Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Bagolyház

Dúdolgatni is hamarosan elkezdek, ha Kiscsibe nem szedi a szárnyait, mert komolyan kezdem magam nagyon frusztrálva érezni. Csipesz egyre jobban mozog, ami annyit jelent, hogy egyáltalán nem tetszik neki már a sötét zsebben skubizni, szóval skerázna elfele onnan. Tehát kifelé. Ki. A baglyok közé. Szemeimet forgatom meg a válaszra, elég látványosan, ahogy karom még mindig kinyújtva várja a csodát. Ha így folytatom, garantált az izomláz holnap. - Eldöntöttem magamtól, köszi - bólintok egyet, amolyan köszönetképpen. Szerencsére nagyon jó vagyok döntéshozatalokban, így ennek a meghozatala sem okozott problémát. Mekkora mázli! Csuklóból mozgatom meg kezemet arra, hogy igenis gusztustalan, valami ösztönző félének szánva, hogy akkor haladhatnánk? Mert lassan ott tartok, hogy a vállamra csapom a lányt és én magam viszem le innen. Beleegyezően ingatom meg fejemet, mert tényleg hajlamos vagyok türelmetlennek lenni, szóval ezzel le nem állok vitázni.
- Elfelejtem, ha haladunk végre - és ismét egy remek kompromisszum, mert vége valóban megindulunk. Megkönnyebbülten szusszanok, miközben lépkedek le a lépcsőn, és turkálom ki zsebemből a pöpi kis nasit. Anya büszke lenne rám, de hát nem az én érdemem, hanem Csipeszé. A végén meg egészséges leszek. Borzasztó amúgy. - Ha nem, hát nem - vonom meg vállamat, majd harapom le a felét a répának.Úgy ropog a fogam alatt, mintha magát a fogamat enném, és úgy szeretem, hogy ennyire ropizik. Gihi. Lehet Csipesz is ezért eszi meg csak ezt, mer’ a naggyal tökre elutasító. Pedig egy hörcsög, honnan a bánatból tudja a különbséget amúgy?
- Nos… - pillantok le valóban eléggé ficergő mellkasomra. Lehet éppen most hordok ki lábon egy szívinfarktust. A répa maradékát dobom be a számba, majd pislogok a hátam mögé; elnézve, már elég messze vagyunk, szóval a füzetet letéve egy párkányra húzom el a talárt. - Sasszemed van, Kiscsibe - vigyorodom el szemtelenül - érted a poént? érted? istenem, mennyire jó már! -, ahogy beletúrok a zsebbe és szedem ki belőle Csipeszt, aki úgy pillog rám hatalmas szemeivel, hogy menten elolvadok. - Csipesz, ő Kiscsibe, Kiscsibe, ő Csipesz - esek túl gyorsan a formalitásokon, míg az állat addig ficeg, míg hátára nem kerül és áll neki nyalogatni ujjamat. - Hát ez undorító, de nem baj - pillantok Kiscsibére a hörcsögről, másik kezembe fogom a füzetet és állok irányba ismét. - Mehetünk tovább? Mert ha már összefutottunk, adnék neked valamit - pillantok el róla, szigorúan előre nézek, akkor is, mikor tovább indulunk. Minél messzebb kerülünk a baglyoktól, annál boldogabb leszek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Bagolyház

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Bagolyház

Pedig igenis azonnal tudnék reagálni arra, hogy mégis mi tekinthető érett viselkedésnek, de mielőtt megtehetném, Kiscsibe már szól is. Durcásan szusszanok, nyammogok kicsit, de - meglepi - eleget teszek a kérésnek és kussolok. Lehet fel kellene jegyeztetni, hogy ez rndsn megtörtént amúgy, mert nem hiszem, hogy ilyen sokszor elő fog fordulni. Vahahaha, talán ezeket hívják történelmi pillanatoknak? Ha igen, ha nem, mindegy, mert senki nem jegyzi fel, ráadásul még a répámat - mennyire perverz, gihi - is visszautasítják. Ropogtatom, mint egy barom, feltöhögök a saját poénomon, ami sokkal jobb lenne, ha olyan előtt hangzik el, aki értékeli is mondjuk, de nem baj. Most megelégszem Kiscsibével is.
- Aha. Csak ő nem alkalmas arra, hogy fellógassak vele dolgokat - vonom meg vállamat, majd kezemben tartva spanomat állok ismét irányba, mert azért még haladhatnánk, hogy tutira messzebb kerüljünk a bagolyháztól. Megemelkedett szemöldökkel fordulok Kiscsibe felé, amikor elhangzik a lesajnáló szó. Legjobb helye van Csipesznek nálam ever! Csípőmet tolom ki, mutatóujjamat emelem fel, nagyon figyelve arra, hogy Csipeszt ne zavarja meg a semmiben, de mindegy, mert másikat kezd el nyalogatni, és másodszor történik meg, hogy belém fagy a szó. Felfújom arcomat. - Ha-ha-ha. Az nagyon csúnya volt. Aszittem ellopták az ideiglenes csipém, vagy rád tapostak, vagy visznek valami baromfi udvarba, mer’ aszitték eltévedtél. Nem volt vicces - ingatom fejemet, majd mosolyodom el, ahogy Kiscsibe nyúl felé. Halkan nevetek fel, mert végül a simiből semmi nem lesz, ugyanis amilyen gyorsan elindult a mozdulat, olyan gyorsan marad abba. Höh, remek. Könnyed mozdulattal csapom az állatot zsebembe, taláromat igazgatom el, hogy kilásson onnan, majd indulok el.
- Biztos lehetsz abban, hogy nem kapod meg Csipeszt - veszek elő még egy bébirépát, majd kezdem el rágcsálni. - Túl jó fej az orr-ráncolásodhoz - szemtelen vigyorral csinálok mutatóujjammal körkörös mozdulatokat, miközben Kiscsibe arca felé mutogatok. Pár méter után állok meg egy ablaknál, aminek párkányára rakom le a füzetet és nyitom is ki azonnal. Lapozva kutatok azután, amire nekem lenne szükségem. Rengeteg vázlat, skicc, vagy már befejezett rajz tömkelegében nehezebb megtalálni, mint gondoltam volna. Kutakodásom közben szólalok meg. - Meg kellene, hogy büntesselek, ugye? Mert takarodó után mászkáltál, meg mittudomén - forgatom meg szemeimet látványosan.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Bagolyház

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Bagolyház

Vállat vonok. Naná, hogy tisztában vagyok vele. Jobban tudom, hogy Csipesz mit ehet és mit nem, hogy mire van szüksége, hogy mik a határai, mint saját magamról. Nagyon hamar lettünk spancik, szóval úgy kikupálódtam hörcsögből, levizsgázom belőle bakkerka. Csapd ki a tesztet ide nekem! Majd később, mert szemöldökömet kell ráncolnom Kiscsibére. Hát ha ennyire tudja, akkor most nekem mit kell megerősítenem? Kész ez a csaj. Nem véletlen mondják őket érthetetlennek, ugye?
- Sok mindent hajlandó vagyok elviselni, de azt nem, ha elveszik, ami hozzám tartozik, vágod. Egy napra a csipém voltál - vonom meg vállaimat ismét. - És nem akartalak átváltoztatni, de azért megvárhattál volna, hogy ne kapjak egy hátsófalit, mert eltűntél. Vagy legközelebb beviszlek magammal - pontosan ezt a következtetést vonná le ebből minden ember. Véletlenül sem azt kellene, hogy nem változtatod át az iskolatársaidat csibévé egy bájitallal, amit a dudiddal kevertél ki. Nem-nem. Pontosan az a tanulság, hogy mindenhova is vinned kell magaddal. Különben is, ha megnyaltam, akkor az az enyém, és még a legelején megnyaltam Kiscsibét. Mindenkinek ehhez kellene tartani magát, just saying.
Hangosan nevetek fel, majd azzal a lendülettel, vigyorogva túrok szőke tincseim közé és borzolom össze őket azzal a lendülettel. De igaza van, tényleg akkor csinálom, ha ideges vagyok. Szemöldököm szalad ráncba, mert kicsit lassabban bootolom be, hogy ő ezt mégis honnan tudja? Hümmentek egyet, majd inkább csapom ki a füzetet a párkányra, és hallgatom féloldalas mosollyal Kiscsibe kérdését. - Nemtom. Biztosan ok- - ragad belém a szó, mert jó levitáshoz híven magyarázni kezd, nekem meg esélyem sincs, hogy befejezzem a mondatot. Miközben felé fordulok talárom söpör le pár rajzot a füzetről, de csak szusszanva pillantok utánuk. Derekamat döntöm a falnak, miközben bólogatva hallgatom szavait. - Vágeszolom - bólintok egy utolsót, majd hajolok le és szedem össze a rajzokat. Persze pont az a bálna kerül fölülre, amivel egyáltalán nem vagyok megbarátkozva, de fontosabb dolgom is van. - Nemtom emlékszel-e, amikor rajzoltál egy kolibrit a boltban - szorítanak rá ujjaim jobban a papírlapra. Mondjuk, ha nem emlékszik, az sem baj. - Tessék. Ezt neked csináltam - nyújtom felé a lapot, amin a madár ékeskedik. Két hétbe telt, mert nem volt rá időm, de végül csak elkészült. - Amolyan motiváció, hogy igenis mindenki tud rajzolni - mosolyodom el szélesen Kiscsibére.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Bagolyház

