MAGYARORSZÁG MÁGUSFALVAITALÁROSTaláros

Történelmi áttekintés: Talárost később alapították a többi mágusfalunál, mivel az alapítói nagyon sokáig megpróbáltak együtt élni a muglikkal, füves asszonyokként, emberekként ismerték őket. Az ország három részre szakadásakor döntöttek úgy, hogy ki szeretnének maradni a mugik harcaiból és biztonságos helyen nevelik fel a gyermekeiket. Történt ugyanis, hogy az általuk lakott Nyírbélteket is feldúlták a török seregek, s majdnem az összes család földönfutóvá vált, a házaikat felégették, a jószágaikat pedig elhajtották. Szerettek volna már meglévő falvakban letelepedni, ám a közelben lévő Szalamandra-Szentegyed nem fogadta be őket, mivel elítélték őket a muglikkal való közösködésük miatt. Nem szerettek volna túlzottan messzire menni, így a mai Püspökladány közelében, 1529-ben megalapították a falujukat, melynek nem adtak rögtön nevet. Az elsődleges célja az volt az akkori körülbelül 30 embernek, ahogy biztonságban tudhassák magukat, hogy ne kelljen rettegésben élniük. A falu alapítói között volt egy híres talárszabász is, Veres József, aki híres volt arról, hogy a gyengébb anyagból is minőségi talárt volt képes varrni. Később őt választották meg a polgármesternek- tekintve, hogy azon kevesek közé tartozott, aki képes volt írni-olvasni, s 1567-ben bekövetkezett halála után a tiszteletére Talárosnak keresztelték el a falut. Az évek alatt a lakosság megtöbbszöröződött, mindenkit szívesen láttak a kis közösségükben. Egyre jobb és jobb kapcsolatot ápoltak a többi varázslófaluval, sőt néhány külföldi mágusfaluval testvérfalukká váltak, így segítve egymás fejlődését. A két világháború között több olyan családot fogadtak be, akiknek a biztonságuk érdekében menekülniük kellett a szülőhazájukból.
Látnivalók: - A faluban található egy régi ösvény, mely mentén idősebb-fiatalabb fák sorakoznak, szám szerint 6 darab. Ezeket a testvérfalvak egykori polgármesterei ültették, a testvérük pedig a másik városban áll. Az ösvény végén áll egy park, a testvériség parkja. - Egy régi talármúzeum is talárható a talárszabászat emeletén, melyben 1200-as évekből származó talárok is találhatóak. Nyomon lehet rajtuk követni a divat fejlődését, illetve a talárkészítés rejtelmeibe is bevezetnek Veres József leszármazottjai.
Érdekességek: - A talárokat külföldre is innen szállítják, olyan híresen jó minőségűek. Különféle bűbájokkal ellátott talárokat, védőkesztyűket gyártanak a vállalkozásban, mely családiból ma már faluszintűre nőtte ki magát, kifejezetten keresik a tehetséges, fiatal szabászokat. - Nem mindegyik testvérfalut lehet megközelíteni hopphálózaton keresztül, ám Talárosról mind a 6 falu elérhető ilyen módon is.
Szendrei Véda munkája KUNSZENILAKunszenila
Történelmi áttekintés:Kunszenila valaha egy nyüzsgő, élettel teli hely volt, s bár lakosainak száma soha nem ért el bűvös magaslatokba, de másfél emberöltőnyi ideje még nem gondolták azt, hogy valaha majd magukénak mondhatják az egyben szomorú és megtisztelő címet, ami a legkisebb varázslófalunak jár egész Európában, s ami még szomorúbb; ha nem csak a varázslófalvak listáján nézzük, akkor is valahol a sor végén kullogna. Sok mindennek tulajdonították az emberek és a lakosság nagyon magas számú eltelepülését, de rá kellett jöjjenek, hogy különösebb oka nincsen; egészen egyszerűen senki nem szeretne egy aprócska, a semmi közepén lévő faluban lakni, ahol a vízért is a kútra kell járni. Az itt élők ma már nem mások, mint a sok-sok évvel ezelőtt itt született boszorkányok és varázslók - szám szerint 12 fő -, akik valószínűleg itt fognak elhunyni, hogy aztán ez az aprócska kis hely örökre megszűnjön.
Látnivalók:
- az ország legnagyobb karácsonyfája - egy emlékfal, ahova azok nevét vésik fel, akik az elmúlt öt évtizedben távoztak a városból Érdekességek: - a nagy kivándorlás az előző nemzedéknél kezdődött, szinte minden fiatal elhagyta akkor a szüleit. - egy ideig próbálkoztak a falu feltámasztásával, nagy karácsonyi vásárokat rendeztek, különböző programokkal akarták csalogatni az embereket - sikertelenül - semmilyen közintézmény és bolt nincsen a településen, és egyedül egy kandalló van rácsatlakozva az országos hopphálózatra, ezen keresztül tud mindenki közlekedni.
Szabó-Kelemen Zsombor munkája SZALAMANDRA-SZENTEGYEDSzalamandra-Szentegyed

A legtisztább mágusfaluként emlegetett helyiség jelzője nem azt jelenti, hogy a város gondnoksága fokozottan figyel a szemét eltakarítására. Szalamandra-Szentegyed, ez a körülbelül 150 fős kis település Szolnok és Szarvas között nagyjából félúton elmondhatja magáról: teljességgel kizárták a mugli világot életükből. Beton, de még földutak sem vezetnek a faluba, hiszen nincs szükség rájuk. Mindenki hoppanálással vagy hopp-porral oldja meg a közlekedést, és hasonló módon tölti fel az élelmiszer- és italbolt, a patika vagy a gyógyház tulajdonosa a készleteit, de a felhasznált javak fő részét a falu maga termeli ki. Akik nem varázslóállásokat töltenek be a közeli vagy távolabbi városokban, a faluban földműveléssel, gyógynövénytermesztéssel, állattartással foglalkoznak, az asszonyok szívesen szőnek, a fiatal fiúk halásznak a közeli tóban, és a lakóknak nagy segítségükre van természetesen a varázstudományuk. Az elzárt helység népe büszke arra, hogy a varázstalanoktól teljesen elszeparálva élhetnek. Akad olykor egy-egy család, amelynek kirepülő gyermeke nem szülei életmódját kívánja tovább folytatni, és elköltözik Szalamandra-Szentegyedből, de ugyanígy a falu a muglikat megunt tiszta vérű családok beköltözését is lehetővé teszi. Ugyan ha a betelepülők nem bizonyítottan aranyvérűek legalább tíz nemzedékig felfelé, előfordul, hogy még 20 év szentegyedi tartózkodás után sem tekintik igazi helybélinek a falu tősgyökeres lakói.
A település két faluból (Szalamandra és Szent-Egyed) egyesült még a XV. században. A két közösség jó barátságban volt, gyermekeik sűrűn jártak át egymáshoz, és ez nem is esett nehezükre, elvégre párszáz méter és egy folyócska választotta el a két helységet egymástól, aminek átugrálásából a szentegyedi gyerekek versenyt is csináltak. A folyóátugró verseny a mai napig dívik az ifjú varázslóknál és boszorkáknál. Szalamandra és Szent-Egyed két legmegbecsültebb családja döntésével aztán egy faluként élt tovább a két település, és az őket elszakító folyó fölé hidat építettek, az üres pusztát házakkal, és egy térrel építették be az egyesülést megpecsételendő. A tér érdekessége, hogy az azt körülölelő fákon ezernyi pixi él, és ünnepek alkalmával a falu lakói varázslataikkal úgy zavarják fel és világítják meg ezeket a lényeket, hogy temérdek kék szikraként varázslatos látványt nyújtsanak. Nem ritka, hogy az ifjú párok ilyen ünnepségekre időzítik egybekelésüket.
Hogy mi is a vonzata annak, ha egy település a mugliktól és technikájuktól teljesen elzárva él? Hadd meséljem el azt a történetet, amit én is csak úgy hallottam: vagy tíz éve történt, hogy egy repülő húzott el meglehetősen közel Szalamandra-Szentegyed fölött, és a lakosság húsz év alatti része pánikban tört ki, hogy a világ vége közeledik egy hatalmas átok képében. A kezdeti ijedség után együttes varázslatra készültek, hogy elpusztítsák a felettük süvöltő "átkot", de az gyorsabban robogott el felettük. Szerencsére, hiszen lett volna egy-két menetük a Mágiaügyi Minisztériummal ellenkező esetben. Az idősek tájékozottabbak, de a fiatalok mit sem tudnak a muglik létezéséről. Iskolájuk konkrétan nincs, de otthonaikban és a közösségi házban az idősebbektől rengeteget tanulnak, viszont a tananyag még csak nem is érinti a muglikat. Bár akik a faluban maradnak, nem is feltétlenül használnák ezen információkat, de egy a településtől elszakadt szentegyedi varázslóifjonc bizony nem egyszer bajba keveredik tulajdonsága miatt. Elmondható viszont, hogy Szalamandra-Szentegyed azon kevés helyek egyike, ahol őrzik a varázslóhagyományokat, és olyan legendákat őriznek, amelyek másol már rég feledésbe merültek. Nagy hangsúlyt fektetnek a varázslásra, csemetéik kiválóan bánnak varázspálcáikkal. Mindenki maga döntse el, vajon megérné-e ebben a faluban élni. Te odaköltöznél?
Dolánszky Alex munkája ÜSTÖSDÜstösd

Történelmi áttekintés:
A település első írásos említése az 1300-as évek elejéről származik, ekkor költözött az addig lakatlan vidékre (a mai Győrtől kb. 20km-nyire délnyugatra) hat varázslócsalád, köztük Buchmeier Pál is, aki tíz évvel később megnyitotta első üstöntödéjét. Talán ez volt az, ami a falut elindította a gyárvárossá válás útján. 1425-ben itt nyitották meg az ország első mágikus édességgyárát, majd ötven évvel később egy játékgyárat is, bár akkor még mind a kettő céhes formában működött. Az ez után következő évszázadokban sokan azért költöztek az időközben várossá terebélyesedett Üstösdbe, hogy céheket, majd később manufaktúrákat és gyárakat hozzanak létre, vagy ezekben dolgozzanak. Mivel a települést a kezdetektől fogva álcázóbűbájokkal védték, nyugodtan fejlődhetett a mugli háborúktól mentesen. Virágkorát az 1800-as évek végén élte, ekkor vált világhírűvé a város hatalmas piaca, ahol a pletyka szerint minden megtalálható. Az 1900-as évek elején a bűnözés elharapódzott a városban, egy híres banda a félvérek és a muglik kilakoltatását követelte, céljukat zsarolással, kínzásokkal és gyilkosságokkal akarták elérni. 1940-ig több, mint 230 ember hagyta el a települést, de a banda tagjait csak húsz évvel később tudták elfogni. Azonban az alapítóról sosem tudtak meg semmit. Sokan úgy gondolják, hogy később új tagokat toborzott, és így a csoport a mai napig tevékenykedik. Manapság viszonylag kevesen lakják a helyet, és nem is vonzó az új lakóhelyet keresők körében, de turisták gyakran megfordulnak a városban. A város régi pompáját nem sikerült helyreállítani, de erre próbálkozások az utóbbi években is voltak.
Látnivalók: - A bevásárlónegyed, a város leghosszabb utcáját foglalja magában. A régi céhek maradványaiként kisebb-nagyobb boltokat találunk itt, melyekben csupa minőségi, kézzel készített terméket vehetünk. A boltok többsége a külföldi megrendelésekből él meg, mert már nincs akkora forgalom, mint a város fénykorában. - Az ország legnagyobb mágikus piaca, mely minden hónap harmadik vasárnapján a főtéren található meg. Hajnaltól késő estig a legkülönfélébb árusok portékái közül lehet válogatni, bár azért mindent nem árusítanak. - Játékmúzeum, ami a régi játékgyár épületéből lett kialakítva. Tizenkét szobában mutatják be a régi és új idők mágikus játékait, valamit egy helyiséget a muglik által kedvelt játékoknak is fenntartanak. A látogatás alkalmával mindent ki lehet próbálni, bár néhány dolgot csak felügyelet mellett. - Az édességgyár, ahol magyar mágikus édességeket lehet megkóstolni, és megtudni, hogyan készülnek. - Az öntöde, egészen pontosan a régi üstöntöde, bár csupán egy része szabadon bejárható, hiszen itt még ma is folyik termelés.
Érdekességek: - A bevásárlónegyedben sok külföldi cég kisebb üzlete is megtalálható - A gyáraknak köszönhetően a település levegője füstös, az eget ritkán látni miattuk, ezért mindig félhomály uralkodik a városban.
