MAGYARORSZÁG MÁGUSFALVAITALÁROSTaláros

Történelmi áttekintés: Talárost később alapították a többi mágusfalunál, mivel az alapítói nagyon sokáig megpróbáltak együtt élni a muglikkal, füves asszonyokként, emberekként ismerték őket. Az ország három részre szakadásakor döntöttek úgy, hogy ki szeretnének maradni a mugik harcaiból és biztonságos helyen nevelik fel a gyermekeiket. Történt ugyanis, hogy az általuk lakott Nyírbélteket is feldúlták a török seregek, s majdnem az összes család földönfutóvá vált, a házaikat felégették, a jószágaikat pedig elhajtották. Szerettek volna már meglévő falvakban letelepedni, ám a közelben lévő Szalamandra-Szentegyed nem fogadta be őket, mivel elítélték őket a muglikkal való közösködésük miatt. Nem szerettek volna túlzottan messzire menni, így a mai Püspökladány közelében, 1529-ben megalapították a falujukat, melynek nem adtak rögtön nevet. Az elsődleges célja az volt az akkori körülbelül 30 embernek, ahogy biztonságban tudhassák magukat, hogy ne kelljen rettegésben élniük. A falu alapítói között volt egy híres talárszabász is, Veres József, aki híres volt arról, hogy a gyengébb anyagból is minőségi talárt volt képes varrni. Később őt választották meg a polgármesternek- tekintve, hogy azon kevesek közé tartozott, aki képes volt írni-olvasni, s 1567-ben bekövetkezett halála után a tiszteletére Talárosnak keresztelték el a falut. Az évek alatt a lakosság megtöbbszöröződött, mindenkit szívesen láttak a kis közösségükben. Egyre jobb és jobb kapcsolatot ápoltak a többi varázslófaluval, sőt néhány külföldi mágusfaluval testvérfalukká váltak, így segítve egymás fejlődését. A két világháború között több olyan családot fogadtak be, akiknek a biztonságuk érdekében menekülniük kellett a szülőhazájukból.
Látnivalók: - A faluban található egy régi ösvény, mely mentén idősebb-fiatalabb fák sorakoznak, szám szerint 6 darab. Ezeket a testvérfalvak egykori polgármesterei ültették, a testvérük pedig a másik városban áll. Az ösvény végén áll egy park, a testvériség parkja. - Egy régi talármúzeum is talárható a talárszabászat emeletén, melyben 1200-as évekből származó talárok is találhatóak. Nyomon lehet rajtuk követni a divat fejlődését, illetve a talárkészítés rejtelmeibe is bevezetnek Veres József leszármazottjai.
Érdekességek: - A talárokat külföldre is innen szállítják, olyan híresen jó minőségűek. Különféle bűbájokkal ellátott talárokat, védőkesztyűket gyártanak a vállalkozásban, mely családiból ma már faluszintűre nőtte ki magát, kifejezetten keresik a tehetséges, fiatal szabászokat. - Nem mindegyik testvérfalut lehet megközelíteni hopphálózaton keresztül, ám Talárosról mind a 6 falu elérhető ilyen módon is.
Szendrei Véda munkája KUNSZENILAKunszenila
Történelmi áttekintés:Kunszenila valaha egy nyüzsgő, élettel teli hely volt, s bár lakosainak száma soha nem ért el bűvös magaslatokba, de másfél emberöltőnyi ideje még nem gondolták azt, hogy valaha majd magukénak mondhatják az egyben szomorú és megtisztelő címet, ami a legkisebb varázslófalunak jár egész Európában, s ami még szomorúbb; ha nem csak a varázslófalvak listáján nézzük, akkor is valahol a sor végén kullogna. Sok mindennek tulajdonították az emberek és a lakosság nagyon magas számú eltelepülését, de rá kellett jöjjenek, hogy különösebb oka nincsen; egészen egyszerűen senki nem szeretne egy aprócska, a semmi közepén lévő faluban lakni, ahol a vízért is a kútra kell járni. Az itt élők ma már nem mások, mint a sok-sok évvel ezelőtt itt született boszorkányok és varázslók - szám szerint 12 fő -, akik valószínűleg itt fognak elhunyni, hogy aztán ez az aprócska kis hely örökre megszűnjön.
Látnivalók:
- az ország legnagyobb karácsonyfája - egy emlékfal, ahova azok nevét vésik fel, akik az elmúlt öt évtizedben távoztak a városból Érdekességek: - a nagy kivándorlás az előző nemzedéknél kezdődött, szinte minden fiatal elhagyta akkor a szüleit. - egy ideig próbálkoztak a falu feltámasztásával, nagy karácsonyi vásárokat rendeztek, különböző programokkal akarták csalogatni az embereket - sikertelenül - semmilyen közintézmény és bolt nincsen a településen, és egyedül egy kandalló van rácsatlakozva az országos hopphálózatra, ezen keresztül tud mindenki közlekedni.
Szabó-Kelemen Zsombor munkája SZALAMANDRA-SZENTEGYEDSzalamandra-Szentegyed

A legtisztább mágusfaluként emlegetett helyiség jelzője nem azt jelenti, hogy a város gondnoksága fokozottan figyel a szemét eltakarítására. Szalamandra-Szentegyed, ez a körülbelül 150 fős kis település Szolnok és Szarvas között nagyjából félúton elmondhatja magáról: teljességgel kizárták a mugli világot életükből. Beton, de még földutak sem vezetnek a faluba, hiszen nincs szükség rájuk. Mindenki hoppanálással vagy hopp-porral oldja meg a közlekedést, és hasonló módon tölti fel az élelmiszer- és italbolt, a patika vagy a gyógyház tulajdonosa a készleteit, de a felhasznált javak fő részét a falu maga termeli ki. Akik nem varázslóállásokat töltenek be a közeli vagy távolabbi városokban, a faluban földműveléssel, gyógynövénytermesztéssel, állattartással foglalkoznak, az asszonyok szívesen szőnek, a fiatal fiúk halásznak a közeli tóban, és a lakóknak nagy segítségükre van természetesen a varázstudományuk. Az elzárt helység népe büszke arra, hogy a varázstalanoktól teljesen elszeparálva élhetnek. Akad olykor egy-egy család, amelynek kirepülő gyermeke nem szülei életmódját kívánja tovább folytatni, és elköltözik Szalamandra-Szentegyedből, de ugyanígy a falu a muglikat megunt tiszta vérű családok beköltözését is lehetővé teszi. Ugyan ha a betelepülők nem bizonyítottan aranyvérűek legalább tíz nemzedékig felfelé, előfordul, hogy még 20 év szentegyedi tartózkodás után sem tekintik igazi helybélinek a falu tősgyökeres lakói.
A település két faluból (Szalamandra és Szent-Egyed) egyesült még a XV. században. A két közösség jó barátságban volt, gyermekeik sűrűn jártak át egymáshoz, és ez nem is esett nehezükre, elvégre párszáz méter és egy folyócska választotta el a két helységet egymástól, aminek átugrálásából a szentegyedi gyerekek versenyt is csináltak. A folyóátugró verseny a mai napig dívik az ifjú varázslóknál és boszorkáknál. Szalamandra és Szent-Egyed két legmegbecsültebb családja döntésével aztán egy faluként élt tovább a két település, és az őket elszakító folyó fölé hidat építettek, az üres pusztát házakkal, és egy térrel építették be az egyesülést megpecsételendő. A tér érdekessége, hogy az azt körülölelő fákon ezernyi pixi él, és ünnepek alkalmával a falu lakói varázslataikkal úgy zavarják fel és világítják meg ezeket a lényeket, hogy temérdek kék szikraként varázslatos látványt nyújtsanak. Nem ritka, hogy az ifjú párok ilyen ünnepségekre időzítik egybekelésüket.
Hogy mi is a vonzata annak, ha egy település a mugliktól és technikájuktól teljesen elzárva él? Hadd meséljem el azt a történetet, amit én is csak úgy hallottam: vagy tíz éve történt, hogy egy repülő húzott el meglehetősen közel Szalamandra-Szentegyed fölött, és a lakosság húsz év alatti része pánikban tört ki, hogy a világ vége közeledik egy hatalmas átok képében. A kezdeti ijedség után együttes varázslatra készültek, hogy elpusztítsák a felettük süvöltő "átkot", de az gyorsabban robogott el felettük. Szerencsére, hiszen lett volna egy-két menetük a Mágiaügyi Minisztériummal ellenkező esetben. Az idősek tájékozottabbak, de a fiatalok mit sem tudnak a muglik létezéséről. Iskolájuk konkrétan nincs, de otthonaikban és a közösségi házban az idősebbektől rengeteget tanulnak, viszont a tananyag még csak nem is érinti a muglikat. Bár akik a faluban maradnak, nem is feltétlenül használnák ezen információkat, de egy a településtől elszakadt szentegyedi varázslóifjonc bizony nem egyszer bajba keveredik tulajdonsága miatt. Elmondható viszont, hogy Szalamandra-Szentegyed azon kevés helyek egyike, ahol őrzik a varázslóhagyományokat, és olyan legendákat őriznek, amelyek másol már rég feledésbe merültek. Nagy hangsúlyt fektetnek a varázslásra, csemetéik kiválóan bánnak varázspálcáikkal. Mindenki maga döntse el, vajon megérné-e ebben a faluban élni. Te odaköltöznél?
Dolánszky Alex munkája ÜSTÖSDÜstösd

Történelmi áttekintés:
A település első írásos említése az 1300-as évek elejéről származik, ekkor költözött az addig lakatlan vidékre (a mai Győrtől kb. 20km-nyire délnyugatra) hat varázslócsalád, köztük Buchmeier Pál is, aki tíz évvel később megnyitotta első üstöntödéjét. Talán ez volt az, ami a falut elindította a gyárvárossá válás útján. 1425-ben itt nyitották meg az ország első mágikus édességgyárát, majd ötven évvel később egy játékgyárat is, bár akkor még mind a kettő céhes formában működött. Az ez után következő évszázadokban sokan azért költöztek az időközben várossá terebélyesedett Üstösdbe, hogy céheket, majd később manufaktúrákat és gyárakat hozzanak létre, vagy ezekben dolgozzanak. Mivel a települést a kezdetektől fogva álcázóbűbájokkal védték, nyugodtan fejlődhetett a mugli háborúktól mentesen. Virágkorát az 1800-as évek végén élte, ekkor vált világhírűvé a város hatalmas piaca, ahol a pletyka szerint minden megtalálható. Az 1900-as évek elején a bűnözés elharapódzott a városban, egy híres banda a félvérek és a muglik kilakoltatását követelte, céljukat zsarolással, kínzásokkal és gyilkosságokkal akarták elérni. 1940-ig több, mint 230 ember hagyta el a települést, de a banda tagjait csak húsz évvel később tudták elfogni. Azonban az alapítóról sosem tudtak meg semmit. Sokan úgy gondolják, hogy később új tagokat toborzott, és így a csoport a mai napig tevékenykedik. Manapság viszonylag kevesen lakják a helyet, és nem is vonzó az új lakóhelyet keresők körében, de turisták gyakran megfordulnak a városban. A város régi pompáját nem sikerült helyreállítani, de erre próbálkozások az utóbbi években is voltak.
Látnivalók: - A bevásárlónegyed, a város leghosszabb utcáját foglalja magában. A régi céhek maradványaiként kisebb-nagyobb boltokat találunk itt, melyekben csupa minőségi, kézzel készített terméket vehetünk. A boltok többsége a külföldi megrendelésekből él meg, mert már nincs akkora forgalom, mint a város fénykorában. - Az ország legnagyobb mágikus piaca, mely minden hónap harmadik vasárnapján a főtéren található meg. Hajnaltól késő estig a legkülönfélébb árusok portékái közül lehet válogatni, bár azért mindent nem árusítanak. - Játékmúzeum, ami a régi játékgyár épületéből lett kialakítva. Tizenkét szobában mutatják be a régi és új idők mágikus játékait, valamit egy helyiséget a muglik által kedvelt játékoknak is fenntartanak. A látogatás alkalmával mindent ki lehet próbálni, bár néhány dolgot csak felügyelet mellett. - Az édességgyár, ahol magyar mágikus édességeket lehet megkóstolni, és megtudni, hogyan készülnek. - Az öntöde, egészen pontosan a régi üstöntöde, bár csupán egy része szabadon bejárható, hiszen itt még ma is folyik termelés.
Érdekességek: - A bevásárlónegyedben sok külföldi cég kisebb üzlete is megtalálható - A gyáraknak köszönhetően a település levegője füstös, az eget ritkán látni miattuk, ezért mindig félhomály uralkodik a városban.
Merkovszky Ádám munkája SZALAMANTONSzalamanton
 Történelmi áttekintés:
A történet szerint évszázadokkal ezelőtt élt egy velejéig romlott, gonosz varázsló, aki eltökélte, hogy minden muglival végez és, amikor ez megtörténik, a varázslók végre békében élhetnek. Ezt azonban már az akkori varázslók többsége sem nézte jó szemmel, pedig azokban az időkben még sokkal többet jelentett az úgy nevezett tiszta vér és a varázslóönérzet. Végül a mágust a Balaton északi partjának nyugati csücskében sikerült bekeríteniük, és megölniük. Ekkorra azonban már több száz mugli áldozata volt gonosz tetteinek, és a közben mellé szegődött híveinek. A végső csatában tíz hős mágus – 6 varázsló és négy boszorkány vesztette életét. Állítólag, amikor az ártatlanok kiontott vére a földre hullt, ott kinőtt egy virág, melyet később nagyezerjófűnek neveztek el, mai ismertebb nevén ez a boszorkányfű.  Az egykori csata helyén még ma is áll a hősök emlékműve – ez a város egyik terén található meg, a megölt muglik sírjaival együtt. A tíz hős sírja is megtalálható még, folyamatosan gondozzák őket és évente egyszer, május 7-én meg is koszorúzzák. Ennek közelében lelhető fel Szalamanton falu, amely viszonylag új település, az 1600-as évek végén hozták létre. Mivel a falu a Balaton partján áll, ezért az itt élők elsősorban a turizmusból élnek, híresek a fesztiváljaik, és több közismert személyiség is Szalamantonban telepedett le. A falu összetétele vegyes, bár legfőképpen félvérek lakják. Főszezonban főleg külföldi turistákkal találkozni a település utcáin, ellenben télen alig lézengenek emberek a faluban. Bűnözés szinte nincs, az egyik legbiztonságosabb mágusfalunak nevezhető, ami köszönhető a Balatoni javító-nevelő intézet, valamint a bíróság közelségének, hiszen ezek miatt az aurorok gyakran megfordulnak Szalamantonban.

