Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

Ha kedd, akkor távol-keleti konyha. Legalábbis ezt ajánlották, ezért is választottam ezt a gyorséttermet, miután sikeresen lejutottam a vonatról. Sohasem tartozott a kedvenc elfoglaltságaim közé összezsúfolódni néhány fiatalabb diáktársammal egy minimális oxigénszinttel rendelkező, szűk kocsiban, de az elhatározásom komolyabb volt, mint az ellenérzéseim. A megfelelő levegőmennyiséggel együtt az étvágyam is megérkezett és nem is nagyon akaródzott egyelőre bemennem a kastélyba, épp csak futólag látogattam meg, hogy megkeressem a szobámat és már el is illantam.
Merőben új volt számomra a helyzet, hiszen felépítettem az életemet otthon, Japánban és bár tudtam, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki egészen Magyarországig menekült, mégsem éreztem jobban magamat a ténytől. Az ételt kedvetlenül tologattam csak oda-vissza, annak ellenére, hogy éhes voltam és inkább felmértem a környezetemet. Nem sokan tartózkodtak bent, de ahhoz elegen, hogy elűzze az unalmamat az elemzésük, miközben a tálcám mellé kiterített papirosra levelet fogalmaztam az apámnak, hogy tudja, rendben megérkeztem, semmi és senki nem próbált eltéríteni, vagy esetlegesen magával cipelni valahová az út alatt és továbbra is itt akarok tanulni.
Körülöttem szinte összeolvadtak a beszélgetések monoton zajai, adhattam időt magamnak, hogy pontosan átgondoljam, mit szeretnék leírni. Nem akartam, hogy azt érezze, nem vagyok egészen biztos magamban. Ezt a luxust most nem engedhettem meg. Szinte csak tőmondatokat írtam, enyhe családias színezettel és nem volt szükségem többre, mint négy sor.
Ahogy végeztem a papirost szabályosan összehajtottam. Felrémlett bennem, hogy Kim talán szívesen venné, ha neki külön írnék egy valamivel mélyen szántóbb üzenetet, de egyelőre még nem voltam görög tragika és szerettem volna megtartani ezt a jó szokásomat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Szépen sütött a nap, lágy dallamot csicseregtek a madarak, ha pedig még valaki a réten táncra perdült volna és énekel egy dalt, akkor minden hercegnős rajzfilm klisének sikerült volna megfelelni. Éppen megfelelőnek ítéltem meg az időt, hogy felhagyjak a tanulással és minden egyéb destruktív tevékenységemmel és kilibbenjek a szabadba.
Egyelőre úgy ítéltem meg, hogy sikerült felvennem a tempót és a kastélyt is felfedeznem ezzel párhuzamosan, egyszóval hősnek könyveltem el magamat. Felszegtem a fejemet, ahogy elúsztam a többi diák mellett a folyosókon és mikor egyikük nekem ütközött, egy nálam jóval fiatalabb levitás fiú, kiérdemelt magának egy röpke pillantást. Valószínűleg ráhozhattam a frászt, mert a lehető leggyorsabban távozott a környezetemből, miközben valami bocsánatkérés-félét motyogott maga elé.
Nem terveztem napfürdőzést csapni, sőt őszintén szólva a kezemben szorongatott könyvvel az árnyékban akartam meghúzni magamat és egy kicsit kikapcsolni, amikor is a tekintetem megakadt rajta. Két lehetőségem volt, vagy kikerülöm és úgy teszek, mintha teljesen vak lennék, vagy pedig én kezdeményezek. Ez utóbbi tetszett a jobb pozíciónak.
Leeresztettem magam mellé a könyvemet és ajkaimon egy féloldalas, számító mosollyal közelítettem meg a japán fiút, aki valószínűleg elkerülte volna ezt a cseverészést, ha megteheti. Messzire nyúlt a kapcsolatunk és inkább nevezném negatívnak, mint kiegyensúlyozottnak. Ismertem az apját, ismertem a családját és ők egyáltalán nem fértek bele az én kis világról alkotott képembe, bármennyiszer is ültettek le velük vacsorázni. A vér nem válik vízzé... Ahogyan a kis szőke barátnője is demonstrálja.