Merkovszky Ádám munkája SZALAMANTONSzalamanton
 Történelmi áttekintés:
A történet szerint évszázadokkal ezelőtt élt egy velejéig romlott, gonosz varázsló, aki eltökélte, hogy minden muglival végez és, amikor ez megtörténik, a varázslók végre békében élhetnek. Ezt azonban már az akkori varázslók többsége sem nézte jó szemmel, pedig azokban az időkben még sokkal többet jelentett az úgy nevezett tiszta vér és a varázslóönérzet. Végül a mágust a Balaton északi partjának nyugati csücskében sikerült bekeríteniük, és megölniük. Ekkorra azonban már több száz mugli áldozata volt gonosz tetteinek, és a közben mellé szegődött híveinek. A végső csatában tíz hős mágus – 6 varázsló és négy boszorkány vesztette életét. Állítólag, amikor az ártatlanok kiontott vére a földre hullt, ott kinőtt egy virág, melyet később nagyezerjófűnek neveztek el, mai ismertebb nevén ez a boszorkányfű.  Az egykori csata helyén még ma is áll a hősök emlékműve – ez a város egyik terén található meg, a megölt muglik sírjaival együtt. A tíz hős sírja is megtalálható még, folyamatosan gondozzák őket és évente egyszer, május 7-én meg is koszorúzzák. Ennek közelében lelhető fel Szalamanton falu, amely viszonylag új település, az 1600-as évek végén hozták létre. Mivel a falu a Balaton partján áll, ezért az itt élők elsősorban a turizmusból élnek, híresek a fesztiváljaik, és több közismert személyiség is Szalamantonban telepedett le. A falu összetétele vegyes, bár legfőképpen félvérek lakják. Főszezonban főleg külföldi turistákkal találkozni a település utcáin, ellenben télen alig lézengenek emberek a faluban. Bűnözés szinte nincs, az egyik legbiztonságosabb mágusfalunak nevezhető, ami köszönhető a Balatoni javító-nevelő intézet, valamint a bíróság közelségének, hiszen ezek miatt az aurorok gyakran megfordulnak Szalamantonban.

Látnivalók:
- A hősök sírjai, valamint a csata emlékműve, illetve a közelében épült múzeum, amely bemutatja, hogy mi történt akkor régen - Az ország fiatalkorú bűnelkövetőkre szakosodott mágikus bírósága ebben a faluban működik, szinte az összes fontosabb ilyen típusú tárgyalás itt zajlik le.

Érdekességek: - A Mirákulum nevű cirkuszi társulat központja, elsődleges előadóhelyük - Mágikus Dallamok Napja fesztivál helyszíne - Itt rendezik meg a Hőhűtő hetet - Bűbájos Bálint-napi mulatságok helyszíne - A Balaton közepén található a fiatalkorúak javító-nevelő intézete, ahová Szalamantonból szokták átszállítani a rabokat
Merkovszky Ádám munkája CSERMELYMENEDÉKCsermelymenedék

A menekültek eldugott varázslófalva
Történelmi áttekintés:
Ez a helyiség valamikor a muglik két nagy világháborúja között jött létre. Eleinte csak pár varázslócsalád menekült fel az Északi-középhegységbe a pusztítások elől, hogy mágiájukkal feltűnésmentesen megvédjék családtagjaikat, később többen is csatlakoztak a csoportosuláshoz, így elég változatos manapság is a lakók nemzetisége. A mugliriasztó bűbájok segítségével tökéletesen el tudtak együtt rejtőzni, s egy összetartó közösségben építgették-szépítgették településüket. A községben működött egy igen fejlett aurorképző intézmény is, de a 18 évvel ezelőtti nagy aurormészárlás után, - amit környékbéli sötét varázslók követtek el -, a hely bezárt, az épület azóta is üresen áll, a gyereket rémisztgetik vele rémtörténet gyanánt. Látnivalók:
- Csermelymenedék nem az a falu, ahol annyi mindent nézegetni lehetne, de a helyiek nagyon büszkék a patak tisztaságára és a hidaktól varázslatossá tett hangulatára. - A falu egykori aurorképzője bezárás után is vonzza még az arra tévedő turistákat. Érdekességek:- Alapvetően a Hosszú-völgyi-patak két felére építkeztek, romantikus hidak kötik össze a két oldalt. - Érdekes, hogy manapság még a fiatalok sem nagyon hagyják el ezt a nyugodt környezetet, ha ki is repülnek a családi körből, idővel úgy is visszatérnek. - Mivel sokféle mágus gyűlt itt össze, nincs a falunak konkrét iparága, mindenki értett valamihez, ami később azzá fejlődött ki, hogy az évek alatt önellátóvá váltak.
Vikohino Thaihasy munkája ÓKÍGYÓS
Ókígyós

Fekvése: Újkígyós, Szabadkígyós és Kétegyháza háromszögében Jogállás: Falu Polgármester: Vámos-Monori Krisztina Lakosságszám: 586 fő Ismert családok: Keserű, Monori
Történelmi áttekintés: Ókígyós város egy békés megyei, mágusok lakta település, ami közönyös egyszerűséggel marad elrejtve a kíváncsi varázstalan szemek elől. Az erdők és szántók közt régi, elhagyatott romkastélyok és várak maradványai bukkannak ki a földből, ezeken iskola után a környék gyerekei szinte mind összegyűlnek bandázni sötétedésig. Befelé haladva egyre kisebb telkeken állnak már a házak, a faluközpontban pedig az egy-két emeletes épületek is megjelennek. A cakkos-cifra macskakövek kanyarulataiban álló üzletek kirakataiban a legkülönfélébb termékek kelletik magukat, a felső erkélyekről burjánzó mágikus növények kígyóznak az üvegblokkok elé.
A faluban élők a többi mágustelepüléshez hasonló módon küzdenek az elnéptelenedéssel, ahogy évről évre egyre több fiatal költözik nagyobb mágusvárosokba a boldogulás reményében. Mezőgazdasági vívmányai mára elvesztették eredeti bájukat, minden, amivel réges-rég előrukkoltak, mára még a muglik körében is elterjedt találmánnyá vált. A lakosság jelentős része a mai napig növények, varázsnövények termesztéséből él, de jelentős a kőmíves, asztalos, fém- és bőrdíszműves tevékenység is. Az Ókígyósi Általános Iskolához tartozó üvegházban (mely leginkább csak névleg képezi részét az iskolának, gyakorlatilag a diákoknak nincsen bejárásuk az épületbe) rengeteg különleges és érzékeny kezelést igénylő növényfaj lelhető fel, melyet előre egyeztetett időpontban, tanulmányutak során akár Bagolyköves, akár Egyetemi hallgatók is látogathatnak.
Alig pár évvel ezelőtt, korábbi polgármesterének (és szám szerint 17 unokájának) hála, új látványossággal bővült a környék látképe, a hivatal pedig nem titkoltan bízik abban, hogy fellendítheti a környék nappali turizmusát is. Az Óriáskígyó Vidámpark tárt karokkal és kapukkal várja varázslatos látogatóit, akik az Alföld látképe fölé nyúló attrakciókon kicsit kiesnének a hétköznapok szürke monotonitásából. Aggodalomra semmi ok, a játékokból nem fognak.
Érdekességek: Polgármesteri címe már több mint 200 évre visszamenően ugyanazon család női tagjai között öröklődik. A Monori család lánygyermekei születéskor csak egy vezetéknevet örökölnek, házasságukkor pedig csupán részlegesen veszik fel férjük családnevét. Bár hivatalosan négy évente tartanak polgármesteri választásokat, a már említett időszakban összesen 4 olyan szavazat érkezett, amelyet nem a Monori család valamely jelöltjére adtak le. Kékes-Monori Erzsébet után Vámos-Monori Krisztina vette át a polgármesteri címet lánya, Monori Heléna születése után két évvel. A Postához kapcsolt irattárban bárki számára elérhető a helyiség történelmével fogllakozó könyvek tára, ugyanígy a törzslakosok családfáinak miniatúrája is. Az országos hopp-hálózatra a Kerek Nyereg biciklibolt kandallói lettek rákötve, és bizony nem kis meglepetést okoz ez a mai napig mindenkinek, aki első ízben látogat el a faluba és landol a zsúfolt üzlethelyiségben.
Látnivalók: Bolond Boszorka Bájitalbödön Édes-Keserű Fajátékbolt Faragatlan Füvészkert Óriáskígyó Vidámpark Ókígyósi Általános Iskola - Üvegház
Zippzhar Mária Stella munkája
|
|
|
Bánffy Albert Tamás Minisztériumi dolgozó, Végzett Hallgató, Végzett Diák
 Berci | zsiráf offline RPG hsz: 201 Összes hsz: 291
|
Írta: 2023. szeptember 21. 14:46
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=867334#post867334][b]Bánffy Albert Tamás - 2023.09.21. 14:46[/b][/url] - Úgy ismersz? - kérdez vissza, igyekezve nem vigyorogni, miközben szemöldökét kérdőn emeli meg és meglóbálja az egyébként szivárványszínű összegöngyölített hálózsákot. Ezt igazán nem volt képes otthagyni a boltban, mint amúgy általában bármit, ami élénk színű vagy éppen csillog. Akad persze néhány igazán visszafogott, klasszikus darab is az egyébként már irdatlan méretűvé nőtt gardróbjában, mint például a kötelező iskolai egyentalár, ám a birtokában lévő ruhadarabok és kiegészítők nagy többsége mégis meglehetősen feltűnő és figyelemfelkeltő, akárcsak a most viselt áttetsző éjkék inget visel, amelynek ujját könyékig fel is tűrte, és temérdek ékszert. Az elsőre egyszerűnek tűnő fekete nadrágon is nyomott bársony mintát fedezhet fel, aki közelebbről megnézi. A pakolást épp bűbájjal intézi, pálcáját széles ívben lóbálva meg, mint valami karmester. A hálózsákot az egyik fenti ágyra dobja, aztán elneveti magát a lány mondatán. - Áh, Teddy-t rá nem tudom venni ilyen alkalmakra, de hoztam helyette Wessit meg Zsolnát. Ugye emlékszel még a bátyám lányára? Most jött vissza a franciáktól, és én volnék a kisebbik rossz. Mégiscsak jobb a meleg nagybácsi, mint egy koedukált kastély. Kicsit fura az anyja még a mi családunkhoz mérten is - válaszolja megvonva a vállát. A csuklóján árválkodó hajgumival aztán laza copfba fogja a haját, hogy ne csússzon folyton az arcába. - Elvenni sajnos továbbra is Milenát leszek kénytelen, de mindenképp rajta leszel a vendégek listáján, ezt megígérem. Szerencsére ő is pont annyira akar tőlem bármit, mint én tőle. Azt hiszem, jól megleszünk. Befonjam? - kérdezi meg Médi hajára célozva. - Dorkának is én szoktam. Na és hol van a te Felagundod? Néha szoktam látni az egyetemen.
|
|
|
|
Bánffy Albert Tamás Minisztériumi dolgozó, Végzett Hallgató, Végzett Diák
 Berci | zsiráf offline RPG hsz: 201 Összes hsz: 291
|
Írta: 2023. szeptember 23. 00:54
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=867372#post867372][b]Bánffy Albert Tamás - 2023.09.23. 00:54[/b][/url] - Óh, édesem, te sosem vagy rút kiskacsa. Bármiben gyönyörű vagy - válaszolja, közben kezével is legyintve kijelentését még inkább hangsúlyozandó. Ugyan nem csak ennyiről van szó, de legalább részben azért is kedveli Médit, mert a lány is olyasvalaki, aki mindig nagyon odafigyel a külsőre is. Hülyeség szerinte az, hogy majd a belső szépségtől sugárzó lesz az ember. Lehet bármilyen szép belül, ha elhanyagolja a külsejét. Szerencsére ezt sem Médi nem teszi, sem pedig Bella vagy akár az unokahúga, akiknek hamarosan meg is kellene érkezniük, ha minden jól megy. Nem türelmetlenkedik azonban, majd csak ideérnek mindketten. Egy nő csak stílusosan késsen mindig egyébként is, főként ha nem múlik ezen semmi komoly. - Pontosan, Alexa. Én pedig csakis önmagamat adom, mint mindig - válaszolja nevetve. Igazán nem vádolhatja őt senki azzal, hogy ne játszana nyílt kártyákkal, ám az is tény, hogy bár a szigorú, előítéletes és karót nyelt, német és dán felmenőkkel rendelkező sógornője nem kedveli, a bátyjával egészen jó a viszonya. Csupán Wilhelmina esetében lett ez inkább kölcsönös iszony. Nem is igazán érti, Ákos hogyan képes elviselni. Néha úgy véli, hogy a bátyja talán megcsalja, de ha így is van, ő se nem hibáztatja, se pálcát törni nem fog felette. Ákosnak is jár a boldogság. A gondolatait erről azonban megtartja magának, mert mégiscsak esetleges családi szennyes volna csupán. Ehelyett inkább arról számol be, hogy a menyasszonya még mindig megvan és továbbra is úgy tűnik, kénytelen lesz elvenni is pár éven belül. - Jaj, ne harapj. Persze, hogy az leszel. Majd nekem lesznek koszorúslányaim, Milena pedig addig is kitalálja mit szeretne - válaszolja magabiztos mosollyal, kissé megvonva a vállát a menyasszonya említésére. Még mindig nincs elragadtatva az egésztől, de sajnos kiskaput még egyáltalán nem sikerült találnia. Közben leül Médi mellé, hogy szépen befonja a lány selymes haját. Még sikerül Médi vőlegényére is rákérdeznie ennek az egyébként nem túl terjedelmes beszélgetésnek a záróakkordjaként, mielőtt berobbanna Bella is, Zsolna is. Szépen, gondosan összefogja az elkészült hajfonatot, majd megöleli Bellát, két puszit is nyomva szigorúan a levegőbe az arca mellett üdvözlésképpen. - Szia, drágám. Örülök, hogy el tudtál jönni - mondja széles, őszinte mosollyal, és bár bemutatná Bellát, ha ragaszkodnának az illemtanon tanultakhoz, tudja, hogy barátnője tökéletesen boldogul egyedül is. Ő már halad is tovább, hogy Zsolna is részesüljön a hasonlóan lelkes üdvözlésben. - Ugyan, nagylány vagy te már, szívem - feleli, majd Zsolna bátyjának említésére bólint. - Mindenképp. Ákost is tervezem meglátogatni úgyis, de ma mindenekelőtt szórakozzunk még, gyere csak, pakolj le - javasolja továbbra is széles mosollyal, bennebb tessékelve őt is, majd segít mindenkinek megtalálni a helyét. *** Már a tűznél ülnek egy órával később, amikor Médi kérdésén látványosan felvonja a szemöldökét. - Én? Én vagyok a parti lelke, ha kell - közli kihúzva magát, majd a csillámporos limonádét a lány elé tartja. - Ne sajnáld - adja ki az utasítást, rábízva ezzel barátnőjére, hogy annyi vodkával tegye izgalmasabbá a már egyébként is számára tetszetős innivalót, amennyit csak jónak lát. Őt már egyébként is megvették a csillámporral is. Meg is köszönte a lánynak, aki hozta. Bár a nevét nem tudná megmondani, tudja, hogy az egyetemen látta már egyébként. - Sok minden lehet még abból, főleg, ha elég nagy az a pohár - nevet. Csinált már azért hülyeségeket bulikon, nem ez lenne az első alkalom, főleg alkohol hatására. Nem kell félteni. Bella azonnal rá is tesz az egészre még egy lapáttal. - Ha aztán nem lesz morcos érte az a jóképű szőke herceged, nekem nincs kifogásom - megy bele a játékba, majd bele is kortyol a vodkával kevert limonádéba. - Majd küldhetünk neki szelfit, hogy lássa, mit hagyott ki - közli még Bellára kacsintva, aki azért időnként rápillant a telefonjára. Jó is az, hogy még mindig turbékolnak, főleg a Grétával történtek után.
