Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Túl azon, hogy nem tudom, hogy miért kell feltétlenül utálni, amikor láthatóan velem kevésbé feszült volt a lánya viszonya, mint vele - mondjuk még jó -, nem értem azt sem, hogy miért kell még továbbra is feszkózni. Mert szerintem Darya rendben van. Hát nem? De. Erre tessék.
- Egy házba járunk, így elkerülhetetlen, hogy találkozzunk, és ha már találkozunk, nem kívánom levegőnek nézni. Úgy hírlik, az nem igazán jött be eddig se, ha egy férfi levegőnek nézte.
És itt nem magamra gondolok, mert, ha valamit el lehet mondani, akkor az az, hogy én nem néztem levegőnek sosem. Ismeretségünk nulladik percében kaptam tőle agyvérzést, amit azonnal meg is toroltam, és éveken át az egymás iránt táplált feszültséget üvöltéssel, szidalmazással, veszekedéssel vezettük le. Továbbra is úgy vélem, hogy Darya Mikhaila Kazanova egy okoskodó, tudását túlértékelő, helyenként roppantmód flegma és bosszantó picsa tud lenni, de az enyém, ezt az egészet én csináltam végig vele, és nekem jár most az, hogy boldog legyek vele. Megszűntek-e a heves órai vitáink? Nem, dehogy. Állandóan kijavítjuk a másikat, és ellentétes nézeteink miatt heves vitákba keveredünk, szidjuk egymást, csak, most már van egy kellemes plusz, valami, amiről a velem szemben álló férfi azt hiszi, hogy nem történt még meg. Könyörgöm, ő is volt huszonéves, a kortársaim közül többen már gyereket várnak, szóval nem hiszem, hogy annyira vad elképzelés lenne a történet.
- Én is képes vagyok rá. Attól még, hogy nem vagyok egy kétajtós szekrény, meg tudom adni neki, sőt, nem is, meg is adtam neki mindent, ami ahhoz kellett, hogy túlélje az elmúlt évet. Nem tudom, hogy mi az, amivel nincs megelégedve.
Pofátlanul csúsztatom a kezeimet a zsebeimbe, illetlen viselkedés állítólag, de én egyszerűen jobbnak látom, ha el van rejtve a két ökölbe szorított kezem.
- De érdekel a véleménye, hogy maga szerint milyen az ideális ember Daryának.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

- A levita hálókörlete tudtommal nem koedukált, megoldható az elkerülés - vontam vállat hidegen hagyva a célozgatását. Oh értettem én, hogy mit akar nekem szegezni. De ez nem erről szólt. Mit én tettem a lánnyal, az az élete megmentése volt, amit ő, az a biztos halál végignézése a távolból.
A kijelentésére elkerekedett a szemem.
- Komolyan nem tudod? Fingod sincs róla? Amnéziát szenvedtél a kórház óta? - vonom fel a szemöldököm, azt hiszem ezzel a kijelentésével tökéletesen bebizonyította, hogy nem alkalmas Darya mellé.
-Na ide figyelj te kölyök - nem emeltem fel a hangom, azonban testtartásom és hanghordozásom megváltozott. Eddig volt játék az egész. Közelebb léptem hozzá.
- Nem mástól kell megvédened Daryát, hanem saját magától. Azt hiszed jól van? Komolyan azt gondolod, hogy ennyi, kész, meggyógyult mint egy náthából? Tudod a cirkuszba ez egy elég gyakori betegség volt. Aki elkapta, annak jobb esetbe a karrierje végét jelentette. Sokan belehaltak. Felfedezték a bajt, rehabilitálták őket, aztán néhány év múlva visszaestek. Sokan nem fogadják el, hogy a test korlátokhoz van kötve. Darya nem különösen nem enged ilyesfajta gyengeségeknek. Lehet tünetmentes az illető, de mindig ott lesz a fejében az a kis gondolat, hogy túl sok a kiló. Hogy nem felel meg. Ezt pedig a szavaid nem fogják elmulasztani. Kivághatod az ablakon a mérleget, az sem fog segíteni. Fel vagy készülve erre? Felfogtad ennek a súlyát? Darya nem fogja abbahagyni a sportot, valószínűleg keres majd más szenvedélyt. Mi van, ha ott is problémákba ütközik mert nem megfelelő az alakja? Attól is eltiltod? Hány ütőkártyád lesz? Ki fog tartani egy életre? Vagy mi lesz, ha tényleg sikerül teherbe ejtened? Szerinted könnyedén fel fogja dolgozni a plusz kilókat? Az anyja vagy tizenöt-húsz kilót hízott vele, soha nem lett olyan, amilyen előtte. Még őt is bántotta, pedig Katya aztán tényleg vékony volt. Gondolod ebbe bele tudna Darya törődni? Ugye az anyai örömök majd elmulasztják, és ha szülés utáni depresszió tör rá? Valószínűleg hajlamos rá, de cseszni fog szólni róla. Nem hajtaná magát a kimerültségik? Mi lesz, ha ez visszalöki őt? Honnan veszed, hogy nem fog soha többet ez a probléma jelentkezni?
Egyszer már elbasztad. Befogtad a pofádat, amikor tudtad, hogy baj van. Legalább nekem szóltál volna, vagy egy tanárának, bánom is én kinek, csak nyitottad volna ki a szádat. Nem akartad elárulni igaz? Tudod elég közel volt a végkimerüléshez Viktor. Szerinted képes lenne még egyszer visszatáncolni a halál torkából? Szerinted képes lennél visszahúzni onnan? Darya nagyon erős személyiség. Nálam is erősebb, pedig azt hittem tőlem örökölte, de rajtam is túltett. Képes leszel szembeszállni vele és minden nap megnyerni a csatát ellene, hogy ne ártson magának, de közbe elérni hogy ne is utáljon meg? Szerintem nem leszel képes rá. Ezért nem akarom, hogy vele legyél. Rövid életű lesz ez a párkapcsolat. Minden csak a civakodásról szól, hallom én a tanáriba, hogy miket műveltek. Ha már most nem tudtok összefogni, mi lesz később? Ez a diszharmonikus kapcsolat előbb vagy utóbb mind a kettőtöket tönkre fog tenni. A gyűlöletből soha nem lesz igazi szerelem, maximum fellángolt szenvedély, de az sose tart túl hosszú ideig.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

- Nem terveztem a hálókörletbe menni, ám, feltételezem, hogy a Navinében is vannak közös helyiségek. Klubhelyiség például. Megoldhatónak megoldható, de nem szándékozom kerülni őt.
Higgadt nyugalommal beszélek, már-már érezelmektől mentesen, esetleg egy kis szenvedély fedezhető fel a hangomban, szavaim tudom, hogy nem nyerik el a tetszését, sőt, mi több, igencsak illetlenek, kioktatóak is, ám nem hallatszik benne a szándékosság, pedig, ha az oroszlán bajszát húzogatják, megesik, hogy harap. Belül egészen más vagyok, belül forrongok, mert utálom az igazságtalanságot, utálom azt, ha az emberek a külsőm vagy egy pletyka alapján feltételezik, hogy ismernek, és véleményt alkothatnak rólam. Türelmesen végighallgatom, nem vágok egyszer sem a szavába, csendes nyugalommal figyelem őt, ahogy beszél hozzám.
- Csak mert úgy bánok vele, mint egy normális emberrel, csak mert nem állandóan az étkezési zavarokról beszélgetünk, mert nem óvom, nem bánok vele úgy, mint egy törékeny porcelánbabával, tisztában vagyok vele, hogy mit jelent mentális betegséggel küzdeni, és hogy mit képes tenni az agy az emberrel. Ismerem a betegségét, tanultam róla, ugyanis gyógyítónak készülök. Bizonyos részleteket azonban úgy vélem, tisztáznunk kellene.
A zsebeimből kiveszem a kezeimet, és magam előtt fonom össze az ujjaimat. A zsebre tett kéz illetlen, nekem szükségszerű volt, mert akár tetszik, akár nem, egész prédikáció alatt vágyat éreztem rá, hogy megüssem. Nem feltétlenül biztos, hogy egy helyes döntés lett volna, de azt akartam hogy hallgasson, mert a szavai bántóak voltak, nekem kevésbé, de valakinek, aki a világot jelenti számomra, nagyon is, és örülök neki, hogy ő nem hallotta.
- Az elmúlt tanévben nem voltunk egy pár, még az év elején szakítottunk, a helyzet nyilvánvalóan elmérgesedett közöttünk, nem barátokként váltunk el egymástól, így a későbbiekben is kerültük egymást. A tünetei nem tűnhettek fel, de az év folyamán volt egy találkozásunk, amikor világossá vált számomra, hogy mi történik. Mire javulhatott volna közöttünk a helyzet, megtörtént a baj. Hogy is ne történt volna meg, ha a saját apja elítéli, bűnösnek gondolja egy olyan esetben, amiről nem tehetett? Attól, amit maga mondott neki, egy zavartalan elméjű gyerek is összeomlott volna.
Amikor meghallottam, amikor elmesélte nekem, akkor még inkább vágytam arra, hogy megkeressem a férfit, és csak a lány miatt nem tettem, mert nem akartam feszültséget okozni kettejük között. Meghúztam magam, feltételezve, hogy idővel megbékél a világ a ténnyel, hogy mi ketten együtt vagyunk.
- Nem szándékozom kivágni a mérleget, és nem tiltottam el semmitől. Egyezséget kötöttünk, én is beáldoztam valamit, ami nekem fontos, és ő is beáldozott valamit, ami neki fontos. Semmit sem erőltetek, nem tiltok, nem kényszerítek. A társa vagyok, egyenlő felekként vagyunk ebben a kapcsolatban. Én nem azt mondom neki, hogy egyen, mert ennie kell, hanem vele eszek, vagy vele nem eszek. Mellette állok, szem előtt tartva, hogy számára mi az, ami még elfogadható. Nincs tökéletes kapcsolat, de van tökéletesen jól illeszkedő két ember. Szeretném, ha lenne gyerekünk, idővel, de ha nem érzi rá magát késznek, akkor nem lesz. Nem fogom belekényszeríteni egy helyzetbe, amitől ő nem boldog, főleg oyanba nem, ahol egy gyerek sérülhet. Számos olyan pár van, akik boldog életet éltek le együtt, gyermek nélkül, én kész vagyok vállalni ezt a kockázatot.
Összepréselt ajkakkal hallgattam minden vádat, amit nekem mondott, amit rám mondott, és itt az odeje hát, hogy visszaválaszoljak, én pedig készséggel meg az teszem azt, ám, hogy honnan van az önuralmam, amit gyakorolok, azt magam sem tudom. De nagyon hálás vagyok neki.
