Denis A. Brightmore Tanár, Mestertanonc Tanár, Elemi mágus, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák
Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas RPG hsz: 674 Összes hsz: 3838
|
Helvey Belián Balázs - he's mineAz elemi mágia vizsga eléggé belerakja az emberbe a stresszt, de igyekszem moderálni magam és nem mutogatni a világ felé, hogy hah, mekkora szopoládé lesz, ha én bejegyzett elemi mágus leszek. Mindenképpen pozitívan kell gondolkodnom, mert ha nem teszem, akkor a negativitásom még rosszabb következményekkel járna. Ilyen ez. Egy egyszerű fekete - meglepő - szettbe várom húgomat a kastély előtt, mert megígértem neki, és még egy korai vacsorát is, de egyelőre nem akaródzik feltűnni a kisasszony, így egyik lábamról a másikra toporgok, míg végül ajkaim közé teszem a fülem mögé begyűrt cigarettát, és meggyújtom azt. Történhetne már valami, ami nekem kedvez, mert itt fogok megőszülni. Ahhoz meg túl fiatal és szexi vagyok, így nem örülnék neki. Pár diák lézeng csak a kastély körül, vagy bemennek, vagy kijönnek, esetleg megállnak és meredten bámulnak maguk elé, miközben motyognak valamit. Rendben, ez utóbbi kibaszott para, de én meg ne ítélkezzek, amikor fejben nálam sincs minden flottul. Kussolok, értem én a célzást, meg ezeket, nem kell a számba rágni, na. Cigarettámat szám szegletébe rakom, hagyom, hogy ficegjen, majd mintha csak Niamey felbukkanását várnám bámulok fel az égre. Inkább pásztázom az eget, mintsem a maga elé motyogó diákot, ami belém rakja a parát. És, ha szarul hangzik, ha nem, de én ennyire sosem voltam elvetemült. Szerintem kívülről sem nézek ki ennyire szarul, amikor elborulok. Vagy de? Hm... majd megkérdezzük Payne-t, ő úgyis vágja ezt, hiszen testközelből megtapasztalta. Morbid humor. Oké, végeztem mára gondolkodásból.
|
|
|
|
Choi Min Jong KARANTÉN
damfír - életművész RPG hsz: 438 Összes hsz: 5042
|
MeiFelvettek a könyvtárba! Hát nem ez a legcsodálatosabb a világon? Mármint... a bolt is király. Imádom, meg minden. De mégis... Hiányoztak a könyvek. Az illat, amit a papír áraszt. Egyszerűen leírhatatlan. Na meg, be kell valljam, a sötét, ami a polcok között húzódik szintén vonzó. Szóval hiányzott. A hangulat, az illat, a minden. De a legjobb az egészben, hogy ez NEM egy bolt. Még mindig nehezen hiszem el, hogy emberek elvisznek könyveket, aztán visszahozzák őket. Pedig ez egy fantasztikus dolog. Már gondoltam arra is, hogy kölcsönözhető ecseteket is beveszek a boltomba, de... nem. Magamból kiindulva, nem szeretnék olyan ecsettel festeni, amivel más is festett és ahogy végig gondoltam egyik művészeti kellék sem olyasmi, amit egy könyvhöz hasonlóan meg lehetne osztani. Szóval itt vagyok. Élvezem az egész hangulatot és természetesen rögtön lekapok 4-5 könyvet, hogy na én ezt most kiolvasom. Persze tudom, hogy nem ezért vagyok itt. De ugyan melyik gyerkőcöt zavarná, ha én csendben olvasok, amíg ők ugyanezt teszik. Legfeljebb akkor, ha ők is ezeket akarják olvasni. De nem hiszem. Ez szépirodalom, nekik meg a tanulásra kéne koncentrálni. Aztán persze sosem lehet tudni. Lazán ülök az egyik asztalon, a lábaim keresztbe vetve, az egyik egy széken pihen úgy támasztja alá a másikat. Miközben belemerülök az olvasásba. Egészen addig, amíg egy hang ki nem zökkent. - Szia Mei! Én meg Min Jong, és persze. Mit keresel? - felelek a könyvet a nyitott felével az asztalra rakva, hogy könnyen folytathassam majd onnan, ahol abbahagytam, miközben lepattanok a földre. Szerencsére van az iskolának régi módi katalógusa, amit én is tudok használni, varázslat nélkül is, így bármire is legyen szüksége, meg fogjuk találni.
|
|
|
|
Helvey Belián Balázs Tanár, Mestertanonc Tanár, Végzett Hallgató, Szavazásfelelős, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár
grey wind | disney princess RPG hsz: 997 Összes hsz: 4919
|
.nem tiltakozom 𝔻𝕖𝕟𝕚𝕤Amióta "becsengettek", nagyot fordul a világ. Nem, nem hiszi, hogy megfiatalodott, egyszerűen csak elfelejtett mindent, erre rá kell jönnie. Amit eddig művelt a pizzázóban, a faluban, csupán félműszak, félüzem, a mély víz maga az épület, a kastély és a temérdek arc. Be kell ismernie, hogy a cirka 6 év alatt berozsdásodott, türelme talán csorba, de mélyen él benne valami, aki nem tutul éjjelente semmire. Mégis. Csak kissé nyúzottan gyűri meg orrnyergét, a zsivaj, ami a háta mögött fokozatosan hal el, szinte felüdítő. Sok "nem egyszerű" tény mellett egy plecsnit is viselni kész kihívás, főleg, ha néha tőle várnak csodát, mert épp a fejük fölé nőtt. Nem vészesebb azonban annál, mint amit vadabb álmaiban hitt - bár egyes háztársai vagy épp megmozdulások elég erősen kikezdik a türelmét. Szinte biztos, hogy egyre több ősz hajszálat fog a kobakján találni. Kifelé menet neki is egy jó kövér cigarettaszüneten jár az esze, pont meg is üti orrát, amely csak arra ad jelet, hogy valaki talán épp kiskaput játszik ki. Neki meg ugye. Egy rövid kanyar, aztán finoman ellép egy összeragadt párocska mellett, de amikor meglátja ki is az elkövető, már majdnem felkacag. Megállva köhint párat, amolyan hé, figyelj már rám tekintettel. - Fél lépéssel beljebb vagy, mint illene. Szeretnél büntetőmunkát? - de nem, vigyora inkább szórakoztató, mintsem annak a ténye, hogy amúgy miféle párbeszéd alakult legutóbb közöttük.
|
|
|
|
Choi Min Jong KARANTÉN
damfír - életművész RPG hsz: 438 Összes hsz: 5042
|
MikhailNem aludtam szinte semmit az éjjel. Ami mondjuk nem újdonság, de ha az ember nappal is dolgozik akkor az éjszakai élet igencsak fárasztóvá válik. Épp ezért szinte őrültként rontok be a kis zugba ahol elvileg lennie kéne kávénak. Kéne. De nincs. Mugli kávéfőző sincs, ami logikus, mert egy varázslóiskolában vagyunk. De hol vannak ilyenkor a manók? Átfut a fejemen, hogy lerohanok a konyhába, de az is macerás, és túl sokáig tart. Nekem most kell kávé. Most. Nem később. - Miért? Ki itta meg a kávémat? És miért nem csinált nekem másikat? - persze nem volt nekem kávém itt. De eddig bármikor jöttem be ide, nem volt gond. Volt gőzölgő meleg feketeség, ami ébren tartott. Csalódottan ülök le a kanapéra és nagyot sóhajtok. - Jó, ha nem... akkor nem... Kibírom - győzködöm magam és fel is állok, amikor nyílik az ajtó és belép rajta egy másik férfi. A nevére is emlékszem, igen... ööö... ő is könyvtáros, szóval biztos tudja a kávét. Vagy a manókat. De mi is a neve? Ah, tök mindegy. - Helló! Kávéért jöttél? Elfogyott... - mondom kezdésnek, lehet kissé hiperaktívan, mert a fáradtság belőlem nem a legjobbat hozza ki - De ha te tudsz csinálni, én is kérek - toldom még hozzá, aztán eszembe jut, hogy amúgy még nem mutatkoztunk be, úgy legalábbis nem. Meg lett említve a neve az ünnepélyen, meg láttam itt korábban. De most beszélek hozzá először. - Amúgy Min Jong vagyok. Ha jól tudom kollégák - toldom hozzá, aztán a kezem is előre nyújtom és ha elfogadja a jobbomat, akkor még meg is hajolok kézrázás közben. Ez mondjuk lehet túl koreai... de ha csinál kávét, a lábát is hajlandó vagyok megcsókolni. Mondjuk ezt nem kell tudnia. De így van. Kávét akarok.
|
|
|
|
Denis A. Brightmore Tanár, Mestertanonc Tanár, Elemi mágus, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák
Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas RPG hsz: 674 Összes hsz: 3838
|
Helvey Belián Balázs - he's mineMegemelkedett szemöldökkel tekintek az előttem állóra, aki büntető munkával fenyeget. Engem. Kitör belőlem a nevetés, miközben kiszedem ajkaim közül cigarettámat. Soha nem kaptam büntető munkát, és ezt valószínűleg betudhatom annak, hogy még néhány prefektus is félt tőlem. Szerencsére, ha végeztél az alapképzésen, és tovább mentél mestertanoncira, akkor alapból sem büntethetnek meg, de bassza meg! Hát Belián haveromnak csak megengedek egy büntetőt, nem? Mert nyilvánvalóan meg fogom csinálni. Már holnap. Khm... - Szeretnék - biccentek egyet felé még mindig rázkódó vállal, de próbálom magam moderálni. Komolyan. Belián érkezése meglephetne, azonban még szerencse, hogy hamar leesik; ő tanuló, így nem meglepő, ha az iskola épületéből jön ki. - De csak akkor, ha te felügyelsz - biggyesztem ajkaim közé ismét a cigarettát, mélyet szívok belőle, majd kissé hunyorogva Belián felé fújom ki a füstöt. Összeszűkült szemekkel pásztázom a mögötte elhaladó diákokat, de kezdem úgy érezni, hogy mindhiába. Talán már hazament volna? Elfelejtette, hogy mit beszéltünk meg? Amennyire kamasz, és amennyire utál most engem, simán kinézem belőle, hogy nem is elfelejtette, egyszerűen dacból baszta át a fejemet, és későbbi időpontot mondott, hogy véletlenül sem találkozzunk. A gondolat gyökeret verhetne a fejemben, de nem hagyom neki. Ő Lorin, az én édes húgom, akinek eszébe sem jutnának ilyen csavart dolgok, egy másik ember megszívatása iránt. Bezzeg a hülye bátyjának.
|
|
|
|
Helvey Belián Balázs Tanár, Mestertanonc Tanár, Végzett Hallgató, Szavazásfelelős, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár
grey wind | disney princess RPG hsz: 997 Összes hsz: 4919
|
.nem tiltakozom 𝔻𝕖𝕟𝕚𝕤Nehezen bírja maga is röhögés nélkül, így nem csoda, ha becsatlakozva görnyed meg kissé, rögtönzött kórusuk tölti meg a környéket kissé, kiegyenesedve moderálja magát azonban, mintha tényleg az a szigorú akar lenni, akiről a vicc szól. Vagy majdnem. Talán kissé karikásak hozzá a szemei, oda se neki, ez legyen a legnagyobb gondja. A nevetés valódi, lehet gyógyír, vagy csak múló fájdalom az oldalában. Mégis, mind a ketten érzik, hogy ebben annyi a komolyság, mint sivatagban a hajókirándulás. Hangja elhal, a végét csak úgy prüszköli ki, kiegyenesedve veszi vissza normál arcát, a görbe azonban marad, oldalát fogva szusszant hosszan, mint aki levegőt sem kapott. Valami olyasmi. - Arról biztosíthatlak, hogy felügyelem - bólint rá, ha már "rajtakapta", nem passzolja másnak át. Amúgy nem csinált még ilyet, senkit nem korholt le és talált ki valamit számára, fogalma sincs, mi hogy működik. - És ígérem, kreatív leszek, hogy ne legyen unalmas - lépdel végül oda, a határvonalra, amit megnevezett és áttúrva saját zsebét, ő maga is rágyújt, kész felüdülés. - Nosztalgia? - mert mi más jut eszébe, ha nem ez. Logikusabb a találka mással, mint az, hogy nemrég elballagva bámulni a kaput, az épületet. Elhiszi, hogy sokaknak ez egy olyan hely, olyan évek, amik mindent és mindenkit megalapoznak, de azt is tudja, hogy felesleges azért idevonszolnia magát. A kérdés tehát hülye, de marad. Elfér ennyi.
