MAGYARORSZÁG MÁGUSFALVAITALÁROSTaláros
Történelmi áttekintés: Talárost később alapították a többi mágusfalunál, mivel az alapítói nagyon sokáig megpróbáltak együtt élni a muglikkal, füves asszonyokként, emberekként ismerték őket. Az ország három részre szakadásakor döntöttek úgy, hogy ki szeretnének maradni a mugik harcaiból és biztonságos helyen nevelik fel a gyermekeiket. Történt ugyanis, hogy az általuk lakott Nyírbélteket is feldúlták a török seregek, s majdnem az összes család földönfutóvá vált, a házaikat felégették, a jószágaikat pedig elhajtották. Szerettek volna már meglévő falvakban letelepedni, ám a közelben lévő Szalamandra-Szentegyed nem fogadta be őket, mivel elítélték őket a muglikkal való közösködésük miatt. Nem szerettek volna túlzottan messzire menni, így a mai Püspökladány közelében, 1529-ben megalapították a falujukat, melynek nem adtak rögtön nevet. Az elsődleges célja az volt az akkori körülbelül 30 embernek, ahogy biztonságban tudhassák magukat, hogy ne kelljen rettegésben élniük. A falu alapítói között volt egy híres talárszabász is, Veres József, aki híres volt arról, hogy a gyengébb anyagból is minőségi talárt volt képes varrni. Később őt választották meg a polgármesternek- tekintve, hogy azon kevesek közé tartozott, aki képes volt írni-olvasni, s 1567-ben bekövetkezett halála után a tiszteletére Talárosnak keresztelték el a falut. Az évek alatt a lakosság megtöbbszöröződött, mindenkit szívesen láttak a kis közösségükben. Egyre jobb és jobb kapcsolatot ápoltak a többi varázslófaluval, sőt néhány külföldi mágusfaluval testvérfalukká váltak, így segítve egymás fejlődését. A két világháború között több olyan családot fogadtak be, akiknek a biztonságuk érdekében menekülniük kellett a szülőhazájukból.
Látnivalók: - A faluban található egy régi ösvény, mely mentén idősebb-fiatalabb fák sorakoznak, szám szerint 6 darab. Ezeket a testvérfalvak egykori polgármesterei ültették, a testvérük pedig a másik városban áll. Az ösvény végén áll egy park, a testvériség parkja. - Egy régi talármúzeum is talárható a talárszabászat emeletén, melyben 1200-as évekből származó talárok is találhatóak. Nyomon lehet rajtuk követni a divat fejlődését, illetve a talárkészítés rejtelmeibe is bevezetnek Veres József leszármazottjai.
Érdekességek: - A talárokat külföldre is innen szállítják, olyan híresen jó minőségűek. Különféle bűbájokkal ellátott talárokat, védőkesztyűket gyártanak a vállalkozásban, mely családiból ma már faluszintűre nőtte ki magát, kifejezetten keresik a tehetséges, fiatal szabászokat. - Nem mindegyik testvérfalut lehet megközelíteni hopphálózaton keresztül, ám Talárosról mind a 6 falu elérhető ilyen módon is.
Szendrei Véda munkája KUNSZENILAKunszenila Történelmi áttekintés:Kunszenila valaha egy nyüzsgő, élettel teli hely volt, s bár lakosainak száma soha nem ért el bűvös magaslatokba, de másfél emberöltőnyi ideje még nem gondolták azt, hogy valaha majd magukénak mondhatják az egyben szomorú és megtisztelő címet, ami a legkisebb varázslófalunak jár egész Európában, s ami még szomorúbb; ha nem csak a varázslófalvak listáján nézzük, akkor is valahol a sor végén kullogna. Sok mindennek tulajdonították az emberek és a lakosság nagyon magas számú eltelepülését, de rá kellett jöjjenek, hogy különösebb oka nincsen; egészen egyszerűen senki nem szeretne egy aprócska, a semmi közepén lévő faluban lakni, ahol a vízért is a kútra kell járni. Az itt élők ma már nem mások, mint a sok-sok évvel ezelőtt itt született boszorkányok és varázslók - szám szerint 12 fő -, akik valószínűleg itt fognak elhunyni, hogy aztán ez az aprócska kis hely örökre megszűnjön.
Látnivalók:
- az ország legnagyobb karácsonyfája - egy emlékfal, ahova azok nevét vésik fel, akik az elmúlt öt évtizedben távoztak a városból Érdekességek: - a nagy kivándorlás az előző nemzedéknél kezdődött, szinte minden fiatal elhagyta akkor a szüleit. - egy ideig próbálkoztak a falu feltámasztásával, nagy karácsonyi vásárokat rendeztek, különböző programokkal akarták csalogatni az embereket - sikertelenül - semmilyen közintézmény és bolt nincsen a településen, és egyedül egy kandalló van rácsatlakozva az országos hopphálózatra, ezen keresztül tud mindenki közlekedni.
Szabó-Kelemen Zsombor munkája SZALAMANDRA-SZENTEGYEDSzalamandra-Szentegyed
A legtisztább mágusfaluként emlegetett helyiség jelzője nem azt jelenti, hogy a város gondnoksága fokozottan figyel a szemét eltakarítására. Szalamandra-Szentegyed, ez a körülbelül 150 fős kis település Szolnok és Szarvas között nagyjából félúton elmondhatja magáról: teljességgel kizárták a mugli világot életükből. Beton, de még földutak sem vezetnek a faluba, hiszen nincs szükség rájuk. Mindenki hoppanálással vagy hopp-porral oldja meg a közlekedést, és hasonló módon tölti fel az élelmiszer- és italbolt, a patika vagy a gyógyház tulajdonosa a készleteit, de a felhasznált javak fő részét a falu maga termeli ki. Akik nem varázslóállásokat töltenek be a közeli vagy távolabbi városokban, a faluban földműveléssel, gyógynövénytermesztéssel, állattartással foglalkoznak, az asszonyok szívesen szőnek, a fiatal fiúk halásznak a közeli tóban, és a lakóknak nagy segítségükre van természetesen a varázstudományuk. Az elzárt helység népe büszke arra, hogy a varázstalanoktól teljesen elszeparálva élhetnek. Akad olykor egy-egy család, amelynek kirepülő gyermeke nem szülei életmódját kívánja tovább folytatni, és elköltözik Szalamandra-Szentegyedből, de ugyanígy a falu a muglikat megunt tiszta vérű családok beköltözését is lehetővé teszi. Ugyan ha a betelepülők nem bizonyítottan aranyvérűek legalább tíz nemzedékig felfelé, előfordul, hogy még 20 év szentegyedi tartózkodás után sem tekintik igazi helybélinek a falu tősgyökeres lakói.
A település két faluból (Szalamandra és Szent-Egyed) egyesült még a XV. században. A két közösség jó barátságban volt, gyermekeik sűrűn jártak át egymáshoz, és ez nem is esett nehezükre, elvégre párszáz méter és egy folyócska választotta el a két helységet egymástól, aminek átugrálásából a szentegyedi gyerekek versenyt is csináltak. A folyóátugró verseny a mai napig dívik az ifjú varázslóknál és boszorkáknál. Szalamandra és Szent-Egyed két legmegbecsültebb családja döntésével aztán egy faluként élt tovább a két település, és az őket elszakító folyó fölé hidat építettek, az üres pusztát házakkal, és egy térrel építették be az egyesülést megpecsételendő. A tér érdekessége, hogy az azt körülölelő fákon ezernyi pixi él, és ünnepek alkalmával a falu lakói varázslataikkal úgy zavarják fel és világítják meg ezeket a lényeket, hogy temérdek kék szikraként varázslatos látványt nyújtsanak. Nem ritka, hogy az ifjú párok ilyen ünnepségekre időzítik egybekelésüket.
Hogy mi is a vonzata annak, ha egy település a mugliktól és technikájuktól teljesen elzárva él? Hadd meséljem el azt a történetet, amit én is csak úgy hallottam: vagy tíz éve történt, hogy egy repülő húzott el meglehetősen közel Szalamandra-Szentegyed fölött, és a lakosság húsz év alatti része pánikban tört ki, hogy a világ vége közeledik egy hatalmas átok képében. A kezdeti ijedség után együttes varázslatra készültek, hogy elpusztítsák a felettük süvöltő "átkot", de az gyorsabban robogott el felettük. Szerencsére, hiszen lett volna egy-két menetük a Mágiaügyi Minisztériummal ellenkező esetben. Az idősek tájékozottabbak, de a fiatalok mit sem tudnak a muglik létezéséről. Iskolájuk konkrétan nincs, de otthonaikban és a közösségi házban az idősebbektől rengeteget tanulnak, viszont a tananyag még csak nem is érinti a muglikat. Bár akik a faluban maradnak, nem is feltétlenül használnák ezen információkat, de egy a településtől elszakadt szentegyedi varázslóifjonc bizony nem egyszer bajba keveredik tulajdonsága miatt. Elmondható viszont, hogy Szalamandra-Szentegyed azon kevés helyek egyike, ahol őrzik a varázslóhagyományokat, és olyan legendákat őriznek, amelyek másol már rég feledésbe merültek. Nagy hangsúlyt fektetnek a varázslásra, csemetéik kiválóan bánnak varázspálcáikkal. Mindenki maga döntse el, vajon megérné-e ebben a faluban élni. Te odaköltöznél?
Dolánszky Alex munkája ÜSTÖSDÜstösd
Történelmi áttekintés:
A település első írásos említése az 1300-as évek elejéről származik, ekkor költözött az addig lakatlan vidékre (a mai Győrtől kb. 20km-nyire délnyugatra) hat varázslócsalád, köztük Buchmeier Pál is, aki tíz évvel később megnyitotta első üstöntödéjét. Talán ez volt az, ami a falut elindította a gyárvárossá válás útján. 1425-ben itt nyitották meg az ország első mágikus édességgyárát, majd ötven évvel később egy játékgyárat is, bár akkor még mind a kettő céhes formában működött. Az ez után következő évszázadokban sokan azért költöztek az időközben várossá terebélyesedett Üstösdbe, hogy céheket, majd később manufaktúrákat és gyárakat hozzanak létre, vagy ezekben dolgozzanak. Mivel a települést a kezdetektől fogva álcázóbűbájokkal védték, nyugodtan fejlődhetett a mugli háborúktól mentesen. Virágkorát az 1800-as évek végén élte, ekkor vált világhírűvé a város hatalmas piaca, ahol a pletyka szerint minden megtalálható. Az 1900-as évek elején a bűnözés elharapódzott a városban, egy híres banda a félvérek és a muglik kilakoltatását követelte, céljukat zsarolással, kínzásokkal és gyilkosságokkal akarták elérni. 1940-ig több, mint 230 ember hagyta el a települést, de a banda tagjait csak húsz évvel később tudták elfogni. Azonban az alapítóról sosem tudtak meg semmit. Sokan úgy gondolják, hogy később új tagokat toborzott, és így a csoport a mai napig tevékenykedik. Manapság viszonylag kevesen lakják a helyet, és nem is vonzó az új lakóhelyet keresők körében, de turisták gyakran megfordulnak a városban. A város régi pompáját nem sikerült helyreállítani, de erre próbálkozások az utóbbi években is voltak.
Látnivalók: - A bevásárlónegyed, a város leghosszabb utcáját foglalja magában. A régi céhek maradványaiként kisebb-nagyobb boltokat találunk itt, melyekben csupa minőségi, kézzel készített terméket vehetünk. A boltok többsége a külföldi megrendelésekből él meg, mert már nincs akkora forgalom, mint a város fénykorában. - Az ország legnagyobb mágikus piaca, mely minden hónap harmadik vasárnapján a főtéren található meg. Hajnaltól késő estig a legkülönfélébb árusok portékái közül lehet válogatni, bár azért mindent nem árusítanak. - Játékmúzeum, ami a régi játékgyár épületéből lett kialakítva. Tizenkét szobában mutatják be a régi és új idők mágikus játékait, valamit egy helyiséget a muglik által kedvelt játékoknak is fenntartanak. A látogatás alkalmával mindent ki lehet próbálni, bár néhány dolgot csak felügyelet mellett. - Az édességgyár, ahol magyar mágikus édességeket lehet megkóstolni, és megtudni, hogyan készülnek. - Az öntöde, egészen pontosan a régi üstöntöde, bár csupán egy része szabadon bejárható, hiszen itt még ma is folyik termelés.