-Kit látnak szemeim? -álltam meg tőle néhány lépésre, így fölé magasodva és összefontam a karjaimat magam előtt. -Remélem nem zavartalak meg semmiben. -adtam az ártatlant, de a mosolyt nem tudtam és nem is akartam eltüntetni.
Miért is tenném? Hisz ismer.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Valószínűleg, ha valaki olvassa az életem sorait, akkor ebben a pillanatban halálra unja magát. Az utóbbi napokat tanulással töltöttem, minden órára felkészültem és úgy általánosságba véve nem voltam túl nagy társaság senki számára sem. Nem próbáltam beolvadni, nem kerestem barátokat. Miért is tettem volna? Egyetlen céllal érkeztem, még pedig, hogy minél jobb legyek abban, amit csinálok.
Az, hogy Tanizawa keresztezte az utamat a napokban csupán egy szerencsétlen véletlen volt. Mondhatnánk, hogy nagy helyről jöttünk, minimális az esélye, hogy ismerjük egymást, de ez nem igaz. A fajtánk, az ellentétek vonzzák egymást és bár apám sem volt odáig az ő apjáért, igyekezett a lehető legdiplomatikusabban viselkedni a jelenlétében. Én már kevésbé voltam elnéző Daisukeval.
Az órámról kiszabadulva az udvar felé vettem az irányt, hogy egy kicsit levegőhöz juthassak. Leültem a szökőkút szélére, ledobtam magam mellé a könyveimet, tetejükön azzal a kámeával, amit még édesanyámtól örököltem és mindig magamnál hordtam, majd végigdőltem a peremen és egyszerűen csak élveztem a napsütést.
Kimtől kaptam egy levelet nemrégiben és most az forgattam az ujjaim között. Semmi meglepőt nem írt benne, csupán arról tájékoztatott, hogy otthon minden a lehető legnagyobb rendben van -hogy másképp is lehetne?- és apa többet dolgozik, mint általában, mióta ilyen messzire kerültem tőle. Ez várható volt, Kim is tudta. Apa így dolgozta fel a veszteséget és bár én még itt voltam neki, a távolság leküzdhetetlen akadálynak tűnt számára. Ezt sokszor elmondta, én mégis hajthatatlan voltam és makacsul ragaszkodtam hozzá, hogy ide jövök.
Egy barna hullámomat az ujjam köré csavartam, miközben az utolsó sorokat olvasgattam újra és újra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

A hely, annak ellenére, hogy Dai szerves részét képezte, kifejezetten tetszett. Nyugodt volt és nem botlottam minden sarkon egy ismerős arcba, ezért pedig már most hálás voltam. Tény, hogy odahaza egyetlen egyszer iskolaelsőnek mondhattam magamat, de az előéletem sokkal jobban foglalkoztatta a közösséget; a büntetőmunkák sorozata néha még engem is megrémít. Nem volt egyszerű eset, ezt sohasem állítottam, de azért nem szívesen cseverésztem arról, mi is vezetett odáig, hogy ez a lány lett belőlem.
Összegezve, nem szívesen beszéltem édesanyámról.
Ennek ellenére a tőle örökölt függőt és láncot mindig magamnál hordtam, mint valami ostoba kabalát és folyton jól látható helyen tartottam -a nyakamban, a csuklómon, vagy egyszerűen csak a könyveim tetejére halmozva, épp mint most is.
A mozgást már azelőtt észrevettem a szemem sarkából, hogy a lány jobban megközelíthetett volna. Nem hiába tanultam önvédelmet évek óta, minden egyes apró rezdülés szemet szúrt. Először nem reagáltam, mert kíváncsi voltam, mégis miért sündörög körülöttem, de amikor közelebb hajolt és egyértelműen a kámeáért nyúlt halkan megszólaltam.
-Azt tedd... -a mondatot nem maradt időm befejezni, mert az összes cuccom dobolva jelezte, hogy közelebbi ismeretséget kötött a padlóval és a szőke olyan arcot vágott, mint aki pontosan tudja, hogy rajtakapták és nem döntötte még el, hogy fusson, vagy hazudjon valamit. -...vissza. -sóhajtva tettem már csak hozzá a végét, miközben ülő helyzetbe löktem magamat.
