Mai

Travis

Hallottam már erről a helyről és úgy mint a vízi szoba felkerült a megnézendők listájára.
A szép ajtón elmerengtem egy darabig , majd be nyitottam . A szoba üres volt . Egész halk nyugtató zene szólt a falak mint hogy ha nem tudtak volna megállapodni egy színen folyamatosan változtak. Leültem a kanapéra .nagyon kényelmes volt. Hátra dőltem . Majd lejjebb lejjebb csúsztam , végül levettem a cipőm és a lábam is fel raktam . Az utóbbi időben nem tudtam sokat pihenni a vizsgák miatt. ,, nem most nem aludhatok el , várok valakit valakiket" szólalt meg egy hang a fejemben. De ez a szép zene , kényelmes kanapé , vizsgamentesség , és minthogy ha egyre sötétebb lenne .
Nem tudtam mit tenni lassan lecsukódott a szemem és álomba merültem.

Lily&Leonóra

Nyakamon a vizsgaidőszak nekem mégsincs kedvem tanulni. Irigylem azokat akik már minden vizsgájukon túl vannak, nekem viszont még van hátra néhány. Azonban nem akarok jövőre is elsős maradna, meg hát amúgy is, hogy nézne ki ha pont én megbuknék. Nem azért, mert annyira okosnak tartom magam...vagyis várjunk, de pontosan azért. Na mindegy szóval a lényeg az, hogy nem bukhatok, ígyhát fogtam a jegyzeteimet és elindultam valami helyett keresni magamnak ahol nyugodtan tanulhatok. Valahogy a tanulószoba nekem túl snassz volt, meg amúgy is jobban szeretek egyedül tanulni, nem azt látni közben ahogy a sok stréber tömi magát imádott tananyagukkal. Elindultam az Északi torony felé ahol egy ajtón benyitva meg is találtam a tökéletes helyet a tanulásra. Rögtön rájöttem, hogy ez a Lélek szoba, amiről már annyi sok jót hallottam. Belépve láttam, hogy a kanapén egy lány bóbiskol, akit nem ismertem, de úgy döntöttem nem sok vizet fog zavarni és még mindig jobb, mint a tanulószobás stréberek. Ahogy beléptem a fal színe zöldre váltott, az addigi nyugtató zene pedig egy kicsit pörgősebbre. Ledobtam magam a lány mellé a kanapéra, elővettem a jegyzeteimet és végre nekiálltam a tanulásnak.

Nora & Kaelyn
Vizsgaidőszak van, ami egyenlő annyival, hogy alig alszok valamit, és magolok. Hiába tanulok egész évben, mint, ahogy anyuék írták is, hogy tanuljak, egyeltalán nem megy, csak, így egyszerre tudom megtanulni az egészet. Már órák hossza óta magoltam, úgyhogy gondoltam sétálok egyett. Egy szépen megmunkált faajtóhoz érkeztem, és benyitottam. A fal színe, ha jól láttam, zöldről, megváltozott barnára. Valószínűleg a piros miatt lett barna a fal. Bent, már két lány ült, az egyik, a kanapén feküdt, őt ismertem, elsőéves Eridonos, és egy horvátországi nyaralásunk alkalmával találkoztam vele először, majd, mivel nagyon jóba lettünk, minden évben, azonban az utolsó pár évben már nem. A másik lányt, aki láthatóan tanult, nem ismertem.
- Sziasztok!- ültem le melléjük, rossz szokásomhoz híven, kérdezés nélkül.

Nagyon furcsa álmodtam.  Egy toronyban voltam ahova bement egy rózsaszín hajú boszorkány. Pálca nélkül megváltoztatta a falak színét és a zenét. Ilyesztő volt egy kicsit.  Aztán mindenféle vizsga puskát gyártott és azt tervezgette hogy eladja. Aztán hirtelen kitört az ablak és valahogy kiestem. Elkezdtem zuhanni. Ekkor már sejtettem hogy ez nem a valóság de akkor is nagyon ijesztő.
A föld egyre közelebb van , mindjárt becsapódok. Becsuktam a szemem és éreztem ahogy nekicsapódok a földnek . De amikor kinyitottam a szemem nem a fűben feküdtem hanem a fapadlón . Gyorsan felültem és körbe néztem . Rajtam kévül két lány ült a szobába az egyiket nem ismertem. Rózsaszín haja volt és valószínűleg tanult. ,, vele álmodtam " mondta a kis hang a fejemben . A másik lányt ismertem még Horvátországból. Elég jóba voltunk. Hirtelen rájöttem hogy már nem csak én nézvem őket hanem ők is engem. Gyorsan elmotyoktam egy  sziasztok - ot. Majd felültem a kanapéra. Vártam még egy kicsit majd megkérdeztem
- Hol vagyok?

