31. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek:

Kérünk mindenkit, hogy ellenőrizzétek a drive-ban beadott multikarakterek esetén a hozzáférési beállításokat! Akiét nem tudjuk megnyitni vagy elolvasni, azét automatikusan elutasítjuk!
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Adam Kensington összes RPG hozzászólása (786 darab)

Oldalak: « 1 2 ... 17 ... 25 26 [27] Le
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1255
Összes hsz: 8089
Írta: 2020. október 23. 21:00 Ugrás a poszthoz

Juhász Laura
kora délelőtt | a nappalimba érve | x

Jó, hogy háttérbe teszi most - amúgy érthető - kiváncsiságát, mert tényleg fontos, hogy figyeljen. Mindannyiunk érdeke. Ugyanis sajnos se a macskám letételével, se egy ablak kinyitásával nem oldanánk meg semmit. Vagyis valamit igen, csak éppen új problémákat szülnénk. Ez a legtisztább: ha behívom.
- Így van - jelzek vissza neki rezignált hangomon, hogy jól adta vissza az utasításaimat. Az másik kérdés, vajon ugyanígy végre is tudja-e majd hajtani őket. Nem mintha olyan nehéz lenne bármely lépés, csak hát jelen helyzetben könnyedén elterelődhet egy kamasz boszorkány.
- Akkor bejöhetsz - bólintok neki és már rég nem vagyok az ajtó közvetlen túloldalán, mire ő nekikezd ötig számolni. Ha belép, ott találja magát zsúfolt, szűk folyosómon, ahol keskeny, falhoz tolt bútordarabok sorakoznak némi távolságot tartva, rajtuk a legkülönfélébb holmik: könyvek, képek, ketyerék, gyér fényű kis lámpák. Cicáim csakhamar előre szaladnak hozzám. Az én lépéseimmel ellentétben az ő lépései alatt nyikordul az öreg padló. A falak színe maghatározhatatlan, amúgy is festmények, szőttesek fedik nagyrészt. Nyílnak ajtók kisebb szobákba, ám mindről egyértelmű, hogy nem a nappali. A folyosó végéről megy föl egy lépcső az emeletre, ám szerencsés esetben arra már nem ballag tovább a lány.
Nappalim bal oldala egy kész zenei stúdió, közepe egy klasszikus pihenőhely tévével, kandallóval, polcokkal, kacatokkal, jobbra pedig hangszergyűjteményem díszeleg a falon lógva, asztalon állva, bútornak támasztva. Otthonom minden szeglete tele ócskaságnak tűnő felbecsülhetetlenségekkel. Részemről kanapém előtt állok, magam mellett lógatott, sápadt kezekkel, kissé szétnyílt köntösben, rezzenetlen vonásokkal. Vastag függönyeim mind behúzva, lámpák világítanak itt-ott a halandó szemek kedvéért. Ahogy a bagolyköves megjelenik, először arcára tekintek, aztán a kezében lévő macskámra. Testvérei kanapémról vernyognak, lábamnál tekeregnek, asztalra ugrálnak, nyüzsögnek.
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1255
Összes hsz: 8089
Írta: 2020. november 9. 18:43 Ugrás a poszthoz