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Bagolyház

Automatikusan tapogatom meg fejemet minden oldalról szabad kezemmel. Nincs is nagy fejem. Fél arcomat fújom fel durcásan egy pillanatra, szememet forgatom mellé, mert ez így egyáltalán nem pálya. Normális méretű fejem van, haláli édes mosollyal. Engedd meg, hogy idézzem a legnagyobb királyt ever: “Így is van!” Köszönöm a figyelmet, ennyi volt a legnagyobb királyból, mert muszáj elvigyorodnom szélesen. - Szívesen - reflektálok arra, hogy nehéz lesz elfelejteni. Hát még jó! Mekkora király napot töltöttünk el együtt csipével, nem hiszed el Nber. Annyira nem hiszed el, hogy akkor még én sem, sőt, maga a csipe sem akarta elhinni. Mik vannak kérem!
- Ja, vágeszolom - bólintok egy határozottat. Gondolom itt kellene jönnie annak a résznek, hogy elfogadom a nyolc méter hosszú érvelését, és tényleg elengedem büntetés nélkül, de komolyan van jobb dolgom is, mint elemezni Kiscsibe gondosan felépített érvrendszerét, hogy miért ne büntessem meg. Nincs nekem időm ilyenekkel foglalkozni, amikor keresni kell, majd szedni, majd elvenni tőle a maradékot, majd odaadni végre azt, amit igencsak régóta szerettem volna. Anya mindig aszondja, hogy jobb később, mint soha. Kitartóan mosolyogva tartom felé a lapot, amíg el veszi. Aprót biccentek a köszönetre, mert igazából nem nagy dolog. Ha nem lettem volna bánat, sokkal hamarabb kész lett volna, de ezt nem kötöm a csőrére.
- Vízfesték és az egyik különleges pennám - bólogatok erőteljesen, és nem, egyáltalán nem esik le, hogy valószínűleg nem erre irányult a kérdés. Már csak azért is, mert kérdés sem volt, csak zsigerből reagálok rá. Kezeimet csúsztatom nadrágom zsebeinek mélyére, majd billegek kicsit előre és hátra, mert még senkinek nem adtam rajzot. Nagyjából senki nem tudja, hogy rajzolok egyáltalán. A kalligráfiát tudja mindenki, de a rajz és festészet teljesen más lapra tartozik. Hát ha még eljutok végre odáig, hogy összeboronáljam a kettőt!
- Öm… - vakarom meg tarkómat zavartan, miközben a plafon felé pillantgatok. A lényeg, hogy elfele Kiscsibéről, de megtanították, hogy akivel beszélgetsz, arra kell nézni, így mosolyogva esnek kékjeim rá ismét. - Nem mondanám… nem. Nem tanulom, csak jön magától - vonom meg vállamat. Zsebembe nyúlva simogatom meg Csipeszt, majd sandítok Kiscsibére. Halkan szusszanok egyet. - Figyu - lépek elé, kékjeim arcáról vándorolnak a kezében tartott lapra. Lehunyva szemeimet koncentrálok pár másodpercig, majd rebben meg Kiscsibe kezében a lap, hogy a következő pillanatban keljen életre róla a kolibri és repkedjen a lány előtt. Gyorsabban mennek az ilyesfajta illúziók, mint eddig mentek. Megérte ennyit gyakorolni. Szemeimet ismét lehunyom, a szárnycsapkodás hangjára koncentrálok, a madárra magára. A színek kerülnek szemeim elé, és mintha egy kifestő lenne előttem, immár nyitott szemmel vetítem rá a vibráló színeket. Középről indítom, onnan terjed szét a szín, mintha az egész vizes lenne és én csak az ecsetről csöppintettem le bele a festéket. Lassan terjednek a színek, de annál látványosabban, így széles és elégedett mosoly kerül arcomra, ahogy fejemet kapom fel, mikor a madár repül a fejünk fölé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Bagolyház

Mindig is herótom volt az olyan tinédzser regényektől, ahol a főszereplő lányon lehetetlen kiigazodni, a racionális gondolkodás legmegátalkodottabb ellensége és bizony szerelmes a népszerű fiúba, akinél semmi esélye nem lehet, de reménykedik. Olvastam egy-kettőt, de nem szeretem a mai napig. Nem úgy az igazi, a jó romantikus könyveket, ahol a szálak valóban hatnak az észen túl az érzelmekre és a főhős gondolkodik mielőtt döntene - ahol tudja, hogy bár kedvel valakit, mégsem enged a lehetséges károkozásnak a szívben. Mert amíg ő benne zajlik valami, nem erőltethet semmit a másikra. Főleg, ha még ő maga sem állna készen… bármire. Magamról beszélek. Mert hónapok teltek el, minden a korábbi medrében halad tovább és a Tökfej megjegyzéseire ugyanúgy szarkasztikusan csípőből válaszolok, nem hagyva magamat. Akkor is, ha már tudja: kedvelem. Mégsem sodor emiatt kínos helyzetbe, ami csak megerősít abban, amit gondolok róla. És bár elmondtam neki - maradok ennél és nem a rá kiabáltamnál, mert még most is szégyellem ezért magamat - még mindig nem értem saját magamat sem. Hiszen amolyan barát félék lettünk, ami teljesen rendben is van így, ehhez tartom magam. Most az egyik pillanatban még a bébi répa evés miatt piszkálom és szarkasztikusan forgatom szemeimet a szívesemre, a következőben, amikor egy meseszép rajzot kapok tőle, sokáig szóhoz sem jutok. Nem hiszem el, hogy egy igazi rajzot kapok tőle. Ami pontosabban festés. - Ha az én kezembe kerülne, biztos nem ilyen lenne az eredmény - az igazság halkan hagyja el számat. A szavai által sem tudom jobban hogyan varázsolta rá a pergamenre, de apró mosolyra késztet, míg szemeim nem engedik el a kolibrit.
Szinte a büntetést is elfelejtem. Szinte, mert a figyelmemet elvonja, hogy azt hiszem érzem, amit nem kellene. Ez nem helyes. Így hozom fel a tanulást, én, aki a fejlődést amúgy is mindig támogatom és egy ismerőst… egy barátot illik támogatni. Főleg, ha tényleg tehetséges. Mert bár nem értek hozzá, nem atomfizika, hogy ilyesmit nem tud akárki megalkotni. Ismét felpillantok rá, amíg pillanatokig nem érkezik válasz és szalad össze tekintetünk. Jön magától. Van, akinek az ilyesmi jön magától. - Úgy néz ki, mintha tanulnád. Képzeld el miket tudnál akkor... érdemes lehet megpróbálni - szemezek a kolibrivel, majd kíváncsi tekintetem zizzen közte és Tökfej arca közt. Elnyílnak ajkaim, ahogy a lap rezzen egyet. - Ezt te csinálod?  -  majd ismét és teljesen pillanatokkal később teljesen elámulva mozdul a kolibrivel együtt a fejem. Észre sem veszem állam milyen idétlenül lassan esik le, amikor a madár szürke világa színeket kap. El sem hiszem, nem is értem, mégis ott van. - Hékás, azt mondtam vigyázok rá, te meg máris segítenél neki szökni - aprót, halkan nevetek, amíg fejem moccan követve a hosszú csőrű kolibri minden mozdulatát. Tényleg kikelt a lapból. Színeivel kék pillantásomban tükröződik a mennyezet hátterével körbevéve. Én pedig ahogy itt állok, régóta a legfelszabadultabb és legnyugodtabb mosolyom költözik az arcomra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Bagolyház