- Nem állítom magamról, hogy képes leszek mindig megmenteni, sem azt, hogy meg tudok majd nyerni minden csatét ellene, de azt tudom, hogy vele akarok lenni, hogy meg akarom próbálni egyben tartani. Civakodunk, igen, mind a ketten erős versenyszellemmel rendelkezünk és jobban akarjuk tudni, mint a másik, civakodunk, de mi ezt...élvezzük. Ez nem az összefogás hiánya, éppen ellenkezőleg, megadunk egymásnak mindent, amire a másik vágyik. Lehet, hogy régen félreértelmeztük a jeleket, de az igazi szerelem. Maga esélyt se adott rá, hogy megismerjen, vagy esetleg a korábbi kapcsolatait tudja? Fellángolásból nem lehet szülőnek lenni, kiváltképp jó szülőnek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

A nevetésem ugyan abbamarad, de továbbra is szélesen mosolygok. Részben még mindig azon, hogy Zalán tanárnak nézett, részben pedig megkönnyebbülésén. Utóbbi azonban indokolatlan, mert tudok olyan prefektusról, aki sokkal szigorúbb mint egyes tanáraink. Velük sokkal rosszabbul járt volna, mint egy kevésbé szigorú tanárral. Akkor talán már büntetőmunkával a nyakában sétálna vissza, csak mert eltévedt. Én egyáltalán nem tartom magam szigorúnk, sőt, sokszor nem is tartom magam elég szigorúnak. Ebben a helyzetben azonban semmiképp sem akarnám megbüntetni, hiszen gyakorlatilag még nem múlt el a takarodó ideje, mikor rátaláltam, az pedig nem vétek, ha eltéved elsőévesként. Azt hiszem, ez mindegyikünkkel előfordult.
- A jelvényt? - kérdezek vissza, mint aki nem érti miről beszél. Arcomra értetlenség költözik ismét, kezem pedig ösztönösen a jelvényemet kezdni keresni. Jobbom azonban csak pólóm finom anyagát éri a mellkasomon, a kis kék kitűzőt nem. Egy pillanatra teljesen ledermedek, mert semmi emlékem arról, hova tettem. - De hol a jelvényem? - toppanok meg ismét, és ellenőrzöm nem tűztem-e máshová a pólómra. Zalán talán már biztos benne, hogy hazudok, és nincs is igazából jelvényem.
A dicséretére elpirulok kicsit, és lehajtom a fejem, így nem is tudok utánanyúlni, mikor esik. Az előbb az arcomra kúszó halvány, zavart mosoly le is hervad, és aggodalommá torzul arcomon.
- Jól vagy? - nyújtom felé kezem, hogy felsegítsem, ha pedig elfogadja, segítek neki ismét összeszedni a papírokat is. Valamint segítek összerakni a könyvet, ha már ilyen szépen megkért. - Persze, segítek, de előbb érjünk vissza a Levitába. - Merthogy neki ott a helye, és ha valaki más ránk talál, mindketten kikapunk. - Igazán hasznos bűbáj pedig a Reparo, érdemes minél hamarabb begyakorolni - szólok, amint ismét elindultunk.
Csak a jelvényem az, amit ismét nem sikerült megtalálnom idő közben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Egy pillanatra hasít belém a bűntudat, ahogy szinte már lehurrogom a srácot, amiért megkérdezte mi történt. Nem így kellene hozzáállnom ehhez. Lehet csak a kíváncsisága hajtja, de mi van, ha vannak olyanok, akiket tényleg érdekel? Én meg elrontom a lehetőségeimet azzal, hogy teljesen bizalmatlanul állok az emberekhez, akik felém fordulnak. Elhúzom a számat, tincseimet tűröm hátra arcomból, majd támaszkodom jobban a mankóra. Ez az egy helyben ácsorgás egyáltalán nem tesz jót. Halkat szusszanok.
 - Balesetem volt - felelem röviden, mert ennél többet esélytelen, hogy mondjak a cukorka hajúnak. Értem én, hogy befogadó az iskola, de komolyan nem tudtam volna elképzelni, hogy ennyire. Körbe is pillantok, hátha csak valami vicc közepébe kerültem, aminek én vagyok a tárgya, de közli, hogy nem valami kamera. Fél szemöldököm emelkedik meg kérdőn.
- Tényleg átjárnak? - kérdezek vissza szinte azonnal, mert ez igencsak meglepő információ. Akkor ők nem olvasták el a házirendet meg ilyesmi? Mert ilyet elméletileg nem szabad. Mármint engedéllyel igen, ha nagyon szükséges, és mondjuk prefektus vagy, gondolom, logikus lenne, de nem akkor, ha hős szerelmesként keresed azt, akiről semmit nem tudsz. Legalábbis, ha az előttem álló történetét igyekszem alapul venni. Ez a helyzet egyre furcsább. Ráadásul be is vallja, hogy nem léphetne be, de komolyan úgy nézek ki, mint aki valamiféle érzelmek miatt csak úgy kiadja a jelszót, hogy akkor fáradjon be és érezze magát otthon? Nem kezdhetem rögtön így az első évemet, ami még nem is teljes. Technikailag nem is kellene itt lennem, de ha meg csak így tudnék legalább valami alap ismerettséget összeszedni a sráccal? Nem is lehet olyan rossz fej, csak fura a haja. Azért, meg még senkit nem zártak börtönbe. Merlinre mondom, hogy ez nehéz!
- Bocs, komolyan, de nem tehetem. Várd meg itt, ha gondolod, várok is veled, nem tudom, de nem mondhatom el - vonom meg vállaimat. - Főleg, hogy valószínűnek tartom, hogy megint nem mondasz igazat - forgatom meg szemeimet látványosan, de mosoly villan fel ajkaimon. Részemről hazudhat ameddig szeretne, éppenséggel ráérek. Na, nem sokáig, ha ilyen ajánlatokat kapok. Meglepődöm először, majd felnevetek.
- Személyes cipelő lennél? Elég alja munkának hangzik - szólalok meg nevetős hangon. - Figyelj, nem kell semmi, de akkor sem mondhatom el - sóhajtok egy kisebbet. Kiindulva a srácból, biztosan valami oltári nagy baromságra készül, aminek én nem szeretnék még csak közvetetten sem a részese lenni. Bár ha meg átjárnak így is a házak diákjai egymáshoz, akkor végül is mindegy lehet. Nem?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

  Hunyorogva nézett körbe és kapta fel gyorsan megint a kacatjait. Sietve tette, mert már nem akarta Bettit fárasztani a bénaságával.
 - Persze, minden rendben. Csak nem figyeltem a lábam elé. - Örült a hírnek, hogy nem úgy kell visszavinnie a könyvét legközelebb a könytárba hogy az darabokban van. Csúnyán néztek volna érte. Nemsokára majd ő is tudni fogja, hogyan oldja meg az ilyesféle ügyes-bajos dolgait. Magához hívhatja, amit elveszettnek vélt. Világíthat a pálcájával, ha már az orra hegyéig sem lát. Egyszerű apróságoknak tűntek az ilyesfajta bűbájok, de Zalán el sem tudta képzelni, milyen lenne ezek nélkül a jövőbeli élete. Szar lehet muglinak lenni - vonta le magában a konklúziót. Muszáj lesz valamikor gyakorolnia bűbájtanra.
 Kezdtek elkalandozni a gondolatai, de valami még ott motoszkált a fejében. Hamar rá is jött, hogy mi zavarta őt. A másik szfinx kérdése az orrabukós malőrje előttről.
 - Hát azt nem nekem kell tudni, hova tetted - a hangjából is ki lehetett találni, hogy miközben beszél, ajka cinkos vigyorra húzódott. Először is kicsit furcsa volt neki, hogy Betti pont a klubhelyiség felől tart valahová, egészen célirányosan. Lehet, hogy csak kényszerből kíséri vissza. Hogy kvittek legyenek és Zalán ne tartsa másnap említésre méltónak, hogy kivel futott össze és merre látta menni. Most már azt sem tartotta kizártnak, hogy a másik füllentett neki, hogy különösebb következmények nélkül megússza ezt az esti sétát - Biztos, hogy létezik egyáltalán az a jelvény, 'Betti a prefektus'? - Talán nem is lehetett látni a halvány fényben, de egy kacsintással jelezte a lánynak, hogyha mégis ez a helyzet, ő nem az az árulkodós típus.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Ismét segítenék Zalánnak, de mire odaérnék, már össze is kapja a cuccait és feláll. Aggódó tekintettel vizslatom a fiút még addig is, míg visszahúzom kezeimet, melyek reflexből utána lendültek.
- Az megesik - mosolyodom el végül halványan, mikor biztosít róla, hogy jól van. A kastély dísztárgyai igen veszélyesek tudni lenni, mikor az ember egy késői órában már nem figyel oda. Még a festmények is, bár ők másfajta veszélyt jelentenek.
A Reparo bűbáj pont azok egyike, amiket órákig gyakoroltam, hogy jól menjenek. Mert valóban hasznos egy varázsige. Még ha a vizsgában nem is szerepelt, fontosnak tartottam, hogy jól menjen. Ennek hála tudok majd segíteni háztársamnak helyrehozni a szétesett könyvet. A Levitába visszaérve magamtól is felajánlottam volna a segítséget, de azt sem veszem zokon, hogy ő kért meg. Sőt, még örülök is neki, hogy megbízik bennem, rám meri bízni a kötet helyrepofozását. Sokáig én magam sem bíztam a saját mágiámban, de mostanra sikerült elég magabiztossá válnom, kiismerni önmagamat és a pálcámat, a mana természetét. A vadmágiám is szinte teljesen eltűnt, és nagy biztonságot ad, hogy érzem, most már én vagyok kontrolban minden varázserőm felett.
A varázserőmmel ellentétben azonban a mostani helyzetben nem annyira nálam van a kontrol, inkább a szétszórtságom vezet. Érzem, hogy Zalán kezdi elveszteni a hitét abban, hogy valóban egy prefektussal van dolga. Hazugnak néz, ami őszintén megmondva kicsit sem esik jól. Általában mikor este a folyosón vagyok, nem ez a felállás, nem én vagyok kikérdezve.
- Persze, hogy létezik! - Nem emelem fel a hangom, de Zalán érezheti, hogy bosszant a feltevése. A mosoly is eltűnik az arcomról, helyébe pedig rosszalló arckifejezés kerül. - Nem szoktam hazudni - rázom meg a fejem is nyomatékul.
Meg is állok ismét, merthogy közben a Szfinx elé értünk. Ott kezdem el ismét keresni a jelvényt. Kicsit mélyebbre kell nyúlnom nadrágom zsebében, mint előbb tettem, de ujjaim megérzik a jelvényem anyagát. Talán a fiú is hallhatja, hogy apró, megkönnyebbült sóhaj hagyja el ajkaimat, ahogy kihúzom a kék kitűzőt a zsebemből. Fogalmam sem volt, valóban elvesztettem-e, és nem volt kedvem újra eljátszani ezt az esetet mással is, valaki olyannal, aki valóban szabályt szegett esetleg.
