Sharlotte

Tikkasztó hőség van - azt hiszem, ez a megfelelő szó erre a mai időjárásra. Nem is csodálkoznék, hogyha a hőmérő mutatója feljebb kúszna a 40 foknál, hiszen tényleg meg lehet sülni. Most kivételesen levetette a fekete pólómat, és egy vékony, világos színű pólót vettem magamra, illetve - a szokásos farmer helyett - egy térdig érő khaki színű vászonnadrágot. A lábamra egy szandált húztam, szigorúan zokni nélkül! Én sem akarom, hogy kiröhögjenek. Lehet, hogy a tanga papucs kényelmesebb lenne, de szerintem irtó b*zis, hogyha egy pasi olyan szandált hord, így nekem nincs egy sem. Egyszer kaptam szülinapomra. Nem sokáig volt nálam. Habár imádom a friss levegőt, most mégsem akarok odakint lenni, hiszen le is éghetek akár, ahhoz meg semmi kedvem, hogy a zuhanyzóban kapargassam magamról a hámló bőrdarabjaimat. Ugye, hogy gusztustalan? Így hát a kastély hűvösében tökéletesen elvagyok, ám egy jeges tea jól esne. Nem csoda hát, hogyha a konyha felé indulok, hogy ott készítsek valamit, és útközben még egy hideg puding gondolata is megfordul a fejemben. Persze, annak kell egy kis idő, amíg kihűl, de hát addig el lehet viselni a meleget a jeges teával. Halkan fütyörészve, kezemmel a zsebemben sétálgatok a Nyugati-szárnyban, hogy végül beforduljak a Konyhába vezető folyosóra, és hamarosan be is lépjek a terembe. Körbenézve meglátom Sharlotte-ot, akivel már múltkor is összefutottunk. Elmosolyodom, és becsukom az ajtót.
- Szia Sharotte! Gyümölcssalátát csinálsz? - bökök a fejemmel az asztalon lévő gyümölcsökre, és kíváncsian pislogok rá.
- Én pudingot szeretnék csinálni. Csórok néhány málnát, okés? - mosolygok, majd lassan a gyümikhez lépek és elcsórok egy epret. Hmm, állati finom! És még hideg is..

Caius

[Kornél]

Szinte az első útja, visszatérve újra, ide vezeti, habár most nem volt olyan sokáig távol, mégis annak érzi. A kezelések nagyon sokat kivettek a kicsiből, de töretlen lelkesedéssel, és vidámsággal, tudásszomjjal tért vissza a falak közé, most pedig úgy döntött, elindul, és meglátogatja a kedvenc portréit.
Nem is lenne igazán eridonos, ha nem ezen a folyosószakaszon laknának. Persze azért otthon ez elég kényes téma, a tesói folyton piszkálják érte, hogy eridonos, de csak akkor, ha anyu nem hallja, hiszen ő is az volt, sőt, a házvezetője is volt a főnixeknek. Az apja azonban rellonos volt, így nincsenek meg benne azok az előítéletek, amik oly sok diákra jellemzőek, s hogy ettől naiv lenne? Minden bizonnyal. De azért szereti a sárkányokat, még ha nem is ismer közülük sok mindenkit.
Végre megérkezik egy zsúfolt, öreg nőkkel teli képhez, akik egymást túlharsogva pletykálnak épp a kastélyban történtekről. Csak int nekik, nem akarja megzavarni a néniket, akikről megtanulta, hogy nem hívhatja őket néninek, mert az rossz nekik, szóval általában igyekszik elkerülni a megszólításukat, ami így igen kellemetlen. Leveszi a talárját, úgy látja, ezen a folyosórészen nincsenek most prefektusok, és ráül az anyagra a szemközti fal tövében, állát kis tenyereibe támasztja, amik a térdén nyugszanak, és úgy hallgatja, miről maradt le nagy, kíváncsi szemekkel figyelve a vidám társaságot.

Kislány


Fáradt volt, méghozzá halálosan. Újabb álmatlan éjszaka, nem akarta lecsukni a szemeit, mert akkor megint jön a vörös fény. Fogalma sem volt mi okozhatta ezeket az álmokat, de már nagyon idegesítette, hogy mindig ugyan az, minden éjjel. A délelőtt nagy részét azzal töltötte, hogy elpakolta a még széthagyott holmijait, majd levette a dögcéduláját és nézegette egy darabig, mintha az erőt adna neki. Persze nem  jött semmi válasz, sem a jobb érzés, így morogva visszaakasztotta a nyakába, lenyelte a gyógyszeradagját és felöltözött. Fekete pólót vett fel, farmer térdnadrágot és a szokásos tornacipőt. A haja kissé kócos volt, borotválkozni pedig nem volt kedve, így borostásan és kócosan vágta be a háló ajtaját maga mögött. Szótlanul, lehajtott fejjel szelte a folyosókat, szeretett volna valami célt kitűzni magának, de nem jutott eszébe, hogy merre kellene mennie. Zavartan kaparta elő a zsebéből a pakli kártyáját, lassan tempót vett fel és a lapokra koncentrált. Gyorsan kevergette az ujjai között, négyfelé vette, a következő pillanatban pedig már megint egy pakli lett belőle. Észre sem vette, hogy időközben merre megy, csak sűrű beszédre lett figyelmes. Felkapta a fejét és körbepillantva elfintorodott. Na ide aztán nem akar jönni, gyorsan tovább is sétálna de a szeme megakad egy apró kislányon, aki kerek szemekkel nézi a mozgó alakokat, mintha annyira izgalmas lenne. Az angyal megjelenik a vállán, az amelyik nyitott szemmel és füllel figyel a katonaságon. Gyerekeket és nőket előre, nem hagyhatja itt, lehet, hogy valami baja van. De persze az ördög sem maradt szó nélkül. Kornél hajlott rá, hogy rövid úton elhúzzon, lépett is egyet előre de végül felnyögött és egy gyors mozdulattal a kislány mellett termett. A kártya forgatását persze nem hagyta abba, tettetett érdeklődéssel nézte a kislányt egy darabig, csak az utolsó pillanatban szólalt meg, mielőtt kellemetlen lenne.
-Ugye nincs semmi baj?
Minden szó mint a keserves kínhalál, bár az arcán egyáltalán nem látszódott, a hangján sem hallatszódott mennyire nem fől a foga ehhez a beszélgetéshez.

