Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Csak szelíden elpillantok felé a költői kérdése nyomán. Vagy nem költői volt? Nem igazán lehet ennél a fazonnál tudni. Emlékeztet kicsit Kírára, aki szintén meglehetősen kiszámíthatatlan. Jó, igazából teljesen az. Az új ismeretségemnek azért van még mit tanulnia tőle. Minden esetre az, hogy olyasvalakire emlékeztet, aki ennyire fontos számomra, az nagy gondot nem jelenthet.
Nem zavar a rajtam való derülése. Örülök, hogy szórakoztatom. Annak nem kevésbé, hogy úgy látom, a lábának lassan kutya baja, a krémnek hála. Viszont a motorral nem boldogulok valami könnyen.
- Legjobb lenne, ha itt hagyná nálam. Be kell szereznem pár alkatrészt a javításához. Nem probléma, a boltomban, a Kins&Kensben szerintem találni fogok megfelelőeket, de szükségem lenne egy-két napra - fedem fel előtte, mely üzletnek vagyok a tulaja, hogy nehogy azt higgye, le akarom nyúlni a járművét, illetve hátha ismer is minket. Mint kiderült, nem hogy ismer minket, de már el is akarta hozni hozzánk pár holmiját javíttatni. Szóval, amint meghallja a ketyerekereskedés nevét, annyira fellelkesül, hogy felpattan a hintaszékből, kicsit rendbe szedi magát és mindenféle világra szóló tervek hangoztatása közepette - melyek szerint beadja majd a telefonját is a szervízbe meg hogy vesz majd nálunk egy fényképezőgépet - megindul a napelemes lámpák szegélyezte úton, derűs és hálás búcsút intve nekem. Nézek utána egy jó darabig, majd igazítok egyet fejlámpámon és ügyködöm tovább a motoron.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Eszterházy Diána
éjjel | egy fánál | x


Bagolykövesek. Hol a házam ajtaján kopogtatnak fényes nappal, hol beszökik hozzám a macskájuk, hol a sikátorban akarják kirabolni őket... Mindenütt ott vannak, a legváratlanabb helyzetekbe keverednek és -ami a lényeg- ezekbe a helyzetekbe igazából általában ők sodorják saját magukat. Imádnak olyan helyeken lenni, ahol nem kéne lenniük és imádnak olyan dolgokat tenni, amiket nem kéne tenniük. Ennek ellenére már viszonylag rég volt szerencsém ilyesféle különleges esetekhez, amelyek gyakoriságuk miatt már-már hétköznapivá váltak számomra. Halhatatlan életem részeivé. Szóval már csaknem hiányoznak. Mikor éppen a Kins&Kensbe tartok az elcsendesülő utcán, még fogalmam sincs róla, hogy újra részesülhetek az élményben.
Zsebre tett kézzel, ráérősen szedem légies, bakancsba burkolt lépteimet, amikor felfigyelek az elhaló segítségkérésre. Nem nekem szánják, ám akinek szánják, az rá sem hederít. Részemről még viszonylag távol vagyok a helyszíntől, csak éles érzékeimnek köszönhetem, hogy tanúja vagyok a jelenetnek. Egy-két percen belül azonban elérkezem a fához, amely segítséget kért. Persze, hamar kiderül, nem pont a fa volt az, hanem annak újdonsült, piros hajú lakója. Megállok és felnézek a lombban akadt lányra. Nemrég az erdőben volt már szerencsém valakihez, aki egyenesen fennakadt egy ágon, a kabátjánál fogva. Ehhez képest a rellonos még elég kényelmes helyzetben van. Ami nehezít az egészen, hogy meglehetősen részeg.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Viszonzom az üdvözletet egy halvány biccentéssel, aztán hallgatom a hozzám intézett kérést, amely dicséretesen összeszedett a rellonos állapotához képest. Ezt teszi az emberrel egy szorult helyzet. Vagy éppen egy fennakadt.
- Felmehetek érted és lehozhatlak, vagy elengeded magad és elkaplak - vázolom neki rögvest két megoldásomat is, mindezt szokásos, egyenletes hangomon. Előbbi bonyolultabb, utóbbi viszont érthető módon elég merésznek hathat. Viszont az erdőbeli bajbajutottammal ezt a verziót választottuk és teljesen jól bevált. Egy meglehetősen romantikusnak tetsző jelenethez vezetett, ahogy a karjaimban vittem el a helyszínről. Különben persze azt is lehetne, hogy mondjuk kidöntöm a fát, viszont az aztán főleg drasztikus lenne és még inkább veszélyes.
- Varázsolni nem tudok - rázom meg a fejem, hozzátéve ezt a kis adalék információt, mielőtt még azzal a nagyszerű ötlettel állna elő, hogy hívjam segítségül mágikus erőmet és lebegtessem le őt egy jól irányzott igével. Ilyesmivel nem szolgálhatok. Bár nincs abban a helyzetben, hogy nagyon válogasson.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Tisztában vagyok vele, hogy ha a másik fél nincs olyan ismeretek birtokában, mint az én ki- és milétem, akkor nehezen tudja elképzelni azt, hogy nem fog súlyos következményekkel járni egy esetleges karjaimban landolás. Nem mondhatni, hogy törékenynek hatok, viszont inkább illik rám a nyakigláb jelző, semmint az izomkolosszus. Viszont azzal is tisztában vagyok, hogy olyasvalaki, akinek ennyi alkohol van a szervezetében, nem fogja igazán túlgondolni a dolgokat, ha választania kell. Márpedig sokkal könnyebb neki csak szépen elengedni magát és legurulni az ágról, ami különben úgyis bármelyik pillanatban bekövetkezhet a véletlen műveként is, ahogy azt a mellékelt ábra tökéletesen mutatja.
Bólintok csupán, kihúzva kezeimet a zsebemből és komótosan a fa alá sétálva. Pislogok felfelé az eltökélt lányra, mintha csak a csillagokat fürkészném. Háromra pedig az ősz első tanújeleinek egyikeként hull alá a fáról az a bizonyos számolni képes, vörös levél, igen jó kezekbe kerülve. Hűs, de jó kezekbe. Meg se ingok, ahogy ölembe pottyan. Csak kicsit eresztek karjaimon, lekövetve esését, hogy ne szilárd, mozdulatlan közegnek csapódjon, hanem meglegyen a kellő rugózás, mint valami mentőhálónál. Tartom őt addig, amíg realizálja, hogy megérkezett. Aztán elkezdem leengedni a földre, figyelve azért rá, hogy vajon képes-e talpon maradni. Aki csimpaszkodni tud, attól még nem biztos, hogy állni is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

