Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Miért?
Nem gyerek már, mégis, mostanság kevésbé kedveli a változást. Lehet látni, hiába teheti össze mancsait kezeit azért, mert tetőt kapott a feje fölé és még az ő igényeire van szabva, a szájíze kellemetlen. Aztán persze megérti, mert feljebb lépni és új felé nyitni mindig kellemes és kihívó. Annak nem, aki évek óta egy helyzetbe ragadt bele és toporog, az irigy és dühös, morcos, mint valami kisgyerek. Lehet most éli a másodikat?
Aztán elmúlt a harag, ahogy a vacak ciklus is, és talán megint magában keresi a hibát és az okot. Persze, nem foghatja örökké a kezét, nem vezetheti a nyugdíjas évei felé sem, mert akkor ő is beragad, magával rántja, egymást rántják, és... Már megint túlgondolja, jellemzően. Csak egy kicsit kellene engednie, nem makacsként ragaszkodnia ahhoz, aki annyit segített. Hálásnak kell lennie, mégis, mellkasa nehéz és benne ül egy szomorú madár, bánatosan csapkodva szárnyaival. Kellemetlen, mint ahogy reggel a fogkrém mentolos aromájára ráhúzta a narancslevet, vagy amikor kilépve tornacipője kapásból átázik, mert pocsolyába lép.
Már nem fordult vissza, remélhetően nem cuppog vészesen, nem néz ki idiótán, hogy farmerben és fehér pólóban jelenik meg, mert oké, hivatalos szerv, de mennyire? Elszokott ezektől, amikor valahova ment, cipelték, senkit sem érdekelt, hogy mit visel. Most mégis, idegesen simítja ki a gyűrődést a póló alján és csak ezután lép be. Aztán rájön, hogy a fésűt megint elfelejtette, így azzal bajlódik az ajtóban. Szép bemutatkozás...
Bejelentkezik, kitölti a lapot és leül. Vár. Persze, talán ő jött előbb, vagy már el is késett. Talán nem is ma van. Meg van zavarodva. Tudja jól, hogy hozzá kell szoktatnia magát ismét ahhoz, hogy emberek jönnek-mennek, hogy emberek vannak és léteznek körülötte, még ha önmagában manapság megint nem a legbiztosabb, mióta feljött a komolyabb tanulás témája. Bizonyára az volt a pont az egészre, így inkább mély levegőt vesz, felölti a kellemesebb ábrázatát és próbál nem úgy ülni, mint aki menten felugrik és világgá szalad.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Ezerkettedik olvasatra sem szerepel más a nyamvadt papíron, mint az a szó, amelytől gyomra ezerharmadszorra is görcsbe rándul. A papír már gyűrött és nem azért, mert gombócba tekerte első olvasatra, hanem mert folyamatosan elővéve és szorongatva már más állapotot nem bír felvenni. Nem most vette át, nem most nyitotta ki elsőre, de az az igazság, sokáig halogatta. Volt dolga is, mint az év vége, a kirándulás, minden más, de időben kézbe vette, mert a hűtőre mágnesezte, csak...  Oké, őszinte lesz. Először is megijedt tőle, oda száműzte, hogy maradjon agya minden másra, eltelt az idő, az ő agya nagyon máson volt aztán, amikor pedig ismét szembetalálta magát vele, ugyanúgy nézett rá, mint elsőre. Minek és miért? Eszébe jutott elsőre Zina, hogy lehet miatta akarnak bármit is, a történtek miatt, vagy hogy valamit mégsem vett észre, vagy meggondolták magukat, muglinak itt nincs helye alapon. A boríték feltépve, sosem tudott szépen levelet nyitni, de most különös kegyetlenséggel járt el. És akkor olvasta először. A pánik azóta tart, nem nagyon beszélt róla, mert erről nem is akar, ha kicsapják, akkor azért, ha meg nem, akkor feleslegesen parádézott. Emlékeztetőt állított, hogy biztos ne felejtse el, de ezt sosem tudná. Egy pillanatra sem. Nem szereti a pánikot, se most nagyon élte és megint elkövette azt a hibát, hogy eltemette magában a rosszat és még nagyobb gubanc lett belőle. Van, ami nem változik.
Nem aludt sokat, ez talán szeme alatti halovány karikáin is meglátszik. Agya pörgött, izgult és leginkább maradt volna a takaró alatt, de indulni kellett. Végül csak beszélt róla, pár szóval, hogy biztos valami hülyeség és meg kell jelennie, jobb túl lenni rajta, de ez inkább magának volt egy utolsó próbálkozás a nyugalomra. Felöltözött, arca is sima, nézzen már ki komolyan – meg vagy 10 évvel fiatalabbnak – elpakolt mindent, az iratait, az utolsó szem bátorságát és elindult. Borult volt, esernyője nincs és pár percig úgy tűnt, meg is ússza, ha szedi a lábait. De hinni a templomban kell, és szerencsére a bőrkabát nem ázik át, de igen kellemetlen, ahogy tarkójáról a hátára csurdogál egy-egy csepp. Remek. Ázott veréb lesz a hivatalban, el se kell kezdeni, tökéletesen jellemzi majd. Még egy nagy levegő, kettő, utóbbi annak, hogy bent száraz és kellemes minden, miközben próbálja lerázni magáról az esőcseppeket. A kabátot levéve, karjára akasztja, minden más kéznél, indulhat minden. Elviekben késni sem késett, ettől rettegett, hogy még ideveszi azt is, hogy az órát sem ismeri és kész. Nagy levegőt vesz, vérnyomása bizonyára az egekben, gyomra, hát az üres, semmit sem mert reggelire és nem is ment le. Mintha a halálsoron lépkedne, olyan elérni az irodát és végül kopogni rajta, izzadó tenyerét a kilincsre simítva nyit be, mielőtt észrevenné magát, hogy nem is várt semmit sem. Tényleg túl akar már lenni rajta.
