36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Adam Kensington összes RPG hozzászólása (786 darab)

Oldalak: « 1 2 ... 11 12 [13] 14 15 ... 23 ... 26 27 » Le
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2015. február 1. 16:56 Ugrás a poszthoz

Rozsos Annamária

Ahogy délután a nap nyugodni tért, elhagytam a házamat. Igen, hetek köntösben járkálását követően pár napja méltóztattam felöltözni és kimerészkedni a környékre. A távoli látogatások még a jövő zenéje, azonban a faluban már könnyedén elkószálok. Különös tekintettel a boltunk felé. Ha már egyszer nyakamba vettem a vidéket, a Kins&Kensbe feltétlenül betérek. Így teszek most is. Váltok néhány szót Ilosvai úrral, aztán egy véradománnyal teli fémtartállyal a kezemben hagyom el az üzlethelyiséget, a kis csengő csilingelésétől kísérve.
Megnézem magamnak a kirakatunkat, aztán elgondolkozva indulok tovább. Rengeteg mindenen és semmin sem merengek egyszerre. Fejem kissé lehajtva, sötét hajam némileg leomlik arcom mellett. Egyik kezem bőrdzsekim zsebében, a másikban a fémtárolót lógatom. Az a helyzet, hogy az ég világon semmi kedvem most semmihez. Eleve ingadozó a hangulatom, a szerencsétlenségem óta meg végképp. Tudom, ez nem nagyon látszik rajtam. Nem sokan hinnék, hogy vannak jobb és rosszabb napjaim. Pedig vannak. A letargiám persze állandó, azonban fokozatai ennek is bőven vannak, még ha jelét nem is igazán adom. Látszólag tehát olyan nyugodt és érdektelen vagyok, mint bármikor máskor, azonban belül kifejezetten nyomott a hangulatom. Életunt, mondhatni. Lehet, legjobb volna egyszerűen hazamenni és csak nézni magam elé. Megint.

###
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2015. február 1. 19:46 Ugrás a poszthoz

Rozsos Annamária
a konstans jó érzés

Ismerős illat. Bár... itt már melyik illat ne volna az? Igazából már csaknem mindenkit be tudok azonosítani a faluból és az iskolából. A nevüket persze nem tudom és mást is alig, ám felismerni felismerem őket. Nagyjából tudom, hol lakhatnak, hol töltik idejük nagy részét és kinek a társaságában fordulnak elő a legtöbbet. Persze, a társaságukról sem tudok többet általában. Nem úgy a most észrevett illat gazdájánál, akiről vannak ismereteim. Egyáltalán nem sok, de az épp elég. Az biztos, hogy a tanodába való és hogy kiválóan tudunk létezni egymás mellett úgy, hogy egy szót sem szólunk, mégis, tartalmasnak tűnik az idő.
Ahogy felemelem a fejem és előre tekintek, meglátom a lányt. Bakancsos lépteim lassulnak kissé, miközben figyelem közeledtét. Kíváncsi vagyok, Ő észrevesz-e engem. És kíváncsi vagyok, Ő is hasonlóan felderül-e, mint én. Rajtam ugyan nem látni, persze. Épp csak annyira, hogy régi tekintetembe egy kis csillogás költözik. Hogy miért örülök a diáknak? Mert amint rájöttem, hogy Ő közelít felém a Fő utczán, eszembe jutott az andalgásunk a birtokon. Eszembe jutott az a különös táncunk, ahogy kerülhettük egymást. Ahogy erre gondolok, egyszerűen csak egy kicsit jobb minden. Mert az egyszerűen szép volt. Nyugodt, kellemes és magától értetődő. Ennél meg mi kéne több?
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2015. február 1. 20:50 Ugrás a poszthoz

Rozsos Annamária
a konstans jó érzés

Elégedetten veszem tudomásul, hogy hasonlóképpen felvillanyozom a lányt, mint Ő engem. Ez nem feltétlen elvárás a részemről, azonban jó, ha adott. Előnyös. Megállok pár lépésre előtte. A fémtermoszt fogó kezem még mindig mellettem lóg, a másikat is kihúzom zsebemből, szintén combom mellé vonva. Fejem oldalra biccentve nézek végig a diákon, ráérősen. Most nincs úgy alul öltözve, így nincs a dzsekimre szorulva, úgyhogy ezt a lovagiasságot ezúttal elhagyom. A többit viszont nem vagyok hajlandó. Éppen ezért tudom le mégis azt a pár lépés távolságot, hogy a lány mellé érkjek, az Ő menetirányába forduljak, és könyököm nyújtsam neki, hogy belém karolhasson. Békésen nézek rá lefelé.
Fogalmam sincs, merre tarthat épp. Csak sétálgat, vagy van valami célja? Édes mindegy, én szívesen elkísérem egy darabon, ha nincs ellenére. Ám úgy hiszem, valószínűleg nincsen. Ha pedig készen áll, tőlem indulhatunk. Akármerre.
Nem lehet az ilyesmit megmagyarázni. Talán ez az, amit soha nem is próbáltam. Bár egyszer beleáshatnám magam, végülis időm van rá bőven. Hogy miről beszélek? A vonzásról. A harmóniáról. Amikor két lény találkozik és egyszerűen csak megvan az a valami, ami kell. Valami közös. Valami jó. Pedig lehetnek akár teljesen különbözőek, máshonnan jöttek, máshogy nevelkedettek. Lehetnek ég és föld, közben mégis egyek. Csak úgy.
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2015. február 1. 21:21 Ugrás a poszthoz

Mat Filips

Ideje volt. Mármint annak, hogy tiszteletemet tegyem a szerkesztőségben. Hiszen az elmúlt hetekben ezt is elhagytam. Azért a levelekre természetesen válaszoltam, ennél többre viszont nem voltam hajlandó. Egészen mostanáig. Pedig vár rám egy cikk összedobása is, aztán meg jöhet a többiek írásainak átnézése. Mivel ha valamibe belevetem magam, azzal gyorsan és hatékonyan végzek, ha úgy akarom, így ez sem okoz nagy gondot. Naplemente után jöttem ide, kora estére megvagyok mindennel.
Ahogy kilépek a folyosóra, felnézek a festményekre. Biccentek egy-egy engem üdvözlő alaknak. Aztán ahogy haladok bakancsos lépteimmel, az egyik kép előtt megtorpanok. Azon ugyanis a szokásos táj helyett nincs egyéb, mint valami örvényszerű színkavargás. Körbenézek a folyosón. A festményeket leszámítva egymagam vagyok. Éppen csak közeledni hallok valakit. Visszatekintek a fura jelenségre és elé sétálok.
Tudom, hogy ezt a helyet a Fejetlenség Folyosója néven emlegetik. Minden alkalommal, mikor erre járok, érzem is a kisugárzásán, hogy bizarr egy szeglete a kastélynak. Eddig azonban részemről nem tapasztaltam semmi rendellenességet. Jó, ez nem teljesen igaz. Több diákot láttam már a saját lábában elesni, tanárok jegyzeteit szimplán szanaszét hullani, azonban nekem még nem kellett szembenéznem semmi különössel. Igazából most sem kéne. Mehetnék tovább. De nem fogok. Érdekel, mi lehet ez. Kezemet a falra teszem a festmény kerete mellett, és közel hajolok, napszemüvegem sötét lencséje mögül figyelve az örvénylő képet.