Ahogy az ősz beköszönte és a tél közeledte okán a nap egyre kevesebb órát tölt a fejek felett, ezzel fordított arányban egy magas árnyék egyre több ideig rója a falu utcáit. Így van ez velünk, vámpírokkal. A mi óránk másképp jár és az életünk legtöbb területén is meglehetősen ellentétesek az érdekeink a halandókéval. Ők nekikeserednek, mikor egyre nő a sötét, mi pont, hogy ekkor kerülünk elemünkbe. A legtöbb dolog, amit ők hajtanak, számunkra nem jelent semmit. Nekik sok az alapvető létigényük, nekünk nincs igazán sok. Ezzel pedig rá is világíthatunk egy közös pontra a kevésből: nekik szükségük van a vérükre és... nos az ő vérükre nekünk is szükségünk van.
Az a bizonyos magas árnyék tehát megérkezik a piactérre. Hogy mégis mit keresek itt? Semmit. Miért muszáj mindig keresni valamit? Csak szokásos sétámat költöm, ez pedig egy olyan helyszín, ahova viszonylag keveset járok. Hiszen mi értelme ennek a térnek este? Ilyenkor nincs piac. Persze, a környező boltok még nyitva, azonban a hely éteri lényegét nyilvánvalóan nem ezek adják, hanem az portékáikat kínáló bódék, az áruikat kiabálva népszerűsítő kofák, a melengető pezsgés. Nekem ebben csak akkor van részem, amikor valamilyen különleges esemény van, mondjuk mikor az adventi vásár megnyitja kapuit. Ilyenkor azonban nekem nem jut más az élményből, mint az itt maradt illatok, meg egy-egy lehullott növényszár, letört kosárfonat és egyéb darabkái, emlékét őrizve a nappal itt történteknek. Akarva akaratlanul eszembe jutnak London középkori forgatagai, melyekben emberlétemben még részem volt. Hogy hiányzik-e? Mondanám, hogy nyilvánvalóan igen, viszont, ha minden egyes ponton magamba roskadnék, amelyben halhatatlanként nem lehet részem, úgy járnék, mint azok a fajtársaim, akik önként kisétálnak a napra vagy karóba dőlnek. Alapvetően letargikus alkat vagyok, nem kell nekem még külön depresszió is. Egyszerűen úgy döntöttem, nem keserítem magam ilyen ostobaságokkal, mint hogy azokra a dolgokra vágyjak, amiket már soha nem kaphatok meg. Tudomásul veszem, hogy vannak ilyenek és inkább arra koncentrálok, amim van.
Megállok az üres, csöndes tér közepén és csak figyelek. Magamba szívom a nappali élet morzsáit és tanúja vagyok az estieknek. Sétálgatnak persze azért páran erre, betérve még az itteni üzletekbe zárás előtt. Zsebre tett kézzel nézem a körülöttem lévő életet, mint egy jó filmet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

Madarász Gergely
hétköznap este | a piactér közepén | x


A pletykák igazán hasznos dolgok, ugyanis valamilyen valóságalapjuk mindig van. Legalábbis valamilyen ok arra, amiért elterjedtek. A rólam keringő szóbeszédek mondhatni szinte mind igazak. Az például közkeletű, hogy van a falunak vámpírja. Akadnak még fajtársaim a vidéken, azonban nem olyan régen, mint én és a közösség éltében sem töltenek be akkora szerepet. Így ezt a címet valahogy én birtoklom. Ezen kívül van, aki úgy tartja rólam, hogy nagyon régi, ám szelíd vérszívó vagyok. Ez is igaz. De van, aki meg azt mondja, vérszomjas gyilkos vagyok. Nos ez is igaz. Nem mintha szakértőnek kéne lenni, hogy ezt egy vámpírról csaknem bizton állíthasd.
Hamar észlelem a bódé tetején kényelmesen elhelyezkedett alakot. Direkt nem nézek azonban még felé, hiszen ahhoz, hogy megfigyelhessem, nem is igazán van szükségem arra, hogy rátekintsek. Hallom szívverését és szuszogását, valamint azt, ahogy ujja a könyv lapjaihoz ér. Érzem a teája illatát. Még a melegét is. Mármint az italét. De igazából természetesen a teste melegét is.
Ráérősen indulok tovább, hogy bejárjam a piacteret. Mintegy körözök. Vontatottan és nesztelenül, ahogy a ragadozó kering áldozata körül. Én azonban most nem kebelezek be mást, mint az este élményét. Pár perc múltán felnézek az olvasgató férfira. Fejem oldalra biccentem, lassan pislogok egyet. Az ösztöneim -amik ugyebár elég fejlettek- azt súgják, ki van élezve rám. Felfigyelt a feltűnésemre. Nem tudom, ki ő, csak sejtéseim vannak róla.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

Madarász Gergely
hétköznap este | a piactér közepén | x


Valóban. Kifejezetten vén vagyok és az évszázadok alatt úgy kikopott belőlem az emberi mivolt, hogy emberségesebb lettem a halandóknál. Mint mikor a víz olyan hideg, hogy már éget. Mivel én nem hajtom azokat a javakat, amiket ők, kerülnek azok a káros érzelmek, amik őket feldúlják. Hiszen nincs más feladatom, mint megszerezni azt a keveset, amire szükségem van és önmegtartóztatást gyakorolni. Bár, belegondolva, nekik is csak ezt kéne tenniük. Azonban nekem, halhatatlan, alig érző lénynek ez nyilván könnyebb. Nyilván.
Én sem illek sehova. Közös ez bennünk. Viszont szerintem, aki nem illik sehova, az igazából mindenhova illik. Tény, rám ez különösen igaz, hiszen történelmem miatt olyan felfoghatatlanná válok, hogy kezelhetünk akár egy antik dísztárgyként.
Kérdésére csupán megrázom a fejem és elveszem róla pillantásom. Hajlamos vagyok megfeledkezni magamról. Olyannyira kívülállóként fürkészem az életet, hogy néha azt hiszem, láthatatlan vagyok. Jobban mondva nem hiszek én semmit, egyszerűen csak túlzottan elmerülök a szemlélő létemben.
- Szia Adam - köszön rám vékony hangon egy bagolyköves lány, ahogy pár barátnőjével elsétálnak mellettem, indulva vissza a kastély fele. Az Edictumból ismerem még. Sokáig voltam az újság szerrkesztője és főszerkesztője, de már átadtam a stafétát a diákságnak teljes egészében. Elég az hozzá, a levitás   olyan természtesen üdvözöl, mint bármelyik iskolatársát. Rápillantok és biccentek neki. Kuncogva, sutyorogva ballagnak tovább.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

Madarász Gergely
hétköznap este | a piactér közepén | x


Finoman összevonom sötét szemöldököm a jópofáskodó odamondásra és a költői kérdésre. Érzem persze, hogy ez főleg piszkálódás. Játék a tűzzel. Feltekintek ismét a stand tetején üldögélő alakra, a szemébe nézek, egyik kezem magam elé vonom és elegánsan meghajolok, ahogy az régen bemutatásnál vagy színházi tapsrendnél volt szokás. Így nyugtázom az alakításom dícséretét.
- Úgy sejtem, némileg többet, mint Ön a csúcsdíszkedést - adok nevet a bódé tetején betöltött szerepének, miközben felegyenesedem. Lassan itt az idénye. Gondolom, csak gyakorol, hogy a fa tetején már simán menjen. El is képzelem glóriával meg szárnyakkal. Egész jól mutatna. Ó és a hiedelmem nem annak szól persze, hogy ne űzné nagyon jól a fent gubbasztást, hanem tényleg pusztán az időnek, amiben valószinűsíthetőleg előnyöm van.
Úgy döntök aztán, megnézem magamnak, milyen onnan a kilátás, ha már így megszólított. Egy pillanat múlva hűlt helyem marad a tér kövén és a szomszédos árusítóhely tetején termek. Bakancsos lábaimat lelógatva ülök rajta. Fehér kezeim ölembe ejtve. Nem is rossz itt. Sőt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Kírakedves
késő este | a nappaliban | x