- Hahó, jó napot – les be, vizes tincseit hátrasimította, bátortalan hangja pedig aztán minden, csak nem azt igazolja, hogy vén mint az országút ide. Kapcsol persze, hogy azért illett volna választ is várni és elszégyellve magát, egyelőre nem mozdul beljebb.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Szabad. Persze, hogy szabad, bár tiltaná meg komolyan és akkor illedelmesen hazamehetne, de szabad. Sok minden szabad, ezt meg kötelező inkább, de ki tudja, lehet csak alá kell írni valamit, nem? Vagy csak igazolni a fogalma sincs miket, ezer meg egy gondolat és ötlet arra, hogy mi lehet, olyan ez, mint orvosnál várni és már a google szerinti halálos korokat elemezni, miközben bent meg kiderül, hogy csak megfázás és még az injekciós tű se kerül elő, amelytől mindenki retteg. A „miért kaphattam idézést” című kérdésre meg már aztán számtalan google-szintű válasz tódult fel benne, a kirúgástól kezdve a nehezített vizsgákon át arra is, hogy elmaradt valami díjjal és a gatyája is rámegy. Oké. Szinte hallja, hogy a keze remegésétől hogyan zörög kicsit a kilincs a kezében, mert ugye szabad van és be is kéne menni, nem csak belesni, mintha téves terembe tévedt volna. Nagyon is jó helyen van. Belépve méregeti csendesen a férfit, miközben az ajtót csukja be maga mögött, ügyelve, hogy az halk legyen és ne csapódjon, próbálja úgy rendezni dolgait, hogy az csak őt zavarja, de nem épp kellemes. Eleve a helyzettől is, de a nedves holmiktól bőven rázza a hideg, maximum végre megtanul megfázni, rég evett jó húslevest arra, mert még mindig meg van lepődve azon, hogy télen nem szedett össze semmit a pillanatnyi kinti alulölözöttségei közben, lehet ez az eső meg kicsinálja, hát ki érti ezt? És miért ezen agyal, miközben közelebb lépked, bátortalan mosolyát felhúzva a neve említésére biccentve. Nem esz meg, ne aggódj.
- Helvey Belián, igen – fogadja el a kezet, meg is rázza, ahogy illik, bár ujjai most még kissé nedvesek a kinti parádé miatt, de elfogadja a számára kijelölt széket. Annyiszor csinálta ezt régebben, hogy automatikus, ahogy leül, elrendezi lábait, kezét az ölébe ejti és ül az asztal előtt, ahogy illik, deja-vu az egész, még élénken benne van, amikor először ültették le, felvenni mindent, amit csak lehet, elbeszélésre, az ítéletekre, amelyek miatt romba dőlt minden és amely miatt itt van most. Nem, így nagyon nem kellemes.
- Nos, igen. A hivatali dolgok mindig ijesztőek, még felnőtt fejjel is – az első csekk, az első állásinterjú és egy elbeszélgetés, felszólítás, mind-mind olyan dolog, amely miatt az éppen hadba álló, addig tökre felnőtt vagyok fiatal telefont ragad és szülőt hív, hogy most akkor mit és hogyan. Neki is nagy ingere van rá, a mai napig és csak a szíve szorong benne, hogy erről senkivel sem beszélt, mert, minek, meg tudja oldani, külsős szemmel meg csak picsogás lenne. De, mindegy. Lenyeli az apró gombócot. A kérdésre pillant le magára, majd szégyenlősen pillant fel, mint aki belehazudta az önéletrajzába, hogy profin ért az Excelhez, de az első függvénynél azt sem tudja, hanyadikán van elseje. Pedig erről sosem hazudik.
- Amennyiben találok valahol egy hajszárítót, örömmel, de máskülönben nemigen tudom siettetni a dolgot. Sajnálom, ha összevizezem a dolgokat – vakar tarkójára, a neves tincsek közé, mert majd az is szárad, ha sokáig kell itt ülnie, akkor főleg, csak az eleje rossz. De a mosoly biztató, nem sejti a „tesztet” mögötte, de nincs is ezzel gond. Még mindig kicsit be van parázva. Nagyon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Akkor sem tudna az apró jelekre és akármire figyelni, ha tényleg üvöltene, mert neki már az érintés előtt is hevesen ver a szíve és szorul a gyomra, nemhogy még olyanokat vegyen észre, hogy ki és hogyan meg mit nem szeret. A vizes mindene ellenére is felgyullad, aztán fázik, hogy ismét a forróság járja át, mintha épp klimax gyötörné férfi és úgymond fiatal létére, pedig leginkább a felelősség az, amely mindig megijeszti, amikor bármi ilyen helyre kell mennie. A legutolsó minisztériumi látogatása az volt, amikor papírjait intézte az előtt, hogy a semmiből a faluba érkezett volna, majd karkötőjén frissítették a mágiát, hogy ne csak valami ékszer legyen, amely az első alkalommal leszakad, ha változik. Nem most volt, mégis, megint úgy érzi magát, mintha tegnap lett volna, vagy mint mikor az elején sokat kellett mennie egymás után, mert ugye meg kellett érteni a titoktartási nyavalyát, mindent meg kellett és a fejébe vésték. Igen, ez is oka annak, hogy rossz döntéseket hozott és a lelkiismerete nem talált ki valami hazugságot arra, miért nem fog tovább tanulni és hétvégente hazamenni. Sosem ment jól neki a hazugság és főleg nem az anyja előtt. De mindegy, elméje hülye emlékeket lök fel és inkább szavakat formál, hogy finoman kimondja, akkor is, ha mosolyog, ha kedves találkozó ez, ijesztő. Neki főleg.
- Igen – bólint egyet, hogy jól hallotta, ő ilyenekben gondolkodik. Neki ez az egyenes megoldás arra, hogy ha vizes, vagy törölköző, igen, azt is nyugodtan mondhatta volna, de igazából egyiket sem tartanak egy irodában normál esetben, szóval tök feleslegesen járt eleve a szája. De végül is, kérdés volt, ő meg válaszolt.
- Elég pontosan tudja, mikor kell esni – nyög egyet, erre nemigen árulnak esernyőket, nem is érti, miért nem, mert nem tudja hirtelen, hogy mi is erre a módszer. Denisnek ott az elemes dolga, neki a törölköző, de amúgy? Biztos valami cucc, de nem jut el a megoldása végére, mert a férfi pálcát húz, ő meg egy pillanatra ijedten mered rá, hogy most akkor elátkozza? Beszorul kicsit a levegő, majdnem ágál, hogy tegyemárellégyszi, de a kellemes meleg, amely átfut rajta, szerencsére ártalmatlan. Kihúzza magát ültében, mintha erre a mozdulatra lenne párhuzamos az, ahogy tagjai nedvessége elmúlik és kellemes borzongással telt sóhajtással fogadja a jóleső érzést. Tehát ezt művelik, oké. Ez is válasz.
- Nagyon szépen köszönöm! - mosoly húzódik ajkaira, hogy valóban hálás és kellemesebb így, bár ha kiér és még mindig esik, ugyan ott lesz. Aztán mégse, mert hazaér, ledob mindent és forró zuhany. Erre koncentrál, hogy bátor legyen, közben pedig a férfi magyaráz és kérdez, neki meg felszalad a szemöldöke. Kezeit felemelve hárít, aprót ráz a fején. Oké, valami nem kerek.
