, március 30. éjjel 1 körül

Ha Leonie még magához mérten is furcsán viselkedne, valószínűleg az se tűnne fel Keith-nek, egészen egyszerűen azért, mert ma semmi nem túl szokatlan a számára. Leonie mellett borzasztó könnyen megőrül az ember, egyelőre a kifejezés legpozitívabb értelmében, és mivel Keith se az a típus, aki visszafogná a mondanivalóját, roppant boldog, amiért már az iskola kapujában egy hozzá hasonló emberbe futott bele...pontosabban futott belé.
- Héééj...- Mikor kiérnek a folyosóra, Vörös Bozont úgy kezd rohangálni, mintha egy játszótérre érkeztek volna. Keith-nek elég egy rövid pillanatra rápillantania az ingére, megvizsgálva mennyire koszolták össze, hogy újra felnézve már ne találja a lányt. Szerencsére Leonie csak egy széles körtáncot járt körülötte, és már érkezik is, hogy újra megragadja a karját és elrohanjanak, maguk mögött hagyva szörnyű tettüket, az összemorzsázott szőnyeget.
És Leonie beszél, beszél, beszél, Keith pedig hasonlóan képtelen válaszokat ad, könnyedén nevetve és komolyan, mintha tényleg lenne értelme az eszmefuttatásaiknak. Elképzelhető, hogy Magellán kvibli volt és ő fedezte fel a szalamandrákat, és az ellen se tud senki érvelni, hogy a főnixek nem átváltozott Múzsák, Herkules korszakából. Az viszont valóban nehéz döntésnek bizonyul, hogy Leonie hangját, vagy fel-le ugráló bozontját könnyebb-e követni, ha közben te is folyamatosan forgatod a fejed, tátott szájjal csodálkozva a kastély monumentális építészetén, vagy csak egy szép fáklyatartón. A tempójuk ellenére lassan haladnak, mert mindketten égető szükségét érzik annak, hogy széltében-hosszában bejárják a folyosók legapróbb területeit is. Ha Leonie tánc közben véletlenül Keith-nek ütközik, ő kecsesen megpörgeti a lányt, lendületet adva neki, vagy felkapja és forog vele a következő érdekességig, ahol aztán ő marad le kissé. Keith úgy érzi magát, mintha egy őrült, színes, brazil felvonulás képviselői lennének, akiknél sose lehet biztos az ember, hogy tudják-e egyáltalán hol vannak, kik ők és mit csinálnak, vagy csak nem foglalkoznak vele. Könnyen nevetnek, nem keresnek rá különösebb indoklást.
- Ahha, szóval ide jönnek azok, akik világgá akarnak kürtölni valamit, csak nem akarják, hogy egoistának tartsák őket...- Jegyzi meg vigyorogva, mikor Leonie odahúzza őt az első dáma elé. Beszéd közben egy hamar tovaillanó pillanatra megöleli a lányt, tudat alatt talán jelezve, mennyire felszabadult most, és mennyire élvezi a ma éjszakát. Ez a gyors mozdulat viszont olyan ösztönös, hogy nem is veszi le éberen vizsgáló szemét a festményről, csak a szája mosolyog. Különben is, amíg képeket néz mindig komoly a tekintete, látszik, ahogy cikáznak a fejében a gondolatok - ezeket azonban most kivételesen megtartja magának, nem úgy, ahogy a lentebbi folyosókon tette, és a kép bámulásából is hamarabb ocsúdik fel, hogy figyelhessen Leonie-ra.
- Tényleg gyönyörűek...- Egyetértőleg bólint egyet, aztán végignézi a pukedlit, és meg se próbálja visszafogni a nevetését.
- Most inkább úgy nézel ki, mint a hercegnő 6 éves, parókás, jelmezes unokahúga. - Állapítja meg gyermeki őszinteséggel, majd újra a festett hölgyekre néz, és Leonie-ra. Nem tudja elképzelni, hogy Vörös Bozont a méregdrága, gyönyörű ruhákban máshogy viselkedne, mint melegítőben, de elbírt már a történelem jó néhány őrült uralkodóházat. Leonie lenne az, aki kikergetne a kastélyból egy péket, utánafutva és kenyérdarabokkal dobálva, mert bántott egy kismadarat.  
Őszinte csodálkozással szökik fel a szemöldöke, mikor Leonie, látszólag minden ok nélkül zavarba jön egy pillanatra, de nem adnak neki lehetőséget a tűnődésre és a kérdezésre, mert a Hercegkisasszony újra cipeltetni óhajtja magát. Körülöttük már minden portré felébredt, vagy ha nem, hát felkeltették, úgyhogy körbeveszik őket a legyező mögött sugdolózó, sokat sejtetően mosolygó hölgyek. Keith nem tanúsít ellenállást, elvégre az egyedüli személy ül a hátán, aki ezt indiánként megteheti - a képeken szereplő úri hölgyeknek például semmi esélyük nem lenne.
- Sose törik be a vadló! - Neveti, bár ennek ellenére ő néhány kör után mégiscsak lihegni kezd. Jó, hát akkor maradjon a lelki erő. Egy kuncogó vörös ruhás nő festménye előtt egyenesedik ki, az érkezést teljes mértékben Leonie-ra hárítja. Bízik benne, hogy van annyira ügyes, hogy nem a hátsófelén köt ki.
- Azt hiszem mégsem öltözök majd lónak...- Saját véleménye szerint igazán okos végkövetkeztetést szűrt le, de nincs ok a pánikra, rengeteg egyéb ötlete van.
- De lehetek páncélos lovag, sárkány, vagy királynő. - Minden szerepre gondosan áldoz néhány másodpercnyi színjátékot, jól észben tartva a kötelező mozdulatokat, úgy mint a kardsuhintás, helyben repülés, vagy a méltóságteljes porté-állás.
- Én lennék a történelem első transzvesztita királynője...- Sóhajtja álmodozó arccal, időközben pedig továbbindul a folyosón. Ritkán áll meg képenként, de azért mindegyiket megnézi.
- Sssss...- Tájékoztatja a lányt, mikor egy ablakhoz érnek, amit ő gondolkodás nélkül ki is tár, és vidáman kihajol rajta. Mellettük még éppen látszik a kastély egy másik szárnya, messzebb látszanak a falu fényei, de a mögötte elterülő hegyek teljes sötétségbe vesznek, ahogyan az alattuk fekvő terület többsége is; az ég viszont tiszta, a hőmérséklet pedig vérfagyasztó.
- Hát ez tök jó...- Már felmászott a széles párkányra és így is csípőig kilóg az ablakból, amikor is hirtelen visszarántja magát, de csak azért, hogy Leonie-t is odavonja maga mellé. Fél perc elég, hogy átfázzon, a márványpadló eddig se volt hízelgően meleg zoknis lábának, bár nem mutatja jelét, hogy ez rosszul érintené.
- Ha most itt lenne egy seprű, körberepülhetnénk a kastélyt. - Vázolja boldogan leugorva a párkányról, és szórakozottan kiszed néhány tésztadarabot Leonie hajából.
- Mit szólnál hozzá, ha felmennénk az Eridonba? Mutatok néhány dolgot, a manók már biztos felvitték a bőröndömet.