|
|
|
|
Denis A. Brightmore Tanár, Mestertanonc Tanár, Elemi mágus, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák
Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas RPG hsz: 674 Összes hsz: 3838
|
Dustin bá' + Angéla néni
- azért tudni kéne róla:
Elemi mágia vizsga, koma. Semmi extra nincs benne, maximum kicsivel több káromkodás, meg amúgy k*rva hosszú. Kell? - Akkor hajrá:
- Hogyne - nézek szkeptikusan tanáromra. Igaza van, tényleg készültem erre, sokat köszönhetek neki is, de attól még bennem van a para rendesen. Fogalmam sincs mire számítsak, és ez borzalmasan frusztrál. Utálom, ha valamit nem tudok, amihez közöm van, és ez most sincs másképp. Egyszerűen felbasz, hogy úgy küldenek be vizsgázni esélyem sincs felkészülni rá, nem tudom mi akar megölni, vagy mi nem, mire számítsak, mire készüljek? Az elementál idézés ehhez képest lófasz volt, szóval elemi mágus spanjaim, ne sírjon a szátok, csak örüljetek neki. Bemutatkozom a nőnek, Dustin leül, én meg mint egy illedelmes, megszeppent kölyökkutya követem a nőt, minden szavát úgy falva, mintha ezen múlna az életem. Végül is... így van. Édes ördög gyere fel, kérlek, és vigyél el magaddal most, hadd ne kelljen ezt végig csinálnom. - Nincs kérdésem - vonom meg vállaimat Angéla felé, akinek kedves tekintete és mosolya valahogy még jobban belém rakja az ideget. Nincs értelme kérdezni, elég egyértelműen elmondott mindent, ha meg mégis lenne kérdésem, akkor már kurva mindegy.
Angéla eltűnik, én meg megszeppenve nézek a kezembe adott kulcsra, amit végül fejem kiürítését követően belerakok a zárba, de pár másodpercig csak nézem az orrom előtt becsukott ajtót, mert sajnos megfordul a fejemben az is - bevallom hősiesen -, hogy elfutok és vissza sem nézek. Jó ez nekem így, nem akarok bejegyzett elemi mágus lenni, hagyjanak lógva, elég volt, túl sok a vesztenivalóm, ha nem sikerül amiért eddig küzdöttem. De ugye, mint mindig ilyenkor eszembe jutnak elemi tanárom biztató szavai, plusz a nézése, ha rájön arra; ellógtam a vizsgát. A hideg is ráz attól a tekintettől, így egy mély levegőt véve lenyomom a kilincset, és belépek a tanterembe. Konkrétan egy tanterembe, ami szét van cseszve, majd rögtön egy hatalmas lény rontana nekem, ha reflexszerűen nem emelnék egy tömény levegőből álló falat kettőnk közé. Az állat megtorpan, fejét oldalra biccentve méregeti a kettőnk között lévő akadályt, majd fújtatva hátrál pár lépést. Az állat megállt ugyan, de szemében az egyértelmű idegesség még fellelhető, így a falat kettőnk között tartva kezdem el gyorsan körbe járatni tekintetem a termen. Üvegek, benne különböző húsok, növények, bogyók. Pillantásom visszaesik az állatra, aki sűrűbb bundája ellenére igen meggyötörtnek tűnik. - Coronus vagy - esik le a tantusz, majd hirtelen az órára pillantok. 10 percem maradt. Amilyen gyorsan csak lehet magamhoz veszem az üveget amiben egy szép adag moha van, a farüggyel telit, végül egy olyat, amiben pár ág van behelyezve. A mohás üveg tetejét lepattintva, mintha a levegő csak egy emelő lenne - vicces, tényleg egy daruként képzelem magam elé a helyzetet - szedem ki az edényből a mohát, majd lebegtetem az állat elé, aki ugyan először megilletődve pillant az elé tett táplálékra, de végül csak neki áll, hogy befalja az egészet. Ugyanezt teszem a farügyekkel is, ám miközben eszik a levegőből álló fal eltűnik kettőnk közül, és a faágakat - kis nasika, oldani kell a feszültséget - óvatosan felé nyújtom. Gondolataim kiürültek a fejemből rögtön akkor, amikor beléptem a terembe, mintha automatikusan törlésre kerültek volna, így meg van könnyítve a dolgom. Az állat csak pár lépést közelít, amíg eléri az egyik ág végét, amit rögtön majszolni is kezd, majd egyre felbátorodva közelít, míg végül fél méter választ el minket egymástól. Mintha mi sem lenne természetesebb ülök le a földre törökülésben, hogy amíg a mozdulatsor be nem fejeződik egy láthatatlan, mégis érezhető fuvallat kezdje el óvatosan simogatni az állat testét, mintha mi sem lenne természetesebb. Az állat megnyugtatóan lehunyja pilláit, a rágást is abbahagyja pár másodpercre, a láthatatlan kéz útvonalát követve hajolna bele, azonban egyszer csak elmosódik a kép, a Coronus eltűnik előlem.
Szóval az első feladat volt a bevezető, mint egy átbaszása az egésznek, hogy a szerencsétlen vizsgázó elhiggye minden pöpec lesz, nincs esélye megbukni. Na kérem, a faszt nincs esélye. Csak az van! Kelletlen lépkedek beljebb, a tűz pezseg ereimben, a levegő segíti a hideg, mínusz fokos levegőben légzésemet, és érzem, ahogy testem alapvető hője feljebb és feljebb emelkedik, szinte már koncentrálnom sem kell rá, elég egy kis ösztönzés nekik. Remek, legalább idáig eljutottunk. Szemeim összeszűkülnek, ahogy az előttem elterülő, összekuporodott alak felé sandítok, próbálom kivenni ki az, amikor felnéz. Egyenesen rám, lila ajkakkal, remegve, mintha már most halott lenne. Gondolkodás nélkül veszem le ingemet és terítem rá, de tudom, hogy nem elég. Nem lehet elég. Óvatosan ülök le mellé, és húzom magamhoz, amikor megcsap illata. A tűz kimegy ereimből, a levegő nehézzé és hideggé válik, érzem, ahogy testem hőmérséklete rohamosan csökken. Pillantásom az időzítőre esik, és rohadtul nincs sok időm. A kétségbeesés kerülget, a páni-félelem kerít hatalmába, ahogy eszembe jut, hogy kurva szép halálunk lesz. Pár pillanatig, amíg be nem ékeli magát egy gondolat agyamba. Hogy mégis mennyi okom van rá haragudni, hogy elhagyott egy idegen férfi magzatáért, hogy nem adott választást, hogy szinte esélyt sem adott semmire, a döntés nem nálunk volt, egyedül nála. Fejemet megrázva, tekintetemben semlegesség csillan, ahogy a gondolatok, amelyek bár gusztustalanok és fájdalmasak, de megadják a lökést ahhoz, hogy elvonatkoztassak mégis mennyire szeretem a karjaimban heverő nőt és mekkora veszélyben is van. Még ha el is árult. Újra kezdem a műveletet, behunyt szemekkel koncentrálok a véremre, a levegőre, s mint pár perccel ezelőtt, minden visszaáll a rendes kerékvágásba. Gondolatok helyett egyszerűen a feladat sikeres abszolválása jár a fejemben, mert nem engedhetem meg magamnak a gondolkodás luxusát. Most nem. 6 percem maradt. Fejemben egyedül a sötétség van. Ivana kihűlt, jéghideg kezeiért nyúlok, hogy ujjainkat összefonhassam. Túl régóta van itt, a testhőmérséklet már egészen alacsonynak érződik, szívének ritmusa túl egyenletlen, nem is mindig van eszméleténél, így biztosan 28 fok alatt van már a testhője; pontosabban 26,5 fok. Feljebb kell vinnem a testhőt különben meghal. Rendben, a képlet nagyon egyszerűnek tűnik, de rohadtul nem az. Tekintetem akaratlan az óra számlapjára siklik, ami gyönyörűen jelzi, hogy 5 kibaszott percem maradt. Lehunyom szemeimet, rászorítok Ivana kezére, és egy mécses kerül a sötétségbe, amelynek lángja túl kicsi, éppenhogy ég. Erősen koncentrálva, minden erőmet beleadva próbálom meg saját erőmből táplálni a kis lángot, ami megrezzen ugyan, de nem növekszik. Erősebben markolom Ivana jéghideg ujjait, hogy újra kezdhessem, fülemben szinte cseng az óra, ahogy visszaszámolja a másodperceket… A kis láng ugyanúgy ott hever a sötétség közepén, meg-megremeg, mintha valaki megpróbálná elfújni, és amikor egy pillanatra eltűnik a láng, a félelem lesz úrrá rajtam. NEM! Hangom dörrenése visszhangzik a sötétségből, mert nem hagyhatom ezt. Fejemet kissé megrázom, szemeimet és ajkaimat is összepréselem, erősebben markolom a hideg ujjakat, majd elölről. A láng feltűnik, én pedig minden erőmet összeszedve összpontosítok Ivana mécsesére, hogy a láng nagyobb és nagyobb legyen, mert a hipotermia már így is beállt. A láng megrezzen, és lassú, mégis folyamatos növekedést mutat. Óvatosan elmosolyodom, még ha csak gondolatban is, nem is tudom, de nem hagyom abba. A láng növekszik, Ivana teste érezhetően melegedik, nekem pedig tudnom kell hol a határ, különben megölöm. Mintha egy hőmérő lenne bennem, viszem le én is testhőmet a normális emberi szintre, majd ahogy érzem, hogy Ivanaé feljebb és feljebb kerül, hamarosan elér a megfelelő hőfokig, lassítok. Nem ölhetem meg, egyszerűen nem. Fokozatosan növekszik a testhője, azzal együtt, ahogy az enyém csökken. 30 fok, 31, 32, 33, 34, 35.. lassíts, Brightmore. Felső ajkam széle megremeg, ahogy lelassítom a folyamatot, hogy végül 36,5 foknál megálljak. Félve nyitom ki pilláimat, de időm sincs meggyőződni a sikerességről, amikor megyünk tovább. Elfáradtam.
