Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

Rögtön rájövök, hogy valami nem stimmel teljesen a válaszommal. Pedig az én fejemben teljesen egyértelmű volt, hogy mi a bűn és mi nem az. Csak épp kifejezni nem sikerül rendesen. De igazából mindegy is.
- Tehát, én nem sétálok be az Eridonba, mert nem tudok. És amúgy sem akarok besétálni az Eridonba. Jó nekem a Navine-ben. Meg mindenhol máshol, ahova menni szoktam – és persze vannak olyan helyek, amik nem csak egyszerűen jók. Hanem fantasztikusak, ahol imádok lenni. Az meg hogy hova tilos alkoholt bevinni, hát na, honnan kéne nekem úgy igazából tudnom? Nem szokásom partikra járni, alkoholt inni meg mégannyira sem.
- Finnyás? – horkanok fel a kérdésétől. – Az mitől finnyásság hogy nem akarom, hogy az orromba turkáljanak? Cuki állat a golymók nagyon, de nekem ilyet ne csináljon – lehet, hogy hasznosak, de én maradok az orrfújásnál, meg ha annyira rossz a helyzet, akkor az orrspraynél. Vagy inhalálok. Jó kis mugli módszerek.
Felvonom a szemöldökömet, amikor a hajamról pozitívan nyilatkozik. Meg úgy egyáltalán arról, hogy ezzel a lányok sokat törődnek. Így, általánosítva.
- Nem szerencsésség kérdése, szimplán nem érdekel a dolog annyira. Szóval, ezek szerint akkor én nem vagyok lány, mert nem törődök azzal, hogy tekeregnek a tincseim – csóválom meg a fejemet halványan mosolyogva. Sose voltam se normális, se átlagos, és nem is igazán zavart a dolog. Mellesleg igaza van, rengeteg lányt ismerek, aki ki nem tenné a szobából a lábát, amíg vagy fél kiló vakolatot magára nem kent, a haját órákon át rendezgette, amíg pont úgy néz ki, mintha éppen az ágyból mászott elő – micsoda időpocsékolás – és legalább a fél szekrény tartalmát az ágyára nem hajigálta, olyan felkiáltásokkal, hogy nincs egy rongyom se amit felvehetnék. És vannak az ilyen csodabogarak mint én.
- Sokaknál? Egy emberrel volt ilyen – felelem nem részletezve az esetet. Akkor ment, szóval van rá esély, hogy megy is most is. Lelkes? Persze, hogy nem vagyok lelkes. Mégis ki lelkesedne azért, hogy pánikrohamokat idéz elő magának? Ennyire mazochista nem vagyok. Elszánt, na az viszont igen, ebben igaza van Bencének. Az a sírhatnékos megölelős dolog meg felejtős. Nem szokott nyilvánosan sírhatnékom lenni. Szépen magamba fojtom, amíg egyedül nem leszek. Vagyis nem egyedül, hisz ott a csodacicám ilyenkor mindig. A pihepuha bundájával.
- Rossz akkor lett volna, ha pontosan ugyanúgy reagáltam volna, mint az előbb – felelem egy nagy sóhaj után. Bólintok egyetértésem jeléül, hogy igen jó, mert nem ájultam el. Pontosan. Minden oké-e? Az előzőhöz képest igen. Egyébként meg nem. A kezem továbbra is remeg, nem akar megszűnni a dolog. Tehát ez most kicsit sok volt az idegeimnek. Teljesen le kell nyugodnom, addig eléggé veszélyes lenne hasonlóval próbálkozni.
- Azt hiszem igen, jót tenne. A szobámba nekem is van – rázom meg a fejemet, hogy nem kell elrohannia érte. Ha már úgy is el kell mennem a tabletért, akkor majd befalom a tartalékaimat. Csak még egy picit ücsörögnék mielőtt megpróbálkozom azzal, hogy vajon elbírnak-e a lábaim vagy sem.
- Picit várjunk még aztán elmehetnénk azért a hőn áhított tabletedért. Ennyi kínszenvedés szerintem elég volt mára mindkettőnknek – javaslom Bencének. Mert neki se lehetett egyszerű a dolog. Remélem megfelel neki is így a dolog.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Pöttöm kis eb
Én

A kutyához hasonlóan én is késztetést érezek rá, hogy nyelvem és arcizmaim segítségével elegánsan kitessékeljem számból a zöldet, de a vállamon piknikező angyalka nem hagyja. Egy pillanatra lehunyom a szemem, és a "ha kiköpöd, rosszabb lesz, ha kiköpöd hosszabb lesz" kezdetű, újkeletű mondókát kezdem magamban mantrázni. Lassan sikerül visszavennem az irányítást a robotpilótától, és egy utolsó öklendezés-szerű ijesztő gyomorösszehúzódás után végre újra az ebre koncentrálok.

A tüsszentés után egy pillanatra megtörten nézem a rendíthetetlenül csaholó-mosolygó kiskutyát, és próbálom felfogni a helyváltoztatását. Benyúlok a pocakja alá, és megpróbálom picit megemelni, de érzem én is hogy nem lesz jó, hát ez a kutya tényleg nagyon nagy ehhez a lyukhoz. Amúgy gratu Masa, tényleg jó a megfigyelőkéd... Ideje volt észrevenni.

- Hát jól van jól van - gügyögök neki, a buksiját simizve, amikor éktelen csaholásba kezd. Igyekszem rájönni mit akar, és bár nem veszem észre rögtön hogy mit mutogat, az én figyelmem is a pálcámra terelődik. Szám O formájúra kerekedik, ahogy végre nekem is beugrik, hogy akár hasznát is vehetném az eszköznek. Első osztályú varázsló alapanyag vagyok, tudom. Megfogom, és ki is húzom a táskából, és valahol itt esik le, hogy a kutya is erre bátorított, hiszen tekintetével követi a varázspálcát. Elámulok milyen kis okos ebbel van dologom, és meg is simizem. Persze csak gyorsan, hiszen értem én hogy sürgetős a dolog, én se szívesen rostokolnék két léc között.
- Reducio! – bökök a kutyus bal oldalán szemtelenkedő lécre, mire az megrezdülve zsugorodni kezd, kilökve magából a szögeket. Mivel kívülről volt felerősítve a belső rúdra, kifelé dől el, de ezen bármikor módosíthat a kutyus távozási iránya. Mindenesetre én kinyújtom a másik kezem, hogy megtartsam ha dőlne.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Udvar

Nem értettem, miért kér bocsánatot. Ő ragadt bent a játszótéren, maga miatt, nem pedig én, miatta. Így nem láttam a logikai összefüggést. De persze, ki vagyok én, hogy ebbe beleszóljak? Csak intettem a fejemmel, hogy lényegtelen, miközben közelebb léptem a kerítéshez.
- Nem, nem fizet az elég jól nekem az élethez - erősítettem meg a tényt, hogy nem vagyok a előkészítő dolgozója, egyszersmind megelőztem a pletykát is, hogy bármi közöm lenne a jövőben az intézményhez, ha azt nem vesszük, hogy a fiam ide jár. - Ugyan. Ennyire szívtelennek látszom?
Még egy széles vigyor is elterült az arcomon, nem az a megnyugtató fajta. Sőt. A nyelvemmel megérintettem a szemfogam hegyét, aztán kis nevetéssel dobtam le a táskám és turkáltam a zsebébe. Elég hamar meg is lett a kis fém, amit kerestem, így neki is láttam átforgatni az ujjaim közt a lakatot.
- Szóval te ilyen besurranó növénycsempész vagy? - kérdeztem a homlokom ráncolva, mielőtt egy bűbájt elmormolva azonosítottam volna, van-e riasztóbűbáj a lakaton. Semmi különleges nem volt rajta, ami rajtam kifogna. Ezt még meg kell említenem Kevének. - Késő ahhoz, hogy egyedül mászkálj idekint.
Nem néztem az órámra, nem kellett ahhoz, hogy tudjam, mennyi az idő. Inkább csak elkezdtem a lakattal babrálni, beleillesztve a vékony fémet.
- Kulcs, a pálca nyomot hagy, azonosítható,  ez nem - a kezemre pillantottam, amin még mindig kesztyű volt, most kivételesen szerencsésnek mondható, hogy nem szabadultam még meg tőle. - Hát te miért nem használtad a pálcád, hogy kijuss?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

LAURA
kedd délután | a padon | x


Egyáltalán nem bántónak szántam a feltételezést, hogy csak azért mondott nekem igent, mert miért ne. Igazából nem is feltételezés volt, én csak kérdeztem. Az sem lett volna baj nekem, ha ez a helyzet. Olyan mások vagyunk mind, én meg nem vagyok az az ítélkező fajta. Néha túlzottan nem. Simán el tudom képzelni, hogy mezei barátként nézett rám eddig és most, ahogy megkérdeztem őt, képes volt ilyen gyorsan amellett dönteni, hogy ebből bizony jó is kisülhet és ezért igent mondott rá. Mi baj lenne ezzel? Ám egész másról van szó...
Eddig is tetszettem. Eddig - is - tetszettem. Szemöldököm megemelkedik és úgy is marad. Nem mintha ez ne lett volna a pakliban, és ahogy töprengtem róla, miként kéne intézni ezt az egészet, persze azt is próbáltam latolgatni, vajon neki van-e bármi eféle érzése irántam, viszont nem jutottam semmire. Ezek szerint pedig lett volna mit észrevenni. Bele is kezd a kifejtésbe, én pedig összecsukom eddig kicsit eltárva tartott számat és figyelek. El-elmosolyodok, olykor egészen megilletődötten. Például, mikor azt mondja, hogy jól nézek ki néha. Vagy mindig jól nézek ki, csak ő veszi észre néha? Ó, teljesen mindegy. Ösztönösen igazítok kicsit ingem gallérján. Nyilván, hogy továbbra is jól nézzek ki. Mert az azon múlik, rendesen áll-e a gallérom.
Az ottalvós. Az ottalvós óta tudja. Az azért nem most volt. Jesszus, ő azóta őrizgeti ezt magában, amitől én végigszenvedtem a hétvégét? Mielőtt viszont ebbe mélyebben belegondolnék, jön a folytatás. Sűrű pislogásba kezdek. Annie? Atya ég, az annies dolog. Az a tök fura pár perc, amikor mindketten beszéltünk össze-vissza és egyáltalán nem értettük egymást. Hát így nem csoda. Így már világos. Még nekem is. Azonban most ezek is bennem maradnak, mert nem akarom félbeszakítani. Egyre jobban ellágyul ábrázatom, mosolyomnak, tekintetemnek mélysége lesz. Odahajolok hozzá, nyomok egy puszit az arcára és megölelem. Meg kell ölelnem, kész. Karjai alatt nyúlok át, háta tetejére simítva kezeimet.
- Nem tudom, bátrabb vagyok-e. Én csak egyszerűen nem bírtam volna tovább, hogy ne mondjam el. Te viszont nagyon erős vagy. Ennyi ideig magadban tartani. Szerintem nekem komolyan nem ment volna - elmélkedem ezen csöndesen, karjaimban tartva. Közben nézelődöm körben a kertben válla felett, noha nem sokat észlelek belőle. - De... nem tudom, olyan érzésem van, hogy ennek így kellett lennie. Mármint... - engedem lassan el őt, hogy szemébe nézhessek, ahogy tovább beszélek. - ... biztos, nem lett volna semmi baj, ha elmondod, viszont én pár nappal ezelőttig tényleg nem igazán gondoltam így magunkra. Most már nem is értem, ez hogy lehet - vigyorodom el ezen, hiszen jelen pillanatban ez durván felfoghatatlan. Most annyira magától értetődő az egész. Magától értetődő, egyszersmind mégsem evilági. A lényeg, hogy lehet, nekem korai lett volna. Ki tudja, milyen nesze semmi, fogd meg jól reakciót kapott volna tőlem amiatt, mert nem tudtam volna ezt elrendezni magamban. Szörnyen kínos is lehetett volna. Tudok én olyat. Így viszont szerintem varázslatos lett. Remélem, ő is úgy érzi, megérte kiböjtölnie!
- Mi az, hogy pont veled? - vonom össze derűs hitetlenül szemöldököm. - Persze, hogy veled - nevetek is bele kicsit a megerősítésbe. Nem is értem. Csak megrázom a fejem. Jaj, ez a lány. Amilyen okos, olyan badarságokkal tud jönni olykor. Oké, ezen kívül egyet se tudnék mondani hirtelen, de ez most mindegy. Ez a mostani ez kitesz többet is. Bár bagoly mondja cikesznek, hiszen én is attól tartottam, hogy sokkal hamarabb vet szemet nagyjából akárkire a kastély jóvágású, sokkal érettebb gondolkodású felhozatalából, mint rám.
- Figyelj, nekem be kéne még ugranom a szerkesztőségbe! - térek aztán vissza ezek a világi hívságokhoz, mert talán mostanra tisztult ki a fejem annyira, hogy eszembe jusson, hogy a suliban vagyunk és akadnak kötelezettségeink meg minden.
- Utána találkozunk? Előadod nekem a köveket? - utalok a jócskán megkurtított kis alkotására, ami miatt elvileg összefutottunk, mielőtt még ennyire varázslatosan más irányt vett minden.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Udvar

