Haru
Pestseholse

Nem, a kék szemű szépség nem preferálja az anyás poénját, ezért Kristóf másképp kezd el próbálkozni. Haru közelében mindig annyira másképp érzi magát... Merthogy tudja magáról, hogy a hétköznapokban elég szétszórt, kelekótya, gyerekes, és még miegyéb, de amikor ezzel a nővel van, mintha eljönne a régen várt szombat, amikor megválthatja a világot. Zavarban is van, nem megy úgy neki az ökörködés és a nevettetés, mint általában. A narancs hajú lány a mosoly álarca mögé bújtatja gondolatait, így még kiismerhetetlenebbé válik Simfel számára, ettől kicsit megáll benne az ütő. Haru tud arról, hogy őt kirúgták, talán még arról is, hogy miért? Ha így is lenne, biztosan nem ilyen finoman mosolyogna, hanem vagy kinevetné, vagy szánakozva nézne rá.
- Micsoda?? Az óvodában is tudják, hogy mit csináltam? - tátja el a száját és elképzeli, amint a pici, három év körüli gyerekeknek mutatja a fiatal nő a róla készült fényképet (ami a szakítás után darabokra lett szaggatva de magifixel összeillesztette), és elrettentésképp tart kiselőadást róla "Tehát gyerek, ti is ide kerültök, ha ilyen haszontalanok lesztek..." A beugrott képtől az riasztja fel (akár egy lidérces álomból), hogy Haru ismét megszólal. Saját magát buktatta le.
- Oh... - Sóhajt egy aprót, és kinéz az ablakon. Nem is tudja mit gondoljon most erről, tiszta ciki a helyzet. Aztán visszatér a másikhoz és egy kicsit kellemesebbnek ígérkező témához.
- Bláh, vidd innen. - fújjog a zacskó tartalmára, őszintén undorodik minden olyan adalékanyagtól, ami nem alkohollal van ihatóra keverve. Viko... jaj, már megint barátnőzik. Ezek a nők és a barátnőik! Egyszer mond a szíved hölgyének, hogy szereted, a barátnője máris ott van, hogy a fejébe beszélje, hogy igazából nem is úgy gondoltad és csak kihasználod őt. Aha, persze, errefelé volt dolga, mi?
- Ja, azok a jópofa kis rondaságok? Téged zavarnak? Nekem eltakarítják a kertemből a maradékot, ha valamit kiszórok az ablakon. - Vigyorodik el, de ezzel talán újra kínos helyzetbe hozza magát, habár... Haru élt már vele egy darabig, tudja hogy mennyire szétszórt. A nő feláll és megveregeti a vállát mikor mellé ér, aztán elindul a pult felé. Az érintésétől Kristóf hirtelen minden mást elfejelt és az elhaladó narancshajú után pillant. Megnéz bizonyos testrészeket, mennyire is változtak az évek alatt, aztán visszapillant az asztalra és malmozni kezd az ujjaival.

Kristóf
Pestseholse

- Micsoda? Dehogyis, az kellene még! Hogy őszinte legyek, még én sem tudom, hogy pontosan miért rúgtak ki. A pletyka csak azt tartalmazta, hogy kirúgtak valakit. A többi igazából jött magától.
Sóhajtott hirtelen fel, a férfi kiakadásán. A reakció miatt, nem egészen merte megtudakolni, hogy valójában mi is volt az-az indok, amiért meg kellet válnia a munkájától.
- Amúgy sem biztos, hogy a gyerekeknek azt kellene tanítanunk, hogy "Nézzétek, azt a bácsit! Rossz fát tett a tűzre és most padlóra küldték." Csak akkor lenne érdemes, ha megértenék az indokokat is, de, nekik most inkább az a fontos, hogy játszva tanuljanak. A többire még bőven lesz idejük az életben.
Kristóf reakcióján, akaratlanul is nosztalgikus mosoly ült meg az arcán, ahogyan vissza húzta a vásárolt terméket. Nagyon is jól tudta, hogy az irtózik ezektől, bár Haru maga sem értette sokszor, hogy a férfi, hogyan teheti ezt egy-egy doboztól, vagy annak tartalmától, míg pár élősködő hidegen hagyja teljesen. A legtöbb embernél...azért ez fordítva szokott lenni.
A kisebb csend, talán a gondolatok rendezésére van, így ő is megpróbál úgy tenni, mint aki, nem igazán hallotta az előző sorokat. Jelenleg azért hívta be a férfit, hogy egy kicsit lelket öntsön belé..vagy gatyába rázza, ahogyan jobban tetszik. Nem úgy váltak el annak idején, ahogyan kellet volna, és ezért nagyon, nagyon sokáig utálta. Mert kár lenne tagadni, hogy volt olyan időszak, mikor a pokol legsötétebb bugyraiba juttatta volna, már csak a gondolataival is. Ám ezek az idő elteltével enyhültek, az akkori dolgok, pedig változtak, ahogyan a nő nézetei is ezekkel szemben. Mindketten hibáztak... Haru azt nem tudta elfogadni, ahogyan mégis véget ért. Hirtelen, egyik pillanatról a másikra. Kissé megdöntötte a fejét, hogy az előkerült gondolatokat eloszlassa, hiszen az egész most csak azért jutott eszébe, mert ki akarta fejezni, bármi is volt, nem lesznek sosem idegenek. S éppen ezért, azt nem akarja, hogy előtte tegye magát taccsra ez az állat.
- Vegyük úgy, hogy ezt meg sem hallottam.
Kommentálta a férfi válaszát a kerti törpékkel kapcsolatban. Bár hangja nem volt szigorú, sokkal inkább kellemes. Legalább megtudta Haru, hogy az ok, amiért annyira szeretnek ott megtelepedni, maga a férfi..... Nem kellene ezen meglepődnie.
Szemöldökét felfelé vonta, halván mosollyal maga elé, mialatt várta az italokat. Nem sok minden változott .... legalábbis a másik személyiségét illetően. Szóval, jobban oda kell majd figyelnie, hogy mégis milyen bájos lényeket édesget magukhoz. Bármit még ő sem viselne el.
Amint megkapta a rendelését, vissza lépegetett, majd ugyan úgy elfoglalta az ablak melletti ülésen a helyét, mint ezelőtt pár perccel. A korsót letette a férfi elé, majd maga elé is a saját kívánságát. Kezdte érezni, hogy ha lassan valamelyikük ...talán egy témát nem hoz fel, a csend kissé kínossá válhat, így egy korty bátorság után, felsóhajtott s belekezdett.
- Sokat voltál mostanság távol....gondolom a munka miatt. Most..hogy viszont megváltozott a helyzet...mit tervezel?

