Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Művelődési Ház és Könyvtár

- Olyasmi. Előtte hozzávágtam egy erszény aranyat is, ha jól emlékszem, olyan lendülettel, hogy egy kicsit meg is maradt a nyoma.  
Senki se mondta, hogy Ricsivel a kapcsolatunk olyan nagyon tökéletes, sőt a Holdfény lakói nem egyszer halhatták, ahogy egymás torkának ugrunk egy átlag vasárnap délelőttön. Volt minden, részegen tinderezésből elütött embertől elkezdve a felrúgott kertitörpén át - sosem fogom megbocsátani, hogy letört az orra - a hangos kertben ordításon át minden. És, hogy mi tartott minket össze? Talán a zsák a foltját dolog.
- Ne nevess, tudod milyen arcot vágtam, amikor megtudtam, hogy mennyibe kerül egy inge? Basszus Masa én két helyen dolgoztam iskola mellett, versenyeztem, korrepetáltam, ő meg tíz galleonért vett inget.
Belőlem is kitör a nevetés, amikor eszembe jut, hogy mennyire lesokkolt azzal, hogy egy sima fehér ing mennyibe kerül, és valóban sokkoló volt akkor, azóta hozzászoktam. Valljuk be, hozzá lehet szokni ahhoz, hogy jól él az ember, én is kevesebbet spóroltam, olyan ajándékokkal leptem meg, amiket szeret, hirtelen jött hétvégék más országokban, offroad, drága italok. Aztán amióta vége, annyi pénzem halmozódott fel, hogy magam is meglepődtem. Furcsa, de nélküle nem vágyom ezekre, viszont tudom, hogy ha vele lennék, akkor megint visszaállnék erre. Jól esik nevetni, ez olyan igazán boldog nevetés, ami már nagyon hiányzott. Hónapok óta nem nevettem, szépen fokozatosan haldokoltam belül, kívül pedig csupán csak mosolyra futotta.
Viszont jó beszélni erről. Nem hittem volna, hogy valaha elég erős leszek ahhoz, hogy bárkinek is őszintén beszéljek Ricsiről, arról, hogy mit éltem át vele, hogy hogyan volt ez az egész. Nem vagyunk világi barátnők, de látom Masát, és talán, ha nyitottunk volna anno, akkor is jóban lennénk, de nem bánom, hogy ez itt és most történik. Én mindig sokat tudtam mindenkiről, jó megfigyelőnek tartom magam, és most azt hiszem, hogy képes lennék segíteni neki, nekik, mert szeretem Henriket, szeretném, ha boldog lenne, és most már sejtem, hogy Masa az a lány, aki miatt benne van a tüske.
- Több időnk lett volna, talán nem szakítottunk volna akkor, talán nem szakítottunk volna most. Sok a talán, de nem tudom, talán semmin se változott volna. Nekem szerencsém van, tudod, mert jutott időm a szerelmemmel, de ez nem garantált. Mi van, ha elszalasztod az igazit? Mi van, ha a következő tanévben azt mondja, elmegy kutatni, és többet nem jön vissza? Mi van, ha az univerzum mindent tálcán kínál, de te nemet mondasz rá? Talán soha többet nem tesz ilyet.
Én tényleg hálásnak tartom magam azért, hogy Ricsivel lehettem, hogy igazán vele, álarc és színjáték nélkül. Sajnálom, hogy nem volt több időnk, és bár visszafordíthatnám az idő kerekét, bár ne rombolnék le mindent azzal, hogy én szakítok vele. Ugyanakkor a másik oldalon ott van az, hogy kellett a Henrikkel töltött idő ahhoz, hogy rájöjjek, máshogy is lehetek boldog, hogy ne szűkítsem be a világot Ricsi köré, és, hogy rájöjjek, én tényleg vele voltam a világon a legboldogabb.
- Nos, nagyon remélem, hogy még mindig csak Henrikről és rólam pletykálnak, és nem jön elő az, hogy Volkovtól elkezdve Somán át Várffy-ig mindenki megvolt, mert akkor esküszöm, hogy elásom magam a föld mélyére. Henrik igaz, más nem, és nem is lesz.
Ebben biztos vagyok, mert ez a kis kitekintés segített nekem is rendbe tenni a dolgokat odabent. Már tudok beszélni Ricsiről, tudok mérlegelni, értékelni dolgokat. Fontos tapasztalás volt, fontos érzéseket tisztáztam le magamban.
- Emellett úgy vélem, nem azért puhatolózol, hogy megtudd, a lányok is érdekelnek-e, vagy csak a fiúk. Szóval tettem egy merész kijelentést, de az arcod alapján nem tévedtem.
Hümmögve süllyedek bele a babzsákba, mert a kerítőnő énem egy kicsit megkopott az évek alatt. Értem én, hogy mit beszél, és megértem, hogy miért mondja.
- Mennyire rossz most közöttetek a helyzet?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Művelődési Ház és Könyvtár

Arcom elnyúlik, ahogy a nevetést szívom vissza magamba, mert ugyan értem értem, hogy mókás elképzelni a galleonlenyomatos Ricsit, mégse kéne kinevetni, hát fájdalmasnak hangzik. - Szegény - pukkadozok magamban, de nem is bírom sokáig, a folytatás végképp eltör. Hiába mondja, hogy ne nevessek, ha egyszer már nevet ő is, nem tudom magamban tartani, jó látvány lehetünk, egyik fakutyább mint a másik. - De biztos nagyon jó ing volt, aranynyállal kézzel-szájjal sodort szövettel meg minden. - Keresem a magyarázatot az árra, bár valószínűleg nem trafáltam bele a közepébe. Nem baj, nem is tudom hogyan kkészül egy ing, ahhoz kell a szövőszék nem? Akkor biztos ezzel az inggel dolgozott Hófehé- Hamupi- Csipkerózsika (!) amikor elájult, azért az ár.
- De mi van ha nem is kínál tálcán semmit, csak én szeretném úgy látni, mintha kínálna, és amikor kinyújtom érte a kezem, kiderül, hogy csak képzeltem, és ott maradok, hogy... - és kitárom a kezem, mutatva, hogy hogyan végződik a mondat - semmivel. A nagybetűs, jól ismert, utált, szeretett, megvetett, tagadott, mégis nagyon is létező semmivel. Nincs vége a mondatnak, és nekem se maradna semmi, csak a kínos feszengés, a zavar és önmagam ostorozása. Miért vagyok ilyen depresszív? Mióta? Ez nem én vagyok... Mosolyt erőltetek az arcomra, de csupán egy pillanatra marad meg utána engedem is el - nem megy. Kit akarok átverni?
Nem tehetek róla, hogy automatikusan is tagadok. Elvégre ez volt eddig normális, ez, hogy nem mondok senkinek semmit, nincs is miről mit mondani, hogy minden ami történt, kettőnk titka csupán. Erre tessék, továbbfűzi a viccet, és belemorognék a mondandójába, hogy ugyan hogyan érti ezt, amikoris összezavar, és a korábbiak ellenére is egy hangyányit megremegek, valamint a ritmus amit csak én hallok, mert belőlem dobog, megugrik. - Mármint azért nem lesz több, mert csak... - be sem tudom fejezni a mondatot. Eddig úgy értelmeztem, és ő is úgy beszélt, mintha az, ami köztük lenne csupán valamiféle plusz lenne, de nem... nem olyan örökké szóló kapcsola- hát ő is azt mondta, barátság extrákkal. Ezt akarják folytatni? De akkor miért mondja el mindezeket? Vagy csak arra utal, hogy nem lesz több ilyen? Ennek több értelme lenne, de a feszengést nem tudom elűzni tagjaimból. Nem vagyok ijedt, nem ül az arcomra semmiféle drasztikus érzelem, mert bennem sem fogalmazódik még meg, inkább vagyok összezavarodva enyhén, mint kétségbeesve. De inkább rákérdezek, minthogy ne tegyem, és később kattogjak azon, hogy akár úgy is érthette-e. Szeretném hallani, nem is hosszú kifejtést, csak egy egyszerű "nem"-et, hogy tudjam, én komplikáltam túl.
- Az csak egy kényszerötlet volt - motyogom a felvetésre, de valóban, az arcomat ért kommentárt szó nélkül hagyom - nem sok értelme lenne tagadni. Sóhajtok, mélyen, mintha egy egész ugrálóvárnyi légballont szeretnék tovareptetni egy lélegzetvétellel. Elhúzom a szám, elnyílik, megszólalnék, de inkább visszazárom még egyszer átgondolni az egészet. És ezt most így is értem. Az egészet. Ez ugyanis már csak akkor teljes, ha elmondok mindent, ha elmondom miért ülök most itt, és miért nem merek tenni semmit.
- Februárban - kezdek bele bizonytalanul, küzdve az érzéssel, hogy nem lenne szabad erről beszélnem. De szereti Henriket, nem ártana neki nem? Kiszórta a bűbájokat, elmesélt valami olyat ami egész eddig hétpecsétes titok volt. Talán ebből fakad a bizalmam? - megcsókolt. - Szinte el sem hiszem, hogy valóban kimondtam. Mintha eddig valami ragacsos lény ücsörgött volna a mellkasomban, és húzta volna össze a bordáimat, de most hirtelen, ettől az egy szótól megszelídült, elengedte kampós kis karmaival a tüdőmet. - Egy bájital miatt, azt mondta később, és bár rengetegszer kérdezte, hogy én miért cs- miért nem löktem el magamtól, de nem tudtam neki válaszolni. - Megköszörülöm a torkomat, halk hangom bizonytalanul remeg meg, nem merek felnézni Lilire, a földet fixírozom kettőnk között. - Bejött a gyengélkedőre a meccs után, és számonkért... Veszekedtem vele. Megkértem, hogy hagyjon békén, hogy ne szóljon hozzám, mert megijedtem attól, hogy esetleg megismétlődhet az, ami korábban történt. Aztán tényleg nem szóltunk egymáshoz, és... nem tetszett. Megbántam amit mondtam, de nem tudtam, hogyan mondjam el neki. Megpróbáltam beszélni vele, de akkor ő nem akarta, kerültük egymást tovább. Szakítottam Bencével, mert fogalmam sem volt mi történik, de hát technikailag megcsaltam amikor visszacsókoltam, és nem tudtam volna ezt neki is megmagyarázni. Megbántottam. Nagyon. Nagyjából akárhogy máshogy csinálom, jobb lett volna. - Szégyellem, nem vagyok büszke az akkor hozott döntéseimre, nagyon nem. Sajnálom, azóta is sajnálom, hogy ez az egész megtörtént, hogy nem voltam képes higgadtabban, felnőttesebben kezelni. De az igazság az, hogy most se tudnám. Megrázom a fejem picit, és visszakanyarodok ahhoz, amit eredetileg kérdezett. - És most nemrég véletlenül úgy alakult, hogy pár percnél tovább voltunk egy helyen, és nem bírtam tovább, hát... Nem is tudom már mit mondtam, de beszélni kezdtünk. Azt mondta nem utál - itt azért nem tudok nem elmosolyodni -, megmondtam, hogy én sem őt, megkérdezte, hogy akkor mit érzek, mire már megint fogalmam sem volt, hogy mit kellene válaszolnom. Mármint miért mindig ő szegezi nekem a nehéz kérdéseket, miért nem mondja meg ő, hogy mit érez?! - Egészen puffogva pillantok fel, csak hogy aztán folytassam is. - Csak a bájital miatt csókolt meg, de most mégis... megkérdezte... hogy mit csinálnék, ha megtenné megint.
Kábán, alig fogva fel, hogy elmondtam ami jött, megpaskolom a táskámat magam mellett, jelzésértékűen. Erre kell a könyv, hogy megmondjam mit érzek, hogy rájöjjek mit tennék, ha... Ha nem csak a bájital miatt...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Művelődési Ház és Könyvtár