[Kornél]

Azt mondják, a szellemek galibát csináltak valahol. Sok olyan szót használnak, amit Ashley nem ért, de azért figyel nagyon, hátha hall valami olyasmit is, ami igazán érdekli. Például a szerelméről.
Azt mondják, a manók sztrájkoltak régen, és nem voltak hajlandóak a hőségben hűtött italt felszolgálni, csak meleget. Na nem, mintha nem lenne egyszerű lehűteni, de azért mégis csak nagy volt a felháborodás. A tökös pitébe almát kevertek, az almába narancsot, így senki nem azt ette, amit szeretett volna. Ashley szereti a tökös, az almás, és a narancsos pitét is, így ő ezen sosem háborodna fel, különben is, izgalmas, ha nem tudod, milyen ízt fogsz kóstolni, pláne, ha másra számítasz.
Ezen töpreng, amikor megtorpan mellette egy fiú. Felnéz rá, naaaaagyon magasra, és a kezét is felemeli a szemei elé, hogy árnyékoljon, mert különben a napfénytől nem látná rendesen. Szemei hatalmasakra kerekednek, ahogy a nagyfiú hozzászól, felpattan rögtön, és pirulva leporolja magát. Ez a fiú nagyon magas. Biztosan nagyon erős is. És nagyon szép is, majdnem olyan szép, mint Viktor, de olyan szép senki nem lehet.
-Pontosítanád a kérdést?-
Cincogja félénken, és bosszantja őt, hogy nem tud válaszolni a fiúnak, de nem szereti a félválaszokat, a pontatlanság még jobban bosszantja. Ahogy feláll, ismét megállapítja, mennyire magas a fiú, és mennyire szép. És azt is, hogy rellonos. Ha merne beszélni vele, elárulná, hogy az apukája is rellonos volt, de... ez egy nagy fiú, a kicsi szíve meg dübörög, mint egy ménes, egészen úgy, ahogy akkor szokott, ha Viktort látja. Vagy gondol rá. De ez most biztosan nem Viktor miatt van, mert Viktorra csak az után gondolt, miután rájött, ugyanazt produkálja a szervezete, amit az eridonos nagyfiúnál szokott. Akkor ez most azt jelenti, hogy szerelmes lett ebbe a fiúba? Nem, az nem lehet, hiszen Viktorba szerelmes.

Kislány

Váratlanul érte a kislány reakciója, nem számított rá, hogy egy apróságtól olyan reakciót fog látni, amit bármelyik nőtől. Hátrált egy lépést, attól félve, hogy esetleg megijeszti, mert bár nincsenek rá tanuk de nem ez volt a célja. Kezdi egy kissé bánni, hogy nem lépett le az első adandó alkalommal. Viszont, ha már itt van, akkor igyekszik kihozni a legjobban a helyzetből. Látja, hogy a kislány egészen ki van tekeredve így felsóhajtva leguggol elé, így majdnem egy magasságban vannak.
-Azt hittem, hogy sírsz, vagy ilyesmi.
Megvonja a vállát, minden erejével azon van, hogy ne fintorodjon el. Ujjai között szüntelenül pörgeti a kártyát, nem kell már figyelnie rá, hogy mit csinál, az keze szinte önállóan mozdul.
-Nem vagy te egy kicsit fiatal Eridonosnak?
Semmi nem kerüli el a figyelmét, ahogy a kislány felpattant láthatóvá vált a címere a talárján. Tizenkettőnek is alig nézte a csöppséget, azt hitte, hogy valamelyik tanárnak a kölyke, vagy csak felszökött a faluból a kastélyba, de csalódnia kell. Kezdi érteni, hogy mire fel volt a furcsa hangnem, biztosan érettebb, a koránál biztosan.
-De ne aggódj, nem akarlak bántani, vagy ilyesmi.
Megenged magának a lány felé egy félszeg mosolyt, összecsapja a kártyákat, az egyik tenyerébe fogja őket a másikat pedig a lányka felé nyújtja.
-Kornél vagyok.
Micsoda őszinteség, kedvesség, mégis szennyes lelkét csak még koszosabbnak érezné, ha csúnyán viselkedne a gyerekkel. Bár nem volt gyakorlata az ilyesmiben, csak távolról látott ennyi idős kislányt, mégis úgy gondolta, hogyha az idősebb példányoknál ez bejön, miért ne sikerülhetne a fiatalabbaknál is?