Még szerencse, hogy az ügyetlen fruska a pálcáért nyúlt. Annál kevésbé volt szerencsés viszont, hogy a varázspálca egy McDonald’s-ból épp akkor kilépő, anyukája vádliját kedvesen rugdosó pufók kiskölyök lábához gurult. A leányzó hamar felkapta ugyan a pálcát, a kisgyerek azonban – a lány háta mögött – mohó pillantást vetett a varázseszközre. Még csak az kellene, hogy hangosan felkiáltson: anyu, nekem is vegyél egy ilyen pálcát!
Ilyesmi azonban nem történt. Helyette a leányzó lendületes mozdulattal Jimnie karjába csimpaszkodott (!), és minden bizonnyal bizalomgerjesztőnek szánt – bár nem túlzottan okos – mosolyt felvéve próbálta eltussolni az incidenst. Még meg is kérdezte, nem esett –e baja a pálcájának. Milyen jó fej.
- Nem az enyém, az unokaöcsém játékeszköze – vágta rá. Már épp le akarta rázni a kis fruskát, amikor az egy papírt dugott az orra elé, majd afelől érdeklődött, merre van valami antikvárium. Hozzátette: szívesen venné, ha Jimnie el is kísérné odáig („persze csak ha nem tartja pofátlanságnak.”)
Jimnie megpróbálkozott (csak próbálkozott) egy kedvesnek szánt mosollyal, majd baljával erőteljes mozdulattal kiszabadította magát a leányzó szorításából.
- Tudja, hölgyem, általában nem szeretem, ha vadidegen emberek a karomba csimpaszkodnak – felelte teljes őszinteséggel, majd sietve folytatta. – Sajnos itt elválnak útjaink: nem tudom, merre van az antikvárium – de a sarokban ülő úriember bizonyára tudja, ismerős a környéken – mutatott baljával a gyorsétterem ajtaja előtt fekvő hajléktalanra, aki koccintós palackokkal bástyázta körbe magát, s szinte látható volt felette a szar műborból áradó illatfelhő.
 Már éppen menni készült, de a leány utolsó mondata miatt megtorpant – egy boszorkánnyal állna szemben? Alaposan (kissé szemtelenül) mérte végig a szemeivel, de nem tűnt ismerősnek – pedig biztos bagolyköves a szentem. Nem is olyan fiatal, de… Talán akkor kerülhetett oda, amikor ő már elballagott. Inkább eljátssza, hogy mugli, csak szabadulna már tőle.
- Tessék? – vonta fel a szemöldökét. – Ez eredeti pozdorja. Made in Vietnam – tette hozzá.
 

 