Az, hogy szerintem az első két kört sikeresen abszolváltam, igazából semmit nem jelent, mert a nőn múlik minden, aki mintha folyamatosan a hátam mögött lenne, és minden mozdulatomat árgus szemekkel figyelné. Az előző feladat kegyetlen volt - igen, az volt -, így csak reménykedem abban, hogy a következő ajtó valami normálisabbat tartogat, hogy ne kelljen arra gondolnom; jól van-e a nő? Bármennyire is nem kellene, hogy érdekeljen mégis megérint egy felületes szinten, máshogy nem is engedhetném meg jelenleg, hogy érintsen. Belépek az ajtón, és mintha csak egy teraszajtó csukódna be mögöttem lépek ki egy mezőre, ami tele van gyerekekkel. Igen, gyerekekkel, akik visítoznak és nem tudnak megülni a seggükön. Remek, hogy felejthettem el, amikor elmondta a nő? Erre nem adnak lelki felkészülési időt, vagy valamit? Tekintetem végig járatom a srácokon, akik lassan, de biztosan leülnek a fűre és érdeklődően tekintenek rám. - Sz’asztok - intek feléjük egyet, miközben levetem magamat velük szemben én is a fűre. - Denis vagyok, elemi mágus - egy lágy szellővel borzolom össze a hajukat, ami miután elvégezte a dolgát egy szarvas alakjában vágtat el a mező széle felé. - A levegőt és a tüzet is uralom, ha minden jól megy fogom is - a rémült tekintetekre halovány mosoly került fel ajkamra, mert bizony ezt is mondta a nő; némelyikük fél a tűztől. Nadrágom zsebéből turkálom elő cigarettámat, hogy egy szálat szám szegletébe helyezzek, majd jobb kezem mind az öt ujjából kis lángokat csalogassak elő. A tekintetek ugyan még félőnek hatnak, de talán már némi kíváncsiság is van bennük. Remélem. Miért pont gyerekek? A cigarettát meggyújtom, majd lehunyom a szememet, mintha csak pislognék egyet, és mire kinyitom a cigaretta köddé vált, mert azzal egy időben, hogy én lehunytam a szemem a csikk égni kezdett és milliméterre pontosan arcom előtt állt meg a láng, hogy a cigaretta hamu maradékát elvigye az általam gerjesztett szél. Az elégetés mindig jól ment, és mára már elég ehhez pár másodperc. - Ne dohányozzatok, nagyon egészségtelen - mutatok rá a legfontosabbra, amikor pár gyerek halkan nevetni kezd, majd leginkább kíváncsisággal átitatott tekintetüket emelik rám. Tenyeremet felfelé fordítva jelenik meg a lángocska a közepén, ami fokozatosan nő, végül amikor eléri a kellő méretet, tenyereim közé fogom azt, és amikor kinyitom pillangók százai repülnek ki kezeim közül. Az, hogy az elképzelés, ami a fejemben lejátszódik valóssággá váljék, és mindezt úgy, hogy azt én szeretném, csodálatos. Mindig így van; elképzelem magamban, hogy mit hogyan kellene csinálnom, mit szeretnék kihozni az egészből és amikor a megvalósításhoz érkezünk, az elemek olyan tisztán működnek velem együtt, néha megijeszt. A gyerekek hűznek meg háznak párat, majd amikor elül a zsivaj, érdeklődve tekintek rájuk, cigarettámat visszacsúsztatom zsebembe. - Mit szólnátok ahhoz, hogyha mondanátok nekem állatokat, tárgyakat, járműveket, én pedig megcsinálnám nektek a lángokból? - emelkedik meg szemöldököm kérdőn. A gyerekek először egymásra néznek, majd vissza rám, és néhányan bólogatnak, néhányan mosolyognak. - Leszögezem előtte; NEM nyúlhattok hozzá, mert éget. Nekem nem árthat, de titeket ugyanúgy megégethet, mint egy tábortűz, rendben? - végig pásztázom őket, majd amikor mindenkin azt látom, hogy felfogta kezdődhet a móka. A kezdés nem volt necces; egy egyszerű kutyát kért az egyik kislány, én meg nyilván a Lorinhoz illő fajtát képzeltem magam elé. Kezemet az elképzelt kép szerint mozgattam a levegőben és éreztem, mintha csak ceruzát tartanék a kezemben körvonalazódik a kutya alakja. Minden meg van, ami kellhet egy kutyának, aki amint elkészült futott párt kört a gyerekek körül, majd eltüntettem. A következő talán nem egy, hanem huszonegy fokkal nehezebb volt. A kisfiú a kedves mosolyával az arcán közölte be velem a T-Rexet én meg először hinni sem akartam a fülemnek. A megoldás viszonylag hamar körvonalazódni kezdett. A kissrác beült kinyújtott lábaim közé, majd megfogva kezeimet kezdte irányítani őket úgy, hogy végül egy T-Rex rajzolódjon ki a végén. A lángok úgy jöttek ki tenyerem alól, akár csak mintha tollal vagy ceruzával rajzolta volna őket a srác, pedig az én szemem mindvégig be volt csukva. Egyszerűen éreztem és tudtam mikor mit kell tennem, mintha az elemeim uralnának engem és nem én őket. A műsor végén a dinoszaurusz - bár nyilván hangtalan, nincs erőm mindenre koncentrálni, jó? - még üvöltött is egyet a gyerkőcök felé, akik hátrahőkölve nevettek egy sort, végül ők is eltűntek, mintha soha nem is lettek volna. Pedig bárcsak a gyerekek között maradtam volna örökre…
Angéla feltűnik egy pillanatra, ahogy körülöttem minden sötét és borongós lesz. A levegő nehézzé válik, kétségbeesetten fordulok körbe a szobában, tekintetem ide-oda zizeg keresve valami kapaszkodót, amivel be tudom lőni mégis hol a faszomban lehetek, és akkor meglátom… Az ágyban fekszik, a jól ismert hálószoba szélén. A levegő súlyossága egy pillanat alatt elillan, szinte égeti tüdőmet a sok mérgező gáz, de a fájdalom elmúlik, ahogy a haldokló szemekbe fúrom pillantásom. Érzem, ahogy a tűz pezseg ereimben, és félek, nem tudom megállítani, amikor ki akar törni. Vonatkoztass el. Csak vonatkoztass el. Mit tegyek? Mit kellene tennem? A levegő… egy épkézláb gondolat sem marad meg agyamban, mindegyik csak tizedmásodpercekre marad velem, tovább is reppen, nem tudok megfogni egyetlen egy gondolatszálat sem. Ujjaim hajamba vándorolnak, tépem tincseimet, amennyire tőlem telik, szememben kétségbeesés tükröződik. Fájdalom kell. Minél nagyobb a fájdalom, annál jobban kitisztul az agyam. Ujjaim tincseim közé ékelődve tépik azt, majd fejemet kissé megrázva emelem húgomra kétségbeesett pillantásomat. A levegő nyomasztó és olyan nehéz, fájdalmas súly telepszik a tüdőmre félek, hogy belerokkanok. Ez a gondolat az, ami kizökkent, mert rögtön bevillan agyamba az, hogy akkor Lorin hogy bírná? Hirtelen ötlettől vezérelve tisztítom meg tüdőmet, szinte lelki szemeim előtt látom, ahogy körülöttem a levegő megtisztul, még ha nekem nem is árthatnak, a megfertőzött molekulák visítva távolodnak el tőlem. Mélyet szívok a friss levegőből. Szemeimet lehunyom, miközben magam elé képzelem a szobát, a bútorokat, az ablak elhelyezkedését, mindent. A levegő kék árnyalatot vesz fel, majd millió és egy apró gömböcske jelenik meg körülöttem. Eltorzult arccal nézek közbe, ahogy a gömbök a kék szín helyett fokozatosan vesznek fel egy vörösebb árnyalatot. Túl sok fullasztó gáz van a közegben, amit elképzelésem sincs, hogy eddig hogy élt túl. A látványtól elvonatkoztatva kezem automatikusan kezd el mozogni, ahogy látatlan, lehunyt szemekkel megfogom az ammónia minden részecskéjét is kitépem a gömbökből, majd egy határozott mozdulattal lököm őket egy levegőgömbbe. A vöröses színárnyalat lelki szemeim előtt halványulni látszik, de még túl vörös. Ujjaimmal körkörös mozdulatokat végzek, a mérgező gázok egyszerre kezdenek el ide-oda mozogni, sokkal gyorsabban, mint ahogy alapvetően rezegnének. Egy halovány mosollyal, hirtelen mozdulattal rántom ki jobb kezemet az általam gerjesztett gömb felé, amibe a gyors és meglepő mozdulattól szinte bevágódnak a vörös részecskék, ámbár sajnálatos módon még így is marad pár vöröske elvétve. Alsó ajkamat beharapva próbálok csak és kizárólag a mérgező gázokra koncentrálni, mert szinte a levegő húz feléjük, ő mondja meg mi a rossz, és mi a jó, ő tudja, én pedig bízok benne. Ujjaim ökölbe szorulnak, szinte érzem, ahogy a maradék pár darab részecske tenyerembe szorul, majd egy ismételt hirtelen mozdulattal vágom be őket a többi közé. Pillantásomat Lorinra emelném, amikor minden eltűnik, mintha nem is lett volna soha…
Minden szertefoszlik, én pedig kimerülten rogyok le a földre. Érzem, ahogy lüktet a vér a fülemben, az ereimben, ahogy a levegő megtölti a tüdőmet, de valahogy mégsem eléggé. Fáradt tekintetemet emelem Angélára, valami pozitív eredmény reményében, türelmetlen várom meg, amíg Dustin csatlakozik hozzánk. Igen, csak a remény, mert ha most elbukom, akkor nem akarom magamon érezni tanárom tekintetét, amelyből csalódottság áramlik felém. Túl sokszor okoztam csalódást... |
//Kedves Denis,
nem fogok külön végigvenni minden feladatot megpróbálom egységesen értékelni, kiemelni ami nagyon tetszett, vagy éppen ha úgy adódik a hiányt belőle. Összességében köszönöm a munkád, az egész tanoncit nem csak a vizsgáét, szépen kidolgoztad és végigvitted, még ha húzós időpontokkal is, de lássuk.
Az állatos ismeret, a reakciókészség és a benned élő erők használata remekül összeadódott, maguk a feladatok mind-mind sikerrel záródtak, bár van, ahol kiemelkedően érződött a labilitás, ami bárkinél felmerülhet. Mint a személyes befolyásoltság, a pánik vagy éppen a rémület adott lépcsőtől, amit az élet hozott. Az utolsó feladat realitása biztos megúsztatott volna eléggé, őszintén szólva talán gyorsabb is voltál mint amit hinnék egy ilyen szituációban, de ez nem hibapont, inkább meglátás kérdése. A megoldásod nagyon tetszett minden résznél, a kreatív feladatnál hiányoltam dolgokat. Magát a tüzet rengeteg oldalról meg lehet közelíteni, az egyik nagy előnyöd, alsóbb szinten is már tanoncként, hogy képes vagy létrehozni hideg lángot is, sőt füstöt, amit formálhatsz és színezhetsz lángoknak, talán itt belefért volna ez a csalás mondjuk a megfogható lángokért, lévén a gyerekek erre nagyon fogékonyak. A tiltásra kevésbé, ha valaki rágyújt ezek után téged meghurcolnak! Nyugodtan lehetsz interaktív az elmeddel/elemeiddel, mert bár a tüzet rombolónak tartják, igenis megvan az építő és értékes oldala. Képes vagy például kis méretű formarobbantásokra, ha elég jól használod, amik már majdnem tűzijátékok (ahhoz azért kéne egy plusz képzés, de still). A jövőben bátran tudod nem csak ártó, de hasznos célra is használni már bejegyzettként.
Végül pedig; gratulálok, hivatalosan is zártad a képzésed alapvető részét október végével! Szerepjátékosan legkésőbb november végén elküldi neked levélben a minisztérium az igazolványod (szoktam mindenkinek készíteni róla képet; ehhez elküldenéd nekem a születési helyed, születési hónapod és napod, ha van második neved azt, illetve ha van betűtípus, amit az "aláírásoddal" használhatok - utóbbit keresek, ha nincs). Ebben az egy hónapban ideiglenes papírjaid vannak, de érvényesek, bárhol használhatod az elemed, kizárólag te vagy a tetteidért felelős, így ha nem használod felelősséggel, megkeres a minisztérium és szankcionálhat. Ezen kívül mostantól a nagy utazásoknál kérhetnek elővízumkérelmet a részedről, mert sok térségben nem nézik az elemiseket jó szemmel (pláne dimágust), illetve nyilván azzal is együtt jár mindez, hogy most már nincsenek olyan szigorú szabályok és keretek, ahogy a pálcád, úgy ezt is te döntöd el hol és mikor használod, számonkérések nélkül, ha nem ütközik törvénybe.