Tél. Hosszú ébrenlétek. Legalábbis a lehetőség rá, amit én bizony teljesen ki is használok. Ez ugyan nem feltétlen látszik, hiszen olybá tűnik, mintha csak lődörögnék a házamban egy szál köntösben. A látszat azonban csal. Nem csak hogy ébren vagyok, ám nagyon hasznos dolgokat művelek, most például rendszerezek. A polc előtt állok a nappaliban, amikor Kíra betoppan. Nem támadom le azonban rögtön, hagyom még kivetkőzni abból a sok rétegből. Közben viszont annyira elmerülök a pakolásban, hogy lekésem a pillanatot, amikor átsuhan a folyosón a konyha felé. Ő meg nem láthat, mert takarásban vagyok. Éppen azon morfondírozom, hova lehet a kezemben tartott könyvsorozat harmadik része. Aztán felocsúdom, hogy a kedves meg tovalibbent.
- Szia - köszönök utána egyenletes baritonomon, de követni még nem követem. Csak tudatni akartam vele, hogy itt vagyok. Viszont még keresem azt a hiányzó könyvet, amit csakhamar meglelek. Egyetlen polccal volt lejjebb. Na ezért kell most ez a kis rendrakás.
Különben a karácsonyfa természetesen ott tündököl az ablak előtt és ez így lesz bőven Vízkeresztig. A kibontott ajándékok is ott hevernek még alatta. A kandallóban barátságosan pattog a tűz, egy részt a hangulat kedvéért, más részt a betoppanó, didergő halandók kedvéért. Meg hát azért jobb a ház, ha nincs minden befagyva.
Elég az hozzá, lepakolom a könyveket a kezemből és mezítlábasan a folyosóra lépdelek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Kírakedves
késő este | a konyhában | x


Persze, hogy nem vett észre. Még egy fajtársam is alig vett volna észre. Nem hogy nem voltam látható, de szerintem annyira koncentráltam a kötetekre, hogy éppen levegőt sem vettem. Nem csoda, ha fogalma sem volt róla, hogy itt vagyok. Amikor lélekben ennyire nem vagyok jelen valahol, akkor megérezni is nehezebb a puszta létezésem is. Viszont mostmár megvagyok, a kedves pedig egy finom puszival tudatja ezt velem. Az én szám nem görbül ugyan mosolyra, régi tekintetem viszont sokkal nyíltabban és barátságosabban fénylik, márványszín vonásaim pedig egészen kisimulnak, ha vele vagyok. Habár ezen dolgok összessége egészen úgy tetszik, mintha mosolygnék.
A lány megjegyzése után egyik pillanatról a másikra már egy fekete pulóverben és farmerban állok a folyosón. Így fordulok utána, lépdelve a konyhába. Változatlanul mezítláb. Ebből nem engedek. De így azért már talán kellemesebb látvány lehetek egy didergőnek. Leülök a székre a kedvessel szemben, a sakktáblás asztal túloldalán. A bábuk most éppen kezdőpozícióban állnak.
- Nagyon átfagytál, vagy azért később sétálhatunk egyet az erdőben? - kérdezem, fejem finoman oldalra biccentve. Nagyon szép, holdfényes, tiszta az éjszaka, a táj pedig fehér takaróban pihen. Mi kell még egy kellemes kiránduláshoz?
- Jöhetne Kutya is - javaslom a négylábú társaságot. Ő aztán biztosan élvezné.
- Itt van a hátsó kertben - tájékoztatom a lányt, mielőtt még azt mondaná, hogy azt se tudja hol van, mert napok óta nem látta. Ez ugyanis általában így szokott lenni. Néha tiszteletét teszi nálunk és akkor örülünk neki. Tiszta gazdája. Aki persze nem ismeri el, hogy az.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Tudom, hogy nem azért mondta. Tudom, hogy általában semmi nincs a dolgok mögött, amiket mond. Vagy legalábbis koránt sem annyi, mint azt bárki gondolna. Gyakran meg éppen az ellenkezője van mögötte. A lényeg, hogy tényleg nem érdemes alapozni rá, viszont én puszta kedvtelésből néha szoktam. Számítani nem számítok semmire, csak megteszem, amit épp bedob. Bajom nem lehet belőle, hiszen számára pont annyi a jelentősége, mint az ellenkezőjének.
- Vigyázunk - biztosítom erről a lányt, bólogatva. A világ minden kincséért sem szeretném, ha a mókár ellopná a lábnyomunkat. Az rémes lenne.
- Honnan nézted? - érdeklődöm tőle, végigpillantva rajta, miközben finoman elmosolyodom, ahogy magam elé képzelem őt a Sarki fényben fürdőzve.
- Mindenképpen - értek egyet a Kutyával elért eredményeket illetően. Ezután csak nézem, ahogy a kedves melegszik, illetve lépek az egyik bábuval a sakktáblán.
- Talán csinálhatnék neki egy házat odakintre - vetem fel az ötletet, ismét Kírára tekintve. Egyre hidegebbek járnak és elég okos állat bár, hogy találjon helyet, ahol meghúzhatja magát, azért az mégsem ugyanaz, mintha egy saját, biztos vacka lenne.
- Vagy be is engedhetjük néha. Már nem fél tőlem - vonok vállat, számolva a kockázattal, hogy a lány kiborul a felvetésen. Vagy éppen odalesz érte. Lássuk be, a Kírával való együttlét mindig egy kész szerencsejáték. Csak sodródsz az árral.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Kírakedves
késő este | a konyhában | x


Az egyszer biztos, hogy eszem ágában sincs magamra venni, hogy távol akart lenni mindentől. Mások biztosan megsértődnének kicsit vagy rosszul esne nekik, hogy ezek szerint tőlük is. De az nem én vagyok. Más kérdés, hogy ezzel is jól fel tudom bosszantani a kedvest. Néha nagyon felhúznom azzal, hogy semmi nem zavar. Legalábbis, hogy nem csinálok semmiből nagy ügyet.
Szeretem, hogy soha nem tudom, kivel játszok ezen a sakktáblán. Rendben, most éppen igen, azonban koránt sem biztos, hogy ezt a meccset Kírával viszem végig. Ott van Kinsey, Dwayne, Anna meg még páran, akik sokszor jönnek be olyankor is, amikor alszom, hogy mondjuk itt hagyjanak nekem valamit. Vagy csak úgy beugranak. Akármelyikük léphet. Persze, kikövetkeztetni ki tudnám, éppen melyikük a sakkpartnerem, de érdekesebb úgy, hogy nem teszem. Minden esetre most lépek ismét.
- Engem nem zavar - rázom meg a fejem, megerősítve ezzel javaslatomat. Azt nem is sejtem, hogy a lány attól tart, elcsábítom tőle Kutyát. Ha tudnám, megnyugtatnám, hogy ettől nem kell tartania. Hiszen beengedni is Kíra miatt szeretném. Az ő állatkájára akarok vigyázni ezzel. Mert én az Ő állatkájaként tartom számon az ebet.
Pontosan tudom, hogy a kedves nem szereti a felelősséget és elkötelezettséget. Távol áll tőle, talán még meg is rémíti. Más okokból bár, nekem sem kenyerem egyik sem, hiába foghatjuk rá sok mindenre, hogy felelősen bánok vele. Beszéljünk akár a boltról, a gyógyítósegédségről, a házamról, a körülöttem lévőkről. Azonban ezek több száz év tapasztalattal korán sem olyan nehéz ügyek, mint egy halandónak. Viszont azt szeretem mindig tisztázni, hogy nekem nem számítanak annyira dolgok, mint mások hiszik. Jó, ha ezzel tisztában vannak. Lényeg a lényeg, mindketten nagyon szeretjük a függetlenségünket. Nagyjából ez az egyetlen ok, amiért még nem kértem meg Kíra kezét. Mert tartok tőle, többé nem látnám viszont. Pedig Isten a tanúm, néha komolyan gondolok rá, hogy megkérjem...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