- Arannyál! Hogy én erre nem is gondoltam!
Még a homlokomra is csapok, valljuk be, nem szép dolog, de ez az ing dolog azóta is nagyon frusztrál. Szeretem Ricsit, de ahogy a kórházban is mondtam neki pár hete, amikor a kulcsait visszaadtam, nem lesz más ember attól, hogy nincs már pénze, nem lesz kevesebb a szememben, hiszen én mindig csak őt láttam. Most is felrémlik előttem, ahogy a szemébe nézve azt mondtam, hogy "van valakid, aki mindig szeretni fog", de azóta se jött el hozzám, és valljuk be, félek a szombattól, mert mi van, ha nem jön el, vagy ha eljön, és a kezembe nyomja a kulcsokat? Nem vagyok még felkészülve, de ha nem hozom fel a szombatot, akkor sosem jutunk egyről a kettőre. Legalább beszélgetünk már. Az is valami, nem?
- Akkor legalább tudod, hogy nem ez a te tálcád. Az is egy válasz, nem?
Ha üres a tálca, az is egy válasz, lezárhatja akkor életének ezt a fejezetét, kezdhet egy újat, vagy akár bele is süllyedhet abba, hogy azt kérdezze magától, miért nem volt ez az ő tálcája. Az élet nehéz, felnőttnek lenni szívás, de az igazi szörnyűség az érzelmi hullámzásban mutatkozik meg. Én Ricsi mellett lettem gyerekből felnőtt, lányból nő, szertelenből gondoskodó. Tudom, hogy milyen az, amikor felülsz erre a hullámvasútra. Hullámvölgyek, hullámhegyek, feljutni szinte lehetetlen, leesni a csúcsról egy pillanat fájdalmas műve.
- Mert, legyen bármi is most köztünk, ha belegondolok, úgy érzem, megcsalom Ricsit. Amíg vele nem jutok dűlőre, senki mással sem fogok. Henrik egy nagyszerű barát, és megvan a szikra, ezt nem tagadom, nem áltatlak azzal, hogy nem éreztünk semmit, mert éreztünk, de nem azt, amit veled érezne és nem azt, amit én Ricsivel. Mind a ketten tudjuk, hogy máshoz tartozunk, csak a mások jelenleg nem kérnek belőlünk.
Itt azért nem tudok nem úgy nézni rá, mint egy tanár a rakoncátlan diákra, akiről tudom, hogy tudja, de nem akar tudomást venni róla, hogy okos, viszont a hatás megvan, mert beszélni kezd. Lopva kibújok a cipőimből, és bár nem illendő szoknyában ilyet tenni, de törökülésbe helyezkedem, úgy, hogy azért a szoknyám takarja a bugyimat. Nem leszek hirtelen szabad erkölcsű, nyilván az ilyenekre nagyon odafigyelek. Merőlegesen felé fordulok, és lelkes figyelemmel az arcomon hallgatom a mesét, ami végre őszintén róluk szól. Megcsókolta, hát így kezdődött. Mennyivel jobban tette, mint azzal a másikkal, akinél állandóan próbálkozott, a csaj meg nem tett semmit. De Masa! Elégedetten dörzsölöm össze a tenyereimet.
- Visszacsókoltál, mondd ki nyugodtan.
Mondanám, hogy én megértem, hát minden épeszű ember azt tette volna a helyében, de ugyebár ezt nem nagyon kellene a kelleténél jobban feszegetni. Furcsa talán, hogy éppen velem beszéli ezt meg, aki a harmadik fél jelenleg, de mégis, úgy vagyok vele, hogy jobb emberhez nem fordulhatott volna. Én őszintén elmondom neki, hogy mi volt közöttünk, mindenki más csak találgat, hogy vajon hányadán állunk, és mire kettőt pislogunk a nyakamba varrnak három gyereket, akik az évek folyamán a titkos szerelmünkből születtek, hovatovább, legalább kettőt Vajdának néznek, mert szőkék. Bólogatok a meccs utánra, emlékszem, hogy nagyon rosszul érezte magát azért, amiért kiütötte a testvérpárt, és bár ez csak iskolai bajnokság volt, gondolom ez is hozzájárult ahhoz, hogy a tanárok és iskolai dolgozók inkább ne lépjenek ilyenkor a pályára. Van benne realitás, még akkor is, ha bánom, hogy már nem kviddicsezhetünk. Ezért is hajszoltam bele magam ebbe az olimpia dologba megint, hogy legyen valami, ahol arathatok. Nekem szükségem van a sikerekre, és amikor kitaláltam, hogy huszonhárom évesen abbahagyom, nem tűnt olyan közelinek a dolog, most meg már a szomszédban kopogtat.
- Henrik nagyon szívember, nagyon sok mindent a lelkére vesz, és szerintem egy ilyen neki háromszor olyan rosszul esik, mint sokaknak. Szépen kell vele bánni, mert érzékeny, legalábbis én ezt tapasztaltam.
Hiszen értem még azt is képes volt bevállalni, hogy ha rosszra fordulnak a dolgok, akkor kamuból jár velem, végül aztán nem kellett a kamu, mert igazából kerültünk közel egymáshoz. Később, mint a pletykák, de mélyebben, mint ahogy sejtettük valaha is.
- Mindenhogy sérült volna. Megbékélt már veled?
Mondjuk ha nem is tudja, hogy miért, és feltételezem, hogy nem tudja, akkor szegény gyerek még inkább össze lehet zavarodva, mintha tudná, hogy mi a helyzet. Nem mondom, hogy az könnyebb lenne neki, hogy az igencsak diáklánykedvenc Ambrózy professzor vetett szemet a nőjére, aki ebbe benne van teljesen, csak még tagadja maga előtt is, de jobb, mint a semmit nem tudni.
- Mert férfi, Masa. Ők sokkal jobban félnek az elutasítástól, mint azt mi hisszük. Néha az a legegyszerűbb, ha beáldozod magad, felvállalod az érzéseidet, és onnantól átadod a döntés jogát, hogy férfinek érezhesse magát továbbra is.  
Lepillantok a táskára, majd vissza a lány arcára, és kicsit megcsóválom a fejem. Hihetetlen, hogy még mindig azt hiszi, hogy a könyvben ott a válasz. A válasz az orra előtt van.
- Szerinted, ha arról beszél, hogy bájital nélkül is megcsókolna, akkor mit érez? Gondolj csak bele, Masa, te mit éreznél valaki iránt, akit egy bájital hatására megcsókolsz, majd hónapokkal később megkérdezed, hogy mi lenne, ha bájital nélkül is megtennéd? Miért akarnád megtenni? És miért éppen téged csókolt meg egy feltételezhetően szerelmi bájital hatására? Miért nem akárki mást?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Művelődési Ház és Könyvtár

Bizonytalanul bólintok. Nem mondom, hogy de nem akarom, hogy ne az én tálcám legyen, nem ragozom tovább, ezen lassan már tényleg nincs mit. Erre szokták az mondani, hogy ha megpróbálom még lehet jó, míg ha meg sem, akkor csakis rossz? Sírni akarok, Anyuu, ennek most tényleg az lesz a vége, hogy elé kell álljak ezzel?
Jól tettem, hogy visszakérdeztem. Még akkor is, ha az őszinte szavak hallatán kellemetlenül szorul össze a gyomrom, hiszen kell ez is, hogy utána le tudjam zárni magamban a témát. Behúzom a nyakam a korholásra, és ahelyett, hogy kikérném magamnak a néma vádat, magamra húzom azt, és beleburkolódzok. Elvégre igaz, én üldöztem el, én mondtam, hogy hagyjon békén, én kértem, hogy ne szóljon hozzám, én, én... Hiába nem tudja ezt még a lány velem szemben. - Vársz rá? - szakad ki belőlem önkéntelenül is a kérdés, és talán mindketten tudjuk, hogy nem Henrikre gondolok. - Tudja, hogy vársz rá? - talán így pontosabb. Nem szeretnék olyanba belenyúlni, ami már nem tartozik rám, mégis piszkál a kíváncsiság, és tudat alatt, ha ügyetlenül is, de segíteni szeretnék. Nagyjából úgy, ahogy jószándékúan a kiskutya megragadja a takarót, felugrana vele a fotelba, hogy betakargassa fázhó gazdáját, de ahogy lendületet vesz csak belegabalyodik, és végül ő az, akit meg kell menteni. Igen, ez a kép egészen én vagyok.
Megakadok egy pillanatra a mesében a közbeszólásra, és bár nagyon igyekeztem tartani magam (hé, az igyekezet tényleg megvolt, ha nem is látszott), meg kell babrálnom kicsit a pólóm nyakrészét, hogy kevésbé égjen a bőröm. Megköszörülöm a torkom, zavartan úgy teszek, mintha nem is hallottam volna amit közbeszúrt, s egy apró bólintással - igen, arra válasz, de, de, de, de nem fogom kimondani, nemnem - folytatom tovább a történetet. Jól esik beszélni róla, főleg, hogy hónapokig azt hittem talán soha nem önthetem majd szavakba a történteket. Megpróbáltam eltemetni, de nem jött össze. És tessék, most itt van valaki, akiről sosem hittem volna, akivel szinte alig beszéltünk korábban többet a jó reggeltnél, és csak ömlik belőlem a szó, mintha muszáj volna. - Tudod mit? - akadok meg - igen, visszacsókoltam. - Kimondtam. Fuuuraaa. Nem tudom hova nézzek, így inkább csak felveszem a fonalat amit eldobtam, úgy teszek, mintha a kis intermezzo meg se történt volna, de kimondtam, ennyivel is közelebb kerültem ahhoz, hogy őszinte legyek, legalább önmagammal szemben. Örülök? Még nem tudom eldönteni.
- Szépen - visszhangzom szavait. Bántam vele valaha- nem, nem voltam kedves. Morcos, sértődött, pukkancs, szemtelen igen, de kedves? Azt hiszem lassan el kellene kezdenem kiegyenlíteni a mérleget. Talán ezt szeretném, közeledni felé, talán továbbra sem tudom mi megy végbe bennem, de végülis, ezzel nem lőhetek mellé.
- Nem, de nem is adtam rá neki lehetőséget - rázom meg a fejem. Elvégre ahhoz tudnia kéne a miérteket, és én vagyok az aki ezt nem tudja megadni neki, mert nem vagyok képes felvállalni az érzéseimet, és mindazt ami velük jár.
- De én is félek! - vágok közbe, s tárom ki oldalra szabad kezem, majd inkább fogom, és lerakom végre a poharat oda ahonnan elvettem. Istenem, gondolhattam volna erre előbb is.
- De azt csak azért mondta, mert én azt mondtam, hogy nem tudom, szóval nem azért mert azt akarta, csak mert ha megcsinálná akkor már nem lehetne rá kifogásom és megmondanám de nem tudom, hogy tudnám-e, de azt hiszem azt gondolja, hogy igen... Nem biztos, hogy tényleg akarta volna - nyöszörgök össze-vissza. Persze, ahogy így felvázolja, minden olyan egyszerűnek tűnik, és belegondolva Henrik nem olyan ember aki ilyesmivel viccelődjön, de mégis... Állj. Ne legyen több de mégis, jó? - Valami fura elrontott szerelmi bájital volt, vagy mi, még az edictum is cikkezett róla azt hiszem, szóval annyi volt a lényeg, hogy aki felidegesít, azt.. hát annál... arra érzel... érted, na. Szóval megint csak felhúztam az agyát, mint mindig. Én nem akarom, hogy ez így legyen - bukik ki egy újabb kis vallomás. Lassan elég lesz már. - Mármint mennyivel egyszerűbb lenne, ha nem lenne ez az egész? Csak közben nem tudom azt se kívánni, hogy ne érezzem ezt...
Utolsó mondatom még a korábbinál is halkabbnak tetszik, inkább valami morgás-motyogás, mint normális beszéd. Felpillantok, a lányt nézem velem szemben, aki olyan kérdéseket tesz fel, amikre nem merem remélni se, nemhogy kimondani a válaszokat. A lányt, aki furcsa módszerével puhított meg és szedi ki belőlem a vallomásokat, amiket örökre meg akartam tartani magamnak. Nézem Lilit, és csak arra tudok gondolni, hogy megtapasztalt valami olyasmit, amit én szerettem volna. Amit én szeretnék.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Művelődési Ház és Könyvtár