A nagy fiú odaguggol hozzá, amitől már nem is olyan félelmetes, így Ashleytől kaphat egy teliarcos, csupaszív mosolyt. Olyat, amilyen csak a gyerekek tudnak igazán. Még soha, senkinek nem jutott eszébe a kastélyban, hogy leguggoljon hozzá, és úgy beszélgessen vele, így mindig sokkal kisebbnek érezte magát másoknál. Ez a fiú nagyon kedves.
-Nem sírok, hacsak nem a nevetéstől. Nagyon viccesek a hölgyek.-
Mutat a portréra szemközt, ahol az öreg nénik viháncolva kezdenek kacsingatni a nagy fiúra, és még a szoknyájukat is húzogatják, amit Ashley nem ért igazán. Ő sosem csinál ilyet, és a fiúknak se engedi, hogy húzogassák az ő szoknyáját, mert az apukája azt mondta, ez szigorúan tilos.
-Én már nagyon nagy lány vagyok, 13 éves!-
Közli büszkén a feltételezésre, hogy fiatal lenne, és ki is húzza magát még jobban, hogy még magasabbnak tűnjön. Még egy pipiskedésen is elgondolkozik, de azzal biztosan azon-nyomban lebukna, így csak hintázik egyet a talpacskáin.
Bólint a fiúnak, és már nem fél. Ha azt mondja, nem akarja bántani, akkor biztosan úgy van. Különben is, leguggolt hozzá, tehát kedves, és a nénik is nagyon kedvesen mosolyognak rá, és húzogatják a szoknyáikat, ez pedig bőven elég bizonyíték a számára. A kártyákat kezdi nézni, ahogy pakolgatja a nagyfiú, és kedve lenne belenyúlni hirtelen, és kikapni egy lapot, de addigra összecsapja a lapokat.
-Én pedig Ashley. Tudsz trükköket? A tesóim megtanultak csomót, de mindnek rájöttem a titkára, úgyhogy azt mondták, észkombájn vagyok. Én nem tudom, mi az, de szerintem nem kedves.-
A végét már csak szinte súgja a fiúnak, nehogy más is meghallja, hogy nem tudja, mit jelent. Nem volt benne a szótárban.

Kislány

Ha látta volna magát kívülről, már szétröhögte volna az agyát. Egy lány sem vette még le a lábáról, most mégis a kis tündér elé egy pillanat alatt leguggolt. Nem volt mindig ő félelmetes és tartott attól, hogyha bunkón viselkedik meglátja a kislány szemében azt, amitől utálja magát. De amikor ehelyett egy mosolyt látott az arcán, amolyan igazi kislányosat ő is elvigyorodik.
-A hölgyek?
Hátrapillant a válla fölött. Soha nem foglalkozott velük igazán és ahogy alaposan szemügyre vette őket, már értette, hogy miért nem. Nagy részük nagyikorú volt, kiéhezetten integetettek neki és nem érdekelte őket, hogy egy kislány is figyeli a jelenetet. Fintorogva fordul vissza Ashley felé és hallgatja amit mond.
-Hú akkor már kész nő vagy, de ez nem jelenti azt, hogy ezeket a szipirtyókat kellene bámulnod.
Felkel és a hóna alá nyúlva megemeli a kislány és leteszi oda ahol háttal áll a portrénak és nem látja, mit művelnek a kiéhezett öregasszonyok. Ő soha nem volt az a típus, akinek az ilyesmi bejött volna. Nem szerette ha ezüsttálon kínálják neki a dolgokat, arra hamar rá lehet unni. De inkább nem gondolt ilyesmire, egy kislány társaságban, mert zavarba hozta a dolog, illetlennek érezte.
-Örülök, Ashley.
Bólint és most az egyszer valóban komolyan is gondolja. Ritkán akad ilyen társasága és bár soha nem szerette a gyerekeket mégis kihívást érzett abban, amit mondott. Megpörgeti az ujjai között a kártyákat, kiteríti és a kislány orra előtt.
-Na jó, majd én megpróbálom, hátha egy kicsivel ügyesebb vagyok. Húzz egyet.
Cirka húsz év alatt bőven volt ideje gyakorolni, reménykedik benne, hogy sikerrel jár, hiszen ez a hobbija.

Kuncogni kezd azon, amit a fiú mond. Szipirtyók. Persze tudja, hogy ez nem egy kedves jelző, de mégis mulatságosnak találja, úgyhogy kis kezecskéjét a szája elé kapva felnevet. Nem kerüli el a figyelmét az sem, hogy a nagyfiú, Kornél, hölgynek gondolja. Elpirul a szavak hallatán, és bár mindig elpirul mindenen, most tudja, mi az oka. Nagyon szép ez a nagyfiú, és nagyon kedves is.
Ám amikor a hóna alá nyúl, és szó nélkül átpakolja a pontból b pontba, akkor már épp nekiállna tiltakozni, hogy mégis, hogy képzeli ezt? Egy hölggyel ilyet nem illik csinálni. A nagy lányokat is így emelgeti, kénye-kedve szerint? Ez illetlenség, csak azért, mert kicsi, van saját tere - de pontosan az tetszik neki, hogy a fiú behatol a saját terébe, és az akaratát figyelmen kívül hagyja bár, de mégis megérinti, és átpakolja. Nagy szemekkel néz rá, teljesen zavarban, kedve lenne elfutni is, mert fél. Fél attól, hogy nem tudja, miért tetszett neki, hogy a fiú hozzá ért. Viktornál tudja, miért szeretné, de hát ő a szerelme, Kornélt meg nem is ismeri! Aztán a pakli leköti a figyelmét, és végül nem megy sehová. Gondolkozva nézegeti a lapokat, és kiválaszt egyet.
-Rendben, de figyelmeztetlek, hogy kártyában nagyon jó vagyok.-
Szorongatja a lapot, és várja a további instrukciót. Teljesen izgatottá vált ettől a trükktől, és attól a lehetőségtől, hogy hozzáérjen a fiú kezéhez, amikor odaadja a lapot neki.