Nyilván nem életem legokosabb megállapítását tettem, de nem hiszem, hogy nagyon meg lehet róni érte. Sötétedik, sőt, már benne vagyunk javában; megijedtem és nem is érzem magam túl jól meg biztonságban, szóval a gondolataim meg a szám is csak rohangál jobbra meg balra mintha szándékosan ez lenne a dolguk. A fizetés dologra csak néztem rá tovább a kerítés lécei között aztán aprót emelve a vállaimon csak befejeztem a bámulását. Nem szoktam én senki tárcájában - általában - turkálni.
- Miért látszanál annak? Megálltál. Mármint... tovább is mehettél volna, nem hibáztatnálak, szokásuk az embereknek, furcsa dolgaik vannak - és ezt így is láttam. De nem gondoltam én ő róla semmi rosszat, ha kéne se, meg ha nem se. Szóval nem is tudom kinek a micsodája vagy minek a kicsodája. Nem vagyok előítéletes másokkal szemben, egyszerűen nem bírom olyan jól a stresszes helyzeteket. Szerintem most is remeg kicsit az arcom, de csak mert kellemetlenül érzem magam és elég nevetséges az egész helyzetem.
- Nem surrantam, csak lassú vagyok. És tény, nem szabadna leszedni, de ez szükséghelyzet volt. És cserébe szoktam néha locsolni őket, mikor más elfelejti - mert próbálom javítani a dolgokat, ha olyat teszek. Mindig van az a lelkiismeretfurdalásom, az egész életemben többet éreztem, mint bármi mást. Ahogy azt is, hogy elnézést kell kérnem azért is, hogy levegőt vettem. De főleg mikor emberek között vagyok. Máskor azért nem ennyire fura. - Mindig egyedül járkálok, kinek kellene kísérgetni? - néztem kicsit bután és értetlenül. Az időt persze nem tudtam meg, de azt hiszem ez már nem is volt fontos, csak a táskámra fogva ácsorogtam ott bután, aztán a kérdésére még kellemetlenebbül lépdeltem erre arra. Zavartan tűrtem a hajam erre, meg arra. Éreztem, hogy ha nem lenne sötét akkor én lennék a színváltós kaméleon, de nem nagyon jött ki szó. Egy darabig.
- Mert ha használnám se történne semmi. Nem vagyok túl jó ebben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

- Nőt vagy kutyát? Ebből az egyikhez kevés az időm és a türelmem, a másik pedig szétrágja a kanapét. A fantáziádra bízom, melyik-melyik - néztem a fiatalabbra, az arcomra írt pimaszkodással együtt. Ami a szívemen, a számon, nem fogom áltatni, hogy hirtelen találok valakit, a volt nejem épp elég nagy csalódás volt egy időre, nem terveztem csak úgy fejest ugrani valami újba.
- Szuper, csapj fel kerítőnek és mutass be olyannak, aki egyértelműen nem pszichopata. Mit szólsz? - kérdeztem, de érződött a hangomon a cinizmus. Nem hiszem, hogy olyan körökben mozog, amiben én szívesen lennék látva, pláne nem a nők közelében. Az ismerőseim nagy része, aki többet tudott rólam, jobb szeretett távol tudni a közvetlen körétől. Semmi meglepő mondjuk, én ezt megértem.
Figyeltem, ahogy hintázik, az arcomba tolva egyet a kekszekből, mert valakinek le kell tesztelnie, mielőtt még Leo rátenné a kicsi mocskos mancsait. Mi van ha nem is jó? Természetesen, jó volt.
- Nem, ebben a munkában sok minden, ha van családod, de nem pozitív - horkantam fel, még én is tudtam, hogy az ember jobb, ha erről hallgat. De Keve akkor is meglepett, nem néztem ki belőle egy komplett miniklánt, maximum barátnőt, akihez visszajár.
- Tudtam én, hogy a nyanyussal valami nem oké - csóváltam meg a fejem hitetlenkedve, de aztán csak elvihogtam magam. Összességében morbid, hogy ennyire könnyedén kezeltem az emberi életeket. Mégis, ha úgy vesszük, öreg, haszna nincs a társadalomban, akkor mégis miért kéne aggódjak érte? - Tényleg jó ez a cucc. Kösz. Meg üdvözlöm a családot is, vagy mi...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

kedd délután a padon|o
  

Nem is volt az, inkább borzasztóan meglepő. Jó, mondjuk én tudtam eddig is, hogy mi van. Neki fogalma sem volt róla, így végül is érthető, hogy ez az opció is megfordult a fejében. Csak hát ugye iszonyúan parázok a közelségtől, vagyis nagyjából mindentől, ami egy kapcsolattal együtt szokott járni; és bár az van, hogy vele nem volt pánikrohamom sose ha hozzámért. De, mégis mi lett volna a garancia arra, hogy ha elkezd úgy nézni rám, ahogy az elmúlt órákban nézett rám, hogy akkor ne akadtam volna ki ha egyszer én nem úgy tekintek rá? Semmi. Nem biztos, hogy meg mertem volna kockáztatni. Valószínűleg időt kértem volna a válaszadásra, hogy meglássam annak tudatában hogy tetszem neki mi lesz. Hogy reagálok a szokásos dolgainkra. Szóval, nekem teljesen egyértelmű, hogy a válaszom nem csak miért ne .
Amíg én beszélek figyelem a reakcióit, elraktározom magam az információkat és a gondolataimat. Sok új dolgot tudott most meg, amiket eddig észre sem vett. Pedig tényleg voltak jelek. A lányok is észrevették, jó igaz, ők se túl régen. És szerintem azok a fránya festmények is megneszeltek dolgokat. Azért iszonyat nehéz egy ilyet mindenki és minden előtt eltitkolni! Hm, azért nem teljesen mindegy ám. És a ki nem mondott kérdésre felelve: mindig jól néz ki, de van amikor még annál is jobban. És a gallérhoz ennek aztán semmi köze. A kedvenc pillanatom például, amikor kifejezetten nagyon de nagyon de nagyon jól nézett ki …. hopp, megint elcsavarogtak a gondolataim. Szünet. Mit is mondtam utoljára? Ja, igen az ottalvós.
Sikerül mindent végigmondanom és picit aggódva várom azért a reakcióját. Hiszen csupa marhaságtól féltem, rémeket láttam mindenhol. Thomas azonban mosolyog és attól, ahogy rám néz  mintha ki akarna ugrani a szívem a helyéről. Na igen, egy ilyen nézéstől már ki kellett volna akadnom. A felém hajolástól meg pláne. De Thomas néz így rám, az ő arca közelít az enyémhez úgyhogy pániknak nyoma sincs. Inkább valamiféle izgatott várakozásról beszélhetünk, várom, hogy hozzám érjen. Kapok egy puszit is, ami azért meglep. Hirtelen kapok levegő után és csodálkozó arccal viszonzom az ölelést. Megint a nyaka köré fonom a karjaimat, fejemet a vállára hajtva. Hihetetlen! Kaptam egy puszit! Szóval ilyen érzés puszit kapni? Hát, ez tök jó! És határozottan tetszik ez az ölelkezés is. Azt hiszem örökre így tudnék maradni.
- Nem is volt egyszerű hidd el – suttogom vissza, egyrészt mert közel vagyok a füléhez és azért megsüketíteni nem akarom, másrészt meg valahogy a hangosabb beszéd nem illik most bele ebbe az idillbe. De persze nem tarthat örökké ez a pillanat sem, kicsit habozva engedem hát el őt.
- Az biztos, hogy így a jobb. Lehet, hogy akkor sose lett volna ez belőle – értek vele egyet. Igen, korai lett volna neki, szóval végül is jól döntöttem. Akármilyen iszonyat nehéz is volt, de tényleg ennek így kellett történnie. Most már más szemmel nézek amúgy is az elmúlt időszakra, amolyan szükséges rosszként a legklasszabb dolog előtt.
Jaj, azt mondja, hogy persze hogy velem! Hogy persze, hogy irántam érez így. Hálásan elmosolyodom hát. Milyen jóvágású felhozatalról van szó? Nekem nem tűnt egyik sem úgy igazán jóképűnek. Vagyis, nem is gondolkoztam ilyenen, meg nem is néztem meg úgy őket. Érettebbek? Na az lehet. A többségük túlságosan is az. Nem-nem, hát persze, hogy Thomasra vetettem szemet.
- Ó, oké – sikeresen elfelejtettem, hogy hol is vagyunk éppen, sőt, az se tűnt fel, hogy eléggé szomjas vagyok. Zavarodottan nézek rá egy pillanatra, mielőtt rájövök miről is van szó. – Kövek? Ja, igen. Igen, persze megtartom neked a kiselőadást.
Kis szerencsétlenkedés után sikerül feltápászkodnom a padról, eléggé elzsibbadtak azért a lábaim. Amíg én elpakolom a papírjaimat meg a többit, addig Thomas visszaveszi a szemüvegét. Mosolyogva figyelem, ahogy gondosan visszateszi a táskájába az üres tokot, aztán elindulunk lassan kifelé az udvarból. Útközben áttárgyaljuk a találkozó helyszínét és valahol, valamikor a kezeink is összekulcsolódnak.  Az összeszedett virágjaim elfeledve hevernek tovább az üres padon, az üres kertben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