Látnivalók:
- A hősök sírjai, valamint a csata emlékműve, illetve a közelében épült múzeum, amely bemutatja, hogy mi történt akkor régen - Az ország fiatalkorú bűnelkövetőkre szakosodott mágikus bírósága ebben a faluban működik, szinte az összes fontosabb ilyen típusú tárgyalás itt zajlik le.

Érdekességek: - A Mirákulum nevű cirkuszi társulat központja, elsődleges előadóhelyük - Mágikus Dallamok Napja fesztivál helyszíne - Itt rendezik meg a Hőhűtő hetet - Bűbájos Bálint-napi mulatságok helyszíne - A Balaton közepén található a fiatalkorúak javító-nevelő intézete, ahová Szalamantonból szokták átszállítani a rabokat
Merkovszky Ádám munkája CSERMELYMENEDÉKCsermelymenedék

A menekültek eldugott varázslófalva
Történelmi áttekintés:
Ez a helyiség valamikor a muglik két nagy világháborúja között jött létre. Eleinte csak pár varázslócsalád menekült fel az Északi-középhegységbe a pusztítások elől, hogy mágiájukkal feltűnésmentesen megvédjék családtagjaikat, később többen is csatlakoztak a csoportosuláshoz, így elég változatos manapság is a lakók nemzetisége. A mugliriasztó bűbájok segítségével tökéletesen el tudtak együtt rejtőzni, s egy összetartó közösségben építgették-szépítgették településüket. A községben működött egy igen fejlett aurorképző intézmény is, de a 18 évvel ezelőtti nagy aurormészárlás után, - amit környékbéli sötét varázslók követtek el -, a hely bezárt, az épület azóta is üresen áll, a gyereket rémisztgetik vele rémtörténet gyanánt. Látnivalók:
- Csermelymenedék nem az a falu, ahol annyi mindent nézegetni lehetne, de a helyiek nagyon büszkék a patak tisztaságára és a hidaktól varázslatossá tett hangulatára. - A falu egykori aurorképzője bezárás után is vonzza még az arra tévedő turistákat. Érdekességek:- Alapvetően a Hosszú-völgyi-patak két felére építkeztek, romantikus hidak kötik össze a két oldalt. - Érdekes, hogy manapság még a fiatalok sem nagyon hagyják el ezt a nyugodt környezetet, ha ki is repülnek a családi körből, idővel úgy is visszatérnek. - Mivel sokféle mágus gyűlt itt össze, nincs a falunak konkrét iparága, mindenki értett valamihez, ami később azzá fejlődött ki, hogy az évek alatt önellátóvá váltak.
Vikohino Thaihasy munkája ÓKÍGYÓS
Ókígyós

Fekvése: Újkígyós, Szabadkígyós és Kétegyháza háromszögében Jogállás: Falu Polgármester: Vámos-Monori Krisztina Lakosságszám: 586 fő Ismert családok: Keserű, Monori
Történelmi áttekintés: Ókígyós város egy békés megyei, mágusok lakta település, ami közönyös egyszerűséggel marad elrejtve a kíváncsi varázstalan szemek elől. Az erdők és szántók közt régi, elhagyatott romkastélyok és várak maradványai bukkannak ki a földből, ezeken iskola után a környék gyerekei szinte mind összegyűlnek bandázni sötétedésig. Befelé haladva egyre kisebb telkeken állnak már a házak, a faluközpontban pedig az egy-két emeletes épületek is megjelennek. A cakkos-cifra macskakövek kanyarulataiban álló üzletek kirakataiban a legkülönfélébb termékek kelletik magukat, a felső erkélyekről burjánzó mágikus növények kígyóznak az üvegblokkok elé.
A faluban élők a többi mágustelepüléshez hasonló módon küzdenek az elnéptelenedéssel, ahogy évről évre egyre több fiatal költözik nagyobb mágusvárosokba a boldogulás reményében. Mezőgazdasági vívmányai mára elvesztették eredeti bájukat, minden, amivel réges-rég előrukkoltak, mára még a muglik körében is elterjedt találmánnyá vált. A lakosság jelentős része a mai napig növények, varázsnövények termesztéséből él, de jelentős a kőmíves, asztalos, fém- és bőrdíszműves tevékenység is. Az Ókígyósi Általános Iskolához tartozó üvegházban (mely leginkább csak névleg képezi részét az iskolának, gyakorlatilag a diákoknak nincsen bejárásuk az épületbe) rengeteg különleges és érzékeny kezelést igénylő növényfaj lelhető fel, melyet előre egyeztetett időpontban, tanulmányutak során akár Bagolyköves, akár Egyetemi hallgatók is látogathatnak.
Alig pár évvel ezelőtt, korábbi polgármesterének (és szám szerint 17 unokájának) hála, új látványossággal bővült a környék látképe, a hivatal pedig nem titkoltan bízik abban, hogy fellendítheti a környék nappali turizmusát is. Az Óriáskígyó Vidámpark tárt karokkal és kapukkal várja varázslatos látogatóit, akik az Alföld látképe fölé nyúló attrakciókon kicsit kiesnének a hétköznapok szürke monotonitásából. Aggodalomra semmi ok, a játékokból nem fognak.
Érdekességek: Polgármesteri címe már több mint 200 évre visszamenően ugyanazon család női tagjai között öröklődik. A Monori család lánygyermekei születéskor csak egy vezetéknevet örökölnek, házasságukkor pedig csupán részlegesen veszik fel férjük családnevét. Bár hivatalosan négy évente tartanak polgármesteri választásokat, a már említett időszakban összesen 4 olyan szavazat érkezett, amelyet nem a Monori család valamely jelöltjére adtak le. Kékes-Monori Erzsébet után Vámos-Monori Krisztina vette át a polgármesteri címet lánya, Monori Heléna születése után két évvel. A Postához kapcsolt irattárban bárki számára elérhető a helyiség történelmével fogllakozó könyvek tára, ugyanígy a törzslakosok családfáinak miniatúrája is. Az országos hopp-hálózatra a Kerek Nyereg biciklibolt kandallói lettek rákötve, és bizony nem kis meglepetést okoz ez a mai napig mindenkinek, aki első ízben látogat el a faluba és landol a zsúfolt üzlethelyiségben.
Látnivalók: Bolond Boszorka Bájitalbödön Édes-Keserű Fajátékbolt Faragatlan Füvészkert Óriáskígyó Vidámpark Ókígyósi Általános Iskola - Üvegház
Zippzhar Mária Stella munkája
|
|
|
Merkovszky Ádám INAKTÍV
 Mindenki apukája :3 | Berci férje <3 offline RPG hsz: 353 Összes hsz: 1474
|
Írta: 2014. december 16. 17:05
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=437588#post437588][b]Merkovszky Ádám - 2014.12.16. 17:05[/b][/url] SzalamantonProjektmunka 3. fordulóMájus 23., szombat délelőttElérkezett a Nemzetközi Elemi Mágus Bajnokság ifjúsági kategóriájának utolsó fordulója. A hely most úgy néz ki, mint az első megmérettetéskor azzal a különbséggel, hogy négy helyett három doboz van, és legalább kétszer akkorák, mint legutóbb. Ezúttal nem elemek, hanem évfolyamok szerint különítik el a csoportokat. A versenyzők elfoglalják helyüket a dobozok falán körben található ajtók előtt, bár most már lényegesen kevesebben vannak, mint korábban: csoportonként tíz-tizenöten. Charles ruganyos léptekkel siet fel a színpadra, majd mutatja be újfent a zsűri tagjait, akiknek ezúttal sem lesz a nézésen kívül sok dolguk. Persze vitás helyzetben ők döntenek, de az Arénában sosem szoktak ilyenek lenni. Vagy éppen csak ilyenek vannak. A kommentátor egyenként bemutatja a versenyzőket is, akik többségében a nézők felé fordulva mosolyogva integetnek, majd feszült arccal visszafordulnak ajtajuk felé. Vannak persze kivételek, akik nyugodtan várakoznak a bebocsáttatásra, őket a közönség sem különösebben érdekli. Nevüket hallva csupán biccentenek egyet, gondolataikba temetkeznek, felkészülnek a harcra. Charles tudatja a versenyzőkkel és a nézőkkel is a szabályokat, mely igazából nem sok van, és a legfőbb azok közül is csak annyi, hogy "csak egy maradhat". Természetesen dobozonként egy, így lesz három győztese az ifjúsági kategóriának. Végül a bemondó elharsogja azt a szót, amire mindenki vár, kinyílnak az ajtók, belépnek a versenyzők, a szemek a kijelzőkre merednek...
/A dobozokban ugyanazt találjátok: nyugatra erdő, középen egy hatalmas tó, keletre egy aktív vulkán, északra hó és hideg, délre sziklás, szeles kopár vidék. Kijutni nem lehet, feladni sem igazán. A szervezők bemennek azért, aki súlyosan megsérül vagy egyéb módon harcképtelenné válik. Induljatok el, nem kell hosszút írni. Brandon te nyugatról lépsz be a dobozodba, Ash, te északról, Julien, te keletről. Bran és Julien, ti egy dobozban vagytok./
|
Kérdezz.. // Év tanára 4 tanéve (Köszönöm nektek.  Q_Q *teljesen meghatódott*)
|
|
|
Ashley Valerie Stanwood INAKTÍV
 Nagykislány offline RPG hsz: 269 Összes hsz: 1736
|
Írta: 2014. december 21. 21:00
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=439617#post439617][b]Ashley Valerie Stanwood - 2014.12.21. 21:00[/b][/url] Projektmunka, harmadik forduló, első reag46 pontot kapott. Negyvenhatot! Egy ponttal legyőzte Mirabellt, amiért végtelen büszkeség hatotta át, de sajnos ez nem volt elég, hogy a lány kiessen, bár az örömtől és győzelemtől megrészegülten úgy gondolta, jól van ez így, hiszen így megmérkőzhetnek szemtől szemben, és úgy győzheti le - azt pedig már senki nem vitathatja el tőle. Aztán hazament, lehiggadt, és elkezdett aggódni. Mert az, hogy az utolsó fordulóba jutott, azt jelenti, hogy emberekkel kell párbajoznia, olyat pedig még csak egyszer csinált... habár ez nem a hagyományos párbaj lesz, de mégis, harcolnia kell más elemi mágusokkal. Az izgatottság, és a rettegés egyszerre járta át a gondolatra, és aztán elkezdett még keményebben készülni a mai napra. És most itt van. Az egyik legmagasabb pontszámot kapta, így amikor bemondják a nevét a dobozka mellett és rávetül a nagy figyelem teljesen és kikerülhetetlenül, megremegnek a térdei, és egyszerre járja át a rémület attól, ami következik majd, és a földöntúli öröm a nagy ujjongásra, amit kap a kedves mosolyú, de elszánt tekintetű, szégyellős főhajtásra. Visszafordul az ajtó felé, és nagyot sóhajt. Próbál felkészülni arra, ami bent várhatja. Bizonyára lesz ott minden, elvégre ez már nem elemenként oszlik meg, hanem évfolyamonként. Nyilván nem tehetik meg a készítők, hogy egy elemet kizárnak, de csak fa lesz, vagy csak földes-sziklás vidék, vagy csak homokos? A földnél olyan sok a lehetőség. De már csak pár másodperc van, hogy kiderüljön. 3... 2... 1... Belöki az ajtót egy lendülettel, és az első, ami megcsapja, az a hideg. Nagyon hideg van, ez pedig azt jelenti, hogy sok víz van körülötte. ~Még mindig jobb, mint ha tűz lenne...~ jegyzi meg gondolatban, majd ahogy becsukódik mögötte az ajtó körbenéz, és már rohan is nyugatra, az erdő irányába, hogy minél hamarabb eltűnjön a fák között, a saját terepén, hogy azután majd onnan találja ki, hogyan tovább. Persze elgondolkozott ő sok technikán, eltervezett több megoldási sémát arra, hogy győzzön, átgondolta a taktikákat, de végül nem döntötte el, melyik a legjobb, csak azt, hogy időt kell magának nyernie az elején. Nem akarja, hogy már az elején levadásszák, mint abban a történetben, az Éhezők Viadalában.