Hófehérke


Nehéz szívvel csukom be a dobozom ajtaját, hiszen ezzel a csodás dallam is eltűnik. Az utolsó akkordok még lebegnek a levegőben, majd lassan elhallgatnak, és egy ideig beáll a csönd. Runa megjegyzésére hevesen bólogatok. Erre a tárgyra nincsenek szavak. Sok emlék, a sok segítség! Természetesen az eredmény sem marad el, hiszen Hófehérke máris kivirult, mint mikor anyuval a kertünkben körbe jártunk az elszáradt, haldokló növények között. Elég volt csak egy suhintás és a virág újra élt. Ilyenkor mindig letépett egy orchideát és a hajamba tűzte, varázslattal pedig egy hétig ott tündökölt a hajamban.
-Van egy ország, aminek van tizenkettő körzete a fővárosa pedig Panem.  Egyszer a körzetek lakói fellázadtak és tizenhárom körzet kelt fel királya ellen. A tizenharmadik körzetet elpusztították, a többi tizenkettőt, pedig arra kötelezték, hogy minden évben, a körzetekből kisorsolnak körzetenként egy lányt és egy fiút, tizenkettőtől tizennyolc éves korig. Ez a huszonnégy gyerek vesz részt az éhezők viadalán, ahol életre-halálra kell küzdeniük, de csak egy győzhet. Katniss testvérét Primet kisorsolják, de ő önként jelentkezik helyette.  Ez a sorozat egy három kötetes trilógia, mindegyik kötet egy-egy éhezők viadalát ír le. A sorozat főszereplője Katniss, aki részt vesz mindhárom viadalon. De, azt nem árulom el, hogy mindet meg is nyeri-e, és mielőtt azt gondolnád, hogy úgy is igen, akkor nagyon tévedsz!-Remélem felcsigáztam, hiszen ezt a könyvet nem lehet kihagyni.  Annyira magával ragadó könyv. Peeta, akinek a lénye lehengerel, Ruta, a kicsi lány és nem utolsó sorban Katniss a bátor hős. A névadóm, anyu meglepődött, mikor olvasta, hogy Katniss a főhős is, hiszen nem egy gyakori névről van szó.
-Pótanyut, van a Levitában, egy papír kirakva, hogy Örökbefogadunk. Oda kell fölírnod a neved és ott valaki kiválaszt téged, és küldeni fog neked egy baglyot. –Annyira boldog voltam, mikor Odett kiválasztott, madarat lehetett volna fogatni velem! Büszke voltam, legszívesebben éjjel-nappal csak a nyomában lettem volna, de sajnos, neki is sok dolga van, hiszen egy prefektus!
-Tizenöt? Az szép, azt ugye tudod, hogy ebből mind le is kell vizsgáznod?-Nekem hat tantárgyam volt, de az is eléggé soknak tűnt. Órákat ültem könyvek fölött. Ha, pedig nem akkor annyira izgultam, hogy muszáj volt a dobozomból áradó dallamot hallgatni, hogy ne uralkodjon el rajtam a vegytiszta pánik.  Szerencsémre a tanárok nagyon rendesek voltak és nem a hibákat keresték a feleletemben, hanem az értékelhető dolgokat és igyekeztek mindent kihúzni belőlem, amit csak tudtam. Hirtelen megijedek, az elszólásom miatt, de Runa arcán látott izgatottságtól megnyugodok. Akkor még sem baj.
-Igen, Hófehérke. –Mosolygok rá. Ezen túl így hívom, milyen jó dolog mosolyt csalni valaki arcára. Hova lett az a könnye szemű lány? Eltűnt, szertefoszlott, mintha sohasem létezett volna. Helyette, egy vidám, bűbájos lány ül előttem, aki ráadásul okos is. Megtisztelő, hogy enyém az első becenévadó jog. Hurrá!
-Tényleg? Nekem mindegy, milyen mese. Igazából szinte mindet kedvelem. A gyufaárus lány szerintem is nagyon szomorú, ugyanakkor szép is. Így egyszerre!-Ez a mű szépsége. Andersen zseniális író volt, olyan bájt adott ennek a szomorú történetnek, amit szavakkal nem lehet leírni. Sohasem értettem, miért nevetnek a kamaszok a meséken, hiszen annyi tanulsága és mondani valója van!
-Szereted a zenét? Milyet?- A zene minden nyelven képes szólni. Átjárja az egész testedet a kislábad ujjától egészen a fejed búbjáig. A zenében szabadság van, akár a könyvekben. Talán, ezért szeretem őket, a szabadság érzéséért, amely mindenkinek megadatik. Már csak az a kérdés, hogy élsz-e ezzel a lehetőséggel, vagy nem...