- Hé! Hát ezt érdemlem?! - kaptam a karomhoz, de elnevettem magamat. Nem tudtam komolyan venni a dolgot tőle, már egészen kicsi korában is temperamentumos lány volt. Ütni is nekem kellett megtanítani, ahogy Dávidot is, egyeseknek ez sosem sikerült, az anyjuk meg csak pofonokat osztogat, az van olyan helyzet, hogy hasztalan. - Mondhatjuk. Keresem a dingem, tudod.
Kicsit meg is vakargattam a borostámat, kényes terep volt ez. Sokáig azt hittem, hogy Évi az, végül mégsem jöttek össze a tervek, mert az élet közbeszólt. Vannak ilyen alkalmak, én pedig nem tehetek mást, mint hogy próbálok jópofát vágni hozzá.
Mégsem simogathattam körbe a témát egész estig, csak rávettem magam, hogy ténylegesen ki is bökjem, amiért idejöttem. Én voltam Stella apja, ott állt a papíron feketén és fehéren. Részben jól is jött ki, hogy csak most derült erre fény, nem hiányzott volna, hogy összedőljön a család évekkel ezelőtt. Megtörtént az nélkülem is.
- Csss, majd veszek másikat - simogattam a haját finoman, nyomva is egy csókot a feje búbjára, hagyva, hogy ő is átöleljen. Sokszor vigasztaltam már. Mikor lehúzta a térdét görkorizáskor, az első szakítás után, az első táska után, amit a leárazáskor kivettek a kezéből. Szerintem ez utóbbi volt neki a legnagyobb trauma.
- Nem? - kérdeztem vissza meghökkenve. Mi más lenne, ha nem szomorú? Persze, jó nagybácsi voltam, jobb, mint a sokéves átlag, mégsem szeretné a legtöbb ember, ha egyszer csak kiderülne, hogy a rokoni szál nem is az, mint amit eddig sejtett. - Hé prücsök, összebaszod a ruhádat.
Azzal eltoltam a kezét és egy zsepivel megtörölgettem kicsit az arcát, mielőtt még megsimogattam volna kicsit az állát, majd megérintettem az orra hegyét.
- Anyád tud róla. Szerintem a nagyi előbb tudta, mint bárki más. Emmának pedig szeretném elmondani, de tudni szeretném, te hogy viszonyulsz ehhez az egészhez, mielőtt bármit lépnék. - Szerintem semmi fontosat nem hagytam ki.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Behunyta a szemét, mikor elkezdett játszani. Mindent kizárt maga körül. A cseverésző közönséget, a poharak koccanását, a fényeket. Emlékezett arra a szobára. A fülledt melegre. Érezte a bőrén a spalettákon átszűrődő napot. Emlékezett arra, mikor reggel felkelt. Ő még aludt. Őt nézte. A világos bőrét. Az alakja vonalát. A dallam pedig úgy kúszott a fejébe, olyan természetesen, mint ahogyan most énekelt.
- Let’s leave the atmosphere, disappear / There’s always something left to lose - Kinyitotta a szemét és Borit kereste. Tekintete a pultnál állókon futott végig. Elment. Pedig azt akarta, hogy hallja. A dalt, amit miatta írt. Mert ő értené.
- Let our hearts be the only sound / I want to go where the lights burn low and you’re only mine. - Nem igazán érdekelte, ki figyeli, vagy ki van még ott. Most neki énekelt. Annak aki már elment. Pont úgy, ahogyan a turné végeztél Nimród ment el.
Lefogta a húrokat, miközben végigjáratta tekintetét az előtte állókon. Mind fiatal diáklány. Mind örömmel menne el vele egy körre. Aztán meglátta őt. A falnak dőlve, azzal a mosollyal az arcán, amit olyan tisztán látott maga előtt.
- Let's be reckless, unaffected / Running out until we're breathless / Let's be hopeful, don't get broken / And stay caught up in the moment - Mosoly kúszott az ő arcára is. Már nem is figyelt másra, csak rá. Neki intézte a szavakat. Látni akarta, mit szól hozzá. Tudni, hogyha lesétál a színpadról, nem fogja elküldeni. Hogy leülnek meginni egy whiskey-t. Talán kettőt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

- Nem, te már toltad jobbra a zingeren, ne hazudj nekem Neffry Ezra Emánuel! - Nem, nem ez a neve, de ha a mamin múlt volna csak, ez is lenne, és jól emlékszem hányszor kapta ezt meg. Csak összepréseltem az ajkaim. - Idő kell, hogy a dingek bebizonyosodjanak, hogy azok. Én tudom, hogy az enyém megvan, szerintem ti is jól álltok a Bubuval.
Nyilván nem ütöttem nagyot, figyelmeztetés volt, hogy nagyon rossz irányba tart a beszélgetés a kívánósságom illetően. Az így nem igen vicces, főleg ha napokon belül felrobban az ember önkontrollja. De ezt leszámítva persze eszem ágában sem volt őt bántani én is csak elvigyorogtam a végét. Ennek még.
Nem tudtam tulajdonképpen miért jövünk, kicsit megijedtem persze, mert nem minden hírre lehet felkészülni, pedig én igyekszem, rá kellett ébrednem egy ilyenre, még ha évekig kergettem is a mami pletykáit nem biztos hogy fel voltam. Egyszerűen a testem reagált egy módon, én viszont még csak sípolást hallottam a füleimben, száraznak éreztem a szemeim és szúrtak, pedig tiszta könny volt, jórészt ömlött belőle. Én nem éreztem semmit egy ideig. A gombóc a torkomból a gyomromba csúszott és el is tűnt, azt hiszem megkönnyebbültem, talán mert úgy éreztem ezek után nem tud már jönni semmi, amit ne bírnék ki. Hirtelen kombináltam össze mindent, főleg miután végigszántottam az arcom a ruhámmal.
- Nem. Miért tagadnálak le? Nem értelek, jobban szeretnéd, ha úgy tennék, mintha ez nem így lenne. Mintha... - csak vicc, de nem teszem hozzá. Néha annyira logikátlan nekem az összes felnőtt. Elmondta hogy ne számítson? Elmondta, hogy ezek után apák napján olyan legyen, mintha senkije nem lenne? Belegondolva ez így is a világ legszomorúbb dolga. Hogy megérdemelte volna mindig, mégsem kapta. Jó, egyszer igen, akkor még csak nem is viccnek szántam, csak vártam haza Eriket, de ő nem jött, hanem Ezra és hozzá szaladtam. Előfordulnak ilyenek. - Majd kitisztítom Gabe-nél - szándékosan nem azt mondtam, hogy otthon. Ez amúgy is furcsa egy fogalom az életemben.
- És hogy bírta ki hogy elmaradt az én megmondtam? - hüppögtem kicsit, mert még mindig rajtam volt a sírás, de olyan nevetősen. Kriminális ami történik éppen velem. - A dingek előtt nem titkolózunk, az sosem jó. Dávid? Mármint... persze ez nem változtat, ő a testvérem, csak... - szegtem le a fejem. Biztos ezt mondaná bárki, hiszen ettől még anyukánk az anyukánk és jó ideje nem is úgy éltünk mint egy apás-anyás-tesós család, mégis. Mi van ha ő is kicsit máshogy gondolná ezután? Ó, és ugye Erik. - Erik? Anya elmondta neki?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

A lány ideges, feszült, de nem a tetten kapott bűnösök félelmével ül vele szemben, hanem a bizonytalanok szorongásával. A vajon-mibe-keveredtem az átható erő, nem a vajon-mivel-buktam-le. Tobias mégis végig kell táncolja a megadott koreográfiát, ugróiskola kontár auroroknak, rutin azoknak, akik nem képesek helyben rögtönözni. Igazából a fiút jobban irritálja ez az egész, mint maga a munka, amit így nem tud elvégezni. Mert nem fog előrébb jutni.
Jelenleg a nyomozást nem ő vezeti, de aki vezeti, az soha nem fogja a szervezetet lebuktatni, legfeljebb merő véletlenből, aminek csekély esélye van. Mégis szeretné megoldva látni. Nem szereti az elvarratlan szálakat. És ha őszinte akar lenni, már csak elvből is megakarja oldani az ügyet. Vigyék a dicsőséget, kapják mások a vállveregetést, nem számít. De ő oldja meg.

Zavart választ kap, értetlen a lány, de amit mond, arra végül Tobias is felpillant, abbahagyva a kép bámulását.
- Miért hagytad kint a táskát? - Meglepő módon, ez a kérdés tényleg a sajátja. Nem érti, miért hagyná kint valaki a táskáját, amíg bemegy… papírzsebkendőt venni? Vagy úgy bármit venni, igazából. Amikor ő megy valahova táskával, le nem tenné sehova, ahonnan tudja, hogy elmozdul. Egy utca meg kifejezetten az a hely, ahonnan az ember inkább előbb, mint utóbb el fog mozdulni, ezért nem szokott csak úgy lepakolni. Ő még a kutyáit sem szereti kint hagyni, nehogy elvigye valaki őket, pedig azért azt problémásabb lenne kivitelezni. A falka tagjai az a fajta, akik téged visznek sétálni, nem te őket.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

LAURA
péntek késő délután | az étterem előtt | x



kinézetem
(+ csuka + szemüveg)



Mindössze néhány napja annak, hogy a Fénylő Lelkek Udvarában összejöttünk Lauval. Ez milyen menőn meg lazán hangzik, miközben igazából az volt, hogy én valahogy elnyökögtem a kérdésem, lenne-e a barátnőm, ő meg igent mondott. Ez így talán sokaknak nem fest annyira királyul, számomra viszont tökéletes volt. Hogy azóta mi változott? Különös ez, mert elvileg érdemben semmi. Ugyanúgy nagyon örülünk egymásnak, amikor találkozunk, a programjaink sem módosultak. Talán csak kicsit többször vagy bátrabban érintjük meg egymást. Ami viszont mindenképpen új, az a hozzáállásunk. Az, hogy hogyan látjuk egymást. Mennyire érdekes, milyen más lesz minden ettől. Az, hogy a másik mostantól már az a bizonyos valaki. Ugyanaz a szeretet, csak egy más színt kapott. Más ízt.
Terveim közt szerepelt ugyebár, hogy mondjuk randira hívom és ott kérdezem meg. Ezt noha elvetettem ebben a formában, viszont egy ilyen találka ötlete akkor is nagyon megtetszett. Főleg, hogy rájöttem, olyanok is randizhatnak, akik már együtt vannak. Sőt! Az úgy még jobb. Szerintem legalábbis. Tegnap tehát, amikor összefutottunk, elhívtam őt. Irtóra izgultam előtte. Mondjuk kellemesen.
Ma pedig itt a nagy nap! Suli után hazaugrottam, összekészültem, átöltöztem és ki is lépek most a hivatal kapuján, sétálva a Pillangó-varázs felé. Kellemes az idő, egy sima fekete ingben, sötét nadrágban érkezem. Egészen elegáns vagyok, hiszen egy ilyen helyre és alkalomra illik. Lábamon viszont sárga-szürke-fekete csukám feszít. Nem hanyagság ez a részemről, csak úgy gondoltam, ez így jól fest. Nem akartam az uniformishoz tartozó cipőmben jönni, pedig az az egyetlen komolyabb lábbelim. De lehet, ha lett volna másik komolyabb, akkor is inkább ebben jövök. Elég az hozzá, azért kicsíptem magam eléggé. Még parümöt is tettem fel. Egy kicsit csak, mert nagyon erős. Mármint koncentrált. Hiszen meglehetősen nívós holmi. Gondoltam, megéri, hiszen kevés is elég belőle és úgyra használom nyakra-főre. Mármint pont oda használom, csak van ez a mondás és ... oké, hagyjuk. A lényeg, hogy hasonlít a tusfürdőmre, ami szintén finom friss. Tehát illatosan, tisztán, viszonylag jól fésülten (az nem marad úgy soha sokáig), csinosan és főleg vidáman érek a bejárat elé és nézelődöm körbe, közeleg-e már a vacsorapartnerem. Mondjuk szerintem korán van még.
Lehet különben, sokak szerint sablonos, hogy egy étterembe invitáltam. Ez nem extra, ez nem kreatív. Nekem viszont ugye soha nem volt gondom azzal, hogy tetszen az, ami mindennapi, ami népszerű és ami magától értetődő. Ugyanígy tetszik az is, ami nem az. Ami biztos, hogy engem ez nem akadályozott a választásban. Talán egy kicsit meg is ragadott a hagyományossága. Étteremben randevúzni romantikus. Egyébként is, ha ez olyan lerágott csont, akkor miért vagyok így besózva? Miért vagyok így feldobva?  Alig várom, hogy ideérjen. Sarkamról lábujjamra dülöngélek, lóbálom karjaimat és olykor igazítok kicsit szemüvegemen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