###
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2015. február 2. 12:44 Ugrás a poszthoz

Rozsos Annamária
a konstans jó érzés

Úgy veszem észre, nincs célja az andalgásunknak. Nem egy bizonyos helyre kísérem a navinést, hanem csak úgy egyáltalán a kísérete vagyok. Persze, sokan megnéznek minket. Természetesen nem feltűnően. Engem nem mernek feltűnően nézni. Éppen csak az irányomba sandítanak, vagy ha ismernek, akkor odaköszönnek, odaintenek, én meg biccentéssel viszonzom. Egyre többekkel van ez így, hiszen bár nap közben nem vagyok a boltban, sötétedés után össze-összefutnak velem odabenn, az meg világos a számukra, hogy az egyik tulaj vámpír. Ez már amolyan közkeletű dolog. Úgyhogy amikor belépnek az üzletbe és engem meglátnak, nem nehéz összerakniuk a képet. Bár az egyik eladónk, Szilvia a maga gót stílusával és fehér bőrével szintén elég jó táptalajt ad az elképzeléseknek, azonban mivel Ő általában nappal is jelen van, az elméletek megdőlnek.
Elég az hozzá, a falubeliek már tudják, szelíd vámpír vagyok. Így ha valaki oldalán látnak, nem feltétlen következtetnek arra, hogy az illető a prédám lenne. Természetesen azért megfordul a fejükben, és ugyebár ha a vérszívást el is vetjük, ott marad a tény: egy külsőre is felnőtt, különben meg hétszáz éves férfi egy tizenéves lánnyal sétálgat kart karba öltve. Ez önmagában számtalan feltételezésre adhat okot, főleg, hogy elég gyakran látni engem diákok társaságában. Erre ott lehet az a magyarázat, hogy az Edictum főszerkesztője vagyok. Nyilván ahhoz van köze. Igen. Aki nagyon válaszokat keres és elég naiv, annak ez kielégítő lehet. Noha a valóság nem áll ettől túl távol, hiszen bár nem ez a kapocs, a viszony semmivel sem erkölcstelenebb természetű. Sőt.
Letekintek olykor magam mellé a lányra, figyelve kedves, visszahúzódó vonásait. Érdekes ez az egész. Minden vagyok, csak beszédes nem, mégis újra és újra eszembe jut, hogy hozzászólhatnék. Hogy mondhatnék valamit. Hogy akár kérdezhetnék. Nagy bennem a késztetés, hiszen nyilván ugyanilyen jó lenne úgy is a légkör. Semmit nem fakítana szerintem a varázslatán. Aztán mégis úgy döntök, inkább nem. Inkább folytatom, hiszen ez is jó. Majd ismét arra gondolok, megtehetném, ettől még visszatérhetünk megint ebbe a néma együtt létezésbe. Meglátom, hogy lesz. Ha eljön a pillanat, eljön. Ha nem, nem. Mindenhogy jó. De szerintem el fog jönni. Vagy ma, vagy holnap, vagy soká.
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2015. február 3. 11:32 Ugrás a poszthoz

Rozsos Annamária
a konstans jó érzés

Barátságosan szállingózik a hó. A sétánk több, mint idilli. Azonban koránt sem azon a terjengős, eltúlzott módon, hanem visszafogottan, kellemesen. Külső szemlélő számára már szinte semmitmondó, ahogy némán bandukolunk. Azt hihetik, régi ismerősök vagyunk, akik már megszokták egymás társaságát és sokadjára sétálnak így végig a falu utcáin. Ha azonban valaki egy kicsit jobban figyel, észreveheti az izgatott kis rezdüléseket, a bujkáló mosolyokat a szájak sarkában és a szemekben.
Elérünk a Boglyas térhez. Bevetem magunkat a parkba. Szótlan megegyezésben vezetem én a lányt, habitusomnál, nememnél, miegyebemnél fogva. Hiszen már rég rájöttem, nem tart sehová. Csak megyünk, amerre látunk. Körbe sétáljuk a befagyott vizű, baglyos szökőkutat. Elpillantok a hóember felé, amit Zephfel építettünk. Hosszan figyelem, és nemsokára ismét kinn vagyunk a fák közül. Lekanyarodok egy mellékutcába, a lakóházak közé, ahol csak kis lámpások világítanak kedvesen.
- Szeretsz levelet írni? - kérdezem csöndesen, rekedtes hangomon, mintha eddig is társalogtunk volna és ez most csak egy újabb kérdés lenne. Dehát valóban, beszélgettünk mi eddig is, csak nem szóval, hanem cselekedettel és mulasztással. Lágy érdeklődéssel nézek lefelé a navinésre, válaszát várva.
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2015. február 3. 11:52 Ugrás a poszthoz

Evelin Ordassy
a masnis behatoló
- még a "padlóra kerülés" előtt -

Nem kell túl sok idő a levitásnak és máris a konyhám küszöbén terem. A mondókája egy részét úgy hallgatom, hogy még mindig háttal vagyok neki, a sakktáblát figyelve, aztán felemelem az egyik bástyát, lépek vele és ezután fordulok a lányka felé a karosszékben. Bólintok neki, ahogy kifejezi háláját.
- Persze, vidd el nyugodtan. - adom rá áldásom, hogy magáévá tegye a ketrecet. Nekem úgysincs mire használnom. Most azonban pont jól jött. Lehet, csak ezért tartogattam idáig, hogy ha egy kismacska beszökne a házamba és elbújna a kanapé alatt, beletehessem biztonságba. Figyelem Evelint, majd intek neki egyet a tábla túloldalán lévő szék felé, hogy üljön le nyugodtan.
- Igen. - felelek ilyen egyszerűen a sok-sok kérdésre a fajtámról.
- Egyáltalán nem zavar. - rázom meg finoman a fejem udvarias érdeklődésére a magázással meg bácsizással kapcsolatban. Sötét, üdén szétálló hajam belerezzen a mozdulatba. Igazából teljesen jogos ez a fajta megszólítás, bár ha úgy nézzük, ugyanannyira az, mintha valaki csípőből letegez. Bőven túl vagyok azon a koron, amire bármilyen szabály érvényes lenne, közben viszont mégsem vagyok öregnek tekinthető. Egészen más ennyi év egy fiatal testben, mint egy idősben.
- Tényleg menned kéne lassan. - közlöm szelíden a diákkal. Nem elhajtani akarom, csak hát az állatkájának tényleg nem jó itt, és nyilván ideje visszatérnie a tanodába.
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2015. február 3. 23:18 Ugrás a poszthoz

Brandon Norrey
akinél ecset van és nem fél használni

Megtisztelem a művészt azzal, hogy nem köntösben fogok neki pózolni. Persze, nem úgy akarok megszabadulni a ruhadarabtól, mint Rose tette a Titanicban, és arra sem fogom megkérni a srácot, hogy fessen le úgy, mint a francia barátnőit. A köntösömet a hálóban veszem le, hogy felkapjak a helyébe egy sötét farmert meg egy fekete inget. Nem vetkőzök, hanem öltözök. Végülis nem aktról beszéltünk.
Amint visszaérek mezítlábas lépteimmel, odasétálok az egyik gitáromért, magamhoz veszem, aztán megyek a keverőpult elé. Összekötöm a berendezéseket és egy fejhallgatót is magamra dobok. Ha már úgyis itt leszünk egy darabig, rögzítem is, amit játszok. Ki tudja, mi születik belőle. Ismert dallamokkal kezdek, ami improvizálásba torkollik és valami újat hozok létre. Leggyakrabban így csinálom. Laza terpeszbe állok oldalvást a fiúnak. Ugyan a nagyja a fülesemen át jön, azért hagytam alapszinten kihangosításon is, ahogyan Bran kérte. Lehunyom a szemem és teljesen elmerülök a zenélésben. Én ebben, a srác a festésben. Én Őt inspirálom, Ő engem. Olykor leveszem a fejhallgatót és állítok valamit a pulton, de ilyenkor mindig szólok előtte, és ugyanúgy helyezkedem vissza utána. Kellemesen telik így az idő. Csak néha tekintek el alkotó vendégem felé, különben a feladatomat végzem: modellt állok.
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2015. február 4. 12:36 Ugrás a poszthoz