Madarász Gergely
hétköznap este még karácsony előtt | a bódék tetején | x


Nem kapok tapsot a meghajlásomat követően, noha nem is vártam. Bár talán jól esett volna. Nem mintha akármit is változtatna, ha nekem jól esik valami, vagy ha nem. Ugyanúgy nincs nyoma egyik érzelemnek sem rajtam. Még én is alig veszem észre.
Mindössze bólintok a visszaszájalásra. Hiszen ez igaz. Ha pedig számára az a dicsőség, hogy csúcsdísz őstehetség, én nem fogom elvenni az örömét. Még ha úgy is festek, mint akit pont arra teremtettek, hogy megfosszon másokat minden boldogságuktól. Igazából éppen az ellenkezőjére szokott inkább sor kerülni.
Bódészomszédom leplezetlenül bámul, ami egyáltalán nem zavar. Hiszen engem alig zavar érdemben bármi. Szemléljen csak. Én is figyelem őt, csak nem a szemeimmel. Érzem illatát, hallom szívverését, eljutnak hozzám rezdülései.
Valami történik. Valami változik. Ám mivel az a valami csak a látszat, így nem olyan könnyen észlelem, mintha ténylegesen megtörténne. Finoman összevonom vékony, fekete szemöldökömet és ráérősen körbetekintek, mígnem látóterembe kerül az alattunk lévő szakadék. Márványszín homlokomon megjelenik pár ránc. Kezeimet lecsúsztatom az ölemből magam mellé és megkapaszkodom a tető peremén, hogy picit előrébb hajolhassak. Csak pislogok le a tátongó mélységbe, majd oldalra tekintek olvasgató szomszédomra. A feje lehet, hogy ártatlan (már ha ez a fej lehet valaha is az), viszont a légzése, a pulzusa, a tartása mind árulkodnak nekem.
Ismét a mélység felé tekintek, ellököm magam és leugrom oda.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

Madarász Gergely
hétköznap este még karácsony előtt | a bódék tetején | x


Mintha egy álomban lennék. Nem én alakítom, hanem alakul körülöttem minden, kedve szerint, bizarr formákat öltve. Sötét, nyurga valóm piheként szállingózik alá a mélységbe, falba vájt városok mentén. Bőven van időm megfigyelni őket. Pazar egy látvány. Varázslatos káprázat. Amilyen érdekes és szórakoztató, olyannyira nyugtalanító is. Elnézelődöm jó pár percig, aztán egyre inkább ez a bizonyos, említett nyugtalanság kezd eluralkodni rajtam. Szaporábban lélegzem, mintha az nekem bármit is számítani és próbálok ráébredni, mi bajom, mert valami nagyon nem stimmel.
- Engedjen ki... - lehelem végül reszelős baritonomon.
- Engedjen ki! - ismétlem meg valamivel hangosabban, felfelé nézve, hiszen az imént szinte suttogtam, mintha csak magamnak mondanám. Ez nem kérés, sem könyörgés, ám parancs sem vagy fenyegetés. Puszta felszólítás. Nincs benne pánik vagy siettetés. Monoton ütemű és semmilyen hangszínű, mint a beszédem úgy általában mindig. Vonásaim simák, régi tekintetemben viszont valami mély zavartság fénylik, amit még csak meg sem próbálok elfedni.
Várom, hogy megszabaduljak a mágia csapdájából, az illúzióra a továbbiakban már egy pillantás sem vetve. Kezd ugyanis derengeni valami. Kezdek ráébredni, mi van velem. Masszív légzésem nem hagy alább és ráadásul szemfogaim is előbújnak. Ki akarok innen jutni. Egyszerűen csak ki akarok jutni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

Madarász Gergely
hétköznap este még karácsony előtt | x


Nem vagyok türelmetlen, hiszen nem sietek sehova. Úgy hétszáz éve nem sietek sehova. Hagyom, hogy felfogja, amit kérek és eleget tegyen neki. Eltűnik a mélység és a benne lakó város. Eloszlik körülem és hamarosan a macskaköveken állok. Le is pillantok bakancsomra, mely most nem a levegőben lóg a tátongó űrben, hanem szilárd talajon nyugszik.
Felnézek a bódén tetőző férfira. Szemfogaim szépen visszahúzódnak. Hallom dünnyögő kérdését, ám a választ nem hamarkodom el. Körbetekintek a téren, lassan pásztázva azt. Hosszan szusszanok ki egy levegőt.
- Ugyanígy... ha akarná, a gondolata puszta mágikus erejével elhitethetné velem azt is, hogy nappal van éjjel helyett, vagy éppen éjjel nappal helyett, igaz? - emelem rá újfent pillantásom, rezignált, rekedtes hangú felvetésem közben.
- Pár éve kiléptem a napra, mert meggyőződésem volt, hogy éjjel van - közlöm is vele egyszerűen, miért a kérdésem és mi az, ami most eszembe jutott a szemfényvesztése nyomán. Nem a képpel volt gondom, amit elém tárt, hanem magával azzal, hogy ez egy kép. Hogy ez csak egy látszat, ami úgy megcsalja az érzékeimet, hogy én könnyedén a valóságnak is vélhetném és hogy minden bizonnyal ugyanaz esik meg velem most, amit egyszer már átéltem és amibe majdnem bele is haltam.
- Egy önhöz hasonló képességekkel rendelkező varázsló tehette, gondolom - bólintok, nem rajongva az emlékekért, amik most rám találtak. Napokon át gubbasztottam a folyosóról nyíló raktárszobám küszöbén. Miután kilépve megéreztem a napot a bőrömön, a másodperc töredéke alatt fordultam vissza, házamba vetve magam és odakuporodtam a küszöbre, miközben megégett testem kínzó lassúsággal volt képes csak regenerálódni a sokktól. Hosszan elidőztem ott üldögélve és csak néztem magam elé. Napokig. Közben az emberek jöttek-mentek az otthonomban. Dwayne, Kins... próbáltak lelket verni belém. Meg egyszerűen csak ott lenni. Azután pedig, hogy felkeltem, pár hónapig nem nagyon hagytam el a házam. Egyáltalán nem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Dwayne
egy koranyári éjjel | a sakktáblánál a konyhában | x