Minden jót és élvezd a szabadságot! Dustin //
|
|
|
|
Denis A. Brightmore Tanár, Mestertanonc Tanár, Elemi mágus, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák
Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas RPG hsz: 674 Összes hsz: 3838
|
Helvey Belián Balázs - he's mineBelián is érzi az egésznek az abszurditását, így röhög velem, de mellettem szóljon, hogy én tényleg nem akartam kiröhögni. Egyszerűen annyira nem tudom komolyan venni, és nem csak azért, mert már nem járok ide, hanem alapvetően sem. Túl kedves. Van ilyen? Biztosan, mert szerintem húgom is ilyen. Túl kedves mindenkivel. Én meg a mindenkit is utálom, aki ránéz. Ilyen ez. - Kemény prefektus vagy - előre biccentem fejemet, hogy ne láthassa az újabb röhögőroham visszafojtását, majd amikor biztos vagyok magamban, ismét felpillantok. - Hogy bírod? - utalok itt magára a prefektusi posztra, mint olyan. Én utáltam. A legtöbben így is tudták a nevemet, amint prefektust lettem már mindenki tudta. Undorító. - Értékelem a kreativitásodat - forgatom meg szemeimet. - De lehet inkább magaddal kéne foglalkoznod - na igen. Lehet bírom a srácot, de a vele való beszélgetés egy azok közül, amit soha nem fogok elfelejteni. - A faszt - szívok mélyet cigarettámból. - A húgomat várom.
|
|
|
|
Helvey Belián Balázs Tanár, Mestertanonc Tanár, Végzett Hallgató, Szavazásfelelős, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár
grey wind | disney princess RPG hsz: 997 Összes hsz: 4919
|
.nem tiltakozom 𝔻𝕖𝕟𝕚𝕤Jó nagy levegő, még a végén az oldala fájdul bele. Rég röhögött úgy, vagy másképp, amikor kijön az orrán a lőre. Mindent rég csinált, most meg második gyerekkor vagy mi, felfedez mindent is. Furcsa. - Rettentően. De majd akkor leszek az, ha minimum két sikoly és egy ájulás lesz a jelenlétem jutalma - persze, ezt végképp nem gondolja komolyan, nem akar szörnyeteg lenni, úgy nem, ahogy és azt sem, hogy rettegjen tőle bárki. Nem, ahhoz ő túl jámbor. - Jobban, mint gondoltam. De sokkal, sokkal fárasztóbb. Nem is értem, mire gondolt a vezetőség, amikor rám nyomták a jelvényt - tényleg nem érti, annyira gyors volt, hogy illedelmesen tiltakozni sem volt ideje. Talán azt hiszik, hogy olyan, mint a bor - minél öregebb, annál jobb. Hát... - Azt csinálom, foglalkozom. De sok dolog szerencsétlenségemre még jobban lefoglal - von vállat, nem marcangolja önmagát ezzel, egyszerűen tényleg jobb az, hogy nem süllyed le a mély és depresszív gondolatokig, mert mindig van valami. Ez egy jó pont. - Ó, erre nem is gondoltam. Mondjuk azt nem mondom, hogy név alapján ismerném, de lehet feltartják, volt bent valami összeszólalkozás és felgyűlt a tömeg - amelyet ő szépen ki is került. Ha két tini el akarja csépelni egymást, hát tegye, lejárt a "munkaideje".
|
|
|
|
Denis A. Brightmore Tanár, Mestertanonc Tanár, Elemi mágus, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák
Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas RPG hsz: 674 Összes hsz: 3838
|
Helvey Belián Balázs - he's mine- Nem olyan nehéz azt elérni - legyintek egyet, mert én már csak tudom. Ahogy beléptem bárhova is, nem kellett, hogy rajtam legyen a talár, rögtön mindenki haptákba vágta magát és elkussolt. Na nem azért, mert olyan hatalmas tiszteletnek örvendtem a diákok körében, egyszerűen féltek tőlem. Ami mondjuk egyfajta tiszteletnek is felfogható, nem? Ezt majd máskor boncolgatom, mert valamiért mosolygásra késztet az, hogy Belián velem nevet. - Azt gondolták, amikor nekem adták - vonom meg vállaimat. - Érted? Nekem! Nem t'om mit vártak tőlem, semmit nem csináltam prefektusként - mondhatnám, hogy szar bevallani, de nem, mert így van. Semmit nem csináltam, prefektus jelvény nélkül is kimászkáltam takarodó után, ahogy utána is. Igazából azon kívül, hogy kaptam egy plecsnit, semmi nem változott. - Ne hagyd - rázom meg a fejem. - Nem mondom, hogy süllyedj depresszióba, de lehet jót tenne, ha a fejedben lévő gondokkal foglalkoznál, mint minden mással - bökök mutatóujjammal a fejem felé, mintha nem lenne egyértelmű. Mélyet szívok cigarettámból, a füst útját egészen addig követem, amíg az szerte nem foszlik. - Mi? - kerekednek ki szemeim, a vér is meghűl bennem, ahogy egy mondatba kerül a húgom és az összeszólalkozás. - Ha valami... - szó nélkül kerülöm ki Beliánt és indulok el öles léptekkel a kastély bejárata felé.
|
|
|
|
Helvey Belián Balázs Tanár, Mestertanonc Tanár, Végzett Hallgató, Szavazásfelelős, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár
grey wind | disney princess RPG hsz: 997 Összes hsz: 4919
|
.nem tiltakozom 𝔻𝕖𝕟𝕚𝕤- Áhh, meghagyom én azt másoknak - legyint egyet, tényleg nem, majd jön valami rosszarcú alak és learatja eme babérokat. Már ha tényleg érdekli ilyesmi, meg sem nézte még nagyon jobban, kik a többiek. Hja, kicsit felületes. - Azt várták, hogy hátha vagy megfogod őket, vagy a te fejedbe vernek vele valamit? Fura a logika, tény, fordított pszichológia meg minden, amihez nem értek - tényleg, a válasz aztán csak azok fejében van, akik kimondták és akik vagy fogják a fejüket vagy sem. - Semmit? Csak a kényelem? Ejnye, ejnye - csóválja megint egy apró vigyorral, de nem ítélkezik. Ki milyen, nem egyformák ugyebár. Lehet, hogy nála is mindenki jobban komolyan veszi az egészet. - Mondanám, hogy nincs időm, és tényleg, mert sok zúdult most ide, de egész jó. A gondok egész jól vannak, tényleg - bizonygatja? Erősen? Fogalma sincs, nem akar megint oda sodródni, hogy lelket önt ki. A fenevad él, kiszaladta magát egy hónapra és talán egy fokkal kevesebb a szégyen. - Amúgy is muszáj másokkal foglalkozni - már ha csak a "kicsiket" nézi. Aprót szív csak, majd mélyebbet, miközben figyeli a hirtelen váltást szavai után. Szemöldökét lágyan emeli meg, majd már iramodik utána. - Hé, hé, hé. Nyugi, csak tömeg van, amit biztos kikerült. Már egy tanár vagy másik prefektus biztosan leverte a felkelést - nem tudja visszafogni, ha menni akar, de mégiscsak illendő, ne lásson rémképeket.
|
|
|
|
Denis A. Brightmore Tanár, Mestertanonc Tanár, Elemi mágus, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák
Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas RPG hsz: 674 Összes hsz: 3838
|
Helvey Belián Balázs - he's mine- Jobban is jár mindenki ezzel a döntéseddel - őszinteség. Nem tudom elképzelni, hogy Belián beront valahova, az asztalra csap, mindenki elkussol, majd feszülten figyelik minden lépését, mert mennyire kiszámíthatatlan. Ő egyáltalán nem olyan, talán azt is megkockáztatnám, hogy a szöges ellentétem. Remek kilátások, mert akárkivel találkoztam eddig, mindenki az ellentétem, és szar érzés ezt kimondani, de talán Vajda Eszter állhatna a legközelebb hozzám, ha stílust nézünk. Förtelmes. - Elképzelésem sincs mi volt a terv - tárom szét a karomat. - De nem jött be, akárhonnan nézem - nevetem el magam, miközben fogaim közé fogom cigarettám füstszűrőjét. Nevezhetjük kényelemnek, igazából bárminek, nem érdekel, de nem feltétlen magamat választottam volna prefektusnak a vezetőség helyében. Már csak azért sem, mert én voltam és vagyok a kihágások nagymestere. - Örülök - már csak félig figyelek az elhangzott mondatokra, mert azonnal megindulok a kastély felé. Ha csak egy újjal is hozzáértek, meglökték, csúnyábban néztek rá, akkor valaki ma meghal. Hátra kapom a fejemet Beliánra, lassítok, de csak pár bizonytalanabb lépés után állok meg. Igaza van, még ha csak gondolatban is. Rémképek, nem kell rögtön rohannom, mert éppenséggel valami gebasz van az iskolában. Hamarosan felnő, én sem lehetek ott mindig... Biccentek egyet Belián felé, mintha mi sem történt volna indulok vissza hozzá. - Bocs, csak... - mi csak? - Ő a húgom - és ezzel meg van magyarázva. Se több nem kell, se kevesebb, ennyi elég kell, hogy legyen ahhoz, hogy megértse.
|
|
|
|
Helvey Belián Balázs Tanár, Mestertanonc Tanár, Végzett Hallgató, Szavazásfelelős, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár
grey wind | disney princess RPG hsz: 997 Összes hsz: 4919
|
.nem tiltakozom 𝔻𝕖𝕟𝕚𝕤- Én meg főleg. Nem tudok jól színészkedni - vagyis, nem ilyen helyzetekben. Egy maszkot felhúzni, majd mikor vége a napnak, leülni és levenni... bár korábban, talán még most is ezt műveli, csak nem olyan éles vonalakkal. Tűrhetőbb, mondhatni. De már egyre több mosolya őszinte, vagy mi. A szigorú nézése elég fegyver lesz a jövőben, ameddig úgy gondolják, alkalmas erre a feladatra. - Legalább megpróbáltad, meg ők is, az is valami - mint a részvétel fontossága, amikor csitítani kell a vesztes haragját. Bár itt biztos nem volt harag, ha ennyire nem dolgozott benne. Talán csak a viccfaktor. Aztán kicsit elő is kap abból, ahogy ő viseli ezt a dolgot. Legalább tényleg félre van söpörve a maga baja, szinte kap az alkalmon, még ha keserűbb szájízzel is, ahogy meglódul és ahogy láthatóan bekapcsol benne az ösztön. Ténylegesen nem tudja, mi van most és akkor mi volt, de nem tűnt olyannak, ahol a tömeg is veszélyben volt, elvégre nem látott fegyvert, csak a kezeket, meg szavakat hallott. És mivel innen sem hall nagy óbégatást, nagy baj nem lehet. Reméli. Kicsit azért rándul a gyomra. - Ne szabadkozz - szelíd tekintet és mosoly, ez a vad igazi arca. Hagyja, hogy a maga tempójában lépkedjen, lehamuzza a bagarettát és egy utolsó slukkal küldi a földre, hogy eltapossa. - És rettentő szerencsés, hogy ilyen védelmező áll mögötte. Én is rohannék érte, még ha már nem is gyerek. Ez már csak így marad - valóban, noha talán annyira már nem szoros a kapocs, lévén, hogy neki kényszerből ki kellett válnia onnan. De vonatra ülne, ha olyan hírt hallani, egyből.
|
|
|
|
Denis A. Brightmore Tanár, Mestertanonc Tanár, Elemi mágus, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák
Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas RPG hsz: 674 Összes hsz: 3838
|
Helvey Belián Balázs - he's mine- Miért érzem azt, hogy hazudsz most nekem? - emelkedik meg szemöldököm azonnal kérdőn, de szemem sarkában ott bujkál a mosoly. Most nincs kedvem szívni szegény vérét, eleget kapott talán a pizzériában, lehet, még most is emészti, ámbár ezt kötve hiszem. Mondhatnám, hogy azt gondolom csak a számat téptem ott neki, de valamiért hazugságnak élném meg, mert valamiért úgy érzem az ott és akkor kimondott - oké, talán elég kemény szavaim - szavaim értek valamit. Talán még próbálkozik is. Mondom talán. Csak legyintek egyet felé, mert csak az jár a fejemben, hogy gebasz van az iskolában, Lorin még nem jött ki, mégis mi a faszom történhetett? Túl sok ideje állok itt ahhoz, hogy ne emésszen fel az egész, amiért a húgom nincs már mellettem, pedig itt kellene lennie. Mert vége az órának. Tudom, hogy vége, ezt az időpontot beszéltük meg, mert ilyenkor végez. Hol van? - Pedig utálja, hogy minden lépését követem és óvom mindentől - keserűen felnevetek, ahogy cigarettám hamuvá válik, hajamba túrok. - De több, mint tíz év túl hosszú idő ahhoz, hogy ne akarjak vele lenni - hangom elmélyül az utolsó pár szónál, csak valami dörmögésféle hallatszik belőle, talán még annyi sem. Néha eszembe jut milyen volt az életem Lorin előtt, de... semmi. Ürességet érzek, fájdalmat, és még több fájdalmat. - Visszatérve - nem úgy volt, hogy nem szívom a vérét? Mindegy. Régen volt. - Tényleg megy, vagy hazudsz mindenkinek még mindig?