|
|
|
|
Losonczy Alina INAKTÍV
 Mikulikánus<3 | Linzerke^^ offline RPG hsz: 220 Összes hsz: 3263
|
Írta: 2014. december 23. 22:00
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=440770#post440770][b]Losonczy Alina - 2014.12.23. 22:00[/b][/url] TalárosTalárosi mulatságok 2014.XII.1.Kata<33Ez a nap is úgy indult, mint akármelyik másik így karácsony előtt. A Losonczy családra ilyenkor szinte rá sem lehet ismerni, na nem mintha az év többi időszakában nem lenne jellemző az összetartás, de ilyentájt ez felfokozódik, és a szokásos sürgés-forgással párosul: sütés-főzés, rokonlátogatások, hol Linák mennek, hol hozzájuk jönnek, szinte minden napra jut valaki. Most épp az előbbi helyzet áll fenn, Taláros faluba érkezett a Losonczy gárda, mégpedig azért, hogy a család egyik közeli barátját meglátogassa így az ünnepek előtt. A társalgás egészen addig zökkenőmentesen ment, amíg szoba nem került az ilyenkor szokásos hogy áll a nagylány a fiúkkal, a szerelemmel? kérdés, és a lány úgy érezte neki ehhez most végképp semmi kedve nincsen. Kérlelő pillantást vetett édesapjára, aki szerencsére rögtön értette, hogy Lina most semmiképp nem akar erről csacsogni, és tartva attól, hogy a szőkeség ne adj Isten megint visszaesik a közönyös, már-már depressziósnak mondható viselkedésbe felajánlotta, hogy mi lenne, ha Alina elmenne, és szétnézne a faluban, elvégre most van a karácsonyi mulatság ideje, divatbemutatókkal meg mindenféle neki való dolgokkal. Nem kellett kétszer mondani, a lány mosolyogva felállt, és kecsesen, mint azt, ahogy egy jégtáncoshoz illik az ajtó felé vette az irányt. Mielőtt kilépett hálás pislogások százait küldte apukája felé, majd megkönnyebbülve indult el az ismerősnek mondható úton. A központba érve csodás látvány fogadta, kivilágított karácsonyi bódék, narancs és fahéj illatáradat, a forralt bor kellemes bukéja, valamint, ami számára a legfontosabb volt, épp a téli kollekciót mutatták be. Ámult és bámult a különlegesebbnél különlegesebb ruhakölteményeken, el is határozta, hogy, amint teheti egyet-kettőt megvásárol magának karácsonyi ajándék gyanánt. Lehet, hogy nem vette észre magát, de úgy tűnik, annyira tetszettek neki az összeállítások, hogy tátott szájjal bámulta őket, mert egyszer csak azon kapja magát, hogy az ajkai és a torka szárazságban lekörözi a Góbi sivatagot. Ezért úgy határoz, hogy felkeres egy puncsos standot. Körbetekint, majd kiválaszt egy bódét, szépen odaslattyog, majd miután kikérte a forró italt tűnik fel neki, hogy az egyik rég nem látott barátnője, Kata áll előtte. Nem hezitál sokat, gyorsan a hátára ugrik, és kiáltja hangosan a köszöntő szavakat. -Hejhóó! Hol a manóba voltál eddig elveszve te nő? Ezer meg egy éve nem láttalak… Láttad már a divatbemutatót? Állati ruhák vannak!Miután kellőképpen ráhozta a frászt a másikra lekászálódik a hátikájáról és immáron tulajdon talpain a punccsal a kezében várja Kata reakcióját.
|
|
|
|
Kovács Kata Flóra INAKTÍV

offline RPG hsz: 33 Összes hsz: 110
|
Írta: 2014. december 24. 17:00
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=441172#post441172][b]Kovács Kata Flóra - 2014.12.24. 17:00[/b][/url] Linácska <33Ruha | Taláros | December 1 És tényleg itt lehet. Édesanyja megengedte, hogy iskolába járjon, és itt tanulhasson. Mióta várta már ezt. Bár lehet, hogy csak, azért engedték el, mert már idegesítette a nőt, a kérlelésével. Ne ez a lényeg, hanem, hogy itt lehet, és a Bagolykőbe járhat, mint a legtöbb korabeli gyerek. Ezzel csak egy gond van. Pont a szünet előtt jelentették be neki, hogy iskolába járhat, szóval csak az újévben kezd. De Kata számára ez sem akadály. Nem szokta siettetni a dolgokat, így most azt is kivárja, hogy itt legyen a következő év és iskolapadba ülhessen. Addig is Talároson tölti az időt. Jobban mondva ezt a napot, mert este utazik vissza Bogolyfalvára. Cél nélkül érkezett, sőt igazából reggel jutott az eszébe ez a kiruccanás. Az otthoni ajándékozás már megvolt, így azzal nem kell foglalkoznia, ami jó, mert így magára költheti a zsebpénzét. Az iskolából még nem ismer szinte senkit, és társat sem talált erre az útra. Ezek talán az az egyik oka, hogy csak ma reggel pattant ki a fejéből az ötlet. Kata szeret a társaság középpontjában lennie, ezért kicsit szomorú, amiért egyedül kell járkálnia a vásárban. A megmentője azonban nem várat magára sokat, mert egy hangos kiáltás hallatszik a háta mögül, majd súly is társul hozzá. A hang gazdája nem más, mint az ő egyik régi barátnője Linácska. Még gyerekkorukban ismerték meg egymást, és az óta tartják a kapcsolatot. Talán a másik szőke az oka annak, hogy iskolába szeretett volna jönni. Lina ugyanis sokat mesélt az itteni dolgokról és emberekről. A leveleit élvezet volt olvasni, mikor a lány mindenfélét írt. De végül győzött az igazság, ebben az esetben a lány meggyőzőképessége. De azért hálás, hogy a szülei fizetik az iskolát, mert el kell ismerni, hogy drága. - Helló-helló - köszön a másiknak. Megszokása, hogy köszönésnél kétszer mondja ki a szót. Nem tudja, hol tanulta, de megtetszett neki. Az elköszönése is hasonló, csak azt az egyik kedvenc sorozatából vette. Ám annak még nincs itt az ideje, hiszen már rég nem találkoztak, így nem tervezi még a búcsúzkodást. Esetleg, ha Lina is a kastélyba megy vissza, akkor mehetnek együtt - Eddig győzködtem anyuékat. De végül belementek és elengedtek a suliba. Ugye, milyen szuper?Nála nincs izgatottabb diák az egyszer biztos. Reméljük majd a tanulásba is ilyen boldogsággal veti bele magát. - Viszont te sem írtál egy jó ideje. És ezt nézd, mit kaptam. Egy ezüstgyűrűt - mutatja a gyűrűsujját.
|
|
|
|
Losonczy Alina INAKTÍV
 Mikulikánus<3 | Linzerke^^ offline RPG hsz: 220 Összes hsz: 3263
|
Írta: 2014. december 25. 18:46
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=441595#post441595][b]Losonczy Alina - 2014.12.25. 18:46[/b][/url] TalárosTalárosi mulatságok 2014.XII.1.Kata <33Megszabadulva a kínos helyzetből Linának öröm róni a vásárba vezető utat, az már csak hab a tortán, hogy épp egy divatbemutató kellős közepébe csöppen bele, ahol szebbnél szebb ruhakölteményeket vonultatnak fel. Varázslatos, de tényleg! Egyet-kettőt ki is néz magának, és elhatározza, hogy, ha vége a rendezvénynek, felkeresi a divattervezőt, és megrendeli magának őket, karácsonyi ajándék gyanánt. A nagy bámészkodásból a szomjúság zökkenti ki, így keveredik egy puncsos bódéhoz, ahol nem várt meglepetés fogadja, egyik régi, gyerekkori barátnője, Kata személyében. Gondolkodás nélkül a nyakába ugrik, elvégre ezer éve nem találkoztak, és nagyon hiányzott már Linának a lány. Miután lekászálódik róla, jön ám csak az igazi eget rengető hír: Katkónak végre sikerült rávennie a szüleit, hogy elengedjék az iskolába tanulni. Örömét nem tudja tartóztatni, szorosan magához öleli a lányt, és úgy visít, ahogy a torkán kifér. -Ez állati jó hír! Már alig vártam, hogy ezt írd meg levélben, de így személyesen sokkal jobb volt hallani. Tudom, tudom, mostanában nem nagyon törtem magam, és nem repültek hozzád a baglyaim, de rettenetes időszakon vagyok keresztül. Tudod, körmöltem neked Caiusról, nagy szerelem meg minden más, hát ez elmúlt. Ő itt hagyott, én meg, hát fogalmazzunk úgy, hogy nagyon nehezen hevertem ki.Egy holthalvány félmosolyt csillant meg, még mindig nem szívesen mesél a témáról, még Katának sem, de valamivel indokolnia kellett, miért tűnt el mostanában. Belekortyol italába, majd az elé kerülő gyűrűsujjra tekint, és gyanakvó pillantásokat lövell barátnője felé. -Na hejj, csak nem lemaradtam valamiről? Túl vagy egy lánykérésen, és ezt csak most mondod?Komiszul elvigyorodik, mert biztos benne, hogy, ha Kata mennyasszony lenne, arról már réges-rég értesült volna, de azért nem bírta ki, hogy ne süsse el ezt a poént. Vár még egy kicsit, kíváncsi, hogy fogja lereagálni a lány, majd hozzáteszi: -Jó, jó gondolom, illetve remélem, hogyha túllennél rajta, írtál volna, és nem egy esküvői meghívóval kopogtatott volna a bagoly, hogy hello szia, férjhez megyek. Egyébként gyönyörű ékszer! De most már meséld el szépen, hogy kitől és miért kaptad!Katkóra kacsint, és türelmetlenül várja a gyűrű történetét.
|
|
|
|
Aaron E. Blake INAKTÍV
 Lenke's dark peasant offline RPG hsz: 141 Összes hsz: 567
|
Írta: 2014. december 25. 21:17
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=441701#post441701][b]Aaron E. Blake - 2014.12.25. 21:17[/b][/url] Grace Erin GreenBudanekeresd, valamikor a téli szünetbenMár az ötödik üzletből lépek ki tanácstalan arckifejezéssel, mikor megpillantok egy idegesen felém tekingető alakot az egyik sikátor szájánál. Ezek szerint már elterjedt a híre, hogy egy idegen fickó keresgél a környéken. Úgy sejtem, hamarosan kiugrasztom a nyulat a bokorból. Egyébként dolgozom, egyértelműen, hiszen karácsonyi szünet van. Szüleim valahol Afrika déli részén kutatnak valami után, üzentek, hogy idén se jönnek haza. Még szerencse, jelenleg jobb dolgom is van, mint eljátszani a kedvükért a jóskisfiút. Még meg kell szoknom az új országot, a helyet, be kell jelentkeznem az iskolába, intéznem az ösztöndíjat. És, hogy legyen miből élnem, végzem a cég által kiadott munkákat. Most éppen egy ritka ereklye után kutatok. Nem sok feljegyzés maradt utána, de néhány hete feltűnt egy árverésen. Elmentem rá, hogy megszerezzem a cég számára, de végül az ereklye nem tűnt fel. Azt rebesgették, hogy valaki fű alatt megvette a tulajdonostól nem semmi pénzért. Természetesen nekem még mindig feladatom megszerezni a tárgyat, így hát most Budanekeresd bizonyos boltjaiban kérdezősködöm, persze nem mintha azt gondolnám, hogy valaki elárulja nekem a titokzatos vevőt. De abban biztos vagyok, hogy a hírem eljuthat hozzá. Meg az esetleges riválisaihoz. Meg az olyanokhoz, akik szívesen végeznek piszkos munkát jó pénzért. A sikátor melletti fickó pont ilyennek tűnik. El is indulok felé, de amint észreveszi a közeledésem, igyekszik elillanni. Futni kezdek felé, de a karácsonyi bevásárlást intéző emberek tömegében elég nehéz előrejutni. Mire a sikátor bejáratához érek, már nincs ott senki. Káromkodni lenne kedvem, de nem teszem. Fontos a látszat. Hirtelen fordulok vissza, ami hibának bizonyul, mert így nekimegyek egy lánynak. Igyekszem elkapni a karját, hogy ne essen el, és közben még bocsánatot is kérek. Nem hiányzik, hogy magamra haragítsam, és így nagyobb figyelmet vonjak magamra, mint az hasznos lenne a helyzetemben.
|
|
|
|
Aaron E. Blake INAKTÍV
 Lenke's dark peasant offline RPG hsz: 141 Összes hsz: 567
|
Írta: 2014. december 25. 22:33
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=441865#post441865][b]Aaron E. Blake - 2014.12.25. 22:33[/b][/url] Neviczky EszterÜstösd, a Neviczky rezidenciaArra az időre, amíg még nem járok suliba, illetve órákra, teljesen betábláztattam minden pillanatomat a cég helyi közvetítőjével, elvégre az a pénz nem fog rosszul jönni. Ráadásul a kapcsolatok kiépítését sem lehet elég korán elkezdeni. Ma egy híresen - vagy éppen hírhedten - aranyvérű családtól kell megszereznem egy különleges tárgyat. Persze előbb ellenőrizni fogom, hogy valóban az-e, aminek mondják. Ezeknél a több évszázada létező családoknál előfordul, hogy az ereklyéket időközben eladják, vagy éppen ellopják tőlük, ők pedig a későbbiekben egy hamissal helyettesítik, hogy továbbra is legyen mivel felvágni az ismerősök előtt. Na, meg mert ciki lenne bevallani, hogy már nincs meg. Az én dolgom ellenőrizni, hogy valódi-e a tárgy, aztán, ha beigazolódik, akkor megvásárolni a jelenlegi tulajdonostól. Mivel mindenhova felkészülten megyek, igyekeztem a lehető legtöbb információt összegyűjteni a családról. Találtam nem túl hízelgő dolgokat is, ezeket a témákat ajánlatos kerülni az este során. Elegáns dísztalárban érkezem az épület elé, bár jobban kedvelem a mugli viseletet, tisztában vagyok vele, hogy Neviczkyék nagyon is vértisztelő család, alapból szóba sem állnának egy magamfajta sárvérűvel. Persze semmiképpen nem fogom az orrukra kötni a származásomat. A munkámat jöttem végezni, számomra sokkal fontosabb a teljesítmény és a tehetség, mint a vér és a születés. Ezt az elvemet sem előttük fogom kitárgyalni. Tudom, mit kell és szabad tennem, és azzal is tisztában vagyok, mit tilos. Az ajtóhoz lépek és megfogom a kopogtatót. Kétszer koppintok vele a vastag faajtóra, majd várom, hogy beengedjenek.