Halkan fújtatok egyet, szemeimet is forgatom hozzá, mikor meghallom a választ. Baromság. Ahogy az éneklés, úgy a rajzolás is tanulható dolog. Rajzolni bárki tud, akár el akarja hinni, akár nem, éppen ezért nem kedvelem, amikor kitérünk merő véletlenségből Kiscsibe kézügyességére. Elgondolkodtam már azon, mégis hogy tudnám erről leszoktatni - érted, mint egy háziállatot a szobatisztaságra, wtfdude -, de azon kívül, hogy hajtogatom neki ugyanazt, aligha tehetek bármit is. Mármint nem mondom, eszembe jutott még, hogy kikötözöm és addig rajzoltatok vele, amíg nem lesz előtte egy felismerhető madár, de ez szerintem már büntetendő. Ha megtudja valaki. Ha nem tudja meg senki, vajon akkor is? Jó kérdés, mi? A fenébe az egésszel, csak simán nem is reagálok szavakkal, mert valószínűleg az arcom mindent elárul amúgy is.
Előre-hátra billegek kicsit, miközben felelek, egyetlen ujjammal simogatom Csipesz fejét. Sosem tanultam rajzolni, mert feleslegesnek tartom. Amikor olyanom volt, neki álltam annak, ami éppen beugrott a fejembe, és az évek során fejlődtem, majd már tudok egyet s mást papírra rittyenteni. Nem nagy tudomány a dolog. - Áh, úgy unalmas lenne. Így sokkal izgalmasabb, plusz nagyon ritkán rajzolok vagy festek ilyesmiket - vonom meg vállamat lezseren, végül lépek közelebb Kiscsibéhez. Szemtelen mosollyal ajkaimon sandítok le rá fél szememet kinyitva, majd folytatom a folyamatot, amit elkezdtem. A kolibri tökéletesen hozza egy igazi mozgáskultúráját, szárnycsapkodása is tökéletesen hallhatóak, így fejemet fordítom felfelé, majd nevetek fel őszintén szavain. - Majd csak visszajön - vigyorodom el, majd fejemet lassan mozdítva vezetem kékjeimet Kiscsibére.
Hirtelen szeppenek meg, ahogy meglátom mégis hogy nézi a kolibrit, majd jön az a mosoly, amit soha nem láttam arcán ismeretségünk óta. Hatására rezzen meg a kolibri, ahogy a gondolataim túlságosan is elterelődnek, de gyorsan rázom helyre magamban a dolgokat, míg végül fejemet biccentem oldalra immár csak halvány mosollyal arcomon. A kolibri magához hűen rebben ide és oda a fejünk fölött, míg én képtelen vagyok elpillantani Kiscsibéről. - Más a mosolyod most, mint eddig bármikor. Jobban tetszik, mint az eddigiek - jegyzem meg. A madár lassan kezd ereszkedni, végül óvatosan száll le a lapra és fekszik el rajta, hogy ismét felvegye a festmény mivoltát. - Visszakísérlek a Levitához, ne kapjon el más is. Nem büntetlek meg, de ezt nem mondhatod el senkinek - borzolom össze tincseimet, majd fordulok a rajzaim felé és rendezem el őket kicsit - értsd: brutális káosz uralkodik még mindig a füzetben -, hogy a füzetet csaphassam összegördítve a vállamra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Bagolyház

Az ilyesfajta alkotáshoz olyan kézügyességre van szükség, ami nekem messze nincs a toppon, tulajdonképpen sehol sincs. A türelmem az lenne hozzá, talán még időm is, hiszen a zongorának is mindig tudok beszorítani néhány órát és gyakorolhassam a billentyűkből előhivogató hangok játékát. Most füleim számára csak a halk fújtatás hallható, engem meg továbbra is a rajz köt le, amit kaptam tőle. Azért, mert… motiválna? Engem. - Jól van. Értem. Mindenki tud rajzolni - csak szám beszél, én a kolibrit figyelem. Mert mindenki tud zongorázni is. A Tökfej is megtette - csak éppen más eredményt hozott, mint utána én. Ezt is valahogy így értettem. Rajzolnék, de nem ilyen volna az eredmény. Fel is merül bennem: tanul rajzolni is? Hamar kiderül, hogy nem, mert unalmas lenne. Valahogy hasonló válaszra számítottam, a meglepettség vonásai az arcomra másért ül ki. Ritkán rajzol ilyesmit. Apró mosollyal köszönöm meg ismét, majd a lap rezzen a kezemben. Fel pillantok Móricra. Igen, egyértelműen ő babrál valamit és ahogy kiderül mit azzal esik le az állam is. - Ajánlom is - Ritka reakciómat még ritkább követ és annyira megkapó a színes szárnyak csapkodása, hogy pár pillanatig oda sem figyelek semmi másra. Akaratlan húzok párhuzamot magamban, amíg a szemeim figyelik milyen gyorsan repked ide-oda. Még a hangját is hallani! Mintha csak most látnék először mágiát. Vonakodik tekintetem, mígnem mégis csak a Tökfejre vezetem, ahogy beszél és újabb szavai még inkább meghökkentenek. Ő érte el mosolyom lassan tűnik el, csak nézek rá és fogalmam sincs mit mondjak, mert a szavak egy szempillantás alatt hagynak el. A laphoz fordulok, somolyogva kísérem végig amíg elterül rajta az imént még felettünk cikázó madár. - Nagyon tetszik - aprót bólintok utána kapom fel a fejemet. Arcát fürkészem értetlen, mozdulatait.
- Hogy… úgy érted, csak… csak így? - oda sem figyelve húzom magamhoz közelebb a rajzlapot, míg lépnék felé, de mégsem mozdulok. - Mármint, én… Nem tenném, nem fogom - fejezem be végül a motyogást. Sőt, beleharapok az ajkamba, kissé elfordulok, hogy véletlenül se kössek bele, ahogy a rajzait tartja. Avagy összehányja. Az a helyzet, hogy tisztában vagyok vele: megérdemelném a büntetést. Mégis az előttem álló feladatokkal túlságosan megkönnyebbülök, hogy elenged ennyivel. Az egyszer meg sem kérdezem miért teszi.
Ahogy összeszedett mindent indulok meg vele a Levita felé. Néha lepillantok a rajzra, de többnyire csak magamhoz tartom úgy, hogy ne gyűrődhessen. - Csipesz, mármint a hörcsögöd, ott kap levegőt? - kérdezem közeledve a házam körletéhez, majd pár lépésnyire megállva mérem végig a szfinx portréját. Azzal felnézek a Tökfej szemeibe. - Akkor, köszönöm. Legfőképp a rajzot - emelem meg egyik kezemmel a lapot, úgy hátrálok a portréhoz. - Arról pedig nem lesz molinó, amiről nem is fogok beszélni - összehúzom a szemeimet a körmönfont mondatomra. - Jó éjszakát - biccentek, majd megfordulok, a fogós kérdést is megválaszolom mielőtt még bejutok a körletbe. Halkan lépdelek, Csengét sem szeretném felkelteni, viszont a projektemet sokáig nem folytatom. Pizsamába öltözve húzom fel térdeimet az ágyon, hogy a combomnak döntött rajzot szuggeráljam. Arcomon ismét az a mosoly ül, mielőtt még eltenném az alkotást és apró sóhajjal nekiveselkedek a tanmenetnek. Persze ez nem jelenti, hogy utána nem a fejem felett röpködő kolibrival aludnék el.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Bagolyház

Határozottat bólintok. Mindenki tud rajzolni, és ezzel senki nem vitatkozhat, mert lecsapom alátétnek. Jó, kivéve, ha lány, akkor nem. Azért ennyire vagyok kulturált, eskü. Meg arra is megesküszöm, hogy nem gondoltam volna, hogy az illúzió ilyen jól fog menni, mikor nem készültem rá. Hirtelen ötletből pattant ki, de ha már kolibri, és azzal gyakoroltam Rubennel is, annyira nem csúszhat félre. És nem is teszi. Teljesen jól sikerül, ajkaimra akaratlan kerül elégedett és büszke mosoly, lényegében le sem esik, hogy eddig Kendén és a tanárokon kívül senkinek nem illuzionáltam semmit. Talán az a titka, hogy ne gondolkodjak előtte, csak egyszerűen csináljam? Mindegy, mert Amélia mosolya, egy olyan, amit soha eddig nem láttam, sokkal jobban foglalkoztat, mint a levegőben repkedő illúzió madaram, amit így lassan irányítok vissza a lapra. Véleményemnek is hangot adok, és legnagyobb megdöbbenésemre nem mondd semmit a másik, így szólalok meg újra, hogy oldjam a feszültséget, és végre kimondjam azt, amit már az eleje óta tudok, csak kicsit húzni akartam még az agyát. Gihi. Ne mondja senki, hogy nem vagyok hű önmagamhoz.
- Ja, csak így. Nemtom mit vagy meglepődve, lebeszéltél a lábamról, hogy ne tegyem meg - nevetek fel, majd moderálom magam és mosolyogva bólintok egy aprót arra, hogy nem tenné. Gyorsan megbeszéltük. Tényleg nem kellene ennek hangot adni, mert valószínűleg a jelvényemmel játszok, és eddig olyan jól tartottam is magam hozzá, hogy komolyan kezdem elhinni, még Volki és büszke rám. Félig. Nagyjából. Ilyesmi gondolatok között pakolom össze a cuccomat és indulok neki a Levita felé, hogy megvédjem Kiscsibét a következő kalitkától, ha egyetlen mód van rá.
- Mi? - kérdezek vissza azonnal, majd pillantok le a zsebemre. - Neeeeem. Imád itt lenni. Mármint komolyan. Ha elengedem a szobában, akkor is talál mindig egy zsebet, amibe belebújhat. Nemtom miért imizi ennyire - vonom meg vállaimat, mert én csak szétadom, hogy Csipesszel ennyire könnyű együttműködni. Neki jó, mert jó, nekem meg főleg jó, mert nem kell a kezemben cipelnem. A portréról esnek kékjeim Kiscsibére. - Szívesen - biccentek egyet felé lehunyt szemekkel, majd fürkészem arcát értetlen, míg végül hangosan felnevet. - Kösz, tényleg értékelem, hogy nem kürtölöd ki, hogy mennyire tré prefektus vagyok - túrok hajamba zavartan, majd mosolyodom el őszintén, ahogy hátrál a portré felé. - Álmodj szépeket, Lia - kívánok neki jó éjszakát már sokkal halkabb hangon, ahogy vállamat a falnak döntve, karjaimat keresztbe fonva magam előtt várom meg, amíg eltűnik a portré mögött. Halvány mosollyal ajkaimon várok még pár pillanatot, majd lököm el magam a faltól és indulok a Rellon felé, hogy egy gyors zuhany után vágódjak be Móric mellé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Bagolyház