Lily&Leonóra

Alighogy nekiálltam a tanulásnak nyílt az ajtó és egy ismeretlen lány lépet be rajta.-Ezt nem hiszem el-gondoltam magamban miközben égnek emeltem a tekintetem. Azt még elviseltem, hogy itt aludt valaki mellettem, aki közben leesett a kanapéról a földre, de azt, hogy valaki még idejöjjön beszélgetni, amikor én nyuodtan tanulni akarok azt már nem. Ráadásul bejött és mostmár a fal színe sem olyan, mint amit én szerettem volna. A lány aki bejött az ajtón köszönt, de tőlem csak egy jeges pillantást kapott válaszul. Közben a másik lány is felébredt, és visszamászott a kanapéra. -Csodás azt se tudja, hol van. Hölgyeim és uraim,ismét egy zsenivel van dolgunk-bár ezt nem mondtam ki hangosan szívesen megtettem volna. Igazából már a nyelvem hegyén volt.
-Hol lennél, komolyan mondom, gondolom a saját lábadon jöttél nem?-kérdeztem kissé epésen, majd visszafordultam a tanulnivalómhoz, mert se kedvem, se időm nem volt a két másik lánnyal foglalkozni.

Nora & Kaelyn
Leültem a lányok mellé, majd Leo leesett a kanapéról, és megkérdezte, hogy hol van, mire a másik lány, kicsit gorombán válaszolt neki, ezért eljutott kis agyamig az ötlet, hogy talán nem örül neki, hogy itt vagyunk, és zavarjuk.
- A Lélek szobában vagy. De, valószínűleg tudtad, hogy hova jössz. Nem?- néztem rá kérdőn, majd a válaszát már nem vártam meg, hanem az ismeretlen lányhoz fordultam.
- Én Lili vagyok. Neked mi a neved? Ténleg, ismeritek egymást?- a végén felváltva néztem őket, ugyanis én voltam középen.
És, már megint sokat beszéltem.- állapítottam meg magamban. Mindig ez van, ha valaki olyannal találkozok, akit ismerek, és már rég találkoztunk, illetve az olyan emberekkel is eljátszottam ezt, akit még nem ismertem. Azaz, szinte mindenkinél, úgy, mint legutóbb.

Lily válasza után minden eszembe jutott . Mintha csak most ébredtem volna föl. Bár kicsit megkésve válaszoltam , aztán feltettem a saját kérdésem is.

- Igen magamtól jöttem csak kicsit elaludtam és egész furcsát álmodtam. Nem nem ismerem a rózsaszín hajú boszi - ez azért kimondva inkább hangzott gorombának mint humorosnak.

-Tényleg te ki vagy?- kérdeztem az idengentől

Mai

Lily&Leonóra

Miután a másik ismeretlen lány felvilágosította a kis zsenit arról, hogy hol is van mind a ketten felém fordultak a nevemet tudakolva. Mintha nem lenne teljesen mindegy. De azért válaszoltam, kábé a saját stílusomban.
-Csak simán rózsaszín-utaltam vissza a lány nem túl kedves megjegyzésére szintén nem túl kedvesen.-És ti kik vagytok amúgy? Melyik házban vagytok? Gondolom nem a Rellonban azt én is látom. Egyébként pedig örülök, hogy titeket nem érdekel, de ha nem tűnt volna fel valaki tanulni szeretne.