|
|
|
|
Bánffy Albert Tamás Minisztériumi dolgozó, Végzett Hallgató, Végzett Diák
 Berci | zsiráf offline RPG hsz: 201 Összes hsz: 291
|
Írta: 2023. szeptember 25. 23:10
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=867510#post867510][b]Bánffy Albert Tamás - 2023.09.25. 23:10[/b][/url]  Olyannyira belefeledkezik abba, hogy most éppen igazán fontos barátnői veszik körül, hogy szinte már majdnem el is felejti, még másokat is meghívott ide Médi. Ezért kissé meg is lepődik, amikor Benett is felbukkan a semmiből gyakorlatilag, habár noha ez mágusok körében nem ritka, és tekintve, hogy a hoppanálás művészetét tanítja a Bagolykőben, nem is kellene meglepőnek lennie sem. Gyorsan vált azért széles mosolyra, mert mi tagadás, meglehetősen kellemes látványt nyújt a tanár úr, akibe mostanában többször botlott bele az egyetemen, mint a Bagolykőben. - Üdv, tanár úr - köszön neki is, és széles mosolyából és hanglejtéséből kiérezni, hogy azért csak félig mondja komolyan a dolgot. Mennyivel is lehet idősebb vajon nála? Három-négy évvel talán? Majd egy alkalmas pillanatban megkérdezi, dönti el, jövőre úgyis letudja a bagolyköves képzést, és különben sem tanul már nála. Közben figyel azért a lányokra is, már amikor gondolatai nem kavarodnak el kicsit eme váratlan fordulat okán. ***Nem kell sokáig győzködni, főleg nem a lányoknak. Nehogy azt merje róla bárki is gondolni, hogy gyáva lenne. Nem fog megijedni egy kis vodkától, ugyan. Tartja is a poharát, majd Bella még rátesz minderre, amin már csak nevet. Egyszer egy évben ez is belefér, hogy ne legyen meg a szépítő alvásuk, majd holnap úgyis helyrehoznak mindent jó sok víz meg a megfelelő bájitalok segítségével. Amíg nem rendszeres a dolog, nem lesz baj. - Gyere közelebb, tanár úr. Nem harap egyikünk sem - javasolja nevetve Benettnek, aki meglehetősen halkan van egyelőre jelen a társaságban, mintha tartana tőle, hogy nem látják szívesen, pedig dehogynem. Ilyen jóképű pasit amúgy is ki ne látna szívesen? - Teddy nem igazán rajong az ilyen szerinte puccos alkalmakért, pedig képzeljétek el, ha tényleg elvinném egyszer egy jótékonysági cuccra - válaszolja Bellának a szemét forgatva. Belekortyol az italba, amitől jóleső bizsergés fut végig a gerincén, hogy a gyomrában állapodjon meg végül az érzés, miközben ő előbb behúzza a vállait, majd ismét kiegyenesedik hátradobva a haját. - Huh, ez jó, Médi. Na, tölts mindenkinek. A tanár urat se hagyjuk ki. Oldódjon egy kicsit, ha már bulizunk - veti fel, már azután, hogy a lányok megnézték az ifjabbik Jankovits fotóit. Bár ő már látta a képet is, sőt a fiút is élőben, azért szintén odapillant, és újfent megállapítja magának, hogy ha nem Bellát boldogítaná, már amikor éppen azt teszi ugye és nem valami marhaságot csinál, jobban sajnálná, hogy kicsit sem érdeklődik a saját neme iránt. Bella ötletére már vigyorog is, nem kell kétszer mondani. Szelfi lesz ebből mindjárt, méghozzá csoportos. - Kelpiiii - mondja ki, közelebb hajolva kicsit a kép kedvéért, csak utána pillant meglepetten Zsolnára. - Rasztovich? Levelek? Zsolnaaaa... - hallani a hangján, hogy ez azért új információ, bár tulajdonképpen mivel nem itt végezte az alapképzést, igazság szerint annyira nem is meglepő. Szélesen vigyorog aztán Médire, majd a félig megivott italára pillant, aztán vissza a lányra. - Lehet én is... olyan könnyűnek érzem magam. Milyen vodkát szereztél te? Ki jön fürdeni? A víztől szerintem majd jobb lesz - dönti el, és felhajtja a maradék italt is, miközben szabad kezével már gombolgatja kifelé az áttetsző ing gombjait. - Versenyt futhatunk egy pohár után is. Na? Ki jön? Lányok? Szépfiú?
|
|
|
|
Bánffy Albert Tamás Minisztériumi dolgozó, Végzett Hallgató, Végzett Diák
 Berci | zsiráf offline RPG hsz: 201 Összes hsz: 291
|
Írta: 2023. november 3. 20:30
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=869078#post869078][b]Bánffy Albert Tamás - 2023.11.03. 20:30[/b][/url] - Csak helyes? Görög félisten is lehetne mindkettő - jegyzi meg futó pillantást vetve a képre Bella válla fölött, noha még mindig érez leheletnyi csalódást, hogy mindkét Jankovitsot csakis a lányok érdeklik. Rémes. Természetesen örül annak, hogy Bella a szerencsés lány, akinek sikerült Dorián figyelmét magára vonni, neki pedig ott van Teddy, aki viszont nincs itt, úgyhogy most ezért inkább Benettre irányul a figyelme. Amúgy is alig létező gátlásai alkoholban kifejezetten gyorsan oldódnak ráadásul, úgyhogy nem kell sok idő, mire kezdi úgy érezni, hogy lassan bezsong ettől az italtól. - Hát növessz szakállat, bááár... biztos öregítene, inkább ne tedd - ad tanácsot máris, amint kijavítja a másik, hogy nem is professzor. Lazán vonja meg a vállát, itt most egyébként sem számítanak ezek a formaságok. Felnevet aztán a kérdésen, ő már kész is van a válasszal erre a kérdésre. - Ráczhalmi a pasi, másért lennék a tanársegédje? De Selwyn se utolsó, meg Várffy... és a sárkánytanosban is van valami különös, meg a reptan... és hát... téged se hagyjunk ki - közli a srácra kacsintva, aki végtére is nem tanítja. Mi baj lehet ebből így, ugye? Főleg, hogy csak a szája jár, a tagjai amúgy is olyan különösen könnyűek, zsibbadtak, nem is tudja, mi történik, de Médivel határozottan egyetért, hasonlóan érzi magát ő is éppen. Fel is kászálódik ebből adódóan, mert gondolja, hogy a víz talán majd jót tesz, aztán széles, fogkrémreklámba illő mosolyt villant a tanárra, még egyszer rákacsint, és ahogy megszabadul az ingétől, a magasba emeli, majd hagyja az egyébként is könnyű, áttetsző anyagot a földre esni. - Csak nem félsz? Mi történik, ha meglátnak? Oda a tekintélyed? - hecceli, aztán a nadrágjától is megszabadul, hogy egy szál alsóban induljon a víz felé, lovagiasan előre engedve Médit. Egyébként is úgy érzi, mintha a levegőben lépkedne, nem is a földön. - Médiii... hol vetted te azt a vodkát? Vagy mi került bele? Olyan, mintha repülnék? Nagyon duuurvaaaa....
|
|
|
|
Bánffy Albert Tamás Minisztériumi dolgozó, Végzett Hallgató, Végzett Diák
 Berci | zsiráf offline RPG hsz: 201 Összes hsz: 291
|
Írta: 2023. november 20. 20:59
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=869573#post869573][b]Bánffy Albert Tamás - 2023.11.20. 20:59[/b][/url]  Szalamanton, Bánffy-birtok- Wirklich? Das ist doch alles Quatsch - háborog egészen kivörösödve. Miután nem volt hajlandó tiszteletét tenni az egyetemi kötelezettségeire és a szakmai gyakorlatra hivatkozva, előbb az apja rángatta be az irodájába a minisztérium épületében, hogy beszéljen vele, majd a nagyapjától kapott rivallóba öntött idézést gyakorlatilag, szerencsére csak a bogolyfalvi ház udvarán. Végül egy manót küldtek utána, aki olyan lendülettel hoppanált vele, hogy úgy tűnik, sikerült közben elhagynia a lazán csak a nyakába akasztott selyemsálat. Emiatt is panaszkodik rendületlenül már negyed órája az anyjának, aki tőle szokatlan módon már harmadjára inti le, hogy hagyja már, kap majd másikat. Ami Bercit illeti, egyébként sincs jókedvében napok óta. Panaszkodott volna szívesen Zsolnának, de a lány roppant elfoglalt utóbb, akárcsak a Kelemen-Révay család az ikrekkel, és úgy általában mindenki körülötte, ezért végül ő is csak próbált tudomást sem venni az egész cirkuszról. Alig örülhetett pár napot annak, hogy Milena talált magának valami zágrábi aurortanoncot, így ő most nem veszi el a lányt, ám a szabadság pillanatnyi illúzióját hamar tönkre is vágta a nagyapja levele, amelyben tudatta, hogy a horvát menyasszony helyett talált neki egy ideális oroszt. - Aber Mutti... - nyekereg tovább, nem akarja ezt az egészet semennyire sem. Azóta Teddy-vel sem sikerült beszélnie ráadásul, most meg úgy érzi, őt büntetik, pedig Mila lépett félre. Mély levegőt vesz, amikor ismét leintik, és minden kommentár ellenére ráteszi a kezét egy pohár vörösborra, mert ezt másképpen biztos nem fogja túlélni. Az egyik ablaküveg előtt aztán elidőzik, hogy megigazíthassa szőke haját éppen úgy, mint bíborvörös talárját.
|
|
|
|
Bánffy Albert Tamás Minisztériumi dolgozó, Végzett Hallgató, Végzett Diák
 Berci | zsiráf offline RPG hsz: 201 Összes hsz: 291
|
Írta: 2023. december 2. 16:11
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=869746#post869746][b]Bánffy Albert Tamás - 2023.12.02. 16:11[/b][/url]  Szalamanton, Bánffy-birtokGyűlöli ezt az egészet, és még anyja utolsó tanácsát is fintorogva veszi tudomásul, mielőtt magára hagyná. Méghogy nézze a dolgok jó oldalát. Mégis milyen jó oldala van annak, hogy erre az egészre rákényszerítik. Milának se örült, de azzal legalább volt ideje megbékélni, most viszont derült égből villámcsapás ez az egész. Megigazítja a talárját éppen, amiből véletlen sem valamelyik szerinte unalmas feketét választotta, de még csak nem is a Bánffy család kékjében pompázó, arannyal hímzett dísztalárt, hanem ezt a bíborvöröset, ezüstszállal átszőve. Ha bárki ilyen remek és egyedi talárokat szeretne, szíves-örömest ajánlja Talárost minden érdeklődőnek. Egy rossz szava sem lehet, igazi csodákra képes ott egyik-másik talárszabász. Az ablaküvegen tükröződő látvánnyal egyébként is teljesen elégedett, már majdhogynem el is mosolyodik, amikor betoppan a lány. Lehunyja a szemét és elszámol háromig. Arcára kikívánkozó fintorát szája belsejét harapdálva fogja vissza, mielőtt megfordulna, hogy a leendő gonosz mostohának is beillő Zoya irányába nézve enyhén színpadias meghajlással üdvözölje őt. Minden mozdulatában akad némi túlzás, ami valóban inkább egy színdarabba illene, semmint a való élet eme nem feltétlen reálisnak tetsző jelenetébe, de igyekszik inkább az illem határainak innenső oldalán maradni azért többnyire mégis, semmint átesni a túloldalra. Ki tudja, mit vesz zokon a barbár Kelet szülötte és hogyan reagál. Mégiscsak a Durmstrangban tanult, most meg állítólag likvidátor óhajt lenni. - Dragomirova kisasszony, ha minden igaz - szólal meg hűvösen, nem nyújtva a kezét, hiszen azt mégiscsak a nőnek illik először. Ha ő nem ajánlja fel, Berci nem erőlteti. Közelebb sem lép mondjuk, így nem könnyíti meg a dolgát. Szentül eldöntötte azt is ebben a percben, hogy neki csakis Albert lesz és maradhatnak a magázódásnál nyugodtan egyelőre. Csak ne tegyen fel neki ilyen kérdéseket senki, mint azt az iméntit. - Nem tudom, miről beszél. Vörösbort?