Dwayne Warren
a nem annyira szívesen látott

Már miközben a nő búcsúzott, éreztem, hogy barátom közeledik odakint az úton. Dehát mégis miért tettem volna bármit? Miért figyelmeztettem volna a vendégemet? Bújtatni nem fogom Zóját, ha meg szóltam volna neki, csak ideges lett volna. Hagytam a karjaiba sétálni hát. Vagyis egyszerűen csak nekiütközni odakint. Részemről pedig nemes egyszerűséggel hátradőltem a kanapén, lábaim lezseren szétvetve és csak pislogtam magam elé, elgondolkozva.
Hallottam mindent, ami a verandámon elhangzott. Nem hallgatóztam, csak hallottam. Egy részét persze nem engedtem tovább a fülemnél, hiszen nem figyeltem feszülten. Azonban sok minden eljutott az agyamig. Zója hideg szavai a vizsgálatról; az, ahogy Dwayne kérdésekkel becsmérel engem; szurkálódások; a kibontakozó veszekedés; az érzelemhullámok mindkettejük hangjában; féltékenység; visszafojtott düh; szomorúság; az, ahogy a nő véd engem; végül zárás. Barátom pedig benyit.
Nem tudom, akarom-e most ezt. Nem tudom, örülök-e neki, hogy ezután bejött. Miért jött be? Jó, ide tartott, de igazán meggondolhatta volna magát, ha már egyszer így megvan a véleménye rólam, meg úgy különben is. Mélyet lélegzek és lehunyom a szemem. Hiszen miért érdekel ez? Egyáltalán mi bajom? Jöjjön be és csináljon, amit akar! Foglalja el a kanapét, szolgálja ki magát a konyhában! Miért ne? Csinál, amit akar! Tegye csak, amit jónak lát! Mint mindig.
Felnyitom a szemem és a folyosó felé nézek, ahogy hallom, csukódik mögötte az ajtó és léptei erre tartanak. Ülök csak tovább köntösömben, combomon pihentettet kezekkel és várom, hogy ideérjen. Nem, dehogy várom... Nem akarom.
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2015. február 4. 13:51 Ugrás a poszthoz

Dwayne Warren
a nem annyira szívesen látott

Csörtet, mint egy vaddisznó. Jön-megy, ajtót csap, odavetve beköszön és a konyhába veti magát szendvicset gyártani. Érzem a hozzávalók illatát, hallom, ahogy pakolja egymásra az összetevőket. Nem köszönök vissza neki. Szerintem nem is várta. Lesütött szemmel üldögélek, míg meg nem jelenik ismét, a tányérral a kezében. Látom rajta, hogy nincs oda azért, hogy még mindig köntösben vagyok, de nem Ő fogja nekem megszabni, miben legyek a saját házamban már napok óta. A boxert miatta viselem, ez legyen neki elég.
Nem nézek rá, ahogy leül mellém. Főleg, ahogy kérdez. Aprót nyalok ajkamon, és körbepillantok kicsit a nappalimban. Sokkal jobb passzban vagyok, mint hetekkel vagy napokkal ezelőtt, azonban a higgadtságom még mindig nem a régi. Normál helyzetben csak véleményem van a dolgokról, de érinteni nem érintenek. Most még sajnos teszik. Na egyáltalán nem minden. Ez a mostani ügy viszont igen. Bár azt se tudom biztosan, mi ez a mostani ügy. Tudhatnám, ha józanul gondolkodnék, ám jelenleg ez nem erősségem.
- Elmondta Neked. - nézek magam mellé Dwaynere, kemény tekintettel.
- Mindent hallottam, Te is tudod. - pillantok végig a szendvicsén csámcsogó férfin, elég élesen beszélve saját magamhoz képest. Másoknál ez átlagos, az én általában egyenletes tónusomhoz mérten viszont tényleg elég jeges.
Markáns vonásokkal nézek el valamerre a küszöb felé, hosszan fújva egyet. Ajkaim feszülten csücsörítem kissé. Meg kéne nyugodnom, amíg míg meg tudok. Veszélyes az ilyen. Mikor így elindul bennem valami és csak növekszik. Sürgősen vissza kell fognom, hiszen pontosan tudom, barátom csak tetézni fogja a hangulatom.
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2015. február 4. 14:04 Ugrás a poszthoz

Rozsos Annamária
a konstans jó érzés

Valóban olyan ez az andalgás, mintha visszarepültünk volna az időben. Ez nem csoda, hiszen én sokkal többet éltem olyan korokban, amelyeknek ez a fajta romantikus sétálgatás volt a sajátja. Számomra tehát ez természetes, azonban koránt sem mindennapi. Hiszen megfelelő társ kell hozzá. Most ez adott.
Sejtelmesen fürkészem a navinés helyes vonásait, ahogy válaszol nekem és jó ideig rajta tartom még régi fényű tekintem, miután bólintottam neki a feleletre. Több szó pedig már nem esik köztünk az este folyamán. Csöndesen lépkedünk a kis utcákban, olykor visszaérve nagyobb terekre, aztán ismét eltűnve egy sarkon a hóesésben.
Nem igazán figyelem az idő múlását, de szerintem órák telnek el így. Néha összenézünk a belém karolva bandukoló lánnyal, aztán csak haladunk tovább, a környéket figyelve. Nem feszít minket, hogy szólnunk kéne-e. Hiszen nem kell. Minden így jó, ahogy van, és nem várja el tőlünk senki, hogy máshogy legyen. Végül, mikor már nagyon hűvös van, megállok a Fő utczán, finoman elhúzom a karomat a diáktól, és szembe fordulok Vele. Úrias, komótos biccentéssel köszönöm meg a sétát, nézek még rá lefelé pár hosszú pillanatig, majd elsétálok arra, amerre órákkal ezelőtt indultam. Igen kellemes kitérő volt ez. Ismét.
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2015. február 4. 15:03 Ugrás a poszthoz

Dwayne Warren
a nem annyira szívesen látott

Nem megy. Nem megy, hogy lehiggadjak. Valószínűleg azért, mert nem akarok. Ha akarnék, menne. Simán. Évszázadok óta gyakorlok önmérsékletet, kontrollt a testem és az elmém felett. Ha nem jön össze, az azért van, mert nem is próbálom eléggé. A kérdés az, most vajon miért nem teszem? Nos valószínűleg azért, mert Dwayneről van szó. Sokakat engedek az életembe, ez nem gond a számomra. Azonban az egész más dolog, belőlük ki az, akiről úgy érzem, tényleg valamennyire az életembe engedtem be, nem csak hagyom, hogy mellettem éljen. Akár a házamban. Márpedig a férfi sokkal inkább tartozik ez utóbbi kategóriába, és mint olyan, ki van téve annak, hogy esetleg tudomást szerez az indulataimról, amikről mások nem is hiszik, hogy léteznek bennem.
- Mégis miért mondanám ezt el Neked? - kérdezek vissza, magamnak kikérő hangon, felszegett állal, összevont szemöldökkel.
- Igen, hozzád kellett volna mennie, de valamiért nem így tett. Ezen elgondolkodhatnál... - morgom neki oda magam mellé egy bólintással, miközben elnézek róla megint. Hiába üldögélünk úgy egymás mellett a kanapén, mint bármikor máskor, a légkör most koránt sem olyan békés és természetes. Pont ellenkezőleg! Feszülten vibrál. Félő, hogy a tesztoszteron ködtől hamarosan látni se lehet majd.
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2015. február 4. 15:40 Ugrás a poszthoz