péntek késő délután, odakinn|o
  

Az Udvarban történtek pont úgy voltak jók, ahogy. Minden pillanata tökéletes volt, semmin sem változtatnék, ha valami gonosz manó visszaküldene ezzel a feladattal. Tényleg, abszolút semmin. Ha Thomas azt kérdezte volna tőlem, hogy nem szeretnék-e randizni valószínűleg nem is értettem volna meg, hogy miről is van szó.  De úgy, hogy lennék-e a barátnője? Hát ezen nem volt mit félreérteni, világos volt a szándéka, hogy mit is szeretne. Életem legszebb pillanata volt ez, na meg a többi, ami követte. És ami még követi, minden vele töltött pillanat fantasztikus.
Picit meglepett ám ezzel a mai dologgal. Na nem mert annyira szokatlannak tartottam volna azt, hogy elmenjünk egy étterembe. Hiszen voltunk mi már elég sok helyen együtt. De nem így, nem egy párként. Hű, ezt még mindig annyira szuper kimondani! Szóval picit félszegen de persze boldogan mondtam igent, erre is. A végén még szokásommá válik ez az igen-mondás.
Őszintén örültem annak, hogy én korábban végzek péntekenként. Hiszen azért egy randira még sem mehet el az ember lánya rendes utcai öltözékben! Nem, főleg akkor nem, ha egy étteremben van ez a randi. Mondtam már, hogy egy étterembe megyünk?!
Szóval olyat tettem, mint még soha: órákat töltöttem azzal, hogy megfelelő kinézetet varázsoljak magamnak. Jaj, nem szó szerint. Ez ilyen mugli-mondás. Zöldes feketés ruhát választok ki, harisnyát, mert a cipőhöz az illik. És anélkül feltöri a sarkamat. Derekamra egy vékony öv kerül, pusztán díszítésként. Még a hajamat is becsavarom, így rakoncátlan hullámok keretezik a kifestett arcomat. Bizony, még sminkeltem is! Nagyon kis szolídan, csupán kihúztam a szememet, meg a szempillámat is kifestettem. A számra is kentem valamit, Dana szerint ez csak szájfény, hát, szerintem rúzs. De mindegy is, a lényeg hogy visszafogott az is.  Az illatom az viszont a szokásos, azon nem variálok. A felirat már lekopott, de valami virágillat. Érdekes, hogy sose érzem ugyanolyannak amúgy, de ez most mellékes. A szekrényem mélyéről még egy kis fekete vállra akasztós táska is előkerül, az iratokon és a zsebkendőn kívül semmi más nem fér bele. Használhatatlan egy holmi.
Hamarabb indulok el jóval, egyrészt mert nem szeretnék elkésni, másrészt meg magas sarkú alkalmi cipőben nem tudok a szokásos tempómban mászkálni. Kezemmel végig a táskát babrálom, rá-rápillantva a szokatlan kiegészítőimre. Jézusom nagyon izgulok, pedig csak vacsorázni megyünk. De hát pont ezért izgulok, mert vacsorázni megyünk! A vendéglátó negyedbe érve visszateszem a vállamra a táskát, mert egy ideje már csak úgy lóbáltam a pántjánál fogva. Úgy mókásabb volt, és nem csapódott neki folyton az oldalamnak. Aztán egyszer csak feltűnik az étterem és előtte ott áll Thomas, rám várva. Nagyot dobban a szívem és rögtön mosolyra húzódik a szám.
- Szia! – köszönök rá hangosan jó messziről. Amíg odaérek hozzá addig van időm alaposan megfigyelni őt, az öltözékét, a haját, a tartását. Izgatottságom egy picit sem csökken. – Hű, nagyon … nagyon elegáns vagy!
Hát persze, hogy nem bírom megállni, hogy ne közöljem vele, hogy jól néz ki. Megint. Mint mindig. El is pirulok egy picit. Az uniformisban is elegáns szokott ám lenni, de az más. Az „kötelező” öltözék a suliba. De ez, ez most más.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

LAURA
péntek késő délután | az étterembe lépve | x



kinézetem
(+ csuka + szemüveg)



Tisztára elábrándozom, miközben pislogok körbe az utcán. Olyannyira, hogy bár odanézek a közeledő lányra, csak pár pillanat múlva esik le, hogy az ő. Ekkorra már rám is köszön. Abbahagyom a dülöngélést és nagy mosollyal, egy intéssel fordulok felé. Szemöldököm kiemelkedik fekete szemüvegkeretem fölé, számat enyhén eltátom.
Jó ég, de gyönyörű!
- Szia - köszönök vissza révetegen.
- Hú, köszi - pillantok le ingemre és lesimítom kicsit mellkasomon.
- Te pedig... őrülten csinos - tekintek végig újra és újra a szép ruháján, összefogott haján és csodálom arcát, amit a sminkje kihangsúlyoz. Nem nyomja el őt, nem takarja, hanem erősíti. Főleg a szemeit. Azok csak úgy világítanak. Pislogok aztán pár gyorsat és feljebb nyomom okulárémat az orromon, ahogy megpróbálom rendezni magam, felhagyva a lány bamba szemlélésével.
- Ezt neked hoztam - varázsolok elő a hátam mögül egy lótuszcsokrot. Igazából egyetlen, szép nagy, fehér virág virít a jellegzetes, pajzs alakú levelek között. Amit marokra tud fogni alul, az egy tartó, amiben a növény gyökere van rejtve vízben. Zöldes szalag fogja körbe. A lótusz illata pedig igazán finom. Passzolnak a lánnyal. Ebben is.
- Elég kivenned a tartóból, egy tál vízre fektetned és tök jól elvan benne - árulom el neki, hogy ez nem egy olyan növény, ami csak pár napig bírja. Sajnáltam volna olyat adni neki. Ez meg igazán illik hozzá szerintem. Remélem, tetszik neki!
- Hölgyem? - fordulok aztán katonásan az ajtó irányába és nyújtom neki vigyorogva jobb könyökömet, hogy belém karolhasson. Utánanéztem, mert úgy tudtam, a jobbat illik, és kiderült, jól gondoltam. Huh, irtó sok mindennek utánanéztem, hogy biztosra menjek. Igen, ha nagyon tudni akarjátok, eltöltöttem némi időt a könyvtárban emiatt. Nagyon érdekes dolgok vannak.
Kitárul előttünk a bejárat, és amint belépünk, a recepciónál egy kedves boszorkány köszönt minket. Elmondom neki, hogy az étterembe jöttünk, ő pedig int nekünk a felfele tartó lépcső irányába, hogy arra parancsoljunk. Megköszönöm és indulhatunk. Végignézek a fenti folyosón sorakozó festményeken. Néha magam mellé mosolygok a lányra. A terem előtt megint fogad minket valaki.
- Szép jó estét! Foglalásunk van Thomas Middleton névre - közlöm az idős, elegáns úrral, aki pálcájával az előtte lévő listára bök. Nevem felragyog rajta.
- Erre tessék - int nekünk barátságosan, hogy menjünk utána. Odavezet minket. Ahogy elénk kerül, vidáman nézek össze Laurával. Hát ez valami irtó klassz! Tudom, sokan feszengenek ilyen helyeken és én se járnék minden nap ide, viszont szerintem igazán felemelő néha így megadni a módját. Ki kell ezt is próbálni, meg kell ezt is élni. Helyes kis kétszemélyes asztalt kapunk az ablak mellett. Már lépek is és kihúzom Launak a széket. A sikkes varázsló erre elismerően biccent nekem, mire szélesen rávigyorgok. Ezek szerint jól csinálom. Leülök a lánnyal szemben. A férfi biztosít róla minket, hogy mindjárt jön a pincér, addig is elénk lebegteti a menüt, az italoknál nyitva.
- Köszönjük - bólintok neki és fogom a kínálatot, mielőtt viszont elmerülnék benne, körbenézek kicsit, igazítva szemüvegemen, aztán Laurára tekintek, fülig érő szájjal. Már most eszméletlen klassz ez a randevú szerintem és még csak most kezdődött.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Udvar

