Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Vigyorog a srác, mint a vadalma, én meg alig várom, hogy gátlástalanul szívhassam a vérét, amint lehetőségem van rá, hogy az unalom hatására ne fejeljem meg a legközelebbi falat. Egyetlen előnye van ennek a járőrözésnek most: nem gondolkodom feleslegesen, mert Reiner leköti azokat. Bár felfoghatatlan miért mesél nekem valami évekkel ezelőtti kirándulásról, aminek részletei a sztorizgatás közben ugranak be neki, de ahogy nagyon sok mindennel, úgy ezt is igyekszem a legjobban felfogni - amíg ő teszi, nekem nem kell. Fejemet a plafon felé fordítva sétálok tovább, ahogy elhangzik a kérdés.
- Aham. Most a lelkiismeretem sétál melletted - vonom meg vállaimat, miközben pár pillanat erejéig hunyom le szemeimet, hogy utána félárbocra eresztett szemhéjaim mögül fürkésszem a másikat oldalvást sandítva rá, kissé elnyílt ajkakkal, mert a vigyorom csak szélesedik, ahogy haladunk előre. Fejemet csóválva biccentem előre fejemet végül. - Ismét igazad van, pontosítanék. Éltem. Ott éltem - az a különös, hogy nem kérdezett még rá a nevemre, ami egyáltalán nem finn hangzású. Ügyes fiú. - Egyébként meg leállhatnál, ritkán van olyan, hogy ne legyen igazam kétszer ilyen rövid időn belül. Ritkán van olyan, hogy ne legyen egyáltalán igazam - a fáradtság éles karmai most vájnak mélyebben belém? Lehetséges. Érthető lenne - és egyáltalán nem meglepő -, hogy ennyire nem tudok koncentrálni semmire, így félrebeszélek. Jobb kezemmel dörzsölöm meg óvatosan arcomat, ahogy megérzem a fekete cucc ízét a számban, majd hangosan nevetek fel Kende próbálkozásán a vezetéknevemmel. Szarkasztikusan tapsolok pár lassabbat, ahogy sikerül kimondania, kezeimet vágom utána vissza zsebeimbe rögtön, hogy szemtelen vigyorral ajkaimon nézzem végig Mr. Fű alatt produkcióját. - Hoztam, és felőlem viheted is - vonom meg vállaimat előre pillantva.
Izgalmas? Izgalmas. Nos, kinek mi, de ne én legyek az, aki elmondja neki, hogy sokkalta izgalmasabbakat is lenne ötletem csinálni, mint kitalálni, hogy mit sportol. Annyi előnye van ennek, hogy legalább anélkül mérhetem végig kétszer, tetőtől talpig, hogy az kellemetlen legyen, mert ajkain pihenő mosolya éppen az ellentétéről árulkodik. Summázom a látottakat, majd elfordítom fejemet és tovább indulok. - Nem akarok újat mondani és nem is hiszem, hogy tudnék - mosolyodom el féloldalasan, ahogy rásandítok. - Úszol - közlöm az információt, mintha olyan természetes lenne, hogy tudom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Nem tölt elég időt a rellonosokkal, mert ha így lenne a megjegyzésre csak simán rávágná, hogy: “Az menő lenne!” De Kende csak halkan vihog rajta egy kört és a gondolatot megtartja magának. Oldalasan pillant hátra válla felett, nem e oson valaki, de mivel sehol senki, így lazán fordul előre, ami közben kicsit megakad, hiszen érkezik a válasz. - Aha, vágom - biccent, mielőtt újra maga elé fordul, gödröcskéje pedig lassan süpped arcába Mihail minden egyes szavával. - Sose állok le. - mondjuk ezt nem arra érti, hogy sűrűn blokkol az agya, vagy kidől, mint a nád (lásd: sárkány- és/vagy rúnatanon), de erről a másiknak amúgy sem lehet sok fogalma.
A nevekkel sűrűn van bajban, és ha ilyen megtekert a dolog, akkor meg főleg. Jár is a taps, mint a barackos keksz, amiért ilyen szépen megjegyezte. Kende bal karját háta mögé téve meghajol, közben jár a szája a bizniszről, amit nyélbe kell ütni, mert tuti, hogy Móric haverjával két perc alatt eltüntetik még a csomagolást is. Végül csak meglepetten pislákol fel a másikra oldalasan. - Deal. Kösz - vita nélkül. Kimondta. Az övé. - Mekkora cukros bácsi vagy! - nevet fel. Nem bírta ki, muszáj volt és kibaszott jól szórakozik.
A bor szaga kapja el orrát. A festmények most nincsenek nagy parti hangulatban, de az alkohol illata ellepi a folyosót. Jó iskola, tudta ő, hogy ide akar járni! Ettől már majdnem olyan, mintha az anyja olvasó szobája mellett sétálna el, ahol ebből kitalálhattad, hogy Brigitta nem a betűket nyeli és nem a szemével. A honvágy helye lenne, de Kendét éppen nagyon leköti, az egy helyben ácsorgás, amíg Mihail megnézi magának csak, hogy aztán tényleg semmi újat ne dobjon be a szőkének. Kiábrándító. Előre tudta micsoda izgalmak közé csapnak majd, de azért ez már túlzás. - Már kétszer nem volt igazad. Ez az utolsó szavad, az úszás, Sztravinszkij? - nyomja meg direkt a nevét. Megjegyezte.
A folyosó végéhez érve, ahol a portrék már alig díszítik a falat, Kende megáll. Lazán veti hátát az üres felületnek, majd szürkéskék pillantása ráérősen botorkál végig a másikon. - Én jövök. - közli, amint elkapja a kékeket, ha Mihail se tesz másképp, és megáll.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Majdnem annyira érthetetlen az, hogy Reiner sztorizik, mint az, hogy én pedig mosolyogva hallgatom. Lehet teljesen eltörtem az elmúlt napok súlya alatt és ez a végeredménye? Türelemmel és figyelemmel hallgatom valami srác történeteit, mintha csak muszáj lenne, bár… lássuk be. Most valóban nemigen lenne más választásom, ha már remek ötletnek tartották, hogy mellém osszák be. Értem a célzást, Volkov, komolyan, mindössze annyi a baj, hogy visszafelé sült el a dolog. Megmerjem kockáztatni, hogy élvezem? Oldalvást pillantok a srácra, aki továbbra is mosolyog, végül beközli, hogy sose áll le, ami akaratlan vált ki belőlem halk nevetést. Megkockáztatom.
Aprót bólintok, hiszen micsoda bizniszeket ütünk nyélbe járőrözés közben, az ember nem hiszi el, de tényleg. Fejemet ingatom kicsit a gondolatra, nem is lenne rossz ötlet árulni. Megszeppenve kapom fejemet Kende irányába, őszintén nevetve túrok fehér tincseimbe, mert akkor a még nem is létező üzletem is befuccsolt. - Baszdmeg - a nevetés közepette tudok ennyit kicsikarni magamból. Megérné a börtön, hogy fekete cuccot adjak kölyköknek, akik ennyire örülnek neki? Hamarosan elgondolkodom rajta, amint több időm lesz rá.
Nevetésem csillapodik, féloldalas mosolyom mégis ajkaimon marad, ahogy a kérdés elér hozzám. Nevemnek csengése szájából, mintha valakinek éppen bókolna, valószínűleg ezért ékesíti arcomat még mindig a féloldalas mosoly, amit olyan ritkán villantok meg. Most mégis itt van. Hümmögök párat, lehunyom szemeim, miközben a lehetőségeimet latolgatom. - Ja, sőt még bedobom, hogy ráadásul gyorsban teszed - vigyorodom el szélesen. Pár apróbb lépés után állok meg, miközben Reiner támasztja hátát a falnak. Kékjeim azonnal az ablakon túl meghúzódó sötétségre vándorolnak, így éppen lemaradok arról, hogy a másik végig mér. Szavaira pillantok rá, ajkaim nyílnak el egymástól, hogy szélesebben mosolyodjak el. Hagyom elveszni a szürkéskék tekintetet kékjeimben, miközben lassan fordulok a másik felé. - Hallgatlak, de… - emelem fel mutatóujjamat. - Ha nem találod ki, válaszolsz egy kérdésemre. Őszintén.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Egyre gyakoribbak az érdekességek Kende első találkozásai során, mióta a Bagolykőbe jár. Összefirkálták, festményeket szívatott, smárolt, most meg cukros bácsinak nevezi az egyik prefi társát. Komolyan, egyedül a kis unikornissal - másoknak May - volt képes épelméjűként eldumálgatni. Bár, ez inkább a csajnak köszönhető.
 Ahogy kimondja, és felnevet, Mihail reakciójától épp elhalkuló hangja kap újra erőre, olyannyira, hogy nevetésüket visszhangként dobják vissza a falak és csittegnek rájuk a portrékról. Kende kis grimasszal emeli meg elnézést kérve kezét, és elhalkulva, arcvonásait rendezve halad tovább.
 A kérdését követően fordul kicsit Mihail felé, hogy arcát fürkészhesse. Kende tudja, hogy úszik, teljesen természetes számára, így nem lepődik meg rajta, hogy a másik éppen az ő sportágát dobja be. Arca is teljesen közömbös vonásokat vesz fel, ahogy vár a másikra, míg az hümmög. A vigyorától és szavaitól vigyorodik el ismét. - Is. - bólint. - De igazad van, az a fő számom - mellette a kétszáz pillével, és alkalmanként váltóra is benevez, de Kende nem feszegeti tovább, a lényeg, hogy a srác beletrafált. - Jó szemek. Vagy inkább nekem van olyan bajnok testem, hogy hoodien keresztül is látszik - vigyora más ívet vesz fel, ahogy könnyedén felnevet és már nyúl is a zsebébe újra rezzenő telefonjáért. Ezúttal nem veszi ki, mindössze benyomja a gombot, hogy ne világítson át az anyagon a hasánál, mint a húga játék plüssének.