A kérdéseire elmosolyodom és bólogatok. Örülök, hogy kérdez, hogy nem csak nyugtázza magában a szavakat. Okos, ezt mindig is tudtam róla, irigyeltem is azért, hogy képes gyerek maradni. Nekem nagyon hamar fel kellett nőnöm, és bármennyire is próbáltam gyerek maradni, eljött a pont, amikor már nem volt lehetőségem gyerekként élni. Nem tudom, hogy melyikre mondanám, hogy ez volt az a pont, mert mindegyik után megpróbáltam kicsit visszatérni a gyerekkoromhoz, aztán jött egy pont, amikor már nem is vágytam a gyereklétre. Talán akkor, amikor a tükör előtt állva, hosszan vizslatva magam, először mertem kimondani önmagamnak: Szerelmes vagyok.
- Néhány hete volt egy elég rossz hete, elveszített mindent, és a végén egy kórházban ébredt. Szerencséje volt, kimentették, mielőtt egy tóba fulladt volna matt részegen. Rossz irányba indult haza, és az autója lesodródott az útról. Én voltam megadva baleset esetén, engem értesítettek. Akkor otthagytam a kulcsait és megmondtam neki, hogy szeretem.
De Ricsi nem jött el. Azóta minden zörejre remélem, hogy ő az, hogy hazajött. A múltkor a kerti törpém a hátán feküdt, mint mindig, amikor Ricsi rajta tölti ki a dühét. Reménykedtem benne, hogy ez előremozdítja a dolgokat, de nem, mégis, én türelmetlenül várom őt, és a gondolatból az szakít ki igazán, hogy Masa felvállalja a tettét. Csillogó szemekkel, büszkén pillantok rá, az üzenet pedig egyértelmű: Ez az, kislány! Erről van szó! Mondd ki, tudatosítsd magadban és fogadd el, hogy megtetted. Mint az alkoholizmusból való kigyógyulás. Ez most a kapcsolati elismerés menete. Büszkén pillantok fel rá, és boldog vagyok, hogy kimondta.
- Elmondod valaha Bencének, hogy mi történt?
Tartozik egy magyarázattal, és ezt szerintem ő is tudja. Bencének kell az, hogy értse, mi történt, és ehhez muszáj, hogy megértse, talán könnyebben is megbékélne. Ha csak úgy, indok nélkül van vége, az ember nem igazán boldog és többnyire önmagában keresi a hibát. Szólásra nyitnám a számat, de Masa úgy belém forrasztja a szót, hogy arra még talán senki sem volt képes soha, én meg csak nézem őt, és esküszöm, hogy próbálom a kusza mondatokat értelmezni.
Kirobbant belőle, nyilván ez volt a célom, hogy végre mindent kimondjon, de ekkora sikerre nem számítottam, megvallom őszintén. Csak nézem őt, és követem a gondolatmenetet, már amennyire követni tudom.
- Szóval te arra hajtasz, hogy agyvérzést kapjon. Mondjuk ez egy is módja annak, hogy elhárítsd a "meg kell beszélnünk" részt.  
Próbálom egy kicsit oldani a feszültséget. Emlékszem, hogy volt egy ilyen cikk. Akkor éppen nem voltunk itthon, mert Valentin napon még rendben voltunk, elmentünk romantikázni. A gondjaink és a szőke hajszálak - amik már tudom, hogy pszichológustól valók -, csak pár héttel azután jelentek meg. Hirtelen omlott össze a kártyavár, de emlékszem erre az időszakra, az utolsó boldog utazásunk, ahol talán reménykedtem egy másik gyűrűben is.
- Ha ez csak bájital lett volna, Henrik bocsánatot kér és lezártnak tekinti az ügyet, szerintem. Én legalábbis azt nézem ki belőle, hogy így jár el, és nem azt, hogy utána újra és újra felhozza, miközben próbálja kikövetelni, hogy mond ki, mit szeretnél.
Felkelve, nem zavartatva magam, hogy mezítláb vagyok, kecsesen lépek oda Masához, hogy elé térdelve, ha engedi, kezeim közé vegyem a kezeit.
- A világ tele van olyan emberekkel, akik megpróbálnak majd kihasználni és kényszeríteni, de Henrik nem olyan, ő igazán jó ember. Becsületes és hű az elveihez. Ennek ellenére, nagy valószínűség szerint beleszeretett egy diáklányba. Képzeld el, hogy ez neki mekkora omlást jelent a szívében. Látom rajta, hogy ő is olyan elveszett, mint te, Masa. Ne hagyd kétségek között tipródni, kérlek.
Henrik jó ember, sőt csodálatos. Szeretem, mint a barátomat, és hiába vonzódunk egymáshoz testileg, mi sosem leszünk többek annál, mert Masa és Ricsi a képben vannak, akkor is, ha nem. Én pedig tiszteletben tartom, hogy legalább az egyikünknek esélye nyílhat a boldogságra.
- Van egy házam, amiben nem lakom, igazából az apámé, de a nővérem Budanekeresden él a férjével és a gyerekeivel, én pedig a másik apám házában élek. Ha szeretnétek nyugodt körülmények között beszélgetni, ott megtehetitek. Tőlem élhettek is ott, amíg el nem végzed az alapképzést, vagy amit csak szeretnétek, komolyan.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Művelődési Ház és Könyvtár

Lehet nem vágyni a gyereklétre? Hát azt hiszem nálam egy sz betűs szó sem érné el ezt a hatást... Legyen az szuperfenofrenetikomaxikapitális, szerelem, sze- szatöbbi. Ijedten nyelek egyet a baleset hallatán, és még ha nem is ismerem túlzottan a fiút, picit mégis megkönnyebbülök, hisz hallhatóan talán nem lett olyan nagy baja. Él, szeretik, innen fel lehet állni nem? - És azért nem hagytál nála semmit, amit vissza kéne adnia, hogy ne használhassa kifogásként ha megkeresne, hanem tényleg azért jöjjön, mert felvállalja, hogy veled szeretne lenni?
Eredetileg azt akarom kérdezni, hogy miért nem hagyott neki ott valamit, de ahogy végiggondolom már elő is állok saját magam számára egy teóriával, így inkább azt fejtem ki. Ha én lennék Ricsi... egészen biztosan fognám magam és ürügyként magam előtt lobogtatva a cuccot jelennék meg, próbálva helyretenni a dolgokat... Ez az a gondolkodásmód, ami meglehetősen gyáva, és el kéne felejteni, ugye?
- El szeretném - bólintok feszengve, hiszen így előre, látatlanban tudom, hogy nem az lesz életem kedvenc cseveje. Ééés most majdnem mondtam, hogy á a szakításnál úgysem lehet rosszabb, de inkább nem festem az ördögöt a falra. Még mindig nem nekem a legrosszabb, nyisz hiszti.
Máskor bocsánatot kérnék, amiért ilyen erőszakosan ragadom magamhoz a szót, most viszont annyi mindenen pörög az agyam, hogy nincs érkezésem egyáltalán felfogni, hogy közbevágok. Szám széle megrándul, legyintve dőlök hátra, nem akarom én, hogy agyvérzést kapjon, csak olyan ártalmatlanul és kedvesen rontok acélbetétessel a lelkébe, mint elefánt szokott a porcelánboltba. Mint én szoktam, mondjuk ki.
Megint rajtam van a töprődve - nem töpörödve, így is eléggé alulról verem a konyhaszekrényt - kattogás sora, hallgatok, értem mindazt amit el akar mondani, amire ki akar lyukadni, de nem tudom merjem-e belelovallni magam az őfajta gondolkodásba. Töprődve. Igen, töprengve, t- ah, megint elfeljtettem mi volt a másik szó, nem lényeg, szabadidőmben nyelvújítok. Meg akkor is amikor máshová kéne figyeljek. Lili azonban újabb találatot visz be, szavaira felrémlik bennem az alkalom, amikor Henrik maga fogalmazott hasonlóan; próbált úgy viselkedni, ahogy én szerettem volna. Figyel rám... Tényleg kéne ennyire tartanom attól, hogy nem tartaná tiszteletben az érzéseimet, attól függetlenül, hogy viszonozza-e őket, vagy sem? Ezen erősít Lili is, bár felfelé moccan a szemöldököm, nem húzom el a kezem az övéi közül. Most nem kapom el zavartan a tekintetem, csak az ajkamat rágcsálom csendesen, mielőtt bizonytalanul bólintanék. - Beszélek vele - ígérem meg tétován, miközben füleim önkéntlenül cenzúrázzák a szerelmes részt. Az igazság az, hogy mondhat a lány bármit, egy ember van akitől elhinném, akitől jelentene valamit ez a szó, de ez nem a lány ellen szól, csupán saját teszetoszaságom ékes példája. Nem csak mondom, hogy békén hagyjon, az elhatározásom valós, fejemben már az kavarog, hogy mégis hogyan vezessem fel szépen ezt az egész témát, azonban még épp csak elkezd megfogalmazódni fejemben A megoldás, kizökkenek. Nem kicsit.
- Mi? Mi? Mi? Mi? Mi? - kész, Masa kiégett, elvesztettük, a kapitány elhagyta a hajót, ami elsüllyedt, jöttek a meteoritok, kipusztultak a szúnyogok, leesett a legyek szárnya, életre keltek a dínók, kukorékol a kertben a dodómadár, és mosolyognak a dementorok. - Öhm, én, öhm, azt hiszem - cincog - kicsit előreszaladtál. - És Masa csak néz, néz, mered, bámul, a fejében apró kiscsipék masíroznak fel-alá, vészriadót harsogva halk kis vinnyogi csipogásukkal. - Azt hiszem inkább írok neki egy levelet és a többi majd még kitalálja magát - teszi hozzá, full feladva az életet. Szeme ide-oda rebben, tenyere izzad, lábujjai fáradhatatlanul dobolnak a cipő béklyójában, és hirtelen megint nagyon csábító az a magyar népmesés könyv, most éppen önmegnyugtatási módszereket szeretne kilesni belőle úgy... azonnal. Vagy két perccel ezelőtt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Művelődési Ház és Könyvtár