- Itt van. - Tenyeremet nyújtom ki Zalán felé, rajta a kék jelvény a kis "P" betűvel. Hangom talán kissé számonkérő, pedig most én voltam az, aki elvesztette a jelvényt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

- Persze, hogy nem szoktál hazudni, én nem is arra... - Először Zalán azt hitte, hogy nem volt elég egyértelmű a jelzése, hogy őt egyáltalán nem zavarja, ha valaki szabályszegésre adja a fejét egészen addig, amíg őt nem rángatják abba bele. Márpedig Betti nem hogy magával rántotta volna a rosszba, egyenesen segített neki jelvényvillogtatás nélkül is.
 - Úgy értem, hogy nem számít, hogy prefektus vagy-e. Kedves vagy és segítettél. És nem úgy néz ki, mintha prefektusi "muszájból" tennéd mindezt. - Zalán zavarában az orrát kezdte el vakargatni. Ritkán tudta kihozni az embereket a sodrából, elsődlegesen azért, mert egyáltalán nem állt szándékában senkit sem feldühíteni. Néha mégis sikerült. Betti szúrós tekintetétől nem kicsit kezdte kényelmetlenül érezni magát. Hát még amikor előkerült a lány zsebéből az említett kitűző! Tétovázva pislogott, először Betti kezére, majd a barna szempárra. Ajkát összeszorította, nem tudta először mit mondjon. Kínos.
 - Én... Mármint nagyon sajnálom, ne haragudj. - Nyökögte bocsánatkérő hangon, mert látta, hogy ez utóbbi megjegyzésével jobban megbántotta a másikat, mint amikor idősebbnek nézte és tanárnak hitte őt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

  Zalán ma már másodjára szenvedett a szfinx feladványával. Először még ebédszünetben kellett felrohannia a bájitaltan könyvéért, mert ha már alvással tölti Rudibá órájának jelentős részét, azért mégiscsak meg akarta tisztelni azzal, hogy elviszi magával a felszerelését. Nem látszott rajta, de az egyik kedvenc tantárgya volt. Amikor a délutáni órái véget értek, megvárta Zentét a vigadófreskó folyosójának bejáratánál, hogy együtt baktassanak vissza a körletükbe. Közösen sokkal gyorsabban rá szoktak jönni a szfinx feladványára, hiszen korábban Zalán édesapjának köszönhetően volt lehetőségük már gyakorolni.
 Az utolsó lépcsősornál Zente kicsit lemaradt, mert egy másik elsős útbaigazítást kért tőle. Addig Zalán előrement, beállt a portré elé és várta a neki szánt rejtvényt. A szfinx festett szemei felcsillantak, mély és méltóságteljes hangon szólalt meg.

Pehelykönnyű vagyok, de még a legerősebb ember sem tud sokáig megtartani.
 A fiú ujjaival táskája pántján kezdett el dobolni, úgy ismételgette halkan a mondatot. Hátrapillantott, hogy vajon megvárja-e barátját a válasz kifundálásával, vagy oldja meg egyedül. Homlokát ráncolta, amikor Zente helyett valaki más fordult be a folyosón. Nem tűnt ismerősnek, de egyértelműen felé tartott. Zalán odébb lépett, hogy miközben ő a találós kérdésen agyalt, a másik is meghallgathassa azt a portré által.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Megkérdőjelezhető, hogy helyből vagy nekifutásból ekkora szemét-e és végiggondolta valaha is, hogy amit tesz, mit eredményez másokra nézve? Például az, hogy egy ügyes ki trükkel meglovasította Zalán féltve őrzött tollacskáját, amit azóta is égre-földre keres. Hallotta a pletykákat, nem lehetett elkerülni őket: a levitás tudja, hogy egy háztársa tette, mert a rellonos leányzó ennyit elköpött - maradjunk annyiban, hogy Augustine ezt a nézeteltérést is rendezte -, most már viszont elég idő telt el, hogy felkavarja az állóvizet. A tollat félvállra vetett hátizsákjának cipzárjára kötötte, méghozzá jól látható helyre és mit ad Merlin, ahogy a körlet felé tart, épp Zalán töpreng festményük előtt. Egy fikarcnyit sem esik kétségbe, vagy kezd izgulni, elvégre nincs mitől tartania, tudja jól, mit akar vagy fog mondani. Ha pedig Keserűnél kötne ki... Touché. Mintha nem töltene ott minden héten órákat, amikor meg akarja téríteni a házvezetője.
Odaérve nem is biccent Hollósinak, csak rántva egyet táskáján - hogy a toll figyelemfelkeltően lebbenjen meg rajta, kedves nagyon - a portré felé fordul és várja a rejtvényt. Ha őszinte akar lenni, elég gáz, hogy ilyesmire kell pazarolnia a drága idejét és, bár tudja a választ, mert nem túl nehéz a találós kérdés, mégis úgy tesz, mint aki eltöpreng rajta.
Hadd tegyek egy kis kitérőt: miért jó az neki, hogy összebalhézik egy újabb emberrel, aki újfent ki nem állhatja majd, netán féli? Ilyen nyíltan még egyetlen embert sem provokált, bár a szende navinés vagy Péntek igazán sokat mesélhetne megrázkódtatásairól. A többi áldozatot meg sem említem, mert még Augustine sem emlékszik mindegyikre. Mégis, mennyivel egyszerűbb ily módon távol maradni, erősnek lenni és lerázni magáról mindenkit, mint kedvesen kikerülni a válaszadást mindenféle tolakodó kérdésre. No meg, ha csak egy kis lehetősége is akad arra, hogy apja orra alá borsot törjön, megteszi: hadd tudja meg az öreg, hogy itt sem parancsolhat neki. Tekintetét gyanútlanul - ám alattomosan - Zalánra veti. - Tudod vagy hagyjalak gondolkodni?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Zalán társaságában ér véget a mai nap érdemi része és tartok vissza a körlet felé. Tüske nincs velem, bizonyára még jókat alszik, így szabad kezeimben egyik jegyzetem egyike pihen, amit épp sikerült véletlen úgy írni a sietség miatt, hogy lassan írásszakértőt kelljen hívni. De nagyjából tudom is mi pihen ott, csak azért vettem elő, hogy felolvassak pár sort belőle, hogy derülhessen rajta. Néha mókás apróságokra lehet bukkanni, neki ugyan még nem most jön ez, nem is jövőre, inkább amolyan: muszáj hallanod, hogy majd akkor elhidd kategória. Vagy csak nekem vicces? Lehet. A jegyzetet végül visszateszem a táskába, hogy a rejtvényre koncentráljunk majd, ami lassan elénk kerül. Néha tényleg olyan izzasztó, hogy már szabály szerint gyomorgörcsöt tudok produkálni, hogy én bizony a folyosón fogok dekkolni, ameddig nem jön valaki okosabb. Most viszont ketten vagyunk, megoldjuk. Gondolom én.
Váratlanul toppan be elém egy diák és kissé kétségbeesve kapaszkodik mentségként a jelvényembe, amit legalább így, már év végére nem felejtek a másik taláromon, annak zsebében, vagy éppen az éjjeli szekrényemen , így legalább tudja, hogy engem kereshet, ha baj van. Annyira nincs, szegény éppen csak rossz folyosón fordult le és nem jó helyen keresi a navinés körletet, így visszább sétálva magyarázom el, hogy innen merre jut el a leghamarabb, Zalán nem vár meg, mármint nem ott, ahol összetalálkoztunk az eltévedt gólyával, de tudom, hogy hol fog. Így, amikor látom felcsillanni a reményt a diák szemében és elindul, gyorsan utána sietek.
- Bocsi, csak eltévedt. Szerintem a kastély néha átrendezi magát di… - torpanok meg, amikor melléérve látom, hogy ki csatlakozott még hozzánk. - ...rekt. Na mindegy – nézem mivel állok szemben, de nem hazudok, hogy nem frusztrál Augustine jelenléte – mert hiába nem beszélek vele egy szót se, az őt nevét, főleg mi kékek, nagyon is ismerjük. Közelebb lépek Zalánhoz, hogy a rejtvényen kattogjon az agyam, amikor a srác mozdul. Táskáján ránt egyet, amikor ficeg ott valami – bizonyára valami kulcstartó lenne, lehetne, de nem az. Kétszer nézek oda, mire harmadjára körvonalazódik, hogy mi is az.
- Ez nem lehet igaz – hol a srácra, hol Zalánra nézek, majd finoman oldalba bököm és próbálok szemmel, picit kézzel arra mutatni, hogy hova nézzen és mit. Remélem rosszul látom és nem az a toll ficcen ott, hanem csak egy kicsit hasonló. Ó Merlinre, ez semmi jót nem jelent.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

  Felismerte Augustine-t, amikor már közelebb ért, de nem foglalkozott vele. Sosem beszéltek még egymással és ez így volt rendjén. Amíg nem keresztezi semmilyen módon a Levita hírhedt bajkeverőjének útját, addig csak nem fog csesztetés célpontjává válni, nem igaz? A fiú kérdését eleresztette a füle mellett, mert a gondolatai már felvették a találós kérdés fonalát. Könnyű, de nem tudod tartani. Lehetsz akármilyen erős. Talán nem is látod. Vagy talán olyan anyagból van, amit meg sem tudsz fogni. Pont mint a...
 Elmélkedéséből az zökkentette ki, hogy Zente megbökdöste. - Mi van már? Már itt volt a nyelvem hegyén. - Nem értette, hogy barátjának mi baja van. Igen, ő is látta, hogy ki áll ott mellettük, de ilyen közelről meredni rá és kibeszélni egyenlő lenne az öngyilkossággal. Célkeresztet akarsz a homlokodra, Zente?
  - Kitaláltam! - hadarta a kelleténél hangosabban, majd a portré felé nézett, ami előtt Augustine is állt, hogy bemondja a megfejtést. Aztán rájött, hogy Zente mit akart mondani neki. - Az a toll... - motyogta teljes értetlenséggel állva a jelenség előtt.
 - A válasz helytelen! - vágta rá a szfinx s kissé sértődötten emelte fel fejét, jelezve, hogy ennél azért kreatívabb tippre számított.
 - Már bocsáss meg... Augustine. De azt ott - a szarkatollra mutatott - mégis honnan szerezted? - Hangjában totális zavarodottság csendült. Tenyere izzadni kezdett, ujjaival rámarkolt a táskája pántjára. A válasz egyszerű volt. Zalán mégis tagadni akarta. Nem mintha nem vágyott volna mindennél jobban arra, hogy meglelje a kabaláját. De nem itt. Nem így. És nem nála. Mégis mivel érdemelte ki, hogy az ő homlokán legyen az a bizonyos célkereszt?