Van az úgy, hogy az ember zavarba jön, ha méregetik, de Kende most még örül is, hogy a másik tekintete más fele jár és lemarad pofátlan pásztázásáról, főleg azért, mert sosem nézett még így meg srácot. Ennek okán inkább ő jött már már zavarba, de mire Mihail kékjei rátévednek annak az érzelemnek már hűlt helye. Sokkal inkább kezdi el kirakni vajon mit sportol a másik. Ebben jó. A sportokban. Sokat kipróbált már, és elég szép számban aktívak az ismerősei is. Magabiztos pillantása szakad el Mihail tekintetéről annak ujjára. - Nem probléma. Simán - akkor is őszinte, ha nem kérik, tehát ez nem akadály, innen pedig amúgy sem hátrálna. Mégis minek tenné? - Most ki a kíváncsi? - emeli meg kissé állát, aztán szeme újra végig fut a másik alakján, gyorsabban és kevésbé tüzetesen. Pár percet vár, aztán megunja. - Tuti nem mágus sportot űzöl, és nem játszol csapatban. Nem birkózol, ahhoz magas vagy, a box látszana - emeli meg öklét végig simítva mutatóujjával a sérüléseken, amiket még a bandázs súrlódás okozott, ahogy a zsáknak csapódott. Kicsit meg is szorítja ahogy eszébe jut a kézfogásnál szúrt fájdalom. - A teniszt mondanám, vagy a karatét - úgy közli, hogy abból kihallatszik nem fog benne tönkremenni, ha nem találta el.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Olyan könnyedén hagyom figyelmen kívül a minket csitítgató festményeket, amikor végre képes vagyok meghallani egyáltalán, hogy morognak is mellé az orruk alatt, hogy öröm nézni. Nevetésen utóhatásai töltik meg a folyosót, lassan akar csillapodni a vágy, hogy újra és újra feltörjön belőlem, mégis moderálom magam. Laza ökölbe szorított kezemet emelem ajkaim elé, vigyorogva köhintek párat, de sokkal nehezebb összeszednem magam, mint az először gondoltam volna. Hogy ennek az oka mindössze valóban maga a felismerés, hogy cukros bácsi lennék, vagy más, soha nem tudom meg, mert nincs időm gondolkodni. Ahogy mi előre, úgy a beszélgetés is halad, és minden tudásomat összeszedve dobom be Kendének az első sportot, ami eszembe jut. Amint elismeri, hogy eltaláltam, nyelvemmel csettintek egyet, magabiztos mosolyom csak még magabiztosabbá válik. Nem volt nehéz kitalálni, a poént sem akarnám lelőni még, de folytatja, így értelmét veszti az, hogy én is mit akarok.
- A bajnok testeden kívül tudod mid van még hoodie boy? - arcom vált komollyá, tekintetemet fúrom a másik pillantásába, hogy mély baritonom lágyan lenghessen minket körbe, ahogy a kérdés elhangzik. - Egy rellonos haverod, aki a versenyeredményeiddel vagánykodik fennhangon a klubhelyiségben - vigyorodom el szemtelenül, miközben előrébb is hajolok. Hölgyeim és uraim! A turpisság kiderült! Esélyem sem lett volna kitalálni, hogy mégis mit sportol, de a különleges ikrek egyike igencsak megkönnyítette. Eleinte nem tudtam társítani semmit a névhez, de ahogy a srác bemutatkozott, apránként ugyan, minél jobban rágtam magamban a nevet, de minden a helyére került. Mert hallottam már.
Felegyenesedve hagyom meg Kendének, hogy eméssze a hallottakat, míg én az ablak felé fordulok. A kinti sötétség jóleső borzongást vált ki belőlem, tizedmásodpercekre hunyom le szemeimet, talán egy hosszabb pislogásnak hathat külső szemmel. Végül mindennek vége szakad, ahogy visszafordulok felé és a játék folytatódik. Akaratlan ráng meg szám széle a határozott válaszra. Simán. Rendben, legyen így, de a halk kuncogást akkor is visszatartom. Derekamat döntöm az ablakpárkánynak, kezeimet fonom magam előtt keresztbe, a folyosó azon részére pillantok, amelyről jöttünk. - Soha nem mondtam, hogy nem vagyok az - vezetem vissza rá kékjeimet, türelmesen megvárva azt, amíg kifejti, mégis milyen sportot űzhetek a hétköznapjaimban. Fejemet biccentem előre, lehunyom szemeimet, amikor beáll a csend, és várok a csodára, ami meg is érkezik. Fél szememet kinyitva sandítok fel Kendére, határozottan bólogatok párat a tippekre. Hosszú másodpercek múlva szusszanok egyet ismét szemtelen vigyorral ajkaimon. - A karate még oké lenne, de tenisz? Jó, hogy nem a golfot mondtad - nyammogok kicsit a plafon felé pillogva, mielőtt folytatnám. - Nem sportolok - esnek vissza rá kékjeim, magabiztos mosolyom csak szélesedik, ahogy Kendét fürkészem. Nagyon kedvelem ezt az estét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Játék. Ez egy játék, amibe a másik unaloműzésként vág bele. Már itt sántít valami, és bár Kende ennyi ismeretségből se mondaná naivnak a magas, szinte fehér hajú rellonost, de egyértelműen nem ismeri még a homokszőke navinést. Először is, mellette nincsen szükség unaloműzésre, mert az maga a srác, másodszor ennél tuti jobbal rukkolt volna elő, de ha Mihail szeretné, neki oly mindegy.
Mivel tényleg úszik, semmi ravaszságot nem lát abban, hogy a másik elsőként beletrafál. A napi többszörös edzés ha akarja, ha nem, formálja a külsejét, és nagyon más nem utalhat Mihailnak arra, hogy Kende beza, úszó. Nem pörgött az arcán tőle, az biztos, így a kérdésre széles mosolya az első válasz. - Zseniális humorom - a második, amit nem rest közbe is szúrni. Szórakozott tekintete találkozik Mihail kékjeivel, aki aztán még folytatja. Kende nem moccan, ahogy hajol felé, sőt, úgy értelmezi, kiről és miről beszél, bebootol, ajkai nyílnak el, hogy teli mosolyoghasson a másikra. - Olyanom is van - nevet fel, mellé még legyint is. Igazából kettő is van neki, de rögtön tudja ki a bánatról beszél. - Móric, te állat - szól halkabban, ahogy fejét ingatja. Kendének még valahol jól is esik, amit hall, így nem szalad sehova az a mosoly. A saját családja nem dicsekszik soha az eredményeivel, ő maga meg főleg nem, legalább a barátja megteszi. Ettől nem fogja kevésbé bírni. - Supporter a srác. Szerzett is egy újabb rajongót - kézfejével csap rá a másik karjára, ahogy nevetgélve lépdel. El ne felejtse megköszönni a Dudenak a harsona szerepet. - Hatalmas unaloműzés, hogy kitalálod, amit mindketten tudunk - dobja oda értetlen hangon, keze fut hajába. Nem vágja. Most ez az egész totál értelmetlen vagy ő a hülye...
 Ha már belekezdtek, ahogy végigtekint Mihailon gondolkodás nélkül szalad ki Kende száján, hogy ő is megpróbálkozik a terepen. Végig is pörgeti a fejében az eshetőségeket, de elég hamar megunja. - A versenytánc, vagy a sakk kreatívabb lett volna, igazad van - grimaszol, hogy aztán fülét morzsolgatva nézzen fel a másikra, amit még akkor is folytat, amikor Mihail már nem a plafont skubizza. Kijelentésére süpped mindkét keze vissza a zsebébe. - Nagy hiba - csak egy megjegyzés, nem több. Oldalasan fordul Mihail irányába, vállára helyezi a súlyt és halkan sóhajt, ahogy felpillant a másikra. - Jöhet a kérdés.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Rosszul kellene magam érezni, ugye? Szívom a fiatalabb vérét, mert nekem úgy jó, olyan játékba rángatom bele, aminek egyértelmű a győztese, miközben agyam megállás nélkül pörög. Minden apró mozdulatát, minden szemrebbenését, amit elcsípek, minden hanglejtést úgy elemzek magamban, mintha rá lennék kényszerítve. Ha ezzel nem ismerheted meg a másikat jól, talán még jobban is, mint azt ő maga hinné vagy tenné, akkor sehogy. Én pedig szeretek visszaélni ezzel, ráadásul… érdekes. Érdekel az, hogy mit tudna nekem nyújtani a srác, aki olyan mértékben cáfolja meg korosztályának viselkedés formáit, öröm nézni. Mert egyértelműen lejön, hogy míg a Mórocz ikrek egyike mindent megtestesít, amit elvárok a kamaszoktól, addig itt van Reiner Kende, aki nem rest széles mosollyal közölni velem, hogy a fergeteges humora is bajnok teste mellé társul. Vigyorogva ingatom fejemet, hogy ez nem talált, mielőtt felfedném lapjaimat. Mosolya ékesíti továbbra is ajkait, ami engem csak még inkább jó kedvre derít, mert a fennmaradó mosoly, mindössze annyit jelent, hogy örül neki. Szám szeglete remeg meg. Arcomra kiül a közömbösség, ahogy vállamra nézek, amit nemrég Kende keze érintett. Miért kell minden kölyöknek hozzám érnie? Ez valami mánia? Muszáj nekik a kontakt vagy mi a fasz? Lehunyom szemeimet pár tizedmásodpercre, hosszabb pislogásnak hathat külső szemmel, mielőtt elkapnám ismét a másik tekintetét.
- Bevállalom a rajongó szerepet, ha ő csendben tud maradni egy teljes napon keresztül. Szerintem egész jó ajánlat - nyammogva gondolkodom el rajta, majd pillantok vissza rá. Szélesen, kissé gonoszkásan vigyorodom el, kékjeimben csillan valami elnézés féle. - Elmondom a titkom, mert látom nem érted - mutatok tincsei közé fúrt ujjaira jelentőségteljesen. - Az unalomra vezettem vissza az egészet, hiszen miért akarnám tudni azt, amit tudok? De így, mivel biztos voltam magamban, tudtam, hogy bele fogsz menni a játékba, mint “unaloműző” - mutatok fél kezemmel macskakörmöt a levegőben is. - Mindössze én még feltételhez is kötöttem, amit elfogadtál, így… - vállat vonok, jobb kezemmel csinálok íves mozdulatot tenyérrel felfelé, hogy övé a pálya mit sportolok, de nem jön be. Fejemet ingatva, óvatosan biccentem csípőmet félre, hogy kényelmesebben helyezkedjek a párkányon.
