[Ádám]

Érdeklődve hallgatja a tanárbácsi szavait, és próbál mindent megjegyezni, de kezd nagyon elfáradni, így az utolsó feladata sem sikerül igazán, amitől kissé csalódottá válik, és rögtön elhatározza, hogy rengeteget fog gyakorolni majd.
Ádám azonban meg tudja csinálni, amit tanít - nyilván ezért is tanítja - és ez a lányt egészen lenyűgözi, nagyon tetszik neki a színes virág. Nézi a tanárt, és a virágot, és jelenleg kissé nehezen tudja elképzelni, hogy majd egy növénnyel fog gondolatokat közölni. Számára ez kissé abszurd, és nem is logikus, totálisan mentes ez az elképzelés attól a világtól, ami benne él... tehát úgy tűnik, ideje megrengetnie a világa falait, és kitekinteni. Maga a varázsvilág az tökéletesen érthető és logikus a számára, hiszen ebbe nőtt bele, de ez, amit Ádám felvázolt, kicsit túlzás, és mint olyan, óriási kihívás - vagyis már alig várja, hogy megtörténjen!
Örömmel veszi a kezébe a cserepet, és odafordul vele a sárkányrókához, hogy megmutassa neki is. Ez lesz az egyik nagy feladatuk, jövőre nagyon szépnek, nagynak, és egészségesnek kell lennie.
Aztán a következő szavaktól kissé megszeppen. Nem szabad túl sokat gyakorolnia... már most tudja, hogy ezzel még komoly gondjai lesznek, mert ő képtelen keveset tanulni vagy gyakorolni. Születési rendellenesség. Elfintorodik a gondolatra, de most tényleg nagyon fáradtnak érzi magát, és nem szeretne beteg lenni, szóval ma már biztosan nem gyakorol, de holnap semmi sem állíthatja meg!
A lény említésére megint a rókára néz, és a kis lény is rápillant. Közben persze örömmel töltik el a szavak, hogy ügyes. Persze ezt kifejezetten elvárja magától, de mégis jó, hogy ezt gondolja Ádám, sőt, ez szuper!
A kérdések említésére elgondolkodik, majd megrázza a fejét, most nem jut eszébe, de biztos össze fogja állítani a kis listáját róla, hogy mi az, amit szeretne megtudni.
Egyik kezével elengedi a cserepet, és a sárkányróka álla alá nyúl, aki egészen éberen fürkészi új gazdáját.
-Mana.-
Mondja ki a nevét, ami nagyon is passzol az állathoz, hiszen ez japánul szeretetreméltót jelent, és ő több is, mint szeretetreméltó, ezt már most érzi rajta. Imádja!
Kezét odanyújtja Ádámnak, majd amikor már nincs több teendő, és mondanivalója, amit meg kellene hallgatnia, akkor illedelmesen elköszön, és kisétál a teremből.
-Köszönöm az órát, meg Manát, és a virágot! Szia!-

Eris - 1. óra

[Shania]

Legalább annyira izgatott a mai találkozója miatt, mint amennyire kedve lenne minden kastélylakóhoz odamenni, és egyesével körbepuszilni őket. Néha azt gondolja, hogy ez már komolyan beteges, máskor meg azon kapja magát, hogy a klubhelyiségben erőlködik, és próbál valakit sarokba szorítani, hogy megpuszilhassa, és mindettől jól érzi magát... ő, aki amúgy annyira nincs oda attól, hogy idegeneket puszilgasson, sőt!
De most nem gondolkozhat ezen, most a találkozón kell agyalnia, és visszafognia magát, hogy Shaniát nehogy elijessze. Igen ám, de könnyebb ezt mondani, mint megtenni, és érzi is a késztetést erősen.
Besétál a terembe, azon belül is a föld területére. Kíváncsi rá, mit tartogat a lány a számára, mit fog neki mutatni, mit fognak csinálni. Persze az órákat is nagyon élvezi, de ez most valahogy másfajta izgalom... egyszerűen úgy érzi, van mit tanulnia a navinéstől is, talán pont azért, mert nem négy elemet tud irányítani, és mert egyszerűen nem tudja a földet se még tökéletesen. Mert nyilván még ő is csak tanonc.
Kiszemel magának egy kényelmesnek tűnő sziklát, és szépen helyet foglal rajta törökülésben. Leveszi a talárját, és leteríti maga mellé, miközben Mana is odabattyog.
-Jajj, micsoda tünci-münci-bünci kis sárkányróka, igeeen, szereti a simogatást, egyelek meg, hát én vagyok a legrettegetteb sárkánykarókácska a környéken, én ám, igen én, bizony hogy én, jajjajjnyuuuujj!-
Gügyögni kezd a kis lénynek, aki határozottan megvetné érte és még el is kúszna némileg messzebb bizonyára, ha nem épp a hasát vakargatnák, ami egyszerűen olyan jó, hogy képtelen ellenállni, és itt hagyni a megveszekedett gazdáját.