|
|
|
|
Bánffy Albert Tamás Minisztériumi dolgozó, Végzett Hallgató, Végzett Diák
 Berci | zsiráf offline RPG hsz: 201 Összes hsz: 291
|
Írta: 2023. december 30. 18:18
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=870914#post870914][b]Bánffy Albert Tamás - 2023.12.30. 18:18[/b][/url]  Szalamanton, Bánffy-birtokKirázza a hideg is attól hirtelen, amilyen lekezelően beszél vele Zoya. Mintha csak a nagyanyját hallaná, vagy éppen kedves sógornőjét, Wilhelminát, akit az égvilágon senki sem kedvel a családban. Tekintve, hogy mennyire sokan tobzódnak már a családfán, ez nem kis teljesítmény őméltóságától, aki olyan fenn hordja az orrát, hogy addig senki fel se tud érni. Inkább válaszra sem méltatja. Beszéd helyett csak kimért mozdulattal emeli a poharat az ajkáig, hogy belekortyoljon, közben végig mérve a lányt. Vajon miből gondolja, hogy annyival jobb nála, hogy ilyen stílusban beszéljen vele? - Édes - közli majdhogynem elégedetten. Kifejezetten igyekeznie kell, hogy szája sarka ne görbüljön szinte már csúfondáros mosolyra, hogy ebből is több marad neki. Mégiscsak igazán kivételes cuvée, amiből véges számú üveggel van a borospincében. Samu nevét dicséri ez is, már bőven az első pár évi kísérletezés utánról, ugyanis az unokafivére hobbiborász. Vagy tíz éve kitalálta, hogy amikor éppen nem adásvételi szerződésekkel foglalkozik, felvirágoztat egy kissé elhanyagolt dűlőt Szalamanton határában. Azóta már alkalmanként egyik-másik karácsonyi vásáron is árulja a különleges borait, leginkább azért, hogy ne csak a családtagjaitól kapjon visszajelzést. Mindenesetre Berci úgy véli, hogy a finom borait kár Zoyára pazarolni. Igyon csak vodkát vagy mit szeretnek ők olyan nagyon az orosz vidékeken. Tisztában van vele, hogy most történetesen ő is éppen olyan lekezelően gondolkodik a lányról, mint ahogyan az megnyilatkozott az imént irányába, és talán lehetne bölcsebb, aki nem játszik ilyen játszmákat, de még egyelőre azzal mentegeti magát, hogy a másik kezdte. Milával valahogy egyszerűbbnek tűnt mégis. Ő nem volt ilyen kioktató. - Hmm... ha nem vagyok indiszkrét, mit követtél el, hogy velem büntetnek? Mármint gyanítom, vagy legalábbis remélem, hogy tisztában vagy a... hogy is mondjam... velem?
|
|
|
|
Bánffy Albert Tamás Minisztériumi dolgozó, Végzett Hallgató, Végzett Diák
 Berci | zsiráf offline RPG hsz: 201 Összes hsz: 291
|
Írta: 2024. január 18. 22:22
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=872287#post872287][b]Bánffy Albert Tamás - 2024.01.18. 22:22[/b][/url]  Szalamanton, Bánffy-birtok- Ekkora bűn Dragomirov lánynak születni? Vagy bocsánat, hogy is van ez? Dragomirova? - kérdez vissza, majd némileg meglepetten pislog a kérdésre. Komolyan azt hiszi Zoya, hogy ezt ő egy percig is titkolná? Tudja, hogy Oroszország anyácska, ahogy azt mondani szokás, nem tűri az ilyesmit, de ez itt már azért annál nyugatabbra van. Felvilágosultabbak kicsit az emberek, még ha némelyikük ragaszkodik is még ilyen ódivatú dolgokhoz, mint a házasság, mintha attól bármi is megváltozna. Ő biztosan nem fog. - Sosem volt titok - közli, majd belekortyol a borba. Sosem gondolta, hogy attól igazabb vagy éppen érvényesebb lenne, hogy ezt úgy közli bemutatkozásként, mintha a személyisége is erre épülne. Ugyan. Miért kellene közölni? Evidens. Nekidől végül a széles ablakpárkánynak lazán, bal kezével megtámaszkodva a biztonság kedvéért, és érdeklődve hallgatja a lányt. Milyen kis durcásnak tűnik így, a mellkasa előtt összefont karokkal. - Pedig... most megkaptad, még fehér lovam is van. Csak annyi a gond, hogy nem akarok tőled semmit - feleli elvigyorodva, ha már szőke hercegekről beszél Zoya, elvégre Hektor történetesen egy hófehér lipicai. Micsoda klisé. Majdhogynem el is neveti magát ezen, ezért, hogy az inger legyűrje, inkább újra a borba kortyol bele. - Ennyire? Pontosan mennyire? És... ugyan már... miért gondolod ezt? - kérdezi már egészen kíváncsian. Őt már semmi nem lepi meg ebben a családban, de azért azt is tudja, hogy lehetne ez sokkal rosszabb, viszont mégsincs honnan tudnia egyelőre, hogy mi is a lány viszonyítási alapja pontosan.
|
|
|
|
Bánffy Albert Tamás Minisztériumi dolgozó, Végzett Hallgató, Végzett Diák
 Berci | zsiráf offline RPG hsz: 201 Összes hsz: 291
|
Írta: 2024. február 1. 22:16
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=873075#post873075][b]Bánffy Albert Tamás - 2024.02.01. 22:16[/b][/url]  Szalamanton, Bánffy-birtok- Akkor kinek mi jutott, Fräulein Dragomirova - állapítja meg szerény véleménye szerint roppant bölcsen. Ugyan nem tudja, és eddig különösebben nem is érdekelte, miféle okból küldi egy magasrangú és gazdag orosz aranyvérű a lányát éppen ide, és taszítja egy ilyen értelmetlen házasságkötésbe, ami inkább szerződés, mint házasság, de biztos benne, hogy az ő családjának ebből valami haszna származik. A nagyapja sosem bíz semmit a véletlenre, és korántsem önzetlen és nagylelkű ember. - Óh, egy Iván nevű barnát szerettél volna medveháton? - kérdez vissza kötekedve. Ugyan kicsit többet tud annál, hogy nem ez az általános érvényű valóság Oroszországban, mégis meglehetősen népszerű sztereotípiának tűnik. Kelet felé egyébként viszonylag felületes ismeretekkel rendelkezik mind a kulturális, mind pedig a politikai viszonyokról vagy éppenséggel iszonyokról, inkább a Nyugat keltette fel az érdeklődését eddig, azonban még változtathat ezen. Zoya apja mégiscsak egy mágiaügyi miniszter például tudomása szerint. Már fontolgatja is gondolatban kicsit, hogy azért ebből mégiscsak lehet haszna némi kapcsolati tőke formájában, csak kár, hogy Zoya olyasvalakinek tűnik, aki táncolna szívesen az idegein. - Biztos? Ha én érkeztem volna oda, nem ez lenne? - kérdezi, zokon véve azért, hogy az anyjáról bárki is ilyen véleményt mer mondani, de ennek egyelőre nem ad hangot. Inkább ismét belekortyol a vörösborba, kíváncsian várva a választ. Valamiért nem hiszi, hogy ez az egész csak az ő családjának jönne jól. Valami bűzlik ebben az egészben.
|
|
|
|
Bánffy Albert Tamás Minisztériumi dolgozó, Végzett Hallgató, Végzett Diák
 Berci | zsiráf offline RPG hsz: 201 Összes hsz: 291
|
Írta: 2024. február 11. 05:00
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=873545#post873545][b]Bánffy Albert Tamás - 2024.02.11. 05:00[/b][/url]  Szalamanton, Bánffy-birtok- Pedig van hely a birtokon, és melegíthet majd hideg téli estéken - válaszolja most már szarkazmussal a hangjában, nem sikerül kellőképpen visszafogni magát. Belekortyol inkább a borba, majd széles mosolyt villant a lányra. - Nos, ez már valóban eldöntetett a véleményünk nélkül is - állapítja meg végül, mielőtt kissé megemelné a szemöldökét a következő mondat hallatán. - Az északi vagy a déli pólusom? Azért nem vagyok én bolygó - közli most már kevesebb energiát ölve abba, hogy ne legyen ő is gúnyos esetleg, főleg, hogy drága menyasszonya mintha ebből sportot űzne éppenséggel. Sebaj, még pár korty bor, és ő már igazán remek lesz minden, csak kevésbé fog az illemre fókuszálni. - Természetesen, bár csak átmenetileg. A család minden tagja itt él egyébként, Bogolyfalván csak a tanulmányaim miatt lakom jelenleg - feleli, azt inkább nem osztva meg, hogy azt is szereti, hogy ott valamivel szabadabb. Itt mindig szem előtt van, meg sem próbálja hazahozni Teddy-t például, ami ott mégis jóval egyszerűbb tud lenni. - Majd ragaszkodni fogok ezesetben Budanekeresdhez, drágám. Akad ott egy családi birtok, ami egészen félreeső és rengeteg bűbáj védi, viszont azt tudatni fogom mindenkivel, hogy ha egyszer holtan találnak, akkor drága nejem az egyes számú gyanúsított - válaszolja elmosolyodva. Ez egyébként is bizonyára evidens lenne, bár azért reméli, hogy Zoya ennél értelmesebb és kevésbé agresszív. Talán. Nem lenne rossz, ha kiderülne, hogy csak a szája nagy. - Mondhatjuk. Felmerült bennem, hogy amennyiben mindenki élheti a maga életét diszkréten, talán nem óhajtjuk egymást eltenni láb alól, de ez csak egy javaslat végülis. Gyanítom, hogy ha már csak egy Albert volnék, úgysem tőlem szeretnél egy fél kviddicscsapatnyi gyereket. Vagy tévednék?
|
|
|
|
Bánffy Albert Tamás Minisztériumi dolgozó, Végzett Hallgató, Végzett Diák
 Berci | zsiráf offline RPG hsz: 201 Összes hsz: 291
|
Írta: 2024. május 19. 01:02
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=878583#post878583][b]Bánffy Albert Tamás - 2024.05.19. 01:02[/b][/url] Vanya Dragomirova - Szalamanton, Bánffy-birtok | az a bizonyos esküvő -
Erre nem számított, vagy már nem is tudja, mire számított valójában. Abban reménykedett, hogy esetleg a lány fejére esik egy virágcserép valamelyik ablakból, mert a zongora mégsem tűnik kifejezetten esélyesnek, hiába akad a birtokon. Az is felmerült a gondolataiban, hogy csak meggondolja magát a család, mert hát mégiscsak nyíltan és büszkén vállalja mindig és mindenhol, hogy ő a határozottan a saját neméhez vonzódik, és ebből még egy véla is csak mágiával térítené ki. Vagy elkaphatta volna valami nyomorult átok, elvégre pont aurornak tanul, hangosan hisztizve azon, hogy likvidátor szeretne lenni. Azt viszont álmában sem gondolta, hogy Zoya fogja magát, hátat fordít és egyszerűen meglép. Még szerencse, hogy Dorka vőlegénye maradt, különben biztos, hogy a gróf úr már tombolna vagy éppen szívinfarktust kapott volna, esetleg mindkettő ebben a sorrendben, netán még az apja is becsatlakozik a jelenetbe, de szerencsére ők azok a fajta ikrek, akik mindent együtt csinálnak, még ezt is. Igaz, azért még itt ül néhány orosz is, akik értetlenkedéssel vették tudomásul, hogy csupán Bánffy Teodóra ment férjhez a holland von Cramm családból származó Constantijnhoz, de panaszkodni végül senki nem panaszkodott.. Ami Bercit illeti, ő nem bánkódik az egészen. Az alkalomra a családi színekben pompázó, súlyos bársonyból készült, királykék dísztalárt viseli, amit aranyszínű sújtással díszítettek. Nem kifejezetten szereti ezt a szerinte kétszáz éve divatból kiment opciót, de nagy nehezen fejet hajtott a családi hagyományok előtt, rákészülve lelkileg, hogy majd csak túléli valahogy, aztán kiharcolja a külön hálószobát legfeljebb. Erre viszont már nem lesz szüksége. Nevetni lenne kedve, miközben a vörös cukormázzal bevont, aranyszínű griffel és sárkánnyal díszített torta egy szeletét piszkálja a tányérján. - Szóval te tudtad? - kérdezi Vanyától, aki koszorúslány lett volna. Leginkább kíváncsi, mert egyébként nézi ő szívesen a dolog jó oldalát, éppen megszabadult egy gondtól, a büszkesége pedig szerinte túl fogja ezt élni.
