Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Míg barátomnak a technika és az atyai fortély segít a gyermeke -valamennyire felelősségteljes- felügyeletében, addig nekem fejlett érzékeim. Nem mondom, hogy folyton szemmel tartom, de néha kiélezem rá magam kicsit. Ebben a pillanatban éppen derűsnek és kiegyensúlyozottnak tetszik ott a távolban, ahol van. Azt persze nem tudom, hogy éppen egy hölgyhad rajongja körül a tisztás másik felén. A lényeg, hogy rendben van. Ha gond lenne, észlelném. Ezért van az, hogy általában mikor Sean mondjuk éppen készül legurulni a lépcsőn, én érek oda hamarabb és kapom el a nagyobb baj előtt, míg Dwayne nem messze a kanapén üldögél. Aztán mikor meglátja, hogy már megint a kölyök segítségére siettem, csak morog valamit, hogy "így nem fogja ám megtanulni, hogy vigyázzon magára".
Azonban nem csak a halandó fiatalságot illeti kitüntető figyelem a szép lányok részéről. Ebben a magamfajta halhatatlan, pár száz éves lény sem szenved hiányt. Érzem magamon a felszolgáló tekintetét. Elpillantok felé, ő pedig rám kacsint és hamarosan már indul is irányunkba. Testbeszéde félreérthetetlen, ahogy a szavai is. Én azonban barátomra tekintek, várva, mit kér. Hiszen itt csak ő fog rendelni. Amit én kérnék, azt nem szokás kihozni.
- És? Mi a helyzet a Rellonnal? - kérdezem Dwaynetől, miután a lányka tovasuhant tőlünk az auror italáért. Említette, hogy házvezető-helyettes lett, de azóta nem nagyon volt alkalma még mesélni. Miközben a választ várom, sajnos nem veszem észre a közeledő tolvajt. Sok itt a különös alak és a szapora pulzus. A barátom pénzére pályázó fiú viselkedése egyáltalán nem kirívó.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Szóval ugyanaz a cipője van rajta, amivel a múltkor belelépett a túlvilági anyagba. Viszont szerencsétlenségünkre ez nem olyasmi, ami csak úgy lekopik. Úgyhogy meglehetősen hiába nézegeti, lejött-e már. Még ha nem is látszik, hogy ott lenne, az energiák feltapadhattak. De ahogy a kedvest nézem, bizony látszik.
- Sajnos elképzelésem sincs, mit kell csinálni vele - vallom meg őszintén.
- De le kéne venned minden esetre - tanácsolom neki, a cipőjére tekintve.
- Gyere! - bökök fejemmel a pad felé. Felemelkedem a sír mellől. Ismét leülünk a lánnyal. Előre hajolok és leveszem a cipőket a lábáról. A biztonság kedvéért mindkettőt. Elrakom magam mellé a földre, majd lehúzom a bakancsomat és ráadom Kírára, hogy ne fázzon és legyen miben elmennie innen. Részemről elvagyok így mezítláb.
- Megpróbálom őket megmenteni, jó? - nézek a pad aljában heverő cipellőkre, aztán a lányra. Ígérni nem tudok semmit, persze. De jobb biztosra menni. Minél hamarabb elszakítjuk őt az ektoplazmától, annál kevesebb az esélye, hogy a léleknek lehetősége legyen kapcsolódnia hozzá. Hacsak eddig nem tette meg.
- Tapasztaltál valami különöset, mióta itt jártál? - kérdezek azért rá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Az emberek többsége soha nem jut el odáig, hogy azokkal foglalkozzon és azoknak segítsen, akik tényleg számítanak, és főleg, hogy képes legyen magát valóban mások elé helyezni. Már ami azt illeti, hogy ne akarjon megfelelni és ne valamilyen vélt kötelességből lehessen rá számítani. Hajlamosak tévesen az ilyen illetőket gorombának, maguknak valónak bélyegezni. Pedig ők egyszerűen csak mérlegelnek és döntést hoznak. Nem azt mondom, hogy nem kell segíteni azoknak, akiknek tudunk. Csak azt mondom, ezt ne a magunk és a számunkra fontosak kárára tegyük.
- Ezzel már előrébb jársz, mint sokan - közlöm azzal kapcsolatban, hogy ő legalább már azt tudja, mit nem akar. Nagy dolog. Nem sokan mondhatjá ezt el magukról. Minden esetre szeretném, ha nem rágná magát ezen. Annak aztán semmi értelme.
- Na igen - értek egyet a felvetésével a választás nehézségét illetően. Ez tényleg olyasmi, amit én sem tudtam felfogni soha. Túl sok minden van a világban, és gyakorta elvárják az emberektől, hogy válasszanak ki mindebből egy elenyésző részt és annak szenteljék az életüket. Azokat pedig, akik ennek nem hajtanak fejet és hajlamosak mindenhez érteni, kikiáltják polihisztornak. Holott számomra ez tűnik egy sokkal valóságosabb és jogosabb hozzáállásnak. Amit a társadalom látszólag elvár, az olyan, mintha kapnál egy házat, aminek csak egyetlen szobájában élnél, annak is csak a sarkában. Örökre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Pedig a cipőjében nem fogja tudni elhagyni most a temetőt. Mezítláb meg úgysem engedném neki. Akkor már inkább ölbe kapom. Vagy a hátamra. Vagy akár hoppanálhat is. Az minden esete valószínű, hogy bele fog kerülni egy-két estébe, míg megoldom a problémát. Hiszen ma éjjel már nem hiszem, hogy bárki olyan tudna fogadni, aki képes is tenni valamit az ügyben. Majd holnap kora este szerencsét próbálok.
- Idegen jelenlétet. Hideget ott, ahol nem kéne hidegnek lennie. Maguktól megmozduló tárgyakat - sorolok fel néhányat azok közül a különös tapasztalások közül, amelyek kísértet közelségét jelezhetik. Tudom, hogy a kedves kissé másképp értelmezi a szokásostól eltérő fogalmát, mint az emberek nagy része, de azért ilyesmit észrevenne szerintem. Figyelem töprengő vonásait. Olykor lepillantok bakancsos lábára. Helyesen áll neki.
- Szeretnél még maradni, vagy...? - kérdezek rá, induljunk-e esetleg. Ha már úgyis arról gondolkoztam az imént, miként távozhatna innen a lány a cipője nélkül. Nem mintha sietnék bárhova, vagy mintha a temető ne volna egy kellemes hely. Főleg ilyen társaságban.
- Talán szólni kéne valakinek erről - vetem fel a sírból szivárgó ektoplazmával kapcsolatban, eltekintve felé. Lehet, a hivatalban kéne jelenteni az esetet. Lehet, nem ez az első alkalom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Azt majd én tudom, van-e jobb dolgom ennél. Különben persze biztos lenne, de nem vagyok az a fajta, aki valahol van és közben meg az jár a fejében, hogy máshol kéne lennie. Ha máshol akarnék lenni, máshol lennék. Ez ennyire egyszerű. Nekem igen. A halandóknál ez azért bonyolultabb. Az ő életük kötöttebb. Náluk több a muszáj. Már mennyiségre. Nekem egy fő muszájom van, ez pedig a nappalok átvészelése. Ez viszont -valljuk be- nem apróság. De legalább csak egy valami.
- Az a legkevesebb - értek egyet a jutalmat illetően.
- Gyere, megnézzük, mit tehetünk... - bökök a fejemmel, megerősítve szavaimat. Közben pedig már emelkedek is fel a padról. Tudom, hogy a kis navinés nem úgy értette, hogy tőlem várna csokitortát a teljesítményéért, én viszont szeretnék valamivel kedveskedni neki. Ugyan nem vagyok biztos benne, hogy ilyen esti órán lehet-e még bármilyen tortát kapni. Főleg, hogy szerintem a cukrászda már nincsen nyitva. De a Pillangóvarázsban vagy a Máguscsárdában azért tehetünk egy próbát. Zsebre vágom kezem és már indulok is. Anna utánam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Túlzás, hogy átnézek a pincérnőn. De tény, nem kapja meg tőlem azt a figyelmet, amit várt. Az még kétesélyes, emiatt le is mond-e rólam egyből, vagy azért majd még teszi nekem a szépet. Egyelőre csak szépen kihozza barátom italait.
Érdekes, hogy az időseket tartják konzervatívnak, régimódinak és begyöpösödöttnek, miközben nálam szűk hétszáz évvel fiatalabb emberek gondolják még mindig úgy, hogy van bármi értelme szeparált hálókörleteket fenntartani. Ez eleve csak még nagyobb legendát és bűbájt kerít a másik, tiltott nem köré, így az még izgalmasabbá válik. Arról nem is beszélve, hogy pontosan tudjuk, nem mindenkinek pont azok a háztársai tetszenek, akiket elkülönítettek tőlük. Nyilván nem mondom, hogy a mosdók is legyenek közösek. De ha már itt tartunk: a legegészségesebb, ha egyéni fürdő és tisztálkodóhelyiségek vannak. De mindegy. Csak eljutnak majd erre a szintre a különféle intézményekben. Én valószínűleg ott leszek, hogy lássam.
Szinte már elismerően bólogatok az elért sikerek hallatán. Hiszen ez azért valami. Valahogy, ahol Dwayne van, mintha megsokszorozódna a gyanús események száma, ám úgy tűnik, házvezető-helyettesként egyelőre nem ütközik ilyenekbe. Aztán lehet, ez csak a vihar előtti csend.
- Régen jártam már a kastélyban - állapítom meg, elmélázva. Amióta nem én vagyok az iskolaújság főszerkesztője, a cikkeimet egyszerűen levélben küldöm el. Csak nagy ritkán fordulok meg a tanodában. Bár lehet, ennek a defenzor még örül is. Azt hiszem, soha nem fog megbízni bennem a tanulókat illetően. Tudom, persze, ez nem annyira bizalom kérdése, mint inkább, hogy bekapcsol benne a védelmező ösztön a magam fajta ragadozókkal szemben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Az estémet a Fővárosi Ispotályban töltöttem. Egy beteghez hívtak. Nem volt egyértelmű a diagnózis. Segítettem benne a gyógyítóknak. Megvizsgáltam én is a pácienst. Sajnos, mint kiderült, annak volt igaza, aki a súlyosabb betegség mellett tette le a voksát. Úgy negyed órája végeztem ott. Most érkezem meg a faluba. Olybá tűnhet, mintha idehoppanálnék, hiszen egyszer csak feltűnök a település szélén. Pukkanás viszont nem kíséri megjelenésem. Ennek az az egyszerű oka, hogy nem hoppanálva jutottam ide. Nem tudok hoppanálni. Nem vagyok varázsló. Soha nem voltam. Csak éppen villámgyorsan mozgok. Mint minden fajtársam.
Kezemet zsebre teszem és úgy döntök, nem a falun átvágva indulok a ketyerekereskedés felé, hanem némi kerülővel. A tavat is útba ejtem. Van ott valaki, már innen érzem az illatát, hallom pulzusát. Nemsokára szemem elé is kerül. Egy fiatal lány ül a stég végén. Biztos egy kiszökött bagolyköves. Csak a szokásos. Hiába nehéz bakancsaim, nesztelen léptekkel haladok a parton, ráérősen. Hol a sötét víztükröt figyelve, hol a diákot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Kins & Kens