|
|
|
|
Helvey Belián Balázs Tanár, Mestertanonc Tanár, Végzett Hallgató, Szavazásfelelős, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár
grey wind | disney princess RPG hsz: 997 Összes hsz: 4919
|
.nem tiltakozom 𝔻𝕖𝕟𝕚𝕤- Abszolút nem értem a megérzésedet. Nem hazudok - még csuriban sincs az ujja, konkrétan tényleg nem, minden más a véletlen műve. A vizsgáló tekintet előtt tisztán áll, lelkiismerete nem duruzsol semmit sem, társaságban van, élettel teli helyen, hát csak ragad rá valami pozitív is, a koszon kívül. Talán, de csak talán valóban jobb terápia a tömeg, mint a kis, isten háta mögötti vityilló. Azonban nem tagadja, hogy valahol hiányzik neki. - Csak a látszat, szerintem amúgy örülnek neki. Ha nem így lenne, akkor rögtön keresnék hol és merre van a megmentő - nem mintha olyan nagy tudós lenne, ők is tépték egymást a testvérével szóval, de amikor baj volt, akkor minden ilyen elévült. - Addig nem találkoztatok? - nem akar megint az életében turkálni, csak megérteni a nem akarás teljes miértjét. Vagyis, már így is jobban érti. Haza akar ő is menni, le akar ülni, beszélni és talán még sírni is. De nem lehet. Nem tudja. Nem tudna mit mondani arra, hogy mi történt. Kicsit irigyli, hogy neki ilyen közel van. - Semmi baja, azért egész biztos ez a hely - csak nem a mágiátlan embernek, aki belefejelhet mindenbe, ami csak kínos. De a lány biztos nem jár ebben a cipőben. - Persze, hogy hazudok. Abban a tekintetben, hogy nem úgy mutatkozom be, hogy hello, Balázs vagyok, prefektus és helyi vérfarkas - engedi meg magának az apró poént. Bár... lopva néz körbe, mennyire volt hangos. - Megyeget, valahogy úgy.
|
|
|
|
Denis A. Brightmore Tanár, Mestertanonc Tanár, Elemi mágus, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák
Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas RPG hsz: 674 Összes hsz: 3838
|
Helvey Belián Balázs - he's mine- Persze - legyintek egyet felé, és nem megelégszem a válasszal, hanem elfogadom. Valóban nem tudhatom mi jár a fejében, hiszen a legilimenciát igyekszem a legminimálisabb szintre csökkenteni, mert másra kell koncentrálnom. Az állatokkal való gondolatban kommunikálás sokkal nehezebb, mint egy ember fejében turkálni. Én pedig ezt ki fogom maxolni, segítséggel vagy anélkül. Niamey utál emiatt, szinte most is érzem szúrós pillantását a hátamban. - Addig azt hittem halott - már könnyebben jönnek ki a szavak ajkaim közül, már nem szorul össze a torkom és a mellkasom, amikor a szó egy mondatba kerül Lorinnal. Már nem számít, mert itt van, mellettem van és ennél több nekem nem kell, nincs is rá szükségem. Elég, ha mosolyogva jön felém, és már az ajtóban beszélni kezd, hogy a következő ajtóig be ne álljon a szája. Fecseg mindenről, én meg mosolygok, és próbálom követni a fonalat... - Neked van testvéred? - túrom elő a cigarettás dobozt zsebemből, egy szálat biggyesztek ajkaim közé, majd kérdőn nyújtom Belián felé. Ha elfogadja az ujjamból felcsapódó lánggal megnyújtom neki, ha nem, akkor meg nem. Ez ilyen, nincs valami nagy választék ebben a témában. - Lorin jár csak igazán ebben a cipőben - mosolyodom el keserűen. - A legalapvetőbb varázslatokat is nagyon ritkán végezheti el, mert beléjük halhat, így inkább nem is használja a mágiát - melyikőtök járt rosszabbul? Nyelvem hegyén van a kérdés, de visszafogom magam, nem teszem fel. Pont teljesen jól elbeszélgetek most, nem kell ehhez az, hogy elbasszam a bunkóságommal. Visszafogom magam. Vannak még csodák... - Helyi vérfarkas? - nevetek fel őszintén, mert egyszerűen szeretem, ahogy állandóan elpoénkodja a egész - igen komoly - helyzetet. - Meglepődnél, de néhány embernek itt természetesebb egy vérfarkassal összefutni, mint a buszon utazás - vonom meg vállaimat, miközben cigarettámat szám szegletébe tolom.
|
|
|
|
Helvey Belián Balázs Tanár, Mestertanonc Tanár, Végzett Hallgató, Szavazásfelelős, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár
grey wind | disney princess RPG hsz: 997 Összes hsz: 4919
|
.nem tiltakozom 𝔻𝕖𝕟𝕚𝕤Persze. Miért is ne lenne persze. Beugrik neki a dolog, hogy számára az elme nem olyan zárt dolog, mint ahogy ő azt gondolja, de nem is pánikol emiatt, vagy valami, egyszerű tény ez, ami most felbukkant a múltból. Ha akarja látni, tegye, azonban mégis könnyebb megint elengedi. Maradjon persze. - Uhh.. Sajnálom, nem akartam így belenyúlni – lényegében megint. Vagy erre van érzéke, vagy csak a véletlen. – De nem az, itt van ugye – húzza megint mosolyra ajkait, az egymásra találás pedig egy csoda. Nem kérdez rá, mi volt az ok, tapintatlan dolognak érzi, szeret megmaradni annak a figurának, akinek lehet mesélni annyit, amennyit ő kíván. Se többet, se kevesebbet. Nem azt mondja, hogy mostantól, most azonnal legyenek a legjobb pajtások. Nem. Senkitől sem várja el, mert eltolta magától az érzést rég, mintha tabu lenne. - Igen, a húgom három évvel fiatalabb. De nem láttam mióta... a baleset volt, ahogy a többi családtagom se nagyon. Amikor le akartam menni... Nem lett jó vége – szusszan egyet, kivéve a cigarettát hajol oda, bár kár tagadni, hogy megint megbámulja, ahogy az a lángocska ott ég, és meggyújtva a rudat, nagy levegővel engedi ki a füstöt. - Nem teheti? Beteg? – pislog nagyokat. Lehet valaki erre is? Vagy másképp? Az mágia mégse mindig áldás akkor. Aztán gondol egyet. – Melyik házba jár? Ha gondolod... Néha ránézhetek, és kiüzenek azokkal a tollas vacakokkal vagy összefutunk. Ha ettől nyugodtabb vagy – nem erőlteti rá, egyszerű gesztus. Amolyan hasonló cipőben lévők apró szövetsége. - De akkor se kellemesebb, vagy mi. Nem tudom, van-e erre még valaki más, de néha mégis az az érzésem, hogy ha nyílt lenne, valahogy kevesebben néznék azt jó szemmel, hogy itt vagyok, mint mikor kiderül, hogy finom nincs a mágiához – mert előítéletek mindig vannak. Nem rózsaszín a világ, de most békésen pöfékel tovább.
|
|
|
|
Denis A. Brightmore Tanár, Mestertanonc Tanár, Elemi mágus, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák
Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas RPG hsz: 674 Összes hsz: 3838
|
Helvey Belián Balázs - he's mine- Már lazábban kezelem - mosolyodom el keserűen. Most már, mert ugye arról senki nem beszél mi volt akkor, amikor megtudtam az egészet. Hogy, aki elmondta, majdnem az életével fizetett azért, mert eltitkolta, és azért is, mert elmondta végül. Fejemet kissé megrázom, mert erre most nincs szükségem. Régen volt, elfelejtette mindenki, egyáltalán nincs szükségem a múlt felhánytorgatására, mégis magammal teszem ezt. Sok észre vall... - Szarul hangzik - húzom el számat, egyetértően bólintok felé egyet. Amióta megtudtam, hogy Lorin él, nem voltam otthon. Bármennyire is húz haza a szívem, mert ott van minden, ami számít, valamiért nem akarok anyámék szemébe nézni, amiért életem legnagyobb kincsét eltitkolták előlem. Még nem megy. - Én eléggé el vagyok baszva, de rendeződni látszik az életem, ne add fel - vállára teszem kezemet, miközben tekintetem elvándorol a bejárat felé, ahonnan egyre gyakrabban és egyre több diák jön ki, de Lorin nincs köztük. Megveregetem Belián vállát, olyan... nem is tudom. Haveriasan? Majd kezemet zsebem mélyére süllyesztem. Beleszívok félig elégett cigarettámba, tekintetem elszakítom az ajtóról, mert rá kell jönnöm; ha szuggerálom Lorin nem fog előbb kijönni az épületből. Bár már megtisztelhetne vele, de mindegy. - Haldoklik - a felfelé szálló füstöt fürkészve válaszolok, de amikor Belián folytatja, cigarettám szám szegletében marad, én pedig bambán meredek az előttem állóra, mert nem hiszem el, amit hallok. - Komolyan beszélsz? - harapok rá cigarettám füstszűrőjére, ahogy a kérdés elhangzik. A Beliánnal való beszélgetés ismételten érdekes fordulatot vett, és meg kell vallanom, egyáltalán nem bánom. Addig is legalább lefoglal valaki. - Előítéletek mindig vannak - vonom meg vállamat nemtörődöm stílusban. - Nézz csak rám. Egy ostoba senkiházinak tartanak a legtöbben, mégis vannak képességeim, amikhez senkinek semmi köze. Azt, hogy mit gondolnak, pedig leszarom. A hozzám közelállók tudják milyen vagyok, kell ennél több? - a kérdés költői, mégis megemelkedett szemöldökkel és kérdő tekintettel nézek a srácra.
|
|
|
|
Mikhail Sergejevics Kazanov INAKTÍV
RPG hsz: 138 Összes hsz: 483
|
Min Jong A reggeleim általában egyhangúan ugyanúgy teltek. Felkeltem, megvakartam a sejhajom, aztán elmentem intézni az ügyeimet és közben elkezdtem az aznapi rejtvényemet. Ebben társam no meg írnokom az a penne, amit még anno Katya bűvölt meg nekem. Bizony, ilyen kis lélektöredékekkel tele van zsúfolva a lakás, amitől olyan érzésem támad folyton, mintha egy kísértettel laknék együtt, aki csak úgy tébolyog fel és le, néha otthagyva illatát az egyik életében megfogott tárgyon. Ha minden megvolt odabenn, elmélkedésemből kiszakadva,kikerültem onnan és nyugodtabban elindultam felöltözni, közben repült utánam újság, toll, hogy nehogy otthagyjam őket. Miután a ruha rajtam nyugodott, Bobon volt a sor, mert éhes ám a lakótárs, szóval amellett, hogy magamnak összedobtam egy tojást, ő is kapott abból a haleledelből amit akciósan vettem. Tehát lehet új Bobot is kell lassan vennem. Az egész procedúra úgy nagyjából fél óra, kicsivel több, ha lassabban készülődök, ám még így is viszonylag korán szoktam megérkezni a könyvtárba, út közben megkapva a napi kávémat az egyik arra lefizetett manócskától. Míg sétáltam addig a kis flaskából a Baileys is belekerült, hogy legyen egy kis íze a dolognak. Így léptem be azon a nagy, cikornyás ajtón aznap reggel, hónom alatt a rejtvénnyel, utána repülve a tollal, kezemben meg a kávéval, mikor is az egyik könyvtáros kollégám furcsa fogadtatásába ütköztem. - Tessék? - meglepődve léptem ki az ajtón ellenőrizni, hogy jó helyen voltam-e, de azt írta " könyvtár " nem pedig " eldugottkávézóamiolyanmintakönyvtárajtódetökrenemaz ". Szóval megnyugodva léptem vissza a helységbe behúzva magam mögött az ajtót. Kettőnk közül ő van rossz helyen ha itt vár a kávéjára, úgyhogy én cammogva elindultam az asztalom felé, közben jót mosolyogva rajta. - Tudok főzni ami azt illeti, de mondok neked valami jobbat barátocskám. Ez itt a kezemben egy még forró, gőzölgő kávéval teletöltött fél literes pohár. - leteszem az asztalra az újságot, hogy aztán le tudjam csavarni a kupakot és meg tudjam mutatni bizonyíték gyanánt, hogy mennyire gőzölgő a cucc. Sőt az illúziómágiámmal kicsit rá is játszottam, mert ha kacsa akkor már legyen kövér. - Bizony, hogy azok vagyunk. Mikhail vagyok, de inkább csak Misha. Szóval van bögréd? - Kérdem miután kezet rázok vele, ugyan a hajlásra csak biccentek. Tiszteletben tartom a szokásait azonban nem követem őket.