Kat....ie

A levegőt betölti a zene szárnyaló tisztasága, borzongató ereje, kristálytiszta szépsége. Egyszerűen megfoghatatlan, s mégis olyan erőket képes megmozgatni egy emberben, mint semmi és senki más. Egy egyszerű, alaktalan kis lény, külön dobogó szív, ami mindenki szívébe belopja magát, ha esélyt kap rá: a zene. Így van most ezzel ő is: csak ül és képtelen ellenállni a kísértésnek, hogy megkönnyezze ezeket a mágikus, mézédes akkordokat a végén.
Nemsokára áttérnek „Az éhezők viadala” témára és ő bizony feszült figyelemmel hallgatja Kat beszámolóját a versenyzőkről, akik olyan fiatalok, mint a legtöbb itteni tanuló, s ha jól érti, ez valami posztapokalipitikus témájú mű lehet, legalábbis neki úgy tűnik, mert hát harcokról van szó, meg átalakult ország- és területszervezésről is mintha. Nagyon izgalmas, amit hall, egyre inkább kitágulnak a szemei, ennek következtében a több fénytől pupillái jobban össze is szűkülnek, de ez nem egy probléma most, hiszen a füleire hagyatkozik, befogadja az információt velük, amit Kat közöl, mesél.
-Megvan neked a könyv, Kat? Hívhatlak Katnek? És esetleg, ha megvan, kölcsön tudnád adni?- hát talán ebből leszűrhető, hogy kis gólyánk érdeklődése percek alatt hatalmassá duzzadt a panemi emberek sorsa iránt hála Kat érdekfeszítő mesélésének.
Nemsokára átterelődik az örökbefogadások ügyére a téma, amiről ő személy szerint semmit nem hallott, vagy csak szokás szerint elég vaksin közlekedett a házukban ahhoz, hogy ne vegyen észre egy-egy hirdetményt vagy ilyen jellegű árulkodó jelet. Ki tudja. Minden esetre ezt az információt is koncentrálva hallgatja végig és a legvégén bólogat egy sort, hogy érti már a lényegét a folyamatnak.
-Nahát, erről tényleg nem is tudtam. Pótanyu.....- most elképzelte, hogy az első napján megismert Abigél Rudolffal, a rénszarvassal együtt ringatja az ölében lefekvés előtt és dúdol neki. Nem, ez nem olyasmi pótanyu. Gyorsan egy fejrázással el is hessenti a képet.
-Ennek alaposan utána fogok járni! Köszi az információt. – ismételten egy szép, hófehérkés mosollyal ajándékozza meg jótevőjét, aki most olyan hamar mosolyra fakasztotta őt a képek kekeckedése után.
-Ühümm, de élvezem őket. Izgalmas tantárgyak, bár mondjuk a repüléstan.... ajh, az kicsit kínszenvedős.- elhúzza a száját csöppnyit, mert emlékszik még első és utolsó repülési élményére, minek utána az anyja a sima seprű közelébe sem engedte őt. Na nem baj, a többi tantárgy az már valamivel jobb, bár az a legendás lényes bravúrozás.... hajajj, az állatok és ő. Na igen, az egy másik mese.
-Megtisztelsz.- jelenti ki a Hófehérkére és igen, szeretné, ha ezentúl Kat így szólítaná, mert ez igazán különleges és gyönyörű név szerinte, úgy hogy miért is ne? Nem igaz?
-Én van, amelyiktől félek. Például volt egy olyan... kis gömböcös mese, ami elég ijesztő. Mindenkit megesz és HAMM!- imitálja a hamm szóval önmagához képest elég hangosan és látványosan Kat felé kilengve, milyen az, ha egy gömböc bekap egy embert. Persze csak imitál, nem próbálkozik meg vele a gyakorlatban is.
-Hú, szeretem igen, de csak klasszikusokat ismerek eddig. Anyu régen zongorázott és engem is zeneiskolába íratott, mikor kicsi voltam. Ott meg ismét csak klasszikus zenére kerültem és hát Mozarton és társain nőttem fel masszívan. Nem valami tág a tudásom. Te miféle zenét hallgatsz?- érdeklődik, hátha tágul tőle egy kicsit az agyacskája és szélesebbnek látja majd a világot.
-Amúgy hova valósi vagy, Kat?- kezd egyre inkább belerázódni a beszélgetésbe és most már mer ő is kérdezgetni, mert érdekli, honnan jön a lány, milyen messze van neki a „haza” , persze a levitás hazán kívül.