- Eszembe se jutott ez az opció.
Vallom be, mielőtt alsó ajkamba harapva elkezdenék azon gondolkozni, hogy mit szólt Ricsi ahhoz, ha a bőröndjébe csomagolva bármi ott lett volna, ami az enyém, nos, ha nem Mimi, valószínűleg nem tulajdonít neki nagy jelentőséget. Ha meg Mimi, valószínűleg a gyerek inkább Ricsivel maradt volna. Még mindig él nálunk a dackorszak, és amikor egy szárnyas róka dacos, annál rosszabb nincs, nem egyszer égette szénné a vacsorámat, vagy egy-egy ruhámat csak azért, hogy bosszantson, mert én elküldtem a háztól a szövetségesét.
- Igazából a gyűrűnket nem cseréltük vissza.
Pillantok le a magam rózsaszín kövekkel kirakott csodájára, amit az első félévünk ünneplésekor kaptam, és csak egy rövid ideig nem volt a birtokomban. Ricsi is hordta a tőlem kapottat, amíg el nem lopták tőle. Azóta nézegetem a közeli zálogházakat, hátha valamelyikbe beadták. A gyűrűket mind a ketten viseltük a szakítás után, gondolom, ez jelent valamit. Ez lehetett volna olyan, amit visszacserélünk.
- Helyes.
Bence megérdemli az igazat, ahogy, ha úgy alakulna, én se tagadnám le azt, hogy volt más is az életemben, de ez ugyebár a jövő zenéje, és ki tudja, hogy erre lesz-e valaha lehetőségem. Most csak az a biztos, hogy őket szeretném rendben tudni. Szeretném, ha Masa a régi lenne, nem ennyire masátlan, mert riasztó a látvány, és szeretném, ha Henrik végre igazán boldog lenne. Csodálatos ember, és más körülmények között mindent megtennék azért, hogy az enyém legyen, de talán ez egy másik életben volt vagy lesz, nem a mostaniban. Viszont boldog vagyok, hogy megtörtént, nagyon sok mindenre adott választ, olyan dolgokra is, melyekkel talán nem is számoltam, amikor ebbe az egész viszonyba belekezdtem.
Valószínűleg lesznek így is olyanok, akik negatív szereplőként ítélnek majd meg, csábítóként, a másik nőként, de engem nem zavar. Pontosabban nyilván fog, de őszintén, ki az, aki nem ment volna bele ebbe? Aki azt mondja, hogy ő, az hazudik, egy olyan emberrel, mint Henrik, bárki belement volna. Csak amíg én nem akartam mást, csak azt, hogy egy kicsit fontos legyek valakinek, hogy kicsit szeretve legyek, hogy érezzek egy másik meleg testet az enyémhez nyomódni, hogy ne csak mindig azon töprengjek, talán ma eljön, addig más talán többet akarna. De hogy dúlhatná szét bárki is azt, amit itt van? Sosem tudnék ártani a szerelemnek akarattal. Akaratlanul már megtettem, amikor Ricsi belém szeretett, de az sem úgy volt, esküszöm, hogy nem akartam, hogy ne Ariana-t szeresse, és sosem mondtam volna el neki, ha nem alakul úgy az a nap, ahogy. A lényeg, hogy nem bánom kicsit sem az elmúlt időszakot, csodálatos volt, de tiszteletben fogom tartani a lányt, aki előtt térdelek ebben a pillanatban.
- Oh, valóban, ne haragudj. Amikor éppen nincs szerelmi életem, akkor másokéba ütöm bele az orrom. Gyúrok arra, hogy a nyugdíjasmaffia tagja legyek.
Nem, eszemben sincs ilyet tenni, de valóban előreszaladtam, és valóban belekotyogtam az életükbe, de úgy érzem, hogy Masának kellett ez az egész.
- Csak szeretném, ha tudnád, hogy mindenre van megoldás, hogy ez nem a világ vége, inkább valaminek a kezdete. A levél jó ötlet, de azért személyesen mond el az érzéseidet. Tudod, levélben, sms-ben és e-mailben szakítani és megvallani dolgokat nem a legszerencsésebb, mert egy mosolyfej lehet nagyon kedves és perverzen köcsög és mondhatja azt is, hogy menj anyádba. Szóval jobb a szemtől szembe.
Nevess egy kicsit kislány, mert esküszöm, hogy nagyon aggódom, hogy teljesen elromlottál, és akkor aztán nem fogom tudni, hogyan pofozzalak helyre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

Vajszín ruháját gyűrögetve ácsorog az Auror Kirendeltség előtt, miközben fogai közé szorítja telt ajkát, szinte már vére serkenéséig. Kapott egy idézést, mely arról tanúskodik, hogy verekedett, de őszintén szólva nem emlékszik rá, ennél többet pedig nem fog mondani a hivatal emberének sem. Rachel is és Anna is igen szűkszavúak voltak, minden bizonnyal az ő kezük van a dologban és, bár hatalmas veszekedés tört ki, ami azóta tartó némaságba torkollott, még mindig nincs beljebb információk terén. Valami rosszat tettek, ettől pedig görcsbe rándul gyomra. Bezzeg most síri csend van a fejében, senki sem suttog a fülébe vagy épp veszekszik vele, hagyják, hogy elvigye a balhét. Nagyot sóhajt, majd kínzóan lassan mássza meg az épület lépcsőit, hogy beérve a megfelelő szárnyba vegye az irányt. Kedves, mosolygós ügyintézők mindenütt, s az állítólagos labirintusszerű elrendezésnek már nyoma sincs, mi több, túlzottan egyértelmű minden. Képtelenség eltévedni, s ha meg is történne se tartana sokáig, ami azt eredményezi, hogy túl gyorsan éri el a megfelelő részleget.
Nem emlékszik, kit kell keresnie, csak azt tudja, hogy egy férfi fogja kihallgatni, illetőleg elbeszélgetni vele, ami még nem a leghivatalosabb formula. Akárki is tett bejelentést miatta, minden bizonnyal fájlalhatja valamijét: Rachel felhorkanása is erre utalt, mikor szóba került a dolog. Alexnek nem mert szólni róla, ahogyan szüleinek sem, épp eleget aggódnak így is miatta, nem szükséges még több olajat önteni a tűzre. Az is lehet, hogy idehívják majd édesanyját? Ó, bár ne történne meg! Újra beharapja alsó ajkát, miközben a folyosó vége felé tart. Túl sok az auror, az ember, belőle pedig csak úgy árad a feszültség, szinte vibrál. Legyen már túl rajta!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Fél tizenegykor, mint annak rendje és módja, kiállok a recepcióhoz, arcomon azzal a semleges, hideg ábrázattal, ami ilyenkor lenni szokott. A fénymásoló szerelő mindenre IS megígérte, hogy kilenc után pár perccel, de még mindenképpen fél tíz előtt megérkezik, mert ha súlyosabb a probléma, akkor is szeretné még dél előtt megoldani. Mert péntek van, és mert pénteken senki se dolgozik hosszan. Viszont, ha drasztikus a probléma és már elmúlt fél tizenegy is, akkor valaki mégiscsak hosszan fog dolgozni és az én leszek, mert akkor a pálcámmal egyesével kell minden oldalt lemásolnom az összes tanácstagnak, két példányban, majd még kiküldeni őket baglyokkal ma feltétlenül, hogy a hétvégén tanulmányozhassák őket.
Kérdezhetné persze mindenki, hogy akkor miért nem azt csinálom, de a nagy helyzet az, hogy a rengeteg más dolog mellett ez csak egy mellékes szösszenet volt, ráadásul a polgármester úr épp egy utolsó egyeztető megbeszélést tart két napirendi ponttal kapcsolatban, vagyis, ha annak vége, akkor tudom én is véglegesíteni az anyagot, de mivel nemrég vittem be kávét és frissítőt, úgy vélem, dél előtt ez sem történik meg. Érzem a recepciós lányok tekintetét a hátamban, de nem érdekel, mert látom, ahogy végre a szerelő felbukkan a hivatal felé vezető úton, és én most már semmiképpen sem fogom megadni a sanszot, hogy ne találjon be hozzám.
Amint átlépi a küszöböt, felöltöm a legcsodásabb gyilkos mosolyom, és mielőtt bárki mondhatna bármit, előre lépek hozzá, és kedvesen - de tényleg - irányba állítom a titkárság felé, hogy kezdje meg a munkát minél előbb. Persze nem vagyok szívtelen, neki is készítettem frissítőt, és még kávét is adok vagy egy karórát, ami vijjog, ha késik, csak nekem ne csináljon plusz köröket.
Mondanám, hogy délután négykor az élet szép és én hazafelé tartok, hogy főzzek valamit Richárdnak, de nem, mikor az összes hivatali dolgozó már azt is elfelejtette, hogy dolgozott, én a pálcámmal egyesével másolom át a lapokat, nyomtató nélkül. A polgármester pedig úgy emlékezhet erre a napra, mint a szerelődekoltázsok legdurvábbikával való szembesülés világnapja. Nem lehet minden felhőtlen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

Úgy fordul az ismeretlen lány után, mint szagra a vad. Addigi bezárt, tartózkodó testtartása rögtön kinyílik, ide-oda rebbenő tekintete megállapodik a bizonytalan léptekkel távolodó ijedt lányon. Figyeli mozdulatait, profilból arcát, ahogy nézelődve keres valamit. Érzi a félelem szagát, ami ezen a helyen nem is volna olyan különös, de van itt valami más is. Hirtelen nem érti, mit lát, s ez nagyon meglepi. Mindig érti, mit lát, legfeljebb úgy dönt, nem vesz róla tudomást. Vagyis általában úgy dönt. Szereti ignorálni az egész világot. Most mégis sarkon fordul, s nem törődve azzal, hogy őt egy irodában valahol várják, hogy segítsen értelmet találni egy régi-új ügy bugyraiban, követni kezdi az idegent. Kissé oldalt billent fejjel, óvatos, csendes léptekkel megy utána, meg-megállva tábláknál, mintha maga is keresne valamit.
Miért jár egyszerre magabiztosan és telve bizonytalansággal? Miért van benne olyan rettentő csend, mint tomboló zsivaj után? A csend általában egy kedvelt állapot számára, most mégis valami nyomasztó hiányát érzi ki belőle.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

Minden ajtóra más név van kitéve, s mindegyik ismerős, mégis ismeretlen. Ahogy halad előre, hiába látja a folyosó végét, mégis végtelen hosszúságúnak tűnik, s a pánik egyre csak eluralkodik rajta. A tér összeszűkül, mintha nem lenne benne helye, s a levegő is ritkásabbnak, fülledtebbnek hat, nem könnyű újra és újra lélegezni. De ez nem az a pillanat, mikor összeomolhat. Szapora szívverése, egyre fokozódó idegessége és az a nyugtalanító, teljes csend, ami elméjében uralkodik, halálra rémítik.
Aztán megérzi, hogy még valami nem stimmel. Az ember, ha követik vagy figyelik, egy idő után érzékeli a testébe égetett lyukakat, a fókuszt, azt a semmivel össze nem keverhető benyomást, hogy nincs egyedül. Bár számára ez nem lenne újdonság, az elmaradó fejfájás és fülsüketítő semmi létezését nem tudja összetéveszteni azzal, ami gerincén végigfut. Lassulnak léptei és óvatosan, kínzóan megfontoltan fordul csak meg, hogy riadt barnáit az ismeretlen férfira szegezze. Megijed tőle, ehhez kétség sem férhet. Ajkai enyhén, egy hajszálnyira elnyílnak egymástól, szembogara megremeg, s ezidáig mozgó ujjai most erőteljesen markolnak bele a fehér ruhába. Ki lehet és mit akarhat tőle ez az ember?
- Jó napot - kénytelen megnedvesíteni kiszáradt ajkait, majd nyelni egyet. Különös érzés ott állni vele szemben. Riadt őzként nézi Őt, nem tudván mire is számítson, elvégre, ha hozzá érkezett, akkor miért nem szólította meg eddig? Miért járt a nyomában? Van valami félelmetes benne, csak még azt nem tudja, mi.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

Az elmúlt heteim teljes káoszban teltek, hirtelen érkezett a nagybátyámtól üzenet, s nem volt kérdés, hogy a húgom miatt haza kell utaznom. Olyan gyorsan történt minden, hogy Danától még csak el sem tudtam köszönni, s az utóbbi időben még arra sem volt időm, hogy üzenjek neki bagollyal, mert külföldön tartózkodtam.
A sulival is csak nagy nehezen sikerült lebeszélni a dolgot, beadtam egy igazolást betegségre hivatkozva, amit szerencsémre elfogadtak. Bár így is necces volt a dolog, de legalább nem kérdezősködtek, így nem kellett elmondanom a távozásom valódi okát.
Aztán nagy nehezen, de megoldódtak a gondok, és sikerült visszatérnem, még épp a vizsgaidőszak előtt. Pechemre azonban épp, hogy csak visszatértem, még Danával sem találkoztam, sikerült belekeverednem egy kellemetlen vitába a Bogolyfalvi Pub közelében, aminek a vége az lett, hogy az egyik srác pálcát rántott, nekem meg védekeznem kellett. Átok átkot követett, s bár enyhe varázslatok voltak ezek, ahhoz elégnek bizonyultak, hogy egy ártatlan járókelő megsérüljön. Emiatt persze azonnal elkaptak minket az aurorok, s mindkettőnket beszállítottak a fogdába, ahol ideiglenesen elzártak minket.
Nem volt nálam semmi, épp csak üzenni tudtam az egyik őrrel, s mivel senkihez sem fordulhattam, így Danának küldtem üzenetet, bízva abban, hogy ennyi idő után azért még benéz hozzám.
- Itt van már?
- Ki?
- Hát a lány, akinek üzentem.
- Szerintem nem fog eljönni, maradj csöndben, kellett neked a pálcáddal az utcán varázsolgatni...- szólt rám mogorván, mire elhallgattam, s visszatelepedtem a padra. Nem értettem azt sem, hogy meddig akartak bent tartani, de jó lett volna az, ha tudok Danával beszélni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