|
|
|
|
Bánffy Albert Tamás Minisztériumi dolgozó, Végzett Hallgató, Végzett Diák
 Berci | zsiráf offline RPG hsz: 201 Összes hsz: 291
|
Írta: 2024. május 22. 22:19
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=878750#post878750][b]Bánffy Albert Tamás - 2024.05.22. 22:19[/b][/url] Vanya Dragomirova - Szalamanton, Bánffy-birtok | az a bizonyos esküvő -
- Nem mondod - közli megrázva a fejét kissé, mintha hitetlenkedni próbálna, de a következő percben már el is neveti magát. Csak azért hallgat el, mert nem szeretné, ha túl sok szem szegeződne rá. Már így is kellőképpen elég figyelmet kapott mára, úgy véli, pedig ő igazán imádja, csak Dorka mégis férjhez ment. Hadd legyen ez a nap az övé inkább ennek örömére, mert ha valakivel ilyen nagylelkű, az mégiscsak az ikerhúga. - Was für eine Überraschung... én se akartam elvenni őt, szóval ha beszélsz vele, üzenem, hogy köszönöm - válaszolja egy elismerő biccentés kíséretében. Azért ő egy ilyen lépésre sosem szánta volna el magát, abban biztos, mert az álmait kicsit előrébb helyezi a fontossági sorrendben, és azok eléréséhez véleménye szerint még kifejezetten hasznára fog válni a családja kapcsolati tőkéje éppen úgy, mint a rendelkezésükre álló anyagi javak. Nem ejtették a fejére. Szeret a nagyapja idegein táncolni, de azt is tudja, hogy ezt éppen azért teheti meg, mert az anyja mindig is meg fogja védeni a gróf úr haragjától, amíg nem csinál olyan nagy marhaságot, amit már Eleonore Renate von Hessen-Darmstadt grófnő sem képes elsikálni. - Na és jól szórakoztál? A te családodon nem igazodom ki, de a gróf urat szerintem megkörnyékezte egy jó kis agyérgörcs legalább, még szerencse, hogy a húgom vőlegénye maradt, és legalább rám se lehet panasz. Itt ülök ebben a divatjamúlt dísztalárban, ahelyett, hogy... nem is tudom... mit javasolsz, mibe ölhetném a nem létező bánatomat?
|
|
|
|
Bánffy Albert Tamás Minisztériumi dolgozó, Végzett Hallgató, Végzett Diák
 Berci | zsiráf offline RPG hsz: 201 Összes hsz: 291
|
Írta: 2024. június 7. 21:44
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=879365#post879365][b]Bánffy Albert Tamás - 2024.06.07. 21:44[/b][/url] Vanya Dragomirova - Szalamanton, Bánffy-birtok | az a bizonyos esküvő -
Biccent a lány felé, így jelezve, hogy tulajdonképpen köszöni, ha az üzenet célba is ér. Neki igazán semmi kedve nem volt ehhez, csupán egy nagyobb cél érdekében vállalta volna az ezzel járó kellemetlenségeket, elvégre az róla is elmondható, hogy a pillanatnyi örömökről hajlandó lemondani, ha úgy látja, a nagyobb összképben jobban megéri neki. Márpedig még mindig úgy véli, hogy bármennyire szórakoztató is a kedélyeket borzolni és a nagyapját bosszantani, a Bánffy családdal járó előnyökről semmiképpen sem mondana le. Ehhez pedig érdemes mindig tudnia, hol a határ, amit nem léphet át. Bekap még egy falatot a szerinte unalmas vaníliakrémmel töltött, marcipánnal bevont tortából, és majdhogynem unottan von vállat, mielőtt körbe pillantana, hogy vajon ezt hányan látták. - Dorkáé végülis még csak meglett, különben lehet megütötte volna a guta is a nagypapát, annyi galleonba került ez az egész minden, de így csak azt nehéz kicsit megmagyarázni legalább, hogy mit keres itt ennyi orosz előkelőség, amikor Constinak arra semmi kötődése - válaszolja két falat sütemény között. Biztos lesz mindjárt zene, ha mégis elrendeződik minden, de egyelőre még tulajdonképpen ő is remekül szórakozik azon, ahogy kénytelen-kelletlen magyarázkodás megy itt-ott valamelyik családtag részéről. Az anyja egészen méltóságteljesen viseli a helyzetet mondjuk, főleg a húgára fókuszálva. - Ezzel teljes mértékben egyet tudok érteni. Förtelmesen ódivatú, de nem hiszem el, hogy nektek egyébként nincs ilyen valami medveprémes családi nyavalya... vagy mégis lenne? És tudod mit? Őszintén örülök, hogy az enyém se valami prémes izé, amit a tizenharmadik századból őriznek. Ez csak kétszáz éves, mondjuk divatos is Mária Terézia idejében volt utoljára... szóval... máglyára vele -válaszolja. Újat bármikor csináltathat, van rá szerződése az egyik talárosi szabászmesterrel a családjának. Nem lenne nagy kár egyért, igazán. - Majd ha ez az egész lejárt, becsatlakozhatsz. Majd ráfogjuk a nem létező bánatomra, amibe belezavarodtam...
|
|
|
|
Bánffy Albert Tamás Minisztériumi dolgozó, Végzett Hallgató, Végzett Diák
 Berci | zsiráf offline RPG hsz: 201 Összes hsz: 291
|
Írta: 2024. június 18. 18:29
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=879673#post879673][b]Bánffy Albert Tamás - 2024.06.18. 18:29[/b][/url]  - Szalamanton | egy júniusi szombat - - Igazság szerint a családom csak 1858-ban években költözött ide Kolozsvár mellől. Komolyan eladták, hogy kihalt egy egész ága a családnak, fogták magukat, hagytak egy kastélyt az enyészetnek, és elköltöztek ide... na de azt kezdtem el, hogy igen, a falu annak a csatának a helyén épült és mindjárt el is érünk a hősök sírjáig, de ehhez semmi közünk, hiába számít már szalamantoninak a családunk - magyaráz egészen lelkesen, miközben sikerül többet beszélnie mégia a Bánffy családról, mint a szóban forgó nevezetességekről valahogyan. Már legalább egy órája sétálnak a szülőfalujában, és valami oknál fogva még egyetlen pillanatra sem sikerült kettesben maradniuk, hiába próbálta megtalálni a legfélreesőbb és legcsendesebb helyeit Szalamantonnak. Nem igazán rajong a tényért, hogy folyton tele van turistákkal, ahogy beköszönt a nyár, és mindenhol ott vannak, mint a galambok, ráadásul pont olyan idegesítőnek is találja őket. Amikor pedig nem bámészkodó látogatókba botlanak, akkor valamelyik lakó bukkan fel, lehetőleg családostól. Mentőötletnek persze még ott a tarsolyában, hogy megmutatja a séta végén a birtokot is, noha ott is mindig van valaki. Rémes. Meg is rándul a szája széle kicsit a gondolatra, hiszen eltökélte, hogy megfogadja Médi tanácsát, elvégre unalmas már, hogy Benett láthatóan nem veszi a jeleket. Nem tudja eldönteni, hogy egyszerűen csak akkor se venné észre, ha éppen átesne rajta, vagy ennyire ignorálni akarja, mert abban igazán nem kételkedik, hogy ő meglehetősen egyértelmű a maga részéről. Különben minek leveleznének hónapok óta, és miért is hívta volna el vacsorázni éppen úgy, mint ide? Pedig kifejezetten utál idegenvezetősködni, aztán mégis bűbájosan mosolyogva mutogatja jelenleg a hely minden nevezetességét, mesélve is róluk alkalom adtán, amikor nem a családját hozza szóba. - Ó, és nézd, ott a bíróság épülete. Gondolkodtam, hogy jó lenne itt is gyakorlatozni, de egyelőre megfelel a Minisztérium. Jelentkeztél már oda végül?
|
|
|
|
Bánffy Albert Tamás Minisztériumi dolgozó, Végzett Hallgató, Végzett Diák
 Berci | zsiráf offline RPG hsz: 201 Összes hsz: 291
|
Írta: 2024. június 20. 23:08
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=879719#post879719][b]Bánffy Albert Tamás - 2024.06.20. 23:08[/b][/url]  - Szalamanton | egy júniusi szombat - Időnként rápillant Benettre, kicsit még végig is méri alkalmanként, bár nem túl feltűnően, tekintve, hogy mégiscsak Szalamanton utcáin sétálnak, és folyton az útjukba akad valaki, legyen az ismerős vagy éppen ismeretlen. Frusztrálja is a dolog, ami azt illeti, de mindezt egyelőre még egy gáláns mosoly mögé rejtve megtartja magának, és arra törekszik, hogy olyan helyet próbáljon találni, ahol kisebb az esélye annak, hogy nagyközönség akad minden lépésük mellé. - Apai. Anya ágon a von Hessen-Darmstadt családból származom, ők Németországban élnek, részben Götterbergben, részben Darmstadt mellett, de akad rokon szerte az országban. A nagyanyám pedig Mikes lány, ő erdélyi, ha így érted az anyai ágat - magyarázza rögtön a származását, amire egyébként is roppant büszke, mintha csak az ő érdeme lenne, hogy nem csak csupa aranyvérű, de rengeteg arisztokrata felmenővel is bír, hiszen még az anyja és a nagyanyja is grófi családból származik. Kitér aztán még a falu alapításához kötődő csatára is röviden, ha már az említett hősök sírja lesz a következő állomása a szalamantoni sétájuknak, de a távolból látszó bíróság épületére is felhívja a másik figyelmét, amikor éppen alkalma nyílik erre. - Azért érdeklődni sosem árt. Ne várd meg, amíg a sült galamb repül a szádba. Nem lehetetlen, ezért vagyunk mágusok, de mégsem olyan gyakori dolog, mint az ember szeretné - feleli nagyon bölcsnek érezve magát, és azért feljegyzi gondolatban a képzeletbeli teendőlistájára, hogy Leonárddal sem ártana két szót váltania, a kedves Linzenbold rokon ugyanis már második éve húzza a rejtélyügyin az igát. Még mindig nem is tudja, min dolgozik, csak hogy valami kísérleti területet vizsgálgat és alkalmanként annyi kérvényt nyújt be, hogy csoda, hogy nem kezd a magánéletében is mindent hivatalosan kérvényezni. - Ó, ezt vehetem meghívásnak? Kicsit sűrűek a mapjaim, amikor éppen ott vagyok, Alexander nem hagy unatkozni, de egy ebédre csak tudok időt szakítani. Még mindig a kastélyban laksz egyébként?
|
|
|
|
Bánffy Albert Tamás Minisztériumi dolgozó, Végzett Hallgató, Végzett Diák
 Berci | zsiráf offline RPG hsz: 201 Összes hsz: 291
|
Írta: 2024. június 23. 18:36
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=879836#post879836][b]Bánffy Albert Tamás - 2024.06.23. 18:36[/b][/url] Vanya Dragomirova - Szalamanton, Bánffy-birtok | az a bizonyos esküvő -
- A rokonságot bármikor, a többieket nem feltétlenül, de ki mondta, hogy csak ez van rajtam? - kérdezi egy röpke grimasz kíséretében lendítve egyet a taláron, ahogy megemeli a karját. Úgy utálja, ahogy van. Az egyetlen értékelhető benne, hogy a színkombináció kiemeli a kék szemét, de ez egyáltalán nem kompenzál minden negatívumot véleménye szerint. Még bekapja az utolsó falat süteményt is, ami a tányérján árválkodik, és érdeklődve hallgatja, hogy a lányra ezeket nem kényszeríti rá a családja. - Mmm... - nyel egyet végre, mielőtt végképp megszólalna, ha már jelezte ilyetén formán, hogy lenne hozzáfűzni valója ehhez. - Szóval a nerc vagy medve vagy akármilyen prémes talár nem kötelező, de azért szépen menj férjhez ahhoz, akit választanak neked? Ilyen válogatósnak lenni... - állapítja meg kuncogva a szerinte ironikus helyzeten. Elvégre ha már egy egész csomag ez az aranyvérűség, akkor legyen is az. Úgy az igazi, nem? Megrázza aztán a fejét, majd beletúr a hajába, a szőke tincsek pedig lazán omlanak le az arca két oldalán, amint szabadulnak az ujjai alól. Kihúzza magát és nagy levegőt vesz, aztán kissé nyikorgatva a padlón hátratolja a széket és felkel. Kikapcsolja a talárt összefogó kapcsot, amin természetesen egy griffmadár díszeleg, és a csatot nadrágja zsebébe rejti. Az mégiscsak szép darab, kár lenne kidobni. A talárt meg egy mozdulattal kanyarítja le a válláról, alatta pedig áttetsző fekete ing van és ugyancsak fekete nadrág. Máris kényelmesebb. Hóna alá gyűri a kék anyagot, és ignorálva idősebbik bátyja rosszalló tekintetét, a kezét nyújtja Vanya felé. - Szabad egy táncra? Látom, hogy nagyon hiányolod. Bár azt javasolnám, hogy szerezzük meg azt a fekete menyasszonyi ruhát is, és majd a tűzrakást is körbetáncolhatjuk.