Azt hinnénk, hogy egy többszáz éve létező entitásnál nem igazán létezik olyasmi, hogy nagy fába vágja a fejszejét. Most mégis itt ülök és sakkot tanítok Dwayne Warrennek. Sakkot. Dwayne Warrennek. Az aurornak, aki ahelyett, hogy elfogadná a világ törvényeit és a játékszabályokat, inkább olyan értelmet keres, ami egy részt nincs, másrészt, még ha volna is, az ő képességeit meghaladná. Viszont ezt vele nem ajánlatos közölni, hacsak nem akarsz egy cigicsikket izzó végét érezni a bőrödön.
Nem vagyok éppen az a nagyon nevetős fajta, de amikor barátom közli, hogy "ő csak azt nem érti", már akkor vissza kell fognom egy mosolyt. Drága Dwayne, ha csak ezt nem értenéd. Inkább összeszorítom kicsit ajkaimat és hallgatom elmés eszmefuttatását, majd csak bólogatok. Hiszen tény, hogy egy ló az gyors. Most ezzel mit vitázzak? A feminista baromságozásra viszont már sóhajtok egy aprót, a bábukra pislogva, majd csak védekezőn felemelem tenyereimet. Nem mondom, hogy nincs igaza. Nem mondok én semmit. Inkább lépek most én, majd az amcsira pillantok, ehhez mit szól. Az a helyzet, hogy nagyjából két mozzzanatra vagyok attól, hogy mattot adjak neki. Kiváncsi vagyok, akár csak sejti-e. Nem volna meglepő, ha nem. Ennek pedig semmi köze ahhoz, mennyire jó vagy milyen érzéke van hozzá. Kell idő, amíg átlátja valaki ezt az egészet. Sok játszma, sok gyakorlás. Oké, ezt ő nem így fogja látni, de ez van.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Dwayne
egy koranyári éjjel | a sakktáblánál a konyhában | x


Szeretik az emberek azt mondani, hogy ők ráérnek. Azonban, mint annyi minden más az életben, ez is relatív. Valószínűleg igazuk van. Valószínűleg az ő szempontjukból, a saját körülményeikhez képest ráérnek. Viszont, ha összehasonlítjuk, én mennyire érek rá és ők mennyire, az ő ráérésük szinte nevetségesnek tűnik. Én. Tényleg. Ráérek. Ráértem kétszáz éve is és rá fogok háromszáz múlva is. Ehhez pedig akkor is úgy állok, ha holnap valaki kilök a napfényre. Hiszen azt nem tudhatom. Céljaim és törekvéseim pedig nincsenek, ahogy határidőm sem semmire. Nem sürgetnek társadalmi elvárások, sem ráncok. Úgyhogy tőlem addig töpreng barátom a következő lépésen, ameddig csak akar. Neki előbb akadnak egyéb szükségletei, mint nekem.
Előre dőlök, miután megtette lépését. Átnézem kicsit a helyzetet és egy kevés gondolkodás után jövök a sajátommal. Dwayne következik, aztán...
- Sakk-matt! - jelentem be, a férfire pillantva, ahogy lehetetlen helyzetbe hozom a királyát. Nincs hova lépnie, hogy én ne mérjek rá végzetes csapást. Nincs menekvés. Lassan hátrdőlök, várva, hogy átvegye magában a lehetőségeket és megbizonyosdhasson róla, hogy tényleg ennyi volt. Kellemesen elgyönyörködöm a cigizve morfondírozó aurorban, akit úgy ölel körbe a füst, mint engem szokott az éjszaka. Persze, elszáll kicsit felém is (hiszen szépre teszi), azonban meg se rezzenek. Rám nem jön köhögnék tőle.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Annamari
éjjel | a nappaliban a kanapén | x


Hogy mi történt velem úgy egy órája? Vagyis hát nem feltétlenül velem történt. Egyszerűen csak a házamnál, s mint olyan, végül velem. De hogy mi is ez? Azt majd megtudjuk. Ha mondjuk elmesélem valakinek. Esetleg annak, aki éppen otthonom felé tart. Hamar észlelem, hogy közeleg. Igazán jókor jön. Nem sokszor vagyok így, de... most kell valaki. Kírakedves ki tudja, hol kóborol épp. Dwayneről nem is beszélve. Bár őszintén szólva, arra, amire most nekem kéne valaki, egyikük sem kifejezetten alkalmas. Talán Kinsey az lenne. Nem, ő sem igazán. Tobias mondjuk igen. Ő nagyon. Azonban nem kívánságverseny ez. Főleg, hogy a kisujjamat sem tervezem mozdítani azért, hogy valaki esetleg tanácsot adjon most. Vagy bármilyen módon elősegítse döntésemet. Ám egy Dwaynetől Tobiasig terjedő skálán a navinés lányka igazán előkelő helyet foglal el ebben az ügyben, még ha ezt egy percig se feltételezné magáról. Úgyhogy komolyan pont jókor érkezik.
- Szabad! - szólok ki egyenletes, de emelt hangon, hogy eljusson az üzenet a küszöbömön állóhoz. Szokatlan tőlem, hogy nem magam nyitok ajtót. A legtöbben, akik bejáratosak ide, egyszerűen csak besétálnak. Tudják, hogy amúgy is érzem, hogy jönnek. Aki viszont nem mozog itt ennyire otthonosan, az elé kijárulok mindig. Általában egy szál köntösben, vagy mondjuk még egy nadrágban. A viseletem most is ez a megkapó összeállítás.
Ha a bagolyköves beljebb lépdel szerény hajlékomba és a folyosón haladva nemsoká balra néz, be a nappalimba, hát ott talál engem a kanapén ülve, kényelmesen hátradőlten, kezeim magam mellett hevernek. Szokásos, kivehetetlen tekintettel, semmilyen vonásokkal pillantok Annamarira, miközben nem kevesebb, mint négy kismacska lóg rajtam. Egy fehér a köntösöm ujját dagasztja, egy vörös a vallamon bújkál a hajamban, egy szürke egyik combomról sétál át a másikra, egy fekete pedig nadrágom szárán csimpaszkodik felfelé.

* * *

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Annamari és a négy kismacska
éjjel | a nappaliban a kanapén | x


Az üdvözlésre mély levegőt szívok be és határozottan kiszusszanom, bólogatva csak kicsit, a lány szemébe nézve. Neked is szia. Az új hangra persze a kis szőrlabdák is felfigyelnek, elnézelődnek az érkezett felé, a szürke vékonyka hangján még rá is nyávog, aztán folytatja a lépdelést combomon át, mígnem a túloldalra ér és indul a hátam mögé fészkelni magát. Pedig nincs sok hely köztem meg a háttámla között. De mint tudjuk, a macskák nem szilárd halmazállapotúak, akárhol is elférnek.
- Valaki itt hagyta őket a ház előtt egy dobozban - adok magyarázatot a navinés szóban még fel nem tett kérdésére arról, mégis mi a frászt keresnek ezek a szerzetek nálam. Azonban tény és való, ez azért még koránt sem ad választ minden talányra. Hiszen attól még, hogy lerakták itt őket, ugyanúgy vernyoghatnának kint a dobozban; vagy az erdőben kóborolhatnának, miután szabadon engedtem őket; esetleg már a Mancs-hely kényelmét és az ott dolgozók törődését élvezhetnék. De nem. Ők itt csetlenek-botlanak körülöttem és rajtam.
- Gondoltam, behozom őket, amíg kitalálom, mi legyen - fűzöm némileg tovább a történetet. Természetesen viszont ez is további kérdéseket vet fel, mivel hát ettől még lehetnének valami zárt vagy elkerített helyen.
Hallottam a hoppanálás pukkanását odakint és érzékeltem is egy varázslót. Azonban, ahogy jött, el is illant. Csak ezt a dobozt hagyta maga után. Mikor a verandámra léptem, már tudtam, kik lapulnak benne. Egyszerűen magamhoz vettem a dobozt és visszajöttem vele, leültem a kanapéra úgy, ahogy most is itt ülök, kinyitottam a fedelet és megdöntöttem kicsit, hogy kijöhessenek. Nem kellett egy percig se félteni őket. Azonnal kikecmeregtek és megindultak felfedezőútjukra. A dobozt meg elhajítottam a kandalló elé, most is ott hever a földön. Nem kellett az már ide. Azóta csak figyelem, ahogy mászkálnak rajtam. Ez még mindig egy új élmény nekem. Szűk hétszáz évig rettegett tőlem minden állat, csak az utóbbi években hagytak fel ezzel. Tobias kutyái, Kíra krupkeveréke már mind úgy közelítenek felém, mint bárkihez. Ettől még viszont külön nem kerestem efféle szőrmókok társaságát. Úgy tűnik, nem is kell: ahogy az emberek, ők is megtalálnak.