|
|
|
|
Grace Erin Green INAKTÍV
 Ms. Green | Gracie offline RPG hsz: 367 Összes hsz: 2187
|
Írta: 2014. december 25. 22:58
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=441904#post441904][b]Grace Erin Green - 2014.12.25. 22:58[/b][/url]  Budanekeresd, valamikor a téli szünetbenAzt hiszem, hogy azt mondhatom, hogy az elmúlt időszakban egy esemény hatására ismét a felhők közé repültem a boldogságtól. Tonycica a télkunyhóban megmondta, hogy szeret engem, azt is, hogy már nem bírja, szóval azóta járunk. Igen, ennyi elég volt nekem, hogy boldoggá tegyen nagyon-nagyon hosszú időre, szóval végül mivel ő sem lóghatott mindig a nyakamon, a karácsonyi bál estéjén fogtam magam és eldöntöttem, hogy nem ülök otthon egész nap. Tehát végül mit is tettem? Elutaztam Budanekeresdre, a karácsonyi ünnepségre, hogy egy kicsit ünnepibb legyen a hangulatom. Szóval másnap kora reggel elutaztam, hogy aztán ott múlassam az időmet. Vásároltam pár ajándékot, aztán sétáltam egy sort a városban. Egész bájos kis városka volt, nekem nagyon tetszett az egész. Mármint azt az egyetlen egy dolgot figyelmen kívül hagyva, ami teljesen felbosszantott... Mi volt az? Hát az a tény, hogy minden ember rohant, mint az eszelősök, szinte fojtogatták egymást a szaloncukorért, a nagyiknak meg mániájuk volt, hogy amiért ők öregebbek, ezért őket persze mindenhol előre kell engedni. Na még mit nem, ha öreg leszek, én sem fogom elvárni. Felhorkantam, majd a kirakatokat nézegettem, eldöntve, hogy akkor most elmegyek arra az ünnepségre, amiről a Levitásoknál szó volt. Szóval derűs mosollyal az arcomon sétáltam éppen, mikor valaki nekem jött, kis híján fellökve ezzel. Persze az utolsó pillanatban a karom után kapott, meg bocsánatot is kért, de nekem már nagyon elegem volt. - Már meg ne haragudjon, de nem tudna jobban vigyázni?! - horkantam fel, majd ellöktem a karját és leporoltam ott a ruhámat. Kissé szigorú volt a pillantásom, azt hiszem, de nem nagyon érdekelt, utáltam, ha az emberek nem figyeltek a lábuk elé. - Ilyenkor nem az a megoldás, hogy összetaperoljuk a fellökött személyt, hanem szépen hagyjuk felborulni és utána kezet nyújtunk!Kissé kioktatósra vettem a hangsúlyt, de sebaj. Kifújtam a levegőt dühösen, majd tovább indultam.
|
|
|
|
Neviczky Eszter INAKTÍV
 Aranyvérű Boszorkány Egylet Elnöke offline RPG hsz: 40 Összes hsz: 165
|
Adás-vétel in home Írta: 2014. december 25. 23:41
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=441944#post441944][b]Neviczky Eszter - 2014.12.25. 23:41[/b][/url] ÖltözetApa rám bízta az eladást. Most ő nem ér rá, anyának meg nincs érzéke az ilyesmihez, szóval maradtam én, a család további kettő férfi tagja ugyanis nem éppen nevezhető elérhetőnek. De nem is bánom annyira, szeretem ha rám bíz valamit, legalább bizonyíthatok neki, hogy egy önálló nő vagyok, aki igenis sokra fogja még vinni. Apa ugyanis elég régimódi gondolkozású, és szerinte, na meg anya szerint is egy nőnek csak szépnek kell lennie és nem kell beleártania magát a férfiak dolgába. Hülyeség! Én pedig ezt minden egyes adandó alkalommal be is bizonyítom nekik. A kopogtató kettőt koppan és a manónk már ott is van az ajtóban, hogy kinyissa azt. Én is az előszobába sétálok, hogy fogadjam a vendégünket. Igazából sokat nem tudok az illetőről, a cégnek néztem utána, nem annak, hogy pontosan kit is küld az ereklye megtekintésére. Biztosan nem a legpancserebb emberüket küldik hozzánk. Ahhoz túl elismert és megbecsült család vagyunk. Erre ügyelve természetesen csak eredeti ereklyét bocsájtunk eladásra. Az eladás oda nem a pénz, hanem a jótékonykodás. Anya ötlete volt, hogy az árvaházat támogassuk így a karácsony közeledtével, és a számunkra legkevésbé fontos ereklyét eladásra bocsájtottuk. Ez az ereklye nem más, mint egy serleg. Gondolom egy serlegről pedig nem vagytok sokra kíváncsiak, mert kitaláljátok ti magatok is. - Jó napot! Neviczky Eszter vagyok, az édesapám nem ért most rá, szóval én leszek most az üzleti partner. - Ezt kijelentem, és nem mint esetleges lehetőséget kínálom fel a kéznyújtás közben. Jobb, ha látja, hogy attól, hogy nő vagyok, nem alkuképes az ajánlat, és nem lesz könnyebb megpuhítania, hiszen más érdeklődők is vannak ugyanezért az árért a portékára, csak apa a megbízhatóság miatt megadta nekik az elsőbbséget. - Fáradjon beljebb. - Az illető valószínűleg egyébként korombeli, de megmaradok a magázódás mellett. Pedig nekem lenne jogom ahhoz, hogy felajánljam a tegeződést, hiszen én vagyok a nő.
|
|
|
|
Aaron E. Blake INAKTÍV
 Lenke's dark peasant offline RPG hsz: 141 Összes hsz: 567
|
Írta: 2014. december 25. 23:42
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=441945#post441945][b]Aaron E. Blake - 2014.12.25. 23:42[/b][/url] Grace Erin GreenBudanekeresd, valamikor a téli szünetbenÁltalában vallom, hogy mindig az udvariasság és a tisztelet megadása a legcélravezetőbb. Az, hogy az ember közben magában mit gondol, lényegtelen. Csak kifelé viselkedjen úgy, ahogy az elvárható. Emiatt ritkán villantom ki valódi személyiségemet, elvégre a szívtelenség és érzéketlenség egyáltalán nem pozitív tulajdonságok, legalábbis társadalmi szempontból. Így hát, amikor az általam letarolt, de az eséstől megmentett lány rám förmed, először nem is tudok mit válaszolni neki. Illetve hát tudnék, de az, ami kijönne a számon, biztosan nem tetszene neki, és cseppet sem illik a kulturált viselkedés normái közé. Már-már ott hagynám a fruskát, mert kicsit sem érdekel a nyavalygása, de akkor ő akar faképnél hagyni. Azt már nem hagyhatom! Azok után, hogy ilyen lealacsonyítóan beszélt velem, a legkevesebb, hogy vállalja a következményeket. Ha én tahó vagyok, akkor tudom, hogy viszonzásul bunkóságokat fognak nekem is mondani, olyankor fel vagyok rá készülve, és igazából kicsit sem érdekel. De ott maradok és végighallgatom, persze csak, ha érdemes. Egy rakás káromkodást azért én se várok ki. - Lehet, hogy tudnék vigyázni, na, de rád minek? - szólok utána, nehogy már jól érezze magát. - Már majdnem azt hittem, hogy egy nőnek mentem neki, de kiderült, hogy csak egy fruskának. Még ajkaimat is biggyesztem, hogy, ha netán visszafordulna, lássa mennyire csalódott is vagyok. Sértegetni mindenki tud, de mindenki vállalja is érte a következményeket. Vagy, ahogy a mondás is szól, most szépen egye meg, amit főzött. - Ha tudtam volna, hogy egy fúriának mentem neki, hagytalak volna elesni, de nem is kapkodtam volna utánad. Az ilyennek a földön van a helye. Egészen jól érzem magam. Az elszúrt lehetőség felett érzett csalódottságomon könnyen túlteszem magam, hiszen a sok tettetés után végre felszínre bukkanhat valódi személyiségem. Igazán felszabadító érzés.
|
|
|
|
Aaron E. Blake INAKTÍV
 Lenke's dark peasant offline RPG hsz: 141 Összes hsz: 567
|
Írta: 2014. december 26. 00:01
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=441962#post441962][b]Aaron E. Blake - 2014.12.26. 00:01[/b][/url] Neviczky EszterÜstösd, a Neviczky rezidenciaSzinte azonnal bebocsáttatást nyerek a házba, ahol meglepetésemre nem a ház ura, hanem annak lánya fogad. Természetesen arcizmaimon uralkodok, nem hozom a fiatal nő tudomására csalódottságomat és csodálkozásomat. Mindenesetre egy gyors pillantással felmérem környezetemet és az előttem álló hölgyet. Elegáns ruhája örökösnőhöz illő, modora, mozdulatai ugyancsak. ~Végül is talán jobban is jártam így, mintha egy öregember fogadna, és az este folyamán úgyis találkozni fogok még Neviczky úrral.~ A gondolat épp csak átfut az agyamon, de már értelmét is veszti, hiszen Eszter a tudomásomra hozza, hogy ő nem csak a fogadásomra érkezett, ő az üzleti partner. - Üdvözletem! - szorítom meg a kezét határozottan, de nem túl erősen, majd azonnal el is engedem. A nők általában nem szeretik, ha sokáig szorongatják a kezüket. - Aaron Edward Blake vagyok, és a Pandora Ereklyekutató Zrt.-től jöttem. Örvendek a szerencsének. Bár bizonyára a nő pontosan tudja, hogy melyik cég küldött, mindig fontos már az elején tisztázni az egyértelműnek tűnő dolgokat, hogy elkerüljük a félreértéseket. Hiszen azok miatt később értékes időt veszíthetünk. - Köszönöm - bólintok invitálására, majd követem a ház belseje felé a nőt. Út közben alaposabban is szemügyre veszem környezetemet, és be kell valljam, a pletykák, amik a család gazdagságáról terjengenek nemcsak, hogy nem túlzóak, de egyenesen szegényesek. Olyan ereklyéket pillantok meg, amelyekre bármelyik munkatársamnak felcsillanna a szeme és már dörzsölné is össze a tenyereit. Én megpróbálok uralkodni magamon, elvégre egy pénzsóvárnak tűnő alkalmazott az ilyen körökben nem számíthat túl sok jóra.
|
|
|
|
Grace Erin Green INAKTÍV
 Ms. Green | Gracie offline RPG hsz: 367 Összes hsz: 2187
|
Írta: 2014. december 26. 00:06
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=441964#post441964][b]Grace Erin Green - 2014.12.26. 00:06[/b][/url]  Budanekeresd, valamikor a téli szünetbenMiután letarolt a srác és elkapott, egész jól leteremtettem, amitől máris jobban éreztem magamat a bőrömben, pláne, mikor láttam, hogy ez a dolog mennyire megdöbbentette. Felvont szemöldökkel elvigyorodtam, kis híján ki is röhögtem, de aztán elindultam a vásárba, ahova eredetileg is elindultam. Gondoltam szórakoztató lesz, simogatok rénszarvast, meg iszom egy jó csésze teát. Oh, a brit tea... hogy mennyire is hiányzik...- Ön amerikai, jól sejtem? - kérdeztem felvont szemöldökkel, felvihogva röviden. Jellemző volt, szinte egyből elárulta magát, még csak meg sem kellett erőltetnem magamat. - Hogy ezt miből tudom? Nem tetszik a magyar kiejtése, viszont az akcentusa nem brit, még csak hírből sem, a modoráról nem is beszélve. Egy brit nem tegez le senkit ismeretlenül. Ami meg azt illeti, tudok vigyázni magamra, ha pedig nem, akkor is van, aki vigyázzon rám - visszanéztem rá, de nem azért mert érdekelt, hogy mennyire menőnek érzi magát, hanem hogy pontosan jól lássa, én milyen jól érzem magam ilyen megjegyzések után. Ezer éve nem vettem részt egy jó kis szópárbajban, így mikor ismét utánam szólt, egészen elbűvölő vigyorral fordultam vissza felé. Azt hiszem, szórakoztató nap lesz ez a mai is...- Ezt most bóknak veszem, a fúria cím a számomra kifejezetten enyhe - vigyorogtam aztán elnevettem magamat. - Ha meg akar sérteni, akkor bizony valami ennél sokkal, de sokkal eszesebb sértést kell kitalálnia, mert én nem holmi kis maca vagyok, aki csak úgy felkapja a vizet. Végigmértem elgondolkozva, de nem volt az esetem, így Tonyra gondolva csak még inkább mosolyognom kellett. Az a kék szem... Egy-két másodpercig szinte másik világban jártam, de aztán inkább visszakaptam a fejemet a "társaságom felé". Nem bíztam az illetőben, igazából nem volt valami meggyőző feje a kedvesnek, így a kezem a pálcám közelében volt. - Maga ezt élvezi. Ha sértegethet másokat. Látszik ám. - bólogattam tudálékos fejjel, aztán kezet nyújtottam, eluralkodott rajtam a britség, a neveltetésem, az amit tizenegy év alatt belém neveltek. Nem akartam olyan lenni, mint ő, a tapló amcsi. - Grace E. Green.