Hófehérke

Runa szeme csillogásából ítélve, jól sikerült a könyv beszámolóm. Hiába, ez a könyv minden mást túlszárnyal!
-Persze, szívesen kölcsönadom neked, csak kopogj be hozzám a Rainbowba. Nyugodtan hívhatsz Katnek.-Mosolygok rá. sokszor hívnak az emberek Katnak, kicsit olyan a kiejtése, mint az angol macska szónak. Szeretem a macskákat, bátrak, ügyesek és elegánsak. Nekem is van otthon, sőt az igazság az, hogy három is. Hófehérke arcán ezernyi gondolat suhan át, az örökbefogadási témával kapcsolatban. Szinte hallani lehet, ahogy a kerekek pörögnek és zakatolnak a fejében.
-Én melodimágiát, jóslástant,mugli ismeretet,gemmológiát, önismeretet és elemi mágiát tanulok. Kedvencem pedig, az önismeret és a mugli ismeret, de mindet szeretem.-Ezekkre a tantárgyakra is bőven elég lesz készülni a vizsgákon. Bár, az idei vizsga, nem volt olyan vészes. Rosszabbra számítottam, de nem szabad elbíznom magam, mert annak súlyos esés lehet a következménye. Az pedig egy csöppet sem hiányzik, hogy év végén megbukjak! El is bujdosnék szégyenemben. Örülök, hogy a becenevem végül is jól sült el. De, hát mit tehetek, ha tényleg kiköpött mása? A gömböcös mesén elmosolyodok. Ilyesztő? Én mindig viccesnek tláltam. Pláne azt a részt, mert olyankor apu mindig eljátszotta, hogy bekebelez engem és ilyenkor elkezdett csikizni, olyankor az egész ház visszhangzott a kacagásomtól.
-Igazából, minden műfajban otthon érzem magam. Talán egyedül a kemény rockot utálom. Szereted a musicaleket?-De, tényleg a klasszikust azért szeretem, mert lágy, a popot, mert energikus, a musical pedig viszi a pálmát. A színháznál nincs is szebb hely a világon. Akármire van szükséged, ott megtalálod. Nyugalomra vágysz vagy épp tombolásra? Mindkettőt megkaphatod! Varázslat, melyhez bárki hozzáférhet és nem is kell más hozzá, csak lélek. Anyukám színésznő, ezért lehet, hogy elfogult vagyok, de akkor is! Kicsi koromtól fogva körbe vesz. Szerencsés vagyok, hiszen keveseknek adatik ez meg.
-Budapest mellett lakom egy festői környezetben. Van egy kétemeletes házunk, hozzá egy hatalmas birtokkal, amiken lehet lovagolni. Van egy lovam Ezüst Hold, három kutyám és három macskám. Tudom kicsit olyan, mint az állatkert, de imádom őket. Te hol laksz? Vannak állataid?-De, ha ez a sok minden nem lenne elég, még vasárnaponként, mielőtt idejöttem volna, rendszeresen jártam egy menhelyre, ahol jelenleg is százhúsz kutya várja szerető gazdáját. Szegények, milyen szívtelenek voltak velük az emberek. Elütik őket, kidobják vagy éheztetik őket. De, a gondoskodásodért cserébe olyan szeretettel vesznek körül, mint senki más. A vakáció alatt rengetegszer látogatom meg őket. Imádom az állatokat,azért amilyenek...

Kat

De még mennyire, hogy jól. Máris kedvet kapott hozzá. Az egyetlen fullánk, ami visszatartja, az a tetemes mennyiségű házi feladat, ami rá vár és bizony senki nem fogja helyette megcsinálni. Viszont eldöntötte, hogy amint lesz ideje, megszerzi a könyvet és befalja egy nap alatt. Mondjuk amúgy is, ha nekikezd egy bekötött remekműnek, nem teszi le, amíg a végére nem ért, de ez a történet most különösen felcsigázta a fantáziáját. Az arca csak akkor ragyog fel igazán, mikor Kat felajánlja, hogy kopogjon be hozzá és kölcsönzi neki Az éhezők viadalát. Rainbow, milyen szép neve van Katék szobájának! Talán többen is lakják, mint Kat és Rosy. Közben azért lelkesen bólogat egy sort arra, hogy hívhatja Katnek a lányt, de közben már azon is forog az esze, mi is van ezzel az örökbefogadással? Na majd alaposabban utánajár a levitások körében.
Nem kell sok, hogy a tantárgyaikra terelődjön a szó és bizony ő aztán meglepődik, hogy Katnek messze nincs annyi tantárgya, mint neki, de hát, ha megválaszthatják a nebulók, mire iratkozzanak, akkor csak természetes, hogy mindenkinek mások az igényei és más mennyiségű ismerettel bír el egyszerre.
-Akkor ezek majdnem mind közösek. Én még nem tanulhatok elemi mágiát elsős lévén.- valahol sajnálja is, mert nagyon izgalmasnak hangzik. Az újdonságokért is megérné letenni az összes vizsgáját idén, csak tudjon annyit is tanulni, hogy mindegyik próbatételét sikerrel vehesse.
-Hmmm, nekem... nem is tudom. Azt hiszem, az asztrológia és az EVT eddig az esélyesek a kedvenc listámra, bár talán inkább az asztrológia. A tanár úr nagyon kedves és buzdítóak a visszajelzései. Legalábbis én úgy érzem, azok.- tényleg hamar megszerette az asztrológiát, buzgón dolgozik is belőle, erre bárki tanú lehet, aki rajtakapja a könyvtárban tanulás közben.
Mesék ügyén megjegyzi, hogy a kisgömböc neki ijesztő volt, mert hát miféle egy kannibál gömböc az, aki megesz mindenkit, aki az útjába akad? Brrr! Ő el is szaladna visítva egy ilyen akármi elől, mert szégyen a futás, de hasznos. Életben maradna. Lehet, hogy ma éjjel kergetőző gömböcökről fog álmodni ezután a beszélgetés után.
-Igen. Legjobban a Moulin Rouge-t, de az újonnan megjelent Nyomorultak is szenzációs.- igen, musical filmekre gondol, bár, ha rákérdeznek a színházi musicalekre, azokból is tud sorolni párat, amik tényleg megragadtak az emlékeiben. Kicsit egysíkú a memóriája, mert ami le van írva, azt kivétel nélkül megjegyzi, ám amit vizuálisan rögzít, sokkal nehezebben tud visszaemlékezni rá, ha egyáltalán sikerül és nem írta felül az emléket valami más információ az agyában.
-Én imádom az állatkerteket, de ez mesésnek hangzik, ahogy leírtad.- dicséretnek szánja a szavait, mert tényleg nagyon szép lehet a hely, ahol Kat felnőtt, ráadásul ennyi állattal biztosan nem unatkozott egy percig sem.
-Én Stockholmban hivatalosan, de... hát nem is tudom. Az apám visszaköltözött már egy ideje Angliába, úgy hogy lehet, hogy most oda fognak engem is átjegyezni. Vagy nem tudom.- Érzi, hogy ez egy kicsit zavaros lehet, hogy ha stockholmi, mit keresne az apja miatt Angliában? Szóval nekiesik a magyarázat részének is akkor már.
-Tudod úgy áll a dolog, hogy az anyukám egy éve meghalt és ő meg az apám elváltak, mikor úgy két éves voltam. Apám meg most készül újranősülni és elveszi azt a Claire-t, akit én nem szeretek. Mondjuk apámat sem, mert otthagyta az anyukámat, így meg nem örülök neki egyáltalán, hogy oda kell átköltözzek. Szeretem Stockholmot, ott vannak az ismerőseim, a házunk, ahol laktunk eddig anyuval, mindenem. És nem adnám fel csak úgy egy angol házért egy angol nővel és egy ismeretlen apával, akitől legfeljebb egy képeslapot kaptam születésnapra és karácsonyra.- na jó, most kicsit kitört, kicsit nagyon és látszik, mennyire mérges, dühös az apjára, hogy nem akar ő tőle semmit, de hát mégis rá van utalva. Azt sem tudta megbocsátani az apjának, hogy azért hagyta el az anyját, mert boszorkány. Miért nem lehet ezt megérteni? Biztosra veszi, hogy az a férfi őt is utálja és csak kolonc a nyakában, mert boszorkány ő is, mint a megboldogult édesanyja volt.
-Állatom az nincs... azaz volt egy hörcsögöm, de mikor tíz éves voltam, véletlenül kimostam a szennyessel együtt, mert bemászott a kosárba és nem figyeltem oda. Azután anyu nem engedte, hogy más állatot is tartsak. Szegény Robinak csúnya vége lett.... Ja de igen! Van! Az apám vett nekem egy baglyot, Hugot. Vele most szokunk össze, de folyton nekimegy valaminek és kicsit bugyuta meg öntörvényű. Folyton csipked.-  már majdnem megfeledkezett a madárról, mert nem látta jó ideje, mióta hazaírt az otthoni ismerőseinek, mi a helyzet vele. Mostanában kellene visszakavarodjon Stockholmból, csak hát mégis hosszú az út átrepülni fél Európát...