  Óvatosan lépkedett fel a bagolyház felé vezető lépcsőfokokon, hiszen már az is tele volt bagolyganéval, amiben akárki meg tud csúszni, ha nem vigyáz. Az utolsó fok majdnem kifogott rajta, de még időben meg tudott támaszkodni az ajtófélfában. Bár a kezében lévő pergamen kicsit meggyűrődött, olvashatónak tűnt, amikor még utoljára leellenőrizte azt. Mármint ha valaki el tudta olvasni Zalán macskakaparását.
Egy rövidnek nem igazán nevezhető levél volt az, amit haza akart küldeni a szüleinek. Az első napjáról ahol nem igazán találkozott még rokonlelkekkel; arról, hogyan csinált hülyét magából a prefektusai előtt, amikor fekete pofázmánnyal állt Bogi elé és amikor összeakadt Bettivel késő este a folyosókon. Arról, hogy az első repüléstan óráján lezakózott a seprűjéről és hogy egy szerencsétlen félreértés folytán kell jóslástanra járnia, ami egyáltalán nem tartozik a kedvenc tárgyai közé.
  Zalán prüszkölve sóhajtott egyet, mint a lovak. Ez a levél nem fog jobban kinézni már. Hazuni meg nem fog benne. Számított rá, hogy nem fog zökkenőmentesen indulni az első éve Bagolykövön, de azt is tudta, hogy ez idővel változni fog.
  Letette a táskáját az egyik ablakpárkányra, majd egy madzagot halászott elő a zsebéből. Lassan közelítette meg az iskolai baglyok ülőfáját, miközben azt nézte, melyik állat bírná könnyebben az utat Baranya megyéig. Majdnem az összes az uzsonnáját falatozta, a többi pedig mélyen aludt. Egy kissé tépettnek kinéző példány rekedten ráhuhogott Zalánra. A fiú a száját húzta az ötlet láttán, de mivel nem volt túl sok lehetősége, rákötötte az állat lábára a levelet.
 - Köszi - mondta a bagolynak, az meg már majdhogynem hálásan nézett vissza rá, mintha örülne, hogy kapott valami munkát. Lendületesen széttárta szárnyait és útnak indult. Az ablakon kifelé haladva máris nekirepült egyik társának, ami éppen vadászatról tért volna vissza. Valami koszos kis barna izét hordozott addig a karmai között, de az ütközés következtében elejtette azt. Egyenesen Zalán táskájára. Mindkét bagoly a padlón landolt.
 - Hékás! - kiabálta a fiú, amint észrevette, hogy a bagoly, ami most érkezett, máris talpra kászálódott és nyomban a táskáját vette célba.
Zalán szerencsére gyorsabb volt és előbb szerezte meg a válltáskáját. Az állat rendkívül dühösnek látszott. Jobb ötlet híján odafordult, hogy a még padlón heverő társán töltse ki inkább dühét.
 - Ne, mit csinálsz?! Tűnj onnan! - a fiú segíteni akart volna a baglyának is, és nem utolsó sorban a levelét is szerette volna biztonságban tudni, így jobb ötlet híján, miután gyorsan felmérte a terepet, odaszaladt az egyetlen emberhez, akit akkor látott belépni a bagolyházba - Fogd meg ezt! - hadarta neki, majd visszafutott a csetepaté helyszínéhez.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Bagolyház

Sok a zaj idelent a réten, hiába ment le azért, hogy a természetben lehessen. A diákok csak özönlenek, elfoglalnak minden kis helyet, így Ramóna inkább más hely után néz. Visszasiet a kastélyba, és a lépcsőházat veszi célba. Fel akar menni a bagolyházba, a madarakhoz, akik nem ülnek a helyére és nem szólnak hozzá. Csak vannak, élnek. A sok lépcső sem zavarja, otthon is a lépcsőház legtetején laknak, a lift meg sosem működik. Benedeket is sokszor neki kellett cipelnie amikor kicsi volt, pedig a lány nem szerette, hogy az öccse büdös és folyton sír. Most már megtanult beszélni, de így meg üvöltözik és rohangál össze-vissza a lakásban. Talán jó is, hogy őt nem kell hallgatnia minden nap. A kortársai talán értelmesebbek lesznek. Talán.
Lassan kaptat föl a toronyba, minden lépésére figyelve, nehogy elbotoljon. Megesett már, többször is, jobb alkarján még mindig ott a folt, a legutóbbi esés nyoma. Ügyetlen volt, mindig is, annak tudja be a dolgot, most pedig igyekszik figyleni, mert azt nagyon viszont nagyon tud. Kezei kardigánja ujjainak végét gyűrögeti, kényszercselekvésként, így ha mégis esne, lassabban tudná felfogni az ütést. Ezzel nem akar azonban törődni, mert ha kezeivel abbahagyja a mozgást, száját kezdi rágni, az pedig sokkal csúnyább, mint a kék-zöld foltok. Az anyukája is mindig rászól, hogy ne rágja a száját, hát nem teszi. Hiába nem láthatja őt most egy darabig.
A bagolyházhoz érve azonnal megérzi az állatok szagát, ám Ramóna ezt nem érzi büdösnek, annyira nem, mint Benedek pelenkáját. A madarakkal jóban van, ők nem akarják megharapni, mint az öccse. Ráadásul nem emberek, és ez mindenképpen jó pontnak számít. Reméli hát, hogy egyedül lehet, hogy gondolkodhat. Csalódnia kell azonban, mert alig lép be, valaki rögtön hozzá is szól. A kezébe adott valamit pedig dobná is el reflexből, ha a dolog nem mozdul meg kardigánja anyagán. Kékjeit függesztette a patkányra, arcára pedig azonnal mosoly kúszott. Kezét megigazította az állat alatt, hogy a nyúzott lénynek kényelmesebb legyen. A kis patkány zavarodottan helyezkedik Ramóna kezén, míg a lány kissé ijedten fordul a másik emberi lény felé. Nem Zalán vagy a fiú levele érdekli azonban, sokkal inkább az, hogy egyik bagolynak se essen baja.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Bagolyház

  Zalán nem tudta, kit támadott le épp a kérésével, ezt később is ráért kideríteni. Sietve, de azért körültekintően közelítette meg a két állatot. Nem akarta, hogy bármelyiknek baja essen, bár ez a veszély jobban fenyegette a padlón heverő példányt. A másik éles karmaival már készült nekiugrani, amikor Zalán kettejük közé tartotta a karját egyfajta védfalként. Próbálkozása sikeres volt, de nem fájdalommentes. Az  karom nem csak a rágcsálókon tud nagy sebet ejteni.
  A fiú felszisszent és megütközve nézett az őt megsebesítő bagolyra.
 - Fejezd be, már rég találhattál volna magadnak másik vacsorát! Nem engedem, hogy bántsd, szóval fölösleges próbálkozni.
  A bagoly levágott egy pofát és sértődötten szállt a földre. Zalán megesküdött volna rá, hogy a madár értette, amit mondott. Még párszor pattogva próbált áldozata közelébe férkőzni, de hamar rájött, hogy nincs sok értelme. Végül zsákmány híján felröppent a párkányra, onnan pedig ki a szabadba. A fiú megint fújtatott egyet. Amikor már biztos volt abban, hogy lenyugodtak a kedélyek, a saját baglyát kezdte el vizsgálni. Annak már érdekes mód nyitva voltak a szemei, Zalánt vizslatta velük.
 - Nem tudom, hogy elájultál, vagy csak halottnak tettetted magad - kezeivel fellapátolta az állatot eközben a földről - de legalább jól vagy - márha a tépett pofázmányát jónak lehetett nevezni.
 Amikor megbizonyosodott arról, hogy a madár él és virul, felnézett a lányra, akire rábízta a cuccát... és azt a bizonyos vacsorát, amiről azt hitte először, hogy kiesett az ablakon. A lány hozzá képest egészen alacsony volt, szemeiben ijedtség tükröződött. Ismerte őt látásból. Egy évfolyamba jártak.
 - Én... - kezdte óvatosan. Próbálta megválogatni a szavait - Sajnálom. Nem akartam a frászt hozni rád.
 Zalán felállt, még mindig a kezében tartva a baglyot. Fel sem fogta még, hogy a bal karja vérzik. Talán az adrenalintól. Mindenesetre nem mutathatott túl bíztató látványt, de remélte, hogy a kedvessége enyhítő körülmény lesz és a lány nem menekül le futva a lépcsőn a látottak alapján.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Bagolyház