|
|
|
|
Ambrózy Henrik Tanár, Mestertanonc Tanár, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos
HeRNik | naGIGÁThor RPG hsz: 247 Összes hsz: 1267
|
Bár alapvetően nem a kifecsegős típus, a jó híréről pedig már akkor lemondott, mikor a szülei meghaltak fekete mágia által, úgy érzi, végre valaki nyitott arra, hogy tisztázza magát. Kicsit gáz, hogy egy tizennégy éves gyerek lesz a lelki szemetesládája és az igazságosztó lovagja, de inkább legyen egy minihőse, mint ezernyi felnőttes szörnye. Na ugye. - Nem tudom. Mivel nem szokásom mások rossz hírét kelteni, nincs tapasztalatom ebben - kedvesen elmosolyodik és őszintén hiszi, hogy az embereknek meg kellene tartaniuk ezt a gyermeki naivitást, az új befogadására való igényt. Petya, bár volt egy kialakult képe, meghallgatta Henrik álláspontját is, mérlegelt és képes volt változtatni a véleményén. Kemény dolgok ezek, hiszen a "nagyok" sem képesek erre sokszor. - Óóó, én nem haragszom, de édesanyád nem örülne, ha ezt hallotta volna - nem nehéz rájönnie, hogy az aduász a szülőkben keresendő. Elvégre, egy kisfiú csak akkor lehet ennyire... ennyire normális, ha megfelelő környezetben nő fel. Persze a férfi nem tudhatja, hogy milyen családi háttérrel rendelkezik az eridonos, arra nem nehéz rájönni, hogy bármilyen is legyen, tisztes nevelést kapott, csak... kamaszodik. Megesik. - Sokan nem hiszik, a Minisztérium sem hiszi már igazán. A baj csak az, hogy mikor ennek az egésznek vége lesz, senki nem fog emlékezni rá, hogy honnan indult és mi a vége, csak azt tudják majd, hogy egy mocskos ügybe keveredtem - keserédes mosollyal válaszol, fejét inkább elfordítja. Bármennyire is férfi ez a férfiszerű férfi, vannak érzései, fáj neki az igazságtalanság és jelen pillanatban boldogtalan. Nem tudja, hogyan hozza rendbe a dolgokat maga körül, talán már nincs is rá esélye. - Igen, menyasszony - helyeslően bólint és megint a táblára pillant. Hamarosan itt a vonat és el kell szakadnia Petyától... Vagy várjunk csak! Ígért még neki egy virslis táskát, úgyhogy nem szabadul ám ilyen könnyen! Már épp szóra nyitná száját, mikor Petya jelzi, hogy kell neki egy pillanat és elszalad. Na most vagy a fenevaddal tér vissza, vagy a Minisztériummal. Esetleg a kettővel egyszerre, sohasem lehet tudni. Ismét az órára pillant és már kezdi elhinni, hogy a kis srác itt hagyta, mikor megjelenik mellette és egy virágcsokrot nyújt, ráadásul nem is akármilyent: vörös rózsacsokor. Kis döbbenettel pillant hol a növényre, hol a fiúra, majd végül elmosolyodik. - Te egy igazán rendes gyerek vagy, köszönöm - szórakozottan túrja össze Petya sapkás fejét, mikor is megjelenik a vonat, amely lustán gördül be a vágányra. - Na kis pajtás, most meglepjük Lillát - cinkosan rákacsint és elindul, hogy a vonatról leszállva karjába zárja kedvesét. Az nem is kérdés, hogy a nő odavan a csokorért és persze az ifjú Csepreghy-ért is, így hármasban, abszolút az eridonosra fókuszálva indulnak meg a cukrászda felé. Mert ugye ígéret szép szó, ha megtartják úgy jó...
|
|
|
|
Helvey Belián Balázs Tanár, Mestertanonc Tanár, Végzett Hallgató, Szavazásfelelős, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár
grey wind | disney princess RPG hsz: 997 Összes hsz: 4919
|
.nem tiltakozom 𝔻𝕖𝕟𝕚𝕤Akkor is tüske. Mélyen. Szívesen mondaná ezt, de lenyeli. Nem bántás, hanem olyan dolog, amit nem tud kikaparni és fáj, de elfedi minden más és minden jó. Legalábbis, ő így véli, az más kérdés, mennyire nehezen éli meg vagy épp nem, van-e még valami olyasmi, ami még bonyolítani tudja az életet. A történet dióhéjban sem kellemes, az élet olyan fajtája, amit ő fikciókban tudott csak elképzelni és lám, a valóság mindig alkot. - Az a jó hozzáállás – neki aztán van képe ilyet mondani, miután ő épp nem élt vele és a többi. De kimondja, mert nem tud mit mondani, nem akarja tovább húzni és még talán mélyebbre is nyomni azt a tüskét, hogy tessék, beszéljen csak róla, tépje fel. Kérjen ilyet a fene, ugyebár. Nem ő az, aki belerúg a földön fekvőbe sem. - Az – vallja be, kissé most már csendesebben, mintha most az ő tüskéjét nyomkodnák. - Nem vagyok gyerek, de szar. Néha jól jönne – egy tanács, egy ölelés vagy csak leülni a tányér elé, amelynek rég le van pattanva az oldala, de abból legfinomabb a leves. A hangulat, a tudat, hogy van háttér, támogatás, jó szó. Kicsit elmereng, legalább csak annyira és azért, hogy ne picsogjon vagy kenődjön el annyira, hogy fel keljen rázni. - Nem adom fel csak... nem tudom. Elég nehéz belevonni ebbe őket és nem is akarom, őszintén. Ebbe a világba, viszont ennyi évre nem tudom azt mondani, hogy bocs, volt egy hülye exem, aki még egy telefont se engedett... Már azon is gondolkodtam, hogy beadom, hogy börtönbe voltam, de aztán... ennél szarabb viccem se lenne – keserűen nevet, nem úgy, mint mikor büntetni akarással poénkodott. Apró gesztus, ahogy biztatja a veregetéssel, álljon fel, csinálja, minden. Ki is szalad belőle egy sóhaj, ki is húzza magát, majd lesz valahogy. Ellenben egyelőre túl bonyolult. Aztán ő is arra néz, amerre ő, arca döbbenetet sugároz végül, ahogy kimondja. Hogy mi? - Én... te jó ég.. - motyogja maga elé. Nem, nem mondja, hogy részvét, mert nem temeti. - Ez már biztos? - ennek tudatában valahogy tényleg egy feltörekvő hullám az, amit végül mond. Sőt. Apró fény. Nem hős, nem ő a megváltó, azonban ha tud segíteni, talán saját lelke is gyógyul, hiszen tényleg napról napra jobban jön rá, mit nem változtat meg benne a szörnyeteg. - Teljesen komolyan – bólint egyet, hát meglepte, látványosan. Baráti mosolyt küld felé, amolyan dúc a szavak alá, még biztosabbak. Lehet, hogy a lány őt is elküldi a fenébe, hogy mit szaglászik, vagy csak észleli, de elkerülik vele azt a rossz rohamot, ami az előbb majdnem kitört. És mindeközben mit számít, ki merre sétál és hogyan néz rá. Lehet ilyen könnyen is felfogni a tömeget? - Nem tűntél ostobának, annak jobban látható jelei vannak – ráncolja a homlokát. A képességre biccent, valóban van, azok meg főleg. Az ostoba talán belehalt volna ezekbe. - Motivációs tréningeket kellene tartanod. Komolyan. Megvan a magad stílusa, de legalább kimondod.
|
|
|
|
Leon Tim Wolf INAKTÍV
100% bio, ökológiailag tesztelt terromágus RPG hsz: 100 Összes hsz: 281
|
Január 7 - De ugyan az mégis mire lenne jó? Fizetni kéne érte és munkahelyeket teremtene olyan varázslók számára, akiknek ez szükséges. Mire lenne ez mégis jó? - A német hangjából csöpögött az irónia, pedig az emberek nagy része megesküdött volna rá, hogy ennyire nem is intelligens Tim, hiszen ő csak egy füves, aki a világáról sem tud. Pedig elég erős társadalomkritika fogalmazódott meg a fejében, sőt, tudás is volt benne jócskán, csak nagyon jól takarta. Annak viszont soha nem nézett utána, hogy hol is tudna ténylegesen kijutni egy ilyen rendezvényre, épp elég probléma volt neki az élet, a fák most, a kacsák, akiktől még mindig rettegett. Most is oda kellett nézzen az erdőbe, mikor ág reccsent a közeli aljnövényzetben. - Lehet, hogy a napokban majd rákérdezek, ha találkozunk - hagyta annyiban a dolgokat a Jóóóval magasabb, még itt sem ért a teendői végére, akkor még meg sem említettük Afrikát. Ilyen szempontból pedig túlzottan maximalista volt, nem hagyta volna ott egyiket sem csak úgy, félkészen. A német azt viszont nem értette, hogy is lehet a lehet a barátnője ennyire ignoráns. Kicsit lesepregette a ruhájára ragadt aljnövényzet-darabkákat, meg is nézte maradt-e még rajta valami, de ő nem vette észre azokat a mikroszkopikus sárfoltokat. - Ugye tudod, ha nem állsz neki keresni, soha nem is lesz belőle semmi? Ezt afféle motivációnak is szánta, nem csak kérdésnek, ő hajlandó lett volna elindulni a nővel... de ahhoz nem ártott volna végre tényleg nekiállni, vagy legalábbis, elhatározni, hogy megtörténik majd. - De, az ott jó lesz! - lelkesedett a német, majd azzal a lendülettel el is indult, hogy nekivágjon az ismeretlennek, a kivágott fenyővel együtt. Abban már épp csak pislákolt az élet, de Tim úgy érezte, vagy így, vagy úgy, de most együtt fognak működni!
|
|
|
|
Leon Tim Wolf INAKTÍV
100% bio, ökológiailag tesztelt terromágus RPG hsz: 100 Összes hsz: 281
|
#timtim- Ne is mondd. Vannak olyanok, akik szeretik a kacsákat - állapította meg a tényt teljesen elhűlve Wolf, abszolút figyelmen kívül hagyva azt másik tény, hogy ő éveken keresztül együtt élt eggyel és a barátnőjének pedig druszája egy másik. Elég ignoráns tudott lenni, ha éppen olyan napja volt, ez pedig határozottan egy volt az olyanok közül. - Hát... amúgy mit lopnának el tőlünk? Trexet, a sárga öltönyömet, vagy.... BUKSIT. Te jó ég, haza kell mennünk a lakásunkért, Blue! - Lassan indult a gondolatmenet, de nagyon gyorsan emelte a sebességet, már arra a pontra, ahol rendesen száguld és már nem lehet megállítani. Az orrlukai eltágultak, a szemhéjai megemelkedtek, a kis pihék a tarkóján égnek meredtek a rémülettől, mi van, ha valaki betör a tök szarul záró lakásukba és elemeli onnan a védtelen buksit. - Arra gondoltam, hogy talán a botanikai képzését az eleminek, mert legjobb tudomásom szerint van ilyen... asszem. Vagy valami hasonló, a lényeg az, hogy kell nekem egy olyan... több ebből - a kezeivel kalimpált, mutogatott, próbálta érzékeltetni, hogy ami most van, az nem elég, úgy érzi, mintha lenne egy egész nagy buksifarmja, de ő újra és újra csak azt az egyetlen bokrot akarná leszüretelni, ami balról a második. - MI?! Még azt is? Nem hiszem el, ebben a környékben senkiben nem lehet megbízni? - A német is felszuszakolta magát a buszra, fél kézzel a kabátja alatt rejtegetett tevét fogta, a másikkal pedig kapaszkodott, miközben jól beringott. A mágikus sofőrök nagy része elég extrémen vezetett. Aztán mikor végre megérkeztek, Tim volt az első, aki levetette magát a buszról és a tevét elengedve a földre borult, még egy csókot is nyomva rá. - Szabadság! Túléltem.