A szőke nem lehetett több tizenöt-tizenhat évesnél és nem tűnt egy potenciális bűnözőnek. Elgondolkozva méregettem néhány pillanatig, abban bízva, hogy egy kicsit rosszul fogja érezni magát a nyomás alatt, majd kinyújtottam felé a kezemet.
-Megtennéd, hogy az ékszert visszaadod? Abban az esetben talán elnéző leszek.
Az arcomon semmiféle érzelem sem tükröződött, miközben beszéltem hozzá. Rábíztam, hogy mire is gondol elnézés címszó alatt. Sohasem voltam erőszakos és sohasem bántottam senkit, de hittem a törvény erejében. Márpedig lopni igenis bűn, függetlenül attól, hogy miért is teszi az illető.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

Olyan volt, mint a tánc. Tizenöt évesen kezdtem el tanulni és ezalatt az idő alatt a részemmé vált. Ez a néhány év semmi volt ahhoz képest, amit mások ilyen idősen már a hátuk mögött tudhattak, de én küzdöttem és edzettem, hogy napról napra egyre jobbá válhassak. Ennek csak így volt értelme, az embernek bele kellett halnia kicsit, ha igazán győzni akart. Ha eredményeket akart.
Az aikido nem csak egy sport volt számomra és nem is A sport, sokkal inkább egy életfelfogás, ahogyan mindenki másnak is, akivel volt szerencsém együtt tanulni. Ezt nem lehetett félvállról venni, erre nem mondhattad, hogy megtanulod a technikát és profi vagy. Ez a sport ennél sokkal többet jelentett: egy eszmét, ami szerint leélheted az életedet.
Nem szerettem a küzdősportokat, mert bármennyire is hihetetlen, nem akartam bántani másokat. Ez a védekezésről szólt, arról, hogyan használjam ki a másik ember ellenem irányuló támadását anélkül, hogy nekem komoly erőt kellene kifejtenem.
És hogy mi a hátránya? Természetesen az, hogy egyedül esélytelen igazán edzeni.
Ennek ellenére a vizsgaidőszakot valahogyan le kellett vezetnem és remek ötletnek tűnt futni egy kicsit a beltéri futópályán, ha már megteheti az ember lánya.
Régen nem szerettem futni, egy szükséges rossz volt, amihez annak ellenére is ragaszkodtam, hogy a pokolba kívántam. Aztán anya halála után ez volt az egyetlen lehetőségem, hogy egyszerre kapcsoljak ki és vezessem le a feszültséget anélkül, hogy bárki észrevenné rajtam. Ezt tettem most is.
Futó ruhát húztam és megállíthatatlanul róttam a köröket, miközben gondolatban teljesen máshol jártam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Bagolyház

A bagolyház felé menet egy röpke pillanat erejéig elgondolkoztam rajta, hogy visszafordulok és még várok ezzel a levéllel. Az apámnak írtam és nem voltam biztos benne, mit is kell pontosan mondanom. Egész tanévben nem üzentem neki, csak Kimmel tartottam a kapcsolatot. A nő szerint, az én nagy és erős auror apámat teljesen kiborította a gondolat, hogy az egyetlen kicsi lánya milyen messze tartózkodik tőle, én pedig úgy gondoltam az a legjobb megoldás, ha nem írok neki minden másnap. Ő is így érezhette, mert egy darab levelet nem küldött, de még csak Kim leveleit sem olvasta el. Szép dolog is a család... De nem hibáztathattam.
Miután megvívtam a belső harcomat és némi nehézség árán, de eljutottam a bagolyházig, még arra is szenteltem egy pillanatot, hogy szemezzek a baglyommal, mielőtt átadom neki a levelet és közben újra mérlegeljem a lehetőségeimet.
Travis épp akkor köszönt rám, amikor próbáltam a lehető leggyorsabban elhagyni a tett színhelyét.
-Szia! -elmosolyodtam és engedélyeztem neki egy ölelést.
Nem szerettem az emberekkel testi kontaktust létesíteni. Gyűlöltem, ha belemásznak a személyes terembe és azt is, ha túlságosan barátságosak. Nekem nem kell hízelegni, úgyis átlátok rajtuk. Épp így nem kell jópofizni sem, ha jóban szeretnék lenni valakivel, azt észre veszi, ha pedig neki kell erőlködni, már régen rossz.