Nora & Kaelyn
Miután elkezdtük bámulni az ismeretlen lányt, megszólalt, és feltett néhány kérdést.
- Én Lili vagyok. Már az előbb is mondtam. Ő pedig Leonóra. Nekem csak Nora.- itt kérdőn néztem az imént említett lányra, hogy őt most hogyan kell szólítani.
- Én Eridonos vagyok, másodéves.
- Ó, de jó, hogy örülsz, hogy nem hagyunk tanulni!- váltottam a lány stólusára, de valamiért meg is bántam. Nem jó dolog egy olyan emberrel kötekedni, akit nem ismersz.

Kérdések még mindig kicsit lassan jutottak el az agyamig. De azért késve válaszoltam.

- Én is eridonos vagyok , és te inkább ne szólíts Norának.- ezt a mondatomat se akartam ilyen rosszindulatúnak de hát ha a másik se kedves veled ákos kicsit nehéz kedvesnek lenni.
Igazából csak azt akartam jelezni hogy amég nem kötünk barátságot addig inkább ne becézzen.

- Valaki tudja hány óra ,mert gőzöm sincs mióta vagyok itt?- tettem fel a következő kérdésem ami már egy ideje foglalkoztatott.

Lily&Leonóra

Lily próbált átváltani az én rosszindulatú stílusomra, de éreztem a hangjában, hogy nem szokott senkivel így beszélni igazából, így aztán elég nevetségesnek hatott. Utána Leonóra is megpróbálkozott egy ilyen rosszindulatúnak tűnő megjegyzéssel, de neki sem volt az igazi. Mivel tudtam, hogy ők igazából nem ilyenek, így csak lepergett rólam. Hiszen amúgy is tanulni jöttem ide, de ha most elkezdek kiosztani valakit csak úgy szórakozásból, annak úgysem lesz jó vége. De azért a válaszom nem volt igazán kedves. Csak azért nem fogok magamon változtatni, hogy megfeleljek ennek a két Eridonosnak.
-Kaelyn, bár a barátaimnak csak Kae. De nektek továbbra is Kaelyn.

Nora & Kaelyn
- Oké.- bólintottam a lány válaszára, majd ismét Norához fordultam.
- De jó, hogy te is Eridonos vagy!- örültem meg a lány válaszára. Olyan régen beszéltem vele. És, már majdnem el is felejtettem. Pontosabban, nem úgy, mint mondjuk egy kevésbé jó könyvet, amit elolvasása után nem túl sokáig tudom a címét, és, ha egyszer a kezembe akad, akkor nem rémlik belőle semmi, hanem úgymond elfelejtettem a vele töltött időket. Azt a sok viccelòdést, meg amikor éjszaka kiszöktünk a tengerhez úszni. Mind elfeljtődött, és most hirtelen az összes újra itt van a fejemben. Még az is, amikor telerajzoltuk a nyaralónk falát krétával. Természetesen e zseniális ötlet az én fejemből pattant ki, és természetesen engem okoltak azzal, hogy belerángatom a kisebbet a rosszaságaimba. Ami, természetesen nem igaz, de erről még egy darabig győzködhettem volna a szüleimet. Úgyszint arról is, hogy a szüleid nem lepődnének meg, ha egy tollas szállítná a leveleket a lányuknak.

Lány továbbra se javított a stílusán és kezdtem úgy érezni inkább Lilivel kéne jobban foglalkozni (pl.:régi emlékek stb.) de úgy döntöttem kap egy utolsó esélyt.

- Mit tanulsz ? Segíthetek valamiben ? - kérdeztem mostmár minél kedvesebben.

-Tényleg Lili neked milyen vizsgáid vannak még ? -fordultam Lili felé.

Lily&Leonóra

A két lánytól továbbra sem tudtam tanulni és már már azon gondolkoztam, hogy akkor inkább keresek magamnak másik helyett, ahol nincs senki. De aztán közben rájöttem, hogy már el is ment a kedvem az egésztől és ma már úgysem fogok tudni semmit sem tanulni, így inkább becsuktam a könyveimet és csak figyeltem a két lányt. Úgysincs jobb dolgom, talán majd még kötözködök velük egy kicsit.
-Egyébként bájitaltanra tanultam, de kösz megvoltam a segítséged nélkül is. Max a nyugalom hiányzott, de mostmár mindegy úgyis elment a kedvem az egésztől.-válaszoltam a lánynak az eddigi stílusomban, majd inkább elővettem a kistükrömet meg a hajkefémet, hogy igazítsak egy kicsit a megjelenésemen.