- Vajon hogy néznék ki cha-cha-cha közben? - kedves mosollyal ajkaimon pillogok Kendére, aki már várja kérdésemet is, mielőtt kitörne belőlem a hangos nevetés, mert a kép úgy ugrik lelki szemeim elé, mintha csak oda lett volna teremtetve. Merlinre, én és a cha-cha-cha! Szemeimet eltakarva nevetgélek immár sokkal halkabban, ujjaim között pillogok Kendére kissé bocsánatkérő tekintettel. - Majd egyszer, Reiner. Még nem tartunk ott.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Mórocz A. Móric és a csend. Kende el nem tudna képzelni lehetetlenebb kombót. Annyit mond a haverjának, hogy: mókus és órákig hallgatja, ha kéri, ha nem. Az alpaka már fél napos program. Na, de az egy dolog, ha ő beszól neki vagy rá, de más ne kötögessen bele a haverjába. Nemlegesen ingatja a fejét. - Nem éri meg. Tartsd meg az édesség biznisznek az ajánlatokat -  hangja élesebben cseng, mígnem Mihailra néz és ugró szemöldökkel fordul újra előre. Ezért is teszi nem sokkal később a frankó ötletre a flegma megjegyzést, ami közben értetlen túr hajába. A másik hiába mutogat a mozdulatra, Kende nem zavartatja magát, ugyanúgy nem érti miről szövegel neki, tehát a kéz marad a tincsek között. Csak bólint rá, hogy miért akarná tudni, amit tud, mert na, ez jó kérdés, ezt nem vágja ő sem. Te meg játszd el, hogy legalább te érted... Mihail dumál és Kendének kell pár pillanat csend, amíg összerakja mi van. - Minden titkodat ennyire túlgondolod? - nevet fel könnyedén, ahogy lassan a karja is teste mellé ereszkedik. - Bele szoktam menni a játékba, ez nem titok - mindenféle trükközés nélkül, akkor is ha nem nyerni jön. Nagy cucc. Visszaélhet vele, a szőke nem ostoba, csak hülye.
Baromira látni szeretné a játék végét, hogy mit dob a másik, akkor is, ha frankón nem unatkozik, amíg a kérdésre vár. Hangos, kirobbanó jókedv kapja el, és annyira nevet, hogy fejét el kell húznia a faltól különben oda-oda kappanna. - Merlinre! Mi van? Erre nem akarhatod a válaszom... - lépdel arrébb, ugyanúgy szembe fordulva Mihailal. Mosolyogva fürkészi a másikat, és annak ujjai közt felbukkanó kékjeit. - Felőlem. Úgyis őszintén válaszolok - von vállat, majd lassan ereszti jobb lábára testsúlyát. - Időnk van. Vár ránk egy emelet. Közben megmutathatod, hogyan néznél ki cha-cha-cha közben - dobja be, még egyszer, visszafogottabban elnevetve magát. - Na, látod, az űzné az unalmat!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Az érintése után maradó különös és bizsergető érzést, amit igencsak nehezen viselek, még vállamon érzem, amikor szóba jön a rellonosok két gyöngye közül az egyik. Mosolyom szélesedik, az érintés érzése úgy szalad tovább, mintha soha nem is létezett volna, mert a hangszín… a hangszíne mindent elárul. Hümmögve emelem kissé feljebb fejemet, mosolyom nem lankad, ajkaim széle mégis meg-megráng, ahogy igyekszem visszatartani, hogy a mosolyból legyen már-már kellemetlen vigyor. Laza ökölbe szorított kezemet emelem szám elé, aprókat köhintek, majd bólintok egyet. - Érzékeny talajra léptem, vettem - kezem alatt villantom meg fogaimat, mert csak nem tudom visszafogni magam, de mire a megjegyzése elhagyja száját, teljes pompámban szentelem neki ismét minden figyelmemet. Az ennyire egyértelmű “nem értem” jeleket, akkor sem tudnám figyelmen kívül hagyni, ha pálcát tartanának a tarkómnak. Jól szórakozom és még egy meg nem értett tini sem veheti ezt el tőlem, főleg, hogy az ő érdeme a jó kedvem maximális működése jelenleg.
- A saját szórakoztatásomra? Azt hittem egyértelmű… - ingatom meg fejemet. Nem tudom meddig vagyok képes elmenni azért, hogy az unalmon valóban felülkerekedjen a szórakozás, eddig senki nem feszegette meg ezt a határt, így homály fedi. Talán most jön el a napja, hogy kiderüljön. Oldalasan fordulok, derekamat döntöm az ablakpárkánynak, kékjeim ismét a sötétséget fürkészik. Nem titok. Apró mosollyal sandítok vissza rá, azonban ennyiben hagyom. Az izgalmak még csak most indulnak, ahogy kitör belőlem a nevetés az elém táruló képtől. Nevetés közben fordulok háttal az ablaknak, így szembe kerülök Kendével megint, aki ugyanolyan vidámságról tesz tanúbizonyságot, akárcsak én. Arcom elé tett kezem ujjai közül sandítok le rá, végül szusszanva eresztem le kezemet és csúsztatom zsebembe.
- Szóval őszintén válaszolsz úgyis - rebben meg szemöldököm. - Hányszor vertek át a palánkon, hogy ennyire őszinte vagy? - széles mosolyra húzódnak ajkaim, miközben ellököm magam a párkánytól rázom meg fejemet, nehogy véletlen azt higgye ez a kérdés. Halk nevetést engedek meg magamnak. - Abban biztos vagyok, hogy az én unalmammal is hasonlót csinálna - fúrom ujjaimat tincseim közé, majd indulok tovább a folyosón. Vállam felett pillantok hátra. - Le ne maradj - vágom kezeimet zsebre, hogy komótos, a jól megszokott elnyújtott lépteimmel haladjak tovább.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Műmosolyok, kimért mosolyok, szarkasztikus grimasznak inkább nevezhető vigyorok, bölcs mégis lenéző mosolyok. Ezeket már olyan jól ismeri, hogy végezhetne belőlük. Aztán most a kastélyban frankón egyre másabb és többféle módját érzékeli az érzelmek, leginkább a jókedv kifejezésének. Már csak a legjobb barátaira és navinés haverjaira is elég ránéznie, a különbözőségük totális. Mindannyian többféleképpen mosolygunk. Érezte, miközben másokkal együtt örült, hogy habár nem a végtelenségig, de szabad. Meg sem próbál nem megakadni Mihailon, akinek a mosolyát vagy annak elfedésére tett kísérletet kapja el Kende. Ügyesen és okosan megvallja: nem vette észre elsőre, csak amikor Mihail már másodjára játsza be. Nem kezd vele semmit, csak észreveszi.
 Másfajta kacaja pattan a falakról. - Őszintét mondtam, nem ostobát - néz fel a rellonos prefektusra, aki ellöki magát a párkánytól. Kende imént jobbjára, most baljára helyezi a testsúlyát, ahogy ráérősen irányba fordul. Prímer problémának nem nevezné, hogy igazából se a másikat, se magát nem tudja elképzelni cha-chac-hazni. Egy pillanatig félmosollyal a semmibe mered, majd szürkéskékje rebben. Mihail töri a csendet. Nem rohan utána, ráérősen lépdel a folyosón távolodva a bor szagától és a hülye pletykás festményektől, amiken bár különbözőek az istenek, valahogy mindig ugyanaz az ördög. Pillantása esik a másik hátára. Sztravinszkij nem csak máshogy tud mosolyogni, de szokatlanul karizmatikus. Ez biztos, mint a kurvaélet. A vibeok követik egymást, mire Kende rááll a hullámra, hogy bebootolja valami nem oké a sráccal. Ez így nem igaz. Oké, csak.. franc se tudja. A pulóver zsebéből farzsebébe csúsztatja a telefont, majd pulóvere nyakrészébe kapaszkodva bújik ki belőle. Egyik kezével haját dörzsöli, másikkal a pulóvert hajítja a vállára, amíg a pólót egy rántással teszi magán helyre. Félre biccenti a fejét, megvonja a vállát és megszaporázzá lépteit, majd oldalasan csúszik el a másik mellett a folyosón, amíg lábát be nem feszítve cipője meg nem toppan. Pontosan szembe kerül az elemi teraszra vezető lépcsővel, amit ki nem fog hagyni, ha erre jár. Kérdés nélkül indul meg arra, közben pillant oldalasan hátra Mihailra. Ha lemarad is mindig behozza azt. - Fent van hely előrukkolnod a tánctudásoddal. Mondanám, hogy én is megteszem, de pogózni nehéz tömeg nélkül- hangja szórakozottan cseng, ahogy könnyedén lépdel a jól ismert lépcsőfokokon. Mihail vagy követi, vagy nem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

- Most miért bántsz? - Egészen olyan arcot vágott, mint egy óvodás akinek elvették a játékát, de hát ez alapvetően hozzátartozott a Sára-léthez. Ahogy az is, hogy a következő percben persze már nevetett, mert egy percig sem sértődött meg azon, hogy szembesítették azzal, amit eddig is tudott. Mindenki úgy járt a legjobban ha Sári nem kísérletezett átváltoztató bűbájokkal. Már előre rettegett a vizsgáktól, de bízott Tánya jó indulatában, hogy a gyenge próbálkozásáért és a két szép szeméért cserébe majd átrugdossa. Meg hát egy bukás nem bukás, tehát az sem érintette volna kifejezetten mélyen, ha elbukott volna a vizsgán.
- Na hát akkor elő vele. - Tisztára izgalomba jött, elvégre minden nagy hírért egészen oda meg vissza volt. Közben már-már automatikus mozdulatokkal tornázta fel magát ő is az ablakba, hogy aztán hátát a fiú mellkasának döntse. Fejét Zsombor bal vállának támasztotta, míg lábait a mellkasához húzta. Számtalanszor ücsörögtek már így kettesben egy-egy elhagyatottabb folyosószakasz ablakában, mikor az időjárás nem engedte meg, hogy mondjuk az udvaron találkozzanak, vagy a faluban sétálgassanak.