Dwayne Warren
a nem annyira szívesen látott

Érzem, ahogy terjeszkedik és rám telepedik az arroganciája, a nemtörődömsége, az önzősége, az egyszerűsége és egyáltalán az üres, kiállhatatlan, idegesítő lénye. Hogy ezeket komolyan gondolom-e? Talán. Hogy máskor zavar-e? Nem. Sőt. Így találom jónak és tökéletesnek, ahogy van. Ha azonban ilyen elmondhatatlanul feszült kedvemben vagyok, bőven van mit ellene fordítanom magamban és nyíltan is. A kisujjamat se kell mozdítsam, és a hátam közepére nem kívánom. Ezt pedig abban a pillanatban talán még én is elhiszem.
Felhagy a kajálással, és érezhetően kezd begurulni mellettem. Morog, a pulzusa nő, a tagjai feszülnek, és végül kinyögi a kis megjegyzését. Egy hitetlen, idegenkedő, nevető kis fújással kapom rá a tekintetem. Na ebből elég...
- Persze. Ha a Te sebeidet nyalogatom, akkor nagyon jó vagyok, de amint úgy rendezem el az életed romjait, hogy az Neked épp nem tetszik, akkor jön ez. Nyafogsz és másokat hibáztatsz. - emelem meg egyre jobban rekedtes baritonomat, hideg fényű szemekkel figyelve a mellettem üldögélőt.
- Igazán, nagyon sajnállak, Dwayne! - nyögöm cinikusan és felsőtestemmel lassan, de erélyesen felé fordulok.
- Van munkád, amihez értesz. Van családod odahaza és itt is. Születőben az újabb kölyköd, és sorra mész végig a legszebb nőkön, hogy egy ideig imádd, aztán kidobhasd őket. És ha már itt tartunk... még engem fenyegetsz és cs*sztetsz, melyik diákkal mit csinálok, amikor majd' minden áldott nap érzem rajtad az egyikük illatát. Pedig Te az iskola defenzora vagy, a rohadt életbe! - sziszegem keményen, immáron kiálló agyaraim közül, egészen Dwayne felé fordulva ülvén, szinte fenyegetően, miközben markolom válla mellett a kanapé háttámláját.
- Egy kétszínű paraszt vagy. - közlöm Vele csöndesen.
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2015. február 4. 16:35 Ugrás a poszthoz

Dwayne Warren
a nem annyira szívesen látott

Miután felpattant ültéből, én is felemelkedem a magam vészjóslóan lassú módján, ahogy egy kobra emelkedik ki a fűből. Szemtől szemben állunk a kanapé előtt. A fejemben itt dübörög Dwayne durva szívverése. Ahogy áradnak barátomból a szavak, úgy szorul össze torkom, és ha nem idegként feszítenék meg halhatatlan testemet az érzések, akkor talán könnyek formájában sodródnának a felszínre. Ahogy én betaláltam neki, úgy most Ő nekem.
Ráncolom orrom, ahogy rávicsorgok tűhegyes fogaimmal. Egy ideig nem mondok semmit, csak állok előtte a szőnyegen megvetett lábakkal, fehér kezeimet magam mellett lógatva, ám tartásom nem kevésbé kakaskodó, mint az övé. Vonásaim aztán furcsa mód szép lassan enyhülni kezdjenek, de csak hogy számra egy fölényeskedő kis mosoly kússzon.
- Igazad van. Semmi jogom. - bólogatok elcsigázottan.
- És tényleg, mi közöm volna ilyen... - végignézek az auroron előttem.
- ... jelentéktelen halandókhoz? -  teszem fel költői kérdésem távolságtartó, lenéző nyugalommal. Persze, ez mind csak tettetett. Álca. Mind, amit sugárzok, mind, amit mondok. Hiszen ezt nem gondolom komolyan. Nem gondolhatom. Természetesen, egy bizonyos szinten igen. A realitás szintjén. Különben viszont nem. A kérdésem tehát szarkasztikus, azonban nem tűnik annak. Nem akarom, hogy annak tűnjön. Hadd főljön a saját levében, hadd legyen igaza! Fújtatón nevetek ismét. Röpkén kinevetem Őt, aztán csak mosolyogva rá, kiálló agyarakkal.
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2015. február 4. 20:52 Ugrás a poszthoz

Dwayne Warren
a nem annyira szívesen látott

A szöveg, amivel az imént előrukkoltam, beleférne bármilyen vámpír szappanoperába, vagy ott viríthatna a Hogyan legyél sablonos vérszívó kötet hátoldalán. Ezt pedig én pontosan tudom. Az egész olcsó és tökéletesen üres. Csak arra szolgál, hogy elpattintsam a húrt barátomnál. Hogy okot adok arra, hogy nekem essen, Ő pedig így nekem arra, hogy viszonozzam.
Meg kell mondjam, a hörögve fejemhez vágott sértése igazából egész finom ahhoz képest, amit kaphatnék. A cudar valóság az, hogy nem egyszerűen szocipata vagyok, hanem -akármilyen hihetetlen lehet ez sokak számára- egyenesen pszichopata, szóval ez a része még lágyítja a valóságot. Valójában tehát csak az a rohadt az, ami erős, ám az se túlzottan. De mindegy is, engem már nincs hova hergelni, én azt várom, hogy nekem jöjjön. Meg is teszi.
Nem térek ki az ütés elől. Hagyom keményet puffanni arcomon, fejem oldalra csuklik. Azonban bőrömön nem jelentkezik pír és nem okoz sebet sem. Visszanézek rá, megragadom pólója nyakát, és magamhoz rántom, belevicsorogva az arcába, majd ellököm, szinte eldobom Őt, hogy átbucskázzon a kanapén. Természetesen nem vetem be minden erőm. Nagyjából annyit engedek ki, amennyivel halandóként rendelkezhetnék. Mondjuk amennyivel Dwayne rendelkezik. Jó, talán kicsivel többet.
Utánanézek és odalépkedek hozzá, megkerülve a bútort.
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2015. február 4. 21:11 Ugrás a poszthoz

Brandon Norrey
akinél ecset van és nem fél használni

Örülök, hogy kivitte a madarat. Nem lett volna jó, ha szerencsétlen állat egyszercsak sokkos állapotban lefordul a válláról. Jobb neki odakinn repkedni, a vámpírfészektől távol. Ketten maradtunk hát. Ki-ki a saját művészetének hódol. Mármint az aktuális sajátjának, hiszen mindketten több végéről égetjük a gyertyát.
Érzem a fiún, hogy valami nincs rendben. Már a vége felé járhat az alkotásnak, ám azzal valami hibádzik. Rosszul festett meg valamit? Nem jó az arány? Egy ecsetvonással véletlenül keresztülhúzta az egészet? Akárhogy is, én nem adom jelét, hogy észlelném a pánikot. Játszom tovább háborítatlanul.
Bran végül int nekem, hogy menjek oda. Úgy látom rajta, valami változatlanul nem stimmel. Leveszem a fejhallgatót, lerakom a gitárt, állítok valamit a keverőpulton és odasétálok a srác mellé. A festményre tekintek. Nagyon szép munka. Mi lehet a baja vele? Már épp összevonnám a szemöldököm, rákérdezve valahogy a problémára, amikor a festett énem kinyitja a szemét és a fiú fellélegzik. Ó, már értem.
- Ez igen. - suttogom elismerően, miközben közelebb hajolok a vászonhoz, hogy rendesen megnézhessem magamnak a képet. Nagy kezemet közben lazán a fiú vállára helyezem, átfogva Őt hosszú karommal, barátian. Elveszek az alkotás pompásan kidolgozott részleteiben. Elég realista. Szeretem az ilyet.
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2015. február 4. 21:34 Ugrás a poszthoz