Szilvia szokásához híven a boltban volt még, mikor én megérkeztem. Nagyon megértjük egymást mi ketten. Egy szó se hangzik el, csak bólintunk üdvözlésként, néha odaadunk valamit a másiknak, összenézünk párszor és ennyi. Kinsey az, akivel hasonlóan könnyedén dolgozom együtt, csak mondjuk ő általában végigkommentálja a tevékenységünket. Ami persze engem csöppet sem zavar. Kinsey. Keveset látom mostanában. Egyre kevesebbet sajnos.
Immáron magam vagyok az üzletben. Egy bűvös faliórát tanulmányozok éppen a pultnál, amit előbb fektettem el rajta. De jár így vízszintesen is. Szilviát, Cameront, Ilosvai urat és Kinst a bolton kívül jelzik a mutatói, ám komótosan haladnak az üzlet szimbóluma felé, eltérő tempóban, jelezve, hogy nagyjából egy fél nap múlva a legtöbbjük ismét itt lesz, hiszen kezdődik a munkaidejük. Az én mutatóm -teljesen logikusan- a kereskedésen áll. A szerkezet tanulmányozása kimerül nálam annyiban, hogy megfigyelem, amit csinál. Varázstárgy révén bütykölni úgyse lennék képes. Jobb híján csak csodálhatom és fejtegethetem magamban, min alapul a működése. A pult fölé hajolva, két oldalán támaszkodva nézegetem. Hajam sötét függönyként omlik le márványszín arcom mellett.
Az üzlet kirakatán, bejárati ajtaján változatlanul ott virítanak a feliratok, melyek a kedves érdeklődőket arra bátorítják, hogy térjenek be nyugodtan, ha látnak valakit idebenn ténykedni, mozgolódni. Ne foglalkozzanak vele, hogy vége a hivatalos nyitvatartási időnek! Ha valamelyikünk bent van, nyitva vagyunk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Kins & Kens