- Senki és semmi. Ez mondjuk egy jó alap.
Nem tudom még, hogy hogyan lesz. Voltak átmeneti esetek, olyanok, akikről inkább nem is beszélek, mert felesleges. Próbálkoztam, nem jött be, voltak olyanok, akik nem tűntek el egyik napról a másikra, vagy akiknek az életéből én nem tűntem el egyik napról a másikra. Hogy lesz-e ebben állandóság, hogy lesz-e tényleg ding, azt még nem tudom, de vágyom rá. Furcsa lenne? Nem hiszem. Az elején úgy véltem, hogy ennyi idősen már nem jár, most azonban már kételkedem.
- Nem voltunk valami jó példa nektek.
Állapítom meg szerény csendességgel, egy kellemetlen, kínos mosollyal az ajkaimon. Tényleg nem. Próbáltuk, sokáig, talán túl sokáig is, jobb lett volna egymástól távol, de közösen nevelni a gyerekeinket, és nem ide jutni, hogy az éppen csak nagykorú lányom mondja meg, hogy gyerekként a testvérével szövetséget kötöttek arra, hogy ők nem úgy csinálják majd, mint mi.
- Lia egy tündér, jót tesz a jelenléte mindenkinek.
A gyerekek jelenléte mindig jót tesz nézeteim szerint, hiszen valljuk be, az ő őszinteségük és cserfességük valami olyan, amit mindig szerettem a környezetemben tudni. Ezért vágytam olyan nagyon a gyermekeimre és arra is, hogy unokáim szülessenek. Nem szívesen viselek öltönyt és nyakkendőt, de elfogadtam annak idején, hogy olyan állás kell, amivel biztosítani tudom a családom anyagi jólétét, és jelenleg pont ebben vagyok benne. Emellett polgármesterként legalább némi társadalmi felelősségvállalásban is részem lehet, ami szintén kiváló.
- Úgy tűnik anyádnak tényleg csak egy megbízhatóbb marha kellett.
Mert, ha olyan nagyon hitt volna Ezrában, akkor nem jön el hozzám, nem furakodik addig, amíg az ágyamban nem köt ki, hogy aztán azt mondhassa, terhes tőlem. Akkor vele maradt volna, de inkább csak hülye volt és gátlástalan, mivel egész végig azt közvetítette felém, hogy legyek hálás, amiért megadta nekem az áhított lány gyereket. Tévedés ne essék, hálás voltam, a világ leghálásabb embere, hiszen valóban a két fiú után én szerettem volna még egy kislányt, én utalgattam rá, én vetettem fel, hogy akkor dolgozok többet, de hátha. Szerettem volna, a van egy hercegnőm, és lett. Most pedig majdnem két évtized után Ezra azt hiszi, vicces, pedig nem az. A legkevésbé sem az. Érzem a szemembe gyűlő könnyeket, de sosem sírtam a gyerekeim előtt, a drámát mindig az anyjuk képviselte. Behunyva a szemeimet, hüvelyk és mutató ujjammal nyomogatom meg kissé a belső szemzugokat, és tudom, hogy nem a legtisztább a szemem, de visszanézek, egyenesen bele Stella szemébe, és bár eddig nagyon odafigyeltem arra, hogy hogyan beszélek előttük, most a düh és az ideg győz.
- Leszarom, hogy Ezra a szabadidejében miket tesztelget, a lányom vagy. A lányom voltál és a lányom leszel, mindig. Ölnék érted, és ezt k*rvára nem az határozza meg, hogy milyen magas a homlokod.
Én neveltem fel, én voltam mellette, amikor beteg volt, én hagytam hogy szétkenje az anyja rúzsait a fejemen a hercegnős teapartin, szóval nem, ennyi idő után pont nem érdekel. Ő az én lányom, ha tetszik neki vagy Ezrának, vagy az anyjának, ha nem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

péntek késő délután, az étteremben|o
  

Meglepődik? Csodálkozik? Jézusom, túlságosan is kiöltöztem? Vagy nem eléggé? Úgy gondoltam, hogy ez így megfelelő lesz, de talán mégse. Ő is kiöltözött, csak jó leszek így, ugye? Na nem mintha tudnék bármin is változtatni, ha nem.
- Köszönöm – felelem elnyomva magamban az ösztönös visszakérdezést. Tényleg? Tényleg csinosnak tart? Mi az, hogy őrülten? Az most jó? Úgy tűnik igen. Lesütöm egy picit a szememet, borzasztóan zavarban vagyok. Csoda, hogy nem kulcsolom össze a kezemet a hátam mögött és kezdek el szégyenlősen jobbra-balra forgolódni, mint egy óvodás kislány amikor anyák napi verset szaval. Nagy késztetést érzek rá pedig. Nem a szavalás részére, azért ennyire hibbant én sem vagyok. A szemlesütés viszont határozottan jó ötlet volt, ugyanis észreveszem a cipőjét. Annyira Navinés! Visszairányítom az arcára a tekintetem egy nagy mosollyal az arcomon.
Ó jaj, még virágot is hozott. Ó jaj! Hát hogy lehet ennyire édes? Persze illik virágot adni a lánynak, mint ahogy egy rakás dolgot illik. De ezek az illemek már annyira kihalóban vannak. És tessék, itt áll előttem, tökéletes úriemberként, akinek észbontóan jól áll a fekete – de ezt nem fogom az orrára kötni – és még virágot is hoz. Nem is akármilyet!
- Nahát! Lótusz? Gyönyörű! Köszönöm szépen!– adok hangot tetszésemnek, hiszen persze, hogy tetszik. Vajon Thomas tisztában is van azzal, hogy mit szimbolizál ez a virág? Akár igen, akár nem, tökéletes választás volt. És egyedi. És nagyon, de nagyon örülök neki. Óvatosan átveszem a csokromat és persze meg is szimatolom. Hihetetlenül jó illata van. – Azt hiszem azzal a tál vízzel nem lesz baj.
A mosoly az arcomra ragad, boldogan habozás nélkül karolok bele, picit végigsimítva az ingének anyagán. Mert ezt tényleg nem bírom megállni. Azt, hogy ne omoljak a karjaiba a virágtól örömömben azt még sikerült, de ezt már nem. Bár valljuk be, az enyhe zavar azért egész jól vissza tud tartani az ilyen húzásoktól.
Majd újabb meglepetések fogadnak. Az első az, hogy ő megy be először az étterembe. Kap is érte egy gyors elismerő pillantást tőlem, mert igen, ezt is így illik. Bármilyen nyakatekert egy etikett is ez. Mondjuk tudom, hogy miért alakult ez ki, de az most lényegtelen. Gyorsan körbepillantok odabent és mire észbe kapok már megyünk is felfelé a lépcsőn. A boszorkányról és a párbeszédről speciel lemaradtam, nem figyeltem oda. Gyanakodva nézek végig a festményeken, sajnos az iskolai portrék eléggé élénk fantáziával vannak megáldva, úgyhogy sose tudom, hogy mire számítsak tőlük. Ám ezek nem tűnnek túl kíváncsinak, a lakóik csupán udvariasan biccentenek nekünk, majd a saját dolgukkal törődnek. A második meglepetés az hogy asztalfoglalásunk is van! Jaj de buta vagyok, hát persze hogy van, ilyenre helyre nyilván kell. Vagy legalábbis az a biztos, ha van. De akkor is elámulok Thomas alaposságán. Mosolyogva picit megszorítom a karját. Tényleg le a kalappal előtte.
Amióta megkaptam a virágot azóta egy szót sem szóltam, nem is hümmögtem. Az éttermi személyzet nem is várja el, hiszen nem az én dolgom intézni az asztal kérdését. Meg úgy általában semmit sem. Kedvesen mosolygok hát az úrra, aki az asztalunkhoz kísér, köszönetképpen finoman bólintok csupán. Elégedettnek tűnik a reakciómmal. Valószínűleg fel is szaladna a szemöldöke, ha csacsogó fruskaként túlságosan is hangosan áradoznék mindenen. Ó meg tudnám ám tenni, simán, nem okozna gondot, hiszen el vagyok ragadtatva. Látszik is rajtam, sőt amikor kikerülünk a varázsló látóköréből kicsit hátrafordulva rávigyorgok a fiúra, eltátogva neki a véleményemet: hát ez csúcs!
Ízléses kis asztalkánk van, a kilátás fantasztikus, de ami a legjobban tetszenek azok a székek! Már maga a kinézetük is, olyan régies. Nem is tudom, melyik században használtak ilyeneket. De az biztos, hogy elegánsak és kényelmesek. El is indulok, hogy elfoglaljak egyet ám ekkor enyhe döbbenet suhan át az arcomon, ahogy Thomas hellyel kínál. Hihetetlen! Leülök, kis táskámat a szék támlájára akasztom, ami direkt így van kialakítva, hogy ne csúszhassanak le róla ezek a kis női apróságok. Ez az étterem nagyon előkelő, nem találok rá jobb szót. Kezeimet finoman az ölembe ejtem, és mosolyogva várom, hogy a kedves úriember egyedül hagyjon minket. Ez a menü „átadása” után meg is történik.  Arckifejezésem rögtön át is vált, vigyorogva csóválom meg a fejemet.
- Azt ugye tudod, hogy fantasztikus vagy? – folytathatnám úgy is, hogy egészen levesz a lábamról ezzel az egésszel. – Ezt az egészet tegnap tervezted el, vagy már volt egy vázlat a fejedben korábban is?
Hogy kiolvassa-e a vidáman csillogó tekintetemből mennyire el vagyok ragadtatva? Jó kérdés, akár ki is tudná. Ezt is, meg sok minden mást is. Belepillantok inkább gyorsan az itallapba, most tényleg túl kifejező a tekintetem. Elgondolkodva tanulmányozom a választékot, hiszen elég sokféle alkoholos dolog van felsorolva, amiket ugyan akár meg is kóstolhatnék, de valahogy nem vonzanak annyira.
- Hm, iszunk aperitifet is? Alkoholmentes pezsgőt esetleg? Vagy … vagy csak üdítőt? – pillantok fel a fiúra vacillálva. Nem hiszem, hogy alkoholt innánk, de azért inkább megkérdezem, hogy ő hogy gondolja. Szemem sarkából látom a felénk közelítő pincért. Elegáns és barátságos ő is. Lassan közelít, majd megáll, hisz látja, hogy épp egy beszélgetésben vagyunk. Fantasztikus, hogy itt még erre is figyelnek. De hát ugye fel kell vennie az italrendelésünket, az ételek kiválasztása ráér akkora, amikor hozza az aperitifet. Mindenesetre hagy időt, hogy befejezzük a megkezdett mondatokat. Amikor felé pillantunk csak akkor jön közelebb.  Az asztalunkhoz érve mosolyogva és udvariasan kérdezi, hogy sikerült-e választanunk. Szerencsére igen, sikerült, de a választ nem tőlem várja. Mosolyogva figyelem Thomast, ahogy leadja az italrendelésünket, a pincér egy biccentéssel veszi tudomásul és már el is siet. A beszélgetésre nem sok időnk marad, mert belemélyedünk az étlapba mindketten. Bőven lesz még alkalmunk társalogni az este folyamán. Amilyen izgatott vagyok nem is igazán érzem magam éhesnek, de tudom, hogy ez változni fog. Viszonylag gyorsan sikerül kiválasztanom, hogy mit is szeretnék, úgyhogy becsukom az étlapomat, az asztal szélére csúsztatom és elragadtatva szemlélődöm. Hol a kilátást csodálom meg, hol a hangulatos világítás kelti fel a figyelmemet, de legfőképp Thomast figyelem. Minden annyira tökéletes!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

LAURA
péntek késő délután | asztalunknál az étteremben | x



kinézetem
(+ csuka + szemüveg)