Érdekességek: - A bevásárlónegyedben sok külföldi cég kisebb üzlete is megtalálható - A gyáraknak köszönhetően a település levegője füstös, az eget ritkán látni miattuk, ezért mindig félhomály uralkodik a városban.
Merkovszky Ádám munkája SZALAMANTONSzalamanton
Történelmi áttekintés:
A történet szerint évszázadokkal ezelőtt élt egy velejéig romlott, gonosz varázsló, aki eltökélte, hogy minden muglival végez és, amikor ez megtörténik, a varázslók végre békében élhetnek. Ezt azonban már az akkori varázslók többsége sem nézte jó szemmel, pedig azokban az időkben még sokkal többet jelentett az úgy nevezett tiszta vér és a varázslóönérzet. Végül a mágust a Balaton északi partjának nyugati csücskében sikerült bekeríteniük, és megölniük. Ekkorra azonban már több száz mugli áldozata volt gonosz tetteinek, és a közben mellé szegődött híveinek. A végső csatában tíz hős mágus – 6 varázsló és négy boszorkány vesztette életét. Állítólag, amikor az ártatlanok kiontott vére a földre hullt, ott kinőtt egy virág, melyet később nagyezerjófűnek neveztek el, mai ismertebb nevén ez a boszorkányfű. Az egykori csata helyén még ma is áll a hősök emlékműve – ez a város egyik terén található meg, a megölt muglik sírjaival együtt. A tíz hős sírja is megtalálható még, folyamatosan gondozzák őket és évente egyszer, május 7-én meg is koszorúzzák. Ennek közelében lelhető fel Szalamanton falu, amely viszonylag új település, az 1600-as évek végén hozták létre. Mivel a falu a Balaton partján áll, ezért az itt élők elsősorban a turizmusból élnek, híresek a fesztiváljaik, és több közismert személyiség is Szalamantonban telepedett le. A falu összetétele vegyes, bár legfőképpen félvérek lakják. Főszezonban főleg külföldi turistákkal találkozni a település utcáin, ellenben télen alig lézengenek emberek a faluban. Bűnözés szinte nincs, az egyik legbiztonságosabb mágusfalunak nevezhető, ami köszönhető a Balatoni javító-nevelő intézet, valamint a bíróság közelségének, hiszen ezek miatt az aurorok gyakran megfordulnak Szalamantonban.
Látnivalók:
- A hősök sírjai, valamint a csata emlékműve, illetve a közelében épült múzeum, amely bemutatja, hogy mi történt akkor régen - Az ország fiatalkorú bűnelkövetőkre szakosodott mágikus bírósága ebben a faluban működik, szinte az összes fontosabb ilyen típusú tárgyalás itt zajlik le.
Érdekességek: - A Mirákulum nevű cirkuszi társulat központja, elsődleges előadóhelyük - Mágikus Dallamok Napja fesztivál helyszíne - Itt rendezik meg a Hőhűtő hetet - Bűbájos Bálint-napi mulatságok helyszíne - A Balaton közepén található a fiatalkorúak javító-nevelő intézete, ahová Szalamantonból szokták átszállítani a rabokat
Merkovszky Ádám munkája CSERMELYMENEDÉKCsermelymenedék
A menekültek eldugott varázslófalva
Történelmi áttekintés:
Ez a helyiség valamikor a muglik két nagy világháborúja között jött létre. Eleinte csak pár varázslócsalád menekült fel az Északi-középhegységbe a pusztítások elől, hogy mágiájukkal feltűnésmentesen megvédjék családtagjaikat, később többen is csatlakoztak a csoportosuláshoz, így elég változatos manapság is a lakók nemzetisége. A mugliriasztó bűbájok segítségével tökéletesen el tudtak együtt rejtőzni, s egy összetartó közösségben építgették-szépítgették településüket. A községben működött egy igen fejlett aurorképző intézmény is, de a 18 évvel ezelőtti nagy aurormészárlás után, - amit környékbéli sötét varázslók követtek el -, a hely bezárt, az épület azóta is üresen áll, a gyereket rémisztgetik vele rémtörténet gyanánt. Látnivalók:
- Csermelymenedék nem az a falu, ahol annyi mindent nézegetni lehetne, de a helyiek nagyon büszkék a patak tisztaságára és a hidaktól varázslatossá tett hangulatára. - A falu egykori aurorképzője bezárás után is vonzza még az arra tévedő turistákat. Érdekességek:- Alapvetően a Hosszú-völgyi-patak két felére építkeztek, romantikus hidak kötik össze a két oldalt. - Érdekes, hogy manapság még a fiatalok sem nagyon hagyják el ezt a nyugodt környezetet, ha ki is repülnek a családi körből, idővel úgy is visszatérnek. - Mivel sokféle mágus gyűlt itt össze, nincs a falunak konkrét iparága, mindenki értett valamihez, ami később azzá fejlődött ki, hogy az évek alatt önellátóvá váltak.
Vikohino Thaihasy munkája ÓKÍGYÓS
Ókígyós
Fekvése: Újkígyós, Szabadkígyós és Kétegyháza háromszögében Jogállás: Falu Polgármester: Vámos-Monori Krisztina Lakosságszám: 586 fő Ismert családok: Keserű, Monori
Történelmi áttekintés: Ókígyós város egy békés megyei, mágusok lakta település, ami közönyös egyszerűséggel marad elrejtve a kíváncsi varázstalan szemek elől. Az erdők és szántók közt régi, elhagyatott romkastélyok és várak maradványai bukkannak ki a földből, ezeken iskola után a környék gyerekei szinte mind összegyűlnek bandázni sötétedésig. Befelé haladva egyre kisebb telkeken állnak már a házak, a faluközpontban pedig az egy-két emeletes épületek is megjelennek. A cakkos-cifra macskakövek kanyarulataiban álló üzletek kirakataiban a legkülönfélébb termékek kelletik magukat, a felső erkélyekről burjánzó mágikus növények kígyóznak az üvegblokkok elé.
A faluban élők a többi mágustelepüléshez hasonló módon küzdenek az elnéptelenedéssel, ahogy évről évre egyre több fiatal költözik nagyobb mágusvárosokba a boldogulás reményében. Mezőgazdasági vívmányai mára elvesztették eredeti bájukat, minden, amivel réges-rég előrukkoltak, mára még a muglik körében is elterjedt találmánnyá vált. A lakosság jelentős része a mai napig növények, varázsnövények termesztéséből él, de jelentős a kőmíves, asztalos, fém- és bőrdíszműves tevékenység is. Az Ókígyósi Általános Iskolához tartozó üvegházban (mely leginkább csak névleg képezi részét az iskolának, gyakorlatilag a diákoknak nincsen bejárásuk az épületbe) rengeteg különleges és érzékeny kezelést igénylő növényfaj lelhető fel, melyet előre egyeztetett időpontban, tanulmányutak során akár Bagolyköves, akár Egyetemi hallgatók is látogathatnak.
Alig pár évvel ezelőtt, korábbi polgármesterének (és szám szerint 17 unokájának) hála, új látványossággal bővült a környék látképe, a hivatal pedig nem titkoltan bízik abban, hogy fellendítheti a környék nappali turizmusát is. Az Óriáskígyó Vidámpark tárt karokkal és kapukkal várja varázslatos látogatóit, akik az Alföld látképe fölé nyúló attrakciókon kicsit kiesnének a hétköznapok szürke monotonitásából. Aggodalomra semmi ok, a játékokból nem fognak.
Érdekességek: Polgármesteri címe már több mint 200 évre visszamenően ugyanazon család női tagjai között öröklődik. A Monori család lánygyermekei születéskor csak egy vezetéknevet örökölnek, házasságukkor pedig csupán részlegesen veszik fel férjük családnevét. Bár hivatalosan négy évente tartanak polgármesteri választásokat, a már említett időszakban összesen 4 olyan szavazat érkezett, amelyet nem a Monori család valamely jelöltjére adtak le. Kékes-Monori Erzsébet után Vámos-Monori Krisztina vette át a polgármesteri címet lánya, Monori Heléna születése után két évvel. A Postához kapcsolt irattárban bárki számára elérhető a helyiség történelmével fogllakozó könyvek tára, ugyanígy a törzslakosok családfáinak miniatúrája is. Az országos hopp-hálózatra a Kerek Nyereg biciklibolt kandallói lettek rákötve, és bizony nem kis meglepetést okoz ez a mai napig mindenkinek, aki első ízben látogat el a faluba és landol a zsúfolt üzlethelyiségben.
Látnivalók: Bolond Boszorka Bájitalbödön Édes-Keserű Fajátékbolt Faragatlan Füvészkert Óriáskígyó Vidámpark Ókígyósi Általános Iskola - Üvegház
Zippzhar Mária Stella munkája
|
|
|
Vanya Dragomirova Diák Navine (H), Harmadikos diák
Malenkaja princessa offline RPG hsz: 91 Összes hsz: 158
|
Írta: 2024. május 19. 08:47
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=878593#post878593][b]Vanya Dragomirova - 2024.05.19. 08:47[/b][/url] Zoya majdnem egy hete lelépett. Mind tudtuk, hogy ez az egész elrendezett esküvősdi nincs ínyére senkinek se, legfeljebb a két család öregeinek, és legkevésbé az amúgy tökre, full meleg Albertnek. Mármint, Zoya szerintem a második legszebb csaj a világon, de ha valaki a fiúkat szereti, hát én teljesen megértem, hogy inkább nem akarná őt csókolgatni, bármilyen menő és szép is a ruhája. De mégsem a vőlegény volt, aki úgy döntött, hogy minden családi nyomás ellenére képtelen erre. Nővérkém is megpróbálta, tényleg, már majdnem kész volt minden, de aztán egyik este megkért, hogy fújjam le. Egy percig sem tudott tovább itt maradni a birtokon, ahol már napok óta folyt a lázas készülődés a két pár egybekelése okán, és én lettem a megbízott, akinek szólnia kellett Zoya leendő férjének, és a duplaesküvőt tető alá hozó szervezőknek. Csak hát az van, hogy... nem szóltam. Csillogó szemekkel, érdeklődve, kíváncsian néztem végig ahogy szép lassan eluralkodik a pánik embereken, az ide-oda sétálgatásból futkosás, az ideges kérdezősködésből felderítő varázslatok durrogtatása válik. Még soha életemben nem hallottam ilyen sokszor egymás után a revelio bűbájt. De persze Szesztricskát sehol nem lelték, nem is tudták, hisz már rég messze járt, abban a tudatban, hogy az esküvője elmarad, mert a húga értesítette, akiket kell. De ha megteszem, abban mi az érdekes? És hogy vettem volna akkor fel ezt a csodaszép ruhát, ami egyébként csak azért lehetett fehér, mert nővérkém feketében esküdött volna. Egyébként biztos azért épp engem kért meg, mert tudta, hogy én nem próbálnám lebeszélni, visszatartani, és sokkal jobban szeretem, minthogy kényszerítsem bármire is. Vagy csak mert pont én voltam mellette, mikor eldöntötte. Szóval most lehet, hogy mérges rám Papa. Meg Zoyára. Valamelyikünkre biztos jobban, de nem jövök rá, melyikünkre, mert túl feszült, hogy megkérdezzem, és ha megtenném, egész biztos felém lendülne a mérleg. - Da - bólintok Albi kérdésére, aki nem tűnik különösebben feldúltnak, nem úgy, mint valamennyi rokona. - Megkért, hogy szóljak neked. Ó..! Várj csak, elfelejtettem! Zoya nem akar hozzád menni, bocsi. Félrebillent fejjel nézek rá, pislogás nélkül, hogy mit szól kései bejelentésemhez, miközben villámmal az előttem, oldalára borult tortaszeletet túrom szét éppen.