Eliades Nesztor
kora este | a vevőpultnál | x


Érzékelem, hogy valaki közelít a bolt felé. Mikor belép és megszólal a kis csengettyű, nemsokára oda is pillantok. Ám látom, nagyon ír valamit. Nem is zavarom hát benne. Csak vizsgálom tovább az órát. Ő meg csak nyugodtan írogasson, nézelődjön. Amit csak szeretne! Érzem ám, hogy valamilyen fogyatékkal élhet, így nem lep meg, hogy köszönés vagy bármilyen odaszólás helyett az asztalon kopogással hívja fel a figyelmemet magára. Felemelem fejemet, felegyenesedve az órától és átveszem a nekem nyújtott noteszt. Átolvasom a sorokat. Így már világos. A masinára nézek, amit szerelni hozott. A tollat nem veszem át és a jegyzetfüzetét is visszaadom.
- Persze. Mutassa! - felelem egy bólintás közepette, nyugodt szavaimhoz jelelést társítva. A világ nyelveinek egy jelentős hányadát beszélem és értem. Miért pont ez az egyetemes forma maradt volna ki a sorból?
Miután leakasztotta a nyakából az eszközt, magamhoz veszem és vizsgálni kezdem. Először csak kezemben forgatva tanulmányozom, nincs-e külsőleg látható oka a hibának. Megpróbálom aztán bekapcsolni és én is azokat a jelenségeket tapasztalom, amiket ő leírt. Szó szerint.
- Nézzek bele most, hátha tudok segíteni rajta; vagy visszajön holnap délután, amikorra már egy nálam hozzáértőbb kolléga is szemügyre vette? - kérdezem, miután kikapcsoltam és leraktam a gépet a pultra, hogy szabadon jelelhessek. Közben pedig mintegy tudatom vele, hogy erősen meglehet, én is képes vagyok megjavítani most egy bizonyos idő alatt, de nagyobb esélyei vannak az üzlet más munkatársaival. Hiszen ugyebár, ha varázseredetű a gond, azt én úgysem tudom orvosolni. Igazából az a kérdés, mennyire sürgős neki. Vár most egy kicsit egy kétes eredményre, vagy ráér holnapig a biztosabbra?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Kins & Kens

Rögvest feloldódni látom, ahogy jelelve felelek neki. Nem mintha előtte annyira feszült lett volna, azonban az emberek mégis inkább elengedik magukat, ha úgy nyilvánulhatnak meg, ahogy az a számukra a legkönnyebb és legtermészetesebb. Bólogatok neki, mikor közli döntését. Jól teszi, hogy itt hagyja a gépet. Szilviáék biztosan rendbe tudják rakni.
- Adam Kensington - nyújtom bemutatkozásom után hűs kezemet.
- Sajnos nincs tudomásom róla - felelek neki. Őszintén nem tudom, van-e még más is, aki jelel rajtam kívül. Ahogy pedig én teszem, az - már csak habitusomból adódóan is - tényleg olyan lehet számára, mint másnak az, ha shakespeare-i angollal szólalok meg. Van már pár évtizede annak, hogy hosszabban jeleltem volna bárkivel is, ennél fogva pedig az újdonságok, a változások nem tudtak még rám ragadni. Remélem, azért érthető vagyok a számára!
Magamhoz veszek pergament és tintát a pultról. Feljegyzek a formairatra pár adatot a gépről, hogy mikor hozták be és mikor jönne érte a kedves ügyfél, aztán felé fordítom, átadva neki az íróeszközt, hogy az üres részeket az alapvető személyes adataival ő maga tölthesse ki, illetve aláírhassa, hogy leadta hozzánk a masinát javításra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Kins & Kens

Megszoktam már azt, ahogyan az emberek a kézfogásomra reagálnak. Minden fajtáját ismerem. Mondjuk -valljuk be- igazából csaknem mindent megszoktam már. Ahogy pedig a kedves ügyfelet nézem, ő azt szokta meg már rég, hogy kevés az, akivel könnyedén társaloghatna. De ezek azok a dolgok, amelyeken tényleg legjobb egyszerűen túllendülni, mert ha nagyon leragadunk náluk, egészen könnyedén a padlóra küldhetnek minket. Azért pedig igazán nagy kár lenne.
Kitölti a papírt, egyeztetjük az időpontot meg még a szükséges részleteket, aztán félreteszem a gépét jó helyre, a megrendelő lappal együtt. Búcsúzunk és figyelem, ahogy ráérősen kisétál az üzletből. Elgondolkozva, egy kicsit még az iméntieken merengve fordulok vissza a falióra tanulmányozásához. Még egy bő órát töltök a boltban, ami alatt egy újabb vevő tér be hozzám. Mikor aztán végeztem mindennel, amit itt terveztem, helyére teszek és bezárok mindent, villanyt oltok, majd a kis csengettyű hangjától kísérve elhagyom a kereskedést.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

A basszusgitáromon improvizálgatok éppen. Sötét hajam függönyként omlik a hangszerre, ahogy a kanapémon ülve pengetem. Kírakedves odafent alszik a hálóban. Hamarosan figyelmes leszek némi robajra nem messze. Felemelem a fejem és hallgatom a neszeket. Mintha valami becsapódott volna és valaki kellemetlen helyzetbe került. Érdekes a magasság, ahonnan a légzését, szívverését hallom. Aztán meg a hahózást. Sóhajtok egyet, ráérősen félreteszem a gitáromat, felkelek és az ajtómhoz ballagok. Fekete ingben, sötét nadrágban, mezítláb lépek ki a házamból, sétálok le azon a pár lépcsőfokon és indulok az események irányába.
Hamar észreveszem a fán függő, pórul járt alakot és a szerencsétlen motort is. Nemsokára olyan távolságba érek, hogy ő is ki tud venni engem. Mondjuk azt nem tudom, megnyugtatólag hat-e az, amit lát. A legtöbben nem ilyen megmentőt képzelnek el, mint amilyet gyakran az én személyemben kapnak.
- Az lenne a legegyszerűbb, ha leesne - közlöm vele nyugodt baritonomon azt, amire a helyzetet felmérve jutok. Igen, a köszönést meg az arról való érdeklődést, mégis hogyan került a helyzetbe, azt kihagyom. Arra szerintem ráérünk majd utána.
Felmászhatnék a fára és felhúzhatnám őt egy biztonságosabb ágra, ahonnan viszont szintén le kéne keverednie valahogy. Az elég bonyolult. Varázsolni én nem tudok, ő meg nem úgy fest, mint akinél ott a pálcája, különben már kiszabadította volna magát. A járművet meg aztán végképp nem hívhatjuk most segítségül.
- Le tud? - érdeklődöm meg, hiszen elég furcsán akadt meg azon az ágon a kabátjával. De talán meg tudja oldani, hogy a fa elengedje őt valamiképpen.
- Elkapom - teszem hozzá azt, amit ezidáig elfelejtettem említeni a tervemet illetően. Nem azt várom tőle, hogy szabadon zuhanjon le. A karjaimban kötne ki.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Kins & Kens