Mat Filips
a belém botló

A léptek egyre közelednek. Egy fiatal srác az, érzem az illatán. Csak jön és jön felém, mígnem simán megbotlik, ahogy itt oly' sokan. A válla az oldalamnak vágódik, Ő pedig szinte tovább gördül rólam a hideg padlóra. Megzavarta az esés, és a bocsánatomat kérve próbál ösztönszerűen értem nyúlni, hogy felsegítsen. Csak hát részemről talpon maradtam. Úgyhogy én adom neki a kezem.
- Az volnék. - bólintok, ahogy bizonytalanul a nevemen szólít, és felhúzom Őt a kőlapokról. Gondoltam, hogy nem direkt jön nekem. Merészség lenne. A kastély ezen szegletén mindennaposak az ilyen balesetek.
- Jól vagy? - kérdezem figyelmesen, végigpillantva rajta. Természetesen látom és érzem, hogy nincs komoly baja, azonban nyilván jól esik neki az érdeklődés. Talán pár horzsolást szerzett, meg kissé megütötte magát, semmi több.
Hirtelen ismét a kavargó festményre kapom aztán fejem, mikor az egy másfajta mozgásba kezd. Az örvénynek vége, ezek már hullámok. Színhullámok. Elhúzódom a fiútól, vissza a képhez. Napszemüvegem sötét lencséin át szemlélem a jelenséget. Ez persze nekem mit sem csökkent az élményen.
- Ugye ezt Te is látod? - pillantok le rá mellém.
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2015. február 5. 20:29 Ugrás a poszthoz

Dwayne Warren
a nem annyira szívesen látott

Már megint itt tartunk. Nappali. Villámokat szóró szemek. Fújtatások. Sértések. Ütések. Úgy tűnik, a nagy békében néha nem árt kiengednünk a gőzt. Az aurorban azért van rá igény, mert olyan fajta ember, amilyen, bennem meg egyszerűen ösztönlény mivoltom miatt. Miközben pedig ilyen durván fordulunk egymás felé, a harag és utálat, amit érzünk, pillanatnyi. Mondhatni nem is létezik. Kreált és teljességgel hamis. Nekünk viszont ott és akkor a minden.
Hallgatom feltápászkodó barátom további ékes szitkait. Egyre szebbek. Még jó, hogy nem hiszem el őket. Ez most a mi bizarr játékunk része. Ha így vélekedne rólam, itt sem volna. Ha meg én úgy vélekednék róla, ahogy azt az imént odavetettem, hasonló lenne a helyzet. Azonban itt vagyunk, felbőszülten, a harc hevében.
Figyelem, ahogy a szobor felé nyúl, és fejem újfent oldalra rándul, ahogy ismét hagyom, hogy elérjen a találat. Mindez a megadás persze koránt sem lekezelő, még csak nem is annyira tudatos. Egyszerűen csak így fair. Így van értelme. Visszafordítom felé arcomat. Márványhoz hasonlatos bőröm felszakadt, ahol az ütés ért. Vérem kiserken. Végignézheti, ahogyan a seb szépen beforr.
- Ezt gondolod rólam, Dwayne? - sziszegem hegyes szemfogaim közül. Nyakára fonom hosszú ujjaimat, odatolom az ablak mellé, és a falnak lököm, nekiszorítva, közelről nézve a szemébe átláthatatlan tekintetemmel.
- Akkor mégis mit keresel itt, mondd... - suttogom bele az arcába.
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2015. február 5. 21:18 Ugrás a poszthoz

Dwayne Warren
a nem annyira szívesen látott

Nem engedem. Ott tartom a falhoz szorítva. Nem figyel rám, nem érdeklik a szavaim. Valamire készül. Hamarosan megtudom, mire. Elég gyorsan történik: felveszi rozsomák alakját. Szép csel. Az állat ráharap a kezembe és fogódzik köntösömben méretes karmaival. Ordítok egyet, ahogy belém vágnak a bestia fogai. Megragadom állkapcsát, azzal az elhatározással, hogy szétfeszítem a száját, elengedésre bírva, azonban egyszerűbb megoldás mellett döntök...
Fogom magam és kirántom kezemet a pofájából. A heves mozdulat közben éles fogai felszakítják bőröm. Vérem egy része a padlóra csöppen, ám jelentősebb hányada a rozsomák agyarait festi vörösre. Azt hiszem, már mikor elkaptam onnan a kezem, sejtettem, mit csinálok, azonban csak most tudatosul, mit tettem. A pillanat egy töredékére lemerevedem, majd belemarkolok az állat bundájába a grabancánál és az oldalán, hogy biztosan fogjam.
Ha a szívem dobogna, most csak úgy dörömbölne a mellkasomban. Ha lélegeznék, zihálva merednék most a rajtam csimpaszkodó animágusra. Azonban ezt nem pusztán a küzdelem heve okozná. Hiszen nem elég, hogy ismét a kezeim között tartok egy élő állatot, ami nem iszkol előlem és nem reszket minden ízében; nem elég, hogy ez a bizonyos állat, akit tartok, Dwayne... akkor még ott van az is, hogy ezzel most ismét ivott a véremből. Kimoshatja a száját, próbálhatja kiköpni, azonban mint tudjuk, bőven elég akár egyetlen csepp a hatáshoz és a mellékhatásokhoz.
Legalább lesz miért verekednünk legközelebb is.
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2015. február 5. 23:54 Ugrás a poszthoz

Dwayne Warren
a nem annyira szívesen látott

Ellöki magát rólam, ki kezeim közül. Elengedem, hagyva a padlóra érkezni. Hamar újra emberi alakot ölt, és folytatja az átkozódást, köpködve véremet. A kis incidenstől egyből alább hagyott harci kedve, és látom, kezd oszlani a köd az agyáról. Állok csak fölötte még, majd a polcról felmarok egy zsebkendőt, és leejtem valahova az ölébe. Ha esetleg nem a ruháiba akarna törölni mindent.
- Nem mondanám. - közlöm mély hangon a felvetésre, lefelé nézve rá, miközben igazítok köntösömön, összébb húzva magamon. Eléggé szétnyílt az előbbi akció közben. Megkötöm övem, és levetem magam Dwayne a parkettára, hátam a falnak vetve. Nem túl közel hozzá. Két ember még bőven elférne közöttünk. Dehát mégis ki akarna most közénk ülni?
Részemről még simán folytattam volna a menetet, ám valahogy a mi bunyóink mindig félbeszakadnak valami miatt. Még mindkettőnkben van szufla bőséggel, csak éppen történik valami, ami megfagyasztja a levegőt. Múltkor az, hogy barátom arcon köpött engem, most meg az, hogy a vérem a szájába került. Nézzük a jó oldalát: a most szerzett sérüléseitől nem kell majd szenvednie. Bár valószínű, szívesebben fájlalná a tagjait, semmint hogy része legyen a már ismert mellékhatásokban.
Térdeimet felhúzva üldögélek mellette, kezeimet lazán támasztom rajtuk. Lesütöm szemem, és elfordítom arcomat a másik irányba, el a férfitól. Agyaraim még kint vannak egyelőre, hiszen még bennem a lendület. Nyelek egyet, és csak pislogok le a padlóra. Túl sok minden kavarog a fejemben. Keserű, ostoba gondolatok. Mennyivel kellemesebb volt Dwaynet püfölni.
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2015. február 6. 11:25 Ugrás a poszthoz

Dwayne Warren
és az újabb menet

Egyszerűen rám veti magát. Érzékelem azt a kemény szívdobbanást, amivel megindul a folyamat. Épp csak rákapom tekintetem, már elvágódom a parkettán, rajtam Dwaynenel, aki azonnal magasba emeli a marokba illő, Mozartot formázó mellszobrot, hogy ismét lesújtson vele.
Megfordul a fejemben, hogy leállítom. Ledobom magamról, lefogom és addig tartom, amíg le nem higgad. De jobb, ha kiadja. És jobb, ha kiadom. Még akkor is, ha ez a hév már valami igazán szomorú és elkeseredett. Eddig pimasz volt és gátlástalan. Most fásult és szívszorító. Bennem legalábbis az.
Agyaraimat kivillantva ráfújok a férfira, ahogy a macskák szoktak, és oldalra rántom a fejem, kitérve a rám mért ütés elől, amely szétroncsolta volna az állkapcsomat, hogy az utána rögvest regenerálódjon. Hajam az arcomba, homlokomba lóg. Durva tekintettel figyelem a férfit, akinek csak úgy lüktet a halántékán az ér, a nyakán meg úgy szintén. Egyik hűs kezem oldalát markolja, a másikat feszített tenyérrel arcába nyomom, tolva el magamtól dühbe torzult képét.
Felmordulok és vállainál fogva letaszítom magamról magam mellé, rögvest fölé kerekedve. Mezítlábam összeakad az Ő bakancsával, rátérdelek kissé combjára, hogy ne tudjon úgy rúgkapálni, majd belemarkolok a hajába, és hátrarántom a fejét, közelről nézve az arcába, vicsorogva rá.
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2015. február 6. 12:22 Ugrás a poszthoz