|
|
|
|
Ambrózy Henrik Tanár, Mestertanonc Tanár, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos
HeRNik | naGIGÁThor RPG hsz: 247 Összes hsz: 1267
|
Izabella beszéljünk a tyúkanyó kiscsibéjéről Neki sem kellemes ez az egész, utál árulkodni, véleménye szerint - bár a jó cél érdekében teszi - árulkodik. Nyilván csak az dolgozik benne, hogy megvédje a lányt önmagától, hisze Masa láthatóan nincs tisztában a szavai és cselekedetei súlyával. Persze mit érdekli a férfit, ha kinyiffantja magát, legfeljebb eggyel kevesebb vakarcs miatt kell fájjon a feje, azonban lát valamit a levitásban... Nem lenne ő szörnyű, ha összekaparná magát. Ez a helyzet. - Pár nappal ezelőtt, de csak most volt érkezésem felkeresni Önt - kezeit keresztbe fonja maga előtt és kissé komor ábrázattal figyeli a nőt. Igazából tudja, hogy ők ketten jóba vannak, csak azt nem, mennyire. Igen, ez továbbra is a Bagolykő, itt mindenki tud mindenkiről mindent, így, ha abban nem is lehet biztos, hogy Izabella tisztában volt Mária tervével - úristen, de hülyén hangzik így leírva, hogy Mária -, azt tudja, hogy elég jóban vannak ahhoz, hogy egy ilyen információt teljes mértékben ne hallgasson el. Nyilvánvalóan nem tartja felelősnek a házvezető-helyettest a történtekkel kapcsolatban, eszébe sem jutna, de mégis csak különös, hogy amennyiben megneszelte a dolgot, nem állította le, vagy legalább kísérte el. - Szóra sem érdemes, a diákok biztonsága az elsődleges - legyint egyet, elvégre neki tényleg mindegy, hogy van egy ilyen ügye vagy nincs. Persze az optimális állapot az, ha nincs, de elég ideje él már ahhoz, hogy megszokja, a dolgok általában nem optimálisak. - A büszkesége hajszolta bele. Biztos vagyok benne, hogy azért ment bele, mert miután meggondolatlanul kijelentett dolgokat, attól tartott, csorbulna a tekintélye - a mije? -, ha nem jelenne meg a párbajon - zsebre vágja kezeit és megvonja vállát. Mert igazából Masa csak dacból ment el, félt és nem akarta, de nem számolhatott azzal, hogy gyávának könyvelik el, főleg nem az öltözői incidens után. Ez is érthető. Ettől függetlenül felkereshette volna személyesen is Henriket, vagy a helyszínen kérhette volna, hogy hagyják inkább. Bármit tehetett volna, de a büszkesége tulajdonképpen fontosabbnak bizonyult az életénél. Ez nem egészséges. - Akárhogy is, nem szeretném, ha büntetésben vagy megrovásban részesülne, csak jó lenne, ha valaki beszélne vele. Sajnos nem lettem a szíve csücske, így téphetem a számat, rám úgysem hallgat majd - egy tanácstalan görbével zárja gondolatait, hiszen valóban próbált ő beszélni a lánnyal, csak... Nem úgy sült el. De hát ez van, ha benő a feje lágya, egy nap még megköszöni mindezt.
|
|
|
|
Denis A. Brightmore Tanár, Mestertanonc Tanár, Elemi mágus, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák
Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas RPG hsz: 674 Összes hsz: 3838
|
Helvey Belián Balázs - he's mineA lazábban kezelésnek több módja is van. Van, aki tényleg úgy kezeli, hogy valóban nem tulajdonít ennek nagyobb figyelmet, mint mások, és van az, aki az illető minden lépéséről tudni akar, mindig mellette akar lenni, egy percig sem tévesztheti szem elől, mert ott a baj. Nyilvánvalóan az utóbbiakhoz tartozom. És ezt Lorin is tudja. - A család sosem gyerekkor vagy felnőttkor kérdése - vonom meg vállaimat, mintha tudnám miről beszélek. Az én családom eltitkolta előlem életem legfontosabb szereplőjét, azóta otthon sem voltam, most meg... most meg bölcselettel teli tanácsokat osztogatok másoknak. Mi ez, ha nem képmutatás? Mindjárt odaadom a másik arcomat, csak még várok vele kicsit. - A börtön működőképes lenne - bólintok egy határozottat. - Nem gondolod, hogy reakciótól függetlenül jól esne a lelkednek, ha elmondanád nekik? - személy szerint én, amint összeszedtem magam annyira, hogy legalább levegőt képes legyek egyedül venni, rögtön rohannék a családhoz és mondanám el nekik mi a pálya. Nem azért, mert jaj, de jó, hogy a család megtudja, mert a faszt jó, de az én lelkemnek is jobb a tudattal élni, hogy legalább megpróbáltam, még ha a reakciók nem is olyanok, amit az ember várna a családjától. - Egy próbát megérne - nem fejtem ki, csak odabiggyesztem neki ezt még, aztán azt kezd vele, amit szeretne. Én ezt tenném, de ugye, én pont nem az önzetlenségemről vagyok híres. - Igen, de jelenleg az állapota stabil. Nekem legalábbis azt mondják - cigarettám végig ég számban, majd egy lágy fuvallat viszi el a hamut, mielőtt összebaszok valamit vele. A felajánlást, egy halovány mosollyal ajkaimon latolgatom, pedig amióta elhangzott a válasz - nekem legalábbis - egyértelmű. - Azt megköszönném - pillantok felé hálásan. - Lorin Annie Brightmore, Navine, ötödik évfolyam - napestig tudnék beszélni húgomról, a szépségéről, a kedvességéről, a makacsságáról, arról, hogy kamaszodik, de ha egyszer belekezdek nincs megállás, és csak remélem, hogy Belián sem kérdez többet. - Kösz - nevetek fel őszintén. Micsoda bókok! - Istenem, neked mi bajod van? - kitör belőlem megint a nevetés, ahogy elképzelem magam egy csoport megszeppent ember előtt, ahogy motivációs beszédeket tartok. Gyönyörű látvány lennék kívülről. - Szerintem ezt engedjük el.
|
|
|
|
Csonka-Ramholcz Zsombor Független varázsló, Bogolyfalvi lakos
Csupa haszon RPG hsz: 450 Összes hsz: 1331
|
ELME Találkozás II. Furcsa, de egészen nyugodt érzés lengi körbe. Valami meghitt, ahogy a kis réten járkálnak. Az első napokban nem hitte, hogy bármikor is érezhet ilyet. Akkor még minden fagyos volt, hideg és rémes. Amikor kicsiként hozták be akkor is, és amikor most, akkor is. Nincsenek mosolygós arcok mindenhol, csak a kerítések és a bezártság érzése. Hogy Kirill átvágta. Hogy itt hagyta. Magára. Feladta. Pedig bízott benne. Gondolatait újra Thomasra koncentrálta össze, elrévedő tekintete most barátja testtartását és arcát fürkészte. Látszott az idegesség, a segélykérés, mint régen az övén. - Teljesen mindegy mit kérdezel. Ha nem tudok, vagy nem akarok válaszolni, akkor nem fogok - vont vállat Zsombor, és egy kicsit széttárta a kezeit. Biztosítani akarta Tomot, hogy nincs semmi baj azzal, ha kíváncsi, és ha akár hülyeséget is kérdez. Mert ez a normális, és ő vágyott a normálisra. Vagy legalábbis azt hitte. - Disszociatív személyiségzavarban szenvedek. Ilyenkor a szenvedő egyén „szétkapcsol”, a gondolatok, memória, a környezet, az önazonosság és a cselekedetek akár teljességgel szétválnak egymástól. Az agy létrehoz egy másodlagos, alternatív személyiséget - adta meg a választ, mintha csak valami tankönyvből olvasta volna ki. Ami félig igaz is volt. Egyszer ezt elmondták neki konyhanyelven, de ő nem hitt az egészben. Szóval amikor elkezdett hatni a terápia, és egyre többet volt önmaga, ellopott egy könyvet a rendelőből, ami ezekkel foglalkozott. Onnan tanulta meg ezt a sort. - Nehéz volt az orvosnak jutnia velem valamire, mert akárhányszor ismertetni akarta a tényeket, hagytam, hogy a dühkitörések átvegyék az uralmat. Azóta tanulom kezelni őket. Amit.... - kicsit megremegett a hangja ennél a résznél. Nehéz volt beismernie, nagyon is. Főleg annak az embernek, aki a legtöbbet jelentette neki. Tekintetével a cipője orrát vizslatta, nem mert felnézni, ahogy folytatta. - ...amit a legutóbbi látogatásodkor tapasztalhattál, az egy gyenge előjele volt annak, hogy nem tudtam magamban tartani - fejezte be nehezen. Kifújta a bent tartott levegőt, és elnézett az épület irányába. Az ápoló ugyanott ült, őket nézve.