Szerencséje van a lánynak, hiszen engem itt talál. Bár nem tudom, pontosan mi céllal jött, így lehet, nem én vagyok az ő embere (sem vámpírja), és meg kell várnia, míg valamelyik munkatársam hozzájut a kérdéskörhöz, problémához, amivel érkezett; bár az is megeshet, hogy pontosan megfelelek neki én. Mondjuk ha csak körbe akar nézni a boltban vagy éppen vásárolni valamit, nem pedig javíttatni. Azonban az egészen biztos, hogy abban segítségére lehetek, hogy ne fagyjon meg odakint.
Jóval azelőtt érzékelem, hogy valaki idetart, mielőtt kopogna, ám csak akkor lépek az ajtóhoz, mikor ezt megteszi. Noha nem is lett volna rá igazán szükség. A felirat a bejáraton fennen hirdeti, hogy nyugodtan engedje be magát bárki, ha világló fényeket lát kiszüremleni. De persze nem gond ez így sem. Nyitom az ajtót, csilingel felette a csengettyű és félre is húzódom, hogy a rellonos bejöhessen. Üdvözlésül csak némán biccentek és várom, hogy beljebb fáradjon.
- Segíthetek valamiben vagy csak körbenéznél? - érdeklődöm meg tőle, hiszen ha ez utóbbi, akkor hagyom is. Nem valami kellemes úgy szemlélődni, hogy közben valaki árgus szemekkel figyel közben és feszélyezve érzed magad. Részemről mondjuk nem szoktam, hiszen eleve szinte alig hoz bármi zavarba, ám el tudom képzelni, hogy másoknak ez nem nagy élmény.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Elég szerencsétlenül fest a kabátos férfi, ahogy lóg lefelé arról a magát megadni készülő ágról. Van egy olyan érzésem, hogy nem sokat kell azon évődnünk, vajon leessen-e. A természet eldönti helyettünk. Bár nem jókedvében.
Úgy látom, egyelőre nem túl lelkes a mi elkésett karácsonyfadíszünk velem, mint megmentőjével kapcsolatban. Mondjuk megértem. Azonban pontosan tudom, hogy hamarosan változni fog a helyzet. Az angyal nemsokára földre száll. Vagyis zuhan.
Utolsó kérdésére nagyon gyorsan megkapja a választ, amikor is élete átgondolásának hosszú pillanata közben odalépek pontosan alá és Ő így a karjaimban landol. Egészen romantikus a jelenet. Hogy az idilli hangulat megmaradjon, elhúzódom az elkapás helyszínétől, hiszen oda szépen leesik az eltört ág, tompa puffanással, követve a rá zuhant áldozatot. Bár a fa talán inkább elkövetőnek tekinti. Talán ezért is nem volt hajlandó elfogadni levélségét.
- Jól van? - tekintek le a varázslóra karomban. Igen, ennek az érdeklődésnek most jött el az ideje, hogy már biztonságban van. Mondjuk az ijedtségtől hevesen dobogó szívverésén és zihálásán kívül nem tapasztalom, hogy nagy gondjai lennének. Nyilván akadnak majd fájó tagjai és karcolásai. Minden esetre várom, hogy megeméssze az épségben földet - vagy hát engem - érést, mielőtt még letenném őt. Azzal pedig egyelőre nem állok neki terhelni, hogy vámpír vagyok és emiatt voltam képes ilyen könnyedén elkapni őt, anélkül, hogy kilapultam vagy legalábbis eldőltem volna.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Kins & Kens

Hozzá vagyok szokva a megszeppent emberekhez körülöttem, úgyhogy nem akadok fenn ezen az apróságon. Legtöbbeket a puszta kiállásom késztet zavartságra, másokat a rólam való, felületes ismereteik. Vagy éppen a behatóak. Elég az hozzá, hallgatom a rellonost és türelemmel várom, hogy lassacskán előálljon azzal, mit is keres. De tényleg türelemmel, hiszen egyáltalán nem sietek a világon sehová.
- Készleten nincsen, de a kollégáimnak mindössze néhány perc, hogy megbűvöljenek egy általad hozott golyóstollat - felelem neki, fehér kezemmel kicsit a pult felé intve, ahol általában az ilyen varázslatokat végzik. Részemről hiába nem élek mágiával, azért annyit már bőven megfigyeltem a boltban, hogy a munkatársaim mely feladatokkal milyen gyorsan készülnek el.
Valahogy viszont az a sejtésem, hogy nem ez a legfőbb, amiért a lány betért hozzánk. Ez inkább csak felvezetés lehet. Részemről szűkszavú és beszéd tekintetében praktikus vagyok ugyan, azonban cseppet sem zavar, ha valaki nem ilyen. Akkor nem lenne olyan kedvesem, mint Kíra és nem lennének olyan barátaim, mint Dwayne.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Amíg nem felel, addig nem is fogom letenni. Ha meg felelt, akkor lehet, hogy pont a válasza miatt nem. Emelek egy kicsit a szemöldökömön, ahogy vigyorogva átkarolja a nyakamat. Így különben kényelmesebb mindkettőnknek, szóval jól tette. Nem mintha nekem túl sokat számítana, de ez most lényegtelen. Elpillantok a fájlalt, meglóbált láb felé, aztán meg a felvillanó, majd kialvó lámpájú járgány irányába. Gyilkos motor? Megesnek ilyenek a varázsvilágban.
- A házamban elláthatom, ha gondolja - ajánlom fel neki, még mindig karjaimban tartva őt. Gondolom, igazán megnyugtató lehet, amikor egy magam fajta rejtélyes, gyorsan mozgó és feltűnően erős alak az erdő közepén álló, szellemszállásnak is beillő otthonába invitál. Azonban ez a fazon nem tűnik sem félősnek, sem túl átgondolt típusnak. Akármilyen reakciót kinézek belőle. Ezzel a tulajdonságával pedig nagyon emlékeztet egy szívemhez igen közel álló személyre.
- Vagy... megpróbál ráállni? - hozakodom elő a másik lehetőséggel, mely szerint leengedem őt a földre, hátha képes boldogulni nélkülem. Mondjuk az első megoldás sokkal kellemesebb lenne ám a számára, csak hát ezt valaki az ő helyzetében koránt sem tudhatja biztosra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Jó döntés, hogy elfogadja a további segítségemet. Ezzel persze nagyon sok ember nem értene egyet, ám az a nagyon sok ember most szerencsére nincsen itt, hogy mindenféle ostoba okfejtéssel lebeszélje őt.
Bólintok a pálcáját illetően és lassan leengedem a férfit karjaimból, miközben régi tekintetem az elveszett varázsholmit kutatja. Valljuk be, pokolian nagy előnyben vagyok vele szemben. Nem mintha ez valami pálcakereső verseny lenne, de itt van szerencsétlen kész romhalmazként a maga halandó képességeivel, illetve itt vagyok én, aki sötétben lát igazán jól és akinek nincsen semmi baja - hiszen ha lenne, akkor az olyan hatalmas gond lenne, ami képtelenné tenne bármire.
Elég az hozzá, kisvártatva már észre is veszem a keresett ingóságot a lerobbant motortól nem messze, azonban úgy döntök, várok még egy kicsit a felfedezésem bejelentésével. Egy részről még ki kell derülnie, képes-e egyáltalán egy lépést is megtenni a balesetet szenvedett mágus, másrészt szeretném legalább ezt a sikerélményt meghagyni neki esetleg, hogy ne érezze magát maradéktalanul hasznavehetetlennek és kiszolgáltatottnak ebben a helyzetben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