Merkovszky - 1. óra



* A tanerő szinte a semmiből bukkan fel, Eris pedig nem teketóriázik, rögtön a tárgyra tér, hogy miért is baktatott fel ide hozzá a lyukasórájában, s most várja a másik fél válaszát. Mellei alatt összefonja karjait, ujjaival megfogja a talárja szélét, összeszűkíti szemeit és úgy hallgatja, hogy Merkovszky szerint nem az ő zaklatására pályázik egy tanonca. Már nyitja is a száját, hogy ellenkezzen, de a férfi folytatja, s a következő szavak váratlanul érik. Valóban, akkor történik ilyesmi, amikor dühös... de általában mindig bosszankodik valami miatt, és eddig amúgy sem történtek ilyen dolgok, úgyhogy ez nem lehet az ő érzelmi állapotának varázspálca nélküli kivetülése. Bizony, hogy nem, ha bármi lett volna, akkor bizony tudna erről. Gyanakodva méregeti a tanerőt, elfintorodik az újabb válaszra. *
- Ez nem igaz! * Dobbant egyet a lábával, és kezeit kikapja előző helyzetükből, hogy ökölbe szorítva maga mellé tudhassa őket, készenlétbe, eközben pedig a tinta ismét furcsa mozgást produkál, de ezt már Eris nem veszi észre. * Nem vagyok én semmiféle elemeltalista, ez őrültség! Ha az lennék, tudnék róla. Maga át akar engem verni, védeni próbálja azt a valakit, de ne aggódjon, akkor majd én kiderítem, hogy ki az, ezt nem fogja megúszni. * Sziszegi Kowai feldúltan, hiszen ez abszolút képtelenségnek hangzik így, hogy majd ő az egyik pillanatról a másikra azt mondja a víznek, hogy hopp-hopp és az meg ugrik. Persze, látott már furcsa képességü egyént, mint Bennettet, meg az anyja is animágus, de eleve ez a tantárgy humbug úgy ahogy van. Pálcával varázsolni, na az valami. Gondolatokkal természeti erőket irányítani, jaj, hagyjuk már. *
- Jól van, akkor bizonyítsa be. * Szólal meg végül, igyekszik visszafogni a modorát, tudja nagyon jól, hogyha még egy tanárnál kihúzza a gyufát, csúnyább büntetőmunkát kaphat, mint legutóbb. Meg aztán egy kicsit kíváncsivá tette ez a dolog, de még mindig abszurdnak tartja, hogy ő képes lenne irányítani a folyadékokat. Nem-nem, ezt egy felsőbb éves idióta csinálhatja meg vele, nagyon jól tudják, hogy milyen könnyű felhúzni és direkt hergelik. Az biztos, hogyha érdembeli választ, kielégítő bemutatót nem kap, ami meggyőzhetné, nekiáll a Rellonban robbantgatni, csak, hogy előkerítse a nyomában lévő egyént, viszont ott már olyan csekélységek, mint holmi büntetőmunka, nem fogja érdekelni. *

[Ádám]