|
|
|
|
Bánffy Albert Tamás Minisztériumi dolgozó, Világalkotó, Végzett Hallgató, Végzett Diák
Berci | zsiráf offline RPG hsz: 144 Összes hsz: 233
|
Írta: 2024. május 22. 22:19
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=878750#post878750][b]Bánffy Albert Tamás - 2024.05.22. 22:19[/b][/url] Vanya Dragomirova - Szalamanton, Bánffy-birtok | az a bizonyos esküvő -
- Nem mondod - közli megrázva a fejét kissé, mintha hitetlenkedni próbálna, de a következő percben már el is neveti magát. Csak azért hallgat el, mert nem szeretné, ha túl sok szem szegeződne rá. Már így is kellőképpen elég figyelmet kapott mára, úgy véli, pedig ő igazán imádja, csak Dorka mégis férjhez ment. Hadd legyen ez a nap az övé inkább ennek örömére, mert ha valakivel ilyen nagylelkű, az mégiscsak az ikerhúga. - Was für eine Überraschung... én se akartam elvenni őt, szóval ha beszélsz vele, üzenem, hogy köszönöm - válaszolja egy elismerő biccentés kíséretében. Azért ő egy ilyen lépésre sosem szánta volna el magát, abban biztos, mert az álmait kicsit előrébb helyezi a fontossági sorrendben, és azok eléréséhez véleménye szerint még kifejezetten hasznára fog válni a családja kapcsolati tőkéje éppen úgy, mint a rendelkezésükre álló anyagi javak. Nem ejtették a fejére. Szeret a nagyapja idegein táncolni, de azt is tudja, hogy ezt éppen azért teheti meg, mert az anyja mindig is meg fogja védeni a gróf úr haragjától, amíg nem csinál olyan nagy marhaságot, amit már Eleonore Renate von Hessen-Darmstadt grófnő sem képes elsikálni. - Na és jól szórakoztál? A te családodon nem igazodom ki, de a gróf urat szerintem megkörnyékezte egy jó kis agyérgörcs legalább, még szerencse, hogy a húgom vőlegénye maradt, és legalább rám se lehet panasz. Itt ülök ebben a divatjamúlt dísztalárban, ahelyett, hogy... nem is tudom... mit javasolsz, mibe ölhetném a nem létező bánatomat?
|
|
|
|
Vanya Dragomirova Diák Navine (H), Harmadikos diák
Malenkaja princessa offline RPG hsz: 91 Összes hsz: 158
|
Írta: 2024. június 5. 17:34
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=879315#post879315][b]Vanya Dragomirova - 2024.06.05. 17:34[/b][/url] Nem kötöm az orrára, de egész biztos, hogy akkor sem szólok előbb, ha épp rajongással szeretné Zoyát Albert és minden vágya az lett volna, hogy átcipelje a küszöbön az nászukat követően. Nagyon izgi volt végignézni ezt a katasztrófát, de az egy másik féle lehetett volna, hasonlóan érdekes megfigyelnivalókkal. A homlokomra koppintok ujjammal, mintha így írnám fel magamnak a tudatomba az üzenetet. - Átadom - ígérem, de adok úgy nyolcvan százalék esélyt annak, hogy tökéletesen meg fogok feledkezni róla. De szokták mondani, hogy a szándék a fontos. Tekintetemmel keresni kezdem az emlegetett gróf urat, de csak pár csalódott, fancsali arccal nézelődő női rokonon akad meg a tekintetem, akik biztosan hiányolják a feldobott csokrot, amiért letaposhatták volna egymás sarkát. - Ó én nagyszerűen! A táncot mondjuk hiányolom, az volt az egyetlen dolog, ami miatt sajnálom, hogy elmarad az esküvőtök. Pedig a zenekar is a helyén ül még, hisz ki vannak fizetve, hova mennének, és láthatóan ők is egész jól szórakoznak a káoszban. Az egyikükön mintha azt is látnám, hogy nehezen bírja ki, hogy ne szolgáltasson valami hatásos háttérzenét az eseményekhez. Pedig parádés lenne! - Ja, amúgy nem is lenne olyan rossz ez a talár, ha... - kicsit elhúzom a számat, és kuncogok egyet. - ...ha elégetnéd a fenébe.
|
|
|
|
Bánffy Albert Tamás Minisztériumi dolgozó, Világalkotó, Végzett Hallgató, Végzett Diák
Berci | zsiráf offline RPG hsz: 144 Összes hsz: 233
|
Írta: 2024. június 7. 21:44
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=879365#post879365][b]Bánffy Albert Tamás - 2024.06.07. 21:44[/b][/url] Vanya Dragomirova - Szalamanton, Bánffy-birtok | az a bizonyos esküvő -
Biccent a lány felé, így jelezve, hogy tulajdonképpen köszöni, ha az üzenet célba is ér. Neki igazán semmi kedve nem volt ehhez, csupán egy nagyobb cél érdekében vállalta volna az ezzel járó kellemetlenségeket, elvégre az róla is elmondható, hogy a pillanatnyi örömökről hajlandó lemondani, ha úgy látja, a nagyobb összképben jobban megéri neki. Márpedig még mindig úgy véli, hogy bármennyire szórakoztató is a kedélyeket borzolni és a nagyapját bosszantani, a Bánffy családdal járó előnyökről semmiképpen sem mondana le. Ehhez pedig érdemes mindig tudnia, hol a határ, amit nem léphet át. Bekap még egy falatot a szerinte unalmas vaníliakrémmel töltött, marcipánnal bevont tortából, és majdhogynem unottan von vállat, mielőtt körbe pillantana, hogy vajon ezt hányan látták. - Dorkáé végülis még csak meglett, különben lehet megütötte volna a guta is a nagypapát, annyi galleonba került ez az egész minden, de így csak azt nehéz kicsit megmagyarázni legalább, hogy mit keres itt ennyi orosz előkelőség, amikor Constinak arra semmi kötődése - válaszolja két falat sütemény között. Biztos lesz mindjárt zene, ha mégis elrendeződik minden, de egyelőre még tulajdonképpen ő is remekül szórakozik azon, ahogy kénytelen-kelletlen magyarázkodás megy itt-ott valamelyik családtag részéről. Az anyja egészen méltóságteljesen viseli a helyzetet mondjuk, főleg a húgára fókuszálva. - Ezzel teljes mértékben egyet tudok érteni. Förtelmesen ódivatú, de nem hiszem el, hogy nektek egyébként nincs ilyen valami medveprémes családi nyavalya... vagy mégis lenne? És tudod mit? Őszintén örülök, hogy az enyém se valami prémes izé, amit a tizenharmadik századból őriznek. Ez csak kétszáz éves, mondjuk divatos is Mária Terézia idejében volt utoljára... szóval... máglyára vele -válaszolja. Újat bármikor csináltathat, van rá szerződése az egyik talárosi szabászmesterrel a családjának. Nem lenne nagy kár egyért, igazán. - Majd ha ez az egész lejárt, becsatlakozhatsz. Majd ráfogjuk a nem létező bánatomra, amibe belezavarodtam...
|
|
|
|
Bánffy Albert Tamás Minisztériumi dolgozó, Világalkotó, Végzett Hallgató, Végzett Diák
Berci | zsiráf offline RPG hsz: 144 Összes hsz: 233
|
Írta: 2024. június 18. 18:29
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=879673#post879673][b]Bánffy Albert Tamás - 2024.06.18. 18:29[/b][/url] - Szalamanton | egy júniusi szombat - - Igazság szerint a családom csak 1858-ban években költözött ide Kolozsvár mellől. Komolyan eladták, hogy kihalt egy egész ága a családnak, fogták magukat, hagytak egy kastélyt az enyészetnek, és elköltöztek ide... na de azt kezdtem el, hogy igen, a falu annak a csatának a helyén épült és mindjárt el is érünk a hősök sírjáig, de ehhez semmi közünk, hiába számít már szalamantoninak a családunk - magyaráz egészen lelkesen, miközben sikerül többet beszélnie mégia a Bánffy családról, mint a szóban forgó nevezetességekről valahogyan. Már legalább egy órája sétálnak a szülőfalujában, és valami oknál fogva még egyetlen pillanatra sem sikerült kettesben maradniuk, hiába próbálta megtalálni a legfélreesőbb és legcsendesebb helyeit Szalamantonnak. Nem igazán rajong a tényért, hogy folyton tele van turistákkal, ahogy beköszönt a nyár, és mindenhol ott vannak, mint a galambok, ráadásul pont olyan idegesítőnek is találja őket. Amikor pedig nem bámészkodó látogatókba botlanak, akkor valamelyik lakó bukkan fel, lehetőleg családostól. Mentőötletnek persze még ott a tarsolyában, hogy megmutatja a séta végén a birtokot is, noha ott is mindig van valaki. Rémes. Meg is rándul a szája széle kicsit a gondolatra, hiszen eltökélte, hogy megfogadja Médi tanácsát, elvégre unalmas már, hogy Benett láthatóan nem veszi a jeleket. Nem tudja eldönteni, hogy egyszerűen csak akkor se venné észre, ha éppen átesne rajta, vagy ennyire ignorálni akarja, mert abban igazán nem kételkedik, hogy ő meglehetősen egyértelmű a maga részéről. Különben minek leveleznének hónapok óta, és miért is hívta volna el vacsorázni éppen úgy, mint ide? Pedig kifejezetten utál idegenvezetősködni, aztán mégis bűbájosan mosolyogva mutogatja jelenleg a hely minden nevezetességét, mesélve is róluk alkalom adtán, amikor nem a családját hozza szóba. - Ó, és nézd, ott a bíróság épülete. Gondolkodtam, hogy jó lenne itt is gyakorlatozni, de egyelőre megfelel a Minisztérium. Jelentkeztél már oda végül?
|
|
|
|
Ivanich R. Benett Tanár, Végzett Hallgató, Színjátszó vezető, Minisztériumi dolgozó
still alive offline RPG hsz: 471 Összes hsz: 641
|
Írta: 2024. június 18. 22:16
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=879678#post879678][b]Ivanich R. Benett - 2024.06.18. 22:16[/b][/url] Berci (Szalamanton)Félméterre tőle követem komótos léptekkel, jobbommal finoman ráfogok a könyökömnél leengedett bal karomra, mintha félig össze akarnám őket fonni magam előtt, csak éppen készenlétben tartom a kezem, ha kérdés esetén mutatni kéne valamelyik irányba. Mert kérdéseim lennének bőven, azon túl is, hogy részletgazdag idegenvezetésben részesít, amihez személyes történeteket told hozzá, hogy még izgalmasabb legyen. Ha nem ismerném eléggé, biztosan unnám, de érdekfeszítően bólogatok minden egyes családjával kapcsolatos kijelentésére. Nem kell kierőltetnem a figyelmet az arcomra, mert tényleg érdekel. Szalamantonra is nagyon kíváncsi voltam már, hiszen ciki vagy sem, varázsló létemre még sosem jártam itt rendesen, valahogy kiesett a Budapest-Bogolyfalva-Pécs-Munkács négyszögből, ahol jellemzően megfordulok. - És ez az apai ág, vagy az anyai ág? - kérdezek vissza, amint lehetőségem adódik rá. Persze lehet, hogy mindkettő, de legalább azt már tudom, hogy kolozsvári gyökerekkel rendelkezik, nekem meg ugye kárpátaljai van, csak az Ivanichok mindmáig, a nehéz helyzet ellenére is határon túliak maradtak. Furcsa és különös, hogy most Berci mellett sétálok. Nem hittem volna, hogy tényleg lesz valami a pécsi ígéretből, pedig kezet ráztunkk annak idején, amit persze én mindig komolyan veszek és nem felejtek. Azóta sok minden történt. Leveleztünk, a vártnál többet, na meg találkozni is elhívott, amit úgy fogtam fel, hogy a múltkori ebédet viszonozta, meg amúgy is ajánlott éttermeket korábban, úgyhogy ha valamit tudok róla, akkor az a szavatartósága. Jó tulajdonság. Az esküvőjével kapcsolatos fejlemények is teljesen váratlanul értek, valahol nagy kő esett le a szívemről, de valahol meg jól megkavarta a dolgokat. - Mármint a Rejtélyügyire? Oda továbbra se hiszem, hogy jelentkezni kell, sokkal inkább megkeresik az embert. Ami esetemben még nem történt meg - harapom el az utolsó mondatot. - Viszont a Hoppanálási Vizsgaközpontban bármikor meglátogathatsz, ha ráérsz. Gondolom, te elfoglaltabb vagy, de akkor is... - mondom, majd a bíróság épületére nézek.