Haru
Pestseholse


- A többi...? ~ Ez kész, biztosan tudja, hogy miért raktak ki. Átlát rajtam. ~
Tudta. Úúúúúgy tudta, hogy Haru ilyen sarkalatos ellenpéldákkal oktatja a kicsiket.
- Pláne, hogy náluk természetes, ha az egyikőjük bepisil... - be szépek is voltak azok az évek! És milyen kár, hogy Kristóf már azokat is otthon töltötte, gyesen lévő anyjával. Alig érthetően motyogott, úgyhogy ki tudja a nő hallott-e ebből valamit is. Bláh, gennyes vacak. Még az a szerencse, hogy a vértől is csak rosszul lesz, el is ájulhatna tőle. Micsoda férfi, mi?
Kínos csend ül be kettőjük közé, aztán Haru elmegy az italokért, ő pedig megnézi a nőt, majd visszatér malmozni a kezével az asztal lapját bámulva. Mennyi idő is telhetett el azóta, mióta szétmentek? No nem mintha napra pontosan tudná... élete legnagyobb hibáját követte el, és azóta is ezt bánja, de akkor és ott most se döntene másképp. Edward gondolatára ökölbe szorul a keze, ő volt az, aki minden elrontója volt. Ő, és csakis ő. Ha nem lett volna együtt Haruval, most vígan együtt élnének boldog, néha döcögős házasságban, talán kis-Simfelek is rohangálnának a ház körül. Egybenyitották volna a bogolyfalvi ikerházat és onnan járna a nő dolgozni, amíg Kristóf otthon vakargatja a talpát... na jó nem, valami munkája akkor is lenne. Szomorú ábrándozásaiból a söröcskével visszatért narancshajú szépség kelti fel. Szájához emeli a korsót, csakhogy ne kelljen beszélnie, aztán végül Haru lesz a bátrabb, ő az, aki megtöri a csendet. Nem válaszol azonnal. Leteszi a korsót és maga elé meredve sóhajt egyet.
- Fogalmam sincs. Beadtam egy pár helyre az önéletrajzom, de nem kapkodnak értem. Leginkább Bogolyfalván lenne jó maradni, pár részlet van csak hátra a házból, de munka nélkül azt sem fogom tudni rendezni. Nade... beszéljünk inkább rólad. Hogy vagy? - Kristóf vonásai most meglepően komolyak, látszik rajta, hogy őszintén érdekli a másikkal történt-e azóta valami. Lehet, hogy van már barátja? Vagy a hülyesége miatt lemondott a férfiakról? Semmiben sem biztos már, kicsúszott alóla a talaj, úgy érzi ebben a helyzetben bármi megtörténhet.

Kristóf
Pestseholse

Az első kérdést figyelmen kívül hagyta, mivel nem is igazán jutott el a tudatáig. Hiszen, sokkal többet nem tudott, mint amit elmondott a férfinak. Azonban, arra már reagált, akaratlanul is, amikor a kis gyermekek kerültek szóba, s ezzel együtt az ő vizelési problémáik.
- Oviban azért már próbáljuk ezt elkerülni, de néha természetesen előfordul. Nem, mintha ennyi idősen te vagy én nem pisiltünk volna be.
Azzal egy pillanatra el is gondolkodott azon amit mondott. Megrázta a fejét mosollyal, maga a téma elkerülhetetlenné tette, hogy ne adjon hasonló mimikát.
- Tévedtem, én nem pisiltem már be ennyi idősen.
Az ital egy kissé felfrissíti, vagy legalább is elvonja a figyelmét arról, ami igazán zavarja. Ugyanakkor...ez sem volt sikeres teljesen. Megtörte a kellemetlen csendet ami lassan, de biztosan kezdet rájuk telepedni, s csak akkor folytatódott, talán jobb mederbe a beszélgetés, amikor a férfi válaszolt. Elgondolkodott a szavain..., hogy mégis mit tehetne, miért, hogy segíthetne úgy, hogy Kristóf még ne értse félre. Nem, mintha esélyt látna arra ,hogy félreértse, mikor nyilvánvalóan másképp áll a helyzet. És persze, ez meg már nem tartozott rá. Ugyanakkor milyen ember lehet az, aki hagyja a másikat, így eltévelyedni.
- Ne aggódj. Kell egy kis idő, de fogsz találni munkát. Addig meg segítek a részletekben, ha már eddig eljutottál a házban, szomorú lenne ha végig kellene nézned ahogyan elveszíted.
Vékony ujjaival körkörös mozdulatokat tett a pohár szélén, mialatt beszélt, tekintete meg közben a nedűt figyelte hosszan,mintha az érdekesebb lenne, mint a társasága. Persze, egyszerűen ezt találta ebben a pillanatban a legmegfelelőbbnek, mialatt társalgott Kristóffal.
A kérdésre azonban mégis ráemelte kék szemeit, így meglátta annak kivételesen komoly ábrázolását is.
- Sok a munka általában, de élvezem, egészen más, mint amit előtte csináltam.
Emelte fel kissé a fejét, majd vissza pillantott a szokásos pontra, de a kis mosoly ott maradt az arcának szegletében.
- Először azt hittem furcsa lesz itthon, de rájöttem, hogy sok mindent hagytam hátra régebben. Honvágyam volt. Most meg! Időnként meglátogatom anyuékat, Vikoval is többet tudok találkozni, kiderült van egy rokonom most a közelben. Elkezdtem építeni az életemet egy tiszta lappal.....és a sors fintora, hogy te kerültél a szomszédomba. Erre mondják, hogy semmi sem lehet tökéletes, igaz?
Most először, mióta találkozott régi jegyesével, nevetett fel a jelenlétében. Nem szándékozta sértésnek adni a szavait a másik felé, de, időnként tényleg kissé komikusnak vélte a helyzetet. Tragikomikumnak... ha más szavaival akart élni. Mégis jobbnak vélte mellette lakni, mint egy olyan idegen mellett, akivel talán csak harcolnia kellene. Nem adott neki különösebb okot, csak kényelmes volt a dolog.

Dwayne