|
|
|
|
Kovács Kata Flóra INAKTÍV

offline RPG hsz: 33 Összes hsz: 110
|
Írta: 2014. december 26. 20:00
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=442246#post442246][b]Kovács Kata Flóra - 2014.12.26. 20:00[/b][/url] Linácska <33Ruha | Taláros | December 1 Nem hitte volna, hogy rögtön az első nap összefut gyermekkori barátnőjével. Vajon mit tartogat még ez a nap? Az biztos, hogy már nem fog unatkozni, mert itt van Lincsi. Lehet, hogy akkor is izgalmas lenne a vásár, ha egyedül lenne, de ki nem állhatja a magányt. Ez talán, a miatt van, mert szeret beszélni, és sok minden történik vele, amit mindenkinek elakar mesélni. Bár ebből néha sok probléma és gond adódik, mert vannak olyan sztorik, amiket nem sokan hisznek el. Ilyen az, amikor a lány vízen járt. Éppen Balatonon nyaraltak, és ekkor jelentkezett az ereje. Ezen az utazáson találkozott a másik szőkével, aki rögtön odament hozz, de nem furcsálta a dolgot. Innen tudták egymásról, hogy varázslók. - Én küldtem levelet. Nem kaptad meg? Az a hülye bagoly lehet az oka. Viszont vissza sem hozta a levelet. Akkor ki kaphatta vajon meg? - kérdezi és a mondat végére kitör belőle a nevetés. El tudja képzelni, hogy a személy, aki megkapta, miként reagált. Ám a mosoly nem tart sokáig, mikor Lina elkezd mesélni a volt barátjáról. Halott már a fiúról, viszont nem tudott sokat hozzászólni, ehhez a témához, mert még neki nem volt komolyabb kapcsolata. A testvére úgy gondolta eddig, hogy fiatal még a pasizáshoz. De most itt van, és senki nem állhat az útjába. Persze, ezt nem úgy kell érteni, hogy minden pasival kikezd, de ha valaki randira hívja, és bírja a srácot, akkor nem utasítja vissza. A találkozáson és a hogylét kérdésen túljutnak, így Kata megmutatja a Karácsonyra kapott gyűrűjét. Már régóta szeretett volna egyet, és az anyja pont olyat választott, ami a stílusához is illik. - Ádám azt nem engedné - adja meg a feleletet a lánykéréses kérdésre. De egyébként sem mondana még senkinek igent. Majd kicsit később. Nem siet sehová, mindennek meg van a maga ideje. - Te lennél az egyik személy, akinek az elsők között szólnék - mosolyog a másikra. Közben elérnek egy vattacukrot árusító bódéhoz, ahol a lány vesz egy jó nagy adagot. Általában a savanyú ízeket szereti, de van olyan édesség, amit nem bír ki, hogy ne egyen. Pl. a vattacuor. - És milyen emberek vannak itt a suliban? Vannak barátnőid? Mesélsz róluk egy kicsit. És a kicsi alatt azt értem, hogy jó sokat. Névvel ellátva. Ha lehet, főleg az eridonosokról mesélj. Velük több időt fogok tölteni, mint a többi házzal. De azért róluk is mond pár dolgot - néz a másikra csillogó szemekkel. Fel van pörögve? Igen! Mindent tudni akar a sulis életről, és a szereplőiről. Minnél többet ismer belőle, annál könnyebb lesz a beilleszkedés. Az olyan emberekkel fog berátkozni, akik személyiségileg hozzá hasonlók. Mint Lina.
|
|
|
|
Aaron E. Blake INAKTÍV
 Lenke's dark peasant offline RPG hsz: 141 Összes hsz: 567
|
Írta: 2014. december 26. 20:47
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=442317#post442317][b]Aaron E. Blake - 2014.12.26. 20:47[/b][/url] Grace Erin GreenBudanekeresd, valamikor a téli szünetben~Jézusom! Ez a lány részeg. Vagy idióta. Különben mi a fenét röhögcsélne itt azon, hogy sejtése szerint amerikai vagyok. Már megint sikerült kifognom valami debilt.~ Ezek az első gondolataim, a kis hozzám intézett beszéde után jön még pár, továbbra sem túl hízelgőek a némberre nézve. - Most komolyan a tegezést hozod fel, mint szálkát a jómodor szemében? Ha már mindenképpen kivetnivalót szeretnél találni a viselkedésemben, miért nem a logikusabbat, a fellökést mondod? Na, meg, ha az illemből indulunk ki, mint a britség egyik alapvető ismertetőjegye, akkor te sem vagy éppen a királynő udvartartásához való. Egy igazi hölgy sosem kiabál úgy, mint egy kocsis, hanem megköszöni szépen, hogy elkapták. Persze csak miután a fellökő illető elnézést kért tettéért. ~Neki áll feljebb. Nem hiszem el ezt a... Na, rá már nincsenek szalonképes kifejezések.~ - Igazság szerint te pontosan egy kis maca vagy. Itt teszed az agyad, és konkrétan a semmin nyivákolsz. Lehet, hogy a szíved betonból van, és nem könnyű megsérteni, de nehogy azt hidd, hogy jobb, vagy több vagy mint bármelyik másik csaj. Nézz körül! Legalább tízet tudnék neked mutatni, akik olyanok, mint te, és még csak meg sem kell erőltetnem magam. Egyébként nem akarlak megsérteni, jobban mondva nem kell megsértenem téged. Megszólalsz, és elintézed saját magad. Lesajnáló pillantással mérem végig a csajt. Ezek a legrosszabbak, akik azt hiszik, hogy különlegesek, aztán teljesen ugyanolyanok, mint a többi liba, cica és egyéb állatfajta. - Egyébként tévedsz. Én nem élvezem. Távol áll tőlem ez a kifejezés. Inkább azt mondanám, nem érdekel. Nem érdekel, hogy te vagy bárki más mit gondol arról, hogyan beszélek veled. Általában több tisztelettel szoktam fordulni az emberekhez, de te aligha érdemled meg. Látszik a lányon, hogy az okoska fejével azt hiszi, máris kiismert. Pedig aztán semmit nem tud rólam azon kívül, hogy nekimentem, és esetleg nem félek megbántani egy nőt. Még az amerikaiságomat is csak sejti. Mikor bemutatkozik, még véletlenül sem nyúlok a keze felé. Az ilyenektől minden kitelik, még egy orvtámadás is. Helyette finoman, elegánsan meghajtom a felsőtestem, miközben tekintetem le nem veszem róla. Ha már egyszer szóba jött a britség, nesze, én is tudok jólnevelt, sőt úri is lenni, ha akarok. - Aaron Edward Blake, de talán kicsit későn jut eszedbe udvariasnak lenni. Most már senki nem hinné el, hogy van neveltetésed. Csúfondáros arckifejezéssel még egyszer végigmérem. Nem az esetem. Akkor se lenne az, ha nem tudnám, hogy egy szöges kóróban is több finomság van, mint az ő lelkében. Bírom azokat, akik nem hagyják magukat, de annak, amit ő csinált, nem látom értelmét. Az ostobán cselekvőket ki nem állhatom. Ha már teszünk valamit, ésszel tegyük. Anélkül minek is tennénk bármit?
|
|
|
|
Neviczky Eszter INAKTÍV
 Aranyvérű Boszorkány Egylet Elnöke offline RPG hsz: 40 Összes hsz: 165
|
Írta: 2014. december 26. 22:40
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=442413#post442413][b]Neviczky Eszter - 2014.12.26. 22:40[/b][/url] Aaron E. BlakeLehet apa tudta előre, hogy valami fiatalka felkapaszkodót küldenek és azért bízta rám inkább a feladatot? Fut át az agyamon a gondolat, amikor meglátom a szemlátomást velem közel azonos fiút. Így végül is egyenlő partnerek tudunk lenni. A férfi is jól teszi, ha egyenlő félként kezel. De, hogy biztosra menjek le is szögezem neki, hogy nem csak a mosolygós és csinos előfutár vagyok, aki szóval tartja őt a megbeszélésig. - Úgy szint örvendek. - Biccentek egy aprót, és egy halvány mosolyt is küldök felé. Mindeközben persze magamban már el is kezdem felépíteni Aaron Blake személyét. Egy valamit már mindenképpen feljegyzek magamnak, az illető nem magyar. Persze ez nem zavar, nem vagyok túl elvakult hazafi. - Mióta dolgozik a Pandórának? - Próbálom kicsit faggatni szakmailag Mr. Blaket, a nappali felé menet. A dolgozószobába is mehetnénk, de itt mégis csak világosabb és kellemesebb. Számomra pedig ez fontos. Apa dolgozószobája elég sötét, és pipaszagú. - Foglaljon helyet, kérem. Megkínálhatom esetleg valamivel? - A nappaliba érve le is futom gyors az udvariassági köröket. Ha pedig kér valamit partnerem, akkor a manónak egyet intek, amivel persze elintézetté is válik a dolog. Az aranyvérű családoknak mindig is megjárt ez a kényelem, amit a manóktól kaptak. Ez a vérrel jár. A menet közben megkezdett beszélgetést próbálom meg immáron ülőhelyzetben folytatni. - Tehát akkor nem rendelkezik még igazán nagy szakmai múlttal. Mégis Önt küldték el hozzánk az ereklye kapcsán. Tehát minden bizonnyal elég tehetséges a szakmájában. - Állapítom meg a puszta tényeket tárgyilagos hangon. - Nos, nyűgözzön le engem is, mondjon el mindent az ereklyéről. - Adom meg neki a lehetőséget arra, hogy megmutassa miért is kellene éppen neki eladni a kupát. Na, meg persze kíváncsi vagyok rá, hogy a főnökeit mivel hódította meg. Ilyen fiataloknak még nem szoktak üzleti megbízásokat adni, inkább csak kutatást, keresgélést. Hiszen értük nem kár, ha odavesznek.
|
|
|
|
Aaron E. Blake INAKTÍV
 Lenke's dark peasant offline RPG hsz: 141 Összes hsz: 567
|
Írta: 2014. december 26. 22:49
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=442417#post442417][b]Aaron E. Blake - 2014.12.26. 22:49[/b][/url] Catherine Alexis RawenSzalamanton, Valamikor a téli szünetbenMunka, munka, munka... Egész szép keresetre tettem már szert azóta, hogy az országba érkeztem, mert szinte minden feladatot elvállaltam, amit csak a helyi közvetítő adni tudott. De a mai melóm kész őrület. Az ereklyét, amit meg kéne szereznem éppen elhalászták az orrom elől, és most rohanok a fickó után, aki a kabátjában rejtegeti a kincset. Ráadásul eléggé hasznos, de a társadalomra nézve veszélyes holmi jutott a pasas birtokába. Mindenáron meg kell szereznem, ez a feladatom. Meg is tennék mindent, de a karácsonyi roham lecsillapulta ellenére is még mindig rengetegen mászkálnak az utcákon, ami eléggé megnehezíti, hogy a férfi nyomában maradjak. Mindenesetre fizimiskáját már bevéstem az emlékezetembe, mostantól bárhol felismerem a tagot. Követés közben embereket lökdösök félre, mások engem sodornak el, bocsánatot kérni nincs időm, de a többiek sem fárasztják magukat vele. Az előlem futó fickó most éppen olyan erősen taszít meg egy nőt, hogy az a földön köt ki. Ha ez egy szimpla helyzet lenne, felsegíteném őt, nem mintha érdekelne, hogy mi van vele, egyszerűen engedelmeskednék a társadalmi elvárásnak, ráadásul mindenki látná, hogy milyen jófej vagyok. A nő hálás lenne, talán még nagyobb előnyöm is származna a dologból. De meló közben nem teszek ilyen alapjában véve felesleges kitérőket. Ezért is vagyok sokkal eredményesebb, mint a kollégáim. Nem hagyom, hogy bármi elterelje a figyelmemet. Ennek - és edzettségemnek - hála végre utolérem a pasast, megragadom a kabátját és... Egy nappaliban találom magam, ráadásul nem is ketten vagyunk. Ez a munka kezd egyre durvább lenni.
|
|
|
|
Catherine Alexis Rawen Nyugodjék békében!

offline RPG hsz: ? Összes hsz: ?
|
Írta: 2014. december 26. 23:35
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=442425#post442425][b]Catherine Alexis Rawen - 2014.12.26. 23:35[/b][/url] Aaron E. BlakeSzalamanton, A téli szünetben † Ruha Nem éppen számítottam rá, hogy itt kötök ki a végén, de kerestem valami ajándékot a szüleimnek. Bagolyfalván már körbenéztem, de nem találtam a megfelelő ajándékot, így úgy döntöttem elutazok, de csak ezért, nem szórakozni, vagy valamelyik ismerősömhöz. Amint tehetem visszamegyek a kastélyba és megint a macskáimmal vagyok, akik biztosan várnak már rám. Megkértem a többieket, hogy vigyázzanak rájuk és mivel bíztam bennük, így nem kételkedtem abban, hogy a csöppségeknek, vagy Sierrának esetleg baja lesz míg távol vagyok. Mélyet sóhajtottam kilépve az üzletből egy táskával a vállamon, amibe az ajándékot rejtettem és körbenéztem. Persze, hogy még ekkor sem tudnak nyugodni az emberek... Most is tele volt velük minden. Nem szerettem közöttük császkálni, mert biztosan pórul járok és vagy fellöknek, vagy pedig elsodornak. Egy ideig figyeltem őket, majd határozottan indultam meg közöttük a táskám magamhoz ölelve, nehogy elhagyjam. Hiába a nagy határozottság a sok tolakodó rögtön másfelé sodort a tömegben, mint amerre terveztem, így egy idő után már hagytam, hogy sodródjak az embertömeggel. Ennek hála nekisodródtam a tizedik embernek is az utcán, aki kivételesen elkapta valaki másnak a kabátját és.. hirtelen teljesen máshol kötöttünk ki. Komolyan, eltűnt a zaj, az utca meg minden és egy nappaliféleségben találtam magam azzal a fickóval akinek nekisodródtam és azzal, akinek elkapta a kabátját. Egy kis hatásszünetem biztos volt, de aztán leesett az állam. - Mi a... én. - becsuktam a szám és körbepillantottam. - Hol vagyunk?! Kik vagytok? Jézusom, hogyan kerültem ide! - néztem körbe újra, majd a fickóra kérdőn akinek nekimentem, mert ő talán érti ezt a helyzetet, de én biztosan nem. Hátrább léptem tőlük, pontosan egy lépést ám még mindig értetlenül álltam a helyzet felett. Hogy fogok innen kikeveredni? Kik lehetnek ezek? Mibe keveredtem már megint?! Ezek voltak az első normális gondolataim a kezdeti enyhe sokk után.