Nem elég, hogy Soma nem adott magáról életjelet egy jó ideig, hiába kerestem őt, eltűnt mint a kámfor... ráadásul más forrásból kellett értesülnöm arról, hogy az aurorok börtönében csücsül... legszívesebben meg sem látogattam volna, amiért így viselkedett. Igazán megérdemelte volna, hogy ott csücsüljön magába zárkózva, amiért ekkora bizonytalanságban hagyott. Nagyon nehéz volt rávenni magam, hogy egyáltalán meglátogassam, csupán a szerelem adta érzés miatt látogattam el hozzá, máskülönben eszem ágában sem lett volna felkeresni őt. Bár lehet, hogy jobban járt volna, ha meg sem látogatom, ezt nem véstem az eszembe, csupán ösztönösen cselekedtem, miután kommunikáltam vele.
- Helló, Soma! - vonultam végig a kalitkája előtt nagy magabiztossággal, széles mosollyal az arcomon, miközben a fogságát rejtő rácson simítottam végig az ujjaimmal.
- Mondd, mégis mit vársz tőlem? Tudod mit gondolok erről az egészről? Nyilván kiérdemelted, amiért ide kerültél. Érezd magad otthon! - tekintettem haragosan a szemébe, hiszen megkapta azt, amit érdemelt... számomra nem adott semmiféle helyzet jelentést, majd szó szerint eltűnt. Mégis mit várt tőlem?
- Mégis, mit vártál tőlem, miután elég huzamos időre eltűntél? Ne gondolj arra, hogy majd tárt karokkal várlak vissza! Igazából meg sem érdemelnéd, hogy most itt legyek! - feleltem élcesen a férfinak, majd szúró tekintetet meresztve rá, kezdtem tőle eltávolodni. Egyszerűen nem tudtam mire vélni, hogy miért tűnt el oly sok időre, ráadásul semmiféle tájékoztatás nélkül, ez egyszerűen nem fért bele abba, amit elképzeltem magamnak. Én egy olyan partnert képzeltem magam mellé, akire mindig számíthatok, aki mellettem van jóban-rosszban, aki nem lép le egyik napról a másikra.
- Ha képtelen vagy arra, hogy a partnerem légy, akire mindig számíthatok, akkor felejtsük el egymást! Talán nem ártana megkomolyodnod kicsit! És még nekem voltak veled terveim... én naiv... - vágtam még hozzá kegyetlenül azt, ami éppen foglalkoztatott, márpedig nem a jó értelemben. El sem tudtam képzelni, hogy mi fog még kisülni ebből az egészből. Viszont ami mostanság foglalkoztatott, és ami miatt aggódtam, azt mind sikerült ebben a beszélegésben kivetítenem a partneremre is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

Minden magára valamit is adó riporternek szüksége van hiteles forrásokra. Olyan emberekre, akik a megfelelő közelségben vannak olyan információkhoz, melyek bennfentesnek számítanak. Hőnőnk pedig szeret adni magára ebben a tekintetben mindenképp. Ezért kezdett kicsit nyomozni és figyelni. Beszélgetni az újságárusokkal, pár ügyesen irányzott kérdést feltenni a pénztárosnőnek vásárláskor a boltban vagy a patikában. Kedélyes csevegések révén pedig szerzett néhány nevet, amikre azután rá tudott keresni. Ennek a kutatómunkának az eredményeként már néhány napja szemmel tart egy fiatalembert és a megfelelő pillanatra vár, hogy "véletlenül" az útjába kerüljön. Annyit tudott meg róla, hogy kviblik leszármazottja, aki az anyját elveszítette gyermekként és van egy húga, de ami Elektra számára a legfontosabb információ: aurortanonc. A város szerencsére mentes a komolyabb bűnesetektől, leszámítva az Éjféli gyilkosságot, de sosem árt, ha akad valaki, akitől megtudhat ezt-azt a város sötétebbik oldaláról. Reményekkel és lelkesedéssel telve kortyolgatja kávéját egy jókora papírpohárból és várakozva figyeli a kirendeltséget olyan tisztes távból, ahonnan senkinek nem tűnik fel. Egy kék pólót és farmert visel. Haja egy csattal van részben felfogva, oldalán két csatos bőrtáska, benne minden anyaggal amit össze tudott gyűjteni a srácról. Magában már azt vizualizálja, hogy miként fogja egy jó irányzott, ámde áldozata szemszögéből teljesen óvatlannak látszó mozdulattal kávézuhanyban részesíteni a fiatalembert. - Kár a kávéért - sóhajt fel lemondóan és még egy utolsót kortyol a nedűbe - De a cél szentesíti az eszközt - biccent aprót és ajka furfangos félmosolyra húzódik. Amint megpillantja célpontját nyomban akcióba is lendül.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

A kirendeltségi kihelyezésben két jó dolog volt. Egyrészről a tudat, hogy van egy hely, ahova dolgozni jár, amely elkülönül az otthonától, másrészről, hogy így egész nap még közelebb volt Lédához. Amióta elhozta otthonról szegény kicsit magába süppedt, hiányzott neki Sarolt. Ahogy a nőnek is a kislány. Zalán néha haza-hazament megnézni, hogy minden rendben van-e. Nem Árpád miatt, hanem nevelőanyjáért. Ha kellett volna, őt is a vállára véve viszi el abból az ócska dohos lakásból. Hogy pontosan hova? Ez már kérdéses volt.
Ma végre ügyet is kapott. Eddig pitiáner kihelyezéseket bíztak rá, rutin ellenőrzést, és rengeteg meg még több papírmunkát. Mint legfiatalabb az állomáson, minden szart rá osztottak. De nem zavarta. Titkon az íróasztala mögül mindig csillogó szemekkel hallgatta a nagyok meséjét, mint ahogy a kisfiúk szokták lefekvés előtt. Elképzelte, milyen lesz, ha egyszer terepre mehet rendesen. Lecsukni néhány rosszfiút, harci sebeket szerezni egy üldözés közben.
Amikor ma egy auror letette elé az aktát, először azt hitte megint csak valami kitölteni való van benne. Már tette is volna félre, hogy a jelenlegi dolga után megnézze, amikor észrevette, hogy a férfi nem mozdul mellőle, hanem érdeklődve nézi, mit szól hozzá. Belepillantott, de amint a névre siklott a szeme már tudta is mi ez. Hiszen napok óta beszélnek róla itt az emberek.
- Holnap nagy nap vár rád, öcskös - verte hátba a férfi, amikor megbizonyosodott róla, hogy Zalán felfogta mi történik vele.

Mondani se kell, aznap délután repkedett az örömtől. Még hatalmas fekete bakancsa se állította meg, hogy hosszú ruganyos léptei ne forduljanak az előkészítő irányába azonnal, amint kilépett a kirendeltség ajtaján. Öröméből csak egy felé siető nő zökkentette ki. Kétkedve nézett rá.
- Asszonyom, segíthetek? - kérdezte, mikor látta, hogy a hölgy egyenesen a szemébe is néz. Tényleg őt keresi.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

Nem is alakulhatott volna jobban a helyzet. A fiatalember megszólította őt, így Elektrának nem kellett ráöntenie a kávéját, hogy ürügyet találhasson a beszédbe elegyedésre. Ajka barátságos mosolyra húzódik mielőtt megszólalna. Ügyesen kell forgatni a szavakat, ha el akarja érni célját. Nem egyszerű rávenni valakit, főleg egy aurort nem, hogy információkat szivárogtasson ki egy firkásznak. Ám hősnőnket ez a kis nehézség csak még céltudatosabbá teszi. Ahhoz, hogy újra elismert riporter legyen érdekes és egyben tényekkel megalapozott cikkeket kell publikálnia. Ehhez pedig hiteles forrásokra van szüksége. Így hát hozzá is lát a feladathoz. A fiatal férfi úgy teszi fel kérdését, hogy arra Elektrának egyszerű rákontráznia válaszával. - Igen, feltétlenül - kezd bele mondandójába lágy, bársonyos hangján, amit a másik elsőre nem biztos, hogy felismer - Segítségre volna szükségem - teszi hozzá majd belekortyol kávájába elfogyasztva annak maradékát. Üres poharát kezében tartva néz végig a vele szemben állón. Pillantása megakad annak bakancsán, de hamar visszavándorol arcára. Abból többet fog tudni kiolvasni. Egyelőre azonban még nem veti bele magát az arc és hangelemzésbe. Egyelőre egy stabil kommunikációs hidat kell felépítenie kettejük között.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

Rossz volt ott ücsörögni a fogdán úgy, hogy nem éreztem magam bűnösnek, ráadásul azt sem tudtam, hogy vajon az üzenetem majd eljut-e Danához. Emiatt idegeskedéssel teltek az óráim, míg egyszer csak meg nem jelent egy őr kíséretében Dana.
- Szia - nyögtem ki meglepetten, valamiért már feladtam, hogy eljön, ám mégis ott állt előttem. Pillantásom azonnal végig szökkent rajta, hisz már nagyon rég láttam őt, s bár megöleltem volna, most volt , ami elválasztott tőle. Mégis felálltam, s közelebb lépdeltem a képzeletbeli rácsokhoz, hogy alaposabban szemügyre vehessem őt.
- Na de é.. - meg sem tudtam szólalni, úgy leteremtett, bár azt hiszem, volt is rá oka, hisz tényleg váratlanul szívódtam fel. Túl sok minden történt, nem volt időm szólni neki, így nem is vettem zokon a szavait, megértettem, miért haragszik rám.
- Tudom, de meghallgatnál? - kérdeztem hozzá képest gyengéd hangon, miközben pillantásom a tekintetébe fúrtam. Ő viszont inkább távolabb lépett, mintha nem is akart volna ott lenni velem. Egy ideig próbáltam ám nyugodt maradni, viszont Dana nem igazán kérdezett, nem is érdekelte, hogy mi történt, inkább csak támadott.
- Meghallgatnál már? - szóltam rá kicsit erélyesebben, amikor besokalltam, aztán összepréseltem az ajkaimat, hogy ne csússzon ki a számon olyan, amivel megbánthatnám.
- Ez most nem rólunk szól Dana! A húgom bajban volt, gyorsan jött az üzenet, begőzöltem és nem volt időm neked üzeneteket írogatni. Azonnal vonatra pattantam és mentem külföldre utána. Érted? Intézkednem kellett, hogy az apám ne vihesse őt el. Tudom, hogy közben üzennem kellett volna, de nem tudtam ezzel foglalkozni akkor. Most már rájöttem, hogy ez hiba volt azért, beszélni is akartam veled erről, ahogy visszaértem, csak hát..ide kerültem -tártam szét a kezem tehetetlenül.
- Ha ki lenne fizetve az óvadék, akkor kimehetnék, mert amúgy itt tartanának, és nem fogok tudni vizsgázni sem. Nem fordulhattam senkihez rajtad kívül...és sajnálom. Amúgy is kerestelek volna, de nem értelek el máshogy, csak így hogy üzentem neked. És megértem, ha nem segítesz most, de akartam, hogy tudd, az eltűnésemnek nincs köze hozzád - fejtettem ki neki röviden azt, hogy miért is nem hallott felőlem az utóbbi időben. A haragját persze értettem, sőt, sajnos abban sem voltam biztos, hogy megbocsájt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