Ijedséggel a szemeimben figyeli a két baglyot, és a fiút, aki egyre szimpatikusabb lesz neki, ahogy próbálja szétválasztani a két veszekedő baglyot. Ugyanakkor Ramóna csöndre vágyott, a levitás pedig kiabál, ami igazán nem mellette szól. Hátrébb is húzódik kicsit, a fal mellé, hogy távol legyen, ha a bagoly vissza akarná szerezni ebédjét. Kezét úgy helyezi, hogy az a legkényelmesebb legyen a szerencsétlen patkánynak. Raminak rokonszenves minden állat, aki megmentésre szorul, és a lány gondolkodás nélkül segít is rajtuk. Hiszen nagyobb, szerencsésebb élőlényként az ő felelőssége, hogy védje a természetet, ahelyett, hogy pusztítaná. Más lehet, hogy sikítva eldobta volna a patkányt, de Rami sosem tenne ilyen. Talán rögtön bele is halna a kis állatka, ha ilyesmire vetemedne. De nem teszi, inkább megóvja, és csak ott és akkor fogja elengedni, ha biztosan tudja már, hogy biztonságban lesz az emberektől.
Diadalmas mosollyal tekint az elrepülő bagoly után, bár nem ő, hanem a fiú volt az, aki végül megmentette a gyengébbik madarat. Örül, hogy minden állat jól van, de már menne is, hogy másik helyet találjon, ahol valóban egyedül lehet, A patkányon kívül azonban nála vannak még a fiú cuccai is, akiről még nem döntötte el, hogy kedveli-e. Ahogy a levitás ismét felé fordul, szemeibe visszaköltözik a riadalom. Sosem tudhatja, mások éppen mit akarnak tőle, hogyan fognak vele viselkedni. Jobba az elővigyázatosság. Szeme a fiú karjára téved, vörös szempillái megrebbennek, ahogy észreveszi a sebet. Egyelőre azonban nem meri felajánlani a segítségét.
- Semmi baj - feleli halkan. Közben a saját karjára néz, és jobbját a fiú felé tartja, hiszen azon lóg a táskája. - Vérzik a karod - jegyzi meg aztán, továbbra se nagyon hangosan, csak éppen annyira, hogy a másik meghallja. Kékjei rebbennek vissza a sebre, megpróbálja felmérni, hogy mekkora a baj.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Bagolyház

  Kicsit megkönnyebbült a lány válasza hallatán, de nem bízta el teljesen magát. Óvatosan elvette a táskáját, hogy ne tegyen hirtelen mozdulatot, amivel parába hozná a másik kezében lévő jószágot. A patkány ugyanis árgus szemekkel meredt rá, majd a kezében lévő bagolyra. Az orra remegett és még mindig látszott, hogy zihál szerencsétlen, úgy vert a szíve.
 - Köszönöm - gyorsan a vállára kapta a táskáját. - Ramóna, ugye? - nem volt túl jó az arcmemóriája, de megpróbált tippelni. Már az első pár napban kiszúrta a hozzá hasonló csendesebbik diáktársait. A különbség annyi volt köztük, hogy Zalán azért nem beszélt sokat, mert minden erejét abba forgatta bele, hogy ne aludjon el tanítási időben. Túl sokáig van fent éjszaka. - Emlékszem rád gyógynövénytanról... - mondandóját kénytelen volt félbehagyni, mert észrevette, hogy mit akar mondani a lány.
 - Hoppá. Észre sem vettem. - a seb nem tűnt túl mélynek, cserébe egész hosszan végigszántotta a bal alkarját. Semmi, ami ne gyógyulna be maradéktalanul egy-két hét alatt - Nem olyan vészes, mint amilyennek látszik - ítélte meg végül.
 A bagoly nyugtalan fészkelődéssel kezdte jelezni, hogy bár jó volt, hogy fetrenghetett kicsit, szívesen indulna útnak ő is.
 - Hát, ha ennyire menni akarsz... én nem tartalak vissza. - Odalépett hát az ablakhoz és megbizonyosodott arról, hogy a levél még mindig jól van-e rögzítve a lábához. Engedte, hogy a madár kirepüljön a karjából.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Bagolyház

Szemei végigkövetik a fiú táskáját, karjával ösztönösen rásegít, hogy a másik el tudja venni azt. Közben nagyon figyel a kis barna állatra is, nehogy valami baja essen. A bagoly látszólag nem akarja azt bántani, és a patkány nem látszik sérültnek, mindössze ijedtnek. Pont olyan ijedtnek, mint az őt tartó lány. A nevét csak egy bólintással erősíti meg, nem kérdez vissza, hiszen ő már tudja a fiú nevét. Megjegyezte, mikor egy hete valamelyik tanár felszólította. Talán éppen az a gyógynövénytan óra volt, amelyről Zalán is beszél. Kedvenc tantárgyának említésére Rami arcára halvány mosoly kerül, amit a fiú is észreveheti, ha nagyon figyel. Tényleg csak akkor, mert a mosoly el is tűnik, amint Ramóna észreveszi a vérző sebet Zalán karján. Jobb keze eltűnik nadrágjának zsebében pár pillanatra, majd egy szépen összehajtogatott papírzsebkendővel kerül elő ismét. Hang nélkül nyújtja át a fiúnak, ennyivel tud segíteni. Megfelelő bűbájt még nem tud, nem is jut eszébe, hogy varázslattal oldja meg a dolgot, még nem szokott hozzá, hogy tud olyat.
Kíváncsian figyeli, ahogy a fiú elengedi a baglyot, s közben arrébb lép egy másik madár elől, aki szemet vetett a kezében tartott patkányra. Nem fogja hagyni, hogy bármelyik ragadozó megkaparintsa az kisállatot, mert már megszerette. Olyan kis ijedt és törékeny, mint Ramóna. Óvatosan megsimogatja a barna szőrzetet, s úgy tűnik a patkány már hozzászokott annyira Ramihoz, hogy ezt engedje neki. A lány aztán felemeli fejét ismét, Zalánra néz és a karján a sebre, megnézve, hogy van. Ha szükség van rá, egy második zsebkendőt is felajánl a fiúnak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Bagolyház

  Sikerült elkapnia halovány, de őszintének tűnő mosolyát Ramónának. Most már biztos volt benne, hogy ez a neve. Felbátorodván  a jó tippen, és hogy nem sikerült egyből elijesztenie sem a lányt, sem a kisállatot, egy vigyor kíséretében vette el a neki felajánlott zsebkendőt. Amint szabaddá vált mindkét keze, oda is nyomta a seb leginkább vérző részéhez. Talán elég lesz, hogy ne legyen minden tiszta folt, amíg oda nem talál az egyik mosdóba, hogy lemossa.
 Zalán is észrevette, hogy Ramóna miért helyezkedik ismételten. Nem épp a legjobb hely ez egy patkánynak. Igazából neki nem volt különösebb érdeke, hogy a kis rágcsáló élve megússza, de látván, hogy a navinés lány mennyire próbálja védeni, nem fordulhatott csak úgy el. Zalán szétnyitotta a táskáját és felmutatta a másiknak.
 - Hé, esetleg megpróbálhatjuk, hogy tetszik-e neki ebben, amíg nem találunk egy jobb helyet. Persze, ha magadnál akarod tartani, az is oké. Ahogy elnézem egészen nyugis a kezedben. - Azért tett egy lépést Ramóna felé, hogyha kell, akkor felfogja a következő bagolyzáport is. Nem tudta elképzelni, hogy egy ilyen félénknek tűnő lány mégis hogyan reagálna, ha egy madár megpróbálná kikapni a kezéből a féltve őrzött állatot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Bagolyház

Ramóna mindig is védelmezte a kis lényeket. Talán mert úgy érzi, olyanok, mint ő. Rami maga is kicsi, gyenge és esetlen. Csak az a probléma, hogy őt soha nem védte meg még senki. Ő valóban egyedül van, és úgy is érzi magát. Hozzászokott már azonban, nem zavarja, el van ő egyedül is. Viszont aki egyedül van, az mindig könnyebben válik célponttá, azt mindig könnyebb bántani. Zalán azonban egész kedvesnek tűnik, megmentette az állatokat, és eddig Ramónát sem bántotta, talán nem is akarja. Megsérült, akkor meg segíteni kell neki, főleg, ha ő is kedves. Márpedig az.
Kicsit megijed azért a felé mozduló madártól, mert az hirtelen jön. Kicsit azért számított rá viszont, hiszen mégiscsak kedvenc eledelüket tartja a kezében. Próbálja óvni azonban a kis állatot a madarak elől, nem fogja tálcán kínálni nekik, az kegyetlenség volna a patkánnyal szemben, hiszen a baglyoknak a természetben is meg kell küzdeniük az eleségért.
- Össze fogja piszkítani a táskádat - ellenkezik rögtön, fején is rázva egy aprót. A patkány nem a táskába való, kézbe se feltétlenül, de a kis barna állat nyugodtan ücsörög Ramóna kezében, szaglássza a pulóverét, és már szőre sem áll fel a hátán annyira.
Zalán mozdulatára Rami is lép egyet, ám ő hátra, mert túl közel kerül hozzá a fiú. Mindig is érzékeny volt a személyes terére, pláne idegenekkel szemben. Még akkor is, ha a fiút ismerte már névről és arcról, gyógynövénytanról. Távolságtartó minden emberrel szemben, és ezt testi gesztusai is mutatják. Beejtett vállai, sokszor maga előtt összefont kezei, ahogy ajkait harapdálja, mind-mind zárkózottságát tükrözik. Távol is marad másoktól, nem is ül senki mellé órákon, sem étkezésekkor.
- Maradjon inkább a kezemben - mondja aztán, mert egyet ért a fiúval, az állatka valóban nyugodt a kezében. Azt még nem tudja, mit tervez vele, talán csak szabadon engedi a réten. Az viszont biztos, hogy a bagolyházban sokáig nem időzhetnek vele.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Bagolyház