 

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Unottan várja, hogy valami történjen, mikor feltűnik a színen prefektusuk, a legkisebb Somogyi is. Igazán kíváncsi lenne rá, mi alapján válogatnak be másodikos, meg harmadikos diákot erre a posztra, hisz még Augustine is könnyű szerrel eltapossa a kissrácot, nemhogy valami szilajabb felsőéves. Nem foglalkozna különösebben vele, csakhogy nem kerüli el figyelmét sem Zente, sem az, hogy tekintete megakadt a táskáján fityegő tollon. El kell fojtania mosolyát, ami igencsak nehéz, tekintettel arra, hogy lebukott.
- Csak nem szellemet láttál, Somogyi? - megvillan jeges, szinte már szürke tekintete, majd hagyja, hogy Zalán benyögje azt, ami először eszébe jut, mikor végre maga is rájön, mit lát. Hát igen, megfejtésnek igencsak gyenge, ellenben felismerésnek korántsem utolsó. A portré sértődött szavára gúnyos mosolyra húzódik ajka. - Lélegzet - tekintetét csupán egy apró pillanatra fordítja oldalra, aztán, mivel célzottan hozzá szólnak, nagy kegyesen leereszkedik a pisisek közé. Nem azt mondom, hogy nem szabad megszólítani, inkább úgy fogalmaznék, hogy amennyiben nem keresed magadnak a bajt, nem érdemes.
- Találtam - megvonja vállát, de annyira átlátszó, annyira egyértelmű, hogy hazudik... És amilyen pofátlan, még csak nem is titkolja. De most őszintén, hogyan bizonyítják rá? A rellonos lány úgysem mond semmit, ahhoz kellően eligazította, más szemtanú pedig nem akadt, így hát egy állítás áll szemben egy másikkal. Most tekintsünk el attól, hogy Augustine milyen hírben áll, az ártatlanság vélelme mindenkit megillet. Fogadni mernék, hogy tudna olyan felháborodott alakítást nyújtani, mely nem hagy kétséget afelől, hogy bár minden eddigi őt ért vád vállalt és jogos volt, ez most abszolút alaptalan. Meg fogja izzasztani Zalánt. Na mi lesz, kölykök?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Egyszerre szeretném azt, hogy a kisdiák jöjjön vissza, hogy menni kell vele és azt, hogy itt legyek. Olyan vegyes az egész, mert mégse futhatok el, ha valaki kicsit problémásabb, elvégre a jelvényhez nem csak térképnek meg információs pultnak kell lennem, hanem… a rend őrének, vagy minek. Nyelek egyet, elengedem az egészet és próbálom azt képzelni, hogy a tag csak átlagos, nem fog harapni. Jó vicc, nem?
- Nem, dehogy! - vágom rá azonnal, de talán egy árnyalattal magasabb hangon. Komolyan, inkább szellem, de ez itt és most. Túl egyszerű és igazából… valahol mégis annyira tipikus. Ki más, ha nem egy ilyen alak?
- Nemérdekelmostarejtvény. Nézd már – hadarom és sziszegem összeszorított fogaim közül, mintha csak vigyorogni akarnék és finoman mutatni arra, hogy ne a srácot, csak azt az átkozott táskát nézze. De nem. A rohadt szfinx most a fontos. Hát kiabálnom kellene? Remek, hogy kitalálta, akkor sem érdekel most a bejutás. Sóhajtok egy nagyot, olyat lemondóan, hogy vagy én mutatok rosszul, a kommunikáció a rossz, vagy nem tudom. Lehet kerek perec ki kéne mondanom? Logika, Zente, logika.
- AZ – nem kiabálok, de suttogásom nyomatéka megfelel annak. Kit érdekel a helytelen válasz, szinte már legyintek a szfinx felé, hogy adjon még öt percet. Most mi lesz? Augustine lép közbe, löki be a választ, de egyikünk sem lép be rajta, így megint csak sértett szóval sürget minket a portré, hogy betérünk-e vagy sem. Arra nem jön válasz. Zalán böki ki végre, vagyis kérdez, én meg jelenleg csak biodíszlet vagyok. Találta. Ahha. Mondjuk lehet van benne valami, mert megeshet, hogy elejtette és… de akkor miért van ott? Miért nem dobta ki? Nem hiszem, hogy neki ekkora érték lenne, bár ki tudja, lehet tetszik neki. Akkor viszont gáz van.
- A becses megtaláló jutalmat érdemel – az én tenyerem is izzad, de igyekszem valami falként állni a kettő között, hogy semmi ne fajuljon el. Hátha. Egy kicsi esély akad rá, nem? - Égre-földre kerestük, szóval, az nagyon szuper lenne, ha vissza is kapná a tulajdonos. Szóval… - most mi legyen? Nyúljak oda vagy Zalán? Rá is pillantok, jelenleg azonban kapaszkodik a táska szíjába. Így én lépek egy kicsit előrébb és nyújtom a kezem. Tudom, hogy tervez valamit, annyira érzem, de akkor kapjam én az elsőt. - Kérlek – teszem hozzá, hátha, valahol mélyen, egy haloványan meghatja. Vagy ha betegre röhögi magát, akkor már lesz idő visszaszerezni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Megütközve bámult Augustine arcába, két dolog miatt is: hogy kimondták helyette a jelszót, amikor már sikerült rájönnie, és hogy azt állította a kabalájáról, hogy találta.
  Tényleg mindenhol keresték a tollat. Az évfolyamtársai, amikor rákérdezett, hamar lerázták őt azzal, hogy nem ők voltak. Gyanúsítani meg senkit nem állt szándékában. Nem akarta bajba keverni miatta az egyetlen szemtanút sem, így hát jobb ötlet híján néha keresőkörutakra indult a körletük környékén és nem egy alkalommal Zente is mellévetődött.
 - Az a toll az enyém - fejezte be a fiú magyarázatát, eddigi értetlen tekintete kezdett elsötétülni. De volt egy olyan érzése, hogy ezt Augustine nagyon is jól tudta. - Minek kell az neked? A te kezedben semmit sem ér.
 Ajkait összepréselve tanakodott azon, hogyan vegye vissza, ami az övé, miközben barátja közéjük állt s úgy próbálta visszakérni. Nem sok esélyt látott arra, hogy egyszerű beszélgetéssel meg tudják oldani, pedig ennek örült volna ő is a legjobban. De hát végül is Zente prefektus, nem? Igaz, sosem nézte volna ki belőle, hogy a szigor a verbális fegyvertára részét képezné, de reménykedni lehetett.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Azért elszégyellem magamat mikor kijelenti, kedves vagyok. Durcás arcom és agresszív válaszom valószínűleg megdöntötte már benne ezt a képet. Én támadtam le őt, pedig honnan tudhatta volna, hogy valóban nem hazudok? Megint a szétszórtságom gödrébe estem.
Követem tekintetét a kezemben tartott jelvényre, majd ahogy Zalán fölnéz, én is ránézek. Nem tudom azonban sokáig tartani a szemkontaktust, én is elszégyellem magam. Félrefordítom a fejem, közben pedig hevesen megrázom. Nem neki kell bocsánatot kérnie. Én voltam a hibás és a bunkó is ebben a helyzetben.
- Nem, nem, én sajnálom! Honnan kellett volna tudnod, hogy valóban nem hazudok? - A cipőmre pislogok, úgy beszélek hozzá. Csak akkor nézek fel, mikor utolsó szavaimat már kimondtam. Bocsánatkérő tekintettel bámulok a fiúra. Nem akartam én, hogy rosszul érezte magát, és biztos vagyok benne, hogy ő sem szándékosan sértett meg. Ettől pedig én csak még rosszabbul érzem magam.
- Mit szólnál, ha segítenék helyrehozni a könyvedet kiengesztelésül? - mosolygok rá halványan, hátha az segít a helyzeten. Közben pedig feltűzöm a pólómra a jelvényt. - És megpróbálok többször nem megfelejtkezni a jelvényemről - hajtom le ismét a fejem, ujjaimat tördelve.
Remélem nem az fog Zalánnak megmaradni rólam, mennyire undok módon szóltam rá, vagy az, mennyire feledékeny tudok lenni. Sokkal jobb volna, a segítőkész emberként emlékezne rám, és ez jutna eszébe, ha legközelebb találkozunk. Ennek reményében mászom be a Klubhelyiségbe, ahonnan nem is olyan rég jöttem ki. Mielőtt azonban ismét elrohannék, megállok egy asztal mellett. Ha pedig Zalán rám bízza a szakadt kötetét helyre is hozom neki gyorsan. Egy utolsó bocsánatkérést követően rohanok aztán el, hogy legközelebb már valaki olyanra szóljak rá, aki valóban szabályt szeg, nem csak eltévedt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

  Látta, hogy Betti gyorsabban kapja el a tekintetét talán még Zalánnál jobban is zavarba jött. - Tudod mit? Nem számít. A lényeg, hogy visszahoztál. Nincsen semmi baj. - mondta a kelleténél megint jobban sietve és hadarva. Arca derűsebb kifejezést öltött, bízató mosolyt küldött a lány felé.
 Szerencséjükre a szfinxnek pár óra leforgása alatt nem támadt kedve újabb rejtvénnyel fárasztani őket, így könnyedén visszajutottak a klubhelyiségükbe. Még csak az hiányzott volna, hogy ott tököljenek percekig a folyosón, karnyújtásnyira az úticéljuktól. Megkönnyebbülten borította le az egyik asztalra keze tartalmát és egy bólintással jelezte csak prefektusának, hogy elfogadja a felajánlott segítséget. A lány parádés könnyedséggel rakta össze ütött-kopott olvasmányát, bár Zalán szemében minden egyes bűbáj lenyűgözőnek hatott, tekintve, hogy ő még alig értett hozzájuk. Sűrű "köszönöm"-ök közepette vette ismét magához a könyvet, majd miután Betti elbúcsúzott tőle, hogy újra tegyen egy kört, levetődött az egyik karosszékbe és ceruzával jegyzetelni kezdett a lapok margóira. Legközelebb, ha ismét odatéved ahhoz a portréhoz, sokkal felkészültebb lesz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Rágózhatna idegesen, érezhetné magát kellemetlenül, de úgy tűnik, szeretné kiélvezni lebukásának minden pillanatát. Mi több, egy kicsit rá is segítene. Az elmúlt pár napban különben is túlságosan jól viselkedett, Keserű szinte hátradőlhetett a székében, miszerint jó munkát végzett, de… Ciccegnem kell. Esélytelen.