Rengeteg minden játszódott le a fejemben a látogatás alatt. Nagyon haragudtam Somára, hiszen úgy eltűnt hirtelen, mint a kámfor, még el sem köszönt tőlem, és akkor sem írt, mikor távol volt. Az őr idő közben arrébb állt, hagyott minket érvényesülni a legnagyobb örömömre, vagy az is elképzelhető, hogy csupán nem volt kíváncsi a cirkuszolásra.
Mikor Soma közelebb akart jönni hozzám, reakcióból távolabb léptem tőle, annyira mérges voltam rá.
- Mégis mi ez a hangnem? Én lehetnék az, aki itt dühös jogosan, nem pedig te! - válaszoltam neki vissza mogorván. Meg sem tudtam szólalni, máris belekezdett a meséjébe, amit végül egy mély levegőt véve türelmesen végighallgattam, hiszen mégiscsak kíváncsi voltam arra, hogy miért tűnt el ilyen hirtelen, és miért nem közölt velem semmit.
- Nos, ezt a részét megértem a dolognak, de egy perced csak lett volna tájékoztatni. Képzeld magam az én helyembe, hogy mit összeaggódtam érted... persze azt megértem, hogy idegeskedtél a húgod végett, de azért egy perc alatt tájékoztathattál volna, mi a stájsz - feleltem neki összefont karral, megbántva.
- Na, de mondd csak, végül mi lett a vége a dolognak? Sikerült a húgodat megmentened az apádtól? - érdeklődtem kissé kétségbeesetten, hiszen tudtam, hogy a páromnál hatalmas szerepet töltött be a húga az életében. Plusz azzal is tisztában voltam, hogy miken mentek már együtt keresztül.
- Rendben, semmi gond. Nem haragszom rád. Befizetem az óvadék árát, és kiviszlek innen, de előbb tudni akarom, hogy miért is kerültél ide - sakk-matt. Nagyon kíváncsivá tett, hogy mit keresett itt a börtön falai között az én drága párom, el nem tudtam képzelni, hogy mit követhetett el. Ha nem éreztem volna iránta semmit, nem szeretettem volna, akkor bizonyára sorsára hagytam volna. Mivel azonban elég komoly érzelmeim voltak az irányába, így kitartottam mellette, és a lehető legjobbat szerettem volna biztosítani a számára, azaz mindent meg szerettem volna tenni érte, ami csak tőlem tellett, így adtam neki egy újabb esélyt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

Lendülete és kedve nem apadt az apró közjáték miatt. Sose érezte, hogy hasztalan lenne a segítségnyújtása. Ha kell, kedvesen meghallgat másokat, tanácsokat ad, de ha arról van szó még fát is mászik egy macska után. Még akkor is, ha hasztalannak véli a dolgot. Ez a fajta segítség inkább a gazda megnyugtatását szolgálja, és nem az állat jólétét. De egy mosolyért megéri.
Azonban ez a nő mintha csak az idejét húzná. És feltéve, hogy Lédához sietett éppen nem igazán tetszik neki ez a felállás. Először csak szemével igyekezett a nőnek üzenni, hogy mondja nyugodtan. Hiszen nem olyan egyszerű mindenkinek más segítségét kérni. Le kell hozzá győznünk a félelmünk az ismeretlenektől és persze a saját egónkat is, és beismerni, hogy egyedül nem megy.
De erre csak nagyot kezdett kortyolni a kávéjából. Zalán szinte el sem akarta hinni. - Kérem hölgyem, ha valami sürgősről van szó, mondja. Ha pedig nem életbevágó, menjen be egészen nyugodtan a kirendeltségre, ott biztosan lesz valaki, aki segít önnek - intett az épület felé a férfi, mint egy megerősítve szavait.
Vár. Egy kicsit mindenféleképpen, hogy esetleg megjöjjön a nő bátorsága. Ha pedig nem, akkor bekíséri az ajtón, és rábízza valakire. Léda mérges lesz, ha megváratja, és most egészen úgy tűnt, hogy nem ér oda időben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

Türelmetlen sietség látszódik a fiatal férfi arcán és sürgetés hallatszódik ki hangjából. Szavai persze udvariasak és hatékonyan,  szabatosan fogalmaz. Hősnőnk nem húzza tovabb a vele szemben álló idegeit. - A nevem Rothstein Elektra - kezdi higgadt nyugalommal - Riporter vagyok és a segítségét kérem. Az ön információit, cserébe az enyémekért - mondja lényegretörően. Úgy sejti maszatolással, tereléssel nem sokra menne az ifjú, és így még minden bizonnyal a rendszerben váltig bízó és tiszta lelkű aurornál. Az ő korában ez természetesnek vehető, és épp ezért is ideális informátor jelölt Elektra számára. Még nem rontották meg elveit a rideg valóság ocsmányságai és ez fontos szempont. - Az igazat szeretném megírni arról, ami a városunkban történik, de túl sok a függöny, ami mögé nem engednek benézni. Segítsen nekem, legyen a szemem és a fülem, ígérem nem leszek hálátlan! - mondja akaratlanul is kissé szuggesztív tónusú hangon. Néha elragadja a hév, ha a munkájáról van szó. Minden cikkét olyan elhivatottsággal írja mintha Pulitzert osztanának érte. Elektra rendíthetetlenül hisz abban amit csinál, bízik az őszinteségben és az igazság erejében. Kiváltképp abban. És bár neki sem a pálca sem a pisztoly nem fegyvere, tántoríthatatlanul küzd érte sajátjával, a tollal.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Művelődési Ház és Könyvtár

Persze, már megint én gondolnám túl, rágcsálom meg az ajkaimat kicsit. Inkább megpróbálok nem előállni az ötleteimmel amikor úgy érzem megértettem valamit, még a végén olyan gondolatokat ültetek el a fejében ami miatt aztán ő jár pórul egyszer. Az egy dolog, ha a saját kapcsolataimat elrontom a furcsa logikámmal, de nem lenne vicces, ha ezeket a csodákat el is kezdeném terjeszteni. Bólogatok a gyűrűre, és halványan el is mosolyodok, ahol tekintetem is az övét követve a kis ékszerre rebben. Mondjuk érdekesen nézne ki Ricsi a rózsaszín kövekkel, szólal meg a kisördög odabent, és ha figyelmen kívül hagyni nem is tudom, legalább annyit sikerül elérnem, hogy ne mondjam ki hangosan.
Az mindenképpen igaz, hogy kizökkentett a bús, merev visszafogottságból, amibe kényszerítettem magam, azzal, hogy együttélésről, szerelmet vallásról meg komolyan, összeköltözésről kezdett beszélni. Hirtelen egészen más miatt érzem úgy, hogy nem vagyok a helyzet magaslatán, nem azért, mert döntenem kéne valamiről, nem azért, mert meg kell birkózzak a saját hazugságommal, sem azért, hogy kitaláljam mit akarok érezni, egyszerre elfedve azt amit valójában érzek. Nem ezek miatt, hanem kivételesen azért, mert néhány korábbi ponton túllendülve olyan irányba szaladt a mellettem térdelő előre, amit hirtelen nem is tudok feldolgozni. Én épp csak két perce próbálom nem tagadni magam előtt a helyzetet, erre rögtön együttélés? Oké, tudom, hogy ezen lovagolok már mióta, de még egyszer, együttélés?? Nem, ez így komolyan annyira idegen, ijesztő és abszurdan sokesélyes és legjobban is távoli, hogy nem is akarok rá gondolni. Nem is tudom, őszintén, igen, nem is tudom... Egyáltalán elképzelni ezt a helyzetet.
- Azt hiszem nem kell megvárnod a hatvanötöt, én a helyükben simán bevennélek tiszteletbelinek - rázom meg a fejem, hitetlenkedéstől magasra szökött hangon.  - De ugye akkor ha valami pletykát hallanál, megosztanád a fiatalabb korosztállyal is? - mosolyodok el. Nos, nem hittem volna, hogy itt fogunk beszélgetni, és mindazok után amiket hallottam - illetve most már mondhatom, hogy amik történtek - nevetek majd vele, de tessék, újabb bizonyíték rá, hogy könnyedén tévedek. És mintha ő is pontosan erre gyúrna, ezzel az egész mosolygó fejes elemzéssel, korábban félszegen felrémlő mosolyom pedig tényleg hitetlen nevetésbe fordul. Bolond vagy Lili, de tudod, nálam ez jót jelent. Megrázom a fejem, hogy reagáljak a dolog érdemi részére is, de nem, belekezdenék és fel kell nevetnem, szám elé szorított kezekkel. Így jönne ki a feszültség? Ez de rossz már.
- De írásban sokkal összeszedettebben el tudnám mondani amit szeretnék - préselem ki végül magamból a lényeget anélkül, hogy megfulladnék bele. - Mi értelme annak, hogy odamegyek, és se eleje se vége, csak megint összeveszünk? - Ha nyugodtabban is dőlök hátra, a kérdésem mögött megbújik egy-két (egyébként sajnos igencsak jogos) félelem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Művelődési Ház és Könyvtár

- Igen, vagy ez, vagy nagyon gyorsan szerelembe esek. Mi sem egyszerűbb, nem igaz?
Körülbelül minden egyszerűbb, mint szerelembe esni, mert Ricsi olyan mély nyomot hagyott bennem, annyira szeretem őt, annyira fontos nekem, hogy abból kikeveredni szinte lehetetlen. Ez már nem az, hogy ő életem első szerelme, mert már nem az első, volt az első, aztán kiszerettem belőle, volt a második, aztán az is elmúlt, és megmaradt a szeretet, majd beleszerettem még párszor, de a szerelem elmúlt, vagy, mert haragudtam rá, vagy mert mélyen szerettem. Most, azt hiszem, nagyon szeretem őt, mint embert, mint férfit, mint barátot, mint társat, de nagyon haragszom is rá, amiért úgy bánt velem, hogy nem tudtam elviselni a jelenlétét a közelemben. Rosszul voltam tőle, kínnak éltem meg minden esténket, és ez nem volt normális. El kellett engednem, hogy visszataláljon. Az első fázis megvolt, a második meg várat magára, és talán ebben a nagy várakozásban jön el az, hogy el fogom engedni Ricsit. Csak nem tudom, jelenleg senkivel sem tudom elképzelni az életem.
És akkor meg is érkeztünk ugyebár Henrikhez, az egyetlen emberhez, akit közel engedtem magamhoz az elmúlt évek után, az első ember, aki megérintett, aki iránt vonzalmat éreztem. Vele jó volt minden, elfelejtettem a szomorúságot, ragyogtam, boldog voltam, de egyrészt tudom, hogy sosem lenne szerelem, sosem lenne olyan erős vágy, hogy együtt akarjunk lenni, másrészt itt van Masa, és én sosem lennék képes csak azért, mert egy kis boldogságot hozott a férfi az életembe, megfosztani őket az igaz szerelemtől. Sokan nem hisznek benne, hogy létezik olyan, de szerintem igen, én hiszek benne, és én szeretem ha mások megtalálják. Szeretem látni apát boldogan, szeretem látni Francit a sok gyerekkel, a férjével, bárkit, aki megtalálja. Szeretem a szerelmi történeteket, éppen ezért, tudom, hogy visszavonulót kell fújnom. Tudtam, hogy el fog jönni egy nap a búcsú, és hálás vagyok azért a pár hónapnyi boldogságért, ami nekem jutott. Erősebbé tett, összeszedetebbé, egy olyan időszakban, amikor nem láttam kiutat a bánatból. Már nem vagyok szomorú, vannak céljaim, álmaim. Rendben vagyok.
- Mindenképpen, ne aggódj.
Kacsintok egyet vidáman, ahogy próbálom oldani. Masa egy vidám, energikus lány, annyira sok energiával, hogy az ember nem tudja, honnan van neki annyi, és most itt kuporog, én pedig reszketeg szívvel nézem őt, és aggódom, hogy eltűnik a fénye. Biztos vagyok benne, hogy Henrik nagyon szereti a kisugárzását, és neki azt a Masát kell prezentálni, akit ismer, nem ezt a kétségbeesett népmesékben megoldást kereső lányt, aki szinte teljesen elveszik a babzsákban.
- Mert veszekedés közben kimondhatod az érzéseidet. Nézd, a világirodalom tele van szebbnél szebb szerelmes levelekkel, de ha megnézed őket, mind szomorúak. Gyönyörűek, de szomorúak. Tatjána levele Anyeginhez, Mért jött el? Békességesen rejtőzve mély vidéki csendbe, tán meg sem ismerem sosem, s a kínt sem, mely betört szívembe; vagy éppen a válasz erre: Követni mindenütt magát, mozdulatát kísérni szemmel, nézését fogni s mosolyát, szerelmes-bús tekintetemmel, szavát hallgatva fogni fel, hogy tökéletesség a bája, lábánál kínban égni el... biztos, hogy jó az, ha szerelmünket levélben valljuk meg, és nem úgy, hogy a másik láthatja a szemünk, hallhatja hangunk remegését, láthatja, hogy nagy lépést tettünk, hogy kimondjuk. Szerintem a szerelmet megvallani csakis szemtől szemben lehet. Megkönnyebbülsz tőle és erősebbé tesz.
Oké, kezeket fel, hogy ki az, aki a világirodalom összes szomorú levelét kívülről fújja. Jöhet bárki, Ady, József Attila, bárki.
- Szerintem ha kimondod, Henrik megáll a veszekedésben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Művelődési Ház és Könyvtár