Mint minden tipikus férfi, nem foglalkozik az árulkodó jelekkel, nem is igazán tudja, mi az, ami jó egy kislánynak és mi nem. Világ életében azt feltételezte, hogy a gyerekek nem igényelnek más csokinál, cukornál és rengeteg játéknál. Egy hétköznapi kölyök számára semmi más nem lehet fontos, talán még az, hogy falkában tömörüljenek és rosszalkodjanak, de ennél többet nem igazán néz ki egyikből se.  Ezért sem érti, hogy Ashely miért van egyedül, talán nincsenek barátai? Vagy csak egy kis magányra vágyott, amibe ő egész rendesen belekontárkodott, de úgy tűnik, a kislánynak ínyére van a dolog.
-Jegyezd meg a lapot, amit húztál tündérke, aztán add vissza.
Annyira természetesen jött neki a becézés, észre sem vette. Ashely tényleg olyan volt, mint egy kis tündér, pici, könnyű és bár Kornélnak nem tűnt fel elsőre, de nagyon szép. Inkább csak úgy nézett rá, mint potenciális alanyra, akinek biztosan tetszeni fognak a trükkjei. A vele egykorúakat már nem lepi meg a dolog, kíváncsi, vajon a kislány rájön-e a turpisságra. Amint visszaadja a lapot, Kornél becsúsztatja a pakliba, megkavarja, majd az egyik kezén fektetve a kislány felé tolja és rákoppint.
-Tessék, vedd egy a lapokat és nézd meg, ott van-e köztük a tiéd.
Még akkor sem találna ugyanolyat se, ha naphosszat keresné, a srác mégis izgul, reméli nem csúszott hiba a gépezetbe, Ashley nem jön rá a trükkre, helyette inkább meglepődik, szeretné, ha örömét lelné benne.

Megint elpirul, ha ugyan nem piros folyamatosan, amióta megpillantotta a fiút. Azt mondta neki, hogy tündérke! Ez nem akár mi ám! Persze, az apukája is hívta már így, és nála nincs tökéletesebb a földön, de azért mégis csak nagyon-nagyon tetszik neki, hogy a nagyfiú tündérkének hívja. Biztosan azért, mert rellonos, mint az apukája. Habár, ha Viktor hívná tündérkének, az is tetszene neki, pedig Viktor nem is rellonos.
Ismét nagyra nyílnak szemei, ahogy emészti magában ezt a tündérke dolgot. Elmosolyodik, ahogy arra gondol, hogy újra hallani akarja, és közben izgatottan várja a kártyatrükköt is. Kornél biztos sokkal ügyesebb, mint a testvérei, de azért reméli, hogy ki tudja találni a trükköt.
Megfordítja a lapot az utasításnak megfelelően - szív király. Egyszer a keresztanyukája, Fait mondta azt, hogy a szerelme a szív királya, de az ő szívének a királya nem lehet Faithi szerelme, hiszen ő mást szeret. Oldalra hajtja fejecskéjét, ahogy nézi a lapot, és akaratlanul is az a gondolat jut eszébe, mennyire jó lenne, ha Kornél lenne a szív királya. Sőt, hiszen lehet is a szív királya, mert ez az ő szíve, és nem is baj, ha a nagyfiú nem tud róla semmit. Csak azon lepődik meg, miért nem Viktor jutott eszébe, de aztán vágtázó szívvel, gyorsabban szuszogva, és erősen koncentrálva arra, hogy a fiú ne legyen legilimentor, visszaadja a lapot.
Nagyon alaposan figyel, hogy mindent jól lásson, aztán meglepetten néz a fiú szemeibe, de azonnal el is kapja a tekintetét szégyellősen. Nagyon szép szeme van Kornélnak, de hát hogy is lehetne másmilyen, amikor ő maga is olyan szép?!
Megfordítja a lapokat, és elkezdi széthúzogatni. A nagy koncentrálásban el is felejti, hogy a szív királya itt áll, és várja, hogy mi lesz a kártyák sorsa, hogy hogyan reagál, csak keresi a pakliban a szív királyt. Elfelejti Viktort is, és azt is, hogy lehet, hogy szerelmes Kornélba, csak keresi a lapot, de nem találja. Csillogó vidámsággal, és mohó tudásvággyal a szemében néz a fiúra, és azonnal a karjához kap, hogy megnézze, a ruhaujjába rejtette-e a lapot. Felemeli a ruha ujját, és közelebb hajolva bekukucskál alá.
-Hol van?-
Kérdezi kíváncsian kutatva, eszébe se jut, hogy hozzáér, maximum a kis szervezete reagál a közelségre.

Ahogy Ashley egyre lázasabban keresi, úgy lesz az ő vigyora egyre szélesebb. Hát mégiscsak sikerül majd átverni. Fogalma sincs, mi járhat a kislány fejében, csak arra tud gondolni, hogy mekkorát fog csodálkozni, ha végül előkerül a lap. Szinte biztos volt benne, hogy nem fog egyszerűen lebukni, de ilyen lázas keresésre azért nem számított. Vigyorogva hagyja, hogy átnézze a kislány, keresheti, úgysem fogja megtalálni.
-Szólj, ha feladtad.
Elégedett vigyor kúszik a szájára, mondjuk elég nagy gonoszság, hogy kihasználja, hogy a kislány nem ismeri a stílusát és a trükköt, de hát pont ezért gyakorolt hosszú éveken keresztül. A legtöbb vele egykorú már élvezi az ilyesmit, csak az ő lelkének egy része maradt ilyen csököttül gyerekes, nyilván nem ok nélkül. Elnézegeti a kislány arcát, amikor belemerül a keresésbe, egyébként nem teszi meg, mert feltűnt neki, hogy néhány árnyalattal sötétebb az arcszíne, az érkezése óta. Ha ez miatta van, hát biztosan bóknak veszi, mert akkor valami biztosan jól csinál. Talán mégsem annyira reménytelen a gyerekekkel szemben. Soha nem vallaná be, hogy szórakoztatónak találja a helyzetet, de hát, valahol mélyen egyszer ő is szívesen lenne apa, talán.
-A hajadban nem nézted meg.
Felvonja a szemöldökét, odanyúl a kislány füle mögé, ahonnan általában az érméket szokta kiszedegetni. Azt Hajni óta senkinél vetette be, főleg azért, mert a lány orv módon sajátította ki magának a relikviát ami érzékeny érintette, azóta pedig nem hajlandó az érmék elővarázsolására. Szóval, visszatérve a történethez, lassan nyúl a kislány válla mögé és hirtelen rántja vissza a kezében, amibe ott van a szív király. Néhányszor megforgatja az ujjai között a kislány orra előtt, könnyű volt, pedig aggódott, hogy esetleg lebukik.