Travis más volt, ezer éve ismertem és ő sem rajongott különösebben az ölelgetésért és társaiért.
A fülem mögé tűrtem egy elkóborolt tincsemet, amikor eleresztett.
-Itt vagyok mesterképzésen. Szerettem volna elszakadni egy kicsit apámtól.
Értenie kellett miről beszélek, elég jól ismerte a családomat. Tudta, hogy anyu meghalt, hogy Kimhez -a nevelőanyámhoz- mennyire ragaszkodom, annak ellenére, hogy szívből gyűlöltem eleinte és, hogy apámmal sohasem volt rózsás a viszonyunk, mert anya halála után befelé fordult és magamra hagyott. Az utóbbi időben talán egy egészen kicsit rendeződött a dolog, fontossá váltam a számára, miután már nem én voltam a Mahoutokoro legnagyobb bajkeverője és kifejezetten tehetségesnek tűntem abban, amit csinálok.
-Kinek írsz? -pillantottam le a levélre a kezében egy halvány mosoly kíséretében.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

Futottam és teljesen kikapcsoltam; most is, mint mindig. Apám azóta sem válaszolt a levelemre, hogy Travisszel összeakadtam a bagolyháznál és ez kissé frusztrált. Nem mintha számítottam volna rá, hogy írni fog, de mégiscsak én vagyok az egyetlen lánya. Nem értettem, miért ennyire elutasító velem szemben és miért veszi ennyire a szívére, hogy ott hagytam Tokiót. Nem tarthat örökké maga mellett, ezt pedig -bármennyire is fáj- el kell fogadnia.
A szemem sarkából kiszúrtam, hogy valaki más is csatlakozott hozzám, de nem tulajdonítottam neki különösebb jelentőséget. Szerettem egyedül lenni és egyedül futni, ezért választottam általában otthon is olyan helyeket a művelet elvégzésére, ahol kevés az ember és nem kell minden második lépésemnél azt figyelnem, kit fogok felrúgni, felborítani, vagy éppenséggel én kin fogok átzuhanni.
Mivel ez már a sokadik köröm volt fékeztem a lány mellett, félrehúzódtam és vettem néhány mély levegőt, mielőtt az előre bekészített vízért nyúlok.
-Gyakran szoktál futni? -érdeklődtem felé pillantva, majd a tekintetemet visszavezettem a pályára.
Én magam nem voltam egy nagy futóbajnok, eleinte hamar elfáradtam és elég hosszú időre volt szükségem, hogy a szerintem megfelelő szintre hozzam magamat. Nem készültem versenyekre és nem akartam órákon át róni a köröket, csak ki szerettem volna kapcsolni. Ehhez pedig bőven elég volt az az idő, amit jó tempóban sikerült lehúznom.
Kim azt mondta eleinte, hogy ez egy terápiás módszernek is megfelel, akkor még nem hittem neki, de valószínűleg igaza volt. Sokkal kevésbé vagyok türelmetlen az emberekkel szemben, ha van időm rendezni a gondolataimat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Bagolyház

Travis most megmentő angyalomként érkezett. A levelet ugyan elküldtem apámnak, de egyáltalán nem voltam biztos benne, hogy jó-e a döntés. Ha őszinte akarok lenni, apám már túl sokszor lökött el magától ahhoz, hogy valóban úgy tekintsek rá, mint egy gondoskodó szülőre és bár lehet, hogy megpróbálta újra és újra rendbe hozni, a mi kapcsolatunk csupán árnyéka volt annak, amiről régen szólt.
-Szóval te is menekülsz. –jegyeztem meg egy halvány mosollyal és az egyik lábamról áthelyeztem a másikra a testsúlyomat.
Nem igazán beszéltem senkinek sem arról, amiért eljöttem otthonról és arról sem, miért éppen ide jöttem. A nagyszüleim mérhetetlenül boldogok voltak, amiért így a szünetekben gyakrabban láthatnak, de nem ez volt a valódi oka és ezt mindenki pontosan tudta. A helyzet az, hogy apám anyu halála óta nem hajlandó betenni sem a lábát Magyarországra, így tehát itt véletlenül sem akar majd meglátogatni.