Izgatottan lépked be a terembe, mint mindig. Hiába jár ide egy éve órákra, mindig érzi ezt a bizsergő érzést a gyomrában, hogy annyira jó ide jönni, és ezzel foglalkozni, és hogy vajon mit talál ki neki a tanárbácsi.
Mana mellette baktat, könnyedén lépést tartva a lánnyal - természetesen. Szinte sosem hagyja magára a sárkányrókát, aki nem ellenkezik a folytonos társaság miatt - bár a kutyájukkal annyira nincs kibékülve, holott egy golden retrieverről beszélünk, aki végtelenül békés, mégis mindig versengeni akar vele. Ash nem veszi annyira komolyan ezt a problémát, majd megbékélnek, elvégre már Rurura sem haragszik (amióta sikerült magát az ágyba is bekönyörögnie a sárkánnyal egyetemben).
A föld eleműek részére megy, és az órájára pillant - még van öt perce, mint mindig, mindenhol, úgyhogy gondolkozni kezd, mit csinálhatna addig. Már épp törökülésbe vágná magát, amikor eszébe jut, hogy "bemelegíthetne", így összefűzi ujjait, és megropogtatásra hasonlító mozdulatot csinál, csak épp nem ropognak.
-Készen állsz?-
Kérdezi a sárkányrókától, majd a közeli fűzfákhoz sétál közelebb. Előre nyújtja az egyik karját, mire az egyik fűzfa egyik ága is felemelkedik némileg, majd ahogy mozdul, és emelgetni kezdi a karjait-lábait, úgy kezdenek a fűzfaágak mozogni, és mozogni, és mozogni, mintha megannyi kecses kacsó integetne-billegetne vele együtt. A sárkányróka is hol két lábon, hol négy lábon mozgatja a közeli bokor leveleit, imitálva a nagykislány táncát. Sokáig tartott, mire mindezt begyakorolták, hogy egyszerre tudják csinálni, ugyanis Ashleynek nagyon tetszik, hogy mozogni is lehet az elemi mágia gyakorlása közben (sőt, egy-egy újdonság elsajátítása könnyebb mozgással) így szívesen mozog, csak éppen nem nagyon tud táncolni, hiába járt órákra. Na meg aztán a föld elemnél nagyon kevés olyan mozdulat van, aminek lágynak és könnyednek szabad lennie.

Eris - 1. óra

Elena - Franciázás
Kora este

Lassan sétálok a tanulószoba felé. Soha nem hittem, hogy bárkit is tanítani fogok. Művészetek tanársegéd vagyok, de az nem ugyanolyan, mint, ha valakit nyelvre tanítok. Elena rajzon említette, hogy szeretne franciául tanulni és mivel én tudok ezért elvállaltam a tanítását. Sok helyet említettem, hogy hova menjünk, de egyik sem tűnt a legjobbnak. Kint és bent is nagy a zaj, a könyvtárba pedig én nem tudok figyelni a sok könyv miatt. Még van egy fél órám, addig felkészülök, hogy mivel is kezdjünk. Mikor belépek, meglátom a két kényelmes fotelt és már le is foglalom őket (nem mintha kéne), majd körbenézek.
- Lehet, hogy ez sem a legjobb hely a tanulásra - kérdezem magamtól a rengeteg könyvet nézve és már nem is ülök a fotelben. A címek alapján csak tankönyvek vannak, amik annyira nem érdekelnek. Visszasétálok a fotelhoz, majd leveszem a cipőmet és a szemben lévőre rakom a lábamat. Nem ez a legjobb póz mivel pár perccel később elszunnyadok. Álmomban egy réten járok, nincs senki körülöttem, olyan mintha kihalt volna a világ. Közben egy hang szólít meg, amit először nem ismerek meg, de aztán rájövök, hogy Elenáé. Azt mondja, hogy mindenki elment, és senki nem jön vissza.