|
|
|
|
Bánffy Albert Tamás Minisztériumi dolgozó, Végzett Hallgató, Végzett Diák
 Berci | zsiráf offline RPG hsz: 201 Összes hsz: 291
|
Írta: 2024. június 24. 19:27
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=879879#post879879][b]Bánffy Albert Tamás - 2024.06.24. 19:27[/b][/url]  - Szalamanton | egy júniusi szombat - - Nem tartod azért kicsit kevésre magad? A legfontosabb dolog az önbizalom, aztán ha már eladtad magad, utána még pótolni lehet az esetleges hiányosságokat - folytatja az eszmefuttatást a minisztériumi munkakörök témájában, mint aki nagyon jártas ebben az egészben. Egyet s mást tényleg tud, ami azt illeti, hiszen a családja jelentős része ott dolgozik valamelyik részlegen, többnyire elég magas beosztásokban. Ugyan nem kezdték teljesen alulról sem, ez tény, de nem is a legtetején landoltak a ranglétrának, ez sem elfelejtendő, Berci pedig alkalmanként társalog erről is, nem csak udvariasságból, hanem őszinte érdeklődéssel, hiszen a maga jövőjét is itt képzeli kiépíteni egészen a létra csúcsáig, végtére is egyszer majd miniszter szeretne lenni, még ha ezt nem is híreszteli. Felmerül aztán a közös ebéd lehetősége is, bár a munka utáni beülésre sem lenne kifogása. Az még lazább is, különösebb időkorlátok híján. - Nagyszerűen hangzik - állapítja meg elégedett mosollyal az arcán. Egy munka utáni találka amúgy is ki tudja, hol és hogyan ér véget, ő pedig meglehetősen nagy reményeket táplál jelenleg a Médi által megosztott információkra építkezve. Már csak azt kellene megtudni, hogy Benett ebben mennyire van benne, mert a célozgatást nyilván ignorálja vagy éppen nem érti, ha hisz Médinek. Kénytelen lesz meglehetősen direkt lenni, ha választ szeretne, már csak egy nem annyira látogatott helyet kellene találni még a ma különösen forgalmasnak tűnő faluban. Frusztrálja is ez az utóbbi dolog, ám ezt igyekszik megtartani magának. - Óh... és ki lesz a lakótársad? Vagy lakótársakra lehet számítani? - érdeklődik tovább. Ő nem igazán élvezi ezt az osztozkodós dolgot, de már valamennyire képben van azzal, hogy van, amikor egyesek kénytelenek visszafogottabban élni, például lakótársakkal, az anyagi körülményeikből adódóan. Hihetetlen. - A vízpart? Csak nem úszni szeretnél? Nincs egyébként annyira, kisétálhatunk, ha megnéznéd a Balatont. Azt ne mondd, hogy még azt sem láttad. Ha csak a kilátás érdekelne, a birtokunkról gyönyörűen rálátni a vízre, sőt még egy olyan partszakasz is oda tartozik, ahol nagyszerűen lehet fürdőzni.
|
|
|
|
Bánffy Albert Tamás Minisztériumi dolgozó, Végzett Hallgató, Végzett Diák
 Berci | zsiráf offline RPG hsz: 201 Összes hsz: 291
|
Írta: 2024. június 27. 20:36
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=879980#post879980][b]Bánffy Albert Tamás - 2024.06.27. 20:36[/b][/url]  - Szalamanton | egy júniusi szombat - - De édes, hogy hiszel még a munkáltató iránti hűségben. Ugye tudod, hogy ez fordítva nem mondható el igazán? - kérdezi meg, és bár nem szándéka, féloldalas mosolya akár rosszul is értelmezhető, ahogy fejét kissé oldalra biccentve, némileg megemelt szemöldökkel pillant Benettre. Nem igazán akar ítélkezni, de mégsem sikerül úgy reagálni erre, hogy ne tűnjön annak. Komolyan aranyosnak tartja a másik naivitását, hogy úgy hiszi, a hűség kifizetődő, a minisztérium bugyraiban pedig a meritokrácia uralkodik. Olyan kis ártatlannak tűnik, a végén még nagyot fog esni, ha úgy alakul, állapítja meg gondolatban, hiszen úgy véli, mégiscsak látta, mekkora jelentősége van ott a kapcsolatoknak, legalábbis bizonyos részlegeken határozottan komoly érvként lehet felhozni, hogy ki kinek a rokona is pontosan. Úgy dönt azonban, hogy egyelőre nem tart erről sem kis, sem nagy előadást, talán jobb, ha inkább bemutatja majd a másikat egy-két ismerősnek, aki hasznára lehet mégis, ha előrébb szeretne lépni egyszer. Vagy éppen akik megkérdezik, nem érdekli-e a rejtélyügyin valami izgalmas beosztás. A vacsora lehetőségére eszébe se jutna nemet mondani, hiszen még több lehetőséget lát benne, mint egy ebédben, mondjuk úgy bármire is, főleg a lehetséges folytatás tekintetében. Érdeklődve hallgatja aztán, hogy hová is költözik éppen Benett, de nem igazán érzi át a helyzetet. A maga részéről nem szeret osztozkodni, csakis akkor teszi meg, ha nem marad más választása. - Akkor ilyen társasági... nem is tudom, minek lehet ezt nevezni... de azt hiszem, értem - közli, bár ez egy illedelmes hazugság csupán. Nem érti, miért ne akarná valaki a maga saját terét, legyen bármilyen kedves ismerős, barát vagy éppen családtag a másik. Az ő privát szférájába csak ne sétáljon be senki csak úgy. Itt ugyan a házon elég sok családtaggal osztozik, de mégis megvan a maga lakrésze, ami most már egészen az övé is, hogy Dorka a férjéhez költözött Hollandiába. - És az számít? Mintha nem lettél volna olyan szégyenlős azon a tavalyi bulin, amit Médi rendezett. Vagy csak az alkohol tette volna meg a maga hatását? Mert ha az segít, megoldhatjuk. Az unokabátyáim egyike különleges borokat készít hobbiból... - veti fel, szeme sarkából pillantva csak a másikra, aztán elnéz a víz irányába. - Na? Elég meggyőző voltam?
|
|
|
|
Bánffy Albert Tamás Minisztériumi dolgozó, Végzett Hallgató, Végzett Diák
 Berci | zsiráf offline RPG hsz: 201 Összes hsz: 291
|
Írta: 2024. június 27. 20:56
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=879981#post879981][b]Bánffy Albert Tamás - 2024.06.27. 20:56[/b][/url] Vanya Dragomirova - Szalamanton, Bánffy-birtok | az a bizonyos esküvő -
- Óh, micsoda nagyszabású álmok. Mondjuk, egy görög félisten talán engem is meg tudna győzni a házasságról, de egyrészt nem kallódnak a környéken, másrészt pedig ha rajtam múlna, inkább háremet tartanék - jegyzi meg mintegy mellékesen, amint lenyelte azt az utolsó falatot, cinkos mosolyt villantva a lányra. Úgy látja, Vanya is szereti borzolni a kedélyeket, még éppen azon a keskeny határon, ahol mégsem lehet rá annyira haragudni, hogy kitagadja a családja, amit kifejezetten szimpatikusnak talál. Izgalmas szórakozás tud ez lenni, ahol körültekintően kell megtalálni az egyensúlyt. Már-már művészetnek nevezné a maga részéről, hogy úgy tudja bosszantani a család maradi tagjait, hogy még mindig nem találkozik különösebb következményekkel. Igaz, már kénytelen volt elismerni, hogy ehhez sok esetben az is hozzájárul, hogy anyja kis kedvence, és von Hessen-Darmstadt grófnőnek nem igazán mond ellent senki sem. Méltó ellenfele tud lenni a gróf úrnak, ha úgy adódik, Berci látta már, milyen, amikor feldühödik. Olyankor a teljes nevén szólítja, véletlen sem Bertinek - amit egyébként is csak ő használ -, aminek még a gondolatától is végigfut a hideg a hátán. Körbe is pillant, hogy lássa, merre van az anyja, de csak Ádám rosszalló pillantásával találkozik a tekintete, ahogy hóna alá gyűri a dísztalárt, ami különösebben nem zavarja végülis. Felveti inkább, hogy a menyasszonyi ruha is mehet a talár mellé a lángok közé, de Vanya kérdésére egy pillanatra elgondolkodik, aztán bólint. - Persze, de majd ha abban mész férjhez, ne felejts el meghívni - kacsint a lányra, és már indul is, áthaladva az asztalok között, hogy kijusson ebből az ezer virággal díszített részéből a birtoknak, amit egyébként is erre az alkalomra húztak fel. - Merre van az a ruha? Utána lemehetünk a tópartra, és máglyát rakunk belőle. Gitárt vigyek? Vagy akár a zongorát is lelebegtethetjük tulajdonképpen. Igazán stílusos választás lenne.
|
|
|
|
Bánffy Albert Tamás Minisztériumi dolgozó, Végzett Hallgató, Végzett Diák
 Berci | zsiráf offline RPG hsz: 201 Összes hsz: 291
|
Írta: 2024. július 4. 20:15
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=880144#post880144][b]Bánffy Albert Tamás - 2024.07.04. 20:15[/b][/url] Vanya Dragomirova - Szalamanton, Bánffy-birtok | az a bizonyos esküvő -
Válaszul széttárja a karját, mint aki erről igazán nem tehet, hiszen csak önmagát adja. Előfordul ugyan, hogy kénytelen kicsit visszafogni magát, és megtartani a véleményét vagy éppenséggel ilyen divatjamúlt családi göncöket ölteni magára, de ezek mégiscsak túlélhetőek alkalmanként. Most sem tart sokáig, hogy megszabaduljon a talártól, a maga extravagáns és feltűnő módján, elvégre nem is ő lenne, ha egyszer olyan visszafogottan öltözne, mint a bátyjai például. Szívesen meg is hagyja nekik az egyszerű öltönyöket éppen úgy, mint az unalmas fehér ingeket. Ez a talár is egy tábortűzön fogja végezni mindjárt, egészen remek ötletnek találja ugyanis a dolgot, és mivel Vanya nem tiltakozik, a menyasszonyi ruha is mehet mellé. Csak nagyobb lesz a lángja. Ráérősen lesétál a partra addig is, amíg a lány megszerzi a ruhát, és bár a zenekart meghagyja a húgának, hadd szórakozzanak csak kedvükre, az egyik manóval azonban leviteti a gitárját. Az inkább illik egy tábortűz mellé mégis, bármennyivel különlegesebb is lenne egy zongora. Kuncogva veszi tudomásul, hogy Vanya nem csak megtartani, de viselni is szeretné a fátylat, hiszen ott lobog mögötte, ahogy szalad a ruhával a kezében, és addig is nézi, ahogy a manó egymásra rakosgat még néhány fahasábot. Nehogy már neki kelljen ezt megoldania. - Meg akarod gyújtani, vagy intézze el... hogy is hívnak? Magyal? - kérdezi a lányt, amint odaér, a farönkök felé biccentve, majd pedig a manót, aki a hasábok mellett ácsorog türelmesen várakozva, és elmotyog egy "igen, úrfi"-t válaszul a kérdésre. A gitár már ott lóg a vállán, a talár pedig egy kupacban hever a földön. Valamiért kinézi a lányból, hogy amúgy is szeret tüzet gyújtani, és a válaszától függően köszöni meg a manó munkáját most, vagy éppen később, hogy aztán útjára is engedje.
|
|
|
|
Bánffy Albert Tamás Minisztériumi dolgozó, Végzett Hallgató, Végzett Diák
 Berci | zsiráf offline RPG hsz: 201 Összes hsz: 291
|
Írta: 2024. július 4. 21:39
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=880149#post880149][b]Bánffy Albert Tamás - 2024.07.04. 21:39[/b][/url]  - Szalamanton | egy júniusi szombat - - Kapcsolatokat kell építeni csak, és máris lesz - válaszolja magabiztosan, szinte már hányavetin, mintha ez lenne az egyetlen helyes válasz az élet minden kérdésre. Tudja azért, hogy a képességek is szoktak számítani, akárcsak a jellem, de alapvetően mégis úgy véli, hogy kapcsolatokkal lehet igazán haladni, anélkül bármilyen jól tudhat bármit az ember, ha senki sem tudja, kicsoda is valójában. Ezzel viszont lezártnak is tekinti ezt a témát, nem látja okát további boncolgatásnak, hiszen már kellőképpen megbeszélték az egészet. Érdeklődve hallgatja inkább, hova is költözik a másik, ha már elhagyja a kastélyt. - Az nem hangzik annyira ideálisan - jegyzi meg mellékesen, de ez végeredményben nem az ő gondja. Majd Benett eldönti, hogy ezzel mit szeretne mégis kezdeni, és legfeljebb megunja idővel a helyzetet. Majd elválik. Berci aztán szóba hozza inkább a tavalyi bulit, amikor egyáltalán nem tűnt szégyenlősnek a másik, és a kérdésre válaszul színpadiasan libbenti hátra a haját válla fölött. - Naná - jegyzi meg azoknak az embereknek a magabiztosságával, akik valóban elhiszik, hogy mindenre is képesek, amíg ennek az ellenkezője be nem bizonyosodik. - Elég emlékezetes este volt egyébként is, már csak amiatt az innivaló miatt is, amitől levitálni kezdtünk. Egyébként akkor se volt fürdőnadrágod, úgy emlékszem - közli a másikra kacsintva. Részéről még bőven ráér bevenni magukat a borospincébe a birtokon egyébként is, a partnak a birtokra eső szakaszán egyébként is megkapná az áhított nyugalmat, hiszen ott nem járnak se turisták, se falulakók. Mutatja is az utat lelkesen. - Itt nincsenek váratlan látogatók, ha ez megnyugtat, és borozhatunk később, semmi akadálya. Úgy látom, kifejezetten szeretsz szabályokhoz ragaszkodni. Vagy tévedek? Szokott ilyen ereszd el a hajamat időszakod is lenni azért? Legalább szökőévben egyszer?