- Ez csodálatos! Nagyon büszke vagyok rád - nyomott csillogó szemekkel puszit a göndör állára. Mindig csodálattal figyelte azokat, akiknek van elég kihívása ahhoz, hogy egy-egy ilyen bonyolult képességet elsajátítsanak. Neki ott volt az elemi mágia, de nyilván azt nem ő akarta, nem ő választotta. - Hát persze. Hiszen engem is szeretsz - vigyorodott el. Sára jól tudta magáról, hogy vele az élet nem kifejezetten egyszerű, sőt mondhatnánk, hogy kifejezetten kihívásokkal teli volt.
- Na de ha már híreknél tartunk: beszéltem anyával, azt mondta hogy semmi akadálya, hogy vendégül lássunk a szünetben, sőt apa kifejezetten szeretne megismerni, mert anya már annyi jót mesélt rólad otthon - újságolta vidám mosollyal, hogy mire jutottak ebben a kérdésben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Elnevette magát a lány reakcióján, majd közelebb húzta magához. Fél kézzel átölelte, és egy puszit nyomott a fejére. Szerette ezt a játékot kettejük között. Hogy veszik komolyan a szavakat, az életet. Mert sokszor többet ártott már nekik az élet annál, hogy elfecséreljék a közösen töltött perceket szomorkodással.
Amikor Rarával volt, mindig valami belső békét érzett a göndör. Mintha a rengeteg hang amelyek éjszaka nem hagyják aludni, s melyek nappal kísértik, hirtelen mind eltűnnének. Egy világba csöppen, melyről csak álmodozni mert életében, s melynek reményeit elfújta a könnyed szél mely az ELME udvarán csapott át.
- Te vagy a kedvenc kihívásom - simította meg a lány orcáját Zsombor, szemében olyan szeretet csillogott, amely garantálta, hogy a legrosszabb helyzetekben is kitart. Megtörhetetlen. Aztán lejjebb hajtotta fejét, és apró, lány csókot adott Rarának.
A váltás zavarba hozta. Akkor is ez történt, amikor Sára először hozta fel A dolgot. Bármennyire is szerette volna, hogy megtörténjen, nem akarta a másikat siettetni. És különben is, neki az is elég volt, amijük most volt.
- Persze, el tudom képzelni mi lehet az a sok minden. "Van az a Zsombor gyerek, aki még németül se tud. És képes volt farmerben mutatkozni a felvételin." - nevetett a göndör. Talán ilyesmit tudott csak elképzelni. Valahogy az egész család olyan ellenszenvesen viselkedett vele, kezdve a lány nővérével. Mondjuk annak örült, hogy nem kellett a levitással naponta találkoznia. Elég kellemetlen lett volna, ebben biztos volt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Nem volt jó passzban. De ez Lillának már a megszokott állapot volt, ezt már nem rosszként fogta fel, mert tudta, hogy lehet borzalmasabb, és fel akart rá lélekben készülni azáltal, hogy kissé elbagatelizálja a pocsék napját. Nem olyan rossz ez - mondta rá, és rántott egyet vállán, lecsukta a wc ülőkét, és miután arcot és fogat mosott, gyorsan ki is slisszolt a mellékhelyiségből.
Nem volt jó ötlet lemenni reggelizni, erre újfent rájött, és nem csak azért, mert valaki meg is jegyezte, hogy mennyi mindent a tányérjára halmozott, hanem azért is, mert újabb tinidrámát volt kénytelen végighallgatni arról, hogy az egyik hogy csalta meg a másikat, ráadásul még a véla-kártyát is bedobták. Ezzel volt a legegyszerűbb kimagyarázni, ha valaki félrelép, hiszen nem tehet róla, nem igaz? Hát egy fenét nem! De kibírta, hogy ne szóljon bele, csak gyorsan menekülőre kellett fogja, és az utolsó falatokat már szó szerint tömte magába.
Miután felsietett a toronyba, azon belül is gyors látogatást tett a csempézett helyiségbe, úgy döntött, megpróbálkozik a könyvtárral, hátha ezen a szép napon mindenki inkább kint van a szabadban, esetleg magasról tesz a tanulásra. Felkapta hát pálcáját, táskáját, és nyurga léptekkel elindult kifelé, ki a portrélyukon a folyosóra. Egyébként nem volt rá jellemző, hogy nézelődjön, az embereket is úgy kerülgette, mint akadályokat, rájuk se nézve, de most valamiért tekintete elsodródott a fal menti ablakok mentén, mintha csak a kinti időt akarná megszemlélni, és pillantása akárha kalapáccsal verték volna bele, megakadt az ablakban ülő pároson.
Azonnal felismerte a navinést. Zsombor. Teljes valójában, bongyor hajával és meghasadt személyiségével együtt. És a szőkével, akivel már többször is látta együtt, mikor madáralakban járt-kelt (illetve repkedett).
Úgy torpant meg, mintha egy láthatatlan falba ütközött volna, és érezte, hogy vér tódul a fejébe, szemgolyóiban is érezte a lüktetést, ahogy a düh valósággal kitörni készült belőle, mint valami fékezhetetlen vulkán.
És az elmúlt hetek, hónapok eseményei, feszültségei, és frusztrációi most már elég hatalmat szereztek józan esze felett, és mielőtt még jobban megnézte volna a lányt, és rájött volna, hogy az nem Zsombor háztársa, akivel épp megcsalja Sárát, hanem éppen húga, pálcája már lendült is, hogy éket verve a páros közé szétrepítse őket.
És egyúttal hangja is kitört, valósággal beleremegett a folyosó, még a szfinx is összerezzent, és szomszédai jóformán kiugrottak kereteikből.
- HOGY MERÉSZELED TE NYOMORULT!? - tajtékzott az idősebbik Vizsnyicky, és pálcát tartó kezét ismét a magasba lendítette, felkészülve egy újabb átokra.
Eddig tűrt. Eddig bírta tétlenül nézni, hogy egyetlen húga, akit a világ minden könyvénél jobban szeretett, egy veszélyes, kiszámíthatatlan alakkal lóg. Attól félt, hogy bántani fogja őt, fizikálisan, de most úgy tűnik inkább a lelkébe akar tiporni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

- Mertél volna mást mondani - szólt kuncogva, mielőtt újabb csókot nyomott volna Zsombor arcára. Az a szeretet és összhang ami megvolt köztük tankönyvbe illő lett volna, ha valaki szerette volna prezentálni, hogy milyen egy ideális párkapcsolat. Egyszerűen csak tökéletesek voltak együtt.
Ő is hasonlóképp zavarban volt a témától, de tudta, hogyha ő nem beszél róla akkor elkallódik és sosem lépnek egyről a kettőre. El sem tudta képzelni egyelőre, hogy hogy fog mindez megvalósulni, hogy hol alszik Zsombor, vagy hogy mi fog történni, de azt tudta, hogy mindennél jobban szeretné ha együtt tölthetné a szünetet a fiúval és ez tűnt a legjobb megoldásnak. Rosszalló fejcsóválással böködte meg Zsombor oldalát, mint ahogy tette mindig, mikor valami nem tetszett neki. - Ugyan már! Igenis nagyon szimpatikusnak talált, hidd csak el. - Sára komolyan hitt abban, hogy édesanyja nem csak az ő megnyugtatása végett mond ilyeneket. Naivitás, végtelen naivitás volt részéről, de igazából az sem érdekelte volna, hogyha elhordja minden szemétnek, csak engedje meg, hogy kedvese meglátogathassa a szünet alatt. Ennyi számított és nem több.
A nyugalmat a gyomrába költöző idegesség törte meg. Mielőtt megtörtént volna a baj már érezte, hogy valami nincs rendben. A benne szunnyadó vadmágia, amely mindig igyekezett megóvni őt, figyelmeztette hogy készüljön fel. Aztán egyik pillanatról a másikra eltávolodott a göndörtől, hogy önnyű kis teste egyenesen az ablakot határoló vastag falszakasznak egy csodálatosan hangos csattanás és fájdalmas nyögés kíséretében. Karjai felhevültek, ahogy az eleme a védelmére kívánt kelni, ő azonban erőszakkal fojtotta vissza a tüzet. Kellet legalább egy perc, míg képes volt annyira összeszedni magát, hogy felnézzen. Szőke haját kisöpörte szeme elől és egyenesen Lilla arcába bámult.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

A lány könnyed nevetését követte a göndör is, teljes összhangban. A lelke is pontosan ugyanazt a nyugalmat érezte, amelyből évek óta kevés jutott neki. Még a lehetséges vészkijáratokat se fürkészte szemével, ahogy mindig. Az idő se jutott át ezen a relaxált állapoton. Aztán valami megváltozott. Érezte, ahogy Sári megfeszült az ölelésében, de mielőtt bármit is tudott volna szólni, a lány már ott sem volt karjai között. A falhoz szegeződött egyszeriben, de egy másodperc múlva már talpra is szökkent. Azonnal Rara elé ugrott, és előhúzta pálcáját, keresve a veszélyforrást. Ez a fajta védekező ösztön eddig talán még nem is találta meg a fiút, de most olyan zsigerien bújt elő belőle, mintha évek óta mást se gyakorolna.
- Lilla? - nézett az ismerős vonásokra. Elég mély benyomást tett rá a szőke a könyvtárban, Rara meséiről nem is beszélve. Azzal is tisztában volt, hogy a nővér nem támogatja éppen a kettősüket, de eddig nem volt még rá példa, hogy rájuk támadt volna. A saját húgára. Zsombor kérdőn nézett hátra szerelmére, egyrészt megbizonyosodni róla, hogy nem esett semmi baja, másrészt hogy valami értelmet nyerjen a pillanat.
- Kérlek nyugodj meg, és mond el a problémát - fordult vissza a göndör, és lejjebb eresztette pálcáját. - Nem akarok bajt - erősítette meg szavakkal is tettét, habár továbbra sem volt benne biztos, hogy Lilla nem gondol egyet és átkozza meg őket hirtelen. Zsombor minden porcikáját nézte a lánynak, hogy a lehető leggyorsabban tudjon reagálni. Tekintetével és testtartásával mégis azt üzente, hogy nem fog ártani a másiknak.