A varázslók meg az ő szeszélyes holmijaik. Hiába élek mágusok között és vagyok jómagam egy mágikus lény, engem nem vesznek körül ilyen mértékben ezek az eszközök, tárgyak. A legtöbbel a Kins & Kensben találkozom, ám a házamban csak alapvetően fellelhetőek. Ennek legfőbb oka, hogy a javuk működtetéséhez pálca kell, amelyikhez meg nem, az főként a varázslók közelségére reagál. Őket szolgálja. Nem holmi legendás lényt. Ez az egyik dolog, amibe soha nem gondolnak bele azok a mágusok, akik fennen hirdetik, hogy a vámpíroknak micsoda természetfeletti ereje van és így milyen veszélyesen legyőzhetetlenek. Tény, hogy az erőm, a gyorsaságom, az érzékeim, az ellenállásom és a gyógyulási készségeim mind nagyon fejlettek, azonban én nem tudok csak úgy magamhoz hívni dolgokat, sem lebegtetni bármit, sem egy suhintással megjavítani. Már csak hogy ilyen alapvető dolgokról beszéljünk és a többit akkor még nem is említettem. Mindezt természetesen nem panaszkodásból mondom. Már ha ez bárkiben felmerült.
Nyugodtan, szinte teljesen rezzenéstelenül figyelem a pórul járt idegen gyötrődéseit motorjával meg a pálcakeresés nehézségeivel. Akkor is csak kettőt pislogok, amikor elvágódik. Igaz, szemembe szökik némi derűs fény. Nem kárörvendés ez, pusztán elismerem, milyen szórakoztató alakkal hozott össze már megint a sors.
- Rendbe tudja tenni, vagy ránézzek esetleg? - intek a járgánya felé. Lehet, hogy a megtalált pálcájával már nincsen rám szüksége, mert tud olyan remekbe szabott varázsokat, amelyekkel magát és a motort is gyorsan rendbe rakja. Azonban, ha nem így volna, szívesen bütykölök rajta egy keveset. Mármint a járművön. Persze, lehet, hogy nem bízik meg abban, hogy egy mezítlábas, hórihorgas ismeretlennek pont van elsősegély felszerelése az ő sérüléseire és pont vannak szerszámai egy motorhoz, dehát gyógyítókonzultáns vagyok és van egy ketyerekereskedésem. Talán az egész világon nincsen jobb hely, ahol balesetet szenvedhetett volna, mint az én házam mellett.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Nagyon bensőséges és bonyolult a kapcsolata ezzel az általa elátkozottnak titulált motorral. Ismerek még pár ilyen illetőt, aki előszeretettel bánik úgy a tárgyakkal, mint érző lényekkel és nem csak varázsholmikkal. Részint magamat is közéjük sorolhatjuk, hiszen néha eléggé úgy tűnök, mint aki szerelmes a hangszereibe. Ám azok szerencsére egyszer sem törtek még az életemre. Nyugodtabb jószágok, mint egy ilyen masina.
Egyet se kell félnie. Amióta rátaláltam itt a fáról lógva, mást se tervezek a ma éjjelemre, mint az ő megmentését. A legváltozatosabb módokon. Azt hiszem, idő közben talán felismerte, miféle társaságra lelt személyemben. Már ami a fajomat illeti. Úgyhogy az ez irányú magyarázkodásra se kell már időt vesztegessünk.
- Tudja lebegtetni esetleg? - bökök fejemmel a motor felé, miután egy bólintással feleltem megható könyörgésére. Akkor sincsen nagy gond, ha az ilyen bűbáj most meghaladja a tudományát. Bár az alapvető varázsok szépen mennek, ám ha az összetettebbek mégsem, akkor legfeljebb elhordom a járművet a házamig. Nem hiszem, hogy tudnánk tolni, a kerekei is eléggé rossz állapotban vannak. Minden esetre várom, elindulhatunk-e az otthonom felé. Nyilván nem itt a fák alatt, az erdő sűrűjében fogok nekilátni a szerelésnek meg a sérült ellátásának.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Könnyedén lebegtetni kezdi a járművet, úgyhogy nem lesz ezzel gond. Egész simán oda fogunk érni a verandámhoz. Elég lesz, ha majd oda leengedi. Nem mondom, beférne a járgány ajtómon, ha mindkét szárnyát kitárnám, de semmi olyan nincs a házamban, ami miatt muszáj volna oda behordani. Meg úgy Kírát sem ébresztjük fel. Kihozom majd a szerszámaimat és kényelmesen elszerelgetek. Csak érjünk oda!
Némileg lassít minket a férfi sérülése. Komótosan ballagok mellette mezítlábas lépteimmel, és amikor kissé nyökögve, de végül előáll kérésével, válasz helyett már húzódom is oda hozzá. Reméltem, hogy megkér erre! Sokkal simább ügy. Felvehetném a hátamra is, de az neki és nekem is sokkal kényelmetlenebb és körülményesebb, úgyhogy anélkül, hogy megkérdezném, pontosan hogyan szeretné, hogy cipeljem, egyszerűen fogom magam és a karjaimba kapom ismét. Messze ez a legjobb mód rá, hogy vigyem. Egy halandónak talán tényleg könnyebb és praktikusabb volna a hátán cipelnie, hiszen úgy egész testének erejét belefektetheti, azonban nekem azzal nincsen gondom, elbírom-e vagy sem.
Úgy sétálok tehát a házam felé, ölemben a megmentettemmel, mintha új, közös otthonunk küszöbén készülném őt átvinni. A motort betudhatjuk a friss házasok szerelmi hintójának, ami valahogy felmondta a szolgálatot, így most varázslattal kell magunkkal hozzuk. A férfi sérüléseire és egész küllemére mondjuk nem találom a romantikus magyarázatot, de amúgy is mindjárt megérkezünk a verandámhoz. Egészen regénybeillő, ahogy a napelemes lámpákkal szegélyezett úton haladok, karjaimban az én ágról szakadt hitvesemmel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Őszike néni könyvesboltja