Összevont szemöldökökkel, mogorván néz fel a fiúra, amikor meghallja a szavait, majd dühösen fúj is egyet, és keresi tovább a lapokat. Ő sosem szokta feladni, és még a feltételezés is sértő a számára.
Keresi a lapot tovább, de nem találja, ekkor ragadja meg a kezét, hogy ott is keresse, de hiába. Sóhajt egyet, és kutatna tovább, de ekkor Kornél azt mondja, a hajában van. Nem akarja elengedni a kezét, mert épp valami érdekeset fedezett fel, de a fiú a hajához nyúl, és elveszi a lapot.
-Most tetted oda!-
Vádolja meg, de azért elveszi tőle a lapot, és megnézi a kártyát. A szív király. Aztán a másik szív királyra néz, és megint eszébe jut, amit az előbb talált.
-Mi történt a kezeddel?-
Kérdezi kíváncsian, mert kitapintotta a vágást. Szívesen odanyúlna megint, hogy megnézze jobban, de nem mer csak így nyúlkálni. Még nem is esett le neki, hogy az előbb önszántából, engedély, és főleg engedélykérés nélkül hozzáért a fiú kezéhez... majd a szobájában, amikor felidézi ezeket az emlékeket, akkor biztosan nagyon fog csodálkozni, hogy ilyen bátor volt.
Forgatja a lapot a kezében, amíg vár a válaszra, majd odanyújtja Kornélnak, és szélesen rámosolyog. A fiú ügyes, és ezt nem hagyhatja nyomtalanul, ezért kapta a mosolyt.
-Még egyet!-
Kéri, és elhatározza, hogy most sokkal jobban fog figyelni.

Sharlotte

Scarlet Violett

  Nagyon izgatott voltam. Nagyon vártam már a barátnőm, Scarlet Violett! Tesómnak tekintettem és nagyon vártam már, hogy megjöjjön. Nagyon sok mindent kellett még megmutatnom neki, a kastélyban. Rengeteg látnivaló van. Izgatott voltam. Majd kibújtam a bőrömből.
  Szép kék ruhában vártam, az új társam, aki úgyszintén a Levita házat gyarapította. A ruha réteges volt, ahhoz képest, hogy nyár volt, és rengeteg masnit viseltem rajta. Már a szép hosszú hajam kissé össze-vissza állt, és virágot tettem bele. Tudtam, hogy ő is így fog felöltözni, ezért hozzá igazodtam.
  Ekkor az ajtó becsapódott. Egy hosszú barna hajú lány lépett be a csarnokba.  ő volt Scarlet!
  - Szia! - futottam felé, és megöleltem. - Nagyon hiányoztál! Sok látni való van a kastélyban, amit látnod kellene! - mondtam neki.

Niki, Runa, Robi

Leen, Niki és Robi cicc

Úgy robognak itt az események, hogy lassan már azt sem tudja, hol áll a feje. Az egyik percben még ráugrott Robira, aztán megkövült egy rövid időre hála a hímek ezen csodás gyöngyének. Csak enyhén riadt tekintettel tudta követni, hogyan veti rá magát Leen lefegyverzése után Zorróra, izé, Nikire. De nem, Nikit nem kell félteni. Bámulatosan helytállt és perceken belül megkaparintotta ennek a csótá... khm, gonosz, csúnya, ocsmány fiúnak a pálcáját is, így Robi végképp harcképtelenné lett. Helyes.
Azonban ahogy Robi leragadt szó szerint, úgy ők is ragadtak vele együtt Leennel. Nem baj, valahogy ezt is a hasznukra tudják fordítani. Hogy Robinak ne jusson eszébe mégis valami Supermanéhez hasonló mutatvány, végre előhalássza ő is a pálcáját és Leen meg maga elé szépen megalkotja a Protego segítségével a jó öreg védőfalat. Nem hiányzik egy orrbaverés Madmaxtől, főleg most, hogy gyakorlatilag harcképtelenné vált és a száját sem tudja pankrációra használni.
Leen kérdése jogos. Mit is tegyenek vele? Nos, neki akad pár ötlete éppenséggel.
-Szerintem erőszakoljuk meg és hagyjuk itt a nemesebb felénél fellógatva a plafonra.- csicsergi teljes lelki nyugalommal fapofát vágva és tök komolyan nézve másik két társára. Úgy tűnik, a vad ötlet őt környékezte meg erőteljesebben, pedig Nikinek és Leennek nagyobb a sérelme az ő kis otthagyásához képest. Persze az első napokban zavarta, irritálta az esemény, elbőgte magát, hogy saját csapdája így visszaütött, de ezen már kár aggódnia, inkább bosszút kell állni a dögön, aki így szemétkedett a barátnőivel. És erre mi lehetne pompásabb fegyver, mint megszégyeníteni őt nyilvánosan?
-Vagy kössük ki és fessünk a hasára céltáblát. Paradicsommal bárki megdobálhatja ingyen.- von vállat teljes közönnyel szemlélve a hős rellonos tusázót. Nagyjából úgy gusztálja Robit, mintha egy kiló krumplit becsülne fel a piacon: már-már unott arccal viszi végbe a mustrát.