-Esküvő? –kaptam fel a fejemet a szóra és egy röpke pillanatig elgondolkozva méregettem a fiút. Én magam nem voltam esküvő párti, de ki vagyok én, hogy elítéljem mások döntését? Meglöktem a könyökömmel az övét.
Normál körülmények között kerültem mindenféle fizikai kontaktust az engem körülvevő emberekkel. Nem azért, mert féltem, hogy esetleg elkapok valamit tőlük –vagy ők tőlem-, sokkal inkább azért, mert nem tudtam elviselni egy másik ember érintését. Egyértelműen komoly gátakkal küzdöttem egészen fiatal korom óta, de erről senkinek sem kellett tudnia. Persze, a szüleim elvihettek volna pszichológushoz, aki megállapította volna, hogy antiszociális személyiségzavarral küzdök –fiatalkorban még így nevezik-, de ezt ők maguktól is pontosan tudták. Főleg Kim, a nevelőanyám, aki egyébként pszichológus.  Gondolom ezért nem kényszerítettek soha orvoshoz.
Most más volt a helyzet. Travisszel voltam annyira jóban, hogy ne irtózzak és húzódjak el tőle.
-Már elküldtem a levelemet, de szívesen visszakísérlek. –indultam meg mellette a bagolyház felé. -Mit szeretnél tudni?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Az órára pillantottam és még egy utolsó pillantást vetettem a tükörképemre. Elvárható lett volna, hogy izguljak és egy normális ember valószínűleg így is tett volna. Ebből is látszik, hogy valami nagyon hibádzik odabent. Éppen időben voltam. Ujjaimat átfuttattam sötétbarna hullámaimon és becsuktam magam mögött a szobám ajtaját.
Nem volt a stílusom késni. Általában inkább öt perccel előbb érkeztem, mint egy perccel később. Most ahogy végigsiettem a falun a hideg szél megcsípte az arcomat és halvány pír költözött rá, mire elértem a hivatal kapuját.
A cipőm visszhangot vert a folyosón, ahogyan határozott léptekkel közelítettem az iroda fel. A táskám a karomon billegett, a kezemben pedig a papírjaimat egy dossziéban szorongattam. Mindazok után, ami még a szünetben apa és közöttem történt már egyre biztosabbá váltam benne, hogy bizonyítanom kell neki. Nyilvánvalóan a tökéletes bizonyítványom nem volt elég, hát tovább kellett lépnem és egy gyakorlati hely megfelelt a célnak. Nem hitte el, hogy komolyan, teljes erőbedobással képes vagyok csinálni. Azt gondolta, fel fogom adni.
Egyértelműen nem ismerte a saját lányát.
Elértem az ajtót, ahová odalent az előre megbeszélt időpont alapján irányítottak és hármat koppantottam, majd vártam, hogy engedélyt kapjak belépni. Amennyiben ez megérkezett belöktem az ajtót, majd halkan be is csuktam magam mögött, mielőtt szembe fordultam volna a férfivel.
-Szép jó reggelt! –vettem elő egy egészen bájos mosolyt és kezemet nyújtottam a férfinek, ha pedig elfogadta folytattam. -Mai Hamada!
Az előzőleg váltott levelek alapján összeszedtem a megfelelő irataimat, amikor most lefűzve várták, hogy átadjam őket. A férfi felé nyújtottam és közben egy kicsit kihúztam magamat. Bíztam benne, hogy semmit sem felejtettem el a megbeszéltekből, annak ellenére, hogy otthon egy komplett listát állítottam össze.
Ha minden igaz, akkor benne van az összes dokumentum, amit kért. –fűztem hozzá a férfi tekintetét kutatva.
Kibújtam a kabátomból és a karomra terítettem, miközben felmértem az irodát. Egyáltalán nem voltam az a bent ülős típus, de nyilvánvalóan nem rohanhattam ki rögtön terepre –pedig nem lett volna ellenemre a dolog. Ahhoz képest, hogy egy hivatali szoba volt, kifejezetten szimpatikusnak tűnt. Talán csak az ablakok miatt…

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

Az órámra pillantottam, miközben unalmamban egyenletesen doboltam az asztal lapján. Egy könyv fölé hajoltam újra meg újra, de egyszerűen képtelen voltam felfogni a szavak értelmét. Nem mintha untam volna -á, dehogy, elvégre még csak három órája ültem különböző pozitúrákban a szobámban. Hol a térdemet átkulcsolva, hol hason fekve, most beszabadultam a gyorsétterembe és a tálcámon az érintetlen étellel bámultam csak magam elé.