- Jaj, jaj, szerintem Ön félre lett informálva – engedi le a kezeit, hangja barátságos, nem szégyelli és nem is mérges, mert ilyeneket feltételez. - Nekem nincs pálcám. Mindig azt használok, bár bevallom, erre a tabletták helyett bájitalokat kapok inkább, de amúgy én nem tudok varázsolni. Tudom, egyszer véletlen azt írták az egyik papíromra, hogy vibli, akarom mondani kvibli, de az nem igaz. Mugli vagyok – írja körbe, kicsit talán fecsegősen, a szék karfáját piszkálva. De na, jobb ha tudja az igazságot, minek vagánykodni olyannal, ami nincs?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Teljes mértékben veszi körbe és öleli át a mágia minden nap, a kastély, otthon, a falu, látott már nem egy varázslatot, furcsa helyet, amire rácsapta az ajtót és még fog is. Ott vannak a növények is. Ezzel párhuzamosan a fejében a hajszárító él, a pirító, mosógép és minden nyavalya, amelyekről olyan könnyedén beszél, mintha amúgy sosem tudta volna meg, hogy a pálca, amit előszed és rá szegez, képes bármire. De tudja és ezért is feszeng a látványra, mert na, lehet nem látott átkokat és amúgy tökre nem feltételezi a férfiről, hogy most ő ilyet akar tenni, viszont van az az egészséges paranoia, amit illik tartani. Bólint egy aprót, hogy nyugodt marad és azért kapaszkodik mégis a szék karfájába, hogy aztán ne történjen semmi... rossz. Mert nem történt, ő csontszáraz, talán még az utolsó hajszála is, amely a tarkóján mindig nedves marad, mert oda nem lát. És hálás ő, majdnem jönne azzal, hogy milyen menő ez amúgy, de valahogy a férfi arcára néz és nos, inkább lenyeli a gondolatot. Olyan kimért, mint valami szobor és robot keveréke, tipikus hivatali ember, akinek biztos van egy kedves mosolya, amitől olvadnak a nők, de közben meg úgy néz, hogy menten vigyázzba is vágja magát ültében.
- Basszus – bukik ki belőle, amikor morog, mert nos, nem ezt a választ akarta kihozni ebből. Sőt, úgy néz ki, hogy igencsak nem tetszett neki. Oké, ez nem az ő hibája, ezek szerint még mindig el van rontva az aktája, meg úgy minden vele kapcsolatban. Tény, hogy ezek szerint már valóban le se szarják, hogy mit művel. Ez valahol szomorú, de könnyebb is, akaratlanul néz a karkötőjére. - Elnézést, hogy téves információt kapott – mintha tényleg rajta múlna, de igazából csak udvarias. Nem tud hivatalos lenni, a lába kicsit folyamatosan jár, mert ideges, beszélni akar ezerrel, mert ő olyan, hogy kitör belőle, de félne, akkor aztán fel is bőszítené. Kezeit ejti ölébe, saját körmeit piszkálja, vagy épp a körömágy bőrét. Mintha az igazgató elé cipelt diák lenne, akit épp leszúrnak, mert bedobta az egyik ablakot. Nagyot sóhajt, elengedi a nyomorát és kissé feszült mozdulattal simítja hátra tincseit, hogy kezét visszaejtve, tekintetét saját ujjain tartva válaszoljon.
- Többnyire fájdalomcsillapító, nem tudom a pontos nevét. Egy időben kaptam kedélyjavító főzetet is, vagy néha ami a nyugtatónak felel meg – kezd bele, gondolkodik, mi lehet még AZ előtt. De most nem fog az agya. A penna táncol a papíron, ő nem bírja most nem azt bámulni. Oké, mágus diktafon, fogja már fel így. Egy diktafon. Azok ott az ő szavai. - ...és farkasölőfű-főzet – ekkor keresi meg egy pillanatra a férfi tekintetét, szégyellősen, mégis mindent megvallva. Inkább az ujjai, amelyekkel már a bőrt kaparássza. A kérdés szinte ostorként csattan rajta. Aprót rezdül is, de igazából mosolyog. Bátornak kell lenni, na.
- Én... felvételiztem – igen, ennyi lehetne a dolog, de mégsem az. Nagyot nyel, felemeli az állát és hátradől a székben. Kölyök. Na az biztos nem. - Átmeneti helyen voltam, sokáig, ahonnan el kellett jönnöm. Vérfarkas vagyok, nem igen gondolták, hogy a muglik között a helyem – hallani, hogy nem szívesen beszél róla, tekintete kissé üveges. - Az utolsó miniszteri alkalmazott, aki segített, intézett néhány levelet az akkori igazgatónak én pedig felvételiztem. Kiskapunak használtuk a kvibli elírást – ebbe kicsit belepirul a füle is, de na, tényleg nem mondta, hogy semmit se tud, csak azt, ami tudott. - Ő és a jelenlegi igazgató, meg akinek kell, tudja, mi vagyok. Szedem a főzetet, iszom, mindegy. Nem vagyok...  veszélyes senkire. Engedéllyel vagyok ott, ha tudom, elhoztam volna...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Nem tudja hova tenni a férfi hirtelen indulatját, amely kicsit kikukucskált a réseken, miután a részletek helyrebillentek. Noha ez most aztán végképp nem volt szándékos, érdekes, hogy az itteni bürokrácia sem hibamentes, tessék, hiába mágia vagy okos, mindenes számítógépek, az igazság akkor derül ki, ha valaki maga mondja el. Nagy dolog, lenne, meg az is, valahol érti, hogy aki ezzel akar dolgozni, annak fontos lett volna legalább neki is azt mutatni, hogy minden tökéletes. Mert a nyitás is az, ezek után nem tudja miben reménykedjen, de majd elválik. A többi részlet, apróság, amely akaratlanul zavarja meg a másikat, legalább nem észlelhető, ha így is feszeng, úgy csak olaj lenne a tűzre. Tenyere nyirkos, pulzusa kicsit magasabb, el is felejtette szinte az ilyen irodák és párbeszédek varázslatos mivoltát. De nem is hiányzott neki, ha lehetne őszinte. Szerinte, most jön rá a másik, hogy neki se. Csak ne bukjon ki a sodrából, mint egy múltbeli alak, akinek ugyan még gyűrtebb volt a fizimiskája, de még ennyi türelmet sem gyakorolt vele szemben. Unszimpátiája kölcsönös volt, bár most megmondva se lenne jobb, hiszen akkor is az volt a bűne csupán, hogy varázstalan kívülálló.
- Mit hogyan? Legutóbb a rendelőben kaptam, egy reggelen. Nem igen emlékszem mindenre – nem kezd bele, hogy akkor marta meg a kicsi, hogy ki volt bukva és a többi, rá még a kórság, nagyon úgy néz ki, hogy semmit nem közöltek vele. Hát, lehet nem lenne jó folytatás, ha azt tárná fel, hogy nincs semmi gond, de azért egyszer „összekaptak” a farkasok. Egyelőre erről hallgat. Ahogy minden más is, a kényelmetlen csendben csak saját levegővételét figyeli és ficereg a székben. Amilyen kényelmes volt elsőre, most úgy nyomja mindenét, szinte érzi, hogy szálkák mennek a bőrébe, mélyre. Egyre feszültebb.