Leen, Runa, Robi sicc

Szívesen megnéztem volna, Lenn hogyan ivartalanítja a rellonost, még fizetni is hajlandó lettem volna érte, ha megnézhetem, ahogy visongva a földön fetreng kínjában, de ez elmaradt, és nem az érdeklődés hiányában. Egy jó kis cirkuszi előadásra már igen fájt a fogam. Ott is a bohócokat szerettem a legjobban, de Robika túl tett volna mindegyiken. Magamat hibáztathatom, hogy elmaradt a szórakozásom, én ragasztottam le a barátnőimet is, igaz a préda azért megvan, és ez a legfontosabb, a többi hanyagolható körülmény. Az öntelt pukkancs hadonászhatott kedvére, meg höröghetett, ahogy akart, semmi esélye sem volt így leragadva. Leen meg nagyon ügyesen egyensúlyozva le is kötözi a fiút, sőt még a lábait is megbilincseli, biztos, ami tuti. Hogy ezután mi legyen vele, ez a legfontosabb kérdés. Egy ilyen prominens személyiséget nem hanyagolhatunk el csak úgy. Meg kell adni a módját, hogy megkapja a kellő figyelmet és törődést, amit Runa ötlete tökéletesen meg is valósít, igen, ez Robikához méltó lesz szerintem. Szavaimmal is támogatom az ötletét.
- Nagyszerű! Céllövölde...jó elképzelés. Csak még ki kéne csinosítani kicsit a pofiját, így olyan lapos a képe. Na meg a paradicsom helyett jobb lenne a trágyabomba, nem gondoljátok? - A tettek mezejére lépek, először is elrebegek egy Finitét, amivel a saját bűbájomat oldom fel, az Illigo-t. Tudtam, hogy ezzel együtt talán a Pofix is oldódik, de érdekelt Robika mondandója, majd ha nagyon durván vagdalkozik, egy intéssel újra elhallgattatom és kész. Meg is állok egy pillanatra, hogy beszélhessen, miután egy Carbunculust is varázsoltam a csodás, okos kis fejecskéjére, ha sikerül, csak nem rontok el egy harmadikos bűbájt. Aztán hallgatom még egy kicsit Robika szidalmait, feltételezhetően, ha egyáltalán a kötöző és a lábbilincselő bűbájok hatottak, ellenkező esetben a bajnok tusás, már rég letepert a földre vagy ki tudja, hogy milyen tervei vannak.

Elliot
Ismerkedés a kastéllyal

Meleg van ma, kifejezetten meleg, csak úgy tűz a nap lefelé az égből, mintha meg akarná sütni az embereket. Majdnem kibírhatatlan az időjárás. Egyszer csak remegő levegő horizontján felbukkan egy picike lány alakja, aki egy nagy ládát lebegtet maga előtt és próbálja minél jobban leárnyékolni a szemét, hogy lássa, merre megy. Ez a kis vörös alak Maya, aki éppen azt figyeli, hogy hol is kellene bemennie ebbe a hatalmas épületbe. Mert kétségtelenül nagy ez a létesítmény, életében nem látott még ekkora kastélyt, nyitva is marad a kis szája néhány pillanatig, de gyorsan be is csukja, nem akarja, hogy bárki meglássa így. Kellőképpen szégyenlős ő ahhoz, hogy bárki is így pillantsa meg.
Miután sikerült becsuknia a száját, tovább indult a kaputól, hogy végre beléphessen ide, ami hamarosan az új otthona lesz - ki tudja meddig. Még mindig nem biztos abban, hogy az apja végleg belenyugodott abba, hogy iskolába fog járni, ráadásul egy bentlakásosba, amiben óhatatlanul is vannak fiúk, akiktől egész eddigi életében védte egyetlen szem kislányát. De Mayának pont ebből lett elege, hogy majdnem egy üvegburában él, ami mindentől megvédi, de ő nem akarta hogy védjék, megelégelte ezt a 17 éves védelmet. Sarkára állt, amennyire csak a saját kis erejéből telt és sok vitás hónap után végre megérkezett ide, a Bagolykőre. Izgult, ez csak természetes, hiszen ma szinte új életet kezd, ismeretlen helyre jön, ami tele van ismeretlen emberekkel. Most még talán annak is hálás lenne, ha az öccse vele lenne, pedig ez a legszokatlanabb kívánsága egész eddigi életében.
Az épületbe beérve egy nagy csarnokba érkezett, ami valami előtérként funkcionálhatott. Végre megszüntette a lebegtetést és letette maga mellé a agy ládát, ami egy tompa dübbenéssel esett le a földre. Maya összerezzent a hangra és idegesen pillantott körbe, hogy vajon hányan hallották. Máris zavarban volt, pedig jóformán nem is csinált semmit, csak megérkezett.