* * *

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Annamari és a négy kismacska
éjjel | a nappaliban a kanapén | x


Nem rettennek el a közelebb húzódó lánytól, szóval csak némi kis bólogatással bíztatom rá, hogy nyugodtan simogassa, fogja meg őket. Na igen, meglehetősen érthetetlen az ilyesmi. Mármint, amikor így ott hagynak valahol kisállatokat. Legalább adná be egy menhelyre, ha meg akar szabadulni tőlük. Noha tényleg jóval normálisabb megoldás, mint eltűnteni őket a föld színéről. Az színtiszta embertelenség.
- Nem még, mert nem tudom, mit kaphatnak. Azt sem tudom, milyen idősek lehetnek. Néhány hetesek, nem? - pislogok le a rajtam mászkáló kis szerencsétlenségekre. Aki bement a hátam mögé, most kijön a másik oldalon. Az a helyzet, hogy 4-5 hetesek egyébként.
- Van a hűtőben - bólogatok a tejet illetően. A kávézóknak tartom itt. Van tejszín is. Meg minden, ami azoknak kellhet, akik rendszeresen megfordulnak itt nálam Kírától kezdve Dwaynen át Kinseyig.
- Inkább... odaadnád kérlek a laptopomat? - mutatok el a keverőpultom felé, ahol ott hever a gépem, amin esetleg utánanézhetek ennek. Nem szívesen állnék fel, tekintve, hogy a fehér macsek épp az alkaromon fekszik, a szürke a hátam mögül kijőve visszatért a combomra és figyeli a nadrágomon felfelé kepeckedő feketét, miközben a vörös ebben a pillanatban hullik le a vállamról, de tenyerem megállítja őt mellkasomnál. Lenézek rá, ő meg nyávogva helyezkedik kezemben és próbál visszamászni köntösömre.
- Vagy biztos vagy benne, hogy kaphatnak tejet? - kérdezek rá, hiszen ha így van, az a legjobb. Tudom, hogy vannak állataik otthon. Lehet, hogy van tapasztala ilyen fiatal cicákkal is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Annamari és a négy kismacska
éjjel | a nappaliban a kanapén | x


Figyelem, ahogy megszerzi az egyik szőrlabdát és hallgatom magabiztos kijelentését, ami azonban lassan, de biztosan bizonytalanná lesz. Szerintem is nézzük meg, nem áll az semmiből. Átveszem a laptopot egy hálás bólintással és lerakom combomra, ahol éppen nem járkál egy kis tappancs sem. Egyelőre.
Felnyitom a gépem és szaporán kezdenek száguldozni hosszú, fehér ujjaim a billentyűkön, gyors, csöndes kopogással, ami persze jól felkelti a kiscicák figyelmét, mind fülelnek, nézelődnek és elindulnak erre. Egyikük azt használja ki, hogy egész karom mozog ténykedésemtől, így abba kapaszkodik bele, arra fekszik rá. Más magára a klaviatúra részre próbál rásétálni. Finom mozdulattal söpröm le, rá se nézve. Kajlán hullik le mellém a kanapéra és eltökélten indul meg vissza ismét, úgyhogy megint lelegyintem. Elvagyunk.
Miután rákerestem, hogy festenek az x idős kiscicák és pár rájuk sandítással összevetettem őket a felbukkanó képekkel meg leírással, megállapítom, hogy nagyjából tényleg öt hetesek. Szóval jöhet az "öt hetes kiscicák etetése" keresés.
- Nem kaphatnak tehéntejet - teszem közkinccsé fontos felfedezésem, a képernyőt  szemlélve. Erre minden oldal felhívja a figyelmet. Úgyhogy sajnos nem adhatjuk nekik azt, ami itthon van.
- Tejpótlót javasolnak. Ilyen korban, 4-5 hetesen pedig már kaphatnak némi beáztatott száraz tápot vagy konzertvet is - folytatom a keresési eredményeim ismertetését a navinéssel.
- Itt maradnál velük, míg én elugrom ezekért? - tekintek a lányra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Annamari és a négy kismacska
éjjel | a nappaliban a kanapén | x


Márpedig a navinés csakhamar magányos emberré válik, hiszen amint lerakom a laptopot az ölemből és felkelek, hagyva lepotyogni magamról a kis felfedezőket, alig telik bele egy pillanatba és már hűlt helyem sincs. Mintha hangtalanul hoppanálnék, azonban nálam szimpla gyorsaságról van szó. A halandók érzékei nem tudják felfogni a helyváltoztatásom. Hogy itt voltam, éppen csak egy apró szellő jelzi, ami meglibbent pár papírt az dohányzóasztalon heverők közül.
Egy fél óra múlva térek vissza. Nyílik a bejárati ajtó és bőrdzsekis, bakancsos valómban tűnök fel nemsokára a folyosón. Igen, felöltöztem, mielőtt még elsuhantam. Bár nyilván ez se volt észrevehető. Leveszem napszemüvegem, egyik kezemben egy megpakolt vászonszatyrot lógatok. Éppen csak végigpillantok a nappalim népén, majd ballagok tovább a konyhába, hiszen ott kell előkészítenem a cicák táplálékát. Egy-egy tejpótló folyadékkal megtöltött fémtálkával a kezemben térek vissza és rakom le a szőnyeg mellé a parkettára. Úgy sejtem, ki fogják lefetyelni. Annamarira nézek, idehozza-e esetleg a kis barátainkat. Akárhogy is, én visszalépek kicsit a konyhába, ahonnan egy mély tálcányi macskaalommal térek vissza, szintén a parkettára helyezem, aztán zsebembe nyúlok, ahonnan előveszek egy szelet csokit és a lánynak adom. Nem csak a négylábúak érdemelnek elhalmozást.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Annamari és a négy kismacska
éjjel | a nappaliban | x