Végül csak moccan, azt hitte végképp kiakasztotta a ténnyel és hangja csendül fel. Bólint egyet, hiszen valóban, lehet annak hívni azt, hogy egy alapkövetelményt kértek tőle, amire képességei szerint hirtelen és kapkodva készült fel. Ugyan még a másik helyen bele-belekóstolt, amolyan, mi vár rá ebben a világban szinten, de végül itt lett teljes a kép.
- Írnom kellett egy alapvizsga feladatsort, csak a gyakorlat nélkül, amely engem érinthet – mert nyilván nem kérdezték milyen átokra mi kell, sem olyan mélyre menni a történelmi dolgokban, hogy belefullad, de nehéz volt és nem is lett a legjobb, de elég volt mégis. Most már ügyesebb lenne, de nem mazoista, hogy ismét kikérje. Követi tekintetét a pergamen felé, majd enyhén elnyílt ajkaival figyeli, ahogy szavait tünteti el onnan. Mi a...
- Hű. Ez legális? – rendőrségi ügye sem volt, ahol vallania kellett, pedig anyja akkoriban mindig mondta, ha nem komolyodik, az lesz, de hát, az ég se akarta, más baja azonban annál inkább. Nem tudja, hogy megköszönje vagy épp tartson ettől a dologtól így csendben marad és ismét az ujjait bámulja. Ezt ő tudja, miért tette, bár maga a minisztérium tud a mivoltáról és tartózkodási helyéről is, lajstromba van véve minden IS.
- Egyáltalán nem. Az... incidensig nem tudtam a mágiáról többet, mint azok, akiknek Rodolfo meg Houdini neve ismerős – hogy is derül ki? Ja igen. Lettek volna jelek, de neki nem. Rendes, mágiamentes iskolák és élet. Még a családfában se találtak senkit, opció volt ugyanis, hogy ha lettek volna, oda kerülhetett volna a felépülés után.
- Ajánlottak szakokat, amikhez nem kell semmi. Botanikusnak tanulok, amihez pálca kell, annak közelébe se megyek, illetve be-bejárok bájitaltant tanulni. Azt mondták, volt már kvibli, akinek sikerült szakot végeznie, ő volt a példa. Vagy hogy érti a kérdést? – mert azt lehet sokféle képpen. Iskolakörök, van tisztsége is, ajaj, nagyon bele van ásva az ottani életbe. Lehet most bukik mindent...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Talán nem erre számított, talán tényleg csak száraz tények közlésére és arra, hogy eldarálja a „kötelezőket” és mehet mindenki amerre lát. Ehhez van szokva, vagyis nem, mert rég volt és lehet akkor is ilyen alaposan jártak el, csak memóriája jóindulatúan ki is törölte azt, hogy ne emlékezzen, mennyire kellemetlen is ez. Gyomra most egy apró kis labda, lába néha idegesen jár, de ahogy rátámasztja kezeit, úgy nyomja el, hogy láthatatlan legyen. Tény és való, mégis megérti a férfit, nem őszes, hajlott hátú hivatalnok, aki már mindent látott, újat nemigen lehet neki, mindenre csak hümmögne, hogy lapozzunk, ezzel ellentétben neki viszont lehet tényleg ez az első érdekesebb, kissé bonyolultabb esete. Nem sajnálja, mert igazából rosszabbnak hangzik, mint valójában, de tény, hogy kényelmetlen is kicsit. Szusszanva hagyja, hogy feldolgozza az információt, hiszen muszáj időt is hagyni, nem csak locsogni, megállíthatatlanul és aztán totál káosz hagyni benne. Neki is kell egy kis idő, míg rendezi a gondolatait, nem akar hirtelen felindulással válaszolni mindenre, amúgy sem akart, véletlen sikerült.
- Öhm, a vizsgát? Vagy mindent? Huh – gondolkodik el, miként is volt a pillanat. - Először csak felmértük, lehet-e majd jelentkeztem. Mint mikor valaki máshol tanult eddig és úgy jönne ide? Igen. Aztán elbírálta az igazgató és jött a vizsga. Szóval, igazából hivatalos volt, csak ki kellett egészítenem a dolgaimmal – reméli, hogy semmi lényegit nem hagyott ki, de nem, hiszen más nemigen akadt. Egy elbeszélgetés, de az hamar volt és kellemes. Vagyis, akkor is izgult, de mikor nem, ha egy irodába ül be? Azzal sincs tisztában, mire a jegyzetelés, fogalma sincs és mégis meglepi, amikor törli a sorokat és úgymond megmásítja azt kicsit. Valóban nem törődik vele, bólint egyet ismét a dologra, hiszen nem is tud vele mit tenni, mintsem csak csendben végignézni. Hála? Fel sem fogja igazán mit is tesz, mit tesz meg úgymond érte, de aki épp máson kattog, az hajlamos a részletekre nem figyelni ugyebár. Vagy épp csak végiggondolni, úgymond, ezen a téren leblokkol.
- Igen, a... támadásig – bólint ismét, az nagyon megy neki, nehogy leessen a feje mellé. Megállva realizálja a kérdést és nyel egy aprót. Nos, ez a kérdés nagyon régen hangzott már el és akkor sem volt kellemesebb, mert ilyenkor automatikusan lökődik vissza agya azokhoz az emlékekhez. Tarkóján égnek merednek a piheszőrök, szinte tudatán kívül kerül egyfajta kisebb stresszhelyzetbe. Tekintetét lesüti, egy ideig csendben marad, mert összerak egy gyors és kellemes hangzású verziót.
- Rosszkor, rossz helyen. Bulgáriában nyaraltunk, erdei kemping, nagyon menőnek hittük. Csak, rossz vége lett... - nagyon rossz. Nyilván nem arra gondol, hogy mennyire fáj és mennyire kellemetlen ha valaki préda, vagyis nagyon reméli. Igen, felelőtlenek voltak, de nem tudhattak semmiről, hiszen, a mágia világának része nem volt ismert előttük. Mindegy is, tovább nem folytatja, így is érzi, hogy sok. Mert előtte megint ott vannak a képek.
- Igen, lényegében. Amikor kezdtem, elmagyarázták mi hogyan megy az emberben meg a pálcában, de már fogalmam sincs róla. Annál maradtam, ami nekem is érthető. Amíg nem érzek valamit hátrányosnak, csinálhatom – örül, hogy másról kell beszélni, kicsit talán hallani is, de ezt senki nem róhatja fel neki. Eddig semmit nem érzett hátrányt semmiben, sőt, lelkes, még akkor is, amikor már tényleg nem tudja megcsinálni.