|
|
|
|
Bánffy Albert Tamás Minisztériumi dolgozó, Világalkotó, Végzett Hallgató, Végzett Diák
Berci | zsiráf offline RPG hsz: 144 Összes hsz: 233
|
Írta: 2024. június 20. 23:08
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=879719#post879719][b]Bánffy Albert Tamás - 2024.06.20. 23:08[/b][/url] - Szalamanton | egy júniusi szombat - Időnként rápillant Benettre, kicsit még végig is méri alkalmanként, bár nem túl feltűnően, tekintve, hogy mégiscsak Szalamanton utcáin sétálnak, és folyton az útjukba akad valaki, legyen az ismerős vagy éppen ismeretlen. Frusztrálja is a dolog, ami azt illeti, de mindezt egyelőre még egy gáláns mosoly mögé rejtve megtartja magának, és arra törekszik, hogy olyan helyet próbáljon találni, ahol kisebb az esélye annak, hogy nagyközönség akad minden lépésük mellé. - Apai. Anya ágon a von Hessen-Darmstadt családból származom, ők Németországban élnek, részben Götterbergben, részben Darmstadt mellett, de akad rokon szerte az országban. A nagyanyám pedig Mikes lány, ő erdélyi, ha így érted az anyai ágat - magyarázza rögtön a származását, amire egyébként is roppant büszke, mintha csak az ő érdeme lenne, hogy nem csak csupa aranyvérű, de rengeteg arisztokrata felmenővel is bír, hiszen még az anyja és a nagyanyja is grófi családból származik. Kitér aztán még a falu alapításához kötődő csatára is röviden, ha már az említett hősök sírja lesz a következő állomása a szalamantoni sétájuknak, de a távolból látszó bíróság épületére is felhívja a másik figyelmét, amikor éppen alkalma nyílik erre. - Azért érdeklődni sosem árt. Ne várd meg, amíg a sült galamb repül a szádba. Nem lehetetlen, ezért vagyunk mágusok, de mégsem olyan gyakori dolog, mint az ember szeretné - feleli nagyon bölcsnek érezve magát, és azért feljegyzi gondolatban a képzeletbeli teendőlistájára, hogy Leonárddal sem ártana két szót váltania, a kedves Linzenbold rokon ugyanis már második éve húzza a rejtélyügyin az igát. Még mindig nem is tudja, min dolgozik, csak hogy valami kísérleti területet vizsgálgat és alkalmanként annyi kérvényt nyújt be, hogy csoda, hogy nem kezd a magánéletében is mindent hivatalosan kérvényezni. - Ó, ezt vehetem meghívásnak? Kicsit sűrűek a mapjaim, amikor éppen ott vagyok, Alexander nem hagy unatkozni, de egy ebédre csak tudok időt szakítani. Még mindig a kastélyban laksz egyébként?
|
|
|
|
Vanya Dragomirova Diák Navine (H), Harmadikos diák
Malenkaja princessa offline RPG hsz: 91 Összes hsz: 158
|
Írta: 2024. június 21. 16:56
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=879736#post879736][b]Vanya Dragomirova - 2024.06.21. 16:56[/b][/url] Jót kuncogok válaszán, és álmodozó kifejezés ül ki arcomra, mivel elképzelem, milyen gyönyörűen égne hamuvá az undok ruhanemű, és főleg milyen gyorsan, hiszen egy ilyen ősrégi holmi nyilván veszélyesen gyúlékony. Sőt, ahogy fixírozom, még az is eszembe jut, hogy könnyen öngyulladásra hajlamos lehet, szóval kimondottan tanácsos lenne Albertnek mielőbb megválnia tőle. - Szerintem most rögtön kapd le és gyújtsuk fel! - dörzsölöm össze tenyereim. - És azt ne mondd, hogy nem akarod megbotránkoztatni a rokonságot, hogy egy szál gatyában rohangászol, mert ezen a ponton már úgyse rontana sokat a helyzeten. Ezt valamiért különösen viccesnek találom, és hangosan kacarászva képzelem el a dolgot. A fejemben természetesen Albert nagyon szép, Adoniszi testtel van megáldva, és a kezével kénytelen takargatni intim részeit, hiszen logikus, hogy így próbál az ókori görögökhöz méltó lenni. - Amúgy a mi családunkban is akad bőven olyan, aki a kétszáz évvel ezelőtti divatot követi, de szerencsére engem nem kényszerít senki ilyen molyszagú förtelmekbe. Elunva az ücsörgést felállok, és továbbra is az ex-vőlegény közelében maradva tánclépéseket kezdek lejteni, csak úgy a magam szórakoztatására, amíg még nem esedékes tüzet gyújtanunk. Azt természetesen nem hagynám ki a világért sem.
|
|
|
|
Bánffy Albert Tamás Minisztériumi dolgozó, Világalkotó, Végzett Hallgató, Végzett Diák
Berci | zsiráf offline RPG hsz: 144 Összes hsz: 233
|
Írta: 2024. június 23. 18:36
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=879836#post879836][b]Bánffy Albert Tamás - 2024.06.23. 18:36[/b][/url] Vanya Dragomirova - Szalamanton, Bánffy-birtok | az a bizonyos esküvő -
- A rokonságot bármikor, a többieket nem feltétlenül, de ki mondta, hogy csak ez van rajtam? - kérdezi egy röpke grimasz kíséretében lendítve egyet a taláron, ahogy megemeli a karját. Úgy utálja, ahogy van. Az egyetlen értékelhető benne, hogy a színkombináció kiemeli a kék szemét, de ez egyáltalán nem kompenzál minden negatívumot véleménye szerint. Még bekapja az utolsó falat süteményt is, ami a tányérján árválkodik, és érdeklődve hallgatja, hogy a lányra ezeket nem kényszeríti rá a családja. - Mmm... - nyel egyet végre, mielőtt végképp megszólalna, ha már jelezte ilyetén formán, hogy lenne hozzáfűzni valója ehhez. - Szóval a nerc vagy medve vagy akármilyen prémes talár nem kötelező, de azért szépen menj férjhez ahhoz, akit választanak neked? Ilyen válogatósnak lenni... - állapítja meg kuncogva a szerinte ironikus helyzeten. Elvégre ha már egy egész csomag ez az aranyvérűség, akkor legyen is az. Úgy az igazi, nem? Megrázza aztán a fejét, majd beletúr a hajába, a szőke tincsek pedig lazán omlanak le az arca két oldalán, amint szabadulnak az ujjai alól. Kihúzza magát és nagy levegőt vesz, aztán kissé nyikorgatva a padlón hátratolja a széket és felkel. Kikapcsolja a talárt összefogó kapcsot, amin természetesen egy griffmadár díszeleg, és a csatot nadrágja zsebébe rejti. Az mégiscsak szép darab, kár lenne kidobni. A talárt meg egy mozdulattal kanyarítja le a válláról, alatta pedig áttetsző fekete ing van és ugyancsak fekete nadrág. Máris kényelmesebb. Hóna alá gyűri a kék anyagot, és ignorálva idősebbik bátyja rosszalló tekintetét, a kezét nyújtja Vanya felé. - Szabad egy táncra? Látom, hogy nagyon hiányolod. Bár azt javasolnám, hogy szerezzük meg azt a fekete menyasszonyi ruhát is, és majd a tűzrakást is körbetáncolhatjuk.
|
|
|
|
Ivanich R. Benett Tanár, Végzett Hallgató, Színjátszó vezető, Minisztériumi dolgozó
still alive offline RPG hsz: 471 Összes hsz: 641
|
Írta: 2024. június 24. 00:08
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=879852#post879852][b]Ivanich R. Benett - 2024.06.24. 00:08[/b][/url] Berci (Szalamanton)Ha tudnám, hogy merre van pontosan Götterberg, vagy Darmstadt, akkor nem pislognék rá ennyire zavartan, de... ha nem is vagyok rossz földrajzból, azért vannak településnevek, amik kifognak rajtam. A Mikes név még mond valamit az irodalom- és történelemkönyvekből, már ha valóban arról a családról van szó. És miért ne lenne reális, amilyen büszke rá Berci, és ezt jól is esik tőle hallgatni mindig, csak azért nem szeretném, ha folyamatosan a máját dagasztanám a nyitottságommal. Persze ahogy elismerően hümmögök a családfáját érintő tájékozottsága miatt, ennek nem mutatom jelét. Mégis, alapvetően rá vagyok kíváncsi, meg Szalamantonra, ha már eljöttem végre. - Hát... Örülök, ha bizonyítani tudok majd a vizsgaközpontban. Ha esetleg kiderülne, hogy egy másik részlegre kacsintgatok... Nem akarok két szék közé esni - rázom meg a fejem, határozottan elvetve a gondolatot, hogy bárminemű magánakcióba kezdjek. Túl veszélyes. Nem tudom, ki kivel van jóban, és a kapcsolati hálókon keresztül valakinek a fülébe jutna, hogy ott akarom őket hagyni, amikor összetehetem a két kezem, hogy lett egy második munkahelyem. Mert hát jelenleg nincs annyi órám a kastélyban, hogy tisztes fizetést kapjak. Ezért kényszerülök lakótársként élni, még ha látok is esélyt arra, hogy kitörjek a pénztelenségből. Na de milyen áron... - Legrosszabb esetben munka után ülünk be valahová - vonok vállat, hátha tetszik neki az ötlet. A munkahelyen tényleg nem mindig olyan kényelmes a helyzet, és látványosabban tudna zavarba hozni, szóval lehet, jobb ezt az egészet diszkréten kezelni. Az utolsó kérdésétől egy pillanatra lefagyok, és érzem, hogy nem fogok jól kijönni a válaszból. - Adódott egy lehetőség, hogy a faluba költözhessek, de lakótársként. A kastélynál jobb lesz remélem - ez úgyis csak hosszú távon derül ki. - Közel van innen a vízpart? - terelem vissza a témát az idegenvezetésre.
|
|
|
|
Bánffy Albert Tamás Minisztériumi dolgozó, Világalkotó, Végzett Hallgató, Végzett Diák
Berci | zsiráf offline RPG hsz: 144 Összes hsz: 233
|
Írta: 2024. június 24. 19:27
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=879879#post879879][b]Bánffy Albert Tamás - 2024.06.24. 19:27[/b][/url] - Szalamanton | egy júniusi szombat - - Nem tartod azért kicsit kevésre magad? A legfontosabb dolog az önbizalom, aztán ha már eladtad magad, utána még pótolni lehet az esetleges hiányosságokat - folytatja az eszmefuttatást a minisztériumi munkakörök témájában, mint aki nagyon jártas ebben az egészben. Egyet s mást tényleg tud, ami azt illeti, hiszen a családja jelentős része ott dolgozik valamelyik részlegen, többnyire elég magas beosztásokban. Ugyan nem kezdték teljesen alulról sem, ez tény, de nem is a legtetején landoltak a ranglétrának, ez sem elfelejtendő, Berci pedig alkalmanként társalog erről is, nem csak udvariasságból, hanem őszinte érdeklődéssel, hiszen a maga jövőjét is itt képzeli kiépíteni egészen a létra csúcsáig, végtére is egyszer majd miniszter szeretne lenni, még ha ezt nem is híreszteli. Felmerül aztán a közös ebéd lehetősége is, bár a munka utáni beülésre sem lenne kifogása. Az még lazább is, különösebb időkorlátok híján. - Nagyszerűen hangzik - állapítja meg elégedett mosollyal az arcán. Egy munka utáni találka amúgy is ki tudja, hol és hogyan ér véget, ő pedig meglehetősen nagy reményeket táplál jelenleg a Médi által megosztott információkra építkezve. Már csak azt kellene megtudni, hogy Benett ebben mennyire van benne, mert a célozgatást nyilván ignorálja vagy éppen nem érti, ha hisz Médinek. Kénytelen lesz meglehetősen direkt lenni, ha választ szeretne, már csak egy nem annyira látogatott helyet kellene találni még a ma különösen forgalmasnak tűnő faluban. Frusztrálja is ez az utóbbi dolog, ám ezt igyekszik megtartani magának. - Óh... és ki lesz a lakótársad? Vagy lakótársakra lehet számítani? - érdeklődik tovább. Ő nem igazán élvezi ezt az osztozkodós dolgot, de már valamennyire képben van azzal, hogy van, amikor egyesek kénytelenek visszafogottabban élni, például lakótársakkal, az anyagi körülményeikből adódóan. Hihetetlen. - A vízpart? Csak nem úszni szeretnél? Nincs egyébként annyira, kisétálhatunk, ha megnéznéd a Balatont. Azt ne mondd, hogy még azt sem láttad. Ha csak a kilátás érdekelne, a birtokunkról gyönyörűen rálátni a vízre, sőt még egy olyan partszakasz is oda tartozik, ahol nagyszerűen lehet fürdőzni.