Juhász Laura
kora délelőtt | a nappalimban | x

Végigtekintek az érkezőn, majd pillantásom rögtön fehér macskámra szegeződik. Nem mozdulok, nem lépek közelebb, hagyom, hogy a lány tegye. Mégis csak most sétált be egy vámpírfészekbe. Akárhogy a jószándék vezérli és az állatka egészsége az első, a félelem és az életösztön sok mindenre képes. Végighallgatom elmondását az eddigiekről, és bólintok egyet, majd felemelem sápadt kezeimet és nyúlok a cicáért, hogy átvegyem. Könnyedén elfér nagy tenyereimen. Odahúzom mellkasomhoz és nézek le rá, arcom mellett lelógó hajjal. Megfordulok aztán, odasétálok kanapémhoz, leülök és az ölembe fektetem őt. Légzése és szívverése egyre lassabb. Valóban gyengül, biztosan a fájdalomtól, a kétségbeeséstől.
- Jól van, D'Artagnan - csitítgatom mély hangomon susogva, miközben hosszú ujjaim végigszántanak a kis testen, néhol nyomást helyezek rá kissé, tapogatok. Így teszek azzal a bizonyos hátsó lábbal is, mire a fehérség megrezzen, köntösömbe mélyeszti kicsit karmait és gyengén, de fájdalmasan nyávog egyet. - Tudom - bólogatok és vizsgálom tovább óvatosabban, aztán egy idő után már csak úgy simogítom őt. - Ez eltört - állítom fel a diagnózist. Finoman lehelyezem őt az ölemből a kanapéra, én pedig felkelek és kisétálok a folyosón át a konyhába. Onnan zörgés, matatás hangjai érkeznek. Kisvártatva visszatérek egy fadobozzal. Visszaülök macskám mellé. Leteszem a dohányzóasztalra a gyógyszeres tárolót és kinyitom: mágikus és mugli készítményeket egyaránt rejt. Tallózásomból közben a bagolykövesre tekintek.
- Meg tudod gyógyítani varázslattal? - kérdezem tőle, hiszen tisztában vagyok vele, hogy van ilyen bűbáj. Még az igét is tudom, de ugyebár az sajnos nem úgy megy, hogy én elmondom neki, ő meg elismétli, hussantva a pálcájával és ennyi. Ismernie kell a varázslatot. Fontos, alkalmazta-e már vagy sem.
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1255
Összes hsz: 8089
Írta: 2020. november 18. 10:54 Ugrás a poszthoz

Juhász Laura
kora délelőtt | a nappalimban | x

Fehér kezem cirógatón jár tovább a szintén fehér macskán, aki nyugtatón dorombol magának, közben másik kezemmel keresgélek tovább a dobozban és várom a navinés válaszát, fel-fel pillantva rá közben tincseim mögül. Csak rövidet bólintok neki, mikor kiderül, ő nem tudja azt a bűbájt. Nem volt sok esélye, de egy próbát megért. Hallgatom aztán újabb ajánlatát. Latolgatva nézek D'Artagnanra.
- Adok neki fájdalomcsillapítót, viszont, amíg hat, addig talán jól jönne - élek a jegelés lehetőségével. Ő biztos kellemesebben meg tudja oldani, mintha én hoznék a hűtőből valami erre alkalmasat és a pórul járt lábnak nyomnám.
- A kedvesem majd elviszi az állatorvoshoz - válaszolom neki, közben rálelve az említett gyógyszerre. Tabletta formájában van. Egy kis tányér fölött ujjaim közé fogom, melyeket összezárok és a fájdalomcsillapító porrá lesz, lehullva a tálra. Ugyanezt általában fémkanál közé fogva szokták megtenni vagy valamilyen súlyt alkalmazva. Nekem erre nincs szükségem. Nem baj, hogy az ujjamon is maradt a gyógyszerből, az egészet összekeverem egy igazán kevéske májkrémmel, amit szintén a konyhából hoztam és nekiállok rákenni a macska ínyére, másik kezemmel tartva fejét. Óckodik természetesen, ám kényszerűen lenyalogatja. Ennyi erő azért még bőven van benne.
- Valamikor délelőtt érkezik - teszem még hozzá, mikor jut az állat ellátáshoz. Ugyan nem szentírás, hogy Kíra tényleg megjön, amikorra ígérte magát. El is felejthette meg igazából nagyjából akármi képes elterelni a figyelmét a céljairól. Ha valaki felhúzza, vagy ha valaki kedves vele; ha esik az eső, vagy ha kisüt a nap; ha nem ízlik neki a sütemény, amit valahonnan elhozott, vagy ha túlságosan ízlik neki. Akármi. Viszont van B tervem. Tudok másnak is szólni.
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1255
Összes hsz: 8089
Írta: 2021. március 10. 10:51 Ugrás a poszthoz