Részemről igazán élvezem, amik kiáradnak az ügyeletes macskaszitterből. Már alapból magát a tényt, hogy duruzsol nekik. Legalább valaki tegye, mert tőlem nem sok ilyenre számíthatnak. Nyilván nem illendő ember meg állat gyerekeket hasonlítgatni -és Dwayne nekem is jönne, ha megtudná, hogy pont az ő kölkével teszem-, de amikor Seanre szoktam felvigyázni, mint jó keresztapa (mert az apukája máshol van, vagy itt van, csak annyi erővel itt se lenne), akkor sem hagyja el sok minden a számat. Kisebb korában is csak hagytam, hogy mászkáljon a házamban és ha éppen meg akarta ölni magát nagyjából akármivel, annak elejét vettem, különben meg tőlem csinálhatott, amit akart. Most meg, hogy valamivel nagyobb, általában csacsog nekem össze-vissza, játszik valamit nálam, aztán így ennyi. Sok szövegelésre nem számíthat tőlem. Nem is teszi. Valószínűleg még örül is neki. Az a tapasztalatom, hogy mint mindenki, a gyerekek is egyszerűen szeretik, ha hagyják őket élni. A cicákra visszatérve tehát: nem is baj, ha Annamaritól megkapják a szóbeli édeskedés adagjukat.
Leveszem a napszemüvegem, dzsekim meg bakancsom is az előtérben egy pillanat alatt, aztán visszatérve hordjuk a kis vernyogókat a tálhoz. Nagy lelkesen látnak neki lefetyelni. Leguggolok melléjük és térdemről lógatott karokkal figyelem őket. Hajam félig szemembe hullik. Mikor az egyikük, mégpedig a fehér láthatóan végzett a táplálékbevitellel, hosszú, hűs kezem érte nyúl és odarakom az alomba, amit picit távolabb helyeztem el, ahogy írták. Miután apró tappancsok belesüppedtek, ujjaim végével söprögetem kicsit a könnyű, kavicsszerű darabkákat, hogy mutassam neki, milyen kiválóan lehet ezt kaparni, ami ugye tudjuk, mit jelent... Ugye tudjuk? Okos cica ez, mint a cicák általában, úgyhogy rögtön tudja. Már igénybe is veszi.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Kins & Kens

Juhász Laura
szombat este | az ajtóban | x


Tegnap éjjel ki sem mozdultam a házamból, ezért úgy gondoltam, ma esetleg a boltba elfáradhatnék legalább, ha már rendszeresen ilyenkor szoktam. Ezzel talán már számolnak Ilosvai úrék is, legalábbis mindig vár rám valami üzenet vagy egyéb érdekesség. Ezért jó kötelességekre kényszeríteni magad, hogy legyen, ami akkor is kicsal a lanyha semmitevésből, amikor semmi kedved kilábalni belőle. Ami nálam ugye elég általános. Az élet viszont nem habos torta, többszáz évnyi főleg nem, bár engem ugyebár az se villanyozna fel, ha az lenne.
Ismerős árnyalak veszi hosszú lépteit személyemben a falu esti békéjében, mígnem elnyel a bolt. Felnyomom a varázslat hajtotta lámpákat, noha nekem nincsen szükségem rájuk, ezzel jelzem a külvilágnak, hogy itt van valaki, szabad a bejövetel. Hiába régi, nyikorgós a parketta, nem nyög bakancsom alatt, ahogy a pulthoz sétálok. Előveszem alóla a papírokat, átnézem, mik történtek az elmúlt napokban, van-e bármilyen új, különleges az árukészletünkben, vagy olyan vevői igény, amibe beletört még szakavatott mestereink bicskája is.
Valaki nagyon siet odakint, pulzusa és légzése mindennél jobban árulkodik erről. Nem egy könnyed, éjjeli futásról van szó. Az illetőnek célja van. Az üzlet előtt lelassít, kifújja magát. Ide jött volna? Felpillantok az ajtó felé a bőrkötéses jegyzetekből és hamarosan érkezik a kopogás. Becsukom szépen a vaskos füzetet és indulok a bejárathoz. Nem sietem el, magas, sötét formám viszont hamar kivehetővé válik odakintről. Nemsokára nyitom az ajtót és megfoghatatlan, hátborzongatóan nyugtató tekintetemmel végigmérem a fiatal lányt. Nem mondok semmit, csak félreállok az útból és élettelenül lendítem hosszú, fehér kezem, groteszk komornyikként invitálva beljebb a kedves érdeklődőt, bármi hozta is ide.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Kins & Kens

Juhász Laura
szombat este | a pultnál | x


A bagolyköves kétszer is meggondolja, bejöjjön-e. Ez mondjuk elég szokatlan a fajtájától. A Mágustanoda lakóit már a kezdetektől egy külön kategóriaként kezelem. Jellemzőjük a meggondolatlan, önveszélyes, merész viselkedés. Nála kivételesen nincs szó ilyesmiről. Viszonylag kevés ilyen akad köztük, ám minden alkalom becsülendő. Nem azért, mert imádom, ha rettegnek tőlem, hanem mert hasznosnak tartom, ha így tesznek. A saját érdekükben.
Berakom mögötte az ajtót és komótosan lépek utána. Finoman megrázom a fejem, jelezve, hogy ebből ne csináljon gondot, nem zavar. A mozdulattól hosszú hajam kicsit még jobban arcomba sodródik. Elsétálok mellette nesztelen járásommal, vissza a pulthoz, behúzódva mögé, miközben hallgatom. Kifejezéstelen, sima vonásokkal veszem tudomásul, miért érkezett, aztán ismét felnyitom a bőrkötéses jegyzetfüzetet. Nem szólt ugyanis Szilvia nekem, legalábbis nem láttam üzenetet tőle sehol, evégett lapozok a legfrissebb oldalra, hátha csak elkerülte valami a figyelmem. Vékony, sápadt ujjamat az írásra bököm és húzom rajta végig, így tallózva. Semmi.
- Miben tudok segíteni? - szólalok meg végre monoton, rekedtes baritonomon, vetek egy pillantást a lányra, aztán magamhoz veszek egy darab papírt, rákörmölve zseniális, ám alapvetően pokróc alkalmazottamnak, hogy legyen szíves jobban figyelni az üzenetek átadására, mert itt van éppen egy vevő, akinek nem tudtam a jöttéről, pedig kellett volna; ezt a lapot pedig becsúsztatom a vaskos jegyzetkötetbe és lezárom. A kis boszorkánynak nem fogom az orrára kötni Szilvia bakiját. Mindenkivel szemtől szemben vagyok kemény, a hátuk mögött pedig védem őket. Megerősítést tehát nem kap tőlem bár a lány, viszont állok szolgálatára.
Fél tőlem. Szerintem ugyan nem tudja, kivel is van pontosan dolga, ám félni fél tőlem, valószínáleg egyszerűen miattam, mint jelenség miatt, másfelől pedig a szokatlan légkör miatt, ami övez engem és amiatt a -valószínűleg számára még ismeretlen- fény miatt, ami régi tekintetemben ül. Látom, hallom, érzem rajta. Szíve fülemben kalapál, vére buzgón áramlik. Nincs mit tennem ez ellen. Ha nyugtatni próbálnám, csak jobban felizgatnám. Mit mondhatnék? Ne izguljon, nem harapok? Ez egy részt nem helytálló, másrészt semmit nem javítana a helyzeten. Úgyhogy csak lassan pislogva, türelmesen szemlélem őt, várva, hogy megtudjam, miért tért be hozzánk. Kétlem ugyan, hogy többet tudnék tenni érte, mint Szilvia vagy Ilosvai úr, ám kolléganőmnek biztos megvolt rá az oka, hogy hozzám hajtotta.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Kins & Kens