Levitás Gráciák és az Iskolaelső

Gyávák

  

~ Maya ~

Nem is tudom, hogy miért is megyek fel megint az iskolába... Ja igen, megvan. Jamie előszeretettel rám szólt, hogy most már ideje lenne bejárnom az órákra. Pedig semmi hangulatom nincs hozzá, és sokkal jobb lenne egész nap hűsölni a szobámba. Végre a kis épületet is átalakítottuk, így saját kis birodalmam van. Egyedül konyha nincs benne, így kajálni át kell járnom az unokabátyámhoz, de ez a legkevesebb gondom. A bűbájoknak hála kellemesen hűvös van a szobámban, nem forr fel az agyvizem a melegtől, így nyugodtabban tudok zongorázni, vagy dalszöveget írni.
Úgy döntöttem, hogy az utolsó óráról lelépek, úgy is unalmas dolgokat tanulni, meg olyanokat, amiket én már megtanultam. Ezért csendben elindultam lefelé remélve, hogy senki nem vesz észre. A Navinéból indultam, mert véletlenül fent hagytam a füzetemet, és jobb, ha azt senki nem olvassa el. Nem napló, de mégsem szeretem, ha beleolvasnak a szövegeimbe, az engedélyem nélkül. Amint megvan a füzetem, a lehető leggyorsabban indulok meg kifelé. Szerencsére senki nem vett észre, így könnyedén elértem a Bejárati csarnokba. Ott viszont egy lány ácsorgott, és a bőrödből ítélve most érkezhetett. Hmm, legalább ha rajtakapnak, hogy lógok, arra tudom fogni, hogy neki segítettem eligazodni. Igen, pont én, aki kb kettő hete lehet jártas az iskolában, de tok mindegy. Lassan odasétálok hozzá, és mosolyogva szólítom meg.
– Szia! Új lenni itt? –érdeklődöm magyarul, mert feltételezem, hogy magyar anyanyelvű, és nem angol. Ebben a suliban úgy is a legtöbben magyarok, így én vagyok az, aki hátrányban van. De legalább már egészen jól beszélem, és csak néha mondok értelmetlen dolgokat.
– Elliot vagyok. Téged hogy hívnak? –mutatkozok be végül. Azért mégis csak jó, ha tudja a nevem, és nem ismeretlen srácnak szólít majd. Ha a Roxfortban lennék, akkor jobban eltudnám igazítani, mint itt, de azért megpróbálom, hátha sikerül. Legfeljebb eltévedünk, abban sincs semmi rossz.

Ell (fogadható:P)

Sosem gondoltam volna, hogy ennyi stréber, izé... szorgalmas diák lengi körül a Mugliismeret órákat, nem beszélve a szorgalmi feladatokról. Manapság örülök ha levegőt vehetek, legutóbb is nem kevesebb mint 20 levéllel bombáztak meg a baglyok. Aztán igyekezni kell, különben már zargatnak és kérdezősködnek a pontok holléte felől, és ha nem tudok érdemleges választ adni lemondhatok az év tanára díjról... Úgy jöttem ide hogy a logikára és a tényekre fogunk építkezni, nem a pontokra, a házi feladatokra. Ezek szerint a diákok nagyon is keresztezni tudják a terveket. Nekem személy szerint nem tetszik ez a pontverseny, túlságosan is élezi a konfliktusokat diákok és házak között. Szeretem megdicsérni az ügyesebb diákokat, de próbálom őket figyelmeztetni az összetartásra is, végtére is mindannyian fiatalok, később már nem lesz lehetőségül ennyi barátságot kötni.
A mai nap... hát, lenne még meló, de kész, feladom, szükségem van egy kis lazításra. Erre a legjobb a hely a konyha. Egy férfi legnagyobb álmai között mindig jelen van a konyha, a finomabbnál finomabb ételek, sütemények. Néhány perc leforgása alatt már az ajtó előtt állok, végtére is volt már alkalmam felfedezni a legrövidebb utat.
A manó már üdvözöl s hozza is a süteményeket, igen, már ismernek. Kényelmesen helyet foglalok, és hozzá is látok. Bár ez nem a legizgalmasabb pillanataim egyike, viszont nekem annál többet ér. Érthető, ha ennyi munka után édes a pihenés, jelenleg azt sem bánnám ha később társaságom is akadna, kicsit magányosnak érzem magam ennyi levéllel összezárva.

Caius

~ Rédey (bácsi:P) ~

Vajon itt is úgy van, mint a Roxortban, hogy a Nagyterem alatt egy ugyanolyan helyiség van, és a manók eleget tesznek a diákok kívánságainak!? Mert szerintem igen, de ezt csak akkor tudom meg, ha kiderítem. Több, mint valószínű, hogy valahogy a nagyterem fele lesz a konyha, így arra indulok meg. Minden bizonnyal a terem "alatt" lesz, így aztán lefele veszem az irányt. Keresgéltem még egy darabig, mire sikerült megtalálnom a helyet. Belépve azonnal megcsapott az ételek illata, de igazából nem ezért jöttem ide. Titokban reménykedek, hogy lesz itt egy olyan manó, akit meg lehet fűzni, hogy adjon nekem vajsört. A Roxfortban sikerül, remélem itt is. Azonban erről az álmomról hamar le kellett tennem, ugyanis az egyik ülőalkalmatosságon egy tanár ücsörög. Így látásból nem igazán ugrik be, hogy ki is lehetne, vagy mit is tanít, de ameddig nem akar büntetést varrni a nyakamba, addig tökéletesen mindegy a számomra. Inkább kérek valami sütit a manóktól, majd a tanár felé veszem az irányt.
– Jó napot Professzor. Leülhetek? –ilyen is ritkán fordult elő velem, hogy pont egy tanárral beszélgetek, illetve sütizek. Általában kerülöm a tanerőket, és csak akkor állok velük szóba, ha nagyon muszáj: vagyis az órákon. Itt most kényszerhelyzet van, mert ameddig itt ücsörög, addig biztosan nem jutok vajsörhöz a suliban. Mondjuk nem értem magamat sem, a csárdában gond nélkül kérhetnék egyet, de mire hazamegyek, az még sok idő. Addig meg nem bírom ki. Közben megkapom a süteményeket is, de ameddig a tanerő nem engedi, addig nem ülök le. Mégis csak illetlenség lenne engedély nélkül leülni, és annyi tisztelet még szorult belém, hogy megvárom a választ.
– Hogy van? –közben újabb kérdést teszek fel, hogy azért életben tartsam a beszélgetést.