Egyáltalán nem voltam éhes, de nem bírtam már tovább bent aszalódni és ez a kellemeset a hasznossal dolog elég jó megoldásnak tűnt. A könyvet még a legutóbbi születésnapomra kaptam aputól és bár egyáltalán nem az én világom volt, ezt soha, semmilyen körülmények között nem vetettem volna a szemére.
Kim írt.
Ő kérte, hogy lapozzam át. Szerinte érdemes lenne megpróbálnom kibékülni apuval, szerintem pedig érdemes lenne nem beleszólnia most ebbe az egészbe. Félreértés ne essék, imádtam őt, de a mi kapcsolatunk még jóval azelőtt romlott el, hogy ő megjelent volna az életünkben és nem sokat javult az elmúlt időszakban. Annak ellenére sem, hogy én minden tőlem telhetőt megtettem. Apa egyre inkább magába fordult, mióta én elköltöztem otthonról.
Na meg itt volt Ricsi is.
A srác az idegeimre ment, de el kellett ismernem, hogy zseniálisan csinálta. Sikerült a lehető legrosszabb hangulatomban megtalálnia és még így sem küldtem el melegebb éghajlatra, szóval mondhatni fejlődtem.
Lapoztam és a kezem megállt mozdulat közben. A két oldal közé egy vékonyka papírra írt levelet szorítottak be. Óvatosan húztam ki és hajtottam két felé, hogy felfedjem az apró, dőlt betűkkel szedett írást.
Elszorult a torkom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

A férfit figyeltem, miközben a kabátomat a székem háttámlájára helyeztem, helyet foglaltam és ő elkezdte átnézni a papírjaimat. Egy pillanatig sem hittem benne, hogy különösebben kedves lesz velem, éppen ez volt az oka, hogy idejöttem. Nem vártam el tőle, hogy úgy kezeljen, mint egy kislányt, akinek mindent a szájába kell rágni. Éppen arra volt szükségem, hogy tapasztalatokat szerezzek és azt egy kedveskedő, megértő gyakorlatvezetővel egyszerűen lehetetlenség volt elérni.
Egyáltalán nem motivált volna, ha a férfi úgy viselkedik velem, mintha a második apám akarna lenni. Kihúztam magamat és szemeimet végigfuttattam a helyiségen. Első ránézésre is feltűnt, hogy kifejezetten otthonos a hely és ezzel párhuzamosan rögtön le is vontam a következtetést. Apám irodája is így nézett ki, ennek pedig az volt az oka, hogy szinte sohasem tartózkodott odahaza. A minisztérium lett a mindene. Osztrovszky valószínűleg itt tölti az ideje nagy részét –hogy milyen okból, az már nem rám tartozik. Persze lett volna néhány tippem.
Amikor felpillantott halvány mosolyt villantottam felé és belenéztem a szürke íriszekbe.  
-Azt hiszem a motivációm az egyik legnagyobb erősségem. Rengeteget dolgoztam azért, hogy idáig eljussak és nem vagyok hajlandó feladni. Általában véve, elég nehéz rávenni, hogy meghátráljak. –nem akartam az apámról beszélni, elvégre erről egyáltalán nem kellett tudnia. -Emellett precíz vagyok, pontos és elég jól belelátok az emberekbe.
Most jött volna az a kérdés, hogy a férfi vajon ideje mekkora részét tölti ebben a szobában, de nem állt szándékomban már az első napon elvágni magamat. Már régen megtanultam, hogy az észrevételeimből mi az, amit megoszthatok másokkal és mikor illene befognom a számat. Ez az eset most az utóbbi kategóriába tartozott, bármennyire is kíváncsi lettem volna.
Ugyanezen a lapon említeném a szőke haj problémáját is. Mindössze egyetlen reménykedő kérdés lebegett az agyamban.