Ruu


A tanulás a legfontosabb dolog a világon. Milyen igaz! Sőt, ha szereted az adott tantárgyat, akkor még élvezetesebb. Ám, sajnos vannak olyan dolgok, amiket nem tartasz fontosnak a jövődre nézve. Ezért is nem vettem fel az őszeset. Örülök, hogy még egy taggal bővült a musicalt kedvelők száma, az ismeretségi körömben. Bár most Ru inkább a filmeseket sorol.
-Színházi musicalek közül, melyik a kedvenced?-Ha, nekem tennék fel ezt a kérdést, órákig rágódnék rajta, hogy melyiket mondjam, hiszen mindegyikben van valami, ami megfog, magával ragad és felemel.
-Hát, tényleg, olyan, mint egy mesebeli világ. Ezért szeretem annyira.-Otthon, édes otthon. De, hiányzik már! A hosszú vágták Ezüst Holddal, vagy amikor a kutyáimmal játszok. Az is vicces, mikor este ülünk a tévé előtt és az ölünkben egy-egy macska dorombol. Az enyémben általában Zoli szokott, de persze ez nem jelenti azt, hogy sose simogatnám meg mindhármat. Hófehérke családi állapotát, telje mértékben átérzem. Nem csak azért, mert jó empátiával rendelkezem, hanem az anyukám is csonka családban nőtt fel. Hosszú történet és anyu nem is szokott beszélni róla. Anyu apja otthagyta őket egy sárvérűért. Tudom, hogy ez a szó nagyon csúnya kifejezés, de nem tudok tisztelni egy olyan embert, aki családokat szakít szét! Örök sebet ejtett, anyán. Én sohasem ismertem a nagyapámat, de egy ilyen embert nem i akarok sohasem megismerni. Nagymamám, pedig egyedül nevelte fel anyut. Apának ezért is tartott sok ideig, mire elcsábította őt, aki életet adott nekem. Runa közbe visszatereli a szót az állatokra. A szerencsétlenül járt hörcsög esetén, egy ki mosoly jelenik meg a szám szegletében.
Van kedved elkísérni, egyszer az állatkereskedésbe, én is szeretnék már magamnak egy baglyot, csak nem akarok egyedül menni. Mehetünk akár most is, ha van időd.-Jó lenne, végre, ráadásul Ru ért i hozzá, hiszen neki is van egy. Kérlek, mondj igent...