Nora & Kaelyn
Nora feltett pár kérdést, és a végére alig tudtam követni, ami nálam ritka dolognak számított, mert az én túlpörgöttségemmel általában mindenre tudtam figyelni.
- Bájitaltan? Annyira nem értem az egész tananyagot!- kezdtem volna monológomat, de aztán úgy döntöttem, hogy megkímélem az ismeretlent.
- De, nyílván neked könnyebben megy!- legyintetem egyet a kezemmel, majd Leóhoz fordultam.
- Még LLG, Mágiatörténet, meg Önismeret.- sorolom a kezemen a vizsgákat, majd a végén bólintok, hogy ténleg csak ennyi van.
- Neked?- kérdeztem tőle.

Kealyn utolsó eséje elúszott. Hát jó, ha őnem akarja akkor én sem erőltetem.
-Nekem még van LLG és bájitaltan de azokat már nem írom meg. Van elég kiválóm a másodikhoz.
- Neked segítsek valamit?- fordultam kérdőjel Lilihez.

Lily&Leonóra

Már igazán kezdett elegem lenni a két lányból, nem is igazán értettem miért pazarlom rájuk az időmet. Találnék inkább valami értelmes szórakozást. Vagy kereshetnék egy csendes helyet a tanuláshoz. Bár az utóbbi ötletet azonnal el is vetettem, mivel tényleg semmi kedvem nem volt hozzá. Csak azt tudtam, hogy feleslegesen ücsörgök itt tovább. Így hát összeszedtem a könyveimet, felálltam, hátradobtam a hajamat és köszönés nélkül kivonultam a szobából.

(ui.:köszönöm a játokot!:))

Nora & Kaelyn

Miután elhengzott Nora kérdése, Kaelyn kiviharzott a szobából. Én megszeppenve ücsörögtem tovább a helyemen, majd egy idő után megszólaltam.
- Hát, neked is szia!- ez volt a legértelmesebb mondat, amit ki tudtam nyögni.
- Nem megyünk mi is?- néztem Norára, majd a választ meg sem várva felálltam.

(Köszönöm a játékot!)

Kea kivonult köszönés nélkül na mindegy nem érdemes ezen gondolkodni inkább én is felálltam.
- De mehetünk, úgy is sok jó hely van még a kastélyban. Tényleg mutathatnál.- siettem Lili után és kimentünk a teremből


( köszönöm az első játékom )

Travis

- Kedvenc tanárom? - esek heves gondolkodásba. - Őszintén bevallom, hogy nincs kedvenc tanárom még. Bár ki tudja. Lehet az évek során ki fog alakulni. - kacsintok rá majd az órára nézzek.
- Huha már órák óta beszélgettünk és nekem még van leckém! - pattanok fel rémülten és hajamba túrok. Remélem nem fogja nagyon zavarni, hogy most csak így hirtelen eltűnök. A zene megváltozott ismét, egy pörgős rock féleség ment. Mélyen beszívom a levegőt és próbálok lenyugodni. Felidézzem édesanyám dalát, aki annyiszor énekelt nekem kiskoromban, édesapám meseit, amik mindenféléről szóltak. Halvány mosoly suhant át arcomon és a hatás kedvéért a szemeim is lehunytam, majd hirtelen kiskoromba találtam magam. Ahogy anya kint van a kertbe és dudorászik én meg odafutok hozzá, és rámutattok a kedvenc virágomra a rózsámra. Ahogy elmagyarázza, hogy mi az, és nekem mennyire tetszik a színe. Ahogy mosolyog rám... Kétségbeesetten megrázom fejem és visszatérek a valóságba.
- Nem most nem szabad kalandoznom! - jelentem ki magamnak, és remélem Sheela nem nézz komplett idiótának...
- Figyelj örülök, hogy beszélgettünk. - fogom meg kezét elmosolyodva.
- Éééss remélem találkozunk is még. - teszem gyors még hozzá, és kiegyenesedem. Az ajtóhoz lépek és még egyszer vissza a lányra.
- Szia Sheela. - mondom ki érzékein nevét, és elhagyom a helyszínt. Tényleg remélem, hogy még találkozunk. Sheela igazán jó társasági ember, aki meghallgat, kedves és egyáltalán nem olyan, mint akikről anyu mesélt. Ezekkel a gondolatokkal sétálok a szobám felé és a mosolyt nem bírom letörölni az arcomról.