|
|
|
|
Aaron E. Blake INAKTÍV
 Lenke's dark peasant offline RPG hsz: 141 Összes hsz: 567
|
Írta: 2014. december 26. 23:55
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=442433#post442433][b]Aaron E. Blake - 2014.12.26. 23:55[/b][/url] Neviczky EszterÜstösd, a Neviczky rezidenciaNem panaszkodhatok, megfelelő fogadtatásban részesülök, partnerem pedig nemcsak fiatal és csinos, de látszik rajta, hogy milyen körülmények között nőtt fel. Egyelőre azonban még várok valamire, hogy eldönthessem, örülök-e ténylegesen annak, hogy nem a család fejével kell tárgyalnom. Ez pedig nem más, mint az intelligencia. Egy üzleti megállapodásnál nem árt, ha van a partner fejében némi ész. Én másokkal ellentétben nem élvezem, ha ostoba alakoktól szedhetem el bagóért a kincseiket, nekem kell a kihívás. Remélem, hogy a Neviczky hölgy nemcsak mutatós, de agy dolgában is el van eresztve. - Három éve. Még az iskola mellett, az amerikai részlegen kezdtem el dolgozni - válaszolok, majd a kérésre le is ülök, de a kínálást elutasítom. - Köszönöm, nem kérek semmit. Valójában munka közben szigorúan tilos bármit is elfogadni az ügyféltől. Főleg azóta, hogy nem egy kollégámat elaltatták, illetve különféle trükkös bájitalokat csempésztek a kínálnivalókba, amiket aztán az idióták elfogadva és megkóstolva egészen röhejes egyezményeket írtak alá. A főnökeink a hajukat tépték. Még szerencse, hogy én már korábban sem fogadtam el semmit azoktól, akikkel tárgyalni kényszerültem. Képességeim méltatására nem szólok semmit, arcizmom sem rezdül. Nem most van itt az ideje, hogy elégedetten megveregessem a vállamat. Büszke vagyok az eredményeimre, de a nagyképűség sok emberben visszatetszést kelt, ezért kerülni kell az erre utaló jeleket és viselkedést. Annál is inkább, mivel a hölgy szakmai felkészültségemet is tesztelni óhajtja. Egy elégedett vigyor a dicséret hallatán, és máris lerombolhatnám a képet, ami a megfontolt üzletemberé, és aminek az építgetésén éppen fáradozom. - A serleg ezüstből készült ötvösremek. Üstösdön készült nem sokkal a város alapítása után. Egy bajor hercegnőnek szánták esküvői ajándékként, és a város akkori vezetősége rendelte egy igencsak híres mestertől. A feljegyzések szerint a serleg leleplezi a hűtleneket, mégpedig oly módon, hogy, ha olyan fogja a kezébe, aki megcsalta párját, akkor a kupában lévő folyadék feketére színeződik. Amennyiben sikerül rávenni, hogy beleigyon, még be is fogja ismerni tettét. Érdekessége, hogy nem csak a házastársi hűtlenséget, de mindenféle csalást és árulást leleplez. A XVIII. század környékén a muglik kezére került, és egészen a XIX. század végéig múzeumokban és kiállításokon mutogatták. 1884-ben nyoma veszett és egészen 2001. április 15-éig fel sem tűnt. Ezen a napon egy amerikai aukción több, mint 800 ezer dollárért vette meg egy anonim személy. Elég sokáig tartott az ön édesapjának a nyomára bukkanni. A kupát egyébként Ruby-serlegnek is hívják, bár a köznép között egyéb nevei is elterjedtek. A bajor hercegnőt Christine Rubynak hívták, innen a név. Elhallgatok, várom az ítéletet. Amennyiben kiderül, hogy ez nem az a kupa, amit keresek, azonnal tovább is állhatok. Ez esetben a felettesemnek kell elszámolnia a főnökeivel.
|
|
|
|
Aaron E. Blake INAKTÍV
 Lenke's dark peasant offline RPG hsz: 141 Összes hsz: 567
|
Írta: 2014. december 27. 00:17
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=442445#post442445][b]Aaron E. Blake - 2014.12.27. 00:17[/b][/url] Catherine Alexis RawenSzalamanton, Valamikor a téli szünetbenA fickó értetlenül fordul felénk, majd arcán átsuhan a félelem. Szívesen remélném, hogy tőlem retteg, de érzem, nem ilyen egyszerű a dolog. Mellettem pedig egy ismeretlen lány áll, szavaiból és viselkedéséből úgy gondolom, hogy egy vétlen járókelő Szalamantonból. - Ne sipítozz, nincs gáz! - próbálom elejét venni a hisztériának, majd a fickóhoz fordulok, elvégre a munka fontosabb a csajnál. - Mi lenne, ha most odaadnád azt a dolgot, utána pedig visszavinnél minket? Te sem akarhatod, hogy emberrablás legyen a vége. Az itteni börtönök sem jobb hírűek, mint az amerikaiak. - Nem tehetem - leheli rémülten a pasas még jobban magához szorítva a csomagot, benne az áhított tárggyal. - El kell tűnnötök innen, azonnal! - Mennénk, de a jogsit még nem szereztem meg. Kicsit sűrű volt az életem akkoriban, amikor a többiek hoppanálni tanultak - vonom meg a vállam, bár abban is biztos vagyok, hogy még, ha megtehetném, se mennék el most, amikor végre megszerezhetném a cuccot. Egyébként a sűrű jelző egészen enyhe kifejezés arra, hogy az ember ereklyekutató továbbképzésen vesz részt Szibériában. - Mit szólnál hozzá, ha te vinnél vissza minket? Hacsak nem akarod, hogy a csaj idegösszeomlást kapjon - intek a vöröske felé, hátha ezzel az érvvel már leveszem a férfit a lábáról. De nem, ő csak rázza a fejét, szorongatja az ereklyét, és hátrálni kezd az ajtó felé. Azt meg csak nem hagyhatom, hogy megint lelépjen. Elindulok utána, de alig teszek meg egy lépést, mikor nyílik az ajtó és belép rajta négy ember. Három magas, izmos, kivont pálcával, köztük pedig egy alacsony kopasz emberke drágának tűnő dísztalárban. Kezdem úgy érezni, hogy nagyon rossz helyre kerültünk a kiscsajjal.
|
|
|
|
Neviczky Eszter INAKTÍV
 Aranyvérű Boszorkány Egylet Elnöke offline RPG hsz: 40 Összes hsz: 165
|
Otthon Írta: 2014. december 27. 00:37
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=442460#post442460][b]Neviczky Eszter - 2014.12.27. 00:37[/b][/url] Aaron E. BlakeIskola mellett ereklyéket kutatni érdekes dolog. Hiszen akkor szinte nagykorúságával egy időre tehető a munkába állása is. Ritka az ilyen nagy elhivatottság. - Akkor igazán elhivatott a munka iránt. Vagy más oka van a korai munkakedvnek? - Valószínűleg mágusvér csörgedezik ereiben, ha oly' fiatalon ekkora érdeklődéssel volt a mágikus ereklyék iránt. De ez csak természetes. Elvárom, hogy ne küldjenek holmi jött-ment mugliivadékokat a házunkba. De ugyanúgy apa és a család minden más tagja is. Az elvárásaink elég nagyok, ez Neviczky szokás. Éppen ezért vetem alá egy gyors tesztnek az úriembert, kíváncsian várva a végeredményt. Gondosan hallgatom végig mondandóját a serlegről, amely többnyire meg is felel az ismerteknek. Igazából, mint alapítócsalád leszármazottja jómagam többet tudok erről az egyszerű serlegről. Hiszen nekünk olyan feljegyzéseink vannak, amik könyvekbe nem kerültek. - Hm... tényleg elég sokat tud a serlegről. A családom természetesen a rendelők között volt, ami gondolom nem lepi meg. Ebből adódóan pedig én valamivel azért még többet tudok erről a szimplán antiknak tűnő kupáról. Az ereklye varázserejét leszabályozták, amikor muglik kezébe került. Mégpedig oly módon, hogy az oldalán található igézet elmondása után funkcionál csupán, addig csak közönséges emléktárgy. A másik kiegészítés pedig az lenne, hogy a nyoma veszett időszak pedig nem egészen helytálló. Ugyanis az egyik titkos szervezet használta vallatásra a serleget 1884-től kezdve, amikor is sikerült megszerezniük egy muglik közé beépült ereklyekutatónak köszönhetően. Innentől kezdve alvilági kezeken járt-kelt a serleg, ezekről nincs pontos adatom, és ha lenne, sem oszthatnám meg Önnel, tudja, az ilyesmi nagyon bizalmasan kezelendő, nem kötik mindenkinek az orrára. - Egészítem ki kissé a történetet, amire persze nem a férfi tudatlansága miatt van szükség. - Hasznos serleg, ez kétségtelen. Éppen ezért érdekelne is, hogy mi a célja Önnek vele. - Természetesen egy ilyen cégnek is vannak Öncélú alkalmazottjai, akik a saját gyűjteményükbe szeretnék az ereklyét bevitrinezni. - De, tudja mit, ez így könnyű volt, felkészült tudott lenni. Lássuk lexikális tudásban is olyan jó-e, vagy csak a rövidtávú memóriája verhetetlen. Természetesen csak ha nem bánja. - Fiatal még a délután és valószínűleg a nap további részét a Ruby-serlegnek szentelte Mr. Blake, akkor miért ne szórakozhatnék egy kicsit vele, természetesen csak intellektuálisan. - Szóval mit szólna mondjuk ahhoz? Az a hajtű mitől olyan érdekes? Segítek persze egy kicsit. A neve Sárkányszem hajtű, és sárkányfogból készült. - A tekintetem csak egy pillanatra vetem rá a kandalló fölött üvegben lebegő díszes hajtűre. Rögtön utána a férfi reakcióját figyelem. Kíváncsi vagyok rá. Ritkán találkozni olyanokkal, akik ilyen fiatalon a szakma nagyjai között lófrálhatnak. Ez pedig felkelti az érdeklődésem.
|
|
|
|
Losonczy Alina INAKTÍV
 Mikulikánus<3 | Linzerke^^ offline RPG hsz: 220 Összes hsz: 3263
|
Írta: 2014. december 27. 11:16
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=442490#post442490][b]Losonczy Alina - 2014.12.27. 11:16[/b][/url] TalárosTalárosi mulatságok 2014.XII.1.Kata <33Nem kicsit döbbentik meg Katkó szavai: a lány elküldte a nagy hírről szóló levelet, és Lina mégsem kapta meg? Ez mégis hogy a fenébe fordulhatott elő? A baglyok általában pontosan a címzettnek szokták kézbesíteni a postát, de úgy tűnik ez a jószág kissé kelekótya volt. -Akárki kapta meg, biztos, hogy egy árva kukkot sem értett belőle, pláne, ha nem varázsló volt. Szívesen megnéztem volna az arcát, ahogy ott áll előtte egy bagoly, csőrében egy levéllel, majd amikor elolvassa, úgy gondolja, hogy vagy ő zakkant meg teljesen, vagy a világ állt a feje tetejére.Jót vigyorog saját eszmefuttatásán, majd mikor néhány szót ejt Caiusról, arca elkomolyodik, és hangja is fátyolosabb lesz a kelleténél. Hiába ez a szerelem mély nyomot hagyott benne, még, ha csak pár hétig is tartott. Igyekszik gyorsan összeszedni magát, tovább terelni a témát, amihez épp kapóra jön Katkó karácsonyi ajándék gyanánt kapott gyűrűje. Persze, azért elpackázik a gondolattal, hogy esetleg nem az anyukájának köszönhető az ékszer, hanem valaki egészen másnak, de a lány megnyugtatja, hogy Linácska az elsők között lenne, aki értesülne a lánykérés híréről. Na, meg persze az sem elfelejthető tény, hogy Kata tesója, Ádám biztosan nem engedné, hogy a húgocskája csak úgy hipp-hopp férjez menjen. Idő közben elérnek egy vattacukros standhoz, és bár egyik lány sincs oda az édességekért, a vattacukor mindig is kivételt képezett, így mindketten vesznek egyet, és, csak, hogy érzékelje mindenki, mennyire különleges ez a csemege, Lina nem vanília ízűt vesz, mint egyébként bármi másból, hanem zöldalmásat, ebből ugyanis az a favorit nála. Miközben jóízűen majszolják, Katkó szóba hozza az iskolát, és ától cettig mindent tudni akar a suli életéről, a diákokról, kiváltképp az Erdionosokról. Lina jót mosolyog ezen, majd belekezd a regélésbe. -Az iskolában mondhatni csupa-csupa kedves ember jár, legalábbis akikkel én eddigi pályafutásom alatt találkoztak azok mind nagyon kedvesek voltak. Mondjuk rellonossal hála Merlinnek még nem futottam össze, róluk úgy hírlik, hogy nem az aranyszívükről és kedvességükről nevezetesek… Én a Levitában vagyok, itt mindenki nagyon jó arc, rengeteget szoktunk beszélgetni, mondjuk Nemes Izával, vagy Ordassy Evivel, Kilt Zolival, majd bemutatlak nekik. Na, és akkor most rátérek a te házikód lakóira, a pirosakra. Közülük sajnos még nem ismerek olyan nagyon sokat, viszont az iskolai legjobb barátnőm, Gwen is oda jár. Ő elég szabad szájú, meg kicsit balhés, de különben, ha megismered rögtön látni fogod, hogy nem kell tartani tőle. Van még egy lány, akivel találkoztam egyszer, szintén Eridonos, Sári, ő is nagyon kedves volt, de sajnos nagyon régen nem láttam… Talán ideje volna kicsit kizökkenem a kékek közül. Kicsit elgondolkodik, felidézi a Sárival való találkozást, elmosolyodik, elvégre nem volt mindennapi történet az egyszer biztos. -Egyébként az iskolai élet nagyon pezsgős. Mindig van valami, ami feldobja a diákok életét. Mondjuk, valaki elbénáz egy varázslást, és másnap reggel úgy ébrednek a kastélylakók, akik ébren voltak az eseménykor, hogy az ellenkező nemhez tartoznak. Vagy például nálunk nem is olyan régen ázott az egész Levita. Huh, az nagyon durva volt… Mikor költözöl be a kastélyba? Tekintetét a vattacukorról Katkóra emeli, és reméli, hogy a lány a lehető legközelebbi időpontot fogja mondnai.