Kat  

Az ember holtáig tanul - tartja a mondás. Mások szerint van, aki ebbe hal bele a végén, ha túlzásba viszi. Ő inkább tartozik a második kategóriába, bár, ha azt nézzük, hogy ilyen kedves háztársakkal van megpakolva, mégis át fog az a mérlegnyelv az előbbibe billenni, mert ilyen környezetben sokmindenben részt fog venni, hogy kicsit elszakadjon a tanulástól. Ki tudja, ha már felhozódtak a musicalek, akár rendezhetnének is egyet! Tudni kell a kislányról, hogy az ő fejecskéjében ő a szuperhős, a mindenre képes, belevaló csaj, csak éppen élőben soha nem nyitja ki a száját (szinte).
-Hmmmm.... Megfogtál.- ezen nem is gondolkodott. Igazából színháziakat keveset látott, de mégis, ahogy egyre jobban és jobban belegondol, felrémlik benne, hogy melyik is lehet a kedvence.- Azt hiszem, mégis csak a "Macskák" . Anyuval kétszer láttuk a színházban és mindkétszer megragadott teljesen. Neked melyik a kedvenced? Vagy több is akad?- nem kizárt, hogy Kat több musical darabot látott nála, így több kedvencet is megjegyezhetett magának. Ő inkább filmeket bújt otthon, míg a szomszédoknál lakott az anyja kórházi kezelése alatt, meg a könyveit falta legtöbbször. Színházba csak addig jártak, míg Runa Ulvaeus egészséges(ebb) volt.
Nemsokára szóba kerülnek az otthonok és a családok is, s belőle is kitörnek a szavak, mi volt, hogy volt, az apjáról is szó esik, a leendő mostohájáról, akit utál, az édesanyjáról, akit nagyon szeretett, szóval minden felhozódik, ami csak előkerülhet a tarsolyból, de a végére picit nyugodtabb, összeszedettebb lesz tőle, sőt visszatereli a szót az állatokra, nevezetesen Robi nevű hörcsögére, aki nem élte túl a nagymosást. Viszont itt van mára helyette Hugo, aki enyhén bolond, de kedves is a maga módján.
-Persze, szívesen elmennék veled. Az az egyetlen baj, hogy itt nem tudom, merre van az állatkereskedés.- most nagyon meghatódott, hogy Kat felajánlotta, kísérje el. Ez látszik a szemein is, hogy kicsit elfátyolosodtak, no meg a hangja picit dallamosabb lett, de a lelkesedése őszinte. Menne ő akár most is, bár, ha meghallaná, hogy ért a baglyokhoz... ha értene hozzájuk, Hugo nem csipkedné minden egyes alkalommal, mikor megsértődik rá.
No de annak érdekében, hogy jussanak is valahová, fel kell tápászkodni, még pedig most. Tehát szépen feltornázza magát, a kötnivaló holmijait bekaparja abba a zacskóba, amiben eddig is tartotta őket odafönt, csak most eddig rajta trónolt, s ha Kat is készen van, részéről indulhatnak, meg sem kell állni egészen a nevezett állatkereskedésig.

Terroristám

Mucim

*Ma reggel is sikerült a szobatársai előtt felébrednie, így nyugodtan készülődhetett reggel. A lusta népek éjjel sokáig viháncolnak meg olvasnak, nem tudják mi a rend. Aztán meg reggel sírnak, hogy milyen korán kell kibújni az ágyból. Hát kérem, aki éjjel legény, az nappal is legyen az. Aztán meg persze csak tapossák agyon egymást a fürdőben, bele sem mer gondolni, hogy mi lesz akkor, ha majd az összes lány komplett sminket akar viselni. Valaki kénytelen lesz az íróasztalokra vagy az ágyikóra húzódni, mert bizony az nem két perc. De se gond, mert ő a legteljesebb nyugalommal tudta felvinni az újabban nem is olyan halovány sminkjét. Az utóbbi hónapokban lázas kísérletezésbe fogott a tusvonalakat illetően, és mára már egész tűrhetően megy pláne azzal a csodálatosan pedigrés kézügyességgel, amivel odafentről megáldották. Így ma is egy cicás tusvonalra, hozzá aranyló szemhéjfestéket használt és ezúttal már fekete szempillaspirált. Régebben jobban szerette a barnát, mert az valahogy természetesebben mutatott a szőke hajával meg hófehér bőrével, viszont be kell ismernie, hogy a fekete sokkal jobban néz ki. Mostanság már a szemöldökét is festi, így legalább látszik, hogy olyanja is van neki. Mert van. Tényleg.  A szájára enyhén színezett szájfényt tett, az almácskáit pedig barackszínű pirosítóval emelte ki. Hosszú szőke haját valamivel rövidebbre nyesték néhány hete, mert már elég csúnyán tört a vége, úgyhogy most úgy kicsattan az egészségtől, hogy csak, na! Ez az egészségtől duzzadó hajkoronát nem rejti konty vagy fonat mögé, mindenkinek látnia kell, hogy milyen gyönyörűen is fest leengedve, enyhén hullámos loknikba szedve! Oldalt egy tincset megcsavart, hogy ne lógjon a szemébe és egy díszes hullámcsattal a füle mögé tűzte.
Ehhez sajnos csak az iskolai egyenruháját ölthette fel, mivel ma tanítás volt. Eléggé kimerült, idén sokkal több tárgya van, mint a tavalyi évben, ráadásul ott vannak a kviddics edzések is, amik tovább nehezítik a 9 tantárgyból való sikeres fejlődését. Igaz, hogy a tanév elején nagyon sikeresen indított, ám mostanra teljesen kimerítette magát, jobban szeret egy kicsit pihenni. Az utolsó órája után úgy döntött, hogy egy kicsit társaságba vágyik, de nem is akármilyenbe-, idegenekébe. Úgyhogy ellátogatott a meglepően üres társalgóba. Vélhetőleg zabálni mentek a többiek, azért ennyire üres az amúgy nyüzsgő helyiség. Ő maga még nem éhes, majd ha nem lesznek ott a tanárok meg az a sok mindenki, akkor megtiszteli a Nagytermet a jelenlétével. Vagy összeüt valamit a Navine konyhájában. Úgy döntött, hogy marad és unottan lehuppan kanapéra. Kényelmesen elterült az ülőalkalmatosságon, majd behunyta a szemét. Talán pár percig relaxálhatott a maga kellemes kis társaságában, amikor valami zörgést hall az ajtó felől. Puff? Zavartan felkapja a fejét és bambán a bejárat irányába mered, ahol hamarosan megpillantja a háztársát, aki rögtön csevegni kezd vele.* - Szia... öhm… igen. Neked is? *Kérdi, mialatt kulturáltabb pózt igyekszik felvenni a kanapén, hogy a lánynak is legyen helye. Érdeklődve figyeli, hogy mik kerülnek elő a táskájából. Szó mi szó, furcsa dolgokat hord magánál a lány. Nála a mugli tolla meg valamiféle érdekes könyv az extra felszerelés az iskolai szereken kívül.* - Jesszus, mik ezek? Te hajfestékkel jársz órára? * Kíváncsiskodik hüledezve, miközben mutatóujjával megdörzsölgeti az arcát. Nem is tudja elképzelni, hogy mire kellhettek ezek. Rédey nem tanít mesterképzésen, ő nem mondhatta, hogy vigyenek be mugli vackokat.* - Ja, hát.. tudok. Tudod ki az a Zsolti? Perott? Őt akartam megviccelni vele… * Kezd bele egy kicsit zavartan. Időnként nehezére esik a másik szemébe nézni beszéd közben, ám most megerőlteti magát és a lányra pillantva folytatja.* - Kicsit rendezgettem egy szem Menthos cukrot egy flakon kólához… így madzaggal. Mindegy, az lett volna, hogy ha kinyitja, akkor sugárba kilövi a kólát az arcába, de valahogy felém tartotta… * Fejezi be ismét a földet bámulva, miközben morcos fintor húzódik az arcára. Ezek a levitások… Még csak szívózni sem lehet velük.*