(Na jó köszönöm a játékot ^^)

Lucy Elliston
Lassan bólintottam. Nekem az LLG tanár volt mondjuk a kedvencem, de már nem tudtam úgy szóhoz jutni, hogy erről beszélni tudjak.
Lucy idegesen a hajába túrt, arcára vetült hatalmas rémülettel. A zene is gyorsabb lett. Valódi, pörgős rock, aminek a szívem követte a ritmusát.
Továbbra sem szóltam semmit, inkább figyeltem a történéseket. Láthatóan ő épp lazulni próbált, én pedig igyekeztem túllépni - és palástolni - a mini szívrohamot, amit a rémülete okozott.
Olykor magamat meghazudtoló módon tudtam viselkedni: megtéveszteni másokat arról, hogy minden rendben van. Elrejtőztem apró kis világom falai közé, amik mindig óvtak. Többnyire az összetöréstől.
Fogalmam sem volt, mire gondolhatott épp Lucy. Nem tanultam legilimenciát, és az érzések manipulálásához sem konyítottam. De birtokoltam az érzéket, amivel igenis felfogtam mikor mit csinálok, az pedig milyen hatásokat gyakorol a körülöttem levőkre.
- Öööh... - értetlen pillantást vetettem a kezem fogó kézre. Elég váratlanul jött!
Viszont mielőtt bármit is reagálhattam volna, beszélgetőpartnerem hirtelen felállt, majd pillanatokon belül az ajtónál termett.
- Én is, szia - intettem, mire eltűnt.
Percekig fejt csóválva ültem a helyemen, végül felálltam, hogy elmenjek a saját dolgomra. Nem tudtam mire vélni a nemrég történteket. Ugyanakkor egyel több olyan ember volt a listámon, akikről hajlandó voltam elismerni, hogy nem olyan idegesítőek, nyomasztóak, mint aminek ítélni lehetne őket.

//Én is köszönöm!   //

Timothy


Október lévén már hűvösebb volt a kastélyban, ezért szokásos esti sétájához egy meleg takarót is vitt magával. Timothynak már korábban megüzente, hol fogja várni ugyanis aznap egy kicsivel tovább merészkedett, hogy sérült lábát úgymond edzésben tartsa. Bicegve az út hosszadalmasnak tűnt, de amikor már felpolcolt lábbal pihegett a kanapén úgy érezte, hogy semmi sem volt hiábavaló.
Betakarta magát az óriási méretű takaróval- ami alatt akár négyen is kényelmesen elfértek volna,- és levitás lévén belemerült kedvenc könyvébe, amit talán tizedjére olvasott.
Lágy dallam hallatszott, valami klasszikus, amire nemrég még ő is táncolt. Közben sűrűn az ajtó irányába pillantott, hogy mikor érkezik Tim. A zene és a folytonos ajtó leséstől már csak egy ürügy maradt a könyv kezében...