- És milyen jutalomra gondoltál Somogyi? Háziállatnak nézek én ki, hogy megsimogasd a fejem? Csak egyetlen okot adj – provokatívan vonja fel fél szemöldökét, bár utolsó mondatát nem fejezi be. Nyilvánvalóan valami olyan kemény dolog hangzana el, minthogy betöri az orrát, beveri a képét, helyben hagyja, meg a szokásos menőfiús dumák. A baj csupán csak annyi, hogy Augustine túlontúl magasról szarik az olyan, számára jelentéktelen titulusokra, mint a prefektusság, jószerével a tanárok is alig bírnak vele. A mugliknál már rég rásütötték volna, hogy SNI-s, netán feltűnési viszketegséggel küzd és ráférne egy pszichológus, akihez nem restek eljáratni.
Már épp belelovallná magát, hogy végre lesz egy kis akció, amikor Zalán veszi át a szót. Unottan, mintha csak szívességet tenne emeli rá pillantását – ez idő alatt Zente vehet egy mély levegőt és összeszedheti nem létező bátorságát -, hogy jól szórakozva hallgassa végig az ideges nyavalygást. – Azért ne szívd mellre a dolgot. Épp az imént láttam pár galambot repkedni, ha elég ügyes vagy, szerzel magadnak másikat – ha mindez nem lenne elég, pofátlanul idegesítő módon mosolyodik el, majd megrántja a vállán hanyagul lógó táska pántját. Addig örüljön a kis csicska, míg kedve nem szottyan újfent gyújtogatni, mert akkor aztán lesz nagy sírás-rívás.
- Bocs fiúk, de baromira untat ez a beszélgetés, viszont mivel úriember vagyok, beengedlek Titeket magam előtt a körletbe – még karjával mutatja is, mily nagyvonalú. Persze félhetnének attól, hogy egy csinos átokkal repítik fenékbe őket, ám mind jól tudják, hogy Augustine eszköztárában előbb szerepel fizikai erőszak, semmint pálcát rántson – ámde nem csak folyosói legenda, hogy ilyen esetben is remekül megállja a helyét. Hiába, a Durmstrangba nem Somogyik jártak, megedződik ott az ember fia.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Annyira nem akartam sosem ilyen helyzetbe kerülni, ennek sóhaj keretében adok hangot. Azonban azt nagyon is jól tudtam, hogy nem kerülhetem el, amint rám tették a jelvényt. A bátyámra jobban illene, bármelyikre, de én kerültem képbe. Azt hiszem, ez a legnagyobb öröme most Augustine-nek, mert én nem vagyok egyik bátyám sem. Nemhogy nem verekedtem sosem, de átkozódni sem, így aztán most ha itt lenne bármelyik, lehet a fejét fogná, hogy mibe kevertem bele magam. Igen, lehetne rosszabb is, de most jelenleg ez a legrosszabb hely a világon számomra. A fejem rázom meg lágyan, hogy nem ilyenre gondoltam. Az ég óvjon attól, hogy a hajához érjek, még a végén tényleg megadnám azt az okot, amit olyan kényesen ügyelve harap el és mégis, mindent értek belőle.
- Nem, nem, dehogy nézlek annak. Félreértesz – szusszanok egy nagyot. Okot, persze. Biztos adok, csak én nem hiszem majd annak. - Nyilván Zalánnak is van valami a megtaláló számára, de öhm, akár oszthatok ki pár pontot is, ha szükséges. Mást nagyon nem tudok adni – bár szinte borítékolhatom, hogy ezzel akkor sem hatom meg, ha ezer pontot vésetnék a neve mellé. Amúgy sem adhatok, javasolni maximum, de az is valami – lenne, ha nem róla lenne szó. Egyelőre elengedem a dolgot, Zalán lép úgy is, de hát… várható volt, hogy ezzel nem oldjuk fel a szívét és lelkét. Ó nem, egyre jobban fog szórakozni rajtunk. A szfinx türelme is véges, hiszen nyitott ajtó előtt ácsorgunk, neki pedig biztos nincs erre ideje, azonban egyelőre eszem ágában sincs belépni.
- Nem hiszem, hogy ez pótolható – motyogom inkább magamnak, mint neki, majd nyelek egy nagyot. Prefektus vagyok, olyan, akinek szavát ugyan nem rettegik, mégis muszáj lenne valamit tenni. Mit tudnék hát? Megbékíteni? Őt? Halálomig próbálhatnám.
- Nagyon köszönjük azt, hogy előre engedsz. De előbb szeretnénk ezt az egész félreértést megoldani. Neked… bizonyára nem ér sokat a holmi, de szívesen hozok neked bagolytollat akár – ezzel egyetemben nyújtom kezem a hátizsák felé. Komolyan. Ha unja, ha nem, legyen vége, én pedig éppen az életem teszem kockára. A barátokért bármit, mondani szokás, hát itt most nagyon is teszem. Az, hogy elérem-e a tollat, megragadhatom, egyelőre vágyálom, ha Augustine tényleg unja, akkor talán hagyja is. Nem remélek sokat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Nem igazán tudta hova tenni azt az érzést, ami elfogta őt. Legutóbb saját magával kapcsolatban érzett ilyet, amikor hagyta, hogy az emlékei eluralkodjanak felette és ha csak pár pillanatra is, de elvesztette az irányítást a seprűje felett. Ilyen lehet az, amikor dühös valaki, jutott magában az egyszerű konklúzióra.
 Állta a fiú tekintetét, de amikor a galambos megjegyzését követően pofátlanul vigyorogni kezdett, Zalán ajkán keserű fintor szaladt át válaszképp. Az a toll pótolhatatlan volt számára. Már az első seprűjén is ott fityegett a fekete-fehér kabala. Eredetileg nem miatta, hanem az édesanyja megnyugtatása végett kapta még Hollósi mamától. Sikerült elhitetni vele, hogy amíg az a fiánál van, semmi baj nem érheti őt a levegőben. És akármennyi ostobaságot is csinált már Zalán repülés közben, azóta is egy karcolás nélkül sikerül landolnia. Minden. Egyes. Alkalommal.
 Esze ágában nem volt Augustine előtt belépni a klubhelyiségbe és először örült, hogy barátja is osztja a véleményét ebben, hiszen ő sem mozdult. Ehelyett nekiállt alkudozni. Házpontokért. Ezzel a gyerekkel. Szent griffgané, Zente... Lehet értékelnie kellett volna, hogy diplomatikusan próbál eljárni ebben a helyzetben, de akármennyire is próbálta, valahogy nem látta megcsillani a levitás értelem szikráját egyetlen mondatban sem, amit hallott.
 Amíg a tolvaja Zentére figyelt, ő oldalra lépett egyet. Ott volt a szeme előtt a toll. Karnyújtásnyira. Csak el kell vennie. De ennél neki több esze volt. Tudta, hogy egy ilyen húzásnak következményei lesznek, szóval okosnak kellett lennie. Jobb kezének ujjai a válltáskájából kilógó pálcájára fonódtak, miközben próbálta felmérni a helyzetet és a távolságokat. Senkinek nem lesz baja, ha minden úgy úgy alakul, ahogy elképzelte.
 Lépett még egyet, hogy alakja Augustine perifériájába essen, majd megpróbálta elkapni Zente pillantását. Ajkaival némán artikulálta az instrukciót: Fuss! Kivárt pár másodpercet, majd pálcáját előkapván, a tolvaj táskájára szegezte azt, miközben sietve kimondta a varázsigét.
- Diffindo.
 Még Zalán is meglepődött, hogy elsőre sikerült neki a varázsige... Ami azt illeti, kicsit erősebbre is, mint remélte. Feltett szándéka volt csak a tollat levágni, ehelyett Augustine táskáját szó szerint kettészakította. De ez semmin nem változtatott.
 Tekintetével amint meglelte a tollat, felkapta a földről és megkísérelt bejutni az egyetlen helyre, ahonnan pillanatnyilag kizárhatta Augustine-t - Menj Keserűért! - parancsolt rá Zentére, miközben ő berohant klubhelyiségük bejáratán. Ha szerencséje van és van benne annyi erő is, tudja tartani az ajtót, amíg nem érkezik egy tanár, hogy elrendezze a dolgokat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

A pontosztás tényére ki sem kell nyitnia száját, elegendő csupán fél szemöldökét megemelnie és lesújtó pillantást vetnie Zentére. Merthogy az ajánlat nemes egyszerűséggel szót sem érdemel. Természetesen ezt Zalán is egyből felismeri, ám pechére a levitást kimondottan szórakoztatja, hogy feldühítheti az elsőst. Ami azt illeti, végre egyszer nem ő fog balhét kezdeményezni, így Keserű irodáját ha meg is kell látogatnia, gyorsan kiiszkolhat majd. Hollósi úgyis megteszi azt a szívességet, hogy leüli az ő büntetését is.
- Mit nem értesz Somogyi? Megtaláltam, megtetszett, az enyém. Bárki is hagyta el, már ha tényleg Hollósi volt az, legközelebb jobban vigyáz a cuccára - azt már nem teszi hozzá, hogy ugyan fel is dughatja magának a bagolytollát, olyan szinten hidegen hagyja mindez. Mégis, a megérzéseiben ritkán csalatkozik, így bár figyelmének tetemes részét Zentére irányítja, nem veszíti szem elől Zalánt sem, aki végzetes hibát követ el azzal, hogy perifériájában marad. Azt ugyan nem látja, hogy mit tátog a legkisebb klántagnak, nincs is szüksége ilyesmire, hiszen ahogy a varázsige elhangzik, azon nyomban lök egyet Zentén, remélhetőleg kellően nagyot ahhoz, hogy vagy seggre, vagy pofára essen. A táska magatehetetlenül - mint minden normális táska - zuhan a padló felé, s el is éri azt, így Zalánnak való igaz, van lehetősége rámarni, ám nem jut messzire, mert ahogy menekülne a zsákmánnyal, Augustine a szó szoros értelmében a pólója nyakánál csípi el és egy erős rántással húzza vissza, az a csoda, ha nem esik el a levitás és talpon marad.
- Halott ember vagy - ezzel pedig nem feltétlenül viccel, hiszen épp csak kiejti száján a szavakat és nyúl is a vézna elsős karjáért, amit egy hirtelen, kimondottan erős mozdulattal ránt hátra azzal a feltett szándékkal, hogy teketóriázás nélkül el is törje azt. Természetesen a pálcahasználó kezet választja, hadd fájjon és hadd legyen maradandó. Akár reccsen a csont, akár húzódik, szinte rögvest kirúgja alóla a lábát, hogy térdre rogyjon. Védekezni ugyan van esélye, de ha rosszul csinálja, homloka azonnal megcsókolja a padlót, mivel Augustine Zalán hajába markolva - és jól meg is tépve azt - erőteljesen a padlózatba veri fejét. A koponyája biztosan nem törik be, de ha az érkezést orral tompítja, a törés garantált. Plasztikai sebészet ingyen: senki sem mondhatja, hogy szűkmarkú lenne.