Pontosan tudom, hogy semmi baj nem lenne akkor sem, ha nem adnám meg a módját az udvarlásnak. Sőt, lefogadom, van olyan, aki haragudna is rám érte, hogy ezt csinálom. Mármint kaptam én már el ilyen beszélgetésfoszlányokat lányoktól a folyosón. Hogy az ilyen az nyálas és hogy ők inkább várnak valami egyedit, valami újszerűt. Viszont mivel soha sem tettem dolgokat azért, mert elvárták, hanem mindig azt tettem, ami nekem a legjobban esett, amit én legjobbnak éreztem, ezt itt aztán főleg nem akarom másképp intézni. Az őszintétlen lenne, alakoskodás. Ha pedig van valami, ami távol áll tőlem, az ez. Lau arra számíthat tőlem, amire eddig is: teszem, ami tetszik és amit szeretek. Semmit nem azért, mert az illem úgy diktálja és mert muszáj. Hanem azért, mert szerintem klassz. Jól esik vacsorázni vinnem, jól esik virágot adnom. Talán pont a hagyományossága miatt. Olyan szépek ezek.
Tudom, mit jelképez a lótusz. Mindenképpen valami vízi virágot akartam neki hozni és ahogy utánaolvastam, ez mennyire egy tiszta és megbecsült növény a különféle kultúrákban, egyből beleszerettem. Tudtam, ez kell, ezt akarom adni neki. Ő pedig örül neki, aminek meg én örülök. Illik hozzá nagyon.
Pompásan érzem magam. Egyelőre minden teljesen úgy halad, mint elképzeltem. Nem botlok meg egy lépcsőben sem, Lau lábára sem lépek, az asztalfoglalásunkkal is minden rendben van, és ami a legfontosabb: úgy tűnik, partnerem is jól érzi magát. Igen, nívós ez az étterem, a falu egyéb helyeihez képest mindenképp, viszont szerintem nem túl puccos. Nincs az az érzésed, hogy kinéznének innen. Hiába vagyunk bagolyköves lurkók, nem pedig mondjuk hivatali dolgozók dísztalárban vagy ilyesmi.
Mikor kitaláltam ezt az egészet, nem az lebegett előttem elsősorban, hogy imponáljak Laurának. Hú, ez így most gorombán hangozhat, de megmagyarázom: nem azért csináltam, hogy lenyűgözzem és a lábaim elé omoljon érte, hanem azért, hogy boldoggá tegyem. Hogy jól érezzük magunkat együtt egy különleges estén. Ahogy ajándékot is szeretek adni, mégsem lételemem, hogy lássam, ahogy a másik kibontja és lelkesedik érte. Persze, nagyon jó, ha láthatom, azonban ez nem rólam szól. Nem azért adom, hogy hálálkodjon. Úgyhogy, amikor magunkra maradunk a menüvel, és a lány azt mondja, fantasztikus vagyok, a szívverésem kihagy egy ütemet. Megilletődötten nézek rá lencséim mögül, hálásan mosolyogva rá a dícséretért. Már attól majd' kicsattanok, hogy így ragyogni látom, az, hogy szavakkal is megerősíti, mennyire tetszik neki ez, csak hab a tortán.
- Már... már volt pár ötletem, de az elmúlt egy-két napban alakult így - felelem, körbepillantva kicsit az étteremben. Igazából a Fénylő Lelkek Udvara után este már a randin meditáltam és hamar kiválasztottam a helyszínt, úgyhogy másnap már jöttem is asztalt foglalni meg ezek. - Örülök, hogy tetszik itt - teszem még hozzá és majdnem azt mondom, hogy "ha tetszik", viszont tényleg el kell felejtenem az ilyen bizonytalankodást. Hiszen most mondta, hogy igen. Nem így kerek-perec, viszont a lényeg akkor is ez és látszik is rajta.
Ráncolom kicsit a homlokom. Mi az az aperitif? Jaj ne, pedig olvastam arról is az etikettről szóló kötetben az éttermi résznél. Ám, ahogy folytatja, világossá válik. Á, hát persze, az az ilyen alkoholos innivaló étkezés előtt.
- Én maradnék üdítőnél vagy gyümölcslénél - bólogatok. - De ha te szeretnél mást... - hagyom fenn hangsúlyom, hiszen azt kér, amit csak szeretne. Nem kell hozzám alkalmazkodnia. Oké, alkoholosat nyilván nem érdemes kérnie, hiszen úgysem kapnánk. Egzotikus gyümölcslére esik a választásunk. Ezt el is mondom az érkező pincérnek és visszamerülünk a kínálatba.
- Megkóstolnék valami magyarosat. Ritkán eszem ilyeneket - vetítem előre a lánynak, én valószínűleg mire adom le a voksom. Persze, ebédnél a Nagyteremben volt már szerencsém ehhez-ahhoz, ám nem éltem túl sűrűn a lehetőséggel, hiszen elég nemzetközi ott is a konyha, annyi mindent lehet mindig kipróbálni. Ahogy olvasom az étlapot, érdekes ötletem támad. Előveszem pálcámat és odanyomom végét ezüstkeresztemre ingemen át. Elnyomom a hatását. Nem fordít most semmit. Se nekem másokat, se engem másoknak. Így az írott szót is idegennek olvasom most. Minden, ami eddig ismerős volt, ismeretlen lesz.
- What is that csirkepaprikás? - érkezik angolul kérdésem az ételt illetően, a közismert fogást pedig "szörköpáprikász"-nak ejtem. Azt se tudom, Lau tud-e angolul, én nem tudok magyarul, ez szerintem hallható, szóval, igazából szegény hiába fog válaszolni, nem fogom megérteni. Istenem, de fura ez. Még soha nem próbáltam. Mármint csak utcán, egymagam. Úgy nem, hogy éppen társalogtam valakivel. Pedig így most teljes valónkban hallhatjuk egymást. Eddig a fordítóbűbájnak köszönhetően hiába beszéltünk két külön nyelven, egyszerűen értettük, amit a másik mond. Ő hallotta, hogy én valószínűleg angolul beszélek, én meg hallottam, hogy ő magyarul beszél, viszont az agyamba már teljesen magától értetődően jutott el minden. Mintha több rétege lett volna a közléseinknek. Ez most letisztul. Egyetlen réteg marad. Most csak az én félreismerhetetlen, londoni angolom van meg a lány ékes magyarja.
- Thank you. I mean... - mosolygok fel az italainkkal megérkező pincérre, majd mikor rájövök, hogy még mindig blokkolom a bűbájt, elvonom onnan pálcám. - Köszönjük - mondom el még egyszer, nem mintha ne lett volna ez valószínűleg anyanyelvemen is érthető. Megérdeklődi, választottunk-e már. Mivel sikerült, közlöm vele először Lau kívánságát, majd az enyémet. Klassz lesz az a csirkepaprikás uborkával. Felveszi rendelésünket és elviszi az egyik menüt, ne legyen útban, a másikat meg egy tartóba inti mellettünk, hogy azért itt legyen nekünk, ha még eszünkbe jut valami. Meg amikor esetleg kiválasztjuk a desszertet.
- Egészségedre - emelem poharam csinos asztaltársaságom felé, hogy koccintsunk. Meg is tesszük, egymás szemébe nézve, aztán jóízűen kortyolunk. Számat nyalogvatva rakom félre innivalómat, majd előszerzem zsebemből szemüvegem tokját és belehajtom. Félretolom az asztalon. Megdörzsölgetem kicsit orrnyergem. Hiába, le kell vegyem azért pár óránként. Most pedig már úgyis jól megszemléltem a helyet, ahol vagyunk. Amiben... vagyis akiben meg főleg gyönyörködni akarok, ő itt ül előttem. Remekül látom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

péntek késő délután, az asztalunknál|o
  

Nekem tetszik, amit Thomas csinál. De nem várom el tőle, hogy ennyire kitegyen magáért. Az a fontos, hogy együtt legyünk és jól érezzük magunkat. Számítanak a körülmények? Nem. Ettől függetlenül természetesen nagyon tetszik az egész étterem dolog.
Érdekes egyébként tényleg minden milyen zökkenőmentesen megy. Pedig hát azért elég ügyetlen vagyok. Egy gyors mozdulattal végigsimítok a speciális karkötőmön, úgy néz ki valamiféle összeszedettséget is ad és nem csak a hydromágiámat blokkolja teljesen. Igen, biztosra mentem. Elvégre mégis csak egy étteremben vagyunk, hát itt aztán tényleg nem hiányzik valamilyen malőr a részemről.
Ó, értettem én azt az imponálás részt ám. De ha mély benyomást szeretne kelteni bennem valamivel akkor ahhoz nem is szükséges ez az egész. Nem nehéz elérnie, hogy boldog legyek. És nekem jól esik, hogy verbálisan is kifejezem a dolgokat. Hogy nyugodtan elmondhatom neki, ha valami nagyon tetszik, amit csinál meg minden. És tetszik, ahogy reagál rá. Látja persze, hogy mit érzek vagy gondolok, de azzal hogy ki is mondom, hát attól ő még boldogabb lesz. Visszamosolygok hát rá.
Felcsillan a szemem, amikor válaszol a kérdésemre. Tehát mielőtt feltette volna nekem a kérdést az Udvarban már akkor megfordult a fejében egy esetleges randi gondolata. Nyelek egy nagyot, amikor az jut az eszembe, hogy milyen lett volna úgy eljönni ide, hogy még nem is sejtek semmit. Nem, így határozottan jobb volt. Finoman odébb tolom az asztalra helyezett virágot, hogy eltereljem a gondolataim. Csupán megszokásból.
Természetesen egyetértek vele az ital kérdésben, bár az tetszik, hogy meghagyta volna nekem, hogy azt válasszak amit csak szeretnék. Mondjuk még jó hogy, ez csak természetes. Mindegy, én sem értem magamat néha. Amíg a pincér távol van, addig mi kitárgyaljuk az ételeket. Általában jobban szeretek nemzetközit enni, a magyaros ételek azok olyanok, hogy meg tudom csinálni én is őket, ráadásul egy nagyüzemi étkezdénél nem is olyan az ízük. Most valami kettő közötti megoldást választottam. Thomas még vacillál és kíváncsian figyelem a mozdulatot, amit tesz. Majd nagyot pislogok, amikor újra megszólal. Majd újra pislogok egyet, mire felfogom, hogy mi történt. Megszűnt a fordítóbűbáj hatása. Hiába várom a fejemben a magyarosított verziót semmi.  Eléggé szokatlan, fel sem tűnt, hogy ennyire rá támaszkodtam volna. A kérdés jó részét értem, azt hogy pontosan milyen ételről is van szó meg kilesem az étlapról.  Bólintok egyet neki, jelezve hogy összeraktam a dolgot, majd hebegve és borzasztóan alap szókinccsel angolul felelek neki. Tudok angolul, de az ilyen főzéses kajás dolgokat nem igazán tanultam meg kifejezni. Van amit ösztönösen magyarul mondok a mondatban, szokatlan ez így na. Idővel talán jobban beleszokunk. Az a lényeg hogy valamennyire megértette, amit mondtam. A pincér érkezésekor meg visszavált. Picit fellélegzek azért. Szívesen beszélgetek én angolul, de inkább az alapokkal kezdjünk.
- Egészségedre! – visszhangzom én is a köszöntést finoman összeérintve a poharakat. Enyhén félrebillentett fejjel figyelem Thomast, ahogy megszabadul a szemüvegétől. Megszoktam már, hogy rajta van, de érdekes, ahogy ő tesz-vesz vele. És most van az, hogy legszívesebben felkönyökölnék az asztalra, államat a kezeim közé fognám és úgy nézném a velem szemben ülő fiút. De hát ugye ezt mégsem illik, úgyhogy a karjaimat egymásra helyezve az asztal szélére támasztom, és próbálom felfogni, hogy ez most nem egy álom. Pedig nagyon beillik annak. Csillogó tekintettel nézünk egymásra, na erről érdemes lenne fotót csinálni.
A pincér kisvártatva visszaér, leteszi elénk az ételt, majd magunkra hagy ismét. Elégedetten szemlélem a gusztusosan elrendezett kacsacombot, a takaros halmokba rendezett pikáns törtkrumplit, meg a lila káposztát. Hogy mitől pikáns a krumpli, azt még nem tudom. De majd mindjárt kiderül. Thomas étele is nagyon jól néz ki, mindketten elégedettek vagyunk a látvánnyal. De mint, tudjuk a puding próbája az evés.
- Jó étvágyat! – kívánjuk egymásnak, majd csend borul ránk, pedig a szánk mozog azért rendesen. Pár falat után félbehagyom az evést és a fiúra nézek. – Megkóstolod? Nagyon finom!
Picit felé nyújtom a villámat, amire az előbb ráügyeskedtem mindenből egy kicsit. Tényleg szívesen adok neki belőle, bár abban nem vagyok biztos, hogy ilyet szokás-e csinálni egy ilyen helyen. De ha nem szokás, hát mi akkor is szokjuk ha Thomas úgy dönt. Ha nem, hát akkor mi sem szokjuk. Nem különösebben zavarna, hogy ki mit reagál, végül is két tinédzser vagyunk. Ennyi belefér. Sőt, szerintem még több is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