Tündérbogár


  Imádok itt lenni...Fut át a gondolat Tim agyán immáron körülbelül ezredjére, amióta Olcsyval úgy döntöttek, visszatérnek a gyökerekhez. A navinés egyszerűen nem tud betelni az élettel a kastélyban. Mennyivel egyszerűbb, hogy nem neki kell összebarkácsolnia vacsorát, mosni a szennyesét, de még a szobáját is házimanók takarítják.
  Természetesen most is a nagyterem felől érkezik, a vacsora -tehát dupla desszert- után igyekszik a lebeszélt találkahely felé. Mint mindig, most is tömi a fejét, kifelé menet még véletlenül észrevett néhány hátramaradt pastéis da nata-t a Rellon egyik kiürült asztalrészén, s mindenféle teketória nélkül fel is markolta, amit csak talált. Egyszerűen odáig van ezért a portugál finomságért.
  Lépteit sietősre veszi, nem akarja váratni túl sokáig szívének tündérhercegnőjét. No, persze ezzel a névvel csak gondolataiban illeti a Szőkeséget, mert kvázi biztosra veszi, Oly zokon venné tőle ezt a becenevet, plusz odalenne az a hihetetlen coolsága, amit a lány annyira szeret benne. Persze ez is mind csak Tim fejében van így, de ebben őszintén hisz... Lélek szoba, lélek szoba, lélek szoba... ismételgeti magában, miközben újabb tortácskát tüntet el, hangos, jóleső cuppogások közepette. Imádja, hogy itt a custard krémet még egy kis szilvalekvárral megbolondítják... Lélek szoba.. milyen hülye név.. Nem tudja kik aggatják ezeket a furcsábbnál furcsább neveket az egyes helyiségekre, de néha kedve lenne nevetni rajtuk. Végül megtalálja a helyes ajtót, s mivel neki ide meghívója van, nem is kopog, szimplán benyit, szokásos vigyorával az arcán. Nem túl sok, de nem is túl kevés, nehogy szerelme azt gondolja, valami baj van. Csak lazán, mint mindig.
  - Mi a helyzet, bébi? - biccent a szőke felé, majd a tőle elvárható módon, egy 9.5ös kivitelezésű ugráskombinációval vetődik a lány mellé. Persze ügyelve tortácskái épségére. - Milyen volt a napod? - kérdezi lágyan, miközben odabújik Olympiához s lágy, édes -a krémtől- csókkal köszönti. - Hogy van a lábad? - tódítja kérdéseit, miközben egy újabb puszit nyom az arcára. - Hoztam neked valamit, kéred? - felé nyújtja az egyik megmaradt tortácskát, de kétli, hogy Oly megenné, de élete végéig próbálkozni fog. Számára ez a szerelem.

Timothy


Nem kellett sokáig várnia az elengedhetetlen mosolyra, annak gazdájára és a kellemes hangra, ami mindig a fülében csengett. Figyelmeztetnie kellett magát, hogy ne vágjon bamba képet, ahányszor csak együtt vannak, mert Timothy közelsége bénítóan tudott hatni a szőkeségre.
Feljebb húzta magát ültében,aminek köszönhetően a könyv kiesett az öléből és lappal lefelé elterült a földön. Olympia nem izgatta magát miatta, jó helyen volt ott, annál lejjebb már úgysem eshetett.
Tim máris mellette termett azzal a lazasággal, amit a lány mindig irigyelt, ráadásul szerzeményeit sem ejtette a nyakába, amiért igen hálás volt.
-Ilyen gyorsan sikerült mindent befalnod?- elismerően pillant a kedvesre, miközben hozzábújt és megsimogatta Tim hasát. Közben persze azt is nagyon jól tudta, hogy amit a kezében tartott, az már a repetájának a repetája. Szó mi szó a krémes csók igazán jól esett neki.
-Furcsa! Nagyon nehéz visszaszokni, egyszerűen nincs kedvem tanulni- tudja, hogy más emiatt nem izgatná magát, de Olympia a maximalizmusából is a legtöbbet akarta kihozni.
-Ma egy kicsit jobban fájt, de nem vészes- bal lábbal támaszkodva és lendületet véve imbolyogva hátratolta magát egyenesen Timothy ölébe -remélve hogy minden tortát kikerült közben-, így most egy vonalban volt a tekintetük és kényelmesen átkarolhatta a fiú nyakát, ráhajthatta fejét a vállára.
- Mégis úgy érzem nem gyógyul olyan ütemben, ahogy kellene. A hónap végén már előadásom lenne- böki ki, ami ott, legbelül nyomasztotta.
De a puszi és az édesség látványa belé fojtotta a szót és olyat tett, amire egyáltalán nem számítanának, legalábbis nem ez volt a bevett szokása.
-Persze!- mintha teljesen hétköznapi lenne, hogy elfogad egy sütit. Elveszi Timtől, de ahelyett, hogy beleharapna az ujját végighúzza a krémen és a fiú ajkaira keni, hogy aztán megcsókolja és az édes massza elkenődjön a szájukon.
-Köszönöööm!- mosolyog. -Így még jobb!
A takarót most már mindkettejükre teríti. A piros alapon fehér rénszarvasos textília téli hangulatot árasztott, mégis Timothy közelsége volt az, ami igazán megnyugtatta a lányt.
- Na és ma hány női szívet törtél össze?- kérdezi nevetve, mégis kíváncsian, mert nagyon jól tudja, ahogy ő is, úgy sokan mások is törnék magukat a navinésért.