|
|
|
|
Bánffy Albert Tamás Minisztériumi dolgozó, Végzett Hallgató, Végzett Diák
 Berci | zsiráf offline RPG hsz: 201 Összes hsz: 291
|
Írta: 2024. július 16. 14:17
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=880326#post880326][b]Bánffy Albert Tamás - 2024.07.16. 14:17[/b][/url]  - Szalamanton | egy júniusi szombat - - Azért a Hajnal-völgyet nem nevezném annyira nagyon zárt helynek - állapítja meg mellékesen, szeme sarkából pillantva a másikra. Inkább az a gyanúja, hogy az ital segített a dolgon, na meg némileg a társaság is, legalábbis Médi áldásos jelenléte például. Eszébe is jut most ismét, mit tanácsolt a barátnője, ezért megpróbálja úgy alakítani a helyzetet, hogy a falu utcáihoz mérten mégiscsak nyugodtabb, mások által kevésbé látogatott helyet találjon, és így sikerül eljutni a tópartnak azon szakaszáig, ami már a Bánffy család birtokának részét képezi. - Egyébként ezen a partszakaszon sem bukkannak fel idegenek, mert ezt mágia teszi lehetetlenné. Kivéve, ha manókról van szó, vagy milyen mágikus lény képes még hoppanállásgátlóval ellátott területre is hoppanállni? Te vagy a téma tudora… - veti fel, most már félig felé is fordulva, közben végig is mérve, nem annyira erőltetve magát, hogy ez ne legyen feltűnő attól a pillanattól kezdve, hogy átlépik a birtok határát. Eddig sem volt kifejezetten visszafogott, de most még annyira sem az, mint előtte. Végignyalja az alsó ajkát, és enyhén megrázza a fejét. - Micsoda lehetőségek… nem készültem, de ez sosem volt akadály. A séta megvár, ha már így kérdezed, ó, igen, vetkőzz csak - válaszol a felvetésre kaján mosollyal az arcán, miközben tesz egy lépést hátra, hogy jobb rálátása nyíljon a várható látványra, közben pedig ráérősen kezdi kioldani a csokrot az inge nyakán, mielőtt még ki is gombolkozna. Ez eddig egészen jól alakul. Lesz majd mit mesélnie a végén Médinek is, Bellának is.
|
|
|
|
Bánffy Albert Tamás Minisztériumi dolgozó, Végzett Hallgató, Végzett Diák
 Berci | zsiráf offline RPG hsz: 201 Összes hsz: 291
|
Írta: 2024. július 16. 14:20
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=880327#post880327][b]Bánffy Albert Tamás - 2024.07.16. 14:20[/b][/url] Vanya Dragomirova - Szalamanton, Bánffy-birtok | az a bizonyos esküvő -
Vanya válaszát hallva megköszöni a manónak a segítséget, és egy intéssel útjára is bocsátja. A manó pedig azzal a lendülettel tűnik el egy halk pukkanás kíséretében dolga végeztével. Takaros kis farakást hagy maga után, ami már csak arra vár, hogy a lány lángra lobbantsa, de egyelőre még leköti, hogy a szoknyáját tűrje fel előbb. Érthető is, véli Berci csendesen, hiszen kár lenne egy ilyen szép darabot tönkre tenni ellentétben a divatjamúlt családi talárral és a fekete esküvői ruhával, amikről úgy gondolja, hogy az elégetésük jelképesen az ő szabadságát jelképezik. Kétli, hogy családja újabb menyasszony keresésébe fogna, vagy ha mégis, hamar találnának egyet, hiszen két meghiúsult esküvő reményei szerint mégiscsak rossz ómennek számít. Nem ő lenne az első agglegény a világon, talán most már lesz annyi szerencséje, hogy ebben kiegyezhessenek úgy a gróf úrral, mint az apjával. Majd legfeljebb tőle meglepő módon a kapcsolatait megpróbálja diszkréten intézni kompromisszum gyanánt. Ez persze jelenleg csupán kósza gondolat, ami hamar tova is száll, Vanya pálcájából pedig szikrák törnek elő és pillanatokon belül már vígan ropog is a máglya. Berci még keze között gyűrögeti a talárját kicsit, némileg sajnálja, hiszen családi darab, akkor is, ha ósdi, meg ronda, de ugyanakkor kék is ér arany, amit viszont szeret. Majd csináltat másikat a családi szabóval talároson, dönti el végül, azt is hozzátéve, hogy jobb anyagból, modernebb szabással. - Hm… igen, igen - jelenti ki végül a kérdésre válaszul, és vesz egy mély levegőt. - A régi idők elavult szokásainak ugyanitt lenne a helye, de csak ezt a talárt tudom belőle a kezemben tartani itt és most, úgyhogy legyen is a lángok martaléka. Ideje lenne már a korhoz alkalmazkodni - mondja magasztos hangvétellel, a tűz fölé tartva lassan a talárt, aminek a sarka fel is gyullad, úgyhogy a következő pillanatban be is dobja. Aztán a ruhát is kézbe veszi. - Ezt meg azért, hogy egyszer azért én is úgy hozhassam haza a páromat, hogy ha befolyásos aranyvérű családból származik, lehessen már pasi is - folytatja, aztán a fekete ruhát is majdnem bedobja, de még utolsó pillanatban visszarántja és a lányra pillant, felé nyújtva azt. - Tessék, ha netán te is mondanál valamit... Úgy tűnhet, hogy ilyen vaskalapos szerződésekből házasodunk, de bár a nagyapámnak a politika fontos része ennek, még a szüleim is szerelmesek voltak valaha egymásba. Talán most is, csak… bonyolult, kár is róla beszélni. Velem csak az a probléma, hogy így nem lesz újabb unoka. Nem mintha a nővéreddel esélye lett volna, mert bottal se piszkálnék meg soha egy nőt se, és még mindig lehet örökbe fogadni. Az unokabátyám gyerekeit például nagyon szeretem, kis édesek, és az anyjuk egy negyedvéla amúgy is… de eh, ezek a maradi elvek is. Össze se tudom számolni, hány unoka meg dédunoka van már… nem ezen fog múlni a család jövője, hogy nekem is lesz-e még három-négy, kapcsolati tőkének pedig az aranyvérű családok fiai is éppen annyit érnek, mint a lányaik. A bátyádról például mit érdemes tudni? Nem kifejezetten ronda srác. Frederik?
|
|
|
|
Bánffy Albert Tamás Minisztériumi dolgozó, Végzett Hallgató, Végzett Diák
 Berci | zsiráf offline RPG hsz: 201 Összes hsz: 291
|
Írta: 2024. július 23. 22:55
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=880602#post880602][b]Bánffy Albert Tamás - 2024.07.23. 22:55[/b][/url]  - Szalamanton | egy júniusi szombat - - Ide sem teszi be a lábát csak úgy bárki - válaszolja Benettre kacsintva egy magabiztos mosollyal az arcán, mint aki sokkal többet tud erről a partszakaszról a másikhoz képest. Ami azt illeti, ez így is van, hiszen a birtok idáig terjed, és bár nincs kerítés, a családja szeret biztosra menni, hogy nem jár erre senki olyan, akinek semmi keresnivalója sincs itt. Elvégre mégiscsak itt nőtt fel, és bár azt nem mondhatni, hogy pontosan kiismerné magát a birtokot védő varázslatok bonyolult hálójában, ő azért még ezt képzeli magáról. Benett pedig láthatóan nem akar belemenni a részletekbe, már ami a hoppanállásgáltókat és társait illeti, így egyelőre Berci marad is ebben a hitben. Biccent azért a felvetésre, elfogadva, hogy akkor most éppenséggel mellőzni fogják a tudományos témákat, amit lényegében nem is bán. Inkább csak kényelmesnek bizonyult eddig is azokat felhozni, hiszen Benett olyan visszahúzódó, de ezekhez mégis majdhogynem lelkesen szólt hozzá többnyire. Vetkőzni kezd aztán, Berci pedig egészen ráérősen követi ebben, mert mégiscsak jobban leköti, hogy nem túlságosan visszafogottan bámulja, kevésbé figyelve arra, hogy a saját ruhái is lekerüljenek. Meg is akad néhányszor az ing gombjaiban, elhúzva a száját, amikor az egyiket csak harmadszori nekifutásra sikerül kigombolni. Elmosolyodik azon, hogy milyen gondosan fogja össze és teszi félre a másik a saját ruháit, akárcsak ő nem sokkal később, hiszen az ing anyaga pont olyan kényes, mint a nadrágé. Merlin ments’, hogy még esetleg víz is érje, vagy éppen rosszul legyen összefogva és annak nyoma maradjon rajta. Erre ugyan van valami bűbáj, amit a manók használnak a tisztításakor, de biztosabb, ha mégsem csak kupacban dobál egymásra mindent. - Te mindig ennyire körülményes vagy? - kérdezi meg, miközben már ő is egy szál alsóban sétál be a vízbe, előbb térdig, aztán megáll egy pillanatra, majd tovább megy, amíg már derékig áll a vízben és tenyerével Benett felé pancsol belőle. - Csak engedd el magad kicsit… vagy mire számítasz, mit látnának? - kérdezi meg szemöldökét kérdőn felvonva, miközben szája sarka kajánul kunkorodik felfele. Hátradől a vízben és néhány karcsapással kicsit eltávolodik, várva, hogy esetleg a másik is kicsit bennebb merészkedjen.
|
|
|
|
Bánffy Albert Tamás Minisztériumi dolgozó, Végzett Hallgató, Végzett Diák
 Berci | zsiráf offline RPG hsz: 201 Összes hsz: 291
|
Írta: 2024. augusztus 2. 21:17
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=880719#post880719][b]Bánffy Albert Tamás - 2024.08.02. 21:17[/b][/url]  - Szalamanton | egy júniusi szombat - Nem válaszol a kérdésre, hiszen ki sincs mondva igazán. Csak holmi kérdő hangsúlyú hümmögést hall, ami szerinte nem kifejezetten illedelmes formája az érdeklődésnek, így egyszerűen tudomást sem vesz róla. Szerény véleménye szerint már egyébként is meglehetősen sok részletet említett, amiből Benett leszűrhetné, hogy magánterületen vannak. Mindezt pedig az is csak hangsúlyosan alátámasztja, hogy itt egyáltalán nem tobzódnak a kíváncsi turisták, sem az egyébként kedves, de mégis gyakran minden lében kanál falulakók. Legfeljebb néhány kósza galamb akad, azok viszont egyébként is mindenhol ott vannak, mindegy nekik, hány bűbáj is van a birtokon történetesen. Érdeklődve figyeli a másik minden mozdulatát aztán, amíg társa vetkőzik, közben ő maga is megszabadul a ruháitól, majd mindent gondosan összehajtogatva teszi őket félre. Merlin mentse a felesleges ráncoktól minden ruháját. Biztos, hogy kisebb világvége is lenne, ha bármelyik nem festene tökéletesen csak egy pillanatra is, hiszen a hiúsága e tekintetben igazán végtelennek mondató. Beletúr még a hajába, aztán magabiztosan sétál be a vízbe, nem óvatoskodva, mint a másik. Egy kis hűvös víz aligha fog megártani. Hogy a hangulatot némileg oldja, vizet fröcsköl inkább Benett felé, abban a reményben, hogy ettől majd talán lazább lesz némileg, de egyelőre nem tűnik úgy, hogy különösebb sikerrel járna. - Na látod - állapítja meg végül elégedett mosollyal, még mindig a hátára fordulva lebegve a víz felszínén, csak alkalomadtán lendítve meg a karját, mielőtt közelebb úszna a másikhoz, annyira betolakodva annak a személyes szférájába, hogy majdnem össze is ér az orruk. - Kikérem magamnak, ez csak igényesség és ízlés. Szeretem a szépet, azt senki nem róhatja fel nekem - válaszolja, közben még közelebb mozdulva kicsit, majd úgy dönt, hogy ez éppen megfelelő alkalom megvalósítani Médi javaslatát, és miután egy hosszú pillanatig mélye a szemébe néz, meg is csókolja Benettet. Most majd kiderül, hogy elég egyértelmű volt-e eddig vagy mi is lesz.