- Nem lakom a kastélyban, még az elején sem. Úgy volt, hogy csak bejárok, de aztán a Levita ház akkori vezetése bizalmat szavazva nekem prefektussá tett. Azóta pedig a Diákönkormányzatban is ténykedem. Ezeken kívül ritkán maradok bent, vagyis... néha sikerül, de az már magánjellegű – fejezi be ennyivel, hiszen az, hogy a körlet kicsit bajos és most máshol kényszerül lenni, nem fontos. Tény, hogy részt vesz, magát is meglepve, de csinálja. Vagy nem kellene? Nem érti most.
- Nem kürtöltem világgá mi vagyok, de persze vannak, akik tudják.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Már egy fokkal kevésbé érzi kínzásnak ezt az egészet, de még mindig feszélyezi. Hisz elég körbenéznie, vagy csak gondolnia arra, hogy miért is van itt pontosan. Lehet, hogy maga a férfi érdekes és mégsem az, aki mindenképp a fejét akarja szegni, mégsem tud kötetlen lenni annyira, hogy fecsegjen. Mondana ő sok mindent, mert van mit, lenne mit, sosem beszélte ki azt, hogy mik érték az első napokban mind a falu, mind az iskola témájában. Valamennyit mondott, darabokat, ha felmerült vagy a szebb részét, de az egészet? Ilyenkor hiányzik neki a család, az anyja, akinek kiönthetett mindent, amikor baja volt, valami kétely nyomta a lelkét vagy csak egyszerűen beszélni akart, mert az akkor is ment, jobban, mint most. És anyja, még ha nem is értette pontosan miről is van szó, mindig meghallgatta és ez sokszor többet ért, mint akármennyi válasz. Sóhajt egyet, ahogy elképzeli, hogy kimenve innen ragad telefont, feltárcsázza és kiadja, mondja, de ez nem fog megtörténni. Haza fog menni, benyom valami ökörséget és tanul, olvas, vagy egyszerűen ledől és létezik. Fogalma sincs, jelenleg még az irodában kéne maradnia és nem csak testileg.
- Leginkább azt, mivel és mennyire vagyok tisztában. Ameddig... egyedül éltem, addig ímmel-ámmal, de valamiket tanulgattam, volt fogalmam pár dologról, nekik meg épp elég volt ahhoz, hogy akkor adjanak időt, témaköröket és akkor vizsga, mert azért nem lehet minden szabályt áthágni – von végül vállat. Jó kérdés, talán vakarták a fejüket, mert míg egy kvibli mindent ismer születése óta, ha úgy van a világban persze, amely csak ehhez a világhoz köthető, neki egy kicsit hullámvasút volt ez és a rémkastély, egyben. Feldolgozni a tényt, hogy aztán miután lenyugodott, építhessen rá. Olvasni mindent más, elképzelni totál más, aztán tapasztalni, látni, szintúgy. Érti ő, hogy mennyire elképzelhetetlen, hogy itt van és neki is az, még kicsit mindig, de tanul, csinálhat valamit, ami megnyugtatja. Látja a homlokán futó ráncokból, az arcából, hogy talán még mindig nem tiszta a kép és lenne ezer kérdése, csak nem teszi fel. Látja azt is, hogy érdekli a másik része, az a rész, amely miatt itt van, ami végül végleg pontot tett az életére. Látja, de inkább válaszolna az előbbi, ezer kérdésre az iskoláról, mint egyre arról. Nehéz. Kimondani nehéz először és úgy igazán, az utolsó kötelező kör óta nem tette meg. Gondol rá, álmodik vele, hangosan kimondani már nem egyszerű. Még ez a pár szó is marja a torkát, keserű íz és emlék, érzi, ahogy elöntik az emlékek. Csak ne most, szinte feszülnek az idegszálak, mintha megint veszélyben érezné magát, közben pedig azokra gondol, akik a férfi számára a többiek. Néma csendbe burkolózik, mintha titkolna valamit, holott nem, egy betűt sem. Hirtelen nem az, aki, hanem az a húszéves srác, aki úgy gondolta, mekkora buli lesz és aki utána darabokra törve ébredt fel a lidérces álmából. Halovány mosolyszerű ül ajkain mégis, talán rosszabb, mintha nem lenne, fejét lágyan csóválja nemlegesen.
- Senkivel. Se velük, se a családommal. Egyedül jöttem ide – hangja talán egy fokkal erőtlenebb, igyekszik nem facsarni magát, nem, ez csak egy beszélgetés, ő pedig már egészen jól van, jól van és ezt kell elhinnie. Nincs semmi, nincs senki, jól van. Örül, hogy nem kell ezt a papíron viszontlátnia, de való igaz, neki mindig az volt a kényelmesebb, ha nem is beszél róla. De itt most más, nem ő irányít. Aprót köhint, helyezkedik a székben, mintha ezzel a keserűt és a „többiek” helyén ülő ürességet ez betemetné, eltüntetné.
- Igen, a kastélyban ritkán alszom, csak ha éjjel korzózom „szolgálatban”. Eleinte egyedül, azóta van lakótársam – hogy mégis merre él, nyilván le van jegyezve, bár ha az eddigieket nézi, nem csodálkozna, ha az lenne lakhelynek beírva, hogy a Jupiteren tölti szabadnapjait. - Melyik házban? - annyit kérdeztek tőle, akaratlan csusszan ki belőle az érdeklődés. De ha már ő is az volt, nem? Vagy ez helytelen? Tekintete is azt mondja, ha tilos erről beszélni, hagyja is. Ismét a pennára tekint, szinte már-már tényleg veszélyesen hivatalosak a szavak és annak is kell lennie. Hol is van ilyen? A templomban, az orvosoknál, agyturkászolnál? Van rá valami eskü? Biztos. Mindegy. Sóhajt egy nagyot.
- Köszönöm – tényleg, pillant is felé, most néz talán először tisztán a szemébe, most mer talán először rápillantani. - Nem tudom, mit tudnék még – vakarja meg tarkóját zavartan, tényleg nem jut eszébe semmi. - Szeretek itt lenni, csak néha kicsit sok – ereszti le a kezét. - Alá kell írnom valamit, meg ilyesmi? Maradhatok?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Művelődési Ház és Könyvtár

Sosem volt könyvtárba járós, mert diákként folyton bajszot és szemüveget rajzolt a tankönyvei illusztrációira, utána pedig arra se emlékezett néha, mi volt előtte nap, nemhogy mikorra van a határidő, így igazából itt ismerkedett meg a könyvtárral, amikor felfedezte. Mivel állapota sokszor köti ágyhoz, viszont annyi pénz nincs, amennyit könyvekre lehetne költeni, így tökéletes dolog a kölcsönzés. Beiratkozott, majd vissza-visszatért. A dátumokkal még mindig kicsit hadilábon képes állni, így inkább ügyes lett – vett egy naptárt és felfüggesztette az asztala fölé, gurba betűivel pedig bele-belejegyez mindent, ami fontos, illetve ugyanezt néha telefonjában is megteszi, így mindig szem előtt van minden. Most, hogy hazaért és még tanítás sincsen, összeszedte a köteteket és válla alá csapva készül visszavinni, út közben megejti a boltot és majd délután, amikor ejtőzik, megint valami sorokat búj. Néha kell ilyen is. Támadt pár ötlete még, félve gondol rá, hogy mégis hogy fog kinézni, amikor majd felveszik a kölcsönzős listájára, de aztán úgy van vele, nem érdekli. A „legrosszabbat” mindenki tudja, innentől pedig már csak felfelé visz minden, mégsem árt, ha mint akkor, most is kicsit rásegít. A cigarettáját a kukán elnyomva dobja bele, majd átvágva az úton, kényelmes léptekkel ér a könyvtárhoz, és nyit be. A hangra kapja oldalra a fejét, majd már indul is oda, csakhamar megleli a létre tetején ülő Lilit, aki épp rendezkedik. Nyugdíjas állásnak ő is simán szeretne ilyesmit művelni, könyveket pakolni, meg közöttük ücsörögni, még pár év és talán jöhet is.