Tündérbogár  


  Napjai legjobb része az, amikor végre magához ölelheti szemefényét, ez még az evésnél is jobb számára. Szereti szagolgatni a lány haját, simogatni selymes bőrét, érezni teste melegét, hallgatni a szívverését. Sajnos külön házba kerültek, ismét, így az együttalvósdi és hasonló dolgok nehezebben kivitelezhetők a számukra, ami persze még nehezebbé teszi a mindennapokat. Ezért hát még inkább becsüli azokat perceket, amiket a lánnyal tölthet.
  - Azért van ám rajtam teher, kettő helyett kell ennem... - gyakran viccelődik ezzel, mert Olcsyt olykor erőltetni kellett, hogy egyen, egy-egy fellépése előtt, Tim azon kapta magát, hogy a lány érintetlen ebédjét/vacsoráját is magába szuszakolta... de persze a desszertnek mindig maradt hely.
  Timothy aztán végképp nem görcsöl a tanuláson, sosem volt az a magolós, sem pedig a késő éjszakáig tanulós fajta, de nem is volt rá soha szüksége. Minimális erőfeszítéssel is képes eredményt produkálni, elég az órán odafigyelnie, megragadnak fejében a dolgok. Imádja a mágiát, s fogékony is rá, plusz remek memóriája is van. Ettől függetlenül persze nem szín kiváló, de az osztályzatok valahogyan sosem hozták lázba.
  - Tettél rá a kenőcsből, amit a Javasasszony adott? - kérdezi homlokát ráncolva a szóban forgó testrészt fürkészve, mintha ilyen távolságból, lábbelin keresztül is meg tudná állapítani. Nagyon mérges az Olcsyval történtek miatt, sokáig magát okolta, mert épp akkor nem volt mellette, ezért vagdoshatták fel azok a hentesek. - Tudod, erről mi a véleményem - morogja, miközben engedi, hogy a szöszi odabújjon... nem könnyű uralkodnia magán, főleg, amikor így az ölébe mászik, amikor a nyakába szuszog, apró libabőr jelenik meg a füle alatt, s a karján, a lábán is. Végül csak nagyot szusszan, remélve, hogy épp annyira ura a testének, mint amennyire azt gondolja. Ártatlan felajánlás részéről a süti, csak hogy terelje a témát s gondolatait valami semlegesebb dolog felé... De úgy tűnik a szőkének mások a tervei. Oly megmozdulása azonnali hatással van a srácra, aki megfeszül, mélyen a lány szemeibe néz, de a következő pillanatban le kell hunynia őket, hogy átadhassa magát a csóknak. Szinte szét tudna folyni a párnák között, elönti a forróság, kezei a karcsú testen simítanak... leginkább a takaró alatt..
  - Határozottan... - szemei lassan nyílnak fel, hangja kissé elfúló, várná a folytatást, de sajnos nem lehet. Ajkai csalódott mosolyra húzódnak, de ez hamar kiszélesedik, amint a szöszi ismét megszólal.
  - Vicces, hogy ezt kérdezed, egy párat biztosan. Be akartak szervezni a kviddics csapatba, biztosan van hírem évekkel ezelőttről - nem, szinte teljesen biztos, hogy nincs, senki nem ismeri már a házban, vagy emlékszik érdemeire, de ezt ugyan kinek lenne szíve Timmel is közölni. - Nemet mondtam - böki ki végül könnyednek szánt hangon, pedig belül kaparja kissé a mellkasát a dolog. De nincs ideje. Hamarosan dolgoznia is kell majd megint, már megkapta az értesítőjét..