  - Oké, rendben - sóhajtott beleegyezően. Nem igazán érdekelte a táskája sorsa, amennyiszer már kiborított benne minden hülyeséget, ahányszor letette már valami koszba... Úgy nézett ki az a táska, mintha valamelyik rokonától örökölte volna, pedig még újonnan lett véve az iskola miatt. De ha Ramóna magánál akarta tartani a patkányt, akkor legyen, elfogadja. Viszont kissé aggasztónak találta, hogy amíg az a rágcsáló látható lesz, addig a baglyok sem fognak nyugton maradni.
 Nem volt semmi rossz szándék a lány felé tett lépésében, épp ellenkezőleg. Viszont azt is látta, hogy Ramónát ez nem érdekli, ugyanúgy tartotta a kezdetben felállított távolságot. Zalán értetlenül állt a dolog előtt. El nem tudta képzelni, mi volt félénk természetének a forrása. Éppen ezért ennél kreatívabbnak kellett lennie, ha biztonságban akarta tudni mindhármukat. A fiú gondolt egyet és inkább elővette a varázspálcáját. Végtére is varázsló volt. Ha kell, ezzel meg tudja védeni magukat anélkül, hogy a lányt elijesztené. Legalábbis remélte.
 - Na és mit szeretnél csinálni vele? - kérdezte végül. - Megeteted? Elrejted? Vagy elengeded? Ma lehet megmenekült, de holnap megint elkaphatják. - Nem akart túl rideg lenni, de naivnak sem tartotta magát, hogy azt higgye, hosszú életút vár arra a rágcsálóra Bagolykő környékén.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Bagolyház

Határozottam bólint, nyugtázza, hogy a másik beleegyezett szándékába. Az állatka marad a kezében, ott, ahol most jó helyen van. Biztonságban ugyan nem, de legalább szem előtt van, és biztos nem csinál semmit. Mert látott már embert állatra ordítani, nem is egyszer, és el sem tudta képzelni, Zalán hogyan reagálna, ha a kisállat összepiszkítaná a táskáját belülről. Ő sem szereti a kiabálást, és tudja, a patkány sem örülne a dolognak. Ramónát nem zavarj, ha a pulóvere koszos lesz, majd leporolja, esetleg ki is mossa, ha kell magának, mert nem szereti feleslegesen dolgoztatni a manónak. Pláne mert kirázza tőlük a hideg, bármilyen kedves is némelyik. A többi mondjuk annál mogorvább, úgy pedig nehéz bármelyikükkel is barátságot kötni. Azok a hatalmas fülek!
Ramónának nem jut eszébe, hogy elvileg boszorkány, és a talárja zsebében lapul egy varázspálca, amivel tud varázsolni. Nem, neki még mindig idegen és nehezen befogadható dolog, hogy itt az emberek fapálcákkal rohangálnak, amikből szikrák törnek elő, ha gazdájuk úgy akarja. Vagy néha akkor is, amikor nem úgy akarja. Nem érti, hogyan lehet a semmiből vizet vagy tüzet teremteni, lebegtetni dolgokat, esetleg szakítani vagy összeragasztani egy anyagot. Ha Zalán valóban varázsol majd, talán még jobban megijed majd a lány, mint attól az ártatlan lépéstől.
- A természetes környezetében a helye. Lehet, hogy elkapják újra, de ez a természet rendje. A tápláléklánc aljára született. Tápláléknak. - Aki először hallja beszélni Ramit, annak nagyon ridegnek tűnhet, ahogy a tudományról beszél. Ráadásul igen nagy kontraszt van aközött, ahogy egyik pillanatban még védi a rágcsálót, a következőben pedig már tápláléknak nyilvánítja. Az ő fejében azonban megvan az indok: nem akarja tálcán kínálni a baglyoknak a patkányt. Mert szerinte nem az embernek kell megetetnie az állatot. Hiszen akkor a bagoly ellustul, a patkánynak meg esélye sincsen elmenekülne. Ha azonban elengedi a kis, barna állatot, biztosítja számára, hogy menekülni tudjon, a bagolynak pedig meg kell küzdenie azért, hogy táplálékhoz jusson. Az embernek semmi köze az egészhez.
Mintha el is lenne döntve az egész lassan kifelé indul. Nem tudja, a fiú követni fogja-e, vagy van még dolga a baglyokkal, fogalma sincs, hogyan kérdezzen rá, így inkább csak megy. Kezében a patkány kicsit mozgolódni kezd, érzi, hogy valami történik. Rami pedig a lépcsőn indul lefelé. Valahol az ötödik vagy hatodik lépcsőn áll meg aztán, és néz vissza, vajon Zalán követi-e.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Bagolyház

  Üresen meredt maga elé egy darabig, amíg végiggondolta Ramóna okfejtését az állatvilágról és a természet rendjéről. Talált benne igazságot, de az nem nyugtatta meg őt különösebben. Persze, ez egyfajta körforgás, de nem volt kellemes belegondolni, hogy az erőfeszítés, amit az adott pillanatban tesz valaki egy másik lényért, hiábavaló, mert a következő pillanatban úgy lenne a helyes, ha inkább a sorsára hagyjuk.
 - Akkor... kivisszük őt? - kérdezte, amikor látta, hogy a másik elindult. Tétován lépett egyet, mert még mindig nem tudta eldönteni, mikor lépi át Ramónának azt az érdekesen meghúzott komfortzóna vonalát. - Hé, várj meg! - Futva eredt utána, amikor a lány már lefele tartott a lépcsőn. Ha már az ő okán került a lányhoz az állat, segíteni akart neki megtalálni a tökéletes helyet, ahol a legjobb esélyekkel indulhat útnak a vadonban.
 Nem volt biztos abban, hogy a lány pozitívan viseli a társaságát, de arra már rájött, hogy a hirtelen mozdulatok, a zajok és a túlzott kíváncsiság rossz taktika vele szemben. Próbált lefele menet nem túl sokat beszélni, csak arra kérdezett rá, hogy neki van-e háziállata. Viszont sokkal kényelmesebbnek találta valamiért, ha csend volt közöttük. Sosem érzett még ilyet, idáig kizárólag a kínos csend fogalma létezett neki más ember mellett. Biztosan azért, mert lerítt Ramónáról, hogy ő ilyenkor érzi jól magát.
 A patkánymentő akció után udvariasan igyekezett megköszönni a lány segítségét. Hogy vigyázott a holmijára, na meg a zsebkendőt is. Megjegyezte magában, hogy ha Ramóna nem tartja őt púpnak a hátán, szívesen lógna még vele, csak kicsit nyugodtabb körülmények között. Ezt követően eldöntötte, hogy nem fog sokat szöszölni a sebével, inkább felbaktat a gyengélkedőre, ott pillanatok alatt el tudják neki tűntetni az ilyesmit.
 Visszaúton az iskola felé már azon gondolkodott, hogy túl korán küldte el azt a levelet. Igazán beleírhatta volna még, hogyan lett futólag barátja a bagoly, a patkány és az unikornis.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Bagolyház