Gwen - Franciázás

Kora este

---

Elena - Franciázás
Kora este

Szörnyű álmomból egy lány hangja ébreszt fel, amit először nem ismerek fel. Pár másodpercbe telik mire feleszmélek, hogy Elena ért ide. Köszönés után felteszi a kérdést, amit tudtam, hogy feltesz bár reméltem, hogy nem. Ha most nem mondanám el neki, addig kérdezgetne, amíg meg nem tudná.
- Csak egy újabb rémálom - mondom és legyintek hozzá jelezve, hogy mellékes. A polchoz sietek mivel könyv nélkül nehéz lesz tanítani, azt pedig nem hoztam a suliba. Leveszem a kezdőknek ajánlott. Az asztalhoz megyek, majd mikor Ő is leül, mellém kinyitom a könyvet.
- Kezdjük az alapoknál, vagyis a kiejtéssel - próbálom magyarázni, de kicsit izgulok. Nekem is így tanították meg, hogy először az  alap szavakat ejtjük ki - A legjobb példák erre a francia autómárkák - mondom, miközben leírom a három autómárkát - Itt van például a Peugeot. 'Eu'-val írjuk mégis 'Ö'-nek ejtjük. Ugyanez van a Renault-nál, ott is 'au'- val írjük és 'ö'-nek mondjuk. Szóval ebből az a következmény, hogy 99%-ban az 'au'-t és az 'eu'-t 'ö'-nek ejtjük. A Citroennél pedig a 'c'-t 'sz'-nek ejtjük. Érted, vagy máshogy magyarázzam? És miért szeretnél hirtelen franciát tanulni? - kíváncsiskodom, mert nem értem ezt a hirtelen érdeklődést. Nem a legkönnyebb nyelv, sőt benne van a tíz legnehezebb nyelvben.

Gwen - Franciázás

Kora este

---

Elena - Franciázás
Kora este

Nem kérdezősködik többet az álomról, de tudom, hogy ezt még nem zárta le. A szobánkba még ki fog faggatni. Nem szokta ilyen könnyen feladni a dolgokat, és ez az egyik jó tulajdonsága a többi mellett. Leülünk az asztalhoz és már el is kezdem a tanítást. Az autómárkákkal kezdem, mert így a legkönnyebb megtanulni a kiejtést. Gyorsan előveszi egy pergament és egy pennát, majd sebesen jegyzetelni kezd. Fontos lehet a dolog, ha így jegyzetel. Mivel a barátnőmről van szó ezért meg is kérdezem. A válasza alapján utazni fognak a francia rokonokhoz. De jó lenne, ha mi is elmehetnénk. Nagyon szeretem azt az országot. A francia sajt, a csoki, és az Eiffel-torony. Mondjuk, az Párizsba van és nem biztos, hogy abba a városba mennek, de nem az a lényeg. Az egész ország csodálatos, főleg éjszaka. Azok a csodás fények.
- Jaj, de szerencsés vagy. Mit meg nem adnék egy útért oda. Jó utat előre is - mosolygok rá, majd elkezdek kutatni a táskámba - Kell egy kis nasi a tanuláshoz. Mit szeretnél? Van puding, nyalóka, csoki, bármit, amit szeretnél. Az üst teljesíti - mikor megmondja, hogy mit szeretne én, vagyis inkább a kelyhem teljesíti a kívánságot - Most vegyük át az olyan szavakat, amiket az összes mugli ismer. Vagy legalábbis a többség. Ilyen például a Cart d'or fagyi, amir Cártedor-nak ejtünk, meg a Garnier, amit Gárnyiérnek, de itt van még a Danone, amit Dánon-nak  - szorgosan írom neki a szavakat és odaírom a kiejtést is - És milyen rokonok? Talán nagyszülők?

Ádám - 1. óra

Az újabb tanévvel újra elkezdődnek az óráim, nincs ez másképp a gyakorlati elemi mágiával sem. Idén kamikaze repülést fogok produkálni a tárgyból, mivel nem akaródzik leragasztani a hátsó felemet itt mestertanoncként, hanem hajt a vérem, hogy menjek világot látni és kviddicsezni, így a maradék két év anyagát ebbe az egybe fogjuk besűríteni a tervek szerint, hogy tanév végén elmehessek a gyakorlati vizsgára és bejegyzett elemi mágus lehessek. Hát, nem hiszem, hogy teljesen ép elméjű volnék, hogy ilyenekre vállalkozok, de inkább ez, minthogy vissza kelljen járnom néha órákat venni és majd következő évben vizsgázzak. Az ember sok mindenre hajlandó a saját kényelméért.
Linácskával a sarkamban sétálok fel a kastélyba a faluból, a tűzróka minden egyes óra alkalmával elkísér. Manda néha még mindig kiröhögi szegényt, mert ugyanaz a neve, mint az ikre beceneve, de már jelentősen kevesebb alkalommal tör rá a röhögőgörcs, mint az első időszakban.
Na, idő is van, pont jó, csak néhány másodpercet fogok csúszni, Ádám meg szerencsére nem stopperrel méri az érkezésünk pontosságát.
- Halihó - köszönök már a bejáratból a látszólag üres helyiségbe. Nem mindig találom itt érkezésemkor a tanáromat, néha kicsivel később csapódik be a helyére, mint én magam.