|
|
|
|
Ivanich R. Benett Tanár, Végzett Hallgató, Színjátszó vezető, Minisztériumi dolgozó
still alive offline RPG hsz: 471 Összes hsz: 641
|
Írta: 2024. június 26. 15:52
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=879956#post879956][b]Ivanich R. Benett - 2024.06.26. 15:52[/b][/url] Berci (Szalamanton)Nem értem, miért nem érti az én helyzetemet egy kicsit jobban. Illetve de, csak attól szomorú és csalódott leszek, hiszen megint oda lyukadunk ki, hogy túlságosan különbözik a családi hátterünk, legalábbis a befolyásosság szempontjából. Kérdésétől felszalad a szemöldököm, de nem válaszolok egyből. Szerintem összekever két dolgot. Az egyik az önbizalmam, amit valóban aláírok, hogy nincs valami sok. Lehet, hogy másik szakra jelentkezem, és teljesen máshol tartanék, ki tudja. A másik viszont a munkahelyi íratlan szabály, amit sejtek, hogy létezik, de pályakezdő vagyok, ezért olyan óriási tapasztalatom nincs benne. Mondjuk neki sincs, szóval... - Büszke vagyok arra, amit elértem - és ezt tényleg így gondolom. Határozottan, némileg felháborodott hangon válaszolom neki vissza. - Odateszem magam a vizsgaközpontban. Elhivatott vagyok. Pont emiatt nem merem őket otthagyni, mert akkor azt hinnék, hogy elárultam őket. És mindenki haszonlesőnek fog gondolni, akit a pénz meg a pozíció motivál - vezetem le neki az álláspontomat. Nekem fontos a stabil munkahely, a kiszámítható jövedelem. Ha a fülükbe jut, hogy át akarok onnan menni, és esetleg következménye lesz, akkor nem vagyok abban a helyzetben anyagilag, hogy be tudjam vállalni. Kész. Remélem, megérti ezt a részét. Az önbizalom csak utána jöhet. Sejtettem, hogy értékelni fogja a vacsora-lehetőséget, emiatt én is elmosolyodom. Azonban a lakótárs témánál ismét csak az önbizalmam az ellenségem, mert nem akarok egy életképtelen csődtömegnek tűnni a szemében, aki se a karrierjét, sem a lakhatását nem tudja megoldani. - Az egyik tanár kollégám, és elvileg társulna hozzánk egy kedves régi évfolyamtársam is. De sok még a kérdőjel - én lennék a legnyugodtabb, ha pont kerülne végre ennek az egész költözősdinek a végére, de ahogy hallom, ez sosem egyszerű. Azért legszívesebben az ember egyedül költözik, vagy a párjával, de most ez van - vonok vállat, próbálva beletörődni a sorsomba. - Hát, nem hoztam fürdőruhát - vakargatom meg a tarkómat nevetve. - Már voltam Tihanyban és Siófokon. Kíváncsi lennék, milyen itt a vízpart, ha nem bánod. Jól hangzik bármelyik lehetőség - adok neki szabad kezet, hogy oda vezessen, ahova szeretne.
|
|
|
|
Vanya Dragomirova Diák Navine (H), Harmadikos diák
Malenkaja princessa offline RPG hsz: 91 Összes hsz: 158
|
Írta: 2024. június 26. 17:23
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=879963#post879963][b]Vanya Dragomirova - 2024.06.26. 17:23[/b][/url] Számat O betűre formálja a meglepetés, de valójában nincs is min csodálkoznom, természetes, hogy van alatta más is, mert ettől az anyagtól biztosan kiütést kapna, és vakargathatná a bőrét mindenütt. Amit pedig alatta látni vélek, azt csillogó szemekkel, és lelkes kis tapsikolással fogadom. Most már BIZTOS, hogy le kell vegye ezt az antik, ósdi vackot! - Ááá, én biztos nem megyek férjül akárkihez - rázom meg szőke fürtjeim, és fel is húzom az orrom. - Sőt, direkt valami egyszerű közemberrel vetetem el magam. Persze ennek gondolata valójában taszító, még szép, hogy gazdagnak kell lennie a férjecskémnek. Én ugyan nem fogok nélkülözni, meg számolgatni a pénzem, hogy vajon megvehetem-e még azt a három ruhát, vagy be kell érjem kettővel a tegnapi hat után. - De az legalábbis biztos, hogy én választok - bólintok eltökélten, és tekintetemmel követem a sütijét befejező, majd felálló majdnem-sógort. Úgy veszi le magáról a talárt, olyan hanyag eleganciával, hogy nyitva felejtem egy pillanatra a szám, de mikor hóna alá gyűri és a kezét nyújtja felém, szélesre húzódik mosolyom, szemem pedig huncut mód villog. Engedem neki, hogy felhúzzon, és libbenek is oda hozzá, egy pillanatra mellkasára helyezve kezeim, majd lépek egyet hátra, és tekintetem el nem szakítva aprót bólintok. Még szép, hogy benne vagyok egy táncban, és tudom is, hol rejtegetik az emlegedett ruhát, amit ugyan meghasadó szívvel áldozok a lángoknak, de azzal a tudattal, hogy valami nemes okból, lezárásként lesz az enyészetté. - A fátyolt azért megtarthatom? - kérdezem reménykedve, máris légiesen, táncolva lépkedve a másik mellett.
|
|
|
|
Bánffy Albert Tamás Minisztériumi dolgozó, Világalkotó, Végzett Hallgató, Végzett Diák
Berci | zsiráf offline RPG hsz: 144 Összes hsz: 233
|
Írta: 2024. június 27. 20:36
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=879980#post879980][b]Bánffy Albert Tamás - 2024.06.27. 20:36[/b][/url] - Szalamanton | egy júniusi szombat - - De édes, hogy hiszel még a munkáltató iránti hűségben. Ugye tudod, hogy ez fordítva nem mondható el igazán? - kérdezi meg, és bár nem szándéka, féloldalas mosolya akár rosszul is értelmezhető, ahogy fejét kissé oldalra biccentve, némileg megemelt szemöldökkel pillant Benettre. Nem igazán akar ítélkezni, de mégsem sikerül úgy reagálni erre, hogy ne tűnjön annak. Komolyan aranyosnak tartja a másik naivitását, hogy úgy hiszi, a hűség kifizetődő, a minisztérium bugyraiban pedig a meritokrácia uralkodik. Olyan kis ártatlannak tűnik, a végén még nagyot fog esni, ha úgy alakul, állapítja meg gondolatban, hiszen úgy véli, mégiscsak látta, mekkora jelentősége van ott a kapcsolatoknak, legalábbis bizonyos részlegeken határozottan komoly érvként lehet felhozni, hogy ki kinek a rokona is pontosan. Úgy dönt azonban, hogy egyelőre nem tart erről sem kis, sem nagy előadást, talán jobb, ha inkább bemutatja majd a másikat egy-két ismerősnek, aki hasznára lehet mégis, ha előrébb szeretne lépni egyszer. Vagy éppen akik megkérdezik, nem érdekli-e a rejtélyügyin valami izgalmas beosztás. A vacsora lehetőségére eszébe se jutna nemet mondani, hiszen még több lehetőséget lát benne, mint egy ebédben, mondjuk úgy bármire is, főleg a lehetséges folytatás tekintetében. Érdeklődve hallgatja aztán, hogy hová is költözik éppen Benett, de nem igazán érzi át a helyzetet. A maga részéről nem szeret osztozkodni, csakis akkor teszi meg, ha nem marad más választása. - Akkor ilyen társasági... nem is tudom, minek lehet ezt nevezni... de azt hiszem, értem - közli, bár ez egy illedelmes hazugság csupán. Nem érti, miért ne akarná valaki a maga saját terét, legyen bármilyen kedves ismerős, barát vagy éppen családtag a másik. Az ő privát szférájába csak ne sétáljon be senki csak úgy. Itt ugyan a házon elég sok családtaggal osztozik, de mégis megvan a maga lakrésze, ami most már egészen az övé is, hogy Dorka a férjéhez költözött Hollandiába. - És az számít? Mintha nem lettél volna olyan szégyenlős azon a tavalyi bulin, amit Médi rendezett. Vagy csak az alkohol tette volna meg a maga hatását? Mert ha az segít, megoldhatjuk. Az unokabátyáim egyike különleges borokat készít hobbiból... - veti fel, szeme sarkából pillantva csak a másikra, aztán elnéz a víz irányába. - Na? Elég meggyőző voltam?
|
|
|
|
Bánffy Albert Tamás Minisztériumi dolgozó, Világalkotó, Végzett Hallgató, Végzett Diák
Berci | zsiráf offline RPG hsz: 144 Összes hsz: 233
|
Írta: 2024. június 27. 20:56
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=879981#post879981][b]Bánffy Albert Tamás - 2024.06.27. 20:56[/b][/url] Vanya Dragomirova - Szalamanton, Bánffy-birtok | az a bizonyos esküvő -
- Óh, micsoda nagyszabású álmok. Mondjuk, egy görög félisten talán engem is meg tudna győzni a házasságról, de egyrészt nem kallódnak a környéken, másrészt pedig ha rajtam múlna, inkább háremet tartanék - jegyzi meg mintegy mellékesen, amint lenyelte azt az utolsó falatot, cinkos mosolyt villantva a lányra. Úgy látja, Vanya is szereti borzolni a kedélyeket, még éppen azon a keskeny határon, ahol mégsem lehet rá annyira haragudni, hogy kitagadja a családja, amit kifejezetten szimpatikusnak talál. Izgalmas szórakozás tud ez lenni, ahol körültekintően kell megtalálni az egyensúlyt. Már-már művészetnek nevezné a maga részéről, hogy úgy tudja bosszantani a család maradi tagjait, hogy még mindig nem találkozik különösebb következményekkel. Igaz, már kénytelen volt elismerni, hogy ehhez sok esetben az is hozzájárul, hogy anyja kis kedvence, és von Hessen-Darmstadt grófnőnek nem igazán mond ellent senki sem. Méltó ellenfele tud lenni a gróf úrnak, ha úgy adódik, Berci látta már, milyen, amikor feldühödik. Olyankor a teljes nevén szólítja, véletlen sem Bertinek - amit egyébként is csak ő használ -, aminek még a gondolatától is végigfut a hideg a hátán. Körbe is pillant, hogy lássa, merre van az anyja, de csak Ádám rosszalló pillantásával találkozik a tekintete, ahogy hóna alá gyűri a dísztalárt, ami különösebben nem zavarja végülis. Felveti inkább, hogy a menyasszonyi ruha is mehet a talár mellé a lángok közé, de Vanya kérdésére egy pillanatra elgondolkodik, aztán bólint. - Persze, de majd ha abban mész férjhez, ne felejts el meghívni - kacsint a lányra, és már indul is, áthaladva az asztalok között, hogy kijusson ebből az ezer virággal díszített részéből a birtoknak, amit egyébként is erre az alkalomra húztak fel. - Merre van az a ruha? Utána lemehetünk a tópartra, és máglyát rakunk belőle. Gitárt vigyek? Vagy akár a zongorát is lelebegtethetjük tulajdonképpen. Igazán stílusos választás lenne.