- Mondjuk kezdhetnéd a békülést azzal, ha elteszed a pálcád - kezdte lassan, nyugtatóan. Talán túl sokszor is látta már hogy csinálják ezt a profik. Ugyanazt a hangnemet használta, amellyel dührohamai alkalmával próbálták kezelni. Álszent lenne ezért?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Tudta jól, hogy ez Csonka gyerek bajt jelent. Érezte, már azelőtt, hogy utánanézett volna a dolgainak, mielőtt még látta volna őt Margarétával. De még akkor is úgy volt vele, hogy talán csak önbizalomhiányos, kell neki némi figyelem mástól is, de nem nem tenne semmi olyat, amivel kockáztatná a kapcsolatát Sárival. Mert akármennyire is ellene volt az egésznek Lilla, kénytelen volt beismerni, hogy húga boldognak tűnik mellette. És azt is tudta, hogy ha ezt megpróbálná elvenni tőle, végképp meggyűlölné őt. Szóval minden ellenérzését magába fojtotta, összeszorította fogait, és nem szólt közbe. Csak figyelt. De most, most minden megváltozott, és az, hogy eleve nem volt jó hangulatban, csak olaj volt a tűzre.
Varázslata szétreppentette a párost, és csak illékony lélekjelenléte gátolta meg abban, hogy ne átkozza azonnal tovább őket. Józan ítélőképességének maradékával képes volt felfogni, hogy amit csinál, az mégiscsak két diák nyílt megtámadása. Így inkább fenyegetőleg emelte újra fel a varázsvesszőt, de nem akarta újból használni, hacsak nem feltétlenül szükséges.
Dühödt tekintét Zsomboron tartotta, mert Margaréta nem érdekelte, legalábbis egyelőre, de aztán realizálta, hogy csúnyán a falnak lökte, ezért lassan felé is elfordította tekintét, de mielőtt a meglepett szempárba pillanthatott volna, közéjük ugrott a navinés srác. Mintha csak védeni akarná őt. Ez is tovább fokozta természetesen a Lillában tomboló haragot.
És a füleinek is alig akart hinni. Zsombor komolyan az ártatlant teszi, mikor nyilvánvalóan hűtlenségen kapta?
- NYUGODJAK MEG? - kérdezett vissza, és szavai még mindig jóval a megszokott hangerő felett zúgtak. - Ne merészelj nyugtatgatni, Csonka! Minden okom megvan rá, hogy kirepítselek azon az ablakon, és még csak meg se bánnám!
Ez persze nem volt igaz, de az indulatai túlzásokat mondattak vele. Ostoba emberi vonás, nem tehetett ellenre. Ahogy Zsombor se, hogy nem realizálta, hogy zavarbaejtően nyugtatgató szavaival csak még jobban felpaprikázza a lányt. Azzal, hogy a pálcája eltételére kérte, ismét csak nem szerzett jó pontot. Igaz, amennyire mínuszban volt, nem sokat számított már.
- Talán inkább kezdd te a magyarázattal! Magyarázd el, hogy nem lehet elég neked a húgom! Magyarázd meg, hogy teheted ezt vele, hogy veszed a bátorságot, hogy megcsald, miközben nyilvánvalóan szerelmes beléd! Mit tud ez a Havas-Mezős lány, amiért megéri tönkretenni mindent! Ezeket magyarázd meg, és akkor talán, ismétlem talán elteszem a pálcám!
Csak lehet a végbeledbe - de ez már csak magában mondta. És még mindig túlzottan lekötötte, hogy a lehető legnagyobb megvetéssel bámuljon bele Zsombor arcába, és továbbra sem vette észre, hogy a srác az egyetlen navinés a helyszínen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Fogalma sem volt, hogy akkor most mi van. Ült ott, kissé kótyagos fejjel és hallgatta a vitatkozókat, de minek… a szavak értelmetlenek voltak számára. Hallotta, hogy Zsombor higgadtan és nyugodtan próbálja kezelni a helyzetet, míg nővére üvölt, agresszív és durva. Hallotta, hogy valami Havas-Mezős lányról beszél, biztos arról, akiről Zsombor mesélte, hogy tanítja gitározni, meg hallotta, hogy Zsombornak nem elég ő. Hallott mindent, de az agyába a túl sok információ egyszerre jutott el. Valami elpattant benne, modnhatnánk hogy robbant és olyan dühös lett, amilyen talán még életében sem volt.
- FEJEZZÉTEK MÁR BE – szakadt ki belőle a kétségbeeséssel vegyített harag. A mágiája nem bírta tovább, ostorszerű nyalábként vágódott ki Sára ujjai közül, szerencsére csak a padlón és nem kedvesén csattanva. Sosem tudta volna megbocsájtani magának, ha azért ártott volna a göndörnek, mert nem volt képes fékeznie az indulatait. Durva mozdulattal lökte félre Zsombort, előfordulhatott hogy tenyerével így is megégette azon a ponton, ahogy hozzáért. Lábai közel olyan hangosan csattantak a padlón, mint az azt megelőző nyaláb, haját idegesen kisöpörte arcából és egyenesen nővére elé masírozott. – Hogy veszed a bátorságot, hogy beleszólj az életembe? Mégis mit gondolsz, hogy óvni való gyerek vagyok még? Vedd észre, hogy felnőttem! Nem tudom mi ütött beléd, de fogd vissza magad és foglalkozz a saját dolgoddal végre – vágta a fejéhez indulatosan. Kezeivel hadonászott, de egy ujjal sem ért Lillához. Nem ütötte vagy lökte meg, nem tett semmit csak állt és mondta. Aztán egyetlen mozdulattal tüntetőleg hátat fordított és visszalépdelt a navinéshez, hogy megnézze hogy van. Eddig eszébe sem jutott, hogy esetleg valóban valami baja történhetett, most azonban elfogta a kétségbeesés, hogy kárt okozott benne abban a néhány másodpercben míg nem volt magánál.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Somolygok a bajszom alatt, de nem ellenkezek; két percnyi ismerettség után nem fogok leírni egy kis fekete jószágot. Ha a gazdája azt mondja problémás, hát ki vagyok én, hogy ne higgyek neki - bár a rossz nyelvek szerint valahol minden macskával gond van.
- Mert macska - vonok vállat beletörődve, elvégre kéne bármi ami jobban leírja a jellemét, mint ez az egy két szó? - Szerezz be ilyen nyomkövetőset, ami kis kütyübe küldi a jelet, és a pittyegő radaron láthatod, hogy merre van, és közeledsz-e már. Tudod, mint a repülős, meg a háborús filmekben. - Valahogy automatikusnak veszem, hogy Emma ismerni fogja a referenciámat, pedig aztán ki tudja.
Felkuncogok az éjszakában, hangom ide-oda pattan a csendes folyosó kihűlt kövei között. Én nem is tudom, hogy stresszes fajtának mondanám-e magam, inkább az vagyok, aki ráparázik, látszik rajta, hogy falfehéren magolja az utolsó percben is a könyveket, majd bejön, és kiszambázik a teremből széles vigyorral, hogy: "há' tök cuki volt a nénibácsi, sima liba". Aztán megpukok. - Tudom, hogy ez rosszul fog hangzani, de szeretem a vizsgaidőszakokat - harapom be a szám, hogy elkerüljem a vigyort. Alulról nézek fel, zsivány fejjel, s egy aprócska vállvonás kíséretében hozzáfűzöm - tiszta adrenalinhullámvasút az egész, ráadásul még nem sült el félévem kifejezetten rosszul.
Tudom, tudom, ne igyunk előre a maci bőrére, de valahogy nem érzem azt, hogy az elkövetkezendő vizsgaidőszakok döntenének majd le a lábamról. Annál is inkább kérdése, ami kissé hirtelen ér, s hirtelen nem is tudom mit válaszoljak. - Igen. Igen. - Nos. Bőbeszédű vagyok ma este. Pislogok, pislogok, hallom, ahogy a vámpírtücskök (a simák már alszanak ilyenkor) ciripelnek kint és bent is, de hm. Megvakarom a tarkóm, köhintek egy aprót, és ha nem hallanám meg a közeledő lépteket a folyosó végéről, még lehet, hogy ki is fejteném kicsit jobban, félredobva a hangyaantennányi tartásomat a másik lánnyal szemben. - Gyere gyere gyere - tátogom felé, és mint aki nindzskiképzést kapott iramodok meg a lehető leghalkabban a folyosón.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Hogy miért gondolta, hogy a nyugodt hangsúly beválik, amikor nála se tette, arról fogalma sem volt. Talán mert magára mindig is úgy gondolt mint egy alakra, amire nem hatnak a normák. Furcsa, nem normális. Nem érdemel semmi jót az életből. Pont olyannak látta magát, amilyennek a többi ember gondolta, amilyennek jelenleg Lilla is mondta. Pedig Isten a tanúja, hogy ettől nem messze áll.
- Merlinre esküszöm neked megteheted, ha előbb elmondod végre mit ártottam én neked - válaszolta azonnal a göndör, s mostanra egy kicsit talán emelkedett is a hangja. Egy hangyányit. Pálcáját ugyanúgy tartotta, hogy bármelyik percben védekezni tudjon ha kell, de arra nem gondolt, hogy az esetleges robbanás a háta mögül fog érkezni.
Összerezzent, ahogy meghallotta a lány kitörését, de mielőtt hátrafordulhatott volna, érezte meg Rara perzselő kezét felkarján. Arca grimaszba torzult, és azonnal félreállt az útból. Zsibbadt a karja, biztos volt benne, hogy ez meg fog látszódni, mégis jobban érdekelte, hogy mi folyik előtte. Hiszen mégis csak most vádolták meg hűtlenséggel.
Ahogy Rara felé fordult, segítő kezeit azonnal elkapta és ingatni kezdte a fejét. - Menj és beszéljétek meg - jelentette ki, és fordítani kezdte barátnőjét, hogy szembe nézzen nővérével. - Túl régóta húzódik ez köztetek, ideje, hogy vége legyen - mondta hangosabban a fiú, hogy a másik lányhoz is eljusson a gondolat. Ha kell rittyent nekik egy pszichológusi beszélgetést hirtelenjében, játssza a semleges felet, vagy bármi. De épp elég volt, hogy ebbe a civakodásba ő megsérült, nem kellett, hogy egyik nap az egyik lány is megtegye.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Csillapíthatatlan volt. Biztos volt benne, ha most nem, akkor sosem fog olyasmit csinálni egy másik emberrel, amit csak azok szoktak, akik utána börtönbe kerülnek érte. Egyszerűen érezte, hogy most nincs tovább, a tűréshatára végére ért, és ennek itt és most pont kerül a végére. Bár magyarázatot követelt, mégse tudott volna elképzelni semmit, ami kielégítő lenne, ami miatt úgy gondolná, hogy amibe most belegyalogolt, az rendben volna, és nem kell miatta még jobban felhúznia magát.