Bár fizikailag teljesen lefoglalja Zalán péppé verése, perifériájában lankadatlanul figyeli, mire készül a legifjabb Somogyi. Akár sportszerűtlenül készül átokra, akár segítségért rohan, a francia tudni fogja és mindenki megnyugodhat: ha nem most, később kamatostul visszaadja majd. A segítségkérést ellenben nem kívánja megakadályozni. Talán jobb is, ha valaki közbelép, ezt még ő sem tagadhatja.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Egy szerencsétleneknek járó mosollyal vonok vállat, azt mutatva, ezt én sem gondoltam komolyan. Mindent megteszek, amit tudok. Még az is átfut a fejemben, hogy egyszeriben lelopom, míg a srác menőzik és dumál, majd eltűnök és később visszaadom. Bár lehet, hogy miután ez megtörténne, el kéne mennem a temetőbe parcellát nézni.
- Én mindent értek, nagyon is jól. A logika is ezt mondja, csakhogy, neki szüksége van rá. Ha visszaadod is jobban fog vigyázni – de igazából már hallani lehet, hogy nem tudok mit tenni, elengedtem a dolgot. Mondhatok én bármit, ha térdelnék is előtte, akkor sem lenne esélyem, csak végképp megaláznám magam. Ha eddig nem tettem meg. Épp mégis szóra nyitom az ajkaim, amikor látom, hogy Zalán motoz valamit. Csak nem…? Igyekszem feltűnéstől mentesen felé pillantani és elkapni, ahogy ajkai formálják azt az egy, végzetes szót. Nagyra nyílnak a szemeim és már tiltakoznék, ne, ne, meg ne próbálja. Azonban, erre már nincs idő. Pár pillanat múlva elszabadul a pokol.
- Ne! - kiáltok fel, körülbelül akkor, amikor elhangzik a varázsige. Augustine taszít rajtam egyet, lábaim akadnak össze, majd veszítem el a talajt és igencsak kényelmetlen csattanok a padlóra, nem egészen a fenekemre, inkább oldalvást, a combom kapja a legtöbbet. A szakadás és a táskából kiömlő, leömlő hangok közepette zihálok párat és igyekszem a leghamarabb talpra szökkenni. Kezemet támasztom a padlóra, kicsit szerencsétlenkedek, miközben remélem, hogy Zalán lesz a gyorsabb.
- Oda be, oda be, o… ohh nem, ez nem – nekem nem itt a helyem. Mégis, pár pillanatra földbe gyökeredzik a lábam. Felkiáltok, amint a karját kapja el és rántja ki, szinte biztos, hogy eltört, de ha nem, akkor sem kellemes. Ekkor végre tudok mozdulni, mert felfogom, mit kiabált felém. Ide a HV kell.
Majdnem átesek a küszöbön és finomnak nem mondható szavakkal tessékelem arrébb a hirtelen odatömörülő bámészkodókat. Toporzékolva forgok körbe, majd torpanok meg a csodaóra előtt: ezek szerint nincs messze. Csatt. A hideg fut végig a hátamon, ahogy visszafordítom tekintetem arra, mit művel épp Augustine vele. Elsápadok, talán menten el is ájulnék, ha egy lennék a tömegből. És a legfőbb, egy sem lép oda. Egy sem, csak bámulnak. Hirtelen engem is harag önt el, megragadom hát a mellettem sápadozó levitást.
- Ha nem akarsz életed végéig WC-t pucolni mágia nélkül, most azonnal elmész Keserű professzorért a prefektusi csellengőbe. Ne bámulj így, mozdulj! - kiabálok szerencsétlennel és úgy tolok rajta, ahogy nem kéne. De remegek, valahol a sírás határán. Még utána kiáltom hogy merre menjen, majd reszketeg lépésekkel indulok vissza. Ha itthagyom Zalánt, megöli. Ebben biztos vagyok.
- Hagyd… hagyd békén – olyan vékony a hangom talán, mint egy kislánynak. Sőt. Nem merek varázsolni, mert egy pajzs jól jönne, de tudom, most képtelen lennék rá. Csak pár percek kell nyerjek, ha meg nem hozza a tanárt… akkor bajban leszek. - Elég! - kiáltok, de ez sem ér semmit. Zalán bátor volt, én pedig prefektusként mindjárt összecsinálom magam. Ekkor, végképp nem gondolkodva, már azt sem tudva mire jó ez, Augustine mögé kerülve próbálok a hátára szinte, a gyilkos karra akaszkodni. Miért nem segít senki? Talán a srác is érzi, hogy harmatgyenge a szorításom, inkább ölelem magamhoz a végtagot és sírás közeli állapotban bámulok rá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Már a klubhelyiség küszöbét érintette egyik lábával. Kezdte elhinni, hogy gyorsabb lehet. Aztán elért egy pontot, ahol a lábai még futottak volna, de a felsőteste elakadt. Halványkék szemei elkerekedtek s mintha esőfelhők borultak volna fölé, úgy sötétült el hirtelen a tekintete, amikor elakadt a lélegzete. Innen már nincs menekvés.
 Visszarántották őt és abban a pillanatban majdnem minden lélekjelenlétét abba próbálta fektetni, hogy talpon maradjon. Augustine rideg szavai hallatán lendíteni akarta pálcáját, de még ha esélyt is kapott volna erre, egy árva szót nem tudott volna kiejteni a száján. Örülhetett annak, ha gyorsan levegő után tudott kapni, úgy szorult rá torkára a pólója nyaka. A platánpálca szó szerint égetni kezdte az ujjait, szinte könyörgött azért, hogy használják. Mindhiába; Augustine egy gyors mozdulattal kicsavarta kezéből a pálcát, ami apró szikrákat szórva hullott esetlenül a kőpadlóra.
 Zalánt pillanatok alatt lefegyverezték, karját pedig a végletekig feszítették olyannyira, hogy halk reccsenés vert visszhangot a megfagyott levegőben. Kiáltani akart, de még mindig nem jutott levegőhöz. Hallotta, hogy Zente megteszi ezt helyette is. Szeme könnybelábadt, ahogy a fájdalom és az ellene dolgozó adrenalin futottak végig az idegein, versengve, hogy melyiknek sikerül felülkerekednie a testében. Utóbbit ismerte már nagyon jól. Azt hajszolta mindig, amikor seprűre ült. A fájdalomhoz viszont még sosem volt úgy igazán szerencséje. Csupán amikor álmodott, csak pár pillanatig. Utána az egész szertefoszlott. Ez most más volt. Kegyetlen ellenfélnek látszott. Bal kezében görcsösen markolta a kabalát, mintha remélne tőle valamit.
 Térdre kényszerült, ahogyan kirúgták alóla a lábát, ugyanakkor képes volt fellélegezni, amikor az ujjak a ruhája helyett a hajába kulcsolódtak. Az oxigén kész megváltást jelentett neki az adott helyzetben, annyi akaraterőt kölcsönzött neki, hogy Augustine irányába fordulhasson valamennyire. Másra nem volt ideje, a halántéka hangosan koppant a padlón. Muszáj volt valahogy leszednie magáról. Ez épphogy csak átfutott a gondolatai közt, akkor pillantotta meg Zentét, ahogy Augustine-ba kapaszkodott. Nem érezte, hogy ezzel ki lenne segítve, a szorítás nem enyhült... de talán...
 Fejét oldalra fordította, bár ez nem volt túl jó ötlet. Forgott vele a világ. Megpillantotta a pálcáját, nem messze hevert tőle a földön. Bal kezét nyújtotta felé, de nem érte el rendesen. Pár centin múlott. A már rongyosra gyűrt madártollal próbálta közelebb húzni magához. Amikor fogást talált rajta, nagyot lélegezve szorított rá. Idegen érzés volt bal kézzel fogni, de abban a pillanatban egyetlen érzet vagy érzelem sem volt ismerős számára. Csak a szíve, ami már a torkában dobogott, amikor esetlenül szegezte ellenfelére a pálcáját. Rekedten motyogta el a varázsigét.
- Protego.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Zente baba, nem vagy alkupozícióban. De persze miért is ismerné fel, hogy minden szava hiábavaló és küzdjön bármennyire is, végül nem akadályozhatja meg az elkerülhetetlent, miszerint verekedés törjön ki. Kései a bánat, ebugatta a gondolat: mire figyelmeztetően rákiáltana Zalánra, addigra a varázsige elhangzik és a türelméről egyébként sem híres francia pillanatok alatt határoz úgy, hogy jól esne neki verekedés helyett egy kellemes hangulatú verés. Hollósi minden létező eszközt a kezébe ad ehhez, hiszen nem egyszerűen pálcát rántva varázsigével támad, hanem még lopni is próbál tőle, ám jóval korábban kell felkelnie, ha Augustine-t akarja átverni.
A reccsenés szimfónia valódi zene füleinek, ám nem hagyja, hogy az elégedettség ezerarcú komfortja elárassza testét, hiszen szívére téve kezét pontosan jól tudja, hogy a koncert még csak most kezdődik. Ahogy a kezei között térdre hanyatló fiú csontja a padlónak koppan, már tudja, hogy nyert, ezen pedig még az sem változtathat, hogy Hollósi automatikus fordítja némiképp oldalra fejét, így a csattanás elkerüli orrát. Hiába minden, halántékának finom, vékony bőrrétege felhasad, s mikor felemelkedik, lassan, de jól láthatóan kezd szivárogni a vér a sebből. Nem kétséges, hogy Augustine itt nem állna meg, ám a hátára csimpaszkodó Somogyi megzavarja idilli tevékenységében. Nem azt mondom, hogy megakadályozza, inkább olyan, mint egy szemtelen légy, ami állandóan az ember ebédje felett repked. És hát, mint tudjuk, addig jár a korsó a kútra, ugyebár...
A Protego, bár elsőre jó ötletnek tűnik, létjogosultságát veszti, ugyanis a haját markoló kéz enged a szorításon, s pár hajszálon kívül többtől nem is szabadítja meg a koponyát. Zente viszont nagyon keményen küzdött azért, hogy a következő pillanatban Augustine felegyenesedjen és mindkét kezével a gyenge karokra markoljon, majd lerázva azokat megpördüljön tengelye körül és visszakézből orrba vágja - természetesen ököllel - a prefektust. Elképzelhető, hogy rosszul céloz és arcon, netán állon találja a másikat, ám egy lendületből érkező ütés, érje bárhol is az áldozatot, kellemetlen élmény. Ha el is találja, csonttörés nem valószínű, ellenben a sok-sok csillag és az éles fájdalom garantált. - Mondtam, hogy csak egy okot kell adnod Somogyi - keze kinyúl a fiúért, megragadja annak pólóját és közelebb rántja, szinte vicsorog és, hacsak Zente nem elég gyors, nem kerülheti el, hogy Augustine jobbja megismerkedjen gyomorszájával, s ezt a kapcsolatot túlságosan gyorsan mélyítse el mérhetetlen kínok között. Érik az a tanári segítség.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

tilosban, meg éjjel is, meg minden.