|
|
|
|
Bánffy Albert Tamás Minisztériumi dolgozó, Végzett Hallgató, Végzett Diák
 Berci | zsiráf offline RPG hsz: 201 Összes hsz: 291
|
Írta: 2024. augusztus 2. 21:36
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=880720#post880720][b]Bánffy Albert Tamás - 2024.08.02. 21:36[/b][/url] Vanya Dragomirova - Szalamanton, Bánffy-birtok | az a bizonyos esküvő -
Igazán kedvesnek érzi magát, hogy eszébe jut Vanyát is bevonni ebbe a szertartásba, felajánlva, hogy ő is szóljon esetleg pár szót, amennyiben szeretne, a lány azonban nem él a lehetőséggel. Biccent egy aprót, tudomásul véve a fejrázást, és egy határozott mozdulattal a lángok közé dobja a ruhát. A talár gyorsan foszló hamvai között a fekete ruha is meggyullad, könnyű anyaga pedig félig ég, félig majdhogynem olvad ezen a ponton. Berci fejét kissé félre fordítva nem igazán igyekszik az elhamvadó ruhákat bámulni, figyelmét inkább már Vanyának szenteli, szóba hozva a bátyját is, akit nem volt szerencséje megismerni. - Ó, szomorúnak illene lennem? Elnézést, mindjárt elő is keresem azt az énemet, amelyik meggyászol egy olyan kapcsolatot, aminek kezdete sem volt, nemhogy jövője - válaszolja némi cinizmussal, szemét forgatva egészen dramatikusan arra a kijelentésre reagálva, hogy Zoya dobta volna. Nem volt mit dobnia, ha sose volt köztük semmi. Még csak össze sem barátkoztak, mint ahogy Milenával azért korábban sikerült jó kapcsolatot kialakítania minden kényes részlet ellenére is. - Egyébként is elég nehéz természet, valami kifejezetten fura ízléssel, szóval nem érzem úgy, hogy összedőlt volna a világ, viszont most csak még inkább sajnálom, hogy a bátyád nem tette tiszteletét. A végén még találtam volna egy számomra is érdekes Dragomirovot. Már ne vedd magadra, a te stílusod még tetszik is mellékesen, csak a lányok nem kifejezetten érdekelnek abban az értelemben - válaszolja, közben lazán zsebre dugva a kezét, és mivel már felismerhetetlen kupaccá égett mind a ruha, mind a talár, a lángokat kezdi figyelni. - Egyébként jól hallottam, hogy Oroszország anyácska nem igazán kedveli a hozzám hasonló embereket? Vagy mondjuk úgy, hogy inkább nem ismeri el, hogy ez is természetes? - teszi fel a kérdést, ha már érdekesnek találja a témát, mielőtt még eszébe jutna az egyik odébb lerakott fatörzsnek támasztott gitár. Letelepszik a fatörzsre, és megpendíti csak úgy az egyik húrt. - Ha már itt van, valami kívánság? Egyszeri alkalom, ilyen se lesz többet.
|
|
|
|
Bánffy Albert Tamás Minisztériumi dolgozó, Végzett Hallgató, Végzett Diák
 Berci | zsiráf offline RPG hsz: 201 Összes hsz: 291
|
Írta: 2024. augusztus 5. 21:20
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=880786#post880786][b]Bánffy Albert Tamás - 2024.08.05. 21:20[/b][/url]  - Szalamanton | egy júniusi szombat - Tulajdonképpen szórakoztatja, hogy Benett még most is szétnéz, mintha azt várná, hogy mindjárt felbukkan valaki valahonnan teljesen váratlanul. Pedig itt aztán igazán nem kell ettől tartania. Igaz, ő is elmondhatta volna, hogy már a Bánffy család birtokán vannak, ahová már nem tudnak csak úgy besétálni sem Szalamanton lakói, sem pedig a máshonnan ide ellátogatók. A család tagjai meg ritkán kószálnak erre, a kúriában nagyobb esélye lenne, hogy bárkibe belebotlanak, mint itt. Talán ezért is dönt úgy, hogy megcsókolja a másikat, mert úgy véli, nem feltétlen tudná rávenni arra, hogy a házba is bemenjen, amennyiben esetleg nem merészeli azt hazudni, hogy ez valami helyi múzeum vagy Merlin tudja, micsoda. Múzeumnak egyébként beillene, az már biztos, de mégiscsak lakja még néhány családtag és számtalan manó. - Na és mi a fura... - kérdezi meg aztán, nem húzódva el túlságosan, inkább közelről vizslatja a másik barna szemeit. Ilyen közelről még úgysem látta. Még hozzátenné az imént kimondott szavakhoz azt is, hogy "ebben", de enélkül is érthető a kérdés, Benett pedig éppen megcsókolja. Felszalad a szemöldöke egy pillanatra, mielőtt még lehunyná a szemét, elégedetten elmosolyodva, hogy egyrészt Médinek igaza lett, a célozgatással még hosszú ideig szórakozhatott volna, jó eséllyel eredménytelenül, másrészt pedig azért, mert neki is igaza volt, hiszen ezt várta. Eszébe sem jutott bármilyen különösebben negatív kimenetel. Belesimít aztán a másik vizes tincseibe, majd végighúzza az ujjait a nyakán, aztán a karján is, mielőtt egy pimasz féloldalas mosoly jelenne meg az arcán és ismét vizet fröcsköl felé. - Szóval én is bejövök neked?
|
|
|
|
Bánffy Albert Tamás Minisztériumi dolgozó, Végzett Hallgató, Végzett Diák
 Berci | zsiráf offline RPG hsz: 201 Összes hsz: 291
|
Írta: 2024. augusztus 5. 23:14
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=880791#post880791][b]Bánffy Albert Tamás - 2024.08.05. 23:14[/b][/url] Vanya Dragomirova - Szalamanton, Bánffy-birtok | az a bizonyos esküvő -
- Ki tudja, ki mire bukik - jegyzi meg mellékesen. Mondhatná ugyan, hogy neki sincs a homlokára írva, hogy meleg, de ez történetesen nem lenne teljesen igaz. Ha a homlokára írva ugyan nincs is éppenséggel, mégis látni róla, és ezzel tisztában van teljes mértékben. Soha nem is titkolta, csupán csak a családja némely tagja próbálta korrigálni ezt, mintha akkora végzetes probléma lenne. Lassan azonban hátha ők is elfogadják, hogy Berci sosem lesz valaki más. Ő mindig is makacsul és határozottan önmaga volt és lesz. Ez nem lehet holmi kompromisszumok tárgya. A ruha közben ugyanúgy a lángok martaléka lesz, mint a divatjamúlt talár, és furcsa mód ez se nem szomorítja el, se nem boldogítja. Talán csak megkönnyebbül egy kicsit, ha egészen őszinte akar lenni és bevallja, hogy nem hagyja teljesen hidegen a dolog, elvégre így megszabadult attól a ronda dísztalártól is, és még az itt hagyott fekete ruha sem fogja erre az egész hajcihőre emlékeztetni. - Nem vagy te rossz társaság - válaszolja egy röpke mosolyt villantva a lányra, majd kurtán és cseppet sem elegánsan felhorkan a kijelentésre, miszerint az ő otthona sem az egyenlőség fellegvára. - Nem látod rosszul. Sokan félnek a mástól, mintha mérgező lenne vagy ragályos. Ha hozzád érek, te is elkapod a végén, képzeld, és... áh, kár elkezdeni is... rémesen átgondolatlan az egész, és valami indokolatlan félelemből fakad - állapítja meg, ezzel le is zárva a témát a maga részéről egyébként. Ki tudja, mi van emögött, ebben már nincs is kedve belemászni. Az évek során próbálták egyébként őt is piszkálni alkalmanként, de szerencsére eddig még minden egyes alkalommal hallott az anyja a dologról. Most azonban inkább a gitárt veszi kézbe, hogy aztán kikérje a lány véleményét, mit is játsszon, de úgy tűnik, csak ő választhat. Viccesnek tűnik a lángok mellé most a Mendelssohn féle nászindulót pengetni a húrokon, aztán majd csak találnak még valami szórakoztatót, mielőtt lassan hamvadni kezdene a tűz is, ők meg visszatérnének a vendégek körébe.
|
|
|
|
Bánffy Albert Tamás Minisztériumi dolgozó, Végzett Hallgató, Végzett Diák
 Berci | zsiráf offline RPG hsz: 201 Összes hsz: 291
|
Írta: 2024. augusztus 13. 22:28
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=880863#post880863][b]Bánffy Albert Tamás - 2024.08.13. 22:28[/b][/url]  - Szalamanton | egy júniusi szombat - - És miért véled úgy, hogy ne érdekelne, mit gondolsz? - dobja vissza a kérdést egy pimasz mosollyal. Tény és való, nincs szüksége külső megerősítésre ahhoz, hogy önbizalma legyen. Ilyen tekintetben Benett véleménye nem különösebben jelentőségteljes azon túl, hogy egyébként is hatalmas és fényes egóját simogatná kicsit a kimondott szó, amit aztán szintúgy eltehet emlékbe gondolatban, mint a csókot. Gyakorlatilag kíváncsiságát akarja kielégíteni a kérdés révén, Benett ugyanis eddig egészen érdekesnek mutatkozik. Nem egy nyitott könyv, mint az kiderült számára, talán leginkább bizonytalannak mondaná, még bizalmatlannak is, részben zárkózottnak, és igaza volt Médinek abban, hogy talán ha mindenben nem is, néhány esetben ki kell kényszeríteni belőle a reakciót. Berci számára érdekes is, mint egy ritka lepkefaj lenne az, bár nem szeretné gombostűre tűzni, ahogy azokat szokás. Még azt sem tudja igazán, mit is szeretne tőle. Talán nagyobb ellenkezésre készült, bár a Médivel folytatott beszélgetés alapján valahol mélyen mégiscsak remélte, hogy ez lesz, így, ahogyan történt. Csak ki kellett alakítani előbb hozzá a helyzetet, mert mint azt meg is jegyezte, a másik hihetetlenül körülményes. Úgy viselkedik, mint akit szintén olyan körökben neveltek, mint Bercit. Igazán könnyedén eladhatná, hogy ízig-vérig aranyvérű, nemesi felmenőkkel. Micsoda trófea lehetne bárki gyűjteményében egyébként is, hiszen olyan, mint valami törékeny szobor, ami életre kelt és lesétált az egyik ókori görög szoborcsoport alakjai közül. A Laokoón szoborcsoportban el tudná képzelni. Még egy hosszú pillanatig némán figyeli a vonásait, fejét oldalra döntve, kissé hunyorogva, ahogy odaképzeli a hatalmas kígyóval küzdő márványalakok közé, meztelenül természetesen, majd elmosolyodik. - Ha azt szeretnéd... utána pedig szívesen megmutatom a rezidenciánkat is. Ígértem borozást végtére is, és egy úriember tartja a szavát - jelenti ki, és ismét hátára dőlve a maga részéről lomhán lebegve is elvan egyelőre, néhány lusta karcsapással tartva szinten magát.
|
|
|
|
Bánffy Albert Tamás Minisztériumi dolgozó, Végzett Hallgató, Végzett Diák
 Berci | zsiráf offline RPG hsz: 201 Összes hsz: 291
|
Írta: 2024. augusztus 14. 22:47
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=880878#post880878][b]Bánffy Albert Tamás - 2024.08.14. 22:47[/b][/url]  - Szalamanton | egy júniusi szombat - - Ó, én sok mindent... - válaszolja egy szemtelen mosollyal, mellőzve, hogy részletekbe bocsátkozzon jelen pillanatban. Úgy véli, hogy ennél többet talán nem érdemes rázúdítani a másikra, mert még a végén elijesztené, ha túlzottan messzire merészkedne. Igazán érdekes kihívás ez, mert többnyire mégiscsak olyanokkal került eddig kapcsolatba, akik az övéhez hasonló temperamentummal vetették magukat az élvezetekbe. Igaz, talán éppen ezért nem is tartott semmi különösebben sokáig, még Theodore-ral is ilyen se veled, se nélküled jellegű kapcsolatot ápol leginkább, amiről alkalmanként maga sem tudja, hányadán áll éppen. Amilyen nagy a lángja az egésznek, éppen olyan kaotikus és kiszámíthatatlan is. Benettet ezzel szemben meglehetősen sok időbe került becserkészni, és még akkor is kvázi sarokba kellett szorítania, ahogy Médi javasolta, hogy bármiféle reakciót ki tudjon csikarni belőle. Tudja, barátnőjének hála főleg, hogy az eddig erre áldozott idő és energia nem veszett kárba, hiszen már beszélgetések témája lett Médivel, éppen csak nem olyan közvetlen a másik, hogy ezzel egyenesen hozzá forduljon, mint azt a mellékelt ábra mutatja. Ez pedig Bercit jelenleg kifejezetten foglalkoztatja és szórakoztatja. Sok minden lehet még ebből, és kifejezetten az újdonság varázsával hat, hogy tényleg meg kell hódítania. - Valaki mindig van a birtokon, de miért zavarnál? - kérdezi, hiszen nem is érti ezt a hozzáállást. Közelebb úszik ismét, majd távolabb kicsit, téve egy nagyobb kört, mielőtt kiúszna a part közelébe. - Nem sok embert volt még alkalma hazahozni amúgy sem, de megígérem, amennyire lehet elkerüljük a családtagjaimat, ha ez megnyugtat... bár némelyikükkel hosszú távon nem ártana megismerkedned, jó szolgálatot tehetnek a minisztériumi karriered alakulásában - közli Benettre kacsintva, és úgy dönt, ki is sétál a vízből, és egyelőre leül a parton.
|
|
|
|