Kiva

Ashley

Runa

Ádám - 1. gyakorlati óra

Ádám - 1. óra

Hopp, én voltam a gyorsabb, ilyen se sokszor fordul elő a történelemben. Biztos sietett valahonnan errefelé. Linát karba veszem, és Ádám nyomában átsétálok vele a tűz részlegéhez. Ismerem már a helyet jól, nagyon sokszor jártam itt, az utóbbi két évben.
- Uh, oké - kicsit egyszerre túl sok információt zúdít rám, nem tudom már, hogy mi volt a legelső feladat. Kérlelően nézek Linára, mintha csak tőle várnám a megoldást a lyukas agy problémámra. A tűzróka némi fészkelődés után kiugrik a kezemből a földre, megrázza magát és megnöveli a hátán a lángokat. Jaj, emlékszem már! Kinyújtom magam elé a jobb kezemet és viszonylag könnyedén megidézek egy nem túl nagyméretű lángot a tenyerembe. Oké, ez így kicsi lesz... Habár már 2 éve tanulom kezelni a mágiámat, néha még mindig használok kézsegítséget, csak a saját magam megnyugtatására. Most sincs ez másként, hiába tudom, hogy ez nem befolyásol semmit, azért csak a láng fölé teszem a másik tenyeremet, és mintha nyújtani akarnám, mint a rétestésztát, felfelé kezdem húzni a kezem. Ezzel együtt a fejemben is megszületik a kép arról, ahogyan a láng szép nagyra hízik a kacsómban, s láss csodát, tényleg sikerült megnöveszteni. Jaj, na ezen a felén legalább túl vagyunk.
Következik a formálás. Ez a rész nem a kedvencem, mert nem szeretem formákba belekényszeríteni a lángot, számomra egy szabad dolog, ami olyan formát vesz fel, amilyet akar. De a feladat, az feladat, akkor meg kell csinálni. A fejemben már kirajzolódott egy egyszerű kocka (a gömb túl mainstream), most jó lenne ezt átvetíteni a kezemben levő lángra is. Leeresztem a bal kezem, nincs rá tovább szükségem. Finoman remegtetni kezdem a láng szélét és apránként rákényszeríteni a kis vadócot, hogy formába álljon nekem. Megkockáztatom, hogy ez megy a legrosszabban eddig, ami a tűz irányítását illeti. Nem is sikerül elsőre, mert valami teljesen  deformált dolog születik meg a lángjaimból. De ciki, hogy nem megy...  Nem baj, fussunk neki még egyszer, különben sose fog sikerülni. Újra hullámzásra kényszerítem a tüzet, majd pedig minden erőmmel azon vagyok, hogy rávetítsem a saját akaratomat és végre kocka legyen belőle. Már csak az utolsó oldal kéne, hogy ne kidudorodjon onnan, hanem a helyére simuljon... ÚGYIS ODAMÉÉÉÉÉÉSZ!!! És pakk, feladja szerencsétlen és bár ellenállva, de a helyére csúszik végre. Uh, hát még életemben nem tűnt ilyen bonyolult rendszernek egy kocka.
Akkor most pedig kifestőzzünk. Ez már jóval kellemesebb és egyszerűbb feladat, mint a formakészítés. Szerencse, hogy megtartani az elkészített formát könnyebb, mint megcsinálni, így most viszonylag problémamentesen tartom a kis kockámat a tenyeremen. A színváltást is nagyjából ugyanúgy kezdem el, mint a formaváltást: lágyan megremegtetem a lángot, és fokozatosan, alulról felfelé haladva festem át a narancssárga lángot kékké. Valahogy úgy nézhet ez ki, mint mikor a vízfesték terjedni kezd a papíron, a kékség alulról kúszik szépen egyre feljebb, és vált át kékbe.
Füstképzés. Bevallom, a mágiám ezen ágát eddig csak az óra keretein belül használtam, egyelőre még nem fedeztem fel, hogyan tudnám hasznosítani a mindennapokban. De vicces, ahogy a füstöt létre szoktam hozni. Tudjuk milyen, mikor a gyertya elalszik? Füstcsík száll fel a csonkról. Ezt alkalmazom én is. Addig-addig nyomorgatom össze a nehezen létrehozott kis kockámat, míg végül megadja magát és kihuny. És ni, ott is van a füst. Elmémmel megragadom a kis hamist, hogy ne menjen sehova, és kicsit besűrűsítem, hogy rendesen látható legyen. Ez eddig szép, akkor most irányítsuk a megfelelő helyekre. A nevemet kéne leírni, huh? Legyen úgy! A fejemben úgy él a kép, mintha egy tollat fognék, a füst pedig a tinta lenne a tollban. Óvatosan indítom el a füstöt magam elé, majd hozzálátok egy K betűnek. Egy kész, van még három, a többi már nem megy olyan nehezen, nagyjából fél perc elég ahhoz, hogy a tulajdon nevem visszaköszönhessen rám a levegőből.
Na ez kész, akkor most megmelengetem a szíveket!