Amira, és majd a gyógyító bácsi

Fáj, fáj, fáj és fáj. Kellett nekem leugranom arról az ágról. Ráadásul, csak egy boríték, meg egy jelentkezési lap a jutalom. Mondjuk, amire jelentkezni kell, az nagyon nagy szó, és büszke vagyok arra, hogy megkaparintottam a lapot. Egy bokaficam, ugyan fáj, de nem ez az első eset, és gondolom itt, valahogy gyorsabban helyre fogják rakni. Nem voltam még az iskola gyengélkedőjén, ezért sem tudom pontosan, hogy merre kell mennem. Szerencsére, néhány velem egyidős sulitárs elmondja, hogy merre találom, még segítségüket is felajánlják, de megköszönöm, hogy nem kell. Elbicegek én, addig is van időm gondolkodni, hogy mire is számíthatok azon a tusán, vagy micsodán. Egyetlen egy Rellonost kérek meg, hogy szóljon Amirának, aki bár nem igazán akar meghallgatni, de végül azt mondja, hogy megteszi. Nem vennék rá mérget, hogy tényleg szól neki, de egy próbát megért.
Nagy nehezen felbicegtem a második emeletre, és lassan belöktem a gyengélkedő ajtaját. Nem láttam bent senkit sem, még a gyógyítót sem. Körbenéztem, és meg kell, hogy mondjam, elég jó kis hely, annak ellenére, hogy olyan, mint egy kórház. – Hahó! Gyógyító bácsi, itt tetszik lenni? –szólaltam meg, mert ha nincs itt, akkor inkább kimegyek, és az ajtó előtt ücsörögve várom meg. Csak a fájdalom közbeszólt, és nem bírok tovább állni a bal lábamon. Leültem egy szabad ágyra, feltettem rá a jobb lábamat, és óvatosan levettem róla a cipőmet, meg a zoknimat. Felhúztam a nadrágom szárát, és fancsali képpel vettem tudomásul, hogy a bokám, kb kétszer akkor, mint kellene. Csúnyán kificamítottam, de az is lehet, hogy megrepedt a csontom. Majd a gyógyító biztosra megmondja, és ameddig várok, addig nézelődök a szobában. Nem szeretnék gyakori vendég lenni, de jó ha ismerem a helyet. Remélem a gyógyító bácsi nem fogja rossz néven venni, hogy úgy jöttem be, hogy ő nincs itt. Nagyon fájt már a lábam, és muszáj volt lepihentetnem. Annyit tudtam csinálni, hogy fogtam a szomszédos ágyon lévő párnát, félbehajtottam, és a bokám alá tettem, ezzel megemelve azt. Én pedig elkezdtem töltögetni a jelentkezési lapot, hogy ezzel is haladjak.

Öcskös és Uff

A tusával nagyon sok a dolog és tennivaló, ezért Mira még akkor is jegyzetekkel a kezében mászkál az utóbbi egy-két napban, amikor órára igyekszik. Ezért nem is volt különös, hogy a Nagyteremben is az iratai fölött ült. Ebédidő volt, ami nála annyiból állt, hogy megivott egy pohár narancslevet -mint mindig-, és megevett egy fél almát. Sem kedve, sem ideje nem volt rendesen enni.
A vállának kocogtatására kapta fel a fejét. Sötét pillantással mérte végig háztársát, aki hosszú nyökögés után sikeresen elmondta neki, hogy miért is zavarta meg. Egy -állítása szerint- 'eeekkora', sötét hajú fiú kérte, hogy küldje el a Gyengélkedőbe, okot viszont már nem adott, vagy csak az a gyökér felejtette el.
Morogva ugyan, de összeszedelődzködött és gyorsan kapkodva lábait felfutott a gyenguszra.
Fejét dugta be először az ajtón, hogy megnézze magának, merre jár a gyógyító. Sajnos volt már szerencséje hozzá, amikor az a bestia darabokra roppantotta az amúgy sem túl erős lábait. Most nem látta, csak egy ismerős kisfiút. A múltkor találkozott vele járőrözés közben. Valami történt a lábával, és ahogy jobban szemügyre vette, megpillantott a kezében egy papírt. Odasétált mellé, a holmiját a szomszédos ágyra rakta.
-Te hívtál? -a szokásos hideg, érzelemmentes hangon kérdezett rá egyből a lényegre. A körítés valahogy jelen pillanatban hidegen hagyta, csak szerette volna minél előbb megtudni, hogy mi a jó francnak rángatták ide.
-Jó ronda a bokád -kissé közelebb lépett az említett testrésze felé. Elhúzta a száját, majd félig leült Domi ágyának szélére.