|
|
|
|
Mihail Vladiszlav Sztravinszkij INAKTÍV
#fattyú #édes ördög RPG hsz: 484 Összes hsz: 1242
|
Dana Straw Berry csónakázunk? / 4:00 pm Látom arcára kiülni a megkönnyebbülést, még ha csak minimális mértékben is. Lehet másnak egyértelmű volt a randi felkérés, de számomra nem, így szerintem nem róható fel nekem, hogy teljesen mértékben nem tudok mit kezdeni a helyzettel. Mint egy elveszett faszfejnek a nagyvárosban pörögnek agyamban a dolgok, hogy ebből hogy mászhatnék ki? Egyáltalán ki akarok-e mászni belőle? Soha nem éreztem szerelmet, abban sem vagyok biztos, hogy a szeretetet magát tudom-e értelmezni, akár egy ember. Az én életemből ezek a dolgok kimaradtak, hiába tudom, hogy a szüleim szeretnek, hiszen az egy teljesen más szeretet, mint amit Dana hisz, hogy érez irántam. Mindkét szemöldököm az eget verdesi, ahogy visszakérdez. Mi az, hogy és? Nem érti, hogy amit érez jelenleg az nem nekem szól, hanem annak, ami vagyok? Nem olyan tiszták az érzelmei, mint ahogy hiszi, bármennyire is szeretné, ha az lenne, de ez nem így működik, amikor egyetlen erőteljesebb mosolyommal eltudnám érni, hogy nekem adja a lelkét is. Folytatja, én pedig lemondóan megrázom a fejemet, mert valahogy úgy érzem feleslegesen koptatnám a számat tovább, amikor egyszerűen nem tudja vagy nem akarja - mert nem mindegy - megérteni mégis miről beszélek neki egy ideje. Vagyis próbálok beszélni neki, mert a magyar a még mindig nem az erősségem, és beszélni sem szeretek, ha eddig ez nem lett volna egyértelmű. Én amolyan csendes gyilkos féle vagyok. A legtöbb ember bánatára. - Időt? - összeráncolt szemöldökkel bámulom cipőm orrát, majd vállat vonok. - Azom végül is lenni - ha ennyire beszeretné bizonyítani nekem az irántam érzett valós érzelmeit, akkor egy esélyt mindenképpen megérhet a dolog. Abban reménykedem csak, hogy nem vár tőlem hatalmas lépéseket. Azt a csókot is csak azért kapta, mert olyan kedvem volt, szeretek játszani, éppen ő járt arra, így ő szenvedte ezt el. Ha másnak adom azt a csókot, akkor is itt ülnék? Valószínűleg, de talán nem érzelmekről beszélgetnénk, hanem éppen a tó közepén tenném magamévá az illetőt. - Én... - elharapom a mondatot, ismét az égre tekintek. Dana háta mögött támaszkodom meg balommal, jobbommal pedig a csónak szélét tartom, nehogy eldőljön. - Én nem tudom milyen lenni szeretet vagy szerelem, így nem is ígérni neked semmit - tetszik az őszintesége, kár lenne tagadni, azonban ez az egész olyan fordulatot is vehet, ami egyikünknek sem lenne éppen jó. Arra, hogy én is táplálok felé valamit, mert eljöttem, nem tudok válaszolni, egyszerűen megvonom a vállam. Soha nem tetszett senki igazán, aki igen, azt egy csettintéssel megkaptam, így azt sem tudom milyen az, amikor egy ember annyira tetszik, hogy az szinte már szerelemnek mondható. - Ha te mondani, hogy több ez, mint a vélaságom, akkor megvárom mi lenni vége - biccentek egy aprót, de tekintetem még így is az eget pásztázza. Elmosolyodom, ahogy helyesel arra, hogy jókor használtam a szót, de több figyelmet ennek nem szentelek. Nem nyelvtanórát tartanak nekem éppen, hanem a mellettem ülő lány éppen bevallotta, hogy érez irántam valamit, és elhiszi, hogy nem a véla-létem miatt. Én is szeretném ezt hinni, komolyan, de kurva nehéz. - De elmondani előbb; nem lenni könnyű dolgod majd. Faszfej lenni, úgyhogy... - vonom meg vállaimat. Az őszinteség és a tisztalap a két védjegyem, most sem hazudtolom meg magam, főleg, ha már Dana is kifejtette nekem az érzéseit, ideje volt bevallanom, hogy amúgy egy paraszt vagyok, csak mindig jó időpontokban kap el. Ez változhat, és lehet akkor elhiszi majd nekem, hogy amit érez az felszínes vonzalom, és nem mélyebb. De ez még lehet a jövő zenéje. - Nem - rázom meg a fejem óvatosan. - Szeretnéd, ha igen? - egy kaján vigyor terül el ajkaimon, talán egy hangyányi gonoszság is csillan tekintetemben három okból kifolyólag is; 1. biztos vagyok abban, hogy bőven az alatt a szint alatt maradok, amit a Minisztériumnak jelez a karkötő, 2. kurva vicces lenne Dana szemében is látni a vágytól túlfűtött csillogást, és 3. mint mondtam szeretek szórakozni. És igazából nem minősül vélamágia használatnak az szerintem, ha a másik fél kéri, bár ilyen még egyszer sem fordult elő. Mindegy.
|
|
|
|
Juhász Laura INAKTÍV
Nyárfalevél kisasszony ^^ RPG hsz: 919 Összes hsz: 3147
|
DanaNem szoktam még meg teljesen az új helyem. Imádok ugyan ott lakni, és mindig is arra vágytam és vártam, hogy mikor lehet megint saját szobám, mikor állhatok a saját lábamra … de valahogy most mégis kicsit furcsa, hogy el is értem. A kastély zsongása, a szobánk állandó élettel telisége után ez azért nagy változás. És a fene sem gondolta volna, hogy ennyire megszokom az állandó ricsajt. Mondjuk nem vagyok túl sokat itthon hétközben, azt meg kell hagyni. Heti háromszor suli után meló. Meg még ott vannak az őrjáratok is. Hétvégén is az egyik nap fixen dolgozom. Nem unatkozom az tény. Ráérősen baktatok az utcákon, így hogy nem a kastélyból jövök bőven ráérek. Meg amúgy is, nézelődöm, hátha látok valamit, ami kellene otthonra. Nem öltöztem fel túl melegen, úgysem leszek sokat a szabadba, a vékonyabb pulcsimra csupán egy átmeneti kabátot veszek fel, de azt se cipzározom össze. Amint beérek az étterembe rögtön meg is látom Danát és egy széles mosollyal az arcomon oda is sétálok hozzá, hogy lerakjam a kabátot mielőtt szerzek valami harapnivalót. - Szia! Klassz a ruhád! – köszönök rá, majd gyorsan elnézést kérek és már a pultnál is állok nézelődve. Hm. Mit is egyek. Az igazság az, hogy nem is vagyok éhes, így végül egy könnyed cézár saláta mellett döntök egy kancsó jeges teát kérve mellé. Igen, egy egész kancsónyit, és igen, jegeset. Furcsán néznek rám emiatt, de nem foglalkoztat különösebben a dolog, úgy sétálok vissza a lányhoz, mintha észre se venném a meghökkent pillantásokat a többi vendégtől. - Szomjan halok – tudatom vele mialatt töltök magamnak egy pohárnyi italt és már le is húzom az egészet. Majd újratöltöm de ezt már csak lerakom az asztalra. – Mizujs? Milyen a harmadév? Vettél fel új tárgyakat? Árasztom el rögtön kérdésekkel az eggyel alattam járó szöszit. Ha nem költöztem volna el, akkor ezeket már rég átbeszéltük volna. De hiába voltam pár hetet még a közös szobában, nagyjából esélytelen volt velem szót váltani a meló, a lakáskeresés, és az intézkedések miatt. Na nem baj, most majd jól bepótoljuk! Időm, mint a tenger, felőlem egész nap csacsoghatunk!
|
|
|
|
Dana Straw Berry INAKTÍV
°Princess of Vice | Doll Face| Fanciful | Blondie° RPG hsz: 622 Összes hsz: 1355
|
Korábban álmaimban sem gondoltam volna arra, hogy majd egy csónakban "evezek" egy vélával, és őszintén megvallom neki az érzelmeimet. Szerintem erre senki sem gondolt volna a helyemben. Az emberek mindig csak általános dolgokkal voltak elfoglalva, sokszor az extrémebb szituációk lehetséges bekövetkeztét kapásból elhessegették, hogy ugyan, velük úgyse történhet semmi rendhagyó. Aztán mikor kiderült, hogy bizony bárkivel bármikor történhet valami lehetetlen szituáció, amire sosem számított, akkor vették észre, hogy a világ nem csupán fekete és fehér, hanem létezik átmenet is. Én sosem voltam magamhoz képest átlagos, mindig is szerettem, ha zajlott körülöttem az élet, mindig tettem róla, hogy történjen valami izgalmas, hiszen akkor éreztem azt, hogy igazán élek. Sose szerette előre tervezni, a jövőn aggodalmaskodni, mert az nem vezetett sehova. Inkább azon voltam mindig, hogy kiélvezzem a jelent, aztán majd alakulnak valahogyan a dolgok. A jelenlegi helyzethez is úgy álltam hozzá, hogyha Mihail ad egy esélyt kettőnknek, akkor úgyis majd alakul magától az egész, nem akartam előre semmit sem megtervezni, mert az csak elrontott volna mindent. A legszebb emlékek a spontán, tervezés nélküli pillanatokból tevődtek össze szerintem. - Ennek nagyon örülök - húztam mosolyra a szám, mikor közölte, hogy ideje az van bőven, ezek szerint lehetséges, hogy pozitív választ kapok tőle. Megvallom, nagyon izgultam, hogy hogyan fog dönteni, hiszen most rajta állt, hogy elutasít-e vagy sem, az ő térfelén pattogott a labda. Azt nagyra becsültem benne, hogy őszinte volt hozzám, számomra ez volt az egyik legfontosabb tulajdonság. - Rendben, nem is várok semmilyen ígéretet, hiszen majd meglátjuk, hogyan alakul a dolog kettőnk között - feleltem neki lágy hangon, majd feléje fordulva, elfésültem arcából egy kósza hajszálat, aztán tekintetemet csillogó szemekkel rá emeltem, hogy lássa, figyelem minden szavát. - Örülök a döntésednek - válaszoltam vidáman, rettenetesen boldog voltam, hogy így határozott. Még ha nem is úgy alakulna a dolog, elmondhatjuk majd, hogy legalább megpróbáltunk, és nem motoszkál így a fejemben az a bizonyos "mi lett volna, ha..." szöveg. Ha pedig pozitív kicsengése lesz az egésznek, akkor meg pláne megérte adni neki egy esélyt. Persze tudtam, hogy nem lesz egyszerű az egész, de álltam elébe. - Emiatt ne aggódj, értékelem, hogy őszinte vagy. Egyébként én sem vagyok egy egyszerű eset, nekem is vannak időnként dolgaim - néztem rá a hajamat babrálva. - Ha megismered a másikat és eltöltesz vele xy időt, akkor megismered a jó és rossz oldalát is - tettem hozzá elmerengve, majd abbahagytam hajam piszkálását. Emellett arra gondoltam még, hogy az alaptulajdonságok, alaphangulat mellett mindenkiből ki lehetett hozni az állatot meg a jó oldalát is az adott illetőnek. Mindenki hatással volt egymásra valamilyen szinten. - Csak kíváncsiságból kérdeztem - néztem rá félénken, majd kissé elpirultam, mikor nekem szegezte a kérdést, hogy szeretném-e, ha használná. Bele se mertem gondolni, hogy mi lenne akkor, ha él vele, bár akkor talán meg se történt volna ez az egész beszélgetés. - Nem szeretném - közöltem vele komoly tekintettel, majd közelebb hajoltam hozzá és játékosan megharaptam a fülcimpáját, aztán visszahúzódzkodtam az eredeti pozíciómba, a csodás égi jelenség felé tekintve. - Azt szeretném, ha nem használnád továbbra se, hogy felszínre jöjjenek a valódi érzelmek idővel mindkettőnk részéről, hogy igaz legyen az egész. Ezt főleg magamra értem. Akár érzel majd valamit irányomban, akár nem, a lényeg, hogy megismerj mindenféle pluszban hozzáadott véla mágia nélkül. Illetve fontos még, hogy a maguk medrében haladjanak a dolgok. Nem is ragozom ezt tovább, szerintem tudod, mire gondolok - közöltem vele egy apró mosoly kíséretében, majd a vállának dőltem, ráhajtva a fejemet, és tovább gyönyörködtem a naplemente látványában. Csodásan éreztem magam Mihail mellett, ráadásul annak is örültem, hogy megbeszélhettük végre a dolgokat. Hogy aztán miképp alakulnak a dolgok, az a jövő zenéje, nem is akartam ezen agyalni, inkább élveztem ezt a meghitt pillanatot.
|
|
|
|
Carolyne Mysler INAKTÍV
RPG hsz: 10 Összes hsz: 15
|
Nakahara Daisuke Mosolyom lemoshatatlan volt, ahogy végig azt figyeltem, hogy a fiú a tésztát keresi majd a lábast. látszik, hogy néha kicsit tanácstalan, de utána rájön, hogy mi hogyan megy. Amíg ő a tésztának való vizet rakta fel forrni én a darált húst kezdtem el pirítani. - Igen nagyon szeretem a Milánóit és nagyon finom is! Anyukám sokat csinált régebben, nagyon sokat főz otthon. Tőle tanultam meg főzni.Mosolyom csak úgy sugárzott mikor Édesanyámról kezdtem el mesélni, Ő egy csodálatos Asszony, nagyon sokat foglalkozott velünk Apa halála óta, tudom hogy őt is megviselte mégis kitartott mellettünk, ahogy mi is mellette, csodálkozom néha, hogy mennyire is erős. Ha valaki rá néz, csak egy vékony törékeny boszorkányt lát, de nem is tudják mennyire erős, kitartó és Bátor. Miközben anyukámon gondolkoztam a húsi szépen megpirult így a paradicsomszószt a szeletelt gombát hozzá adtam, Lassan kész is...Ha anya ezt látná..utoljára nem is tudom mikor főztem - Mond csak sokat szoktál főzni? Vagy ez most ilyen kivételes alkalom? - fordultam félig a Fiú felé és kíváncsian pislogtam rá a szemüvegem mögül.
|
|
|
|