Dwayne Warren
és az újabb menet

Fájni minden fáj nekem, ami egy halandónak, hiszen a tapintás érzéke ugyanúgy adott. Csak éppen már megszoktam a fájdalmat, és mivel kártékony hatása nincs rám, ez semlegesíti és jócskán csökkent a jelentőségén. Azt teszek az érzéssel, amit akarok. Nálam tényleg teljes mértékben fejben dől el. Éppen ezért megtehetem, hogy alap szinten foglalkozom csak vele, vagy akár előnyömre váltom. Ez utóbbit kifejezetten sűrűn alkalmazom. Nem fogom ragozni: a mazochizmus nem áll távol tőlem. A legtöbb helyzetben jól esik a fájdalom, és inkább épít, mint pusztít. Táplálkozom belőle, hiszen olyan kevés lehetőségem van nagy élményeket átélni. Olyanokat, amik hatnak rám. A fájdalom hat. Ha hagyom. Ha pedig egyszer akár az örömömre fordíthatom, miért ne hagynám?
Torokból nyögök egyet, ahogy szemembe nyomja ujjait. Elkapom a fejem, sűrűn pislogok, és már kutya bajom. Elengedem a haját és torkára fogok rá. Nem fojtogatom, csak így tartom lent. Kiegyenesedem kissé, fölé magasodva, miközben kinyújtott karral a földhöz nyomva fogom nyakánál. Köntösöm már megint nagyon ziláltan áll rajtam. Térdeim most jobban combjába nyomódnak, hiszen súlyom oda összpontosul. Testem különben nem nehéz. Az erőm az, ami mértéket ad neki. Szabad balommal megragadom csuklóját, és kezét feje fölé feszítem a parkettára. Mindezt csak azért, hogy még jobban kiszolgáltatva érezze magát. Az ütés nem a kedvencem. Azzal ritkán élek. Inkább nekimegyek valakinek, eltaszítom, eldobom, markolom, lefogom. Aztán várom, mit lép. Ez az én stílusom.
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2015. február 6. 15:40 Ugrás a poszthoz

Dwayne Warren
és az újabb menet

Barátom a tehetetlenségtől kínlódik alattam. Már éppen arra gondolok, engedek a fogáson, hiszen bennem már tényleg nem munkál a játék heve, sokkal inkább megfáradt vagyok. Szóval lassacskán talán abbahagynám a küzdelmet. Ekkor azonban megérzem, hogy a pálcája után matat, és készülök, hogy fogadjam az átkot. Jobban mondva figyelek, mit akar rám szórni, és eldöntsem, kitérek-e előle. A varázslatok ugyanúgy betalálnak nálam, mint bárkinél, és a hatásuk is megvan, csak ugye kérdés, hogyan csapódik le az én halhatatlan testemen. El lehet kábítani, meg lehet táncoltatni, meg lehet dermeszteni. Bármit. Egyszerűen hangozhat hát egy vámpírt lefegyverezni, a bökkenő abban áll, amit az imént vázoltam: számítok a támadásra és a kimondott ige felénél már kapcsolok. Esetünkben végképp, hiszen Dwayne lehetőségei elég korlátozottak.
A férfi azonban nem készül megátkozni. Nem. Egyszerűen csak meztelen mellkasomnak nyomja a pálca végét, fenyegetően. Hát így állunk. A legutóbb Kíra tette ezt a tanoda bejárati csarnokában. Bement oda randalírozni, szétverni valamilyen tablót egy bájital befolyása alatt, én pedig leállítottam. Ő azonban nem volt igazán magánál, és semmi más nem lebegett a szeme előtt, mint a célja elérése, így a pálcáját a bordáim közé nyomta. Persze, amint magához tért, már elmondhatatlanul szégyellte. Vajon az alattam fekvő is fogja?
Leállok a vicsorgással meg úgy egyáltalán mindennel. Azonban nem engedek leszorításán. Csak nézek rá lefelé, figyelve szemeit. Gyerünk, Dwayne! Mutasd, meddig vagy képes elmenni! Megölnél? Tényleg megtennéd? A töltényemet elvetted, szóval talán még szívességet is tennél, de... komolyan képes lennél rá?
Pilláim megrezdülnek.
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2015. február 6. 20:54 Ugrás a poszthoz

Dwayne Warren
akivel rajta kaptak

Nem folytatja. Nem váltja be a néma fenyegetést. Tagjai elernyednek. Feladja. Nem lépi át a határt. Mertem remélni. Úgysem hagytam volna, viszont a következtetéseimet levontam volna az esetből. De Ő hadd maradjon abban a hitében, hogy most itt volt a lehetőség. Pedig Isten igazából nem. Most nem. Persze, megvan a maga módja, hogy egy halandó hogyan tegyen el láb alól egy olyan tapasztalt vámpírt, mint én. Szóval nem állítom, hogy Dwayne ne ölhetne meg, ha akarna. Ha valaki képes lenne rá, az mondjuk Ő. Azonban úgy tűnik, szerencsére nem akar. Őszintén szólva: ha mégis folytatta volna, aminek neki kezdett, azt hiszem, megint a padlóra kerültem volna, holott most készülök felállni.
Fogaim még kint. Ez már csak a küzdelem felfokozottságának lecsengése. Majd nemsokára visszabújnak. Engedek kezem nyomásán a nyakán és fogásán a csuklón, mígnem eleresztem teljesen. Fel azonban nem kelek róla. Még nem. Mert valamire figyelmes leszek. Ajkaim finoman elnyílnak, vonásaimra enyhe döbbenet ül. Érzek valamit és pontosan tudom, mi az. Vagyis hogy ki...
- Elnézést, nem akartam zavarni. - közli egy angol akcentusú,  toronymagas, erős kötésű, megnyerő ábrázatú, szőke férfi, a nappalim közepén állva. Ráemelem tekintetem, levegő után kapok és emberi szem számára felfoghatatlan gyorsasággal felkelek az aurorról. Nyitogatom a számat, hogy az érkezetthez szóljak. A tekintetem, a kisugárzásom egészen más, mint akármikor máskor.
- Én... - szólalok meg végül rekedten, ám alig tárom ajkaimat. Mint valami kisgyerek, aki teletömte a száját édességgel, és próbál úgy beszélni, hogy közben az apja ne vegye észre, mit rejteget. Részemről az agyaraimat akarnám most fedni.
- ... mi csak... - nyökögök tovább szemfogaim közül.
- Ugyan, Adam. Minden rendben. - rázza a fejét a férfi lágyan, mosolyogva.
- Tudom. - bólogat aztán, jelentőségteljes tekintetét az enyémbe merítve, így biztosítva róla, hogy nem kell magyarázkodjak. Ért mindent. Pedig elmondtam volna, hogy nem szándékoztam az akarata ellenére inni Dwayneből. Oké, ez túlzás. Volt néhány pillanat, amikor rezgett a léc, és szívesen belé mártottam volna a fogam annak ellenére, hogy nyilvánvalóan most nem egyezett volna bele. Azonban ezt a Teremtőm pontosan tudja. Mert hogy Ő áll most előttem a maga ősrégi valójában. A jelenléte akkor is érezhető bármilyen térben, ha nem vagy vámpír és nincsenek fejlettebb érzékeid sem. Ezt mindenki érzi. Nem lehet nem érezni.
Csak állok, mint egy rajta kapott kölyök. Soha máskor nem látni így, csak atyám jelenlétében. Elég bizarrul festhet mindazoknak, akik egész más habitust szoktak meg tőlem, ám valószínűleg mégsem hat idegennek, hiszen olyan természetesen fakad belőlem, mint bármi. Pótcselekvéskét összébb húzom köntösöm és megkötöm övem. Teremtőm eközben Dwaynere tekint, és megindul felé.
- Arend Peter Brinkman. - mutatkozik be teljes nevén, miközben nagy, hűs kezét barátom felé nyújtja, arcán nyugodt, barátságos vonásokkal.