Valóban érdekes társaság gyűlt össze odakint az utcán, különösképpen az egyik elhagyatottabb kis mellékutcában. Nem itteniek, a Minisztérium emberei. Ahogy a lány beléptekor majdnem nekimegy az ajtófélfának, a boltos varázsló kedves aggodalommal kéri, hogy vigyázzon magára, aztán maga is pislog tovább kifelé. Néha a pultból akar kiesni, máskor a kirakathoz megy, és hosszan eligazgat egy-egy kötetet, csak hogy megfigyelhesse a kinti eseményeket.
- Kisasszony! - szólítja meg aztán a polcok közt bolyongó lányt, amikor látja, hogy a pincébe tartó lépcső közelébe ér a nézelődésével.
- Odalent öm... - kezdi, kezét tördelve kissé.
- Szóval... - hebeg tovább, mert rájött, nem is tudja pontosan, miként kéne fogalmaznia. Csak mindenképpen fel akarta hívni a bagolyköves figyelmét valamire, mielőtt a lány esetleg a pincébe indulna.
- Nyugodtan lemehet, csak tudjon róla, hogy egy... öm... vámpír úr pihen ott. Minden a legnagyobb rendben vele, mindössze pihen. Kérem, csak csöndesen! Ne zavarja! De menjen le nyugodtan... - ismétli el ezt a frázist már sokadszorra, ami már önmagában némi idegességre adhat okot, hát még mindaz, amit és ahogy elmondja, hiába próbálta szegény finoman és bizalomgerjesztően.
Az a bizonyos vámpír pedig természetesen én vagyok. Az egyik könyvespolc végében ülök a hűs földön, hátamat a falnak vetve, felhúzott térdekkel. Szemem hol lehunyva tartom, hol résnyire kinyitom. Fehér kezeim térdeimet fogják. Megérzem a kis navinés illatát és hallom, amit az eladó mond neki, ám lépéseket nem teszek annak érdekében, hogy tudomást szerezzen arról, hogy én vagyok idelenn. Pedig szeretnék, de az a helyzet, hogy ez most nem megy.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Őszike néni könyvesboltja

Lejön. Hirtelen azt hiszem, hozzám, ám a komótosságából ítélve mégsem. Látszik, hogy nem vagyok a helyzet magaslatán, hiszen ezt azért nem olyan nehéz megállapítani, nekem azonban beletelik most pár percbe. Végül a látóterembe kerül, a könyveket böngészve. Fejem a falnak vetem és így figyelem őt. Hamarosan észrevesz engem és odahúzódik hozzám.
- Megvagyok - felelem neki az őszintét. Hiszen azt túlzás lenne állítani, hogy rosszul vagyok, azonban egyértelmű, hogy jónak sem nevezhető az állapotom. Koránt sem.
- Volt egy kis összetűzésem - folytatom csöndes, szinte elhaló szavaimat. Különös egy meghatározása ez annak, ami odakint történt, de végülis helytálló. Szemeim különben egészen furcsák, mintha az íriszem sokkal világosabb lenne, mint szokott. Kifejezetten félelmetesnek mondható.
- Kint vannak még az aurorok? - érdeklődöm tőle. Igen, tudok róla, hogy itt vannak, hiszen miattam vannak itt. Jobban mondva az esetem miatt. Az nem áll össze bennem, hogy mindaz, amit most elcsepegtetek Annamáriának, egészen úgy hathat, mintha értem jöttek volna a hatóságok, én meg itt lent bujkálnék. Pedig nem erről van szó. Mindezt tudomására is hozom majd, csak most éppenséggel egyre hosszabbakat pislogok, míg végül lehunyva hagyom a szemem, és fejem előrébb dől, de hirtelen felkapom. Próbálok magamnál maradni. Úgy nézek ki, mint akin valami álomkór van és ébren akarja tartani magát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Őszike néni könyvesboltja

Bólogatok az aurorokat illetően. Ők rajzanak odakinn. Ezek szerint még helyszínelnek vagy tanúkat hallgatnak ki. Hozzám már lejöttek ide, velem már beszéltek, hiszen én vagyok az áldozat, úgyhogy az én verziómat már tudják és úgy gondolom, el is fogadták. Bizony, én vagyok az áldozat. Azonban semmi olyan bajom nincs, ami miatt gond lenne, ha hozzám ér a lány. Ezt ő persze nem tudhatja.
- Igazából... igen - válaszolom tompán, rekedten, némileg töprengőn.
- Az a helyzet, hogy... - állok neki a kis navinés elé tárni, mi is történt velem. Most mintha éppen magamnál tudnék maradni egy ideig. Úgy érzem. A kérésem pedig magyarázatra szorul. Tudom, nem várná el tőlem feltétlenül, azonban szeretnék indoklással szolgálni.
- Egy vámpírvadász támadott rám. Harcoltunk egy keveset, de végül lefegyvereztem. Viszont megsebesített egy pengével, ami holt vérbe volt mártva. Nem tudom, tudod-e, de az kiüt minket - mesélem halkan, ajkaimat alig tárva szét. Nos ez van, pár évente megtalál egy önjelölt vámpírgyilkos. A legutolsó esetem az volt, amikor egy varázzsal elérték, hogy azt higgyem, éjjel van és kiléptem a házamból. Az az eset még ma is kísért. Ez azért ahhoz képest sétagalopp. Mondjuk legjobb lenne, ha egyáltalán nem támadnának meg soha, dehát kár ezután sóvárogni.
A varázsló egy rám vetett ezüst hálószerűséggel nyitott, amit messziről rám tudott lőni és már folytatta volna a karóval, azonban ehhez közel kellett jönnie a pontosság végett, csakhogy kiszabadítottam magam és egy nem túl hosszú viadalba kezdtünk. Ő éppen csak belém hasított talán kétszer a tőrével, én pedig a falhoz nyomtam és addig fojtottam, míg el nem ájult.
- A támadás után még be tudtam esni ide a boltba. Megkértem az eladót, hogy hívja az aurorokat és hogy hadd húzódjak a pincébe, arra az esetre, ha sok órára eszméletemet veszteném és nem lennék képes hazajutni napkelte előtt - jutunk el annak magyarázatához, mit keresek itt lent. Lehet, hogy a vadász kiiktatása után közvetlenül, amíg míg nem szívódott fel bennem teljesen a halott ember vére, lett volna annyi erőm, hogy elillanjak az otthonomba, azonban nem akartam ott hagyni egy ilyen alakot az utcán heverni. Persze, hogy aztán magához térjen, meginduljon a házam felé, és könnyedén ledöfjön, amíg magatehetetlenül heverek. Ráadásul Kírát is veszélybe sodortam volna, ha odahaza van.
- Viszont, ha innék egy kicsit, az segíthetne - susogom ki szemfogaim közül a megoldást, amelyek csak azért bújtak elő, mert most nem igazán vagyok ura a testemnek. Mindenem erőtlen, pilláim ólmosak. Örülök, hogy ezt így összefüggően el tudtam mondani neki és akarnám is még folytatni, de kell egy kis szünet. Lehunyom a szemem és mélyen beszívom a levegőt, mintha bármit számítana.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Nem zavar, hogy néz engem. Az se, mikor már kifejezetten bámul. Meg igazából az sem, ahogy tanulmányozón arcomhoz ér, sem ahogy a hajammal babrál. Ez még bőven nem az a kategória, ami engem zavarna. Különösnek nyilvánvalóan különös és az apropójáról elképzelésem sincs, hiszen a hiedelmekkel ellentétben nem tudok csak úgy a gondolataiban olvasni, csak szemkontaktussal, ám úgy se tenném.
A borostám különben emberi mivoltomból maradt rám. Úgy nézek ki, ahogyan 700 éve átváltoztam. Megborotválkozhatok és levághatom a hajam, azonban az a nappali pihenésem alatt visszanő. Nem kell hozzá se különleges penge, se más. Viszont hosszabbra soha nem nő, mint amilyen eredetileg volt. Mindig csak regenerálódik.
Mikor tincsemmel játszik, azért lepillantok rá szemöldökfelvonva, némán érdeklődve tőle, hogy ezt mégis minek köszönhetem. Ezzel egy időben viszont már oda is érünk a verandámhoz. Fellépek rá és lehelyezem őt a hintaszékbe.
- Ide valahova jó lesz - nézek el a motor felé, majd mutatok a verandám egy adott pontjára, az ajtó közelébe, hogy oda lebegtesse. Míg ő ezt megoldja, addig én már nyitok is be a házba elsősegély dobozért meg szerszámokért. Elpillantok az emelet felé. Hallom, ahogy Kíra kedves az igazak álmát alussza odafenn. Nem nagyon lehet ebben megzavarni. Mikor magamhoz vettem mindent, már érkezek is vissza a sebesültekhez.
- Hadd nézzem! - biccentek egyet a férfinak, felszólítva rá, hogy tegye nekem szabaddá sérült tagjait. A párkányra teszem holmijaimat és féltérdre ereszkedem mellette. Mintha csak a románcunk egy újabb fázisa kezdődne: a fiúkérés. Viszont ezek szerint teljesen rossz időrendben haladunk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Őszike néni könyvesboltja