|
|
|
|
Vanya Dragomirova Diák Navine (H), Harmadikos diák
Malenkaja princessa offline RPG hsz: 91 Összes hsz: 158
|
Írta: 2024. június 29. 12:52
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=880006#post880006][b]Vanya Dragomirova - 2024.06.29. 12:52[/b][/url] Felnevetek, mert az biztos, hogy vannak ám igényeim, elképzeléseim, ami az oltárhoz vonulásom körülményeit illeti, kiváltképp annak személyéről, aki ott vár majd, de Albi, akit mindenki Bercinek hív inkább, ezért én csakazértse, rám tud kontrázni. - Juj, de rossz vagy! - sápítozom tettetett felháborodással, amit csakhamar kuncogásom vált föl. - Tetszik! Főleg a görög félisten, mivel én is annak képzeltem el az előbb őt, de a hárem sem hangzik elvetendő ötletnek. Nekem persze az nem jár, de egye fene, beérem majd pár önkéntes rabszolgával is. De ez még nem aktuális, amíg az igazi nem térdepelt elém. Körbetáncolva sosemvolt sógorom haladunk az asztalok közt, míg a továbbiakat, egész pontosan a ruhák feláldozását tervezgetjük a divat istennőjének, vagy valami hasonló. A lényeg, hogy égjen. Kérdését hallva megtorpanok. - Elszaladok érte, találkozzunk a parton! - javaslom, és el is libbenek a ház felé, majd még hátrafelé lépkedve visszakiabálok a férfinek: - Felőlem a teljes zenekart is hozhatod mindenestül, csak csináljuk! Megdöbbentő fürgeséggel szaladok a magassarkúmban, ami csak kicsit van megbűvölve, hogy ne tudjon kibicsaklani benne a lábam, egyébként nem hétmérföldes. Aztán amint felkaptam szobájából nővérem ruháját, már slisszolok is ki, ügyesen kerülgetve ki azokat, akik szóvá tennék, hova igyekszem annyira. A fátylat már csak akkor tűzöm a hajamba, amikor meglátom a vizet.
|
|
|
|
Markovits Bence Mestertanonc Navine (H), Elsős mestertanonc
Markovits 2.3 offline RPG hsz: 59 Összes hsz: 73
|
Írta: 2024. június 30. 10:41
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=880046#post880046][b]Markovits Bence - 2024.06.30. 10:41[/b][/url] Bogesz<3egy családi táborozásonMár rég alszik mindenki a mellette lévő sátorban, de ő nem tudott elaludni. nem mintha annyira kényelmetlen lenne a megbűvölt családi sátor, csak nem szeret a megszokottól eltérő helyen lenni, sem aludni. Ma sem jött álom a szemére, pedig elég sokat túráztak, és jól érezte magát a testvérei között. Tudja jól, hogy a szülőkkel kirándulást már nem mindenki értékeli, de ő szereti ezt. Neki sokszor az is elég, ha darabra megvannak, ha valaki külön alszik, az már megtöri a lelki egyensúlyát. Nem is tudja elképzelni, hogy mi lesz hosszútávon azzal, hogy Levi elköltözött, pedig különösebben szoros kapcsolata nincs vele. Persze szereti, kiállna érte és ha kell a támogatása megadja teljes szívvel. Arról nem is beszélve, hogy mi lesz, ha majd Bogi elmegy? Arra nem is akar gondolni, inkább Foxi fejét simogatja a fűben üldögélve és élvezi a viszonylag hűvös időt. Közben persze előtte egy bogárriasztó bűbájjal ellátott édességtál van. Abból szemezget és gondolkodik a világ dolgain. Ókígyós melletti erdőben táboroznak egyébként egy tisztáson, természetesen minden riasztóbűbájjal ellátva, ami a muglikat illeti. Tényleg csak az erdő neszei zavarják meg gondolatait, na meg az, ha Foxi odébb teszi azt a cuki fejét, akkor oda sem nézve keresi meg az új pozíciót, ami most éppen az öle, hová a kutya fészkelődik be.
|
|
|
|
Ivanich R. Benett Tanár, Végzett Hallgató, Színjátszó vezető, Minisztériumi dolgozó
still alive offline RPG hsz: 471 Összes hsz: 641
|
Írta: 2024. június 30. 18:20
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=880062#post880062][b]Ivanich R. Benett - 2024.06.30. 18:20[/b][/url] Berci (Szalamanton)- Csak azt gondolom, hogy a minisztériumon belül óvatosan kell taktikáznom. Nekem nincs hátszelem, ezért nagyobb a kockázat - forgatom meg a szemeimet, miközben próbálom megállni, hogy ne bosszantsam fel magam a kelleténél jobban ettől az eszmefuttatástól. Berci nyeregben érzi magát, mert neki adottak a lehetőségei. Rokonok, családi barátok gondoskodnak arról, hogy hátradőlhessen. Jó anyagi háttere van, ezért attól sem kell aggódnia, hogy egyik napról a másikra utcára kerül. Én nem szívesen költözöm vissza a budapesti lakásba. Apám családjánál sem érezném magam otthonosan. Ezért marad a küzdés. Nem feltétlenül a lojalitásról és az elvekről van itt szó, szimplán nem akarok magyarázkodni, kínos helyzetekbe kerülni az első munkahelyeimen. - Valószínűleg nem nagyon fogok tudni látogatókat fogadni - nevetem el magam kínosan, mert két másik emberhez alkalmazkodni művészet lenne, és sem a vendéggel, sem a lakótársakkal nem akarnék kiszúrni. Felnőttek vagyunk már, bulikat nem nagyon hiszem, hogy szerveznénk, de akkor is. Aztán lehet, hogy az egészből nem lesz semmi, és mégiscsak egyedül kell kiköltözzek a kastélybeli lakrészemből. Remélhetőleg heteken belül kiderül végre, mert már kezdem elveszíteni a türelmemet. - Ennyire jól emlékszel? - sandítok rá, egy leplezetlenül huncut mosollyal a számon. Gyakorlatilag az volt az az este, amikor mi ketten először megismertük egymást, de akkor még nem nagyon tudtunk kettesben beszélgetni, csak egynek gondoltam őt Médi haverjai közül. - Mondjuk ha elkezdünk inni... akkor nem biztos, hogy utána jó ötlet bemenni a vízbe... De... elég csábítóan hangzik... Nincs valamelyik rokonodnak elfekvőben egy fürdőgatya otthon, ami jó lehet rám? Akkor fürödhetnénk is, és a bort is megkóstolhatom valamikor. Előbb csak sétáljunk el a vízparthoz, aztán rád bízom, hogy merre menjünk, én úgysem ismerem a járást felétek - döntöm el nagy nehezen, hogy mit is akarok. Vontatottan, többször elkalandozva válaszolok, miközben már meg is teszem az első lépéseket a víz irányába.
|
|
|
|
Markovits Boglárka Mestertanonc Eridon (H), DÖK elnök, Egyetemi hallgató, Elsős mestertanonc
Markovits 2.2 offline RPG hsz: 247 Összes hsz: 381
|
Írta: 2024. július 1. 19:15
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=880085#post880085][b]Markovits Boglárka - 2024.07.01. 19:15[/b][/url] Bencus || kómaA szüleik minden nyáron igyekeznek összehozni egy nyaralást a családnak, de idén csak a hétvégék jók, akkor ér rá mindenki. Legalábbis egy hétvégét egyszerűbb megoldani a munka, kviddics és tanulás mellett, mint egy egész hetet. Bogi ennek is örül, ő amikor teheti, akkor a testvérei nyakán lóg egyébként is. Hosszú napjuk volt, elfáradtak, de az érzékelőket nem lehet kikapcsolni. Az ikerradar bekapcsol nála valamivel azután, hogy Bence a friss levegőn táborozik le az álmok völgye helyett. - Nem tudsz aludni? - halkan szólítja meg öcsikéjét. Egyébként sem lesz meglepő a megjelenése, a csendes tisztáson tökéletesen hallani, ha valaki közeledik. Leül mellé és a kutya fejére simít, majd némi aggodalmat tükröző arccal néz Bencére. Lehet, hogy Bogi rontotta el, azért lett Bence ennyire anyás, de ezzel már nincs mit tenni. - Mi jár a fejedben? - ásítással egybekötve kérdez, majd jobban összehúzza magán a pulcsit. Egészen hűvös lett.
|
|
|
|
Markovits Bence Mestertanonc Navine (H), Elsős mestertanonc
Markovits 2.3 offline RPG hsz: 59 Összes hsz: 73
|
Írta: 2024. július 1. 20:31
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=880088#post880088][b]Markovits Bence - 2024.07.01. 20:31[/b][/url] Bogesz<3egy családi táborozásonA másik dolog, hogy mit kezdjen majd a VAV után. Sok minden szóba jöhet, de nem igazán tud dönteni. A hűvösebb éjszaka talán pont jó lesz, hogy valamilyen döntésre jusson. Maradjon a Tanodában? Tök jó, mert ott felkészülhet az egyetemre, vagy más dolgokra is akár. Vagy egyből próbálja meg az előbbit, ahová felkészülni próbál? Egyáltalán mi lenne jó neki, mert az, hogy "állatok" igen tág fogalom. Goethe Salamandernek sem lehetett könnyű dolga, vagy éppen az volt. Kicsit elbambul a sok gondolat között, de halvány mosoly telepszik rá, ahogy a nővére megszólítja. - Nem nagyon - pislant rá Bogira, örül neki, hogy a tesója vele van, sőt egész sokat szokott vele törődni. nem mintha nem lenne már elég nagy, de valljuk be egészen el lett kényeztetve ezügyben. Bogi mindig ott van, ha szüksége van rá, általában jó tanácsokat osztogat. Foxi odadugja a fejét a nővére kezéhez, és élvezi a vakarászást. - Semmi különös. Csak, hogy mit csináljak a VAV után, meg ilyenek. Meg a csajok - próbálja nem elnevetni magát, valamennyire sikerül is neki. Nyilvánvalóan, ha Bazsi ülne itt, akkor Bogi csak legyintene, de így talán meg tudja viccelni a kedvenc tesóját. - Háromnak is csapom a szelet - ez szőr mentén igaz, de nem nagyon udvarol senkinek, egyikőjük pedig konkrétan nem szeretne randizni. Nem baj, ő meg nem nagyon tudja, hogy hogyan kell, már gyakorlatban. Nyilván van fogalma valamennyi, Bazsi is tud sok tanácsot mondani, de a stílusuk elég eltérő, így nem is igazán használná fel ezeket az útmutatásokat. - És te miért nem alszol, Bogesz? - amúgy sem nagyon szeret magáról beszélni, Bogi történetei pedig érdekesek. Kíváncsian néz a testvérére, és reméli, hogy nem azt mondja, hogy miatta aggódott.
|
|
|
|
Markovits Boglárka Mestertanonc Eridon (H), DÖK elnök, Egyetemi hallgató, Elsős mestertanonc
Markovits 2.2 offline RPG hsz: 247 Összes hsz: 381
|
Írta: 2024. július 3. 22:02
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=880130#post880130][b]Markovits Boglárka - 2024.07.03. 22:02[/b][/url] Bencus || kómaNehéz lenne úgy folytatni a tanulmányaikat, hogy teljesen különválnak, az már egyszer biztos. Az ikrek három különböző házba kerültek, de az semmit nem jelentett ahhoz képest, hogy most talán más városba költöznek. Kérdéses, hogy ez melyikük számára aggasztóbb. - Csajok? - fel is vonja egyből a szemét, Bencétől ugyanis igen meglepő ilyesmit hallani. Aztán úgy folytatja, hogy háromnak is csapja a szelet, nővére szemöldöke pedig még magasabbra kúszik. - Álljon meg a menet, tessék? És nem is meséltél róluk? Mindent tudni akarok - Ragaszkodni fog hozzá, hogy Bence kitálaljon, aztán majd ő segít, hogy kistesójának végre barátnője legyen. Foxi buksiját vakargatja egy ideig, aztán zsebre dugja mindkét kezét. - Bekapcsolt az ikerradar. És hallottalak kiosonni - válaszol vállrándítással. Ha Boginak egyszer gyereke lesz, minden neszre ki fognak pattanni a szemei. - Rá akarlak venni, hogy mestertanonci helyett az egyetemre gyere velem. Gondolj csak bele, simán magizoológus helyett lénygyógyító is lehetnél és összeköltözhetnénk. Ha Levi kapott lakást, akkor anyáék nekünk is intéznek valami jó kecót. Akár Domi is beköltözhetne. - Már egy ideje fel akarta ezt vetni Bencusnak, hát itt az ideje.