És persze, ahogy azt sejthette volna, a nyilvánvaló tettenérés ellenére Zsombor tette a hülyét, sőt, ő várt tőle választ. Lillának pedig szinte villámokat szórt a tekintete, de ha az nem, majd a pálcája fog.
- NEKEM!? - fakadt ki. - A húgom... - kezdte volna, de ekkor egy kisebbféle Napkitörésre kapta félre tekintetét. Fénye egy pillanatra elvakította, és érzékelhető melegség csapta meg arcát.
Fülét pedig Sári hangja. Úgy ment el tőle sajátja, mintha elzártak volna egy csapot, és pálcát tartó keze is lejjebb ereszkedett, ahogy kékjeit a döbbenettől kikerekedve fordította a Zsombort félrelökő lányra, akiben most, hogy elékerült, már könnyedén felismerte húgát. Csupán a haja nem stimmelt, de az nagyon nem.
Szavai akadálytalanul vágódtak belé, mert nem volt rá felkészülve, hogy fel kell vértezniük magát ellenük. Szívét mintha diótörőbe feszítették, és egyszerre árasztotta el bánat, szégyen, és.. harag.
Sári elfordult tőle, hogy megnézze Zsombort, aki azonban elhúzta tőle a kezét, és azt mondta, beszéljék meg ezt végre. Lilla pedig egyre értetlenebbül állt az egész előtt. Mi ez a játszadozás? Mi a francot képzelnek ezek?
- Ti szórakoztok velem? - kérdezte remegő hangon végül, mikor gondolatban összerakta a képet, ami nem a valós volt ugyan, de a szőke számára a leglogikusabb magyarázat jelen pillanatban.
- Tudtátok, hogy figyellek, ezért eljátszottad ezt az egész.. flörtölgetős műsorszámot azzal a Margarétával, most meg te.. befested a hajad, és direkt a Levita előtt... csináljátok, amit csináltok, hogy lássam, és kiboruljak?
Ahogy így végigmondta, hihetetlenül nagy őrültségnek hangzott. De ha nem ez a helyzet, akkor mi a fészkes franc van? Versenyzett lelkében a kétségbeesés, az elárultság és becsapottság, a düh, a lelkiismeretfurdalás és megannyi magyarázatért könyörgő érzés, amivel egyszerűen képtelen volt megbirkózni. De pálcáját már olyan szerencsétlenül tartotta, hogy legalább az biztos volt, hogy azzal nem átkoz meg senkit sem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Hóna alatt egy-egy táblával, másik kezében egy bűbájos kertészkönyvet lóbálva, fütyörészve - vagy legalábbis levegőt kis szájrésen fújkodva, némi nyálcsöppel rajzolva fel útvonalát - sétált Lili föl az emeletre.
Tépett ő is a rejtélyes, hirdetőtáblán kihelyezett csínyekből egyet, nem is sejtve, mi lesz az, de nagyon mókásnak találta végül, így, bár úgy sejtette, hogy büntetést kockáztat, nem tudott ellenállni neki, hogy megpróbálja azt kivitelezni. Amolyan küldetéstudat ébredt benne, mintha rég eltemetett lázadó énje ébredt volna fel benne, aki jól ki akar tolni másokkal. De igazából nem változott semmi, azt gondolta, hogy biztosan bárki nagyon élvezné, ami majd itt történni fog a gyanútlan áldozattal.
Köszönt szépen a jókedvűen integető, és borospoharaikat emelgető portréalakoknak, és miután túltette magát egy kis szédülésen, amit a tömény erjesztett szőlő illata okozott, lepakolta szerzeményeit az egyik érdeklődve figyelő festményalak kerete alá, a falnak támasztava.
Felgyűrte ingujjit, miközben a földre térdepelt, és fellapozta az első megjelölt oldalnál a könyvet. Pálcáját, mely eddig a füle mögé volt tűzve, most kezébe vette, és szemeit le sem véve az utasításokról, elmormolta párszor a varázsigét. A varázsvesszővel közben a plafon felé suhogtatott, és miután egy szakaszon benőtte a fű a mennyezeti követ, Lilkó elégedett kis mosolyra húzta száját.
- Na ezt még párszor - mondta csak úgy magának, és felállt, hogy szép lassan egy nagyobb szakaszt befüvesítsen a folyosó felső részéből. Fura volt odafent látni, amit csak szabad ég alatt volt szokás, és ott is a lábunk alatt, de pontosan ez volt a lényeg.
Miután egy jó öt méteres szakasszal készen állt, visszasétált a könyvhöz, és tovább lapozgatta. Különféle virágokat, kisebb bokrokat, és még egy-két cserjét is növesztett a füves plafonon, mire végzett. Egészen szürreális látványt nyújtott kész műve, de nagyon büszke volt rá. Úgy találta, hogy már csak az utolsó simítás van hátra, ami történetesen már nem igényelt varázstudást.
Lehelyezte a füves, virágos rétté alakított plafon kezdete alatt az egyik, majd a túlvégre sétálva a másik táblát is, a lezárása gyanánt. Ezeken a következő felirat volt olvasható:

FŰRE LÉPNI TILOS!
Jót mosolygott a kész művén, mert aki nem tudta, mire számíthat, bizonyára jól meg fog majd lepődni. Hiszen a laikus ránéz, és nem érti, hogy ugyan hogyan is léphetne rá a fűre, ha az a plafonon van? De amint átlépi a határt, melyet a két tábla képez, nyomban fejjel lefelé találja magát az illető, a füvön lépkedve.
Lili pedig szépen kereket oldott, mielőtt még valaki a csínyen kaphatná. Persze kénytelen volt körbemenni, mert most, hogy a csapda készen állt, már nem mehetett arra, amerről érkezett.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Nem érdekelte senki és semmi, csak meg akart szabadulni ettől a helyzettől, a nővérétől, és az indulatok egyszerűen csak lecsapódtak, mágia formájában. Kitört belőle és nem tudta visszafogni magát, egyszerűen ez volt a helyzet. Kiosztotta a nővérét, szavak formájában is kitört belőle mindaz, ami addig gyűlt. Aztán visszafordult Zsomborhoz, hogy megnézze vele mi újság, de elhajtotta. Pedig semmi kedve nem volt a továbbiakban a nővéréhez. Szeretett volna visszatérni oda és ahhoz, amit azelőtt csináltak, hogy kitört ez a balhé. Tudta persze jól, hogy előbb vagy utóbb sor kerül majd egy nagy ütközetre, azon is csodálkozott, hogy nem sérült meg senki komolyabban.
- Tudod, épp ezért ennek nem itt és nem most lesz vége – néz rá szomorú szemekkel. És nem is ment volna vissza nővéréhez, ha az nem kezdett volna megint hisztériázni. Komolyan, ahelyett hogy befogta és szégyenkezve elvonult volna, inkább még mondta tovább. Sára vett egy mély levegőt, nem akart megint úgy kiakadni, mint ahogy azt az előbb tette. vetett egy utolsó segítségkérő pillantást kedvesére, mielőtt ismét megfordult volna, hogy elmagyarázza mi folyik itt.
- Egy, ne kövess minket. Foglalkozz a saját életeddel, ne az enyém után szaglássz. Kettő, Zsombi és Margaréta barátok, egészen biztos vagyok benne, hogy nem flörtöltek. Három, a hajam egy egyszerű elrontott bűbáj miatt szőke, nem akartam és nem is akarok hajszínt váltani tartósan. – Olyan hangon beszélt hozzá, mint egy öt éveshez, mintha egy aprócska gyereknek szerette volna elmagyarázni, hogy hogyan működik a világ, amit ő még nem ért. Nem csak azért, mert úgy vélte, hogy ezzel kellően felidegesíti majd, hanem azért is, mert máshogy nem igazán telt volna tőle. Vagy így, vagy sehogy, így legalább megmondta amit meg akart mondani.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Nincs este, nem kell még figyelő szemekkel őrizni a rendet, mégis, valamiért azt súgja nekem a belső hang - hogy éhes -, hogy jöjjek el erre. Vagyis, hazudok, mert semmi ilyenről nem volt szó, egyszeriben csak tudok erre egy rövidebb utat a konyha felé. Nem szeretem kihasználni a manók kedvességét, azonban mégis, ami muszáj, az muszáj, a faluba pedig ma nem lehet lemenni. Húsvét van, a zsebem mélyén akad egy kölni, virágillatú valami, ha van és volt merszem, egy-egy nagyjából korban hozzám illőt meglocsoltam, az idősebbek közül inkább azokat, akiket ismertem. Egy kedves tanárnő is megállt, megengedte, így már ő sem fog elhervadni. A piros tojások mégsem gyűltek, meg nem csokival kéne tömnöm magam, ritkán fordul elő, hogy ilyentájt én teljesen korgó gyomorral maradok. Vagyis nem korog, mert azért egy-egy csokit kaptam és abból ettem is valamennyit, de... Mindegy.
Ha ezen a folyosón átvágok, minden rendben lesz. Még pár lépés, de már innen látni, hogy valami itt nem stimmel. Állok, mert nem lépek tovább, lejjebb hajolok és elolvasom a táblát.
- Fűre. Milyen f... - csak az államat kell megemelnem, ajkaim elnyílnak egymástól, állam koppan, ahogy végül fejem hátravetve bámulom a füves, bokros, virágos rétet a PLAFONON. Megdörzsölöm a szemeimet, tovább nem megyek, hanem nyakropogtató irammal fordítom jobbra majd balra a fejem. Ez, délelőtt, korábban, tuti nem volt itt. Valamit magyaráznak a portréalakok is, de túl harsányak és összefolynak a mondatok.