Nem mondhatom, hogy már jól ismerem a lányt, és azt sem, hogy ő jól ismer engem. Bár helyzeti előnyben vagyok, hiszen nekem sokkal több időm vált már erre a kiismerősdire, mint neki és nem kell mindent tudnom egy illetőről ahhoz, hogy pontosan tudjam, miféle és mit várhatok tőle. A kis navinéssel ez nem feltétlen van így, de ha nincs is, annyit már tudhat rólam, hogy nem sokat beszélek, de amikor teszem, akkor közlök. A szó szoros értelmében. Nem köntörfalazok, nincsenek töltelékek. Csak mondom, ami van. Nem durván vagy a másik tekintet nélkül, de mindenképp egyenesen és tisztán. Ezt teszem a ma este történtekkel is.
Az a fajta vagyok, aki inkább abba fektet időt meg energiát, hogy hagyja a másikban helyrerázódni és leülepedni a dolgokat, mint abba, hogy körmönfontan megfogalmazza. Úgyhogy, ha nem lennék ilyen kába is adnék szünetet, csak mondjuk nem akkor, mint most tettem. Hiszen még nem értem a végére. Ennek köszönhetően a lány már néz is innivaló után, aztán rájön, miféle szomjoltó kéne nekem és nem is kell lecsapoljak belőle ahhoz, hogy máris sápadjon a gondolattól.
Először csak bólogatok a kérdésére, mert per pillanat ennyire futja. Nem sokkal később aztán fejem visszatámasztom a falnak, lassan kinyitom a szemem, lustákat pislogva és a fiatal boszorkányra tekintek ijesztően világos íriszű, kába szemeimmel.
- A hűtőmben tartom a vérkészleteimet, fém tégelyekben. Hálás lennék, ha el tudnád hozni az egyiket - felelem, továbbra is szemfogaim közt lehelve a szavaimat. Felmerül bennem, hogy a Kins&Kensben is akadhat valamennyi az adományokból, azonban nem biztos, hogy van most ott valaki a boltból, aki segíteni tudna, és az sem, hogy van egyáltalán ott bármennyi adag. Az otthonom a biztos. Ott van. Közben pedig egyébként lassacskán ráébredek a lány arcát látva, hogy a kérésem máshogy hathatott. Azonban nincs szó róla, hogy belőle akarnék inni. Mármint szívesen innék, persze. Nekem az volna a legegyszerűbb és a legkellemesebb. De nem kérnék ilyet tőle, ha van más megoldás, illetve ha ő magától nem ajánlja fel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Őszike néni könyvesboltja

Szinte tapintható a megkönnyebbülése. Ettől függetlenül pontosan tudom, hogy megtette volna mindenképp, amit meg kell. Azonban azzal sem lenne semmi gond, ha nem tenné meg. Nem szabad az ilyenekből messzemenő következtetést levonni, hiszen van, akinek bármi könnyedén megy, és van, aki egy apróbb tettel is erején felül teljesít.
- Nincsen... Semmi... - felelek neki rémesen vontatottan, szinte csak kilehelve szavaimat, miközben szememet már hunyom is le. Fejem oldalra hanyatlik és tompán koppanva dől a könyvespolcnak mellettem. Eszméletemet vesztettem. Így se túl gyakran látni szerencsére.
A lényeg, hogy nem akadályozza semmi a kis navinést abban, hogy véghezvihesse küldetését. Az ajtóm tárva-nyitva. A hűtőm szintén. Aki olyan ostoba, hogy betör hozzám, az meg is érdemli a következményeit. De ezt nem sokan kockáztatják. Aki elég rátermettnek érzi magát ahhoz, hogy keresztbe tegyen nekem, az így szemből (viszonylag szemből) teszi, mint a mai delikvens. Lehet, hogy Kíra vagy Dwayne otthon van, azonban bármelyiküknek elég röviden elmondani, mi a helyzet velem, és biztos vagyok benne, hogy gondolkodás nélkül segítségére lesznek Annamáriának. Vagyis lennének. Viszont egyikük sincs most ott nálam. A lány üres, csöndes otthonomba fog belépni. Elvileg már ismeri a járást.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Őszike néni könyvesboltja