Mivel megígértem a kedves őseimnek, hogy írok nekik egy szép tartalmas levelet a történtekről, most kénytelen vagyok, az őszintén nyálas tintafoltos pergamenpapírt felvinni a baglyokhoz, mivel máshogyan nem tudom. A faluban is fel tudnám adni, de ki a frász gyalogol most le ilyen rohadt hidegben? Az egyik sulis csőröst használom majd, hiszen az enyémnek nyoma veszett még másodévben. Donnak is van egy baglya, de most vele nem találkozok mert el van tűnve, lehet nincs is a kastélyban. Már napok óta nem láttam, biztosra veszem hogy a srácnak megint hasmenése van. Olyan változatosan eszik, hogy nem lehet végig követni. Franc tudja hogy álmodtam-e, de mintha múltkor a reggelinél lekvárt evett volna dán szalámival. Lehet hogy az ízük elég jól összepasszolnak egymással, de garantáltan vécétúrát eredményez. Nem próbáltam ki soha, de édes gyümölcsíz és egy fűszeres és csípős húscafat együtt nem hangzik jól. A drága haver baglya jó megoldás lenne, de nem akarom hogy azt gondolja hogy zsebes vagyok. Bár az a nagy lóhúzó madár nem valami kicsi, még a táskámba sem tudnám beletömni. Tömésről egyből beugrik hogy miért kell elszámolnom már megint apáméknak. Tavaly nyáron a fater egyik túrazsákjába beleöntöttem valami kék színű, ragacsos cuccot csak heccből. Annyira bele van zúgva a felszereléseibe, hogy szerintem anyámhoz sem nyúl többet mint azokhoz a vackokhoz. Nem is ezért rosszalkodtam, nincs más oka mint hogy nem engedett át az egyik haveromhoz. Ha sikerült volna átmennem, összejött volna egy jó este, ami biztos emlékezetesre sikerült volna. A gond csak annyi, hogy van annak a palinak egy jó húga is, és igazából nem tudtam eldönteni hogy melyikkel szórakoztassam magamat, és magamnak köszönhetően nem is kellett döntenem köztük, mert azóta sem találkoztunk. Ezen a téren most totálisan semleges vagyok, de sosem mondok nemet egy váratlan lehetőségnek. Nem nevezem lehetőségnek az éppen a falnak dőlő srácot, aki úgy nézi a környezetet, mint egy éppen beindított tank. Mivel nem vagyok félős fajta, csak egyszerűen elsétálok mellette határozott de unott léptekkel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Bagolyház

Teljes mértékben elutasító voltam az ötlettel, és nem véletlenül. Mégis ki vágyik arra, hogy megszámlálhatatlan ostoba gyerek közé legyen zárva? Senki. Pontosan. Ennek ellenére én pontosan erre lettem kárhoztatva, mert Mester szerint nagyon jót tenne, ha velem egy idősekkel lennék körbevéve. Jót akar, mindenki tudja. Mélyen legbelül egyet is értenék vele, ha ez nem azt jelentené, hogy elszeparálódtam tőle. Nem teljesen, persze, hogy nem, hiszen csak a városig kell mennem hétvégente, hogy láthassam és időt töltsek vele, mégis úgy érzem, mintha több száz, akár még ezer kilométer választana el tőle. Olyan, mintha egy bentlakásos iskolába lennék száműzve, mert valami rosszat csináltam. Vajon tényleg ez lenne az oka? Valamit elbasztam, és ezzel büntet? Túlságosan enyhén megúsztam volna, ha valóban erről lenne szó.
- Te, azt tudod, hogy tényleg van olyan, hogy bentlakásos iskola?
Ó, Merlin éledjen fel, de jó, hogy vagy nekem, nem is gondoltam volna, hogy a világ ilyen hihetetlen dolgokat is rejteget. Ki gondolná, hogy most is egy ilyennek a padlóját koptatom, mi? Ahogy a fejemben meg-megszólaló ütemre érinti sarkam, messziről hallom csak a szárnyak csapkodását. Oda kellene felmennem, fogni egy ilyen szárnyas istenvertét és kipróbálni az új keverékemet, leírni a hatását, majd elküldeni Mesternek. Legalább helyszínen vagyok, nem is kell baglyot keresnem. Ez lenne a terv.
- Mi ez a buzi gyerek?!
Szám elé kapva a kezemet köhögéssel palástolom a kibuggyanó röhögést. Mutatóujjamat nyújtom ki, függőlegesen szorítom ajkaimra, ahogy torkomat köszörülöm meg halkan. Lehet rajta kellene kipróbálni az új bájitalomat. Amúgy is elegem van az állatok megfigyeléséből, hogy milyen reakciót produkálnak. Halkan hümmentek, a gyerek után fordítom fejemet, ahogy felfelé sétál a fertő felé. Hátamat vetem vissza ugyanúgy a falnak, zsebeimbe süllyesztem kezemet, lábamat vetem keresztbe bokámnál.
- Akkor megvárjuk.
Akkor meg.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

Október utolsó estéjének vacsorája különösen jó hangulatban telt a diákok körében. Talán mert kétszer annyi desszertből tudtak válogatni, vagy mert lépten-nyomon hangulatos töklámpások tárultak a szem elé, vagy csak simán vasárnap volt, rengeteg okuk volt örülni. Mégis, akiről bármelyik levitás bátran elmondaná, hogy a jókedvéről ismert, az most csendbe burkolózva ült az asztal végében, egyedül. Zalánt többen is hívták beszélgetni, még az Eridon asztalától is integettek felé, de míg egyik felét udvariasan, de elutasította, addig a másik feléről még csak tudomást sem vett.
 Autumn-ot kereste egy darabig tekintetével, de nem találta. Hát persze. Hétvégén nem valószínű, hogy bejár. Talán most is dolgozik. Aztán Ramira esett pillantása. Nem mintha sok újdonságot látna. Háttal ült neki, hozzá hasonlóan egyedül. A különbség az volt, hogy ő mindig így tett. Zalánra nem volt jellemző.
 Már többeknek is feltűnt a jelenség, érezte magán az értetlen, kutakodó szempárok kereszttüzét. Nem volt túl kellemes. Amikor már nem bírta tovább, fogott egy szalvétát, felnyalábolt egy nagy maréknyi kondéros kekszet még, majd elindult a nagyterem kijárata felé. Az ajtóban két eridonos folytatott egy beszélgetést olyan beleéléssel, amit ő csak akkor vesz észre magán, ha a kviddicsről kezd el magyarázni. Nem figyelt arra, mit beszélnek, csupán egy-két név hangzott el. Csak akkor ismerte fel a logikát bennük, amikor már félúton járt a szfinx portréja felé: prefektusok nevei voltak.
 Nem tudta, hogy a sors fintora volt-e, de neki is az első ötlete az volt, hogy fel kéne keresnie Bettit vagy Zentét, ugyanis a Szfinx hiányzott a helyéről. Az ő Szfinxük. Sosem hagyná ki a lehetőséget, hogy találós kérdésekkel gyötörje a diákokat, mivégre nincs itt akkor? Értetlenül nyújtogatta a nyakát, de a folyosón más festmény nemigen volt. Elindult, hátha a következő folyosón több szerencséje lesz. Csak meg kell találnia a Szfinxet és kérni, hogy menjen vissza a helyére. Egyszerűnek tűnt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Bagolyház

Megcsapja az orromat valami különleges illat, ami mintha a korai gyerekkoromat idézné fel. Lehet akkor találkoztam egy hapsival valahol, akinek ilyen kölnije volt. Az illata nagyon bódító, szinte már magával ragadó. Nem tudok ellenállni a csábításnak, megtorpanok. Nem tudom eldönteni hogy ez egy nagyon márkás parfüm, vagy egy csalfa bájital. Csak is ez a kettő lehet, mivel más engem életemben még soha nem állított meg. Azt kétlem hogy maga a talpig feketébe öltözött gyerek varázsolt el annyira hogy visszaforduljak hozzá. Megkérdezzem vagy nem? Azt csak szabad, ha elkezdene bunkóskodni akkor bevetem magamat, ma olyan a hangulatom hogy szívesen beleállok. Semmi jót nem veszek ki a szemeiből, mintha egy sötét és üres házat néznék az utca másik sarkából. Hátat is fordíthatok, vagy összeszedhetem magamat és túl is lehetnék már a kérdésen. Komolyan, úgy állok a srác előtt mint egy kutya, aki arra vár hogy a helyére parancsolják. Egyszerre érzem magamat borzalmasan de még is kellemesen, és nem tudom eldönteni hogy mindezt a különleges igéző illat teszi, vagy egyszerűen hülye vagyok. Eleve mit is keresek itt? Miért jöttem ki most a baglyokhoz. Emlékszem, hogy valamit a szüleimnek akartam elküldeni, de mit? Valami itt nekem nagyon bűzlik, ezért kérdőn végre kinyögöm amit ki kell.
- Milyen parfümöt használsz? Ismerős az illata. Ja, és ki vagy te? Még sosem láttalak korábban, vagy csak elkerültök egymást? – kérdezem, és elég morcosan tekintek rá, amit lehet hogy nem kéne, de nem tudok mosolyogni úgy hogy nem tudom hogy most mi van. Az egészet ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor az ember befüvezik. Életemben egyszer szívtam még odahaza egy buliban, de az is éppen elég volt. Soha többet, úgy voltam vele de most megint abban a csodaországos feelingben érzem magam, pont mint akkor. Miközben egyre inkább tanakodóba esek, a baglyok huhogása és a szél süvítése egybe vegyül, amit a felhők mögül előbújó nap mintha felerősítene egy másodpercre. Cseng a fülem. Melyik, a bal vagy a jobb?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