- Jó, jó, jó, értem - legyintek nagyot feléjük és elindulok. Mert azt mondták, még a közelben van. Én, mint valami nyomozó, minden páncél, de talán még a szőnyeg alá benézek. Épp lefelé bámulok, mintha a vadonban lennék és lábnyomokat látnék, amikor két lábfejet pillantok meg. Lili jön velem szembe, vagyis én botlok bele majdnem, kissé zihálva, ahogy szedem a lábaim sebesen. Hátrébb lépek egyet, amint ránézek.
- Szia... szia.. - nagy levegő, kézfejemmel legyezem magam. - Te láttad, hogy mi műveltek a folyosóval...? - mutatok a hátam mögé. Teljességgel meg vagyok győződve arról, hogy a tettes még a közelben van, valahol elbújt, de Lili most ért ide, láttam volna a szakasz elején. Így aztán, a gyanúm nem létezik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Nem ő volt a legügyeseb boszorka, sőt, próbálkozásainak zöme először igen rútul csődbe fulladt, de most, természetesen folyamatos mellékelt ábra bámulás árán, és több kisebb anomália mellett (az egyik virágnak például kék lett a szára, és zöld a szirma) végül büszkeség öntötte el, ahogy végignézett kész művén. Azonban nem maradhatott soká a tett helyszínén, mert még lefülelik, és akkor teljesen hiábavaló volt az egész.
De persze nem ő lett volna, ha valamit nem bénázik, és ajkába harapba volt kénytelen konstatálni, hogy a könyvét a túlfelén hagyta a csapdának. Illetve nem az övé volt, a könyvtáré, de neve ott szerepelt a kölcsönzők listáján, szóval még annyi gógyival is, mint ami Lilkónak adatott, könnyen lefülelhetővé vált a plafon füvesítője. Szóval muszáj volt kerülnie egyet, és megkaparintania a terhelő bizonyítékot, hacsak nem akar büntetést (már megint).
Így aztán tett egy jó nagy kerülőt, méghozzá igen sietős tempóban, minek hála kissé zihálva érkezett meg, és ütközött kis híján a felé tartó Zentébe. Aki a tetthely felől érkezett éppen. Lili szemei kitágultak, és úgy meredt a prefektusra, mintha valami szörnyűséget mondott volna. Tisztán hallotta a fejében, amint levitás társa megkérdezi, "Te csináltad ezt?", ám ahogy szája válaszra nyílt, rájött, hogy egyáltalán nem ezt kérdezték tőle.
- Én..? Mit..? - hápogott, és Zente mögé nézett. A könyv ott volt a falnak támasztva, nem messze a táblától. Úgy tűnt, a srác nem szúrta ki, valószínűleg leköthette figyelmét a plafon. Pedig az egyik festett alak látványosan mutogatott a könyv irányába, és pofákat is vágott közben.
- Ó.. igen, szia! - vigyorodott el, és jókorákat gesztikulálva Zente orra elé szökellt, próbálva magára vonni figyelmét. - Noos igen, mármint nem. Láttam a plafont, de azt nem, hogy ki csinálta.
Elvégre nem volt tükör egyik falon sem, hogy közben magát nézegesse, gondolta, bólintva egyet. Nem, tökre nem látta magát, amint elvarázsolt kis kertet gyártott odafentre.
- És te láttad a tebót a másodikon? - kérdezte őszinte érdeklődéssel pislogva.
Ez azért is volt leleményes, mert a veszélyes bestia előszeretettel volt láthatatlan. Szóval nehéz látni. Úgyhogy akár tényleg lehetett is a másodikon egy, Lili nem tudhatta biztosan, hogy nincs, attól még, hogy épp most találta ki.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Zsibbadt a karja a fájdalomtól, de mégsem hagyhatta, hogy emiatt most elterelődjön a figyelem a nagyobb rosszról. Vagyis a testvérek hosszú ideje tartó viaskodásának.
- Lehet, hogy nem lesz ennél jobb idő ezt megbeszélni - jelentette ki Zsombor, bárhogy is nézett rá kedvese. Hiába nem akarta megbeszélni, az idő csak rontani tudott az ilyen helyzeteken. Minél kevesebbet beszéltek, annál több sérelem halmozódott fel, és aztán jöttek a helyzetek, mint amilyen ez is volt. Lehet, hogy most csak ő sérült meg, de félt mit tenne Rarával, ha valakit komolyabban megsebesítene.
Ahogy a szőke visszaterelte magára a figyelmet, a göndör lopva felhúzta pólója ujját. Bőrén piros lenyomatként rajzolódott ki Sára keze nyoma, és minden kis érintés olyan volt, mintha ezer tű szurkálná. Grimaszba fordult arca, de visszaigazította a felsőjét.
Hallgatta, ahogy Sára a türelme határmezsgyéjén kezdett el magyarázni nővérének. Hiába, ha Zsombor külsősként hallgatta volna a beszélgetést, talán kiakadt volna, hogy hogy beszélhetnek így egymással a tagok, de már túl ismeretes volt a helyzetben.
- Figyelj Lilla. Elmondtam neked a könyvtárban is, és most is. Nem tennék semmit, amivel bántanám Rarát. De ha bármit tettem, amivel ennek ellenkezőjét mutattam, akkor mond el - jelentette ki Zsombor, és kezeit Rara vállain nyugtatta közben, hogy megmutassa a lánynak, hogy ott van, ha kellene.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

A legnagyobb gond nem az volt, hogy Lilla tévedett. Hanem az, hogy már percekkel ezelőtt eldöntötte magában, hogy minden oka megvan rá, hogy elboruljon az agya. Kitárta az ajtót, és kieresztette a rengeteg felgyülemlett indulatot és frusztrációt, és nem lehetett leállítani. Nem lehetett ész érvekkel meggyőzni, még akár jövőbeli énje is felbukkanhatott volna azzal, hogy Lilla, állj le, tévedsz, azt sem ért semmit.
Miután szembesült azzal, hogy a Margarétának hitt lány valójában Sári, beléfagyott ugyan egy pillanatra a szó, de olyan volt, mint mikor a hegyről lezúduló lavina egy völgybe ér. Amint áttendült rajta, szakadatlanul folytatta útját.
És Lilla tombolt. Azt gondolta, szándékosan csinálták ezt vele. Megalázva, átverve érezte magát, mint mikor sok-sok éve a Herzbergben ugratták, és gúnyolták. Csak akkoriban a húga mellette állt. Akkor ő volt a támasza. Most viszont teljesen egyedül maradt.
- Mi ez az egész? - fakadt ki ismét, miután Zsombor adta a jámbor, halál nyugodt, megbízható barátot, Sári pedig úgy beszélt hozzá, mintha minimum agykárosodása lenne. Rettentően bántó volt a hanghordozása, és Lilla érezte, ahogy pattanásig feszül benne valami.
Az már nem is érdekelte, hogy ő esett nekik, fel sem fogta a elméjén ülő vörös ködtől, hogy ezt az egészet magának köszönheti. Átkapcsolt, védekezni kezdett, és visszatámadt. Hirtelen ő lett saját szemében az áldozat, akit senki sem ért meg, akit mindenki gyűlöl. Ami egyébként nem is volt teljesen elrugaszkodott gondolat, nem úgy, mint minden más feltételezése, ami átfutott az agyán.
- Én.. mindig csak a legjobbat akartam neked! Azt képzeled, azért szólok bele az életedbe, mert nincs jobb dolgom?! Azt gondolod, az tesz boldoggá, ha egyfolytában azt kell lessem, mikor követsz el egy újabb bődületes hibát? - Egy századmásodpercre ezen a ponton eszébe jutott, hogy most kéne befogja, de hiába. - Amíg élek, nem fog még egy férfi bántani téged! És talán Zsombor nem teszi meg, de van még ott bent valaki, aki talán megtenné, nem?
Utolsó szavait már a sráchoz intézte, így megválaszolván az ő kérdését is.
- Úgy gondolod, képes vagy megvédeni őt saját magadtól? Mert én nem vagyok benne olyan biztos.
Nem vette észre, mikor kezdett el könnyezni. Mindesentre kénytelen volt egy hanyag mozdulattal megdörgölni szemeit, mielőtt újból húgára nézett.
- Gyűlölj csak nyugodtan, Sára, de én túlságosan szeretlek ahhoz, hogy ne akarjalak megvédeni. Akkor is, ha ilyen aljas módon belém rúgtok.
Úgy érezte, mindjárt összeroskad, mintha lelkére ráakasztottak volna egy tonnás súlyt. Elfordult, hogy visszamenjen oda, ahonnan jött. Idekint úgysem kíváncsiak rá, úgy tűnik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Az biztos, hogy jelenteni kell egy tanárnak, bárkinek. Az is mindegy, hogy ki lesz az, az első, aki szembejön velem, amint kifutkoztam magam. Vagyis nem futok, inkább csak tortyorgok körbe-körbe. Na igen, a festmények még mindig hangosak, egyik fele mulat – az, hogy rajtam, a helyzeten, a folyosó külsején vagy csak úgy, nem tudom -, a másik része meg talán, portré-életükben először, segítene. De nem figyelek én rájuk, bólogatok, hogy jó, értem még mindig, de ez nem old meg semmit. Így a könyv, amely ott hever, az én tudatomig nem jut el. Megállok, megint a plafon felé nézek. Amúgy nagyon szép és mutatós, ügyes bűbáj. Részben, legyen az bárki, meg kell majd őt dicsérni, milyen ügyes és szép lett. Persze, rongálás is, mert a folyosóval tette, engedély nélkül, ahogy múltkor az a valaki a festmények közül firkált össze párat. Nem volt elég az alakok panaszát hallani, siralmát, hogy hogyan néznek ki, hogyan mertek ilyet tenni és bezzeg régen inkább tisztelték őket, nem ezt. Most meg itt ez a folyosó. Szerencsémre, a folyosók nem panaszkodnak, így azt nem kell hallgatnom, hogy mi történt a plafonnal. Másrészt könnyebb lenne, mert ő megmondaná, ki a tettes. Biztos a festmények is – van, amelyik azt magyarázza, még a szeme is piros volt, itt döntöm el, hogy nem hiszek nekik. Ahány féle, annyi leírás.