Ugye csak festette?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

A levél sorait újra és újra átfutottam, közben mögöttem nyílt és csukódott az ajtó, de egy pillanatig sem voltam képes ezzel foglalkozni. Megdöbbentett mindaz, ami benne állt és amilyen formában. Mégis erről én miért nem tudtam? Mikor történhetett mindez? Dátum ugyan nem állt a levélben, de képtelen voltam felidézi magamban egyetlen emléket is, ami ehhez az incidenshez kötődne. Márpedig én biztosan észre vettem volna, ha valami nincsen rendben.
Hátradőltem a székemen és egy röpke pillanat erejére lehunytam a szemeimet és a levelet visszaejtettem a könyvre. Összefontam a kezeimet a hátam mögött és megfeszítettem a vállamat, hátha elmúlik a görcs, ami hirtelen beleállt.
A papírt figyeltem és az emlékezetemben kutattam –abszolút eredménytelenül. Közben láttam a szemem sarkából, hogy felemelkedik a kislány a másik asztalnál, de csak akkor tudatosult bennem, hogy hozzám akar leülni, amikor már visszafordíthatatlan volt a folyamat.
Szerettem volna csendben elfogyasztani az ebédemet. Olyan nagy kérés ez? Most komolyan, miért van az, hogyha az utóbbi időben kimerészkedem a kastély falai közül –szorosabban véve a szobámból–, akkor valaki szinte azonnal a nyomomba szegődik? Miért vonzom én ennyire az embereket? Mintha a homlokomra lenne tetoválva, hogy barátokra van szükségem.
-Szerintem összekeversz valakivel, kislány. –igyekeztem egy mosolyt villantani, ahelyett, hogy elküldtem volna kapásból melegebb éghajlatra. -Nagyon rossz ajtón kopogtatsz, ha alvilági ügyekről van szó. De mondd csak, mióta vagy te ilyen jóban velük?
A kérdés már-már egy kihallgatásra hasonlított. Fejemet enyhén oldalra billentettem és felvontam a szemöldökömet. Más esetben egyszerűen csak leépítem a lányt és magára hagyom, mit sem törődve azzal, hogy ő milyen ostobaságokat hadovál, de kissé aggasztott, hogy esetleg másoknak is mesél a kis feltételezéséről –ami úgy, ahogy volt ostobaság. Nem szerettem volna, hogy egy alaptalan pletyka kelljen szárnyra.
Hát támadtam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

A kislány rendkívül beszédes és ez már kezdett az idegeimre menni. A könyvet félre toltam magam elől és összekulcsolt kezeimet az asztal lapjára helyeztem, miközben igyekeztem úgy tenni, mintha minden figyelmemet neki szentelném. Halvány fogalmam sem volt róla, miről fecseg össze vissza, de egészen addig nem is érdekelt, amíg megingathatatlanul nem állított ostobaságokat. Összecsattant a fogsorom és kicsit közelebb hajoltam hozzá az asztal felett.
-Mégis miből sikerült kikövetkeztetned, hogy én voltam? –szegeztem neki megvillantó íriszekkel a kérdést.
Nem csak az bosszantott, hogy a kislány ennyire határozott, hanem a téma is, amit feldobott. Nem szerettem a pletykákat, főleg nem akkor, ha azok rólam szóltak. Persze tökéletesen hidegen tudott hagyni egy-egy szóbeszéd, az emberek mindenfélét fecsegnek, de ez nem abba a kategóriába tartozott. Így elnézve a lány könnyedén osztja meg másokkal a felfedezéseit és valamilyen érthetetlen okból kifolyólag nem örültem volna neki, ha felreppen, hogy én alvilági alakokkal üzletelek. Ártott volna a lehetőségeimnek, a gyakornoki munkámnak és nagy valószínűséggel még apa is a fejemet vette volna.
-Szerinted. Pontosan ezen van a hangsúly! –mutattam rá. -Ha valamiben nem vagy biztos, akkor kérdezz. Ez egy elég jó taktika lehet. –javasoltam neki és még magamat is sikerült meglepnem vele, milyen kedves vagyok.