Úgy eltelt ez a pár hónap, hogy észre sem vettem. Zajlik az élet, néha csak kapkodom a fejemet, hogy mégis mi a franc történik, de egészen helytállok. A magam módján. A szüleimnek nem szólhatok arról, hogyha valami probléma adódik, úgyhogy a legjobb megoldást szoktam választani az ilyen helyzetekre: ha nagyon erősen bízok benne, akkor megoldom egyedül. Az esetek többségében bejön, ami meg nem, arról nem beszélünk. Például arról, hogy a Nagyterem megint mennyire hangos, mert mindenki meghibbant a Halloween miatt. Kicsit tényleg olyan, mintha egy őrültek házában ülnék, és valaki léptem-nyomon mindig meglök, szóval az olvasást már el is vetettem, mint opció. Fejemet emelem fel, miután combom alá csúsztattam a könyvet és látom meg Zalánt, aki szokatlan módon elég erőteljesen elhatárolódott mindenkitől. Szemöldököm megemelkedik ugyan a jelenségtől, de nem vagyok az a fajta, aki ajtóstul ront a házba, szóval… kivárás. Ami másnál egyszerűbb lenne, de amikor Zalán elindul és indulnék utána, rá kell jönnöm, hogy nem vagyok annyira gyors. Ja, a sors fintora. Kissé lihegve fordulok rá a folyosóra, amin barátom áll, de indul is tovább. Hiába kiabálnék, meg sem hallaná az alapzajban. Már-már durcásan szusszanva indulok utána.
- Merlinre mondom, azt hittem soha nem fogsz megállni - támaszkodom jobban a mankóra, majd lépek beljebb a szobába, amiben soha nem jártam még. Kékjeimet körbejáratom a szobában, amik ismét Zalánon állapodnak meg. - Hallottam pár diákot beszélgetni, miközben kergettelek. Valahogy ki lettünk zárva a körletekből, a Rellon van nyitva mindenkinek valami bulival - még pár lépést teszek a szoba belseje felé, ahogy barátomra mosolygok, miközben a könyvet tolom vissza jobban hónaljamba. - Megmondom az őszintét, nem vonzanak a zöldek - húzom el a számat látványosan. Még akkor is, ha egyértelmű, hogy nem mindegyik zöld gonosz, de akkor is van valami a kisugárzásukban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Bagolyház

- Vagy nem is kell megvárni.
Mi van? Fordítom fejemet a lépcső felé, ami előtt a srác áll. Ez sokkal gyorsabban ment, mint arra számítottam. Így legalább valóban nem kell várni a bárgyú képére, hanem egész hamar megcselekedhetem azt, amire készültem. A bájital kupakja pukkan egy halkat a zsebemben, hüvelykem simul a tetejére, de a baglyok hangoskodásától, hiába vannak tőlünk méterekre, aligha hallhatja a srác, miközben ellököm magam a faltól és szembe fordulok vele. Lassan vezetem tekintetem a cipőjéről arcára, ahol megállapodnak a kékek. Egyetlen mély levegőt veszek, majd vigyorodom el szélesen a kérdésre. Ujjaim közé fogom az aprócska fiolát, így azok kitakarják az egészet, aprót lépek közelebb a sráchoz, kezemet húzom el arca előtt lassan: hüvelykujjam egyetlen pillanatra emelkedik el a fiola tetejéről, pontosan akkor amikor orra előtt van, ott állítom is meg két szekundumra, majd simul is vissza rá, hogy visszatehessem kezemet zsebembe.
- Prada Luna Rossa Carbon - felelem. Kezem mozdul a textil takarásában, hogy a fiola tetejét gyakorlott mozdulatokkal helyezzem vissza rá, ahogy szélesen elmosolyodom a kihallgatásra. Halkan nevetek fel, csípőmet tolom ki, bal lábamra helyezem testsúlyomat.
- Hallod? Megszagoltattad vele? Mégis mi a fasz a terv? Így semmi értelme!
Kussolj, és figyelj.
- Kíváncsi kölyök vagy - mérem végig ismét. - Ez az első évem itt - tömör válasz, mert nem terelheti el a figyelmem arról, ami hamarosan bekövetkezik. A bájital különlegessége, hogyha levegővel érintkezik, akkor a fiola negyede láthatatlan gőzzé változik, míg a maradék a fiolában marad folyékony halmazállapotban. Ennek a drágának a gőze három percen keresztül képzelteti veled a legszörnyűbb rémálmodat, míg ha megiszod tíz percig élvezheted ugyanezt. Csodálatos, nemde? És még csak nem is igényel akkora precizitást az elkészítése.
- Hát erre kíváncsi leszek.
Hálás lennék, ha nem duzzognál. Ha megitatom vele, megbomolhat az elméje, az meg kurvára nem lenne elővigyázatos, és...
- Gyerünk, mondd ki!
És Mester is haragudna rám utána.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

Sok portré csak üresen állt a helyén. Mi a fene van már ezekkel? Nemhogy a Szfinx nincs meg, de még segítséget sem kérhet egyik festménytől sem. Egy félig nyitott ajtó mellett sietett el, de vissza is lépett, amikor fura hangokra lett figyelmes. Tényleg a nevét hallotta, vagy...?
 Összevont szemöldökkel pislantott be az ajtórésen, de odabent vaksötét volt. Amikor tovább akart menni, megint valamiféle suttogást hallott a szobából. Libabőrös lett hirtelen és hazudott volna, ha azt állította volna, nem riadt meg a jelenségtől. De a kíváncsiság erősebbnek bizonyult a pillanatnyi félelemnél, így nagyobbra tárta az ajtót és belépett a helyiségbe.
 Bár nem volt sok fény a folyosón sem, szoknia kellett szemének a homályt. Értetlenül fordult körbe, de úgy érezte, nincs más rajta kívül odabent. Éppen ezért kiáltotta el magát, amikor az ajtóban egy körvonalat vélt felfedezni.
 - Szent griffgané, Kornél! - mondta még mindig a kelleténél hangosabban, de legalább a pánik tovaszállt, amikor a tónust nagy nehezen sikerült összepárosítania barátjával. Megkérdezte volna, hogy mégis mit keres itt, de jobban lefoglalta a szobában végbemenő változás. Mintha világosabb lett volna. Már látta a másik vonásait is. Eközben Kornél meghozta neki a választ, amiért pár perccel ezelőtt nekiindult a folyosón.
 - A Rellonban? - kérdezte kissé vontatottan, mert most minden új információt nehezére esett befogadni. Már a meglévőket is kezdte elfelejteni. Hát tényleg, Halloween van. Az, Halloween...
 - Ezzel azt hiszem, nem vagy egyedül - vallotta be végül egy halvány mosoly kíséretében. Még azért zavarban volt rendesen. - Megijesztettél. Amikor a nevem mondtad. Már azt hittem, hogy... mindegy is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

Értelmet nyer, hogy miért tűnt el mindenki és mindenhonnan a félhomályos folyosókról, amikor a Rellon megint hozza a formáját. Van egy olyan sanda gyanúm, hogy a portré eltűnéséért is ők felelnek, de ugye nem mutogatok ujjal addig, amíg nincs arra bizonyítékom, hogy valóban ők voltak. Végül is, teljesen mindegy jelenleg, mert ahogy elnézem a mellettem elhaladókat a hatalmas mosollyal arcukon és néhányukon a rögtönzött jelmezzel, komolyan élvezik. Van, akinek zsánere ez. Én nem tartozom közéjük, mint most kiderült, így csak örülök, hogy Zalán nem arrafelé tart. Egy hatalmas kő koppant mögöttem, amit elhagytam a megkönnyebbüléstől.
- Merlinre! - kiáltok fel én is, ahogy Zalán teszi, mert megáll bennem az ütő. Szent isten, erre mi szükség volt? Szemeimhez kapok, dörzsölök rajtuk, amíg szívem újra normálisan kezd el verni, majd osztom meg az információt. A visszakérdezésre bólintok egy aprót, miközben beljebb sétálok a félhomályos szobában. Vállamat is megvonom, hogy nem vagyok vele egyedül. Végül csak megállásra kényszerít, és először csak vállam felett nézek hátra, de ahogy folytatja fordulok vissza teljesen. Fejem biccen félre, ajkaim elnyílnak kicsit egymástól, agyamban pörög az elmúlt pár perc.
- Nem akartalak megijeszteni, bocs - szalad ráncba a szemöldököm. - Figyelj… én nem szólítottalak a neveden. Öm… van itt valaki? - húzom ki magam végül, szúrós tekintettel pillantok körbe, hangomat is igyekszem a lehető legjobban megkeményíteni a kérdés közben. Úgy tűnik hiába, mert válasz nem érkezik. Elhúzom számat. - Mit hittél? Lehetek valami elmebeteg gyilkos, ha az a kívánság - bár elég vicces látványt nyújtanék mankóval és sántán, mint gyilkos, de hát olyan modern világot élünk, talán ez lenne a legkisebb, amin fennakadnának az emberek. - Még amúgy sem döntöttem el mi szeretnék lenni, ha nagy leszek - látványosan forgatom meg szemeimet, mert nagymamám szavai az én számból még komolytalanabban hangzanak, mint amennyire amúgy nem tudom őket komolyan venni.