Szíven üt kicsit a híres-hírhedt s betűs szó, így még ha amivel poénkodik mosolyt is csalna talán az arcomra máskor, most a fentiek szellemében mégsem történik ez meg. Az elmúlt hetekben elkezdtem áltatni magam azzal, hogy nem is létezik olyasmi, hogy szerelem, azt mondogattam butaság, egy rossz fajta mese. "Az emberek csak szeretni tudnak másokat, nincs ezen kívül semmiféle varázslat vagy turpisság a dologban, a szerelem már egy olyan extra, amit csak bemesélnek maguknak." Oké, lehet, hogy blogokat olvasgattam este alvás helyett, és onnan származnak ezek a remek ötletek, de akkor és ott jó ötletnek tűnt ez az egész. - Nem pont az a baj, hogy túlzottan egyszerű? - motyogok magam elé. Magam sem tudom, hogy milyen mértékben akarok vagy fogok megnyílni Lilinek, mégis valahogy sodorgat afelé, hogy kimondjak dolgokat. Lelki szemeim előtt megelevenedik a cowboyruhába öltözött lány, bokája mellett a negyven fokos vörös homokban ördögszekerek pattannak tova lassan. Megpörgeti övén függesztett pisztolyát, másik kezével szemébe húzza kalapjának elejét, és felcsendül az a jellegzetes vadnyugati zene, miközben gerincemen végigfut a várakozás. Aztán hopp, a lasszó repül, és én már csapdába is vagyok esve, engedelmesen lépkedek közelebb míg ő húz maga felé, ragyogó mosollyal. Nem is tudok ellenkezni, nem is akarok, úgy forgatja ki belőlem a mondanivalómat, amit - megesküdtem magamnak - soha nem állt szándékomban elkotyogni, mintha könnyű lenne.
Elégedetten bólintok a beleegyezésre, és agyamnak egy biztonságos polcára felfüggesztem, hogy értékes információkért a nyugdíjas maffia legfiatalabb tagját keressem majd. Még valamilyen menő becenevet is ki tervezek találni neki - a Lili néni nem olyan tiszteletet parancsoló, mint mondjuk a Jolika -, de az tényleg máskorra marad már.
Ellentmondok neki, próbálva megvédeni a szerelmes lev- khm, a levéllel kapcsolatos álláspontomat, de túl jól csinálja ezt a meggyőző érvelés dolgot. Ez nem igazság. Miért nem csinálhatom a könnyebb úton? Bár először közbevágnék, hogy ugyan már, miért lenne szomorú az a levél, ha egyszer én írom, de már nem vagyok annyira felbuzdult állapotban mint korábban, így türtőztetni is tudom magam. Igaz azért nyílik el a szám, hogy ellenkezzek, de aztán döbbenetemben be is csukom, ahogy egyik levélrészletet (mert ezek azok, ugye?) idéz fel a másik után. Oké, értem miért volt iskolaelső, és hogy bír ennyi mindent csinálni. Lenyűgöz, mondjuk ki. - Biztos van olyan is, ami nem ennyire szomorú - biggyesztem le alsó ajkam, makacsul ignorálva a tényt, hogy amikor elképzeltem ezt a levél-dolgot, én is hasonló hangulatban vizionáltam az első sorokat. - Vagy majd csinálok én olyat ami nem szomorú! Azt mondod azért ne írjak, mert az szomorú, akkor minden amit tennem kell csak annyi, hogy vidáman írom meg!
Pontosan látszik mikor jön el a pont amikor átértelmezem magamban az eddigieket, és zseniális sugallattal a fejemben dőlök előre izgatottan, mint aki épp feltalálta az időutazást. Ja, várj, ez nem jó hasonlat, hát már létezik. Hülye mugli berögződések.
- Biztos vagy benne? - lesek rá szkeptikusan. - Egyrészt belefojtom vele a szót, amiért morcos szokott lenni, másrészt elterelem a témát arról ami a probléma lenne, azért is morcos szokott lenni... Szerintem csak rontanék a helyzeten. - Szinte hallani lehet, ahogy kattognak a fogaskerekeim, keresve a megoldást. Esetleg hibrid akció? Írok is, meg el is megyek?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

A tőle tellő legnagyobb türelemmel hallgatta meg a nőt, még akkor is, mikor egy első mondat után kiderült, hogy riporter. Tudta jól, hogy ők mivel foglalkoznak, és azt is, hogy az őrsön mennyire nem szeretik őket. Persze van egy-két ember, akiknek néha el-elmondanak dolgokat, de csak mert tudják, hogy száz százalékig megbízhatnak bennük.
Éppen ezért olyan nehéz ez a szituáció most Zalánnak. Egyrészről ott van a hév, hogy segítsen minden léleknek, akinek tud, de a hivatása az, ami egyszerre engedi és tiltja ezt jelenleg neki.
- Sajnálom hölgyem, de nem hiszem, hogy én lennék erre az embere. Lehet, hogy én is az őrsön dolgozom, de biztosíthatom róla, hogy velem fele annyi infót nem osztanak meg, mint magával - jelentette ki, hiszen ez volt a leginkább kézenfekvő és egyszerre legigazabb is. Mivel csak aurortanonc, így általában már csak a lezárt ügyeket kapja meg, hogy készítsen róla jelentést, és hasonló papírügyek. Nagyon ritka, hogy valami olyat adnak a kezébe, ami még folyamatban van. Éppen ezért olyan különleges a mai nap. És ezzel a kis afférral nem is akarja elrontani. Hiszen mit szólnának odabent, ha elmondaná, hogy lepaktált egy újságíróval.
- Azt gondolom a legjobb lesz önnek, ha valaki olyat keres, aki már régebb óta dolgozik odabent. Vagy... ne kérdezzen meg inkább senkit se - gondolta át újra a nő lehetőségeit. Viszont már értette, hogy miért azt őrs előtt kapta el, és miért nem ment be.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

Az ifjú auror keményebb diónak bizonyul, mint azt hősnőnk elsőre hitte, ám ő nem az a fajta ember, aki az első kudarc után azonnal meghátrál. Azt gondolja, hogy második körben talán a bizalom építését ész érvekkel és őszinteséggel kellene megpróbálnia. - Félreértett - emeli fel balját védekező mozdulattal - Mi egy oldalon állunk, hiszen önök a hőseink, akiknek sosem árt a jó sajtó, nem igaz? - folytatja miközben halvány mosoly fut át ajkán és nagyrészt így is gondolja amit mondott. Csupán a bűnüldöző társadalom berkein belüli bűnözés miatt nincs vakhite az aurorokban, ahogy a mugli rendőrökben sem, akikkel szintén volt egykor hasonló kapcsolata. Azonban ez a fiatal ember itt előtte, talán még nem is tapasztalta meg saját bőrén a törvényt betartatók sötét erejét, épp ezért tudna hiteles és bizalmas forrása lenni - Tudnia kell, hogy én nem a szenzációt hajhászom, arra megvannak a megfelelő emberek a lapnál - ami a szívén az a száján típus, így ez a kijelentése akár még beképzeltnek vagy gorombának is tűnhet, ám valójában csak őszinte. Tényleg úgy véli, hogy vannak nála sokkal alkalmasabb pletykafészek rakók is újságíró kollégái között. - Nekem csak az igazság számít és ahhoz, hogy megírhassam épp olyan egyenes emberek segítségére van szükségem, mint amilyen maga - mondja és bár smúzolhatna azzal, hogy tisztalelkű vagy feddhetetlen elégnek érzi a már kimondott jelzőt - Szövetségest keresek, nem pocskondiázni vágyó pacsirtát - teszi még hozzá amolyan "ha érti mire gondolok" arckifejezést felvéve és ezzel egyelőre elmondottnak tekinti legjobb érveit. Persze tudna még vagy egy tucatot összekalapálni, de amíg ezek hatását meg nem figyeli addig csak elméjének egyik hátsó zugában firkálgatja őket, hogy ha mégis kellenének onnan azon nyomban előhúzhassa őket. Azzal tisztában van, hogy egy kezdő mindenütt csak az alja munkát kapja. Írt ő is apróhirdetéseket és nekrológokat. A ranglétrát mindenütt végig kell járni. Azonban ha már az elejétől van olyan, aki ad az ember szavára, talán könnyebb a mindennapi teendőket jól ellátni. Nem azt várja el a vele szemben állótól, hogy napjában szállítsa neki a szaftos történeteket. Csak annyit, hogy ha megerősítést szeretne egy értesülésével kapcsolatban, akkor legyen első körben valaki, aki belepillanthat néhány akár régebbi aktába is és rábólinthat arra, amit tudni vél és meg akar írni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Művelődési Ház és Könyvtár

Elnevetem magam, amikor lenéniz. Mostanában egyre többször hívnak így, csak azért, mert dolgozni járok, pedig még bőven közelebb vagyok a húszhoz, mint a huszonöthöz. Habár nekem idejekorán fel kellett nőnöm, és valahogy mindig is inkább felnőtt voltam, és csak a késő tinédzser koromban volt egy szakasz, amikor gyerekesen viselkedtem, azért már elnézést, de egyáltalán nem úgy nézek ki, mint aki nénike korban van. Ez az egyik, a másik, amiért nevetek pedig az, hogy Masa sokkal kedvesebb és jobb embernek feltételez, mint amilyen vagyok. Pedig, ha tudná! Kicsit még a fejemet is megcsóválom. Fogalmam sincs, hogy Henrik mit fog kezdeni ezzel a lánnyal, de bármit is, minden elismerésem neki hozzá. Annyira ártatlan, annyira gyermeki. Én magam se merem kimondani előtte azt, hogy szex, akkor az, akinek csinálnia kéne vele mégis, hogyan vezeti fel neki a dolgot? Ilyenkor az ember, még ha nem is illik, de úgy megnézné a jelenetet, mert egyszerűen nem tudja elképzelni. Csak látni szeretném, hogy rendben vannak.  Jó nem, elképzelni sem tudom ezt a helyzetet, és bár jóban vagyunk, de azért tudom, hogy Henrik nem fog beszélni arról, hogy kielégül vagy éppen lakótársias kapcsolatban él-e.
- Lili néni jól titkolja, hogy milyen az, amikor túllendül Jolikán is.
Avagy, jobb, ha nem tudod, hogy milyen pillantással tudok Ricsire nézni. Nem sok ember volt a világon eddig, aki térdre kényszerítette őt, aki tudott neki parancsolni, aki legyőzte. Én elmondhatom magamról, hogy legyőztem, hogy térdre kényszerítettem, hogy megváltoztak a szerepeink. Én nem csak az alárendelt szerepet tudom betölteni, én tudok uralkodni is, és neki pontosan ez kell, hogy legyen egy pont, ahol átfordul a dolog, és meg kelljen küzdenie azzal, hogy hatalmon legyen újra. Én azonban nagyon nehezen engedem vissza. Ezért vagyunk mi jó páros. Meg azért, mert ő a “nem hiszek ezekben az előre elrendeltetésekben” típusú ember, míg én a “megírták a csillagokban” fajta vagyok.
- Én vidámat még nem nagyon láttam. Nem tudom, nem hiszek a levelekben, én szeretem látni az emberek arcát. Szeretem a szemek csillanását, az ajkak rezdülését. Szeretem azt, ahogy az arcszín változik, ahogy minden pillanattal egyre biztosabb lehetsz abban, hogy egy-egy kimondott szó hogyan hat a másikra. A pillanat csodája.
Tudom, ez van, akinek szörnyen nyálasnak hat, van, aki nem érti, hogy az ember hogyan élhet meg ennyire intenzíven valamit. Én meg azt nem tudom elképzelni, hogy ne így érjem meg a dolgokat. Biztos, hogy az is közrejátszik a dologban, hogy színésznő vagyok, ami lehet, hogy sokak szerint klisésnek hangzik, de nekem meg pont ez az, ami magyarázatot ad arra, hogy miért vagyok ennyire jó benne. Sok színház örömmel látna, Mrs. Krise nem egyszer próbálkozott be nálam, de nekem most az olimpia az elsődleges, arra szeretnék megfelelően felkészülni, és nem arra gondolni, hogy mi lenne, ha. Egyelőre itt kell lennem, lediplomázni, kihasználni az itt található lehetőségeket. Egy nap talán máshol állok majd színpadra, de most még nem szabad arrébb mennem, most itt van dolgom.
- És akkor jó az, ha egyfolytában mást se csináltok, csak veszekedtek? Nézd, kimondod, ami benned van, leomlanak a sziklák, és kész. Sokkal jobb, nem idegeskedsz utána. Maximum elutasít, de legalább tudod a nemleges választ. Jobb ez, mint a mi lenne, ha rész. Tapasztalatból mondom, hogy a fejed vered a falba, amiért minden egyes napot tépelődéssel és nem cselekvéssel töltesz, mert egyrészt rámegy az egészséged, másrészt meg, ha viszonozza, akkor meg együtt tudtok lenni. De ez a lényeg nem? Kimondani, amit érzel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