- Szia! – áll meg, távolabb a létrától, mert így kényelmesebb felfele és neki is lefelé nézni. – Élvezed a magaslati levegőt? – ugyan már érzi, hogy vége a nyugalmas korszakának, még nem feszült pár apróbb vicchez, a nő pedig mindig kedves mosollyal fogadta, ez a tipikus ismeretség, amikor valahova valaki rendszeresen jár, csak Lili inkább abból ismeri, miket olvas.
- Igazából csak visszahoztam a múltkoriakat és jókat pakolsz, viszek is belőle. De igen, lehet hogy tudsz nekem segíteni… - kicsit lehalkítja magát, mintha szégyellős lenne, inkább csak az, hogy nem biztos megint. Aztán végül is, baj nem lehet belőle. A könyvek csak akkor ölnek ha polccal együtt dől a fejére.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Művelődési Ház és Könyvtár

- Jaj, dehogy van te öreg – legyint a lány felé, hiszen ha ő öreg, akkor saját maga egy múmia, csak a fásli maradt le róla. De persze, ő azt nem tudhatja, milyen kiöregedni a kviddicsből, mert sosem játszott és sosem fog, fél szemmel látott egy fél meccset, így nem is kérdezi meg inkább, mit lehet abban élvezni, mert neki borzalmas volt. Szegény környéke, aki elviselte, amikor jajongott és kiabált, mielőtt távozott. Azóta felajánlották, hogy kipróbálhatja, milyen seprűn repülni, persze csak benzintyúkként hátul, de még mindig nem jutott el oda, hogy ő erre igent mondjon. Ódzkodik tőle, meg… A fene sem tudja, valahogy nem. De olyan ez, mint valami extrém sport, egyszer ki kell próbálni.
- Hmmm. Legyen Az intézet és a A kívülálló. Ezek egész újak, ha jól néztem, jó lesz – bólogat magának inkább, remélve, hogy vannak is, ha nem, akkor majd máskor. Mindenesetre, most se megy el King nélkül, szent cél, hogy a lábadozások okán kiolvas mindent, amit elér, hátha a végén tényleg el kell mennie egy szemészhez is, mert nincs elég gondja. Hátrébb lép, hogy Lili kényelmesen tudjon szállni a létráról és ne tapossák egymás lábát. Lépked vele, majd átnyújtja a többit és amíg vár, a pultnak dől kényelmesen és körbenéz a könyvek halmán.
- Ha majd öregebb leszek, ide kell valami külön papír? Ha itt szeretném életem utolsó szakaszát pakolászással és könyvillattal tölteni – nem, nem ez az, amiért kérte, segítsen, ez csak kérdés, ami megfogalmazódott benne. Hagyja, hogy rendezkedjen majd csak akkor fordul felé.
- Ühm hát… - ez olyan, mint tiniként, egy faluban, ahol mindenki ismer mindenkit, óvszert kérni az első randihoz. Nem, dehogy megtörtént esemény alapján. Nem falu volt, Kanizsa város. – Járok pszichológushoz, de úgy érzem… nem tudok teljesen megnyílni. Vannak… vannak könyvek, amik erre jók? Létezik olyan, ami ilyen nyomiknak való, hogy ne akarjak kifutni az ajtón most se? Jaj… self help, az – oké, nagyon kínosan érzi magát. Kért volna inkább fura pózokkal telerakott könyvet, az legalább jobban illik a képbe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Művelődési Ház és Könyvtár

- Óóó, hogy úgy! Akkor úgymond, szerencséd is volt, még Ricsivel is. Ez külön öröm, mert a kapkodás sosem jó. És akkor már abszolút nem mész vissza tanulni? – nem mintha tervezne magának második szakot, elég lesz még a plusz év egyetem, ami majd még hátralesz, ha itt leteszi a tollat, aztán meg már kezdjen magával valamit igazán. Nem lehet örökké diák, bármennyire is kecsegtető, meg jó, neki van egy kazal éve, amit nem tud visszaforgatni és neki gyorsabban telik, mint másoknak. Élvezi a mostani életet is, nem tudja, sőt, nem hiszi, hogy az élet neki gyereket sodor a nevére és az életébe, így nem nagyon lesz mire és mit hagyni, de legalább elmondhatja majd, hogy szép volt. Vagy csak gondol rá. Abban azonban, nem mindig fér majd bele az, hogy ő iskolapadban ül.
- Köszönöm, köszönöm – érkezik meg a rendelése, de nem siet, nem is sietteti, ő tipikusan az az alak, aki kivárja a sorát, mosolyog is közben és addig elfoglalja magát. Most beszélget, ami a legjobb, művelődik is, ahogy hümmögve hallgatja azt, hogy mi kellene ahhoz, hogy ő itt simogathassa a könyvek gerinceit. Megint végzettség. Most már tényleg keresnie kellene valamit az idő kerekére.
- Ó, kár. Nem hiszem, hogy nekem még egy egyetem beleférne. Vagy hát, így is levelezőn vagyok, még átgondolom. Jó ha van papír, de itt tényleg ellennék. Elteszem ötletnek. Én pont a nyugit szeretem, bár a DÖK-ben szervezkedek is, de nem vagyok benne a legjobb – és nem azért, mert nincs ötlete vagy kedve, hanem mivel lassabb, olykor pedig kiesik, nem épp a legjobb, leggyakorlottabb, eleve sose csinált ilyet, mivel pedig itt a legtöbb dolog mágiával megy, a legtöbb esetben leült és nézte, ahogy el-elbűvölnek dolgokat, míg ő kipakolta a székeket, mert azt kérte, hogy legalább hasznosnak érezze magát. Aztán jött valaki, intett a pálcával és totál átrendezte, mert úgy jobb volt. Elengedi a dolgot, hogy kitérhessen a lényegre, amit menet közben gondolt ki. Körömágyán piszkálja az apró bőrt, ahogy beszélni kezd Lili és nagyot sóhajt.