Tesó, és majd a gyógyító bácsi

A gyógyító még nem érkezett meg, és Amira sem ért még ide. A jelentkezési lapot, pedig már kitöltöttem, így unottan dőlök el az ágyon. Kényelmes, olyan, mint a szobában. Talán, minden ágyat ugyanazzal a bűbájjal tettek ilyen kényelmessé, vagy nem tudom. Szívesen hazavinném az egyiket, de azt a suli, valószínűleg nem díjazná. Vagy öt percig nézhettem a plafont, mire Mira megérkezett a gyengélkedőre. Most valahogy más, mint akkor este. Olyan furcsa, de lehet azért, mert rossz napja van.
– Igen, én hívattalak, mert van számodra valamim. –lezártam a borítékot, és Amira felé nyújtottam. – Azt írták benne, hogy neked kell eljuttatni egy bagollyal, de a bokám miatt, nehezen tudok sétálni. Remélem nem bánod, hogy személyesen akartam odaadni. –mosolyogva néztem rá, és vártam arra, hogy elvegye a borítékot.
– Tudom... Le kellett ugranom egy fáról, de valami szakadék volt alattam. Az ág, és a másik oldal között egy méter volt még, és elég rosszul érkeztem. Kificamodott, de nem vészes, mert nem ez az első alkalom. –vontam meg a vállamat, mintha ez olyan természetes jelenség lenne. Nem sűrűn ugrálok le fákról, főleg nem úgy, hogy tériszonyos vagyok. – Amúgy, hogy vagy? Olyan zaklatottnak tűnsz, vagy csak én látlak annak? –tettem fel egy ártalmatlan kérdést, miközben arrébb pakoltam a lábamat, hogy kényelmesen elférhessen az ágyon ülve. Igaz, hogy fájt megmozdítani, de nem fogok belehalni. Nem olyan fából faragtak engem, hogy egy bokaficam megöljön. Ugyan, a lábamról pár napig ledönt, de addig sem kell ide-oda rohangálnom, meg remélhetőleg órákra sem kell bemennem, mert a szünetek alatt, biztosan nem érnék oda az egyik teremből, a másikba.

Dominic és Amira

Domi és Javasbácsi

Előre látta, hogy ki fogja tekerni annak a nyakát, aki hobbiból rángatja fel a gyengélkedőre. Nem akar ápolónősködni, ha meg valaki akar valamit, arra ott a bagoly, vagy a szája, és megkeresi.
Igazság szerint csak az volt az enyhítő dolog az egészben, hogy olyan ember hívta, akinek még úgy ahogy elnézte. Fontolóra vette, hogy esetleg még marad is egy kicsit Domival, a gyógyító úgyis pikkpakk helyrerakja a baját.
-Hm, a szerelmeslevél -állapította meg, majd halovány félmosollyal elvette tőle. Becsúsztatta a papírjai közé, végül nem hagyta ott, hanem megnézte, milyen sérülést szenvedett el a fiú, és leült mellé.
-Csúnya, gonosz fa -csóválta meg a fejét gúnyolódva. Mintha nem is ő lett volna a szakadék kitalálója...meg úgy az egész próbatétel egyik kivitelezője. Nem tudta nagyon sajnálni Domit, nem érezte át sem a fájdalmát, sem azt, hogy megtörtént. Tudhatta volna, hogy ok nélkül nem szabad bemenni egy ajtón mert ki tudja mi vár rá, ezzel meg, hogy átadta neki a jelentkezést, garantálta a további ilyen sérüléseit.
A második, hogy vagy utáni kérdésre elvigyorodott. Zöld szemei a fiúéra szegeződtek. Egy-két másodpercig csak nézte, majd válaszra nyitotta a száját. Azonban vissza is csukta, és csak vállat vont. Ő még nem ismeri. Higgyen csak amit akar. Nem zaklatott ő, csak önmaga, és nem olyan, mint amikor először találkoztak.
-Chaske bácsi! -vidáman, mosolyogva nézett a befelé igyekvő férfira. Felnevetett a neki szánt kérdésen, és reflexből válaszolt.
-Nem, dehogy. Bírom én magát, de annyira nem, hogy újra ápolásért látogassam meg... Bár lehet, hogy őt neki kéne adnom a bestiának -még mindig mosolyogva fejezte be a válaszát, természetesen angolul, hogy a férfi is értse, és egyszerű legyen a kommunikálás köztük. Fejével Domira bökött, ezzel utalt rá pontosan, hogy rá gondolt. Az pedig már nem nagyon érdekelte, hogy a fiú érti-e amit mond.
Jött is hamar ezután a diagnózis, amit már a srác is megmondott. Ficam, semmi más. Amira lemászott az ágyról, végigsimított a ruháján, tekintetével pedig követte a javasbácsit a szekrényig.