Mihael

Lin – alakulunk

Mihael *__*

Lin

Mihael <3

Lin

Mihael :3

Lin  

Mihael <3

Lin    <3

Mihael *__* <3

Kellőképpen izzadtságszagúra sikerül az első kombinált feladatom, főleg ha a formálásra konvergálom le a dolgot. Elképesztően nem szeretem formába igazítani a tüzet, egyrészt mert mocskos nehéz egy meló - természetesen sosem akar úgy állni, ahogy azt te elképzelted, nehogy már neked jó legyen, szenvedjél csak nyugodtan, másrészt pedig a, hát, hogy is fogalmazzam meg, "tisztelet" az elem iránt. A négy elem közül a sajátomat tekintem a leghatalmasabbnak és a legpusztítóbbnak, így csak természetes, hogy érzem még magam annyira jelentéktelennek, hogy én csak ne próbáljam meg utasítgatni, hogy mit is tegyen. Talán kinövöm majd a dolgot.
Kicsit fanyarul mosolygok a tanáromra, mert tudom én nagyon jól, hogy volt egy kellően szánalmas pontja az idomításomnak, ami még eszeveszettül kiforratlan, de majd otthon még több ráfordítással igyekszem megoldani a problémát. Mennie kell, muszáj, ez annyira alap dolog, hogy a vizsgán teljesen biztos, hogy feladatom lesz.
Figyelemmel kísérem, hogy generál a semmiből egy eléggé termetes víztömböt, aztán meg hogyan fagyasztja le. Zsír, baró lehet, ha valaki uralja az összes elemet, mindenféle kombinált gyakorlatot végre tud hajtani így. Figyelmesen végighallgatom, hogy mit kéne csinálnom és mire kéne figyelnem, majd rápislogok az eredményre, ahogy ott virít a két kezének nyoma a jégen. Na, akkor essünk is neki a dolognak, mint részeg a kocsmaajtónak!
A saját két kezemet a kocka tetejére szorítom és gyorsan végigfuttatom a fejemben, hogy mit kéne és hogy kéne csinálnom. Örökös toposz, vagyis visszatérő motívum nálam, hogy ha valami újat tanulunk, akkor azt eleinte becsukott szemmel kísérletezem ki először. Könnyebb így koncentrálni. Minden energiámat a tenyerembe összpontosítom és igyekszem nem tüzet, hanem csak hőt termelni. Radiátornak álltam, jippí! Ahogy érzem a meleget a tenyeremnél, egyből zuhanok is vagy fél métert lefelé, sikeresen lefejelve ezzel a jégtömböt és nagyjából teljesen eláztatva a felsőruházatomat. Szóval akkor nem csak meleget, de tüzet is sikerült csinálni, nagyszerű...
- Egytől tízes skálán mennyire szánalmas egy csurig ázott tűzmágus?