A mai nap nincs szerencséje: elszakadt a kedvenc öve, az orrán szaladt ki az üdítő, majd az, amit abból a táskájába pakolt, ki is ömlött, így a napja egy jó részét azzal töltötte, hogy gyakorolta a mágiát. A jegyzetek szárogatása igencsak jól ment, csak kicsit pörkölte meg az egyik szélét, amit nem is ért, hogy hogyan sikerült, de elengedte. Az övvel kicsit már több gondja volt, nem is az igazi, mert a szegecsek, amik ott pihentek, nem másztak vissza a helyükre. Azzal majd bíbelődik akkor kézzel, gondolta és ment tovább.
Kilógott a faluba pár dologért, majd rájött, hogy el is ütheti az idejét minden mással, mint az iskolai élet. Utolsó óráját sikerült ellógnia, ami még szebbé teszi, hogy mennyire tesz most mindenre. Mehetnékje van, na. Közelednek pedig a vizsgák, Teddy pedig igazából beletörődött abba, hogy idén már tényleg bukni fog. Még ha tavalyi a jó ég tudja hogyan, mégis sikerült. Mondjuk sok múlt azon, hogy kegyelmes tanárai voltak, azonban az idei anyag, ahogy nézte, sokkal nehezebb. És nemigen akarnak a dolgok a fejébe menni. Már meg van írva a levél "haza", hogy erre kell számítani, épp az is elázott a többi lappal. Majd átmásolja, ezen nem múlik.
Az órájára akkor tekintett, amikor már igencsak azt mutatta, hogy elkésett. Nem mintha félne, nemigen látott eddig ijesztő prefektust, akitől tényleg vigyázzba vágná magát, nem pedig még nagyobb hévvel magyarázna. A takarásban nyomja el a csikket, majd indul befelé, zsebre vágott kezekkel, mintha csak nappal lenne, semmi több. Elnéz balra, jobbra, előre, majd megy tovább. Odabent persze azért kétszer meglesi, merre fordul be, így keveredik totálisan másik helyre, mert amerre mennie kellett volna, ott épp volt valaki. Nem látta, hogy csaj vagy srác, csak hogy nagyon sétál, tehát vélhetően azokat keresi, akik kint lógnak. Vagy épp ő is egy azok közül és menekül valaki elől. Mindegy, ezt nem tudja meg, azt viszont igen, hogy nincs jó helyen. Végül megint hall valakit közeledni, így kész támadni is. Igazából csak lopakodik, míg meg nem látja a sziluettet, ami ismerős így félhomályban is. Mert nem pálcával, csak telefonnal világít, de ezt a hátát bárhol felismeri. Beugrik mellé, arra sem gondolva, hogy ezzel fogja halálra ijeszteni.
- Te mit keresel idekint? - mintha számon kellene kérnie bármiért is, pont neki és pont ugyan azért. - Neked volt egy jelvényed nem olyan rég. Be kellett seggelned a szabályokat, tudom én. Mit fog így mondani a bácsi? - cukkolja azonnal, mint mindig, miért ne hagyná ki. Mert tény és való, mókás, hogy nem olyan rég még  prefektus volt. - Szégyelld magad. Írok is haza, hogy van még egy rebellis punk a családban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Hát neki aztán édes mindegy, hogy mit titkolgat, mert az mindenkinek van és nem is köteles olyannak kiadni, akivel tíz perce találkozott először. Még húsz után sem. A bizalom furcsa dolog, olyasmi, ami neki eléggé szabadosan értelmezhető, hiszen talán felfogni sem tudja. Nagyon rég és nagyon másképpen rögzült ez benne, sérült és még azok sem tudják biztosra, hogy mennyire képes és mire nem, akiknek az a dolga, hogy kiderítsék. Az, hogy a másik vele szemben ezzel hogy áll, előtte végképp homály, viszont láthatóan csípőből ellenkezik ellene. Pedig most egészen az vezérli, hogy megpróbáljon empatikusabb lenni másokkal, ne valami sértés vagy akármi bukjon ki belőle, hanem igenis vegye észre, ha valami gáz van. Talán sikerül, talán nem, apró lépésnek akár ez is belefér.
- Ó, haver, sajnálom – húzza el a száját. Amit lát, abból könnyű kimatekozni, hogy nem is kicsi. - De miért nem lehet mágiával ezt skippelni? Pedig azzal mindent lehet – majdnem mindent, azt meg kell hagyni, de jelen esetben pont nem a lehetetlent kérné a varázslattól. Vagy ki tudja, mert ennyiből, hogy mankóra van támaszkodva, nem fogja megtudni, mi sérült és mennyire. A szándék megvolt, bár ezzel sem kíván beletaposni a másik lelkébe. Remélhetőleg nem tépked fel sebeket, aztán még itt le is köpik, hogy mekkora egy tapló. Mondjuk…
- Ahha – bólogat. Akkor ez neki új. Igen, papíron nem lehet, ahogy sok mindent nem és mégis megtörténik. Feléről még maga Teddy sem tud, mert vagy nem próbálta vagy nem érdekli, viszont ha pipákat kellene rendeznie a házirend azon sorai mellé, amik megszeghetőek, akkor bizony hamar a sor végére érne és nem azért, mert lehetetlen. - Nem áll minden ajtóban egy tanár, vagy egy olyan ház-hőse, mint te, hogy elhessegesse. Fogják, oszt vagy egyedül vagy társasággal mennek. Egy haverom rendszeresen alszik a navinében, mert ott partiznak – von végül vállat, apró vigyorral. Mást is művel ott, néha elmeséli, no nem teljes részletességgel, viszont annyi biztos, hogy már hallásból egy csomó helyet ismer és eltájékozódna a sárgák házában, ha arra kerülne a sor. Lehet az lesz, hogy vele megy és amikor ott kell körbenézni, majd okosabb lesz. Sóhajt végül egyet, komolyan, már meg is sajnálja, hogy ennyire kínozza. Nincs benne harag, nem kezdi az öklét lóbálni, vagy átkokat keresni. Karjait tárja szét, hogy ennél többet nem tud tenni, azért könyörögni nem fog, odáig le nem süllyed és nem ér meg ennyit a dolog.
- De cuki, vársz velem – billenti oldalra a fejét. - Neked jobb ülve, már ha meg nem sértelek – logikája könnyű, ha neki fájna a lába, nem ácsorogna hosszasan egy folyosón, ha pár lépés és bent várja a kényelmes bármi. Nem egyformák, ez tény. - Nem nyúzlak ezzel tovább no, nem kell elmondani. A lelkiismereted aludhat tovább – nevet fel halkan, mintha neki az nem lenne. Van, csak éppen az is olyan, mint ő: eléggé furán kezeli az életet.
- Pedig igaz. Tényleg keresem, mert ő, a szabálytisztelet ellenére belopódzott hozzánk és megszívatott. Tökre meg akartam lepni, hogy na, itt vagyok husi – még a karjait is kitárja, mintha nem a srác állna előtte, hanem akit keres. Karjait leengedve von végül vállat. - Nem cipelnélek, bár van az a pénz… De inkább ilyen… érted. Nehéz azzal a lépcsőn. De már megdumáltuk, hogy nem mondhatod – vagyis nem akarja. Mert nem áll mögötte a bácsi, hogy megegye, akár csak egy szótagot is elárul.
- Annyit megtehetsz tök legál, ha látod, akkor szólj már neki, hogy naaagyon várják idekint. Ilyen magas – mutatja is magához mérten. - Ekkorák a dinnyék – ezt is mutatja maga elé tartva a kezét. - A haja világos. Nem is szőke, nem is barna, baba az arca meg ilyen kis csókos a szája. Ha látod, rá fogsz ismerni. Ha meg nem látod, akkor nincs semmi. Ez nem gáz? - pillant végül kérdőn felé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Tehetetlennek érzem magam és az az egészben a szörnyű, hogy az érzés most nem is csal. Nem vagyok még köszönőviszonyban sem azzal a súlycsoporttal, ami Augustine-t jelenti. Sem erő, sem tudás, bár őszintén, a mágia részt a srác kihagyja. Azt kell mondani, hogy egy mágiával teli helyen bőven elég meglepetést tud okozni a nyers erő, hiszen senki sem számol vele. Kényelmesebb pálca mögé bújni, átkokkal dobálózni messziről, aztán valaki mégis ott terem és…
Sikoltozhatnék mint egy kislány, ámbár megpróbálom megtenni a lehetetlent: kezembe venni a történet végső fejezetét és elirányítani valakit a Házvezető felé. Nekem kellene menni, viszont tudom, hogy azzal iszonyatosan sok időt adok a srácnak, hogy Zalánt addig üsse, míg komolyabb baja nem lesz. Vagy rosszabb. Most minden iszonyatos forgatókönyv lepereg, mire eldöntöm, most az egyszer hangom felemelve, szó szerint utasítok valakit, hogy azt tegye, amit én akarok. Nem kérek, nem közlök, megjegyeztem az arcát és ha nem úgy lesz, marad az eszemből valami, meghálálom vagy épp honorálom amit kell. Viszont az biztos, hogy itt kell maradnom. Muszáj. Torkomban dübörög a szívem, a gyomrom kavarog a látványtól. Nemigen láttam még verekedést, verést, bármi komolyabb erőszakot. A vért látom villanni, amelytől az émelygés erősebb. Remek. Taktikai hányás?
Végül aztán korántsem gyomortartalmammal akarom megállítani a srácot. Magam sem tudom miért így, inkább tűnik ölelésnek az, amit művelek, de megteszem. Sípol a tüdőm vagy én magam vinnyogok, nem tudhatni. Az biztos, hogy az utolsó ütés abbamarad, megakad. Már megérte… Zalán is végre levegőt kap, bár az arca, amit látok pár pillanatig, semmi jót nem ígér, sőt. Ha lehet, még sápadtabb leszek, mint eddig, mégis jobban sarkall arra, hogy ne eresszem Augustine-t. Egy lökést érezni, nem tudom, hogy a fiú akar ledobni vagy éppen az aligha hallható bűbáj az oka, de lejjebb csusszanok. A lábam mégis az égbe emelkedik pár pillanatra, mert ugyan a pajzsbűbáj nem lök minket a terem másik végébe, most végképp enyém a figyelem. Nyekergek valamit, talán káromkodás, talán ima, ahogy lerázza a karjaimat magáról. Ujjaim görcsösen marják a levegőt, amolyan utolsó próbálkozásként, mintha én is az öklöm akarnám használni. Felordítok végül, vagy épp ez a sikítás, ahogy a másiké érkezik arcomba. A fájdalom, mint az üvegen végigfutó, pókhálószerű repedések, úgy futnak végig arcomon. Hátratántorodok szédelegve, ahogy arcom elé kapom kezem. Érzem, hogy valami meleg csordogál ki orromból és levegőért kapkodok. Vérzik. Ő pedig jön.