Juhász Laura
kora délelőtt | a nappalimban | x

Tényleg nem lenne túl nagy fáradtság, hogy macskám megmentőjének formás koponyája más halmazállapotot vegyen fel, azonban bennem fel sem merülnek ilyen gondolatok. Csak azért, mert valamire képes vagyok, nem fogom megtenni. Általános hiba az embereknél, hogy erről nem így gondolkodnak. Meg az is, hogy előítélkeznek. Még ez a prefekta is. Egy pillanat alatt juthat el olyan következtetésekre velem kapcsolatban, amelyekre én magam soha nem adtam okot, csak a fajtám és tulajdonságaim. Nem arról van szó, nem hibáztatom érte. Ez csak ténymegállapítás.
Felvetése és sablonkérdése nyomán csak felpillantok rá, arcomba hulló hajam keretéből, lassan pislogva egyet, aztán lesütve tekintetem macskámra.
- A gyorsaság jó. Hogy hamar ott vagyok mindenhol. Bár nem olyan gyorsan, mint ti - teszem hozzá, miközben elmormogom válaszom. Hiszen a varázslók tudnak hoppanálni meg miegyébb közlekedési módokat alkalmazni. Igaz, ehhez nekik külön tanulás, külön eszköz, külön mágiafelhasználás kell, nekem viszont ugyanolyan, mint hogy mondjuk sétálok vagy beszélek. Egyéb előny nem annyira jut eszembe. Mások annak tartanák őket, de aki naponta éli, annak ugyanannyira átok, mint áldás.
Arrébb húzom a kezem a cica lábáról, ahogy a borogatása érkezik. Figyelem a lány mozdulatait, majd a képződő jégréteget. D'Artagnan odapislog és kis vékony hangot ad, aztán pihen tovább erőtlenül. Bólintok Laurának hálám jeléül.
- Egy-két perc - felelem a gyógyszer hatását illetően, majd éppen csak biccentek egyat harsányabb kérdésére. Nem teljesen világos számomra, hogy arra a felismerésre jutott-e, miért a kedvesem viszi el abban az időben, vagy arra, hogy a kedvesemnek miért nem gond akkor elvinni. De mindegy is ez. Az már kevésbé mindegy, hogy egyre laposabbakat pislogok, miközben simogatom a kis fehérséget. A többiek hol a lánynak teszik a szépet, hol itt érdeklődnek nálam.
- Az jó lenne - fogadom el maradási ajánlatát, hiszen érzem és látom rajta, hogy szívén viseli állatom sorsát. Addig úgyse nyugodna, míg nem tudja, hogyan alakultak a dolgok. Meg ki vagyok én, hogy eldöntdem, hogy lenne-e ennél jobb dolga? Ráadásul a végén lehet, hogy tényleg arra szorulok, hogy őt kérjem meg az elvitelre, ha nem érek el hirtelen mást. Illetve, ha hirtelen alaludék. Oké, nem fogok, de egyre nehezebbnek tetszem magamnak.
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1255
Összes hsz: 8089
Írta: 2021. május 19. 20:40 Ugrás a poszthoz