|
|
|
|
Grace Erin Green INAKTÍV
 Ms. Green | Gracie offline RPG hsz: 367 Összes hsz: 2187
|
Írta: 2014. december 27. 13:22
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=442528#post442528][b]Grace Erin Green - 2014.12.27. 13:22[/b][/url]  Budanekeresd, valamikor a téli szünetbenOh, persze ő nem hagyta abba az osztogatásomat, mert annyira nagyfiúnak és megmondóembernek érezte magát, akinek muszáj minden egyes észrevételét az ember arcába dörgölni... Hogy engem mennyire irritálnak az ilyen gyökerek. Nem vagyok kertész, hogy ilyesmikkel foglalkozzam. Kioszt, hogy mégis milyen alapon szólom le a modorát, meg, hogy akkor már inkább a fellökést mondtam volna, mire nemes egyszerűséggel csak elvigyorodtam. - Tudja, a fellökés lehet véletlen is, ami valószínű, hogy így is történt, de ettől még jogomban áll kiborulni. Az viszont, hogy valakit ismeretlenül is letegez, nemes egyszerűséggel taplóság. Én pedig nem ordibáltam, ha megtettem volna, azt hiszem, sokkal nagyobb feltűnést keltettünk volna - néztem körbe, de azért szemmel tartottam, mert nagyon nem volt szimpi. Ha az lett volna is, akkor is szemmel tartom, mert nem vagyok hajlandó megbízni csak úgy egy ismeretlenben. Még mit nem! Személy szerint még a macás megjegyzése sem igazán érintette meg a kicsi szívemet vagy a törékeny lelkecskémet, egész egyszerűen a szemem forgattam a dolgon, elvégre Ő aztán biztosan tudja, hogy milyen vagyok jellemre, meg úgy általánosságban. - Oh, hogy maga milyen jó emberismerő - nevettem fel, igazából mást nem is tudtam volna tenni, mert az én szememben ez a srác olyan szinten szánalmasnak hatott, hogy még az is nagy megerőltetést kívánt volna tőlem, hogy megsértődjek rajta. Elvégre az azt jelentette volna, hogy érdekel mit mond, mit tart rólam, meg a véleménye úgy összességében. Pedig aztán rohadtul nem, mint ahogy a többi itt lévő ember véleménye sem. Zsebre vágtam a kezem, a pálcám faragásait cirógatva végig a mutatóujjammal, mert ez valamelyest olyan megnyugtató hatással volt rám. Lesújtó pillantással végigmért, de igazából erre is csak visszavigyorogtam rá, jelezve, hogy ja bocsika, nem hatsz meg. A bemutatkozásomat szinte figyelmen kívül hagyja, de nem bánom, sőt, így utólag örülök is neki, mert nem volt nagy bizodalmam kezet fogni vele. Ehelyett meghajol, mire azért elismerően bólintok, hogy hé, meg tudja erőltetni magát! Csoda! Azonban a gúnyos megjegyzés elsiklik a fülem mellett, mert... igazából kicsit lesokkoltam. - Edward Blake? Ugye most szívat? - pislogtam értetlenül, majd a földre bámultam. Egy bizonyos A. E. Blaket pont ma hagytam otthon, így ez egy kicsit... hogy is mondjam... ütött. - Öm, félreértés ne essék, semmi bajom a nevével, csak... Ismerek egy másik Edward Blaket és vele... hogy mondjam... jó viszonyt ápolok, így ez kicsit most...sokkolt.Igazából csak hüledeztem, elgondolkozva azon, hogy most ezt mi a francért is mondtam el, de végül csak vállat vontam. Már elmondtam, nem tök mindegy?
|
|
|
|
Aaron E. Blake INAKTÍV
 Lenke's dark peasant offline RPG hsz: 141 Összes hsz: 567
|
Írta: 2014. december 27. 14:28
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=442577#post442577][b]Aaron E. Blake - 2014.12.27. 14:28[/b][/url] Neviczky EszterÜstösd, a Neviczky rezidenciaKérdése elgondolkoztat néhány pillanatra. Igaz, hogy az egyetlen dolog az életemben, amit szeretek, az ereklyekutatás, de mikor elkezdtem, még nem tudhattam, hogy ennyire vonzódni fogok ehhez a munkához. Megélhetési gondjaim sosem voltak, szóval mint pénzszerzési módra sem szorultam rá. Azt hiszem, csak unatkoztam, túl egyszerűek voltak a tantárgyak, valami izgalom kellett az életembe. - Az egyik professzorom ajánlott be a cégnél, eredetileg csak diákmunkának indult. Aztán ott ragadtam. Tudja, mindenkinek kell valamiféle akció az életébe. Ha emellett még az ember kedveli a régi, gyakran felbecsülhetetlen értékű tárgyakat, már kész is a szenvedély. Szerényen mosolygok, de a csillogást a szemeimből nem tudom eltüntetni, vagyis lehetetlen lepleznem, hogy imádom a munkámat. Bármi másról tudok hazudni, de az ereklyekutatás nem csak a szenvedélyem, ez az életem. Nem is csoda, hogy átmegyek a teszten, de a kisasszonynak még vannak plusz információi, amiket feletteseimtől nem kaphattam meg, hiszen úgy tűnik erről egy igencsak szűk kör szerezhetett csak tudomást. Iszom a szavait, rögtön meg is jegyzem őket. Agyam rétegeiben fellapozom a megfelelő oldalt, és odakanyarítom jellegzetes betűimmel a Ruby-serlegre vonatkozó többi információ alá. Mostantól ezekre is emlékezni fogok a kupa kapcsán. - Nekem nincsenek céljaim vele. A feladatom, hogy megvegyem önöktől, aztán átadjam a feletteseimnek. Az ő céljaik valószínűleg megegyeznek cégünk hitvallásával. Minden ereklyét biztonságba juttatunk, és megőrzünk. Úgy is mondhatnám, hogy elzárjuk Pandora szelencéjébe. A kérdést igazán nem is értem. Tudom, hogy minden ember szokott hazudni. Az életünk folyamatos árulások és csalások láncolata. Amúgy sem tudom, mit kezdhetnék a serleggel. Ha valaki elárul, az nem lep meg, hiszen úgyis mindenkitől erre számítok. Ebben az esetben mi szükség is lenne a kupára? Az csak olyanoknak kell, akik másokra támaszkodnak. Én szeretek a saját lábaimon állni. - Egyáltalán nem bánom. Egy szellemi kihívást sosem utasítanék vissza - bólintok komolyan a felvetésre. Elég sok kincset ismerek, akár képről, akár nevéről, akár történetéről, bár az is igaz, hogy főként a híresebbek és a nyugati ereklyék kerültek eddig a látókörömbe, így aztán előfordulhat, hogy egy speciálisan magyar vagy keleti, esetleg kevésbé ismert tárgy miatt befürdök a hölgy előtt. De kockáztatni kell, elvégre bátraké a szerencse. Mivel beleegyeztem, a nő már mutatja is a tárgyat: pillantását követve én is megtekintem az antik hajtűt. Gyönyörűnek látom, ráadásul hallottam már róla, legalábbis úgy hiszem, ez volt az, amiről már olvastam egyszer régen egy kopottas, ősöreg könyvben. Érzem, hogy eláll a lélegzetem, de aztán nyelek egyet, és visszafordulok a hölgyhöz. - Rebesgetik, hogy a Kínai Nagy Fal sárkányok segítségével épült fel. Az akkori császár felesége boszorkány volt, az ő tulajdona volt eredetileg a hajtű. Állítólag nagyon ügyes sárkányidomár volt, de a bájoláshoz is kitűnően értett. A hajtűt saját kezűleg készítette, és maga varázsolta el. Kínában hatalmas kultusza van a sárkányoknak, egyáltalán nem úgy állnak hozzájuk, mint Európában és a nyugati világban. Mifelénk vadállatoknak tartják őket, küzdenek ellenük a jelenben, és harcoltak ellenük a múltban. Keleten a sárkányokat tisztelik, szinte istenekként, bölcsnek tartják őket. Ebben nagy szerepe volt a hajtűnek is. Azzal elméletileg irányítani lehet a sárkányokat. Egyes források szerint csak bizonyos fajtájúakat. A nevét onnan kapta, hogy viselője állítólag látja mindazt, amit az irányított sárkány is. Illetve a hajtű kinézete is idézi egy sárkány szemét. Ez már egy olyan ereklye, amit a saját polcomon is szívesen látnék. Persze, ha a feletteseim tudnák, hogy itt találják, már rég megpróbálták volna megszerezni. Bár az is lehet, hogy tettek rá kísérletet, de a Neviczky család túl kemény diónak bizonyult. Most már egészen más szemmel nézek az örökösnőre is: kíváncsian, szinte kérdőn. Egészen felkeltette az érdeklődésem, ez a ház valódi kincsesbánya lehet egy magamfajtának.
|
|
|
|
Aaron E. Blake INAKTÍV
 Lenke's dark peasant offline RPG hsz: 141 Összes hsz: 567
|
Írta: 2014. december 27. 14:48
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=442589#post442589][b]Aaron E. Blake - 2014.12.27. 14:48[/b][/url] Grace Erin GreenBudanekeresd, valamikor a téli szünetben~Nem is értem miért állok szóba vele. Az első utánaszólás szinte reflexből jött: ideges voltam az elszalasztott fickó miatt, és nem hagyhattam szó nélkül a pofázását. Na, de most, miért beszélek még mindig hozzá? Nem érzem úgy, hogy ennek lenne bármi értelme. Vagyis, talán éppen most kéne abbahagyni.~ Mivel ilyesfajta gondolatok járnak a fejemben, inkább hagyom is elúszni szavait, csak a szememet forgatom látványosan, de nem adok fel neki több labdát, egyedül pedig nehéz passzolgatni. Remélem, hogy mielőbb le fog kopni, megy a saját dolgára, én pedig megnézhetem, hogy néznek ki Budanekeresd sikátorai. Egészen felélénkít a gondolat, hogy folytathatom a munkámat, és egyben megszabadulhatok a locsogó csajtól, de előtte még bemutatkozom, elvégre ő is megmondta a nevét, az ilyesmit általában illik viszonozni. Már fordulnék is el, de ekkor elkezd hápogni. ~Csak tudnám, mi baja van ennek a csirkének folyton?~ Felvont szemöldökkel nézek rá, várva, hogy kiderüljön, mi esett belé. Nem értem, miért gondolja azt, hogy a nevem szívatás lenne, de valószínűleg ez is valamilyen gyenge gúny akar lenni. Már éppen ráförmednék, amikor méltóztatik kinyögni, hogy ismer egy hasonló nevű embert. ~Na, bumm. És akkor mi van?~ - Aaron vagyok a nagybátyám, és Edward a nagyapám után. A Blake meg adott volt családilag. Még az is lehet, hogy valami távoli rokonom, de akár véletlen is lehet? Miért, amerikai az illető? Mindezt unott fejjel kérdezem, mert valójában egyáltalán nem izgat fel, hogy létezik még egy Edward Blake ezen a világon. Valószínűleg vagyunk még így néhányan.
|
|
|
|
Grace Erin Green INAKTÍV
 Ms. Green | Gracie offline RPG hsz: 367 Összes hsz: 2187
|
Írta: 2014. december 27. 15:26
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=442613#post442613][b]Grace Erin Green - 2014.12.27. 15:26[/b][/url]  Budanekeresd, valamikor a téli szünetbenHál istennek a szánalmas osztogatást befejezte, mivel azt hiszem végre úgy döntött, hogy tök értelmetlen ez az egész, amiben mondjuk igaza lett volna. Mindegy, a lényeg annyi, hogy ugye bemutatkozott, miután én is méltóztattam elárulni a nevemet. Amit amúgy nem is értek, hogy miért csináltam, tök fölösleges volt. Mint kiderült, Blake, szóval... Azt hiszem, hogy egy kicsit lesokkolt a dolog, rögtön a szőkém felé tendáltak a gondolataim, hogy régen mennyit szívattam a középső nevével. De az még azelőtt volt, hogy az apja meghalt volna, azóta egyszerűen még csak fel sem hoztam ezt a témát, elvégre nem akartam, hogy folyton rossz kedve legyen. Szegény szöszi... Aztán persze láttam a pasin, hogy na most tutira le fog ordítani, megint, de amúgy is elmondtam volna mi bajom hirtelen, szóval nem értettem. De mindegy, tuti agressziókezelési problémái vannak. Elmagyarázta, hogy melyik nevét honnan kapta, meg feltette a kérdést, hogy amcsi-e Tony. Erre fél másodperc filozofálás következett és ismét Aaronra néztem. - Nem, nem teljesen, az anyja brit, az apja viszont amerikai. Anthony E. Blake, ha pontos akarok lenni, Edward az apja volt - mondtam végül a hajammal babrálva kicsit, a másik kezem pedig lassan engedett a szorításon a pálca körül. Hiányzott, igazából szólnom kellett volna neki, hogy lelépek, de nem hiszem, hogy repesett volna az örömtől az ötletem hallatán. - Oké, belátom, tahó voltam ma. Bocsánat. Pocsék napom volt, előtte pedig rémes időszakom, nem kellett volna ennyire kibuknom, velem is megesett már az ilyesmi. Viszont ha erre is valami gúnyos megjegyzése lenne, inkább vegyük úgy, hogy nem mondtam semmit, oké? - néztem a földre, majd vissza rá. Nem a hirtelen bocsánatkérésem nem a lelkiismeretem rohama, vagy ilyesmi miatt jött, egész egyszerűen tudtam, hogy a hercegem nem lett volna elragadtatva a viselkedésemtől.