- Elég, e.. elég… megkaptad.. meg – amit akart, nem? Megkapta az átkozott. Ahogy megragad, úgy kapaszkodok karjába, hátha le tudom addig fogni, míg végre ide nem ér valaki. De legalább velem foglalkozik. Az önfeláldozó barom szerepe jól áll nekem, míg végül győz az ősi ösztön: megpróbálok kifordulni a fogásból, bár ez inkább tűnik vergődésnek. Ha megütném… halál fia lennék, így csak eltolni, ellökni próbálom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Érezte, hogy a hajába kapaszkodnak, de a lökés, amit a bűbájjal okozott, nem volt elég erős ahhoz, hogy lefejtse magáról Augustine-t. Aztán hirtelen mégis azt tapasztalta, hogy a szorítás gyengült, a másik súlya pedig lekerült róla. A miértek nem érdekeltél abban a pillanatban, örült, ha levegőt tudott venni anélkül, hogy kétszer körbefordult volna vele a világ. Szédült s bár nem érezte, hogy vérzik, tudta, hogy agyrázkódása van és az köztudottan nem a legegészségesebb dolog, ami történhet az ember fejével.
 Bal kezében görcsösen szorította még a pálcát, miközben kísérletet tett arra, hogy átforduljon a hátára. Érezte, hogy minden izom, ami a törött csont körül feszül, görcsösen megvonaglik, majd megtagadja a további működést a fájdalom jegyében. Először csak az üres plafonra tévedt a pillantása, utána úszott be a látóterébe az a tucatnyi szempár, ami fölé hajolva vizslatta őt. Volt egy tippje arra vonatkozóan, hogy egynél jóval többet lát, hiszen ennyien csak nem gyűlhettek oda... vagy mégis? Kérdésére válasz volt a csoportnyi suttogó hang, a nyöszörgések és az egyre hangosabb kérlelések Augustine felé, hogy hagyja abba. ​Hagyja abba? De hát leszállt róla. Akkor meg miért...?
 Csak felkönyökölni sikerült neki, de már az is soknak bizonyult. Csupán színeket látott először, amik nagyon lassan akartak csak körvonalazódni. Aztán felismerte Zente rémült arcát.
 - Augustine! - szólt rá emelt hangon. Több okból is meglepődött saját vakmerőségén. Egyrészt nem kívánt még egy olyan találkozást a padlóval, mint az imént. Ugyanakkor másnak sem kívánta ezt. Főleg nem a barátjának. Felemelte ismét a pálcáját, de több levitás is rászólt, hogy ne csinálja, mert ezzel nem old meg semmit sem. Csak Augustine figyelmét akarta elvonni, hogy ne bántsa Zentét. Remélte, hogy a rá szegezett pálca számít valamit. Még ő sem tudta eldönteni, hogy akar-e egyáltalán varázsolni, az arcán nem látszott a pontos szándék. De abban biztos volt, hogyha a másik hirtelen mozdulatot tesz felé, a sóbálvány átkot próbálja majd rászórni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Zalán elpáholása pusztán a szolid kezdet volt ahhoz képest, ami még a dologból kikerekedhet. Nem foglalkozik a sérülések súlyosságával, sem azzal, hogy egyre többen gyűlnek köréjük és hüledeznek, vagy épp izgatottan szurkolnak, ki ennek, ki annak. Az esélyek persze nem kiegyenlítettek, Augustine majdnem egy fejjel Zente fölé magasodik, s mind a kosárlabda, mind a verekedésben szerzett tapasztalata behozhatatlan előnyt biztosítanak a számára. Nem sokkal van jobb helyzetben Hollósi sem, aki fizikai hiányosságait eszével és varázserejével próbálja pótolni, egyébként ügyesen, hiszen remek helyzetfelismeréssel használ megfelelő bűbájokat. Egy párbajban bizonyosan megizzasztaná a franciát, ám sokat kell még arra várni, hogy a keze rendbe jöjjön és képes legyen ismét használni. Nem a mugliknál vannak, ám hiába minden, a törött csont, az törött csont. Sohasem lesz már ugyanolyan, mint annak idején.
Minden figyelmét a legifjabb Somogyi köti le, aki először arcának közepébe kapja az áldást, ez pedig tökéletesen elegendő ahhoz, hogy eleredjen orra vére. Augustine arcán gonosz vigyor jelenik meg, hisz hiába mondják, nem szép dolog a kisebbet bántani, azért jól esik. Pólójánál megragadva az aprócska, vékonyka testet hagyja, hogy egy ideig vergődjön, mígnem megemeli a textilnél fogva és úgy vágja gyomorszájon. Ez az a pont, amikor háta mögül felhangzik a kissé lestrapált Zalán kiáltása. - Mi van Hollósi, nem volt még elég? - nem kérdés, hogy készen áll-e visszatérni háztársai közül a szemtelenebbik csépelésére, ehhez azonban Zentétől kellett megszabadulnia.
Mintha valami nehezebb, izgágább rongybabát hurcibált volna, egyszerűen letette a talpára és egy erős, irányított lökéssel, bal lábfejét kitéve a levitás elé egyenesen Zalán irányába taszította teljes erőből. Elég, ha megbotlik és egy picit kótyagosabb, s máris kész a csőcselékből álló kupac. Szemében egyértelműen ég a láng: bármikor folytatja, amit elkezdett, s ehhez már különösebb ok sem kell. Azt ugyan nem tudja, a prefektus hová küldte végül azt a szerencsétlent, akinek segítséget kéne hoznia, de jobb, ha sietnek, mert hamarosan már csak a takarítókra lesz szükség. Közelebb lépdel, hogy lerántsa Zentét Zalánról, s egy gyors mozdulattal kirántsa a fiú kezéből pálcáját. Nem baj, ha meg is kell küzdenie vele, akkor valószínűleg szíves örömest üt teljes erőből a törött karra, hátha ez ad némi ösztönzést a pálcától való megszabadulást illetően. Ha megszerezte, a tőle megszokott lazasággal és magabiztossággal fordul körbe.
- Na, összetörjem? - a körülöttük állók közül néhányan rögtön visszafojtják lélegzetüket, míg mások suttogni kezdenek. Nincs egy olyan diák sem, aki egyértelműen kiállna a nem vagy az igen mellett. - Nem hallom, összetörjem? - egyértelmű, hogy itt már csak Keserű segíthet, különben Hollósi a csontjain kívül a pálcájától is meg fog szabadulni záros határidőn belül.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Fiaimnak
Minden olyan jól kezdődött. Felkelt, megkávézott, időben beért, megkávézott, rendet rakott kicsit a klubhelyiségben, a talált tárgyak tálcájának tartalmát növelve egy karórával és egy plüsstehénnel, majd felment a csellengőbe, hogy átnézze azt a csálé kupac papírt, amit Iza hagyott neki. Még dudorászott is, ahogy teltek múltak az órák, közben könyöke alatt heverő tintapecsétes jegyzettömbjébe egy-két házon belüli verseny, program, szorgalmi ötlete került felvésésre.
Arra azonban egy pillanatig sem számított, hogy idilli (időközben feltett egy lemezt a gramofonra is) napját kétségbeesett léptek zaja zavarja majd meg. Az ajtó természetesen tárva-nyitva állt, mint szinte mindig, amikor éppen nem beszélgetett valakivel, így már jó előre hallotta a lihegést és tompa puffanásokat. Még készült is összevont szemmel, elnéző mosollyal kedvesen megróni a rohangálót, hogy ugyan, semmi sem ilyen fontos, lassítson, vigyázzon magára, azonban az ifjú kék ezt megelőzően kezdett el hívón dadogni. Nem volt vidám arca. Ami azt illeti, kifejezetten sápadt és remegős, aminek láttán Flórián szívesebben kínálta volna hellyel, és egy csésze teával, de az elrebegett szavak - és főleg nevek - hallatán úgy érezte, nem ő az, akit most elsődlegesen meg kellene mentenie. Köpenyét nem is veszi magára, ingben-mellényben siet el a diák mellett, elég annyit hallania, hogy Augustine verekszik. Megfordul fejében, hogy előreküldhetné nálánál sebesebb patrónusát, pálcáját elő is veszi, s azzal kezében dobog lefelé, de sajnos még mindig túl naiv, és reménykedik, hogy nem akkora a baj, mint amekkorának a kétségbeesett szavak alapján tűnik. Sok mindenre számít, egy-egy pofonra, netán tán kedves gyomrosra, de hogy törött csontok, és törni készülő pálcák fogadják, az egészen egyszerűen eszébe sem jut. Siet, de nem fordul azonnali megoldásokhoz, amit talán később még meg is fog bánni.
A klubhelyiségbe lépve rögtön utat is adnak neki, de Flórián most nem áll meg mellettük, még csak rájuk sem pillant, csak a portré túloldaláról behallatszódó emelt hangú szóváltásra figyel. Határozott elnézést kérve noszogat arrébb két srácot, majd végre meg is jelenik a szfinx mögött - csakhogy egészen más látvány tárul elé, mint amire számított, első pillantásra nem is érti, hová keveredett, kik állnak és fekszenek előtte. - Mégis mi folyik itt? - dörren fel összehúzott homlokkal, s bizony ez egyike azon kevés helyzeteknek, amikor nem ül mosoly sem szája szélén, sem tekintete zugában. Egyetlen pillanat műve az intés, amellyel megpróbálja kiröppenteni a pálcát Augustine kezéből, s egy újabbé a lépés, amivel immáron közé, és a két kisebb közé kerül. Nem szegezi pálcáját senkire, nem fenyeget, ugyanakkor tisztán érezteti, hogy elég egy moccanás ahhoz, hogy ez megváltozzon. Magyarázatot azonban vár, és döbbent mintázatű baglya ezúttal késlekedés nélkül röppen ki pálcájának végéből, hogy szárnyra kéljen a gyengélkedő felé, gyógyítóért. Dühös. Csalódott. Meghökkent. Zavart. De kivár, robbanás helyett egyre gyülemlő értetlenséggel súlyozott kősziklaként magasodik diákjai fölé, némán követelve a beszámolót. Ez azért mégis átment egy határon, amin nem kellett volna.