Juhász Laura
kora délelőtt | a nappalimban | x

Nem azért nem felek a véráramos kérdésére, mert túl sokat árulnék el vagy mert tolakodó lenne. Egyszerűen az kimarad. Hogy az álmosságom miatt vagy másért, azt nem tudom. A lényeg, hogy nem szándékos.
- Kint találtam rájuk egy dobozban - fedem fel kimerítő részletességgel a cicák eredetét, fejemmel az ajtóm irányába bökve, így utalva a házam környékére. - Behoztam őket, aztán itt maradtak - folytatódik a míves történet, éppen csak vállat nem vonok hozzá.
Kecsegtető az ajánlata, hogy lepihenjek. Igazából fel is merült bennem. Hiszen nincs itt nagyon már mit tennem és ezen állapotomban különben sincs sok hasznom. Jó, persze, a fehérségnek biztosan jól esik, hogy így a közelében vagyok és vigyázok rá, de van itt más is, aki megtegye. Én meg nem vagyok aggódó típus. Ha bármi gond lenne, különben is rögvest tudnám, hiába alszom. Itt teremnék seperc alatt. Már talán éppen felelnék javaslatára, amikor eléggé bensőségesen kérdez. Éppen csak rápillantok, aztán pislogok le tovább D'Artagnanra, meg kicsit elnézek Porthos felé, aki ledobja magát mellém, oldalamnak simulva és tisztálkodni kezd.
- Halványan dereng - bólogatok. - Tudom, ki voltam és hogyan éltem, de érezni nem érzem. Mintha nem feltétlen velem történt volna - rázom meg kissé a fejemet, próbálva leírni, milyen ez. Azt nem is sejtem, hogy az emberek is így vannak valahogy a kisgyerek korukkal. Elmesélik nekik, látják fotókon, vannak foszlányaik, ám összességében egy film is lehetne ennyi erővel. Na nekem ilyen a halandóságom.
- Nem úgy, mint a halálom - teszem hozzá monoton baritonomon. Na tessék! Ez viszont már biztos a kényszerű ébrenlét hatása: nekiálltam fecsegni. - Arra elég tisztán emlékszem - bólogatok aprókat, lassan, s közben egyre több hangot nyelek el. Kicsit, mintha félálomban beszélnék. - Gondolom, jobban odafigyeltem rá, hiszen úgy hittem, az az utolsó alkalom bármire is figyelni - elmélkedem el ezen. Hiszen annyi minden történik velünk, ám van, amit már másnap elfelejtünk és van, ami belénk ég örökre. Vagy, mert már akkor és ott tudjuk, hogy fontos pillanat, amit magunkba kell vésni; vagy valahogy megörökítik; vagy annyiszor meséljük el, hogy fenn marad. Utóbbinak nálam kevesebb az esélye.
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1255
Összes hsz: 8089
Írta: 2021. június 12. 08:42 Ugrás a poszthoz

Vizsnyiczky Médea
késő este | a nappaliban a kanapén | x

Visszatérve az erdei ösvényről, beteszem magam után az ajtót, ügyelve, hogy egyik macsek se szökjön be hozzánk. Hozzám meg a madárhoz, amit fehér kezemben tartok... vagyis hát akit. Eszembe jut, amikor "kedves" barátomra, Dwaynere akadtam rá hasonló állapotban. Fifikás ügy ez az animágia.
A nappaliba megyek, fogok egy kendőt, a kanapéra helyezem és óvatosan lerakom rá a sérült szárnyú áldozatot. Hogy miért nem vittem inkább gyógyítóhoz? Mert este van. Igazából már szinte éjjel. Ezért. Mindig gondolok rá, hogy összeszedek pár olyan helyet, ahová lehet fordulni ilyenkor is a közelben. Ügyelet, hasonló. Igen, persze a Fővárosi Ispotályba elsuhanhatnék vele, de megint itt a gond: a suhanás része. Nem kell az most neki. Ráadásul tényleg nem tűnik súlyosnak a baj. Viszont nehéz megállapítanom, mennyire van magánál, tudatánál. Felfogja-e, ami történik.
- Megsérültél. Próbállak ellátni - dörmögök neki ennyit, hátha eljut hozzá. Csak hogy tudja, nem az a tervem, hogy elvágom a torkát, tollfosztom és berakom a sütőbe. Olyan formában úgysem érdekelne. Csak így, ahogy van, megkóstolhatnám. Viszont ezt ő nem tudhatja és talán jobb is. Legalábbis szerintem nem találkoztunk még. Nem ismerős az illata. Meg igazából azt se tudhatja, hogy tudom, hogy ember és nem csak egy állatot látok el.
Átsétálok a konyhába az elsősegély dobozért, magára hagyva őt izgalmas nappalimban, ahol megannyi polc, komód roskadozik a legkülönfélébb antik és kevésbé antik műtárgyaktól, ketyeréktől, a hangszergyűjteményemről nem is beszélve. Bár sok mindenre nem lát most rá egyelőre kanapén gubbasztásából.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Adam Kensington összes RPG hozzászólása (786 darab)

Oldalak: « 1 2 ... 17 ... 25 26 [27] Fel