Zora

Kezd eluralkodni rajtam a fáradság, hiszen lassan fél 12! Elnyomok egy ásítást. Amióta idejöttem, legalább fél tizenegyig fent maradok, egyszerűen nem tudok aludni, aztán meg olyan gyorsan jön rám az álmosság, hogy alig van erőm fel vánszorogni a hálóterembe. Otthon legutóbb akkor volt ilyen, amikor megszületett  a testvérem.
 Még egy ideig álmodozom félálomban, amikor a lány felajánlja, hogy visszavisz a klubhelyiségbe. Kizökkenek a merengésből, és bólintok egyet. Feláll, és én is felállok, és kinyitom az ajtót.

Ellll

Nem kellett sokáig várni... Kívánságom valaki számára parancs. Alig, hogy megettem egy pogácsát máris betoppant egy kölyök. Ahogy látom kb. harmadikos lehet, kicsit elveszett, legalábbis szerintem. Ide csak az jön egyedül, aki valami illegális murit akar, esetleg elege van mindenkiből vagy nincs is kivel jöjjön. Nagyon remélem hogy ez az igazság, mert ha ő is szorgalmit hozott nem akarja látni a reakciómat. Nem leszek vidám és örömteli meg főleg...
- Szia! Persze! Foglalj csak helyet, van itt elég. - Nézek körbe a teremben, végül is csak én vagyok itt egyedül, felőlem bárhova ülhet, engem különösebben nem zavar. Fogadjunk most az a rész jön amikor a diák megilletődik, jön valami hivatalos duma, aztán alig várja hogy elhúzzak a fenébe. Tudom... én is voltam diák, mellesleg ez az ötödik tanévem itt, rájöttem már pár dologra.
- Jól, köszönöm. Gondolom te is. Ki nem érezné jól magát Sütiországban... - Sütiország, háh, mint valami kisiskolásoknak szóló rajzfilmben. Gyer velünk Sütiországba, a barátság lágy ölén... Oké, normális vagyok még, csak egy kicsit elkalandoztam.
- Szerintem nem csak a süti miatt jöttél... remélem nem szorgalmit hoztál. - Tudom, hogy nem, annyira azért nem vagyok hülye, de azért kíváncsi vagyok mit válaszol. Én végeztem, felállok, körülnézek, megakad a szemem a finomabbnál finomabb italok arzenálján. Töltök is magamnak egy pohárral, méghozzá a vajsörből. Visszaülök, hogy tovább hallgathassam a lurkót, mintha csak egy vallatás lenne.

~ András bácsi ^^ ~

Bólintottam egyet köszönet képen, és leültem a tanerővel szemben. Beleharaptam az egyik sütibe, közben elmosolyodtam a szavain.
– Én is jól vagyok. Sütiország? Maga nevezni el így helyet? –érdeklődtem a falat lenyelése után. Azért itt nem csak sütemények vannak, mert végül is konyha, nem cukrászda. A faluban úgy is van egy, a suliban elég furán mutatna. Közben olyan érzésem támadt, mintha átlátna rajtam, és ezt közli is velem. Ennyire látszik rajtam, hogy a vajsörért jöttem, nem pedig sütiért? Pedig nem is vagyok függő... annyira. De kiderült, hogy talán mégsem vagyok annyira átlátszó.
– Nem, nem hozni szorgalmit. Restellem, de nem jut eszembe, hogy maga milyen tárgyat is tanít. –elnézést kérően húztam el a számat. Aztán érdeklődve néztem, ahogyan felkel, és titokban reménykedtem, hogy már el is megy, de mégsem. Inkább az italokhoz megy, tölt magának valamit, majd visszaül. Az orromat azonnal megcsapja a vajsör illata, ráadásul még jobban szomjazom rá. Az viszont furcsa, hogy egy tanár iszik ilyesmit a suliban. Itt talán másabbak a szabályok, vagy inkább csak a diákoknak van megtiltva? Na, majd mindjárt kiderül.
– Úgy tudni nem lehet alkoholt inni az iskolában. Vagy csak diákoknak tilos? –közben megeszem a megkezdett süteményemet, és érdeklődve várom a választ. A végén még kiderül, hogy jó fej a tanár, és még lehet vele iszogatni is. Mondjuk az érdekesen jönne ki, ha valaki bejönne még ide, és rajta kapna, hogy egy tanárral iszogatok. Nem csak én szívnám meg, hanem még ő is.
– Mellesleg Elliot vagyok. Maga? –talán a neve alapján be tudom azonosítani, hogy milyen tárgyat is tanít. Viszont ismerős az arca, tuti hogy tanulom a tantárgyát, a kérdés csak az, hogy mit is tanít. Sok tantárgyam nincsen, szóval 3 közül lehet válogatni, mivel az MM-et Kahlil tanítja, az önismeretet meg egy nő. Az meg kizárt dolog, hogy a velem szemben ülő férfi nő legyen, hacsak nem ivott százfűléfűzetet.

Sharlotte