Éppen fordulok is be-ki, ki honnan nézi, amikor beleütközöm valakibe. Lili az, mintha sietett volna, lehet hogy a hangzavar miatt. Én is beszéltem, de a portrék most hangosabbak a kelleténél, szerintem itt hamar tömeg lesz. Jaj nekem, azt nem kellene! Ki tudja, nem-e esik valaki fejére föld, virág, bármi. Sosem lehet tudni, hogy ami szépen néz ki, mennyire ártatlan. Nem engedhetek be oda senkit sem.
- Hát a folyosót – mutogatok is magam mögé. – Vagyis pontosabban, a plafont. A tábla még semmi – emelem meg a kezem, majd várom, hogy megtalálja. Nem nehéz, inkább úgy tűnik, kevésbé esett le neki, miről beszélek. Kezeim leejtem és szusszanok egy nagyot. Lehet csak én fújom ezt fel.
- Kár… azt hittem, hogy találkoztál vele jövet közben. Ez így nem lesz jó – dünnyögöm, mintha ezzel meg tudnám oldani. Közelebb lépek a táblához, felfele pislogok, majd aztán vissza a lányra. – Ki kellene nyomoznom, de előbb lehet szólok egy tanárnak. Igen, azt hiszem az lesz a menete – gondolkodom hangosan, egyelőre azonban nem indulok. Kicsit fáj a lábam, túl hamar és túl sokat toporogtam, futni akartam is, meg nem is. Szusszanok egyet, meg figyelek, senki se jöjjön erre.
- A tebót? Nem láttam! Mi van a másodikon? – pislogok nagy szemekkel felé. Az egész kastély megkergült. – Komolyan, valaki nagyon unatkozott – mormogom. Mert ha a tebó ott van, biztosan az vitte oda, aki ezt művelte.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Az agya úgy döntött, feladja a szolgálatot. Túl sok érzelem kavargott benne, túl sok indulat, elméje jobbnak látta ha blokkol mindent, mielőtt nagyobb kárt tesz az eddigieknél is. Kiüresedett, lelassult, de azért tisztán értett és hallott mindent, amit nővére a fejéhez vágott, de már csak mosolygott rajta. túl fáradtnak és elgyötörtnek érezte magát még ahhoz is, hogy a hangját megemelje, nem még hogy újabb kitörést produkáljon. Amennyi energia eddig benne volt most annyira tűnt el belőle minden egyszerre.
- Tudod Lilla ez az egész sosem rólad szólt. És ha meg akarsz védeni akkor védj meg magadtól és ne szólj bele az életembe csak azért, mert te, aki nincs benne és nem éli ugyanazokat a napokat mint én, úgy látod, hogy nem jó nekem. Nem téged erőszakoltak meg bedrogozva, ne játszd a mártírt kérlek. Ha akkor mellettem álltál volna talán nem jutunk ide. – Eltűnik az óvodás hangsúly, eltűnt a vádló tekintet, csak az üres nyugalom maradt meg. Olyan könnyedén formált a szavakat, mintha csak a holnapi időjárás lehetőségeit taglalta volna, s nem drága testvérét kívánta volna elküldeni a pokolba. Mert nem akart semmi mást, csak hogy végre eltűnjön a nővére, aki megkeserítette az életét. Ha féltő és aggódó szeretetből is, de akkor is megmérgezte a légkört és tönkretette Sára hangulatát.
Hátrafordult a fiúhoz, hogy végre tényleg megnézze. Nem érdekelte az sem, ha az három kézzel tiltakozott ez ellen. Óvatosan érintette meg a megsebzett bőrfelszínt és őszinte kétségbeeséssel teli tekintettel próbálta meg elkapni a számára oly’ kedves szempárt. – Ne haragudj rám – motyogta egészen a sírás határán, de összeszedte magát és nem hagyta, hogy a könnyek legyőzzék őt. – Fel kell mennünk a gyengélkedőre, hogy ezt megnézzék. – Abba bele sem gondolt, hogy tette esetleg fegyelmi következményeket vonhat majd maga után. Vagy belegondolt, csak inkább nem akarta elfogadni a tényt. Épp elég sokk érte egyszerre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Nem szokott ő csíntalankodni, rossz fát tenni a tűzre. Egyáltalán, milyen az a rossz fa? Büdin ég? Vagy meg se gyullad? Vagy vizes? És van, aki direkt ilyen selejt fát tenne a lángok közé, mikor az olyan jó, szép és meleg? Ugyan ki akarna elrontani egy tüzet? Lili biztos nem.
De kiskertet varázsolni egy folyosó plafonjából nem tűnt valami jó elrontásának, bár persze ez nézőpont kérdése. Meglehet, hogy az igen morcosan integető festményalak nagyon is megbarátkozott már a csupasz plafonnal, esetleg boldog, amiért nem a szabadban van kiállítva, és így nem kell a szerinte undok virágokat nézegetnie. Bezzeg most! Most aztán mit csinált ez a Lili! Ám a lánynak úgy tűnt, nagyjából egyedül van a véleményével, a többieket nem zavarta, vagy már túl részegek voltak ahhoz, hogy foglalkoztassa őket ilyen apróság.
Viszont itt volt Zente. Aki bár aranyos srácnak tűnt, prefektus volt, és nagyon úgy nézett ki, mint aki épp fel akarja nagyon fújni ezt az ügyet, és megbüntetni érte mindenkit is. De főleg Lilit, csak ezt még nem tudta. És őszintén szólva, a lány nem bánta volna, ha ez így is marad. Nem akarta lehazudni az eget is, bár ha a plafonra került a fű, igazából belefért volna a látványba. De büntetést még kevésbé akart a nyakába, meg azt, hogy neki kelljen eltűntetnie a plafon-rétet odafentről. Épp elég melós volt felpakolni, már a nyaka is elgémberedett belé.
Mielőtt azonban kitalálhatta volna, mint mondjon, kit látott elszaladni, háztársa elhatározta, hogy keres egy tanárt. Ajaj.
- Egy tanáárt? Gondolod..? Neem! Szerintem most nem lenne jó ilyen csipcsup dologgal zavarni őket - rázta a fejét. - Az is lehet, hogy Palmer tanárnő csinálta, mert ott senki se tud rálépni - mutatott rá.
Maga a tréfa persze valóban származhatott valamelyik tanártól, Lilinek tényleg fogalma sem volt róla, hogy kinek is vállalta ezt a "megbízatást", de mivel jó mókának tűnt, természetesen nem tudott ellenállni.
Úgy tűnt mindenesetre, hogy a tebós elterelés működni látszik, legalábbis Zente mintha elhitte volna, hogy valaki a teljes kastélyt felforgatta.
- Fú, ne tudd meg! Szerintem jobban is jársz, ha megnézed... Vagy nem! Igazából nem tudom. - Közben rájött, ha fel akarja küldeni a prefit a másodikra, a legrövidebb út a táblákkal övezett folyosószakaszon át vezet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Oké, oké, oké. Le kell higgadnom. Szerintem az a nagy helyzet, hogy ez az első komolyabb dolog, amit prefektusként látok és ami ellen, amiért tehetnék valamit. Csak ez magyarázza, hogy ennyire felkapom, felfújom és ügyet csinálok belőle. Pedig nem ronda amúgy, kreatív, szép, értékelni is tudom, meg minden, csak… csak azért mégsem szabályos. Vagyis, én így gondolom, lehet sokan, sokkal többen lennének amellett, hogy ez valami kreatív feladat része. Húsvét van, ilyenkor szoktak dolgokat tenni, nem ilyeneket és nem azt, mint bolondok napján vagy éppen halloweenkor. Jó, jó, talán tényleg nem kezelem ezt túl profin, de nézze el bárki, nagyon friss a jelvényem, az egész élmény. Tuti, hogy fogok bakizni, valamit nem nézni és mint most, nagyon nézni a talán semmit. Pfuh. És ebbe társul bele Lili, talán ezért próbálok moderálni magamon, mert na, nem lenne a legszebb, ha háztársam előtt égek be, hogy mennyire nyomi prefektusa van. Kicsit kínosan mosolygok felé, miközben rendezem magam. Hirtelen támad fel bennem az ösztön, hogy tanárt keressek, és akkor ő majd biztosan tudja, hogy mi lesz a helyes megfejtés. Talán ő rájönne mindenre, amire én nem, mert egyszerre vagyok izgatott és kissé talán ijedt.
- Aha, szerintem kéne szólni neki. Azért ez mégis… mégsem csipcsup – nézek fel a plafonra, majd vissza Lilire. Ha neki ez a csipcsup. Nem is akarom tudni, mire mondaná azt, hogy globális katasztrófa. Jó, azért mosolygok kicsit. – Nem hiszem, hogy zavaró lenne, azért is vannak – rendet meg fegyelmet teremteni, igen. Meg azt megtartani. Elvégre, én nem dönthetek mindenben, kiszórhatok büntetést, de pontot nemigen vonhatok le. Vagyis, mondhatom egy tanárnak szerintem. Mindegy, mert most ebbe bele fogok zavarodni. Viszont amit utólag tolt hozzá, fejbevág kicsit.
- Basszus! – káromkodom kicsit, de ezért még nem járna szappan a nővéremtől, remélem. – Lehet, hogy… lehet… eszembe sem jutott – csapok a homlokomra. Húsvét, ünnep, tanárok. Palmer tanárnő pedig illúziómágus, tehát, az egész csak látvány és talán hozzá se lehet érni, ezért került oda, mutatóba. A növények lehet mind gyógynövények az egész tananyagból, csak épp innen nehezen látni. Elnevetem magam, már inkább kínomban.
- Őszintén, nem is gondoltam arra, hogy a tanárok lephettek meg minket egy ilyennel. Lehet, ha közelebb megyek, látok egy-egy tojást is a fűben és ha rámutatok, meglepi lesz. Na, neked volt most  tök jó logikád! – mert szoktak ők meglepni minket, tényleg ez is benne van. Nem, nem vetem el az, hogy csín és „rongálás”, de ezt se. – Viszont ezt tényleg csak tanár tudná megmondani, hogy mi az igaz – térek vissza hümmögve az előbbi témához és közelebb lépkedem a táblához, onnan nézek felfelé. Innen fordulok hátra.
- Hát azokat nem látni, nem? Szóval felesleges lenne. De én se tudom, meg kéne talán nézni mégis. Biztos, ami biztos és akkor lehet látunk tanárt is – hah, jó alkalom! – Eljössz velem?