|
|
|
|
Aaron E. Blake INAKTÍV
 Lenke's dark peasant offline RPG hsz: 141 Összes hsz: 567
|
Írta: 2014. december 27. 18:15
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=442753#post442753][b]Aaron E. Blake - 2014.12.27. 18:15[/b][/url] Grace Erin GreenBudanekeresd, valamikor a téli szünetbenÚgy látszik, a beszélgetésünk kezd kulturált mederbe terelődni, legalábbis már nem halmozzuk el egymást szebbnél szebb - a másik értelmi állapotára vonatkozó - bókokkal. - Ebben az esetben az apja a lényeg, elvégre onnan örökli a nevet, nem? - világítok rá a történet fontos pontjára, miközben visszafogom magam, és még csak nem is teszek megjegyzést rá. Legalábbis fennhangon. - Még sosem érdekelt annyira a családfám, hogy kutassak a rokonaim után. Előfordulhat, hogy nem csupán a véletlen játéka a közös családnév. De a keresztnév biztosan, főleg, hogy korábban Edward Aaron Blake-ként használtam a nevem, nemrég álltam át a jelenlegire. Bocsánatkérése miatt kissé feljebb húzódik a szemöldököm, nem igazán akarok hinni a füleimnek, viszont úgy látszik, a csajnak elege lett az ellenséges hangnemből. Persze valódi megbánást nem látok rajta, de az én bocsánatkérésem sem teljesen őszinte: - Talán én is elragadtattam magam az előbb, de eléggé pocsék pillanatban sikerült összefutnunk. Körülnézek, majd sóhajtok egyet. Nem igazán szeretnék további perceket eltölteni a lány társaságában, de nem szeretek ellenségeket sem szerezni, főleg nem egy nagyrészt még idegen országban. Sosem árt, ha az embernek vannak ismerősei mindenhol, akik jó szívvel gondolnak rá. De azok, akiket megbántottunk, bármikor keresztbe tehetnek. Ezért érdemes mindenkivel barátságosnak lenni. - Ha megengedi - váltok én is magázódásra, elvégre, ha udvarias vagyok, fel kell vennem a lány "ritmusát". -, kezdjük elölről. Aaron Edward Blake vagyok, szolgálatára. Egy ereklyekutató cégnél dolgozom, jelenleg is éppen a munkámat végezném. Bocsánatot kérek amiért majdnem fellöktem, de éppen egy gyanús alakot üldöztem. Álcám a helyén, bár talán vele szemben felesleges, hiszen már látta, mi van alatta. Ugyanakkor, ha kulturáltan viselkedünk mostantól, akkor muszáj a helyén tartanom az álarcot: az udvarias, kedves és jól nevelt férfiét. Mert rám valójában egyik jelző sem illik.
|
|
|
|
Grace Erin Green INAKTÍV
 Ms. Green | Gracie offline RPG hsz: 367 Összes hsz: 2187
|
Írta: 2014. december 27. 18:34
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=442775#post442775][b]Grace Erin Green - 2014.12.27. 18:34[/b][/url]  Budanekeresd, valamikor a téli szünetbenAzt hiszem, hogy kezdtünk lehiggadni valamelyest, már ami a társalgás témáját és hangnemét illeti, egyelőre nekem úgy tűnt. Az, hogy nem tett megjegyzést, azaz nem mondta ki, én pedig hasonlóan türtőztettem magamat, erre engedett következtetni a számomra. Azt mondta, hogy ebben az esetben bizony Tony-cica apukáján van a hangsúly, ezzel pedig kétségkívül egyet kellett értsek, szóval rábólintottam, hogy igen, tőle volt a név. Legalábbis nekem anno ezt mondta, mikor rákérdeztem. - A keresztnéven nem annyira akadtam fent, csak ez az... Edward Blake dolog kicsit úgy váratlanul ért - mondtam végül halvány mosollyal, aztán elgondolkoztam egy sort a szőke hercegemen. Mindezek után sajnos arra a megállapításra jutottam, hogy tényleg nem lenne rám büszke, ha látná, hogyan is viselkedtem a mai nap során, így megerőltettem magamat és bocsánatot kértem. Azt hiszem, hogy nem pont erre számított a fiú, de aztán végül azt hiszem, hogy ő is nagy belső harcok árán, de bocsánatot kért. Legalábbis megpróbálkozott valami olyasmivel, ami miatt halványan elmosolyodtam. - Mindenkivel megesik - vontam vállat az arckifejezését tanulmányozva, de nem tettem hozzá semmit. Látszott rajta, hogy nincs ínyére a helyzet, még így sem, de számomra sem ez a nap volt a legszebb álom, azt hiszem. Ha befejeztem ezt a mai napot, hazamegyek és elrabolom a kutyát túsznak... Mikor magázásra váltott, az én szemöldököm szaladt fel majdnem a hajam vonaláig, azt hiszem, hogy kicsit még az állam is leesett, de aztán egy vigyorral rendeztem az arcvonásaim, úgy téve, mint akinek a feje nem az imént változott kérdőjellé. - Szíves örömest, részemről a szerencse, Mr Blake - bólintottam barátságos arccal - Ugyan, semmi gond, én sajnálom, hogy feltartom a munkája közben, egész biztosan fontos dolga van.Igen, én is tudtam normálisan, sőt egészen udvariasan is viselkedni, de ettől még lélekben nem változtam meg, ugyanaz a lány maradtam, aki eddig. Ugyanaz, aki képes ok nélkül leteremteni másokat és utána még vitába is keveredni velük. Mert számomra az élet ilyen. Sokoldalú színjáték, amiben a főszereplő egy színész, aki szerepeket játszik. Többszörös megjátszás.
|
|
|
|
Catherine Alexis Rawen Nyugodjék békében!

offline RPG hsz: ? Összes hsz: ?
|
Írta: 2014. december 27. 21:19
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=442898#post442898][b]Catherine Alexis Rawen - 2014.12.27. 21:19[/b][/url] Aaron E. BlakeSzalamanton, A téli szünetben † Ruha A helyzet az volt, hogy leteremtettek. Hát, nem pont erre számítottam, mert jobban örültem volna egy egyszerű magyarázatnak, hogy mégis mi az istenbe keveredtem bele, de arra várhattam. Mire válaszoltam volna, vagyis őszintén szólva megmondtam volna a magamét, addigra visszafordult a fickó felé. Oké, ha figyelek felfogom azt, hogy miről is van szó, ezért vártam a leteremtésével. Annyi esett le, hogy valamit vissza akar szerezni a srác a fickótól és hogy nem tud hoppanálni, így a fickónak kellene visszavinnie minket, csak az meg nem akart, ráadásul azt mondta, hogy tűnjünk el. Na hát ez remek... Lehiggadtam viszonylag hamar és éppenséggel előszedtem a pálcám. Én komolyan elátkozom ezeket, én komolyan... Ez járt a fejemben, de sajnos újabb problémába ütköztünk, vagyis csak én. Az első az volt, hogy beszólt, már megint. - Ha még egyszer azt mondod, hogy idegösszeomlást kapok én esküszöm elátkozlak! Nem fogok idegösszeomlást kapni, csak meglepett a dolog, oké? Bocsi a kiakadásért, de nem vagyok egy olyan lány, aki sipítozik, csak mert...mert na! -mérgesedtem fel, mert nem sipítoztam az előbb sem, hiszen teljesen normális reakció volt, szerintem legalábbis. - Ami pedig ezt a helyzetet illeti... -emeltem a srácra a pálcát, habár nem sokat tudtam volna csinálni vele, de ők ezt nem tudják és ez csak jó. Blöffölni azért még tudok és ha nem olvasnak a fejemben akkor még lehet nyert ügyem. - Szóval most szépen... - kezdtem volna bele abba a nagy mondókámba, amikor még négy ember jött be és háromnál volt pálca, na meg eléggé izmosak is voltak ahhoz, hogy ne akarjak hősködni. Ó mamám... kezd ez az egész eldurvulni. - Komolyan. Mégis mibe kevertél bele? - sziszegtem elfojtott dühvel a pálcát elrejtve magam mögé, majd egy lépéssel félig meddig a srác mögé kerülve tettem el, de úgy, hogy könnyen elő tudjam kapni, ha szükségem lesz rá. - Én innen ki akarok jutni, szóval remélem van valami briliáns ötleted. - tettem hozzá, majd a tekintetem az újonnan érkezőkre emeltem. Ha kell én kiverekedem innen magam, ebben biztos voltam. Nem itt és nem most fogok más buta üzletei miatt meghalni. Felmértem a környezetemet jobb ötlet híján, de azért minden rezdülésre próbáltam odafigyelni, nehogy lemaradjak valamiről. Az adrenalin persze ilyenkor jól jött, szóval eléggé küzdött bennem az élni akarás ösztöne, pedig még nem történt semmi, ám a három fickó jelenléte elég volt hozzá, hogy ez megtörténjen. A srácra pillantottam, hogy mégis mihez is fogunk így kezdeni, mert nekem nem sok ötletem volt és mivel ez az ő sara, így jobb ha megvárom mit lép, mert azért mégis csak egy nálam idősebbről volt szó, aki több varázslatban jártas mint én. Legalábbis reméltem, hogy előáll valami remek és erős varázslattal, habár ki tudja, nem igazán tudtam eldönteni, hogy miben jártas és miben nem. Még csak a nevét sem tudtam...
|
|
|
|
Merkovszky Ádám INAKTÍV
 Mindenki apukája :3 | Berci férje <3 offline RPG hsz: 353 Összes hsz: 1474
|
Írta: 2014. december 28. 22:17
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=443836#post443836][b]Merkovszky Ádám - 2014.12.28. 22:17[/b][/url] AshleyProjektmunka, 3. forduló, MirabellEgy nyavalyás pont! Ennyivel kapott kevesebbet, mint Ashley. Az a lány már megint előtte van, bár csak egy hajszállal, de mégis. Mirabellt végtelenül idegesíti, hogy Ashley jobbnak bizonyult nála. Úgy tervezi, hogy ezúttal csak rá fog vadászni. Most megmutatja mindenkinek, hogy ő mennyivel többet tud, mint az a lány. A bemutatáskor csak bólint egyet, de azt is félig elfordulva, most nincs hangulata jópofizni a közönséggel. Úgysem ők döntenek. Szerepüket már befejezték, mostantól nem kell rájuk figyelni. A harmadik fordulóban már csak a pojácák foglalkoznak a nézőkkel. A kommentátor végül elindítja a fordulót, Mirabell pedig szinte átszakítja az ajtót a lendületével. Odabent sziklás terepen találja magát. Ez egyáltalán nem néz ki jól, de a lány igyekszik feltalálni magát. Először is leguggol, két tenyerét a talajra simítja, megpróbálja érzékelni, hogy hányan lehetnek a közelében. Otthon, az erdőben nagyon rágyúrt azokra a képességekre, amik egy ilyen helyzetben segíthetik. Elraktározza az elméjében az információkat, mert bár továbbra is tudja nagyjából, hogy ki merre mozog - legalábbis önmagától egy igencsak széles sugarú körben - ha nem koncentrál rá direktbe, akkor nem érzékeli olyan élesen a dolgokat. Ashley nincs a közelében. Az ő erejét felismeri, hiszen harcoltak már. A többiekre nem vesztegeti az idejét, nyugatra indul, persze előtte fegyvereket szerez: erejével kis hegyes darabokat kanyarít le a kemény sziklából, majd a zsebébe rejti őket. Még jól jöhetnek a későbbiekben.
|
Kérdezz.. // Év tanára 4 tanéve (Köszönöm nektek.  Q_Q *teljesen meghatódott*)
|
|
|
Aaron E. Blake INAKTÍV
 Lenke's dark peasant offline RPG hsz: 141 Összes hsz: 567
|
Írta: 2014. december 29. 16:15
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=444161#post444161][b]Aaron E. Blake - 2014.12.29. 16:15[/b][/url] Grace Erin Green ^^ zárom soraimBudanekeresd, valamikor a téli szünetbenAmilyen szerencsétlenül indult a társalgás, nem gondoltam volna, hogy sikerül normális mederbe terelni, de hát még engem is meg lehet lepni. Ő bocsánatot kér, én követem a példáját, és, ha nem is barátokként válunk el, azért talán nem is fogjuk leátkozni egymást, ha legközelebb találkozunk. Én megpillanthattam valamit az úrinő maszkja alatt, ő pedig szemezhetett kivillanó agyaraimmal, vagy a lelkem sötétségével, ahogy jobban tetszik. Mind a ketten megerőltetjük magunkat, valódi arcunkat visszarejtjük a kulturált viselkedés álarca mögé, bár érződik még a feszültség, nem valószínű, hogy a továbbiakban beszólogatnánk egymásnak. Talán egy másik alkalommal, bár őszintén, nem vágyom rá, hogy találkozzunk még. Ennek a nőnek úgy látszik, tehetsége van ahhoz, hogy úriból vadembert csináljon belőlem, az ilyeneket pedig jobb számomra kerülni, ha nem akarom, hogy túl sokan megtudják, milyen is vagyok valójában. - Nem tart fel. Már nem. A fickó bizonyára régen meglépett - legyintek lemondóan, elvégre kezdhetek mindent elölről. Jöhet a kérdezősködés, az információszerzés, a talpalás. De ez van, ez is a munka része, amit el kell végezni, még, ha kevésbé is kedvelem, mint például a barlangokban, sírboltokban mászkálást. Az utóbbi időben csak ilyen "úri" feladatokat kaptam: tárgyalás, szerződéskötés, eladás, vásárlás, kérdezősködés, akciókra járás. Semmi normális meló. Talán furcsa lehet, de sokkal jobban szeretek koszos helyeken, életveszélyes helyzetekbe kerülni, mint dísztalárban vagy öltönyben negédeskedni. Az is lehet, hogy emiatt volt a kiborulásom. Pedig aztán végtelenül türelmes is tudok lenni. De, ha egyszer a cérna elszakad... - Bocsásson meg, amiért önre ömlesztettem a frusztrációim és a stressz okozta feszültségemet. Remélhetőleg, ha a jövőben találkozunk, már normálisabb körülmények között társaloghatunk. Most azonban el kell köszönnöm, még vár a munka - fejezem be a csevejt a lánnyal, és, ha nem tart fel, akkor egy bólintással ott is hagyom. Ideje folytatni a melót.
|
|
|
|