- Nem tudom milyen Ricsi, de akkor… hű – pislog kicsit, mert hallani hallott róla már valamelyest, sőt, nem merült annyira bele, mint mondjuk be-betérve Lili dolgaiban, ha alkalomadtán beszélgettek. – Nem megfelelő? Akkor mi lehetne? – igazából nem őt szidta, sőt, hanem csak az alkalmak közötti időszakokat szeretné kitölteni öngyakorlással. Lépked persze utána, nyelve egyet, mintha vesztőhelyre kísérné.
- Hááát… közepes. Legyen a közepes. Azt fel fogom fogni – vagy nem, de akkor tudja majd, hogy előrébb kell menni. – Én csak… csak a kommunikáción fejlesztenék. Nehezen nyitok még a pszichológusnak is néha.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Teljes meggyőződése, hogy a Pokolban nincs semmi kénkő, semmi vasvilla, hanem egy iszonyatosan hosszú sor, amely olyan lassan halad előre, mint a Barátok Közt történetszála és amikor az elejére érsz, kezdődik előröl. Szorongatod ujjaid között a pokoli sorszámot és vársz arra, amiről fogalmad sincs, de már itt elkezdik a föld felszínén edzeni a lelked, tested. Hiába nem egy Pest, egy jó milliós lakossággal és a még régi időkből maradt lassú, elunt bürokratikus rendszerrel, de meg kell hagyni, a mágusok is utálnak érdemi dolgokat tenni az életükben és szívesen ücsörögnek, állnak valamire várva. Érti ő, hogy a mazoismus a szürke ötven óta ismét divat, de mindennek van határa. Kifejezetten nyűgös, teste alvásra vágyik, idegei feszültebbek, de még így is toleránsabbnak mondható, bár jó kérdés, mennyire fogja ez a nap és a kötelező körök leszívni a maradék türelmét. Papírjait újítja, ahol még mindig kvibliként szerepel és még mindig semmi köze a mágiához. Kérvényt ad be, hagyjuk egyelőre mire szeretné és még pár apróság, tudja, hogy sokat kér, na de ennyire?
Nem kell farkas-szimat ahhoz, hogy mikor belépett és kikapta a sorszámát, megérezte, hogy mi is uralkodik idebent. A recepciós kellemes virágillatú, de ahogy elhagyta a kört, rögtön arcon csapta a valóság. Álmos, karikás szemeit hatalmasra nyitva bámulta a mesék igazi, bibircsókos banyáját, akinek már csak a cirokseprű hiányzott lábai közül, meg a nyervákoló macska, a zöld löttyös üstöt nem is számolva. Elkáromkodta magát némát, ajkai formálták csak a szavakat és majdnem keresztet is vetett. Ne értse félre senki, már nagyon otthonos a mágia világában, de eddig minden boszorkány szép és csodálatos volt és lesz is, akit csak látott. Erre tessék, ellenpélda. És a szag. Orra ráncolódott finoman, nem ilyen ő, toleráns, de ma nem éppen. Ácsorgott inkább és amikor megüresedett az az EGY szék ott a végén, úgy menekült oda és ült le rá, mintha királyi trónus lenne.
Ennek pedig már isten tudja, mikor volt ideje. Elpilledt kicsit, szerencsére arcszesze épp annyira erős, hogy csak alig érezze a talán most már motyogó szagát. Mindjárt. Mindjárt, mindjárt. mantrázza magában, szép némán, szemét néha vezeti az ajtó felé. Oké, úgy néz ki, aki előtte tért be oda, talán sosem jön ki onnan. Sóhajtva nyúlna zsebéhez, hogy akkor ő most nekiáll valamit nyomkodni, amikor látóterébe tolakodik valaki. És az hagyján, hogy oda. Mire felemeli a fejét, már hozzá is tapad, jóformán rámászik az idegen, a szék oldalába kapaszkodik saját combja mellett és felé fordulva, kicsit teret enged maguk között.
- Már megbocsáss, de mi a fasz? – bukik ki belőle szofisztikált kérdése. Oké, ha ismerkedni akar, de talán kicsit finomabban nem? Vagy manapság ez a divat? Le van maradva.
- Nem szeretnél egyből az ölembe ülni, esetleg…?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Művelődési Ház és Könyvtár

- Értelek így már. Az is elég, bár én csak innen a távolból csinálom, nem ingázok ide-oda. Mennyi van még vissza belőle? – lehet említette már, de nem, az egyetemre eddig nem nagyon tértek ki, vagy tényleg kezd a memóriája olyan lenni, mint a szivacs és akkor aztán már külön öröm lesz az, hogy azon stresszeljen majd, mit felejtett el. Nem, azon jelenlegi állapotában nemigen parázik, mi történik benne, mi megy tönkre vagy lesz rosszabb a hónapok előre haladtával és ez bár talán felelőtlen és eléggé hanyag felfogás, nem akarja elrontani azt a jó kedves és alapot, amellyel jelenleg éli az életét. Kesergett eleget, belefér a szünet és ameddig nem érez rosszat, nem érzi rosszul magát, úgy nem is aggódik, mert valahol mélyen odafigyel ő mindenre. Semmiben sem ő dönt, ami a hónapokat jelenti, szóval, ez már egy olyan háttérelem, amellyel mindig számolnia kell.
- Ó – fele annyira se hitte, hogy esélye lenne akár csak halovány, de most, ezt tudva, érdekes kiskapu. Azzal tisztában van, ha leteszi a vizsgáit itt a Bagolykőben, majd az egyetemen is, inkább a munkára fog koncentrálni, mert baromi sok időt vesztett így is, sosem kezdi el, ha örökké csak tanul. Viszont az egyetem kortalan, bár itt is korhatáron felül van bőven, de most nem is ez a lényeg. Átgondolandó, ha nem is ide, majd egyszer másra.
- És akkor elkezdek dolgozni, mellette tanulok, majd jön egy szemüveges kiscsaj, még nyomda-meleg diplomával és pápá könyvek? Összetörné a szívemet, de azt mondják, nagyon nagy szemekkel és kérlelően tudok nézni, no meg hogy az aranyos, lehet megtartanának. Valóban nincs veszíteni való, elteszem olyan… C tervnek, ha se a tanári pálya, se a botanika nem jön be, vagy kiderül, hogy mégse értek hozzá – vagy akár az is, hogy rossz helyen akarja majd tenni, mert nem kérnek belőle állapota miatt, vagy mert ki-kimarad, szóval, nem baj az, ha van miben gondolkodni. Lehet az lesz élete végéig a „munkája”, hogy tanul, bár akkor hamar meg kell halnia, mert nem biztos, hogy idegekkel és lelkesedéssel bírná.