Juhász Laura
szombat este | a pultnál | x


Semmilyen vonásokkal hallgatom őt. Pedig a zongora említése felkelti az érdeklődésem. Csak hát látni ezt nem igazán lehet rajtam, ahogy nagyjából soha semmi mást sem. Bár, akik közel állnak, idővel ráállnak rezdüléseimre és érzékelik az árnyalatnyi különbségeket, amik véleményemet, hangulatomat jelzik. Lassan kibontakozik, milyen ügyben fordult a bolthoz és nem csodálkozom, hogy kolléganőm elküldte. Mondjuk ki: lepasszolta nekem. Nem azért, bár elég meredek az egész, legalábbis nekem elképzelésem sincsen, ez hogyan volna kivitelezhető, semmi Ördögtől való nincs abban, amit szeretne, csak éppen...
- Ez nem igazán a szakterületünk - kezdem ezzel, miután végighallgattam.
- Így sajnos azt sem tudom, megvalósítható-e - vallom meg neki, hiszen álltatni sem szeretném. Nem kezdek neki felsorolni, akkor mégis mivel foglalkozunk itt. Ha rákérdez, akkor természetesen tájékoztatom. Addig minek traktálnám olyanokkal, amik neki jelenleg nem fontosak? Mire megy vele, hogy bármilyen mugli dolgot varázslattal működővé tehet, vagy hogy mágikus ketyeréket vásárolhat, ha egyszer neki egy zsebre vágható zongora kell? Hm. Na várjunk csak...
- Viszont nagyon sok olyan szintetizátor van már a piacon, ami hangzásban kiválóan hoz egy zongorát és egy táskában bárhova elvihető. Ezek már rendelkeznek beépített memóriával is, amik igény szerint rögzítik a lejátszott dallamot. A vízállóságát szerintem meg tudjuk oldani, illetve nyilván felrúnázzuk, hogy működjön mágikus környezetben is - jutok aztán persze egyből néhány javaslatra, amit megosztok a lánnyal, végig ugyanabban a színtelen tónusban beszélve, fiatal, izgatott vonásait figyelve. Bátran használok varázstalan kifejezéseket, mert ő is használt ilyeneket, így feltételezem, nem okoz gondot a számára megértésük. - Ezeknek persze megvan az ára - bólintok nyomatékosan, hogy ne ringassa magát semmilyen ábrándban azt illetően, hogy könnyen megfizethető vagy egyáltalán bármennyire az a számára ez. És akkor még csak magáról a hangszerről beszélünk, a rajta végrehajtandó bűbájokról egyáltalán szó sem esett.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Kins & Kens

Juhász Laura
szombat este | a pultnál | x


Sejtettem, hogy így fog reagálni. Teljesen természetes, a halandók ilyenek. Van egy elképzelésük és foggal-körömmel ragaszkodnak hozzá, ugyanúgy fogódzva bele, mint a múltba. Ilyen az is, hogy egy szintetizátor az nem az igazi, az mű, illetve az is ilyen, hogy lecövekelnek egy régi, ismerős élménynél. Nem mondom, hogy ez hiba vagy elítélendő, azonban rengeteg mindentől fosztják meg magukat. Én, aki mindüknél idősebb vagyok, joggal sírhatnám vissza a régi, szép idők klasszikus remekeit, keserű ízzel a számban, hogy ez itt már nem ugyanaz. Mégsem teszem. Ők viszont már tizen-huszonévesen elkezdik, az újabb generációk felett törve pálcát. Most mindezt persze nem az előttem álló lányról mondom, csak miatta jutott ez eszembe. Az öröklét átka és áldása, hogy már semmi nem tud számodra igazán csak önmaga lenni, hisz túl sok össszefüggést látsz. Nem általánosítás, csak tapasztalat.
- Igazából, amilyet akarsz - felelem neki egyszerűen. Zseniális mindaz, amit ezek az eszközök tudnak ma már. Pontosan a kényes zenészek, a vájtfülűek miatt hoztak össze a szoftverfejlesztők olyan hangszereket, amik visszaadják nekik az élményt. A fizikait nyilván nem. Nem olyan billentyűket nyomsz le. Csomó mindent nem adhat vissza. De erre mondják, hogy valamit valamiért. El kell engedni bizonyos berögződéseket.
A táskaméret bemutatásához körbenézek, kutatva tekintetemmel valami megközelítőleg azonos nagyságú tárgy után, majd mivel semmi megfelelőt nem látok, egyszerűen lerakom magam elé a pultra kezeimet, éllel támasztva, tenyereimet egymás felé fordítva, a távolsággal illusztrálva, miről beszélünk. Igazából úgy másfél laptop hossz lehet, amit felvázolok. Utána meg mutatom a szélességét is, ami meg vékonyabb egy notebooknál. Simán az oldalára vagy hátára dobja az ember egy megfelelő hátizsákban.
Miközben terveit ecsetelgeti az anyagi megoldásokat illetően, kihúzódom a pult mellé, mert nem kell ez a hivatalos, eladói stílus. Félrebiccentem kicsit fejem, kezeimet zsebre teszem. Nem ismétlem meg, hogy nem értek ahhoz, amit a zongorájával szeretne és ennél fogva azt sem tudom, lehetséges-e. Szóval nem biztos egyáltalán, hogy el kell adnia. De mivel úgysem fogja, mielőtt minden más lehetőséget sorra nem vett, így nem vágok ezzel közbe. Bólogatok csak hangos gondolkodására. Nyilván attól függ, milyen márkáról és típusról van szó, azonban az értékesítése járható út lehet egy olyan darab felé, amit ő szeretne. Szólni ehhez egyelőre nem szólok.
Hogy értek-e egyáltalán ezekhez a hangszerekhez? Pislogás nélkül nézem őt pár hosszú másodpercig, majd megnyalom kicsit a számat és körbenézek a helyiségben.
- Igen - adom meg velős, mély hangú válaszom, nyomatékosan nézve vissza a diák szemébe. Konyítok valamit hozzájuk, hiszen körülbelül azóta foglalkoztatnak, amióta a középkorban először fogtam lantot a kezemben. Neki ezt persze nem kell tudnia. Nincsen rám írva és tudom, sok a kontár, aki beszél bele a levegőbe mindenről, anélkül, hogy bármi fogalma lenne róla. Na most nem egy ilyennel van dolga. Amit nem tudok, azzal kapcsolatban hallgatok - az úgyis jól megy -, vagy közlöm, hogy nem tudom. Mint azt tettem a zongorazsugorítással. Viszont, amit közkinccsé teszek, azt nagyjából készpénznek lehet venni. Ezzel azonban csak az lehet tisztában, aki ismer bármennyire is, vagy akiben van kellő helyzet- és emberfelismerés. A többségben nincs.
- Mutatok egy hasonló szintetizátort - közlöm vele, kihúzva fehér kezeimet zsebemből és hosszú lépteimmel lazán elsétálok mellette a kijárat felé, aminek apró csengője jelzi, hogy elhagyom a boltot. Mindjárt jövök.