Alapjába véve nem rajongtam az emberekért. Valószínűleg ők sem rajongtak értem. Ez a része a dolognak már egyáltalán nem érdekelt. Most is csak azért jöttem ide, hogy nyugodtan olvashassak és megehessem az ebédemet, erre tessék! A nyakamba kaptam egy újabb koloncot. Komolyan, miért járok így folyton? Mintha a fejemre lenne ragasztva egy neonvillogó „szeretetszolgálat” felirattal.
A kislány könnyedén választ adott minden kérdésemre, én pedig enyhén félrebillentett fejjel figyelmesen hallgattam a szavait. Gyanítom érezte, hogy valamiféle szándék húzódik a kérdésem mögött, mert egyik pillanatról a másikra vált sokkal óvatosabbá.
-Növényvédőt. –ismételtem meg a szót, abban bízva, hogy ezzel majd további magyarázkodást tudok kicsikarni belőle.
Tetszett, ahogy szegény szenved a válaszadással. Halvány görbület látszott az arcomon, miközben lepillantottam a tányéromon csücsülő salátára és csirkemellre. Lassan húztam magam elé tálcát és vettem fel a kést meg a villát, miközben végig a kislányt tanulmányoztam.
-Biztos vagy benne, hogy jó ötlet ilyen nyíltan beszélni a piszkos kis ügyleteidről? –vontam fel a szemöldökömet. -Nem aggódsz, hogy esetleg nem megfelelő személynek mondod ezt el?
Vágtam egy falatot a csirkéből, így adva a kislánynak lehetőséget, hogy végre egyszer átgondolja a mondanivalóját.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

Megingathatatlanul állította az igazát, én pedig már régen megbántam, hogy belementem ebbe a sehová sem vezető csevegésbe. Teljesen biztos volt benne, hogy tudja miről beszél, én pedig teljesen biztos voltam benne, hogy a lánynak szüksége lenne egy jó barátnőre, akit nem zavar, hogy ennyit fecseg teljesen feleslegesen.
Érdekelt volna, hogy milyen indíttatásból ült le mellém, még akkor is, ha ismerősnek vélt. Talán látott valakit akkor, aki hasonlított rám és talán még abban is biztos volt, hogy engem látott, de ez nem jogosította fel rá, hogy idejöjjön és elrontsa az ebédemet.
- Gondolod, hogy szégyenkeznék? -kérdeztem meg csak úgy, mellékesen és összefont karjaimat az asztallapra helyeztem.
Már régen elment az étvágyam és a levéllel sem volt időm foglalkozni, ugyanis a kislánynak, akit nagyon zavart, ha kislánynak szólítottam, megeredt a nyelve. Ha nem ebben a helyzetben lettünk volna és engem akár csak egy pillanatig is foglalkoztatott volna a kérdés, hogy vajon a lánynak mi járhat a fejében, mi a háttere és mi mindennel foglalkozik szabadidejében, akkor most kifejezetten aranyosnak találtam volna, hogy ennyire próbálja nekem bebizonyítani a növényvédők jótékony hatásait. Naná, majd pont egy alvilági alakot fogok megkeresni, hogy ugyan adjon már nekem valamit meztelencsigák ellen. Ezt most komolyan mondja?
Egy mosoly költözött az ajkaimra -számító és sötét görbület.
Ő is észre vette, hogy a kérdés kicsit keményebben csattant, mint feltétlenül szükséges lett volna és azonnal visszakozni kezdett, majd rám terelte a szót. Védekezett. Hát persze, én is ezt tettem volna a helyében, ha van valami titkolnivalóm.
Nem hittem, hogy akkor én most a lányka segítségével lebuktathatok egy komplett csempészhálózatot, de érdekelt volna, hány ilyenről beszélhetünk az iskola közvetlen közelében. És egyáltalán! Miért nem foglalkozik senki sem ezzel a problémával? Itt gyerekek vannak.
Hátradőltem a székemen és kissé elsötétülő íriszekkel méregettem a kislányt.
- Miért vagy ennyire ideges, ha nincsen semmi rejtegetni valód, kislány? -figyeltem, ahogy levágta az evőeszközeit és én tudtam, hogy nyert ügyem van. A dühös ember nem gondolkodik racionálisan. - Én nem találkoztam a te kis beszerződdel, de ha mégis én lettem volna ott akkor éjjel, neked semmi közöd sem lenne hozzá.