Nézte a nő arcát, mozdulatait, hangleejtését. Fejében szinte mindent egyszerre elemzett ki anélkül, hogy tudatosult volna benne. Érezte, hogy ha egy pillanatra meginog, akkor azoktól a szép női kacsóktól sose menekül. Ezt üzente Elektra hullámos haja és éles tekintete, mely egyszerre hasonlított egy kutyus kérlelő vonásaira és egy farkas elszántságára vadászás közben.
Halványan elmosolyodott. Ha fel tudná sorolni egy kezén, hányszor gyanúsítottak meg rendőrt vagy épp aurort valamiért a riporterek, akkor boldog lenne. De hat ember két keze se lenne ehhez elég.
- Értse meg Hölgyem. Az elhivatottságom se elég hozzá, hogy önt információkhoz juttassam. És amire kér... - ingatta a fejét. - Ha belemennék, akkor holnapra vége is lenne a karrieremnek. Annak a nemlétezőnek is - nézett egyenesen a nő szemeibe, hogy ő is megértse, hogy még nem tehet ilyeneket. Egyenlőre még olyan gyorsan eltűnhet, hogy észre se vennék a hiányát az emberek. Egy lap se írna róla, és egyetlen auror se kérdezne felőle. És akkor Léda... Nem.
- Túl sokat kér, melyet nem tudok teljesíteni. - Az előbb a hangja talán egy kicsikét megingott, azonban erre a mondatra újra erőt nyelt. Hiszen húgáért bármit megtenne. Ha az kell, még saját erényét is sutba dobná. Viszont ha most segít ennek a nőnek, akkor előbb-utóbb Lédát visszaküldik Árpádhoz. Abba a koszfészekbe. Milyen furcsa is az élet. Eddig csak menekült, most azonban mást menekít. Mindenáron.
- És ha adhatok egy tanácsot. Én a maga helyében nem ezen az őrsön keresgetnék. Az itteniek két lábbal dobják ki általában az újságírókat. Nem szeretik őket. - Fájdalom és szomorúság csillant az arcán. Illetve együttérzés. Mert nem tud segíteni. Mert nincs, aki segítsen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

Nem szól közbe míg a fiatal auror beszél. Csendben és figyelmesen hallgatja. Látja mimikáján, hallja szavaiban a pillanatnyi hullámzásokat melyek szándékát jellemzik. Nem fog ököllel dörömbölni ott, ahol udvarias kopogásra nem nyitottak ajtót. Egyelőre semmiképpen. Saját szavainak sem fog ellent mondani azzal, hogy szembesíti az előtte állót néhány dologgal, amit előzetes kutatásai során kiderített róla. Azok mögött a sötét szemek mögött ész is lakik és a szép kacsók is tudnak elengedni, nem csak megragadni és szorítani. Így tehát csak barátságosan elmosolyodik mielőtt megszólalna. - Ha mégis meggondolná magát, itt mindig megtalál - nyújt a férfiú felé egy kis kártyát, amin a neve és egy telefonszám található. Direkt hozott magával mert sejtette, hogy nem megy majd olyan könnyen a kapcsolatteremtés. Az aurorok sokkal zártabb közösség mint a mugli rendőrök. De az is megeshet, hogy ő jött ki az efféle gyakorlatból az eltelt évek során. Míg a férjét gyászolta és a gyermekét nevelte nem volt szüksége egy csipetnyire sem abból a fajta meggyőző képességből, ami ide kell. Az ifjú auror utolsóként elhangzó mondatán azonban elgondolkozik. Miért utálják itt különösképpen az újságírókat? Mi rejtegetni valója lehet egy ilyen nyugodt kis városnak a hozzá hasonló igazságvadászok elől? Ennek jobban utána fog nézni és nem nyugszik bele a kudarcba. Addig ütötte most a vasat míg meleg volt. Kihűlt és rideggé vált ezért úgy dönt hagyja. - Köszönöm, látja már ez is egy nagyon hasznos információ volt - jelenti ki mosolyával biztatva a vele szemben állót - Nem is tartóztatom tovább, biztosan fontos dolga van. Minden jót! Viszlát! - köszön el a fiatalembertől de azért még vet rá egy nem fenyegető, inkább sokat mondó "ne hidd, hogy nem találkozunk mi még" típusú pillantást. Azzal sarkon is fordul és elindul a rádió épülete felé. Van pár megvágyni való felvétele, amiket inkább most csinál meg, hogy holnap ne kelljen korábban elmennie otthonról és több ideje legyen a kislányára. Imola mostanság sokat van a nagyszüleivel. Elektra karrierépülésének hozadéka ez a nem épp egyszerű helyzet. Ezért törekszik rá, hogy a lehető legtöbb időt töltse a lassan a negyedik évét betöltő csemetéjével. A kicsi lány nagyon megértő és  alkalmazkodó. Ebben persze az is segíti, hogy odavan a nagyszüleiért, akik meg őt szeretik nagyon. Elektra végtelenül hálás nekik ezért és a sorsnak, mert ilyen szülei vannak. Olyan családban nőtt fel, ahol a szeretet következetességgel, jóindulattal, szorgalommal, igazságossággal és megértéssel párosult. Sohasem tudja eléggé meghálálni, hogy olyan emberré vált, aki mindezeket a tulajdonságokat nem csak értékeli, de birtokolja is, még ha ez néha nem is tűnik fel másoknak. Büszke a családjára, ahogyan ők is rá és ez neki mindennél fontosabb.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Művelődési Ház és Könyvtár

Mivel mostanra már minden néni és ifjú anyuka volt itt, akire a hónapban számítani lehet, nagyjából tudom, hogy mely könyvek nem lesznek megmozgatva, így reggel először azon polcok rendbetételével foglalatoskodom. Mivel a főnökasszonyom visszatért a szabadságból és a diákmunkások neki kellettek mára, hogy berendezzenek két termet is, így én tudok foglalkozni a könyvtárral. Az a legnagyobb baj, hogy figyelmetlenek, néha csak random helyekre tesznek be könyveket, máskor nem nézik át, hogy az adott példányok egy sorozat részei-e, máskor nem nézik a jelzeten azt, hogy szabadpolcos-e a könyv vagy sem.
Vagyis ilyenkor polcról polcra járva egyesével nézem át a könyveket, a jelzeteket, veszem ki és helyezem át a könyveket. Először csak az egyik asztalra gyűjtöm a rossz helyen lévőket, majd utána sorba teszem őket, aztán behelyezem és összerendezem a sorokat. Odafigyelek arra, hogy ne a negyedik rész legyen az első helyen és az önálló kötetek ne a sorozatok közé ékelődjenek be. Az ember azt hinné, hogy ez egy gyors munka, de igazából nem, olykor a bogolyfalvi állomány két órát is igényel, mire az én szintemnek is elfogadható lesz, és csak ezután következik a következő felvonás, vagyis az új könyvek besorolása, az állományi rendszerbe történő felvitele, a jelzetszámok felragasztása. Ők nem a polcokra kerülnek, hanem az új könyveknek kijelölt részre, szétválasztva, hogy felnőtt, ifjúsági vagy gyermekirodalomról, van-e szó. A délelőtt a pakolásé a délután a rögzítésé, a kettő között meg azért kiugrom majd ebédelni. Szépen elképzeltem mindent, ami a mai napban van.
A szakirodalom az első, oda ritkán jönnek be, így azzal gyorsan végére lehet érni, vagyis, amikor az események kezdenek érdekesebb fordulatot venni, ergo belép valaki a könyvtárba, én épp a létra tetején ülve rendezem a Stephen King könyveket, melyek éppen kettővel a fejmagasság felett foglalnak helyet, mégis jó rálátással vagyok az ajtóra.
- Helló, segíthetek?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Művelődési Ház és Könyvtár

Sosem volt könyvtárba járós, mert diákként folyton bajszot és szemüveget rajzolt a tankönyvei illusztrációira, utána pedig arra se emlékezett néha, mi volt előtte nap, nemhogy mikorra van a határidő, így igazából itt ismerkedett meg a könyvtárral, amikor felfedezte. Mivel állapota sokszor köti ágyhoz, viszont annyi pénz nincs, amennyit könyvekre lehetne költeni, így tökéletes dolog a kölcsönzés. Beiratkozott, majd vissza-visszatért. A dátumokkal még mindig kicsit hadilábon képes állni, így inkább ügyes lett – vett egy naptárt és felfüggesztette az asztala fölé, gurba betűivel pedig bele-belejegyez mindent, ami fontos, illetve ugyanezt néha telefonjában is megteszi, így mindig szem előtt van minden. Most, hogy hazaért és még tanítás sincsen, összeszedte a köteteket és válla alá csapva készül visszavinni, út közben megejti a boltot és majd délután, amikor ejtőzik, megint valami sorokat búj. Néha kell ilyen is. Támadt pár ötlete még, félve gondol rá, hogy mégis hogy fog kinézni, amikor majd felveszik a kölcsönzős listájára, de aztán úgy van vele, nem érdekli. A „legrosszabbat” mindenki tudja, innentől pedig már csak felfelé visz minden, mégsem árt, ha mint akkor, most is kicsit rásegít. A cigarettáját a kukán elnyomva dobja bele, majd átvágva az úton, kényelmes léptekkel ér a könyvtárhoz, és nyit be. A hangra kapja oldalra a fejét, majd már indul is oda, csakhamar megleli a létre tetején ülő Lilit, aki épp rendezkedik. Nyugdíjas állásnak ő is simán szeretne ilyesmit művelni, könyveket pakolni, meg közöttük ücsörögni, még pár év és talán jöhet is.
- Szia! – áll meg, távolabb a létrától, mert így kényelmesebb felfele és neki is lefelé nézni. – Élvezed a magaslati levegőt? – ugyan már érzi, hogy vége a nyugalmas korszakának, még nem feszült pár apróbb vicchez, a nő pedig mindig kedves mosollyal fogadta, ez a tipikus ismeretség, amikor valahova valaki rendszeresen jár, csak Lili inkább abból ismeri, miket olvas.
- Igazából csak visszahoztam a múltkoriakat és jókat pakolsz, viszek is belőle. De igen, lehet hogy tudsz nekem segíteni… - kicsit lehalkítja magát, mintha szégyellős lenne, inkább csak az, hogy nem biztos megint. Aztán végül is, baj nem lehet belőle. A könyvek csak akkor ölnek ha polccal együtt dől a fejére.