- Jaj, nem azért mondtam ám – reflektál a kuncogásra, ami a kis jelzője után tör ki belőle. Nem lehet minden fekete és fehér, sem az, hogy valaki egyszerű. Az a lényeg, hogy ők bírják ezt, bármi van és boldogok, innentől kezdve, másnak nincs beleszólása. Körülötte sokan szerelmesek, vannak együtt, boldogok és mikor még nem tudta, milyen érzés ez, így, a farkassal odabent, nem volt irigy mégsem. Elfogadta akkor, hogy mi van, most is, aztán pedig, ha kellett, mondott okosakat vagy csak megpróbálta átérezni. Abban valahogy sokkal jobb.
- Próbálok én úgy tenni, csak az agyam szemét és mindig emlékeztet, kivel ülök szemben - mordul egy aprót, a saját fejének címezve, hogy mire törekszik ilyenkor. – Naplót? Hát de az olyan fura, nem…? Vagy nem is tudom, az agyam valamiért arra a lányos vonalra gondol… - viszont, nem lő messze, mert van, amit ki-kiírt magából, csak épp levél formájában. Nem sokszor tette, nem rendszeresen és nem is legtöbbször arról, amiről kellett volna. Az alsó ajkába harapva követi, ahogy könyveket szed össze.
- Néha írtam levelet… az... a… annak, csak sose küldtem el. Az is olyan írós dolog, tudom. Fura. Szeretnék olyan laza és egyszerű lenni, mint a pasik legtöbbje itt, akinek nincs szüksége naplóírásra, mert minek – néz a könyvekre, majd megcsóválja a fejét. – Ennyi elég lesz, meg kell birkóznom velük – és nem a horrorra céloz, miközben visszaindul, hogy akkor felírhassa oda, ahova kell.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Művelődési Ház és Könyvtár

- Nos, igen. Elgondolni egy dolog, mi lesz belőle, egy másik. Szurkolok, hogy sikerrel járj – még kezét is emeli, ujjait keresztben tartva, hogy ennyire. Aztán leengedi, nem bohóckodik, messze még az év vége meg a leadások ideje, ezt észben tartja, mert neki is van mit és nem akarja elszúrni. Nincs olyan sok ideje erre, azonban abban egyetért, bármi jöhet, a saját életében főleg, mert ha megint nekiesik egy farkasnak vagy az neki, akkor isten tudja, meddig lábadozik megint, vagy mit csinálnak vele a hivatalos szervek. Ebbe bele se akar gondolni, mert akkor holt biztos, hogy valami bevonzz és erre nagyon nincs ingere se neki, se a világnak. Akkor inkább maradjanak társai a könyvek és a beadandók, azokkal könnyen ki tud békülni. De, hogy a jövőben szerez-e még valami végzettséget, jó kérdés. Lili szavaira azonban akaratlan nevetnie kell, mert el is képzelte, amit felfestett elé szinte.
- Nagyon, nagyon aranyosan kellene néznem és szépen könyörögni, és akkor talán… meghallgatná, hogy mit akarok mondani – mert nem hiszem, hogy arra a férfire ennyivel hatni lehetne. Csak távolról láttam, beszélni sosem, sőt, nem is néztünk egymásra, de annak az embernek van egy olyan kisugárzása, hogy az ember libabőrös lesz tőle és nem tudja eldönteni, hogy jó vagy rossz értelemben. Nem félelmetes, hanem inkább karizmatikus. Annak való, ahol jelenleg is áll, neki meg talán mersze se lenne könyörögni végül neki, és nem csak a saját elvei miatt. De poénnak mondjuk jó volt.
- Linknek link tudok lenni, de a másik nem. Amit csinálok azt becsülettel, nem is akartak nagyon elengedni a pizzériából, amikor felmondtam, mert jött az előkészítős karrier – és nem is volt teljes idős, hiszen a kórság mellett tanult is, így csak akkor volt többet, amikor szünet volt, viszont az valid dolog, ha valaki becsüli azt, aki úgy áll a munkához. – Na ezt elraktározom. És nem is gondoltam, hogy nem korrekt férfi, csak nem olyan, akinek mernék könyörögni – ingatja meg kissé a fejét, majd el is engedi a dolgot, hiszen olyan távoli jövő az, amit már tényleg nem lát. Nem nagyon néz a jövő hétre sem, pedig illene, amit kell, azt megteszi, meglépi, aztán jöhet minden más. Most a tanulásra és tanításra koncentrál, tudja azt, hogy Lilinek jóval több dolga is van ebben, saját maga nem olyan központi ember, akin több dolog és program múlik. Ahhoz lehet kevés is lenne, még mindig inkább zárkózottnak és háttérembernek tartja magát, mintsem központinak. Változott, sokat, maradt mégis abból is elég, amivel idejött.
- Mondjuk ebben van igazság. A fiók nem kritizál – rágja nyelvét, miközben „miért ne?” tekintet néz kicsit maga elé. Nem szokott ennyire aggódni azon, milyen beállítottságú, azt amúgy se nagyon érti magában már jó régen, elengedte a dolgot. De mond valamit, ami arra készteti, hogy hazafelé ejtse meg az írószerboltot. – Kipróbálom. Szánalmas, hogy mindig más mondja meg az okosat nekem – sóhajt, mert a logikus gondolkodás nem mindig az erőssége, amikor kételyei vannak. Ezért vannak a barátok segítségnek, tudja ő, csak nehéz arra is szavakat találni. Sőt, a legnehezebb a saját gátjainak, falainak lebontása. Erre kéne törekednie, hogy semmi sem szégyen, se a könnyek, se a kérés.
- Köszönöm szépen – áll meg, amint kész is van azzal, hogy felvésse neve alá azt, mit visz ma haza. A kupacért nyúlva veszi le azt, és rámosolyog. Azzal a tipikus, könnyebb a lelkem mosollyal. – Rendben, meggondolom. Vagyis inkább megpróbálom. Aztán másnem, a fiókban rohad meg. Köszi, hogy segítettél. Egyszer meghálálom – hogy hogyan, azt nem tudja, majd ki fogja találni. Ha más nem, akkor székeket pakolgatni valami rendezvényen neki. – Jönni fogok, ez biztos. Jó dolgokat mondasz, én meg érzelmi analfabéta vagyok még mindig. Szia, és minden jót addig is! – örül ő is, ahogy integet és végül a könyvekkel felpakolva indul kifelé. Valóban megejti azt az utat, a könyvek mellé egy fekete, egyszerű, sima lapokkal teli napló kerül birtokába, hogy ha ma nem is, de az elkövetkező napokban, átgondolva, elkezdje írni a sorokat, amelyek nyomják odabent. Talán mindent, talán csak pár sort, ezt előre nem tudhatja. És ezért, ha valamennyit is segít, csak hálás lehet Lilinek.