###
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2015. február 7. 11:43 Ugrás a poszthoz

Dwayne Warren
és a Teremtőm

Barátom csak áll ott, mint egy rakás szerencsétlenség. Noha én sem vagyok különb. Természetesen megértem a viselkedését. Akár csak ha abból indulok ki, belőlem mit vált ki Atyám jelenléte. Bár tény, az meglehetősen egyedi. Ettől még objektívan is tudom nézni, és mindentől függetlenül érezni az erejét, látni a szemében azt a fényt, ami már igazából megfoghatatlan. Míg az enyémre lehet mondani, hogy régi, sokat látott és különös, az övét nehéz leírni.
Arend áldott békével, arcán közvetlen mosollyal figyeli Dwayne tétlenségét. A férfi nem fogadja el a felé nyújtott kezet. Inkább rám néz és elhűlve, keményen kérdez. Enyhe megrökönyödéssel nézek rá. Torkom szorul, épp hogy nem remegek. Fogaim nem tudnak visszabújni. Túlságosan izgalomban vagyok.
- Ő a Teremtőm. - közlöm Vele elhalón, ezzel bőségesen megválaszolva kérdését. Volt egy beszélgetésünk pár hónapja a lakásán, ahol meséltem neki Arendről. Elárultam, hogy az első vámpírok egyike és ecseteltem létrejötte körülményeit. A koráról nem beszéltünk, csak annyit szögeztem le, hogy ősi a léte. Az én hétszáz évem szinte semmi ahhoz képest. Atyám valamikor az ókortban jött világra. Legyen annyi elég, hogy Krisztus előtti. Talán ez még egy felfogható kor. Talán.
Jelentőségteljesen biccentek egyet Teremtőm kinyújtott keze felé, hogy Dwayne fogja már meg végre. Nem arról van szó, hogy félnék, mi lesz, ha nem teszi. Vagyis de, arról van szó, csak éppen nem attól tartok, Arend hogyan reagál, hanem én hogy reagálnék. Atyámnak nem volna gond. Nem foglalkozik Ő ilyenekkel. Nem lesz haragos, nem jegyzi meg magának. Részemről viszont, ha valamire ugrom, az az, ha valaki tiszteletlen vagy durva Vele. Hogy jönnek hozzá? Hogy jön ehhez bárki?
- Dwayne Warren. Auror. A mágusiskola defenzora és... a barátom. - fordulok Teremtőmhöz, illendőn bemutatva neki az előtte állót. Atyám kedélyesen pillant felém, világos szemöldökét megemelve. Ritkán nevezek bárkit a barátomnak, főleg mert a mi fogalmaink közt ilyen kapcsolat nem szerepel. Jelen esetben is inkább csak amiatt használom, hogy behatároljam, miként tartanak minket számon, meg miként tartjuk magunkat számon, ha már szükséges. Hiszen tudom, az emberek szeretik sokféleképpen címkézni a viszonyaikat, és leszűrni belőle a következtetéseiket a kapcsolatra. Ami pedig a mi kettőnk viszonyát a halandók világában legjobban lefedi megnevezésben, az a barátság. Jó, a barátok nem agyalják meg egymást rendszeresen, dehát nem ez az egyetlen, amiben eltérünk a szokványostól.
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2015. február 7. 19:07 Ugrás a poszthoz

Dwayne Warren
és a Teremtőm

Végtelenül megkönnyebbülök, ahogy barátom mégis elfogadja a felé nyújtott kezet. Éppen hogy kieresztettük a gőzt, most ismét felgyűlt volna bennem valami. Aztán lehet, Atyám hamar lenyugtatott volna. De mégis jobb ez így. Figyelem, ahogy Arend jobban elmosolyodik, finomat szorítva csupán Dwayne kezén, aztán elengedi. Természetesen érzi rajta a feszültséget, noha az aurornak Tőle kevesebb oka van félni, mint tőlem. Persze, ezt Ő nem tudhatja.
- Hozok... öm... - kezdek bele egy mondatba és már lépek is ki, hogy elmenjek a konyhába, Teremtőm azonban felemeli a kezét, megállásra intve. Nyomban megtorpanok. Pedig koránt sem parancsolt a mozdulattal. Dehát köztünk ez már csak így van. Kérése számomra parancs. Még ha Ő ezért nem is repes.
- Hagyd csak! Nem kérek. - rázza meg a fejét.
- Köszönöm.  - bólint, lehunyva egy hosszú pillanatra a szemét, mosolyogva. Ez esetben maradok a nappaliban, és egyikükről a másikukra nézek. A végtelen higgadtságomnak jelenleg nyoma sincsen. Bár agyaraim végre visszabújtak, izgatottnak láthatóan még mindig izgatott vagyok.
- Megyek. Csak be akartam nézni hozzád. - jelenti be Arend a távozását.
- Ne! Maradj... - bukik ki belőlem csöndesen a marasztalás, ám meglehetősen lélekszakadva. Kissé zavartan nézek el Dwayne felé. Ezek a jelenetek koránt sem tűnnek ilyen röhejesnek, ha nincs itt harmadik fél, azonban ha mégis van, valahogy látom az egészet kívülről. A gyermeki ragaszkodásomat és aggodalmamat. Nem mintha érdekelne és szégyellni sem szégyellem. Csak különös lehet.
- Ahogy mondtam: nem akarok zavarni. Nyilván van mit megbeszélnetek. Ahhoz meg én nem kellek felügyelőnek. Csak tudni akartam, rendben vagytok-e. Ez minden. - magyarázza Teremtőm nyugodtan, finom gesztikulálás közben, hol barátomat, hol engem figyelve. Úgy hiszem, bár tényleg eleve tervben volt nála a meglátogatásom, talán mikor megérezte, hogy a verekedés közben feltámadt bennem a vágy Dwayne megcsapolására, valamint hogy a férfi ivott a véremből, valószínűleg sietősebbre vette az ide utat.
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2015. február 8. 10:24 Ugrás a poszthoz