LAURA
péntek késő délután | asztalunknál az étteremben | x



kinézetem
(+ csuka)



Eldöntöttem, hogy már csak azért is el fogom néha tompítani a fordító-bűbájomat, hogy ő angolul beszéljen hozzám. Hiába nem értem meg teljesen, igazán elragadó az akcentusa. Nagyon különleges. Szeretném még hallani így beszélni. Szerintem látja rajtam, mennyire értékelem, hogy az anyanyelvemen felel nekem és hogy ez a gesztus minden kis nehézségért kárpótol. Az élmény meg tényleg igazán elvarázsol.
Viszonzom a jó étvágyat kívánást, azonban az változatlan, hogy ez magamtól nem jut eszembe. Hiszen nálunk nem szokás. Nekilátok a valóban mennyeinek tűnő, elegánsnak felszolgált ételnek és megemelt szemöldökkel hümmögök. Szokatlan ízvilág ez nekem továbbra is, ám kétségtelenül tetszik.
- Mm - dünnyögöm a kérdésre, felmutatva egy ujjam, ám ezzel csak azt jelzem, hogy mindjárt válaszolok, párdon, csak még tele a szám - Ó, köszi - hajolok is rá a felém tartott villára, számba vonva fogaimmal a falatot. Elismerően bólogatok. Tök jó ez is. Talán még pikánsabb, mint az enyém, de baromi finom. Éppen csak lenyelem a falatot, már szúrkálok össze én is neki egy összeállítást, aztán megemelt szemöldökkel nyújtom felé, hogy ugye kér ő is.
Komótosan fogyasztjuk el a főételt. Szerencsére nem adtak szörnyen nagy adagot, viszont kevés sem volt. Pont kellemes. Nem érzem úgy, hogy kipukkadok vagy menten elalszom, ám éhes sem maradtam. Elégedetten sóhajtok, félrehajtva üres tányéromon evőeszközeimet. A pincér látja, hogy végeztünk, jön összeszedni az edényeket. Megköszönöm neki ezt is. Érdeklődik, desszertet kérünk-e. Rápillantok asztaltársaságomra. A varázsló látja, még ki kell ezt találnunk, szóval visszalebegteti elénk a félretett menüt és ígéri, hamarosan visszajön, addig gondoljuk ki. Hamar kiderül, mindketten szívesen elfogyasztanánk még egy kis édességet. Naná. Tudvalevő, hogy az máshova megy.
- Egy tiramisut a hölgynek, én meg egy áfonyás sajttortát kérek szépen - adom le a rendelésünket. Innink az még van elég. Éppen csak lélegzetvételnyi időnk van boldogan pislogni kicsit egymásra és szótváltani semmiségekről, már jönnek is a finomságok. Nyilvánvaló, hogy ezekből is adunk kóstolót egymásnak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

péntek késő délután, az asztalunknál|o
  

Rájövök ám, hogy mitől pikáns a krumplim. Szerecsendió van benne. Kicsit olyan borsosabb ízt ad neki, de kétségkívül nagyon ízletes. Meg is jegyzem magamnak, hogy néha én is dobjam majd fel a krumpli pürét ha főzök.
Aprót biccentek az egyetemes egy pillanat jelzésre. Persze, nyelje csak le nyugodtan, nem hajt a tatár. Elfogadja a felkínált falatokat, és amikor hajol egy picit közelebb tolom a villát hozzá. A bal kezemet is odanyújtom, ha véletlenül lepotyogna valami – mert mégsem sikerült stabilan elhelyezni az ételt az evőeszközön – akkor ne az abroszra potyogjon. Ízlik neki, ez egyértelmű. Visszakormányozom a villámat a tányéromhoz, és éppen a káposztát céloznám meg vele, amikor észreveszem a mozdulatot. Ó, kapok én is kóstolót. Gyorsan elmosolyodom, majd közelebb hajolok, hogy elérjem a villát kényelmesen. Nem veszem le a tekintetem Thomasról, amíg megszerzem a csirkepaprikást. Visszahelyezkedem alaposan kielemezve az ízeket. Finom, bár tejfölös.
- Egyszer majd kóstold meg tejföl nélkül is. Úgy is nagyon finom, teljesen más az íze – javaslom a fiúnak az általa fogyasztott étel egy másik változatát. Személy szerint jobban kedvelem tejföl nélkül. Csak amikor elviszi a pincér a tányérokat jövök rá arra, hogy megetettük egymást a saját villánkkal. Hát, hm.
Desszertet? Hát persze! Majd legyalogoljuk, vagy holnap kétszer annyit futok reggel, mint szoktam. Vagy nem érdekel. Gyorsan tudatom Thomasszal a választásom, egyre jobban tetszik, hogy helyettem beszél. A pincér már megint azonnal észreveszi, amikor döntünk és már itt is van. Vigyorogva hallgatom a hölgy megnevezést, majd belekortyolok a gyümölcslevembe. Ahogy nézem pont elég lesz. Belekezdek egy vicces történetbe a készülődésemmel kapcsolatban, de persze megjelenik a süti. A sztori ráér!
- Mhm! Ilyen finom tiramisut még nem ettem! – fejezem ki tetszésemet egy kicsit hangosabban, mint terveztem, de még nem kiabálva.  Thomas sajttortáját kóstolva elkerekedik a szemem, ez is isteni finom. Sajnos azonban túl hamar elfogy az édesség. Bár már tele vagyok. Hátra is dőlök jólesően szusszanva.  Most biztos, hogy nem fogok tudni azonnal megmozdulni. Még van egy kevés innivalóm, úgyhogy csak nem dobnak ki. Csodálkozva veszem észre, hogy szól a zene. Vagy szólt eddig is, és nem tűnt fel, vagy csak most kezdett el. Érzelmekkel teli szemekkel nézek a fiúra, várom, amíg ő is befejezi az evés-ivást. Meg azt, hogy jelezze a pincérnek, hogy végeztünk. Mert gondolom az lesz. A sztorimat meg közbe el is felejtem továbbmondani.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

LAURA
péntek este | asztalunknál az étteremben | x



kinézetem
(+ csuka)



Még jó, hogy mielőtt rendeltem, felhívta rá a figyelmemet, hogy ezt általában valamennyire csípősen készítik, úgyhogy nekem se kellett több és kértem a pincért, hogy lehetőleg az enyém egyáltalán ne legyen csípős. Huh, nekem aztán mondhatják valamire, hogy az csak kellemesen csíp. Nekem ilyen nem létezik. Vagy teszi, vagy nem. Jobban mondva: vagy kibírhatatlanul teszi, vagy nehezen elviselhetően teszi, vagy nem teszi. Ez van, nekem sajnos rontja az élményt. Mindez most a javaslatáról jut eszembe.
- Oké. Kipróbálom majd - bólogatok, ám nem túl lelkesen. Hiszen pont, hogy tetszett benne, milyen lágy ez a már tapasztalt magyar ízekhez képest. Félek, a tejföl nélkül túl különleges íze lenne nekem. De ki fogom próbálni. Különben, ha már magyar kaják: nagyjából minden csirkepaprikás falat után meg kellett töröljem magam szalvétával és ettől függetlenül még most is úgy érzem, maszatos vagyok. Pedig biztosan nem.
Egymás villáiról ettünk, bizony. Egészen simán.
Zseniálisak az édességek is, tényleg. Jól átkóstolunk megint a másikhoz. Pompásan választottunk. Bár valószínű, nehezen foghattunk volna itt mellé. Nagyon ráérősen eszegetem a sajttortámat, a szalvétát előszeretettel használva továbbra is. A lány kicsit előbb végez. Felhívom rá a figyelmét, hogy félbehagyta a történetet, pedig érdekel a folytatást. Legalább, míg majszolok, tartson szóval. Mondjuk tőlem üldögélhetünk csendben is, ugyanolyan jó. Meg valóban, zene is szól. Érdekes.
Az utolsó falatok egyike előtt bedobom, hogy lehet, én még kérek valamit inni. Részemről ugyanis nem iparkodom elhagyni az éttermet még. Szerintem üldögélhetnénk itt valameddig. Úgysem érdemes ugrálni ilyenkor. Mikor tehát végeztem én is a desszertemmel, kérek még egy pohár sütőtöklevet a pincértől magamnak, meg persze a szőkének is, amit szeretne, ha szeretne.
- Bocsánat, mindjárt jövök, elugrom mosdóba - veszem fel a szemüvegem és állok fel helyemről, elindulva. Nézelődöm, vajon merre kell mennem. A bejáratnál álló úr sejti, mit keresek, így mutat nekem a megfelelő irányba. Hálásan biccentek neki. Alig egy-két percet vagyok távol, főleg arcot akartam mosni. Meg azért, ha már ott vagyok, megnézem magam a tükörben, hátratúrom kicsit hajam, mintha bármit számítana, egy perc múlva ugyanúgy áll majd, mint előtte. Visszatérve megsimítom a lány vállát, ahogy mellé érek, lemosolyogva rá és visszaülök szépen, levéve szemüvegem. Közben az italaink megérkeztek. Kortyolok kicsit.
- Tényleg, olvastad azt a cikket? - kérdezek rá, ahogy ez eszembe jut. Hiszen azóta megjelent az Edictum. - Mármint... tudod, szóval azt - nyomom meg az utolsó szót, ahogy kissé zavartan mosolyogva próbálom pontosítani, mire gondolok. Ehhez mondjuk talán praktikusabb lenne elmondani az újság címét, a rovatot, a cikkírót vagy akár a tartalmat is. Dehát ki tud ilyeneket előkaparni a fejéből most? Szerintem érti így is. Szusszanón vigyorogva megrázom kicsit a fejem, az iromány tartalmára reagálva. A festmények már megint alkottak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Udvar