|
|
|
|
Bánffy Albert Tamás Minisztériumi dolgozó, Világalkotó, Végzett Hallgató, Végzett Diák
Berci | zsiráf offline RPG hsz: 144 Összes hsz: 233
|
Írta: 2024. július 4. 20:15
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=880144#post880144][b]Bánffy Albert Tamás - 2024.07.04. 20:15[/b][/url] Vanya Dragomirova - Szalamanton, Bánffy-birtok | az a bizonyos esküvő -
Válaszul széttárja a karját, mint aki erről igazán nem tehet, hiszen csak önmagát adja. Előfordul ugyan, hogy kénytelen kicsit visszafogni magát, és megtartani a véleményét vagy éppenséggel ilyen divatjamúlt családi göncöket ölteni magára, de ezek mégiscsak túlélhetőek alkalmanként. Most sem tart sokáig, hogy megszabaduljon a talártól, a maga extravagáns és feltűnő módján, elvégre nem is ő lenne, ha egyszer olyan visszafogottan öltözne, mint a bátyjai például. Szívesen meg is hagyja nekik az egyszerű öltönyöket éppen úgy, mint az unalmas fehér ingeket. Ez a talár is egy tábortűzön fogja végezni mindjárt, egészen remek ötletnek találja ugyanis a dolgot, és mivel Vanya nem tiltakozik, a menyasszonyi ruha is mehet mellé. Csak nagyobb lesz a lángja. Ráérősen lesétál a partra addig is, amíg a lány megszerzi a ruhát, és bár a zenekart meghagyja a húgának, hadd szórakozzanak csak kedvükre, az egyik manóval azonban leviteti a gitárját. Az inkább illik egy tábortűz mellé mégis, bármennyivel különlegesebb is lenne egy zongora. Kuncogva veszi tudomásul, hogy Vanya nem csak megtartani, de viselni is szeretné a fátylat, hiszen ott lobog mögötte, ahogy szalad a ruhával a kezében, és addig is nézi, ahogy a manó egymásra rakosgat még néhány fahasábot. Nehogy már neki kelljen ezt megoldania. - Meg akarod gyújtani, vagy intézze el... hogy is hívnak? Magyal? - kérdezi a lányt, amint odaér, a farönkök felé biccentve, majd pedig a manót, aki a hasábok mellett ácsorog türelmesen várakozva, és elmotyog egy "igen, úrfi"-t válaszul a kérdésre. A gitár már ott lóg a vállán, a talár pedig egy kupacban hever a földön. Valamiért kinézi a lányból, hogy amúgy is szeret tüzet gyújtani, és a válaszától függően köszöni meg a manó munkáját most, vagy éppen később, hogy aztán útjára is engedje.
|
|
|
|
Bánffy Albert Tamás Minisztériumi dolgozó, Világalkotó, Végzett Hallgató, Végzett Diák
Berci | zsiráf offline RPG hsz: 144 Összes hsz: 233
|
Írta: 2024. július 4. 21:39
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=880149#post880149][b]Bánffy Albert Tamás - 2024.07.04. 21:39[/b][/url] - Szalamanton | egy júniusi szombat - - Kapcsolatokat kell építeni csak, és máris lesz - válaszolja magabiztosan, szinte már hányavetin, mintha ez lenne az egyetlen helyes válasz az élet minden kérdésre. Tudja azért, hogy a képességek is szoktak számítani, akárcsak a jellem, de alapvetően mégis úgy véli, hogy kapcsolatokkal lehet igazán haladni, anélkül bármilyen jól tudhat bármit az ember, ha senki sem tudja, kicsoda is valójában. Ezzel viszont lezártnak is tekinti ezt a témát, nem látja okát további boncolgatásnak, hiszen már kellőképpen megbeszélték az egészet. Érdeklődve hallgatja inkább, hova is költözik a másik, ha már elhagyja a kastélyt. - Az nem hangzik annyira ideálisan - jegyzi meg mellékesen, de ez végeredményben nem az ő gondja. Majd Benett eldönti, hogy ezzel mit szeretne mégis kezdeni, és legfeljebb megunja idővel a helyzetet. Majd elválik. Berci aztán szóba hozza inkább a tavalyi bulit, amikor egyáltalán nem tűnt szégyenlősnek a másik, és a kérdésre válaszul színpadiasan libbenti hátra a haját válla fölött. - Naná - jegyzi meg azoknak az embereknek a magabiztosságával, akik valóban elhiszik, hogy mindenre is képesek, amíg ennek az ellenkezője be nem bizonyosodik. - Elég emlékezetes este volt egyébként is, már csak amiatt az innivaló miatt is, amitől levitálni kezdtünk. Egyébként akkor se volt fürdőnadrágod, úgy emlékszem - közli a másikra kacsintva. Részéről még bőven ráér bevenni magukat a borospincébe a birtokon egyébként is, a partnak a birtokra eső szakaszán egyébként is megkapná az áhított nyugalmat, hiszen ott nem járnak se turisták, se falulakók. Mutatja is az utat lelkesen. - Itt nincsenek váratlan látogatók, ha ez megnyugtat, és borozhatunk később, semmi akadálya. Úgy látom, kifejezetten szeretsz szabályokhoz ragaszkodni. Vagy tévedek? Szokott ilyen ereszd el a hajamat időszakod is lenni azért? Legalább szökőévben egyszer?
|
|
|
|
Ivanich R. Benett Tanár, Végzett Hallgató, Színjátszó vezető, Minisztériumi dolgozó
still alive offline RPG hsz: 471 Összes hsz: 641
|
Írta: 2024. július 5. 11:21
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=880163#post880163][b]Ivanich R. Benett - 2024.07.05. 11:21[/b][/url] Berci (Szalamanton)Kapcsolatok, persze. Ezt már nagyon jól tudom másoktól, állandóan ezzel jönnek. Rajta vagyok. Azt hiszem, most is valami olyasmit csinálok. Hosszú távú befektetés, meg kell alapoznom, de előbb-utóbb bízom benne, hogy megtérül. Jó lenne, ha lehetőséget kapnék bekerülni egy olyan helyre, ami jövedelmező és elismert. Ehhez meg kellene végre ragadnom a szó szerint előttem álló lehetőségeket. Mert valószínűleg nem véletlenül sodorta elém őket az Élet. Megrántom a vállam a megjegyzésére. Tudom, hogy nem az, de ez van. Egyelőre ez lesz, úgy néz ki, és bízom benne, hogy innen már csak feljebb lépek, hiszen már az is nagy szó lesz, hogy nem az iskolában lakom. Lassan ott tartok, hogy ciki ezt bevallani másnak, Bercivel mégis megengedek ennyi őszinteséget. Méditől úgyis mindent visszahall, ebben biztos vagyok. Akkor én minek szépítsem? - Nekem pont amiatt esik ki néhány emlék. Illetve van, amiről nem tudom pontosan, hogy álmodtam-e, vagy tényleg megtörtént - merengek el, miközben bizonytalanul Berci szemébe nézek. - Jó, de akkor magunk közt voltunk, zárt helyen, itt meg azért feltűnhetnek idegenek - még ha nem is ismertem mindenkit abból a körből, azért elég jól el tudtam magam engedni velük, hiszen közösek a barátaink, és azért mentünk oda, hogy kicsit kieresszük a gőzt. - A múltkori az volt. És néha igen. De általában sosincs jó vége - mosolyodom el, és még el is pirulok egy kicsit. Viszonylag hamar a parthoz érünk. Már messziről érezni lehet a víz kellemes illatát. Tényleg békés hely. - Te is bemennél így a vízbe? Vagy te készültél? - mutatok végig az öltözetén, majd tekintetem lejjebb vándorol a nadrágja felé. - Most akkor vetkőzzek, vagy csak maradjon a séta? - nevetek zavaromban, mert érzek egy kis nyomást magamon.
|
|
|
|
Vanya Dragomirova Diák Navine (H), Harmadikos diák
Malenkaja princessa offline RPG hsz: 91 Összes hsz: 158
|
Írta: 2024. július 8. 11:50
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=880201#post880201][b]Vanya Dragomirova - 2024.07.08. 11:50[/b][/url] A parton már takaros kis farakás fogad, amit egy manó pakolgat serényen össze. Láttam már a házban, a Bánffyékhoz tartozik, de persze másként nem is lenne itt, hogy a férfi utasításainak eleget tegyen. Lelassítok, és az utolsó pár lépést már sétálva teszem meg, ruhámat rendezgetve, majd hajamat igazgatva, és a fátylat, hisz a nagy rohanásban bizonyára összekuszálódtak, és még ha épp rituális gyújtogatásra készülünk is, azt is úri hölgyként kell tegyem. - Ó, nem, én szeretném! - mondom, miután megráztam fejem és sikerült levegőhöz jutnom. Intek a manónak, hogy elmehet, de az persze megvárja az "úrfi" parancsát, mielőtt valóban kettesben hagyna minket. Akkor aztán két kézzel felgyűröm szoknyám annyira, hogy a vádlimra szíjazott tartóból előhúzzam pálcámat. A hasábokra szegezem, és egy pillanattal később már vidáman nyaldossák őket a lángok. Elteszem a pálcát és magamhoz veszem az előzőleg a földre dobott, egyébként gyönyörű szép ruhát, és a másikra pillantok. Szememben izgatottság tükröződik, és persze rögtönzött tábortüzünk lángjai. - Készen állsz? Akarsz... nem'tom, mondani valamit? - nevetem el magam.
|
|
|
|
Bánffy Albert Tamás Minisztériumi dolgozó, Világalkotó, Végzett Hallgató, Végzett Diák
Berci | zsiráf offline RPG hsz: 144 Összes hsz: 233
|
Írta: 2024. július 16. 14:17
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=880326#post880326][b]Bánffy Albert Tamás - 2024.07.16. 14:17[/b][/url] - Szalamanton | egy júniusi szombat - - Azért a Hajnal-völgyet nem nevezném annyira nagyon zárt helynek - állapítja meg mellékesen, szeme sarkából pillantva a másikra. Inkább az a gyanúja, hogy az ital segített a dolgon, na meg némileg a társaság is, legalábbis Médi áldásos jelenléte például. Eszébe is jut most ismét, mit tanácsolt a barátnője, ezért megpróbálja úgy alakítani a helyzetet, hogy a falu utcáihoz mérten mégiscsak nyugodtabb, mások által kevésbé látogatott helyet találjon, és így sikerül eljutni a tópartnak azon szakaszáig, ami már a Bánffy család birtokának részét képezi. - Egyébként ezen a partszakaszon sem bukkannak fel idegenek, mert ezt mágia teszi lehetetlenné. Kivéve, ha manókról van szó, vagy milyen mágikus lény képes még hoppanállásgátlóval ellátott területre is hoppanállni? Te vagy a téma tudora… - veti fel, most már félig felé is fordulva, közben végig is mérve, nem annyira erőltetve magát, hogy ez ne legyen feltűnő attól a pillanattól kezdve, hogy átlépik a birtok határát. Eddig sem volt kifejezetten visszafogott, de most még annyira sem az, mint előtte. Végignyalja az alsó ajkát, és enyhén megrázza a fejét. - Micsoda lehetőségek… nem készültem, de ez sosem volt akadály. A séta megvár, ha már így kérdezed, ó, igen, vetkőzz csak - válaszol a felvetésre kaján mosollyal az arcán, miközben tesz egy lépést hátra, hogy jobb rálátása nyíljon a várható látványra, közben pedig ráérősen kezdi kioldani a csokrot az inge nyakán, mielőtt még ki is gombolkozna. Ez eddig egészen jól alakul. Lesz majd mit mesélnie a végén Médinek is, Bellának is.