Mat Filips
a belém botló

Rögtön megfogalmazódik bennem egy válasz a srác sejtelmes mosolyú kis megjegyzésére, azonban nem adom a világ tudtára, hiszen már így is egy életre elég témával szolgáltam az iskolaújság pletykarovatai számára. Jó, nem, nem ezért nem reagálok semmit, csak egyszerűen nem akarom zavarba hozni a fiatal fiút azzal, hogy közlöm Vele: képletesen szólva igenis megtette. Hiszen helyes kölyök.
Kontaktlencse? Optika? Érdekes egy mágustanonctól ilyen szavakat hallani. Nyilván mugli környezetbe való. A varázsvilágban másként oldják meg ezeket a dolgokat. Talán idővel felfedezi és keres más módszert. Minden bizonnyal van rá valami gyógyhatású főzet, vagy egyéb látássegítő. Ez nagy mértékben függ attól, mi okozza az érzéke korlátozottságát. Már majdnem úgy döntök, megvizsgálom, aztán rájövök, ezt nem kéne, az imént említett okokból.
- Nem így szokott kinézni. Ez eredetileg egy tájkép. - magyarázom meg, mi furcsa a festményen, és nagyon remélem, hogy nem azt fogja mondani, hogy Ő még most is tájképként látja, mert azzal csak fokozódna a rejtély.
- Nos... például amiatt, hogy az imént elestél a saját lábadban. Itt mindig történik valami. - felelem meg a fiú kérdését a folyosóval kapcsolatban és körbenézek rajta. Utána visszatekintek a festményre magam előtt. Úgy döntök, kockáztatok. Felemelem nagy, fehér kezem, hogy a képhez érjek.
- Honnan ismersz különben? - érdeklődőm meg, honnan tudja a nevemet. Valószínűsítem, hogy az Edictum kapcsán ilyen jól tájékozott. Miközben kérdezek Tőle, a festményt figyelem. Mutatóujjam végét a hullámzó felületnek nyomom.
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2015. február 9. 15:52 Ugrás a poszthoz

Dwayne Warren
és a Teremtőm

Nem mondom, hogy kellemetlenül érzem magam a helyzetben, azonban egyértelmű, hogy nem ideális Arend társaságában lennem, ha ott van más is. Mármint ha olyan van ott, aki valamennyire is számít. Jött már el olyankor hozzám, ha voltak nálam, azonban azok az illetők fel sem figyeltek a viselkedésváltozásomra igazán, hiszen nem ismertek, talán először láttam őket. Barátom félelme különben valamennyire jogos, hiszen ezekből az előbb említett személyekből tényleg megkínáltam Atyámat. Ő az egyetlen, akivel osztozom a prédámon, sőt, úgy érzem, így tennem a helyes. Ám ők mind olyanok voltak, akik készségesen át is adták magukat Neki, mint előtte nekem. Nem volt gond. Most gond lenne, de úgy sincs eszem ágában sem, hogy Teremtőmet egy kis Dwayneből való csemegézésre invitáljam.
Ha Arend tapintatosságból magunkra hagyna, azt hiszem, onnantól főként azon járna az eszem, hogy itt volt, de elment, és nem érezném jól magam. Az aurorral pedig most úgysem vagyunk a helyzet magaslatán, egyáltalán. Nem hiszem, hogy Atyám a békülésünket hiúsítaná meg a jelenlétével. Barátom közbevetett felvetése tehát nem talál süket fülekre. Úgy sejtem, Teremtőm tudta, hogy ez lesz. Félreértés ne essék, nem manipulálásból ajánlgatta a távozását. Komolyan gondolta. Csak sejtette, hogy inkább Dwayne akarna elmenni. Jobb lesz így. Egyezményesen így döntünk hát, hagyva, hogy minden úgy történjen, ahogy történnie kell. Barátommal már nem nagyon szólunk egymáshoz. Éppen csak bólintok neki elköszönésül, Arend lágy kedéllyel búcsúzik Tőle. Magunk maradunk Atyámmal, aki ezután felém fordul, megfogja a karom és a kanapéra húz, hogy leüljünk.
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2015. február 9. 16:47 Ugrás a poszthoz

Lorelai K. Riviera

Napnyugta után feljöttem a kastélyba, hogy beugorjak a szerkesztőségbe. Leadtam egy cikket, meg beszélgettem az egyik lektorunkkal egy keveset. Jobban mondva Ő beszélt, én hallgattam. A szokásos. Dolgom végeztével kifelé veszem az irányt a kastélyból, ám mint minden alkalommal, most is elbarangolok. Újra és újra felfedezek olyan tereket, ahol még nem jártam a tanodában. Most a konyhába nyitok be, körbenézve a szorgos házimanókon, akik éppen a vacsorán ügyködnek. Amint észrevesznek, udvariasan kitessékelnek, hiszen igazuk van, nekem aztán tényleg semmi keresnivalóm itt.
Nemsokára a bejárati csarnokhoz érek, ahol eszembe jut valami. Elnézek a hirdetőtábla felé, ahol az iskola különféle programjai, a falu rendezvényei és hivatalos információk kapnak helyet, sok minden más mellett. Pár hete kiakasztottam ide a felhívást az aláírásgyűjtéssel kapcsolatban, ami a vámpíroknak való önkéntes véradományozás törvényessé tételét szorgalmazza. A javaslat már régen elkészült, és idő közben összegyűlt a kellő mennyiségű támogatás. Tegnap adtam be a Mágiaügyi Minisztériumba az anyagot. Gondolom, jön majd néha egy bagoly arról, hol tart az ügy. Remélem, pár hónapon belül döntenek, és azt is nagyon remélem, hogy pozitív elbírálást kap a petíció! Amennyiben törvénybe foglalták, elő kell készíteni a terepet az ispotályokban, megteremtve a szükséges körülményeket, valamint tájékoztatni a varázslótársadalmat és miegymás. Lehet, kissé előre szaladtam, ám tényleg nagy reményeket fűzök ehhez. Elmerengve veszem le a hirdetményemet a falról. Hiszen erre már nem lesz szükség. Most már csak várunk. Elgondolkozva álldogálok nyurga alakommal a bejárati csarnokban, pislogva lefelé a papírra. Sötét hajam kissé belelóg sápadt arcomba.

###
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2015. február 9. 17:56 Ugrás a poszthoz

Lorelai K. Riviera
a véradomány ellenes

Bőven járkálnak még a folyosókon tanárok és diákok, hiszen még csak késő délután van. Igaz, már egyre hosszabbak a nappalok, azonban szerencsére még így is kellemes a sötét órák száma. Érzem, olykor felém-felém pillant valaki, de annyira gondolataimba merültem, hogy most nem nagyon törődök velük. Egészen addig, míg egy almafalatozó nőszemély vészesen sokáig rajtam nem legelteti a szemét. Elég pár pillanat és már jön is.
A köszönést és minden udvariasságot mellőzve szól hozzám, elég élesen és felelősségre vonóan. Ó, pompás. Egy újabb ellenző. Az aláírásgyűjtés közben kaptam már jó néhány megjegyzést. Már aki mert olyat tenni. Nagyon lassan sandítok csak le a nőre magam mellé, majd egészen szembe fordulok vele.
- Igen, én. - bólintok, miközben rekedtes baritonomon felelek az első kérdésére, és közben szépen összehajtom a papírt és a bőrdzsekim belső zsebébe csúsztatom. Úgy hiszem, a velem szemben álló csinos teremtés az iskola gyógyítója lehet. Olyan illata van, mintha ispotályban dolgozna. Főzetek, kötszerek, papírok. Ráadásul a nála lévő táska alakja szintén elég beszédes. Egy doktornénivel van dolgom. Ez új. Már ami azt illeti, eddig milyen ellenzőkkel találkoztam. Ő viszont egy olyan, akinek valamivel több köze van a témához, mint másnak, a véleménye pedig elég elkeserítő. Noha nem közölt még semmit, csak kérdez, de már abból mindent értek.
- Parancsolsz? - vonom össze sötét szemöldököm, és használok magam is tegező formát, ha már ő csípőből vette hozzá a bátorságot. Nem kell hozzá túl merésznek lenni, sokan szólnak hozzám így, csak ők általában kedvesen. Különben pedig természetesen értem, mi a kérdése, csak örülnék neki, ha normálisan beszélne hozzám, nem csak az arcomba köpné a magának kikérő faggatózását. Jó, oda nem tudja, mert a vállamig se ér. Persze, mivel képletesen fogalmaztam, ez mondjuk mindegy is. Nyugodtan nézek rá lefelé régi fényű tekintetemmel.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Adam Kensington összes RPG hozzászólása (786 darab)

Oldalak: « 1 2 ... 11 12 [13] 14 15 ... 23 ... 26 27 » Fel