Fogalmam sincs róla, hogy mennyire jó vagy sem az, ahogy én állok az élethez, annak ellenére sem, hogy a visszajelzések pozitívak. Egyre többször jegyzik meg mennyi bölcsesség szorult belém és még csak nem is cinikusan. Szerintem ez inkább attól van, mennyi mindent láttam, néha teljesen szándékon és akaraton kívül. Nem akartam, de a része lettem, kapcsolatnak vagy drámánk, jónak vagy éppen rossznak. Vontam párat a vállamon, nem hittem hogy beleszólásom van abba, hogy ha neki ettől lesz boldogabb az élete, akkor mit kezdjen.
- Nem voltatok boldogok, ez nem példa vagy iránymutatás kérdése. Te nem élvezted, ezért gyakran álltál útnak, akkor kerested azt, ami majd örömet okoz. Ő sem volt, ezért kereste annyi férfiban a dinget, talán túl sokban is. De nem hibáztatom, én sem egyben kerestem csak - vallottam meg, mert ha nem szép, ha undorító, a tény attól még tény. Én próbálkoztam, volt aki után sírtam is, volt akinek túl sokat engedtem, mégsem lett olyan vége, mint elképzeltem. Tavaly előttig. Akkor azt hiszem nagyon jó döntés volt elindulni a hivatalba reggel. Ahogy felnéztem és folytattam volna Lia kapcsán éppen megláttam Emmát, azaz a kezében David-et, aki hevesen integetett nekünk, így elmosolyodtam jó szélesen minden ellenére és hasonlóan lelkesen sziáztunk ilyen távolról, aztán mikor elfordult én is visszaeresztettem a kezemet.
- Azt hiszem Lia is boldog így, neki is kellett egy apuka, lett neki - és én ennek örültem, Ezra boldogságának is, Emmáénak is, nagyon rendes nő és tényleg megértem miért passzolnak annyira. Olyan ez mint Dávid és Bogna, nem hittek bennük, nekem is tök furcsi volt, aztán megláttam őket négy fal között és értettem, legalábbis azt hiszem.
- Nem hiszem, hogy anya, vagy te ne jó okkal álltatok volna tovább hol ekkor, hol akkor. Nem volt elégedettség, nem felelt meg, ami volt. - Nem jó erőltetni ami nem megy. És ehhez tartottam is magam - Az egyik... barátnőmnek kisbabája lesz a közeljövőben, tudod az ő dingje is ilyen boldogtalan, csak kicsit más hozzáállással. Szerintem ők sem látják be, hogy ez már nem szerelem, hanem valami más, és megbetegíti őket. Azaz a barátnőm szerintem igen, mert a sarkára állt. Az a baba így is csodadingbaba lesz, hogy egyedül neveli majd.
Nem tudtam, hogy Ellie helyzete egyszer majd előkerül, de tény ami tény nem tartom sokra az ilyeneket. Sokan bármit megadtak volna, ha a baba az övüké és ha nehezen is, de felnevelik. Nem kérdezik meg attól, aki a mindenük, hogy ki az apja. Semmilyen védekezés nem 100%-os, a legjobb is csak 95,5%. Szóval szerintem az exdingtagadó nem nőtt fel a feladathoz, lehet ő huszonnegyvensokéves, ettől még továbbra is úgy viselkedik, mint aki 12 és nem tudja elképzelni, hogy a kedvenc játéka másnál is kiköthet.
- Sajnálom. Sajnálom, hogy nem tudom így látni. Nem tudom jónak vagy rossznak. - Annak ellenére, hogy nem értem el rengeteg dolgot az életben, boldog vagyok. Elsősorban Stella, jelzők nélkül, másodsorban Kreßler és feleség. - Nem akarok civódni és legfőképpen azt nem, hogy ezt bárki kötelességnek érezze viselni. Nem akarok megfelelni semminek - sóhajtottam hatalmasat, szerintem ekkorát még soha, szinte éreztem, ahogy beszúr a tüdőm. Megijedtem, az is beszéltet ennyire, úgy éreztem, mint aki meg van szidva, mint aki egyedül tehet róla, hogy ez a helyzet megtörtént, pedig én csak egy sokadik elem voltam. Mégsem akartam senkin hibát látni. Mind a családom, én szerettem volna ha a család is így gondolja egymásról, tévedtem. Rosszul érzem magam, de elmosolyodva csak átkarolom magam.
- Tudod fogalmam sem volt eddig hogy reagál valaki, ha kiderül, hogy nem az ő gyermeke, akiről azt hitte. - És fogalma sincs ez mennyire érdekelt egy időben, mert tudni akartam, akkor még csak nem is amiatt, mert Ezra a képbe került. Gabe érdekelt, az, hogy miért volt neki ez ilyen rossz, mert láttam, tudtam, különben biztos nem így mesélte volna el a dolgokat. Ilyenkor úgy éreztem soha nem kell nekem ez a gyerekdolog, ha mindenkinek csak nyűg és fáj, az utolsó karok lenni, aki megtapasztalja. - És igazából én sem tudom mit kéne reagáljak. Ezrának van saját családja mióta Emmához költözött, én az esküvő óta úgy érzem végre van valami, ami nem tud csak úgy eltűnni. Te megint festettél. Dávid boldog. Ezek közül egyikhez se kellett teszt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

péntek este, az asztalunknál|o

  

Ahogy válaszol rögtön felkapom a fejemet és rászegezem a tekintetemet, picit összeráncolt homlokkal. Majd megértem a dolgot. Hát persze! Neki nagyon furcsa lehet még a magyar ízvilág. Nem éppen könnyűek az ételeink, a nagyon hagymás alappal, rengeteg paprikával. És hacsak nem házikosztként fogyasztja, nem is sok esély van arra, hogy átmenetesen szokhat hozzá. Megértően rámosolygok hát, majd folytatom az evést én is.
Ó hát rossz süteményválasztás az nálunk valahogy nem létezik! Elég nehéz volt viszont ilyen sok finomnak tűnőből választani, de a tiramisu az mindent visz. Szeretek ugyan lassan édességek eszegetni, kiélvezni az ízeket, de ez itt tiramisu! Azt nem mondom, hogy behabzsolom, de na, elég hamar eltűnik a tányéromról. Nincs az a mennyiség, amit szerintem ne tudnék megenni belőle. Megtörlöm a számat a szalvétával ahogy végzek, de persze sehol semmi maszat. Nem pazaroljuk a falatokat.
- Ó, igen, szóval az lett a vége, hogy tiszta piros csillámporos lett Benito. A nagyját sikerült kimosnom a bundájából, de hát sajnos … aki beleüti az orrát mindenbe az így jár – fejezem be végül a történetemet  kuncogva a lelki szemeim előtt megelevenedő emléktől.  Majd ne felejtsem el megmutatni neki azt a fotót holnap. Mert most persze nincs nálam telefon, bele se fért volna a táskámba.
Részemről egy forró csoki mellett döntök, mert kávét azt már csak nem kellene ilyenkor inni. És legalább azt hosszabb idő meginni, mert lejjebb hűteni nem tudom jelenleg ugyebár.  Amíg Thomas távol van addig nézelődöm, főleg az ablakon kifelé. A pincér újra megjelenik, teljesen nesztelenül, úgyhogy nem kicsit ijedek meg tőle, amikor egyszer csak egy kéz jelenik meg előttem a semmiből. Összerándul a gyomrom azonnal, de észreveszem a nagy gőzölgő bögrét, ami aztán az asztalra kerül. Elmotyogok egy köszönömöt, de meg csak akkor könnyebbülök, amikor már elmegy. Két kezem közé fogom az iszimet, mosolyogva szemlélve a tetején úszkáló pillecukrot. Ilyet még úgy sem kóstoltam! Thomas visszatértét legalább időben észreveszem, ő nem settenkedik ninjaként mögém, mint a felszolgáló személyzet. Viszonzom a mosolyt, ami még szélesebb lesz, amikor megsimogat. Az előbbi kellemetlen érzés pedig maradéktalanul eltűnik, és átadja a helyét a színtiszta örömnek.  Hm, máshogy áll a haja egy picit.
- Ehgen – kommentálom szűkszavúan elhúzva a számat. Nem kell pontosítania, azonnal rájövök, hogy miről kérdez. Fogalmazzunk úgy, hogy nem voltam elragadtatva tőle.  Nagyon nem. Sóhajtok egy nagyot és megcsóválom a fejemet mielőtt válaszolok rendesen.
– Ma reggel olvastam el. Hát tudod, most már tényleg hajlok arra, hogy megkérem a festményeket, hogy ugyan árulják már el mégis kicsoda az, akivel összeboronálnak már megint. Ekkora nagy sületlenségeket összehordani! Egyszer a változatosság kedvéért azért mondhatnának valami kedveset, vagy legalább valami igazat is.
Elhallgatok újra majd egy kicsit kellemesebb vizekre evezek a témát illetően.
- Nem is mondtam még: teljesen blokkolom most a mágiámat. Úgy gondoltam itt nem kéne kockáztatni – avatom be lehalkítva a hangomat. Az egész alatt annyira fel voltam és még fel vagyok dobva, hogy biztos hogy jó döntés volt a részemről. De talán Thomasnak nem is tűnt fel, hogy azok a furcsaságok még nem jelentek meg.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

LAURA
péntek este | asztalunknál az étteremben | x



kinézetem
(+ csuka)



Ó, ne, Benito! Nevetek kicsit, mert teljesen magam előtt látom a piros csillámos sárkányleopárdot. Adjon magára egy csodacica is, nincs ezzel baj. Minden esetre a képet feltétlenül látni akarom róla.
- Szerintem vigyázz! Ha beszédbe elegyedsz velük, még több okot adsz arra, hogy variáljanak - intem óva ettől a lányt. Nincs mit tenni velük, nem lehet gátat vetni a pletykáiknak. Ők már csak ilyenek.
Sütőtöklevemet kortyolgatva hallgatom tovább Laut és megemelem kicsit szemöldököm. Szóval nem is ismeri a srácot. Megkönnyebbülten mosolyodok el. Hogy miért, az elég összetett. Egy része az, hogy eszerint nem is tetszhet neki, ami viszont fontosabb, hogy nem véletlen nem tudtam a fiúról. Mármint arról, hogy szerepet játszik az életében. Mert nem játszik. Bár az a helyzet, ha mégis mindkettő igaz lenne, akkor sem lenne nagy gond szerintem. Örülni se örülnék, de ki sem akadnék. Hiszen akárhogy is, mi randevúzunk most. Velem van itt. Csak ez számít.
- Azért volt a cikkben igazság - hívom fel erre a figyelmét csöndesen.
- Tényleg nagyon kedvellek - vigyorodok el, idézve a szavakat. Igen, hiszen erről is írtak. Hogy gyengéd érzelmeket kezdtem táplálni a szöszi iránt. Így is lett. Meglehet, a keretekbe zárt alakok jós képességekkel is bírnak. Vagy csak annyi mindent hordanak össze, hogy egy része be kell jöjjön? Oké, ez valószínűbb.
- Igazán? A karkötőddel? - érdeklődöm, picit közelebb hajolva, az asztalra könyökölve, és lepillantok csuklója felé. Felmerült már bennem egyszer-kétszer a kinti találkozásunk óta, hogy vajon itt nem lesz-e baj a vizezésével. Nem amiatt, hogy mások mit szólnak, csak hogy neki ne legyen kellemetlen.
- Van kedved majd még sétálni kicsit? - kérdezek rá a továbbiakra, hiszen remek az idő, kellemes az este és van még pár óránk takarodóig.