|
|
|
|
Bánffy Albert Tamás Minisztériumi dolgozó, Világalkotó, Végzett Hallgató, Végzett Diák
Berci | zsiráf offline RPG hsz: 144 Összes hsz: 233
|
Írta: 2024. július 16. 14:20
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=880327#post880327][b]Bánffy Albert Tamás - 2024.07.16. 14:20[/b][/url] Vanya Dragomirova - Szalamanton, Bánffy-birtok | az a bizonyos esküvő -
Vanya válaszát hallva megköszöni a manónak a segítséget, és egy intéssel útjára is bocsátja. A manó pedig azzal a lendülettel tűnik el egy halk pukkanás kíséretében dolga végeztével. Takaros kis farakást hagy maga után, ami már csak arra vár, hogy a lány lángra lobbantsa, de egyelőre még leköti, hogy a szoknyáját tűrje fel előbb. Érthető is, véli Berci csendesen, hiszen kár lenne egy ilyen szép darabot tönkre tenni ellentétben a divatjamúlt családi talárral és a fekete esküvői ruhával, amikről úgy gondolja, hogy az elégetésük jelképesen az ő szabadságát jelképezik. Kétli, hogy családja újabb menyasszony keresésébe fogna, vagy ha mégis, hamar találnának egyet, hiszen két meghiúsult esküvő reményei szerint mégiscsak rossz ómennek számít. Nem ő lenne az első agglegény a világon, talán most már lesz annyi szerencséje, hogy ebben kiegyezhessenek úgy a gróf úrral, mint az apjával. Majd legfeljebb tőle meglepő módon a kapcsolatait megpróbálja diszkréten intézni kompromisszum gyanánt. Ez persze jelenleg csupán kósza gondolat, ami hamar tova is száll, Vanya pálcájából pedig szikrák törnek elő és pillanatokon belül már vígan ropog is a máglya. Berci még keze között gyűrögeti a talárját kicsit, némileg sajnálja, hiszen családi darab, akkor is, ha ósdi, meg ronda, de ugyanakkor kék is ér arany, amit viszont szeret. Majd csináltat másikat a családi szabóval talároson, dönti el végül, azt is hozzátéve, hogy jobb anyagból, modernebb szabással. - Hm… igen, igen - jelenti ki végül a kérdésre válaszul, és vesz egy mély levegőt. - A régi idők elavult szokásainak ugyanitt lenne a helye, de csak ezt a talárt tudom belőle a kezemben tartani itt és most, úgyhogy legyen is a lángok martaléka. Ideje lenne már a korhoz alkalmazkodni - mondja magasztos hangvétellel, a tűz fölé tartva lassan a talárt, aminek a sarka fel is gyullad, úgyhogy a következő pillanatban be is dobja. Aztán a ruhát is kézbe veszi. - Ezt meg azért, hogy egyszer azért én is úgy hozhassam haza a páromat, hogy ha befolyásos aranyvérű családból származik, lehessen már pasi is - folytatja, aztán a fekete ruhát is majdnem bedobja, de még utolsó pillanatban visszarántja és a lányra pillant, felé nyújtva azt. - Tessék, ha netán te is mondanál valamit... Úgy tűnhet, hogy ilyen vaskalapos szerződésekből házasodunk, de bár a nagyapámnak a politika fontos része ennek, még a szüleim is szerelmesek voltak valaha egymásba. Talán most is, csak… bonyolult, kár is róla beszélni. Velem csak az a probléma, hogy így nem lesz újabb unoka. Nem mintha a nővéreddel esélye lett volna, mert bottal se piszkálnék meg soha egy nőt se, és még mindig lehet örökbe fogadni. Az unokabátyám gyerekeit például nagyon szeretem, kis édesek, és az anyjuk egy negyedvéla amúgy is… de eh, ezek a maradi elvek is. Össze se tudom számolni, hány unoka meg dédunoka van már… nem ezen fog múlni a család jövője, hogy nekem is lesz-e még három-négy, kapcsolati tőkének pedig az aranyvérű családok fiai is éppen annyit érnek, mint a lányaik. A bátyádról például mit érdemes tudni? Nem kifejezetten ronda srác. Frederik?
|
|
|
|
Ivanich R. Benett Tanár, Végzett Hallgató, Színjátszó vezető, Minisztériumi dolgozó
still alive offline RPG hsz: 471 Összes hsz: 641
|
Írta: 2024. július 22. 22:17
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=880563#post880563][b]Ivanich R. Benett - 2024.07.22. 22:17[/b][/url] Berci (Szalamanton)- Jó, de a táborba nem is nagyon jártak be idegenek rajtunk kívül. Szerintem inkább mindenki menekült egy bulizó társaság elől. Vagy elterelték a figyelmet a nálam jobban hangoskodók. Azaz majdnem mindenki más rajtam kívül, amilyen kevés vizet tudok zavarni - halvány mosoly jelenik meg az arcomon, miközben megvonom a vállaimat. Általában nem szoktam büszke lenni erre a tulajdonságomra, de néha előnynek érzem, hogy visszahúzódóbb vagyok, úgyhogy büszkén pislogok fel rá, mintha valami nagyon találót mondtam volna. Azóta is kihoz belőlem dolgokat Médi, amire nem számítok. - Ezt nem tudtam - csodálkozom el, pedig végül is logikus, hogy egy mágustelepülésen mindenféle varázslat van. - Jaj, ne kezdjük megint a korrepetálást. Szerintem nem azért hívtál meg - veszek egy nagy levegőt, mert majdnem olyat mondok, ami nem lenne szép, de hát egyszerűen érzem rajta, hogy provokál. Néha nem tudom eldönteni, hogy csak csipkelődik, odaszúr, vagy bóknak szánja, de nagyon zavarba tud hozni a kis megjegyzéseivel, és láthatóan élvezi a helyzetet. Egyszer még visszakapja valahogy. Megrázom a fejem. Nem akartam ennyire csapdába sétálni. De nyár van, a Balaton partján vagyok, és semmi nincs abban, ha én úgy döntök, hogy csobbanok egyet. Vékony vagyok, nincs kidolgozott felsőtestem, amivel magamra vonzanám a figyelmet, de legalább sokkolni se tudok senkit a külsőmmel, csak maximum az óvó boszorkányokat, akik szerint azonnal be kellene tolnom két üstnyi vadhúst. Egy hangos sóhajtás után lekerül rólam a felsőm, kibújok a cipőmből, leveszem a zoknimat, és ráérős mozdulatokkal, a víztükör felé fordulva a nadrágomból is kibújok. Csak néha sandítok oda Berci felé, hogy lássam, ő mennyire van lemaradva hozzám képest. A ruháimat elrendezgetem az egyik sziklán, biztonságos távolságra a víztől, aztán óvatosan bemegyek bokáig a tóba, amely egészen kellemes hőmérsékletű. - Idén még szerintem nem is strandoltam... Kár lenne kihagyni. Majd valahogy megszárítom magam utána, remélem nem fogok nagyon fázni - fordítom Berci felé a fejem, de alig várom, hogy beljebb sétálhassak a vízben. - Belőled amúgy nehezen nézem ki, hogy ebben fürödnél. A part lehet exkluzív, de a vízbe bármi és bárki bemehet - próbálom viszonozni a csipkelődést.
|
|
|
|
Bánffy Albert Tamás Minisztériumi dolgozó, Világalkotó, Végzett Hallgató, Végzett Diák
Berci | zsiráf offline RPG hsz: 144 Összes hsz: 233
|
Írta: 2024. július 23. 22:55
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=880602#post880602][b]Bánffy Albert Tamás - 2024.07.23. 22:55[/b][/url] - Szalamanton | egy júniusi szombat - - Ide sem teszi be a lábát csak úgy bárki - válaszolja Benettre kacsintva egy magabiztos mosollyal az arcán, mint aki sokkal többet tud erről a partszakaszról a másikhoz képest. Ami azt illeti, ez így is van, hiszen a birtok idáig terjed, és bár nincs kerítés, a családja szeret biztosra menni, hogy nem jár erre senki olyan, akinek semmi keresnivalója sincs itt. Elvégre mégiscsak itt nőtt fel, és bár azt nem mondhatni, hogy pontosan kiismerné magát a birtokot védő varázslatok bonyolult hálójában, ő azért még ezt képzeli magáról. Benett pedig láthatóan nem akar belemenni a részletekbe, már ami a hoppanállásgáltókat és társait illeti, így egyelőre Berci marad is ebben a hitben. Biccent azért a felvetésre, elfogadva, hogy akkor most éppenséggel mellőzni fogják a tudományos témákat, amit lényegében nem is bán. Inkább csak kényelmesnek bizonyult eddig is azokat felhozni, hiszen Benett olyan visszahúzódó, de ezekhez mégis majdhogynem lelkesen szólt hozzá többnyire. Vetkőzni kezd aztán, Berci pedig egészen ráérősen követi ebben, mert mégiscsak jobban leköti, hogy nem túlságosan visszafogottan bámulja, kevésbé figyelve arra, hogy a saját ruhái is lekerüljenek. Meg is akad néhányszor az ing gombjaiban, elhúzva a száját, amikor az egyiket csak harmadszori nekifutásra sikerül kigombolni. Elmosolyodik azon, hogy milyen gondosan fogja össze és teszi félre a másik a saját ruháit, akárcsak ő nem sokkal később, hiszen az ing anyaga pont olyan kényes, mint a nadrágé. Merlin ments’, hogy még esetleg víz is érje, vagy éppen rosszul legyen összefogva és annak nyoma maradjon rajta. Erre ugyan van valami bűbáj, amit a manók használnak a tisztításakor, de biztosabb, ha mégsem csak kupacban dobál egymásra mindent. - Te mindig ennyire körülményes vagy? - kérdezi meg, miközben már ő is egy szál alsóban sétál be a vízbe, előbb térdig, aztán megáll egy pillanatra, majd tovább megy, amíg már derékig áll a vízben és tenyerével Benett felé pancsol belőle. - Csak engedd el magad kicsit… vagy mire számítasz, mit látnának? - kérdezi meg szemöldökét kérdőn felvonva, miközben szája sarka kajánul kunkorodik felfele. Hátradől a vízben és néhány karcsapással kicsit eltávolodik, várva, hogy esetleg a másik is kicsit bennebb merészkedjen.
|
|
|
|
Ivanich R. Benett Tanár, Végzett Hallgató, Színjátszó vezető, Minisztériumi dolgozó
still alive offline RPG hsz: 471 Összes hsz: 641
|
Írta: 2024. július 24. 01:30
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=880606#post880606][b]Ivanich R. Benett - 2024.07.24. 01:30[/b][/url] Berci (Szalamanton)- Hm? - kérdezek vissza, miközben felvonom a szemöldököm. Fogalmam sincs arról, hogy most már a Bánffy birtokon járok, csak azt látom, hogy bármerre is forgatom a fejem, nem látok rajtunk kívül senkit szerencsére. Berci viszont tudja, hogy hova hozzon, ha nem akarunk a turistákkal vegyülni, betudom a kiváló helyismeretének. Még mindig libabőrös tudok lenni a mosolyától. Kezd olyan érzésem lenni, mintha készülne valamire, de egyébként is van egy olyan nézése, mint aki mindig forgat valamit a fejében. A víz kellemes, de ahogy beljebb sétálok rájövök, hogy még szoknom kell. Komótosan haladok, a víz itt tiszta, így egészen a lábfejemet is látom. - Igeeeen? - bizonytalanodom el még a saját válaszomban is, de inkább nem gondolom végig, mert az önmarcangoláshoz vezetne. Zavarban vagyok mellette, és ahelyett, hogy csendben lennék, próbálok mondani valamit, amire persze ezt kapom. Berci lefröcsköl, amitől összehúzom magam, majd bosszúból mindkét kezemmel pöckölgetni kezdem a víztükröt, hogy őt is eltaláljam. Az én sápadt bőrömhöz és csontos alkatomhoz képest ő úgy fest mellettem, mintha görög szobrokhoz állna modellt másodállásban, de ezt hülye lennék az orrára kötni, ahhoz már most is túl nagy az egója. - Nem tudom. Hagyjuk - vonok vállat, miközben óvatos mozdulatokkal öntök maréknyi vizet magamra, hogy hozzászoktassam magam a hőmérsékletéhez. Aztán nyakig merülök, és úszok egy kisebb kört Berci körül, majd kikötök vele szemben. Felszabadít, hogy végre fürödhetek, és erre a széles mosolyom a tanú, vagy csak Bercinek próbálok szót fogadni. - Semmit. Itt végül is úgyse hiszem, hogy felismernének - nyugszom bele, majd megmosom az arcomat, hogy felfrissüljek. Már csak a hajam száraz. - Amúgy meg ne mondd, hogy te nem vagy körülményes. Szerintem mindenki azt gondolja rólad, hogy piperkőc vagy. És ha én is ennyire nyeregben lennék, mint te, akkor persze, hogy lazább lennék. Szóval másokat is szoktál piszkálni, vagy csak engem élvezel? - kérdezem pimaszul, és kissé el is nevetem magam.
|
|
|
|