Míg a lány távol van, részemről meg sem mozdulok. Lélegezni sem lélegzem, hiszen nem vagyok magamnál annyira se, hogy ilyen alapvető dolgokat véghez vigyek. Szerencsére úgysincs szükségem rá.
Bejön közben még valaki az üzletbe, akinek az eladó szintén szól a pincében pihenő vámpírról. A varázslónak se kell több, kínos mosollyal az arcán kioldalaz a könyvbirodalomból. Mikor pedig épp magunk vagyunk a boltossal, az lejön hozzám, rám nézni. Szólítgat kicsit, közelebb merészkedik, de látja, meg se rezdülök. Nyel egyet és inkább visszamegy a földszintre, ahol örömmel veszi észre, hogy a kis navinés visszatért, nála egy fémtartállyal. Tudja, mi lehet benne, hiszen szemtanúja volt már párszor, ahogy a Kins&Kensből viszek el néha magammal ilyet.
Szegény Annamária, hiába az a vállrázogatás. Csak heverek tovább, hátam a falnak döntve, fejem a könyvespolcnak, kezeim élettelenül pihennek ölemben. Egyedül talán annyi különböztet meg egy tényleges holttesttől, hogy nálam nem áll fenn hullamerevség. Inkább hajazok egy ottfelejtett rongybabára. Egy lidérc fehér, nagy hajú, gótikus rongybabára.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Őszike néni könyvesboltja

Éppen csak egy csepp gördül be résnyire nyitott számba, máris rezdülök, amint pedig követi még jó pár, szemem felpattan és megragadom a lány csuklóját. Nem erősen, csak erélyesen. Másik kezemmel pedig a tégelyre fogok és visszabillentem. Imádnék többet inni belőle és jelenlegi állapotomban aztán végképp kísértésbe esnék efelé, de nem lehet. Egyszerűen nem.
Lehunyom szemem és éterien felsóhajtok, élvezve, ahogy a vér folyik alá torkomon. Agyaraimról is lenyalom, majd a kis navinésre nézek, akit még mindig fogok nagy, hideg kezemmel. Ujjaim közt érzem lüktetni ereit, hallom heves szívverését. Álmából felébresztett bestiaként fújtatok, miközben figyelem őt. Tekintetem vékony nyakára is elkalandozik, ahol meg is állapodik. Ismét lecsukom szemem és mélyeket lélegzek, nyugtatva magam, terelve gondolataimat, korlátozva ösztöneimet. Szép finoman el is engedem közben a lányt.
- Köszönöm - susogom neki csöndesen, mint aki attól tart, ha hangosabban beszél, kizökken a meditálásból. Visszahúzott kezeimet térdeimre vonom és maradok még pár hosszú pillanatig így, önhiggasztás közepette. Végül feltárom tekintetem, amely ismét olyan, mint szokott. Agyaraim pedig visszahúzódtak.
- Köszönöm - ejtem ismét, ezúttal nyomatékosabban a hála szavát, Annamária arcát nézve. Hiszen az imént magát az itatást köszöntem csak meg, és jeleztem, hogy ennyi elég, most pedig az egészet köszönöm. Hogy elment a vérért és hogy adott nekem belőle. Ha nem is életmentő volt, de csaknem az.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Nem nagyon tántorít el semmitől se a furcsa kis nevetés, sem semmilyen más bizarrsága. Annál meg főleg több eszem van, mint hogy rákérdezzek, mi történik vele és mi jár a fejében. Ő egyszerűen ilyen. Gondolom, számára mindaz, ami átfut az agyán, sokkal inkább keveredik a valósággal, mint az átlagnak. Egészen beléjük feledkezik. Mennyivel színesebb és izgalmasabb az ilyen embereknek a világ! Sokkal derűsebbek is. Mint például ez a sérült példány itt.
Leveszem a cipőt a térdemre rakott lábáról, aztán lejjebb húzom a zokniját, feljebb tolom a nadrágját és óvatosan vizsgálni kezdem. Hűs kezem érintése még jól is eshet a látszólag kificamodott tagnak. Hamar megerősítem saját diagnózisomat, és már veszem is magamhoz az elsősegély felszerelésből a nekünk kellő tégelyt. Felnyitom, belemártom ujjam a krémbe, aztán a lábszárára kenem és elkezdem kíméletes alapossággal beledörzsölni. Az ispotályból való a kence. Egy-két perc és teljesen helyre rakja. Odavonom a közeli hokedlit, arra engedve le finoman a pórul járt tagját, és már megyek is a másik beteghez.
Közelebb húzom a szerszámos ládámat, így ereszkedem le a motorhoz. Kiveszem a felszerelések közül a fejlámpát, felteszem szépen magamra és megvilágítom a járgányt. Nem mintha ne látnék kiválóan a sötétben, azonban ez a fajta fény még több részletet mutat meg. Arról nem is beszélve, milyen jópofán festek benne.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Őszike néni könyvesboltja

Túlzás volna azt állítani, hogy a kapott, friss vér után immár majd' kicsattanok, de tény, hogy lényegesen jobban vagyok. Van már annyi erőm, hogy ura legyek magamnak, ez pedig az egyik legfontosabb. Kiszolgáltatottnak lenni senkinek nem jó, hát még egy magamfajta halhatatlannak, akinek az eszméletvesztés és az éberség állapota közti különbség ég és föld. Az egyik helyzetben alig van valami, ami tényleges veszélyt jelentene rám, a másikban pedig igazán sok.
- Most már boldogulok - közlöm így a kis navinéssel, hogy innentől nem szükséges ám istápolnia, folytathatja mindazt, amit félbehagyott miattam, legyen az bármi. Nem kell aggódnia, most már megleszek.
- De örülök, ha velem maradsz - szögezem le azért ezt, arcom odafordítva, lepillantva a mellém ült lányra. Fejem a falnak döntve, hajam halántékomnak lapul tőle. Nyugodtan figyelem Annamáriát. Nem sietek a világon sehova. Eddig azért nem tettem, mert nem is tudtam volna, most meg azért, mert már nincs hova. Az aurorok lerendezték a támadómat, a hajnal meg még messze. Különben sem feltétlenül kell ugrálni egy ilyen élmény után.
Ahogy nézegetem a lányt, az jár a fejemben, hogy talán ezért élek ilyen sok ideje. Jobb hát nekem: szeretnek s szeretek: Nem űzök mást s más nem űz engemet - mondta Shakespeare. Erre így konkrétan kevésszer gondolok, pedig meghatározza a mindennapjaimat. Természetemnek ellent mondva, viszonylag békésen létezem. Amennyire egy hozzám hasonlónak lehet. Ennél fogva pedig számíthatok arra, hogy ha bármi baj ér, van, akihez fordulhatok. Össze se tudom számolni, hányszor mentett már meg egy halandó. Régen nem lennék itt, ha nem lenne ennyi szép az emberekben. Ha nem sajnálnának meg egy elesett ragadozót, mit sem törődve azzal, hogy a sérült vad harap-e fájdalmában.